#morgolódás

[zoeeozzoeeoz]

Én tényleg tök türelmes vagyok vezetés közben. Igaz, mióta van fedélzeti kamerám, azóta mintha kevesebben akarnának kinyírni az utakon, de azért van ami nálam is kiveri a biztosítékot.

Ma reggel, a zuglói Szentmihályi út környékén elém került egy fehér Touran, és valahol Kőbányán, a Csősztorony körforgalmában váltak el útjaink. Na ezalatt az idő alatt, a hölgy, végig azon munkálkodott, hogy menet közben, nem csak a piros lámpáknál, ott mondjuk gyorsabban járt a keze, szóval menet közben felrakjon egy full sminket. Nem aprózta el! Alapozó, pirosító, ecsettel, egy újjal, szemöldök, tus, ceruza, különböző ecsetek, a rúzst nem láttam, azt valszeg miután elvált utunk, utána rakta fel. Nem szokásom szlalomozni, meg amúgy is haladtunk rendesen, meg mivel emiatt nagyobb követési távolságot tartottam, meg mindezek ellenére a nő is viszonylag egyenletesen vezetett, szóval elég sokáig élvezhettem a látványt. Nem tudom, h neki megszűnt e a világ szélvédőn túl, vagy mennyit érzékelt abból, hogy én néha grimaszoltam mögötte, minden esetre néha a tükrökben össze akadt a tekintetünk. Oké, elismerem, hogy van az a helyzet, mikor indulás előtt nincs idő sminkelni. Vagy a célnál a parkolóban, esetleg megérkezvén , "nagyon kell pipilnem"-et színlelve elrohanni a mozsdóba és ott sminkelni. Meg hogy van az a pozíció, amikor kötelező a smink, vagy eleve késve érkezünk, és nincs idő rá. De vajon mit csinált volna ez a kedves hölgy, ha mondjuk előtte hirtelen fékeznek, vagy benéz egy lámpát, lelép elé egy gyalogos, valamilyen hirtelen manővert kellett volna csinálni, esetleg egy kátyúnál kiszúrja a szemét. Vajon, volt e annyira rutinos, hogy szimetrikus lett a smink, vagy a "jólvanazúgy" kategória is megért ennyit? Ja! A nő vezetett, nem az anyósülésen sminkelt!

A másik ilyen , ami kibassza nálam a biztosítékot, amikor telefonál, teljesen mindegy hogy kezében a teló, vagy kihangosítón, vagy bárhogy, és annyira elveszi a figyelmét, hogy észre sem veszi, de közben lelassít 30-ra, inog a sávban, felező vonalra megy, sávot vált, index nuku, satuzik, átmegy piroson, 30-al!! És közben a technikának köszönhetően, mindent lehet hallani amit beszél, az autóján kívűl is!

Hát cukor borsók az ilyenek! De tényleg!

[i-lie-when-i-smile]

🌱 Menta az ablakban 🌱 #nemkönyveskontent #kertészkedikamoly Mivel kibírta velem a második hetet is, ma elmendegéltem az OBIba fűszernövény földet, tápoldatot és nagyobb cserepet venni neki. 😊 Jó pár tanácsadó oldal és átültető videó után egész könnyen ment a dolog. Szépen vissza is metszettem (a leveleket betettem j��gkockának a fagyasztóba), szóval roppant csinos lett a drágaságom! 🌱❤️ *(Egyébként ez elég sok időt elvett az életemből, ugyanis a helyi OBI eladóit elképesztően nem érdekli egy segítséget kérő vásárló. Persze nem több százezres fákat, agyagcserepeket kerestem, de ha azért mentem volna, akkor se siettek volna segíteni. Háromszor próbálkoztam eladónál, tízperceket álltam az üres Információs pultnál, és egyszer elküldtek valahova hátra, hogy keressem meg a műanyag cserepeket magamnak. A végén megtaláltam a földet meg a cserepet, de addig zaklattam az egyik nőt amíg nem javasolt egy tápoldatot.) #mentaazablakban #fűszernövény #kiskertazablakban #morgolódás https://www.instagram.com/p/CB8rXFOAusd/?igshid=1klg0yf1zkx88

[angelofghetto]

napi kalandok

Mióta vonattal járok, sokkal kalandosabb az életem. Elég hamar kiderült, hogy a menetrend csak egy opció, semmi nincs kőbe vésve. Pesten az ember felszáll a négyeshatosra vagy a hetes buszra, és bár néha utaznak ott fura figurák, vagy előfordul némi laza csetepaté, esetleg bedugul a forgalom, vagy valami delegáció miatt hoz némi izgalmat az életbe itt-ott elterelés, javítják a metrót, vagy megint felszedik a síneket a körúton, de azért az utazás ezzel együtt elég kiszámítható.

Vonattal nem az. A ma reggelem, tekintettel a tegnapi viharra, és a mai évnyitóra:

Az állomáson meglepő tömeg. Simán bemondják, hogy X felé a szokott járat a mai napon nem közlekedik. Szívás. Az eggyel későbbi járat előre láthatólag 10 percet késik. Aztán befut, de tömve van. Az ötszáz emberből ketten felszállunk.. pontosabban bepasszírozzuk magunkat, fél lábbal a lépcsőn maradva. Még próbálkoznak páran, de esélytelen.

Némi értelmetlen álldogálás után elindulunk, az ajtók záródnak. Kettőnkön van maszk, rajtam, meg kicsit beljebb egy ünneplő ruhás lányon. Az utasok arca max. 15-20 centire van egymástól.

A következő állomáson kinyílnak az ajtók, leszálló nincs, viszont háromszázan szeretnének felszállni. Enyhe morgolódás támad, egy kisgyerek felsír, néhány kamasz nyerítve röhög, és rángatják le egy ismerősüket, hogy az évnyitó nem olyan fontos, mint együtt hülyülni a peronon a haverokkal, elvégre majd csak jön még valami vonat. Egy szemüveges nő lemondóan tudósít a telefonjába: negyven perce itt állok, erre sem férek fel.

Az ezután következő állomás elég kicsike, csak néhányan türelmetlenkednek. Egy szakadt pulóveres, piszkos nadrágos, nagyon szőrös férfi felszáll, méretes hátizsákjával tör utat magának. A szagára való tekintettel mégis támad körülötte egy kis szabad tér. Krákog, az orrát többször a pulóvere ujjába, majd a tenyerébe törli, aztán alaposan összefogdos kilincset, ajtót, kapaszkodót, oldalfalakat. Végül a nyakában csüngő maszkjával töröl léket a párás ablakon, hogy kilásson.

Ingázni más dimenzió. Napi kaland. Az ember sosem tudhatja, milyen izgalmak várják, és délután még haza is kell vergődni valahogyan. Felsővezeték szakadás, biztosítóberendezés meghibásodása, késő, kimaradó járatok.

A furcsa az, hogy nem igazán látni ingerült, agresszív embereket. Sőt mindenki segítőkész, rendezett. Sorstársak vagyunk.

[supermauswithagun]

Az Ősatyák beszélgetnek a vámpírok eredetéről

eredeti: itt fordítottam: én

Ventrue: Oké, fiúk, üljetek le. Gondolom, kíváncsiak vagytok, hogy miért hívtam ide mindannyiótokat. Toreador: Fogjuk rá. Két óra múlva lesz egy nagyon fontos találkozóm, MUSZÁJ ott lennem, nem akarok elkésni! Ventrue: Persze, persze. Parancs. /kintről kopácsoló hangok/ Hát, én nem tudok rólatok túl sokat, fiúk, de a Gyermekem… zavarbaejtő kérdéseket tett föl nekem, és én… Malkáv: Csak mondd nekik, hogy ha egy anyuka és egy apuka nagyon szeretik egymást… Ventrue: Kuss, Malkáv. Szóval azt akarják tudni, honnan jövünk, miért, hogyan, és minden ilyesmi. Azt hiszem, itt az ideje, hogy válaszoljunk. /csend/ Brujah: Most mi a francért minket kérdezel?! Faszom se tudja! Saulot: HOGY BESZÉLSZ?! Brujah: Bocsánat! Elfelejtettem, hol is vagyok! Ventrue: Te mit gondolsz, Ralph? Úgyis mindig mindenbe beleütöd az orrod. Nosferatu: Nem, engem... nem hívnak többé Ralph-nak. A mai naptól szólítsatok Nosferatunak. /csend/ Ravnos: Nem’tom. A Ralph illik hozzád. Nosferatu: Nem! Nem akarom, hogy mindörökre rajtam ragadjon ez a név! Ventrue: Hagyd békén, Ravnos. Toreador: Végül is, ha már témánál vagyunk… Ventrue: Akkor meg mi van?! Toreador: Én a Toreador nevet veszem fel. /még nagyobb csend/ Haqium: Ugyan, Norman, sosem láttál bikát, nemhogy harcoltál volna vele! Toreador: HAGYJÁL BÉKÉN!!! Ravnos: Azt akartam mondani, hogy tele… Mindegy. Ventrue: VISSZATÉRHETNÉNK a témánkhoz?! Lasombra: Azt hiszem, Ralph, a Nosferatu nagyon jól hangzik. Nosferatu: És sokkal könnyebb agyarakkal a szádban kimondani. Ventrue: URAIM!!! /csend/ Ventrue: Oké, valami ötlet? Tzimisce: Uh ... Ventrue: Igen, Tzimisce? Tzimisce: Ja. Talán valami betegség volt, nem? Saulot: Neeeeem ... Nem hiszem. Tudnék róla, ha az lett volna. Malkáv: Óóó! Óóó! Van egy ötletem! Ventrue: /felnyög/ Mi? Malkáv: Óóó! Óóó! Mi MIND… földönkívüliek vagyunk! Bezony! A… Yuggoth bolygóról! Brujah: Malkáv? Malkáv: Jah? Brujah: Dögölj meg. /csend/ Malkáv: Nagyon rossz, hogy nincs Uralom diszciplínád, ugye? Brujah: Az IGAZI férfiaknak nincs szükségük Uralomra! /paff/ Malkáv: Áúúú! Ravnos: Oké, kitaláltam.. Ventrue: Igen? Ravnos: Nem vagyunk IGAZIBÓL vámpírok, csak azt HISSZÜK. Ventrue: Hmmm ... nem rossz ... De a hülyébbek úgy akarják majd bebizonyítani, hogy nincs igazad, hogy kiülnek a napra. Lasombra: ÉS? Hulljon a férgese, kisebb probléma a népességszaporulat, kevesebb minden lében kanál Gyermek tesz fel ostoba kérdéseket. Toreador: Lasombra, ez beteges. Lasombra: Hé, hát a bátyám őrzője vagyok én? Tzimisce: Ott a pont, barátom. Toreador: Undorítóak vagytok. /vihorászás/ Saulot: A bátyám őrzője... Hé! Erről eszembe jutott valami! Ismeritek azokat a fickókat, akik olyan hülye törölközőkkel a fejükön mászkálnak… Haqium: VIGYÁZZ, háromszemű! Saulot: Bocsánat. Szóval, van az a történetük a csávóról, aki megöli a testvérét és megátkozzák, értitek… Sutekh: Assszt mondod, áthkozott? Hmmm ...nekem tetssszik! Nosferatu: Jah, de ha te mondod, senki nem fogja elhinni. Tremere: Tudom már! Varázslattal csináltuk! /csend/ Brujah: Te meg ki a kurvaélet vagy?! Saulot: HOGY BESZÉLSZ?! Brujah: Bocsánat. Tremere: Hogy válaszoljak a kérdésre, Tremere vagyok, Arrogáns Összeesküvő Hátbatámadó Mágus, szolgálatotokra! Saulot: Egy pillanat, neked itt sem kéne lenned 1314-ig! Tremere: És? Én… az… Idő Orákuluma vagyok. Ja! Ez az! Akkor vagyok, amikor akarok! Ventrue: Egy halandó, igaz? Hé, Tremere! Tremere: Ja? Ventrue: KOTRÓDJ INNÉT. Tremere: Persze. /ajtócsapódás/ Tremere: /kintről/ Francba. Meg kell tanulnom, hogy csinálja ezt. Ventrue: Na, valamit kezdhetnénk ezzel az elátkozás dologgal. Gangreltől még egy szót sem hallottunk, és ebben a kritikus helyzetben szükség lenne egy nő véleményére. Mit gondolsz, Gangrel? /csend/ Ventrue: Gangrel? /hosszú csend/ Ventrue: Látta valaki Gangrelt? Ravnos: Izzééé, egész pontosan, egy picit összevesztünk… Malkáv: Óóó, mami már nem szeret téged?! Ravnos: Kapd be. Malkáv: Kutyapózban csinálja? /baff/ Ravnos: Köszönöm, Brujah. Brujah: Nem gáz, haver. Ez a csávó úgyis hülye, mint a segg. Saulot: HOGY BESZÉLSZ?! Brujah: Bocsánat. Ventrue: Oké, szóval mi van ezzel az átokkal? Saulot: Hát, azt mondják, az első ember fiainak áldozatot kellett bemutatni Istennek. Az első testvér növényeket meg ilyesmit adott, a másik meg állatvért. Mindenki: Ja! Rendben! Jól hangzik! Tök jó! Saulot: Szóval, az idősebb – azt hiszem, Káin – megölte Ábelt, a fiatalabbat, és Isten megátkozta, mert ez volt az első gyilkosság. Haqium: Fejlődőképes ember volt ez a Káin. Sutekh: Ssszóval egy pssszichopata zöldségesthől ssszármazunk? Mi lenne, hogyha a MEGGYILKOLTH fél lenne az ősssünk, így mi lennénk Isssthen válassszthotthai, az ISSSTHENI ERŐ ÖRÖKÖSEI, az… Malkáv: Neked valami istenkomplexusod van, nem, Sutekh? Mesélj nekem az édesanyádról! Többször bezárt a szekrénybe? Vagy… /paff/ Brujah: Utolsó figyelmeztetés, hülyegyerek! Saulot: HOGY BESZÉLSZ?! /paff/ Saulot: ÁU! /csend/ Brujah: Hű, Saulot, gyorsan begyógyítottad! Ventrue: Sutekh, kérlek, szállj le a székről! Tremere: Különben nekem tetszik az „Isten által megátkozva” - ötlet. Ventrue: TE meg hogy jöttél be?! Tremere: Kapcsolatok. Tudsz te egyáltalán VALAMIT?! Hé, Saulot! Saulot: Ja? Tremere: Csak MOST jöttem rá, hol is láttalak már. Beszélhetnék veled odakinn? Nem lesz hosszabb öt percnél. Megígérem. Saulot: Persze. Megbízható embernek tűnsz. /ajtócsapódás/ Lasombra: Kíváncsi vagyok, mit akarhat… na, tehát… Toreador: Nekem az idősebb testvér szimpatikusabb. Elbűvölő, uralkodói jelenség, aki nagyon gondosan áldozatot mutat be az istenének, de ezt féltékenységből szörnyűséges tettként értelmezik – amit persze később megbán – de már TÚL KÉSŐ, hogy elkerülje egy KEMÉNYSZÍVŰ isten iszonyú büntetését, aki arra ÁTKOZZA,hogy örökké bolyongjon a Földön, KITASZÍTVA embertársai közül! ÓH, micsoda horror! Óh, micsoda EMBERSÉG! Óh, micsoda ANGST! Brujah: Mi az az angst? Sutehk: Ó, asz egy keressszthfélesség, egy hurkos izével a végén. Az enyémek imádják. Brujah: Ó. Nem értem… Toreador: Korlátoltak. /kintről sikolyok/ Tzimisce: Mi a halál volt ez?! Nosferatu: Saulot hangja volt. HÉ! HALLGASSATOK EL OTT KINN TI KETTEN!!! /nyílik az ajtó/ Tremere: Ó, sajnálom, ööö...Saulot aszongya, hogy aszongya, ööö, neki.... el kellett mennie – nagyon gyorsan, hát...ööö, és nagyon örült neki, és, ööö, örült, hogy megismert titeket, fiúk… Nosferatu: Csak én látom úgy, vagy tényleg nagyon sápadt? Ventrue: Kit érdekel? Visszatérve erre az átkozás dologra.... Lasombra: Szóval, akkor a Gyermekei vagyunk? Mert ha igen, nem kéne tudnunk, hol is van most? Malkav: Izééé, megcsinált minket, és utána elfutott. Nagyon gyorsan. Ravnos: Nem, nem nem, először MÁSOKAT csinált, és ŐK csináltak MINKET... Toreador: És megbánta a Szörnyűséget, Amint A Földre Bocsátott! És megtagadta közöttünk az életet! Malkav: És aztán nagyon gyorsan elfutott. Toreador: Ha neked ez kell. Ventrue: De hogy lettünk ennyire különbözőek? Toreador: Az Átok különbözőképpen működik… Nosferatu: Ja! Én voltam a legjóképűbb ember a világon… Ravnos: Ja, persze. Lasombra: És nekem volt tükörképem! Brujah: Lehetek én egy intelligens filozófus? Ravnos: És Toreadornak volt ízlése… Malkav: És én bolond voltam! /csönd/ Ventrue: Azt hiszem, most kísértjük a jószerencsénket. Sutekh: Van jobb ötlet? Ventrue: Hát, akkor szavazzuk meg. Varázslat? Tremere: Igenis. Ventrue: Ez egy. /csönd/ Ventrue: Oké, földönkívüliek a Yuggoth bolygóról? Malkav: Huszonhárom. Ventrue: Malkáv, a többszörös személyiségeid nem számítanak. Malkav: Ajjj… Ventrue: Isten választott gyermeke? ... Sutekh, Lasombra, Tzimisce. Még valaki? Haqium: Igenis. Ventrue: Oké, ez négy. Egy pszichopata zöldséges megátkozott gyermekei? ... Ez négy, magamat is számolva öt. /morgolódás/ Lasombra: Befolyásoltad a szavazást, te köpönyegforgató bürokrata! Ventrue: Ha nem tetszik, alapíts SAJÁT csapatot! Lasombra: Talán fogok is. Ventrue: Oké, akkor megbízlak titeket, hogy terjesszétek ezt a történetet a Gyermekeiteknek, és az EMBEREIM majd küldenek egy jegyzést három példányban a TI embereiteknek, mielőtt elkezdődik az új költségvetési év. Ülés lezárva! /kalapácsütések, zaj és mozgolódás/ Toreador: Italt, valaki? Malkav: Szerintem Tremere már evett. AAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaahhhh.... Tzimisce: Miért dobtad ki az ablakon, Brujah? Brujah: Nem’tom, haver, meg kellett tennem... /duzzog/ Engem úgysem ért meg egyikőtök sem… Haqium: /suttogva/ Hé, Tremere! Tremere: Mi van? Haqium: Saulot – kicsináltad, nem? Megetted. Szárazra szívtad. Tremere: Ööö… ja, azt csináltam. Haqium: /rövid csend után/  Milyen volt?

[magyarmalter]

a magyar vidék gyenge húsa

vidéken az van, amit a központ mond. ha lapostetős tejátvevőt kell építeni, akkor az lesz, ha a tejátvevőt át kell építeni kedves kis kápolnává, akkor az lesz. ha fésűs beépítés kell, akkor az lesz, oldalhatáros házakkal. ha fehér kell, lemeszelik a színeset. ha kockaház a döntés, minden faluban kockaházak épülnek. ha tanuszoda, akkor tanuszoda, ha ágasfa, akkor ágasfa. 

a vidék persze nem annyira gyenge, hogy mindent csak úgy lenyomjanak a torkán. elfogadja, hogy a telekhatárra kell építeni, de variál a tetőformákkal és a tornáccal. elfogadja a kádárkockát, de tesz rá manzárdtetőt. jó neki a sátortető, de akkor jöjjön a kőműves, legyen sárga és piros, legyen rombusz és legyen tükörcsempe. 

valami ősi vidéki stratégia lehet ez. először a lapítás, a morgolódás, aztán a beletörődés, végül valami kompromisszumféle. elfogadod, amit muszáj, de csak azt. a többit háziasítod. 

[tomanovicsgergely]

Kibaszott Volán vs XXI. század

Nem járok busszal, de most úgy alakult, hogy célszerűbb.

Reméltem, hogy náluk is lehet már online jegyet venni, lehet is, sőt: oda-vissza jegyet is (ami a MÁV-nál évtizede megoldásra váró extra feature lenne) de az öröm hamar elillant, mert mindenhova nem lehet. Oké, biztos nagyon leterhelné a szervert, ha olyan jelentéktelen kis falvakba is adna jegyet Hatvanból, mint Budapest…

Sebaj, ott a pár éve jó sok EU-s pénzből felújított buszállomás, ott biztos adnak. Elindulok negyed órával korábban, útközben kiveszek egy ötezrest egy ATM-ből, biztos, ami biztos.

A buszállomáson 3 pénztárból 2-ben unatkozik egy-egy csajszi, sehol senki, de legalább van paypass-es terminál, mégse reménytelenül kőkorszaki a helyzet. Jó, a pénztár mellett felszerelt pénzbedobós telefonfülke látványa egít, hogy ne nagyon éljem bele magam a jövőbe :) Jegyet a pénztáros sem tud adni, a buszon kell venni, na jó, fasznak indultam el akkor ilyen hamar.

Buszon a jegy 1120 Ft, kártyával lehet-e, nemlehet, adom az ötezrest, nemlenne-e kisebb, 120 Ft, hát nemlenne, kis morgolódás, pénztárca elő, (bosszúból?) 880 Ft-nyi kibaszott marék apró a markomba nyomása 100, 50 és 20 forintos címletekben, kurvaanyád.

Közben a weboldal fejlesztője és a pénztáros csajszik is megkapták már a fizetésüket, miközben egyik se csinál érdemben semmit, a buszra felszállva az indexet megnyitva meg azt olvasom a mai cikkben, hogy a MÁV-nak mennyire bejött az e-jegy (pedig az is egy határ fos, de legalább működik, és ha kilép a bétából a jegyvásárlós app, egy rossz szavunk nem lehet majd rá) szóval egyáltalán nem kéne egy állami cégnek így működnie, ahogy, mert lenne igény a fejlődésre.

[zoeeozzoeeoz]

Uncsi morgolódás, menj tovább!

Ma , úgy látszik, ilyen napom lesz. Vagy legalább is, így kezdődik. Tudom, hogy mi emberek különbözőek vagyunk, különbözően gondolkodunk, teszünk meg ua azt a dolgot, stb. Azt is tudom, hogy a tesók is lehetnek nagyon mások. Ezt tapasztalom is. Ma is. A lakást sajnos még mindig nem tudtunk eladni, de vannak vele kapcsolatos ügyintézések. Mindig akad valami. Ezeket én automatikusan intézem is. A tesóm, már jó régen, a legelején, rám tolt minden e fajta dolgot, már nem is emiatt morgolódóm, csinálom. Ha rákérdez valamire, mondom h elintéztem, vagy folyamatban van vagy bármi. Ma hajnalban, ( fél 6-kor) elkezdett nekem üziket írni cseten, hogy ott van a lakásban, és miket tapasztal. Mondhatni tudósít. Kiderült az is, hogy miért van ott. Valami csoda folytán, nem engem utasítgatott hogy ez meg az van, intézkedjek, hanem ő saját maga intézkedik. Majd később felhívott, és elmondta hogy mit intézet. Semmi utasítgatás, semmi hárítás. Mondjuk beszélni nem tudtunk,mert ő elmondta amit akart, kérdezett ugyan, de a válasz már nem érdekelte, majd letette hogy siet a buszhoz. Lényeg hogy eggyel kevesebb dolgot kell nekem intézni. Majd pár perc múlva felhívott a felső szomszéd, ( vele is volt dolga ) hogy most mennyire vegye komolyan a tesómat, mert hogy megszokta hogy én intézkedek, és most akkor biztos hogy az van ami? Aztán felhívott a közös képviselő is, ue a csodálkozással, és megerősítésre várva. Én megy így........nem tudtam hova rakni sem a tesóm aktivitását, sem a másik két ember reakcióját. Lényeg. Én szó nélkül intézem ami adódik, és ha rákérdeznek , mondom h folyamatban , vagy elintézve. A tesóm végig tudósít mindent, majd az érintettek megerősítést várnak tőlem. Valamit nem látok? Nem tudok? Vagy az érintetteknek fura a tesóm? Az nem lehet fura, hogy ő is intézkedik, hisz ő is tulajdonos. Miért várnak megerősítést tőlem? Én egyelőre örülök hogy végre ő is aktivizálja magát, és kevesebb dolgot kell nekem intézni.

Aztán ahogy beértem a munkahelyemre, már a parkolóban elkapott egy vevőm, közölte h majd jön, és ezt meg azt fog venni/intézni nálam. Oké. Gyere. De ezt miért közli velem a parkolóban?

Nyitás előtt be szoktam érni, mert vannak dolgok, amit minden reggel meg kell csinálni nyitás előtt, és nem csak a táblát fordítom meg h nyitva. Meg a sok munka miatt is hamarabb járok be, mert a délutáni túlóra valahogy nem fekszik nekem. Akkor már nem vagyok produktív, csak kínlódók, több időbe telik minden, meg a vevők is addig jönnek, amíg ég a lámpa, és csodálkoznak h zárva az ajtó, de nem olvassák a zárva táblát. Számukra amíg ég a lámpa, addig nyitva vagyok,mert itt vagyok. Csak dolgozni nem tudok emiatt. Szóval jobb nekem a reggeli túlóra. Na de így is van, és volt ma is, aki majdnem berobbant a zárt ajtón, mert azt hitte nyitva vagyok. És néz rám értetlenűl, meg lebasz, hogy miért van az ajtó zárva. Hát azért, mert majd csak 2 óra múlva fogok kinyitni?! Akkor meg miért vagyok itt??? CSAK! Nem mindegy? Pedig szemmagasságban, jól látható helyen van a nyitva/zárva tábla, és a nyitva tartási idő tábla is, de senki nem olvassa, akkor sem ha lepattannak az ajtóról, és inkább lebasz, hogy hogy képzelem, az helyett, hogy elolvasná. Jóóóóó, senkit nem kergetek el, meg próbálok még ehhez is jópofit vágni, és kedves maradni, elvégre ők hozzák nekem a bevételt, csak na.

Úgy látszik ma ilyen napom lesz/van. Magamban morgolódók, keresem néha a kandi kamerát, néha megállok, hogy "ez most mi a franc volt? ", és utána robogok tovább. Nem engedem magamban mélyre ezeket a dolgokat, max a morgolódásig jutok, de van mikor sok ilyen van nagyon rövid idő alatt, és akkor csak nézek, hogy most akkor mi van. Beletörődtem én már nagyon sok mindenbe. Elfogadtam, nagyon sok mindent. Ha nem, akkor kizártam. Ha nem tudom megoldani, megváltoztatni, megtettem ami rajtam múlt, és még sem, akkor minek engedjem mélyre, minek lelkizzek rajta?! Tudom magamról, hogy extra érzékeny vagyok. Sok olyan dolgon fennakadok, észre veszek, amit más észre sem vesz. Mondhatni lelkis vagyok, de utálok lelkizni. Mivel ennyire érzékeny vagyok, ezért igyekszem gyorsan letudni azokat a dolgokat, és nem mélyre engedni, ami bántóak, idegesítőek. Azt is utálom, ha engem elemezgetnek. Utálok én is mást elemezgetni. Nem vagyok önmarcangoló, hibáztató. Van hogy magamba roskadok, de ki nem? Most is magamat elemezgettem. Brrrr......gyorsan be is fejezem.

Cső!

[lam-pa]

27.

Idegen volt a kiklórozott, sápadt meghatározatlanságban átvedleni fürdőnadrágba. A tisztaság valahogy marhára mart. A többiek még nem voltak ott, fél órával korábban érkeztem edzésre, mint általában, így beosztottam az időmet. Eltököltem az egyik automatánál, kólával doppingolódtam egy kicsit. Fejemet nekidöntve a szekrénysornak hallgattam, ahogy minden kortyom, minden lélegzetvételem lepattog a csempéről és lábam elég pottyan elfáradván.

Elsőben jó pár alkalommal jöttünk el az osztállyal az uszodába, kipacsálni az összes agyonfilterezett cseppet a medencéből. A lányok visítozása, hogy hideg a víz, a srácok béna flörtölési kísérletei, hogy lefröcskölik őket - az összes élénken élt előttem. S valóban, ha belegondoltam, nem is volt olyan régen, hogy nyolc kissrác keménykedett a fölszinten, abban a balra fordulsz, végig a folyosón utolsó teremben, amit majd szétvetett az ordenáré üvöltözés, mert valamelyik gyökér már megint felcsattintott egy szőlőszemet a fehér falra és senki nem három méter magas hogy le is szedje.

Rezgett a telóm. Mutter fényképet küldött.

Először nem is akartam megnézni, hogy mi az. Végül még is rápöttyintettem a fotóra, ami valami családfa-szerűségnek tűnt, olyan apró betűkkel ellátva, hogy kettérepedt a szemem, mire kisilabizáltam a neveket. Elsőnek a sajátomat találtam meg, születési évvel, tisztességesen feltüntetve. Feljebb simítgattam a generációkat, apám oldalán az ismerős nagyi-nagyapám sémát felfedezvén. Aztán jött anyámé, akinek a szüleit sosem említettük, mert… őket nem említjük.

- Yakov Morozov… Lizaveta Morozov… Mi a ffffff...

- Cső, Galcsik, mi a szett?

- Mi? Ja, csá.

Veszti olyan képet vágott, mintha bevedelt volna egy liter citromlevet, de ezt a kifejezést el kellett osztani kettővel.

- Fura vagy.

Erről beszéltem. Bence mimikájából ítélvén legalábbis arra lehetett számítani, hogy a fél karom hiányzik, hatalmas vértócsákkal tavasítva el a férfiszekciót.

- Hát, csak most derült ki, hogy félig orosz vagyok, szal egy kicsit sokkolt a dolog.

- Diiik, mondj valamit oroszul!

- Süket vagy? Most tudtam meg, hogy az vagyok.

- Syka blyat!

- Eredeti vagy. És a te kurva anyád.

- Látod, hogy vágod a nyelvet!

Míg Veszti letépte pulóverét, kétszer belém rúgott vakságában, addig én anyámmal pöröltem, hogy ezt eddig miért kellett titokban tartani. Na, jó, a pörölés egy kissé túlzás, inkább csak Galcsikos szelídséggel megérdeklődtem, hogy a pitliben nem volt eddig tisztességes tudomásom a származásomról. Mármint, nem mintha merőben megfordította volna ideológiámat, meg eszembe sem jutott, hogy azonmód kinyúlva a gyökerekhez elkezdjek vodkát vedelni megállíthatatlan temp… Oh. Oh.

- Tudod, én éreztem, hogy van valami ruszkis benned. Az orrod… olyan… négyegész hattizedesen elárul.

- Ezt fejtsd ki.

Veszti magyarázóképessége összességében meglehetősen szegényesen produkált és végül nem tudtam meg pontosan, hogy mit értett a random számsor alatt, de hittem neki, és míg vártam, hogy befejezze a szépítkezést, meg begyömködje rasztuló haját az úszósapka alá, addig én cserpákom méretét igyekeztem felmérni: hogy vet-e már árnyékot, be lehetne-e vele takarni Brazíliát, ilyesmi.

Maga az edzés valahogy lagymatagra sikeredett. Gyűlöltem párost úszni, a versenyszellem kihalt már apámból is, belőlem meg aztán főleg, így mikor az edzőbá isteneset rávert a hátamra, hogy csak úgy vöröslött a lapockám, kijelentve, hogy akkor „kettesével befelé naposcsibék”, már mentem volna a homlokomat verni a falba, amíg el nem szállítanak a mentősök erős agyrázkódással. Hála a jó égnek Partos otthon nyomta az ágyat, így egy közepesen teljesítő kölökkel kerültem szembe. Mivel még sosem úsztam vele, akadt lehetőségem tanulmányozni gyermeteg technikáját, amit egyszerűen képtelen volt kinőni a négy év alatt, mióta csatlakozott az Egyesülethez. A tipikus, majdénmegmutatom magatartás a sportoknál ritkán jött be szerény véleményem szerint: beleszakítani izmaidat másfél hosszba, aztán szégyenteljesen lemaradni azzal a lendülettel. Rajthoz álltunk, elbasztam a fejest. A srác egy fél méterrel előrébb landolt, de lényegesebben keményebb kötésű voltam, mint ő (hölgyeim?). Tény és való, hogy nem az esztergomi medence felszínét tapostam töprengjeimmel, igazából csak úgy fókuszálatlanul izgett-mozgott az egész világ odabenn, eredményképp majdnem telibe felkenődtem a bukfenc helyett. Fogamat összeszorítva kellett ráverni a gyerekre, combizmaim nyöszörögve hisztiztek a megterhelés ellen, egy hét kihagyás után nem ízlett nekik a megfeszülés gyönyöre. Elsőnek csattant tenyerem, kikászálódtam a partra, míg a többiek vállon veregettek, én meg kezet fogtam veszettül lihegő ellenfelemmel.

- Szép volt.

- Köszi, grat.

- Galcsik, gyere egy másodpercre.

Lisztik félreterelt, intett a többieknek, hogy ne álljanak le. Míg hozzám dumált, továbbra is sasszemekkel figyelte csapattársaim megmérettetéseit, időnként megszakítva a velem való csevejt, hogy ráordítson Vesztire, amiért lefeküdt a földre, vagy Grubert, hogy ő nem lenne ennyire flörtölős kedvében, ha egy tizenhárom éves most döngölte volna így el gyorsban.

- Te, Benjámin, mi a frász van veled?

Még hányszor kellett ezzel a kérdéssel megvívnom?

Téptem a szám szélét, agyaltam valamin, egy válaszon, amit én sem tudtam. Csak nem mentek a dolgok, ennyire egyszerű.

- Le kéne állnod a dohányzással.

- Nem azzal van a probléma, uram.

- Tisztában vagyok vele, ez csak egy megjegyzés.

Lisztik házifeladatot tűzött ki, nyolc kilométer minden nap. Megcsípte a felkaromat, de úgy, hogy az levendulásra lilult este kilencre. Kitüremkedtek mellkasáról a szőrszálak, bekapaszkodtak pólójának anyagába, és túl fenyegetően maszkulin volt a puszta bivaly-szuszogása is, hogy én ott helyben ellent merészeljek mondani a férfilét sztereotipikus megvalósítójának. Most adnám elő neki, hogy azért nekem az úszás nem a végpont? Igazából, halál sem tudja, mi a végpont, de úszó, az nem leszek, ahhoz én túlságosan szeretek fetrengeni meg inni meg cigizni, hogy igazán jó legyek. Na, a Partos, az a jólfésült papírkutya, azt lehetett piedesztálra emelni. Már csak a glória hiányzott a feje fölül, amit csak akkor vett le, mikor a nem-nőjét reszelgette éppen.

Átvergődtem az edzést, a magam szánalmatosságával, aztán azzal a lendülettel értesítettem is a társaságot, hogy ugorjunk el valami becsületsüllyesztőbe, mert itt adom el a lelkem az ördögnek.

  - Na, a Sasba nem megyünk.

- Mert?

- Ellepték a C-típusú állampolgárok. A barátságtalanabbik fajta.

- Rasszizmus much?

- Hát, nem tudom, de már keverik a szart a téren, aztán én ragaszkodom a testi épségemhez annyira, hogy messziről elkerüljem.

- Radócz jön?

- Nem, beteg. Elvileg lázas, szerintem meg túlságosan leköti egy csigák szaporodásáról szóló dokumentumfilm.

- Akkor ez egy randi?

- Ne reménykedj, Grúz jön. Meg Máté is. Ricsek meg vagy baszik éppen, vagy gyúr. Ki volt fulladva, nem tudtam kivenni a kettő közül pontosan melyik.

Míg a hiányzó tagokra vártunk Kossuth-slukkoztunk, az utolsó két szálat is elvitte a szél. Tetszett Esztergom ilyenkor, mert az összes gyépés hordalékot elvitte a négyes busz, az elcsendesülő napfény pedig összekovácsolta a hangulatot egy kicsit komplexebb valamiv��, amit déltájt nemigen lát az ember a nagy világosságban.

Az iskola vigyázó tekintete megrovóan legyintett felénk magyarmintás zászlajával, de nem értek idáig kirojtosodott szélei. Fitogtatva erőnket puffogtattuk irányába a cigifüstöt, bár a keleti azt is tovahessegette. Ő is csak távolról kiabált, meg mi is. A végén mégis mi cipeltük el koszfoltos auránkat a Pöttyösre, hogy Vajkkal és Mátéval koccanjunk.

- Szóval, ja, be volt nyomva, mint a rajzszög.

- Csátok. Kiről van szó?

- Zitukádról.

- Nyasgem.

- Tudtátok, hogy Galcsik KGB-s?

- De hát az 1995-ben feloszlott.

- Kilencvenegyben.

- Baszki. És én még vagánykodtam annak a töriszakosnak!

- Ha kettővel több lenne az IQ-d, mehetnél sültkrumplinak.

- Legalább közel volt.

- Srácok, megyünk, vagy tovább tárgyaljuk, hogy Máté agyhalott?

A Napszakig mentünk, a szépre festett pirosáig. Egyik nagy előnye volt Egomnak, hogy annyi kocsmát találhattál, amennyit két kezeden nem tudsz megszámolni. Kasztrendszerek, meg a satöbbi, és a betanultak már vágták, hogy péntek meg szombat esténként merre hány méter: hol kapnak féláron ágyast, hol zsákmányolnak ki zenekérésért és hol vannak a jó nők. A Napszak pultosa nagyon szerette a Babits-os nebulókat, mert a pénzesebbik meghívta egy körre, ami valósan fellendítette a melót. Na, meg minket is, mert nem ment a szájtépés arról, hogy csakis miattunk megszegi a kedves hölgy a törvényt. Nem bántuk annyira azt a plusz kis kiadást, ha a morgolódás abbamaradt.

Kimerülten hajlítgattam karomat, ahol még fájdalmaskodott a csont. Vajk megszánta elkámpicsorodott képemet, vett nekem egy korsó Stellát, amit habbajusszal örvendeztem meg.

- Mit isztok?

- Vadászozok. Mostanában takarékon volt a májam. Múlt hétvégén is csak egy decivel ittam, most kettővel.

- Ide mafla kéne.

- Jó, csütörtök van, szerintem nem kéne bebaszni.

- Kicsit fehér vagy, iszol te rendesen?

Bekortyoltam a lagymatag belgaságot, Grúz énekelte a lassú ritmusú dalolást a háttérben.

- Az életed nem élet, amíg át nem éled…

- … és az álmod sem igazi álom…

- De jól csinálom!

- Isten muzsikája. Ilyet te nem hallasz a Tangóban, ott csak azok a gettózenék mennek.

- Te, Benjámin, mi van azzal a lengyellel? Akivel majdnem voltak dolgok.

Egy hangyapöcsnyit összeborzolódtak idegszálaim, a lány puszta említésének tényétől. Inkább leküldtem ez újabb adagot az italból, ami azért egy fülledt nyári semmitevős lazulásnál jobban csúszott. Forralt bort akartam, de nem akartam nekiállni rinyálni, hogy kettéfagyok meg vizes a hajam. Azt vettem észre, hogy lehúztam az egészet. Felálltam egy kisfröccsért és pofáraestem a saját táskámban.

- Basszátok meg, letörött a fogam!

- Mivan?

- Itt van a tenyeremben!

- Aztakurva. Felrepedt a szád!

- Fáj?

- Nem fog, ha megiszok egy fröccsöt.

- Totál önpusztításba kezdtél. Ugye nem fogsz bőgni?

- Leszarom. A kurva anyját.

- Kinek?

- Hát, igazából nekem, mert a saját táskám, de azért mindenkiét. Nesze, pénz, kérd ki nekem, én addig beteszek valami élhetőbbet.

- Kell neked zsiráfgondozónak lenni. Olyan magasan vagy ott fönn, hogy nem vágod, mi történik idelenn.

Bulisabb számot nyomtam be, valami olyasmit, ami meginspirálta az agyamat, hogy milyen lehet beLSD-zni. A népszerű DJ klippjét bámultam nagy meredten, a kölyökképű kölyköt, aki önfeledten élte azt, amit én is akartam néhanapján, okádva a partihangulatot. Összeszűkült pislogókkal igyekeztem elképzelni, milyen lehet egy lét, ami sokkal kevésbé negatív utóízű. Majdhogynem rákaptam a fabrikált képre, mikor Máté bökött vállon, hogy fröccs-tájm, a Forbidden Voices meg marha jó, de Tamásnak táncolni van tőle kedve, azt meg senki nem akarja megnézni.

- Tehát… mi van vele?

- Muszáj?

- Nem. De jó lenne.

Latolgattam, mennyire van értelme felhozni azt a kis kitérőt, amivel lecsámborogtam az utamról. Az egész angliai mellékutca teljes mértékben elütött az alap kontexustól. Sehová nem illett be. Se az ország, sem a szereplők, sem a történések nem klappoltak igazán, és igazából valahogy még nem sikerült feldolgoznom azt a tényt, hogy én a királynő földjét tapostam. Az a kiruccanás egy morzsadarab maradt a csipszeszacskóban, mindössze annyi különbséggel, hogy nem lehetet ignorálni létét, mert nagyon is benne van az eseményekben.

- Semmi. Semmi nincs vele.

- Nem keresett?

- Hé, én még azt se vágom, hogy történt! Én ott lemaradtam, hogy kavartatok, aztán leigazoltam csendességben, hogy a távolság túl nagy és inkább Zitával vigasztalódtál.

- Nem kavartunk. Zoey megváltozott, betegesen kevés idő alatt, nekem meg nem maradt lelki erőm abban a szituációban megérteni, hogy mi miért van.

- Hiányzik?

- Francokat. De szar elveszíteni valakit, akkor is, ha nem teljesen a tiéd.

Véget vetettem a diskurzusnak az ital felének felhajtásával. A keserűség paránnyival enyhítette a fogamban meg a kezemben bimbózó fájdalomrózsákat és abban a percben eszeveszetten utáltam Galcsik Benjámint, meg azt a képmutatást, ahogy itt ül és piál, mikor otthon kéne tanulnia, vagy edzeni, vagy faszom tudja, valami mást tennie, ami kevésbé köpnivalóan elkerülő. Mert igen, uraim, ez olyan elkerülés volt a jav��ból, ami példaszámba megy. Hirtelen megszomjaztam a frisstelen éjszakára, szabadkoztam és egy utolsó hörgőropival indultam rövid sziesztára a környező területen.

Nem csámborogtam messzire, csak az egyik kapualjba csöveztem le, a kerítés síkjára, kicsit beleadva saját sóhajom melegét a színtelen majd’-estbe.

Hiányzott Fejfa, de irtózatosan. És a legnagyobb probléma talán az volt, hogy írogathattam én neki a fészbúkon, küldözgethettem neki a hiperkarmát meg a brofist-es hangulatjeleket, pacsinkat imitálva, de a válasz úgy sem jöhetett már vissza. Ez a lehetetlenség feltüzelte lehűlő hiányérzetem. Az elemi valósága a semmiségnek undorító kénszaggal marta útját cselekedeteimbe és motivációmba. A lehetetlen az egy olyan korlát, amit feszegetnél, de mennyire, hogy feszegetnél!, de teljesen fölöslegesen. Lelombozott a saját tehetetlenségem. Egy-egy verssor után felocsúdva keserített el, hogy lassan már nem lesz mire gondolnom, ha Krécsnyikről van szó. Analizálhatom én azt, ahogy kiejtette a szavakat, meg merenghetek a járási stílusán, meg hogy mindig fogyatékosnak hívott. Felidézhetem a közös barmulásokat. De egy idő után ezek a kópiák is megfakulnak, feltűnik majd, hogy már nem pontos hangjának csengése a fülemben, fogának pöttyei, amit a fluoridtabletta festett egyenetlenre, hasonlóképp elhomályosodnak. Csak egy köd-Ágoston reked közöttünk, múló illúziója annak, aki ez a csupakedv srác volt.

És tényleg eltűnik.

- Galcsik?

Összerezzentem. Sosincs nyugtom.

Lilla bontakozott ki a semmiből, lehajtva kapucniját. Beesettek voltak orcái, jobban, mint emlékeztem. Ő is köddé lenne?

- Szia! Szia. Mit keresel erre?

- A környéken lakom.

- Hazakísérjelek?

Lilla bólintott, de nem mosolyodott el. Nem teljesen és nem igazán, csak olyan függönymosollyal, amin könnyűszerrel át lehet látni. Ahogy elkezdtünk baktatni az enyhén leejtős betonon kinyújtotta kezét a bagómért. Meglepett képemet dzsekim nyakába rejtettem, úgy passzoltam át. Ágoston mesélte, hogy Lilla sosem dohányzott, nem tetszett neki a szaga, s Krécsinyiket is örökké szidta, mikor áporodott cigarettaszag lengte be a küszöböt taposva, bebüdösítve az előszobát.

- Hogy vagy?

Megrántotta vállát. A tüdejét megjáró nikotin csípte a szememet.

 - Próbálom kitalálni, miképp is kéne reagálnom, mikor ezt kérdezik. Hogy tényleg tudni akarják-e, vagy csak udvariaskodnak. A szüleim már unják. Csak azért faggatnak, mert azt hiszik, ha abbahagyják, levetem magam a Bazilika oldaláról.

- Nem fogod… Ugye?

- Nem. Amúgy is nehéz ott meghalni. Volt anyáméknak egy ismerőse, aki gyógyszer miatt öngyilkos hajlamokat szedett össze és leugrott a mellvédről. Nem halt bele rögtön, még a mentőautóban is szenvedett. Nem akarnám, hogy bárki is lássa, hogy haldoklom.

Nyíltsága hidegzuhanyos kiábrándultságot okozott. Sokkal hamarabb kellett volna felajánlanom, hogy hazakísérem. Sokkal hamarabb. Hagytam, hogy kinyírja a szálamat, ennyit megért, ha már késtem.

- Voltál már Nála?

Nem, Lilla nem teketóriázott. Igazából fölösleges is lett volna, elvégre az égvilágon más sem kötött minket össze, mint Ágoston. Nem ismertük egymást.

- Nem.

- Sírtál a temetésen. Én képtelen voltam. Tudod, néztem, ahogy csak úgy kiszakad belőled, és irigyeltem. Kicsit parásan hangzik, hogy figyeltelek, bocsi.

- Semmi gáz. Szerintem még a szomszédos falu lakói is hallhatták.

- De ez jó. Jó, mikor nem tartod vissza. Én még most is visszatartom.

- Miért?

- Azért, amiért te nem mész ki Hozzá. Te Benjámin, mesélhetek neked egy kicsit magamról?

Helyt adtam.

- Nagyon sokan néznek rám azzal a sajnálattal, amit szerintem te is felfedeztél. Viszont már fáradtság is keveredik bele. Amikor lemondok egy csajos estét, mert inkább kimennék a hónapfordulónkon a temetőbe, vagy mikor feloldom a telefonom képernyőjét, és továbbra is az első közös képünk köszön vissza. Sóhajtanak, és azt állítják, hogy érthető. De én tapasztalom, hogy nem az. Benjámin, nekem Ágoston különösen fontos volt. Nem csak azért, mert ő volt nekem az első az összes létező értelemben... - megakadt, sokat árult el, de nem tántorodott meg -, hanem mert ő az a fajta fiú volt, aki teljesen megértett. Olyan fiú, aki tudta, hogy nekem nem kell tízezres nyaklánc meg puccos vacsora és zsíros bankszámla - ráérzett, hogy engem egy pizza, egy összebújós filmezés és egy időnkénti homlokpuszi mérhetetlenül boldoggá tesz.

Fel kellett forgatnom összes agysejtem, hogy előássam a vezetéknevét, ami sikerült is, egy rakás utóvonzatot cipelve.

Kubovics. Kubovics Lilla. Aki továbbra is fülig szerelmes a néhai Krécsnyik Ágostonba, eléggé cövekes biztonsággal, és aki a vallomás hirtelen volumenének ellenére is kitartó hangszínnel, elcsuklások nélkül tudta formálni alakzatokba cseppfolyós biztosságát a kötődésnek.

- Érdekes, hogy összefutottunk.

- Dehogy is!

Lilla megtorpant, mint akit teljesen lesokkol naivitásom.

- Hogyan is lehetne véletlen? Elvégre sosem ezen az úton jövök, kétszer akkora távot kell megtennem! Ti a Sasban vagytok törzsvendégek, már Ádámék sem keverednek el idáig a szokásos szerdai felesre. A valószínűsége a jelenlegi diskurzusunknak igen csekély.

- És már vége is.

Elérkeztünk a Kubovics-lak elé, zsuptető meg madárkák. Igazából meg csak egy családi ház, aminek fehérre mázolt kerítéseit Fejfa is támasztotta, amin egyszer még át is mászott egy részeg szieszta keretében, míg mi suttogó-kiabálással bíztattuk. Így is beleborult a virágágyásba, letaposta a hortenziákat és feldöntött két kerti széket. Egyetlen mákja volt a csupaszív barátnő, aki kifüllentette a lelkét, hogy valami macska lehetett, aki bizonyára megérezte egy döglött állat szagát. Mindössze illuminált billegésemből ismertem a környéket, felrémlett, hogy az a madáretető pár hónappal ezelőtt még nem volt ott. Érdeklődtem, hogy járnak-e rá a szárnyasok.

Lilla bólintott, mesélt egy vörösbegyről, aki néha a társát is elhozta. Megkértem, hogy ha egyszer látja őket, fényképezze le a párt és küldje el nekem. Megígérte, aztán elköszöntünk.

Sokáig voltam el, éppen az Ellopták az oroszok a tankot üvöltött. Beivott a társaság, lehúztam Máté maradék jégerét, és becsatlakoztam Szása szidásába, aki ellopta azt a kibaszott kombináltfogót.

Mikor hazaértem, éjfélkor, túl éber voltam. Ledobáltam a farmert meg a pulcsit, Krumplit a mellkasom mellé pakolva fészkeltem magam a dunyhába, amit lefekvés előtt áthúztam. Abba a huzatba csomagoltam, ami már kopott és néhol bojtos is volt. Furcsa karakterek lettek rárajzolva, aminek nem nagyon volt értelme, csak az, hogy aranyos, meg kék-sárga-piros-fekete. Ez volt a varázstakaróm. Mikor kicsi voltam, a Nagyiéknál töltöttem sok hétvégét. Olyan volt, mint egy remek utazás a reggeli kakaóval és vajaskenyérrel, meg a reggeli mesenézéssel. Esténként a Nagyi felemelte a Varázstakarót, majd rámterítette, puszit nyomott a homlokomra, én pedig istenemre, átéltem a gyerekkori boldogságot az utolsó szegletéig.

Ezért volt, hogy ismét utána nyúltam. Bevackoltam a kómásan szuszogó macska mellé, telefonomról bekapcsoltam a Spongyabobot, és addig néztem az ugráló, örökvidám szivacsot, amíg a hajnali kettő el nem nyomott.

 Anyám keresett, reggel hatkor.

- Mi az Isten? Miért nem alszol?

Megkíséreltem megszabadulni az álmosság morzsáitól, amik összeragasztózták öntudatom. Krumpli, a kis áruló, a cipősdobozomban feküdt, a paplan lábamnál összegyűrve. Felnyögtem a korai keléstől: még legalább tizenöt percig húzhattam volna a lóbőrt, regenerálva fiatal, szétroncsolt szervezetem, ami talán kritikus lett volna az alkohol teljes kiheverésében.

- Apádnak tényleg van valakije?

Rekedt voltam, sortüzes törökköszörülés árán nyertem vissza tisztességes hangszínemet.

- Mi? Ezt meg honnan tudod?

- Igazán említhetted volna. Nem volt kellemes megkapni az üzenetet, hogy elviekben alkoholista vagy, és hogy az új anyukád mennyire aggódik érted.

A düh vadorzóként vetett véget békés zen-lebegésemnek, ami még lengén pihegett mellkasomon. Felültem az ágyban, ujjaim automatikusan megtalálva az idegesség szántott-vetett, kócos útját hajtincseim erdejében. Mi a faszért kell ezeknek mindig kavarni? Főleg annak a vörös szukának. Pontosan annyi köze volt a magánéletemhez, mint a bolha seggének.

- Na, várjunk, mi ez az egész? Tagoltan.

- Ez a nevezetes Rita üzent nekem közösségin… Érted! Egy közösségi oldalon - ennél profibb módon már nem is lehet kontaktust teremteni. Na, mindegy, közli, hogy te, kisfiam, hétköznap matarészegen állítasz haza, és hogy már apádnak sem fogadsz szót.

- Honnan tudod, hogy együtt vannak?

- Kitették nyilvánosra.

- Jó, a fater nem ismerősöm.

- Pofátlan egy bestia, úgy puffogtatta ott a nagy szavait, meg a pszichológiai dumáját, mintha ő lenne az úristen! Kevésbe tellett, hogy ne küldjem melegebb éghajlatra.

- Én sem kedvelem.

- Helyes, biztos valami ostoba kis maca.

- Ennyi?

- Igen, azt hiszem.

- Jó, szia…

- Várj, várj! Mi volt ez az ivás dolog?

- Nem, nem iszom minden nap.

- Oh, akkor jó. Vigyázz magadra.

Lenyomta.

Már teljesen mindegy volt, hogy gödrösítem-e tovább a matracot, vagy sem. Kávét készítettem, kiültem a teraszra, a műanyagszékem trónusára és figyeltem a felvirratlan égboltot, felszívva maradékát a holdvilágnak. Igyekeztem kifundálni, vajon hova is tehetném anyám felháborodását hogy öt év után a fater továbblépett (az már más kérdés, hogy kivel), meg hogy majdnem el is felejtette, hogy én elvileg egy májromboló-kúrán veszek részt, mindenféle elővigyázatosság nélkül. Immáron letört foggal. Ami egyébként még továbbra is „kurva anyád”.

Úgy… mindenkié.

[nemzetinet]

Így írt az angol sajtó a tegnapi elődöntőről

Egyöntetűen dicséri a csütörtöki brit sajtó az angol labdarúgó-válogatott oroszországi világbajnokságon nyújtott teljesítményét.

Anglia szerda este 2-1-re kikapott Horvátországtól az elődöntőben, de a csütörtöki lapok azt emelik ki, hogy Gareth Southgate szövetségi kapitány csapata 28 éve nem tapasztalt dicsőséget szerzett az országnak, hiszen angol labdarúgó-válogatott 1990 óta nem mérkőzhetett világbajnokságon a döntőbe jutásért.

A The Daily Telegraph konzervatív napilap szemleírója szerint Anglia szereplése “amíg tartott, addig az évtized bulija volt” a szurkolók számára. A lelkes, fiatal csapat – amelynek tagjai közül mindössze hárman éltek, amikor Anglia 1990-ben elődöntőt játszott – az egész országot átformálta, felpezsdítette Anglia lelkét, és végre nyújtott valami pozitívumot, amely körül az ország felsorakozhatott – fogalmaz a brit lap.

A Telegraph szerint a válogatott teljesítménye egységbe terelte az országot, elmaradt a szokásos morgolódás. Anglia hálás ennek a csapatnak, felismerte, hogy ez a társaság – oly sok elődjétől eltérően – az eredménytől függetlenül ezúttal nem fog eltűnni a süllyesztőben. 

Gareth Southgate, a szerény, udvarias szakvezető pedig az angol futball természetes nagykövetévé lépett elő, olyasvalakivé, akit az angolok országuk képviselőjeként szeretnének látni a nemzetközi porondon.

A válogatott minden tőle telhetőt megtett, és egész Angliát büszkeséggel töltötte el – fejeződik be a The Daily Telegraph értékelése.

A Daily Mail című konzervatív tömeglap is azt emelte ki, hogy az angol szurkolók “összetört szívvel ugyan, de büszkén” ünnepelhetik a válogatottat, és joggal tisztelhetik nemzeti hősként Gareth Southgate csapatát, amelynek köszönhetően Anglia ismét büszke lehet labdarúgására.

A lap elemzése szerint Anglia nem valami “örömteli véletlen” folytán jutott a döntő küszöbéig, aki így gondolja, annak “fogalma sincs a futballról”. A moszkvai elődöntőn a válogatott 63 percig vezetett, 46 percet játszott egyenlő állásnál, és Horvátország mindössze 11 percig állt jobban, de természetesen ez az a döntő 11 perc, amelyre mindenki emlékezni fog.

Ezek a számok azonban azt is mutatják, hogy Anglia nem saját formáját felülmúlva teljesített, és a vereség ellenére nem lehet megtört együttesnek nevezni. Az ilyen mérkőzések igen ritkán tapasztalható atmoszférájában egyetlen pillanatnyi oda nem figyelés, a veszély egyetlen pillanatnyi észre nem vétele dönt.

Sok szempontból azonban Anglia volt a legjobb ezen a világbajnokságon. Nem futballértelemben, nem technikai értelemben, hanem testvérekként összetartó csapatként, olyan együttesként, amely többet nyújtott egyes tagjai egyéni teljesítményének puszta összegénél. Ebben a tekintetben Anglia volt a kiemelkedő válogatott a vb-n. Szégyenkezésnek tehát nincs helye, kudarcról nem lehet beszélni, a válogatott mindent megtett, amit tudott, Southgate kivételes munkát végzett, és megérdemli, hogy legalább a következő négy évben is ő formálja a csapatot – áll a Daily Mail csütörtöki kiadásának méltatásában.

Az elődöntő elvesztése ellenére az angolok számára nem ért véget az oroszországi torna, hiszen szombaton – magyar idő szerint 16 órától – a bronzéremért lépnek pályára Belgiummal szemben Szentpéterváron.

Így írt az angol sajtó a tegnapi elődöntőről a Nemzeti.net-en jelent meg,

[rmekszer]

Anyának lenni túlcsorduló szeretet, folytonos aggódás, sok mosoly és sok morgolódás. Anyának lenni néha ellentmondásos állapot, de anyának lenni JÓ!!! 👪👨‍👩‍👧👨‍👩‍👧‍👦👨‍👩‍👦‍👦👨‍👩‍👧‍👧❤️💛💚 Nézd meg Anyák napi ajánlatunkban ezt a vörös karkötőt 👉 https://bit.ly/2I7FEzm #anyáknapja #handmade #jewelry #angel #loveit #rmekszer #style #rosequartz #amethyst #bracelet #gemstone #love #ásvány #ásványékszer #karkötő #ékszer #instahun #iközösség #mik #magyarinstaközösség #peaceful #braceletshop #braceletoftheday #bracelets #mothersday #anyaknapja #mombracelet

[korkep-blog]

Megyei választások után – Ipolyságon a helyzet változatlan. Vajon meddig?

Lezajlottak a 2017-es megyei önkormányzati választások amely az MKP sikerével és a Most-Híd, továbbá a Smer rossz szereplésével zárult. Most már kézzelfoghatóvá vált, hogy az emberek változást szeretnének, megelégelték a populista üres ígéreteket, vagy Bugárék köpönyegforgatását a hatalomhoz...

Lezajlottak a 2017-es megyei önkormányzati választások amely az MKP sikerével és a Most-Híd, továbbá a Smer rossz szereplésével zárult. Most már kézzelfoghatóvá vált, hogy az emberek változást szeretnének, megelégelték a populista üres ígéreteket, vagy Bugárék köpönyegforgatását a hatalomhoz foggal-körömmel való ragaszkodását. Bármi áron.

  Mielőtt azonban rózsaszirmokat szórnánk pezsgődurrogtatás közepette, nincs miért elégedetten hátra dőlnünk. Ahhoz, hogy sikeres parlamenti választásokat, esetleg kormánycserét is végrehajtsunk, a választópolgárok szavazási kedvét kell feljebb srófolnunk.

  Helyi passzivitás után öt év üresjárat

  Országos szinten 26,83 százalékos részvételi arányt tudunk felmutatni. Szűk pátriámban még elkeserítőbb a helyzet. Ipolyságon és a hozzátartozó két városrészben, Tesmagon és Pereszlényben 18,6 százalék volt csupán az urnákhoz járulók aránya. A legtöbb szavazatot az MKP színeiben induló jelöltek kapták, a megyeelnöki posztért folyó harcban pedig Farkas Iván végzett az első helyen.

  A 6443 szavazásra jogosult egyénből alig 1201-en gondolták úgy, hogy a régiónk megér egy képviseletet. Nem mindenkinek fontos az, hogy már 12 éve megyei képviselet nélkül vagyunk, sőt, most újabb 5 év üresjárat következik. Mindennek következményeként nehezebb érvényt szerezni jogos igényeinknek.

  Pedig a megyén múlik útjaink állapota, a sportra vagy kulturális célokra fordítható pénzösszeg. Érdekes tény az is, hogy a helyi jelölteken kívül olyanok is több száz voksot kaptak, akiknek városunk térképen való meglelése is gondot okoz. Ők fognak hitelesen képviselni bennünket? Mindez megtörténhet egy olyan városban, ahol a közösségi médiában az egy négyzetkilométerre eső legtöbb megmondó, hozzáértő ember található. Nekik sikerült a város élére egy olyan polgármestert juttatniuk, aki mögött valós eredmények nincsenek, ám aki mégis úgy kommunikálja a történéseket, hogy minden, ami helyi fejlesztés, az az ő eredménye és minden más felmerülő hiányosság a képviselők hibája.

  Jogok és kötelességek

  Egy állam polgárainak nemcsak jogai, de kötelességei is vannak. Ha nem nyilvánítjuk ki akaratunkat, ha nem élünk szavazati jogunkkal, ne mástól várjuk a csodát. Sokan csalódtak már a politikusokban, hiszen érdemben nem sokat változott az életük. De csakis úgy érhető el változás ha mindenki kinyilvánítja a véleményét. A facebookon való morgolódás olyan, mint egy lakógyűlés. Mindenki látja, mit szóltunk, mi a gondunk, bajunk. De ha a szavak tettek nélkül maradnak, akkor ne mást okoljunk, hogy minden marad a régiben.

  Éppen ezért kiváló kezdeményezésnek tartom a november 16-ára a Fő térre szervezett és azzal párhuzamosan zajló E77-es út blokádját. Ahogy már egy korábbi cikkünkben is írtuk, az ipolyságiak életét megkeseríti a megnövekedett teher és gépkocsiforgalom. Ezen az akción egy elkerülő út fontosságát fogják a szervezők kiemelni, amivel megoldódna ez a tarthatatlan helyzet.

  A megyei és önkormányzati választások fontossága egy adott régió lakosainak a legmeghatározóbb a jövőjüket tekintve. Ha érdektelenek maradunk az iránt, hogy az elkövetkező években kik döntenek sorsunk felől, ne lepődjünk meg azon, hogy a csoda elmarad. Jövőre az önkormányzati megmérettetésen ismét kifejthetjük majd a véleményünket. Ne üljünk fel a Szlovákiában divatos populizmusnak, hanem olyan embereket válasszunk a közösségeink élére, akik érdemi munkát tudnak felmutatni.

  Dian Csaba

Nyitókép: teraz.sk

[zarojel-hu-online-hirmagazi-blog]

Botrány a Nagycsaládosok a szülinapi buliján, tévedésből meghívtak egy demokratát is

New Post has been published on https://zarojel.hu/rafaragtak-a-nagycsaladosok/

Botrány a Nagycsaládosok a szülinapi buliján, tévedésből meghívtak egy demokratát is

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Botrányosra sikeredett a Nagycsaládosok Egyesületének harmincadik születésnapi partija, mert a testvér-szervezetük elnöke a menekültek és a meleg jogairól is beszélt. Ezt nem tűrhették a kormányközeli szervezet tagjai.[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtZWxzJUM1JTkxLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMTQwMzUyMjM4NSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”148345″ img_size=”800×600″ alignment=”center” onclick=”link_image” css=”.vc_custom_1508043078587background-image: url(https://www.zarojel.hu/wp-content/uploads/2017/04/small_header_bg-1.png?id=4336) !important;background-position: 0 0 !important;background-repeat: repeat !important;”][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtbSVDMyVBMXNvZGlrLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMjg4MDI1NTU4OCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][vc_column_text]

A kormánytól aligha függetlenek toleranciaszintje

A NOE a kormány számára igencsak kedves szervezet lehet, hiszen áprilisban az Emberi Erőforrások Minisztériuma 300 millió forinttal támogatta a működésüket, cserébe hogy tanácsokat adjanak, hogyan lehet megállítani a magyarok fogyását.

Semjén Zsolt szeptemberben kijelölte az irányt:

Magyarország ereje a magyar családokban és gyerekekben rejlik, erős családok erős Magyarországot hoznak létre, ezért 2018 a családok éve lesz

A jó magyar nagycsaládos prűd!

Ezt az állítást látszik alátámasztani a szombat esti születésnapi bulijukon történt atrocitások sora. Elkövették azt a csacskaságot, hogy az ünnepélyes ceremóniára, aminek helyszínéül a Várkert Bazárt választották, meghívták a nemzetközi családvédő szervezet, a COFACE elnökét, a belga Annemie Drieskenst is, aki beszédet is mondott.

Herczegh Anita, az államfő felesége jelen volt ugyan, de az előzetesen kiadott programtól eltérően nem mondott köszöntőt, így a COFACE szervezet elnöke hosszabban beszélhetett.

Annemie Drieskenst alaposan elkanyarodott a NOE által képviselt szellemiségtől, mert beszédében a menekült családok képviseletének fontosságáról is szótejtett.

Ekkor még csak morgolódás hallatszott a sorok között, akkor viszont elszakadt a cérna, amikor Drieskens már az LMBTQ családmodelleket emlegette. A díszvendég sorozatos bekiabálások, hurrogások közepette hagyta el végül a színpadot.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtaGFybWFkaWsteiVDMyVBMXIlQzMlQjNqZWwlMjAtLSUzRSUwQSUzQ2lucyUyMGNsYXNzJTNEJTIyYWRzYnlnb29nbGUlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBzdHlsZSUzRCUyMmRpc3BsYXklM0FibG9jayUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtY2xpZW50JTNEJTIyY2EtcHViLTI2Mjk3NDgyODM2NzI1MTAlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLXNsb3QlM0QlMjI0MzU2OTg4NzgyJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1mb3JtYXQlM0QlMjJhdXRvJTIyJTNFJTNDJTJGaW5zJTNFJTBBJTNDc2NyaXB0JTNFJTBBJTI4YWRzYnlnb29nbGUlMjAlM0QlMjB3aW5kb3cuYWRzYnlnb29nbGUlMjAlN0MlN0MlMjAlNUIlNUQlMjkucHVzaCUyOCU3QiU3RCUyOSUzQiUwQSUzQyUyRnNjcmlwdCUzRSUzQyUyRmNlbnRlciUzRQ==[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Így öregbítenek ők!

Az impertinencia annyira kiverte a biztosítékot, hogy Némethy Zoltán, a NOE korábbi főtitkára fontosnak tartotta leszögezni, hogy:

a szervezetük alapszabályában 30 éve változatlan formában szerepel a család fogalma, s nem kívánnak azon módosítani.

“A kellemetlenséget hajókirándulás közben próbálták feldolgozni a nagycsaládok képviselői, a fájdalmuk pedig érhető. Annyi sok fórum nyílik a párkapcsolatokról szóló párbeszédre. Ez méltatlan megnyilvánulás volt a külföldi vendégtől”

– zárul az eseményről a Szemlélek blog beszámolója.

Ha mielőtt a szülinap felszólalóinak listáját összeállította volna a Nagycsaládosok Egyesületének erre hivatottja, vette volna a fáradtságot és ránéz a COFACE honlapjára pontosan tudta volna, hogy a szervezet a család minden formáját azonos értékűnek tekinti. Kiállnak a nemek teljes egyenlősége mellett, hisznek az emberi jogokban és küzdenek azért, hogy olyan szabályzásokat fogadjanak el az egyes nemzetállamok, amelyek segítenek megakadályozni egyes családok társadalmi leszakadását.

Vagyis úgy működnek, mint egy demokráciában szokás egy hasonló érdekvédő szervezetnek. Csak gratulálni lehet a NOE minden kedves megjelentjének ahhoz, hogy újabb hungarikummal ismertettek meg egy messziről jött,maguk által hívott vendéget.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG9yZWxheGVkJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjc4NjkzOTM4ODQlMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNF[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row]

[nandras]

ez az Ürge-Vorsatz Diána ugyanaz az Ürge-Vorsatz Diána, aki lelkes fidesz rajongó volt, amíg a fidesz orbán el nem hajtotta a ceu-t? úgy látszik, azóta megbékélt a fidesszel orbánnal. a fidesz orbán tényleg a hivek szájába is szarhat, némi morgolódás után lekesen nyelik a szart.

“Hetek óta azon gondolkodtunk a feleségemmel, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni. Kíváncsi voltam, hogy hány családot és hány gyermeket érinthetett ez a járvány: több mint hatszáz gyermekről van szó, és több mint négyszáz családról.”

— Nem tudom, hogy ez a nyilatkozat a vérlázítóbb, vagy a kuratórium tagjainak névsora: Bajszos Szar, Bajszos Szarné, Bagdi Emőke, Ürge-Vorsatz Diána. Mondjuk Novák Katalin még beférhet.

[nemzetinet]

Szanyi: árulás az, amit ez a két ‘szegedisrác’ művel(t)

Ellepték a közösségi médiát Botka László visszalépését kommentáló megjegyzések. Szanyi Tibor Facebook oldalán megfutamodásnak minősítette a hírt. Ezt írta a poszthoz: “Számomra az árulás az, amit ez a két ‘szegedisrác’ művel(t). Harc helyett hazaköpni nem túl okos dolog.”

Szanyi a Facebook-oldalán és Tumblr-oldalán is megszólalt, ott azt írja, hogy:

“Szerintem egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát, és harc helyett hazaköpköd.”

De úgy látja, a baloldal nem szűnhet meg, ugyanis van rá igény. Egy későbbi reblogban ugyanakkor kicsit bővebben is kifejti, mit gondol:

„Én eskü alatt mondom, hogy az MSZP semelyik szegletéből nem hallottam olyat, hogy közülünk a Botkát bárki is le akarná váltani, senki olyannal nem beszéltem, aki meg akarta volna fúrni. Az persze tény, hogy alig-alig állt szóba velünk, viszont állandóan az üldözési mániájával szembesültünk.

Itt-ott volt lepkefingnyi morgolódás is, de az mindig van. Én még soha, egyetlen vezetőnk mögött sem láttam olyan egységet, mint most Botka esetében.

Persze tudtuk a gyenge pontjait is. Erre mondtuk, hogy azért vagyunk, hogy ezeken segítsünk. Mindenkivel bizalmatlan volt. Nem ment neki a csapatjáték, s a szorongásai felemésztették az erejét. Sajnálom.”

Hogy mi lesz? Szerintem nem lesz miniszterelnök jelöltünk, hanem megpróbálunk szót érteni mindenkivel. Tárgyalni kell! Gyorsan, hatékonyan. Nincs minden veszve.

Fodor Gábor pedig így fogalmazott: “Belülről, a saját táborából tették tönkre, nem érdemes fideszes ármányt, összeesküvést keresni a háttérben.”

Fodor bejegyzése teljes terjedelmében:

“Alig fél év van hátra a választásokig, és nem telik el úgy hét, hogy egy újabb ellenzéki párt, vagy önmagát erre felkentnek gondoló csoportosulás ne jelentené be önálló indulását, és ne hirdetne önálló miniszterelnök-jelöltet. Ha jól számolom, jelenleg több mint öt kormányfő-jelölt áll a demokrata ellenzéki oldalon, de ki tudja, hol van még a vége. A Jobbik nélküli ellenzék így le fog mondani a 2018-as győzelemről. Szemmel látható, hogy a pártvezetők többsége már nem akar nyerni, csak saját pártjának jövőjét akarja bebiztosítani az új parlamentben.

A jelenlegi választási törvényben az egymással versengő ellenzéki listák egyet jelentenek a biztos vereséggel. Egyet jelentenek Orbán Viktor harmadik győzelmével. Pedig lehetne másképp is, lehetett volna másképp is. De úgy látszik, a baloldali és a liberális ellenzék elengedte 2018-at. A kérdés csak az, vajon a választók is elengedték-e?

Ami jelenleg zajlik, annak két nyertese lesz. Az egyik az újrázó Orbán Viktor lesz, a másik pedig Vona Gábor. A Jobbik elnöke néppártosodási buzgalmában tovább növelheti támogatottságát a kormányt váltani akarók szavazók körében. Mert ne feledjük, a demokrata ellenzék jelenleg nem a Fidesszel, hanem a Jobbikkal versenyez a második helyért. És a szövetségkötési hajlandóság hiányában ez a verseny is eldőlni látszik. A kampány hajrájában az a párt tudja majd elnyerni az ellenzéki szavazatok többségét, aki a legközelebb áll ahhoz, hogy a Fideszt megállítsa. Ma nagyon úgy tűnik, ez nem az MSZP lesz, és nem is a többi baloldali kispárt, LMP-vel és DK-val együtt.

Botka László tárgyalási alapnak teljesen megfelelő ajánlatát feltűnő gyorsasággal utasították vissza a megkeresett pártok vezetői. Mintha összebeszéltek volna. Közben az oldalvonalról bekiabálók is az MSZP miniszterelnök-jelöltjének távozását sürgetik./ A Lattmann-Tarjányi történetben elképesztő világ tárul fel a háttérben. Na erre biztos, hogy a társadalom több, mint két harmadának nincs szüksége./ Sokakban Bajnai Gordon története sejlik fel. Van egy sikeres, valódi eredményeket felmutató ellenzéki jelölt, aki az ellenzéki szavazók többségének bizalmát élvezi. És alig fél évvel a választások előtt alighanem sikerült végképp ellehetetleníteni szövetségkötési terveit. Belülről, a saját táborából tették tönkre, nem érdemes fideszes ármányt, összeesküvést keresni a háttérben. Felesleges azzal is sokaknak áltatni magát, hogy a szegedi polgármester nem volt jó jelölt. De, jó volt, a mostani helyzetben a legjobb. A poszt emeszpés, és önmagát liberálisnak gondoló politikusok és értelmiségiek szokásos “ keverése” pusztította el a siker esélyét.

Mi, liberálisok, az alábbi kérdésekre a szétforgácsolódott baloldaltól Botka Lászlón kívül még senkitől nem kaptunk érdemi választ. Hogyan akarnak nyerni jövőre? Hogyan akarják a 106 egyéni körzet többségét megnyerni a külön listákkal? Ki az a miniszterelnök-jelölt, akit Botka László helyett a teljes ellenzék elfogadna? Mert amíg ezekre a kérdésekre nincs megnyugtató és egyértelmű válasz, addig jogosan merül fel a gyanú, hogy az ellenzéki pártvezetők többsége 2018-ban akarva, vagy akaratlanul, de Orbán Viktor újrázásért dolgozik.”

Forrás: hirado.hu / HVG.hu / Facebook / Polgárportál

The post Szanyi: árulás az, amit ez a két ‘szegedisrác’ művel(t) appeared first on PolgárPortál.

Szanyi: árulás az, amit ez a két ‘szegedisrác’ művel(t) a Nemzeti.net-en jelent meg,

[markoferko]

2014-ben, mikor oxfordban voltam, még szinte semmi sem volt, csak elégedetlen morgolódás a zimbabwei diáktársak részéről. 2015-ben már részt vettem az egyik tüntetésen, amit a fokvárosi események ihlettek. Nem hittem volna akkor, hogy pár éven belül lesz eredmény.