#mit szerettél megszűnik

[falsechurch]

Halál

Rámtaláltál reszketeg,

Vénülő kék kezed az enyémre teszed.

Gondtalan bú,semmi,verejtékes percek.

Aztán véget ér!

Elmúlik a szó,meghiúsul a vágy,

kóborlón hevernek a percek.

Beetted magad tudatomba,akár a vad ártalom.

Sejtelmes ,s csak hajnalban láthatom.

Vérfagyasztó sírás a távolból!

Elvitt még egyet közülük!

Rokon vagy barát volt?

Ki fél,nem menekül!

Ébrenlétről álomba dől,kinek sorsa úgy hozott,

hogy egy percet még kapott.

De hangjának egy foszlánya is felér ezernyi szóval,

mivel ő néma,nem beszél!

Nem láthatod,csak ő lát téged,vérbefagya, kihűlt testtel,megsárgulva!

Altatódalt énekel,amely virágokról szól,rétekről,melyek télen virulnak ki.

Közben cipel,húz maga után,

és barátságos mosolyom fogadja rögvest!

Szerelmem lesz,szeretőm,hevesen keresett páncélom!

Kinyitva a szemem őt látom!

Az ábrándom!

“-Megérkeztünk!”-suttogja zajtalan.

Akkor látom csak ráncos,megsárgult kezem. Hogy hajam őszbe szált,és testem fonnyadt lett.

Ki volt ő?-kérdezem magamtól.

S akkor látom csak a halált.

Aki bölcsőmnél altatót énekelt,aki tudásra tanított,és aki szeretett!

[weiclwy]

Úgyis tudod kihez szól most ez az egész.

Messengeren nem tudnám elmondani, ezért írok itt. Ha itt kezdtem itt is fejezem be. Nos, először is sajnálom. Mindent. Mindent amin miattam keresztül mentél. Nagyon jól tudod mi volt a helyzet. És igazából nem is fogok senkit se hibáztatni. Csak egyszerűen nem találtam más kiutat.

Elképesztően egyedül voltam, és lövésem sem volt, hogy mi a szart kéne tennem. Szüleimnek nem szólhatok, téged nem akartalak még jobban az idegösszeroppanásba hajszolni, úgyhogy maradtam egyedül inkább. Barátnőmnek nem akartam beszélni még erről az egészről, mert még nem láttam idejét. Minden egyes pillanatban azon kattogott az agyam hogy akkor hogyan is tudnám megoldani azt, hogy mindenkinek jó legyen. De azt már akkor is tudtam hogy nem lesz ilyen út. Egyszerűen nem találtam magamat, kibaszott tanácstalan voltam. És ez borzasztóan megrémített. A lelkiismeretem olyan szinten átvette felettem az uralmat hogy ha majdnem ráléptem egy bogárra már azon agyaltam hogy az kikel magából és leszúr. Egyre többet vettem a kezembe az ollót, de hála égnek le is tettem. Kb olyan érzés volt mint hogyha akármit tennél azért halálbűntetés járna, pedig csak a jót szeretnéd. És mindeközben egyikünk sem tehetett mit. Hiszen te csak szerettél és tudom milyen szar érzés ha egyszer csak megszűnik minden.

Egyikőtök sem kímélt, ő folyton bámult, te meg tudtam hogy szeretsz. És megint mondom, senkit sem hibáztatok. Csak leginkább magamat. Lehet nem is kellett volna semmit se tennem és ignoráli kellett volna azokat az érzéseket, és akkor talán minden jobb lett volna. De az időt továbbra sem lehet visszafordítani, így hát mondom tovább. Nem voltál egyedül, amikor sírasról volt szó, éjszakák mentek el úgy hogy csak ültem és folyt a könnyem. De egyszerűen olyan rossz érzés fogott el amikor olvastam azokat a postokat, amikben elmondtad hogy szarul vagy és hogy a pengéhez nyúlnál. Tudtam hogy mindez miattam és az idióta érzéseim miatt van, és egyszerűen csak nem akartam olyan fasz lenni mint Mr. Szánalmas.

Igazad van, tényleg csak szavakkal szerettelek, viszont az egész elején én ezt még nem tudtam eldönteni. Úgyhogy mérhetetlenül sajnálom, hogy miattam szenvedtél, pedig azt soha sem akartam.

Csak annyit kérek, hogy ne haragudj, és kérlek tartsd meg az unikornist.

[koffeinmentesvilag]

Jah, megszűnik a meló, amit szerettél volna csinálni, megvan a diplomád, de raktárosnak menj. Mondjuk legalább lesz mit enni.

ennyi