#meleg srác

[hicapacity]

Ez a srác itt a képen Gus Walz, a Demokrata Párt alelnök-jelöltjének, Tim Walznak a fia. Jelenleg éppen ő az, aki felrobbantotta a közösségi médiát Amerikában. Apja beszéde közben ugyanis látványosan elérzékenyült, és ezt az arcmimikájával és a testbeszédével is élénken kifejezte.

Ezt aztán Walz politikai ellenfelei arra használják fel, hogy gúnyolódjanak rajta. Egyes republikánus politikusok nyominak nevezték, mások az apját kritizálták, hogy milyen "bétahím puncit" nevelt a fiából.

Ha engem kérdeztek, hát az ilyen reakciók tényleg a politika legalját képviselik. Sajnos nekünk is kijut ebből idehaza Magyarországon (nem csoda, hogy a gúnyolódók meghitt és meleg kapcsolatokat ápolnak a hazai elvbarátaikkal).

Alapból kiráz a hideg az ilyen macsóskodástól, ami azért élcelődik egy fiún, mert az kifejezi az érzelmeit és nem acélosan kemény faarccal ül végig egy eseményt. Tényleg hatalmas bűn ez: egy fiú büszke az apjára, és elsírja magát. Általában azokat a férfiakat zavarja a leginkább, ha egy férfit sírni látnak, akik rettegnek attól, amit a saját lelkük tükrébe nézve kellene látniuk.

A másik, hogy köztudott: Gust egy nonverbális tanulási zavar (NVLD) nevű idegrendszeri rendellenességgel diagnosztizálták. Ami hasonló az autizmushoz és ahhoz hasonlóan spektrumot alkot. Az NVLD-vel élő emberek gyakran másként reagálnak érzelmileg bizonyos helyzetekre, nem mindig képesek mit kezdeni a túlcsorduló ingerekkel.

Sajnos sokan még mindig a "fogyi" vagy "gyogyós" jelzővel bélyegeznek meg mindenkit, akinek akár csak egy kicsit is másként működik az idegrendszere. És sem az egészségügy, sem az oktatás nem tud mit kezdeni azokkal a gyerekekkel, akik egy picit is kilógnak a sorból.

A "neurodiverzitás" szóról Magyarországon a leginkább azt sem tudják, eszik-e, vagy isszák. Azt jelenti, hogy az idegrendszeri fejlődés eltérései nem feltétlenül kóros, patológiás jelenségek. Akinek valamilyen természetes genetikai variáció miatt másként működik az agya, az idegrendszere, az nem feltétlenül fogyatékos. Gyakran a legtöbb problémát az a környezet okozza, amibe nem tudnak beilleszkedni, ami kirekeszti őket. De a megfelelő támogatással, fejlesztéssel hasznára válhatnak a közösségüknek.

Ma már tudjuk, hogy az ilyen "nyominak" bélyegzett emberek sok területen kimondottan jobban teljesíthetnek. Ahogy Gus édesanyja mondta: ez a fia "titkos szuperereje". Igaz, nehézségei vannak az iskolai beilleszkedéssel. De egy hiperérzékeny, csupaszív fiú, aki egy csomó olyan részletet is felfog a valóságból maga körül, amit senki.

Én személy szerint hihetetlenül örülök, hogy a Gus elleni gúnyolódások jóval nagyobb ellenhullámot indítottak el: rengeteg ember érezte úgy, hogy meg kell védenie a támadásoktól. Jó lenne, ha a 21. században nem kellene már szégyellnie senkinek azt, hogy akár ő, akár az egyik családtagja - más.

[drakvuf]

Házasodna a gazda VII/10: Fain férfiak

Máté gazda hatalmas meglepetéssel készül estére: pingpongozni fognak.

Milla azt mondja jó lesz ez, mert már elege van a negatív meglepikből. Célozva ezzel Henire.

A gazda megkérdezi az új csajt mit szól ehhez, de ő nem szól semmit. A szövetségesek feje, Betti, arról faggatja a kárpátaljai lányt, hogy még mindig nyomasztja-e, amiért gecik vele? Heni lerázza annyival, hogy nem barátnősködni jött ide, szóval baszik rájuk.

Laza adok-kapok alakul ki a kocsiban, de Máté közbelép és megkéri a csajokat, hogy előtte ne tolják már ezt, mert elbasszák a vibe-ot. Azzal zárja le a veszekedést, hogy ha nem viselkednek hazamennek.

A vadászházba érve a gazda bedobja, hogy próbálják ki a jakuzzit és igyanak egy kis bort.

Milla a kamerának elárulja, hogy jó félmeztelenül látnia a gazdát: masszív. Azt mondja jobban szereti a dagadt faszikat, mert jobb hozzájuk bújni, mint az izmosakhoz. Amikor észreveszik a csajok, hogy eggyel több pohár van egyből befeszülnek, de Máté megnyugtat mindenkit, hogy nem egy új lány jön, hanem a haverja, Isti.

A faszi félrehívja Henit biliárdozni. Kihasználva az alkalmat a gazda megkérdezi a lányokat, mit szólnak a balhéhoz, ami a kocsiban volt.

Betti azt hazudja, hogy megpróbált nyitni Heni felé, de ő nem volt rá nyitott. A gazda azt mondja örülne, ha rendeződne a szitu, mert a szar hangulat elbassza az ő kedvét is.

Kiszállnak a vízből és a gazda kicsit rosszul lesz, mert eszébe jutott, hogy a lányok megbeszélhetik egymás közt a randikat és kiderülnek a huncutságai. Szerencséjére a csajok nem beszélnek meg mindent és nem kell tovább színlelnie a rosszullétet.

Közben az új lány Istivel pöcögtet. A fiú a tegnapi randijáról érdeklődik. Minden fasza volt.

Miután elmúlt a veszély a gazda félrehívja Millát egy kis társalgásra. El tudnád képzelni velem a jövődet? Persze. Ezt meg is beszélték, ezért visszaindulnak a többiekhez. A srác megpróbálja lekapni a csajt, de az visszautasítja. Azt mondja, hogy itt még sokáig nem lesz semmi. Nekünk elmondja, hogy 3-5 randi is lesz, mire idáig eljutnak és ez nála ilyen manipulációs taktika.

Pingpongozni kezdenek: a tét egy randi. A győztes szervezi, szóval Milla szándékosan veszít. Bent még biliárdoznak a fiatalok. Máté Henit is félrehívja egy kis csacsogásra.

A fiú neki is felhozza a mai konfliktust. Az új lány azt mondja, hogy már nem tudta tovább elviselni a nyomást, amit a szövetségesek helyeztek rá és kibukott belőle. Máté átérzi a helyzetet, mert látta, hogy néztek rá a lányok amikor idehozta, de szerinte nem kéne nyíltan beléjük állnia. A kárpátaljai lányban most tudatosult, hogy Máté lefeküdt volna az oroszoknak.

József gazdánál megjelenik egy igazi sztár. Kiváló példány.

A férfi összecsődíti a kérőit és bejelenti, hogy ma dolgozni fognak. Megkéri a hölgyeket, hogy vegyenek fel fürdőrucit is, mert utána pancsolnak egyet.

Erika befeszül a munka gondolatától és megkérdezi, hogy mit kell csinálniuk. A gazdának nem esik le, hogy egy feketeöves munkakerülővel van dolga és azt mondja értékeli, hogy már azon jár az agya mit fognak csinálni. Amúgy gazolni mennek a fóliába.

Az úton Józsi szeretné jobban megismerni a nőket ezért megkérdezi kinek van jogsija. Diuskán kívül mindenkinek, de ő is szeretne, sőt, szerinte 40 évesen most van a legjobb korban, hogy letegye. Aztán megkérdezi, hogy ki tud úszni? Diuskán kívül mindenki.

Megérkeznek a gazda birtokára és Erika megjegyzi a kamerának, hogy a videón nagyobbnak tűnt. Hát még ha rájön, hogy nem is működik... A gazda elmeséli nekünk, hogy nagyon meleg szokott lenni a szitu a fóliában és kíváncsi bírják-e a hölgyek az arrakisi hőséget.

Megmutatja nekik mi a gaz, de Brigi és Diuska ennek ellenére sem találja azokat. Erika munkát színlelve hátramarad, de túltolja és magára vonja a gazda figyelmét. Kiderül, hogy a nő nem ismeri a szamóca életszakaszait és nem tudja, hogy a bogyó a virágból lesz. Felbecsülhetetlen károkat okozott azzal, hogy a szamócát is kitépkedte.

Mindenesetre az érett gyümölcsöt felismeri és szorgosan legeli is, de a gazda nem bánja, bár figyelmezteti, hogy le van permetezve és fosás lesz a vége. Mivel azonban Erika a saját főztjével már megerősítette a gyomrát nem fél pár szem szamócától. Ebbe minden belemegy - mondja nevetve Józsi.

Ezután a gazda pancsolni szeretne, de Diuska és Brigi nem akarnak a poshadt vízben dagonyázni. Erika viszont simán beugrik. Azt mondja van rajta fürdőruha, mert nem indiai, hogy ruhában belemenjen a vízbe. Érdekes gondolatok.

Diuska megjegyzi a kamerának, hogy kibukik mindenki jelleme lassan. Erika nagyon nyomulós, de ő nem adja magát könnyen. Aztán hörpintgetik Brigivel a copiumot. A nő azt mondja társának, hogy mindenki abban fejezi ki magát, amiben a legjobb.

Diuska meg is jegyzi, hogy ő a kereskedésben nagyon jó, mivel bolti eladó. Múltkor is 25 deka párizsit kért az egyik vevő, de ő rásózott 27-et. Meg táncban is jó, de azt csak a diszkóban tolja.

A pancsolás után Józsi bekeni napolajjal a hölgyeket. Különös figyelmet fordít Erika hasára és seggére. A kamerának elmondja, hogy ő nagyon alapos ember.

Miután végzett a nő is bekenegeti a gazda kiéhezett testét.

Este leülnek kicsit beszélgetni. Józsi arról érdeklődik, hogy tetszett nekik a mai nap. Jó volt. A férfi közli a nőkkel, hogy mindenkivel szeretne tölteni egy kis időt, de figyelmezteti őket, hogy ez nem játék: arról kell döntenie kivel köti össze az életét.

Elsőként Diust fogja zaklatni. Azt mondja, hogy a kiválasztott hölgynek is kell majd valamilyen programmal készülnie és az ebédről is neki kell gondoskodnia.

Ezután egyenként a szállásukra kíséri a hölgyeket. Erika elmondja a kamerának az eddigi évad legerősebb mondatát:

A Józsi fain férfi nekem, mert én azt látom benne, hogy ő talpig férfi.

Utolsóként Diuskát kíséri a szobájába Józsi. A nő megjegyzi a férfinek, hogy ő nagyon huncut, amitől teljesen beindul a gazda.

Miután elhagyta a szobáját a vén kujon, talál egy cetlit a bolti eladó. Egy telefonszám van rajta. Diuska azt mondja nekünk, nem tudja megmagyarázni miért, de szerinte ez a gazda száma lehet.

Vivien gazdánál Dani közli a rossz hírt a többiekkel: marad. Roland azt mondja neki, hogy akkor kicsit vegyen visszább az arcából és félrehívja beszélgetni.

Bár Dani többször kérte, hogy ne tegye, Roland ennek ellenére folyamatosan fogdossa, mintha egy katolikus pap lenne, a másik férfi meg egy kisfiú. Roli kurva kellemetlenül próbál dominánsan viselkedni, de amikor Dani nem enged a faszságainak sértetten elvonul.

Sanyi a focibíró figyelmezteti a katolikus papot, hogy óvatosan öljék egymást, mert jönnek a piros lapok.

Krisztián gazda húga, Petra, meglátogatja a férfi kérőit. A nő táncoktató és azért jött, hogy megmozgassa kicsit a csajokat. Beszélgetnek Petrával, aki szorgosan csepegteti az infókat a bátyjáról. Például, hogy volt egy antiszoc időszaka a múltban.

Megtanít nekik egy koreográfiát, hogy teljen a műsoridő. Petra elmondja, hogy Krisztián sosem táncol, de a fia jár a táborába.

Panni közben előad egy monológot a kamerának, hogy a személyiségét mindig ahhoz igazítja, akinek éppen meg akar felelni és néha túltolja. Meg is szokta bánni, hogy így viselkedik, mert gyakran hitegeti az embereket.

Megérkezik a gazda is és prezentálják a lányok a ma tanult mozdulatokat. Mindenki nagyon jól mozog, de Henin azt látja a férfi, hogy nem élvezi a szitut. Félrehívja a nőt egy kicsit beszélgetni.

Még mindig az a téma, hogy baszogatták Anitát a külön lakás miatt. Kicsit igazságtalan amúgy, hogy az egész a nőn csattan, de azért tegyük hozzá, hogy ő volt az ötletgazda. Sajnos a gazda nem ad több lehetőséget neki és hazaküldi.

A kamerának azt hazudja a nő, hogy örül, hogy a férfi mondta ezt ki, mert nem volt már értelme.

Visszaérkezik Heni és Krisztián. A férfi közli a lányokkal a fejleményeket. Vivi és Panni nem értik miért kellett elküldeni a lányt. Azt mondja a gazda, hogy nem volt meg a kémia.

Nem teljesen értik a féfi döntését és ezt éreztetik is vele. Vivi azt mondja sok kérdése van még a gazdához. Például, hogy táncolt-e már az esőben vagy hogy romantikus-e? Panni arról kérdezi, hogy mi volt az az antiszociális időszaka, amiről a húga beszélt? A gazda elárulja, hogy ez valszeg akkor volt, amikor szétment az exével. A férfi azt mondja, hogy két év volt túlesnie a dolgon. Panni megjegyzi erre, hogy most érzi, hogy neki az a fél év amit az exe után hagyott nem volt elég.

Krisztián megjegyzi, hogy ő direkt rákérdezett erre és akkor a lány azt hazudta, hogy már túl van rajta. A kamerának azt mondja, hogy el fogja vinni randira, hogy ennek a végére járjon. Viszont már geci késő van, szóval megkéri a lányokat, hogy írják össze a kérdéseiket.

Panni sír még egy sort a kamerának, hogy demonstrálja: nincs még túl az exén. Életem, inkább ne hívj fel.

[spraystory]

A lehúzás

A graffitisek etikai kódexe az az íratlan szabályrendszer, amit idővel mindannyian megkapunk amikor ennek a közösségnek tagjaivá válunk, mindannyian megtanuljuk vagy hozzászokunk és általánosságban véve mind be is tartjuk ezeket. Én még csak nem is gondoltam rá soha, hogy nem úgy vannak a dolgok, mint ahogy tapasztaltam-tanultam, sosem jutott eszembe hogy egy-egy klasszik firkász szituációt megkérdőjelezzek, például hogy miért tiszteljük az oldschool arcokat, miért nem fedjük le ennek vagy annak a rajzát vagy hogy miért kell valakinek adnia kannákat egy-egy összetűzés elsimítására. Meg kell jegyeznem hogy szerencsére én soha nem adtam kannát senkinek, de nem azért mert akkora king lettem volna, hanem pusztán mert igyekeztem az olyan szituációt elkerülni aminek következménye ez lehetett volna. De ami még fontosabb, hogy nekem soha eszembe sem jutott volna így megtorolni bármiféle tettet. A kanna "váltságdíjnak" kétségtelenül meg lehet a maga létjogosultsága, de szerintem ez a féle vita elintézősdi nagyon könnyen átcsaphat nettó lehúzásba ami viszont szerintem aljas és teljességgel etikátlan módja egy-egy vita rendezésének. Noha velem soha nem történt ilyesmi, több ilyen esetnek is szemtanúja voltam. Azt gondolom hogy ezek az árnyoldalak is éppúgy hozzátartoznak a teljes képhez mint a vicces sztorik. Fontos, hogy egyáltalán nem célom senki lejáratása, sem a tettesé, az áldozaté pedig végképp nem, még ha a tettes az egyetemes emberi értékrendjeink szerint morálisan meg is érdemelné. Annyira azonban állást foglalhatok, hogy bátran kijelentem : a lehúzás aljas és gyáva tett.

Útonállók

A kétezres évek elején, olyan 2002 körül, egy meleg nyári napon bejött a Burnerbe egy kissrác, aki - amint bemutatkozott - break táncos ismerőseink kis haverja volt. Vett kannát, markert, miegymást. Pár szót csevegtünk is, hogy az izéék meg az izéék üdvözölnek minket és ilyesmik. Másnap, ugyanez a fiú ismét megjelent a boltban és kb ugyanezeket még egyszer megvette, ezúttal azonban már elég szomorú hangulatban. Kérdeztük, hogy hát mi lett a tegnapi cuccokkal? A srác nagyon elszomorodott és elmesélte hogy nem sokkal miután eljött a Burnerből, az egyik sarkon fiatal srácok ( nála idősebbek) eléálltak és követelték hogy minden vásárolt cuccát adja csak oda, különben ellátják a baját. Szegény fiú úgy megijedt hogy mindenét odaadta. Megszégyenítve hazakullogott tehát, majd másnap inkább megtartva magának a történetét, megint megvette a kis cuccait nálunk. Mi persze megdöbbenve hallgattuk ezt a sztorit, különösen a magunk helyzetéből kiindulva, hogy ki merészel ilyen gaztettet elkövetni a mi vásárlóinkkal? Mondtuk hogy vigyázzon magára és ha ismét megtörténne ilyesmi, mihamarabb értesítsen minket. Igen ám, de amint elment a boltból, nem sokkal később ismét visszajött, ezúttal már könnyes szemekkel és teljesen rémülten újságolta hogy megint elvették tőle mindenét, ugyanazok, ugyanott. Síri csend lett a boltban. System, aki jó szokása szerint épp a shopban lógott, elkomolyodott arccal felemelkedett a helyéről, Zai és a többiek, csodálkozva kérdezték : - Mi? Most komolyan? Ez most volt? Hol vannak? Mutasd meg! Több sem kellett, valóságos hajtóvadászat indult a lehúzós útonállók ellen. Kisült, hogy a két srác alig pár sarokra a Burnertől ólálkodott, áldozataira várva. Pillanatok alatt meglettek. A többiek visszaterelték őket a Burnerbe, aminek ajtajai bezáródtak, ablakai elsötétültek. Szegény ördögök, alapos számonkérésben részesültek. Persze ott helyben nem tudták visszaadni a korábban lenyúlt cuccokat, vagy az árukat rendezni így azt hiszem egy kulccsomót és - mivel épp nyár közepe volt - a pólóikat kellett otthagyniuk zálogban. Végül csupasz felsőtesttel kellett hazamenniük a belvárosból, a pólóikért soha többé nem jöttek vissza de egyébként sem láttuk őket többször.

A Jó és a Rossz találkozása

Ez egy nagyon kellemetlen történet, mert hazai graffiti világában mindkét érintett igen ismert és engem akkor eléggé megdöbbentett hogy ez megtörténhetett. Itt már éreztette a hatását az idő, ami miatt a fiatalos, harcias küzdésvágy már alábbhagyott bennünk és átvette a helyét a megfontolt gondolkodás, a mérlegelés. Hogy a sztorit diszkréten kezeljem és a szereplők névtelenségben maradjanak,  ezért a feleket Sergio Leone kultikus westernje után csak "Jó" és "Rossz" néven említem. Ennek a történetnek azonban nem volt semmi különös happy endje. Csak a szomorú tények maradtak és az örök szabály, miszerint az okos enged. A Wesselényi utcai Shopp ideje alatt, talán olyan 2008-2011 között történt valamikor ez a szomorú eset. "Jó" aki egy igen csendes és tisztességes stylemaster, egy ízben az akkoriban divatos romkocsmák egyikében töltött egy estét a baráti társaságával. Röviddel ezután ( talán néhány nap elteltével, de lehet hogy már másnap - erre pontosan nem emlékszem ) egy másik writer, "Rossz", aki szintén igen ismert szereplője volt a hazai graffitis életnek, megjelent a Shoppban ( vagy beküldött valakit maga helyett ) , azzal a szöveggel hogy hát az a helyzet hogy "Jó" abban a romkocsmában, ahol mulatott, bizony elhagyta a fényképező gépének a memória kártyáját, amit történetesen “Rossz” egyik haverja talált meg véletlenül.” Nekem az lenne a természetes, hogy rögtön megkeresném a gazdáját és visszaadnám neki, és ha van mindannyiunkban egy egyetemes graffitis etikai szabályrendszer, azt érzem az is ugyanezt diktálná. De nem ez történt. "Rossz" elmondta hogy a memória kártyán "Jó" graffitijei vannak és ha jól emlékszem az volt a nyomós indok hogy állítólag “Jó” arca több fotón is látszik. Na most ez az állítólagos haverja kijelentette hogy viszi a kártyát a rendőrségre! De “Rossz” volt olyan szuperjó arc hogy “rá tudta beszélni” a haverját hogy ne tegye, de sajnos a haver azt üzente hogy ok de akkor kér X mennyiségű kannát cserébe hogy a memóriakártya visszakerüljön a gazdájához. Tulajdonképpen ez egy nettó zsarolás volt. Természetesen megdöbbenten hallgattuk a történetet és egy másodpercig sem hittük el. Azonban "Jó" volt annyira józan és balhéktól mentes, hogy rögtön kijelentette: ő bizony inkább minden kérésnek eleget tesz, mintsem hogy egy ilyen ostobaság miatt mélyebb konfliktusba kerüljön, arról nem is beszélve ha tényleg a rendőrség kezei közé kerül az ügy. Szerintem bölcsen döntött. Mindazonáltal megjegyezném, hogy nagy eséllyel "Rossz" csak blöffölt a rendőrséggel, de "Jó" értelemszerűen nem mert kockáztatni. Végül is ha valaki elég arcátlan ahhoz hogy egy ilyen követeléssel előálljon, ahhoz is elég elszánt lehet hogy valóban a zsaruknak adja a bizonyítékot. Végül, a megbeszélt időpontban "Rossz" megjelent a Shoppban, ahol "Jó" és persze közülünk többen vártuk őt. Halotti csend volt. Senki sem szólt egy szót sem. "Rossz" bement a pult mögé, leválogatott - ha jól emlékszem - kb 25db kannát, ránk nézett és közölte hogy megvagyunk. Ott és akkor, valóban visszaadta az elhagyott memória kártyát. Összecsomagolt és megsemmisítő pillantásainkkal kísérve, kisétált a boltból. Nem volt kakaskodás, sem vita, sem hadakozás. Csendben történt egy aljas lehúzás, aminek a károsultja egy valóban derék ember volt. Az egész rettentő szánalmas és szomorú ügy volt. Semelyikünk sem szólt bele és nem azért mert gyávák lettünk volna. “Rossz” azt az utat választotta hogy szembegy az erkölccsel és mindazzal az ellenszenvvel amiről tudta, hogy kiváltja majd belőlünk, mégis ragaszkodott a zsaroláshoz. Neki fontosabb volt 25 kanna mint a becsület. “Jó” azt a döntést hozta hogy lerendezi a dolgot úgy ahogy azt kérik tőle, ezzel remélhetőleg egy életre megszabadul ettől a problémától. Itt ránk nem volt szükség. Tudtommal soha többé nem volt semmilyen kapcsolat a két fél között.

[hobbygilda]

Köll!

[telaviv-delhi]

A tegnapi Castrot gyógyítjuk kedvenc kávézónkban, kedves meleg srác az öreg ölebjével a pultos. Mindeközben egy olasz családi csoport is megjelent és a kávé mellé körbeadogattak egy dzsót.

[rejszelde]

Megnéztük tegnap a Fura világ c. új düzni filmet moziban, és az a helyzet, hogy ez egy roppant jó film. Kicsit csodálkozok, hogy még nincs országos botrány abból, hogy az egyik főszereplő teljesen nyíltan meleg, mégpedig olyan módon ábrázolva, ahogy kell: abszolút természetesen, akár egy hetero kapcsolatot, nincs itt semmi látnivaló, ez a srác egy másik srácba szerelmes, lapozzunk. Viszont maga a film témája, az üzenete abszolút helyén van, időben megfelelő, naprakész. A konfrontáció alapja az apa-fiú ellentét, a generációk közötti különbségek feszülése, és az ezekkel való megküzdés, mindkét oldalról. Miközben a nagy globális üzenet is átjön, mégpedig hogy ha a világot fenyegeti egy nagy veszély, akkor a személyes érdekeket és vágyakat félre lehet és kell tenni. Mindez pedig a Disneytől eddig szokatlan módon teljesen elfogadható arányban adagolódik a filmben, nincsenek szirupos dalok, nincsenek túltolt baromságok, ez a film egyszerűen tálal több nagyon fontos üzenetet. Mindenképp ajánlom, hogy nézze meg, aki ilyesmire fogékony, de főleg a gyerekek!

[kontentblokk]

Fények és lények

A Szürke 50 árnyalata csak azért romantikus, mert a faszi gazdag. Ha a srác szegény, vagy legalábbis kevésbé kitömött lenne, akkor a lány már ráhívta volna a hatóságokat. A tanulság az, hogy aranyat ásni kurva nehéz a sötétben.

Itt van ez divatos szó, hogy “expat”, amit azért találtak ki fehér – főleg magukat digitális nomádoknak aposztrofáló emberek, hogy ne kelljen magukat migránsnak nevezni.

Egy hete temettem el a macskámat. 16 évig volt mellettem. Együtt nőttünk fel. Voltak olyan pillanatok ez idő alatt, hogy megbolondultam volna, ha ő nincs mellettem. Az igazság az, hogy nem sok lénytől tapasztaltam meg a feltétel nélküli szeretetet az életben.

Pont ezért engedem el nehezen a jó dolgokat.Májusi bika vagyok. Nagyon tudok ragaszkodni. Főleg akkor, ha szeretek. Aztán eljön a pillanat, amikor ragaszkodás átcsap önzésbe. Ezt nehezen veszem észre. Nem szándékos, de fájdalmat okoz. A macskám a végén nagyon rosszul volt már. Láttam, hogy nagyon szenved, de nem akartam elengedni. A saját boldog(talan)ságom fontosabb volt, mint az igazság azért mert ragaszkodtam hozzá. Jobban szerettem, mint az emberek többségét. Aztán egyszer csak átdobtam a váltót az agyaban, és feltettem a nehéz kérdéseket: biztosan ez a boldogság? Biztosan jó ez, hogy így van, vagy csak nekem jó, hogy itt van még, miközben ő teljesen leépül? Aztán fogtam a dobozt, beletettem, majd elvittem az állatorvoshoz, és ott elaludt. Örökre. Ez volt talán, ha az egyik legnehezebb pár óra az életemben. Az univerzum az arcomba csapta a veszteség érzését hatalmas hólapáttal. 

Az igazán szar, felfoghatatlan érzés a tehetetlenség volt. Nem volt hatalmam megváltoztatni a dolgokat. Akkor eltört a mécses. Lehetek én akármilyen képzelt, vagy valós alfa, gamma, omega, sigma vagy fasz tudja milyen male, ott úgy bőgtem, mint egy kisgyerek.

Tegnap a Deákon a Starbucksban elájult egy fiatal lány. Meleg is volt, levegő sem volt igazán, a nagy télikabáttal a hidegből bejönni eléggé sokkoló tud lenni. A lány, nagy puffanással hullott a földre. Az odasereglő emberek ahelyett, hogy segítséget hívtak volna, elkezdték videózni, közvetíteni a közösségi médiában. Mi a fasz van az emberekkel? Ennyire kicsi az ingerküszöb? Ekkora a közöny? Egy ájult ember kettővel több lájk instán? Mi nem a bohócok vagyunk, hanem az egész cirkusz. Viszont a kenyér lassan túl drága.

Amúgy is jó látlelet Budapesten a Deák tér a társadalmi rohadásról. Simán megihatsz egy lattét 1600 magyar pezóért, miközben 50 méterre a köztér tele van hajléktalannal.

[onsieluenkeli]

Krónikus hazudozó? Azon röhögök most meg a WMN ügyeletes szadistája a DTK profilja mögött bujkál... És suttyó módon továbbra is ott folytatja... Napok óta nincsen a DTK... ilyenkor Kurucz Adrienn meg meri tenni! De csak ilyenkor!

Azért mert valaki nem játssza a beteg és undorító játékotokat, és nem nektek felel meg... Az nem csaló, és pláne nem hazug!

Kurucz Adrienn megint a nála legalább tíz... TIZENÖT évvel fiatalabb vadidegenek nemi szervére, és szexuális életére gondol, és megint matat az alsónkban, megint molesztál minket FEJBEN.

Egy 50 éves súlyosan klímaxos, és mániás depressziós TROLL, akinek a férje 71 éves! Senkivel nem beszél korrekten, senkivel nincsen bizalmi kapcsolatban, sőt igazán érteni sem hajlandó... De még ÍGY is rajtunk szórakozik! Talán ettől érzi magát nőnek? Vagy ezt tanulta a pedo férjétől, vagy a seggfej barátaitól? Vagy Péterfiék utasítják? Mentálisan beteg ez a nő, hogy ennyire kényszeresen rajtunk szórakozik?

Kurucz Adrienn a manipulátor, molesztálja a magánéletünket, zaklatja az intim szféránkat, zaklatja az érzelmi világunkat, zaklatja az önismeretünket, és az identitásunkat!

- nem kellene befejezni?

Azt hiszi ez a seggfej például, hogy minket érdekelnek az aberrált és korcs Egyiptomiak? Vagy az LMBTQ-hoz tartozó emberek mind egyaránt buknak az olyan undorító sztorikra? Vagy minket is olyan hulladékoknak tart?

MIÉRT MINKET TALÁL MEG AZ A PATKÁNY NŐ?! Miért minket azzal a rohadt Nikivel? Egy pattanás a seggemen! Látja hogy szivárvány bzi vagyok? Hol?

Vajon mit szólna a Kurucz Adrienn ha fognám a lányát, a Dorkát... és elkezdeném zaklatni, manipulálni, és nyomasztani? Mit szólna ha a nemiszervén akadnék? Vagy a szexualitásán? Vagy a halállal jönnék neki? Döglött és undorító halott magzatos témákkal? Öngyilkosokkal? Abortusz tablettával? Perverz egyiptomiakkal... Mi lenne ha egyrészt ennyire 🤏🏻 tartanám a gyerekét, másrészt agyon zaklatnám, és rajta szórakoznék minden egyes nap?

Olyan ez a nő mint egy másokat sunnyogva LEURALÓ, betegesen manipulatív zsarnok! És nem érti, nem fogja fel, mi az hogy mások magánélete... SENKIVEL NEM BESZÉL! Olyan mint egy náci! Szexualizál, mindenki kap valami sz@rt a nyakába, de önmagát mindig felnyalatja...

Miért nem képes eltakarodni rólunk? Miért zaklat olyanokat, akikhez NINCSEN köze!? A ner szponzor kéri?!?!

Miközben épp DTK oldalát teszi tönkre, (talán a Fiala Borcsa) a WMN-en képes volt nem személyeskedve, egy laza és normális cikket is dobni. 👏🏻

Amúgy rohadtul kíváncsi vagyok, hogy miért nem képes ez az elmebeteg nő békén hagyni minket? Egy undormány. Olyanokon szórakozik, akik privát életet élnek! Mint ahogy a rohadt gyereke!

Mi közöm van szerintetek defektes anyákhoz, akik halott wtf gyerekeket szülnek? Semmi! Érdekel az a beteg és undorító téma, amit ezerszer lerágott a wmn? Nem! Érdekli bármelyik ismerősömet, hozzátartozómat? Nem! Érdekli az olvasókat? Nem!

Kurucz Adrienn miért zaklatsz!? Miért nem fejezed be?

+

Biztos emlékeztek még a Szex és NewYork sorozatból a Mirandára alias Cintia Nixon-ra akinek volt egy egészen szép politikai karrierje NewYork kormányzói posztjára. A választások után posztolt egy szelfit a gyerekével, akiről azonnal mindenki kiszúrta hogy transznemű, és srác. Nem ComingOut volt, csak egy laza poszt. Egy újságíró egy interjúban pedig persze megkérdezte, hogy miért rejtegeti a gyerekét, hiszen Cintia is meleg kapcsolatban él, méghozzá nem semmi történettel... Erre a nő valami olyasmit válaszolt, hogy Anya is, és nem akarja a gyerekét kitenni annak, hogy egész Amerika a nemi szervére gondoljon. Van millió jó, és rossz tulajdonsága = Ember, és úgy is fog élni is.

¯\_(ツ)_/¯

[thetruelifeofgwendolynn]

002

Nem rég indult a vonat, de úgy érzem, mintha órák óta úton lennék. Bár nem a legrövidebb az út, mégis sokkal hosszabbnak érződik. Vajon azért, mert rajtad jár az agyam? Az elszalasztott lehetőségeken, az álmunkon... A barátnőd rendes lánynak tűnt, boldognak láttalak titeket. Egészen addig, amíg egyedül nem maradtál - a lány elment beszélgetni a szüleiddel, te pedig álltál a teraszon magadban, az italodat kortyolgattad. Szerettem volna odamenni hozzád, de még nem tudtam, túlságosan fájt minden, amit tettél.

Pár hónappal később anyukám mondta, hogy megkérted a barátnőd kezét - pár hónap után. Velem évekig voltál együtt, majdnem 2 évig együtt is éltünk. Aztán pár héttel később a lány írt nekem, hogy felbontotta az eljegyzést, mondván, hogy sokat veszekedtetek. Nem igazán értettem, miért pont engem keresett meg, találkozni akart velem. Itt volt a városban, a barátnőjét látogatta meg - találkoztunk egy kávézóban. Elmondta, hogy bár mindig nagyon boldognak mutattad magad, ha társaságban voltatok, de kettesben átváltottál komorba, és amikor megkérdezte tőled, miért kérted meg mégis, azt mondtad neki, hogy nem kötelező hozzád mennie. Felmerült a kérdés benne, hogy talán miattam lettél ilyen, azon gondolkodott, újra beszélünk e. Mondtam neki, hogy amióta hazamentél, nem váltottunk annál a pár szónál többet, amikor gratuláltál a záróvizsgám utáni bulin. Pedig tényleg kedves lány, bár tény, egyikőtök sem volt szerelmes igazán...

Lassan begurul a vonat az állomásra, és én most először nem akarok leszállni. Nem vár rám senki, a szüleim sem jöttek ki értem. Az volt a kérésem feléjük, hadd sétáljak. El akartam kóborolni kicsit, mielőtt a valóságba kell visszazuhannom - ami valljuk be, elég borús. Borús, mint az idő. A vonat lassít, majd megáll. Fogom a táskám, leszállok. Állok a peronon pár percig, nagy levegőket veszek. Kell egy kis idő, míg magamhoz térek a gondolataimból. Ahogy kilépek az állomásról, rádöbbenek, hogy esik. Szakad az eső, sírdogál az ég. Elindulok az erdő felé, vállamon a táskámmal. Nem szól zene a fülemben lévő fülhallgatóból, nincs könyv a kezemben. Magamra akarok maradni a gondolataimmal. Átsétálok a parkon, ahol tinikorunkban mindig találkoztunk suli után. A pad, amin először megcsókoltál, most üresen áll, magányos. Senki nincs a környéken. Mindenki ismert téged, feltételezem, ők is oda készülnek, ahova nekem kell mennem. Pedig nekem semmi kedvem...

Beérek az erdőbe, és visszautazok az időben. Miután a lány, a volt jegyesed megkeresett, hazautaztam. Születésnapom volt. A bátyám jött értem aznap, veled együtt várt a peronon. Nagyon furcsán nézhettem rátok, mert mindketten nevettetek. Tisztán emlékszem, hogy mennyire más voltál a korábbihoz képest. Újra az a szeleburdi, viccelődős, csipkelődő srác, akibe tiniként beleszerettem. És én még mindig úgy szerettelek. Megöleltél. Olyan meleg, puha, szeretettel teli öleléssel. Én meg megszűntem a világ számára létezni, csakis te voltál. Hazavittetek, te hátul ültél, én az anyósülésen.

[ggtjapan2]

Kórház kaland Kantóban

(Kantó egyébként Japán közép-keleti régiója, amelyben Tokió is található.)

Megérkeztem a klinikára. Bent egy nagy aula volt a közepén egy kör alapú recepcióval (tudom, hogy inkább betegirányítás lenne itt a megfelelő terminus technikus, de én nem vagyok szakember, nekem ez recepció marad), ahol 4-5 recepciós várta a betérőket:

Ez utóbbiak sokan voltak, de a recepciónál olyan villámgyorsan dolgoztak, hogy 1-2 recepciósnál több soha nem volt "foglalt" . Mint utóbb kiderült járóbetegek esetében a protokol a következő:

Az ember odamegy a recepcióhoz, ahol kiderítik, hogy milyen szakrendelésre van szüksége és melyik kezelő szabad (ha kell, telefonálgatnak rögtön).

Valaki személyesen(!) felkíséri az pácienst az emelet(eken) lévő adott szakrendelő saját várójába (mozgólépcső és lift adott természetesen), ahol "átveszi őt" a helyi repeciós.

Amikor sorra kerül, nem az itthon megszokott módon, félig nyitott ajtón kihajolva üvölt ki az asszisztens, hanem kijön, mondja a nevet és aki vállalja a sajátját, ahhoz odamegy, megköszöni a várakozást és bekíséri (nulla forintba kerül és mégis mennyivel kellemesebb! (igaz, több lépést kell megtenni))

Megtörténik a kezelés.

A helyi recepciós visszakíséri a központi recepcióra, ahol "visszaveszik", kitöltik a papírokat és átksíérik a 2 és fél méterre lévő, szintén az aulában, a recepcióval egy légtérben lévő váróba, ahol leülve várja, amíg a száma megjelenik valamelyik pult felett, amelyek posta-szerűen sorakoznak sorban. Ha kell, fizet, aláír, megköszönik, hogy jött. The End.

Fizetőpultok:

Hasonlóan zajlott a menet nálam is néhány apró kiegészítéssel. Az angol úgymond tökéletlen hídnak bizonyult az egyébként végtelenül kedves és segítőkész recepciós hölgy és közöttem zajló kommunikációban, ezért előrátnott egy Toshiba márkájú tenyérnyi szerkezetet. Ebbe beszélt japánul, ami egy apró, 3 soros kijelzőn megjelent angolul és vice versa, amikor én beszéltem angolul.

Szintén csodajó japánság volt, hogy amikor megkaptam a kezelőlapom láttam, hogy a hátoldalán van egy térkép is, ha a kísérettel együtt is eltévednék:

A másik specialitás, hogy kiderült, mivel állami kórházról van szó csak akkor kezelhetnek, ha van TB (TAJ) kártyám. Amikor a magyar rendszerre gondoltam (több hét, ugyebár), itt lélekben fel is adtam a dolgot és már kérdeztem volna, hogy tudnak-e a közelben magán kórházat, de Japán nem Magyarország. Hívtak egy másik kollégát, akinek az volt a feladata, hogy a TB kártyával, biztosítással kapcsolatos ügyeket intézze. Hozott egy papírlapot, hogy ezt kell kitöltenem és ripsz-ropsz kész lesz a regisztráció és a kártya. Elkezdtem kitölteni (angolul is le volt írva minden), teljesne logikus, értelemszerű volt az egész, de a fiatal srác csak állt közvetlenül mellettem és nézte, ahogy írom a válaszokat. A magyar kórházi viszonyokon szocializálódva mondtam neki, hogy köszönöm, nem akarom rabolni az idejét, nyilván belefulladnak a munkába, megoldom egyedül és szólok, ha készen van. Mire ő: Nem, nem. Neki EZ a feladata, hogy az ilyen lapok kitöltésénél itt álljon és ha MÉGIS kérdés merülne fel, akkor segít. :O Ok, kicsit feszélyezve, de kitöltöttem mindkét oldalt, átadtam. Ezután háromszor, szótagolva el kellett mondanom a nevem magyarul. Mint kiderült azért, hogy japánul, kanjival is leírhassa a lapra, aminek csak később derült ki a jelentősége.

Kérte, hogy üljek le, mert ez sajnos most egy kis időt igénybevesz majd - és igaza lett. Kb 3 és fél perc múlva hozta a még meleg, frissen készült japán TAJ kártyámat, azonosítószámmal és a nevemmel - gondolom legalábbis, mert minden kanjival volt írva rajta:

A nevem átírására pedig azért volt szükség, mert a szakrendelő várójában, ami így nézett ki (igen, élő virág és nem látszik, de balra tőlem egy állványon kb 10 féle friss magazin és napilap):

...szóval a nevem átírása azért kellett, mert a kijövő asszisztens nyilvánvalóan japán akcentussal, de tökéletesne érthetően mondta a nevem, amikor sorra kerültem.

A varrateltávolítás egyébként úgy történt, hogy amikor a rendelőbe léptem, le kellett venni a cipőm és egy odakészített egyszer használatos papucsba bújni, majd egy fogorvosi székhez hasonló fotelbe ülni, ami néhány gombnyomás után ággyá alakult. Megérkezett egy fiatal doktornő, bemutatkozott, megkérdezte, hogy biztosan olyan beavatkozást kell-e elvégeznie, ami a lapra van írva (felteszem ez nem csak a külföldiek esetén van így), adott egy kézitükröt és együtt néztük és azonosítottuk az államból kiálló zsinegeket, amivel összevartak. 1 perc alatt kiszedte mind, megkérdezte, hogy fájt-e, és nem tud-e másban segíteni, majd a végén újra, hogy biztosan nincs-e más kérdésem mielőtt elenged.

Lekísértek (itt is mondtam, hogy köszönöm, a 3 méterre lévő egy darab mozgólépcsőt, ami a recepció elé visz megtalálom, ne fáradjanak, de ragaszkodtak hozzá, mert ez a szabály - ja, és ő hozza a papírjaim is ne én cipeljem a kettő darab A4-es lapot.

Fizettem 9000 forintot, amiből 5000 volt egy tavaly január óta kötelező egyszeri díj a TB kártya regisztrációért és elégedetten távoztam az épületből.

[drakvuf]

Házasodna a gazda VI/4: A csókkirály

Gergő gazda még mindig Fannival beszélget a traktorszerelés után. Szakad az eső. A fiú beviszi a garázsba és megpróbálja lesmárolni a lányt. Ő viszont zavarában kitér és csak puszi lesz belőle.

Mi történik gyerekek, hát még csak most kezdtük a műsort.

A fóliában a lányok pont azon tanakodnak, hogy vajon eljutnak-e a csókig a szerelés közben, amikor visszaér a gazda Fannival. A fiú örömmel látja, hogy befejezték a munkát. Irány haza.

Beesteledik mire visszaérnek. Laci bá bulira invitálja a fiatalokat a mancave-jébe. Azonnal elkezdi itatni a lányokat aztán együtt éneklik az Afrikát.

Gergő kihívja Kírát beszélgetni, hogy jobban megismerje. Kiülnek a padra, koccintanak. A fiú megkérdezi a versenyzőt, miért jött ide, amikor bárkit megkaphatna. A lány bevallja, hogy tetszett neki képről, amit nem bán a gazda. Lekapja a padon.

A pincéből üvölt a mulatós. A lányok felküldik Laci bát, hogy keresse meg nekik a gazdát. Visszamennek Kírával bulikázni, de most se marad sokáig a gazda. Szandit is kihívja kicsit beszélgetni. Ha őt is lekapja rosszul leszek. A lányt féltette az apja a műsortól, de ez nem tartotta vissza, mert ő az élete szerelméért jött.

Nem bírom gyerekek. Ezt a csaj is lesmárolja. Lent a lányok beszélgetnek. Kíra elkotyogja, hogy volt egy szájra puszi a padon.

Gergő újra visszamegy partikázni a lányokkal, de most Fanni rángatja ki beszélgetni. Úgy érzi nem volt elég lelkes, amikor a férfi megpróbálta lesmárolni a traktorszerelés közben.

Most pótolja és lekapja a gazdát. Mi van itt, hát komolyan mondom. Visszamennek, de most Anita hívja ki a gazdát. Felkérdezi a fiút, hogy ő vele miért nem smárolt töltött még időt kettesben? Később tervezte.

Szegény lány rábaszott. Úgy néz ki nem érdekli a gazdát. Bár lehet jól járt, mert egy fuckboynak tűnik a srác.

A lányok a megbeszélik egymás között, hogy a nyomás miatt hamarabb alakulnak ki az érzelmek és gyorsabban térnek rá a lényegre, mint szoktak. Gergő gazda egy nap alatt a háromból négy lánnyal smárolt.

Anna gazda megköszöni a fiúkáknak, hogy jöttek. Inni kezd, hogy jobban viselje a stresszt. Megkérdezi a versenyzőket, hogy érzik magukat. Az egyik hablatyol valamit, de szerencsére Anikó megment minket a dögunalomtól.

Azért jött, hogy segítsen a gazdának a döntésben. Neki is le kell szűkítenie a kört négy főre. Félrevonulnak beszélgetni. Anna gazda iszik még egy kicsit a stresszre.

A műsorvezető először is arról kérdezi, hogy milyenek voltak a levelek. A fiúk nagyon rondán írták és csak a barátnőjével együtt sikerült dekódolni őket. Három férfiben már biztos, de a negyedik hely még kérdéses. Anikó segít rendszerezni a gondolatait. Anna azt mondja, hogy nehéz az érzelmekről beszélni. Nem. Reméli, hogy nem fog senkit megbántani. De. Miután Anikó helyre rakta, visszazavarja a nőt a kérőihez.

Az első férfi akit kiválaszt Attila.

A második Dani.

A harmadik Viktor.

Az utolsó pedig Gyuri. A gazda sajnálja, hogy nem tudta jobban megismerni a fiúkákat, de köszöni, hogy itt voltak. Máté nem bánja, hogy nem választotta ki a nő, mert szerinte nem volt meg köztük a kémia.

A továbbjutókat Martonvásárra, a szállásukra viszi. Végre tényleg látunk egy macskát. Már csak kilenc másikkal tartozik a nő.

Csak félig csöves tanya a hely. Jurtában fognak aludni a fiúkák, ami nem kegyetlenül kurva rossz.

Kinti zuhany van és meleg víz nem nagyon van. Ez nem ideális, de hát mit lehet tenni.

Viktor és Dani kettesben, romantikusan zuhanyoznak. Az előző évadban a férfiak, majdnem egymásnak estek, idén lehet, hogy inkább összemelegednek és hoppon marad a gazdasszony.

József gazda közös fürdőzésre invitálja a hölgyeket. Azt mondja szép a sok beszélgetés, de le akarja csekkolni már azokat a beach bodykat is. Kezdésként megcsodálhatjuk az övét.

Böbe kávéval kedveskedik a férfinek és a többi hölgynek. Sajnos nem sikerült úgy a meglepi, ahogy tervezte. Kapásból ketten vissza is utasítják, köztük a gazda is.

Józsefnek a fürdőzésről eszébe jutott a fiatalkora. Nosztalgiával gondol azokra az időkre, amikor még nem voltak merevedési problémái. Megtudjuk, hogy az öt gyerekéből kettőt teljesen ő nevel és bírói végzése van róla, hogy a teljes felügyelet az övé.

Timit ez annyira sokkolja, hogy elsírja magát a kamerának. Nem gondolja, hogy annyira rossz lehetett a nő, hogy ne láthatná a gyerekeit.

Beesteledett. József egy üveg szamócapálinkával lepi meg Csillát.

Elhívja egy kis beszélgetésre, de nem igazán találják a közös hangot. Megkérdezi a férfi, hogy mit érzett a nő, amikor jelentkezett. Csilla azt mondja látta őt, látta ahogy beszél, látta a mosolyát és Isten azt mondta neki: Szedd fel ezt a faszit, Csillám. A gazda köpni-nyelni nem tud.

A nő megmasszírozza a férfi kezét. Jósolni nem fog, mert nem boszorkány. Csilla szerint nagyon jól sikerült a randi, de engem nem győzött meg és a macskát se.

Gergő gazda nem szarozik. Még a tavalyi Zsolt gazda se volt ilyen gyors. Itt egyelőre Kíra a favorit, bár Anitát megsajnáltam kicsit. Anna gazda eddig unalmas. Ha a fiúkák se fognak összebalhézni, akkor tényleg csak a macskák menthetik meg ezt a szálat. A szerkesztőség egyértelműen Team Attila, de még nem ismertük meg annyira a srácokat. József gazda olyan kurva lassan beszél, hogy fájdalmas hallgatni. Itt Krisztit érezzük a befutónak.

[spraystory]

“Szabadság, egyenlőség, testvériség”

2.rész : A franciák. Azzal kezdem hogy szerintem tisztességes graffitisnek illik szeretni a berlini graffiti stílusokat. Berlinben a graffiti hatalmas stílusfejlődésen ment keresztül, különleges, egészen egyedi formákat öltött amit akkor (gondolom azóta is) ki gondolná, csak berlin stylenak hívtunk. Noha azonnal fejet hajtok előtte, szégyen vagy sem, nekem nem ez volt a kedvencem. Sokkal inkább a new yorki - és úgy áltlában az amerikai klasszikusok vagy a francia styleok csavarták el a fejemet. Gyerekkorom óta ( pl Möbius : Az Idő Urai c. rajzfilmje, amit még fekete fehér tévénken láttam 1983-ban vagy ’84-ben)  rajongtam a francia cuccokért, képregényekért, pl a PIF magazinért, Lucky Luke-ért vagy Kockás magazinért, manapság pedig a szépművészetéért szóval általában a francia stílusok nagyon a szívembe lopták magukat. Történt hogy 2002-ben amikor a Burnerben dolgoztam, egy meleg, unalmas hétköznapi délutánon megjelent két srác a boltban, egy mackós és egy vékony. Mindketten meglehetősen szakadtak és piszkosak voltak. Jó graffiti boltoshoz hűen, nyomban szóba elegyedtem velük. Kisült hogy franciák, már egy hete Budapesten vannak és a kőbánya-kispesti (Köki) metró végállomás melletti kiserdőben laknak egy sátorban (!). Ez egészen meghökkentő dolog volt, azonnal rákérdeztem hogy dehát ott leginkább hajléktalanok laknak, mire mesélték hogy persze, tökjó haverjaik lettek, amíg ők távol vannak a belvárosban, a hajléktalanok becsületesen ügyeltek a sátraikra, nehogy “idegen” kéz kutasson benne. Meghívtam őket magamhoz, szedelőzködjenek, lakjanak nálam. Ők voltak Awol Grenoble-ból és Sonick ( a továbbiakban “S”) Montpellier, Grenoble, Lyon stb tengelyről. Azonnal barátok lettünk. Emlékszem, tiszta pólókat adtam nekik, sört bontottunk, sketcheltünk a blackbookokba, sztoriztunk. Tish76 ( továbbiakban “T”) barátom is végig jelen volt az elejétől, “S” később PNC tagja lett. (1.kép) Így indult az azóta is tartó, remélem életre szóló barátságunk “S”.-el, “J”-vel és a többiekkel. “S” egyébként nem tősgyökeres francia és ezt észre lehetett venni. Délkelet-Európában született egy országban melynek partjait a Fekete-tenger mossa de kisgyermek kora óta Franciaországban élt és nőtt fel. Balkáni vér csorog az ereiben és ez nagyon sokat adott ahhoz hogy könnyen megértsük egymást. Nagyon jól éreztük magunkat az első pillanattól kezdve és a következő alkalmakkor már akkori barátnőjével, June-al ( aka String, a továbbakban “J” ) és másokkal is - visszatért Budapestre. “J” valódi francia lány, nagyon vagány és bevállalós, nem viszolygott a trash szituktól de mindvégig stílusos és csinos volt. Mindig egy elegáns nőt láttam benne aki tökéletesen tudott alkalmazkodni a legkülönfélébb graffitis életbeli vagy hétköznapi történésekhez, csak fiúk közt, egyedüli lányként végig megtartotta női méltóságát. Én abban az időben már Óbudán a Filatorigáttól nem messze laktam, így vagy nálam vagy “T”-nél laktak - mi pedig “T”-vel szintén max. 10 perc sétára laktunk egymástól. Őrületesen sokáig alvók voltak, volt hogy délután egykor kellett őket ébresztgetni, úgy hogy nem is hajnalban jöttünk haza. Hamarosan megismerték a szélesebb baráti körünket, hazajöttek velem a szülői házhoz családi ebédekre, majd ők is megvendégeltek minket az ő otthonukban, az ő családjaiknál, barátaiknál. Őszinte és csodálatos barátság született. Mindenhová együtt mentünk. Megrendelést festeni, nyaralni, partyba és persze éjjel-nappal fújtunk amennyit csak tudtunk. A franciák nagyon lazák, bevállalósak és ugyanennyire képben is voltak. A jó lehetőségeket, a jó spotokat mindig észrevették, bátran felmásztak, bemásztak bárhová egy-egy jó festés érdekében, tökéletes firkászokat és kíváló barátokat ismertem meg bennük. Fényes nappal is úgy írtak a legextrább helyekre hogy sohasem vette őket észre senki, mindig eszközök tárháza volt náluk, markerek, squeezerek, kanna, stickerek. Ugyanakkor nem ész nélkül csinálták, ügyesen figyeltek egymásra, higgadtan, feltűnés nélkül írtak - számomra rettentő profik voltak. A styleokról nem is beszélve. Az én szememben szinte minden cuccuk szuper volt: egyszerű, roppant lazán, stílusosan húzott betűk, világbajnok tagek és throw upok. Igazán nagy kihívás volt nekem lépést tartani velük aktivitásban, de stílusban azt a szintet rakni amit ők, számomra egyenesen lehetetlen. Mindig felemelő érzés képben lévő, jó stílusú, jó arc emberekkel festeni és ez rájuk hatványozottan igaz. Minden érdekelte őket, nyitottak és intelligensek, nagyon jókat beszélgettünk bármilyen témában és rengeteget nevettünk. Mindig hoztak magukkal vendégeket, ők is kívétel nélkül nagyon jóarcok voltak. Ugyanez pl a horvát barátainkra is igaz volt, nem véletlen hogy a három társaság időközben nagyon jól összebarátkozott és sok időt töltöttünk együtt. Hamarosan Grenoble-ben találtuk magunkat majd Lyonban. Ide kétszer is eljutottam, mindkét esetben nagy jamen festettünk 50 vagy mégtöbb writer társaságában, káprázott a szemem a sok jó styletól. Franciaországban mindig az volt a benyomásom hogy közepesen jó styleok is nagyon jók. Vannak bizonyos stílusjegyek, jellemzők amiket az ember akaratán kívül párosít egy-egy néppel, nemzettel. A franciáknál megfigyeltem -és erről volt is szó- hogy sosem hordtak fehér sportcipőt, náluk ez nem volt menő, csak fekete cipőt viseltek, fehér magasszárú zoknival és szinte mindenki azt a jellegzetes, a mellkason keresztben hordott kis válltáskát viselte. Ezt egy darabig én is átvettem. Az étkezés kultúráját is tartottuk, hiába voltunk tróger firkászok, mindig tisztességesen, terített asztalnál vacsoráztunk. Sőt, “S”-el sokszor reggeliztünk egyféle édes kenyeret, brioché-t narancslével, ez a guilty pleasure-öm pl máig megmaradt. Sajnos ilyen brioché-t a legközelebb csak Ausztriában lehet beszerezni.

Egyszer meghívást kaptunk egy néhány napos olaszországi jamre, Vasto városba. Valamiféle korai EU-s project volt és válogatott nemzetek hip-hop/graffiti kultúrális szereplőinek szerveztek találkozót. Mindenféle hiphop/street art művészeti tevékenységből hívtak meg szereplőket, így hát Sonick, June, Rapa, Tish76, Zsola, Face és jómagam útrakeltünk. “S” és “J” voltak a művészek, “T” és én a graffitisek ( vagy ilyesmi ) Rapa, Face és Zsola pedig a rapperek. Meg is volt a magyar delegáció. Mivel elvileg Magyarországról csak magyarok mehettek volna, azt kamuztuk hogy a “S” és “J” amúgy magyarok csak régóta franciaországban élnek, ezért beszélnek franciául - vagy valami ilyesmi. Hogy mi miért angolul beszélünk egymással, arra nem volt magyarázatunk. Amúgy nem nagyon akarták elhinni az egészet de hagytak minket. Fogalmam sincs hogyan jutottunk el Rómába, még Gyékényesen készültek fotók. Mindenesetre Rómából egy átkozott utcát nem láttam. Ahogy leszálltunk a vonatról, helyben metróra szálltunk és hosszú metrózás után feljöttünk egy buszpályaudvarra. Átmetróztunk a város alatt. Mivel Vasto Róma alatt volt valahol, elkezdtük keresni melyik busz megy oda. A buszsöfőröket kérdeztük, akik sürögtek-forogtak, vitatkoztak, de csak nem tudták megmondani milyen busz megy Vastoba. Ez fura volt. Egyikük aztán felkiáltott, megvan az elveszett városunk. Nem örültünk. Kisült hogy Vasto valóban kissé Róma altt van csakhogy az ország másik oldalán, az Adriai-tengerre néz. Szóval nekünk nem római busz hanem Rómából távolsági busz kell de egyébként is eleve tök hülyeség volt Rómába mennünk. Végül megérkeztünk Vastoba, ebbe a történelmi, festői kisvárosba. A szálláson izgalmas társaság, marseilles-i nevelőintézetből érkezett fiúk lettek a lakótársaink. Mindjárt az első vagy a második napon az utcán kialakult valami balhé, talán ütések is csattantak a marseilles-i srácok és a helyi olaszok között, ahol ha jól emlékszem Rapa lépett közbe a franciák oladalán. Ezt rendkívül méltányolták, onnantól kezdve testvérek voltunk. Egyébként amire megérkeztünk a városba, az előttünk érkezők - talán berliniek és Csehek ( a híres Romeo öccse is jelen volt)  - alaposan megbombázták ezt a szép várost, így rögtön figyelmeztettek, eszünkbe ne jusson tagelni, fújni az engedélyezett helyeken kívül. Tengerpart, mediterrán feeling, jó társaság, olasz ételek, italok és sok fújka - ez volt Vasto. A franciáktól itt elbúcsúztunk, mi pedig hazafelé a vonaton lebuktunk a kamujegyeinkkel nem sokkal Triest előtt. Szerencsére otthagytak minket a pályaudvaron a kalauzok, hogy mindjárt jönnek vissza a rendőrséggel de ezt már nem vártuk meg. Pestről küldtek egy autót, a társaság egy részét hazavitték, nekünk hoztak pénzt - mert nyilván egy vasunk sem maradt - én Zsola testvéremmel jöttem haza. (10.kép) Egészen biztos hogy ezeknél sokkal cifrább kalanjaink is voltak de annyi minden történt és mindennek minden percét élveztük, hogy már nem emlékszem mindenre.

Rajtuk kívül volt másik két francia srác, Bouze & Spé, akikkel ha jól emlékszem először Lyonban találkoztunk, de következő évben megérkeztek Budapestre egy sajátkészítésű lakóbusszal. Neve is volt a busznak : “Tanki” azaz tranquille. Sőt, Tankival brandingelt pólót, pulcsit is készítettek, én magam is kaptam, hordtam is sokáig a “Travel is good” felirat volt rajta és persze Tanki. Az Árpád hídnál laktak a hévmegálló mögötti parkolóban és mivel akkoriban én onnan 10 percnyi sétára laktam, rendszeresen egymásnál vendégeskedtünk és persze festettünk. Bouze-al ma is kapcsolatban vagyok, Angliában él. Spé-ről nem tudok.

Jó társaságban, gyorsan telik az idő. “S” közben bejárta a Pamir-hegységet és Közép-Ázsiát, egészen Afganisztánig elbiciklizett, fantasztikus helyeken járva, egészen mesebeli helyeken festett, később kiállítása is volt Budapesten, többek között erről az útjáról. Ezalatt néhányunknál-így nálam is-egyre lejjebb halkult a graffiti és egyre erősödtek a másféle de azért még a writingra vissza-visszakacsintó, ma is tartó alkotói folyamatok. Tizenhat évvel ezelőtt, 2007-ben voltunk utóljára, mindannyian együtt. Fájdalmasan rohan az idő. Később “S” és “J” külön-külön ellátogattak hozzánk. Azóta ez a sok eltelt év biztosan alakított rajtunk és meglehet hogy változtunk de ezeken a ragyogó, boldog éveken és a barátságon nem fog az idő. Ma is kapcsolatban vagyunk.

1.kép : Awole, Eliot (Sonick-C4) - első találkozásunkkor készült blackbook rajzaik-Budapest, 2002

2.kép : Tish76(PNC,BHG,GRW), Sonick(C4), Nikon(GRW,BHG)- Lyon, 2003

3.kép : Sonick, Nikon, Dolar, Mir, June - Lyon jam, 2003

4.kép : Nikon, Sonick-Lyon, 2003

5.kép : Bouze & Spé (OSP) , Nikon (GRW,BHG) BP, 2003

6.kép : Nikon (GRW,BHG), Sonik(C4), Tysh(PNC,BHG)-Lyon, 2004

7.kép : String (June), Nikon-Lyon,2004

8.kép : Nikon, Sonick, June - 2007, Budapest

9.kép : Sonick, Nikon - 2008, Budapest

10.kép : Big times : Lyon-Vasto-Budapest, 2002-2008

[oszodi-beszedeim]

Egy hónapja nem írtam.

Miután Luna 'elhagyott', úgy éreztem, elvesztettem a történet fonalát. Most jutottam el oda, hogy annyi minden felgyűlt, hogy muszáj kiírnom. Nem is azért, hogy ventilláljak, hanem hogy egyáltalán lépést tartsak a történtekkel.

Most ami miatt írok, hogy belekeveredtem egy meleg kapcsolatba egy nálam 10 évvel fiatalabb fiúval, akivel kapcsolatban teljesen az az érzésem, hogy valamiből menekül. Valamiből, vagy valami elől – egy velem való kapcsolatba. De lehet, csak azért érzem így, mert most kivételesen nem előlem menekülnek, hanem az én irányomba.

"– Nem várok túl sokat egy másikkal való kapcsolattól. Az emberek egy idő után leszoktatnak arról, hogy bármiben is reménykedj.

– Én azért reménykedem benned."

Eléggé feszélyez amúgy, mert kissé pushy, majdnem annyira, mint Ungár. Vagy mint kb. bármilyen meleg, aki – velem ellenben – tényleg meleg és szexelni is akar. A srác konkrétan úgy lesmárolt, hogy azt hittem, mindjárt meg is akar lovagolni. De szerencsére 'csak' a nadrágomban turkált.

Úgy érzem, ahogy idősödöm és jönnek velem szemben az emberek, a red flagek nem hogy nem csökkennek, hanem egyre korábban buknak ki és egyre nagyobb mértékben.

Persze ez igazából csak nekem red flag. Egy normális ember teljesen alapnak gondolja, ha éjszaka 2-kor egy sötétített BMW bőrülésén a 'beszélgetés' esetleg magában foglalja a testiség bizonyos aspektusait is. Tudom én. De az évek alatt annyira aszexuális (sőt, lassan aromantikus) lettem, hogy nálam már egy ember puszta közeledése is red flag. Hiszen az egészségesek ösztönösen elkerülnek. Mostanra annyira deformált lettem, hogy talán már ösztön sem kell hozzá, elég csak kinyitni a szemüket és látni, hogy én nem mozgok kényelmesen a jelen rendszerben.

De ez valamennyire áldás is. Ha másban nem, leginkább abban, hogy Manó óta már senki elvesztése nem tud érdemben megérinteni, legalábbis érzelmi szinten biztosan nem. Luna esetén sem bánkódtam sokat, pedig Luna a legnagyobb kihagyott ziccere egész eddigi életemnek. Pontosan olyan aszexuális volt, mint én, szép külsővel, ráadásul tökéletes alapjául szolgált volna egy Ash 'ellen' folytatott szisztematikus emberi játszmához. Ehhez képest kifulladt abban, hogy egy rövid időre felpiszkáljam Ash féltékeny, egoista énjét. Persze ö sem hülye, az elsö meglepetésből felocsúdva rögtön visszaváltott a szokásos modorára, de a pillanat hevében egyértelműen látszott rajta, hogy szíven üti a dolog. Néha magam is meglepődöm, milyen kegyetlen és szemét tudok lenni.

Azt amúgy Ash nem is tudja, hogy Luna kitörölt az életéből. Az új srácról sem tud (akit meg én fogok kitörölni az életemből, csak még nem tudom, mikor). De nagyon érzi a csikicsuki húzásaimat és azt, hogy én a periférián tartom őt, nem egyszer vagyok kénytelen 'őszinteségi rohamokat' produkálni. Mert már csak nagyon nehezen tudom magamra erőltetni azt, hogy közeledő gesztusokat tegyek neki. Így marad az, hogy időről időre 'kirohanásaim' vannak arról, hogy valójában milyen magányos vagyok és mennyire nem tudja, mi zajlik bennem és mennyi sérülésem van. Az anyai ösztöneire apellálok, amit mindig előszeretettel hangoztat, hogy neki milyen erősek. És talán ez igaz is – onnan látszik, hogy ő még mindig anyáskodik felettem, pedig már módszeresen ki kellett volna irtania az életéből. De ő töretlenül ragaszkodik hozzám, jobban, mint Петрушка valaha. Pedig ő talán valaha még szeretett is. Talán én is őt. Talán Ash-t is. Talán.

A hangsúly az évek alatt egyre inkább a 'talán'-ra helyeződik, át az érzelmekről. Olinál még ez a szó fel sem merült. Aztán gyakorlatilag berobbantotta és most már mindenki egy nagy-nagy talán. Én magam sem tudtam ezen kívül semmit mondani szegény srácnak, akinek csak azért muszáj nevet adnom, hogy egyáltalán kontextusba tudjam helyezni a naplómban. És aki egyébként maga sem tudja, hogy meleg-e és mégis jobban közeledik hozzám, mint amennyire én valaha is fogok bárkihez. Előre sajnálom.

Vagy inkább nem. Nem tud már érdekelni senki. És senkinek a semmije. Különben is ő közeledett felém, mondhatni besétált az oroszlánketrecembe. Szegény, szegény srác.

[angelofghetto]

Ez is be fog majd állni idővel egy egyensúlyi állapotba. Nem is értem, miért ügy ez. Sose vizsgáltam, hogy az emberek amúgy milyen szexuális beállítottságúak (kivéve - érthetően - amikor randizni akartam), könnyen lehet, hogy a kollégáim, szomszédaim, gyerekeim iskolatársainak szülei, környékbeli boltosok között volt meleg, de miért érdekeljen ez engem a hétköznapokban? Szoros magánügy. Amíg nem tolják az arcomba (úgy látom a tangás travik már visszafogták magukat, ez pozitív). Nem érdekelnek mások intim ügyei. Én sem tolom senki arcába az én szexualitásomat. Miért is tenném?

Az embernek nem a szexuális hovatartozása a legfontosabb tulajdonsága, hanem hogy mit tud hozzátenni a világhoz.

A megkérdezett srác a riportban gyönyörűen felmondja a házi feladatot, az is megható, ahogy így összemossák a fogalmakat, de vajon mekkora lehet az LMBTQ emberek és a pedofilok közös halmaza?

Moziajánló:

[esztiinitalia]

Érkezés Firenzébe

Szombati utazás

Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen élmény annyira izgatottá tesz, hogy nem lehet az utazás napja előtt aludni. Én nagyon is tudtam volna aludni, ha nem hajnali fél négykor kellet volna felkelnem. Abban a hajnalban nem is akartam elindulni, mert minden kavargott a fejemben, de leginkább az, hogy a mellettem alvó páromat utoljára ölelem meg nagyon sokáig. Nem akartam elválni tőle 5 hónapra. A családomtól és a barátaimtól sem. De a párom az egyik legnagyobb támogatóm, és a kezdetek kezdetén, amikor csak a kiutazás ötletén morfondíroztam, már akkor 100%-ban egyetértett, hogy meg kell próbálnom az Erasmust. Azt mondta, megoldjuk a távkapcsolatot, nem is tart örökké, csak 5 hónap és egyszer biztosan meglátogat. Emellett a családom is tervez meglátogatni, sőt még néhány barátnőmmel is beszéltünk arról, hogy kiruccannának vizsgaidőszak után.

Hajnali 5 órakor indultunk el autóval, és anyukám is elkísért. Nagyon jó, hogy 2 napot még együtt tudtunk tölteni: az utazás napját és a másnapot, majd hétfő reggel elbúcsúztunk. Utazás közben próbáltam minél többet aludni, hogy hamar elmenjen az idő. Annyira nem vagyok nagy utazó, 3-4 órát ki tudok bírni kényelmesen, de ez 12 órába telt a sok pihenővel és egy reggelizéssel Ljubljanában. Anyuval kicsit sétálgattunk a városban reggeli után, és szerencsénkre pont egy farsangszerű ünnepélyre érkeztünk: gyerekek és felnőttek is beöltöztek különböző állatoknak, szuperhősöknek. Néhány csoport egy tematikán belül öltözött be, például fáknak, gombáknak, rókának, süninek. Majd indultunk tovább Olaszországba. 

Azt eddig is tudtam, hogy az olasz közlekedés egy káosz, mindenki megy mint az erdőben, de ebben benne lenni autóval, és nem gyalogosként mászkálni már teljesen más. Ezúton is szeretném megköszönni Tamásnak, aki vezetett, hogy ilyen ügyesen lavírozott ebben a hellhole közlekedésben, és épségben megérkeztünk vele. (Illetve hogy hazafelé is minden rendben volt.)

Délután 5-re érkeztünk meg a szállásomra, ahol nagyon kedvesen fogadott Kathy, a főbérlőm. Vele, és egy francia sráccal lakom jelenleg, de majd érkezni fog a srác helyére egy lány. Arról tudtam, hogy 2 macska is lesz a lakásban, de fogalmam sem volt arról, hogy kutyus is lesz. :) Bepakoltuk a bőröndöket, és minden táskát (elég nehezen fértünk el az autóban) és anyuval kipakoltunk, miközben beszélgettünk. Itt megint el voltam keseredve, hogy egyedül maradok, és hétfőtől csak magamra leszek utalva. Persze a lakótársak nagyon segítőkészek, de nem ugyanaz, mint mikor valaki friss, meleg vacsorával vár haza. Az egyik macska pedig teljesen bolond, fel-alá futkos, és lopkodja a hajgumikat, mindennel játszik, és a szeme se áll jól. A fehér macska kis szerény, nem zavar sok vizet. A kutyus pedig nagyon jól nevelt, csak elkezd ugatni, ha egyedül érzi magát. Az állatok nagyon sokat dobnak a hangulatomon, jó érzés tudni, hogy egy kutyus fekszik az ajtóm előtt, vagy hogy egy macska dorombol néha mellettem.

Vasárnapi városnézés Anyuval

Reggel 9 óra felé elindultunk anyuval várost nézni. Mivel nagyon jó helyen van a lakás ahol 5 hónapig lakom, nem telik sok időbe eljutni a belvárosba, a történelmi helyekre. Először megkerestük, merre van az egyetemem, és a Duomo félé vettük az irányt. Természetesen Google mapsszel. Délelőtt 10 óra lehetett, mikor odaértünk, és már tele volt turistákkal, bár ez vasárnap annyira nem meglepő. Ittunk egy kis kávét a Duomo mögött egy kávézóban, fotózkodtunk, és próbáltam eljutni térkép nélkül a Palazzo Vecchiohoz. Közben megmutattam anyunak a Rinascente üzletet, nézegettük a bőr táskákat, a Furla táskákat. Utána leültünk kicsit nassolni az mamám csörögefánkján.

Később a Ponte Vecchio felé vettük az irányt, ahol óriási tömeg volt, és még építkezés is zajlott. Itt is fotózkodtunk kicsit, és a Gino’s nevű helyen ebédeltünk schiacciatat és egy cannolot feleztünk el. Utána a Pitti Palotát mutattam meg anyunak, majd eldöntöttük, hogy inkább az Uffizibe megyünk be, így visszafordultunk. 

Betértünk egy kis üzletbe, ahol tavaly is vásároltam ajándékot, és egy rendkívül kedves néni fogadott minket. Firenzei termékeket árulnak csak, és miután anyu választott egy szappant magának, elkezdtem beszélgetni a hölggyel. Megdicsérte az olaszom, elmeséltem mi járatban vagyunk itt, és javasolta, hogy barátkozzak össze a lányával, aki a boltban szokott lenni helyette. Nagyon magabiztossá tett, hogy tudtam vele beszélgetni, biztosan visszatérek még hozzájuk. 

Megpihentünk egy kóla mellett mielőtt az Uffizihez mentünk volna, de sajnos az Uffizinél akkora sor állt, hogy nem voltunk hajlandóak kivárni annyi embert, úgyhogy visszamentünk a Pitti Palotába, és a Boboli Kertbe vettünk belépőt. Én már voltam ott, így annyira nem ért már nagy meglepetésként, viszont a kedvenc helyem eddig a városban, így szívesen tértem vissza. Anyunak nagyon tetszett, elámult hogy milyen gigantikus és gyönyörű helyen vagyunk. Meg persze a kilátás se semmi. 

Ezen a napon nagyon sokat beszélgettünk anyuval komoly dolgokról. Régen volt már, hogy ennyire sokat lelkiztünk, mint aznap. Sokszor elérzékenyültünk. Nagyon fog hiányozni ő is, de a kollégiumi élet után ideje hogy önállósodjak jobban, és meg kell tanulnom csirkepaprikást és magyar palacsintát sütnöm, különben nem tudom mi lesz velem ha majd befejezem az egyetemet. 

Este elrágtuk az otthoni rántott húsokat egy kis salátával. Keserédes volt, de már jobban éreztem magam mint szombaton előtte. Jó volt megmutatni anyunak, hol fogom tölteni a következő hónapokat, és így kicsit eloszlottak a félelmeim, hogy velem volt még egy napot. Az olasz férfiakra szokták azt mondani, hogy mammoni, akik nagyon ragaszkodnak az anyjukhoz, nem nagyon akarnak leválni. Egy kicsit én is mammone vagyok, de azért nem a szélsőséges eset. 

Elvégre itt vagyok, tanulok olaszul, tanulok magamról, és majd belejövök az itteni saját életembe.

[onsieluenkeli]

Még mindig annyira szomorú azt látni, hogy egyeseknél a politikáról szól a 🎄Karácsony, vagy a boldogtalanságról, a magányról, az intoleranciáról, vagy mennyire utált, elutasított az ünnep, vagy valaki egyszerűen csak önző, és a nem sikerült érdekek miatt, ostobán kudarcra ítéli az egészet...

Ilyenkor az olyanokat hibáztatás helyett, inkább csak sajnálom, és mindig eltöprengek a környezetükön. Hisz a Karácsony pont a szeretet és a törődés ünnepe! Nem?

🤔 Milyen család, vagy baráti kör az, ami annyira ráhagyja, és képes végignézni, hogy az egyik szerettük ne ünnepeljen, és annyira elutasító legyen? Hogy képesek tolerálni, és végignézni?

Ilyenkor mindig eszembe jut a Nagynéném aki a férje elvesztése óta sosem akar ünnepelni. Mindig szigorúan kijelenti hogy sem ajándékokat, sem vacsorát, sem fát nem szeretne látni... Ez mindenkinek fáj, nem csak neki! Fájdalmat okoz ő maga is, és mindenkinek! Majd mégis megtörténik a "csoda" és az unokák nem hagyják békén. Takarítanak, díszítenek, besegitenek neki, nála alszanak, szeretik, törődnek vele... És ott lesz a hangulat az ünnepekre, ő is el kezd úgy gondolkozni. Karácsonyozni akar, és mi örülünk.

A mozgássérültek egy része még havat sem lát, esőt, vagy ünnepi kivilágítást. Sokunknak több a fájdalma mint amit egy ép valaha is elbírna viselni... Van aki húszon évesen már meghal. Mégis a kínok, és a kudarcok ellenére is, szerintem rengetegen imádnak ünnepelni! Nagyon!

Alig 6/8 éve még létezett néhány meleg srác, akik az LMBTQ-ba tartozó, de otthonról kidobottaknak tartottak személyes karácsonyi, és részben online összejöveteleket. Mindenki egy kicsit besegített a hangulatra. Hisz a December a legszuicidabb hónap a számunkra, és akiknek sikerült átadni a 🎄 lényeget, talán egy életre meglettek mentve. Nem csak a Szivárványcsalád létezik! Sajnos a mai napig vannak lmbtq személyek akiknek boldogtalan, végtelenül fájó, és magányos ez az ünnep.

Én is mindig ilyenkor lent vagyok, nagyon nehezen hangolódok rá, de amikor ezekre a példákra rá gondolok, amiket itt írtam, és igazi történeteket is ismerek, valahogy el kezdem szégyelleni magamat, és a saját, önzőségem. Valójában nem mi tehetünk sok mindenről, és a sz*r karácsonynál mindnyájan jobbat érdemlünk, pláne egy ilyen országban! - Nem?

Esküszöm akik nem értik még mindig, én elküldeném őket egy karitatív szervezethez, vagy tükröt mutatnék, és durván én se akarnék Karácsonyozni... hátha észreveszik hogy a szivtelenség mennyire fáj.

.