#magyar földet
Explore tagged Tumblr posts
mirabellomonferrato · 2 months ago
Text
Karácsony
Most áprilisig nem tudok kimenni, a házat legutóbb lezártuk, elbúcsúztunk minden részétől, kétszer megnéztük, hogy a szomszéd macskát nehogy bezárjuk a házba vagy a pincébe. Sokszor álmodom magam oda. Bár tudom, hogy ez buta szentimentalizmus, nevetséges is némiképpen, de több helyen megsimogattam legutóbb a házat, akartam érezni, hogy akar-e ő engem. És ez jó volt, jó érzés volt. Akar, elfogadott. Bármit akar inkább, mint egyedül lenni. Szóval elköszöntem, hangosan, lehet kinevetni, de most nagyon figyelek rá, hogy ne engedjek semmiféle nyomásnak. Bárki is vagyok, úgy vagyok jól, ahogy kedvesnek, vidámnak és aktívnak érzem magam. Nade a karácsony... Múltkor a könyvudvarban felfedeztem egy olasznyelvű szakácskönyvet kifejezetten magyar ételekről. Gyorsan vettem belőle HATOT! :D Kettő a két szomszédomé lesz, egy az egyik barátomé, aki ugyan nem főz, de tanul olaszul, egy a barátnőmé akinek nem kell szakácskönyv, de tanul olaszul, egy az enyém, egy pedig sosem lesz odaadva, de amúgy egy barátomé aki főz is és tanul is olaszul, de már csak az emlékének tartozom vele, nem akartam ellenállni a gondolataimnak. Lásd fenn, akkor vagyok önazonos... Gondoltam majd áprilisban megyek, főzök egy ... őőőőő... bundáskenyeret vagy teát mert konyha az nem lesz egy ideig csak vízforraló meg teamécses... na mindegy, szóval majd áprilisban megjelenek egy tálca valamivel meg a szakácskönyvvel, odaadom és megpróbálok szót érteni velük. De most arra gondoltam, hogy Máriusszal (a fiam olasz barátja, gyerekkorában sokat volt nálunk) megíratok egy kedves bemutatkozó levelet, + a szakácskönyv és elküldöm karácsonyi ajándéknak. A címüket tudom (tőlem jobbra és balra, de megnézem a google mapson természetesen), mivel családiház, a nevük nem is fontos, de ha nagyon akarom, talán azt is ki tudnám deríteni. Aztán áprilisig van idejük emésztgetni a dolgot. Ez most kicsit feldobott. Mert amúgy csak a tervezgetés meg a rémüldözés megy, hogy mit kéne csinálni, hogyan, mikor, milyen sorrendben. Legutóbbi ötletem az volt hogy a kitermelt burkolólapokkal és sittel feltölthetnénk a pince padlóját, négy lépcső lefelé, a padló girbegurba döngölt föld, és akkor nem kell konténerben elvitetni a sittet. Ötletnek jónak tűnik, de még az ilyet is meg kell beszélnem valami hozzáértővel, hogy ilyenkor amúgy mi van, hogyan lesz a sittes aljzat járható? Terítsek rá földet? Betont? És ez csak egy a hatmillió egymásba kapcsolódó kérdés közül. De csak januárban fogok úgy nekiállni a tervezésnek, hogy pontról pontra döntést hozok. Most csak a levelet kell megfogalmaznom. Kedves szomszédom! A nevem: Teljesen Eszement Magyar Nő, és én vagyok, aki időnként megjelenik a házban. :D
48 notes · View notes
apci-blog · 5 days ago
Text
Jámbor András 
5 ó.  ·
Szentkirályi Alexandra válaszoljon: érintett a családja a Mini-Dubaj bizniszben?
Tegnap nyilvánosságra hoztam, hogy a Mini-Dubaj beruházásban elővásárlási joggal rendelkező egyik cég január 10-én tulajdonost váltott és így Habony Árpád érdekkörébe került.
Azóta a Válasz Online tovább vitte a szálakat és kideritette, egy január 14-i cégügylettel további új tulajdonosok kerültek be a bizniszbe. Garancsi István, aki magángépén reptette Orbánt, Habony Árpádék és egy Novacitas nevű Kft. Ezzel pedig a Mini-Dubaj rákosrendezői területén egy 622 ezer négyzetméteres területre szereztek elővásárlást.
Már a Válasz Online cikke is utal rá, valamint a mai 24.hu-s cikk is foglalkozik azzal, hogy a Novacitas céghálójához tartozó személyeken, mint a cég jelenlegi ügyvezetőjén, Balog Andráson és egy kockázati tőkealapkezelő vezérigazgatóján Tiszolczi Renátán keresztül lehet vagy lehetett érdekeltsége Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek, Szentkirályi Alexandra fővárosi Fidesz frakcióvezető férjének.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszterként leadta a cégeit, de teljes egyértelmű, hogyha politikusból „visszaváltozik” oligarchává, akkor ezek a cégek vissza fognak kerülni hozzá.
Példátlan korményközeli oligarcha koncentráció rajzolódik ki a Mini-Dubaj projekt körül, ami csak azt bizonyítja, hogy a kormány számára csak lózungok és gyűlölet-kampányok szintjén érdekes a nemzet szuverenitása, valójában inkább a saját oligarcháiknak gazdagodása számít.
Mindenesetre mi megyünk tovább, fel fogjuk tárni, hogy mi ennek a történetnek a valós háttere, kik akarnak nyerészkedni azon a területen, ahová a budapestiek szabadidős területeket és megfizethető lakásokat akarnak, nem pedig 500 méteres tornyokba zsúfolt többmillió forintos négyzetméterárú luxuslakásokat.
Első körben a honvédelmi miniszternek és a fővárosi Fidesz frakcióvezetőjének kell tisztázni magát:
Van-e érdekeltségük direkten vagy strómanokon keresztül a Mini-Dubaj beruházásban?
Folytattak-e Habony Árpáddal, Garancsi Istvánnal vagy akár a fent említett bizalmas embereikkel egyeztetést a telekkel kapcsolatban?
Ez sok mindent megmagyarázna. Például, hogy a szuverenitásra oly kényes Fidesz miért ruház át magyar területet, magyar földet egy külföldi államra? Miért támogat a lakhatási válsággal kampányoló Szentkirályi Alexandra egy olyan projektet, amely elitberuházást valósítana meg ahelyett, hogy megfizethető lakások és bérlakások illetve park létesülnek a területen?
Várom a Frakcióvezető Asszony válaszát!
Tumblr media
30 notes · View notes
notahungryjoke · 1 year ago
Text
Scenario 2: Anglia-HUN. Part1 here, welcome back to the delusion.
A két kapitány beáll a formális kézfogáshoz, de mielőtt a kölcsönös tisztelet szívmelengető s szimbolikus jelképe megtörténhetne, Harry Kane eltüsszenti magát. Close up Dominik arcáról.
Angliának már az első pár percben sikerül beszorítani a nemzeti tizenegyet. A magyar szurkolótábor kitartóan biztatja fiait. HajdúB statisztikákat olvas fel a nyolcvanas évekből.
7. perc, Jude Bellingham tap-in. 0-1
11. perc, Dominik kicselezi saját magát és elveszti a labdát, aztán orra esik és döbbenten nézi, ahogyan Kyle Walker elhúz az orra mellett. Rice nagyszerű beadását éppen hogy ki tudja védeni Dibusz. 
15. perc, első magyar helyzet. Séfi talál egy kis részt a Trent-Rice-Bellingham köz��ppályában és egy nagyszerű passzal helyzetbe hozza Dominikot, aki 7 méterről a Holdra vágja a labdát. HajdúB elkezdi Harry Kanet hibáztatni, amiért a meccs előtt összetaknyozta a magyar csapatkapitányt.
25. perc, Harry Kane átvágja egymás után Nagy Ádit, Langot meg Szalai Atit is és gólt rúg, amit Dibusz csak a bal válla felett néz. Az NSO oldalát összeomlasztja meccs thread komment szekciója. 0-2
30.perc, ígéretes megmozdulás Sallaitól Varga felé, akinek a jól irányzott lövését fogja Pickford. Varga térdre bukik frusztrációjában és elkezdi püfölni a földet. Pickford a kis T-Rex karjaival mutogatni kezd neki, Milost Dominik Kalmárt meg Szalai Attila rángatja le a hetykén vigyorgó angol játékosokról. A dúlakodások közepette Trent arcon könyökli Domit. Hosszú, elárult pillantások. Larry, DomiTrent twitter romokban. Négy kiosztott sárgalap. 
33. perc, a Jézusi szám, emlékezteti HajdúB a tikkadozó szurkolókat. Reményteljes kiáltást hallatt, ahogyan Nego a semmiből felcikázik a jobb oldalon, és egy kissé pontatlan, de ígéretes beadással helyzetbe hozza a megilletődött Callum Stylest, aki lányos zavarában egyenesen Pickford karjaiba lövi a labdát. 
4 perc hosszabbítás. Hiába szerez végre labdát a magyar válogatott, csak erőtlen hátrapasszokkal tudja azt megtartani. Rossi torkaszakadtából üvölt a pálya mellett. A kamera Southgatera közelít, aki empatikus pillantást vet a magyarok olasz szövetségi kapitányára. “Egy igazi angol úriember” - jegyzi meg egy lepontozott kommentelő. 
44. perc. Trent Alexander-Arnold megpattanó szabadrúgását Dibusz egy szerencsétlen mozdulattal belepkézi a kapuba. 3-0
Racionális honfitársaink szelíden emlékeztetni próbálják a tomboló népet, hogy ebben az eredményben végülis semmi meglepő nincs. 
Félidő. Utolsó vágóképként a kamera kimeredten mutatja, amint a szurkolók lejjebb eresztik a 6-3-as történelmi győzelemre emlékeztető molinót.
HajdúB elbicsaklott hanggal adja át a szót a sTÚdiÓnAK. Bozsik dadogva magyarázkodik, Matyinak furcsán fátyolos a tekintete. Bognár heves monológba kezd. Miután kétszer használja egy percen belül a "szar" kifejezést, lekeverik.
VargaAttila_01 twitter felhasználó "bennfentes forrásokra" hivatkozva megosztja, hogy elvileg Rossi "báhdzmeg"-et üvöltve lekevert mindenkinek egy taslit az öltözőben. Dominik, miután megmutatták neki a pár százezres banter editeket róla, kért még kettőt. A poszt gyorsan törlésre kerül, és mindenki egyetért, hogy nevetségesen szürreális. A félidőre kivonuló paradicsom fc-t kollektívan mindenki betudja az idegeknek.
56 perc. Az egyébként is szorgosan tűző Nap fénye [bizonyos meterológiai okokból] még erősebben kezdi végezni dolgát, és a fél pályát beláthatatlanná világítja. Kihasználva helyzeti előnyét, a magyar csk végigcikáz a pályán, majd a pillanatnyilag félvak Walkert és John Stonest kikerülve, a hunyorgó Pickford lábai közé gurítja a labdát. 3-2
49. perc, egy izmos letámadás fogalmatlanul hagyja az angol védelmet. Pickford hiába jön ki a kapujából, Nego beadása tökéletesen pattan Varga combjára, aki egy ügyes labdakezelés után, Isten tudja hogy, de a hálóba varázsolja a labdát. 3-1
Az elkövetkező 5 percben semmi érdemleges nem történik azt leszámítva, hogy az angol kommentátor és sportsajtó faultot kiált és a gól érvénytelenítését követeli. Gary Neville dühös tweeteket írogat, Roy Keane szerint az UEFA keze van a dologban. A világ összes többi országa döbbenten figyeli a jeleneteket. A gól érvényes, a VAR vizsgálat hamar lezajlik. Szerencse, hogy senki nem beszél magyarul. Azok akik meg mégis, bőszen hallgatnak HajdúB megnyilvánulásáról miszerint "Puskás Öcsi óvó keze adta az asszisztot a második gólhoz".
Az újult erőre kapott magyar válogatott hirtelen rájön, hogy tud focizni. Miután két gólhelyzetet is kidolgoznak néhány perc leforgása alatt, Southgate cserél a 60. perc környékén. A megégetett Walker le, Trippier fel, Trent a középpálya jobb szélére, Maddison fel. A melegítő Henderson marad a padon, ahogy csak Maguire a védelem szívében.
Két perccel a csere után Maddison elveszti a labdát a tizenhatason belül az ügyesen és szabályosan becsúszó Langnak köszönhetően, amit Kerkez megkap, tovább paszolja a légüres térben mozgó Nagy Ádámnak, aki kiugratja Sallait. Sallai bombagólt lő, a stadion felrobban a magyar szurkolótábortól. A tévé előtt ülőknek nehezére esik eldönteni, hogy HajdúB éppen szívrohamot kap, zokog vagy örömében ujjong a mikrofonba. 3-3
Két magyar játkos is sárgalapot kap miután nem hajlandók abbahagyni az ünneplést időben és visszatérni a pályára.
A játék három percig áll, mert Varga Barnabás a gólöröm hevében véletlenül széttépte Sallai mezét és újat kell neki hozni. Dominik közben Rossi mellé kocog, aki olaszosan magyaráz neki. Örömteli pillanatok.
Fejetlen csirke taktika mindkét csapattól, mindenki is gól akar lőni. Trippier felszántja a beadásra készülő Negot a jobb szélen. A sárga lap elmarad, de kap a magyar csapat egy szabadrúgást. HajdúB rasszizmussal vádolja meg a bírót.
69. perc, szabadrúgás 19 méterről, lehetetlennek tűnő szögből. A lövésbe Maguirenek sikerül belefejelnie, a labda egyenesen landol az angol hálóba. HajdúB összefüggéstelenül üvölt a mikrofonba. Mielőtt Szoboszlait tomboló csapattársai maga alá temethetnék, egyenesen belekacsint az előtte lévő kamerába. Harry Kane csüggedten figyeli őket pár méter mellől. 4-3
Rossi cserél. Varga le, Ádám fel, Séfi le, Styles fel, Nego le, Bolla fel.
75. perc, Harry Kane parádés szólóakciója végül csak egy szögletet ér. A szögletrúgást Trent Alexander-Arnold végzi el, aki egy gyors mozdulattal benyesi a sűrűjébe, de Szalai Attila a meccs első személyes jó megmozdulásaként sikeresen kibólintja.
79. perc, Kerkez letarolja Bellinghamet a tizenhatoson még csak éppen, hogy kívül. Sárga lap és szabadrúgás, amit TAA végez el. HajdúB vinnyogva hörög, amikor Ádám Martin önfeláldozóa, fejjel beleblokkol az egyébként egyenesen a kapu jobb sarkába tartó lövésbe. Ápolás, fejkötés, de Ádám 👍🏼 -val jelzi, hogy tudja folytatni a játékot, mégha kicsit instabilan is áll a lábain.
84. perc, Willi Orbán szereli le a semmiből előtörő Kane-t. Southgate cserél, de a gól továbbra sem jön.
86. perc, Dibusz kiöklözi Bellingham lövését. Az összes magyar szurkoló (és minden antiangol szurkoló) összeszorított farpofákkal figyeli a hátralévő perceket.
89. perc, Styles labdát szerez a saját térfelén és egy jól súlyozott hosszúlabdát kanyarít Sallai felé. Sallait azonban két játékos is akadályozza, egy gyenge lövéssel passzol Ádám Martin felé, aki hirtelen villámsebességre kapcsol. Pickford rossz irányba vetődik, Ádám Martin találata pedig a bal alsó sarokban a magyar csapat ötödik gólját jegyzi. A stadion egy emberként MEDVE, MEDVE skandálásba kezd. Ádám Martin leveszi a mezét és ostort imitálóan meglóbálja a feje fölött. Ezért sajnos jár a piroslap, de igazából már senkit se érdekel.
10 perc hosszabbítás. Rossi támadójátékost védőre cserél. Dominik dorgálóan Milos felé int, Orbán Willi nyugalommal teli bólintást tesz Lang és Szalai felé, majd atyaian körbevonja kezeit a felfutó, kerek szemű Balogh Botond körül. A visszatért NSO capslockos visszaszámlálót indít a főoldalon. A magyar és angol tábor igyekszik egymást túlénekelni.
90+ 3. perc. "Csak még egyet fiúk, ha már lúd, hadd legyen kövér." Könyörög HajdúB.
90+6. perc. Ádám Martin egy méteres lesgólt lő.
90+7 perc. Mindent vagy semmit alapon Anglia könyörtelenül letámad. Még Pickford is kijön a kapujából, de szüntelen. A magyar védelmi sorfal bosszúállókat imitálóan hárítja a legveszélyesebb próbálkozásokat is.
90+9 perc. Ádám Martin szemére rácsúszik a fején lévő kötés, elvéti az egyik passzát, amely így angol játékos lábára kerül. Milos végül csak nem bír a vérével és izomból felrúgja a nagy sebességre kapcsoló Rice-t. Második sárga, piros lap, de már csak egy perc van hátra, mégis kit érdekel.
90+10. perc, Rossi olaszosan az órájára mutogat az oldalvonalon. Southgate ráncolt homlokkal mered a semmibe.
90+11. perc, Orbán kibikázza a labdát, feltartott karokkal néz a bíróra, hogy fújja le a meccset.
90+12. perc, A bíró lefújja a meccset. Városi legenda, de Budapesten kisebb mértékű földrengést mérnek az azt követő másodpercekben.
A magyar szurkolók a német rendőrök legnagyobb erőfeszítéseik ellenére beözömlenek a pályára. Rossznyelvűek szerint a német szervezők nem is próbálkoztak túlzóan a magyarok megállítására, helyette önfeledten nézték az angolok idegösszeroppanását.
HajdúB könnyeitől elázott mikrofonból ugyan nehezen lehet kivenni mit mond, de nagyon boldog. A sTÚdiÓt hiába kapcsolják, Matyi csak zokog, nem bír megszólalni. Bognár örömében szétverte a fél berendezést, sajnos kénytelennek ismét lekeverni az adást. Helyette hosszasan Szoboszlait mutatják, ahogy alsónadrágban ölelgeti csapattársait, stábtagokat és szurkolókat egyaránt. Az angol közvetítést is kénytelenek lekeverni miután Roy Keane ****-nak nevezi őt élő adásban.
Az élet szép.
5 notes · View notes
csacskamacskamocska · 2 years ago
Text
Megérzések
Hagyatkozz nyugodtan rá! Ha bármikor is azt érzed, hogy valami bűzlik, valami nem kerek, valami stikkes, ne hessegesd el, mert útóbb úgyis kiderül, hogy a tudatalatti rendszerlátó radarod jól jelzett. Kérdés, hogy ezt a megérzés nevű lokátort mennyire torzítja valami más. Mert alapjában ez csak arról szól, hogy az összes előítélet és sztereotípia és meg nem nevezett ismétlődési minta mind megjelent és nem tudatosított rajzolatot hívott elő. Nem, nem tudom mire hasonlít leginkább, mert csak egy darabja valaminek és csak homályosan látom, hogy minek a darabja, de ha az egész lenne, az nagyon nagy gáz lenne. Látom is meg nem is. Csak „érzem”. Valahogy így. Csakhogy, ami foglalkoztatja az embert, azt mindenbe belelátja. Ott is van mindenben, csak nem biztos, hogy érdemes vele foglalkozni. Attól, hogy van egy kalapácsod, és mindent szögnek látsz, még nem muszáj mindet be is verni. Valahogy így. Ha valaki szarul főz, az nem fog változni attól, hogy kedvesen kínál vagy zsolnaiban tálal. Ezektől nem lesz jobb ízű az étel. Persze, a kedvedért megtanulhat főzni. Még akár meg is szeretheti. Ki tudja, ki tudja. A következő kedves pedig már úgy kapja, főznitudóan. (az egyik kedvencem az, hogy a leghíresebb magyar szakácskönyvek írója – szomtudja a nevét – nem tudott főzni egyáltalán. Külföldre költözött a férjével és akkor kezdett el főzni meg rendszerezni a tapasztalatait. És lett belőle mindenki átal ismert szakácskönyvíró. De lehet, hogy ez csak marketingduma, hoyg lelkesítse a kezdőket és ő valójában már kisdedként is pörcöt szórt a tejbegrízre) Az egészet igazán csak azért írom, mert folyton elém kerül ez az idézet, hogy csak a bolond várja, hogy ugyanaz a cselekvéssor valami más eredményre vezessen. Mondjuk, évmilliókig bombázta a nap kitörésekkel a földet, és egyszer élet született belőle és a Gibraltári-szorost is évmilliókig mosta az óceán, aztán egyszer csak átcsorgott a víz, bele a kiszáradt földközi medencébe, de azért ja, bolond, aki valami másra számít, mint ami már százmilliószor megtörtént. Visszatérve a főzésre. Ha én főzök szarul, az sem fog megváltozni. Az ember szeretné elfogadtatni magát, és közben elfeledkezik róla, hogy nem tud megváltozni. Lehet más a hajam, lefogyhatok harminc kilót, rajzolhatok magamra sűrűbb szemöldököt vagy dúsabb ajkakat, de ettől még semmi sem változik. A bensőm nem lesz tőle „szebb”.
Biztos van a lélekben is egy Gibraltári-szoros, amin egyszer átcsap a érzelem, aztán megállíthatatlanul zubog és hosszú idő alatt feltölti a kiszáradt lelket. Az enyémet. A tiédet. Kaját meg majd rendelünk.
Tumblr media
10 notes · View notes
angelofghetto · 2 months ago
Text
youtube
Azt mondják a hozzáértők, hogy az erdők menthetik meg a Földet a klímakatasztrófától. Itt egy jó kis megoldás, hogyan alakítsuk át a hülye stadionokat klímacentrumokká. El tudnám képzelni, hogy a lelátókon fiatalok gyülekeznek, beszélgetnek, tanulnak, kávézgatnak. Leletnének szekciók, ha mondjuk kiszedik az üléseket, és a lépcsőzetes kialakítást itt-ott kis teraszokká töltik fel, akár szabadtéri tornaszerek is lehetnek az egyik szekcióban, amolyan börtönedzés szerű (vagy hogy a fenébe nevezik) testmozgáshoz. És középen ott az erdő, ami árnyékot ad, vizet tárol, és értelmet ad a nagy szabad felületnek. Lehetnek apró kis tavacskák is aranyhalakkal. A stadion belső, zárt tereiben lehetnének tánctermek, könyvtár, szauna, kondigépes termek. És közösségi helyiségek esőnapokra, vagy téli hidegre gondolva.
Szerintem sok kreatív magyar ember van, akinek lennének használható alternatív ötletei.
0 notes
palkerekfy · 3 months ago
Text
Nagyra vitte Molière!
FRF 500 (nouveaux francs, vagyis új frank) 1965-ből Molière halálakor az utolsó kenetet és a megszentelt földet se kaphatta meg, de néhány évszázaddal később igen nagy címlet lett belőle. Összehasonlítás: ennek az 500 új franknak (vagyis 50 ezer régi franknak) az értéke másfélszerese a mai legnagyobb magyar papírpénzének. Moliére-nek igazán színészhez illő halála volt: A képzelt beteg meghal,…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
madarashirek · 3 months ago
Text
16 éves kék vércsét figyelt meg az MME, nagyjából 6,5-szer repülhette körbe eddig a Földet! - Magyar Állatvédelem
0 notes
bdpst24 · 7 months ago
Text
Magyar fejlesztésű VR űrkabint használhatnak az iskolások
Magyar fejlesztésű VR űrkabint használhatnak az iskolások
Hazai fejlesztésű és gyártású VR űrkabinban élhetik át az iskolások az űrutazás élményét. A SpaceBuzz-HU VR Űrkabin segítségével a Nemzetközi Űrállomás körül tett sétán úgy pillanthatják meg a Földet, ahogyan az űrben az űrhajósok. A virtuális űrutazás része a SpaceBuzz oktatási programnak, amely a tanulóknak saját átélt élményeken keresztül mutatja meg, milyen törékeny is a bolygónk, mennyire…
Tumblr media
View On WordPress
#VR
0 notes
extraordinarymreast · 8 months ago
Text
Tegyük a kezünket a zsebünkbe szívünkre,
hát ki fejezné ki jobban a magyar lényeget, mint a zsebszerződéssel földet külföldieknek átjátszó pitiáner ügyvéd?!?
1 note · View note
kasgaleria · 10 months ago
Text
Tumblr media
Néma Júlia folyékony föld
objektek a vulkánok tengeréből
"meglátszottak a vizek medrei s megmutatkoztak a világ fundamentomai" – Zsoltárok könyve 18,16
Megnyitó: 2024. április 3., szerda, 18 óra Megnyitja: Vékony Délia művészettörténész, filozófus Facebook esemény
Néma Júlia képzőművész, porcelán- és kerámiatervező, a Magyar Formatervezési Díj (2003) és a Ferenczy Noémi-díj birtokosa (2013). Munkásságát a művészet, a design és a kézművesség egyedi összhangja jellemzi. A Néma Júlia Stúdió az ország egyik vezető kerámiaműhelye, egyben az első és egyetlen olyan vállalkozás hazánkban, ahol saját magas hőfokú fatüzeléses kemencében, professzionális módon készülnek műalkotások, építészeti kerámiák és használati tárgyak.
Néma Júlia művészi szemléletét lényegi Kelet-Nyugat érintkezések tapasztalatai formálták, hidakat építve a konstruktív és konkrét művészet, a távol-keleti esztétika, az európai formatervezés és a helyi fazekasság hagyományai között. Mesterei közé tartozik Fajó János festőművész és szobrász (1937–2018), valamint Frederick L. Olsen keramikusművész és kemenceépítő mester.
Műhelyének fontos pillére az az úttörő horderejű kutatás-fejlesztés, mely hazai, helyi alapanyagok feltárására és saját technológiájához igazítására irányul. Sok éve folyamatosan, országszerte gyűjt természetes forrásokat, agyagokat, földet, sziklákat, ásványokat egy fenntartható művészeti gyakorlat jegyében, egyedülálló eredményekkel. Ennek az interdiszciplináris és kultúraközi munkának a gyümölcseit mutatjuk most be a K.A.S. Galéria terében. A kiállítás a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa keretében megrendezett folyékony föld című önálló kiállítás anyagából válogat, kiegészítve új, a koncepció mentén készült darabokkal, helyspecifikus installációval.
Néma Júlia a  folyékony föld - objektek a vulkánok tengeréből című kiállításon a vulkáni tevékenység fiktív újrajátszását rögzíti tárgyainak felszínén, járatlan utakon közelítve a kerámia, mint művészeti médium eredetvidékéhez.
A vulkánok tengeréből született objektek a Balaton-felvidék tájélményéből és páratlan földtani örökségének időrétegeiből bontják ki a természetes geodiverzitás vizuális gazdagságát.
A geometrikus absztrakció jegyében, minimalista eszköztárral, tisztán formált plasztikák és táblaképek a mélyrétegekből tárják fel a természet szépségét. A Litoszféra gömbformái a Föld gravitációját képezik le, a Lencse nyugodt lejtéssel összegyűjt, középre terel és megőriz, a táblakép műfajához közelítő Tabula képei a festészet spirituális dimenzióit idézik, felületükön az átalakuló matéria festőisége nyilvánul meg, a Sztélé térbe lépteti a tabula festői effektjeit, miközben a régészet, az épített környezet kontextusába helyezi.
Vizuális gazdagságukból egy szobrászi táj áll elénk, melyben egymásba olvad az élettelen és az él�� természet, összekapcsolódik a kortárs konkrét művészet, a geológiai örökség és a kerámia hagyománya.
A Néma Júlia Stúdióból kikerülő asztali edénykészletek iskolateremtő hatású gyakoroltak a tálalás módjaira a kortárs magyar gasztronómiában. Magánügyfelei mellett megbízói közé tartoznak olyan Michelin-csillagos éttermek, mint a SALT Budapest, a 42 Étterem és a Babel Budapest (2016–2020), továbbá a Laurel Budapest, a Botaniq Turai Kastély Clarisse Étterme, valamint olyan korábbi műhelyek, mint az Olimpia Vendéglő, a Fáma, a Fricska Gastropub vagy a Salon a New York Palotában.
Néma Júlia Magas hőfokon: Közelítések a fatüzes kerámiához című könyve nemcsak az első és egyetlen magyar nyelvű publikáció a témában, hanem a stúdió gyakorlatának elméleti, történeti és technikai megalapozása. Hatását jelzi, hogy a Scolar Kiadónál 2013-ban megjelent kötet néhány év alatt elfogyott.
Szobrászatot, plasztikákat, reliefeket, mindennapi használati tárgyakat, festményeket, szitanyomatokat és fotogramokat átívelő munkássága megannyi kiállításon szerepelt Amerikától Európán át Japánig. Nemzetközi konferenciák és szimpóziumok rendszeres résztvevője, publikációi rangos folyóiratokban jelentek meg. 2012-ben doktori fokozatot (DLA) szerzett, több mint évtizedes egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkezik.
A kiállítás megvalósítását az NKA, a művek létrejöttét a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 és a Művészetek Háza Veszprém Balaton EYE rezidenciaprogramja, a Magyar Művészeti Akadémia, a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark és az EU-Japan Fest Japan Committee támogatta.
Nyitvatartás: szerda-csütörtök-péntek 15 - 18 óra között, más időpontban bejelentkezéssel
A kiállítás megtekinthető: 2024. május 6-ig.
K.A.S. Galéria 1114 Budapest, Bartók Béla út 9. Tel.: +36 20 986 8601 [email protected] facebook.com/kasgaleria instagram.com/kasgaleria kasgaleria.hu
0 notes
kunpisti · 11 months ago
Video
TUPAN - Biztosítsa gazdagságát, megápolja a Földet - Magyar felirat
0 notes
foulchildtiger · 1 year ago
Text
Bár a Gulag foglyait próbálták köztörvényeseknek beállítani, hangsúlyozottan politikai foglyokról volt szó: ,,A szovjet katonai hatóságok koncepciós ítéleteinek kilencven százalékát Magyarországon bűncselekmény hiányában hozták meg - szögezte le ebben az interjúban Menczer Gusztáv. - Az összes per három-négy százalékában valójában köztörvényes bűncselekmények miatt ítélkeztek, mégis politikai okból hozták meg az ítéletet. Ezek az emberek a szovjet katonai főügyészségtől nem kaptak felmentő határozatot. Pedig ezek az esetek sem a klasszikus bűncselekmények fajtájához tartoznak, mivel megtörtént, hogy zabrálás vagy nőkkel való erőszakoskodás közben érték tetten a szovjet katonákat, akiket a magyar lakosság önvédelemből vagy más indíték alapján megölt. Az önvédelem jogosságát itt természetesen nem vették figyelembe, mert bárki bármiért lépett fel a megszálló Vörös Hadsereg ellen, annak tettét politikai bűncselekménynek minősítették". magyarok a gulagon Néhány idézet a többi interjúból, beszélgetésből: Marczin Borbála: ,,A nyolc év és öt hónap alatt nem ettem mást, mint árpából, búzából, zabból és kölesből készült ételeket. Húst nem láttam, csak hordóban sózott kicsi halakat kaptam. Sztálin születésnapján adtak egy darabka lazacot. A Jenyiszej folyót 203 napig jég borította, ez volt a fő szállítási útvonal. Hónapokon keresztül csákánnyal fejtettük az agyagot. Talicskával hordtuk a földet a téglagyárhoz, a téglák aztán mentek Norilszk város felépítéséhez. Sokan meghaltak a téglagyárban, amikor beomlott a kemence. Általában sok baleset történt, nem számított az emberélet. A férfiak közül többen megfagytak, mint a nők közül." Placid atya: ,,A fogolytársaimmal megalkottuk a túlélés négy szabályát... Megünnepeltük a karácsonyt is... Mi, magyarok, titokban összegyűltünk, imádkoztunk, énekeltünk a kultúrteremben, hogy egy kicsit elfelejtsük ezt a nyomorúságot. Egyszer nyílt az ajtó és belépett egy orosz Sztálin-díjas költő. Ránk nézett, aztán kiment. Mindannyian azt gondoltuk, hogy most feljelent bennünket. Vártunk, nem történt semmi. Másnap, gondoltam, beszélek vele, hagyjon bennünket élni, hiszen ő is ugyanolyan rab. Találkoztam vele, de nem hagyott szóhoz jutni. Azt mondta: te tudod jól, hogy engem ateistának neveltek. Ám tegnap láttam, amint ti, ilyen körülmények között, a hitetekből erőt merítve mosolyogni és örülni tudtok, és nekem ennél nagyobb bizonyíték Isten létezésére nem kell." Tóth József: ,,Volt, aki úgy legyengült, hogy a tizenöt méter átmérőjű latrinába esett és megfulladt. Holttestét nekünk kellett kivenni. Reggelente végigmentem a barakkokban, és azt kértem: aki él, emelje fel a kezét. Aki nem tudta felnyújtani, az meghalt, már vitték is ki... Az első magyar önkéntes hadosztálynak - tizenkétezren lehettek - külön területet jelöltek ki. A temetőbrigádok oda hordták a halottakat. A többieket a kápolna melletti tömegsírokba földelték el. Temesvár a halálút első állomása volt. Négy hónap alatt, amíg ott raboskodtam, körülbelül százezer ember fordult meg a táborban. Aki túl��lte Temesvárt, tovább vitték a Szovjetunióba". Bodolay Gyula: ,,A százados egész éjjel dühöngött, sírt tehetetlenségében, hogy így átvertek, becsaptak bennünket a szovjetek. Másnap bevagonírozták a második és a harmadik ezredet is, a hadosztály döntő többsége azt hitte, hazamegy. Először Focsaniba, Románia másik nagy gyűjtőtáborába vittek bennünket, majd onnan a Szovjetunióba, több ezer kilométerre hazánktól". Csabai István: ,,Szükségük volt ingyenmunkára. Kellett ez az ötezer ember, akik a vasúti átrakodásoknál az oroszok helyett dolgoztak, és a láger másik huszonötezer foglyának hordták naponta az élelmet, a fát... A temesvári láger és hadifogolytábor még ma sem közismert, közkedvelt téma. Már nem tabu, de valahogy még mindig keveset írtak, beszéltek róla. Tény, hogy 2002 óta emlékmű áll a volt hadifogolytábor helyén, de még ma sem tudjuk, pontosan hányan vesztek oda". Emlékezzünk a Gulág túlélőire, és sok millió ismert és ismeretlen áldozatára.
1 note · View note
kozbeszedhu · 1 year ago
Link
0 notes
metalindex-hu · 2 years ago
Text
Vadak útján – A Kylfingar harmadik útmutatása a harcostársak számára
Vadak útján – A Kylfingar harmadik útmutatása a harcostársak számára - https://metalindex.hu/2023/06/19/vadak-utjan-a-kylfingar-harmadik-utmutatasa-a-harcostarsak-szamara-2/ -
Öt lemezmentes esztendő után harmadik albumával jelentkezett a viking / pogány / folk metalos Kylfingar. A Vadak Útján című korongra hét szöveges, és egy instrumentális tétel került – az új dalcsokor a bandától megszokott zenei ösvényen szökkent szárba, néminemű újítás a hangzásban, és az énekdallamokban érhető tetten. Váczi Viktor (ének, billentyűk) az album megszületéséről, koncepciójáról: “Az elmúlt évek ‘bezártsága’ alatt bőven volt időnk hogy egy kicsit tovább tudjuk csiszolni az eddig megszerzett tudásunkat, tapasztalatainkat, így 2022 telén elkészültünk a következő anyaggal. Sokat merítettünk a kritikákból is, amiket az előző lemez kapcsán is kaptunk. Szerettünk volna egy sokkal kiforrottabb hangzást alkotni az egész albumon, mind a gitárok, mint az instrumentális és népi hangszerelésben. Az énekek terén is szerettünk volna kipróbálni valami újat, így elég sok dallamot vittünk a dalokba. Talán úgy lehetne számokban kifejezni, hogy a károgós / hörgős részek egálban vannak a dallamos énekkel. Valószínűnek tartjuk, hogy ez sokaknak idegenként fog hatni, de szerettünk volna kipróbálni egy ilyesfajta újítást, és számunka a végeredmény olyan lett, amit bátran merünk felétek közölni. (nevet) Amin természetesen nem sokat változtattunk, az a dalok témája. (nevet) 2014-es indulásunktól kezdve a pogány történeteket, mondákat és cselekményeket tartjuk a fő témánknak, amibe a magyar szálú kötődéseket itt-ott beleszőjük. Ez a mostani lemeznél sincs másképp, és a többinél sem lesz. Az album címe és maga az elhangzott nóták megpróbálják a hallgatót a természet felé vinni, mintha elindulnál a kis faludból a harcostársaiddal, át a tisztáson folyók-patakok mellett, és közben megismernéd a természetet, amiben régen éltünk, és annak fontosságát.”
Dalról-dalra a Vadak útján…
 Pajzsfal Fő témája a harcostársi kötelék. Össze kell tartani a bajtársaknak, ha meg akarják élni a holnapot és ez a csatatéren nyilvánul meg a legjobban. Viharban Születtek Régi népi szokások voltak a termény és termékenység áldásával kapcsolatban. Ha nem volt eső, nem volt termés, és ember, állat egyaránt éhezett. Imádkoztak, áldozatot mutattak be. A téma bemutatására egy mitológiai alakot is segítségül hívtunk, kinek neve nem hangzik el a dalszövegben, de akik egy kicsit is szeretik és olvastak már ilyen és hasonló mondákat , azok hamar rá fognak jönni kilétére.  Az Öreg Tölgy A korong negyedik tétele, amihez egy szöveges klip is készült. Születünk, felcseperedünk, meghalunk. Az élet körforgása. Ennek történéseit mutatjuk be egy tölgyfa törzsébe bújva. Lehetünk boldogok majd szomorkodhatunk, lehet társunk vagy éppen, ha a magány tengerén is evezünk, egy a lényeg: Csak előre kell tekinteni!  Táltos A Táltos egy nagy becsben tartott személy volt a magyar néphagyományban. Természetfeletti erővel bírt, gyógyított, szertartásokat vezetett, és lelke messzire szállhatott, Egy ilyen kis „lélek kirándulást” mutatunk be erdőn-mezőn keresztül, találkozva az ott élő állatok szellemeivel.  Ahol Véget Ér Az Út A hatodik nóta egy akusztikus darab lett, ami az elmúlásról és emlékezésről szól, amit az évszakok váltakozásával próbáltunk nyomatékosítani.  Kovács és Kard Egy igazi pörgős nóta – nem mint ha az egész lemez lassú és vontatott lenne. Az igazán jó kovácsokat tisztelték és megbecsülték, hiszen az ő kardjuk vagy baltájuk nélkül csak kövekkel és botokkal tudnánk a mai napig harcolni vagy földet művelni. Egy kovács egész életét élhetjük át az 5 perces tétel alatt.  Az Erdő Utolsó Gyermeke A fák nagy szerepet játszottak a régi korokban, ha csak a lakóépületekre gondolunk, használati eszközökre, tűz mellett melegedni és sütni a vadkant… A fák segítenek nekünk, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy nekünk is milyen fontos szerepünk van abban, hogy megóvjuk őket. Mint ahogy el is hangzik a szövegben és legfőbb mondanivalója: ”Nélkülük nem létezünk!”
Tagság: Váczi Viktor – ének, billentyűk Horváth Bence – dobok, háttérvokálok Lakatos Gergő – gitár, háttérvokálok Báthori Kovács Bence – gitárok Magyari Dávid – basszusgitár
A lemezen közreműködik: Grósz Viktor – gitárok, háttérvokálok
A zenekarral legközelebb július 3-án, a Barba Negrában lehet találkozni, ahol az Amon Amarth / Behemoth / Bleed From Within bulin állnak ők is színpadra. Eseményoldal: www.facebook.com/events/905526207446823
A lemezről Az Öreg Tölgy című dal már a YouTube-on is elérhető: www.youtube.com/watch?v=lOw68pllHS8
A Vadak Útján album az online felületeken: https://songwhip.com/kylfingar/vadak-utjan
Kylfingar FB-oldal: www.facebook.com/KylfingarHungary
0 notes
angelofghetto · 1 year ago
Text
youtube
Kreatív gyerek, kreatív felnőtt és Hogyan árt az iskola a gyereknek
youtube
Valahol hallottam a mondást: tehetség az, ha valaki többet tud, mint amit tanult. Az iskolarendszerünk már akkor elavult volt, mikor én voltam gyerek, és az nem mostanában volt. De ez, hogy visszafelé megyünk, számomra feldolgozhatatlan. Állítólag a szürkeállomány az egyik fő erőssége a magyaroknak, amit most épp lebontanak, hogy kínai akkumulátorgyárakba való futószalag-töltelékeket gyártsanak jobb sorsra érdemes magyar állampolgárokból. Olyan technológiához, amiről már most látszik, hogy zsákutca, egy olyan világban, ahol néhány éven belül valódi robotok fognak robotolni.
Állítsátok meg a Földet, le akarok szállni!
0 notes
bdpst24 · 1 year ago
Text
Fotókkal: Az ÉG tartja a FÖLDET musical
Fotókkal: Az ÉG tartja a FÖLDET musical
Lezsák Sándor szövegkönyv és dalszövegíró, Szikora Robert zeneszerző, Zsuffa Tünde író és Cseke Péter a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, rendező, komoly feladatra vállalkozott, amikor Zsuffa Tünde az Ég tartja a Földet című – Árpád-házi Szent Erzsébet életéről szóló – regényét színpadra vitte. A világ legismertebb magyar szentjét négyéves korában, hatalmi érdekek szakították…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes