#máshogy szép

[sztivan]

A tizedik ironman!

Finoman szólva is nehezített felkészülésem volt: ugye onnan kezdődött a történet, hogy tavaly szeptemberben egy szép reggelen ottmaradtam a kanapémon, a gerincem egyik porckorongja bemondta az unalmast. Gyógytornák, rehabilitáció, november végén tudtam először kimenni kocogni, és még utána is jó sok vizes masszázskúra és gyógyfürdőzés jött, szegény családom csodálatos volt, hogy ezt az egészet bele tudtuk logisztikázni a mindennapi életünkbe, a cikkeim olvasói pedig nem tudták, hogy egy csomó szép írás a magyar gazdaság helyzetéről úgy készült el, hogy közben a szerző épp térdelt a kanapéja előtt, mert máshogy nem bírta a dereka. Csak rendeztem magam, a tavasszal már teljesen úgy tudtam edzeni, mint ha nem lett volna semmi baj, majd amikor már minden rendben volt, a Nagyatád előtti utolsó nagy bringás edzésemen, két és fél héttel a verseny előtt egy akkorát estem, hogy nem voltam képes visszaülni sem a biciklire. Azzal nyugtattak, hogy biztos nem törés, talán csak zúzódás és akkor a verseny hetében talán már terheletlen állapotban nem fog fájni. Három nappal Nagyatád előtt megkaptam az engedélyt, hogy ha úgy meg tudom csinálni, hogy nem teszek sok terhet a jobb karomra, amire estem, akkor nem ártok magamnak, és meg is lehet. De nyilván minden időeredményről szóló célomat el kellett engednem, az egyetlen célom annyi lehetett, hogy szintidőn belül hozzam be magam.

Az úszáson az első nagyjából 50 méter volt elég rossz, ott még velem volt a majré, elég lesz-e a karom arra, hogy végigcsináljam egyáltalán. Aztán úgy voltam vele, csak nyugalom, próbáltam már korábban, menni fog az. Ballal rendes kartempó, jobbal kicsi, ballal rendes, jobbal kicsi, és ennyit kell csak 3800 méteren át. És onnantól, hogy fejben ezt rendeztem, rendben is volt a dolog. Nyilván nagyon lassú lettem, 1:58 alatt csináltam meg az úszást, de mindvégig tudtam az első ötven métere után, hogy rendben leszek. Az első bójáig fejben segített az, hogy ott maradtam még más emberek között, úgyhogy tudtam, hogy nem vagyok reménytelenül lassú, onnan pedig már bójáról bójára számoltam, hogy időarányosan a szintidőn belül tartom magam úgy is, hogy nem kell majd pánikolva rohannom a depóban. Ha már a jobb kezem nem volt az igazi, most cserébe az egyik legjobb nyílt vízi navigációmat hoztam le, úgy érzem, tényleg sikerült egyenesen mennem. Nem lett fényes, de ebben a helyzetben tényleg semmi mást nem akartam az úszástól, csak a szintidőt.

A 180 km bringán először az volt a feladatom, hogy a karjaimat kicsit lerázzam, miközben azért haladok is. Ez nagyjából a bevezető 60 km végére sikerült is, bár azért volt vele dolgom rendesen, de az után már egész kényelmesen tudtam a kezeimet használni (a bal is fáradt ugye, mert arra ment több terhelés). Ezen a részen a terveimhez képest elég jól tudtam haladni, Gyékényestől Nagyatádig 2:23 alatt értem el (mínusz 80 másodperc jóváírás egy sorompónál, azt később leszedték az összidőmből, de nyilván sokat nem számít). Utána a négy 30 km-s kiskör úgy nézett ki, hogy 1:14 - 1:14 - 1:21 - 1:26, amin látszik, hogy csúnyán belassultam.

A hőség kegyetlenül megdolgozott, az utolsó nagyjából negyven kilométerre totálisan elfogytam. Kétszer történt meg az utolsó kiskörön, hogy pár percre leültem az árokpartra pihegni, egyiknél sem úgy éreztem magam rosszul, hogy ájulás fenyegetett volna, de tudtam, hogy össze kell kapnom magam ahhoz, hogy valami értékelhetőt hozzak. Emberkínzás jellegű volt nagyjából 140 km után, volt pár olyan része a pályának, ahol durván beszorult a hőség, nagyjából olyan lett az érzés, mint ha forró levegőt szívnék be. Főleg úgy, hogy bármilyen jó is volt az új kiskör (az elkerülő úttal ellentétben itt még árnyékos részek is voltak például), az, hogy Taranyban a fordítónál a régi segesdivel ellentétben nem volt locsolás vagy kulacscsere, nagyon fájdalmassá tette, a 30 km-k utolsó harmadára szinte mindig elfogyott vagy felforrt az összes kulacsom. Azt tudtam, hogy szintidőn belül neki tudok kezdeni a futásnak, abban nem voltam biztos, hogy azt fogom-e tudni rendesen csinálni.

(ó, igen, ki volt az okos ember, aki a tizedik ironmanjén a bringás szemüvegét bent felejtette a depóban?)

És aztán ahogy nekiindultam a megmaradt 42 km futásnak, szinte egyik pillanatról a másikra rendeztem magam. Tényleg mint ha új verseny kezdődött volna. Lassú voltam, de stabil - 7:20-7:40 közti kilométerek voltak úgy 25 km-ig, onnan lassultam valamennyit még a végére. Szinte azonnal beállt egy alacsonyan tartható, az edzéseimnek tökéletesen megfelelő pulzus, ami nem is akart elszaladni, és nagyjából 15 km-től majdnem a célig olyan stabilan állt, bármit is csináltam, hogy néha azt néztem, nem az órám romlott-e el. Érzésre teljesen rendben voltam mindvégig a futáson, amin nagyon csodálkoztam a bringázás után, és persze végig locsoltam magam jeges vízzel, de jött az eredmény, pár órával korábban el sem tudtam képzelni, hogy nem szenvedve, hanem fáradtan, de jó érzésekkel fogom lenyomni az ironman utolsó öt és fél óráját.

15:40 lett a vége, aminek bármikor máskor nem örültem volna, de ilyen előzmények után most nagyon boldoggá tett. Kiadtam magamból mindent, amit ki lehetett, ez most ennyire volt elég. Őszintén mondom, hogy elégedett vagyok ezzel. Kicsit szimbolikus, hogy a két leggyengébb időeredményem az első és most a tizedik, de hát vannak pillanatok az életben, amikor nem feladni kell a célokat, hanem újratervezni őket, és akkor egész csodálatos dolgok kijöhetnek belőlük.

és persze: jól írták a nevem!

[riariahistoria]

1312. március 22

keresztes lovagok alapították a Templomos rendet 1118ban és a céljuk a Szentföldre zarándoklók életének védelmezése volt. eleinte. játszunk el a gondolattal, ülsz Párizstól vagy Londontól 13 napi távolságra és egy reggel úgy kelsz fel hogy akkor te most elgyalogolsz Jeruzsálemig, mert hogy máshogy is hihetné el a Jóisten, szereted őt. na ugye hogy az ember simán örülhetett akkor egy lovasnak aki poroszkált a zarándoklós csoportotokkal, és hát tényleg csak mindenedet adtad oda neki. deal.

a lovagok Pauperes Commilitorum Christi (aza Krisztus szegény lovagjai)nak nevezték magukat, mert bevállalták hogy életüket szegénységben fogják eltölteni, szolgálva a kereszténységet. II. Baudin, jeruzsálemi király vette őket pártfogásba, az egykori Salamon-templom egyik szárnyában adott nekik helyet, innen lettek templomos lovagok. Fratres Militiae Templi.

szédítő karriert futottak be, a pápa kivette a templomos rendet a püspökök joghatósága alól, felmentette őket a birtokaik után járó egyházi tized fizetése alól, és engedélyezte számukra templomok építését, káplánok választását. a rend pedig jó gyorsan szétterjedt a kontinensen, népszerű is lett és a kezdeti szegénységből nagyon hamar oda jutottak a jó lovagok az adományok (és kifosztások), a pénzügyi tranzakciók (hagyok időt) révén, hogy a királyok kezdtek mint a tíz ujjukat használva számolni, mi a faszból van ezeknek nagyobb hatalma, több kastélya, aranya mint nekik. meg tehetnek bármit és még csak rájuk se lehet szólni. és amikor az egyik rájött a válaszra annyit sem habozott, mint Sztálin elvtárs egy jó kulákozással.

IV. Fülöp francia király megcsinálta az első igazi, szép, lepapírozott koholt pert, a zsebre rakott akkori pápa (bizonyára kelletlen) áldásával. 1307. október 13án lefoglaltatta a rend vagyonát, lecsukatott akit ért és aki nem vallotta azt amit kellett, mehetett a máglyára melegedni. évekig tartó boszorkányüldözés vette kezdetét, aminek 1312. március 22én lett vége, V. Kelemen pápa feloszlatta a rendet. a Templomosok vagyona (nahát!) zömmel a vagyontárgy fellelhető helyén uralkodó királyokhoz került (főleg Fülöphöz), egy része meg ment meg az egyház több más lovagrendjéhez. szerintem ezen már akkor sem lepődött meg senki sem. legfeljebb nem yachtot rendeltek a szerzett dellából hanem festményt, meg kettővel nagyobb kastélyt, ami előtt most nyáron sorbanállunk a turistabuszos kínaik között.

és csak azért kéne azt a kurva időgépet feltalálni, hogy megtudjuk, az első meg az utolsó nagymester mit szólna Legolas templomos fazonjára ;)

[csacskamacskamocska]

Hogyan...

Az kérte a pszichológus, hogy egy kérdéssel menjek a következő ülésre. Egy olyan kérdéssel, amit talán neked tennék fel, vagy valakinek, akitől segítséget várok, Istennek, anyámnak, barátnak vagy magamnak, de a lényeg az, hogy így kezdődjön: Hogyan… – és egy kérdőjellel végződjön. Egy teljes hónapig éltem a kérdés keresésében, ezzel keltem és ezzel feküdtem. Napok, hetek teltek el, míg az elsőt megfogalmaztam. Hogyan tehetted ezt velem? De aztán elgondolkodtam, hogy az utolsó kérdésem hozzád tényleg ez a vádaskodás lenne? És, ha válaszolnom kéne rá, hisz ki más válaszolna ott a pszichológus egyik székéből a másikba ülve vagy otthon a tükör előtt állva, a választ is tudnám: nem tettél semmit, nem állt szándékodban semmi, nem gondoltad, hogy ez lesz. Folyt a kezemre a meleg mosogatóvíz és gondolkodtam közben. Hogyan…? Álltam a zuhany alatt és gondolkodtam közben. Hogyan…? Szaladtam az esőben, a dudáló autókra sem figyeltem, mert csak az járt az eszemben: Hogyan..? Forgattam a számban a kérdést, az agyamban a gondolatot, míg ki mertem mondani a tükör előtt: Hogyan tudnám visszacsinálni? Te őrült! Eszedbe ne jusson! Hát meddig kínoztad volna még magad a szép szemével, a féloldalas fura mosolyával, az ingéből kikandikáló szőrszálakkal, a gyönyörű kezével, rajta a legszebb körmökkel, amit férfi kaphat a sorstól. Meddig a várakozással, hogy megsimogat, hogy dicsér, rajong, elismer és örül minden percnek, amit együtt tölthettek, ahogy te tetted? Hogyan jutottunk idáig? Hogyan, hogyan? Jó sok melóval. Sok odanemfigyeléssel, felületességgel, közönnyel, elsumákolással, nem szólással, nem simogatással, nem öleléssel. Hogyan tudnálak elfelejteni? Majd elfelejtesz. Idővel mindenki sztori lesz csak, egy anekdota, tanmese, vicc, rémtörténet, szívszorító, jól eladható emlék. Takaró alatt megbújva rágódó trauma, soha be nem teljesedett vágy alig érzékelhető lenyomata egy beadandó dolgozatban, egy könyvben, egy plakáton. Hogyan kellett volna csinálnom? Mindegy lett volna, hogyan csinálom. Vagyok, aki vagyok és amit tudtam megtettem, sőt, azon is túl, a határaim forgáccsá feszegettem, a lelkem meztelenebb volt, mint bármikor életemben, úgy szerettem. Hogyan szerettél volna meg? Sehogy, szerelmem, sehogy. Nem szerettél volna sosem. Se karcsúbban, se feketébben, se sportosabban, se háziasabban. Nem értem fel a szívedig. Hogyan tudtalak volna jól szeretni? Ha elengedlek, ha bízom benned, ha hiszek neked, ha sosem szólok, ha sosem kérek, nem várok el és nem vagyok sosem feladat, sem időigényes, problémás rész, csak könnyű üdítőital, alkoholos koktél, nyalánkság, tartalmas könyv, vidám időtöltés. Hogyan kellett volna elmondanom, hogy boldogtalan vagyok? Nem úgy, ahogy tettem, hanem nap mint nap, mondani: ezt ne, ezt se, ezt nehogy, ez nekem nem jó, kérlek, érts meg, én is értelek téged, kérlek, legyen ez máshogy! Nem lett volna máshogy. Hogyan tudlak elfelejteni? Mint minden mást, gyerekkort és kamasz szerelmeket, amibe nem haltam bele végül, ki érti ezt, és szülést és aggódást, és remegős levélvárást, és szívdobogtató találkozást, és ahogy elfelejtünk tejet venni, aztán a kulcsunkat, hogy hova tettük, hogy milyen sorrendeben panírozunk, hol lakunk, hogy kik a szeretteink, és mi kik vagyunk, majd szépen így. Hogyan töröljelek ki a gondolataimból? Sehogy. Miért félsz velem élni, miért nem hiszed el, hogy el fog múlni a hiány, a harag, a kérdések, a szégyenek, a rossz, és végül csak a jó marad? Miért félsz, hogy ha csak a jó marad, bánni fogod? Lehet, hogy a megbékélés marad. Hát nem ér meg egy próbát? Hogyan tudsz továbblépni? Ahogy te is. Nap, nap után. Másra figyelve. A reggeli kávé ízére, a ruhámat cibáló szélre, a liftajtó csukódásra, az üzenetek hangjára, a néma telefonra, az emberekre, akik mozgatják a szájukat, az ebéd ízére, a napfényre az utcán, a tejre, ami megint elfogyott, a vízre, ami simogatja a bőrömet és megtisztít. Így, hosszú ideig. Hogyan fogok harminc évig nélküled élni? ?

[drakvuf]

A Kísértés 14: Hogy a két világ közt elveszítlek majd

Csodálatos szép reggel virrad a villalakókra az előző napi partika után.

Nati éppen arról panaszkodik Cynthiának, hogy mekkora fuckboy Noel, mert ahogy lát egy másik nőt már ugrik is rá.

A társalkodónője megjegyzi neki, hogy figyelmeztette már erre, de sose hallgat rá. Szerinte ahogy megjelenik a srác full vakon lesz a szöszi. Nati viszont most úgy érzi átjött neki Cynthia mondandója és innentől minden máshogy lesz. Lady vagyok és lady is maradok - zárja a témát a lány.

Leülnek reggelizni a többiek. Lóri kérdezi Natalit, az új lányt, hogy milyen volt az első éjszaka. Szar.

Megszólal a gong. Kasza Tibi bejelenti, hogy az új kísértők randira vihetnek valakit.

Natali egyből lecsap Noelre. Nati nem lepődik meg a választáson, de szerinte a való életben nem foglalkozna a csávójával, hanem egy gazdag, öreg faszira menne rá a nő. Pont mint ő tavaly a Nagy Őben.

Noel szívesen ismerkedik a nővel, mert volt már hasonló barátnője, de egyelőre úgy érzi, hogy csak dugná. Natali Natiról kérdezi a srácot. Elmondja, hogy a lány kicsit túlgondolja, ami kettőjük között van. A nő szerint ezt tisztáznia kéne vele.

Eközben Nati Edával hörpintgeti a copiumot a medencénél. Szerinte ha Noelnek ez tetszik, akkor vigye.

A faszi megkérdezi Natalit tud-e smárolni. Aztán azt mondja neki, hogy az összes lány közül neki van a legerősebb személyisége.

Lombardo sem okoz meglepetést a másik villában. Brigit hívja randira. Most egy kicsit meglepődtem - hazudja a lány. Máté szerint ez szarkavarás, mert a srác tudja, hogy Brigi hozzá tartozik. A lány azt mondja a kamerának, hogy az ideálja az új kísértő és egy 10/8-as faszi szerinte.

Lombardo a kapcsolatáról kérdezi. Elmeséli Brigi, hogy Dusán félrekúrása miatt jöttek a műsorba és itt kellett volna bizonyítania, de hát nem nagyon akar sikerülni. A faszi szerint lesz majd jobb, ne ragadjon le a pöcsnél. Ezután végre értelmes dolgokról is beszélnek és kiderül, hogy Lombardo mérleg, Brigi pedig nyilas. A faszit viszont nem zavarja ez. Azt mondja jól kijön a fasisztákkal is.

Máté nehezen viseli, hogy nem ő van Brigivel, ezért megzavarja a randit azzal, hogy kávét visz a lánynak.

Lombardo azt mondja a kamerának, hogy nem lát konkurenciát a fasziban, de azért megkérdezi Brigit mit gondol a személyi edzőről. A lány azt hazudja, hogy csak barátként tekint rá.

Újra megszólal a gong, amire Inge egy faszom felkiáltással reagál, mert nem akar még egy Crystal dalt meghallgatni. Fontos hírrel érkezik a bukott táplálékkiegészítő árus: Tábortűz ceremónia lesz.

Inge most először fél a ceremóniától. Toncsi nem aggódik, egyelőre maximális a bizalom a faszija felé. Dorina megjegyzi, hogy most csak egyszer villant fel a vörös lámpa és abban reménykedik, hogy kivételesen más volt, nem a faszija. Jó humora van a lánynak.

Kasza az új kísértőről kérdezi Brigit, aki nagyon nehezen tudja leplezni, hogy rá van gerjedve a faszira.

Attilával, Toncsi faszijával nyitjuk a ceremóniát.

Az egyetlen picit kellemetlen felvétel az, amikor arról kérdezik ki a zsánere és Nikit mondja. Antónia azt mondja nem jó látni, ahogy körbe ugrálják a lányok és egy kicsit féltékeny, de nem történt semmi.

Lórival folytatjuk a ceremóniát. A faszi kellemetlen, mint mindig.

Röpködnek a szexuális utalások és az utolsó felvételen Anna nyakon puszilja csávókámat. Inge szerint ez a faszit minősíti és megjegyzi, hogy ő ilyen beszélgetéseket nem folytat a fiúkákkal.

Brigi csávója, Dusán következik. Elsőként azt játsszák be, amikor a gyűrű miatt vergődik a srác. Aztán arról beszél, hogy Angit dugná, mert hasonlít Brigire, csak jobb. Azt mondja, hogy szerinte lent a barack is szebb.

Utána jön a bevágás, amikor Edát megmentik. Majd végül még egy bónusz felvétel arról, hogy a lányokat kérdezi Kasza lesz-e esküvő Dusánéknál. Nyilván nem.

Brigi nem valami boldog. Azt mondja minden jelenet fájt és megalázónak érzi. Kasza azt tanácsolja neki, hogy az önbecsülését ne bassza el az, amit a faszkalap faszija mond.

Dorinával zárjuk a ceremóniát. Első jelenet: Noel Natival smárol. Második jelenet: Noel az ágyban dug Natival.

Harmadik jelenet: Noel a zuhany alatt dug Natival. Ezután még láthatjuk, ahogy a többiek gratulálnak neki, a sikeres félrekúráshoz. Dorina azt mondja, hogy nem lepődött meg. Érezte, hogy ez meg fog történni. Szerinte a fasziját minősíti, hogy erre még büszke is.

Tibi egyből megjegyzi, hogy a többiek is gratuláltak neki, amire Inge feszülten bólogat. Brigi megjegyzi, hogy ha arról szólna a műsor hogyan alázzák meg a barátnőiket, akkor a fiúkák ezt mesterfokon űznék.

Dorina viszont továbbra is azt mondja, hogy végigcsinálja a műsort, hogy szerepelhessen belenézzen a faszija szemébe a végén és megmondja neki, hogy egy fasz.

Kasza azt mondja, hogy lányos apaként átérzi a fájdalmukat. Utalva ezzel arra, hogy ha nem lenne lánya semmilyen empátiát nem érezne a nők felé.

Érkeznek a fiúkák is a ceremóniára. Lóri azt mondja, szerinte semmit nem fog látni, ami ne tetszene neki. Attila csak örül, hogy láthatja végre a szerelmét. Dusán még mindig a gyűrűn loopol. Noel pedig a legrosszabbra számít.

Toncsival, Ati barátnőjével nyitunk. Bejátsszák, ahogy Jérémy rányomul a lányra, aztán másnap őt hívja randira és a jóga feladatokon közel kerülnek egymáshoz.

Attila szerint kellemetlenek a képsorok, de semmi nem történt és nem is fog.

Brigi következik. Máté megöleli az első felvételen, aztán bejátsszák amikor a mikropéniszével fenyegeti a lányt, majd arról beszél milyen jól nyal. Aztán kap egy puszit is a fiútól.

A következő felvételen már Lombardoval beszélget a lány, arról, hogy a faszija pontosan tudja, hogy bejön neki a kísértő.

Dusán a felvételek után elmondja, hogy nem várt többet a lánytól. Máténak meg azt üzeni, hogy őt is megdughatná Brigi helyett. Kasza próbálja enyhíteni a faszit és megjegyzi, hogy Eda megmentésének rossz üzenete volt. Dusán mossa kezeit, ő nem vett részt a szavazáson, de Tibi szerint beleszólhatott volna, ha akar.

A pöcs azt mondja most már magas fokozatra kapcsol és rányomul Edára.

Inge következik. A lány arról beszél, hogy gulyáslevest fog főzni a fiúkkal és ha a faszija félrelép leveszi a gyűrűjét. Lóri nem érzi magát fenyegetve, mert nem csinált semmi olyat, ami miatt dobná a barátnője.

Továbbra is biztos benne, hogy együtt fognak távozni a szigetről.

Utolsóként Noel jön. Bevallja, hogy hiába nevetgél kicsit fél attól, amit látni fog. Tibi arról kérdezi mielőtt bármit bejátszana, hogy mit gondol, Dorina mit fog látni? Csak szart.

Hatalmas smárolásokat sikerült rögzíteni. Illetve azt bemutatják, ahogy együtt alszanak Zotyával. Aztán az egyik hetyetyézését is hallhatjuk, amiben a lány azt magyarázza, hogy azért marad, hogy lássa meddig megy el a faszija.

Noel nem érti mit akarhat még látni a barátnője. Ezután áldozatként állítja be magát, hogy ő csak azért kúrt félre, mert Dorina flörtölt Zotyával. Ezzel le is zárult a harmadik Tábortűz ceremónia.

A villába visszatérve egyből inni kezdenek a fiúk. Dusánt arról kérdezik levette-e már Brigi a gyűrűt. Nem.

Ahogy megszokhattuk alaposan kiszínezi a történéseket és egyszerre beszél arról, hogy magasabb fokozatra kapcsol és hogy milyen hűséges. Eda meg is jegyzi a kamerának, hogy annyira abszurd a faszi, hogy már vicces. Elárulja nekünk, hogy a gyűrűs téma már egy belsős poén a lányok között a villában.

Lóri bedobja, hogy már az ő csaja is emlegeti a gyűrű levételét, de nem aggódik. Anna szerint a csávó egy kamugép és igazából nem akar se esküvőt, se gyereket. Noel bevallja, hogy van egy kis bűntudata a látottak után, mert ő sokkal tovább ment, mint Dorina. Megbántad, hogy lefeküdtél Natival? Nem. Attilának nem esett jól, hogy a barátnője együtt jógázott Jérémyvel, de újra elmondja, hogy nem volt semmi. Nincs min aggódni.

A lányok is beszámolnak a ceremónián látottakról.

Toncsinak nincs min aggódni. Inge már nem annyira boldog, de azt mondja, hogy a faszija viselkedése nem őt minősíti. Brigi is elmeséli miket beszélt róla a csávója. Máté a kamerának megjegyzi, hogy ha valaki úgy beszél a párjáról, mint Dusán, ott nincs igazi szeretet. Dorina hatalmas izgalommal meséli el, hogyan dugott a faszija különböző helyeken Natival. El is mutogatja a fürdőszobai aktust hangeffektekkel. PÁK PÁK PÁK

Annyira undorítónak tartom - mondja mosolyogva a nő. Azt mondja térden csúszva fog könyörögni neki a végén a faszija, hogy visszafogadja.

Nem vagyok szakértő, de szerintem ez nem a legjobb módja annak, hogy egy párkapcsolatot megmentsenek.

[dajkag]

Utolsó szakuramocsi Arasijamában, avagy rendkívül hosszú és szánalmas énblog

Szóval nem tudom, megvan-e az az érzés, amikor annyi gyönyörűség vesz körül, amennyit egyszerűen képtelen vagy befogadni. Amikor azt érzed, hogy a szíved kettéhasad, a bordáid megrepednek a súlya alatt és gyakorlatilag csak összeomlanál és bőgnél, mint egy kibaszott gyerek a szupermarket közepén, mert ezt az egészet képtelenség máshogy kezelni. Ha nem, szerintem ez nem baj, én sokáig nem értettem volna, aztán az volt ez a pillanat az életemben, amikor tavaly az utolsó Japánban töltött napomon visszautaztam Kiotóba csak azért, hogy megnézzem Arasijamában a bambuszerdőt.

Előtte sajnos nem volt rá időm, már csak azért sem, mert amíg Kiotóban voltam egy hétig, abból két napig zuhogott az eső, így csak múzeumokat tudtam látogatni, meg esernyővel mászkáltam Pontocsóban a geikók között, ittam a One Cup szakét és kurva boldog voltam. Aztán, mikor az utolsó randinkon Yukonak meséltem erről Oszakában, egyszerűen csak azt kérdezte, hogy ha úgyis van még egy napom, akkor miért nem megyek vissza és nézem meg. Először arra gondoltam, hogy nem lesz már kedvem utazgatni, egyedül meg pláne nem, mert amúgy akkor már biztosan tudtam, hogy őt soha többé nem fogom látni. Szóval úgy voltam vele, hogy Arasijama várhat, majd legközelebb. Aztán, amikor reggel rám írt és megkérdezte, hogy "so, are you going back to Kyoto?", akkor az volt az első dolog ami eszembe jutott, hogy hát persze, why not, bassza meg. Amúgy is: ki tudja, lesz-e még olyan, hogy legközelebb? Szóval Oszakából ismét elvonatoztam Kiotóba (végre a húsz kilós poggyász nélkül), és még egy tök felesleges átszállás és egy külvárosi állomáson való eltévedés is csak hozzátett ehhez az egész élményhez (tényleg nincs csodálatosabb dolog amúgy, mint eltévedni Japánban, bármennyire sablonosan is hangzik ez).

Aztán megnéztem a bambuszerdőt, ami szép volt, de önmagában azért nem volt egy világrengető élmény. Azért sem, mert Narában a Google Maps-nek köszönhetően az egész várost körbesétálva, többek között óriásira nőtt bambuszerdőkön keresztül jutottam el egyszer a Nara Parkba, útközben pedig nemhogy turistával, de gyakorlatilag egy lélekkel sem találkoztam. Na, az egészen más élmény volt. Ellenben úgy gondoltam, hogy ha már úgyis itt vagyok, sétálok egyet a környéken és elindultam egy közeli buddhista templom felé. Így jutottam el először egy kis telkekkel szegélyezett utcácskába, ahol a turisták már elmaradoztak, majd egészen a rizsföldekig, ahol egy árva lélek sem volt rajtam kívül. Sütött a nap, vakítóan kék volt az ég és amerre a szem ellátott, csak a zöld volt és a filmekből jól ismert japán vidék. És tudom, hogy kurvára hülyén hangzik, de abban a pillanatban annyira tökéletes volt minden, hogy valami eltört. Hogy ezt az egészet képtelen voltam teljes egészében befogadni. Percekig csak álltam ott csendben, néztem a tájat, és azt éreztem, hogy innen nincs tovább. Vége. Hogy ezután képtelen leszek bármire úgy tekinteni, mint korábban. Hogy egyáltalán nem rossz értelemben, de elvesztettem valamit az emberi mivoltomból. Aztán egyszer csak a transzállapotból kiesve rágyújtottam egy szál Seven Stars-ra és elindultam vissza a vonathoz. Útközben még ettem egy szakuramocsit, és azután éreztem azt, hogy ez sajnos tényleg ennyi volt.

Utána hónapokig ebben az állapotban voltam és kicsit talán örültem is annak, hogy (a hatalmas űrt leszámítva) igazából nincsenek érzéseim. Azt gondoltam, hogy ettől a ponttól kezdve sérthetetlen vagyok. Hogy jöjjön bármi, nekem úgy igazán már semmi nem tud ártani, egyszerűen csak menetelek a céljaim felé.

Aztán tavaly augusztusban történt valami. Mondanám, hogy hirtelen és váratlanul jött, de annyira mégsem. Egy ideje alakult már, kicsit talán az utazás előtt is, és ezután a pont után is egy hosszú folyamat volt, de azon az augusztusi éjszakán határozottan elkezdődött valami, ami úgy karácsony környékére visszavonhatatlanul kiteljesedett bennem. Nem szeretném ezt részletezni, legyen elég annyi, hogy rájöttem, hogy valami még annál is lehet több és csodálatosabb, mint amit Arasijamában éreztem, és hogy valami még annál is sokkal de sokkal jobban tud fájni, mint az utolsó harapás a folyó partján a szakuramocsiból. És most azt érzem, hogy sosem voltam még annyira ember, mint amennyire az elmúlt egy évben sikerült azzá válnom, és sosem gondoltam volna, hogy ennek a súlyától teljes mértékben össze tudok majd roppani egyszer. Aztán tessék, mégis sikerült.

A múlt héten egy hajszálon múlott, hogy ezt már ne tudjam leírni.

[nyeznajka]

NSZK-ban dolgozó és adózó tumblitársak, kérdéseim vannak!

Gondoltam, hogy végre kérek adóvisszatérítést, azt olvastam, hogy a munkábajárás költségének egy részét vissza lehet igényelni. A munkahelyem 20 km-re van, autóval járok (mert máshogy sajnos nem lehet), és ha ezt visszaigényelném, az akár évi ezer euró is lehet. Igaz-e ez? Ahogy néztem, mást nem tudok visszaigényelni, de ez is elég jó pénznek tűnik.

Úgy tudom, hogy talán 5 évre visszamenőleg is lehet beadni adóbevallást, igaz-e ez? (5 rugó, na az már igen szép összeg lenne)

Meg hogy vannak online, olcsó adóbevalló oldalak, érdemes ezekkel dolgozni, vagy inkább szakember? Az én esetem elég egyszerű, csak a fizetésem van mint jövedelem, és csak a benzinpénzt kérhetem vissza (asszem).

Danke sehr!

[konyvekkozt]

beszélgetések karácsonykor hajléktalan emberekkel

- köszönöm a csomagot!

- képzelje, évek után elmehetek a fiamékhoz és láthatom az unokámat is!

- miért kérdezi, hogy mi a tervem?! dolgozni fogok, amennyit lehet, ezt nem lehet máshogy elviselni

- igen, úgy ahogy mondja: őszintére ittam magam. de már szeptember óta mondom magának, hogy az idei karácsonyt nem fogom túlélni. maga nem érti, mit jelent, hogy ez az első karácsonyom a gyerekek nélkül!!!

- azt hittem, a tavalyi volt életem legrosszabb karácsonya. de ezek szerint mindig van lejjebb

- maga a családjával ünnepel? ugye maga nem egyedül tölti az ünnepet?!?!

- a motyóm mellett még az unoka ajándékát is cipelhetem. remélem, örülni fog neki

- ugye milyen szép? - mutat a zenélő, hóesést imitáló valamire - találtam, pont jókor, oda tudom adni ajándékba

- én is úgy adnék magának valamit!

- jó lesz majd a karácsony. a L-sal majd főzünk káposztát. még lehet, hogy sütünk is valamit

- képzelje! képzelje! a fiam végre visszaírt a messenger üzenetemre. látom mindig, hogy zöld, de nem szokott válaszolni

- nézze, milyen szép sapkát kaptam!

- hívott a fiam karácsonyra. maga szerint menjek? az a baj, hogy nem akarok szolga lenni

- karácsony után majd beszélhetünk a piáról... ha nagyon szeretné... de most nem!

és mindezek mellett végeláthatatlanul kívánnak habitustól függően boldog/békés/áldott/meghitt/szép/kellemes karácsonyt. s kérdik utánra rögtön, hogy idén dolgozom-e még, mert ha nem kiegészítenék új évre vonatkozó köszöntéssel is. és sóhajtva fogadják, hogy igen, dolgozom még idén és igen, rögtön kedden meghallgatom az élményeket, a jókat és a rosszakat is

(ez a kis gyermekded őskáosznak tűnő rajzocska [hangaztos címén Hajléktalan karácsony] @brgzmpff -nál készült, mert ott elhiszem, hogy mindenki tud rajzolni és meg is engedem magamnak)

[arassea]

blue hour a Stefánián

igazából szeretem ezt a várost, akkor is, amikor hideg van, pedig nem is hordok kesztyűt soha és MINDIG fázik a kezem,

és akkor is, amikor vasárnap este (délután negyed 5, de sötét, tehát este) van, ami a legrosszabb dolog minden közül, mert utálom a vasárnap estéket, és ha úgy sétálok, hogy látok házakon kivilágított ablakokat, meg embereket, akik bent vannak, akkor valami egészen megmagyarázhatatlan módon leszek szomorú,

és ha holnap dolgozni kell, és fáradt vagyok és csak aludnék örökké, akkor is,

és ha egyedül vagyok otthon, és nincs kit ölelgetni (annyira jó lenne valami ölelgethető kisállat, de akkor ő magányos lenne otthon, amikor én dolgozok, és sajnálnám őt), akkor is,

és ha borzasztóan dühös vagyok rád mindenért, mint egy haragszomavilágra tinilány, ami már jó ideje nem vagyok, akkor is,

és ha nem tudom, mikor lesz másmilyen, máshogy, mikor leszek én másmilyen, vagy máshogy, vagy megoldás lesz-e, hogy mindjárt vége az évnek, akkor is;

nagyon szép valójában ez a város.

[rosszulorzott]

gaza anon, p.s.: (es koszi az utolso valaszt) en teny, hogy nem tudom eleg nyugodtan es alaposan vegigmondani, de a Shaun_vids nevu youtuber, aki hires a nyugodt, alapos videoirol, epp most tett kozze egy videot (gyakorlatilag podcast) a temaban. Ha szeretnel egy pici eselyt adni a masik oldalnak, es van epp egy podcasthalgatasra alkalmas feladatod (seta, takaritas stb), akkor ezt ajanlom, mint forrast.

kösz! igen, nyitott vagyok gondolatokra, nem véletlenül írtam, hogy kíváncsi vagyok, mire gondol a 26 tagállam. elkezdtem nézni és kapásból nem értek egyet a felütéssel (3. perc, hogy értsd, hol vagyok), pillanatnyilag egy higgadt hangon előadott, de ugyanúgy érzelemvezérelt (és/vagy manipulatív) take-nek tűnik ebből a kis részletből

gondolatmenete: van egy fotó, amihez tartozó riportokról számol be, mértékadónak tartott lapoktól, headline-okról készült képernyőképekkel - vegyük az információt egyelőre helytállónak: izraeli civilek örömmel üdvözlik gázai civilek bombázását 2014-ben

ez csalódottságot ébreszt benne azzal kapcsolatban, hogy a kormánya és más nyugati, megbízható értékrendűnek érzékelt kormányok a "jó oldalként", nyugati (értsük alatta sztem: felvilágosult humanista, nem fundamentalista) értékrendű államként támogatják izraelt

nem fogadható el az az ellenvetés, hogy szintén tudunk muszlim (sztem: fundamentalista) örömkifejezésről is az ő ellenségükként kezelt civilek megölése fölött (és még csak meg sem lepődünk egy-egy leleplező hír kapcsán, hanem ez az alap percepciónk mára - a szerk.), az ő szemében ez egyrésztmásrésztozás (ezt nem így mondja, mert nem magyar, de így nekünk érthető), mert abban látja a különbséget, hogy az egyik oldal támogatására őt is felszólítják, bátorítják, állampolgár gyanánt a nevében cselekszenek ebben, míg a másik oldaléra nem

kritikám: keveri a szezont a fazonnal, nem arról szól a támogatás, hogy mindenben egyetértünk, hanem arról, hogy mit tartunk vmi máshoz képest jobb opciónak, illetve arról, hogy a helyzetre gyakorolt potenciális befolyásunk tudatában vállaljuk-e a felelősséget, amit a támogatás és a támogatástól/oldalválasztástól való tartózkodás is jelent. saccperkábé ez azzal analóg, hogy a második vh végén én egyértelműen a vörös hadsereggel vagyok, mert a nácikat muszáj volt leverni a picsába. nem volt szép, rettenetes volt, amiket eközben műveltek, de a másik eshetőség rosszabb lett volna (nem tudtam volna akkor sem máshogy látni, és ma, a történelmi hindsight és a konkrét politikai fejlemények tükrében sem). persze én csak egyszem polgárként, a véleményemért és annak kifejezéséért felelős személyként kell, hogy döntést hozzak, nem a befolyásos véleményvezér szerepű személytől/intézménytől a konkrét államvezetésig terjedő hatalmi térben valakiként

ennek ellenére tovább fogom nézni, és reflektálok, ha sikerül összeszedni róla a gondolataimat, tehát nem dobom ki ezzel, de idejegyzeteltem, hogy innen kéne elrugaszkodnia a maradék másfél órában

ui séta, takarítás, fizikai tevékenység közben jobban szeretem kerülni a tartalomfogyasztást és a fizikai érzékszervi környezetben jelen lenni, a.k.a. grounding :)

ui2 tök kíváncsi vagyok a kilétedre :) nyilván nem függetlenül attól, hogy kifejezed, hogy jó véleménnyel vagy rólam, így én is az aranyos arcok egyikét képzelem oda. meg amit tudok is rólad, hogy reflexióval és érzékenyen közelítesz a párbeszédhez, azt el se kell képzelni

[greenteaforbreakfast]

Tegnap

Szép volt az idő, úgyhogy megnéztük, van-e ösvény a dombtetőre, amit lassan minden oldalról láttunk már, csak fent nem voltunk.

Ez még egy korábbi kép, a faluból így látszik (a legközelebbi az, jobb oldalon):

A másik oldalról meg ilyen volt kb két hete:

Na ez nyáron egy nagyonlaza másfél órás séta, a végén pici emelkedővel, 4 km az egész. Most a következőképp nézett ki.

Az elején még volt ösvényszerűség:

Amit már csak az állatok jártak mostanában:

Aztán volt egy szakasz, ahol felfele kellett menni. Sajnos a kép nem adja vissza, hogy mennyire emelkedett, de ilyen térdig érő hóban ez ide föl négykézláb kapaszkodás volt inkább, mint séta:

Aztán elértünk az elágazáshoz, ahol el kellett dönteni, hogy felmegyünk-e teljesen, vagy inkább körbesétáljuk. Körben még voltak ösvénymaradékok, felfele csak térdig, sőt, néhol derékig érő szűz hó. Nyilván felfele indultunk. Az ott szemben amúgy Lofoten.

Mondom, hogy nincs ösvény:

És hogy néhol derékig ért (itt még utána süllyedt lefele a lábam, a kabátzsebem bőven beleért a lukba, mire kievickéltem):

De aztán a tető fele közeledve voltak olyan hóátfúvások, amiknek annyira meg volt fagyva a felső rétegük, hogy megtartott, és simán át lehetett rajtuk sétálni. Ebben az volt a vicces csak, hogy ettől az egész előrejutás olyan volt, mint egy konstans orosz rulett. Sosem tudtad, hogy a következő lépésnél fennmaradsz, vagy 10-70 centire süllyedsz. Bazi szép volt amúgy:

Aztán már csak 1-2 négykézláb kapaszkodós-szenvedős szakasz következett, és már fent is voltunk a csúcson. Három órába telt, de megérte. Soha nem küzdöttem még ennyit 476 méterért :D

3.9 km, 10000 lépés, 1000 kalória. Csodálatos statisztika.

Na de itt egy rendes kép is, így a végére:

Visszafele 1 óra 17 perc alatt tettük meg ugyanezt az utat, nyilván ahol tuduk seggen csúszva, hiszen hogy máshogy.

Levonhatnánk a tanulságot, hogy ha a helyiek nem járnak erre, akkor annak oka van, stbstb, de az a helyzet, hogy ez életem egyik legfaszább túrája volt (pedig azért van a listán már Tátrától elkezdve Új-Zélandon át minden, a pár órástól a többnaposig), és eddig három helyinek mondtuk el, és egyik se mondta, hogy mekkora állatok vagyunk, hogy bepróbáltuk, hanem nagyon elismerően bólogattak, meg mondták, hogy az azért kemény, és hogy milyen faszagyerekek vagyunk (és hogy ezt nem gondolták volna rólunk :( :D). Úgyhogy megyünk még.

[csacskamacskamocska]

A suttogó

Nem mondom, hogy a technika nem veszélyes némileg. Azt sem mondom, hogy nem megkérdőjelezhető. Hogy működik, az egészen döbbenetes élmény volt.

Ha önmagunkban elcsendesedve lemerülünk a mélybe, ami lent van, az felszínre kerül. Ha felszínre kerül, ha félig öntudatlanul elkezdjük kommunikálni a környezetünk felé a vágyainkat, érzéseinket, gondolatainkat, arra, ha van vevő, érkezik válasz. A Suttogó nem feldolgozhatatlan és nevetséges misztikum, csupán egy engedékeny, önmagunkkal engedékeny „játék”. Ha nem működik, nem fogunk emlékezni rá. Kognitív torzítás. :) Lélektan, én így szeretlek!

Lazulj el, este, éjjel, hajnalban, amikor amúgy is pihennél, már félig alszol is. Ha még ilyenkor is képes vagy arra a valakire koncentrálni, aki fontos neked, akkor valóban nagyon fontos lehet. Ha nem, ha elalszol vagy egy „Eh, a fenébe az egésszel!” gondolat születik meg, akkor nem is fog működni, mert nem fontos. Nézz szembe ezzel, nem fontos, nem szereted azt a valakit, csak manipulálnád, ha tudnád. Az ego éjjel feladja a küzdelmet. Az érzelmek soha :) Ha ellazultál, képzeld magad oda, ahol ő van. (ugye, ez az első buktató, ha nem elég közeli az ismeretség, nyilván kevésbé fog működni) Idézd fel minél jobban a környezetet, képzeld el, hogy most éppen hol lehet, mit csinál, hogyan néz ki. Idézz fel mindent, amit tudsz róla. Még azt is, hogyan hullik a haja a szemébe vagy milyen cakkok vannak fülén, mindent, amitől teljesebb és valószerűbb a kép. Ő nem lát téged, bármit megtehetsz. Nem kell jól kinézned és nem kell semminek megfelelned. Nem lát, nem szagol, nem mérlegel és nem ítélkezik. Öleld át. Simogasd. Szeresd úgy, ahogy szívedből jön. És suttogd el amit mondani akarsz neki. Valóban mond ki azokat a gondolatokat! Súgva, mintha ott lennél és neki mondanád. Itt is igaz, ami minden más pszichológiai dolognál, senkit nem tudsz manipulálni valójában. Nem tudod olyasmire kényszeríteni amit nem akar. És a ne csináld ezt vagy ne csináld azt, teljesen értelmetlen üzenet. Üzenj jó dolgokat. Békét, szeretetet, elfogadást. Persze, üzenhetsz a vágyaidról is, aztán vagy bejön vagy nem. Békét teremteni lehet, szerelmet nem. Ha nem jót akarsz neki, ne csináld! Szeresd, dédelgesd, sugdoss a fülébe mindenféléket, amit csak gondolsz. Mondd ki! Suttogd bele a levegőbe, a párnádba, csak úgy halkan magad elé. És képzeld el, hogy öleled, nyugtatod, szereted. Elmondhatsz persze olyan dolgokat is, amik fájdalmasak, de ne vond felelősségre, ne akard ráterhelni a saját fájdalmadat. Ez nem erről szól. Suttogd el neki azokat a szép dolgokat, amik benned vannak.

Az a mondás, hogy maximum egy hét múlva érezni fogod a hatását. Ha azt mondom, hogy két nap múlva megkaptam a választ, ami örömmel töltött el, akkor ezzel azt támasztanám alá, hogy a mágia működik. Én nem tudom mit csinál a mágia, de megkeresni magunkban a jót meg a szépet és elmondani valakinek, az szerintem akkor is jó dolog, ha ez nem mágia, nem varázslat, csak pszichológia. Ha nem mondhatod el máshogy, suttogd el neki.

Kell hozzá bátorság.

[lathatatlan-vagyok]

Sajnálom

Nem tudom, hol kezdjem. 2 éve szakítottunk, 2 éve nem vagy az életem része. És én idáig menekültem az érzéseim elől. Tudom, hogy sosem fogod elolvasni, hogy sosem fog eljutni hozzád, hisz egy ismeretlen, arc és név nélküli ember ír egy szintén ismeretlen emberről. De muszáj kiírnom magamból, mert talán ez lesz a gyógyulásom egyik lépcsőfoka.

Tudod, szégyellem is magam érte, de rengeteg emberrel próbáltalak pótolni.  SPOILER! Igazad volt, nem sikerült. Sokféle emberrel találkoztam: kedves, szinte tökéletes fiú, akit minden lány elképzelt magának, még mindig az exét istenítő srác, “anyuci kisfia”, a “megszállott”, végtelen hosszú a lista. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak velük szép pillanataim. De sosem tudták azt az űrt betölteni, amit te bennem hagytál.

Hidd el, kerestem a megoldást, a gyógyszert erre a zűrzavarra a lelkemben, de rá kellett jönnöm, hogy még mindig képben vagy. Nem tudom ez meddig tart még. Nem tudom meddig jelensz meg még az álmaimban és hogy mikor hagyom már abba a reménykedést, hogy talán egy-egy pillanatra láthatlak. A mosolyodat pedig örökre elfelejthetem, amit én váltottam ki belőled. Azt az édes, kisfiús mosolyt, aminek a gondolata egyszerre csal mosolyt az arcomra, de közben könnyeket is a szemeimbe.

Ha találkoznánk és hajlandó lennél velem szóba állni, nem könyörögnék, hogy fogadj vissza. Azt hiszem, a MI kapcsolatunknak már ebben az életben késő. Nincs tovább. Próbálkozhatok bármivel, sosem kaplak már vissza. Hisz mindketten más emberek lettünk. Egymás mellett kellett volna kitaposnunk ezt a végtelenül nehéznek tűnő utat, ehelyett elfordultunk két ellenkező irányba. Bánom, de talán jobb is így. Vagyis neked biztosan. Rengeteg dolgon keresztül mentél, de 22 éves fejjel végig gondolva, én többet ártottam ezekben a helyzetekben, mint amennyit segíteni tudtam. Máshogy csinálnám, ha vissza tekerhetném az időt, de nem rendelkezem ilyen isteni adottságokkal. 

Ha találkoznánk, csak elmondanám, hogy mennyire sajnálom. Tudom, mi lenne a véleményed, hogy ezek csak felszínes szavak, hogy üres ígéretek, amiket kár is meghallgatni. Megértem, ha ezt gondolnád. 

De sajnálom, hogy ennyire önző voltam. Hogy folyton rólam kellett szólnia ennek az egész kapcsolatnak. Hogy téged mindig háttérbe szorítottalak. Hogy egy önző picsa voltam, aki bármennyire is azt ismételgette, hogy szeret, sosem csinálta jól. Tudom, hogy te azt a lányt kívánnád vissza, aki akkor voltam, mikor megismerted, de hidd el, nem járnál vele jól. Naiv volt, semmit nem tudott a világról. Nem látott egy épkézláb mintát, hogy hogyan is működik egy normális, szeretetteljes kapcsolat. Lehet egy ártatlanabb ember benyomását keltette, de sosem volt képes arra, hogy logikusan átgondolja az eseményeket. Hogy esetleg neked hogy estek azok az undorító mondatok, amiket épp a fejedhez vágott. Akinek csak az volt a legfontosabb, hogy abban a pillanatban épp mit érez és ezt valaki másra is kivetítse. Sajnos mindig te álltál a tűzmező közepén, mert te voltál az egyetlen, aki ezek ellenére ott maradt.

Talán a mostani kiadásom készen állna arra, hogy boldoggá tegyen téged, de retteg attól, hogy felkeressen. Ráadásul ismét egy önző cselekedet lenne, ha a felhőtlen életedbe visszatáncolnék újra. 

Szóval remélem, hogy egyszer, talán évek, évtizedek múlva össze tudunk majd futni az utcán úgy, hogy ne undorral tekints rám. Hogy elmond, megtaláltad a nyugalmat, a békességet az életedben. Hogy megvalósítottad az álmaidat. És ami a legfontosabb, hogy felhőtlenül boldog vagy.

[tobelikeyouandher]

Szerelem

Úgy érzem máshogy látjuk (ezt is) .

Szerinted a szerelem egy földöntúli érzés, melynek más érzés a nyomában sem érhetne. Ritka, veled mégis megtörtént. Sose voltál még boldogabb, amikor mellette voltál és csendben nézted a szemét. Láttad benne a közös emlékeket, a sok nevetést, a sok szomorúságot. Azt gondoltad, bárcsak ez a pillanat örökké tarthatna. Akármi történhet, nincs lehetetlen, hisz ennyi év után is ugyanúgy szereted, mint azon a hűvös szeptemberi napon , amikor először megláttad. Szép gondolatok, tervek..

[tevagyanapsugaram]

Azt hiszem tartozom egy vallomással...

De nem is neki... Hisz nem felelünk már egymásért...

Inkább saját magamnak... A saját szívemnek...

Mennyire ikonikus ez is...

Ezt az idézetet még abba a fotóalbumba írtam, amit vele együtt készítettem édesanyámnak 2019 decemberében...

Ez is egy olyan dolog, aminek utólag értettem meg igazán az értelmét...

Még egyszer köszönöm, hogy segítettél megcsinálni akkor ott... Azóta is sokszor lapozgatja, és azt látom, hogy igazán nagy örömöt okoztunk vele neki. 🥰

De visszakanyarodva...

Tudom, hogy őszintén szerettem... Igaz volt minden amit mondtam neki. Én tényleg vele terveztem az életet, sokáig még az után is, hogy külön váltak az útjaink... Ragaszkodtam hozzá, és ezekhez az érzésekhez.

Azt éreztem, hogy elárulnám őt, ha ez máshogy lenne... Még akkor is, ha már nincs... Még akkor is, amikor már nem voltam biztos benne, hogy úgy tudna működni köztünk ez az egész újra, mint egyszer régen...

És hogy mondjam el...

Nehéz, mert valamiért elképesztően szégyenlem magam, és bűntudatom van még akkor is, ha igazából nem lenne rá okom... Mert nem akartam ezt... Nem akartam, hogy így legyen...

De megismertem valakit. Egy egészen csodálatos lányt...

Megfogadtam, hogy bárki is lesz egyszer utánad, azt nem szeretném hasonlítgatni hozzád, mert megtanultam, hogy hatalmas hiba két embert hasonlítgatni egymáshoz...

De egy dologban mégis hasonlítotok... Ő ugyanúgy, ugyanazokkal a szemekkel néz rám, ahogy te annak idején, a legelején...

Pedig én elmondtam neki minden rosszat magamról... Azokat a szörnyű dolgokat is, amiket tettem veled... Lehet hogy hiba volt, de nem akartam, hogy így nézzen... Hogy rajtad kívül valaha így nézzen rám valaki... Azt éreztem hogy nem érdemlem meg, és ha egyszer újra látni akarom ezt a nézést, akkor azt nálad kell kiérdemelnem...

De a szemeiben ugyanaz a csodálat és elfogadás volt, még ezek után is, mint a tiédben egyszer régen... Ugyanaz a tekintet...

Nem tört pálcát felettem, nem ítélkezett... És ezen annyira meglepődtem... Mégis utána annyira boldoggá tett, annyira megnyugtatott...

Talán az volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy hagyom magam mélyebbre sodorni ebben az egészben, és lesz ami lesz egyszer, de a jelenben egyszerűen csak kiélvezem ezt, mert bármennyire is szégyenlem valahol magam ezért...

De boldoggá tesz ez az egész... Érzem hogy gyógyulok, és napról napra egyre könnyebb és jobb minden. 🥺

És talán ezek miatt van bűntudatom...

Hogy valamiért az van bennem, hogy "Ennyi? Nem is akarok küzdeni érted már? Ilyen keveset jelentett nekem ez az egész?"

De közben tudom, hogy rengeteget jelentett MINDEN, és én magamhoz mérten mindent igyekeztem megtenni, hogy megmentsem azt, ami köztünk volt...

És habár végül nem voltam rá képes, hogy összetartsam magunkat... De az, amik voltunk együtt, az álmaink, a terveink... Az az egykor csodálatos pár...

Azokat örökké elraktároztam magamban. És bárhová sodor az élet mostantól, mindig tisztelettel és szeretettel fogok visszaemlékezni rád, és ha mondtam is csúnya dolgokat, csak a fájdalom beszélt belőlem... 🥺

De ha még mindig itt vagy, és olvasod ezeket... Akkor talán te is érzed már, hogy nincs okom hazudni, vagy titkolózni...

Rengeteget tanítottál nekem, és egy csodálatos embernek tartalak. Sajnálom, hogy annyira kevés voltam hozzád emberileg régen, hogy már akkor halálra ítéltem a kapcsolatunkat, amikor még nem is ismertelek igazán...

Ha akkor régen, egy jobb ember lettem volna mielőtt megismerlek, tudom, hogy sosem jutottunk volna idáig végül...

De rengeteget tanultam, és soha többé nem követem el ezeket a hibákat senkivel. Vele sem...

Mert senki sem érdemli ezt...

Te sem érdemelted...

Ahogy én sem érdemeltem meg az utóbbi egy év bizonytalanságát.

De ezek nem számítanak már nekünk...

Ezek azok, amik számítanak:

Bár tudnád, hogy mennyire hálás vagyok neked mindenért... 🥀

Ez a sok szép emlék és kép pedig örökké emlékeztetni fog erre. 🥰

[igazikutya]

Zajok a nappaliból – Traxelektor 2023.02. (2022.14.)

Már a múlt hónapban tárgyalni akartam, de olyan volt nekem Kali Malone új lemeze, mint Kolumbusznak az óceán, a ráindulás se ment könnyen, ráadásul valójában ötször akkora, és még csak nem is India. Tavalyi prognózisomon, miszerint Kalit lassan elveszítjük track-szinten, mert átlép a kortárs művészet olyan régióiba, amik már csak önmagukon belül értelmezhető, teljes, oszthatatlan egész kompozícióként élnek meg, megvalósulni látszik. Lucy Railton (cselló) és Stephen O’Malley (gitár, elektronika, művészeti vezető) társaságában jegyzi a 3, körülbelül 50 perces darabból álló Does Spring Hide It’s Joy albumot. Az ötvenek – amiket a digitáis verzióban egybe-renderelve is feltettek, gondolom, hogy ne pattogjál már a húszperces trackek között - három tételből állnak, ambientedve.

Még a Covid évének őszén jött ki a Jumping Dead Leafs albuma, ez volt Detlef Weinrich utolsó nagylemeze, így lehetett számítani már egy Tolouse Low Trax albumra. Nem, mintha panasz érhetné aktivítását, jelenlétét, talán az egyik legaktívabb és legmarkánsabb vonásokat e-téren felvonultatni képes transzformátorok egyike. Tényleg aktív: csak tavaly 11 remixet jegyeztek nevével, Heimat, Ant Orange, Elektronik Body Girl és a többiek. Érdemes figyelni, hogy TLT kiket remixel, választásaival sokszor hívja fel a figyelmet olyan underground alkotókra, akik amúgy a köd leplében tevékenykednek. A Leave Me Alone a klasszikus épitkezős, barkács-matekos Tolouse Low Trax egy újabb szobakirakósa. Kreatív hangkészleteiből változatos ritmikával építi fel rövid témáit, semmi nincs túltolva, németes precizítással megtartott lényegiség. Bólogatni fogsz (megint). Már most látszik, hogy ezek a darabok a remixalbumon fognak kiterjesztve kiteljesedni hosszas technodarabok formájában. A lemez a hamburgi Bureau B-nél, Németország nemhivatalos krautrock archivátoránál jelent meg. A végére megjött Bianca is Rómából. Nagyon.

Adrian Sherwoodról is régen hallottunk, kiadója az On-U-Sound is inkább csak retrospektív kiadványok vonalán ketyegett, és ne felejtsük el: 2021 augusztusában, jamaikai otthonában eltávozott a közösség öreg sámánja Lee Scratch Perry is. A Fire nevű crew-ról eddig kb. semmit nem tudtam (a Discogs se), és eleve egy élő fellépésekre összeálló, vizuállal kiegészített, live-act-re szakosodott csapatról van szó, akikkel három éve dolgozott együtt Sherwood. A torinói Salgari Recordings-nál jelent meg a dub legenda és a crew 2020-as Torinói Jazzfesztiválon rögzített koncertanyaga.

Élőben természetesen Sherwood keverte és felügyelte a történéseket, a stúdióban pedig csak masterelték a felvételt (az apróbetűsbe beleírták, hogy hozzáadott dubot nem tartalmaz. Te mondd, hogy cukor, a te vérnyomásod mélyebb!). A zenészek tökéletesen összhangban tolják le a műsort,  mely valami különleges, vibrálóan élő elegye a jazz-nek, dubnak és elektronikának. Hallom benne Sherwoodot, felismerem a hangmintáit, meg végül is a klasszikus dub hangszerelés szól, de mégis, valahogy minden máshogy van, és ettől olyan üdítően szép. A Fire Crew tagjai: Ivan Bert (koncepció, trombita, brazil orrsíp, ukrán furulya), Marco Benz Gentile (gitárok, Moog, melodica), Filoq (szintetizátorok, élő elektronika), Gianni Denitto (alt-saxofon, élő elektronika), Pasquale Mirra (midi marimba, élő elektronika), Riccardo Franco Loiri (VJ), Adrian Sherwood (élő dub, keverés)

A techno továbbra se egy nagylemezes műfaj, és ha valaki 70-80 percben akarja ezt a műfajt élvezhetően kivezetni, a rövid (amb/drone) tranzitok beiktatása mellett nem ár, ha valami összetettebb kompozícióval is előáll az alkotó. Matrixxman a tranzitokkal tagolt a Dust World-ön, és feltette az általa legjobbnak tartott jelenlegi anyagot. Az összes technosémában kapunk érdekes műveket, és néha kevésbé érdekeseket is, azaz én néha skipeltem, sorry Charlie! Amerikai állampolgár létére Charles McCloud Duff is „berlin-based producer/dj”, és a 2015-ös Homesick album után ez a második nagylemeze, limitált szerzői kiadásban – mégis fent van Spotify-on, vagyis a Traxelektorban öt felvétel erejéig belefülelhettek.

Nem akartam eredetileg írni a Qant - Moonsick EP-jéről, de ha egy négyszámos EP-ről hármat beválogatok a Traxelektorban, akkor itt helye a megjelenések között. A Soundsystem Music Producer titulust viseli a Discogs-on a francia művész, kinek csak a pszeudója ismeretes, és tucatnyi EP/Single-jéből ez az első, ami a Holding Hands/Submerge labelnél jött ki, pedig műfajilag teljesen itt a helye a danszolópolipos srácok között.

Tartom, hogy feltámadásokkal teli szép évünk lesz (egész évben húsvét, egy lázá’om) - Seth Horvitz végre szólóban is aktív. Tulip Space címmel érkezik az új Rrose gyorsvonat. Nagyon hiányzott már ez a kifinomult, sokszor kecses techno – ezt a legnehezebb csinálni, és kevesektől is kapjuk meg. A nyitó A Row of Cylinders hétpercében ott van mindaz, ami miatt a 2010-es években a berlini Stroboscopic Artefacts művészeit szerettük. Van ez a kreatív bátorság, amivel a saját világában mozogni mer Rrose, ahogy a Squared experimentalba kifordított minimaltechnojával leültet, majd az In Place Matter-rel egy szerpentínen visszaemel, mindezt egy EP keretei között. 

Viels, aki nem keverendő össze Viers-szel [Jordon Saxtonnal]. főleg mert előbbiről ennyit tudunk, és hogy hét éve aktív, csak kislemez formátumban. Distorted Reality EP-jét gyémánt keménységű üveghangokkal ékesítette. A holland Dynamic Reflection kiadónál jelent meg.

Tulajdonképpen egy remek ráfutással készültem a m��lt hónapban már beharangozott Optical Delusion-re, szép lassan végighallgattam az összes karizmatius Orbital albumot (Green, Brown, Snivilisation, In Sides, The Middle of Nowhere, Blue). Jó ötletnek tűnt, ám lehet, hiba volt. Mert azt már most kijelenthetem, a OD közelebb van a Wonkyhoz, mint korábbi társaihoz. De nem Wonky! Sajnos, amikor a nyafogásindexet nézem, a dicstelen előd hatásai rendre felbukkanak – a kirakóba erőltetett dubstep klisékről nem is beszélve - ami azért nagy kár, mert egy ekkora hangszerparkkal és rutinnal bíró párosnak ezernyi módja van, hogy elkerülje a korszakos modorosságokat, miközben nem esik át a stúdióban önnön epigonjának kihűlt testén. A hangokat adó közreműködők újak - Katharine Blake (Mediæval Bæbes), Dina Ipavic, The Little Pest, Penelope Isles, Anna B Savage, Sleaford Mods, Miller Y Coppe - és kb mindegyikük rendben is lehetne, de a dalok lényegesebben gyengébbek - az ilyen Are You Alive?-os vokáltrensz slágeres erölkődéseket meg gyorsan el kellene felejteni! Az Orbital-sound most is működik – ez nem kérdés. A Day One ahogy bekezd, minden elektronjában ott zizeg a mágikus Hartnoll dinamika, vagyis nem kell a tótündértől visszakönyörögni a mindentmetssző medzsikszvördöt valahonnan a kies északról. Mégis, a végeredmény olyan ötfen-ötfen, és az Orbital pulcsi megint kicsit halványabb lett az újabb mosásban – minden tavaszi napfény ellenére.

Ekézhetném az electrot, és kenegethetném vegán gépolajjal az Univacot újfent kéjesen, de a MagnetFunk EP kapcsán már muszáj kijelenteni, hogy egy kivételes arányérzék tartja ilyen magas szinten Rafael Martinez Espinosa zenéit. Mintha Kratwerk-től Detroit-on át mondjuk Jensen Interceptor-ig birtokolná a teljes elektro eszköztárat. Ezeket jól keveri, használja a 6-8 perces kompozíciói felépítéséhez, és az ipari védjegyek még a kontraszton is húznak egyet, hogy az eredmény masszív, tűéles és lehengerlő legyen. Tavaly a Helicon nem fér fel a Top 12 EP/Single listára – 16. lett – idén a MagnetFunk jobb eséllyel indul (4/4)

Már hat éve, hogy kijött az intelligens elektronika seat/saab párosának, a Talaboman-nek a The Night Land albuma. A pár svéd fele Axel Boman egy inkább felejthető dupla LP-vel villant rövidet tavaly (Luz / Quest For Fire). A spanyol Oriol Riverola, aki ezen a néven kevésbé, John Talabotként annál inkább ismertebb, mindenféle kollaborációkkal próbálkozott (Khidja, Maria Arnal) időközben. A Mioclono nevet viseli újabb, Arnau Obiols-szal közös párosa, melynek első albuma a Cluster I nevet viseli és Riveola barcelonai kiadójánál, a Hivern Discs-nél jelent meg. S nem véletlen hivatkoztam a talabomani előzményekre, ugyanis hasonlóan utazós, törzsi dobokra ráeresztett dallamos elektronikával hajtott, 7-16 perces kompozíciók alkotják 78 perces albumot, mely maga, a tetőtől-talpig stresszoldás, s még némi detroiti acid-minimaltechnot is hallhatunk, hawtinmentes plastikmant.

Megjelenések:

Residents - Triple Trouble [2022, Psychofon][OST] Ancient Methods - The Third Siren [2023, Persephonic Sirens][EP] Biosphere - N-Plants (Reissue)[2011/ 2023, Biophon][LP] Fire & Adrian Sherwood - Fire [2023, Salgari][LP] Kali Malone with Stephen O’Malley & Lucy Railton - Does Spring Hide Its Joy [2023, Ideologic Organ][LP] Matrixxman - Dust World [2023, Self-Released][LP] Mioclono - Cluster I [2023, Hivern Discs][LP] Orbital - Optical Delusion [2023, London][LP] Qant - Moonsick [2023, Submerged/Holding Hands][EP] Rrose - Tulip Space [2023, Eaux][EP] Tolouse Low Trax - Leave Me Alone [2023, Bureau B][LP] Univac - MagnetFunk [2023, 30D ExoPlanets][EP] Viels - Distorted Reality [2023, Dynamic Reflection][EP]

Traxelektor:

Traxelektor 2023 02 / 2022 14 Spotify playlist - link (58/69, 5:00/6:48, 84%)

Traxelektor Playlist 2022 14

Commodo - Eyewitness [Mysterious Trax 002, Mysterious Trax] Commodo - Shadowing [Mysterious Trax 002, Mysterious Trax]

Huerta - Space Dolphins [Liquid Social EP, Leizure] Huerta - Thrift Store Katana [Liquid Social EP, Leizure] Rapoon - Floating Words [These Are Dreams, Klanggalerie] Rapoon - These Are Dreams [These Are Dreams, Klanggalerie] Rapoon - What Do You Remember [These Are Dreams, Klanggalerie]

The Residents - Empty As an Elephants' Graveyard [Triple Trouble, Psychofon] The Residents - Lost Inside a Soul [Triple Trouble, Psychofon]

Viola - Girala [Sunbrnt, Reflue]

Traxelektor Playlist 2023 02

3.14 - Muck Tolerance [VA - Limitation, Pi Electronics] Alessandro Adriani - Kybernetes [VA - Limitation, Pi Electronics]

Ancient Methods - Rot And Retaliate [The Third Siren, Persephonic Sirens] Ancient Methods - Seers Turned To Voyeurs [The Third Siren, Persephonic Sirens] Ancient Methods - Sophia's Silent Woe [The Third Siren, Persephonic Sirens] Biosphere - Monju-1 - Modified [N-Plants (Reissue), Biophon] Burnt Friedman - Spray Men Chorus (Extended Version)[Hexenschuss (Asymptomatic African Polyrhytmic Electronica), Nonplace] Burnt Friedman - Tipo Duro (Extended Version) [Hexenschuss (Asymptomatic African Polyrhytmic Electronica), Nonplace]

Coco Bryce - Into The Groove [FR009, Future Retro London] CYRK - Ahemait [Attack Of The Blow Up Dolls, Cultivated Electronics] Deena Abdelwahed - Fête [Flagranti (OST), Self-released]

El-B & Burial - Prophecy [Prophecy, Nu-Levels] Elin Piel - Skog [VA - Into The Scandinavian Forest, Monument] Fire & Adrian Sherwood - Janjaweed Comes at Sunset [Fire, Salgari] Fire & Adrian Sherwood - Masaai Smiles [Fire, Salgari] Fire & Adrian Sherwood - Sinnervisions [Fire, Salgari] Fire & Adrian Sherwood - Skankification [Fire, Salgari] Jimi Tenor - Ainon Kyynel [VA - 7Ai9, Sähkö] Jon Hassell - Neon Night (Rain) [Psychogeography, Ndeya]

Loscil & Lawrence English - Black [Colours Of Air, Kranky] Loscil & Lawrence English - Grey [Colours Of Air, Kranky]

Matrixxman - 1312 [Dust World, Self-Released] Matrixxman - Airlock [Dust World, Self-Released] Matrixxman - Caught Lacking [Dust World, Self-Released] Matrixxman - The Curious One [Dust World, Self-Released] Matrixxman - The Heist [Dust World, Self-Released] Mioclono - Acid Rain [Cluster I, Hivern Discs] Mioclono - Disobedience [Cluster I, Hivern Discs] Mioclono - Fog and Fire [Cluster I, Hivern Discs] Mioclono - Retorn [Cluster I, Hivern Discs] Orbital - The New Abnormal [Optical Delusion, London] Orbital feat. Dina Ipavic - Day One [Optical Delusion, London] Orbital feat. The Little Pest - You Are the Frequency [Optical Delusion, London] Pugilist - Symbiosis [VA - Baroquism Vol. 1, Baroque Sunburst] Qant - C Thru [Moonsick, Submerged/Holding Hands] Qant - Cosmodrome [Moonsick, Submerged/Holding Hands] Qant - Moonsick [Moonsick, Submerged/Holding Hands] Roger Gerressen - Ängsälvor [VA - Into The Scandinavian Forest, Monument]

Rrose - A Row of Cylinders [Tulip Space, Eaux] Rrose - In Place of Matter [Tulip Space, Eaux] Rrose - Squared [Tulip Space, Eaux] Sam KDC - Dominion [VA - Limitation, Pi Electronics] Saphileaum - Interlingua [VA - Into The Scandinavian Forest, Monument] SØS Gunver Ryberg - Phosphorus Cycle [SPINE, Arterial]

Taro - Gas Burn (Flørist Remix)[VA - Baroquism Vol. 1, Baroque Sunburst] Tolouse Low Trax - Bianca from Rome [Leave Me Alone, Bureau B] Tolouse Low Trax - How to Beat the Sea [Leave Me Alone, Bureau B] Tolouse Low Trax - I Would Prefer Not To [Leave Me Alone, Bureau B] Tolouse Low Trax - Impure Nature [Leave Me Alone, Bureau B] Tolouse Low Trax - Non Giudicare [Leave Me Alone, Bureau B] Univac - Delta Resonance [MagnetFunk, 30D ExoPlanets] Univac - MagnetFunk [MagnetFunk, 30D ExoPlanets] Univac - Sample This [MagnetFunk, 30D ExoPlanets] Univac - Segunda Creación [MagnetFunk, 30D ExoPlanets] Viels - Distorted Realities [Distorted Reality, Dynamic Reflection] Viels - Eracly [Distorted Reality, Dynamic Reflection] Viels - Lives Circle [Distorted Reality, Dynamic Reflection]

Yushh - Look Mum No Hands [Look Mum No Hands, Wisdom Teeth] Yushh - Self Couscous [Look Mum No Hands, Wisdom Teeth]

[berendmiklos]

Fontos! Egyszer kéne még egy Magyarország térkép, ami rendesen északra van tájolva, és nem ilyen szép engedelmesen csörög rajta függőlegesen lefelé a Duna, meg egy Budapest térkép valós arányokkal, ahol látszik, hogy milyen pici a belső rész, és milyen kibaszott nagy területen vannak q külsők. Máshogy látnánk- szószerint - a világot...

Actual size of countries, compared to the traditional maps.