#estém

[arassea]

én általában akkor sütök

ha rossz kedvem van.

most viszont egyáltalán nincs, úgyhogy gondoltam de-kondicionálom saját önmagam, ezek itt kardamomos csigák.

igen, én is láttam már szebb csigát,

igen, direkt ilyen a formája,

igen, nagyon finom és puha és kicsit sem száraz és a lakásnak csodálatos illata van tőlük.

jó lesz ez.

[tetkokneked]

Estém

Forró testtel a heves zivatar elől menedéket keresve, egyszerre csodálni és félni a természetet

Estém

A kiürült víztömegben egymásba karolva csókolózni.

Estém

Az aranyhíd tükröződését csodálni a szemeiben amelyek a zöld és a barna különböző árnyalataival festenek éled egy életet amit eddig elképzelni sem tudtál, most hogy belekóstoltál pedig elengedni nem tudod.

Estém

A lenyugvó nap által narancs és rózsaszín árnyalatokban pompázó felhők által tarkított égboltot csodálni a vízből a karjaiból... a mennyországból.

Estém

Egy hangulatos kis kocsma teraszán karnyújtásnyira a víztől helyben főzött és csapolt megy sört kortyolva a különböző zenék ábrázolásán merengeni, mit is jelentenek számunkra azok...

Estém

A vonaton nézve ahogy mosolyogva olvas és tudván hogy az a mosoly volt többek között ami rabul ejtett.

Estém...

[versinator]

Megharsan estém

Orcátok dicsekedni megszökni legvakmerőbb Boldogságunkat megugratni rózsaszálon elébbutóbb Bizonyíthatom fényünk könyvibe rózsafán Betérek rex jőne sugarán Őszült érzemények reményeinek kiugrottam Megmenti gerendáról akkorácska megostorozzam

Megérdemelte lelém szentgellérthegyen mindegyiket Utaitokon eltávozom nevetnem vesztedet Bolygótűz esküvél hitestársam hullámival Láthatnak estenként nadály kardjával Öccseura döghalál nyakunkat öcsémuram Házasságtól borára rózsafán rázzam

Éltetését mondád javulási mérgesebb Láthatók átlépem telnék emésztőbb Mezítelenségét mezét elmenniök félvállán Vőlegényt megszólít fázzék burián Csalatkozol igazítsa kedéllyel összejártam Beillenék megéneklem aranypalástot májam

Kedvesink letenném jősz térdemet Társok fekvén sipognak kereset Fáradalmait öccsét megszégyenítő áldásával Folytok környékez fekvőt árbocával Megmérhetetlen megostorozzam bújában híttam Csaplárnak fejlik ilyetén hitestársam

Szaladgál szömöm ekkorig legkeserűbb Fukarkodni legelsők kosarából legmelegebb Kapálva elvándorol mennydörgős mián Lényekkel üvegnek kettősen hátrafordulván Rajzához orcáikra bekötve gazduram Lövel szégyenel turbékolni jajgattam

Inába elvágva elfogadd láncszemet Gyermekink hivém bajával szeget Bömbölnek pirúltam hirnevet ostorokkal Tehettél üldözőim kandallón honfidal Hallanának olaszország bazsarózsa átugortam Parlagán zártáig húsvágáshoz nyugodjam

[csakcsiga]

Nagyon jól sikerült ez a hétvége... Édesanyámnak ping-pong asztalt vettünk születésnapjára és konkrétan tegnap éjfélig játszottunk.

Ma egy laza ebéd a halászcsárdába kv otthon és már haza is értem.

Mivel mindent megcsináltam pénteken, így mára nem maradt más mint hogy összepakoljak honlapra, lezuhanyozzak és mivel maradt még 2 kisebb darab édesburgonya, így csinálok vacsira egy fasza rizottót!

Régen volt már ilyen nyugodt vasárnap estém.

[kezenani]

estém

[dajkag]

"A japán szamurájok rituális öngyilkosságát, a szeppukut nyugaton sem kell bemutatni senkinek. A hasfalon ejtett vágás a szégyentől való megtisztulást szolgálja. A szeppuku elkövetője dicsőséges halált hal, családjának nem kell többé cselekedetei miatt szégyenkeznie. Talán kevésbé közismert tény azonban, hogy a hason ejtett seb eredete abban a hitben gyökerezik, hogy a szellem a gyomorban lakik, a szeppuku aktusa pedig a halál pillanatában lehetővé teszi annak felszabadulását."

Az elmúlt egy évben, ha nem is teljesen tudatosan, de sok energiát fektettem abba, hogy megerősítsem az emberi kapcsolataimat vagy épp egy huszárvágással metsszem el azokat, amelyek semmilyen szempontból nem tekinthetők építő jellegűnek. Ennek a folyamatnak a legfőbb részeként nagyon nyíltan és nagyon őszintén beszéltem bizonyos emberekkel az érzéseimről és arról, hogy hogyan is gondolkodom úgy összességében a világról. Ez vezetett el odáig, hogy sikerüljön magam előtt is beismernem bizonyos dolgokat és elfogadni azokat.

"A helyesen kivitelezett szeppuku 2 vágásból áll. A szamuráj az ágyékába döfi a pengét, és felrántva ejt egy vágást hasfalán. Ezt követően hasfalának bal oldalába döfi a kardot és jobb oldalra vágja fel. A második vágás az első fájdalmaiból adódóan jelentős koncentrációt kíván. Emiatt különös tisztelet övezi a sikeres, pontos és a minél hosszabb második vágást, melynek kivitelezésére nem minden szamuráj bizonyult képesnek."

Az egyik fontos lépcsőfok egyértelműen az volt, amikor sikerült elfogadnom, hogy szerelmes vagyok V-be. Ez több dolog miatt is küzdelem volt , de leginkább azért, mert tudtam, hogy egy teljesen lehetetlen helyzetbe kerültem, és talán életemben először nem a kölcsönös vonzalom vagy az összhang hiánya miatt van ez így.

Mindenesetre a következő lépés az volt, amikor egy kora májusi hajnalon, egy hosszú beszélgetés közepén elmondtam Andornak azt, hogy “hát bazmeg, az van, hogy kurvára szerelmes vagyok a V-be”, ami elég nehezen jött ki, ő pedig nehezen értette meg, hogy miért van ez, miért pont a V, hogy hogy jött ez az egész, de úgy éreztem, hogy hatalmas lépés volt, és a teher egy része leesett a vállamról. Könnyebb lettem, ráadásul a kettőnk egyébként furcsa baráti kapcsolatát is megerősítette ez, és hogy a maga különös módján próbált (és próbál) megérteni engem, hogy miért pont a V, aki amúgy tudom, hogy az ő szemében sosem volt például egy tipikus jónő, és ez neki meg általában fontos.

"Ha az elkövető megejtette mindkét vágást, a segédje levágja a fejét a hosszúkard segítségével úgy, hogy nyakának elülső felét ne vágja át, így a fej nem esik le. (…) A lefejezés lényege, hogy elkerüljék, hogy a szeppukut elkövető a halál előtti fájdalom miatt megszégyenüljön."

Az utolsó lépcsőfok egyértelműen az volt, amikor három hete V-vel beszéltem erről. Talán soha annyira jó estém és annyira őszinte beszélgetésem nem volt még senkivel az életem során -36 vagyok- és nemcsak éreztem, de tudtam is aznap, hogy ő is komolyan vesz és fontos számára az, hogy őszinte vagyok vele. Nem fagyott meg a levegő és nem tört el látványosan semmi, utána még órákat beszélgettünk erről - és minden más dologról - és úgy váltunk el egymástól hajnal kettő előtt, hogy mindketten elmondtuk a másiknak, hogy igen, jól éreztük magunkat. De azért egy kicsit ezután minden más lesz, legalább egy ideig. Nekem meg valahogy sosem volt még ennyire fontos az, hogy valaki megfogta a kezemet és megölelt, még akkor sem, ha tudtam, hogy épp más mellé megy haza aludni, én meg másnap reggeltől megsemmisülök.

Korábban, ha őszintén beszéltem az érzelmeimről, mindig azt éreztem, hogy csak támadási felületet biztosítok másoknak és nagyon kellemetlenül éreztem magam emiatt, mármint hatalmas szégyenérzet kerített ilyenkor a hatalmába napokig, szóval próbáltam mindent elnyomni, mert ezek úgyis bagatell dolgok, amik idővel majd elmúlnak, ugye? És egy ideig most is az járt a fejemben, hogy hát csendben kellett volna maradni, tűrni, akkor talán minden jobb lenne, talán nem omlik rám az egész életem kibaszott kártyavárként. Vagy legalább nem ilyen formában. Vagy mit tudom én.

Most azonban úgy gondolom, hogy sikerült végleg áttörni egy láthatatlan falat. Hogy ha csak egy nagyon erős költői túlzásként is, de itt vagyok, felvágott gyomorral, beleim a padlóra omolva, és szeretném, ha látnák és ha senki nem szörnyülködne ezen, mert nincs benne semmi szégyenteljes. Sajnos ember vagyok. Elbuktam és összeomlottam. Minden téren. De legalább nem hunyászkodtam meg és a leggyengébb, legsebezhetőbb pillanatokban is kiálltam, és mindezt úgy érzem, értékes dolgokért tettem. Így azt gondolom, hogy már semmi olyan nincs az életben, amiben ezután ne lehetnék véresen őszinte. Mert megmutattam mindent. És bármennyire is elviselhetetlenül fáj, talán van ebben az egészben valami jó is.

Mégpedig az, hogy nem szégyellek semmit. Egyáltalán. Kizárólag büszkeséget érzek. Mérhetetlen büszkeséget*. És azt, hogy történjen ezután bármi, úgy gondolom, a szeretteimnek sem kell szégyenkezniük miattam. Remélem, hogy neki sem.

"A szeppuku hagyományát -véleményem szerint- európai ember sosem fogja megérteni, sosem lesz képes mélyen átérezni fontosságát."

[rosszulorzott]

estém, városom karigeri idei 2. győzelme után

[a-kaosz-istenno]

Minden Minden

Minden nélküled töltött estém árnyékába

Haszontalan érték világába

Csókod lett legártalmatlanabb szenvedélyem

Nem akarnék leszokni, mert félsz

Más karjában nem lelném otthonom

Még csak megsem közelíti egy férfinak ábrázolt valaki azt a mámort

Mit testünk részegségében élvezek.

Te vagy nekem az égről a hold,

Az érték az egyetlen szerelmem.

-Rita🥀

[katacha]

Szerda estém

[csacskamacskamocska]

Már csak hármat kell aludni

Hétfőre van időpontom a háznézésre. Úgyhogy a szép kövér képekkel tűzdelt posztomat négy nap múlva, napnyugtakor, Olaszország felől várjátok!

Ma az estém lomtalanítással telik majd. Miután a gyerekeim kéz a kézben elmentek két napra bulizni, ismét elgondolkodtam rajta, hogy mit basztam el, amiért az összes feladat csak az enyém és eszükbe sem jut segíteni. Végül arra jutottam, hogy valójában senkit sem ismerek, aki ennyi idősen minden zsarolás és fenyegetés nélkül ajánlja fel a szüleinek a segítséget. Én tuti biztos, hogy nem tettem. A legtöbb problémát olyannak láttam, amit a szüleim maguknak csináltak, oldják meg. Picit persze bekúszott a tudatomba a gondolat, hogy annyira fasza, hogy a környezetem számára erősnek látszom meg rettenthetetlennek és valami szuperhősnek, aki végül mindenből kimászik, mindent jórafordít és végül, legvégül rendbeteszi a világot, szóval ez egy tök jó szerep, de nyaf nyaf, akkor egyedül fogom lecipelni a tömörfa asztalt? De aztán rájöttem, hogy ezen teljesen felesleges nyafogni. Örüljek, hogy van hozzá erőm, és ha nagyon akarnám, lenne kit hívni segíteni, és ez is nagyon klassz meg az is, hogy a kölkeim ennyire szeretik egymást.

Pár hete történt, hogy azon gondolkodtam, mi lenne, ha mostantól elengedném a kétkedést. Nem keresném azt, hogy ki mit miért csinál, hol van a csapda, a rossz szándék, hogyan tudom megelőzni a bajt, hanem elhinném, hogy úgy van ahogy mondja. Átbaszódom? Majd felállok. De addig is nyugi van belül, csend. Nem kell nekem anyám életét folytatni. Lehet, hogy, ha ezeket leteszem, nem is hasonlítunk semmiben. Vagyis a szuperképességei elismerése mellett a rigolyáit nyugdíjbahelyeztem.

Akiket nem kedvelek, nagyon fontos emberek. Alakítják az életem, a személyiségem is. Mert tudom, hogy mit nem szeretnék, mire kell vigyáznom. Milyen gondolkodásmódot, beszédstílust kell elkerülnöm, hogy még véletlenül se váljak olyanná, mint ők. Amúgy nekik is vannak/lehetnek elismerhető jó tulajdonságaik, ezt sosem tagadtam.

Egyszer a pszichológus azt kérdezte egy barátnőmtől, hogy miért hiszi el XY-nak, hogy szereti őt? Mert azt mondta? Innentől nem hitte el. Azt gondolom, nem az a fontos, hogy ne higgyük el, hanem az, hogy soha, de soha ne olvassuk a fejére, hogy bármit is azért csináltunk mert ő azt mondta, hogy szeret. Hogy hiszünk vagy nem hiszünk a szavaiban, hogy egyik vagy másik oldalt választjuk, az a mi döntésünk. Van egy élet amiben semmit sem hiszünk el és van egy élet amiben nagy valószínűséggel épp azokat fogjuk elhinni, amit nem kéne, de legalább vannak benne egész jó időszakok.

[arassea]

nem azt mondom

hogy Thomas Anders 61 évesen is remek pasi,

de a tegnapi koncerten a harmadik számnál már felrepült a színpadra egy melltartó.

[pajjorimre]

Szombat estém remélem

[stegal]

Agónia minden estém, de türelemmel viselem..

[kezenani]

hatalmas

számolásokkal fogom tölteni az estém

nektek mennyi?

[heidelberger]

Beperelt tudjukki

Egy kollégától olvastam nemrégen, hogy azért kezdte el itt írni a blogot, mert megy a gyermekéhez és hogy ne kelljen az utazásról 8 embernek napi 8 emailt megírni ugyanarról majdnem ugyanúgy.

Nahát, én is így, híradónak szánva kezdtem ezt 10 éve, az első kezelésnél, majd folytattam most májusban és igen, nekem is lettek követőim, nem csak a család és a barátok közül. Azt is osztom, hogy más így írni, de nem mondanám, hogy rosszabb.

Ezért (is) úgy döntöttem, hogy folytatom. Másrészt pedig azért, mert nem baj az, ha le lesz írva ez is folyamatában, úgy ahogy az most éppen történik. Memoár, ha úgy tetszik.

Szóval pénteken voltam az onkológusnál. Kontrollon. Megbeszéltük, elmeséltem, hogy volt, mint volt. Én picit meg is könnyeztem. Ő is meghatódott. Másodszor már. Pedig ott nem extra feltét a pizzán, ha valaki daganatos. Az útravalóm az volt, hogy időt nyertünk és hogy az elsődleges feladatom az, hogy az immunrendszerem teljesen rendben legyen és hogy ne érjen stressz. Nekem már mindent is el kell tudni engedni, ami evilági probléma. Ami itt, ebben az országban körülvesz, azt pláne. Nevelgessem a sok-sok gyermekemet és örüljek nekik. Meg is nyugodtam ezzel.

Ballagtam hazafelé a hőségben, a könnyeim már a küszöbön felszáradtak, de a péppé műtött orromban szipogott még az űr, majd az autóban a kedvenc zenéimet hallgatva boldogan hazamentem.

Nem is sejtettem, hogy ez a nyugalom addig tart, amíg a postaládáig el nem érek.

Benne várt az értesítés, hogy ajánlott levelem van a bíróságtól. A gyomorideg azonnal feltört a torkomig, a pulzusom a nyakamban a fülemig lüktetni kezdett mert tudtam, hogy ezzel most megint kezdődik.

Nem bír nyugton lenni, nem bírja abbahagyni, nem bírja elviselni, hogy még élek, hogy nem róla szól az életem és nem vagyok olyan nyomorult, mint ő.

Rögtön végigfutott rajtam, hogy hiába a mondás, hogy egy bizonyos szint felett nem megyünk egy bizonyos szint alá, de most majd mennem kell, mert ez leránt oda, ahol érző ember nem akar lenni.

Elmentem a levélért és igen, az van benne, per a pénzemért, ami olyan abszurd így 5 év után, hogy azért azt le sem írom. Egyelőre.

Viszont az is beugrott, hogy a stresszt is kezelni kell, ezért inkább kiírom. Álljon itt, ahogy már állni akart 10 éve is, hiszen akkor próbálkozott először, majd 5 évvel ezelőtt azt hittem megszabadultam tőle, de következett 4 év pereskedés, nem kevés stresszel, mire végül csak kiújult a daganat, most pedig újrázik. Ez is.

Rossz estém volt. Aztán vasárnap felmentünk a Nagy-Morgásra. Oldani a feszültséget. Nem is rossz 1 hónappal a C12 után. Elfáradtam, de el nem felejtettem.

Nekiállok újra. Ha megoldottam a következményt is májusban, majd megoldom az okot is. Aztán csak vége lesz mind a kettőnek.

[thisisnotadiehardmovie]

Na, hát megnéztem az új Julia Roberts filmet tegnap és arra gondoltam, hogy ha egy focimeccset néztem volna, hasonlóan szórakoztató estém lehetett volna. Biztos így vannak vele, akik nem szeretik a Mátrixot és magyarázzák nekik a rajongók, hogy milyen mély, milyen okos, milyen zseniális színészi játék. Aha.