#legalább részeket belőle | Explore Tumblr posts and blogs

rblc · 4 years ago

Text

Ökológiai szemlélet vs. társasházi lakók

Az alábbi - hosszú levelet - a társasházunk egyik lakójának küldtem, miután a lakógyűlésen nehezményezte, hogy szerinte csúnya a kert, amit gondozni kezdtem. Korábban is beszólt már erős szarkazmussal, de a lakógyűlésen is számonkért, hogy “Ez valami újfajta trend a kertészetben, amit maga művel?” Amikor kifejtettem, csak annyit mondott, hogy “Ez nagyon lassú.” A vitátk követően kimentem és az eddig eltelepített növényeim nagy részét kiszedtem - részben ment a komposztra, részben pedig a birtokra fogom majd kiültetni. Az egyértelműen csak neki írt levelemet aztán a lánya - egy kísérőlevéllel - lefénymásolta és az összes lakónak bedobta a postaládájába. (Simán Btk. levéltitok megsértése.) Kifogásolja, többek között, hogy mit hisztizek egy marék fűmag és pár bokor kiültetése miatt. Ez igenis lassú és soha nem volt még ilyen ronda a kert. Hát akkor legyen teljesen nyilvános. (Azokat a részeket töröltem belőle, ami alapján a lakók beazonosíthatók.) Talán emlékszik, hogy tavaly tavasszal a lakógyűlésen azt mondtam, hogy mivel a régi lakóknak már nincs rá kapacitása, szívesen gondozom a kertet. Akkor röviden el is mondtam, hogy - mivel a ház keretet nem biztosít rá - ez egy hosszú folyamat lesz. Körülbelül 3-4 év, mire egységes képet mutat majd. “Jaj Laci, persze, persze, csinálja csak, úgysem történt itt semmi évtizedek óta. Jaj, de jó.”��

A célom az volt, hogy egy olyan kertet alakítsak ki, ami szárazságtűrő (nem kell öntözni), jól bírja az extrém időjárásokat, kevés gondozást igényel és jól néz ki. Ezt a kijelentést viszont már megelőzte pár dolog.

Igen, van egy “új trend a kertészetben.” Ez pedig az, hogy igyekszünk elsődlegesen ökológiai szempontokat figyelembe venni, mert csak így biztosítható, hogy később egy kevés fenntartással járó, az egyre hektikusabb időjáráshoz jól alkalmazkodó növényzet egészségesen fennmaradjon. (Gondolom, Ön is észrevevette, hogy hónapokig egy csepp eső sem esik, majd hirtelen zúdul le 30-40 mm csapadék. A klímamodellek szerint egyre gyakrabban lehet ilyenekre számítani.) Ennek az első lépése, hogy megfelelő talajt kell kialakítani. A ház előtti talaj siralmas állapotban volt. Természetes körülmények között a talaj a felülről ráhullott szerves anyagokból folyamatosan épül a benne lakó ún. hasznos élő szervezeteknek (baktériumok, gombák, rovarok, stb.) köszönhetően. Így tud kialakulni egy olyan talajökoszisztéma, ami egyrészt jó vízmegtartással rendelkezik, másrészt a növények számára szükséges tápanyagokat folyamatosan elérhető formában tudja használni. Mivel éveken keresztül az összes lehullott lomb össze lett gereblyézve (sőt, sepregetve! ami már önmagában is a talajfelszín vízáteresztését rontja), mostanra extrém alacsony tápanyagszinttel és szinte semmi talajélettel kezdtem neki a munkáknak.

Pályáztam az önkormányzatnál a ház számára egy komposztálóra (készüljön fel, 2023-tól kötelező lesz a biohulladékok szelektív gyűjtése, és igen erősen meg fogja dobni a szemétdíjat, ha a ház nem helyben komposztál! Vicces lesz, mert egyelőre azt sem tudja a ház betartani, hogy a műanyag és papír szelektív gyűjtőkbe csak azt dobja, ami oda való. De gondolom, ezt nem kell mondani, hiszen bizonyára hozzám hasonlóan ön is töltött már időt az a szemeteseknél utólagos szelektálással, hogy a ház elkerülje az esetleges bírságot.), illetve saját költségemen is telepítettem egy gyorskomposztálót (ezt azóta elszállítottam). A zöldhulladékokat folyamatosan kezelem, amiben benne van a komposzt szükséges időnkénti átforgatása, illetve a fölösleg elszállítása (eddig nagyjából négy köbmétert szállítottam el úgy, hogy ez a háznak egy fillérjébe nem került.)

Tavalyelőtt - átmeneti jelleggel - gyepet vetettem a ház elé. Ezt megelőzően a teljes talajt átdolgoztam, gyökereket irtottam, köveket és építési hulladékokat ástam ki. A garázs mögötti részt hulladékoktól kitisztítottam (négy nagy zsáknyi szemét jött ki, nejlonszatyorba csomagolt macskaalomtól a törött sörösüvegeken át az injekciós tűig minden volt).

A garázs mögé vízgyűjtő hordókat terveztem telepíteni, hogy ne a ház számláját dobja meg a kezdeti időszak öntözési költsége. (Nagyjából egy köbméternyi tárolót vettem közel negyvenezer forintért - erről majd később.) Meg lehetne persze csinálni nagyon gyorsan azt az előkertet kertészetben vásárolt, készre nevelt többéves növényekkel. Ha ki szeretné számolni, mennyiből jönne ki, nagyjából négyzetméterenként 10-15 ezer forinttal számoljon. (Ebben nincs benne a talajcsere és a munkadíj.) Mennyi jött ki? Közel háromnegyed millió forint? Nahát! Mivel ez nem állt rendelkezésre, azt az utat választottam, hogy szaporítóanyagból indulok ki, ami jóval olcsóbb, viszont lassabb és több munkát igényel. Ezeket részben saját költségen vettem (pl. több lépcsőben 40 000 forint értékben vásároltam tavaszi és nyári virághagymákat), részben folyamatosan gyűjtögettem a környékről magokat, dugványokat (pl. a sövénnyel kerített részt kitisztítva tőosztással szaporítottam növényeket, amiket megerősödve az idén ősszel ültettem volna ki. Nézzen majd be, látja majd a sok egyforma kis növényt.)

A saját erkélyemet egy évig nem tudtam erkélyként használni, mert szaporítótálcákkal volt tele, lényegében egy növényiskolát rendeztem be a 3,8 négyzetméteren a ház számára.

Tavaly tavasszal az udvar félreeső részeiben (a garázs mögött a sarokban és a zöld juhar mellett az akácnál) elkezdtem előnevelni növényeket (pl. liliomokat, amiknél 3 év, míg virágozni kezdenek). Ezeket a helyeket részben [az egyik lakó kutyája], részben pedig a fagyveszély miatt - avarral és lenyesett öröközöldekkel takartam. Itt volt az a pont, amikor épp a vízgyűjtő hordókkal álltam be az udvarra, amikor pont [a fent említett kutya] gazdája gereblyézte el onnan a takarást és kivörösödött arccal kergetett el, hogy ne merjek a kerthez nyúlni, mert ez mindig is az ő dolga volt. Úgy, hogy előtte többször mondtam neki, hogy a fagyveszély elmúltáig van ott a takarás. Ott szakadt el nálam először a cérna. A hordókat ki sem pakoltam a kocsiból, azóta a kertemben teljesítenek szolgálatot. Az addig el nem telepített hagymákat és palántákat is oda vittem ki. Igyekeztem még azokat a növényeket is eltűntetni, amiket korábban már eltelepítettem, nehogy bárkinek az előjogait megsértsem. Pár hét múlva ő sírva, átölelve kért bocsánatot, hogy néha kihagy az emlékezete, ne haragudjak rá.) Ezután mégis nekiálltam megcsinálni az előkertet. Szerettem volna egyben kezelni, gyorsan, egy ütemben eltelepíteni dolgokat, hogy látványosabb hatása legyen. Sajnos ez nem jött össze, mert [az egyik újonnan beköltözött lakó��k] felvonulási területnek használták a ház előtti részt a lakásfelújításához. Mivel pedig nem készen vásárolt növényekkel ment a kertépítés, egy sor növényt már túl késő lett volna magról vetni, ráadásul tavaly tavasszal rekordaszály volt, ami tovább nehezítette a helyzetet, de csináltam. Amivel őszintén nem számoltam, a vandalizmus: Ami mégis nagyobb növényt raktam ki, másnapra már nem volt ott. (Más is rakott ki egy tuját - tökéletesen alkalmatlan ugyan a helyre - azt is szinte azonnal ellopták.) Úgyhogy stratégiát váltottam. Hagytam nőni egy kicsit a gazt, és vagy kisebb palántákat raktam ki, vagy magról vetettem és folyamatosan csak akkora helyet tisztítottam meg, hogy a dísznövények kis előnyhöz jussanak. Egy ideig nem tűnik fel senkinek, hogy ott van, mire pedig beáll, már jól begyökeresedik ahhoz, hogy ne lehessen könnyen kilopni. (Ennek a nyomait, ha figyel, most is láthatja az aranyeső melletti részen: A fű között már nő a talajtakarásnak használt lonc (jövőre már nagy területet benőne) és egy kis füge is. Ezeket nem téptem ki tegnap, majd később viszem el.)

Ezek után jött az, hogy alig FÉL ÉVVEL a kezdeti felvetésem után, hogy HÁROM-NÉGY ÉV múlva lesz látható végeredmény, szólt be Ön, hogy “valljuk be, nem sikerült”. Ott csak nyeltem egyet magamban, hogy nem baj, türelmetlen, de majd jövőre már lesznek legalább látható részeredmények. Lettek is: tavasszal - ha talán még emlékszik rá - egy jó nagy részt tulipánok, nárciszok és krókuszok borítottak be (persze loptak is belőle rendesen). Azért ekkora részen, mert ennyire volt pénzem. Viszont idővel lehet őket tovább szaporítani. Az idénre több évelő növény is virágozni kezdett. Ezeket hagytam volna most még megerősödni és ősszel terveztem volna szétosztani, hogy jövőre még nagyobb felületet fedjenek be.

Olyan is volt persze, ami nem jött össze. Sajnos az akác termel olyan anyagokat, ami más növények növekedését gátolja. Nincs egy adatbázis, amiből ki lehetne válogatni, hogy mi marad meg és mi nem minden más szempontokat is figyelembe véve, így itt kísérleteztem, benne volt a pakliban a veszteség.

Ezen kívül is volt - felületesen nézve kevésbé látványos, de nagyon fontos - fejlődés: az újabb talajtesztek határozott javulást mutatnak, és végre kezdenek megjelenni szabad szemmel is látható hasznos élő szervezetek. (Meg persze bedobált sörös dobozok és egyéb szemetek is, amiket heti kétszer rutinszerűen takarítottam. Egy ideig próbáltam azonnal, de muszáj volt racionalizálnom az időráfordításomat.) Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy minél inkább természetes állapotban kell tartani a felszínt: a lehulló avart, virágokat, stb nem azonnal eltávolítani, lehetőleg forgatás nélkül hagyni, hogy lebomoljanak. Ez ebben az állapotban annak, aki a vonalzóval szabott pázsithoz van szokva, elismerem, hogy borzalmasan felkavaró látvány lehet (nekem speciel tetszik a folyamatos természetes változás, és amikor épp kint dolgozom, arra járók spontán is dicsérik, tehát lehet, hogy nem vagyok egyedül), viszont ahogy egyre inkább benőne növényekkel, ez már nem lenne észrevehető. De mint mondtam, ez egy hosszabb folyamat. 3-4 év, mire “elkészül”. Ennek a szakasznak az első harmadában voltunk, amit csináltam ellenszélben. Ezt Ön “lassúnak” nevezte. Arra ugyan nem teljesen emlékszem, mikor kérdezte meg, hogy segíthetne-e esetleg valamiben, hogy gyorsítsa a folyamatot. De lehet, hogy csak az én memóriám romlik. Nekem csak a beszólásai rémlenek. Lehet, hogy a kritikát nem bírom. De az is lehet, hogy a türelmetlenségben mérhetetlen szarkazmussal felszínre törő vegytiszta rosszindulattal van bajom.

Őszintén nem tudom, mivel érdemeltem ki; ahol lehetett, mindig ugrottam, hogy segítsek - nem csak Önnek, mindenkinek, akin láttam, hogy rászorul. Ha esett a hó, a környéken egyedül nálunk volt tiszta a járda (beleértve a függőfolyosókat és a földszinti lakások előtti lépcsőket is), hacsak nem máshol dolgoztam éppen. Itt nálam idősebb ember nem nagyon ment még fel úgy a lépcsőn csomaggal, hogy ne vettem volna el tőle, hogy segítsek, ha találkoztunk. Ha [az egyik idősebb lakó] szólt, hogy nem tudja a nyomtatót beállítani, 10 perc múlva már ott voltam. Ha [90 körüli szomszédomék] kirakják este a szemetet, sokszor leviszem szó nélkül, hogy ne ők botorkáljanak a lépcsőn. Amikor az elsőn lakott néni toporgott a lépcsőházban kétségbeesve, ott voltam, hogy segítsek a gáztűzhelyét begyújtani. Akárhogy is legyen, én többet a közös költség befizetésén kívül a ház javára semmit nem teszek.

Mindent összeadva nagyjából 150 ezer forintot költöttem saját költségemen a kert projektre az elmúlt két évben. (Ami “fölöslegessé vált”, azóta hasznosítottam, tehát végül ekkora anyagi “veszteség” nem ért szerencsére. Nem is célom ezt számon kérni.) Ami még menthető növény a ház elől, kiviszem majd a kertembe, a maradékot meg átadom annak az enyészetnek, amitől tavaly átvettem.

35 notes · View notes

nitta86 · 2 years ago

Text

Könyvek, amiket félbehagytam:

Pete Walker: Complex PTSD: From Surviving to Thriving

Még lehet, hogy folytatom de ehh…

Itt a tumblin recovery blogokon olvastam részleteket belőle és az alapján tetszett és kedvem lett elolvasni az egészet. És hát elég nagy csalódás volt. Pedig simán el tudom képzelni, hogy valakinek tényleg hasznos, de simán olvastam jobbat a témában.

Szóval ez egy amerikai önsegítőkönyv olyan stílusban, amit várnánk ezek után. Ez már eleve kissé irritáló. Nagyon hurráoptimista, ami néha tökjó, néha viszont infantilizálónak és hamisnak éreztem.

A tartalma igazából:

1. A szerző pár saját elmélete. Tök érdekesek, de idegesített, hogy úgy tálalja őket, mint a szentírást, pedig túlzottan leegyszerűsítőek, könnyű őket megcáfolni stb. Ettől még voltak bennük hasznos dolgok.

2. Ennél sokkal jobb könyvek átírása amerikai önsegítő könyvek stílusba. Legalább mindig van forráshivatkozás.

Sok mindent ír pl. Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája alapján. És igazából engem Alice Miller is irritált, de mégis kétszer elolvastam a magyarul megjelent könyveit, mert hasznosak voltak. Azt hittem, hogy az ő enyhén irritáló stílusát nehéz alulmúlni, de mégis lehetséges, ha szájbarágós amerikai stílusra írják át és időnként megspékelik azzal, hogy ha gondosan követed ezeket a tanácsokat akkor a végén remekül fogod termelni a GDP-t. (Ez a könyv fájdalmasan amerikai.)

3. Egy csomó áltudományos marhaság.

És összességében ami még idegesítő volt, hogy nem igazán én vagyok a célközönség, hanem vallásos amerikai férfiak. Mondjuk igazából tökjó, hogy viszonylag konzervatív férfiaknak is írnak önsegítő könyveket a gyerekkori traumáik feldolgozásáról és az érzelmeik kifejezéséről. Szóval ez tök hasznos. Csak számomra nem volt túl releváns ateista közép-kelet európai nőként. Túl vallásos, spirituális a nézőpont és túlságosan pasiszemszögű. Nagyon figyelembe veszi azt, hogy a kisfiúknak még a nem bántalmazó családokban se tanítják meg az érzelmeik kifejezését. És komolyan jó, hogy erre is gondolt a szerző, de nem érti a nők problémáit, például, hogy ők a férfiakkal ellentétben nem lesznek ugyanolyan erősek vagy erősebbek felnőttként, mint a gyerekkori bántalmazójuk.

Összességében ezt a könyvet vallásos amerikai férfiaknak ajánlanám, csak lapozzák át az áltudományos részeket. De ők úgyse fogják elolvasni, hogy mit írtam magyarul. :D

#szövegesposzt #mitolvastam

1 note · View note

fairymysz-blog · 5 years ago

Text

Itt az ideje egy kis beszámolót írni a nyaralásról, ami idén megint Krakkóba vezetett Juckóval. A kékkel jelölt részeket Juckó fűzte hozzá a mondandómhoz. A zöld pedig az én válaszom, ha épp van. 😀

Az egész úgy kezdődött, hogy szóba került (megjegyzem már tavaly nyáron, épphogy felültünk a hazafelé tartó vonatra), hogy nyaralni kellene menni. Mindig ez van… még haza se érünk, de már mennénk a következő nyaralásra. Úgy volt, hogy Gdańskba megyünk, végül Krakkó lett belőle, de egyáltalán nem bántuk meg. Gdańskot áttettünk a jövő évre.

Szóval, miután eldöntöttük, hogy visszamegyünk Krakkóba, jött a dilemma mikor is? Az egyetlen, amit tudtunk, hogy ne érkezzünk és ne távozzunk vasárnap: ugyanis Lengyelországban a hónap egy vasárnapját kivéve az összes többi napon minden bolt zárva van és tavaly megtapasztaltuk milyen az, amikor még egy nyüves szendvicshez is csak nagyon nehezen jutunk hozzá. Tehát a vasárnap kizárva! Így maradt végül a 2019. augusztus 12-17 közötti időszak.

Augusztus 11-én (vasárnap) felkerekedtünk, hogy eljussunk a Keleti pályaudvarra. Juckónak (a mázlista!) nem volt nehéz, felült a buszra Jászberényben, és már ott is volt. Na, de nekem! Köszönjük MÁV, amiért megkönnyíted az életünket. (Igen, szarkasztikus voltam.) A MÁV a közösségi közlekedés sötét lyuka. Először is, a Miskolc-Budapest Keleti pu. közötti vonatozást megnehezíti, hogy Hatvanban le kell szállni, ott átszállni egy vonatpótló buszra, ami továbbvisz. Na, jó! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem volt vele nagy gondom, mert tudtam, nem olyan vészes, amilyennek hangzik. (Amennyiben nincs az embernek megtömött bőröndje, de nekem volt.)

Egyetlen dologgal nem számoltam: azzal, hogy pont akkor, amikor én nyaralni indulok, öt autós úgy dönt, hogy egymásba rohan és pont azon az autópályán, amin a buszunk cammogott. Elvileg délután 6-ra kellett volna a pályaudvarhoz érni, de amikor fél 6-kor még valahol félúton jártunk a semmi közepén, már pánikolva írtam Juckónak, hogy mit csinálunk, ha lekéssük a vonatunkat. Juckó meg, a pánikba esés nagyasszonya, olyan higgadtan fogadta a híreket, mint a fene… magasról tett mindenféle dugóra meg balesetre, mert úgy volt vele, hogy nem azért gebedt végig 8 hónapot a melóban, hogy mörfi belerondítson a nyaralásba. Szerencsére ez nem történt meg, köszönhetően a leleményes sofőrünknek, aki kihasználta a pihenőket, hogy jól előre jusson. Végül „csak” fél órás késéssel értem be és még így is volt majd egy óránk a vonatig. A tavalyi tortúrákból tanulva és okulva, már egy éve eldöntöttük, hogy csakis fekvő vagy hálókocsival megyünk. Fekvő jutott nekünk egy négy ágyas fülkében. Sajnos, pont a két felső ágyat sikerült kifogunk. Ugyan reménykedtünk benne, hogy a két hálótársunkat sikerül rávenni a cserére, de nem volt szerencsénk. Egy norvég és egy thai lányt fogtunk ki és, hát ők sem repestek a fent alvás ötletéért. Eleinte el se tudtam képzelni, hogy jutok én oda fel, míg rá nem jöttem, hogy az ablakhoz támasztott létrákat le lehet emelni és oda lehet támasztani az ágyhoz: így már, ha nem is túl kecsesen, de felkúsztam a fekvőhelyemre. És itt ért minket a második sokk: odafent nagyon-nagyon-nagyon meleg volt, légkondi meg sehol. Így egész éjjel nyitva hagytuk az ablakot, hogy ne fúljunk meg.

Itt Juckó már úgy-ahogy berendezkedett a saját térfelén:

Másnap olyan 7 óra magasságában érkeztünk Krakkóba, ahol búcsút vettünk útitársainktól és teljes magabiztossággal indultunk neki megkeresni a szállásunkat. Mivel előrelátóan megkérdeztem tőlük, hogy jutunk el az állomásról hozzájuk, abban a hitben ringattam magam, hogy innen már minden tökéletesen menni fog. Meg, ahogy azt mi elképzeltük! Ugyanis az történt, hogy mivel eldöntetett tény volt, hogy idén nem buszjegyezünk minden nap, inkább veszünk egy 7 napos vonaljegyet, először is azt kellett megtalálnunk, hol vehetjük meg. (Krakkóban a vonaljegyek időhöz kötöttek a 20 percestől a 7 naposig lehet vásárolni őket + a helyi bérletek. Nagyon jó találmány.) Imádom a krakkói közlekedést, mert még a buszon/villingeren is meg tudja venni az ember a jegyét. Itthon néha még a bérletváltási időszakban sincs mindig szerencsém. Nos, én jó cserkészhez méltóan (bár sosem voltam), előre utánajártam annak is, hol tudunk ilyet venni. Merthogy feltételeztem, hogy Miskolchoz hasonlóan bérletpénztárban lehet. Tehát tudtam, hogy a vasútállomás keleti oldalán van egy ilyen pénztár. Igen! Így volt leírva: keleti oldal. Nos, nem akarom őket bántani, de egy egyszerű látogató, aki néha még a bal kezét se találja meg elsőre, az ugyan, honnan a rézfánfütyülőből tudná, melyik oldal a keleti? Mert, hogy nem láttuk sehol kiírva. Végül kijutottunk a taxiállomásra, ahol egy kedves taxis felvilágosított minket, hogy ó, a szállásunk nincs messze és, hogy erre meg arra meg amarra kanyarogva könnyen odaérünk. Soha NE bízzatok a taxisokban! Úgy elkalamoltunk, hogy az ötödik napon (mikor véletlen rossz buszra szálltunk) jöttünk rá, hogy az ipse eleve totálisan rossz irányba küldött minket! Mert valószínűleg potenciális utasjelöltet látott bennünk. Hát jól csalódott, mi meg elmentünk kukutyinba.

Visszakullogtunk az állomásra és megkerestük a buszállomást (a helyközit és nemzetközit), ahol örömmel fedeztem fel a keresett bérletpénztárt. Amire ki volt írva, hogy nyitás 9-kor. Először meg akartuk várni, de végül másképp döntöttünk. Észrevettem, hogy vannak helyi buszok is, úgyhogy letámadtam az egyik sofőrt, hogy moströgtönésazonnal mutassa meg nekem, merre van a 179-es busz megállója. Sokként ért minket a tény, hogy a sok csatangolás helyett, simán keresztül kellett volna vágni a Galeria Krakowskán (ez az állomáshoz hozzácsatolt hatalmas bevásárló/szórakoztató központ), és a buszmegálló pont a bejáratnál van. Szidtuk a taxist, mint a bokrot. Krakkó másik csodája, hogy szinten minden busz és villamos megállóban, illetve a járatokon is, van jegyautomata. És, ami a legjobb: 7 naposat is tudtunk venni. (Ergo, feleslegesen kerestük a pénztárt, de erre már csak legyintettünk. … és mennyi mindenre jöttünk rá a kalandozásaink során *sírvaröhög*)

Megvettük a jegyet, jött is a busz, sikeresen leszálltunk, ahol kellett, elsőre betájoltuk az irányt (kamu! ugyanis én rögtön a másik irányba indultam, Juckó mentette meg a napot) és elértük a szállásunkat a Good Bye Lenin Revolution Hostelt. Csak ajánlani tudom! Ha valakinek nincsenek nagy igényei, csak annyi, hogy legyen hol aludni, zuhanyozni és reggelizni, akkor ez tökéletes hely. A sok túl negatív értékelés után már így utólag, bevallom attól féltem, hogy csak Lenin bá’ szelleme tartja egyben a kecót. Hát kellemes csalódás volt. Olcsó és, mint kiderült nagyon közel van mindenhez. Nos, erre mi csak második nap döbbentünk rá, de erről majd később.

Ott hagytuk a bőröndöket és nekiindultunk a városnak, ugyanis csak délután kettőkor foglalhattuk el a szállást. Szerencsére a személyzet aranyos és van csomagmegőrzőjük is. Eldöntöttük, hogy felfedezzük a környéket, hogy majd könnyen visszataláljunk. (Ha-ha-ha! Úgy eltévedtünk, ahogy az a nagykönyvben megvan írva!) Nem sokkal azután, hogy elindultunk megtaláltuk Krakkó főterét, ahol először is a Posztócsarnokot láttuk meg.

A Posztócsarnok (Sukennice), a főtéren található, könnyen felismerhető épület. Az épületet 1257-ben nyitották meg a nyilvánosság előtt. (Bizony, nem mai épület! – és korához képest milyen jól tartja magát!) Annak idején a nemzetközi kereskedelem fontos központja volt. Virágkorát a 15. században élte, ide érkeztek be keletről a fűszerek, selyem, bőr és viasz, Krakkó pedig itt árulta a textiljét és a Wieliczkában bányászott sót és ólmot. 1875-79 között felújítátották Tomasz Pryliński tervei alapján, ekkor kapott az épület keleti és nyugati oldala egy-egy árkádsort. Az oszlopfőkön a város vezetőit ábrázoló faragott maszkok láthatóak, amelyeket Jan Matejko festő karikatúrái alapján Walery Gadomski faragta. 1895-ben az alsó csarnokba lengyel városok címereit festették fel a falra. Jelenleg a Posztócsarnokban bazár található, ahol gyönyörű dolgokat lehet vásárolni, ha valaki rászánja a kiírt összegeket.

A Posztócsarnok után még mászkáltunk, de mivel előre foglalt jegyünk volt a Sas Patikamúzeumba, előkaptuk a telefon útvonal tervezőjét, ami azt mondta nekünk, hogy körülbelül 30 perces sétával odaérünk. Nos, mi megint hittünk neki. (Nem először és utoljára sajnos. Krakkóban az időszámítás másképp folyik. Ha az útvonal tervező azt írja, 15 perc, az legalább egy órás sétát jelent. Ha egy ottani lakos, azt mondja, hogy 10 perc séta, az legalább fél órát jelent.) Tehát, mi két kis naiv magyar turista, láttuk, hogy csak végig kell sétálnunk a Starowiślna utcán, majd csak át kell sétálnunk a hídon és ott is vagyunk, úgyhogy elindultunk.

Hiba volt! Ugyanis az a bizonyos utca, sehogy sem akart véget érni. Meleg volt, fáradtak voltunk és igazán kezdtünk nyűgösködni. De végül elértük a Gettó hőseinek terét (Plac Bohaterów Getta), ahol a patikának lennie kellett volna.

A Gettó hőseinek tere:

A teret 2005-ben újították fel, ahol hetven kisebb és nagyobb fém szék állít emléket a gettóból elhurcolt áldozatoknak.

Természetesen elsőre ezt sem találtuk meg, de végül meglett. Már tudtuk hova kell mennünk. Azonban még mindig volt időnk, úgyhogy leültünk a tér melletti villamosmegállóba „hűsölni”. Ahol döbbenten jöttünk rá, hogy a 3-as villamos bizony, pont onnan jött, ahonnan mi. El is döntöttük, hogy visszafelé villamosozunk.

Végül eljött az idő, hogy megnézzük a múzeumot. Őszintén megvallom, mikor megláttuk, hogy milyen kicsi a múzeum először csalódtunk, mert azt hittük, hogy 5 perc alatt végzünk. Szerencsére nem volt igazunk, ugyanis a hely maga volt a csoda. Igazi interaktív kiállítás, ahol szinte mindent meg lehetett fogdosni, ki lehetett próbálni, ki lehetett nyitogatni a szekrényeket, fiókokat, a fiolákat megszagolgatni (persze csak a gyógynövényeseket). Igazán nagyon élveztük. Az a múzeum valami zseniális volt. Itthon is rendszeresíthetnék, mert akkor az emberek talán élvezettel mennének be egy múzeumba és nem csak kötelezően gyorsan végigfutják a repertoárt.

Pár szó azért a múzeumról: a Sas Patikamúzeum egykori tulajdonosa Tadeusz Pankiewicz, nem túl ismert, pedig nagyon sok szerepet vállalt a krakkó gettóban. A gyógyszertárat édesapja, Józef Pankiewicz, 1910-ben alapította, Podgórzeban a plac Zgody-n, ami ekkor még Krakkótól független város volt. A németek 1941 márciusában döntöttek a krakkói gettó kialakításáról, amelyre Podgórze negyedet jelölték ki és a beköltözésre két hét haladékot adtak a zsidóknak. A tervezett gettó területén helyezkedett el az Apteka Pod Orłem (Sas Patika). A németek felajánlották Pankiewicznek, hogy a városban nyithat egy másik patikát, ám ő hajthatatlan volt és mindent megtett azért, hogy a gyógyszertár az eredeti helyén maradhasson. A kenőpénzek mellett, azzal érvelt, hogy egy gyógyszertár szükséges lehet majd a gettóban, hogy megfékezzék a járványokat. Végül ő volt az egyetlen „árja”, aki engedélyt kapott arra, hogy az üzletét a gettó területén működtethesse.

A patika fontos hely lett a gettó életében, a zsidóknak különleges hellyé változott: információhoz jutottak itt, titkos találkozókat rendeztek és menedékre találtak benne. Az emberek leveleket és értéktárgyakat bíztak Pankiewiczre, aki a munkatársaival együtt kockázatot vállalva segített a gettóban élő zsidóknak. Pankiewicz több régi és értékes tórát is megmentett. Élelmiszert, árukat, hamis iratokat, gyógyszereket csempésztek, főleg nyugtatókat, amiket a gyerekeknek adtak razzia vagy szökés esetén. Pankiewicz mellett meg kell említeni azt a három, a húszas éveiben járó nőt, akik segítettek a patikusnak mindezekben: Irena Droźdyikowska, Aurelia Danek és Helena Krywaniuk. A gyógyszertár egészen a gettó 1943-as tragikus felszámolásáig működött. A jelenlegi múzeumot a gettó felszámolásának 70. évfordulójára, 2013-ban adták át. A berendezés nagy része megsemmisült, a korabeli fotók és a tanúk elmondása alapján újra gyártották őket.

A múzeumlátogatás után, most már a villamossal visszamentünk az óvárosba, ahol visszaindultunk a szállásunkra. Köszönhetően a telefonnak, baromira eltévedtünk és bizony elég morcosak voltunk miatta. Hmmm… hányadjára is fogadtuk meg, hogy soha, de soha többet nem bízzuk magunkat a GPS-re? Jó, hogy azt nem vágta a fejünkhöz flegmán, hogy újratervezééés… De végül sikerült elfoglalni a szobánkat (egy négy személyes szobában voltunk ketten, szóval jó sok helyünk volt, még válogathattunk is az ágyakból), és egy gyors zuhany után úgy döntöttünk, fáradtak vagyunk és ideje pihenni. Csak este ébredtünk fel és az első dolgunk volt bevásárolni pár fontos dolgot. Visszafelé elkapott minket az eső és olyan vihar kerekedett, hogy a vacsoraterveinknek lőttek. Úgyhogy az otthonról hozott szendvicseinket elrágcsálva és egy kisebb kártyaparti után, visszamentünk aludni.

Másnap reggeli után nyakunkba vettük a környéket, hogy alaposan megismerjük és csak úgy mászkáljunk. Megnéztük a helyi termelői és zsibi piacot, ahol sok érdekességet találtunk. El is döntöttük, hogy pénteken visszamegyünk, mert kolbászt akartunk venni. Menet közben egyszer csak Juckó felkiáltott, hogy nézd Auschwitz Last minute úttal elérhető. Nézem a táblát, nézem, de én nem látom. Aztán elkezdtünk nevetni, ugyanis az volt kiírva: Salt mine – ezt olvasta Juckó Last minute-nak. Újabb bejegyzés az Aranyköpetek by Juckó listára… Sétánk közben eljutottunk a Jagelló Egyetemre, a Wawel környékére, sétáltunk a Visztula-parton.

Itt kell megjegyeznem, hogy a vár tövében van egy pihenőhely és turisztikai infóközpont kialakítva, ahol nagyon jól elvoltunk. Vannak kitéve ilyen kifekvős-kiülős helyek, virágok, padok, hinta. Simán el tudnám képzelni bármelyik városban, mert nagyon jópofa.

Ebédre beültünk egy étterembe, ahol a levesekről rögtön lemondtunk, mert csak hideg leveseket árultak és maradtunk a lengyelek nemzeti eledelénél a pirognál. Akkora adagot kaptunk, hogy a felét hazavittük és vacsorára megettük. Úgy döntöttünk, hogy a még itthon kinézett Forum Przestzenie épp megfelelő arra, hogy a kedd délutánunkat/esténket eltöltsük. Először is: természetesen eltévedtünk. Másodszor: sajnos az egész épp felújítás alatt volt, így nem igazán láttunk belőle semmit. Deeeeeeeeeee… volt kiülős plázs… beülhettünk volna iszogatni – jó pénzért, bár bevallom legalább j��kor jött a mosdó – ingyé’

Szomorúan kullogtunk vissza a szállásunkra, de a vacsora feldobta a hangulatot, ugyanis megismerkedtünk egy török fiatalemberrel – újságíró -, akivel angol-lengyel keverék nyelven nagyon jól elbeszélgettünk. Megosztoztunk vele a vacsoránkon és így az esténk elég jól telt, bár éjszaka megint elkezdett esni.

Jaj, itt még el kell mesélnem az élményünket a Żabka nevű bolthálózat egyik kisboltjában. Kiszaladtunk venni pár dolgot, majd odamentünk a pénztárhoz. A pénztáros lehúzza az árukat, kéri a pénzt, de közben heves magánéletet él a telefonjával, totálisan megfeledkezve arról, hogy mi várjuk a blokkot, a mögöttünk álló pedig szintén fizetne. Mikor az asszonyság felriadt, majdhogynem kidobott minket azzal, hogy „készen vagyunk”. Már vártam, hogy lengyelül majd odamorog valamit, hogy mi kéne még? Épphogy kibírtuk röhögés nélkül, míg bezártuk magunk mögött az ajtót. Többé nem mentünk vissza.

A harmadik napunk sajnos esővel és esővel és esővel indult. Eléggé elkettyentünk, de aztán kihasználtuk a délelőtti rossz időt és kimostuk a koszos ruháinkat. (A szálláson volt lehetőség egy kis plusz pénzért mosni.) Tanulság, nem kell annyi ruhát vinni, csak megkérdezni, hogy mosni lehet-e. – Igen! És akkor hazafelé nem úgy kellene rávenni a bőröndöm, hogy fogadjon mindent magába, amit hazavinnék, hogy közben azon imádkozom, nehogy szétpukkadjon. 😀

Délutánra az eső elállt, ráadásul az ablakon kilesve megláttam egy plakáton, hogy pont aznap kezdődött a krakkói Pirog Fesztivál az óvárosban a Mária templom háta mögött. Lelkesen vágtunk neki – bár baromi hideg lett ekkorra – és a telefonokat eltéve (mert már nem bíztunk bennük) elindultunk egyenesen az orrunk után. És íme, ottlétünk harmadik napján ismertük fel, hogy a szállásunk bizony mindenhez a lehető legközelebb van! Ugyanis csak úgy sétáltunk a szokásos utcán, átmentünk a túloldalra és ahogy haladtunk előre, ismerősnek tűnő épületet láttunk meg.

Ekkor én meg is jegyeztem Juckónak: Juckó, az ott nem úgy néz ki, mint valami „óváros szerűség”? Ahogy közelebb sétáltunk éktelen röhögésbe törtünk ki, ugyanis az bizony maga az óváros volt: a Posztócsarnokot láttuk oldalról. Tehát, alig 5 perc sétára (10 ha lassú az ember) voltunk a főtértől. Mi meg előző nap is úgy eltévedtünk hazafelé, hogy már minden bajunk volt és szinte egymáshoz se szóltunk, nehogy egymásnak ugorjunk mérgünkben. 😀 Egyedül a lépésszámlálónk lehetett boldog – vagy azt hihette, hogy az irodai csótányok elvesztették a telefont -, mert napi 15-20 ezer lépést tettünk meg, hála a kalamolásoknak :’)

A Pirog Fesztivál kissé csalódás volt. Ugyanis első körben mind a ketten vettünk két-két pirogot az egyik standról, ahol elég nagy sor volt. Mi naivak azt hittük biztos ott van a legfinomabb. Tévedtünk. Mind a ketten vettünk Dragon fantázianévvel egyet-egyet, aminek elvileg csípnie kellett volna, de amellett, hogy száraz volt, nem is csípett. Imádom a csípős cuccokat… nagyon… ez még pislákoló szikrát se gerjesztett bennem. Borzalmas volt. Juckó vett még mexikóit, ami szintén olyan száraz volt, mint a sivatag, pedig elvileg 2014-ben ez volt a fesztivál győztese. Fesztivál győztes? Hát maximum a sivatag kincse versenyen… Én pedig żurek ízesítésűt vettem, ami fogjuk rá, hogy ehető volt. Igaz kolbászt nyomokban sem fedeztem fel benne, de a torma elvitte a hátán az ízét. Ezek után bepróbálkoztunk egy másik standnál is: Juckó vett két édeset én két sósat. Juckó szerint a málnás-túrós nem volt kellemes ízű, (málnás hányás ízű volt) viszont az almás olyan volt, mint a „nagyi almás pitéje”. Én húsosat vettem (nem ízlett egyáltalán, anyukám jobban főz – sokkaaaaaaaaaaaaaaaal!), illetve spenótos-lazacosat. Tudom, furán hangzik, én sem bíztam benne, de valami mennyei volt. Mindkettőt megkóstoltam fokhagymást-tejföllel és gombaszósszal is, mindkettővel működtek. (Na jó, a húsos nem, de ez nem a szószok hibája volt).

És Juckó végre hozzájutott a kalaphoz, amire tavaly óta fájt a foga: Este kinéztünk még a városba, mert már első nap észrevettük, hogy nem messze a szállástól van egy éjszaka kivilágított szökőkút és azt látnunk kellett. 😀

Negyedik nap reggeli után eldöntöttük, hogy megint elsétálunk a Visztula felé, ahol Krakot a waweli sárkányt is sikerült megölelgetnem. Sőt, vettem egy lengyel népviseletes nyakbavaló gyöngysort. Ugyan nem vagyok oda értük, de ez nagyon megtetszett:

Majd megkerestük a Zakrzówek víztározót, mert olvastuk, hogy nagyon szép. Sajnos, fürdeni nem lehet benne, de a látvány megérte. Először gyalog akartunk nekivágni (mert azt írta az útikalauz, hogy 20 perc séta a Waweltől), de aztán az egyik buszmegállóban megkérdeztünk két kedves nénit, hogy jutunk el a leggyorsabban és ők buszt ajánlottak, majd onnan 10 perc séta. A csinos cipőinkben úgyis jól ment, nem igaz? Nos, itt megint előjött a „krakkói időszámítás”, mert az a tíz perc jóval több volt. De nem panaszkodom, mert a látványért megérte még zergét is játszani és felkúszni a sziklás területen, hogy láthassuk.

Ebéd után pihentünk kicsit, majd ismét nyakunkba vettük a várost. Ekkora már profin közlekedtünk villamoson/buszon és gyalog. Mert minden út a Teatr Bagatelhez vezetett, ahonnan egy utcányi sétára volt a szállásunk. 😀 És valahogy mindig az utolsó előtti megállóra döglöttünk ki annyira, hogy úgy döntsünk, most szállunk fel a villingerre… – Na jó, de ott egy-egy megálló között nem öt méter volt. :))) Megnéztük a Barbakánt és a Szent Flórikán-kaput.

1298-ban egy majdnem kétszáz évig tartó, a várost körülvevő két mérföld hosszú városfal építésébe kezdtek, mert a tatárjárás miatt rájöttek, hogy Krakkónak komoly védelemre van szüksége. A XIV. század elejére Krakkó egész városát egy monumentális kőfal védte, amelyet Nagy Kázmér uralkodása idején terjesztettek ki a Wawel-dombra is. A 47 toronnyal és 8 felvonóhidas kapuval rendelkező, két és fél méter vastag falat egy nyolc méter mély vizesárok vette körül. A város északi részén a Szent Flórián-kapu volt a főbejárat, amely az egyetlen, amely a régi formájában fennmaradt és mára a város egyik szimbólumává vált. Gótikus tornya 33,5 méter magas. Nevét a város védőszentjéről Szent Flóriánról kapta. A XVII. századra kiderült, hogy ezek a falak nem elegendőek egy erős hadsereggel szemben, amit a svéd invázió be is bizonyított. 1807-ben úgy döntöttek, hogy a falakat lerombolják, az árkot pedig földdel töltik fel. Mintegy tíz évvel később itt alakították ki a ma is létező Planty Parkot. Szerencsére a Szent Flórián-kapu és a három szomszédos bástya (Szabók, Asztalosok és Ácsok tornya) megmaradt és napjainkban a tövében szabadtéri festészeti galériák kínálják képeiket.

Péntek délelőtt visszamentünk a piacra illetve a Galeria Krakowskába, hogy letudjuk a bevásárlásainkat. Mindketten listával érkeztünk, de nekem jó pár dolog lemaradt végül, mert persze bele se néztem a sajátomba. Vagy öt kiló csokit szermányoltam. Igen, ÖT kilót. Még a pénztáros leányzó is nézett rám, mikor felpakoltam a szajrét. Aztán meg azért pislogott, mert ékes angolsággal közöltem, hogy kártyával fizetnék. Aztán néztünk szépen egymásra, mert ő angolul én meg lengyelül nem komenikáltam. Végül szokás szerint Fairy mentette meg a helyzetet, miután közölte, hogy nincs gáz, csak a lány nem értette mit akarok. – Mert túldramatizáltad. Vagy inkább hozzá vagyunk szokva, hogy itt szólni kell, hogy kártya lesz, ott meg tök természetes nekik. :))) Azonban nem mehetek úgy Lengyelországba, hogy ne vegyek pár lengyel nyelvű könyvet és ez bizony idény is így volt. Megvettem Ilona Andrews Kate Daniels sorozatának első három kötetét és egy lengyel írónő Dorota Jaworska meleg regényét, a Rado Boyt. Sok jót olvastam róla, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz.

Délutánra foglalt jegyünk volt az Oskar Schindler gyárba, most már rutinosan ugrottunk fel a 3-as villamosra, ami elvitt minket a már korábban meglátogatott a Gettó hőseinek terére. Onnan egy kisebb séta után meg is találtuk a gyárat. Nem hiszem, hogy be kellene mutatnom Oskar Schindlert, hiszen nemigen van olyan ember, aki nem látta a Schindler listája című filmet. Schindler mintegy 1200 zsidót foglalkoztatott a zománcedény gyárában, ezzel megmentve őket a haláltól. A gyárban jelenleg múzeum működik, a kiállítás címe „Krakkó náci megszállás alatt 1939-1945”. 45 kiállító teremben különböző témakörökre osztva ismerhetjük meg a háborút 1939-ben, a krakkói zsidók sorsát, a mindennapi életet és a családok helyzetét a megszállás alatt. A gyárat, az ott dolgozókat és a földalatti ellenállást. A vetítő teremben sikerült megnéznünk egy dokumentumfilmet, amiben három egykori ott dolgozó mesélt azokról az évekről, míg a gyárban dolgoztak. Meséltek Schindlerről, arról, hogyan kaptak ételt, mit dolgoztak és persze, hogy élték túl az egészet.

Bevallom számomra az egész ugyanolyan megrázó volt, mint tavaly Auschwitz. Még akkor is, ha a koncentrációs tábor a halál, a gyár pedig úgymond az élet helyszíne volt. Ezzel csak egyet tudok érteni. Még ahogy itt ülök és írogatok a nyugodt kis vackomban, így is félelmetes hatással van az emberre az egész. Nehéz szavakkal kifejezni az ott látottakat. Csak ajánlani tudom, aki Krakkóban jár és megteheti, nézze meg.

Aki megment egy életet, egész világot ment meg. /Talmud/

Este szomorúan álltunk neki bepakolni, mert másnap már mentünk haza.

Mivel 11 órakor el kellett hagyni a szállást, a csomagjainkat ott hagytuk és megint nekivágtunk a városnak. Megint elmentünk a Királyi várba, ahol tavaly is voltunk és utána a Visztula partján sétáltunk, ücsörögtünk majd tovább álltunk. Ebéd után még a főtér felé is visszamentünk, majd öt óra magasságában visszamentünk a csomagjainkért. Nagyon kedves volt a személyzet, hagyták, hogy használjuk a fürdőt és még át is öltözhettünk, hogy ne az egész nap viselt ruhában menjünk haza. Az állomáson beadtuk a csomagmegőrzőbe a csomagjainkat, majd még szétnéztük az állomás környékén is. És ekkor megint hatalmasat nevettünk: természetesen most jöttünk rá, hogy az állomás szinte a Barbakánnal szemben van, tehát a szállásunk gyalog olyan 15 perc, átvágva a Barbakánon és a főtéren.

Itt épp eldöntjük, hova megyünk jövőre: A fényképen nem jól látni, de a Galéria előtt kivetítő van és székek vannak kitéve, szép nyári estéken, amikor nem esik az eső vonatra várakozás közben elücsöröghet ott az ember lánya/fia.

Bár már másodszor voltunk közösen Juckóval Krakkóban, de még így is sok minden kimaradt a látnivalókból. Biztos, hogy még vissza fogunk jönni. Egy kérés! A GPS-t felejtsük el! – Elfelejtjük! Már úgyis, szinte hazamegyünk! 🙂

Azonban jövőre irány Gdańsk!

Krakkó – 2019. Itt az ideje egy kis beszámolót írni a nyaralásról, ami idén megint Krakkóba vezetett Juckóval. A kékkel jelölt részeket Juckó fűzte hozzá a mondandómhoz.

#Élménybeszámoló #Krakkó #Lengyelország #nyaralás #utazás

0 notes

metalindex-hu · 6 years ago

Text

Zyrit

Zyrit - http://metalindex.hu/2018/09/12/zyrit/ -

SZERKESZTŐSÉGÜNK MINDEN HÉTEN KIVÁLASZT EGY BANDÁT, AKIT MEGTESZ A HÉT ZENEKARÁNAK. ENNEK KERETÉN BELÜL AZ ALAP INFORMÁCIÓKON ÉS HALLGATNIVALÓN TÚL OLVASHATTOK EGY RÖVID INTERJÚT 5 ALAP+PÁR SPECIÁLISAN A BANDÁRA VONATKOZÓ KÉRDÉSSEL. A BANDÁK KIVÁLASZTÁSÁNÁL SEM AZ ISMERETSÉG FOKA, SEM A METALON/ROCKON BELÜLI MŰFAJ, SEM A SZAKMÁBAN ELTÖLTÖTT IDŐ NEM SZÁMÍT. AZ EGYETLEN KITÉTEL, HOGY HAZAI, VAGY MAGYAR VONATKOZÁSÚ LEGYEN, AZ EGYETLEN FOKMÉRŐ PEDIG A MINŐSÉG. ÍGY MEGISMERKEDHETTEK SZÁMOTOKRA EDDIG ESETLEGESEN ISMERETLEN, SZÍNVONALAS TEHETSÉGEKKEL, REMÉNYTELJES FELTÖREKVŐ TITÁNOKKAL, ILLETVE RÉGEBBI ISMERT BANDÁKRÓL IS SZEREZHETTEK ÚJ INFORMÁCIÓKAT.

Hét zenekara: Zyrit

Műfaj: Nintendocore, Elektronikus Rock, Intrumentális

Megalakulás éve: 2015

Város: Budapest

A Zyrit fantázianévre hallgató projekt egy egyszemélyes zenei kísérletezés Oláh Dávid által. A célja a punk-rock, metál, hardcore és hasonló zenei műfajok élőzenei elemeinek vegyítése elektronikus, elsősorban 8-bit-es, hangokkal melyek általában a korábban említett műfajokban megszokott ének és háttér-vokálok dallamának szerepét töltik be, illetve egyéb díszítésként szolgálnak. A projekt szobazenélésnek indult önszórakoztatás céljából, de pár megosztott felvétel után a pozitív visszajelzéseknek hatására kicsit több, mint önszórakoztató hobbivá alakult át. 2015-ben volt az első megjelenés hullám 1 album, 3 EP és 2 Single kiadásával viszont ezeknek a daloknak túlnyomó többsége régi tervek voltak melyek más zenekarokhoz íródtak, viszont nem lettek felhasználva. Egy év kísérletezés és tapasztalat szerzés után a legtöbb dal 2015-ből újra fel lett véve, át lett írva és rákerült az első rendes lemeznek mondható hanganyagra 2016-ban ami ebből az okból a “Reboot” címet kapta. 2016 második felében jött a második nagylemez ami az “Unkept Promises Cause Unkempt Thoughts” címet viselte. Eddig a pontig az összes lemez tartalmazott legalább egy vagy két régebbi tervet hasonlóan 2015-ös anyagokhoz, viszont 2017-ben megjelent a ’Mercurial Existence’ nagylemez aminek összes száma az év első felében íródott. 2018-ban folyamatosan íródnak a dalok melyek rögtön publikálva vannak mikor elkészülnek, és amik a következő lemez tartalmát fogják kitenni egy részben.

Mi a zenéd legfőbb mozgatórugója?

Tudom ez nagyon klisé, de elsősorban az önkifejezés és szórakoztatás. Míg más zenészek szöveggel és zenével együtt próbálják kifejezni magukat és érzéseiket, én ugyan ezt próbálom csak zenével. Igazából minden számomnak van valamilyen esemény vagy élethelyzet hátterében függetlenül attól, hogy nincs kiemelve. Valamilyen érzelmi mozgatórugó nélkül nem is tudok zenét írni, így minden, amit írtam valaminek a hatására született. Az meg, hogy pont a 8-bites és egyéb elektronikus hangokat használom díszítésnek csak annak köszönhető hogy egy C64-en meg barátaim sárga kazettás Nintendo klónjain nőttem fel.

Van a bandának/projektnek kitűzött végső célja? Milyen irányba haladsz, változtak a célok az idő múlásával?

Őszintén szólva kitűzött végső cél nincs. Állandó cél az, hogy mint zeneszerző és mint producer fejlődjek vele és közben szórakoztassam az emberket. Talán annyiban változott ez idővel, hogy míg eleinte teljesen magamnak csináltam ezt az egészet, azzal, hogy felfigyeltek rá az emberek kinőtte magát ami jó, hiszen ettől egyre jobb minőségre törekszem minden szempontból. Elég csak összehasonlítani az első anyagomat a legutóbbival, ég és föld a különbség mind zeneileg és minőségileg is.

Mekkora nálad a dalszövegek szerepe (esetünkben a nem szerepe) a zenén belül? Milyen forrásból származnak inspirációk a szövegek megírásához(mivel pótolod azt?)? Van összefüggés a dalok szövegeinek tartalma között, vagy inkább aktuálisan felmerülő témákat dolgoztok fel?(van valami tematika a felhasznált dallamokra, prütymüttyökre?)

Ahogy az első kérdésnél írtam, a szöveget a zene hangulatával és a dallamokkal próbálom pótolni. A koncepció igazából annyi, hogy fogj egy 4 tagú punk-rock/modern metál bandát dobd ki az énekest és helyettesítsd 3 retro számítógéppel az ének dallamait. Minden számot úgy írok, hogy előbb a zenei alap, Gitárok, Basszus, Dob, aztán rápakolom az elektromos díszítéseket és a végén írok rá egy dallamot ami az ének lenne csak ebben az esetben 8-bit csipogás.

Élőben, vagy inkább stúdiókörnyezetben érzed magatokat otthonosabban? Az élő produkció, vagy a stúdióanyag tökéletesítése a legfőbb cél? Mi a gátló tényező a fellépés ellen, illetve egy solo projektet hogy lehet akár elméleti síkon is színpadra vinni?

Elméletben működne ez élőben, persze, csak kell hozzá két gitáros, egy basszusgitáros, egy dobos, és egy ember aki kezeli a samplert meg a billentyűt (meg próbaterem, meg felszerelés, meg zenei tudás meg egy rakás szabadidő, de ezek még megoldhatóbbak). Gyakorlatban az a helyzet, hogy egyedül csinálom az egészet, és bár megfordult a fejemben, hogy zenekart csinálok ebből, másfél éven keresztül ment is a tervezgetés különböző ismerősökkel, zenész kollégákkal, de sose ment semerre a dolog, így végül úgy voltam vele, hogy jó ez így. Amúgy is túlságosan réteg zene ahhoz, hogy komolyabb tömeget mozgasson meg, (tehát több mint 10 embert) és az egy zenekarnak a leggyorsabb halála, ha több ember időt, energiát és pénzt öl bele és semerre se halad, így jobbnak láttam egyedül csinálni ezt. Így annak is tudok örülni, ha csak 10 embernek tetszik. Azt is kaptam már, hogy csináljak szóló produkciókat, azaz laptopról menjen alap és az egyik gitárt játszom élőben rá, viszont nekem az annyira hakni érzetű, hogy soha nem lennék képes rá. Ehhez a zenéi stílushoz kell a zenekar nyüzsgésé a színpadon. Szóval mindennek fényében arra törekszem elsősorban, hogy a studiominőség jobb legyen minden megjelenéskor és zeneileg változatos legyen, de nem túl eltérőt a tőlem megszokottól.

Mennyire vagy nyitott a metalon kívüli zenei stílusokra? Merítesz inspirációt más stílusokból a saját munkádhoz?

Persze, alapból egy kicsit közelebb áll hozzám a modern metál meg punk-rock és a dallamos hardcore mint a klasszikus értelembe vett metál amiért az elitisták valószínűleg megköveznének, viszont ezekből építkezek elsősorban. Amellett eléggé közel mozgok a mostanság felkapott Synthwave és Darksynth stílusokhoz, ezért vannak számaim melyek nagyon sokat merítenek azokból, illetve dolgoztam is együtt Zyriten kívül és Zyriten belül is hazai Synthwave/retrowave előadókkal, mint Gridscape meg Lazerpunk. Aminek igazából kevesebb hatása van a zenémre de szeretem és néha meg próbálok meríteni belőle az a ska-punk, post-rock illetve a kortárs klasszikus zene.

Merőben elüt a zenéd stílusa a megszokott/jólbevált formulától. Ez tudatos volt, vagy csak ez a te stílusod? Mi a véleményed a hazai rock/metal scénáról?

Tudatos volt olyan szempontból, hogy kísérleteztem és bár nem teljesen ilyet akartam csinálni, de közben megtetszett és így megmaradt, viszont nem volt sose úgy kitűzve, hogy most én mindenképp valami eltérőt vagy különlegest akarok csinálni. Igazából az egész úgy kezdődött, hogy 2015-ben az akkori zenekarom a Standby Gravity nem hivatalosan feloszlott, viszont nekem volt egy rakás számtervem már megírva és nem akartam, hogy azok elvesszenek, viszont nem vagyok jó szövegíró, és éneket sem tudtam felvenni egyedül és innen jött az ötlet, hogy ha azokat a dalokat instrumentálisan elektronikus kiegészítőkkel megcsinálom akkor az működhet.

A hazai rock illetve metál scénáról órákig el tudnék beszélgetni, ezért megpróbálom rövidre fogni, bár így is valószínűleg egy hosszadalmas keserű beszéd lesz.

Zenész szemszögből, mivel volt lehetőségem betekintést nyerni a kulisszák mögé a Standby Gravity-s évek alatt, bár sose voltunk nagy zenekar, azért pár fesztivált megjártunk, volt szerencsénk együtt játszani hazai tőlünk nagyobb zenekarokkal, azt kell mondjam, hogy a magyar közönség egyben a leghálásabb és legellentmondásosabb. Szinte mindenhol hatalmas szeretettel fogadják a fellépőket, viszont másfelöl panaszkodnak, hogy nincs rock zene Magyarországon, de mikor ingyen koncertet csinálsz nekik eljön 20 ember. Ennek következtében viszont a rockzenére alkalmas koncerthelyek is egyre kevesebbek mert nem éri meg nekik egy stílusra építeni. A középkategóriás bandáknak pedig akik még nem olyan nagyok, hogy egy Dürert vagy A38-at megengedhessenek maguknak, de már n+1 éve a kis földalatti kocsmákat járják benzinpénzért nincs elég koncert helyszín, így persze, hogy rengeteg feltörekvő zenekar feladja. Mint eredetileg borsodi gyerek már 5 évvel ez előtt is azt mondtam, hogy fővároson kívül alig van rockzenei élet fesztiválokon és nagyzenekarokon kívül és ez mai napi nem változott.

Viszont másfelöl azt látom, hogy van egy csomó jó zenekar, fiatalok, frissek, jól tolják, szóval nincs itt semmi sem veszve, Petofi, All But One, Tiansen, Counter Clockwise, Headstock és még sokan mások csak pár éve alakultak és hozzák a színvonalat, szóval hátha lesz még itt rockzenei reneszánsz a végén.

Solo zeneszerzőként mégtöbb kreativitást igényel egy szám/album összerakása. Hogy működik ez nálad? Mekkora arányban használsz számítógépet, illetve valós hangszert a felvételekhez?

Őszintén szólva nem tudom hogyan működik, nagyon nagyképűen hangzik, de csak egyszerűen jön. Valami érzés/esemény/hangulat kihoz belőlem egy zenei alapot, amire ösztönösen jön a többi ötlet, ebből fakadóan viszont nem is tudom erőltetni sajnos. Nem tudok úgy írni zenét, hogy valaki azt mondja, hogy na írj egy számot itt és most. A tudatos része már akkor jön csak mikor már 90% kész a szám és akkor a számstruktúránál, összekötéseknél, átvezetőknél, és díszítő harmóniáknál már azért tanult technikákat használok.

A felvételeknél igazából 70% elektronikus 30% nem. Dobokat és az elektronikus részeket virtuális hangszerekkel oldom meg (VSTi) viszont a basszusgitárt, ritmus és szóló gitárt azt én játszom fel, bár van mikor a basszust valami röfögő saw-wave synth basszussal helyettesítem hogy feszesebb és elektronikusabb legyen.

Említetted, hogy volt korábban zenekarod. Mesélj kicsit erről, és a zenei múltadról. Hogy kötöttél ki a nintendocore műfajnál?

Nagyjából 12 éves koromtól kezdve, szóval úgy 1999-2000-től, kezdtem el zenével foglalkozni, az volt a legeleje, gyerekként váltogattam dob és gitár között, igazából azok évek nem sokat tettek, de aztán idővel volt pár zenekar amiben játszottam amiben a legtöbbet a Standby Gravity-ben voltam 2009 és 2015 között és ott értem el a legtöbbet. Eredetileg basszusgitáron kezdtem aztán később váltottam szólógitárra, de mivel mindig is csak hobbizenész voltam így az a 18 év nagyon nem mutatkozik meg, vannak arcok akik 3-4 év után lealáznak ha gitárról van szó. A nintendocore meg onnét jött, hogy alapból C64-en nőttem fel meg sárgakazettás klónokon aztán valamikor a 2010-es évek elején rábukkantam a Horse The Band-re meg a popposabb vonalon az Anamanaguchi-ra és akkor jöttem rá, hogy ez a 8-bites plüntyögés nyerseségé teljesen jól működik élő dobok meg torzított gitárok mellett, aztán mint fentebb is írtam elkezdtem kísérletezni a saját számaimmal ilyen módon és hát, ez lett belőle.

Köszönjük!

Spotify – https://open.spotify.com/artist/1laZMkV3YKqDJ7YMiUSqZa Bandcamp – https://zyrit.bandcamp.com/ iTunes – https://itunes.apple.com/us/artist/zyrit/1328310178 Soundcloud – https://soundcloud.com/zyrit Google Play – https://play.google.com/store/music/artist/Zyrit?id=Azbehuqjplf32dwebduae4uut3q YouTube – https://www.youtube.com/channel/UCWpTbt9Nee87G5O378OEdpw

#Egyéb

0 notes

zarojel-hu-online-hirmagazi-blog · 7 years ago

Text

Orbán Viktor nem nagy-formátumú, bölcs vezér

New Post has been published on https://zarojel.hu/orban-viktor-nem-egy-nagy-formatumu-bolcs-vezer/

Orbán Viktor nem nagy-formátumú, bölcs vezér

[vc_row][vc_column][vc_column_text]A Zárójel a nemrég a nagy műveltségű, zseniális meglátásairól ismert Popper Péter Orbán Viktorról írt gondolatait osztotta meg az olvasókkal.[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBlbHMlQzUlOTElMjBCTCUyMC0tJTNFJTBBJTNDaW5zJTIwY2xhc3MlM0QlMjJhZHNieWdvb2dsZSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMHN0eWxlJTNEJTIyZGlzcGxheSUzQWJsb2NrJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjM1MzUzMDE5ODMlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG8lMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNFJTNDJTJGY2VudGVyJTNF[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”144699″ img_size=”800×600″ add_caption=”yes” alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBtJUMzJUExc29kaWslMjBCTCUyMC0tJTNFJTBBJTNDaW5zJTIwY2xhc3MlM0QlMjJhZHNieWdvb2dsZSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMHN0eWxlJTNEJTIyZGlzcGxheSUzQWJsb2NrJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjUwMTIwMzUxODUlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG8lMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNFJTNDJTJGY2VudGVyJTNF[/vc_raw_html][vc_column_text]

“A páciens neve: Orbán Viktor”

Pár évvel ezelőtt, 2014-ben, az azóta a Fidesz által „beszántott” Népszabadságban megjelent egy pszichológiai elemzés, “A páciens neve: Orbán Viktor” címmel. Az írást Mester Iván docens – valószínűleg álnéven— egy, a szakmához értő pszichológus jegyezte. A munkájából próbáljuk a legjellemzőbbnek gondolt részeket kiemelve bemutatni, a miniszterelnök általunk vélt, valódi arcát.

A szakember szerint a kormányfő életében a nagy törést a katonaság okozta:

“a katonaság alatt megélt megaláztatás szinte vadembert faragott belőle az egyetemre. Balhék, fegyelmik, erőszakoskodás, leginkább Simicska Lajossal közösen. Úgy tűnik, azóta sem érti, hogy miért kellene visszafognia a haragját, sértődöttségét, elfojtott kisebbrendűségi komplexusaiból fakadó bosszúszomját.”

Lételeme a küzdelem, a folyamatos harc.

Veszteni nem tud, csak a győzelem elfogadható a számára:

“Karakteréből fakadóan képtelen megállni, izgatott, szorongó, kielégíthetetlen. Mint egy kisgyerekek, úgy csal a játékban. Nem fogja föl, hogy a csalással, térképek átrajzolgatásával megszerzett dicsőség hamis. Ez a hamisság azonban rendszerint csak a tudatalattiban jelenik meg: ezért frusztrált, ezért nyughatatlan, ezért vágyik újabb, valósnak ható dicsőségekre, amelyeket időről időre meg is szerez.”

Számára a politika az a terep, ahol szenvedélyeit kiélheti,

lehetőséget ad a hős karakterének a kibontakozására. Közben, tőr, zúz maga körül:

“De előbb-utóbb elmar maga mellől mindenkit, és megéri saját rendszerének és karakterének összeomlását. Már most is szembefordul a régi bandatagokkal (a korábban megkérdőjelezhetetlen akaratú, érinthetetlen Simicska Lajossal és az aggodalmaskodva radikális, de még tűrő Kövér Lászlóval) és egyre inkább csak a leghűségesebb csinovnyikokat értékeli, ezért egyre hígabb tudású, igazi tekintélyelvű karakterek veszik körül. Ennek is az ideáltípusa Szijjártó Péter, akinek a miniszteri kinevezése a legtisztább bizonyítéka annak, hogy – ami a kóros bizalmatlanságot illeti – OV feltételezhető paranoiája a régi, jól ismert mintákat követi.”

A játékszabályokat sportemberhez méltatlanul, maga alakítja.

A cél érdekében semmitől sem riad vissza, képtelen tudomásul venni a vereséget.

“Láthatóan személyisége nem ismeri a csalás szót erkölcsi, csak jogi értelemben, illetve ma már úgy sem, hiszen a jogot úgy alakítja, hogy neki több esélye legyen, hogy legalább magát és – egyébként egyre kétkedőbb – híveit meggyőzze becsületes szándékairól. 2002-ben majdnem belepusztult a vereségbe, de 2006-ra már kiépítette a lengyel mintára a ’80-as években már kipróbált hálózati összeroppantó rendszert és megtalálta a harcos, kérlelhetetlen, kompromisszumképtelen ellenzéki vezér bosszúálló szerepét.”

Ehhez hasonlót fogalmazott meg jóval korábban Popper is. A “docens” kiemelte, hogy a második kétharmados győzelme után, Orbán már semmit sem bízott a véletlenre. Mindent akart és gyorsan, ellentmondást nem tűrően:

” Rászabadította az igencsak megkérdőjelezhető intellektussal bíró fideszes második vonalat az országra, és nem hitt a szemének, amikor látta, hogy hogyan veszik be az emberek azt a mérhetetlen sok, de mégis a céljait elősegítő hazugságot, amit követői szájába ad. Saját beszédeinek nyilvánvaló hamis pátoszától és a homogenizált, alávetett tömeg látványától és lenézésétől megittasul. Ilyenkor kiszárad a szája izgalmában: ritka jelenet, de ez az orbáni infantilis hatalom- és örömmámor pillanata, az egyetlen őszinte és felszabadult pillanat az életében.”

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBoYXJtYWRpayUyMEJMJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyNjQ4ODc2ODM4MiUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][vc_single_image image=”142828″ img_size=”large” alignment=”center”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

A miniszterelnök küldetéses politikus,

aki valójában lenézi az embereket, csak használja őket saját céljai eléréséhez:

“OV önmagát építi. Nem érdeklik az emberek, akiket semmire sem tart, nem érdekli a nacionalizmus, amihez nem ért, nem érdekli a politika sem már, mert unja, hogy viszonylagos politikai korrektség mentén kell nyilatkoznia, diplomatákkal kell feleslegesen fecsegnie. Nyugaton ez várja, míg keleten sokkal egyértelműbb az autoriter rendszerekkel való összekacsintás, a félszavakból is megértjük egymást, a tudjuk mi, hogy mi kell a másiknak egyszerű gondolatisága. Minden csak eszköz a saját hatalmi mániájának, énépítő törekvéseinek kielégítésére,..”

Mester Iván is kiemeli a miniszterelnök

származásbeli hátrányait,

amelyet a fővárosba kerülve több-kevésbé sikerült leküzdenie. De nem vált belőle igazi pesti értelmiségi.

“Álomszerű, amit ez a kisember elért pusztán azzal, hogy mérhetetlen pragmatizmust kölcsönöz neki saját nyüzsgő karaktere, túlfeszített idegrendszere, ami ugyanakkor megakadályozza abban, hogy ne csak a saját törtetése elősegítőjének lássa a demokratikus rendet. Ettől a tévedéstől, hogy a demokráciát meg kell haladni egy csak általa létrehozható nagyobb jó érdekében, lesz a demokráciája defektes, illiberális.”

A hatalmat, az uralkodást egy nagy színjátéknak tekinti:

“OV most még azt játssza, hogy mivel megkapta az egész országot, van küldetése. Addig építi át az országot, amíg a fantáziája engedi, s amíg meg nem unja. Azért egyre kapkodóbb, türelmetlenebb, mert már unja. Persze a legnagyobb problémát és unalmat saját maga számára a fantáziátlan, üres nacionalizmus és nem utolsósorban saját üressé vált individualizmusa jelenti: ezért van szüksége bárgyú tartalmakra az úgynevezett jobboldali értelmiségi körökből, vagy a jobbikosoktól, és azért szalad bele teljesen fantáziátlan elképzelésekbe, mint a szabadság téri emlékmű elkészíttetése, vagy Kerényi Imre infantilisan anakronisztikus ötleteinek felkarolása.”

Tisztában van azzal, hogy erejét a pénz jelenti.

Ameddig a kezéből tudja etetni az csahosait, nem lesz senki aki megkérdőjelezné vezetői szerepét:

“Úgy érzi, hogy a hatalma addig fog tartani, amíg a követhetetlenségig fokozott botránytempót fenn tudja tartani, és amíg a felfokozott pénzosztás következtében híveinek van mit a tejbe aprítaniuk. Ezért nem készül konszolidációra, és ezért balettozik rendkívüli ügyetlenséggel a Moszkva és Washington fedőnevű lövészárkok közötti szögesdrótba gabalyodva. Ez lesz a veszte, mert egyrészt az életszínvonal növekedésének elmaradásával párhuzamosan a konszolidáció-hiány és a botrányok fokozódása legitimitás-hiányt szül, amelynek a következménye a választóktól való teljes elszakadás, de ezúttal alulról.”

A szerző szerint ha a körülötte lebzselők megérzik gyengeségét, gyorsan kihátrálnak mögüle. Az élni akarás vágya, a kiváltságaik megőrzése érdekében, ha úgy adódik, még a ma leghűségesebbnek látszó emberei is “eladják” 32 ezüstforintért.

“A Fideszben hagyományosan káosz van, és ha borul a bili, a legtöbben „bátran” kihátrálnak. Emellett a jakobinus Lázár már készül a bukásra és amint feleslegessé válik a petit caporal a piacon, jó szívvel szabadul majd meg tőle, ahogyan utána a leggyorsabban tőle fognak megszabadulni a második-harmadik vonalas cinikusok.”

Orbán hatalmát a félelem, a szegénység tartja fenn.

Szinte tökéletes hűbéri rendszert működtet, melynek a tetején, mint – még–kikezdhetetlen tekintély, maga ül:

“… komoly gátja lehet a NER összeomlásának, az emberek tartós szegénységi küszöb közelében és félelemben tartása (a „van még mit vesztenem” érzésének napirenden tartása), az információ- és botránytömkeleg által előidézett közöny leküzdésének nehézségei, a médiatúlsúllyal ideig-óráig fenntartható ellenállás, és nem utolsó sorban a baloldal jelenlegi szereplőinek makacs ragaszkodása a baloldali politikai térfél megtartásához.”

[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBoYXJtYWRpayUyMEJMJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyNjQ4ODc2ODM4MiUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][vc_column_text]

A hatalma fennmaradásának a legfontosabb záloga, hogy nincs vele szemben valódi alternatíva.

Hiányzik olyan, komolyan vehető erő, amelyről a tőle szabadulni vágyók elhihetnék, hogy képesek Orbánt leváltani, s rendbe tenni az országot. De hatalma ingatag, kiszámíthatatlan, hogy mikor következik be az a „pillanat” amikor a népharag elsöpri:

“Amíg nincs választási alternatíva, addig úgy tűnhet, OV mindent túlél. De nem így lesz. Azért nem, mert ugyan abban bízik, hogy az események kiszámíthatóak és majd képes lesz előrelátni és kommunikatíve kordában tartani azokat, azonban a magyar társadalom – paradox módon az idei elsöprő, hármas győzelemnek is köszönhetően – eljutott odáig, hogy az elfojtott indulatai kitöréséhez már egy kisebb inger is elegendő.”

A kórkép szerzője nem volt optimista. A tanulmány írásakor biztos volt abban, hogy bukás 2018 előtt nem következik be. / Láthatjuk, igaza volt. Szinte kizárt, hogy a kormányfő hatalma nem tart ki jövő tavaszig,/ :

“Ám a cirkusz nemhogy az olvadásig, de legalább 2018-ig ki fog tartani. Abban a pillanatban, ahogy sikerül az OV mögött álló rendkívül instabil intellektussal rendelkező politikai vonalat az egzisztenciájukat sértő szankciókkal ellene fordítani, híveit és szavazótáborát a korrupciós botránnyal, a teljes nemzetközi elszigetelődés és Putyin ölelő karjainak rémével megosztani, kénytelen lesz egyre vakmerőbb diktatórikus lépéseket megtenni, de ez megállíthatatlanul felgyorsítja hatalmának amortizációját, EU-s pozícióinak feladását és forrásainak elapadását.”

A szerző szerint ez, a ma távolinak tűnő eseménysorozat lesz az amikor:

“OV szavazóinak jó része is rájön, hogy Orbán Viktor sajnos nem egy nagy formátumú bölcs vezér, de még csak nem is egy nagy varázsló.”

Popperhez hasonlóan a docensünk is foglakozik az Orbán utáni jövővel:

“Magyarország OV bukásával lezárhatja a politikai válságok korszakát és olyan civil kontrollt, valódi fékeket és ellensúlyokat építhet ki a hatalmat ellenőrizendő, ahol a súlyos és kevésbé súlyos pszichés problémákkal küzdő politikusok valóban párbeszédre, szolgálatra és transzparenciára kényszeríthetők és kiiktatható a rendszerből az ámokfutás.”

Sajnos ettől még messze vagyunk.

Orbán hatalma csúcsán van, élet és halál ura. Szavazótábora stabilnak látszik, a Jobbikon kívüli ellenlábasai megosztottak. A demokratikus ellenzék pártjai Orbán kottájából játszva, egymással vannak elfoglalva. Mintegy nyolc hónappal a választások előtt csak a nagy kuszaságot, a cicaharcot látják a jelenlegi hatalomból kiábrándult választók. Miközben a Fidesz már gőzerővel készül a tavaszi megmérettetésre, a baloldalon még csak a csírái sem látszanak abból, hogy hogyan akarják, milyen programmal, vízióval Orbánt leváltani. Még nem késő, de telik az idő. Amennyiben a 14′-es bohózat ismétlődik meg, a dühös emberek büntetni fognak. Legfőképpen lábbal. Otthon maradnak a szavazás napján.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG9yZWxheGVkJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjQzOTA2MjY5NTglMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNF[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row]

#Orbán Viktor #Popper Péter

0 notes