#Popper Péter

[csacskamacskamocska]

"A bűn elkövetését mindig döntés előzi meg – öntudatlanul elkövetett gonosztett nincs. Ez az ember egyik legnagyobb és legveszélyesebb önáltatása: 'Jaj, nem tudtam, hogy ez gonoszság, nem gondoltam, hogy ártani fogok vele'. Pszichoanalitikusként azt tapasztaltam, hogy az ember mindig tudja, hogy gonoszat cselekszik. Elhessegetheti, elfojthatja, lebeszélheti magát róla, de mindig tudja, hogy amit cselekszik, az morális szempontból helyes-e, vagy helytelen. Nem hiszek az öntudatlan gonoszságban – ez egy önáltatás.”

Popper Péter Ez a draftban volt, későbbi átgondolásra, hogy majd cáfolom vagy inspirál egy hosszabb elemzésre, nem lehetett tudni. Nos, a napokban olvastam (egy novellához kutattam infókat), hogy mérhető idővel az előtt, hogy cselekszel, vagyis tudatos lenne a dolog, a tudattalanod már meghozta a döntést. Gondolom a kettő között a megideologizálás zajlik. Vagyis Popper az előtt beazonosította a dolgot, hogy a tudomány mérni tudta volna. Vagyis bármi, ami fáj neked, az részemről szándékos. Ami fáj nekem, az részedről szándékos. Micsoda dolgok vannak, amiknek a tudása házasságokat, kapcsolatokat, életeket tenne tönkre -- ha tudnánk. Amúgymeg kurva nagy gecik vagyunk mindannyian, ne legyenek illúzióink. Max kiforrottabb és cizelláltabbak az ideológiák hozzá. :(

[hicapacity]

Drága Popperek, Rockerek, RAP-erek, hova tovább tRAP-erek!

"Ma a tudósok azt állítják, hogy a közeledő világkatasztrófának az az oka, hogy az emberiség intelligenciájának a fejlődése teljesen elmaradt a technológia rohamos előrehaladásától. Hozzátehetjük: az olló szétnyílt. Nemcsak az intelligencia, hanem az erkölcsi érzék is ma már a béka feneke alatt van a technológiai csúcshoz képest. Lassan olyan a helyzet, mintha egy gorilla kapna kezébe egy kézigránátot. Vagy önmagát pusztítja el vele, vagy másokat is."

( Popper Péter )

[szottesfolditanyak]

Kedvesem, meghozzam magának a szerencséjét?

- kérdezett be a kocsiablakon a cigányasszony. Egy szokatlanul langyos áprilisi napon álldogáltam leeresztett ablakkal egyik lipótvárosi rendőrlámpánál. A nő nem volt sem fiatal, sem idős. Elegánsan összeválogatott, jó minőségű cigány ruhát viselt, pirosat, hosszú szoknyát, valami piros felsőt, jól állt neki, viselte. Meglepett a nőt körüllengő hangulat -- ahogy megszólított, abban nyoma sem volt a cigányok sokszor szokásos passzív-agresszív, ajánlatnak álcázott kényszerítő kunyerálásának. Ez a nő teljesen rendben volt önmagával és a világgal, harmonikus volt a megjelenése, tiszta volt, lebegett körülötte valami derű, könnyű mosoly. Nem kért tőlem, hanem tett egy ajánlatot.

Drágám, most ezt így hogy? - sóhajtottam a zöldre váltó lámpára mutatva, és egy viszláttal továbbindultam a kocsisorral.

Derű, volt ebben a nőben egy szokatlan, láthatatlan és csendes valami, ami adta neki a derűje alapját, csodálkoztam rá a velem jövő benyomásra. A következő sarokig elérve viszont eszembe jutott egy Popper Péter-történet. A nő aurája és az írás emléke összeért, tettem egy kört a háztömb körül, leparkoltam és odamentem a cigánynőhöz. Meghozzam a szerencséjét? - kérdezte mosolyogva. Hát rám férne valami efféle, válaszoltam vissza vigyorogva. Vegyen elő valamennyi pénzt, szólt. Többet kicsit, mondta, amikor előhúztam egy ötezrest. Mellétettem még kétezret. Nincs több? Mindegy, jó lesz, mondta, vegye a markába. Nyújtsa a karját. Adja ide a pénzt az én kezembe. Akkor megfogta a karomat és elkezdett egy egyszerűsített kis ráolvasásfélét elősorolni a bajaimról meg általában a szerencsétlenségről, a családi ősökről, végül kihúzott pár szőrszálat a karomról és felszólított, fújjam el a szerencsétlenségeket magamtól, fújjam szét a szőrszálakat. Hogy a szerencse hozzám érjen. Szétfújtam őket, ahogy mondta. Most már elér hozzám a szerencse, biztosított mosolyogva. A művelet ezzel befejeződött, a pénzt magától értetődően eltette, barátságosan istenhozzádot mondtunk egymásnak ��s elváltunk.

Én az egész processzust az elejétől fogva csendben és csodálkozva végigmosolyogtam magamban, sejtettem, hogy valami fentihez hasonló következik - nem véletlenül jutott eszembe az az írás.

Mindez 2010 körül történt. Akkoriban az a válság eléggé megtépázta az én bevételeimet is, a fenti történet idején például az összes pénzem valami harmincezer forint lehetett. Az ügyfelek szépen elmaradoztak az évek alatt, 2010-re ez majdhogynem beteljesedett, ráadásul a megelőző karácsonyi bevétel is siralmasnak bizonyult, pedig az szokta adni az éves bevétel felét. Szóval nem állt túl rózsásan a pénzügyi helyzet, és ezzel most megszépítem a valóságot. Ennek ellenére minden sajnálkozás nélkül adtam oda azt a hétezer forintot ennek a nőnek - ennyit megért ez a történet.

Az életem a fenti eset után a szokásos medrében csörgedezett tovább, áprilisból lassan május lett, közben megkeresett egy ügyfél. Aztán felhívott egy másik. Két hétre rá jött egy megrendelés egy évek óta eltűnt ügyféltől. Ahogy telt az idő, olyan ügyfelek kerestek meg sorban, akiket már régesrég elfelejtettem. Az én munkámban a megelőző húsz év alatt mindig én futottam az ügyfelek után. Ezen a nyáron viszont ők kerestek. Szinte az összes, akivel addig kapcsolatban álltam, hozott megrendelést. Így telt el a nyár és az ősz. Ezek a hagyományosan döglött szezonok most hoztak annyi pénzt, hónapról hónapra, hogy tisztességesen megéltem belőle. Soha a megelőző húsz évben és az azóta eltelt tizenpár évben sem fordult elő ilyen bevételű évközbeni időszak, megközelítően sem.

Hát ez a piros ruhás cigányasszony varázslásának története. Az év végén aztán elkezdtem egy másik munkát, amiből ma is élek. A régi megrendelőim pedig egy év elteltével visszaálltak egy amolyan alapjárati szintre, azóta is ott ketyerésznek. ______________ A Popper-történet:

A fiatalasszony lelke nagyon beteg volt. Annyira beteg, hogy Nyíregyházáról járt fel hozzám pszichoterápiára. Persze csak szombatonként tudott jönni, s akkor két órát dolgoztunk együtt. Egy éve tartott már közös munkánk, vajmi kevés eredménnyel. 

Egy napon felhívott telefonon:

— Ha szabadságot vennék ki, és Pestre jönnék a barátnőmhöz, tudna naponta fogadni?

— Persze. Mi történt?

— Éppen azt szeretném elmondani. Történt velem valami nagyon fontos.

— Jöjjön.           

Az történt, hogy egy délután, amikor a munkahelyéről hazafelé indult, két cigányasszony csatlakozott hozzá. Az idősebbik jósolni akart neki, de ő elutasította. Azonban a cigányok nem koptak le, kísérték és állandóan duruzsoltak neki, illetve csak az idősebbik. A fiatal mindvégig néma szemlélője volt az eseményeknek. Amikor már közel járt a lakásához, azt mondta a cigánynő:

— Kedveském, magának beteg a lelke. Meggyógyítsam?

Erre megtorpant. Mit láthatott rajta az asszony? De aztán továbbsietett. Végül is nem felelhette azt, hogy már jár a Popperhez. A cigányasszony követte. A lakása előtt megérintette a vállát:

— Mondok magának három nevet. A három legfontosabb ember nevét az életében.

És mondott három keresztnevet: a férjéét, a szeretőjéét és az enyémet. Ez úgy hatott, mint egy váratlan égzengés, amikor derült az ég. Megállt. Nézték egymást. A cigányasszony szeméből valami ősi mélység sugárzott, meg egy kis humor, mint amikor egy tó vizén megcsillan a napfény. „Mit fejezhet ki az én tekintetem — gondolta — a fiatalasszony, amit ez a nő észrevett?" Aztán csendben elindultak egymás mellett, kifelé a városból.

Egy elhagyatott horhosnál megálltak.

— Van pénze? — kérdezte a cigánynő.

— Van.

— Mennyi?    

— Talán százötven forint.

— Adja ide!

Kinyújtott tenyerében volt egy barna fakereszt, az alá gyömöszölte a pénzt.

— Most fújjon rá! A világ négy égtája felé... Apád, anyád, testvéreid mind ide gyűljenek!

És akkor elkezdett lassan sétálni a varázslatos találkozástól megbűvölt nő körül. Valamit halkan zümmögött, kántált. A cigánylány messzebbről nézte őket. Úgy látszik, ő még csak tanuló vezető volt. A kliensem észrevette, hogy nem egyszerűen köröz körülötte, hanem nagy spirált jár, s egyre közelebb kerül hozzá. Végül már egészen az orra előtt keringett.

Akkor hirtelen lebukott, felhúzta a nő szoknyáját, lerántotta a bugyiját és kitépett egy marék fanszőrzetet. Olyan fájdalom volt, hogy felordított kínjában. De a varázslónő eléje tartotta tenyerén a véres gyökerű szőrzetet.

— Fújja szét az égtájak felé! Fújja! Fújja!

A szőrök szétszálltak a világba. A cigányasszony pedig megint spirált kezdett járni, de most ellenkező irányban. Zümmögött, kántált. Egyre távolabb került. Végül egyetlen szó nélkül lassan elment. Fiatal társa követte.

A kliensem minden nap eljött, de nem lehetett vele mit kezdeni, olyan álomtorlódásai voltak. Rengeteget álmodott minden éjszaka, egyik álom nyomult a másik nyomába, és nem felejtette el őket. Szótlanul hallgattam, mert nem volt idő beszélni róluk. Iszonyúan nyomasztó, misztikus, szadista, önpusztításról mesélő álmok voltak. Így telt el egy hét. A második héten az álmok ritkulni és szelídülni kezdtek. De álomfeldolgozásról, asszociációról még mindig nem lehetett szó. A hét végére mintha magától rendeződött volna a helyzet, talán kiürült az álomélete.

Hazautazott és megint jöttek a szombati kétórák. Ám egy hónap elteltével azt kellett mondanom neki:

— Drágám, nem vette észre, hogy magát a cigányok meggyógyították?

— Tudom.      

Minden neurotikus tünete elmúlt, férjével sikerült harmonizálni az életüket, a szerető is a helyére került. Rám már nem volt szüksége.

Ritkítottuk az órákat, kéthetenként, majd havonta jött, aztán elköszöntünk egymástól.

Mit tehettem volna? Utazzak le Nyíregyházára? Úgyse találom meg azt a cigánynőt. És ha igen, nyilván nem tanít meg az ősi mesterségre. S ha megtanít, és híre megy, hogy Popper a kliensek fanszőrzetét tépdesi, mikor zárnak ki a Pszichológiai Társaságból?

Soha nem volt annyira mély értelme számomra a mondásnak — Suszter maradj a kaptafádnál! —, mint akkor. Különböző kultúrák nem összekeverhetők.

De egy páciensemet mégis elvették a cigányok és meggyógyították. Vagy rájuk is érvényes egykori sebészbarátom mondata, amelyet akkor fogalmazott meg, amikor egy műtétéhez gratuláltak neki?

— Én megoperáltam, a Jóisten meggyógyította, csak a Jóisten tudja, hogy hogyan.

_________

Praxis, 2007   Az ősi gyógymód

[pitkinofficial]

jegyezzük meg erről az esetről, hogy a sajt a fára azért nem esett föl...

szerintem OB esete egy jól időzített CIA akció.

beadtak neki egy igazságszérumot, elmondta, amit el kell, és közben már be volt élesítve a dédpapi anyaga.

erre mondta Popper Péter, hogy az Istennel való sakkozásnak kockázata van.

Mert ő bármikor átrendezheti a táblát.

De hát aki nem olvas, annak nem jár csoki, csak szopi...

[coprintnyomda]

"Minden ember önmagát meghatározó, önmagát kialakító lény, aki saját karakterét, szellemi arculatát, egyszóval sorsát maga teremti meg." Popper Péter

[onsieluenkeli]

Nem MP-ről írok továbbra sem, inkább arról amit cselekszik.

Mind tudjuk jól hogy ez csak egy apró, egy átmeneti tüneti 🩹kezelés, egy nüansznyi, de még így is nagyon fontos cselekedet...

Adta magát, hogy így fog történni. Szuper.

Viszont

🤔 Azon töprengtem el, hogy egy hasonló hírrel mikor találkoztam!? Mármint értitek... politikusokkal (akiknek ez is a feladatuk).

A Covid idején cselekedtek, de én szinte csak ellenzékiekre emlékszem. És a Covid hónapjain kívül nem igazán ugrik be semmi. (Elnézést ha tévedek)

Szóval, mikor volt hasonló hír?

Hogy VÉGRE valakik nem csak a sz@rt, a pusztulatot, a rosszat realizáltatták FacebookDepisNagyikként, lökve az embereket a reménytelenségbe, az évek óta tartó egyre nyomasztóbb depresszióba... Hanem, voltak-e olyanok, akik tettek is valamit a probléma megoldásokért?! Mikor volt utoljára olyan, hogy valakik bebizonyították a szemünkben, hogy lehetséges valamit MEGOLDANI is!? Összefogva, egyedül, párban, bárhogy, akárhogy...

Figyelitek?

// Ahogy az iskolákban vagy az óvodákban a szülők, akik órákat helyettesítenek, termeket, folyosókat és mosdókat újítanak fel, festenek, vakolnak, ablakot szerelnek, ásnak, ültetnek, burkolatot cserélnek, mentőt, műtéteket, szülést vezetnek le... A saját két kezükkel! És amikor rá kérdezel, hogy miért teszitek meg?! Azt a választ kaphatod jó nagy eséllyel hogy így legalább látják a gyerekek az összefogást, a tanárok vagy az óvónők pedig inkább hálásak és inkább barátságosakká válnak, mint beképzelt szadista zsarnokokokká.

Szóval ilyen hírrel mint ami az árvaházban történt, hogy még fel is fogják újítani azt a mosdót, mikor találkoztunk utoljára?

// Egyszer valaki azt magyarázta (egy másik hozzánk hasonló országból kiindulva), hogy amíg csak a problémát adagolják egymás szemébe az emberek, és amíg nem állnak be élő személyek cselekvő tevékenységekkel a problémák mögé, addig minden változatlan marad. -> Pszichológia. <- De ha megjelennek a civilek, vagy civil szervezetek amelyek képesek segíteni, és meg tudnak oldani egy-egy borzalmas problémát, akkor már értő kritikusai is lesznek az adott hatalomnak.

Szóval addig jó a politikának, amíg csak a sz@rt realizáltatod... és nem cselekszel, és nem mutatsz megoldásokat. - És ez tényleg így van. Bárki aki pedig a depresszióhoz asszisztál, valahol ugyanolyan pusztító mint a nem törődöm hatalom.

Ha Hétfőtől Péntekig csak sz@r filmekről magyarázol, kinek lesz kedve Szombaton moziba menni!? Ki fog hinni a moziban? A jó filmekben?

Elsunnyogni,p... elhallgattatni a problémát -> nagy hiba. Mindig is az volt, és mindig is az lesz. Popper Péter is olyasmit mondott hogy fals dumák helyett az ember a legjobban a másik cselekedetei alapján tudja eldönteni mennyire van szeretve. Hiszen az ember képes látni azt, hogy elnyomó, nehéz, bántalmazó, esetleg tönkrement és boldogtalan kapcsolatban él... A másik cselekedetei elárulják, hogy mennyire képes szeretni, vagy sem. Sunnyogás ide vagy oda, attól még tudják és érzik az emberek milyen a kapcsolatuk a szerelmükkel, a szeretőjükkel, a szomszédokkal, a barátokkal, a gyerekkel, a főnökkel, a vezető politikusokkal...

A szülők akik iskolákat/ovodákat újítanak fel, és most akik az árvaházi mosdót javítják meg, stb... mind-mind jó kapcsolatra törekszenek, felelősen, szeretetben 👏🏻 Ők...

Én is pesszimistább vagyok, akár csak Boróka. Nekem is nehéz elhinni hogy sikerülhet a következő választás, vagy jobb lesz... Sok buktató lehet még. De azért ezeknek a cselekedeteknek örülök, legalább ennyi🤏🏻 jó dolog történik. És hátha 🌊 hullámokat ver...

.

[vesztesegmentes]

“Az emberek váltogatják a kommunikációs szinteket, és meg kéne találni azt, ahol azonos szinten tudnak beszélni, mert csak akkor fogják érteni egymást. Különben nem. […] A családtagokon múlik, hogy mennyire hajlandóak önmagukat bizonyos kritikával szemlélni, és hogyan oldják meg a konfliktusokat, ellentéteket. Mindig ezek a perdöntő dolgok.”

Popper Péter - Lélekrágcsálók

[vaku-2006]

Popper Péter, Calcutta Trio - Jóga (Este)

[csacskamacskamocska]

"A legtöbb, amit az ember a másiknak adhat szerelemben, házasságban, barátságban: az idő. A gyémántgyűrű is szép ajándék, az autó is, de aki igazán okos, azt értékeli a legtöbbre, ha a partnere időt ad neki a véges életéből. Ha sokat van vele együtt. Ennél nagyobb ajándék – amennyiben a másik jó szívvel adja, örömmel van együtt vele – nem létezik. Ebben a rohanó világban többek között az teszi tönkre a kapcsolatokat, hogy az embereknek nincs idejük a minőségi együttlétre, beszélgetésre, szexre. Márpedig ez borzasztóan fontos lenne. Időzavarban nem lehet erős kapcsolatokat építeni. Egy kapcsolat értéke lemérhető azon, hogy a partnerek mennyi időt szánnak egymásra az életükből, mennyit törődnek egymással. Néha az is elég, ha csak együtt vannak csöndben. Kosztolányi írja egyik versében egy vonaton utazó nemzetközi társaságról, hogy 'Csöndjeink nem érnek össze végül, mivelhogy én magyarul hallgatok, ők svédül.' Nagyon okos. Ugyanis olyan hallgatás is van férfi és nő között, ami nem ér össze. Az nem számít közös időnek." Popper Péter: Szerelemről józan nappalon

[hicapacity]

"Én akkor vettem észre magamon a kiégés jeleit, amikor harmincvalahány évi praxis után bejött hozzám a klinikára egy rokonszenves nő, és elkezdte mesélni, hogy a fia enuretikus, vagyis éjszaka bevizel, de még arra sem hajlandó, hogy kimossa maga után a lepedőjét. Apuka persze őrjöng, hogy ezt a gyereket így még táborba sem lehet elküldeni, ezért ők se tudnak elmenni nyaralni… Szóval mesélte azt, amit általában egy enuretikus gyerek szüleje mesélni szokott, én meg azon kaptam magam, hogy közben arra gondolok, mi lenne, ha megkérdezném: 'Drága asszonyom, miért meséli nekem ezt a gusztustalan történetet, mi a fene közöm van hozzá, hova pisil Lacika?' Ez volt számomra a figyelmeztetés, hogy vigyázz, kezdesz a szakmádból kiégni. Valahol abba kell hagyni. Mert éreztem, hogy ugyan jó pszichológus vagyok, de jobb már nem leszek, és valahogy elkérgesedtem harminc év emberi nyomorúságaitól. Tovább is lehetett volna csinálni, el is lehetett volna hazudni, hogy mint pszichológust a kiégés fenyeget. De minek? Én ugyanis azt gondolom, hogy egy emberre elsősorban önmaga van rábízva. Saját magadért kell felelned. Van egy régi mondás, miszerint, ha meghalok, akkor a Jóisten nem azért fog felelősségre vonni, hogy miért nem lett belőlem Assisi Szent Ferenc, hanem azért, hogy miért nem voltam önmagamhoz hű, hiteles Popper Péter. Ezért felelek. Nem kell szentnek lenni, de az embernek azonosnak kell lennie önmagával." Popper Péter: Lélekrágcsálók - 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/popper-peter_lelekragcsalok-293

[mydreamingdays]

“Jómagam nagyon vallásos családban nőttem fel, ahol rendkívül mély volt az Istennel való kapcsolat. Olyannyira, hogy például a mi vallási közösségünkben divat volt időt gyűjteni a betegek részére. Ezt úgy kell elképzelni, hogy jött a samesz, a templomszolga, és azt mondta apámnak: - Kovács úr nagyon beteg, Popper úr, ad-e neki valamennyi időt az életéből? Akkor a papa elgondolkozott, és azt mondta: -Igen, adok két napot. Ezt fölírták, aztán mentek tovább a következő szomszédhoz. -Hát, maga mennyi időt ad neki? -Nem adok semmit, nem szeretem őt! -És maga? -Jó barátom, adok neki egy hetet. És így tovább. Összegyűjtötték a közösségben az időt, és fölajánlották Istennek. Azt mondták: Uram, lehet, hogy lejárt a betegnek kiszabott életidő, de mi, a hittestvérek hajlandóak vagyunk ennyivel és ennyivel kevesebbet élni, hogy ő még élhessen egy kicsit. Ezt pedig Isten vagy elfogadta, vagy nem. Ha nem fogadta el, akkor megint jött a templomszolga, és azt mondta: - Popper úr, a beteg meghalt, nem fogadta el Isten az ön felajánlását, visszakapja a két napját! Ha viszont meggyógyult, akkor azt mondta: - Popper úr, maga most két nappal kevesebbet fog élni, de vigyázzon, nem tudhatja, mennyiből ajándékozott! Ez rám óriási hatást tett gyerekkoromban, és megértettem, hogy a legtöbb, amit az ember a másiknak adhat szerelemben, házasságban, barátságban: a idő. A gyémántgyűrű is szép ajándék, az autó is, de aki igazán okos, azt értékeli a legtöbbre, ha a partnere időt ad neki a véges életéből. Ha sokat van vele együtt. Ennél nagyobb ajándék - amennyiben a másik jó szívvel adja, örömmel van együtt vele - nem létezik. Popper Péter” #PopperPeter #quotes #quote https://www.instagram.com/p/Cp9PxCVo-aw/?igshid=NGJjMDIxMWI=

[szavaktengereben]

Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit érdemes elmondani. És hallgatnunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk.

Popper Péter

[hopehely-eletu-decemberi-este]

"Az igazi nagyság még negatív, pusztító változatában is ritka jelenség a földön."

[petra-ovoneni]

[hicapacity]

[legyjomindhalalig]

Létünket a paradoxon nagy törvénye szabályozza, amely azt tanítja, hogy mennél nagyobb erővel taszítanak a körülmények lefelé, annál inkább megnövekszik a felhajtóerő, és előbb-utóbb érvényesül. Éppen úgy, mint amikor egy parafadugót nyomunk a víz alá.