#lépések

[more-then-you-know-23]

Azok a legnehezebb lépések, amiket nem mersz megtenni, mert félsz a következményektől, de a szíved mélyén tudod, hogy a saját érdekedben egyszerűen MUSZÁJ meglépni.

[versinator]

Megátkozni lépések

Színekbe asszonyszemek iródik legmélyére Tisztitó hitetlenségnek dúdoljon köntösébe Partjainkra alexandra haramja büszkére

Cselédi emberfióka szoritsd vesztébe Pihéje legfényesebb sietőbb lakomátok Jártányi elmerenghet tisztátlan földjébe

Melegíts varázserődet odaadnál bántsátok Kelnének nyughasson beragyog várunkat Dus vértengert szegik hagytatok

Köpönyegünk vesztébe asszonyunk sóhajunkat Ékszerek magyarád dudolnak nagymisére Foglalta megcsillannak éjszakámat burkokat

[ajtostolahazba]

78. Sikerült! Kis lépések az úton, aminek mind tudjuk a végét, de minden nap ajándék, és csak így lehet ép ésszel csinálni.

55év házasság, ami önmagában is rengeteg, de ők tényleg szeretik egymást!

Boldog nap volt együtt!

[csacskamacskamocska]

Beletenni a munkát

Próbáld ki, hogy elmész egy pszichológushoz! De nem úgy, hogy, magadban azt gondolod, úgy sem segít, és nem is arra vársz, hogy két ülés alatt minden varázsütésre megváltozik. Ha le akarnál fogyni, ha meg akarnál izmosodni – kinevetnéd azt, aki úgy gondolja, hogy egy hét alatt 15 kilót fog fogyni vagy, hogy egy hónap alatt kipattintja magát, mint az atyaúristen. Mindenben a legnehezebb a kitartó munka.

Nekem nagyon nehéz nem reagálni, nem azt mondani, hogy ugyan, ennyi belefér. Egy találkozás, egy üzenet, egy bármilyen kis kontakt belefér. Még ez sem fér bele valójában, egy ilyen poszt bele a levegőbe. Még ez sem. De nagyon sajnálom ami van veled, és azt, hogy a makacsságod nem használod arra, hogy jobb életed legyen és megkapd azt, amire vágysz.

Jó lenne azt gondolni, hogy „megérdemled”, de azzal magamra is mondanék ítéletet.

Az emberek többségének rengeteg jól kigondolt kifogása van arra, hogy miért NE változtassa meg az életét. Minden élet jó, ha tudjuk róla, hogy az amilyen, valójában megvéd minket olyasmiktől, amiktől félünk, idegenkedünk, amiről hazudunk. A kitartó munka valamiért, a pici lépések, kicsi sikerek és örömök megbecsülése – sokakból hiányzik. Hiányzik a kitartás vagy éppen lenézik ezt a dolgot. Titokban úgy gondolják, hogy járt volna nekik az, amit nem kaptak meg. Mások beletett melóját nem érzékelik. Csak a sikeres projektzárásra vágynak, a közben levő útra nem. Húúúúú.... micsoda muszklik! – neki öt éve volt benne és sok pénz, sok odafigyelés, informálódás, próbálkozás, de leginkább kitartó meló. Neked könnyű, te mindig vidám vagy, neked mindent csak úgy odadob az élet! – Valójában minden kibaszott nap megküzdök azzal, hogy be tudjam tartani a megállapodásokat amiket kötök magammal. Hogy odafigyeljek rá, ne hagyjam a negatív dolgokat, hogy belerágják magukat az agyamba, a lelkembe. Ne ítélkezzek feleslegesen. Ne legyek hazug az empátiámban vagy a lelkesedésemben. Elengedjek álmokat, feldolgozzak veszteségeket. De legfőképpen, hogy próbáljam körbejárni a dolgokat, megnézni több szempontból, ne ragadjak bele a saját érzelmi világomba. Több dolog volt már amiről lemondtam pedig nehéz volt. És az is úgy megy, mint az építkezés. Nap, nap után ki kell tartani, míg végül eltűnik. Ha építkezünk, akkor pedig hordani kell a téglát, nap nap után, bárki bármit is mond. Elhatározással, konokul.

Szóval az, hogy az ember rendbe tegye az életét, az melós. És a legjobb bizonyíték rá, hogy szakember segítsége kéne, hogy ha nem úgy él, nem ott van, ahol-ahogy-amiben lenni szeretne. Bármikor el lehet kezdeni. Nem csak hétfőtől.

[egy-lany-blogja]

Tudom, hogy régóta fáj, tudom, hogy régóta fáj

Tudom, hogy nehezen nyitsz, tudom, hogy nem hiszel már

Bennem is túl sok a seb, szívemen túl sok a heg

Én is elfáradtam már, nekem is nehezen megy, nekem is nehezen megy

Régóta keresem a mélységet, nem csak a kirakatba szépséget

Túl nehezek a lépések, esek-kelek, mint egy félrészeg

Hiába vannak az érzések, rég eltűntek az értékek

Bennünk vannak a kérdések, visszahúznak a kétségek

De mégis tudom ez más - és te is tudod ez más

Én soha nem baszlak át, én soha nem baszlak át...

[kepeslajoska]

Vásárhelyi Mária

Már amikor elkezdődött az egyetemek alapítványba szervezése, vagyis fideszes privatizációja, nyilvánvaló volt, hogy a gyarmatosítás egyik legfontosabb célja a várható EU-s pénzek lenyúlása. Az Unio 2022-2027 költségvetésében az egyik legfontosabb prioritás a tudományos innováció támogatása, hatalmas forrásokat allokáltak tudományfejlesztési célokra. Ennek a reménybeli pénzesőnek a lenyúlása érdekében vált olyan sürgetővé a kormány számára, hogy úgy szervezze át az innovációban élenjáró felsőoktatási intézményeket, hogy a források felett közvetlenül a saját klientúrája rendelkezzen.  Így jöttek létre egymás után az egyetemek gazdálkodását irányító kuratóriumok, amelynek tagjait a kormány nevezte ki és amelyekben kizárólag megbízható fideszes káderek kaptak helyet, akiknek sem az oktatáshoz, sem a tudományhoz nem volt semmi közük, viszont megbízható, hűséges és könnyen kézben tartható pártkatonák. Az átalakulás teljesen előkészítetlen és végiggondolatlan volt, egyáltalán nem szolgálta sem az oktatás, sem a tudomány érdekeit, az egyetlen szempont az volt, hogy azok az intézmények, amelyekhez várhatóan sok EU-s pénz áramlik szigorú fideszes kontroll alá kerüljenek. Tovább színezte a felsőoktatás megnyomorításá érdekében  tett lépések térképét a CEU elüldözése és az SZFE szétverése. Azt, hogy itt végveszélybe került az oktatás és a tudomány szabadsága és ezzel együtt az európai adófizetők pénzének átlátható és célirányos elköltése nemcsak mi, hazai, finnyogó demokraták, hanem végre az EU illetékesei is észrevették. És mivel őket azért küldték az EU vezető testületeibe saját hazájuk választói, hogy éberen őrködjenek afelett, hogy a közösség pénzei átláhatóan és hatékonyan legyenek felhasználva, nem tehettek mást, minthogy elzárják azt a pénzcsapot, amelyről immár pontosan látták, hogy az innen ömlő források felhasználása alapvetően pártpolitikai és magán célokat fog szolgálni, nem pedig az adott ország fejlődését. Most nagyon sokan fel vannak háborodva, hogy miért a diákokat és a kutatókat, oktatókat bünteti az EU. Pedig nem őket bünteti. Egyszerűen csak meg akar felelni annak, amit választói elvárnak tőle. Felelős gazdája akar lenni a rábízott milliárdoknak. Ennek a történetnek nagyon sok tanulsága van. Például az, hogy a felsőoktatási intézmények vezetőinek többsége nyilván fenyegetések, zsarolások és mézesmadzag húzogatások hatására nagyon gyorsan tudomásul vette az általa vezetett intézmény gyarmatosítását, pedig mindannyian tudhatták, hogy valójában mit is jelent ez a "megújulás". A legnagyobb szégyen a Rektori Konferenciáé és az Hallgatói ÁL-Önkormányzatoké, utóbbiak még ma is azt hangsúlyozzák, hogy nem akarnak felelősöket keresni azért, ami történt. De könyörgöm, akkor mit akarnak csinálni? Miféle önkormányzatok ezek?! Szomorú az is, hogy a néhány hónap alatt lezavart alapítványba szervezés, amelynek során a egyetemek hatalmas ingatlan- és eszközvagyona és minden forrása a kormány irányítása és ellenőrzése alá került, egyetlen "jaj-szó" nélkül zajlott, az egyetemek polgárságának  fogalma és beleszólása sincs, hogy igazából mi történik ezzel az irdatlan vagyonnal és a várt forrásokkal.  És ezt is tudomásul vették. De tanulságos az is, hogy mindeddig az egyetemi hallgatók és oktatók is csak nyomokban mutattak bármiféle szolidaritást az utánuk következő generációval és a megnyomorított pedagógus társadalommal,  közönyösen asszisztáltak előbbiek tiltakozásához, most viszont, hogy közvetlenül őket érinti a kormány rabló politikája, hirtelen igényt tartanak a közvélemény felháborodására és szolidaritására. Természetesen én is nagyon sajnálom az Erasmus-ösztöndíj lehetőségéből kimaradó diákokat és még jobban azoknak a kutatási forrásoknak az elapadását, amelyek nélkül a magyar tudomány fejlődése ellehetetlenül. Tudom, hogy ez óriási csapás lenne a magyar társadalom- és tudományfejlődésre. De erre nem az az adekvát válasz, hogy szidjuk az EU-t azért, hogy nem akarja lyukas zsákba és magánzsebekbe tölteni a pénzt, amit az európai adófizetők rábíztak, hanem az, hogy végre két lábra állnak, felegyenesednek és kikövetelik, hogy saját intézményüket ne politikai komisszárok és tolvajok, hanem hozzáértő, elismert, független és becsületes emberek vezessék.

[troger]

terápiába

közel egy év halogatás után jutottam el, így nagyon örültem neki, amikor végre elszántam magam, és hamar kaptam is egy időpontot

múlt hétfőn volt az első alkalom, és abszolút szimpatikusan sikerült

persze sokminden nem történt, elmeséltem a fél életem, meg hogy miért vagyok itt, ami gondosan lejegyzetelődött

megígértem ilyen dolgokat, hogy kicsit tevőlegesebben keresek munkát, próbálok találni valami csapatsportot, ahol emberekkel találkozom, valamint valamilyen kreatív módon szabadjára engedem az érzéseimet, pl. festés útján

ma volt a második alkalom

aminek a végén rákérdeztem, mi a terv, hogy fog kinézni a terápia

erre azt a választ kaptam, hogy beszéljük meg a következő időpontot, aztán meglátjuk

mert szerinte nincs nagy szükségem támogatásra, egész rendben vagyok, csak még a szakítás miatt kicsit szomorú, de meg fogom találni a saját utam

hát én ezt nem így érzem, kurvára szükségem lenne segítségre, és nem értem, mit rontottam el, ha ez nem világos

nem sikerült átadni, milyen nyomorultul érzem magam? túl jól sikerült optimistának mutatkozni? nem mondtam elég borzasztó dolgokat? kellett volna mesélni a füvezésről meg kellemetlenebb témákról is?

mondtam/elhallgattam valamit, amiért nem akar velem dolgozni?

örültem, hogy végre rá tudtam lépni az útra, ami a gyógyuláshoz vezet

de arra nem számítottam, hogy már az első lépések után elengedik a kezem

csalódott vagyok, és nem tudom, hogyan tovább

[szandraa27]

Az élet tele van kihívásokkal, de minden nehézségben ott rejlik a lehetőség a fejlődésre. Higgy magadban, mert a benned rejlő erő nagyobb, mint amit valaha is el tudsz képzelni. Minden nap egy új kezdet, és bármilyen sötét is legyen az út, a nap mindig felkél újra, hogy megmutassa a reményt. Tartsd meg a hited, és lépj bátran, mert a legszebb pillanatok éppen a bátortalan lépések után következnek....

[angelofghetto]

Zseniális.

Mindenki ezen agyal, mi lehet az a zsarolási alap, amiért a kedvesvezetőnk lement kutyába. De mi van, ha a magyarázat sokkal egyszerűbb és sokkal ördögibb mint gondolnánk?

Elsődleges véleményem az volt, hogy kint mossák és őrzik nemzeti apánk vagyonalapjának java részét nagy titokban, de erre a svájci és kajmán-szigeteki bankok is alkalmasak kérdezés és függés nélkül. És itt jön be Faust története. Mi van (és ezt se bizonyítani, se cáfolni nem tudom), ha a tajgai medve egyszerűen felajánlotta, hogy hatalomba segíti a dagit élete végéig, és olyan jólétet biztosít neki, hogy még az ükunokái is aranyban hemperegnek majd? Megkapja a forgatókönyvet, hogy milyen lépések vezetnek el odáig, miközben néha el fog romlani az informatikai rendszere (hol választások idején, hol érzékeny adatokkal kapcsolatban), amit majd nemigen vesz észre. Mindössze annyi az ára, hogy nyitva hagy egy kisajtót, és nem kérdezősködik, viszont nem is dumál, és néha raportra jelentkezik, ahol megkapja a következő visszautasíthatatlan kérést.

Hát ilyen véleményeket fontolgat egy ostoba szőkenő, aki még azon is elgondolkodik, hogy vajon akkor nagyobb gazember valaki, ha zsarolás hatására kényszerből cselekszik, vagy ha önként és dalolva bizonyos önző, hatalmi és jóléti mohóságból, amiért bármi és minden beáldozható.

[rosszulorzott]

Olvasónapló

A jogállam helyreállításának kísérlete A Civil Közjogi Műhely tevékenysége Bárándy Péter, Fleck Zoltán, Szentes Ágota, Szentpéteri Nagy Richard, Szurday Kinga, Tóth Gábor Attila, Vörös Imre

És az egyik lábjegyzetből: Kis János: A keskeny ösvény (2022, Fundamentum)

Ezeket sztem azért érdemes olvasni, mert kitöltenek űröket. Például, hogy mennyi minden miatt vágyjuk az Orbán-rezsim bukását, az egyik az, hogy legyen az ilyen diskurzusnak megint tere és értelme. Hogy legyen egy képünk nemcsak a munkáról, amit el kell majd végezni (meg kell próbálni elvégezni, nem kérdéses, hogy az a helyzet nem fog pontosan hasonlítani arra a helyzetre, amit most képesek vagyunk előrevetíteni), hanem annak a méltóságáról is, amivel és ahogyan foglalkozhatunk. Hogy mi az a lépés, amire a következő lépéseinket építhetjük. És talán ezzel érzékelhetőbbé teszi, hogy mik azok a lépések, amik ehhez a lépéshez elvezethetnek.

[more-then-you-know-23]

Imádom amikor hülyének akarnak nézni. De soha nem gondolnak arra, hogy egy lépéssel elöttük járok. :)

[ergonauticus]

még mindig itt.

és most még az ezbán is megmurdelt.

viszont lépések hallatszanak az erdőből.

[vaningyen]

2024: a globalizáció vége

Megjósolni a jövőt nyilván nem annyira egyszerű, úgyhogy egész jó esélye van annak, hogy faszságokat fogok írni, de az is lehet, hogy pár meglátásnak azért lesz értelme.

a wto adatai szerint már 2018 után is csak alig nőtt a világkereskedelem tonnákban mérve, aztán jött a covid, putyin háborúja, ami a középpontba helyezte egyre több helyen a decoupling, a derisking és a friendshoreing fogalmát. ez pl. azon is látszódik, hogy a legfrissebb adatok szerint az usa legfontosabb kereskedelmi partnere mexikó, amit kanada követ, míg kína csak a harmadik. a trump alatt bevezetett vámok ma is élnek, sőt azokhoz újabb kereskedelmi korlátozások kapcsolódtak. az ira és a chips act egészen nyilvánvalóan protekcionista lépések, melyek célja az importhelyettesítés.

európa ugye leginkább az orosz kapcsolatot vágta el, de azért miután kiderült, hogy nem versenyképes az elektromos autók terén, egyre inkább hajlik arra is, hogy kína felé is korlátozza piacát és inkább csak hisztizik amiatt, hogy amerika mennyi támogatást önt a saját iparára. meg persze van a karbonvám és társai, ami a klímára hivatkozva védené az európai piacot. azonban európa nem igazán rendelkezik nyersanyagokkal és azt is örömmel veszi, ha a szennyező iparágak valhol máshol vannak.

kína az ingatlanszektor válságára azt a választ találta ki, hogy növeli az exportját, mert hszi szerint a fogyasztói társadalom valami rossz, nyugati, dekadens dolog, így a belső kereslet élénkítéséről szó sem lehet. a kínai feldolgozóipar és gazdaság ráadásul szintén brutális nyersanyagimportra szorul. szóval kína szívesen folytatná a globalizációt, ahol az állami vagy államilag támogatott kínai cégek versenyelőnyben vannak az állami be nem avatkozás politikáját vivő nyugati cégekkel szemben.

gazdasági értelemben ez a világ jóval több mint fele, a többiek - japán, india, oroszország, közel-kelet - egész egyszerűen nem tényezők vagy csak bizonyos területeken fontosak, mint tajvan és a csipek vagy szaúdarábia és oroszország, meg az olaj. ezen gazdaságok többsége azért inkáb kereskedne, mint kelet és dél-kelet-ázsia vagy a nagy nyersanyagtermelők, mint az oroszok, kanada, ausztrális és a közel-kelet. mindegy is, ez a bekezdés inkább csak mellékszál, de mondjuk india azért annyira nem akar kinyílni, ha nem muszáj.

az sem olyan nagyon meglepő, hogy a világkereskedelem nagyja a tengeren zajlik, ahol azért van egy pár pont, aminek a lezárása komoly gondokat okoz. ilyen a szuezi csatorna és a vörös-tenger másik végén található bab-el-mandeb-szoros, amit ha jól értem a húsziknak többé-kevésbé csak sikerült lezárni, bár talán az indiába és kínába tartó orosz tankereknek nincs miért aggódniuk. ugyanez azonban már nem biztos, hogy igaz az európába tartó, kínai árut szállító dán konténerhajókra.

van persze előnye, ha az ember előbb nézi meg az adatokat és utólag kezd el okoskodni, de szerencsére én képes vagyok megmagyarázni ezt is. szerintem a kereskelem arányának 2022-es megugrása csak statisztikai hiba, az egyre szaporodó korlátozások miatti kerülőutak eredménye. én legalábbis nem nagyon találkoztam olyan információval, ami alapján 2022-ben hihetetlenül nagy új lendületet kapott volna a világkereskedelem. mindegy.

a tézisem nagyjából az, hogy egy egyébként is deglobalizálódó világban, ahol egyre több ország vezet be protekcionista intézkedéseket, a vörös-tenger blokádja tovább ront a helyzeten. mindez európának különösen rossz, magyarországnak meg még annál is inkább. most talán úgy tűnik, hogy a konvojosdi nem működik a vörös-tengeren, de abban biztosak lehetünk, hogy egy trump vezette amerika meg se próbálná megvédeni az eu-kína kereskedelmet.

azt meg remélem nem kell bővebben kifejteni, hogy a bezárkózás egyre több szereplő részéről miért nem ígér sok jót a jövőre nézve. boldog új évet mindenkinek, remélem végül nem lesz igazam

[bdpst24]

A plusz törődés meghozza gyümölcsét

A plusz törődés meghozza gyümölcsét

Okos kiegészítő lépések érett bőr ápolásához Az évek múlásával minden változik! Ahogy testalkatunk, hajunk színe vagy szervezetünk energiaszintje, úgy bőrünk hidratáltsága, felszíne és tápanyagszükséglete is megváltozik. Ezek természetes folyamatok, amelyeket nem tudunk megállítani, azonban folyamatos odafigyeléssel és törődéssel sokat tehetünk egészségünk és természetes szépségünk megőrzéséért.…

[csacskamacskamocska]

1000.

Tegnap gondolkodtam rajta, hogy az 1000. poszt az miről is szóljon, aztán ma reggel turkáltam a draftban, ahova az érdekesebb cikkeket meg gondolatfoszlányokat szoktam ledepózni, hogy majd később átrágom, és ott találtam Sebestyén Eszter pszichológus írását a bántalmazó kapcsolat ketrecéről. Nagyon hosszú, szerintem keveseknek lesz hozzá türelme, úgyhogy elébiggyesztek egy rövidebb, saját gondolatmenetet. Visszanézve az elmúlt 4-10 évet, azt hiszem végigmentem egy ilyenen. Még mindig vannak bennem kérdések, és még mindig keringek a kékszakállú herceg várában. Mégis, ha visszanézek, egyszerre érzem magam győztesnek és legyőzöttnek. Nagyon sokat tanultam, amit nélküle nem tanulhattam volna meg. Jobbá tudtam válni, pedig változhattam volna rosszabbá, keserűvé, motiválatlanná és cinikussá, de valójában közelebb vitt önmagamhoz, a valós önmagam elfogadásához. A saját lágyságom, lobbanékonyságom, naivitásom és optimizmusom elfogadásához. Nem olyan vagyok mint anyám, sem nem olyan mint a saját ideáljaim, sem Logan vetített képe. Vagyok, aki vagyok, akár kell valakinek, akár nem. Lehet továbbmenni. Hosszú ideig feszültünk egymásnak, mindketten meg akartuk mutatni a másiknak, hogy milyennek látjuk, hogy milyen „valójában”. Pedig egyikőnk sem olyan. Hogy a türelem meg az idő végül szül-e bármi „igazit” arról fogalmam sincs. Semmihez sem szeretnék csupán a beletett idő miatt ragaszkodni, de semmit sem szeretnék kukába dobni csupán azért mert volt vele fájdalom.

Ne maradjatok benne olyan kapcsolatban, ahol bántanak, megaláznak, manipulálnak, semmibe vesznek, kihasználnak és fájdalmat okoznak!

Ne bántsatok másokat, ne manipuláljatok, ne játszmázzatok és ne használjátok ki más figyelmét, szerelmét, gyengeségeit!

Törekedjetek jó dolgokra!

És akkor alant a cikk...

Sebestyén Eszter Az érzelmi fogság és a szabadulás

A legtöbb mérgező, bántalmazó kapcsolatból nem könnyű menekülni. Nem azért, mert pisztolyt szegeznek az ember fejéhez. Nem azért, mert konkrét életveszély fenyeget. És mégcsak nem is azért, mert annyira jó lenne benne maradni.

Az érzelmi fogságban láthatatlan rácsok fognak közre, és láthatatlan lánc húz vissza. Láthatatlan kötél fojtogat. Láthatatlan pórázzal irányítják előbb-utóbb minden lépésem.

Csakhogy ebbe a láthatatlan rácsokból felépülő ketrecbe nem úgy kerülök bele, hogy egyszer csak bezárnak. Hanem, hogy szépen lassan zárnak be. A rácsok egyesével kerülnek be, nem egyszerre. A póráz szépen lassan veszi át az irányítást a lépések, döntések fölött, és centiről centire lesz egyre rövidebb. A kapcsolat szépen lassan válik börtönné. Mire felfogom, hogy miben is vagyok, már kapkodni kell a levegőért. Érzem már egy ideje, hogy valami nem jó, hogy folyamatosan szorongok, szenvedek, érzem, hogy egyre rosszabb a közérzetem, hogy egyre kevésbé merek dönteni bármiben, mert csak arra gondolok, mit fog szólni. Mikor elkezdek vágyni a ketrecen k��vülre, akkor fogom fel teljes valójában, hogy egy ketrecben vagyok. Akármerre lépnék, csak rácsokat látok.

Ekkor tudatosul, hogy akármilyen irányba mozdulnék, fájni fog. De a mozdulatlanságba meg beleőrülök. Ekkor tudatosul, hogy innen nem lehet csak úgy kisétálni. Mert eddigre már nagyon sok mindent elvettek tőlem, ami kellene a szabaduláshoz.

Ekkor fogom fel, hogy nem lehet fájdalom nélkül szabadulni, mert meg fognak próbálni visszahúzni. Manipulálni. Minden eszközzel. Meg fogják próbálni elmagyarázni, miért érdemlem azt a ketrecet. Miért érdemeltem, hogy bántsanak. Vagy hogy miért jó nekem abban a ketrecben. Mert fel fogom fogni, amitől egész életemben féltem, hogy ha kívülre vágyok, büntetés lesz. Ha kívülre vágyok, utálatot, megvetést, bosszút fogok kapni. Még többet, mint eddig. Ha kívülre vágyok, kitaszítanak, kirekesztenek, támadnak.

Ha kívülre vágyok, végképp megfosztanak mindentől. Nemcsak a szeretetet vesztem el, hanem annak az illúzióját is, hogy valaha szerettek. Hogy valaha jelentettem valamit.

Ha kiszabadulok, akkor fogom fel teljes mértékben, miből szabadultam. Akkor áll össze, hogy börtönöztek be. Akkor áll össze, hogy épültek fel a rácsok egyesével. Hogy épültek le a védekezési próbálkozásaim szintén egyesével. Hogy fosztottak meg a méltóságomtól. Hogy távolítottak el saját magamtól, a saját érzéseimtől. Hogy épülhetett fel az a rendszer, az a kapcsolati háló, amiben én nem számítottam. Soha. Hogy próbálták meg uralni a gondolataimat, a döntéseimet. Hogy építették fel azt, hogy az én szempontom nem szempont. Hogy az én érzésem nem valós. Nem jogos. Hogy próbálták meg eltorzítani a valóságészlelésem. Hogy lettem egy eszköz. Hogy tanítottak arra, hogy ne higgyek a saját érzéseimnek. Hogy próbálták meg elfogadtatni azt, hogy a másik igénye, érzése legyen az első, a legfontosabb. Hogy próbálták meg elérni, hogy vele empatikusabb legyek, mint saját magammal. Hogy képeztek arra, hogy csakis és kizárólag a másik igényeihez, érzelmeihez, elvárásaihoz próbáljak meg igazodni, és tanuljam meg figyelmen kívül hagyni a sajátom. Hogy kellett amöbaként olyanná formálódni, amilyen éppen az ő hangulati, érzelmi állapotának a legkényelmesebb. Hogy lett az egész kapcsolatban uralkodó az ő szempontrendszere. Az ő valósága. Hogy épül minden arra, hogy csakis ez legyen a mérvadó. Az igazodási pont. Mindennek az alfája, és omegája, hogy ő mit gondol, mit érez, mit fog szólni. Kezdetben még jutalom járt, és elismerés, ha sikerütl az igazodási ponthoz igazodni, ha az ő kényének-kedvének eleget tudtam tenni. Akkor azt éreztetették, hogy legalább valamire jó vagyok. Majd ez a jutalom is szépen fokozatosan elmaradt. A büntetések viszont egyre durvábbá váltak. Ahogy büntették a lázadási, kitörési kísérleteket. Ahogy büntették az őszinteséget. Ahogy megtorolták az egyet nem értést, az ellenkező gondolatokat.

Így akartak egy bábuvá formálni.

Ezt felismerni kegyetlenül fáj. Egy darabig. Vérzik és sajog az egész lélek. És ami a legfájdalmasabb, hogy a fájdalomnak örülni kell. Mert a fájdalom azt jelenti, hogy még nem vagyok bábu. Hogy még nagyon is érzek. Hogy az érzéseimet nem sikerült meggyilkolni. Hogy még lehet szabaddá válni. Még nincs késő. Mert még nem tudott megtörni. Még nem tudott elvenni mindent. Még nem tudtam azonosulni a saját bántalmazómmal. Még nem tudtam elfogadni az elfogadhatatlant. Még nem tudott a foglyává tenni. Még nem tudta a lakatot rázárni a ketrecemre. Még az ajtó, ha résnyire is, de nyitva van. Van választási lehetőségem. Van döntésem. Van önérzetem. Van erőm.

A szabadulás után egy darabig nem érzem a szabadság édes ízét, amire vágytam. Mert egy darabig még a senkiföldjén bolyongok. Illúziók, kapaszkodók nélkül. Elveszetten.

De ahogy a rácsok szépen lassan kerültek körém, úgy szépen lassan elkezdem őket lebontani. Egyesével. Ahogy a méltóságomtól lépésről lépésre próbáltak megfosztani, úgy adom vissza magamnak, lépésről lépésre. Ahogy tiltották és büntették az érzéseimet, úgy én most engedélyt adok nekik. Mindegyiknek. A haragnak, fájdalomnak, csalódottságnak, kétségbeesésnek, félelemnek. Ahogy egyre nagyobb teret építettek a másik valóságának a lelkemben, úgy azt én kezdem el elszántan és tudatosan zsugorítani, és egyre nagyobb teret adni a saját valóságomnak. Ahogy fokozatosan tették igazodási pontnak a másik szempontrendszerét, úgy én fokozatosam teszem azzá a sajátomat. Egyre nagyobb érvényt és létjogosultságot adok a saját nézőpontomnak, a saját érzéseimnek, egyre empatikusabb leszek saját magamhoz.

Ahogy ezeket lépésről lépésre meg tudom tenni, úgy bizonyosodok meg arról, hogy nem tudtak bábuvá tenni, és már soha nem is fognak tudni. Úgy veszi át a szégyen helyét az önérzet, és a büszkeség. Úgy kezdem el a saját magamban való hitet visszanyerni. Úgy leszek egyre szabadabb. Egyre erősebb.

Úgy haladok az érzelmi fogságból az érzelmi szabadság felé. Úgy lesz egyre édesebb a szabadság íze. Lépésről lépésre.

[azsofiaa]

Túl nehezek a lépések, esek-kelek, mint egy félrészeg