#konyha boszorkány

[annwn]

[worchestershire-from-manchester]

“Lassan a földig ereszkedő tömésházba nyitottunk be, az öregasszony épp szilvalekvárt főzött a párás, félhomályos konyhában, de mikor a boszorkányokról és a szemmel verésről kérdeztem, szívesen abbahagyta a munkát:

– Boszorkányokról mostanában nem tudok, de olyat sokat ismertem, aki tudott szemmel verni.

– Ezt komolyan mondja?

– Komolyan. Úgy lehet rájönni, hogy ki rontotta meg a gyereket vagy a tehenet, hogy három szem faszenet teszünk a fövő vízre, egyiket elnevezzük férfinak, a másikat lánynak, a harmadikat asszonynak, amelyik először száll le, az rontott szemmel. Ha gyereket rontottak meg, úgy kell meggyógyítani, hogy a szenet ballal, visszakézből bedobjuk a fürdővízbe, a gyereket megfürdetjük, és a szénnel keresztet rajzolunk a bal füle mögé.

Amelyik gyerek három nagypénteken keresztül szopott, annak a szeme ver, ilyen volt a mi falunkban P. bácsi, olyan szúrós, kemény pillantása volt. Látszólag dicsérte a tehenünket, de közben lenézett a földre, hogy átok legyen a dicséretből, és a tehén véres tejet adott.

Eljárt a szomszédba, megcsipkedte vagy megsimogatta a kisgyereket, alighogy elment, a gyerek görcsöket kapott, elrohantak vele az orvoshoz, de ő sem tudta meggyógyítani, a gyerek nyavalyatörős maradt.

Mikor kiismertem P. bácsit, már tudtam védekezni ellene, nem adtam el neki tejet, mert tudtam, hogy otthon a disznók vályújába önti, és addig veri vidravesszővel, amíg a vessző forgáccsá nem válik, így idéz rontást a tehénre. A konyhába beengedtem, de ahogy kiment, hármat köptem utána, és seprűvel egy keresztet húztam a konyha földjére. Mikor P. bácsi meghalt, a padlásukon a sok üres befőttesüveg egész éjszaka zengett, mintha dobálnák őket, reggel felmentek a padlásra, de nem találtak ott senkit. Ez is bizonyítja, hogy az öreg rontó ember volt.

Most, mondom, nem tudok boszorkányokról, de azért ma is jól teszi az ember, ha vigyáz. Gyanús embernek csak András-keresztes köcsögben adjunk el tejet – ez megvéd a rontástól –, ha valaki olyankor jön látogatóba, mikor fejünk, nem szabad fogadni a köszönését, mert elköszöni a tejet, és még ez a vékony étel is elveszik. Ha az ember éjszakára felállítja a seprűt az ajtó melletti sarokban, a boszorkány nem tud bejönni.

– Gyógyító emberről nem tud?

– De, olyan is van. A Sebők Jancsi lova beteg lett, csak aludt folyton. Jancsi református ember, de ő is látta, hogy a lovat megigézték, elment Kránitzért, az megmosdatta a lovat valamiben, meg is gyógyult.

Az öregasszony még nem fogyott ki a babonákból, de mikor egy elejtett mondatából kiderül, hogy ő öltözteti a falu halottait, inkább a temetési szokásokról kérdezem.

– Mikor valaki meghal, vizes ruhával letörölik, fehér kendővel felkötik az állát, hogy ne maradjon tátva a szája, mikor kicsit megfásult az arca, leveszik róla. A legjobb ruhájába öltöztetik, ha valaki pazarlásnak tartja, azt felelik neki: jó ember volt, megérdemli! Kalapot is adnak rá, cipőt, a fiatalokra nyakkendőt.

Gyereket fehérben temetnek, a keresztanyák viszik a temetőbe, és ők fizetik a költségeket is. A temetést úgy tartják, mintha esküvő volna, a lányoknak vett koszorút raknak a fejébe, koszorúslányok és vőfélyek mennek a koporsó után.

Ha a gazda halt meg, mikor viszik ki a temetőbe, az istállóban felállítják az állatokat, ők is adják meg a végső tisztességet.

A sírt jól megtiporják, hogy a halott ne tudjon visszajárni, a gyerekeket ráültetik a székre, amin a koporsó feküdt, hogy ha a halott mégis visszajönne, ne ijedjenek meg tőle. Őriszentpéteren lakott egy ember, aki egy nagy sor fenyőt ültetett a háza elé, ez megvédte a szellemektől.

A legtöbb helyen ma is tartanak tort, ha valaki haldoklik a háznál, az ismerősök már viszik is oda a tojást és a cukrot. Kuglófot szokás sütni, bort isznak rá, megy a tréfa, hogy vigasztalják a háziakat. Halottról emléket csak rokonnak szokás adni, azt is a toron osztják szét.

– És maga nem fél a halottaktól?

– Nem, egyszer mi is meghalunk. Igaz, hogy feküdni sokat kell, de nem szenvedünk.”

Moldova György - Az Őrség panasza

[roseevanshp]

A Nem Csak Hóangyal Lily

- Édesem, kidíszítenéd ezeket?

Anyu nagy tál mézeskalácsot tett elém, mire én felcsillanó szemekkel és összefutó nyállal megnyaltam a számat. Lily kuncogva fordult hátra hozzám, a konyhapultnál állt és csak azért nem volt a feje búbjáig lisztes, mert piros kockás kötény díszelgett rajta.

- Kecskére bíztad a káposztát - kuncogott jókedvűen, smaragd szemeiben huncut fény ragyogott. Anyu mindent tudón mosolyodott el.

- Lehet, de ez a kecske kedves és jóságos, épp ezért nem fogja egyedül megenni az összes süteményt. Igaz, Rosie?

Nem válaszoltam, csupán mohó izgalommal letettem a kezemben lévő könyvet és feljebb ülve székemben rákönyököltem az étkezőasztalra. Lily kipirult arccal kacagott, mielőtt bármit mondhatott volna, a konyha ajtajában Petunia kabátos alakja jelent meg.

- Indulok. Vernon már vár rám - jelentette be megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal, mire mi kíváncsian felé néztünk.

- Pontosan hová is mentek, szívem? - anya szigorú várakozással vonta fel a szemöldökét, Lily és én sokatmondó pillantást váltottunk.

- A vásárba. Vernon bácsikája forralt bort fog árulni, és segíteni kell neki.

Anyu kimérten bólintott.

- Legkésőbb nyolcra legyél itthon. És lehetőleg ne igyál sok bort - tudod, hogy könnyen a fejedbe száll!

A ház úrnője jelentőségteljesen meredt tizenhat éves nővérünkre, aki erre morgó hangot hallatva, hisztérikus türelmetlenséggel megforgatta a szemét.

- Nektek is jó szórakozást! - zsörtölt, majd miután a nyaka köré csavarta sálját és felhúzta kesztyűjét, sértett trappolással eltűnt a küszöbről, távozását a bejárati ajtó hangos csattanása jelezte.

Anyu gondterhelt szomorúsággal nézett utána.

- És ti még csak nem is kamaszodtok... - ingatta meg a fejét, majd a csokikrémtől barna kezét megtörölte a kötényébe és elém téve a cukormázat mutatóujjával a csupasz figurákra bökött. - Láss hozzá, mert holnap reggelre itt vannak nagyanyádék - apa szüleire mindig így utalt -, és náluk mindig nyolc fogásos desszert van. Kínos lenne, ha pont én szakítanám meg ezt a hagyományt.

Örömteli lendülettel kezdtem díszíteni, miközben Lily szorgosan segített anyunak a többi étellel, ám mikor már csaknem begörcsölt a kezem, a mintára váró kalácsok száma pedig nem fogyott, kétségbeesetten nyögtem föl.

- Ezek soha nem fognak elfogyni - morogtam bosszúsan, mire Lily porcukros hajjal, együttérzőn lesett felém. Édesanyánk elgondolkodva szólt.

- Ha szeretnéd, menj és hívd át Perselust. Hátha van kedve segíteni.

- Megyek!

Mintha a felajánlott lehetőség maga a megváltás lenne, követhetetlen gyorsasággal pattantam talpra és szaladtam az előszobába. Anyu szemmel látható feszültséggel követett.

- Holnapra mindennel késznek kell lennünk - egyetértőn biccentettem, közben felvettem a csizmámat és belebújtam a kabátomba. - Megtennéd, hogy ezt odaadod apádnak?

Forró teától meleg termosztátot nyomott a kezembe, a fejembe húzva a sapkát készültem indulni, mikor még vörös hajú nővérem kikiáltott a konyhából.

- Ha Pers nem akar jönni, mondd meg neki, hogy szétrúgom a hátsóját!

Anya a szemét forgatta.

- Nem kötelező jönnie, de szeretettel látjuk.

Elszánt cétudatossággal léptem ki a házból, csak miután anya becsukta utánam az ajtót, fogtam fel, hogy mekkora pelyhekben esik a hó. Vigyorogva néztem fel a szürke égre, majd észbe kapva leráztam magamról a havat és a ház oldalához indultam.

Apu az épületnek támasztott létra tetején állt és az összegabalyodott fényfűzérrel bajlódott, amit az ereszre kellett volna feltennie, meglátva engem azonban megkönnyebbülve szusszant.

- Rosie!

Mellkasomat meleg büszkeség feszítette szét a hangjában rejlő boldogságra, felragyogó zöldes szemekkel mászott le hozzám.

- Ezt anyu küldi.

Átnyújtottam a fémes csillogású flakont, mire ő sietve lekapta a kesztyűjét és a fagytól érzéketlen ujjaival remegve kiszolgálta magát. Csodálkozva fürkésztem kipirosodott arcát, vörös orrát, az örömteli sóhajjal ajkai között távozó pára felhőt. Apu mindig olyan erős és sérthetetlen volt a szememben, hogy szokatlan volt őt ennyire kiszolgáltatottnak látni, még ha csupán az időjárás miatt is.

Neki is feltűnhetett, hogy min gondolkozom, mert pár korty után leeresztette a pohárként is funkcionáló kupakot és szelíd mosollyal rám bámult.

- Olyan vagy, mint egy manó - méregetett bizalmas őszinteséggel, amin töprengve merengtem el.

- Perselushoz megyek. Áthívom segíteni.

Apu arcán aggódás suhant át.

- Ajjaj. Ennyire nem haladunk? - kérdésére a vállamat vontam.

- Anya mindent tökéletesre szeretne.

- Na, igen, ez anyára vall... - apu a távolba révedve szólt, majd hirtelen felém fordult. - Tuney elment?

Bólintottam, olyan hideg volt, hogy félő lett volna, ha kinyitom a számat, utána nem tudom vacogó fogak nélkül becsukni.

- Akkor tényleg elkél minden segítség - állapította meg, még meg sem itta a teát, szeretetteljesen simította meg az arcom. - Menj és mentsd meg Perselust is!

- Repülök! - kacsintottam, azzal már ott sem voltam.

Cokeworth városára csaknem térdig érő hó zúdúlt az elmúlt napokban, a közeljövőben várható fagyok miatt pedig nem tűnt úgy, hogy egyhamar elolvadna. Magasra húzott térdekkel gázoltam a fehér csapadékban, a mindig oly' népes játszótér mellett elhaladva keserűen konstatáltam, hogy nem csak az utca, de az egész város kihalt. Ez nem volt meglepő, hiszen december 23-át írtunk - senki nem volt olyan bolond, hogy ilyen ítéletidőben a szabadban lófráljon, vagy ne a családja körében készülődjön a szeretet ünnepére.

Hosszú percek elteltével értem el a csatornát, aminek hídján tíz éveshez képest meglepő gyorsasággal keltem át. A Fonó Sor a városka többi részével ellentétben nem változott karácsonyi öltözetbe. A fekete sorházakat mindössze a hó színezte be, keskeny alakjukat nem szegélyezte vidám fényfűzér. Ez nem lepett meg, hiszen nagyon jól tudtam, hogy az itt élő emberek nem engedhetik meg maguknak az afféle luxust, mint a kertben álló rénszarvas bábu, vagy a talpig angyalhajjal teleszórt karácsonyfa, mégis egyszeriben elszomorított a felismerés, hogy a zárt ajtók mögött mennyi családnak kell hiányt szenvednie ezen a csodás ünnepen is.

Hogy a lelkemet facsaró bűntudaton tompítsak, megszaporáztam lépteimet és csak akkor álltam meg, mikor elértem a sötét és apró ablakkal pislogó, zsugori házak között megbújó tizenegyes számot.

Néhány másodpercig hevesen zakatoló szívvel, riadtan toporogtam - pontosan tudtam, hogy barátom apja mennyire nem szeret minket, végül viszont megmakacsolva magam harciasan felfújtam az arcom és bekopogtam.

Először semmi nem történt. Nem mozdult függöny, nem csendültek közeledő léptek. Már kezdtem azt hinni, hogy senki sincs itthon, mikor odabent mozgolódás hangja hallatszott és váratlanul kinyílt az ajtó.

A küszöbön a tizennégy éves Perselus állt. Szikár alakján otromba és a kelleténél nagyobb méretű ruhák lógtak, sápadt arca a szokásosnál is fehérebb volt. Fekete íriszei döbbenten villantak, ahogy meglátott, szemöldöke értetlenül szaladt össze egy csíkba.

- Te meg mit keresel itt? - bosszús kérdésére makacs elszántsággal feleltem.

- Segítened kell.

A fiú vad fintorral horkantott, a háta mögül kíváncsi női hang csendült.

- Pers, kicsikém, ki az?

A fekete hajú szemforgatva sóhajtott.

- Rose Evans.

A ház mélyéből sűrű lépések dobbantak, varázsló barátom mellett magas és a kamaszra félelmetesen hasonlító nő jelent meg.

- Rosie?

- Jó napot, Mrs. Piton! - vidám mosoly kíséretében köszöntem.

A betegesen sápadt nő szemei alatt fekete karikák húzódtak, mégis mikor meglátott, az ónix szempár érzelmektől megtelve lágyult el.

- Bogárkám, Merlin hozott! - újfent elvigyorodtam; ez az üdvözlés olyan varázslatos volt, hogy nem tudtam betelni vele. - Minek köszönhetjük ezt a kellemes meglepetést?

Barátságos érdeklődésére elpirulva válaszoltam.

- Perselus segítségére lenne szükségünk - kapkodva magyaráztam tovább. - Holnap jönnek a nagyszüleim, és pár dologgal eléggé elmaradtunk, mert a nővérem, Tuney, állandóan eljár randizni azzal a dagadt és neveletlen fiúval a másik utcából.

Perselus szavaimra prüszkölve kuncogott fel, anyja lesújtó tekintetére erőltetett komolysággal regulázta meg arcizmait. Mrs. Piton kedves mosollyal nézett rám.

- Ezt sajnálattal hallom. Természetesen Pers nagyon szívesen segít mindenben, amiben kell.

Az említettnek szemmel láthatóan más lett volna a véleménye, amit, ha az anyja nem adja a kezébe a fogasról leemelt fekete kabátot, feltehetően hangosan is kimond. De minthogy Mrs. Piton nem adott esélyt kamasz gyermekének tiltakozni, a fiú beletörődő sóhaj kíséretében magára öltötte a vékony ruhadarabot, majd egy utolsó aggódó pillantást küldve a boszorkány felé távozni készült.

- Érezzétek jól magatokat! - integetett utánunk az ajtóból a fekete hajú nő, még akkor is láttuk a vállkendőt maga előtt fázósan összehúzó csontos alakot, mikor Perselus és én a csatorna fölött görbülő hídra kanyarodtunk.

Nem kerülte el a figyelmemet, hogy barátom arcán leplezni próbált gondterheltség mélyíti el az aggodalom szülte ráncokat; hogy valamelyest javítsak a másik borús hangulatán, szórakozottan szóltam.

- Lily azt mondta, hogy ha nem jöttél volna el, szétrúgta volna a hátsódat.

Perselus keserűen horkantott, elhúzott szája szegletében viszont mégis bujkált egy halvány félmosoly.

- Lily sok mindent mond, amit nem gondol komolyan - jelentette ki csöndes hittel, amivel én nem vitatkoztam. Újult kíváncsisággal pillantottam a mardekáros szikár alakja felé, félénken érdeklődtem a szívemet nyomó gondolatról.

- Apukád megint a kocsmában van?

A fiú nem válaszolt, vékony vonallá préselt ajkai beszédesebbek voltak minden szónál. Nem szerettem így látni őt - a vállát nyomó gondok miatt ennyire fáradtnak. Mintha nem is tizennégy, hanem egy ezer éves öregember lenne, aki túl sok mindent látott és hallott, és aki belefásult az élet ügyes-bajos dolgaiba.

Talán ezért, vagy csak mert Perselus eleve nem fűzött sok reményt az emberekhez és a bennük lakozó jósághoz, nem firtattam Tobias Piton viselkedését. Helyette inkább új téma felé tereltem a beszélgetést.

- Hogy állsz a házidolgozatoddal?

- Melyikkel? - Perselus unott kérdésére nyomban szertefoszlott korábbi magabiztosságom.

Lily ugyanis hiába említette, hogy még december 27-éig el kell postázni a kiadott feladatot, nem kötötte az orromra annak témáját. Sem pedig azt, hogy pontosan hány házidolgozatot kell beadnia. Merthogy ezek szerint nem csak egyet kell - gondoltam vészesen kutatva az emlékeim között bármi támpont után, mikor azonban nem tálaltam semmi hasznos információt, leleményesen csak ennyit feleltem:

- Hát azzal, amelyiket a leghamarabb kell elküldened.

Perselus gyanakodva mért végig, ártatlan tekintetem láttán viszont végül csupán megvonta a vállát.

- Már tegnapelőtt elpostáztam.

- Ó - meglepetten nyekkentem.

Lily mindig kitűnő tanuló volt már a Roxfort előtt is, éppen ezért furcsa volt a felismerés, hogy Perselus, akivel rendszerint együtt tanult, lekörözte őt egy házidolgozat beadásában. Hogy hirtelen keletű zavaromat leplezzem, felháborodva borzongtam meg.

- Mégis milyen tanár ad ki téli szünetre házifeladatot?

Perselus fintorogva hümmögött.

- Sötét varázslatok kivédése tanár.

A fiú őszinte kijelentéséből rájöttem, hogy korábbi színjátékom, miszerint milyen magabiztosan ismerem a Roxforti szokásokat, mennyire gyatrára sikeredett. Perselus viszont ezt nem dörgölte az orrom alá: finoman segített kiigazodnom a számomra igencsak homályos beszélgetésben, anélkül, hogy ezt különösebben kihangsúlyozta volna.

- Ha én tanár lennék, biztosan nem kínoznám a diákokat azzal, hogy házit adok ki karácsonyra. Ez szent ünnep.

Perselus nem ellenkezett. Még akkor sem, ha a karácsonyról alkotott véleménye neki merőben más volt. Inkább halvány mosollyal zsebre dugta a kezeit és folytatta az általam elkezdett játékot.

- Ha én tanár lennék, karácsonyra nem, de nyárra biztosan adnék ki házifeladatot. Mondjuk, úgy négy tekercsnyit...

Megbotránkozó pillantásomra kiszélesedő vigyorral, kihívón vonta fel a szemöldökét.

- A diákok utalnának érte - morogtam hitetlenkedve, ám a kamasz csak lezseren megvonta a vállát.

- Na és aztán? - nemtörődő szavait komolyan folytatta. - Úgysem leszek tanár. Bájitalmester leszek.

Ha akartam, sem tudtam volna válaszolni, mert rálépve a garázsfelhajtónkra apa létrán imbolygó látványa tárult a szemünk elé, amint ballerinákat megszégyenítő mozdulatokkal igyekszik a magasban maradni. Perselus és én riadtan szaladtunk oda hozzá, már majdnem megfogtuk a billegő létra lábait, mikor apa végleg elveszítette az egyensúlyát, és a karjaival hadonászva, egy hangos kiáltás közepette lezuhant a hóval borított sövény-ágyra.

Magas alakja a pillanat tört része alatt vált fagallyakkal tarkított fehér figurává; még fel sem fogta, hogy mi történt, varázsló barátom elé ugrott és egy határozott mozdulattal megragadta a karját, majd kihúzta őt a pudingként rezgő örökzöld bokorból. Piros arcán értetlenség grimasza suhant át, miközben én leporoltam róla a hűvös csapadékot, a mardekáros aggódva végig nézett rajta.

- Jól érzi magát, Mr. Evans? - apa, mint akinek most tűnik fel először a kamasz jelenléte, meglepetten pislogott a fiúra.

- Igen, Perselus, köszönöm! - hadarta el, majd sebesen a kezébe temette az arcát és prüszkölt.

Félve méregettem az átfagyott férfit, miközben Perselus réssé húzva szemeit, rosszat sejtőn apára nézett.

- Egészen biztos benne, hogy nem akar egy kis pihenőt tartani? Csak amíg átmelegszik egy kicsit.

A varázsló kérdésére apa makacsul ingatta a fejét.

- Nem lehet - fogott bele a magyarázatba. - Még a felét fel kell tennem.

Mintegy bizonyítékként felemelte az elgémberedett ujjai között ragadt fénysort, fekete kabátos barátom kétkedő tekintetére biztosabban folytatta.

- Tényleg végeznem kell ma ezzel. De ígérem, hogy amint készen vagyok, bemegyek és leülök a kandalló elé.

Perselus nem volt teljesen meggyőzve a másik állítása felől, azt mégis annyiban hagyta. Egy udvarias biccentéssel eleresztette apa karját, majd egy utolsó illedelmes köszönés után követett engem a házba.

Belépve fahéj és vanília bársonyos illatának keveréke kúszott az orrunkba; kamasz barátom még a csizmájából sem bújt ki, én már lerúgott bakancsaimat kikerülve, kabátostul a konyhába szaladtam és izgatottan kiáltottam.

- Apu leesett a létráról!

Anya és Lily a konyhapultnál dolgoztak, a nem várt hír hallatára viszont megnyúlt arccal felém fordultak és ijedten levegő után kaptak.

- De ugye jól van? - vörös hajú nővérem elsápadva nyelt, mielőtt válaszolhattam volna, a hátam mögött Perselus állt meg és mutálástól karcos hangon, higgadtan felelt.

- Semmi baja egy erős megfázást leszámítva.

Anya megkönnyebbülten hunyta le a szemét, majd újra magára öltve a szigorú háziasszony szerepét rendezte vonásait és kibújva a kötényéből felénk indult.

- Megyek és inkább megnézem.

Mikor mellénk ért, szeretetteljes mosollyal nyomott puszit Perselus arcára, aki ettől a közvetlen gesztustól a füle hegyéig elvörösödve megköszörülte a torkát.

- Nagyon hálásak vagyunk, hogy segítesz nekünk, Perselus! - mosolygott anya, majd még valamit mormolva a férfias büszkeségről és keményfejűségről kabátba bújt és elhagyta a házat.

A mardekáros még mindig megilletődötten állt egyik lábáról a másikra, amit Lily rögvest észlelve elvigyorodott és hozzá szaladva nagy lendülettel átölelte őt.

- Annyira örülök, hogy itt vagy! Mondtam Rose-nak, hogyha nem lettél volna hajlandó magadtól jönni, én magam rángattalak volna ide... - lelkendezett fülig erő mosollyal, majd hirtelen elengedve a rémült fiút izgatottan visszaszaladt az asztalhoz.

Perselus zavarából és rákvörös fejéből mit sem észlelve kezdett valamit magyarázni a nagyszüleinkről meg a náluk lévő sok-sok fogásról, mi azonban nem figyeltünk rá. A mardekáros még mindig kábán dörzsölte meg a nyakához préselődő pulóver szegélyét, mire én mindent tudó, cinkos vigyorral felnéztem rá és vonogatni kezdtem a szemöldökömet.

A fiú idegesen villantotta rám gyilkos tekintetét, már majdnem beleborzolt a hajamba, mikor a bejárati ajtó kinyílt és anya csatlakozott hozzánk.

- Hát ti még mindig itt álltok? - lepődött meg. - Perselus, szívem, nyugodtan menj beljebb. Rosie, te pedig vedd le a kabátodat és kérdezd meg a vendégünket, mit kér inni.

Miután kiadta ezeket az egyszerű utasításokat, visszasietett a konyhába Lily mellé, és mintha mi sem történt volna, ott folytatta a sütést, ahol abbahagyta. Perselus arcára ismét halvány pír szökött, ezúttal viszont esélyt sem adva nekem a jelentőségteljes pillantásokra a hátam mögé lépett és lesegítette rólam a kabátot.

[bruszi2017]

Űrtojás helyett Záptojás

Kedden újra kitárja kapuit Európa, az uniós csúcsok helyszínéül szolgáló irodaépület, amit két héttel ezelőtt éppen a Brüsszelbe tartó állam- és kormányfők orra előtt zártak be “a konyhájában terjengő mérges gázok miatt”. Most ne poénkodjunk azon, hogy különféle toxikus anyagokkal egyébként is nap mint nap megszívatják az uniós menzára ráfanyalodó vendégeket. Az Európa kifőzdéjében felgyülemlett ártalmas gázok veszélyt jelentettek az ott dolgozók egészségére, és ennek a fele sem tréfa. A vadonatúj székházat emiatt öt napon belül kétszer is kiürítették, majd a vizsgálatok idejére hosszabb időre lelakatolták.

Most csak rögzítsük az egyszerű tényt, hogy a brüsszeli EU-negyed legkorszerűbb épületét, a szomszédai fölé magasodó „Tusk Towert” 240 — azaz kétszáznegyven — millió euróért húzták fel a belgák, alig kilenc év alatt. Eredetileg 2012-ben tervezték átadni, végül csak tavaly decemberben avatták fel az átriumában kialakított fénylő óriásgömb miatt Űrtojásnak nevezett — vagy inkább csúfolt — székházat. Nem telt bele tíz hónap, és a konyhai csatorna- meg szellőzőrendszer felmondta a szolgálatot. Hivatalos magyarázatok szerint a tisztítószerekből származó gázok a berendezések meghibásodása miatt visszaáramlottak a konyhába, és keveredve a füsttel, mérgező felhőbe burkolták a helyiséget.

Úgy tudjuk, hogy a történtek óta az épületet Záptojásnak becézik a brüsszeliek.

Akárhogy is nézzük, nagy gáz, hogy a szellőzőrendszer elromlott. A “Tusk Tower” a megszorítások hét — pontosabban: kilenc — szűk esztendejében épült, mégsem állítható, hogy a konyha kivitelezésére rányomta volna a bélyegét a koszt cutting... Ellenkezőleg! Emlékezetes, hogy David Cameron brit ex-kormányfő mennyit füstölgött az épület magas költségei miatt! Felesleges pénzkidobásnak tartotta a projektet, és aranyozott ketrecnek nevezte. Nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a londoni politikus addig szentségelt a csúcstalálkozóknak szentelt brüsszeli szentély szemtelenül magas ára miatt, hogy felháborodásában végül kiírta a Brexitről szóló népszavazást (és vele együtt magát a politikából). Így aztán már be sem tette a lábát Tusk tornyába.

Brüszi azt javasolja az illetékeseknek, hogy vonják le a következtetéseket (valamint a kivitelező munkadíjából a javítás költségeit), és az eseményekből okulva mostantól a személyzetet és a vendégeket kímélő menükről is gondoskodjanak Európa (boszorkány)konyhájában. Íme néhány javasolt fogás:

1. Kijevi jércemellbe Tuskolt gomba, krími tatármártással és narancsos forralt borral

2. Magyaros cézár saláta, illibbencs leves, házi felfújtak

3. Nyúlós lengyel levelestészta Timmermans módra

4. Spanyol polip katalán szósszal leöntve

5. Máltai kaszinótojás offshore módon elkészítve

6. Tallinni tortellini digitálon 

[annwn]

[annwn]

[annwn]

📷 Sevenbells

[annwn]

By Veeeeezy

[annwn]