#igy jártam akkor

[lacikaszep]

De nem is vagy szép! (Ha Szép Lászlónak hívnak, akkor elnézést kérek)

[ti-tettetek-ilyenne]

Mindig csak boldog akartam lenni, de soha nem lehettem az igazán, mindig volt bennem egy félelem a magánytol

A szeretet hiányátol

Hogy nem fog emlekezni ram senki sem,

Utálom az egész életem a világot

A családom nem, sajnos ők utálnak engem

Mikor hét éves voltam még számítottam ha jol emlékszem

De aztán mire a tízet töltöttem már kilógtam a sorból

Az apám mindig magát látta bennem, ez a mai napig igy van az osszes sebet es fajdalmat amit csak tudott rajtam adta le, szoval van nekem is egy jo pár

Szuletett egy húgom, és én megszuntem letezni a csaladomnak, tudom azt gondolod hogy jaj csak feltekeny vagyok stb stb.. De nem. Én szeretem a hugomat hisz a testverem az en vérem ha tetszik ha nem.. De ki lehet mondani tenyleg megszuntem letezni mindenkinek

Ekkoriban mar voltak problemaim, tul naiv es hiszekeny jolelku gyerek voltam aki probalt minden emberrel baratkozni bőrszintol es szarmazastol függetlenül, mert anyukam mindig azt mondta hogy ezek a dolgok nem szamitanak csak hogy milyen maga az ember belül.

Ebből adódó, hogy jo parszor ossze-vissza vertek atbasztak nevettek rajtam megalaztak es en mar nem tudtam mit csinálni hisz kisgyerek voltam mégis mit tudna tenni egy 7-8 eves kis srác aki kepes volt pitypangot adni egy egyetemista lánynak a villamoson mert szépnek találta. Most kepzelheted hogy milyen gyerek voltam igen.

De meg csak most indul be a tortenetem,

Egyre több probléma volt velem, emlekszem ugy gondoltam hogy ha ők kepesek megverni es megalazni en is kepes vagyok ugyan erre es akkor nem en leszek a létra alján, ezért akarva akaratlanul de ilyenné váltam, egy nagyszájú kissé agresszív gyerek lettem olyan 10 éves koromra aki nem tűrte el tovább ha lenézik, nem baratkoztam már csak egyszerűen jöttek maguktól a barátok, hála istennek hogy ilyen barátokat kaptam mint akik megmaradtak mert ők sokat segitettek abban hogy ezt az énem irányítani tudjam es ne a düh es az indulat vezéreljen,

Ekkor mar a 3. Általános iskolam jártam ahol vegeztem is de mar dohányoztam eleg durván, sokszor ittam is (nyilvan a haverok tudod te mirol beszelek es ezek nem azok a baratok akikrol az elobb szo volt) kb ra két évre már drogoztam is jo parszor, sajnos olyan kornyeken éltem az életem ahol ez bőven megtalalhato volt, sok balhe ilyenkor mar egy allat voltam egy rosszindulatú kis szar akinek nem szamitott senki es semmi, csak a saját önös érdeke

Sokszor volt itthon is balhé ilyenkor mar a szuleim is veszekedtek sokat ami szintén rajtam lett levezetve azzal az indokkal hogy(ez a te hibád miattad válunk el)

Ekkoriban kb 14-15 lehettem es friss gimnazista, kozben meg is ismerkedtem az első nagy szerelmemmel akivel 3 évet voltunk együtt, (ott lett elbaszva az egész hogy ugyan abba a gimibe jött es annyira szerettük egymast hogy kb be se jartunk en tulsagosan ragaszkodtam hisz senkim nem volt akit tiszta szívből szerettem volna csak ő)

Mellekelten ilyenkor mar én is osztottam a füvet, (nyilván hisz szivtam is es igy mindig volt pénz / fű is.)

Mar nem is tanultam csak voltam magamnak a csaladom mar nem foglalkozott velem, 3 naponta anya felhivott es eskuszom szo szerint ennyit kerdezett a telefonban kedvetlen es lelketlen hangon hallani lehetett hogy csak azert hív fel hogy nehogy megint baja legyen a gyamuggyel hogy szia, élsz még?

(mert hat nyilván ilyenkor mar volt "pártfogom" vagyis ilyen gyamugyes emberekkel Kellett folyton beszelnem heti 2x mert annyira egy nem is tudom hogy fogalmazzak egy démon gyerek voltam hogy nem is egy hanem 2 is volt egy nő a lakhelyemhez közel hozza mentem kedden, csütörtökön pedig a ferfihez a kozpontba es mindig ellenőrizték hogy epp mit hogy csinalok tudod ez a tipikus "rosszfiu")

Telt az idő mentek a bulik a balhek egyre rosszabb lett a kapcsolatom ekkor mar leszoktam a fűröl es probaltam normalis lenni aztan a 17. Születésnapomon elment a párom kirandulni az évfolyamával (en mar nem jartam oda elmentem szakmázni hogy legyen jövőnk) kiderult hogy megcsalt az akkori egyik legjobb haverommal az első nagyobb pofon az élettől egy hosszú idő után

Rá olyan fél évre szet is mentunm vegleg (nyilvan talalkozgattunk mikor mar neki volt a mostani párja de ezt nem reszletezem ez egy hónap után abbamaradt)

Ekkor jott az hogy vissza szoktam a fűre es eleg kemenyen alkesz lettem lasd a peldat 2 liter vodka narancs az olcso narancsbolt es a literes kommersz vodkábol nem tartott 1 óráig sem es meg erre ra is szivtam par cigit mindig koszonom a barataimnak hogy mindezt vegig csináltak velem, mert egyedul nem ment volna sosem hagytak egyedül es mindig csak este ittunk ilyen "buli keretei közt" belevittek a klubbok világába is egyutt kezdtunk el bulizni jarni rendesen es ahogy emlekszem mindig eszmeletlen jol ereztem magam jöttek mas lányok mindig ugy ereztem ki nyilt a világ es hogy meg fiatal vagyok itt az ideje kielnem magam hogy majd nyugodt lehessek mikor jon a következő komoly es remelem az utolsó (megsugom nem lett az utolsó marmint de csak remelem jon utána mostanság egy tenyleg komoly) emlekszem november 9.e volt meg azon e héten beszeltuk a sracokkal hogy akkor menjünk e arra a szulinapra barátom egy masik haverom akarta magaval vinni mert idézem "te mindig a csajoknal lyukadsz ki en meg vedeljek egyedül?"

Vegul a haveromat nem engedte a barátnője ugyhogy en mentem

Nem volt semmi gáz mielott azt gondolnád, ott jöttem össze az utolsó barátnőmmel (egy egy alkalmas nők nem szamitanak annak ezert o az utolsó) vele meg erosebb volt a Kötelék neha meg most is felhiv pedig mar mas van neki is de van mikor orakon at beszelunk, mindig ottleszunk egymásban es ezt o tudja is.

Nem reszleteznem hogy miert mentunk szét, roviden annyi hogy o nem egyszer csalt meg. Abbol adódóan hogy azt hitte en is megtettem pedig tenyleg nem, emlekszem meg annak a csajnak is azt mondtam részegen hogy nem megyek fel hozzá mikot hazakisertem mert szeretem a barátnőm csak haragszom rá ezert kisertem haza(osszevesztunk pont, es nem! Nem volt egy árva csók se semmi olelgetes semmi ezt most szogezzuk le!)

Na hat mikor megtudta hogy hazakisertem a masik lanyt o ezt nem hitte el nyilván... Istenem ha tehetném azt a napot maskepo csinálnám lehet meg mai napig itt lenne...

Itt mar 18voltam.

Romlott az is ahogy meg van írva.. Megigertem neki mikor legutoljára kibékultunk, ha ujra megteszi az lesz az utolsó mert nem szolok semmit csak elmegyek messzire es itthagyom. Ekkor mar a barataim egy masik varosban éltek

Meg történt újra.. Es en nem szoltam semmit. Csak az egy uzenettel letudta.. Osszeomlottam teljesen millioszor jobban mint az elsőnél... Azota igy vagyok mint most.

Igen ki is koltoztem azonnal meg aznap delutan ahogy az uzenetet megkaptam hivtam is a baratomat es annyit kerdeztem hogy van nalatok helyem? Mire o annyit valaszolt hogy mar meg is csinaltuk teso nezzel vonatot.

Azutan eltelt egy ujabb év osszesegeben azóta majdnem másfél.

alltalaban szabad idomben a kocsmaban ültem intezkedtem másoknak magamnak érted iszogattam sokszor, probaltam az erzeseim elpusztitani teljesen, (hat nem jott ossze) lecsusztam teljesen a baratok tartottak egyben ahogy tudtak aztan egy fel ev után hazakoltoztunk az egyik baratommal es itt is probaltam ellenni megtalalni magam de semmi.. Csak sodordtam az árral jottek mentek a lanyok a baratok is szepen darabjával amit nem is bánok kiderult sokszor ki igazi es ki kamu érted,

Es eljutottunk a jelenig nagy vonalakban. Nem tudom mi vár rám most 21 éves vagyok. Es egy visszafogott csendes emberré váltam sajnos boldog emberré nem.

[aestheticbadboy]

2022.10.12(Éjszaka 2:22)

Az életben most veszitettem a legtöbbet!És a fontosat...

Család... Barátok... Barátnő...:/

Legnehezebb idő amikor saját magamba küzdök az érzésekkel és senki nem tudja hogy mennyire magam alatt lehetek másképp el is szarják.

Nem tudom őszintén mit kellene érezni de a sok fájdalom és idegesség teljesen kinyirta az érzéseim így jártam a legjobban hogyha magam nézem mert nélkülük több leszek és bizalmas emberekre fogok építkezni.

Az én jelenlegi gondolataim:Legyen az élet akármilyen nehéz mindig új tapasztalataid lesznek amik mar a jövőben kevesebb gondot eredményez.

Amikor az élet elvesz tőled mindent akkor megtudod hogy milyen szar egyedül magadban elgondolkodni hogy mit kell tegyél. Ilyenkor nagy káosz van benned harag,fájdalom, bánat, szomorúság, letörtség . De mindig bízok a legjobban és pozitívan gondolkodom de egyszerűen nem érzek teljesen megbízható embert és rengeteg dolog kavarog bennem. Rengetek dolog történik az életemben 17 évesen 4-honappal a születésnapom előtt. Lezárul egy szar gyerekkor.

Nem tudom éppen mi történik az életemben az elmúlt 4-nap nagyon durva nyomot hagyott az eletemben és igy zárni a gyerekkorom ennyi mindennel...

Mindennap kint lenni sok baráttal ismerőssel volt "baratokkal" találkozni és nem tudják hogy mit is érzek legbelül én közben teljesen széttörve ott ülök velük kívülről szerintem nem látni jol takarom hogy bajom van. De rettenetesen jól esne hogyha valaki észre venné mar hogy nem vagyok rendben és meghallgatna és talán lehetne egy jó baráti akar kapcsolati személy az életemben.

Muszáj volt leírnom ezt a pontot az életemben mert nekem jelenleg nagy káosz van a fejemben. Szóval remélem minél hamarább változik ez.4-nap alatt az életemben rengeteg fájdalom ért egyszerre minden napra jutott valami.

Valaki valami biztató dolgot írjon mert jelenleg szar a kilatasom mert ezek az elmúlt napok egyszerűen hihetetlenek...:(

Senki se érzi át de mindenkiért aki fontos volt megtettem mindent és mindenkinek a legjobbat akartam:( a szarban is ott voltam. És a végén minden ellenem fordult. Nem tudja senki hogy mekkora szívem van!egy lány megkapta teljes mértékben és rengeteg dolgot elnéztem de konkrétan játék voltam neki 1ev 5-honapot. igazságtalannak érzem az életet megvannak a bűneim a hibáim de nem ezt érdemlem:( szenvedek mindennap a gondolatoktol nemtudom feldolgozni hogy ez hogy történhet meg.

Igazságtalan hogy én kapom ezt a fájdalmat, amikor kellene valaki akire ténylegesen szamitanom kellene nem marad SENKI. Mar csak egymagam maradtam SENKI más. De kérdezem én?

Miért a jószívű emberek szenvednek akik a jót akarják akik kedvesek mindent megtesznek a másikért több éven keresztül mindig ott vannak neked számíthatsz rá boldoggá tesz segít fejlődni és azt akarja hogy a közös jövő jó legyen...:(

Meg kellene becsülni az ilyen személyeket nem hiszem hogy sok embernek van ekkora szíve.

Mellesleg akármilyen szarul is voltam eddig bármikor én mindig ott voltam másnak amikor megvolt a saját bajom is.:(

Valaki értékelje könyörgöm azt aki vagyok és segítse biztatja lelkesitse végre mert nem ezeket kellene kapnom:(

Remélem minél hamarabb rendeződik minden és sok új igaz személy lesz az életemben!:D

Szép napot kívánok neked hogyha elolvastad a helyzetem egy jó tanácsot adnék! Amikor szomorú vagy bármikor is mindig bízz magadban és légyel határozott pozitív minden fejben dől el sok gondolkodás után megtalálod hogy mi lesz az ami a legjobb!Egy ilyen nehéz időszak közben az ember sokat tanul akarmennyire szar és balszerencsés minden! Lekellet írnom a helyzetem mert nagyon szomorú szar elbaszott mély pont. És egyszer vissza olvasva lehet megköszönöm az életnek hogy így előrébb is juthattam gondolkodásban fejben és és boldog ember leszek jó szemelyekkel!

!MINDIG POZITÍV ÉS ERŐS LÉGY!

[rpskbeylchahjd]

9 fejezet

Kedves ágyam szeretett szobám és a négyfal.Tökéletlen nyári reggel sírva kérlek eső ne ess pricc pracc mumsz. Az allergia éppen csak lappang rajtam egyértelmű tünetekkel jelentkezik orr fújás fika undoritó köhécselés de az a mélyről felszakadó sok volt a lég kondi és a ventilator együttes micsoda kombo arra az elviselhetetlen nyári melegre ami magyarorszag/budapestet önti.A nudista strandok megnyitottak a strandfürdők tele a plázába csak hűsölni megyek.kezdjük ott hogy ma felkelltem kábé 11 kor kinyitottam a hálószobám ablakat szép az idő jó kedvem kimegyek megnézni a fejődő levendulaim amit ezen az úton vizhez jutatok minden nap 2 deci viz végre látom piciny levedula zöld hajtását micsoda öröm az arcomon fokozza azt is hogy tegnap annyira boldog voltam hogy igy ereztem mar abba hagyhatom a gyogyszert amit most kezdtem el mert a másiktól csak szenvedtem pihenni nem tudtam tőle kértem a pszchiateremtől előre két hónapra időpontot nem sokat beszéltünk csak azt hogyan erzed magad feleltem jól megkaptam a fogyásban lévő gyógyszereim után pótlását nyáron se legyek rosszul persze nem mondtam el neki hogy azért kisérleteztem hogy hátha jól vagyok és rendesen tudok aludni de ha nem szedem kialvatlan vagyok és a gyógyszerek utáni adiktív szorongás szüntelen megállíthatatlan és káoszt okozhat az amúgy is káoszban kész katasztófa lehet belőle ugye ha nem szedem előjönnek a furcsa gondoltaim esetleg a téveszméim de azért megprobaltam milyen lenne nelküle 2 hónapig ameddig jártam az edző terembe azzal a tudtattak hogy majd lemegy rólam ez az 5 kg nem sokat kértem a személyi edzőmtől akihez heti 2x jártam csak azt hogy valahogy olvassza le rólam ezt. A plusz kilót ami rám ragadt de persze tudom mitől van ha felkelek reggem és mondjuk feltételezem este rendeltem magamnak és maradt akkor azt este reggeli szerűen megeszem mint egy kis tizórai az esti brownie vagy amit az éjjelnappali boltból most arra kattantam rá mindig van pár termék amikre rá pörgöm aztán ásztálá vissza hányingert kapok túl sokat ittam vagy zabaltam és utana nem kell egy jó ideig így vagyok most a bolti kis üveges kakaót 10 után már a kakaó izét se érzem csak vagy mégis kell mert csokis és mogyorós is ahw olyam mintha nutellat innék folyékonyan.Kint időzöm a kertben a kutyámmal egyszer csak arra leszek figyelmes hogy valami után szalad és az a valami csak sír . Leszidom a kutyat menj innen a kis madár meg eltünik kérdezem nagyanyámat dehát hol van a kismadár gondolom magamban biztos egy cinke ugyis mindig beköltöznek a dobozba ez meg nem tudott rendesen kiszállni a dobozbol eltörté a szàrnyát nagy nehezen elkaptam a kis fiókát megnéztem a fészket a szárnyát adtam neki egy kis vizet némi kis gyümölcsöt ameddig kitalaltam hogy hova helyezem mivel ketrecem nem volt itthon így egy külső otthont kellett neki keresnem ahol szabad lehet mint a madár így a fővárosi állat és növény kertre esett a választásom . A kis széncinege teljesen jól elvolt a kis dobozba másnap reggelig amikor úgyan gyümölcsöt kért tátott a kis száját hogy adjam bele neki a liszt kukacot de ugye az nem volt itthon. Másik nap sikerült őt elszállítanom ahol boldogan élheti cinege életét a kis picikém pedig milyen szép is lett volna ha egy kis vad madárkát tartok otthon mennyivel különlegesebb mint egy diszpinty . a A mama úgy csinált mint aki most látta először ugralni ez egy hazugsag egyszer csak arra jövök haza hogy kivannak szórva a magvak kérdezem miert van ez itt elszórva hát persze a kis szén cinege miatt meg énis láttam már őt kiesni csak úgy elbújt sehol se találtam csak annyit vettem észre áprilisban hogy hirtelen a földre esik a picinyke madár de a cinege sehol pedig akkor nem fagyoskodott volna kint nem éppen a legmelegebb hónap az április de a májusi eső se éppen ideális . Jó sora lesz az állatkertben megvannak azok a felszerelések és hozzá értés ami nekem nem biztos hogy türelmem és kedvem lett volna egy kismadárkát gondozni de kedvem azért volt elképzeltem hogy egy nagy kerti kalitkába rakom az ara papagájaim mellé .Telik az idő minden perccel egyre idősebb leszünk .Megtörik a jég olvad.

[hallgatonaplo]

Stop fucking around and be a man

Teremtés

- Yo Nas, mi a lószar a rádióban tesó?

- Nyugi, nyugi jó cucc lesz!

Valahogy igy kezdődik minden idők egyik legjobb hip-hop albuma, egyenesen 1994-ből, amikor még alig léteztem, és főleg nem az USA keleti partján. Sziasztok, ez a Hallgatónapló, és ma is régi zenéket fogunk hallgatni.

NY(iregy) State of Mind 

Már tiz éve, hogy SNK, szobatársam, valahol szabolcsország fővárosában a képembe nyomott egy telefont, meg a fülembe egy hallgatót. “Hallga mán! Hallgasd ki!”. Szó szót követett, infra pendriveot, és kaptam vagy száz hip-hop zenét. De nem akármilyet! *Keleti hip-hop-ot*.

Azelőtt csak klasszik Eminemet meg nyugati parti “gangsta” hip-hop-ot ismertem, nem is tetszett. 50 Cent vagy Snoop Dogg volt maximum ismerős, azok is csak filmekből, játékokból (pa-ramm-damm-damm, pa-ram-dam-dam-dam-damm... Riders on i Storm, u-hu).

Ez viszont az igazi bün mélysötét városából, New Yorkból jött, Staten Island, Long Island, amit akarsz. A “Projects”, tehát a “Housing Projects” során épült óriási panelok, Lenin és Sztálin betonba öntött álmai az amerikai rémálomban adtak otthont annak a pár generációnak akik formába öntötték a hip-hop-ot.

Egy nyiregyházi koli harmadik emelete olyan messze van a keleti parti életérzéstől, mint egy sárga Szabolcsvolános Ikarus egy amcsifilmes iskolabusztól. 

És mégis, a NY State of Mind-ot hallgatva a téli Nyiregyháza elevenedik meg előttem, mocskos utcákkal, zebrákkal, káromkodó, cigiző, piáló gimnazistákkal. A pattanásig feszült basszus jól aláhúzza az alaphangulatot, hogy itt bizony - mármint a new yorki alvilágban - egy fillért sem ér az élet, a nap apró örömeiért él mindenki, géppuskaropogásban, állandó készenlétben.

Ehhez képest a találó “Life’s a Bitch” egy napsütötte délután a koli teraszán, vagy lent az udvaron, kis önpusztitó rutinokkal. Az élet egy ribanc, ezért szivunk barnaszofit, mert sosem tudhatjuk mikor halunk meg, nem de? Találó párhuzam és jó kifogás Nas dalszövegekkel magyarázni a saját hülyeségünket.

A Világ A Tiéd?

Kinek a világa ez? A Világ a Tiéd! Az enyém-az enyém-az enyém... kántálja Nas és cimborái. Google Translate előtt 2-ben, a lyrics keresgélés hiányában csak kapisgáltam miről akarhat mesélni Nasir Jones, de a mézédesen kellemes háttérzenék akkor is elrepitenénk ha hindu nyelven tolná.

Az egész úgy hangzik mintha egy 90 BPM-es ütemre táncolna egy kocsmában a rádió meg a gyümölcsösgép, kicsit pimasz, kicsit kattant, de mégis lendületes és vidám.

Félidő

A rövid, alig 40 perces album közepén Nas összefoglalja ars poeticáját: rappelés (’83 óta), massziv ivás, szivás, és az igazságok megmondása. Kár is szépiteni, fegyverek, nők, minden van. De mégis, sokkal élettel telibb számomra, mind az előadás mód, mind a letisztult háttérzene. Látom magam előtt a srácot, ahogy járja a Central Parkot, vagy mit tudom én, lepacsizik a srácokkal, durrantanak egy bigát, megnéznek pár csajt, oltogatják egymást, hülyülnek. Valahol ezeknek a könnyed nyár-esti liezonoknak, dalesteknek, és felelőtlen agglegényéletnek állit emléket ez az életmü.

Emlékút

Ha már emlékek, talán a Memory Lane volt az első Nas zene amit hallottam. A fura hangminták összecsengése, felismerhetetlen hangszerek, és pörgős szövegek úgy durrantották el az agyam mint egy Glock-17 egy kisebb bank alkalmazottait. Kirabolta az izlésem, szétlőtt mindent ami rock, punk, vagy metál, kivonszolta a holttesteket a hóra, és igazi életszagú történeteket ültetett a helyére.

Még alig volt mire emlékeznem rövid életemből, de már én is úgy éreztem magam, mint a költő - töltök egyet a régi cimborák emlékére. Egy srác, akit a dzsekijéért leszúrtak, túladagolások, lövöldözések, és mi marad belőlük? Egy üveg pia meg pár emlék. Mintha végigsétálnál az északi körúton egy nyári vasárnap estén, és elképzelnéd, hogy ruhával és rántotthússal teli utazótáska van a válladon, benne álmokkal, tervekkel, csalódásokkal és reményekkel.

Persze ez már régen volt, igy hát mi marad csak? “Hadd sétáljak egyet az emlékkörúton egyszer...”.

Egy Szerelem

A One Love, sőt az egész Illmatic tulajdonképp egy álomutazás az emlékek világában... vagy egy emlékutazás az álmok világában? Mintha egy olyan életre emlékeznék ami valaki mással történt meg. Nem baj, ez sem unalmas cseppet sem. 

Persze ez nem szerelmes dal - egy régi havernak üzenünk talán aki sitten van. Viselkedj jól, az idő csak úgy repül, bár él a test, meghal a lélek... ha anyud hallom sirni kiégek. Vagy valami. Amcsi rappet leforditani annyi értelme lenne, mint akkád ékirással blogolni. Vagy még annyi sem.

Ami ennyi év angol tanulás után is csodálattal tölt el, hogy minden sor egy új emlékkép, minden szó egy új látomás, és minden verze egy új történet is egyben. Persze ez a költői zseni, a múzsa csókjának magasztalása, semmint a müfajé vagy a nyelvé.

One Time 4 Your Mind

Lányok futtatása, tévénézés, rappelgetés... világi élet. Vagy mégsem? A keleti parti szlenghez, talán a szótárak szótára, egy angol szleng szótár is kevés lenne. Ami egykor meggondolatlan szófordulat volt százak és ezrek számára, esőfüggönyként fedi el a 30 évvel ezelőtti régi világot előttem.

Képviseld, Képviseld

Érdekes elképzelni, hogy amig iskolába jártam, és tanultam, arról hallgattam zenéket, hogy mekkora gyökérség iskolába járni és tanulni, mikor drogot is árulhatnék a spanokkal. Valahogy mégsem ez vonzott sohasem, hanem talán a lüktető ritmusok, és az álomszerü, megfoghatatlan hangzásvilág. Nasir Jones, miután ismertette életstilusát, bevételi forrásait, fel is sorolja barátait akikkel legális és unortodox pénzkereseti lehetőségeit gyakorolja, tudniillik akikkel rappelget és crackelget.

Mondanom se’ kell (It ain’t hard to tell)

Mondanom se kell, összecsapott, kapkodott kis blog ez... a koncepció része, hogy nem gondolom túl a dolgot, csak elkezdem hallgatni a zenét, és irom ami jön. Túlságosan analitikus elmém van, mindent részekre bont, kielemez, és ezerszer is átrág. Legyen az bármilyen régi emlék.

Most azonban élvezettel suhan alattam a nyári vakmelegben az akárhanyas Ikarusz a haldokló dizelmotorral, ömlik a sportbajszomról az izzadtság, az UV fénytől elsötétül a 25 ezres fényérzékeny szemüvegem, és csak bámulok, bámulok ki az ablakon...

Fel sem fogva a szavakat, amelyekben Nas ráerősit, poétikai, és versirói készségeire, és tanúbizonyságot is tesz azokról, hagyom hogy elragadjanak a dallamok, és engem is úgy repitsenek vissza, 90 km órával, a 90-es évekbe, ahogy anno egy busz repitett 90-el, 90 perc alatt, 90 km-rel arrébb... vagy nem tudom, nem számoltam át.

[girlintheforest]

2019 május 10

Péntek. Aminek még itt is örülünk. Na nem mintha nem kellene viszonylag korán akkor is felkelni, de mégis csak más, jó ez a hétvége érzés. Mint ahogyan egy ilyen nyugodt péntek délelőtt mint a mostani is. 

Hiper gyorsasággal ( 3 zene szám) alatt értünk el a suliig, majd magam is megdöbbentem amikor az AKI-ban zárva találtam a vasajtókat. Nem volt még 9 óra.  Az AKI az én Baumaxom. Ja, az már rég bezárt. Akkor Praktiker vagy Bauhaus.  Most nem nézelődtem, - bár egy majd 2000 eurós kültéri kanapé szett megállított egy percre - mentem célirányosan a kertészeti részre. Földet vettem és fűmagot. Igen, megint. Még életemben nem küzdöttem ennyit a fűvel mint itt. Először gyepszőnyeget tettek le 2 éve, de az nagyon nem nőtt. Gondolom abszolút nem volt megfelelő talaj előkészítés. Aztán megnőttek a bokrok és az öntöző már teljesen máshogyan locsolt. A hab a tortán pedig Mattie érkezése volt. Bármennyire is próbálkoztunk ( volt, hogy napi 3x is kivittük sétálni) ő akkor is össze-visszapisilte a füvet. És mindig máshol. Jelölgette a területét rendületlenül, ez is az enyém, az is…mindenhol ott hagyta nyomait. Pedig a slag mindig készenlétben volt és locsoltuk is bőszen, nem sok sikerrel. 

Ígyhát minden utazásunk előtt jön a földkiszórás, fűmag, újabb adag föld, locsolás. Mire visszaérünk egészen kizöldül.

Most azonban  nem okolnám Mattiet, igazából annyira megnőtt a fű két hét alatt, hogy egyszerűen csak berohadt.  Cselekednem kell, mert ha apája meglátja rosszul lesz. 

Soha nem érdekelte egyik kert se, de ez valamiért igen, talán mert a sajátja?

Az idő egész jó, imádom a nyári érzetű kora reggeleket. Amikor minden harmatos, és még árnyékban van a kert jórésze. Az agapanthusok ( szerelemvirágok) ideje ez, hatalmas fejeik erősen hajlonganak a szélben. 

A margaréta bokor (merthát tényleg akkora) pedig tökéletes arra, hogy Mattie hűsöljön alatta.

Ezen a héten elmentem fotózni egy kicsit a piacra. Annyiszor de annyiszor voltam már ott, de mindig lenyűgöznek a színek, a formák.  Szerdai nap volt, nem voltak túl sokan. A halpiacot is körbe jártam, nem igazán érdekelt, hogy a ruhámba ivódik a szaga. 

A múltkor olvastam, hogy ha jól emlékszem akkor egy 404 kg-s tonhalat fogtak. 

Volt egy randalirozás az Óvárosban, ami régen gyakran előfordult.

Egy turistát annyira lenyűgöztek a galambok a piac előtti felüljáró alatt, hogy leejtette a szemüvegét és nem tudott tovább menni nélkülük mert nem látott. 

Canicoban hagymafesztivál lesz május 17-19 között. Lesz látványfőzés, fitness, zene.

Ilyen kis híreket olvasok. Persze vannak komolyabbak és sajnos nagyon tragikusak is. 

Az egyiknek pont van magyar vonatkozása is, egy Erazmus portugál diák halt meg Magyarországon balesetben.

Próbálok nem fókuszálni a rosszra.  Bagdy Emőke pszichológus technikáját követem reggelente. Vagyis elképzelem, hogy mosolyog minden sejtem és hiszem, tudom, hogy csak jó dolgok fognak ma történni velem. Nehéz pozitívnak lenni. Annyira meg kell szűrni, hogy kivel beszél az ember, kivel tölti az idejét. 

A csütörtököt M-mel töltöttem. Mondjuk azt,  hogy nem érezte annyira jól magát a sulihoz, és mivel annyi free time-ja lett volna ( amikor igazából nem csinálnak semmit bent), hogy támogattam ebben a döntésében.

Persze szó nem volt arról, hogy otthon fog ücsörögni a kanapén. Helyette vittem magammal Palheiroba kutyát sétáltatni. 

Igazából a terv az volt, hogy fürödni fogunk, ő úszik is egy kicsit és ebédelünk, de az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Bár látszott, hogy lent a városban sütött a nap, fent jöttek-mentek a felhők, elég búskomor volt az idő. Na meg a hangulatom is. 

Én kis naív elterveztem, hogy ahogyan banduklunk majd fölfelé milyen jót fogunk majd beszélgetni. Az első saroknál már kiderült az ellenkezője, mikor is közölte, hogy ő abszolút nem figyel arra amit mondok, és nincs is kedve hozzám szólni. Majd a 12 évesek pimaszságával betette az airpodokat a fülébe és ment volna el mellettem.

Anyája gyors mozdulattal kikapta az airpodokat a gyerek füléből, -hogy mégse legyen annyira jó neki- és magát sajnálva, azon morfondírozva, hogy hol is rontotta el ezt a gyereket, utána indult fölfelé. 

Mert miért is olyan rossz a szüleinkkel lenni? Anno nekem se volt minden álmom és vágyam velük lenni, de mivel olyan keveset láttam őket, főleg az apukámat, az kész ünnepnap volt ha együtt lehettünk. Pláne ha még programot is szerveztek. Ami max. a nagymamámhoz való legyaloglás volt,  vagy azt utcában lévő étterembe menés. De ritkaság számba ment. Az, hogy beszélgetni is akarjanak velem és ne csak mögöttük kelljen caplatnunk a hugommal… talán olyan nem is volt.

Az én gyerekkoromban nem kérték ki a véleményemet, nem érdekelte őket, hogy mit gondolok arról, hogy hová menjünk nyaralni. Kész tények elé állítottak, és hú de boldog voltam a kéthetes balatonvilágosi családi nyaralásunkkal. Pedig ott se körülöttünk forgott a világ, sőt olyannyira nem, hogy sikerült a tóba is fejjel beleesnem a stégről, és ezer szerencse, hogy volt aki észrevette. És nem a szüleim voltak. Mély víztől való félelmemen azóta se kerekedtem felül.

Nem kérdezték meg, hogy mit szeretnénk enni, milyen ruhát vennénk fel reggel… és nem beszéltük meg a család anyagi helyzetét illetve hosszú távú terveit se. 

Ellenben most és itt mi mindert megbeszélünk. Még a közös programoknál is két verziót szoktam megadni, persze azért úgy csinálom, hogy nekem is jó legyen. Pénteken két opciója volt. Séta lent a tengerparton, a Praia Formosan és vissza, vagy elsétálunk a kikötőig, és a Ritzben kajálhat. Trükkös anya. Ahol waffles lehet enni, az nyerőbb volt. 

Egy órán át mentünk, meg-megállva időnként, na jó gyakran, mert most a géppel fotóztam, ettünk fagyit is, de csak odaértünk.  Kb. igy haladunk... fotókkal dokumentálva. 

Igen, már lehet fürödni az óceánban. Nekem hideg, gyerek nem akar. Max. 20 méter magasról szeretne az óceánba ugrálni, azt meg én nem akarom. A jacaranda fák még mindig virágoznak, de nem tudom rendesen lefotózni őket, mert vannak autók az úton, a piros lámpa meg nem tart addig, hogy jó fotót csináljak róluk az út közepéről. És minden út a ponchához vezet, legalábbis nekem. Fotót nem teszek fel róla (pedig van) mert még rossz benyomást keltek. De jelentem, megvan a recept, és otthon se kell majd e nedü nélkül léteznem. :)

De visszatérve a sétára, nálunk úgy zajlik ( teljesen mindegy hol megyünk), hogy az első 5-10 perc az puffogás, minek kell mennem egyáltalán, ennek semmi értelme és ehhez hasonlók hagyják el a száját. 

Később csendben jön mellettem, mögöttem, előttem, néha azért szól ha szerinte nem jól fotózok valamit.

És ezután jön amikor magától elkezd beszélni. Általában a jövő a téma. Az ő jövője, a tervei, vágyai… én hallgatok, náha közbeszólok. Persze semmit se tudok jól, mi felnőttek csak azt hisszük, hogy okosak vagyunk és mindent tudunk, de nem. Ők azok akik sokkal felkészültebbek, és mindent tudnak, vagy legalábis tudják, hogy hol kell keresni.

Én maradian még mindig nyomatom az egyetemet, B terv gyanánt. Ő jobb napokon a Harvardra készül, máskor addigra már saját cége lesz és minek egyetemre menni ha már sikeres. Ezt már kb. kétbilliószor átbeszéltük. 

Úgy legyen. Legyen úgy ahogyan szeretné. A lényeg, hogy boldog legyen. Azt hiszem minden anya ennyit kíván.

Ma az lett amit ő szeretett volna. Itthon maradtunk. 

Igazából nekem se volt ellenemre. Állandóan kódorgok a szigeten mint egy bolygó hollandi, mint aki folyton keresi a helyét de nem leli. 

Hol a helyem? 

U.I.: A kocsiban  shuffle-re van állítva a zeném. Tegnapi random mixem kedvencei: 

-Michael Bublé: God Only Knows

-Andrea Bocelli: Because We Believe 

-Cigarettes After Sex: Apocalypse

[nemszabadmegtudni]

4éve meg változott minden, és el rabolta a szívem és szerelemből szeretem (2019.09.07). Össze teszem a kettő kezem hogy ki mentem arra a bizonyos foci meccsre, és meg láttam azt a szép mosolyod szerelem volt első látásra, és ahogy rugtad a gólokat csak ámultam és bámultam azt sem érdekelt hogy ki kap a csapatom. Igaz le szakad az ég és a nevedet kiabáltam de sajnos nem halottad. És amikor le pacsizni akartam veled gyors be rohantál. Vettem a bátorságom másnap rád írtam nagyon féltem izgultam hogy mit fogsz vissza irni. Nagyon jot beszélgetünk, és teltek a napok és mar ott kaptam magam hogy el vittél magaddal szerelmes lettem beléd. Soha nem fejtem el az első igazi talinkat, el tévedtem de végül ki értem a meccsedre ott is csillogo szemmel néztem milyen ügyesen játszol. És egy sétával folytattuk aminek egy meglepő és csodás csók lett az eredménye🥰 (ott tudtam meg mi az n……) nagyon boldog voltam haza fele mosolyogtam mint a tejbe tök csaladom nem tudta miert vagyok ennyire boldog. Sajnos nem tartott sokáig mert vége lett. De ahogy teltek az idők mindig benne voltál a szivembe es a gondolatomba. Újból találkoztunk, forrt köztünk a levegő és igen egy csodálatos csók lett ez is. ( milyen szép kék az ég) miénk volt az egész nyár felhők felett jártam nyaralás nevetés veszekedés mert ha az nincs akkor nem mi lettünk volna. A cseri park az volt a közös mi kis helyünk ahogy ezen a napon fel irtam a padra dátumot meg a nevünket .Valahogy az utunk mindig szét ment de mindig vissza találtunk egymáshoz mint egy mágnes. Az első közös szilveszter nem voltunk jobba szintén forrt köztünk a levegő én nem birtam be kellett menjek a szobába utánam jöttél, megint egy csodálatos csok lett a vége este meg sirás. Meg tört a jég ki mondtuk hogy együtt vagyunk💕. Nem hittem el soha hogy tényleg a baratnője lehetek minden egyes nap éjszka egy csoda volt vele mindent imádtam szó szerint, na és hát igen a szex nem hiába forrt köztünk a levegő mindig. 1 évig a tiéd voltam a sok boldog pillant szülinapom, szülinapod, szilveszter, nyaralás bulik, nevetés. És tudtam te vagy az igazi igy meg kértem a kezed nagyon féltem mit fogsz mondani vagy hogy mi lesz féltem hogy a gyűrű jo méret legyen és igent mondtál nagyon boldog lettem. Minden egyes nap lejátszodik bennem mindig más emlék és nevetve sirok ezek vagyunk MI. Ohh majdnem ki hagytam a közös tetko imadom minden nap meg néztem vagy 20000x. Életem végéig szereti foglak téged szerelemből a szivem a lelkem a tiéd, amig a szivem utolso dobbanása meg nem szünik és meg azon is túl szeretni foglak.

Várlak haza

[csendesfiu-blog]

Sztori idő... 2018. 05. 23.

Szánalmas... Elkezdek valamit, aztán majdnem egy hónapig felé se nézek. Gondolom én jelenleg..... Ilyenkor gondolkodok el azon hogy tényleg unalmas-e az életem... De hisz nem az, annyira... Talán csak nem jön az ihlet hogy mit is írhatnék, vagy ha jön is, nem igazán tudom rendesen szavakba önteni a gondolataimat.  Pedig meg kéne próbálnom, ezért kezdtem el ezt az egészet, hiszen annyira lelkes voltam. Anno még kis iskolás koromban szintén vezettem naplót. Egy kicsi, lakattal lezárható könyvet vettem a helyi újságosnál. Azzal a reménnyel hogy sokáig eltudom magam szórakoztatni vele. De mint kiderült nem megy ez olyan könnyen.  Igaz, álltalános  iskolás koromban kicsit több volt bennem a pozitív / negatív  érzelem, akkor kezdtem rájönni ki vagyok valójában. Mint minden tehetősebb iskolában, nekünk is voltak úszás óráink, heti egy alkalommal, testnevelés mellett. Az első évben, 5. osztályban csak az alapokat vettük... Azok egész jól mentek, aztán következő tanévre, már nem igazán tudtam felzárkózni az osztályom úszási szintjéhez.. Nekik minden jobban ment mint nekem. Nem esett valami jól, főleg mire én leúsztam a napi adott hossz távolságot, ők már rég a szabad foglalkozással szórakoztak, játszottak stb.... Ekkor döntöttem úgy, többet kéne úszni járnom... Ami nem volt valami egyszerű, hisz alsóban volt egy megrázó élményem a vízzel kapcsolatban. Talán 3. osztályos lehettem mikor az oktatóm inkább hagyott volna megfulladni, de legalább a hülyegyerek megtanulja a lebegést, nem? Mindegy. Nem volt hosszú időtartam ez a kis iskolás úszás tanfolyamom. Talán ha 2 órán voltam anno, többet nem mentem, be voltam tojva. Szóval, vissza az ötlethez, miszerint hogy felzárkózzak, ússzak többet... Jó, ez megvalósítható.. Suli után minden héten kétszer, elkezdtem külön úszásra járni. Az úszómesterem nagyon jófej, fiatal, 25 év körüli... Ő mutatott egy két trükköt. Hogy ússzak jobban stb.... Eltelt egy pár hónap. Jól haladtam. Ekkor napról napra szemen szúrt pár dolog.. Micsoda jól néz ki a mesterem.. Micsoda izmos teste van.. Milyen jól áll rajta az a szűk úszó naci.. És az a dudor ott elől... Egy idő után azt vettem észre hogy csak miatta járok úszni... Ácsi!!! De hát ő egy férfi... Hess.. Bűnös gondolatok... De hát én a lányokat szeretem.. Vagy mégsem.. Tudod, van az az időszaka mindenkinek amikor kamasz korában fantáziál... Hát én róla.. Sok-sok és még megannyi perverz gondolat... Még leírni is ciki lenne. Hagyjuk is... Ő volt az első férfi, aki tetszett.. Aztán évről évre többet agyaltam a dolgon.. Próbáltam normális maradni. Volt egy barátnőm is, bár igy belegondolva, sajnálom szegényt. Mert hiába volt velem, miközben nekem az úszás oktatóm farkán jár az eszem... Undorító... Egy évig jártam úszni hozzá. Utána feladtam, igaz, az úszás nem fog menni annyira jól, bár sokat fejlődtem így is, de legalább normális maradok.. Aha, persze.. Eltelt a suli... 8. osztály.. Ballagás napja... esős nap... A suli udvaron lenne az ünnepség.. hoppá... kint vannak a hangszórók stb.. de ki fut ki esőben hogy letakartja őket? Mindenkin öltöny, ünneplő... Oktatóm felajánlja, majd ő kimegy... Levette zakóját, ingjét.. Félmeztelen... Fut ki. Fut be.. Végzett... Csorog le izmos testéről a nyári eső... Valakit megkér hogy törölje le a hátát... Annyira szerettem volna én az lenni... Szánalmasnak és másnak éreztem magam... újra.. hosszú idő után megint.. Ezt nem hiszem el.. Azthittem megváltoztam.. De nem.. még mindig tetszik... Akkor láttam utoljára... Mára már teljesen nem érdekel.  Jobb is így...  nincs szükségem felesleges ábrándokra, vágyakozásra.  Ezeket a gondolatokat ugyanugy felvezettem anno a kézzel írott lakatos kis könyvembe... Mint a sok más velem történt eseményt is. Már nem tudom mikor történt.. Még talán azon nyáron mikor ballagtam.. Épp haza értem, talán kint voltam, gördeszkáztam vagy valami... Azon kaptam anyámat, a naplóm első oldalát olvassa... Valahogy sikerült feltörnie... Szerencsére nem jutott el a cikibb oldalakig.. Gratulálok, mondom. Nem lehet magán életem? Neked mindenről tudnod kell... Elkaptam a kezéből, futottam ki vele az udvarra. A síró görcsöm közepette, idegbeteg módjára tépkedtem ki a lapokat a naplómból... Elég volt.. Felgyújtom, lehúzom a wc-n... Nem érdekel, inkább felejtsem el az életem ezen részét, de senki más ne tudjon róla... Erre most, az interneten osztom meg mindenkivel... Micsoda ellentmondás...

Találkozunk legközelebb.!

[earlybirdcanflyawayfromstorm]

2016 .01.07 mikor a szobámba voltam egyedül anyukám már aludt és az első szerelmemtől kapott szerelmes leveleket szedtem össze hogy el égessem ,ezzel el tudjam engedni a szivemből akkor azon a napon este rá néztem a csoki mikulásra amit Nagypapám adott még nekem és azon gondolkoztam hogy ezt nem szabad megennem mert mi van ha ez volt az utolsó mikulás amit tőle kapok ?! Igy hát tovább gyüjtögettem a jegyzeteket , virágokat és leveleket . Mikor sikerült mindent össze szednem akkor kezzem keresni egy gyufát vagy bármit amivel a 13 kerületi kis albérletünk teraszán el tudok égetni és kezembe került Papámtól kapott gyujtó amit még pár évvel az elött adott oda nekem , volt rajta egy mesztelen nő és zenélt is , viszont az nap nem gyuladt be valamiért nem akart az istenért se működni .. Igyhát fogtam egy gyufát és kimentem a kis teraszra . Elkeztem elégetni az összes levelet és hirtelen olyat éreztem amit soha eddig és azóta se .. Egyszerüen meg állt az idő .. nem tudom hány óra volt csak álltam kint és néztem ahogy fiatal fiuk mennek a Margit szigetre ittas állapotba , röhögcsélnek és azt éreztem hogy minden más , könnyű vagyok de még is egyhelyben állok , hideg volt de nem fáztam egyszerüen üresnek éreztem magam és egy gondolat sem jutott a fejembe .. nemtudom meddig lehettem oda kint teljesen elveszett az idő érzékem . Mikor be mentem az erkélyről minha erőt kaptam volna , a telefonomhoz nyultam és láttam egy nemfogadott hívás egy idegen számról , akkoriban sok casingra jártam és ebből adodóan vissza hivtam a számot e nem vette fel . Pár perc se telt el vissza hívott és egy férfi hang szolalt meg hogy - Jó estét ! Ön Dávid Imre hozzátartozoja Dávid Imréné ? ( mondtam hirtelen - Nem ő a naymamám de igen Dávid Imre a nagypapám , miért mitörtént ? ( majd mondta - sajnálattal kell közölnöm Dávid Imre meg halt kilenc óra harminc perc körül ( amikor feltehetőleg a teraszon voltam). Meg kérdeztem higy ez egy rosz vicc ? Vagy ki hív , mondta a férfi a nevére nem emlékszek de a Dél Pesti korházból hívott majd letettem és a csoki mikulásra néztem , felkeltettem az egész családot hogy közöljem mindekivel a hírt és számon kérjem őket miért nem mondták papa korházba került .. Tudtam hogy beteg volt de nem tudtam hogy mar egy hete a korházba van és morfium hatása alatt áll hogy enyhitsék a fájdalmát .. A családom ledöbbenve nézett engem hogy hogylehetséges hogy engem hívtak mert kizárolag az én telefonszámomat nem adták meg hogy ne tudjam meg hogy Papa korházba fekszik és még is valami oknál fogva engem hívtak .. talán utolsó elbúcsúzás vagy szimplán véletlen .. Nem hiszem , ez mind annyira misztikus volt és hihetetlen hogy ezt biztosan Papám akarta így ! Így 5 év elttével is olyan mindha tegnap lett volna . Nagyon szeretelek Papa és mindig a szívembe hordom az emléked amíg élek . Köszönöm hogy 17 éven át fogtad a kezem és vigyáztál rám , tudom hogy valahol most is figyelsz és mondod nekem Rozi gaykorolj még egy kis Matekot , és tanulj , de kalandokba is vegyél rész mert abbol tanulsz a legtöbbet ! Ahogy te is sok kalandon át mentél és a leg erősebb ember lettél ! Köszönöm ❤️

[kibebaszodtulnyomorekvagy-blog]

Okaim:

1. Mikor felvállaltam hogy a saját nememhez vonzodom ti sulis társak/tanárok elkezdtetek engem bántani en voltam a suliba az az ember aki végig ment a folyosón és csak azt halgatta hogy mennyire egy elbaszodt ember. Nem jártam be suliba miatattok..nem mertem féltem szembe szállni veletek. Nem tudtam ezt megbeszélni a szüleimmel mert pontosan ők is annyira itélkeztek felettem mint a többiek.

Idővel rájött anyu hogy nem járok suliba és sosem felejtem el ahogy ott ültem a konyhába te berohantál elkezdtél velem űvölteni és sirni kezdtem téged ez nem érdekelt, nem érdekelt hogy miért nem jártam be csak azzal jőttél hogy nem lesz belőlem semmi.. végülis igazad van.

Sulit váltottam nagy nehezen de ott se volt jó.

2. Nagyon sok barátom volt ha mondhatom ezt. Akkor még jól is voltam de egyre többen hagytak itt. Fontosabb volt nekik egy kapcsolat mint hogy szánjanak rám időt. Cserben hagytatok.

3. Már a 3-dik suliba kezdtem ahol rosszabb volt mint amit el tudtam volna képzelni, én voltam a suli nevetséges embere. Utáltam a szünetet nem akartam kimenni a folyosora ahol mindenkinek a cél pontja lehettem. Nagyon sok szart megkaptam ott.De persze volt egy két tanár aki itt is kezdte, nem akarta hogy órán mellettem üljőn egy lány mert ez undorito. 3 évig szenvedtem abba az iskolába de bármikor az utcán jönnek velem szembe megkapom mind azt amit akkor. Tudom ki kéne álnom magammér de hogy amikor semmi erőm sincs?

4. Drága tesó én azthittem mindig itt leszel bármi legyen is..de nem, emlékszem mikor semmit sem csináltam de te itthagytál minket egy évre egy lány miatt. Nem jőttél pedig vártalak,nagyon. Hiányoztál de mikor az utcán is láttál mint egy idegen elmentél mellettem és rám se néztél..mond mit tettem?

De vége lett köztettek és sirva hivtad fel anyát hogy bocsásson meg neked persze ő kérdés nélkül megtette. Hazajöttél és adtál egy puszit es megköszönted hogy énis megbocsájtottam. Annyira jo volt minden azt éreztem hogy van még remény. Megvédték mindentől te voltál az én őrző angyalom!

De aztán..jöt egy újabb gond.. lett egy új barátnőd aki nagyon bekavart és ugyan ott vagyunk. Nem szólsz hozzám, mint egy idegen. Sőt múltkor majd nem elütőttél kocsival (remélem emlékszel) ha nem lépek vissza akkor a saját testvérem ől meg. De akkor se mondtál semmit, tovább hajtottál.. és azóta se beszélünk.

5. Apa..mond miért veszel ennyire semmibe? Miért fontosabb minden mint én? Semmit nem tudsz rólam mintha egy idegennel laknék egy házba aki átnéz rajtam. Tudod én még ennek ellenére is szeretlek! De baromira szükségem lenne a szeretetedre de sosem kapom meg.

6. Anya..rólad annyi mindent írnék mert te vagy a fájdalmam fő oka! Kezdjem ott hogy elitélsz? Hogy minden szarnak le hordasz és semmi bocsánat kéréss nincs? Hogy elmondom neked miabaj hogy ..hogy érzek és a válaszod ‘sajnálom hogy igy érzel’ szoval sajnálod hogy megakarok halni? Sajnálod hogy jelentéktelenek és egy semminek érzem magam? Köszönöm de nem kell a sajnálatod. Mikor először ki mondtad hogy utálsz..összetőrtem azt se tudtam mitcsináljak utánna jött a kővetkező hogy unsz engem..hogy szerencsétlen vagyok és hogy miért nem megyek már el..emlékszel anya arra mikor azt mondtam hogy megyek elütetem magam és a válaszod annyi volt hogy menj? Tudod már akkor rég meg kellett volna halnom. Talán most akkor nem lennék depresszios és nem kívánnám minden nap a halált. Nem bántanám magam. Tudod sosem mondtad hogy szeretsz..hogy jo hogy ittvagyok.. mert te csak a tesómmal voltál elfoglalva egész életembe elvoltam nyomva és ezt beis vallottad.. emlékezz mikor kint ültem es te beszéltél a pszichologussal hogy elnyomtál és hogy nem törödtél velem..kint sirtam és felszedtél a padlóról haza mentünk és folytattad. Vagy emlékszel arra mikor elszöktem itthonrol es azt irtad az egyik barátomnak hogy azt csinálok amit akarok? Nem is tudom miért mentem haza de téged ez se érdekelt ugyan ugy én voltam egy zsák amit akkor ütőttél amikor akartál..vagy arra mikor elmentettek ti ‘apa te tesom es a barátnője’ szórakozni.. és engem itthon hagytattok.. sirtam feleslegesnek éreztem magam. Ahogy most is

Érzem ahogy a testem feladja mint a lelkem.. érzem hogy lassan megteszem.. cserben hagytatok! Ti mindannyian! PEDIG TI LETETTEK VOLNA A CSALÁDOM ÉS A BARÁTAIM! De ti őltettek meg engem!

Ezt jegyezétek meg, ti voltatok azok akik a halálba kergettek.

Remélem rájöttök majd és sajnálni fogjátok hogy nem mentetetek meg,pedig meg tudtatok volna.

[egyszerboldogvoltam]

Lattam

Láttam tumblr-n egy idézetet."mondd ki voltál mielött mások miatt megváltoztál". Gondolkodni kezdtem. Mikor lettem ilyen?. Aztán leesett. Az évek során rengeteget változtam. Elmesélem az egészet az elejéröl. A kis Tina 6évesen iskolaba ment. Joba volt mindenkivel. Senkinek egy rossz szot se szolt. Baratkozott. Az első osztály zökkenőmentes volt.:) eljött a második osztály. Sulit váltott. Probált barátkozni. Senki nem foglalkozott velem. Aztán lett "2 legjobb barátnőm". Jol elvoltunk egy darabig aztán. Aztán eljött az a nap. Akkor valtoztam meg. Átlagos napnak indult. Reggel dédivel a vonattal elindultam iskolába. Minden ugyanugy zajlott a hosszu szunetig. Pontosan emlekszem h aznap reggel szemerkelt az eso. De ez nem szamitott. Elmentem a boltba vettem peksutit. Es bementem a suliba. Aztán végig ultem két orat es kimentem az udvarra a "baratnoimmel". Belém kötött két osztálytársam. Nem érdekelt. Megszoktam. De akkor. Nemfigyeltem rájuk es ez nekik nem tetszett. Kaptam egy pofont. Nem csinaltam semmit. De megutott. Aztán mégegyet. Egyre tobb osztalytarsam kerult oda. Utotttek. Foldre kerultem. Akkor már rugtak is. A szám felszakadt. És vérzett. A "barátnoim" utottek rugtak a tobbikkel. 7.éves voltam. Kibaszott hétéves kislány. Tanár sehol. Utottek vertek. Már az orrom is vérzett. Otthagytak a foldon. Odajott egy idosebb lány felsegitett. O is mas volt mint a többi. Segitett lemosni az arcomrol a vért. Az osztalyfonok megtudta. Mindenki kapott egy beirast. Vegulis en meg egy eletre emlekezetes sebet. Az egyenlo nem? :( Soha tobbet nem akartam iskolaba menni. Utáltam utáltam mindenkit. Csak egy embert nem. Aki segitett. Sosem fogom neki elfelejteni. Napokig sirtam ejjel nappal amikor senki nem látta. Nem értettem, miert pont en ? Sosem bantottam senkit. Egy rossz szavam sem volt senkire. És mégis ezt tettékvelem. Megint sulit valtottam nembirtam. Szerettem azt a sulit ahova atmentem. Sok baratom volt. Bizni senkiben sem tudtam. Aztán amikor kezdett minden helyre jönni akkor már kevesebb rémálmom volt. Hetekig nap mint nap a verest almodtam. Éreztem a fajdalmat ahogy utnek es rugnak a foldon. Már aludni sem mertem. 10 éves lehettem mikor végleg elmultak a rémalmaim. Kezdtem felepulni :). Aztán a sors nemigy akarta. 12 évesen vissza kerultem a suliba. Féltem hogy megint bantanak majd mert nem vagyok olyan mint a tobbi. Csak csendben ultem a sarokban. Ne bantsanak. Féltem. Minden egyes kibaszott nap féltem. Rettegtem iskolaba járni. Aztán ahogy eltelt az utolso két év. Cigiztem. Rágyujtottam mert nem birtam. Sirtam zokogtam. Es cigiztem. Anorexiasnak neveztek. Csunyanak. Ocsmánynak. Élettelennek. Kocsognek. Azt mondták hogy engem szeretni sem lehet. Gyerek voltam bazdmeg egy kibaszott gecis gyerek. Nem ez a gyerekkor. Amikor mindenki bánt. A legnehezebb a kamu mosoly volt. Anyuék mai napig semmirol nemtudnak. Azt hittek szerettem. Hogy szerethettem volna? Elballagtam. Azt hittem minden jobb lesz :). Boldog leszek. Talán majd pasim is lesz. Aztán lett. Es boldog akartam lenni nem ment. Nem tudtam mi a boldogsag. Egy valakivel voltam boldog. A dédnagymamámmal. Ő tudta rolam a vilagon a legtöbbet. Ő nevezett szepnek. Nekem ő volt az anyám. De Engem még Isten sem szeret. Elvette tölem az egyetlen dolgot amitol boldog voltam. 2015.04.23. Meghalt. Pedig még ennyi mindent akartam neki mondani. De megannyi dolgot. De talan már sosem beszélünk ujra. Na ez volt az a pont ami eljutattott a mai énemhez. Végleg befordultam. Öngyilkos akartam lenni megfogtam a pengét es meghuztam. Nem ugy mint a habi depressiosok. Ez mély volt. Varrni kelett. Emlékszem a doki szavaira. "Hát kislány nagy szerencséd volt még fél miliméter és mi már nem beszélunk. " Nen szerencse volt hanem pech. Geci nagy pech. Talán a dédi vigyazott rám fentröl. Nemtudom. De tuleltem. Kezdett javulni a depressiom. Neha nevettem. Azthiszem. Aztán bumm. Derült égből villám csapás szerelmes lettem. Nekem ő volt az elso 16.évesen. Szerettem. Aztán egyik nap a masikra szakitott. Osszetortem. Depressio megint ezek után csak feketében jártam megint. Mindenhova. O meg csak nevetett. Én pedig elvesztettem az életem 2 legfontosabb emberet. Igy valtoztam meg :).

[bloglinlposts-blog]

A kelet európai bevándorló

2017.október

Lassan két hónapja nem éreztem komolyabb késztetést arra, hogy irjak. Úgy bármiről. Zakatolt az életem, pörögtek a napok, és semmi nem lett könnyebb.

Sokadik napja buggyannak ki belőlem a szavakat nem öltött gondolatok, amiknek már nincs helyük sem a fejemben, sem a lelkemben. Üzenem az otthoniaknak, hogy jól vagyok, de -Wass Albert halhatatlan gondolatával élve- a csillagok járása változó. Egy ideje eltűntek, azt hiszem, és nehezen látom őket.

Az elmúlt három hónapban fundamentális változások erőszakoltak meg. Más emberek gyötörtek szisztematikusan, egész addig a pontig, amig már magamra sem tudtam ismerni, a gondolataimat a magaménak tudni, annyi haraggal, dühvel és csalódottsággal voltak átitatva. Elvesztem, úgy rendesen, ahogy azt az embernek 20 éves korában azt illik. Ugyanakkor azt gondolom, hogy van különbség aközött az arcon csapás között, ami az élettől érkezik, és aközött, amit más – hasonlóan megkinzott- emberektől kapunk. Utóbbin nehezebb túllendülni, mert azt gondoljuk, hogy elkerülhető lett volna, ha mi máshogy viselkedünk és máshogy reagálunk. Az első lecke

18 éves koromban, egész pontosan három nappal az érettségit követően elkezdtem dolgozni. Láttam már bimbozó vállalkozást,ami azóta már vezető cég a saját területén – hajrá, Inspik!-, dolgoztam családnál mint au pair, 2 hónapig 12 autista és Dawn-szindrómás lánnyal éltem együtt és minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy értéket és szeretet adjak az életükhöz. Láttam már olajozottan működő elektronikai üzletet, csoportvezetőként segitettem éjszakai leltárok lebonyolitását, és 4 leirhatatlan hónapot töltöttem egy legénybúcsúkat szervező cégnél. 20 éves koromra rendelkeztem elég tapasztalattal ahhoz, hogy úgy gondoljam, hogy nincsen probléma azzal az értékkel, amit a munkámmal hozzáadok valamihez. Ennyit gondoltam erről, nem misztifikáltam túl semmit, mindig tisztában voltam azzal, ha jó voltam valamiben. Egyrészt azért, mert pofátlanul magabiztosan álltam mindenhez és mindenkihez, aki szembejött velem, másrészt azért, mert ezek a szembejövő élmények és tapasztalatok az esetek legnagyobb többségében megerősitettek ebben, nem rögtön, nem folyamatosan és nem feltétel nélkül, de őszinte bizalommal. Az összes eddigi főnököm, felettesem, partnerem. Fontosnak tartom ezt hangsúlyozni, mert egy ideje mérgezik ezek a gondolatok az életemet. Mindig vannak konfliktusaink, olyan pontok, ahol kicsit meg kell hajolni. Nem csak a munka világában,  az élet összes területén is, annak érdekében, hogy két vagy több ember interrakciója kielégitően működhessen.

Aztán ahogy ide kijöttem, és szinte pillanatok alatt kaptam munkát – ami nem az érdemem volt, egyszerűen ismerettség által jött a lehetőség- , valami teljesen mást láttam. Vannak ezek a sztereotipiák, hogy aki Európa nyugatibb részén dolgozik, sokkal keményebb sors vár rá, mindenért sokkal keményebben meg kell dolgozni. Kinevettem ezt akkoris, és most is, mindazok ellenére is, amivel minden nap szembesülök, amiért órákat gyötröm magamat. Ha valamiben sikeres szeretnél lenni, akkor általában az a titka, hogy jobban csinálsz dolgokat, mint a többiek. Nagyjából ennyi. Donald Trump mondjuk ez alól kivételt képez, de a lényeget értjük. Ideális esetben valami olyasmiben szeretnénk sikereket elérni, ahol  ez lehetséges. Anélkül, hogy mélyebben bele mennék abba, hogy mi is a siker, szerintem nagyon általánosan fogalmazva az a pont az életedben, ahol stabilan állsz, nem érzed szükségét annak, hogy más fájdalmából és nyomorából táplálkozz    és úgy fekszel le esténként, hogy az a 13 éves kiskamasz, aki a rajz órán olyan hatalmasat álmodott neked, büszke lenne rád. Nagyjából ennyi. Egészen ideáig én mindenhol a legjobb szerettem volna lenni, és emberi határokon belül ezért mindig, mindent meg is tettem. Az itteni munkahelyemen ezt a Pollyanna-i állapotomat körülbelül 3 napig sikerült megtartanom. Emlékszem, odamentem, szerelmesen Londonba, az életembe, a világba, vigyorogtam mindenki arcába, itt vagyok, megjöttem. 3 napig. Aztán közölték velem, hogy én is robot leszek, és figyeljem meg, hogy hamarosan nem fogok ennyit mosolyogni. Igazuk lett. A következő 2 hónap minden nap gyomorideggel mentem be munkába, ahol általában már reggel 8-kor sirtam. Soha, soha, senki nem kérdőjelezte meg az emberi kvalitásaimat, a képességeimet, és ha nagyon őszinte vagyok, úgy en block, engem, Lucát sem. Itt nem csak a munkámat minősitették, ami sokszor jogos volt, de mindannyian tudjuk, hogy több formája is van annak, hogy közöljük valakivel, hogy nem jó, ahogy valamit csinál. Velem ez nem úgy működött, hogy szimplán leszaroztak valamit, amit csináltam. Velem ez úgy történt, hogy valaki állt felettem a harmadik munkanapomon, amikor már egyedül kellett csinálnom mindent, és minden második percben elmondta, hogy mennyi időm van bejefezni a munkámat. „ Már csak három perced van...” „ Nem fogsz végezni, tudod?” „Lejárt az időd, mit csinálsz eddig?” Teljesen egyedül voltam, megvédeni sem tudtam magamat, mert igaza volt, tényleg nem végeztem. Két hétig ez ment. Hogy lassú vagyok, aztán ha már gyorsabb voltam, akkor pontatlan, aztán miért nem mosogatok el rögtön magam után, aztán ha már a sajátomat elmostam, miért nem mosom el az összes többit is, amit más ott hagyott, és amúgy miért nincs már kész a következő feladat. Az összes kollégám közül én voltam ez egyetlen, akit már az első hét végén sem ölelt meg az az ember, aki mindenki mást igen, amikor elköszönt. Vannak olyan tulajdonságaim, amikkel tisztában vagyok, hogy akadályozzák a gördülékeny munkát velem: első körben hatalmas igazságérzetem, és a hajthatatlanságom: nem vagyok hajlandó felelősséget vállalni olyan munkáért, amiről senki nem tájékoztatott, hogy az én feladatom megcsinálni, vagy ellenőrizni. Forgatom a szememet, ha valamit jogtalan basztatásnak érzek, és felháborit, ha valamilyen rejtélyes priviégiumomnál fogva engem választ ki pár ember potenciális ellenségnek. Természetesen semmi személyes nincs emögött. Ahogy amögött se, amikor valaki azt mondja, hogy két jó tulajdonságom van, és azok a melleim. Az is szigorúan a munkámra vonatkozó kritika, amikor fél óráig viccelődnek azon, hogy egy zombi apokalipszisben én lennék az első, aki meghal, mert „te olyan vagy.”  Ez meg csak vicc volt. Abban sincs semmi személyes, ahogy az akcentusomon gúnyolódnak, ahogy kifigurázzák azokat a szavakat, amiknek a megtanulásával éveket töltöttem, azzal az akcentussal, amivel bármilyen  témában tudok gondolatot cserélni, nem csak az utcán, hanem az egyetemen is.  Ha bárkit érdekel, 2 évet töltöttem az életemből egy ir férfi bűvkörében, az lenne a meglepő, ha ez idő alatt azt a szót, hogy actually, még mindig úgy mondanám, ahogy le van irva. Borzasztó küzdelmes volt minden, amig el nem kezdődött az egyetem,-amiről hamarosan részletesen fogok írni-  szomorú,ugyanúgy küzdő és a saját fájdalmukat másokra kivetitő emberekkel voltam körülvéve, és amikor nem, akkor is rájuk gondoltam, minden megjegyzésre, pillantásra, amit ok nélkül kaptam. Megértem azokat, akik megbolondulnak itt, és minden emberi jegyüket elvesztik: én is közel voltam. Aztán az egyetemen visszatért minden, ami én vagyok : visszatértek a gondolatok, visszatért a hitem az összes emberben, beleértve azokat is, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy 20 évesen elidegenedjek mindentől, ami az életet széppé teszik. Az első leckém itt az volt, hogy minden emberrel úgy kell viselkedni, mintha a legborzalmasabb dolgokon menne keresztül, ami ebben az esetben talán igy is van: minden, amit velem tesznek, amit nekem mondanak, ahogy rámnéznek, csak egy leképeződése annak a milliónak, ami a saját fájdalmukat és csalódottságukat közvetiti kifelé. Átérzem a helyzetüket, és meg is értem. De bármennyire bántott engem bárki ott, soha, senki életetét nem nehezitettem meg szándékosan, - bár nyilvánvaló, hogy a puszta létezésemmel is elég fejfájást okoztam ott pár embernek-. Bármennyire éreztem igazságtalanságnak, ahogy viselkedtek velem, soha nem éreztem gratifikációt abban, ha más embert lehúzhattam, vagy bármilyen módon minősithettem. Még a legmélyebb pokolban, ahol itt Londonban jártam, sem köptem utálatot senkire. S hogy miért vagyok még mindig itt? Miért nem mondtam fel?

Nyilván vannak technikai okai is, de minden nap eszembe jut, hogy másnap ki fognak rúgni valamiért. Bármiért. Szeretném megtalálni a középutat, és a tökéletesen meghúzott vonalat az alázat és a megalázkodás között. S ne felejtsük el, hogy   az a 13 éves lány, hazafelé menet a buszon nem azért álmodozott annyit, hogy pár évvel később bárhonnan is gyengébben menjen el, mint ahogy oda bement.

[verigadeniel]

Szia Deni! Azt szeretném kérdezni, hogy te milyen iskolát végeztél eddig? Most van e munkahelyed? Ha van akkor mit csinalsz pontosan? Mennyire szereted? Én is ki szeretnék költozni egy darabig csak sajnos nekem nincs semmilyen ismerösöm és így elég nehéz.Köszönöm válaszodat előre!!

Szia! Szakgimibe jártam. 🤗 Én dolgozni szeretnék, fogok valami üzleben. Nem akarlak elkeseriteni de ismerosok nelkul angliaban sem fogsz tudni mast csinalni mint tanulni. Viszont a papirjaid, iskoláid itt nem nagyon nézik. Ha nemzetközi érettségid van az elöny, ha továbbtanulsz. Viszont a legtöbb iskola fizetos külföldieknek fentartott tagozataira kulon felveteli van, aminek alapjan valasztjak ki a diakokat. Igy szinte mindegy hova jartal, mit vegeztel. Vagy tudod azt a feladatsort vagy nem. En igy hallottam, de persze ez iskolatol is fugg. Viszont ha nem is gondolkodsz a tovabbtanulasban akkor meg probalj valakivel beszelni, es oda menni ahol vannak ismerosok, mert az NI numberhez lakcim kell, ugyh nem egyszeru ez sem :( Nekem regebben mas terveim voltak, mas orszagban..de az meg 10x ilyen bonyolult lett volna. 😫😫😭

[girlintheforest]

Quando era Pequena

Amikor kicsi voltam akkor egyszerű dolgokra vágytam. Egy kutyára… valahogy igy kezdődik Michelle Obama könyve.

Éppen a Madeira Shopping Mall-ban nézelődtünk, amikor a Fnac-ban megláttam a könyvét. Azt tudni kell, hogy hónapok óta szerettem volna megvenni. Frankfurtban és Kuwaitban nem találta A. Mikor otthon voltam, hiába kerestem a könyvesboltokban. Az Amazonon bizonyára megrendelhettem volna, de a gyerkőcnek is szerettünk volna pár könyvet, persze Őurasága soha nem ért rá megnézni, hogy mit is olvasna el szívesen ( az én időmben bárminek örültem, bármit elolvastam ami nyomtatott betűkkel volt írva) …és most már nem érkezne meg míg itt vagyunk. Szóval nagyon de nagyon megörültem neki. Csak egy bibi volt, az , hogy portugálul volt. Kinyitottam,  és az első három mondatot rögtön el tudtam olvasni és értettem is. Teljesen odáig voltam magamtól meg vissza…és ezen felbőszülve elhatároztam, hogy akkor most ezt megvesszük és lassan csak sikerül majd elolvasni.

Kis vita azon, hogy a keménykötésűt válasszuk vagy a puhát, amire még 10% kedvezmény is volt. Végül az apja győzött és a keményfedelű jött velünk haza. Úgyis csak egy volt belőle. Itthon persze kiderült, hogy megvettük az egyetlen, utolsó angol nyelvű példányt. Örültem is meg nem is.

Jó, jó, tudom. Lehet, hogy nem ilyen könyvvel kell kezdenem… most várom, hogy Sofia, a tanárom hozzon valamilyen meséskönyvet Egy maciról aki a mézet és a málnát szereti. :)

Na, de, hogy komolyabbra fordítsam a szót… Újabb péntek. Gyerek megintcsak a barátaival játszik (online), apja már valamit filmet néz, én meg  írok, mert annyi szép helyen voltunk megintcsak.

Ülök és mesélek nektek egy pohár bor társaságában. (Eszembe jutott Vitray Tamás műsora, de szerettem)

Lehet, hogy lassulok, kezdek olyan lenni mint a helyiek. Bár még mindig nem tudok olyan türelmesen ácsorogni egy boltban mint ők.

Harmadszor mentem be Madeira egyetlen egy Bodyshop-jába, és harmadszor fordultam ki úgy, hogy nem vettem semmit. Akárhányszor odamegyek , az eladó beszélget valakivel. Többnyire olyannal aki nem vesz semmit, valószínűleg valami rokon vagy ismerős. Dehát itt mindenki mindenkinek az ismerőse.

Szóval állok, várok, nézelődök, próbálom elkapni a pillantását, hátra észrevesz, főleg, hogy csak szeretnék valamit megkérdezni tőle…de nem sikerül szemkontaktust felvennem vele, ő ezer százalékkal a beszélgetőpartnerére figyel…

5 perc után feladom és kisomfordálok az üzletből. Amúgy se volt amit szerettem volna.

A supermarketekben a pénztárnál detto. Beszélgetnek, pénzt számolnak, simán fizetnek 2-5 centesekkel, aztán jönnek a kuponok, cserélgetik, visszaadják…aztán ha valaminek nem tudják az árát, akkor fogják magukat, felállnak a kasszától és elmennek megkeresni… de komolyan…

Emlékszem régen mikor a Tesco megnyitott, akkor görkoris lányok és fiúk voltak akik rögtön ott teremtek és hozták az új árut, kiderítették az árát mindennek seperc alatt. Most már 2018-ban eljutottunk odáig, hogyha valamin nem olvasható a vonalkód, akkor többnyire nem is szól, csak automatikusan félreteszi a cuccot a pénztáros.

Na, itt nem. És mindenki türelmesen vár. Én is. Próbálok. Még jó, hogy van a közelben pár könyv Madeiráról, azt szoktam olvasgatni ilyenkor.

Más…Az e heti legkedvesebb helyemet tegnap fedeztem fel.  Pontosabban már korábban is hallottam róla, de ez volt az első alkalom, hogy sikerült eljutnunk. 

És mennyire de mennyire megérte. Mégy úgy is, hogy nem sikerült a felvonóval ( vagy minek is hívjam, sikló talán?) lemennünk a tengerpartra. 

A hely Achadas das Crus, a sziget  északnyugati oldalán található. 2011-es népszámlálás szerint 159-en élnek csak ott. Nekem való hely.

Szerdán miután kitettük gyerkőcöt a sulinál, ide indultunk. Odafelé persze átmentünk Paul de Serrán, ahol pont sikerült belefutnunk a ködbe. Apája félre állt, é ki a kocsiból és vadul el kezdtem fotózni.

Ő nem igazán érti ezt a ködös dolgot.

Iszonyat nagy munka folyik ott, rengeteg ember, gépek. Utána kell néznem, hogy mi is lesz ott. Új utak? A Paul de Serrán átvezető útra valaki az alábbi felirat festette fel: ECOLOGIC CRIME, vagyis ökológiai bűntény. Ecological lett volna helyesen, de gondolom nem fért fel az útra.

Én még emlékszem amikor nem volt feltúrva a föld és senki se nagyon járt arra. Kivéve persze a turistákat, de simán lehetett autózni úgy, hogy hosszú ideig senkivel se találkoztál. 

A ködből néha előtűntek a tehenek… apája nagy sebességgel haladt, valahogyan nagyon oda akart érni. Hiszen minél hamarabb ér oda, annál hamarabb érhet haza. Ezeket a kiruccanásokat nagyon nem élvezi, vagy ha igen, akkor minimálisan. Azért én próbáltam meggyőzni, hogy lassítson,  mert nem lenne túl jó összeütközni egy tehénnel. Szerencsére sikerrel jártam, sőt még a ködlámpát is megtaláltuk, pont mire kiértünk a napsütésbe.

Na innen már nem volt messze. Most töröm a fejem, hogy jól emlékszem-e az útvonalra, ha nem, ezer bocsánat.  Egy hosszú, kacskaringós út vezetett le a felvonóhoz. Mellette egy nagyon cuki étterem féle, ami mindenféle kaján kívül helyi dolgokat is árult, persze turistáknak való áron. 

A felvonót üzemeltető emberke közölte, hogy 5-10 perc múlva működini fog.  Addig mi beültük kávézni. Na, de az a kilátás!!!! Leírhatatlan. Ilyen helyen lenni, élni fantasztikus lehet.

  Kicsit az otthoni Zsindelyesre is emlékeztetett, bár nem ropogott tűz, nem is láttam kályhát. Egy fiatal pár éppen arról panaszkodott, hogy fáztak a szobájukban. Kiderült, hogy az étterem mellett van pár kiadó szoba/házikó is. Annyira de annyira cukik voltak. Ilyen kilátásra ébredni! 

A kávé meglepően jó volt, mellé almás pite szerűséget is kértünk. Közben próbáltam meggyőzni A-t, hogy jöjjön le velem, de mereven elzárkózott. Szerinte életveszélyes, és ha velem valami történik- merthát ugye én mindig valami őrültséget csinálok-,akkor ő majd felneveli a gyereket. 

Mellesleg ilyet már csináltunk, Garajauban mentünk le a partra ugyanígy barátainkkal és szuper élmény volt. Kicsit ijesztő elsőre. Persze gyalog is le lehet menni. A hölgy azt mondta, hogy lefelé kb. 40 perc, de fölfelé 2 óra, mert a meredek hegyoldalban lassan tudok csak haladni.  El is indultam lefelé, de annyira rossz volt az út, mit út, kövek voltak és sár, hogy inkább visszafordultam. 

Helyette kértem még egy kávét és kiültem a világ legszebb kilátású helyére kávézni. Irigykedve néztem az alpinista szerelőket akik a  fülke tetején utaztak le-föl, de sajna nem sikerült addig megszerelniük míg ott voltunk.

És hogy mi van lent? Miért szerettem volna lemenni? Szinte senki se lakik ott, mezőgazdasági területek vannak és pár házikó amit vagy kiadnak Airbnb-n vagy csak hétvégi pihenőháznak használnak. Képzeljétek el! Nincs senki az égvilágon ott, csak te és az óceán. És persze vétel sincs. Fönt az étteremben se volt, hiába küszködött A., még a wifijükre se sikerült csatlakozniuk.Na ez se késztette maradásra.

Mégegyszer lenéztem és megfogadtam, hogy ide még visszatérek. 

Niki készüljél! Megyünk!

Innen még mentünk Porto Monizba és Seixal-on keresztül Sao Vicente-be, de azt majd a következő posztban.

Egyéb apróságok:

Még mindig mangó menyországban vagyok, ma is vettem 3 kilót. A kicsiket 2.30-ért vettem, azért az jó ár, lássuk be. 

Ma kaptam 5 szál orchideát, aminek jácint illata van. Most várom, hogy teli illatozza a szobámat. Tudom nem fehér liliom és nem tervezek méyl álomba szenderülni. Holnap korán  kelés. 

A terv: Napfelkelte Pico do Ariero-n.