#idővel

[mellifluoussonorous]

Mindegy mi történik és hogy épp hol vagy, lesz a világon valaki, valahol, aki örül hogy létezel.

[kerleknerontsukelmarmegint]

Tényleg az idő a legjobb gyógyír mindenre.

[mergezoszavak]

egyébiránt kedvem támadt elmesélni egy töténetet így, hogy lassan de biztosan közeledünk a 27. születésnapom felé.

"érted feladnám az álmaim

és irány együtt vidék

gyerekeket csinálnánk

és házat építenénk" (úgy unom - mehringer)

tulajdonképpen rémisztő, furcsa és érdekes is egyben az egész sztori.

azt tudni kell rólam, hogy ha én beleszeretek valakibe, akkor vakon ragaszkodom hozzá és mindent képes vagyok beáldozni. ez így is történt a legutóbbi kapcsoaltomban.

egyik év elején kiegyeztünk hogy augusztussal felmondok, ő is felmond és elköltözünk egy vidéki kisvárosba és ott új életet kezdünk, végre közösen.

tulajdonképpen minden szuper volt egészen a tavasz végi-nyár eleji időszakig. én pont akkor végeztem egy okj-s képzésemmel, nagyon szenvedtünk a távkapcsolattal és állandóan utazgatnom kellett, mert nálam nagyon kényelmetlen volt ketten egy 35 fokos panelban egy kis ágyban nyomorogni. ezen kívül más gondok is voltak a kapcsolatban, de azokra még nem fordítottam kiemelt figyelmet, annyira leterhelt az életem és a munkahelyem.

azonban ahogy eljött az augusztus, beütött a pánik a másik oldalon és (azóta már) exem kitalálta, hogy lehet szakítanunk kellene és ne is költözzünk össze. akkoriban még jártam pszichológushoz, ő megerősített abban, hogy ez egy amolyan kis akció lehetett hogy "bebizonyítsam" hogy ott maradok mellette ha hisztizik, ha összeveszünk, ha nehézségek vannak akkor is. és én maradtam, megmondtam neki hogy abszolút rajta áll minden mert én akkor is itt leszek, ha fején állva rappel valami ezer éves children of the distance számot ezzel totál leégetve engem.

azt a ruhát, amit aznap viseltem még ma (több, mint másfél évvel később) is "szakítós" ruhának becézem és nem a legjobb szívvel hordom.

néha arra gondolok, akkor kellett volna észhez térnem és elszaladnom amilyen messzire csak tudok.

akkor kezdődött csak igazan az önfeladás. szépen lassan be lettem rakva egy csicska háziasszony szerepbe, lekezeltek, megaláztak, egyedül elláttam magunkat mikor ennek a fasznak nem tetszett hogy a munkahelyeken dolgozni kell es ezért inkabb munkanélküli volt.. bútorokat vettünk, renováltuk a házat, mindig volt mit csinálni. arról az egyről nem ő tehet hogy a világ legtoxikusabb munkahelyére kerültem be, minden nap kínszenvedés volt de nem jöhettem el, mert nem lett volna még mit ennünk sem.

egy évnyi szenvedés után kiegyeztünk abban, hogy akkor irány vissza Budapestre mert ez tarthatatlan. én kerestem fel az összes albérletet, a tulajokat/ingatlanost, mindenkivel egyeztettem, mindent összeraktam.

mindezek ellenére mégis én lettem kibaszva az albérletből mikor nekem nem volt munkám és minden összeomlott körülöttem.

elképesztően hálás vagyok, hogy nem vagyok már mellette. de sajnos nehéz is feldolgozni, hogy én elhatároztam hogy ehhez az emberhez fogok hozzámenni, minden tervemet vele formáltam, minden gondolatom sarkában ott ücsörgött. mindent feláldoztam, mindent elhagytam ami valaha fontos volt nekem azért, hogy mindentől elválasztva szép lassan, észrevétlenül elsorvasszon.

hát, nagyon remélem hogy elég bosszú lesz az, hogy megtalálom lassan végre önmagamat és boldog leszek akármi is történt velem a múltban.

[melankolias-world]

"Semmit ne erőltessünk...

A lényeg, hogy minden megy magától és minden idővel bekövetkezik. Ha nem az életünkbe való és mi mégis megtartjuk, akkor is ki fog esni egyszer, csak később. Ha oda való és elküldtük, úgyis visszatér.

Aki az életünkbe való, az ott lesz, aki nem, az eltűnik."

[just-a-babygirl-01]

Rájöttem, hogy valóban az idő a legértékesebb eszköz az életünkben. Az idővel fizetünk másoknak, hogy mennyit töltünk velük. Az idővel emlékeket gyűjtünk. Az idővel feledünk. Idővel elmúlunk.

[fovarosiblog]

Én olyan öreg vagyok már, hogy emlékszem arra, amikor ez épült. Rengeteg daru működött az építkezésen, még valami programot is szerveztek egyszer rá, de már nem emlékszem, hogy mi volt a műsor pontosan.

Ez itt egy látványterv 2007-ből: ilyen lett volna akkori tervek szerint a Westend 2, az északi irányú bővítés.

Ez a vasúti rakodó volt valamikor a Westend helyén - balra hátul a Váci út elejének házsora. A felirat: "Előre pártunk vezetésével az "Őszi csúcsforgalom" sikeres lebonyolításáért..!" (Igen, így, két ponttal és egy felkiáltójellel a végén.)

Itt pedig látszik, hogy honnan jött a név. A Nyugati pályaudvar mellett álltak a Westend házak. Idővel egyre lerobbantabbak lettek, a prostitúció is beköltözött, így aztán végül 1978-ban...

Ez pedig már 1999 november 11:

A megnyitó napja.

És akkor most jöhet az a hét nót, ami ilyenkor jönni szokott!

[anyadisszeretne]

Oké az ha nem vagy jól, majd jól leszel. Idővel.

[gayinhungary]

18:16

Sose fogod elfelejteni, hanem az érzéseid fognak megváltozni az irányába idővel. De ahhoz, hogy ezt elérd, sajnos sokat fogsz szenvedni és reménytelenül vágyakozni.De a szenvedést nem lehet megspórolni. Emlékezni is fogsz rá mindig.

[csakszavak]

Hidd el, idővel tényleg megérted majd, minek miért kellett megtörténnie.

[riariahistoria]

Egy gyűrű mind fölött

1954. július 29én jelent meg J. R. R. Tolkien Gyűrűk ura trilógiájának első kötete.

mint a kommunizmust, a fasizmust, a II. Világháborút, a plasztikai sebészetet, a légiháborút, a tankokat, úgy a Gyűrűk urát is az I. Világháborúnak köszönhetjük.

egy angol átlagsrác miután elvette szerelmét és szüneteltette egyetemi tanulmányait bevonult a hadseregbe. pont ahogy tették a barátai, meg igazából minden jólnevelt angol, német meg francia fiú abban az időben (hogy aztán megteljenek a temetők). a lanchashire-i lövészezred hadnagyaként került 1916 nyarán a Somme folyó mellé ahol gyors ütemben a barátai javát elvesztette, ő pedig a lövészárok poklában ha nem a holttestekből lakmározó patkányokat nézte akkor a lövéseket, esetleg a halálsikolyokat hallgatta, illetve ha olyan kedve volt számolta a tetveket meg a keléseket magán és másokon. választhatott, vagy megőrül mint olyan sokan vagy elmenekül a képzelet világába, oda, ahol a kisfiú kora meséi játszódnak, egybegyúrja azt legendákkal, mítoszokkal és beleszövi a borzalmakat amiket látnia kellett és amikre nem létezett és létezik terápia, hogy túllegyél rajta. ott a rettenetben felépítette fejben a (kicsit ugyan elitista) más világot ami azóta minden generációhoz megtalálja az útját és a fantasy irodalom hivatkozási alapja.

John Ronald Reuel Tolkien jól döntött. és ezt a képzeletterápiát végül az első műve, a gyerekeknek szánt A hobbit után megkapta a világ ajándékba (rengeteg ráfordított idővel és munkával, de hát egy angol nyelvész csak nem fog kiadni egy maga által alkotott univerzumot úgy, hogy nem kreált hozzá 29283 képzeletbeli nyelvet logikus nyelvtannal).

magyarul először 1981ben jelent meg. az első 11 fejezetet Réz Ádám fordította, de a betegsége miatt nem tudta folytatni, így a későbbi köztársasági elnök, Göncz Árpád vette át a feladatot Tandori Dezsővel, aki a verseket fordította.

[katacha]

Szerelmes Füred félmaraton, első hely

Az idővel nem vagyok teljesen elégedett (1:35, de 22 km volt a pálya, nem 21,1):

első 9 km-en együtt futottam egy sráccal, álomtempóval, 4:17 körül, de sajnos kiszállt, onnan egyedül nem tudtam hozni ezt a sebességet, egy srác nem hagyta, hogy együtt fussunk

6 kört kellett futni, volt egy 400 méteres kavicsos szakasz minden körben, ami borzalmas volt

sok kanyar, fordító volt, szintén lassított

az utolsó előtti körben ráeresztették a mezőnyre a páros távot, kicsit nehéz volt kerülgetni a futókat

Ettől függetlenül nagyon büszke vagyok erre az eredményre, 2016 után most először nyertem kisebb versenyt. Arra még büszkébb vagyok, hogy a férjem óriási PB-t futott és a fiam nagyon szépen szerepelt a gyerekfutamon.

[csacskamacskamocska]

Nem vagyok

Nem vagyok régi képnézegetős, nosztalgiázós, levelezésvisszaolvasós, elmúlt dolgokon pityergős. Nem a közöny miatt nem nézek vissza. Azt gondolom a nosztalgiázás is egy döntés. Akarok sírdogálni azon ami megváltoztathatatlanul a múltban van vagy nem akarok? Én nem akarok. De sosem törlöm ki. Sem a levelezést, sem a könyvtárat amiben régen fontos emberek cuccai vannak. Csak, ha találok valamit, ami hozzá fűződik, összébb rakom, a "nevű" folderbe, mintha bedobozolnám fel a padlásra. Van egy kép, ami sokszor elém kerül különböző helyekről. Sok-sok éve készült egy bármi lehet még pillanatban. Szeretem azt a képet és tegnap elgondolkodtam, hogy talán ki kéne nyomtatnom és kitenni a falra. Talán akkor megszoknám és elvesztené minden tartalmát és nem lenne ez a rácsodálkozás, hogy vajon mi történt velünk? Vajon már akkor is el volt baszva minden? Vajon egy nálam okosabb már akkor is tudta volna, hogy a vesztembe rohanok? De, ha kiteszem, mit mondok majd egy következő számomra fontos férfinak, ki az a pasi, aki átölel és miért van kint a fotó a falon? Ezt felesleges megjátszani. 🙄 Bár van kint fotó rólam meg a volt férjemről a gyerekünk egyéves szülinapjáról. Már csak arra emlékeztet, hogy valamikor ilyen szép családot szerettem volna, szép családi eseményekkel meg fotókkal. Ha jól belegondolok, a volt férjemet már nem is látom a fotón. Szóval, talán ezzel a képpel is így lenne, idővel már nem is látnám a fotón. Őrizgetése ez a múltnak vagy a felejtés része? Fontos idő volt az, amiről nem sok jó fotó készült. Pont a napokban olvastam, hogy van ami ellen hiába kapálózik az ember, jobb ha elfogadja, ha hagyja magát. Akkor közelebb jut a saját igazságához. Hiányzik az a férfi, aki a fotón van. Az az ember, azok az érzések meg gondolatok, az ott lebegő lehetőségek. De hogy ez ő volt, vagy én, ezt egyszerűen nem tudom kideríteni. A rengeteg eszemmel már tudom, hogy első perctől nem felfelé, hanem lefelé meneteltünk. Hogy sosem lehetett volna "jobb". De ott, abban a pillanatban ami a képen van, nekem ott jó volt.

Minden okos tanács arról szól, hogy az egész emlékekkel teli "dobozt" dobjam ki a picsába és szórjam be sóval a helyét.

Az volt az a pillanat, még mielőtt cafatokra tépett volna.

[sztivan]

az első hét sérülten

szóval ugye úgy indult a dolog, hogy múlt hétfő reggel valószínűleg ugyanaz a porckorongom, ami másfél éve már megszívatott, kiugrott újra a helyéből, úgyhogy másfél órára lent maradtam a nappalink padlóján, és hát azóta sem a legszebb az élet. a gerincem legalján van a gond, úgyhogy lefelé, lábba sugározza ki a fájdalmat, szerencsére csak az egyikbe, úgyhogy azért járni és állni tudok

abból a szempontból sokkal jobb ez most, mint másfél éve volt, hogy éles fájdalmat azóta egyáltalán nem éreztem - 2023-ban ugyanennyi idővel a sérülés után necces volt még minden reggel, padlón ne maradjak, amikor felkelek. most nem az, és most nincs is arra szükségem, hogy nagyon-nagyon hosszan mozgassam be magam ébredés után (a reggel sokkal nehezebb, mint bármelyik másik része a napnak), szóval tavalyelőtt felébredtem, mozgattam a derekamat, aztán felálltam, jártam pár kört a nappaliban, és utána általában még vissza kellett feküdnöm és újrakezdenem ezt, amíg biztonsággal tudtam ráállni a lábaimra - na most legalább ez a fölös plusz kör nincs meg, felkelek, derékmozgatás, kimegyek a nappaliba, térdelek kicsit a kanapénál, indulhat a nap

izomlazítót, gyulladáscsökkentőt és fájdalomcsillapítót kaptam az orvostól, annyi haladás már most van a történetben, hogy fájdalomcsillapítót most már 29 órája nem kellett bevennem, úgyhogy ez jó. ülni viszont fájdalmas, a legkényelmesebb térdelni, szóval ahogy tavalyelőtt is, úgy most is a kanapé mellett térdelve dolgoztam. az állással semmi bajom nincsen. sőt, tegnap megvolt az első pár egybefügg�� óra, amíg konkrétan semmi fájdalmat nem éreztem, egész csodálatos érzés volt, és jó tudni, hogy 2023-mal ellentétben erre most nem heteket kellett várni

ami zavaróbb a másfél évvel ezelőttinél, az az, hogy most feküdni kellemetlen. egy hete nem tudtam a saját ágyamban aludni, helyette a kemény padló a jó, de az első pár napban elaludni így is alig tudtam, mert nem volt egy normális póz, amiben valami ne fájt volna, aztán amikor szinte elájultam a fáradtságtól, egy-két óránként felébredtem. most már legalább az elalvás megy, de így is 4-5 óra alvás után felébredek éjszaka, egy csomót ébren maradok, mert mindenhogy kellemetlen, majd már a hajnal végefelé alszom el

a hirtelen mozdulatok nem jók, meg a hajolgatás. még jó, hogy akinek kisgyerekei vannak, annak sem hajolni nem kell, sem hirtelen mozdulatokat tenni. mint az közismert.

és persze ott van a rettenetesen idegesítő tudat, hogy most fogalmam sincs, mikor tudok majd újra sportolni. amikor másfél éve lesérültem, akkor az legalább az ősszel volt, télen már oda tudtam tenni egy alapozást pár hónap kihagyás után, de most ez arról szól, hogy csináltam egy nagyon becsületes, kemény téli alapozást, majd a tavasz első teljes hete után lerobbantam, nem tudom, mennyi időre. futni még biztos sokáig nem lehet. az előzőnél valamivel gyorsabb javulás és a jó alapozás miatt nem engedtem még el végleg a reményt, hogy a nyár végén képes legyek versenyezni, de nyilván ahhoz, hogy augusztus közepén tudjak a megszokott szintem közelében teljesíteni, nem júniusban kell kezdeni az edzéseket. Y generációs férfi vagyok, a mi korosztályunk még abban nőtt fel, hogy ha valami rossz, akkor összeszorított fogakkal kell menni előre, és csak felnőttként tanultuk meg, hogy nem igaz, gyakran pont az segít, ha leállunk és hagyunk időt a dolgokra. ezt kell tudnom most is

nagyon-nagyon frusztrált vagyok

napi rendszerességgel csinálok gerinctornát, amit az első sérülés után tanítottak nekem, ez kell, hogy segítsen hosszú távon. ami igazán zavar, az az, hogy azt gondolom, mindent tisztességesen csináltam az elmúlt másfél évben, hogy kijöjjek abból a szarból, aztán 98 százalékos állapotra ki is jöttem, és aztán egyik pillanatról a másikra újra itt vagyok. és őszintén nem tudom, mit rontottam el. de hát akkor a feladat adott, csinálni kell, lassan, óvatosan, ki kell jönnöm ebből. ki fogok.

[anyadisszeretne]

Béb, nem keresheted mindig annak a lábánál a gyógyulást aki összetört téged.

Aki egyszer megteszi újra meg fogja lehet csak idővel de meg fogja. És amúgy ez is egy Rupi Kaur idézet, olvassátok.

[nyuszimotor]

Na és te

milyen cipőt használsz a mindennapokban? Régebben mindig Vans-eket vettem, de se kényelmileg nem volt a legjobb meg idővel eléggé overpriceddá vált. Aztán felfedeztem egy ilyen kalenji jogflow-t, ami szinte tökéletes mindenre, kivéve a futásra, amire ajánlják. 30 euróért tökéletes volt, de kezd eléggé leharcolodni, aztán valami hasonlót keresnék ár/érték arányban, nem ezeket a milliós pózercipőket. A lényeg a minél nagyobb kényelem és egy hasonló ár belövése. (vannak kurva jó modellek belőle, de azokat instant elviszik és out of stock meg most kicsit meg is drágult, kb 10%-ot, bár valszeg csak tavaly vettem alapból "akciósan")

[kiforditom-szetszedem]

Túllépve a pillanatnyi hisztérián, a megadóztatott pingvineken és egyéb lakatos meg lakatlan szigeteken, egy átfogó elemzés arról, hogy mi a ráció ezen lépések mögött és milyen esélyei vannak.

Nagyon dióhéjban, pontatlanságkat is bevállalva, de csak azok kedvéért, akiknek nincs erre 25 percük:  a Bretton-Woods egyezménnyel az USA kialakított egy világgazdasági rendszert, aminek középpontjában a dollár, mint referenciavaluta, az arany mint tartalék szerepelt. Ennek a világrendnek a részeként globális szervezetek jöttek létre, mint pl a WTO, NATO. Ez később, Reagan és Tatcher alatt változott neoliberális világrenddé, de ez sem tudta megállíani az amerikai termelés visszaesését. Ezen semmiképp sem segített Kína 2001-es csatlakozása a WTO-hoz. Trump csapatának most az a kísérlete, hogy ezt a világrendet gyökeresen átalakítják, s első, bevezető lépésként minden ország felé magas büntetővámot alkalmaznak, hogy aztán tárgyalások útján kiderüljön, hogy kik lesznek azok, akik a régi, kölcsönös bizalmi alapon létrejött partneri viszonyt hajlandóak lesznek vazallusi kapcsolatra cserélni, kik lesznek, akik inkább nem lépnek ebbe a rendszerbe bele, s kik lesznek, akik nyíltan ez ellen lesznek. Ezért, ebben a fázisban tényleg nem érdekli őket, hogy a tőzsde mennyit zuhan, hányan mennek csődbe.

Merész terv, van mögötte ráció, de ott van az is, hogy egyéb téren a Trump adminisztráció nemigen produkált sem professzionális, sem bizalomkeltő lépéseket. Három lehetséges kimenetet sorakoztat fel az elemző: 

1. bejön a terv, csatlakozni fognak az USÁ-hoz a vazallusai a piacért és a védelemért cserébe

2. mindenki leszarja, s emiatt fel kell adnia az eddigi vezető szerepét, hatalmát és befolyását

3. mindenki leszarja és idővel az USA belátja, hogy ez túl merész terv volt és szüksége van a külöldi termelésre a saját gazdasági fejlődése érdekében