#hetilap

[bekesmegyeikonyvtar]

Forrás: Békés, 55. évf. 24. sz. (1923. március 24.)

[izraelinfo]

A "Svii" című hetilap egy karikatúrát jelentetett meg, amelyben Esther Hayut egy IDF-katona hátára lép Gázában

A karikatúra megjelenésére reagálva a bírósági rendszer jogi tanácsadója annak eltávolítására szólít fel: „Ez egy komoly kiadvány, amely felveti az erőszakra való felbujtás gyanúját.”

Az Or Reichert karikatúrájának megjelenésére reagálva a bírósági rendszerhez jogi tanácsadója éles levélben fordult az újság kiadójához: “Ez egy komoly kiadvány, amely felveti az erőszakra való uszítás gyanúját.” A vallásos-nemzeti nyilvánosság számára készült “Svii” (Hetedik) című hetilap ma (csütörtökön) karikatúrát jelentetett meg, amelyen a Legfelsőbb Bíróság leköszönő elnöknője, Esther…

[nemzetikonyvtar]

Kispénteken tumbász keresztrejtvény rovat.

Halló – képes hetilap (1934/1.) – Elektronikus Periodika Archívum

[alyrarkhon]

Ez szerintem nagyon érdekes még paródiaként is. Nem vagyok nagy szakértője a korabeli humornak (se), szerintem itt a sikkből (akarom mondani chic-ből) más nyelvre váltó úrihölgyeket parodizálták, viszont nekem már néhány sor után tikkelni kezdett tőle az agyam, tikkeljen a tietek is :D

(ugyanitt nagyon érdekes, hogy feltételezték az olvasókról, hogy amúgy - legalábbis nagyrészt - megértik a szöveget. A százhúsz évvel ezelőtti újságokban még sokkal természetesebben használtak angol meg német kifejezéseket, mint manapság)

Bolond Istók hetilap, 1903 január 4.

[diogenesz2020portugal]

“Hát most nekünk is lett egy patkányfogónk, akit nyüzsögve követnek az emberi mértéket és erkölcsöt nem ismerő avagy megvető patkánylelkületű tömegek. Fújja ez a mi patkányfogónk a sípját, járja a várost, és megbabonázva követi őt a tömeg. Követi és lelkesen átkozódik, mert gyűlölete a rend és a tisztaság iránt felülír minden józan számítást.”

[chuckyeager]

35 éve történt - Amikor egy ezredes megbuktatott egy hadseregtábornokot

A katonai elhárítás (III/IV) jelenti, hogy dagad a botrány Bokor Imre ezredes "Kiskirályok mundérban" című könyve körül.

A hírt továbbítják a Honvédelmi Minisztérium vezetésének.

Az irat levéltári jelzete:

ÁBTL - 2.7.1. NOIJ Összefoglaló jelentések 200/9. 1989. október 13.

Részlet egy korabeli cikkből, amely Bokor Imre könyvéről szól:

"A könyvben olvashatunk olyan tábornokról, aki részegségében elaludt a Honvédelmi Minisztérium páternoszterében és órák hosszat keringett vele. Abban az időben ez a tábornok miniszterhelyettesként a személyi ügyekkel foglakozott. Ugyanő a Szovjetunóban szervezett rakétalövészeten nagy sikert ért el, na nem hadvezéri képességeivel, hanem azzal, úgy táncolt egy asztalon, hogy nem esett le róla, ami az elfogyasztott nagy mennyiségű szeszes ital után igazán fényes haditettnek számított.

Megtudhatjuk, hogy a gyakorlatok többségét „megbundázták”, csaltak, ahol csak lehetett, nehogy bármi váratlan közbejöjjön. A hadgyakorlatok persze tökéletesre sikeredtek. Mindig minden klappolt. Az más kérdés, hogy az így szerzett tapasztalat semmit sem ért, s az első éles helyzetben csődöt mondtak a zsebnapóleonok. A csernobili robbanás után Czinege Lajos telesen összeomlott. Csak annyi tellett tőle, hogy amikor a rádió bemondta a katasztrófa hírét, kinyögje: Odaküldetek egy tankot és szétlövetem azt a kócerájt.

[...]

– Szerdán este kapták meg a minisztériumban a tiszteletpéldányt – emlékezik Bokor ezredes –, csütörtökön már hívatott a vezérkari főnök, péntekre pedig megérkezett a miniszteri parancs a nyugdíjaztatásomról. A vezérkari főnök, Pacsek József meglehetősen ingerülten fogadott. Valami olyasmit mondott, hogy én bomlasztom a hadsereget, és könyvemmel fegyvert adtam az ellenzék kezébe, mert lesz mibe belekötniük. Kár, hogy így gondolja. Szerintem ha fölfedjük a visszaéléseket, azzal éppen hogy erősítjük a hadsereget. Erről győznek meg azok a levelek és telefonok is, amelyeket százával kapok a kötet megjelenése óta."

Dési János: „Szétlövetem azt a kócerájt!”

Beszélő online Hetilap 3. próbaszám (november 20.)

A Történelemtanárok Egylete így foglalta össze az ügy következményeit:

"Bokor Imre mérnök ezredes még októberben jelentette meg a Kiskirályok mundérban című könyvét, amelyben a 24 évig regnáló honvédelmi miniszter, Czinege Lajos vezette minisztériumban és magas rangú katonai vezetők, tábornokok körében előforduló visszaélésekről (a Vöröstorony úti HM lakások, az F12-es építkezés, azaz Csehák Judit lakásfelújítása, vadászati szokásokról, egyéb korrupciógyanús ügyekről, valamint az alezredesből altábornaggyá előléptetett Czinege szakirányú végzettségének hiányából adódó alkalmatlanságáról) írt.

A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tanszékvezetőjét ezután függelemsértés miatt nyugdíjazzák, ám addig egyedülállóan a palament ún. honvédelmi albizottságot állított fel a könyvben leírtak valóságalapjának ellenőrzésére és kivizsgálására. A bizottság november 9-én tartotta első ülését, ahol a HM képviselője fejezetről fejezetre haladva igyekezett megcáfolni Bokor állításait. November 20-án az új honvédelmi miniszter, Kárpáti Ferenc, akinek december 1-ig kellett jelentést tennie a könyv állításairól, egy sajtótájékoztatón új munkát ígért Bokornak. Másnap pedig Németh Miklós arról számolt be a parlamentben, hogy Czinege Lajos lemondott hadseregtábornoki rangjáról és kiköltözik állami tulajdonban levő, rózsadombi villájából."

Kiskirályok, óriási mobilok, vastaps 2009. november 23.

#ÁBTL #NOIJ #Nyolcvankilenc #Bokor_Imre #Czinege_Lajos

[katallure]

Id. Karikás Mihály kiállítási csárdájának heti jelentése. Irodalmi és vendéglői hetilap

[kepeslajoska]

Orbán Viktor Bern után átruccant Zürichbe, ahol részt vett szerdán a Die Weltwoche jobboldali hetilap által szervezett rendezvényen.

Nem tudom, de el tudom képzelni, hogy mennyit fizettünk egy ilyen „buliért”,  amivel aztán Orbán és a lakájmédia telenyomta az internetet és a sajtót  az „őt ünneplő tömeg” fényképeivel.

Egy párat kiragadtam ezekből… Íme:

[nyuszimotor]

Hasonló orgiák lehetnek a mélykeresztény NER-kolostorokban is.

[fouldchildtiger]

1956 – Ünnepelünk?

– Mikor gyűjtötte ezeket a régi lapokat? – szólít meg barátságosan a finom arcú idős hölgy. Otthonosan sétálgat a teremben, mi vendégek vagyunk a ferencesek közösségi házában. 2003. október 22-én Annamáriával, a Múzeum 1956 Emlékére alapítvány alapítójával és mindenesével kiállítást rendezünk a forradalom idején megjelent eredeti újságokból és fotókból. Reggel óta keretezünk, szegelünk, ragasztunk – késő délután már kezd megrendítővé szikárodni a látvány.

– Mikor gyűjtötte ezeket? – ismétli meg kérdését halkan az ősz asszony. Szeme mozdulatlanul tapad a Szabad Nép 1956. október 23-án megjelent számának címoldalára: Új tavaszi seregszemle. Mellette az előző napi vezércikk: Lenin Művei.

– Nem gyűjtöttem. Vásároltam a Móricz Zsigmond körtéren. 1956-ban…

– És hogy maradtak meg? – néz rám csodálkozva az asszony.

– Vigyáztam rájuk.

– Édesapám is hazahozott minden újságot – kapcsolódik a beszélgetésbe Annamária, miközben a keze meg nem áll, szorgalmasan rakosgatja elém az üres képkereteket –, de amikor 1957-ben letartóztatták, édesanyám mindent elégetett.

Kalapács, képszeg, akasztás. Megered a nyelvem.

– Nagyanyámmal éltünk kettesben. Nyugdíjas volt, én gimnazista. Nálunk nem tartottak házkutatást. És kamaszfejjel kitaláltam, hogy én gyűjtő vagyok. Ma is dobozokba rejtek minden öreg papírt. Változik a világ, megváltozik a szavak értelme. Más fénytörésben mást jelentenek a régi mondatok. Amikor 1956. október 6-án reggel elolvastam a Szabad Nép vezércikkét – Soha többé! –, lehet, hogy 1947-ben meggyilkolt apámra gondoltam, és elhittem: valóban olyan világ jön, amikor politikusok többé nem gyilkolnak politikusokat, kommunisták kommunistákat. Nem emlékszem, hogy 1958. június 17-én lapozgattam-e régi újságjaimat, elolvastam-e újra az 1956. október 6-án világba ordított kommunista fogadkozást. Őrzöm a Népszabadság aznapi számát. Egész oldalas közlemény a harmadik oldalon: Ítélet Nagy Imre és társai bűnperében.

A lap alján az utolsó két mondat: Az ítélet jogerős. A halálos ítéleteket végrehajtották.

A teremben kopog a csend. Helyére kerül egy régi fotó: a törmelékkel borított Nagykörút. Kiégett orosz tank, rajta felirat: Ruszkik haza! Valaki utólag még festékkel odapingálta: Sürgősen!

– Két évig ült börtönben édesapám – emlékezik hangosan Annamária –, engem soha többé nem vettek föl az orvosi egyetemre. Meg is indokolták, írásban: Édesapja ellenforradalomban tanúsított magatartása miatt továbbtanulását nem javasoljuk.

Az utolsó keret, az utolsó újság: Új Ember, 1956. november 4. Amikor a nyomdagépek elindultak, talán még senki sem sejtette, hogy vasárnap hajnalban a bolsevik kolosszus tankjai milyen brutális kegyetlenséggel fogják eltiporni és vérbe fojtani forradalmunkat, szabadságharcunkat. 1956. november 3-án este halottainkért imádkoztunk. Másnap reggel – akinek kezébe még eljutott a katolikus hetilap – zokogva morzsolta magában a hőseinket, halottainkat, álmainkat temető szavakat.

„Imádság elesett hőseinkért – Urunk, ki láttad őket akkor az utcai sortüzek előtt s a tűzzel telt ég alatt: Te láttad szívüket is, s tudsz és lemérsz mindent, ami első eszméléseik óta megtöltötte e fiatal szívek poharát. Ismerted lelkük minden zugolyát és mindazt, ami gyermekkoruk óta történt velük azokig a pillanatokig, amikor önként odaadták életüket övéikért és minden magyarért. Kérünk, vedd majd a Te örök fényességedbe őket éppen ezekért a pillanatokért, amelyekben oly dicső önzetlenséggel meghozták életük legnagyobb áldozatát.

Ezeknek a pillanatoknak magaslatán bizonyára mind tudták, hogy meg kell halniok. De a nemzet életének és lelkének szabadsága drágább volt nekik, mint a saját életük. Odaadták azt! Kérjük, mossa le róluk a Te szent Fiadnak vére mindazt, amivel az emberi természet gyöngesége folytán valamikor is érhette őket a köznapi élet bármi apró gyarlósága. Könyörülj rajtuk – miattunk és érettünk.”

Az ősz hölgy sokáig áll a megsárgult újságlap előtt. Hallgatunk.

2003. október 23. Ünnepelünk: emlékezünk a forradalom és szabadságharc nagyszerű pillanataira. Állami ünnep: beszédet mond a kerület országgyűlési képviselője, Balsai István. Élesen, pontosan fogalmaz: a megtorlás harmincnégy évig tartott. Aki ezt elfelejti, vagy el akarja felejteni, meghamisítja a történelmet. És a történelemhamisítók nem csak a múltról szoktak önérdekükben hazugságokat állítani!

Fölzengenek Márai Sándor verssorai: Angyal, vidd meg a hírt az égből, / Mindig új élet lesz a vérből. […] Mert Csillag ég, hasad a hajnal, / Mondd meg nekik – mennyből az angyal.

1956 karácsonyán dadogva imádkoztunk.

2003. október 23-án délelőtt a ferences közösségi ház nagytermében, mint templomfalon a Stációk, körülölelnek mindannyiunkat a régi szavak, a régi mondatok… a megsárgult, szakadt hírlapok.

Mennyből az angyal: lángos csillag az égen – a múlt.

Rögtönzött beszéd, megnyitom a kiállítást. Velem szemben az első sorban ül a kerület szocialista polgármestere. Fiatal ember, nem élt 1956-ban. Mosolyog a szeme: ünnepel.

Elindítom a videofelvételt: Grósz Károly 1988. július 25-én, New Yorkban, amerikai magyarok előtt beszél. Ellentmondást nem tűrően, nyersen fogalmaz: a magyar kormány nem rehabilitálja Nagy Imrét!

Száz szempár mered rám.

– Grósz Károly mellett ott ült – próbálok halkan, felesleges indulatok nélkül beszélni – az akkori külügyminiszter-helyettes, Kovács László. Az akkori külügyminiszter, Horn Gyula, amikor 1990 után felrótták neki ötvenhatos pufajkáját, annyit mondott: na és? Kovács László sem kért semmiért bocsánatot. És azt sem mondta soha: szégyelli magát! Szégyelli magát azért, mert ott ült 1988-ban Grósz Károly mellett, és egyetértett vele. Nem szégyellte, nem szégyelli magát azért, mert egyetértett (egyetért?) a gyilkosokkal.

Érzem, forró a levegő. Mondanám, de nem mondom: … és nem sült le az arcáról a bőr, amikor tegnap este Kaposvárott Nagy Imre szülőházánál koszorúzott annak a pártnak a nevében, amely párt jogelődje bitófára küldte elvtársukat, Nagy Imrét. Soha többé?

Elpattan bennem a húr. Ötvenhat éve halott apámra gondolok.

– Mi nem akarunk kommunistákat akasztani. De engedjék meg nekünk, hogy a múltjuktól undorodjunk! És megrendülten emlékezzünk halottainkra, hőseinkre – forradalmunkra, szabadságharcunkra.

Hirtelen ülök le, remegek.

Elpereg néhány perc. Az 1956 után hónapokig siralomházban raboskodó Fónay Jenő – akinek a kommunista keretlegények csak a bitófa tövében mondták meg: mégsem ölik meg – mellém lép, megölel.

Mennyből az angyal…

Sokan vagyunk. Csillog a szemünk. Emlékezünk.

A polgármester némán távozott. Ünnepelt.

Szigethy Gábor

[nemzetikonyvtar]

Szinházi kurir szinházi, mozi és társadalmi hetilap

[hobiartb]

"A Magyar Narancs hetilap 1998-2012 közötti lapszámainak majdnem teljes gyűjteménye ingyen elvihető. Kövesd végig a legelső Fidesz kormányt, Gyurcsány felemelkedését és bukását és NER bejövetelét hétről hétre. A politikán kívül teljesen ingyen a tiéd Para-Kovács Imre, Szily László, Winkler Róbert, Seres László, Bodoky Tamás, Sajó László, Hammer Ferenc legjobb éveinek heti termése! A kivételes gyűjteményt 24 natúr színű, papír irattartóban kapod (aka az alkotmány asztala), szintén teljesen ingyen. Csak egyben, szállításban nem tudok segíteni, ügynökök kíméljenek, nemdohányzó női tulajdonostól (jó, ez mondjuk nem igaz)."

[easternblocrelics]

Szabad Föld - A magyar falu népszerű hetilapja Free Land - Popular weekly magazine of the Hungarian villages 1971

[idegszerviz]

S1G

[vanista]

Mandiner. Polgári hetilap.

Képet hamisít, hírt hamisít.

lúzer faszok🤣🤣🤣

[bekesmegyeikonyvtar]

Forrás: Körösvidék, 1. évf. 208. sz. (1920. december 8.)