#helló idegen

[gyogyulasomnaploja]

Helló idegen!

Elhoztam a gondolataim amik kavarognak bennem az elmúlt napokban.

Kapkodom a fejem ide-oda. Rosszabbodott az állapotom. Sokszor érzem hogy szeretnék megszűnni és eltűnni, de mikor ezt mondom ő megragadja a kezem és húz visszafelé. Tartja bennem a lelket. 

Sajnos a jelenlegi helyzetben hozzá kell ragadnom a telefonomhoz és minden létező módot felkutatni hogy mit tudunk csinálni távkapcsolatban mikor nem vagyunk együtt már pedig nem leszünk sokat együtt mostanában. Szívfájdalom valószínűleg rengeteg rohamot fog okozni a távolság, folyamatosan haza akarok menni. Vele akarok lenni végre hogy az idegeimre menjen, lássam mindennap. 

Egy hónapja találkoztunk először de nem akartam haza jönni. Komolyan nem akartam szerencsétlennek ott bőgtem hogy had maradjak még vele. Jól éreztem magam a jelenlétében. Életem legszebb  1.hét plusz 3.nap és 4óra 35 perce volt. 

Mikor ott álltunk a buszmegállóban azt hittem darabokra szakadok, nem akartam elmenni. Ahogy felszálltam a buszra és elengedtem a kezét úgy éreztem a másik felem hagyom ott éppen. Láttam hogy egy könnycsepp legördült az arcán. Én akkor még nehezen fogtam fel hogy mi történik 3 órás kelés után. És elhagytam szerelmem és útnak indultam vissza a negatívitás földjére azaz haza. 

Ameddig ott voltam rengeteg dolog történt nem részletezném de a kisasszony pont az esetem. 🤌🏻

Sikerült megtalálnom a másik felem aki jobban becsül mindenki másnál.

[drakvuf]

A Kísértés 20: Szánalmas magyarázkodások

A lány villában a fiúk feldíszítik kicsit a kecót, hogy szép környezet várja a hölgyeket a szomorú ceremónia után.

Norbi elárulja nekünk, hogy nem bánná, ha Inge nála vigasztalódna.

Megérkeznek a lányok és az említett nő kezdi a beszámolókat. Azt mondja, hogy a szoki történt és nem volt semmi problémás. Inge elképesztő módon képes hülyíteni magát. Ő úgy látja, hogy a faszija csak áldozat odaát, mert csöcsöket lát. Dorina azért emlékezteti, hogy a férfi büszkén mesélte, mit fogdosott már meg a kísértőkön. Inge erre tovább mentegeti a fasziját, hogy ez csak játék volt.

Szánalmas.

Toncsi beszámol arról, hogy tettekkel nem, de szavakkal bántotta a csávója. Arrogáns picsának nevezte az egyik lány előtt. Illetve azért is neheztel rá, mert Nikit csak azzal az indokkal pattintotta le, hogy Toncsi megharagudna, ha vele aludna. Nem azért, mert nem kéne idegen nőkkel aludnia.

Dorina elmeséli, ahogy a faszija két csajjal smárolt egyszerre miközben Lóri nézte őket. Inge hozzáteszi, hogy a faszija a lelkes megfigyelő. Istenem, bazd meg. Zotya, a faszi, akivel Dorina csalja Noelt, szánalmasnak tartja, hogy a férfi más nőkkel smárol.

Dorina a végén bedobja, hogy a faszija dugott Tinával, de ezt pont úgy nézte be, mint én, amikor azt hittem Dusán kiverette a farkát Edával, pedig önmagának verte ki, miközben a nő mellette feküdt. Előfordul. Brigi zárja a beszámolókat. Elmeséli, hogy Dusán azt mondta az egyik felvételen, hogy csak annyit bán, hogy eddig visszafogta magát. Aztán mesél arról, amikor Eda sztorizta a többieknek, hogy fogdosta a faszi. Végül arról is beszél, hogy a többi férfi szerint minőségi cserét csinálna a faszija, ha lecserélné Brigit Edára. A kísértők szerint a pöcs még távolról is képes rombolni a lány önbizalmát.

Zotya azt mondja Dorinának, hogy szerinte ő a legnagyobb vesztes és győztes is a villában, mert most már tudja milyen faszikat kell messziről kerülnie és mert kapott egy normális képet önmagáról.

A nő elmeséli, hogy Noel tartott attól, hogy még nem elég érett, pedig ő már megállapodna, kacsint oda Zotyának.

Máté megint Briginél aludhat, de a következő lépcsőfok nem jön össze neki.

Másnap Toncsi elpanaszolja újra Ingének, hogy kicsit morci a faszijára, amiért kibeszéli más nők előtt.

De azért hozzáteszi, hogy ameddig nem lép félre nem lesz gond.

Reggelizés közben azon tanakodnak a kísértők, hogy Máténak kicsit vissza kéne kapcsolnia Briginél.

Annyira bizonytalan a lány, hogy nem érdemes ennyi energiát ölni belé. Az egyik kollégája felveti, hogy konkrétan kihasználja a nő a személyi edzőt. Dorina szerint a faszi egy igazi pancser.

HELLÓ HELLÓ HELLÓ

Azért, életem, mert neked csak toxikus faszik és prolik jutnak, még van jogosultsága a cuki faszik létezésének!

Brigi szeretne már újra randira menni. Azt mondja feltöltené. Megkérdezi Ingét ő kit vinne: természetesen Norbit.

Kifaggatják Brigit a tegnap éjszakáról, de továbbra sem volt akció.

Megszólal a gong. Tibi bejelenti, hogy üzenhetnek bárkinek a másik villába. A kísértők is.

Brigi nem örül a lehetőségnek. Nem tudja üzenjen-e bármit a faszijának. Máté üzenne Dusánnak, de nem lenne politikailag korrekt. Dorina is gondban van. Annyira, hogy elsírja magát. Zotya szerint nem is kell üzennie semmit Noelnek. Nyilván a kísértőnek jobb, ha nem kommunikálnak.

Vidáman érkeznek vissza a fiúk a ceremóniáról.

Noel elmeséli, hogy azért vidám, mert Dorina félrekúrt. Arról is beszámol, hogy a lány még gondol rá, mert a karkötőjéről mindig eszébe jut. Szerinte egy vicc, hogy a barátnője ugyanazokat a határokat lépte át, amiket ő is. Nyilván neki szabad, de a nőnek nem. Dusán azzal nyit, hogy Brigi csókolózott. Az egyik lány egyből megkérdezi, hogy a gyűrű rajta van-e még, amire a háttérben nevetni kezdenek a csajok. Belsős poén.

Eda szerint nem szomorú a srác, sőt örül, hogy most elengedheti végre magát.

Atinál minden rendben.

Lóri azt mondja Inge elkezdett összejönni Norbival. Anna szerint nem lesz semmi komoly, a nőnek csak kellett valaki, aki megnyugtatja a faszija undorító viselkedése miatt.

Noel zárásként bedobja, hogy hisz az igaz szerelemben.

A lányok megbeszélik a hallottakat. Anna szerint Lóri túlreagálja, amit a barátnője csinált.

Natali szerint most kéne bedobnia magát a szépségkirálynőnek, de a lány szerint nem jó az időzítés. Angi emlékezteti arra is, hogy valszeg még azt se felejtette el neki a férfi, amikor kiabált mindenkivel.

Lóri Barbinál talált megértő fülekre. A férfi hosszan elsírja a bánatát a személyi edzőnek. Természetesen ő nem hibázott, de botrány, ahogy a menyasszonya viselkedett.

A férfi a végén felteszi a nagy kérdést, hogy a szívével vagy a faszával szeressen? Barbi egyetértően bólogat Lóri bölcsességeire.

Eközben Dusán Eda mellei között vigasztalódik. Természetesen ő is csak áldozat. Semmi rosszat nem csinált és csak csalódik minden egyes ceremónián a barátnőjében. Büszke rá, hogy Eda nem vitte kísértésbe és bevágják megint, ahogy kiverte a lány mellett a múltkor.

Noel bár leplezi, de megérintette, amikor Kasza azt mondta neki, hogy zokogva nézte végig Dorina a félrekúrásának történetét. Anna rámozdul a férfire, de az határozottan elutasítja. Azt mondja mától minden másképp lesz.

Dusán eközben felajánlja Anginak, hogy zuhanyozhat nála Edával. Ő nem menne be, csak távolról recskázna a látványra. Meg a nagy faszt - utasítja vissza kecsesen a lány.

Lóri félrehívja a fiúkat és megkéri Noelt, hogy fejtse ki miért nem akar már félrekúrni. A férfi elmondja, hogy nem gondolta, hogy a barátnője látni fogja mit csinál és hogy ezzel megbántja. Kíváncsi vagyok, hogy szerinte a kamerák miért vannak a villában. Mindeközben Ati összehugyozza a wc-t.

Dusi nem szarozik, most már végre megteheti, amire az eleje óta vágyott: lesmárolja Edát az ágyban.

Másnap Lóri ébreszti a fiatalokat. Szeretné kilefetyelni a használt gumi tartalmát, de nem volt sajnos semmi akció az ��jszaka.

Azt hazudja, hogy korán kelt és gondolkodott. Most már feljogosítva érzi magát, hogy többet megtehessen a villában, mint eddig. Dusán az önámításban maximálisan támogatja a harcostársát.

Reggeli közben Dusi a csajsziknak is elbüszkélkedik azzal, hogy eljutott Edával a csókig. Hozzáteszi azért, hogy úgy érzi arcon köpte magát, mert eddig a hűség mintaképe volt. Natali örül ennek, mert szerinte Brigi mellett nem tudott önmaga lenni a fiú, de most már végre olyan lehet, amilyen igazából. Tehát egy darab szar.

Itt is megszólal a gong. Lehet üzenni.

Dusán nagyon örül a lehetőségnek. Szeretné közölni a barátnőjével, hogy bármit látott az nem úgy volt és egy csóknál nem megy tovább becsszó. Eda is él a lehetőséggel, mert nem felejtette el, hogy le ordas kurvázta Brigi napokkal ezelőtt.

Estére elkészültek az üzenetek. Mindenki a TV elé ül és mehet a móka.

A lány villában Natali videójával nyitják az estét. Minden lánynak üzent valamit a nő.

Toncsinak azt, hogy ne bízza el magát, mert Niki rajta van a fasziján, aki ezt élvezi is. A többiek próbálják nyugtatni Antóniát, hogy ne vegye fel, amit a kísértő mondott és a lány remekül kordában tudja tartani az érzéseit.

Briginek elmondja, hogy Dusán érzi a legjobban magát a villában és aztán még megkérdezi a lányt, hogy levette-e már a gyűrűjét? Ingének azt üzeni, hogy ismeri a Lóri típusú faszikat és bizony előbb-utóbb félrekúrnak, de akinek nem inge... Dorinának szimplán annyit mond, hogy jól elkúrta.

Eda Briginek üzent. Elmondja, hogy nem örült, amiért haza akarta küldeni, de ahogy látja nem is jött be. Megkéri, hogy mossa ki a száját és további jó szórakozást kíván a lánynak.

Lóri Ingének üzent. Azt mondja nem számított arra, hogy a nő elindul a kísértés útján. Az ő lelkiismerete viszont tiszta. Megkéri, hogy ha szakítani akar, akkor a következő ceremóniáig tegye meg.

Mindenki értetlenkedve néz. Inge a kamerának elmondja, hogy szerinte azért mondhat ilyeneket a faszi, mert ő érte hagyta el annak idején az előző vőlegényét.

Dusán üzenete következik. Nem gondolta volna, hogy Brigi lép először félre. Bevallja, hogy parasztul viselkedett vele és ezért bocsánatot kér. Aztán azt hazudja, hogy a lány a mindene és fél, hogy elveszíti. Brigi azt mondja a kamerának, hogy meglepte a videó és nem tudja egyelőre hovatenni. Ati üzenete következik. Azt mondja nagyon büszke Toncsira és hogy ő mindig nyugodtan távozik a Tábortűz ceremóniáról. Nagyon hiányzik neki és szereti.

Antónia sír és azt mondja, hogy a tegnapi ceremónia után ez teljesen megnyugtatta és már nem aggódik, hogy félrelép a faszija.

Utolsóként Noel üzen Dorinának. Szerinte ami kettőjük között megy az egy vicc. A tegnapi ceremónián viszont mondta neki Kasza, hogy sírt, ami megérintette. Ezért ő most visszafogja magát és a lánynál pattog a labda.

Dorinát felzaklatja az üzenet. A kamerának azt mondja, hogy érzelmi zsarolás, amit a faszija csinál és undorító.

Elvonul sírni a szobájába és nem tudja mi legyen most.

A fiú villában Zotya üzen először Noelnek. Szerinte rá fog jönni mit veszített, amikor lenyúlja Dorinát tőle. Illetve hergeli azzal, hogy nem tudja eldönteni, hogy ő most egy kisfiú vagy egy férfi?

Noel erre megjegyzi, hogy a kísértő 32 éves, Dorina pedig csak 20. Szóval egy mocskos pedofil. Valószínűleg én ezen azért siklottam át, mert Dorina kinéz vagy 30-nak.

Ezután Kristóf, Berti és Jérémy is hergeli a fiúkat. Megköszönik nekik, hogy ilyen fosul bánnak a barátnőikkel, mert nekik ezzel szívességet tesznek. A kísértő lányok nagyon jól szórakoznak az üzeneteken. A fiúkák kevésbé.

Máté Dusánnak üzent. A személyi edző szerint a faszi egy patkány, azért ahogy bánt Brigivel és ahogy lerombolta az önbizalmát. Azzal zárja, hogy a műsor végén vele fog hazamenni a menyasszonya. Dusán erre egy hál' Istennek felkiálltással reagál. Aztán jön a szokásos hazudozás, hogy minden vád, ami érte nem igaz, de a vágókra megint számíthatunk és bevágnak egy györnyörű felvételcsokrot, amiken megalázóan beszél a barátnőjéről.

Norbi Lórinak üzent. A műsor elején a férfi tett neki egy megjegyzést, hogy ha hazai ízekre vágyik a kísértő, akkor egyen egy gulyáslevest. Erre reflektálva Norbi azzal hergeli, hogy bár ő nem jó szakács, mégis fortyog az a gulyásleves a viselkedése miatt. Abból főz, amit kap.

Natali nevet és bedobja, hogy jól néz ki Norbi. Aztán a kamerának elmondja, hogy nagy igazságok hangzottak ma el a férfi kollégáitól. Lóri megint arról kezd loopolni, hogy ő nem akart házasodni és lehet igaza volt.

A monológját azzal zárja, hogy most nagy kérdésekre kapnak válaszokat.

Brigi felvétele következik. Azt mondja Dusánnak, hogy nagyon szereti és hiányzik neki, annak ellenére ami eddig történt. A lány megkéri, hogy ha egy kicsit is számít neki, akkor ne csináljon többet annál, mint amit már látott. Kemény - mondja Dusán. A kamerának még elmondja, hogy ez nagy pofon volt. Újra bízik benne, hogy helyre tudják hozni a kapcsolatukat. Angi megjegyzi a srácnak, hogy illene ma egyedül aludnia.

Toncsi következik. Sírva mondja el mennyire bántották a tegnapi ceremónián látottak, de ennek ellenére nagyon hiányzik neki Attila és egy párnával pótolja a csávót éjszakánként. Azt tanácsolja neki, hogy az angyali külső mögött lássa meg az ördögöt Nikiben. Atinak nagyon betalál az üzenet. Sírva fakad.

Inge is üzent Lórinak. Azt mondja két levelet rejtett a csomagjába a férfi, amikor beköltöztek. Az egyikben az volt, hogy érezze jól magát. Ez teljesült. A másikban meg, hogy bízzon meg benne. Ez már nem annyira. Inge felhozza a férfinek, hogy nem az a ember, akit annak idején megismert és gondolkodjon el azon egy kicsit, amit csinál.

Ismerjük már Lórit. Nyilván nem fog. A férfi szerint a kurva kínos megjegyzéseivel semmi probléma nincs és utána megint azt loopolja, hogy nem volt jó ötlet az az eljegyzés. Aztán a lányok beszélnének még erről egy kicsit, de Noel letekeri őket, mert szeretné meghallgatni Dorina üzenetét.

De Dorina nem üzent semmit. Kínos. Roppant kínos.

[stegal]

Belőlem tette azzá, aki sosem voltam, egy fotós haverom.. Helló Idegen..

Bár a szememre néha rácsodálkoztak lányok, asszonyok..

[min-junk]

Hát helló.

Az elmúlt hónapokban annyi minden történt, hogy csak kapkodom a fejem... Költözés-lakásfelújítás-pakolás-költözés...

Együtt élni ma sem könnyű. Főleg ha a másiktól nehezen tudsz aludni. Én nem tudom hogy mindenkire így hat-e az alváshiány, de én teljesen szét esek tőle. És nem igazán találok megoldást erre a problémára.

Néha úgy érzem, hogy én csak ott vagyok mellette. Szeret, azt érzem és érezteti is velem. De valahogy mégis csak azt érzem, hogy úgy én csak létezem. Eddig a Dal volt a kifogás (nekem, nem neki), most pedig már nincsen mi. Reggel mondta, hogy elmegy ma bringázni. Majd megjegyeztem neki, hogy velem is szervezhetne közös programokat, de nem csak akkor amikor semmi más dolgunk nincsen. Nem tudom még miezaz érzés és h mit jelent pontosan, de igyekszem boncolgatni rendesen. Sajnálom, hogy korábban ezekre nem fordítottam nagyobb figyelmet és nem határoztam meg konkrétan az érzéseim miértjét.

Azt értem, hogy ez így zavar, tehát kényelmetlen. Nem komfortos.

Lehet az is közre játszik, hogy az a lakás nekem még idegen. Nem érzem otthon magam, hiába igyexünk ezt elérni.

Sokat vagyok egyedül, ami ebben az új és idegen lakásban egyelőre nem túl komfortos. De igyekszem...

Nem akarom ezt a kapcsolatot elrontani. Elkezdtük a közös életet, jól kell sikerülnie. :)

csókok.

[szasza-chan]

Octopath Traveler I-II Demo

Szóval, igen... véletlenül szedtem össze a srácokat. Hikarival kezdtem, mert ő tűnt a legérdekesebbnek, aztán Temenost akartam még becserkészni (Ishida Akira miatt), de ő a térkép másik felén volt. Partitio pont útba esett és fölszedtem, később meg elkeveredtem Temenost keresve észak felé, úgyhogy Osvald is meglett.

Nade, igazából csak azt akarom mondani, hogy nem tudom, hogyan állok ezekkel a játékokkal. Szerintem eléggé túlértékelt az eredeti OT, és igen, “túlértékeltnek” hívni valamit eszméletlenül pretentious, de nem tehetek róla, annak érzem. Vagyis a történetet... vagy történeteket.

Igazából ez az, ami nekem zavaros az egészben, hogy elvileg van nyolc utazó, mindegyik saját történettel rendelkezik, viszont nincs egy nagy, mindent átfogó sztori. Vagy van, de az a leges legvégén jön be a képbe, és az sem valami nagy. Asszem. Mind1, nem igazán tetszik, hogy egymástól elkülönülő történetek vannak, miközben a szereplők nincsenek a többiek történetére hatással. Úgy vettem észre, ez sokaknak kritikája a játékkal szemben, amin elvileg a második részben javítani fognak.

Viszont a gameplayt dicsérni szokták, és ja, igazából látom, mi benne a vonzó. A break mehanizmus nagyon kielégítő (nem rossz értelemben XD) és igazából könnyen elsajátíthatónak tűnik az egész harcrendszer. Az idegesítő rész a random encounterek, amik tudom, hogy a JRPG-k részét képezik, de basszus, nincs is annál idegesítőbb, mikor mennél a dolgodra, és vmi szaros szörny megállít. Még “viccesebb”, ha még nincs társad és egyedül kell újabb és újabb ellenségeken átverekedned magadat, amiknek nem tudod a gyenge pontját, vagy nem tudod azt támadni, mert nincs mivel.

Még nem tudom, mi lesz a játékok sorsa, de jelen állás szerint ha meg is veszem őket, akkor a második résszel kezdem. Vagy csak azzal játszom. Nem tom, lehet szimplán rossz karakterrel kezdtem, mert Cyrusszal kezdtem (helló, Umehara Yuuichirou!) és elég nyeh volt az ő befejező fejezete az elveszett könyvvel, meg hogy lényegében száműzték az otthonából, de ő ezt nagyon lazán vette. Utána még Olbericet sikerült összeszednem és az ő prológusát is kivittem, de az sem volt annyira bejövős. Lehet csak még idegen volt a gameplay és emiatt sokat bénáztam, azért lett viszonylag negatívabb az élmény.

A második részben Hikari története nem egyedi, de izgalmasabb felütést kapott, utána pedig egyből rohantam a többeket összeszedni, ami azt jelentette, lehetőségem volt úgy is kipróbálni a harcrendszert, hogy nem csak egy karaktert irányítok. Így máris fairebb és érdekesebb lett az egész. Ellenben sajnos sem Partitio, Sem Osvald, sem Temenos sztorijára nem lesz idő a demoban. Ugye, csak három órát lehet vele játszani és 2:33 körül járok, szal nem sok tartalom maradt nekem.

Szal a második rész demoja jobban tetszett, de valahogy még mindig nem fekszik nekem ez a játék, de már elkezdett annyira érdekelni, hogy lehet, egy nap mégis lecsapok rá.

[teklakonyvei-blog]

Diana Gabaldon: Az idegen (Outlander 1.)

↠ könyvajánló

Az idegen címmel jelent meg Diana Gabaldon Outlander-sorozatának első része, mely megalapozza a nagyszabású regényfolyamot. Az eredetileg 1991-ben publikált regény a belőle készült tévésorozat által reneszánszát éli, nem utolsó sorban újabb és újabb olvasók szívét melengeti meg Skócia iránt.

Én pedig gondoltam egyet, és elkezdtem nézni a sorozat negyedik évadát, hogy újra felvegyem a fonalat. Az első négy kötetet olvastam korábban, mostanában terveztem folytatni az olvasást. Viszont olyannyira lenyűgözött, hogy úgy döntöttem, újraolvasom a könyveket. Ami viszont nem kis falat, tekintve a tetemes oldalszámokat. Viszont hihetetlen jó érzéssel tölt el ismét elmerülni Claire és Jamie világában, szóval helló Outlander, és helló Skócia!

[blackrose-bee]

Köszönet.

Oh drága idegen, ki egykor mindent jelentettél, remélem minden rendben veled és boldog vagy már. Sose felejtsd kérlek, tökéletes vagy! Ha elvesznél ebben a nagyvilágban és nem találod önmagad csak emlékezz a múltra, emlékezz minden boldog pillanatunkra és visszatalálsz majd önmagadhoz. Hálás vagyok érted és a tőled kapott sok emléknek, melletted tanultam meg igazán önmagam lenni és tanultam meg szeretni. Boldog vagyok amiért megismertem a kisfiút ki reggel felkelt mellettem, amiért megtaláltam a férfit aki szeretett. Hálás vagyok a büszke nőért aki nem lenne, ha te mented meg. 

Helló kedves idegen! Kérlek vigyázz rá, és tedd a világ legboldogabb emberévé, mert igazán megérdemli! Szeresd és fogd a kezét még ha fáj is,mert tudod néha nehéz vele, de ha szerelem akkor minden perce megéri majd. 

[moonlight-gloss-blog]

Ki vagyok? Mi ez az egész?-avagy bemutatkozás

Helló, kedves idegen, ki blogomra tévedtél. Nos, valószínűleg az első kérdésed, hogy hány éves vagyok. Sajnos erre egy jó darabig nem kapsz választ, mivel ezen az oldalon nem én, hanem az általam feltöltött tartalmak lesznek előtérbe helyezve. Ezután valószínűleg a nevemre vagy kíváncsi. Sőt, lehet hogy számodra fontosabb a nevem mint a korom. Nos, az igazi nevemet nem tervezem elárulni, de szólíts csak Lisának. Szerintem ennyi infó elég volt rólam, inkább koncentráljunk a blogra. Khm, szóval, itt kikérhetitek a véleményemet szinte akármiről. Már csak egy kérdésre nem kaphattál választ. Lehet hogy megfordult a fejedben, hogy miért ez a nevem. A válaszom, hogy nem tudom. Ez ugrott be legelőször, ezért ezt választottam. Nos, kedves idegen, én ezzel bemutatkozásom végére értem, így el is köszönnék tőled. További szép napot/estét vagy amilyen napszakban olvasod kis posztomat. Viszlát!

[lelegezzhelyettem]

Szar ez az egész. De tényleg, ezt nem lehet szebben kifejezni. Csak úgy megszűnt köztünk az egész, elpárolgott a faszba minden, ami valaha a miénk volt. A sok közös emlék, a sok nevetés, a közös témák, a várva várt találkozók… Minden. Egyik pillanatról a másikra valami megváltozott. Nem mondtuk ki, de mindketten tudtuk, hogy valami tönkrement. Valami megrepedt, eltört, száz darabkára hullott. Nagyon sokáig próbáltam összeszedegetni a darabkákat, és eredeti állapotába hozni, de tudod, ennek kétemberes munkának kellett volna lennie. Úgy éreztem, hogy te nem akarod. Hogy te lemondtál rólunk. A barátságunkról. Rengeteg fájdalom és csalódás ért, és tudod, azt, hogy még csak a próbálkozás szikráját sem látom, nos… Ezt is egy csalódásnak élem meg. Mert nem akarod helyrehozni, nem akarod az egészet. Lemondtál rólam. És ez, tudod, baromira fáj. Olyanok vagyunk, mint két idegen. Akik az utcán egymás mellett elsétálva talán egymás felé néznek egy „helló” kíséretében. Vagy akik írnak egymás születésnapjára facebook-on egy köszöntést valami ócska smiley-val. De talán tényleg már azok is vagyunk. Két idegen közös múlttal. Fájdalmas, de ebből a távlatból szép múlttal. Mennyi közös emlék. Mennyi eltöltött idő. És ez mind elveszett egyik pillanatról a másikra. Ebbe én nem vagyok képes belenyugodni. Nem tudom elengedni. Rengetegszer eszembe jutsz. Zenékről, ruhákról, amikről tudom, hogy közel áll a stílusodhoz, apró ajándékokról, amiket tőled kaptam, a közös képeinkről, ha megérzem azt a parfümöt, amit anno mindketten használtunk… Ki tudja, lehet, hogy te még mindig azt használod. Fogalmam sincs. Eltávolodtunk. Teljesen más utakon járunk. Lehet, hogy ennek így kellett lennie. Lehet, hogy számunkra ennyi volt. Szép volt, jó volt, de lehet, hogy már el kellene engedjelek. Bármennyire is fáj.

[istenhoztanightvaleben]

37. rész – Az árverés

[Az epizódot itt lehet meghallgatni/letölteni, a “Direct download” feliratú linken.]

Bársonyos sötétség. Selymes fény. Az éjszaka durva vászna. A hajnal feslett pamutja.

Isten hozta Night Vale-ben!

Először is üdv újra itt! Minden rendben. Semmi sem történik, már ha tudják, mire gondolok. Nem kellene tudniuk, mire gondolok. Ha tudják is, felejtsék el! Én semmit sem fogok megemlíteni, Önök pedig semmit nem fognak hallani, és egyikünk sem emlékszik majd semmire. Senki sem lesz megnevezve. Semmire sem teszünk utalást. Akkor hát:

Hallgatók, izgalmas és fontos nap a mai itt Night Vale-ben. A Sheriff Titkosrendőrsége ma tartja éves árverését, melyen csempészáru és lefoglalt tárgyak kerülnek kalapács alá, a bevételből pedig lufikat, szülinapi gyertyákat, urániumot és egy piñatát fognak vásárolni. Legalább 7,3 millió dollárt szeretnének összegyűjteni, és azt mondják, a piñata páncélozott lesz, és forradalmakat fognak leverni vele.

Én személy szerint imádom az árverést. Sosem lehet tudni, mi minden bukkan fel ott. Annyi érdekes dolog van a katalógusban! Lássuk csak…

Az egyes tétel egy minőségi edénykészlet. Nyolc serpenyő, aluminiumborítással a tökéletes hőeloszlásért. Eredeti csomagolásban. Csak arra várnak, hogy egy jó adag olivaolajat öntsenek beléjük, és már kezdhetnek is főzni barátaiknak és családjuknak – még ha nem is nagyon jönnek már át a legutóbbi vacsoraparti óta, amikor anyád megitta az összes Chiantit és kijelentette, hogy sosem aknáztad ki a benned rejlő lehetőségeket. Legalábbis a tétel leírásában ez áll.

A kettes tétel egy fénylő érme, előlapján egy komor, szarvas isten, hátoldalán pedig egy félig összeomlott fegyház képével. A Titkosrendőrség érmefelbecsülő szolgálata kiváló állapotúnak ítélte, és természetesen nem szövetkeztek a Titkosrendőrség aukciós házával, hogy az érme magasabb besorolást kapjon, és ezáltal felverjék az árát.

A hármas tétel egy ezüst csillár, amely valaha mészárszékké változtatott ebédlőkben lebegett, hogy jobban megvilágítsa a hozzá tartozó repülő tőröket.

A négyes tétel egy repülő tőrkészlet, őrülten részletes faragványokkal ellátott díszes markolattal. Késgyűjtőknek és mániákusoknak egyaránt jó fogás lehet. Jobb, ha ebbe a licitháborúba nem szállnak be!

Lássuk csak, vannak itt még szőnyegek, századközepi modern bútorok – ó, ezek nagyon stílusosak! – és nézzék csak, a tizenhetes tétel az X-Men harmadik számának szinte sértetlen példánya 1964-ből! A hátsó borítója egy picit foltos, a színkivonata tökéletes, oldalai törtfehérek, fűzőkapcsai rozsdamentesek, borítója rendkívül fényes, és nem található rajta a Marvel füzeteire néha jellemző borítószél-szakadás. Ezen kívül ebben a számban tűnik fel először a Paca – nem az általános iskola mögötti lakóparkban élő Paca, a kitalált verzió.

Mi van még itt?

A harminchetes tétel… öhm… Cecil Palmer. Nincs hozzá leírás.

Hallgatók, az árverés fejleményeiről folyamatosan beszámolunk.

Vidámabb híreinkből:

A mai napon egy láthatatlan, mindenható, telepatikus erőkkel rendelkezdő idegen entitás tűnt fel Night Vale-ben, hogy mindannyiunkat rabszolgasorba taszítson. Úgy tervezte, minden értelmes lényt az akarata alá rendel, és véget vet minden erőszaknak és konfliktusnak azáltal, hogy mindannyiunkat mindentudó telekinetikus erejével fog irányítani. Vicces, de ennek a mindenható, ugyanakkor kissé szerencsétlen idegen entitásnak fogalma sem volt, hogy mi már rég egy másik mindentudó erő szolgái vagyunk, ami évek óta irányítja a gondolatainkat. Garantáltan élhetjük tovább erőszakos és irracionális életünket, szóval ennyit rólad, inkompetens zöldfülű entitás!

Night Vale tipegői! A Night Vale-i Közösségi Óvoda lehetőséget kínál nektek a bennetek rejlő lehetőségek kibontakoztatására. Jelentkezzetek egy új, megterhelő képzésre, és fedezzétek fel leghőbb vágyatokat – az álmot, melyben minden kisgyermek osztozik: egy jó álláslehetőséget. Így igaz! Belőled is lehet kéményseprő! Pucolhatjátok városunk vezető polgára és barátságos milliárdos, Marcus Vanston megannyi kéményét! Milyen jó ember ez a Marcus Vanston!

Minden házának, a léghajóhangár tetőterében található legkisebb luxuslakásától kezdve, egészen a 46 szobás dombteteji birtokáig, rengeteg kéménye van. Még olyan helyeken is épített kéményeket, ahol nincs is háza, hogy jól megérdemelt karbonkreditjeit maradéktalanul kihasználhassa. Számos kéménye van bevásárlóközpontján, irodaházain, léghajóján, holdkővel díszített hobbijárművein, és – a kreatív törvényeknek köszönhetően, melyek kisajátítási jogot adnak a bőkezű Marcus Vanstonnek – a város összes többi házán is.

Mozgó kéményeket szíjazott még a vidám koldusok taligáira is, akiknek lesoványodott, mellényes-csákós csuklyás majmai rongyaik, görnyedt hátuk, kínzó köhögésük és erőltetett sípos vigadásuk díszletei között adják elő szomorú trükkjeiket és rázzák bádogdobozukat, melyben valamilyen rég megszűnt, elavult valuta egyetlen fillérje csörömpöl, így próbálván adakozásra bírni bennünket, miközben mi felhajtjuk gallérunkat, megköszörüljük torkunkat és átlátszó kifogások közepette megszaporázzuk kissé lépteinket, amíg ahelyett, hogy szánnánk őket sorsuk miatt, meg nem találjuk a módját, hogy felsőbbrendűnek érezzük magunkat a gazdasági létrán betöltött törékeny pozíciónk miatt.

Marcus Vanston megérti. Nem akarja, hogy holmi koldus legyen belőletek! Sem csuklyás majom. Azt akarja, hogy kéményseprők legyetek!

Szóval kicsikék, tegyétek alacsonyabbra a mércét! Fojtsátok szénbe az álmaitokat és jelentkezzetek a Kéményseprőképző Óvoda-Akadémiára! Tegyétek boldoggá a jó öreg Marcus Vanstont, ha csak pár röpke pillanatra is!

Újabb fejlemények korábbi tudósításunkról:

A Sheriff Titkosrendőrségének árverése erőszakba torkollott. A licitálás őrjöngve, dühösen zajlik. Megerősítették, hogy hajhúzásra is sor került. Sajnos a résztvevők a licitáló tábláikat arra használták, hogy egymást pofon vágják vele, amit a kikiáltó többször is ajánlattevésként értelmezett. Emiatt az egyes tétel, az a bizonyos minőségi edénykészlet 175 000 dollárért kelt el, és akkor még az adót bele se számoltuk.

Hallgatók, érdeklődtem az árverés szervezőinél a Harminchetes tételről, melyben bizonyos okokból kifolyólag érdekelt vagyok. Akarom a Harminchetes tételt! Nagyon akarom! Megkérdeztem, nem küldenének-e róla nekem egy fényképet. Nos, a hahota, ami erre kitört. leginkább száncsengők csilingelésének és görnyedt hátú, elszürkült arcú udvari bolondok kacagásának keverékére hasonlított. Tudják, milyen az.

Hallgatók, hogy többet tudhassak meg a Harminchetes tételről, előfordulhat, hogy személyesen is el kell látogatnom az árverésre.

A fejleményekről folyamatosan beszámolunk.

Night Vale-ben egyre hevesebben kampányolnak az idén júniusban esedékes polgármester-választásra készülődő jelöltek. Az Arctalan Idős Hölgy, aki titokban az otthonodban él, újabban szórólapokat rejt el háztartási gépeid csöveiben és drótjai közt, hogy megtaláld őket, mikor a szikrázás és remegés már olyan erős, hogy kénytelen leszel felfogadni, vagy foglyul ejteni egy szerelőt.

A szórólapok ízlésesen néznek ki, látható rajtuk egy veréb szívének anatómiailag pontos rajta, illetve az egyszerű szlogen: „Törékeny vagy, vak, és vágyakozó, és egyedül kell a jövő nagy sötétjébe lépned.”

Megtalálható rajta továbbá ötpontos ígéretcsomagja, mely nagyrészt méhekről szóló érdekességekből áll.

Eközben Hiram McDaniels, hogy időt spóroljon, újabban utcasarkokon állva ad egyszerre öt különböző kampánybeszédet – mindegyik fejével másikat. A fejeinek drasztikusan eltérő személyisége és nézetei vannak, ami miatt az üzenetük is némileg zavaros. De abban mind egyet értenek, hogy szeretnék, ha megválasztanák őket, és hogy a védtelen emberfaj számára hamarosan felvirrad a Gyík Kora.

Ó, és ha már az imént szóba került a jószívű és vastag bukszájú Marcus Vanston, ő is versenybe szállt, és úgymond bedobta a kalapját abba a bizonyos ringbe. Ami azt illeti, fel is építette a város közepén azt a bizonyos ringet, óriási LCD-kijelzőkkel, mellette egy óránként látványos műsort adó szökőkúttal, és készíttetett egy aranyozott kalapot meg egy távirányításos kalaphajító gépet külön erre a célra. Amint a kalap a ringben landolt, egy negyventagú gyermekkórus egy külön erre az alkalomra komponált darabot énekelt, melynek címe „Helló, asszem akkor én is indulok a választáson. Ja, amúgy Marcus Vanston vagyok. Na mindegy. Szóval én leszek a polgármester. Köszi.”

A jelenlevők rengeteg könnycseppet hullajtottak, részben a hazafias büszkeség, részben a Marcus által segítőkészen a levegőbe juttatott gáz miatt.

Nos, úgy tűnik, történelmi polgármester-választásnak nézünk elébe!

Megkeresésünkre leköszönő polgármesterünk, Pamela Winchell megmutatta nekünk mohagyűjteményét, és elmagyarázta, melyiknek milyen dalokat kell énekelni, hogy megfelelően növekedjen.

Gyerekek, gondolkodtatok már valaha az erdőt járva azon, vajon mérgezőek-e azok a tündérköröket alkotó gombák? Nézzétek meg a kör közepét! Ha hever ott egy korotokbeli gyermek teste, a körrel minden rendben van. Mindennel minden rendben van! Nincs semmi az ágyatok alatt, nincs semmi a szekrényben. A szüleitek valószínűleg tényleg a szüleitek, bármit mondjon is az Arctalan Idős Hölgy, aki titokban az otthonotokban él.

Ne féljtetek a fekete helikopterektől, se az ablaktalan fekete iskolabuszoktól, amik éjszaka a házatok környékén cirkálnak! Nem kell félnetek a mumustól. Már hónapok (de legalábbis hetek) óta nem láttak mumust errefelé.

És igen, egyszer meg fogtok halni, de valószínűleg addig nem, amíg mindenki, akit ismertek meg nem halt. A szüleitek, a barátaitok, a házikedvenceitek… minden egyes halál apró, de soha be nem gyógyuló sebet ejt majd még szaporán dobogó szíveteken.

Az élők kérik a haldoklókat, hogy ne menjenek el, de a haldoklók nem hallgatnak rájuk. A haldoklók kérik az élőket, hogy ne sirassák őket, de mi nem hallgatunk rájuk. Az élők és holtak közti párbeszéd tele van félreértéssel és hallgatással.

Nem kell félni az elmúlástól – hacsak persze a tudatunk túl nem éli a halált. Ha így lenne, akkor természetesen okkal félnénk az érzékek nélküli tudatosságot, mely egyedül lebeg a kozmoszban, ahol senki sem hall és nem tudsz jelt adni másoknak. Ahol nincs mihez képest számolni az idő múlását – és felesleges is lenne számolni az örökkévalóságban.

Talán azt kívánnád, bár lenne még tested, hogy legalább a szád mozgásával kifejezhesd a rettenetet, amit érzel, hogy egy rémült sikoly általánosan ismert alakját, az O betűt formázhasd vele. De nem leszel rá képes. Egyszerűen nem!

Mai érdekességünket hallották a Tudományos Gyereksarokból, a szégyen, a magány és az O betű támogatásával.

Hallgatók, most kaptam az értesítést, hogy az árverés teljes káoszba torkollott. Michelle Nguyen, a Dark Owl lemezbolt tulajdonosa megszerzett egy lezárt doboznyi 45-ös Elvis Presleyt, de mikor kinyitotta a dobozt, kiderült, hogy nem 45-ös lemezekről, hanem Elvis Presley 45-ös kaliberű revolvereiről van szó. A csalfa doboz miatt a licitálás egyszerre sokkal álnokabbá vált.

Pamela Winchell polgármester asszony, aki a huszonnyolcas tételt (egy alig használt ötpoharas kávéfőzőt) igyekezett megszerezni, tüzet nyitott mindenkire, aki megpróbálta túllicitálni.

Mindezek ellenére nekem is el kell látogatnom az aukciós házba, hogy a szokásosnál is jobban kézbe vegyem az életemet.

Harminchetes tétel. Cecil Palmer.

Meg kell tudnom! Licitálnom kell!

Elindulok, Hallgatók, hogy a helyszínen várhassam a Harminchetes tétel kikiáltását.

És amint én megyek, úgy lépnek tovább Önök is, az időjárásra.

Hallgatók, számos bonyodalom nehezítette meg a Harminchetes tétel megszerzésére tett kísérletemet. Először is, az árverésre való regisztrációnál nyilatkoznom kellett a jövedelmemről, amit megnehezít, hogy új tulajdonosaink (akik megkértek, hogy többé ne beszéljek róluk) cédulákkal fizetnek nekünk, amiket kizárólag az ő tulajdonukban álló üzletekben fogadnak el, mint például a Dust Hatban vagy a Ralph’s-ban.

Szerencsére, mint kiderült, a Sheriff Titkosrendőrsége is az elfogadóhelyek közt van. Sikerült is szereznem egy licitáló táblát, mindössze pillanatokkal azelőtt, hogy kezdetét vette a Harminchetes tétel elárverezése.

Szembekerülve a végzettel, természetesen be kell számolnunk a külső eseményekről, de ugyanakkor a belsőkről is. Úgy éreztem, az idő a szokásosnál is jobban lelassult. A terem sarkai elhomályosodtak, majd teljesen eltűntek. Távoli gépezet mély, dübörgő hangját hallottam, és saját szívemre ismertem benne, mely éppen kevéske vért pumpált kiszáradt, sajgó testemen át. Ha nem sikerül megszereznem a harminchetes tételt, megszűnök létezni.

Talán így is, úgy is megszűnök. A tompa fájdalom, amit éreztem, a hiányérzet ősi fájdalma volt, melyet a csecsemő érez, akit túl hamar szakítottak ki anyja öleléséből. Arcomat elöntötte a vágy irracionális pírja. Kellett nekem a Harminchetes tétel.

Számoltam a lélegzetvételeimet. Elítéltem magam a vágyamért, és vágyakozónak ítéltem magam. Életem azon részeire koncentráltam, melyek felett egyáltalán nincs hatalmam, hogy megnyugtassam magam, és kellemes magatehetetlenségbe fojtsam félelmeimet.

Az eredmény: elfelejtettem felemelni a táblámat! Ó! Ó, ostoba Cecil! És a könnyeimen keresztül, melyek akkor a szemembe szöktek, nem láttam, ki vette meg a Harminchetes tételt, méghozzá egyetlen ajánlattal!

A harminchetes tétel vevője, ha hall engem, először is, sok szerencsét kívánok új szerzeményéhez. Ugyanakkor a világ leghatalmasabb szószékének, a közösségi rádiónak minden erejét arra fogom használni, hogy visszavágjak, és elpusztítsam magát.

De azért gratulálok. Azért gratulálok is.

Engedélyt kaptam, hogy elmondjam Önöknek, a Sheriff Titkosrendőrsége az árverést óriási sikernek nyilvánította. Ezt megünneplendő, szabadon eresztették a piñatát, a jelenlévők (feltehetőleg örömteli) sikolyai közepette. Akiknek sikerült venniük valamit, vigyorral az arcukon, kacatokkal és trófeákkal megrakva, a puszta szerzés ügyességének megnyugtató érzésével távoztak.

A Sheriff Titkosrendőrsége ezután közölte, hogy a tárgyak a „tulajdon” és a „birtoklás” veszélyes eszméi által generált varázserővel, manával vannak átitatva. A tárgyakhoz való ragaszkodás pedig egy arra tett kísérlet, hogy legyen valamink, ami sosem okoz majd nekünk csalódást, bár előbb-utóbb minden ezt teszi.

Emberek hagynak el. Szülők hagyják el a szobát. Szeretők hagyják el az életünket. Mi elhagyjuk a világot.

Először plüssmacikba kapaszkodunk, majd babákba, majd sportmezekbe és kézzel varrot bőrüléses, alacsony fogyasztású autókba. Mintha az ilyesmi tartós lenne.

A Sheriff Titkosrendőrsége megéljenezte a folyamatos pusztulást és az elmagányosodás elkerülhetetlenségét.

Hallgatók, a tárgyak felhalmozása csak egy módja annak, hogy (reméljük) visszariasszuk a halál komor rémképét. Köszönjük, hogy részt vettek az árverésen, és hogy reménykedtek, hogy bizonyos tárgyak megvásárlása (legyen az minőségi edénykészlet, csillár, képregényfüzet vagy a közösségi rádió műsorvezetője) kevésbé halandóvá teheti Önöket.

Most megyek, hogy megtaláljam önmagamat, vagy azt, aki jelenleg birtokolja önmagamat, vagy csak valakit, aki fel tud vidítani kicsit a ma történtek után.

Őszintén szólva, legszívesebben ezt az utolsót választanám. Azt az őszinte utolsót.

Így hát, drága Hallgatók, és az az ismeretlen személy vagy lény, aki immár a Harminchetes tétel tulajdonosa, ezennel búcsút intek Önöknek (amely búcsú melegsége a szívemben magamhoz képest elfoglalt helyüktől függ).

Maradjanak velünk most következő népszerű egészségügyi tanácsadó műsorunkra, melynek címe Igen, ez valószínűleg rák lesz.

Jó éjt, Night Vale! Jó éjszakát!

A nap közmondása: Figyelj, én nem vagyok hős. Az igazi hősök azok, akik rámutatnak, mikor a tüntetőknél okostelefon van, hogy ezzel minden aggodalmat eloszlassanak.   

[stegal]

Teddy morcos..

BEDURVULTATTAK

Még hogy te kergetted ki az oroszokat? Mi meg a Plútót a naprendszerből! Az örökös kommunistázásoddal elloptad az ifjúságunkat, hiszen még azt is a szemünkre hánytad, hogy éltünk előtted kibelezett Kékes tévéből készült hétvégi házunkban, háromévente látva Hegyeshalmot, Banska Bystricát, Zaporozseccel szántva a flasztert, morgó Szaratovval hűtve a különleges vagdalt húst, hogy legalább a pléhdoboz langyos legyen nyáron.

A bajszos háborodottal, akinek belelógott a levesbe, amíg megint nem ti rabolhattatok. Persze, lehetne finomabban is, Őcsény után?

Safarov, Pharaon, a Zsolti lovagkeresztje, a gázos vagyona, a nyugdíjunk ellopása után?

Naponta harcolsz Mr. Hyde-dal, mi közünk hozzá? Kineveztél egy halászlékockát külügyminiszternek, egy hajtincset Goebbels doktornak, egy egyetemi tolvajt a törvényhozás motorjának, prédikálsz templomban, kocsmában, disznóvágáskor, szögleteknél azt kiabálod, hogy íveld be! Legalább az ingedet tűrjed be néha!

Már minden romkastélyt megvetettél a lányodnak, kivilágíttattad a neonhalakat is a vejeddel, meghosszabbítottad a kisvasutat a falud taccsvonaláig, már van nemzet színésze, sportolója, csak nem te leszel a nemzet napszámosa?

Menekültekkel riogatsz, miközben azokkal sefteltek, Kósád a parlamentben kupakol, Hendéd a hadgyakorlaton, Rogánod a szomszédjával, letelepedési kötvényt mikor osztogattok a tahópénzből méregdrágán szerződtetett és azóta ezerszer átjátszott idegenlégiósoknak a Pancsóban?

Tényleg, Öcsi hol született, Alcsúton vagy Felcsúton? Európát mikor hágod meg Zeuszként egy ökör képében?

Két szőke foghegyre bíztad az egészségünket, délceg analfabéta kopaszokra a népszavazást, azokat hitegeted, akik negyedszázadon át dideregtek Elena és Nicolae alatt, nyugdíjat ígérsz a tiszavirágoknak, biztos jövőt az elhamvasztottaknak, meg lapátot, hogy ingyen eláshassák az urnájukat.

Miért hagyod el a papírjaidat Moszkvában, annyit értesz az atomfizikához, hogy a Paks 2-ről azt hiszed, hogy a helyi tarcsi!

Telepolitizálod a sportot, fáraót tartasz a szomszédban, Grazba jársz idegeskedni, ablaktalan trafikba zárod a mamelukokat, a feszületeket még nem oktatod? Már a szemafort is migránsnak nézed!

Azt tudtad, hogy a Lőrinc agya egy egysejtű? Németh Szilárd pedig az IQ egysége? És azt, hogy a jövő befejeződött? A múlt meg elkezdődött.

Mi akarsz lenni, ha nagy leszel, aga, bég vagy pasa? Londonban csapos? Ha a héttoronyból elveszünk négyet, hány ország marad? Úgy van, a Királyi, Erdély meg a Hódoltság! Addig is tanuld az idegen szavakat, rapsic, strici, smasszer, perzekutor! Gyöngyvirágtól Sopronkőhidáig!

Azt hallottad, hogy két azeri offshore lovag beszélget? Fel tudnál váltani egymilliárdot? Talán a Viktor! Vagy nem nálad landolt? Csak nem azt mondtad akkor, hogy ezt elbaltáztuk?

Egy számtanpélda: kinek van több pénze? A Cinege utcai szomszédodnak, a felcsúti szomszédodnak vagy Rogán szomszédjának? Pestszentlőrinc még nem kell neki?

Ahogy Horváth HVG Zoltán mondta Havasnak őcsényi szavaidra és Sztálin híres mondására utalva: és hány stadionja van a pápának? Miért legyek udvarias, kiterítenek úgyis!

Ma már nem kell senkit megátkozni, internálni, elég neki egy kórházat kívánni TB-alapon járó bakteriális fertőzéssel! Nekünk van a legnagyobb esélyünk egész Európában egy korántsem jóindulatú daganatra, már csak Macedóniában és Montenegróban utálják jobban az idegeneket. Annak tartasz minket is az egyetlen hazánkban. Az egyetlen életünkben.

A tudatlanság professzora lettél, a telefonos távgyógyítók hozzád képest Albert Einsteinek, Stephen Hawkingok!

Mindent megoldasz, a legtöbbször a gatyádat, hogy ne szorítson. Hamarosan az lesz kiírva a házadra, hogy centrális evőtér. DrMáriás portréjának címe pedig ez lesz: Tokaszalonna szotyolával. Az igaz, hogy egy csecsemő elsírta magát, amikor elkiáltottad magadat, hogy brüsszelita? Bözsi néni Nagygécen még azt hiszi, hogy kipukkadt a pofazacskód.

Még hányszor négyet akarsz? Amíg nem lesz olimpia a faludban? Tényleg onnan indulnak majd a hétvégi rakéták a Holdra?

Apropó, hány holdatok van már? Egy kőbánya hány trafik? A kötélbarát mikor kezd a Burdzs Aligának? Hány művész homloklenyomata van már a cipődön?

Te elhiszed magadat? Álmodban két oroszlán voltál és ordítottatok egymással? Andorra után miért nem naugyéztél? Miközben a szurkolók már összeállították, honnan juthatunk csak tovább: Disneyland, Lakatlan-szigetek…

És hol lesz Európa új központja, Bicskén vagy Lovasberényben? A doki mit mond? Ráhel nem fél abban a sok szállodában egyedül? Tiétek lesz a Hotel Sopronkőhida.

Nem írtam még ilyet, szégyellem is, illetve dehogy. Minden lepereg rólad, nekünk meg az óránk. A mi korosztályunk már csak büszkén akar távozni, esélyt hagyni a gyerekre, az unokára, micsoda találmányok, felfedezések, és az oroszok sincsenek már itt, illetve megint. A jövő történészeit is meg akarod venni?

Keresztes háborúnak álcázva a lopást, a rablást, az értelem megalázását, a lázadó gének kiherélését, az akaratok kicserélését

Übüként fognak a Duna jegén? S ha elolvad alattad a szégyentől? A vízen fogsz járni? Próbáld meg! Vagy kérdezd meg doktor Bienerthtől. Pokorni adhat menedéket Navracsicsnak? Istenem, de szép lesz, midőn Semjén egy mamuton belovagol Szibériába! Mint az első magyar agyar. Már Kovács Béla és Radó professzor óta.

Mikor viszel stadiont a Trumpodnak? A nemzeti inzultáció mikor kezdődik? A négy évszak maradhat? S az órarend? Torna, ének, lövészet, hazafiság. Ezzel csak utolérjük a tálibokat. Onnan jött az egyik őcsényi család. Illetve abba a faluba ment volna.

Botkáért adtál prémiumot? A Lajost nem hívjátok el teázni Londonba? Nem veszed észre, hogy az ország harmadának már széklete sincs? Az Állatfarm új fordítása mikorra készül el? Tényleg te fogod avatni ezzel? Helló, Röfik!

Farkasházy Tivadar

[aretsorozat]

66. epizód A NYUGGER-MADÁR 1/4.

Jobbágy úr szabadul? A Botsáska hajtóvadászat. Té úr tanácsot kér, mert nősülne.  Szadó Nagyúr nagyot húz.

 A TYÚK: NEM CSIRKE

- Látja, főorvos asszony? Ez itt a kezemben egy tojás.

- Látom.

- Minden benne van, ami egy kiscsibe kifejlődéséhez szükséges. Feltéve, ha a kakas megtojózta a tyúkot, ugye.

- Feltéve.

- Bár ez manapság távolról se valószínű, ugyebár. Hja, kérem, a mai tartási viszonyok között, legyen az előírásnak megfelelően bármely „európai”, vajon hány tyúk találkozhat a kakassal?

- Hát bizony.

- Nem is tyúknak nevezzük ezért őket, ugyebár, hanem csirkének. Szomorú az életük. Persze, mi emberek abban a tévhitben vagyunk velük szemben is, hogy oktalan állatok, túl homályos a tudatuk, az értelmük, hogy felfogják, mi történik velük. De vajon miért hisszük ezt? Mert így kényelmesebb. És ezzel mi nem észleljük a saját környezetünket, csak homályos tudattal, gondolhatnánk, egyfajta erkölcsi restség okán. Élő csirke, bontott csirke, fagyasztott csirke.

Grill csirke, pörkölt galuskával. Kirántott csirkecomb! Töltött csirke? Önnek melyik a kedvence?

- Többé-kevésbé vegetáriánus vagyok.

- Nem mondja! Gratulálok.

- Köszönöm.

- No és többé, vagy kevésbé?

- Halat, tengeri herkentyűt eszem. Meg a tojást.

- No igen, a tojás. Innen indultunk, hogy is feledhetném?

- Nem, Jobbágy úr, onnan indultunk, hogy maga bekopogtatott hozzám, hogy beszélni szeretne velem.

- Igaza van, főorvos asszony, onnan.

- Nos? Mit óhajt?

- Tehát ez itt egy főtt tojás.

- Értem.

- Marikával hozatom hetek óta.

- Sebestyénné, Marikával?

- Az ápoló nővel, úgy van. Eleinte a faház büféből, aztán inkább otthon megfőzi nekem, úgy sokkal olcsóbb, nyilván.

- Ez kedves gesztus tőle, ugye?

- Abszolút. Hálás vagyok neki.

- És ezt akarta közölni velem?

- Nem, de nem árt, ha tudja, van az osztályán rendes ember is.

- A többiek se gazemberek.

- Ezt nem is állítottam.

- Nos, Jobbágy úr, örülök, hogy benézett hozzám, de…

- Még egy perc türelmét.

- Igen?

- Nézze, én nem állítom, hogy meggyógyultam, ami alatt azt értem, hogy az elmeállapotom átlagos és kiegyensúlyozott, mentális problémám egy szál se, a hangulatom mindig maga a rózsaszín leányálom, ám jó vagy éppen rosszkedvem csak olyasmi, akár a többieké, és már rég nem vagyok ön és közveszélyes. No és, ami a fő, talán okfejtésemből is kiderül, hogy kognitív működésem se eshet különösebb kritika alá, pusztán az elmondottak lehetnek netán kegyed számára vitára ingerlőek.

És az ideg és elmeosztály megbízott főorvos asszonya kénytelen megállapítani magában, hogy Jobbágy úr belépése, összeszedettsége és az elmondandó kifejtése meglepő ahhoz képest, amilyen tüneteket eddig mutatott. Ámbár ha csak legutóbbit vesszük, a főtt tojások kényszeres felfalását...  Hiszen hogy is maradhatott az titok, hogy naponta tíz tojást rendelt Sebestyénnétől, a nővérke szabadnapjai előtt pedig húszat, avagy harmincat, és tojásonként 150! forintot fizetett ki, amit Sebestyénné jólelkűen háromfelé osztott, a vele éppen egy műszakban dolgozó kolleginákkal megosztozva.

Na most Jobbágy úr a főtt tojásait az ebédlőben/társalgóban fogyasztotta el, mégpedig mind a tíz-harmincat naponta. Sóval, magában. Mégpedig úgy, hogy a tojást előbb az asztal lapján megtörögette, meghengergette, aztán nyugodt, lassú mozdulatokkal, ám igen nagy alapossággal megpucolta, miközben mélyen elmerült önmagába. Ám hogy mit csinált ott bent… Vagy hogy mit csináltak?

Mert azt ne feledjük, hogy Jobbágy úrban még mindig hárman vannak a saját bevallása és a diagnózis szerint, úgy mint Jobbágy úr, pillanatnyilag tartósan betegállományban lévő országgyűlési képviselő, aztán Helló úr és De Most Penész, az egykilós kiszerelésű, pokoli ízesítésű, öntudatra ébredt húskonzerv prófétai lelke. Na és ez a három személyiség egy kobakban, ez nem lehet könnyű, és nem is az.  A főorvos asszonynak tehát erre rá kellett kérdeznie.

- No és az önben lakó személyiségek, Jobbágy úr?

- Pardon?

- Mi van velük?

- Mi lenne?

- Hogy vannak?

- Csendesen, csókolom.

- De megvannak?

- Miért is tagadnám? Uraim, köszönjenek a főorvos asszonynak!

És Jobbágy úr a maga hátborzongató módján kétféle hangon és kétféle mimikával üdvözli is a doktornőt, akinek ettől kicsit libabőrős lesz az alkarja, pedig ő se ma kezdte az elmeorvosi praxist.

- Helló!

- Üdvözlöm, homo sapiens-sapiens nőstény. Hogy van?

- Remekül, Penész úr. És ön?- válaszol a doktornő az egykilós kiszerelésű lehasadt személyiségrésznek.

- Sajnos én ezt nem mondhatom.

- Ajaj. Mi baj van?

- Jobbágy urat megszállta az ördög.

- Ne!

- De.

- Így van, tanúsíthatom, helló!

- Ezzel itt főtt tojást zabáltat, minket meg terrorizál.

- Helló!

- Ennyi tojástól majd jól elzáródnak ennek az idiótának az erei!

Infarktus, agyvérzés, trombózis?

- Helló!

- Nem érjük ám, mért hagyják ezt neki!

- Jaja! Magyar egészségügy! Helló!

A főorvos asszony a hátát a szék támlájának feszítve hallgatta a szemrehányásokat. Bólogat egy kicsit, aztán Jobbágy úrtól kérdezi.

- Maga is itt van közben, Jobbágy úr?

- Persze, hogy itt!

- És? Mit szól ezekhez?

- Először is. Már csak azért se lehetek úgymond bolond, pontosabban fogalmazva többszörösen hasadt személyiség, mert nagyon is tudok az elmémet, a testemet bitorló két büdös bunkóról. Sajnos nem tudok szabadulni tőlük. Ha csak fel nem kérem én is Ónagy urat. Hiszen ha Balogh Kázmérból ki tudta ciánozni őket, akkor belőlem ugyan miért nem?

- Azt várhatod, buzikám! Helló!

- Helló úrnak igaza van, maguktól, elmeorvosoktól aztán várhatom. Ám ezt ne vegye szemrehányásnak. Mivel nem vagyok bolond, és ez a két bennem élősködő parazita nem a kóros elmeműködésem megtestesülései, hanem két földönkívüli idegen. Ezt maga is nagyon jól tudja. Talán nem így van?

- No és a földön kívüli urak vádja?

- Hogy megszállt volna az ördög?

- Erről mi a véleménye?

- Nos, ez így nem teljesen igaz.

- Akkor…? Hogyan az?

- Előrehaladott tárgyalásban vagyunk.

- Ezt hogy tetszik érteni?- és a főorvos asszony immár arra gondol, nem ártana, ha jobban nyitva lenne az ajtó, mondjuk teljesen kitárva, és a közelben szambázna az egyik ápoló. Csak ha meg kéne emelnie a hangját, annak gyorsan legyen foganatja. Ám a beteg még közlékeny és békés, és ha úgy tetszik együttműködő, sőt, mi több, ő kezdeményez. Bár az a főtt tojás a kezében bármikor átváltozhat kétfalatnyi nyögve nyelős táplálékból hajító fegyverré.

- Lucifer úr engem nem „szállt meg”, mint a bennem pofátlankodó egyesek, hanem udvariasan bejelentkezett.

- Lucifer?

- Tudja, most hogy belebukott a Réti Armageddonba… Remélem, látta ama nagyszerű negyvenezer kékseggű ördögsereg megjelenését és felvonulását?

- Megnyalhatták mind a tíz ujjukat a hollywoodi trükk mesterek.

- Nem volt az trükk. Igazából átléptek a mi dimenziónkba.

- Értem.

- Látja, erről beszéltem a csevegésünk kezdetén.

- Miről is?

- Az ember inkább nem hisz a szemének, csak hogy a kellemesen vagy legalább „számára érthető” módon berendezett világát igazából lássa.

- Igen, erről volt szó.

- Tehát kénytelen-kelletlen Lucifer úgy döntött, hogy a továbbiakban szerény személyemmel együttműködve próbál hatást gyakorolni.

- Hatást kire?

- Természetesen az emberiségre.

- Hűha.

- Ebben a „hűhában” sok volt ám a szarkazmus.

- Bocsánat.

- Nem haragszom. Én is ezt mondtam volna, ha valaki rám tőr az irodámban, és ilyesmivel hozakodik elő. Talán végig se hallgatom olyan türelemmel, amit ön tanúsít, kedves doktor nő. Tehát hálás vagyok.

- Ennek tényleg örülök, de…

- Rövid leszek: engedjen ki innen!

- Úgy érti, az osztályról?

- Nem vagyok közveszélyes.

- Gondolja?

- Csak foglalom a betegágyat és emésztem a kórház büdzséjét.

- Nézze, Jobbágy úr, ennyi talán még belefér.

- Egy csomó szerencsétlen rohangál kint, aki kezelésre szorul.

- Ebben igaza van.

- Tehát? Nézze! Innen nem tudunk hatni. Legalábbis igen csekély hatékonysággal. Egy diliházból egy ápolt? Ugyan már! Ki hallgatna rám? Még a többi beteg se. Már csak azért, mert itt mindenkinek megvan a maga főállású mániája. Ezt belátja?

- Nézze, Jobbágy úr…

- Ne!

- Mit ne?

- Kegyed nézze. Én nem sajnálnék magától egy nem is csekély összeget, ha szíveskedne megírni a zárójelentésemet, például, mint járó betegnek. Ígérem, beveszem a gyógyszereimet, és pontosan megjelenek a kiírt felülvizsgálatokon.

De nekem kint kell lennem, ha tetszik, honatyaként, hogy nekikezdjünk.

- De minek, Jobbágy úr?

- Ön előtt ne legyen titkom: a megváltásnak.

- Mint egy próféta, vagy Krisztus?

- A koncepció nem változott: Krisztus, az isten fia, és Lucifer, a fényhozó együtt. Nos? Egy millió elég lesz?

- Mire?

- Azért a zárójelentésért cserébe?

- Akar nekem adni annyi pénzt?

- Kevés? Legyen kettő. És ezt hálapénznek fogja fel, nehogy korrupciónak!

A főorvos asszony fejében megfordul a gondolat, hogy Jobbágy úr talán csakugyan normális. Mármint a „korrupció” hívó szóra. Aztán elhessenti magától ezt az opciót.

- Természetesen nem kell a pénze- válaszol tehát, és a főorvos asszonyban megfordul az a gondolat is, hogy itt ő a nem normális.

- Nem?

- Nem.

- De mért nem?

- Mert ha úgy ítélem meg, hogy járó betegként is biztonsággal el tudjuk önt látni, akkor az amúgy is megtörténik.

- Szomorúvá tesz, hogy nem kell a pénzem.

Engem is, gondola a doktornő, de csak mosolyog.

- Akkor tehát? Kienged a dolgunkra?

- Arról meséljen még, kérem, hogy is volt Kertai úr letépett fejével!

- Arról még mit meséljek?

- Még mindig rejtély, hogyan történhetett.

- Letépték a fejét, úgy.

- És Hartai teteme hogy került Kertai ágyába?

- Fogalmam sincs.

- Kár.

- Aludtam, nem?

- Ha maga mondja…

- Mivel olyan erős altatókkal meg mi a franc másokkal tömnek, hogy a nap nagy részében csak szédelgek, nem? – és Jobbágy úr sajnos egyre ingerültebb, ezért kezd szétesni. Ennek a jele, hogy megjelenik belőle helló, aki azt mondja:

- Helló! – és mindjárt utána De Most Penész is.

- Ki ne engedje, doki! Ez komplett dilis!

- Hello!

- Azzal az elmebeteg sátánjával!

- Hello!

- Engem engedjen ki!

- Meg engem is, hello!

- Én el akarok innen húzni, érti? Vissza a mélyűrbe! Tele van a tököm magukkal, emberekkel! Maguk…maguk…pusztunának ki! Hé! Pedig ezt olyan valaki kívánja maguknak, aki az Univerzumban Kiterjedő Teljes Élet prófétája!

- És én is, hello!

És szerencsére De Most Penész rikácsolásra megjelenik az ajtóban egy ápoló, hogy lazán rászóljon a magányos kórterem betegére- Te meg mit üvöltesz itt, faszkalap?

Így aztán ő nem ússza meg, hogy Jobbágy úr hozzá ne vágja a főtt tojást, ám aztán már tehetetlen, mert az ápoló átnyalábolja, megemeli, és mint egy üvöltő, nyáladzó, rúgkapáló só-zsákot kicipelje a főorvos irodájából.

                                        O

 Ő LENNE AZ?

 Mimink, az űrbéka Mesterséges Intelligenciája gyönyörű lepkehálót rittyentett Pubé Nagyúr instrukciói alapján a tárgynyomatóban. Jó sűrű szövésűt, hogy még egy muslinca se menekülhessen ki belőle, de nem annyira sűrűt, hogy ne lehessen jól látni, van-e valami benne. És jó öblöset. Hosszú nyéllel, ami teljesen úgy nézett ki, mintha bambuszból lenne. Pihekönnyű és erős, éppen olyan hosszút és súlyút, hogy jó svungosat lehessen lendíteni vele. De tényleg, nem akadt volna lepkegyűjtő, aki ne elismerő irigységgel nézte volna eme szerszámot. Ám Pubé már ezt se bízta a véletlenre. A lepkeháló bevitte Szadó magán kínzótermébe a szirénekhez meóztatni. De vajon miért gondolta, hogy a szirének vagy cettaúr valaha láttak olyat? Halászhálót még csak-csak. Úgyhogy ebből a félig pedálozásból álló gesztusból is rosszul jött ki: megalázva, nyúlványait megtépkedve, gúnykacajjal a hátában.

De hogy ezeket hogy öli meg, ha szűnik az átok?

Ó, igen hosszú sora lesz a kínzásoknak. Amikor leszállította őket, vissza a kis szigetükre, a hőn áhított igazi férfival együtt. Igen, ott a szigetükön állít majd fel néhány kínzóeszközt. És a sziréneket, mint újra szabad, tehát legyilkolható lényeket ott… a saját lakukban, a cettaúr és az igazi férfi szeme láttára.

Például kínpadra vonja őket. És először elevenen lepikkelyezi az alsótestüket.

Aztán megnyúzza a felsőt. Aztán csípős fűszerrel bedörzsöli őket, nyársra tűzi, és lassú tűzön porhanyósra süti. A sültjüket pedig megeteti a cettaúral és az igazi férfival, akárki is lesz az. És amikor kipukkadtak a három szirén húsától, velük aztán végez.

No de elég az álmodozásból.

Úgy döntött, hogy a lepkeháló jó lesz. Legyártatott tehát még ötöt. És amikor azok is elkészültek, öt „leghűségesebb” pribékje társaságában visszatért a Küklopsz szigetére. A pribékjeit először is tücsökért küldte. Öt pribék öt profi lepkehálóval öt perc alatt fogott sokkal több, mint öt tücsköt, meg még a tücskükkel minden bogarat és repkedő rovart, aki/ami éppen rossz időben rossz helyen: ahová a lepkeháló, huss. lecsapott.

Hát így, hatodmagával, állig felfegyverkezve, és ezáltal igencsak felbátorodva kereste meg a karószeműt. Csak őt. Mert úgy döntött, hogy Szadó csicskáról és pláne Keménykő/Hígafos „Nagyúrról” tudomást sem vesz, amíg csak azok és netán belé nem, kötnek. Ám ha ezt megteszi valamelyik. Először az impulzus karabéllyal hármat a fejnyúlványába, kettőt a szívébe. Aztán lézerrel a fejnyúlványt levágja, a hasát felmetszi. A hasába gránátot tesz, öt perces kioldással. Amikor ezzel is megvan, a gránáttal a hasában a robbanásig magára hagyja. Ezután visszatér és a fellelhető testrészeket hamuvá égeti.

Igen!

Már legelőször is így kellett volna visszatérni ide!

És amennyiben a Küklopsz is hepciáskodna… Nos, már tőle függetlenül is tudja, hogy néz ki egy botsáska.

- Akkor ilyesmi? – nyitja ki az egyik lepkeháló száját Pubé nagyúr a behemót karója előtt. Mivel még nem hepciáskodott. Bár hogy őt is kinyírja, immár indoklás nélkül, azt a Küklopsz is rég kiérdemelte. Azokkal a szadista fogócskákkal, amikor nem a hátára csapott, hanem felrúgta és utána laposra taposta. Na, azt kéne vele is megtenni. Talán ha még beindul az a sárga Útgyalu,

aki azóta is a sziget túlsó végében lakik, amióta a halekok innen elmenekültek.

Á, az akkumulátora biztos lemerült már neki. Bár ha csak az a probléma…

- Az egy egér- morog a Küklopsz a lepkehálóba bámulva.

- Hol?

- A bogáncsok között.

Pubé is belepislant a lepkehálóba. Tényleg, mintha valami pici és szőrős és meztelen farkú lény mocorogna, miközben kis fekete szeméből jeges rettegés árad.

- Hogy lehet lepkehálóval ereget fogni? – nevet fel a Küklopsz a fejét csóválva.

Ezt viszont nem kellett volna, mert a karójával úgy vágja oldalba az egyik pribéket, hogy az vagy tíz métert repül. Bár az éppen meg is érdemli, mert Pubé az ő hálóját mutatja a bennszülöttnek. Ám ettől függetlenül, ha valaki azt hiszi, hogy legalább a „bocsit” mormogott volna, az nagyot téved.  De mit is várhat az ember egy ókorból idetévedt bugris titán fattyútól!

Pubé nagyúr az egyik kéznyúlványával kicsippentette az egeret, a óvatosan a talajra tette és eleresztette. Nem ám kinyuvasztotta, ahogy az egy csíz hímtől elvárható. Ebből viszont azt láthatjuk, hogy a kis Bélafing, alias Pubé  (Puzzle és Béla) viszont komoly jellemfejlődésen ment keresztül az elmúlt nem egészen fél szabvány galaktikus évtized alatt.

- Na és most, hogy nincs már a hálóban egér?- kérdezi újra a Karószeműt.

- Na és most mi van?

- Van benne tücsök?

A Karószemű újra belefürkész a lepkehálóba. Van abban mindenféle állat, növény, a csíz pribék alaposan belecsapott a sűrűjébe, azt biztos. De tücsök?

- Tücsök?

- Tücsök.

- Az nincs.

- Hogy a francba, amikor a barlang mögött az egészhegyoldal egy merő ciripelés?!

- Hát akkor sincs.

- Megáll az ész.

Már akinek van, ami megálljon, ugye. Ám a mi Küklopszunk nem arról híres, hogy ilyen kis finom riposztokkal alázzon. Ehelyett a karóval rábök a hálóra, és ezt találja mondani: - De minek is neked tücsök?

- Hogy nagyjából tudjuk, hogy néz ki egy botsáska.

- De ahhoz neked mért kell tücsök?

- Te mondtad, Karó!

- Na igen, én mondtam. De akkor minek, ha ott van egy.

- Micsoda?

- Illetve fél.

- Mi fél?

- Úgy értem, egy példány fele.

- Miféle példány milyen fele?! – nem, a Karószeművel se könnyű.

- Hát nem botsáskát keresel?

- Annak van ott egy fele?!

- Nem ezt mondom?

- Az istenit!

- Ne emlegesd, mert még valamelyik megjelenik!

- Mutasd!

- Mit? Egy istent?

- Azt a fél botsáskát!

- Önts ki a háló tartalmát!

Pubé remegő kéznyúlvánnyal kiönti a háló élő és holt foglyait.

És a szamárkóró, a hanga, a szőrős hernyók, legyek, apró lepkék káoszából tényleg ott hever egy fél bot, aminek van egy darab feje csápokkal és három lába. Baromi súlyosan elpusztulva.

Pubé nagyúr kéznyúlványa még mindig remeg, amikor rámutat a tetemre és remegő hangon rákérdez: ő lenne az?

- Ő- bólint a Küklopsz.

- Az anyja! Ha csak úgy látom, és nem nézem, tényleg azt hinném, róla, hogy bot.

- Ugye, milyen kis furfangosak?

- Akkor…élnek ilyenek a szigeteden?

- Ezek szerint!

- Jaj, Karó! Meg vagyunk mentve! – és Pubé örömében ölelné, csókolná a Küklopszot, de így állva csak a szőrös hasára adhatna puszit. Ezért aztán a közben feltápászkodó és odaóvakodó pribékje gyomrának tűrőképességét teszi próbára. Ezek után hangos kurjantással szólítja magához a többi lepkehálós vadászt. Amikor köré gyűlnek, mutatja a mintát.

- Ilyen kell, látjátok?

- Félbecsapva, pont három lábbal?- kérdezi az egyik, és megússza három oktató jellegű pofonnal.

- Nem, te isten romlott sajtja! – rendes, élő!

- De milyen a rendes élő?

- Képzelj hozzá még három lábat, és még kábé ugyanennyi botot. Jól mondom, Karó barátom?

- Jól.

- És hátul is van feje? – Ezért a kérdésért egy másik pribék már hét pofont és egy fenéknyúlványba rúgást is kapott, a többi gúnykacaja közepette.

- Hátul csak neked van fejed, és csak ott! – üvölt Pubé, de nem tudná eltitkolni, hogy jókedvében. És nem is akarja.  – Ilyenetek fogjatok, gyerekeim! Sokat!

És aztán suhanunk vissza ahhoz a vén, ráncos, barna faszhoz, kitudjuk tőle, hol a Föld, és ha minden jól megy, egy-két hónap, és szabadok vagyunk!

No, ennél lelkesítőbb szónoklat nem is kell a pribékeknek. Rohannak  is a barlang mögötti, fölötti rétre a lepkehálókkal. De nem csak ők lelkesen ám.

Hanem bizonyos nevezetű Szadó csicskás is, akit Keménykő nagyúr ugyan friss osztrigát halászni szalajtott, de ehelyett a barlang mélyén sunnyogva figyelte

Pubé nagyúr és a többiek ténykedését, kockáztatva, ha elegendő osztriga nélkül jelenik meg Keménykő előtt, ő nem fogja megúszni a büntetést néhány kedélyes pofonnak és fenéknyúlványba rugdosással.

                                                 O

  TÉ ÚR MERÉSZ KÉRDÉSE

 Közben végre a Réten is újra beköszöntött a lágy, szellőzködő tavasz.

Így semmi extrém nincs abban, hogy Té úr több mint egy hónap kihagyás

után ismét kiült a kedvenc padjára a Gazdag Kábel épületéhez közelfekvő játszótérre. Útközben, a Hyde Pad mellett elhaladva megint az eszébe jutott, hogy ez a remek ötlet, mint a szabad véleményformálás réti intézménye vajon mért nem lett sokkal népszerűbb, a kezdeti, igen rövid fellendülést követően.

A pad támlájára csavarozott réztábla hiába hirdeti, hogy erre a padra felállva mindenki azt mond, amit csak akar. Ha mindenki amúgy is azt mond, amit csak akar. Ám mégis beszélnie kell majd Purlitz ’Rnő Veronikával. Hátha neki az eszébe jut valami, hogyan lehetne a dolgot kicsit felturbózni.

Most viszont sürgetőbb problémával küszködik, és muszáj a válságstábtól

tanácsot kérnie.  A két űrpolip és Vilmos őrnagy már a padnál várja őt.

Sőt, Vilmos némileg átvette a szerepkörét, miszerint a látszat megőrzése közben most ő dobálja kis falatkákkal a kutyának álcázott földön kívüli szuperlényeket.

Igaz, ő nem száraz apró pogácsával, hanem méregdrága disznótöpörtyűvel.

Hja kérem, akinek manapság telik töpörtyűre, noha több, mint kétezer a kilója… Majd azt mondtam, az nem lehet becsületes ember, ám ez a gyanúsítás Vilmos őrnaggyal szemben orcátlanság lenne.

- Tudja maga, hogy ettől ezek fosni fognak, mint a lakodalmas kutya?- érdeklődik tőle Té, miután leült mellé a padra, és a száraz pogácsájával egy pillanatra igen faszarinak érezte magát, tehát muszáj volt kompenzáljon.

- Maga csak minket ne féltsen!- mordul lá Dzsihád.

- Majd lenyomatjuk egy kis száraz pogácsával és friss zöld fűvel- csámcsog Hirig, a pofáján a mennyei gyönyör boldogsága. Pedig ő aztán Doki és Juli kosztján nem éhezik, ami meg is látszik rajta. Nem úgy, mint az űrpolipok földi főágense a kisnyugdíjas Gál bácsinál.

- És az különben okádik- teszi még hozzá az őrnagy.

- Mármint ki?

- A lakodalmas kutya, kedves Té.

- Ja! Csakugyan így szól a közmondás.

- Szólás.

- Parancsol?

- Az okádik, mint a lakodalmas kutya. Az szólás.

- Nem közmondás?

- Jézusom, maguk most ezen akarnak vitatkozni? Dobjon egy töpörtyűt!

- Máris, tisztelt Dzsihád úr. Hopp!

És Dzsihád röptében elkapja, beklaffantja, és csak azért nem nyeli rögtön egészben a jó ötdekás, pörcös darabot, mert nem fosztja meg magát a rágás, az ízek nyálban való megcsócsálásának élvezetétől.

- Nos, kedves Té? Mért kérte, hogy gyűljünk itt össze? – érdeklődik Hirig úr igen barátságos modorban.

- No igen, uraim, a tanácsuk kéne.

- Engem megkínálhat pár pogácsával.

- Máris, Hirig úr, parancsoljon. Dobjam vagy öntsem?

- Ó, ha akarja, akár a tenyeréből…

- Maga nem galamb, Hirig, hanem véreb!

- Igenis, Dzsihád. Té úr, gurítsa, legyen szíves.

- Rendben.

Té úr kiönt a papírzacskóból négy jóképű sajtos apró süteményt, amit ha mozsár ágyúba tennének és kilőnének, egy kartács keménységével hatna. Odagurítja őket Hirig elé.

- Nos? – térne a tárgyra Vilmos, miközben ő egy újabb töpörtyűvel tiszteli meg Dzsihádot.

- Elég…kínos…magántermészetű a dolog…- kezd bele akadozva Té.

- Nocsak.

- Amennyiben?

- Teodóráról lenne szó.

- Ajaj!

- Már megint nem stimmel az agyi kondicionálása?

- Ugyan, Dzsihád úr, az sose stimmelt neki. De most tényleg őrültebb, mint valaha.

- Eszerint panasszal él ellene?

- Rosszabb.

- Csak nem javasolja, hogy mégis csak elimináljuk?

- Annál is rosszabb.

A kér űrpolip és Vilmos őrnagy összenéznek. Mi lehet rosszabb annál, hogy valakit kivégeznek?  Té úr rebegve, a szemét lesütve, szégyenkezve oldja fel a rejtélyt: feleségül venném.

Na, ez aztán meglepi a csillaglényeket, de még Vilmos őrnagyot is.

- Hogy mondta, kedves TÉ? - kérdezi tehát, hátha rosszul hallotta.

- Feleségül.

- Úgy érti, Teodórát?

- Igen.

- Az őrült űrcsótány anyát?

- Őt.

- De most mondta, hogy őrültebb, mint valaha.

- Az igaz.

- Hét akkor?

- Önök nagyon jól tudják, uraim, hogy a Legfelsőbb Galaktikus Törvényszék jóváhagyásával az ítélet jogerőre emelkedett. Miszerint Teodórának földi asszony alakjában amúgy is velem kell élnie. És, uraim, néha magam se tudom, ez az ítélet kinek nagyobb büntetés. Teodórának vagy nekem.

- Nézzünk oda! Még panaszkodik? - ámul el őszintén az őrnagy. – Bár nekem lenne egy olyan asszonyom, aki szép és akinek szétrobban a bomba az agyában, ha ellenkezni mer velem, vagy ha csak a hangját egy bizonyos decibel fölé emeli! – és közben máris legújabb és legtitkosabb szerelmére gondol, Bezzegh Franciskára, a hozzá beosztott tizedesre, a laza kontyba feltűzött hajára, a homlokára, a szemére, a keblére, aztán egy gyors ugrással egy pillanatig arra, milyen lehet vele az ágyban, és ha ellenkezik, akkor neki is bumm és annyi… És itt elszégyelli magát, és a figyelmét visszafordítja Té úr problémájára. Dzsihád persze máris kész véleményt morog, miközben a nyála csorog.

- Mindig is gondoltam, hogy maga egy perverz alak, Té.

- Már mért?

- Persze mit lehet várni egy űrcsótánytól?

- Ez előítélet, uram.

- Az lehet, magát viszont nem kérdeztem, Hirig.

- Igenis.

Ettől egy rövid percre csend áll be, amit Té tör meg. - Kér valaki pogácsát?

Nincs rá jelentkező. De most töpörtyűre se.

 Amúgy tényleg hogy a frászban lehet a töpörtyű ennyire drága? Emlékszem, boldogult ifjú koromban az volt a szegény ember eledele. Ezzel persze sokat elárultam az életkoromról, de kit érdekel? A szerkesztő

 Té úr szorongva fordul az őrnagyhoz. – Ön szerint?

- Mit tudom én?

- Mégis?

- É Teodóra asszony is ezt akarja?

- Tudja, milyenek a nők.

- Ha tudnám, nem lennék közel ötven évesen agglegény…- sóhajt Vilmos, és naná, hogy megint Bezzegh tizedes jut az eszébe. Meg hogy de jó is lenne vele a járőr kocsival furikázva járni a réti utcákat. Együtt szolgálni és védeni, miközben meg-megállnak kávét meg valami kaját venni, persze nem fánkot, hanem valami müzlis szart, amitől összeragad az ember szája, mert nincs annyi nyál a világon, amivel egy olyan mézes szeletet le lehetne nyeldekelni.

De kávézás és nyeldekelés után és közben és előtte dumálni. Mindenféléről.

És megérinti Bezzegh tizedes kezét, vállát, a szolgálat elején és a végén puszit váltani, meg mondani: akkor hello holnap… Mért a Rét és a Nemzet megmentő hősének, Nagy Dundi Emilnek jár mindez, aki pláne ezt nem is képes értékelni, mert úgy szól ehhez a rendőr uniformisban járó tüneményhez, mintha nem is Franciska, hanem Franci lenne a keresztneve. Mért?

De nincs mit tenni, egy őrnagy az ő beosztásában nem járőrözhet.

És szomorkás ábrándozásából meghökkenve veszi észre, hogy Té úr rá néz, mint aki a válaszát várja, mi több, a két űrpolip félisten is kutyának álcázva.

- Tőlem vegye el, barátom- mondja tehát, hátha jó a válasz.

- Vegyem?

- Ha maguk úgy tesznek, mintha emberek lennének… a törvény nem tiltja.

- No de én úgy tudom, nem minden esetben simulnak ki egy nő kedélyei pusztán azért, mert feleségül veszik-  problémázik tovább az űrcsótány.

- Nézze, Té, tapasztalatból én ezt se tudhatom, de szerintem egy darabig biztos.

- Azt mondja?

- Gondolom. Ha a nő azt inkább akarja.

- Vagy úgy.

Té ebbe belegondol. Vilmos pedig ismét visszatér Bezzegh tizedes kedves arcához. Szemöldökének boszorkányosra kiszedett ívéhez. Nagy kék szeméhez, ami persze inkább zöld, és az őrnagy úr erre most rosszul emlékezik. Na és mi lenne, ha egyszer, amikor valahol kettesben vannak, mondjuk egymás intim zónájában, elég messze Nagy Dundi őrmester vizslató és szigorú tekintetétől, az őrnagy úr azzal menőzne, hogy beavatná a kisasszonyt a Rét legtitkosabban kezelendő, földön kívüliekkel tartott kapcsolatába?  Amiben homo sapiens részről bizony az övé a főszerep. Mi? Hát azért az eléggé nem semmi? Tiszta akcióhős karakter, amitől helyből nedves lesz a bugyija minden hölgynek tizennégytől száznégy éves korig. Mi? Hát az azért van akkora dobás, mint Nagy Dundié, aki egyetlen szavával, ami három:  „kezeket fel, különben” megmentette a Rétet és Földet negyvenezer iszonyatos, kékseggű ördög inváziójától, magának Lucifernek a hadvezetésével.

Na jó, akkora nincs. Viszont nem érdektelen. És neki nincs akkora pocakja, mint Dundinak. És jóképű. És nem úgy néz Franciskára, mintha a hülyegyereke lenne, és ezen belül a neveletlen kamasz fia, hanem mint istennőre.

És akkor Vilmos megint visszaereszkedik a valóságba, és azt látja, hallja, hogy az űrpolipok vitatkoznak, mégpedig majdnem olyan modorban, mint amikor két alfa hím kan döntené el a kettőjük közti dominanciát, és ebben persze megint csak Dzsihád áll jobban.

- Én ezt akkor se támogatom- vicsorogja.

- De hát Galaktikus szempontból semmi jelentősége, uram.

- És ezt maga hogy ítéli meg, Hirig?

- A bíróság ítéletét nem másítja.

- És ha?

- Teodóra asszony változatlanul Té úr ellenőrzése alatt marad.

- Igen ám, de egy feleségnek már vannak jogai.

- Igen?

- Örökölhet, uralkodhat, házsártoskodhat. És ezt maga, Hirig, aki egy család tagja, pontosan tudja.

- Ebben igaza van, uram.

- Na látja.

- Javaslom, talán kérjünk tanácsot és/vagy engedélyt.

- Mi? Hogy egy ilyen hülyeséggel zaklassuk a Galaktikus Tanácsot?

- Té úr boldogsága senkinek nem lehet közömbös, uram.

- Mi? Micsoda?!- és Dzsihádon tényleg az látszik, hogy mindjárt a másik kan torkának esik. Hangoskodása komoly rémületet kelt a játszótéren időző kismamák és némely kisgyerek között. Ezért Vilmos szigorúan közbelép.

- Csendesebben, hé!

- Mi van?!

- Az van, Dzsihád, hogy maga itt egy feldühödött vérebnek látszik, akit

szokás a földön a gyepmesterrel elvitetni, aztán a gondatlan gazdát, aki hagyja a hamis ebét az utcán kóborolni, súlyos tízezrekkel megbüntetni.

- Csak azt próbálja meg!- morog Dzsihád, ám gyorsan lehiggad, mert űrpolipként többek közt azért felsőbbrendű intelligencia, hogy gyorsan képes belátni, ha másnak van igaza, és nem neki.

- Akkor most elvehetem Teodórát, vagy nem?- kérdezi Té, amiből meg az látszik, hogy az űrcsótányok még nem annyira fejlett intellektusú lények, mint az űrpolipok, hogy képes ezzel még egyszer előhozakodni.

                                                o

 Azt akkor most, hogy tudták, hogy néz ki egy botsáska, tehát erre avatott szemnyúlvánnyal lehet kutakodni, és mindent, ami uszkve tíz centi hosszú és nagyon nem állatnak néz ki, hanem egy hatlábú botnak, az űrbékából a szigetre dobott csíz hím kommandó három nap alatt összeszedte az ezer példányt. Pontosabban kilencszázkilencvenötöt, mert több isten úgyse nem élt a Karószemű Küklopsz kis birodalmában. Ami persze nem is a Karószeműé, hanem Szadó Nagyúré. Ám erre mostanában kár is lenne hivatkozni, lévén a nagyurat csicskássá alázta Keménykő ama mesteri húzással, hogy a behemótot a maga pártjára állította, aki puszta szórakozásból jóvá is hagyta a puccsot.

No meg barátság ide, vagy oda, úgy döntött, nem árt, ha Szadó is szívja, nehogy már azt higgye, hogy ő itt már a sziget örökös zsír sirály királya. Mivel ragaszkodik állítólagos tulajdonjogához, amihez nyilvánvalóan csalárd módon jutott hozzá, a küklopsz legendás jóhiszeműségét kihasználva.

No de azt az eufóriát! Amit Pubé Nagyúrban a kis Bélafing érzett! És vele a legényei. Ahogy gyűltek stószolva  a papírdobozok, rendesen kilyuggatva, nehogy megfulladjanak a botsáskák tucatjai. Még szép. Tényleg látszott az alagút vége, avagy a távoli csillag bíztató hunyorgása, az ébredő remény nevűé, ami talán nem is csak egy csillag, hanem egyenesen egy igen távoli galaxis, de amit az űrbékával hopp-hopp-hopp, át lehet ugrálni, ha a csíz már tudja a célt.

És akkor mi lehet majd ott begyűjtendő rabszolgában! Hogy mekkorákat lehet majd ott kalózkodni! Ha és amikor megszabadultak a szirénektől.

Így tehát érthető, hogy Pubé Nagyúr úgy döntött, búcsúestet rendez, amikor is mindenkivel kibékül a szigeten, bármennyit szívatták is. Mit bánja ő, Hígafost meghagyja Keménykő Nagyúrnak, pribékjeivel mégse löveti agyon. Küzdjenek meg Szadóval, miután ő elrepült innen örökre. Illetve lesz még egy visszaútja, amikor a helyére rámolja a három szirént a cettaúrral és az igaz földi férfival. De akkor már ide nem látogat el. Ennyi volt.

Felküldte tehát a leszálló egységet a főszakács pribékért azzal a meghagyással, Miminkkel szintetizáljanak egy minimum hat fogásos lakomát, benne mindenféle húsnak tűnő finomságokkal, némi zöldséggel és persze sok süteményt. Bort, sört, pálinkát. Aki vizet kér, annak ott a tenger, egy kis só a csíz hímnek direkt jót tesz, nem hogy árt.

És a főszakács pribék jött is örömmel, mert régóta kíváncsi volt már erre a híres szigetre, a karószemű behemótra, a vadkecskéire, no meg leginkább Szadó Nagyúrra. ahogy csicskásra pofozva nyalja mindenki talpát- seggét, csak hogy élve megússza a következő negyedórát. És naná, hogy nem ússza meg. Kínok közt múlhat ki újra és újra, hogy mint rémálomból rémálomba ébredjen fel holtából. Ezt minden csíznek látni kell. Evégett a főszakács pribék hozott is magával egy kamerát, Pubé meg elámult, hogy nem jutott ez eddig neki az eszébe.

Pubé nagyúr pedig kétsoros oszlopba felsorakoztatta a hat pribékjét, a félreértések elkerülése végett állig felfegyverkezve, és előttük masírozva

ballagott előbb a trónján duzzogó Hígafoshoz, aztán Szadó csicskáshoz, hogy meghívja őket kellő leereszkedéssel, mégis némi tisztelettel. Hígafostól egy néma vicsorgás tellett, Szadó viszont nyekergésre ragadtatta magát.

- Köszönöm, Béla uraságodnak a meghívást.

- Nincs mit.

- De attól tartók, mint alantas féreggé változott csíz hím nulla, nem vagyok rá méltó, hogy részt vegyek a lakomádon.

- Gyere csak, megvédünk. Igaz, fiúk?

A hat pribék meg tömény undorral, ám mégis vásott mosollyal bólogatott, mert tényleg minden pénzt és kockázatot megért Szadót ilyen állapotban látni.

- Ezt neked, ó Béla, még nagyobb alázattal köszönöm.

- Hatkor kezdjük.

- Mégse neheztelj kérlek, ha nem látsz ott, mert mégse merek megjelenni.

- Ahogy gondolod.

- Eszerint összegyűltek a botsáskák?

- Ötvenet még el is engedek belőlük.

- El?

- Hadd szaporodjanak el újra!

- Ó, mely bölcs vagy és jószívű és igazságos.

Ezek a szavak, pláne az utolsó kettő igen súlyos sértésnek számítanak csíz hímek között, de nem ebben a szituációban, amikor is Szadó már tényleg inkább féreg, mint csíz meg hím. Ezért Pubé szeretettel csapdosta meg a bukott nagyúr fejnyúlványát a karnyúlványával. – Akkor isten veled.

- De ugye nem feledkezel meg rólam, Pubé?- nyekereg még Szadó.

- Nem.

- És talán arról sem, hogy neked a kapitányi rangot anno csak átmenti időre engedtem át. Amíg itt a szigeten kipihenem magam, mert itt nem szól a agyamban az én egykilós kiszerelésű pokoli húskonzervem.

- Ó! – fordul vissza Pubé e szavakra. – És komolyan gondolod, hogy visszaadom? Halljátok ezt, hű pribékjeim?

A hű pribékek bizony hallották, és nem is hagyhatták annyiban. Bizony rátámadtak a volt nagyúrra és derekasan ellátták a baját.  Aztán leköpdösték, és otthagyták a vérébe fagyva. Pubé nagyúr meg kissé sajnálta is a szerencsétlent.

Hogy gondolhatta egy pillanatig is a csíz hím etika szabályai szerint, hogy egyáltalán felvet egy olyan opciót, a hajóját visszakapni, hacsak nincs hozzá elegendő hatalma. Csíz hímnél az adott szót betartani a becstelenség és a jellemgyengeség igen súlyos vétkének számít. És aki az adott szó betartását hatalmi helyzeten kívül számon kéri, az csakis elmebeteg lehet.

Szegény Szadó.

És Pubé Nagyúr, aki csakugyan jelentős vezetővé nőtte ki magát, csak a hetedik háromszor három deci törköly jellegű pálinkánál derült fel annyira, hogy szólt: engedjétek akkor szabadon azt az ötven szerencséset!

És az egyik kedvenc hű pribékje meg is cselekedte azt. Ezek után felvitték a leszálló egységre a húsz papírdobozt, benne a kilencszázöt botsáskával.

Aztán már csak az evészet, ivászat, böszmélkedés, ami alatt még Keménykő önjelölt nagyúr is megfeledkezett sértettségéről és együtt pofozkodott a régi jó cimborákkal. De bizony még a jó öreg karószemű is azon tűnődött volna, hány száz éve nem érezte ennyire jól magát, ha még képes a tűnődésre az atom, avagy merev részegsége közepette. De bezzeg Szadó félelemből, vagy sértettségből tényleg nem jelent meg a lakomán.

Ám hajnalban kiderült, nem ez az oka távolmaradásának.

Hajaj, de nem ám.

[ejcserkesz]

    Senki nem késett el sehonnan, az épületet is hamar megtalálták, még parkolóhelyük is akadt, egész közel a bejárathoz. A vacsora se maradt ki, jelen esetben pulykás szendvics, mert Boomer szerint a karamellás popcorn nem az egy felnőtt férfi ember számára.

Tétován elindulnak a „Filmszínház” feliratú épület felé.

    A bejárat mellett kis jegykiadó fülke, majd egy kisebb tér, amit beleng a friss popcorn illlata, mellette az üdítőspult, és néhány ember.

Boomer  miután jó estét kívánt a fülkében ülő középkorú férfinek, kér két jegyet. A pasas szívélyesen köszön nekik, majd megkérdezi:

– Babzsák, kanapé, fotel, elöl, középre vagy hátsó sorok?

– Öööö – bizonytalankodik Boomer, és a barnára néz.

– Legyen közép és kanapé, az nem lehet rossz, gondolom – így Ror.

Megkapják a jegyüket és egy kis füzetlap nagyságú filmplakátmásolatot. A hátán a film tartalmával, amit persze  Rory már elolvasott otthon, de most hangosan felolvassa a másiknak, miközben az a könyökénél fogva befelé tereli. Popcornnal, üdítővel ballagnak a kis kötélkordonnal elválasztott bejáratig, ami egy igazi vörös bársonyfüggöny. Ez előtt áll egy világosbarna hajú asszony, minden bizonnyal ő Donna, Glen felesége, üdvözli őket, majd letépi a jegyük felét, és a kanapésor felé irányítja őket.

A terem valóban olyan, mint a képeken, és ahogy Babett leírta, aki szintén a kanapésor felől integet nekik. Boomer visszainteget neki, Rory is, bár ő egy kicsit félszegebben. Mióta kiszálltak a kocsiból, kissé bizonytalan, lehet mégsem tűnik ez olyan jó ötletnek, mint azt eleinte gondolta.

Ez azért másabb, mint egy boltba bemenni, ez valahogy… nem is találja rá a megfelelő szót, emberekkel összezárva lenni sötétben, és egy közös élményben részt venni valahogy sokkal intimebb, mint káposztát meg  WC-papírt venni egy nagy bevásárlóközpontban.

Jó lett volna megfogni Boomer kezét, mintha tényleg igazi pár lennének, hogy bátorítást nyerjen, vagy egy kicsit átölelni, hogy megnyugtassa, mint egy horgony, hogy itt van, valódi, bármi is történik, ők itt vannak egymásnak.

De ez csak egy mese, amit FBI ügynökök kitaláltak, hogy egy darabig még életben tartsák. Olyan furán érzi magát, egyik percben tök jól van, mintha minden rendben lenne, aztán megint úrrá lesz rajta a kétségbeesés, aztán a fásultság és a lemondás, aztán megint jön valami, és egy kicsit eltereli a gondolatait, mint ez a mozi is.

Ami végül is jó dolog, bár nem beszélték meg, hogy mi legyen a koncepció, hogy most villongjanak meg legyenek látványosak, vagy csak próbáljanak normálisan viselkedni, Rory nem tudta, hogy játssza-e a buta szőke kis nyunyót, aki véletlenül barna, de ugye minden fejben dől el. Boomer meg a macsóment, aztán rájött, hogy még önmagát se tudja adni, hisz jelenleg azt se tudja, kicsoda igazából.

Még mindig nem elég kidolgozott a karaktere, más, hogy a házban, kettesben Boomerrel hogy viselkedik, hisz az ügynök sok minden olyat tud róla, amit ő önszántából soha senkinek, és látta már nagyon szétcsúszva is, meg rábízták, szóval egy kicsit olyan, mint egy főnök, meg mint egy apa, vagy mint egy nagytesó, aki megmondja, mit csinálj.

Bár az emberek nem felejtik a szemüket a bátyjukon, kivéve Japánban, de ott nem számít, ha pasi vagy.

Rory gyakran felejti a szemét Boomeren, van, hogy a másik ezt észreveszi, de sosem teszi szóvá. Csak nézi Roryt, aki úgy tesz, mintha elbambult volna, és a másik ott se lenne.

Rory nem érti saját magát. Azt gondolta, Grady után soha többet nem  tud majd férfira úgy nézni. Nem is néz, de néha olyan bújós hangulatba kerül, mint most is. De nem akar gyengének látszani, így csak lehuppan az ügynök mellé egy nagy, puha, medvebarna kanapéra, amin zöld díszpárnák vannak.

Kicsit nézelődnek, meglátják a múltkori kávézós srácot, aki a muffinokat csócsálta körbe, ott van a könyvesboltos fickó is, odaint nekik, ők meg vissza.

– Na, megy ez, megyeget. Asszimilálódunk.

– Aham.

Lassan megtelik a terem, lekapcsolódnak a mennyezeti lámpák, csak azok a kis kék jelzőfények maradnak a falakon két oldalt.

Elkezdődik a film, kicsit szokatlan, hogy fekete-fehér, de hamar megszokják. Talán még jobb is, mint a mostani színes, agyondigitalizált dolgok. Kicsit késve beesik melléjük egy ibolyaillatú lány, a haja lilának tűnik a fényben, egy „Bocsi, hellosztok!”-kal huppan le melléjük.

– Hello – köszön Boomer. Rory meg épp a kólájából szürcsöl, így csak int egyet, de nem biztos, hogy a félhomályban látja-e a csaj. Meg is feledkezik róla.

A film hosszú, a kanapé meg mégsem olyan kényelmes, ahogy kinéz. Rory elkezd mocorogni, lejjebb csúszik, kinyújtja a lábát, majd újra visszaül, kiveszi a háta mögül a párnát, az ölébe teszi.

– Jól vagy? – súgja oda neki Boomer.

– Aham, csak zsibbad a lábam, nem tudom rendesen kinyújtani így.

– Elmenjünk?

– Ne, megoldom.

Ezzel az ölében tartott zöld párnát Boomer térdei közé ejti a földre, annak legnagyobb  döbbenetére  odaül, lábát kényelmesen kinyújtja, feje Boomer térdének támasztva.

– Most már jó.

Bár tetszik neki a film, egy pillanatra elbóbiskol, teljes súlyával Boomernek dőlve, aki finoman megérinti a vállát. Nem lenne jó, ha itt is sikoltozva, kiabálva ébredne. Az sem biztos, hogy sikerülne neki megnyugtatnia, hisz idegen környezetben vannak. Szerencsére semmi ilyen nem történt.

Már ágyban vannak, mikor Rory felül.

– Baj van?

– Nem, csak nem vettem be a bogyómat, nem lenne jó, ha nem tudnál miattam aludni, holnap lesz az első napod.

– De rendben vagy?

– Persze, semmi baj, tényleg.

– Elmondanád, ha volna? Ha mondjuk a ma este, nem tudom, túl sok volt? – Figyelj, nekem még mindig túl sok minden egy idő után, és szerintem ez még így lesz egy darabig, ha életben tartasz.

Erre nem igazán tud mit válaszolni. Viszont az utolsó három szó ide-oda pattog a fejében: „ha életben tartasz.”

Ha életben tartasz.

Mit akar ez jelenteni??

Kikászálódik az ágyból, és a másik után megy. A mosdó előtt állva talál rá, a tenyerében egy csomó  tablettával.

    – Mit csinálsz? – kiált rá, elkapja a csuklóját, és megszorítja, a tabletták szerteszét gurulnak a padlón.

– Hééé, ez fáj!!

– Rory, mit csinálsz???? Be akartad venni az összeset???

– Én… nem, dehogy!

– Akkor mi volt ez?

– Semmi, csak emlékeztem, hogy volt egy fél, nem akartam bevenni egy egészet, mert reggel nagyon kába vagyok tőle, csak nem találtam, ezért borítottam ki. Elengednéd végre a csuklóm??? – néz fel rá dühösen, majd egyre inkább erőt vesz rajta a pánik.

Szeme ide-oda rebben, keresi az utat a nem túl nagy fürdőből, aminek a bejáratát Boomer torlaszolja el. Aki roppant tehetséges ügynök, és jó megfigyelő lévén megérzi a változást, és persze homlokegyenest mást csinál. Ezzel magához húzza a másikat, akiből ez heves ellenállást vált ki, tiltakozik is egy kicsit, meg nem is, végül a gyengesége győz, és engedelmesen simul a szőkéhez, aki saját magán is meglepődik.

Így állnak egy darabig, míg mindketten megnyugodnak. Az ügynök töri meg a csendet.

– Ne haragudj, nem tudom, mi van velem mostanában.

– Túl komolyan veszed magad.

– Nem is.

– De igen, és csak azért, mert elaludtam a lábad közt, még nem fogom magam megölni.

A szőke keze lassan a másik tarkójára csúszik, kicsit belemarkol a barna loboncba, és gyengéden kényszeríti őt, hogy a szemébe nézzen.

Sok mindent lát benne, amit nem tud megfejteni. Végül úgy dönt, ha a kölyök kétértelműsködik, akkor ő is, feszítsük a húrt, amíg lehet.

– Szóval unalmas volt ott? – kérdezi, miközben igyekszik tartani a szemkontaktot.

Rory süti le először a szemét, és pirul el kicsit.

– Hülyeee!

– Az vagy te!

– Tudom, hallottam eleget a szüleimtől.

– Azt is, hogy nyomás az ágyba, mert késő van?

– Aham.

De egyikük se mozdul még egy darabig. Végül szinte egyszerre mozdulnak. Az ágyban Boomer kicsit fészkelődik, majd Rory felé fordul.

Mire az:

– Eszedbe se jusson, nem leszek kiskifli!

– Nem is – rázza meg a fejét Boomer, majd a hátára fordul, tarkója alá csúsztatja a kezét, és bugyuta kis mosolyra kunkorodik a szája.

A reggelük majdnem úgy zajlik, ahogy azt Boomer leírta, kivéve, hogy Ror önti le magát meleg kávéval idegességében, és Boomer azonnal elsősegélyt akar nyújtani, hideg vízzel, kenőccsel, akármivel, talán még a gyerekkorából ismert gyógypuszit is bevetné, ha nem lenne kemény FBI-ügynök, aki épp harcba indul egy sereg tinilány ellen.

Boomer majdnem elkésik, Ror az ajtóból rohan vissza a becsomagolt ebédjéért, ahol Boomer tanárbácsis táskával és a kicsi kulacsával a kezében vár idegesen

.

– Nem egy Nicholas Cage, de megteszi – mondja neki Rory, és kezébe nyomja a kis pakkot.

– Túl sok filmet nézel, szívem! – Kap egy suta kis csókot a szája sarkára. – Nem lesz baj! Helló, Babett! – int át a szomszédnak, aki most ér haza, kezében újság, és egy kis barna csomag, amiből zöldségek kandikálnak ki.

– Helló, fiúk!

Rory rajtakapottan fordul felé, és ő is int egyet a szomszédasszonynak. Boomer megszorítja a karját.

– Hívlak majd. – Ezzel beül az autóba, és elhajt.

Rory becsukja maga mögött a bejárati ajtót, és nekidől.

– Akkor kezdjük.

Minden ajtót, ablakot ellenőriz, hogy be van-e zárva. Majd a konyhába indul, és munkához lát, bekapcsolja a rádiót, hogy ne kapjon frászt minden pillanatban a ház zajaitól. Nem kapkod, szépen lassan csinál mindent, egy egész nap áll rendelkezésére. A mobilját mindenhová magával viszi, hisz Boomer azt ígérte, hívja, ahogy tudja. Majdnem 10 percenként nézi a kijelzőt, de semmi.

Mikor végre megszólal, majd a frászt kapja tőle, de mégse veszi fel azonnal, hosszasan kivár, majd beleszól.

– Igen?

– Igen?? Ennyi, semmi „szia, szívem, hogy vagy, milyen a munka”?

– Szia, szívem, hogy vagy, milyen a munka?

– Haza akarok menni – sóhajt bele a telefonba a szőke –, pedig még csak két órám volt, és a tanerő is nyomul, legalábbis két vénkisasszony. Kell egy rózsaszín ing vagy póló, vagy nyakkendő, vagy valami.

– Vagy én, vihetnék be ebédet, talpig rózsaszínben, ha lenne autóm, rollerem, háromkerekűm, bármim.

– Talán egy bicajt kapsz, és akkor jöhetsz velem, amíg én futok.

– Erre majd később visszatérünk, jó?

– Nem tudsz bicajozni??

– De, biztosan tudok, bár lóháton jobb vagyok.

– Furán nézne ki egy paripa az előkertünkben.

– És nem is telne rá.

– Igaz, mennem kell, mindjárt órám lesz, vigyázz magadra, és ne pánikolj, oké?

– Jóvan, te is.

Ezt a hívást még kettő követte, a legutolsó a „Most indulok!” volt.

Ror a közben lévő időt mindenfélével töltötte, téblábolt a lakásban, benézett mindenhová, megnézte Boomer cuccait, átnézte a sajátját, berakott egy filmet, de közben hússzor felpattant, kiment a konyhába szendvicset csinálni, kinézegetett az ablakokon, majd berakott egy mosást, elpakolt. Másik filmet választott, megivott egy csomó kávét, amitől feszült lett.

Majd az ablakból leste Boomer érkeztét, ahogy befordult az autó a feljáróra, elengedte a függönyt, vágtatva tért vissza a nappaliba, vágódott le a kanapéra, a lábát fel az asztalra, felkapta a könyvet, és úgy csinált, mint aki elmélyülten, hosszú órák óta olvas.

– Megjöttem! – kiált be Boomer, majd a nappaliba megy.

– Máris? Ez gyorsan ment.

– Fordítva fogod.

– Tessék?

– A könyvet, fordítva tartod.

– Hmmm…

– Hmmm bizony, lebuktál, kölyök.

– Kibaszottul soká jöttél, és szar volt itt bezárva lenni egyedül.

– Hoztam sört, megihatnánk a verandán, nekem is szükségem lenne rá.

– Neked is szar napod volt?

– Nem ez lesz a best day of my life-om. Ha erre gondolsz.

– Nem akarsz előtte vacsorázni, van spagetti, aztán sörözünk, és mesélsz.

– Előbb letusolnék, addig megmelegítenéd?

A következő napok is hasonlóan teltek, csak már jobban vették az akadályokat, Ror is jobban elfoglalta magát, Boomer meg úgy vette a napjait, mint egy-egy küldetést.

– Megjöttem! – kiált be Boomer az előtérből, de nem kap választ, a konyhából halkan szól a rádió, valami rockadó, Nickelback ad zenei aláfestést az ínycsiklandó illatokhoz. Rory azt mondta, amikor ebédszünetben hívta, hogy csirkét süt vacsorára, még érezni a sütő melegét.

A kisasztal az ablak alatt meg van terítve, de a salátástál felborulva a pulton, kés a földön, mindenfelé zöldségek kiborulva, és valami zöldes lé csordogál a padlón.

A padló…

Amit vércseppek borítanak.

Még frissnek tűnnek, élénkpirosak, nincsenek megalvadva, a hűtőig vezetnek, ahol egy széken Rory telefonja hever, meg egy véres cetli, amin valami recept van, de nem tudja kivenni, mert az is véres, a cseppek az emelet felé vezetnek.

– Roryyyyy! – kiált még hangosabban Boomer magáról elfeledkezve, hiszen Ashtont kellene, de ki tudja, hallgatna-e rá a srác, ki tudja, milyen állapotban van.

Boomer pisztolyt ránt, és a lépcsőket kettesével szedve, rohanva osonkodik az emeletre, nem tudván, mi fogadja.

Nem várt látvány tárul a szeme elé, a mosdókagylón vér csordogál. A szélén egy véres konyharuha összegyűrve. A kád szélén Rory ül falfehéren, előtte pedig Babett ül egy széken, éppen kezében egy görbe tű, és azon munkálkodik, hogy összeöltse Rory tenyerén a sebet, amit már sikerült kitisztítania, és a vérzés is elállt nagyjából.

– Szia – szól rekedten, de a szemét le nem venne a tűről.

– Szia, mi az isten folyik itt??? Halálra rémítettél.

– Ki az a Rory? – kérdezi Babett. – És minek a pisztoly?

Döbbenete kiül az arcára, de egészen jól veszi az akadályt, nem kezd el sikoltozni és rendőrért kiabálni. Bár lehet, Boomer rutinból szolgálatba helyezné magát.

– Rory??? Ja, egy kis mókus, pár napja találtuk.

– Értem, milyen aranyos, már nevet is adtatok neki? És azt hitted, hogy megtámadta Ashtont, azért a sok vér? Amúgy hol van?

– Szerintem hazament a családjához – feleli a balesetes. – A pisztoly meg? A betörés óta van, Boomer szereti azt hinni, hogy ezzel meg tud majd védeni mindentől. Amúgy van rá engedélye, még lőtérre is járt gyakorolni, akarta, hogy én is, de én utálom a fegyvereket.

Boomer rajtakapottan dugja nadrágja derekába a stukit, majd torkot köszörül.

– Bocsánat, ha megijesztettelek, Babett! Ash, mi az isten ez? Mi történt?

– Mangósalátát*** akartam csinálni a csirkéhez, de megcsúszott a kés, és beleállt a tenyerembe. A  vérzés meg nem akart elállni.

– Miért nem hívtál? Bevittelek volna az ügyeletre.

– Órád volt, nem akartalak zavarni. A recept hátulján meg amúgy is ott volt Babett száma… – rántja meg a vállát, mintha nem lenne olyan nagy dolog.

– Mi köze ennek Babetthez?

– Tőle van a recept.

– És ami lényegesebb, ha nem mondtam volna, egészségügyi végzettségem van, egészen addig dolgoztam Taylor doki mellett nővérként, míg nyugdíjba nem ment, az új doki meg a csontvázakat kedveli, így nála nem a szakmai tudás jelent előnyt, ha értitek, mire gondolok. Mostanában inkább átnyergeltem az állatokra, de azért még egy vágást el tudok látni, és össze tudok varrni.

– Na jó, de nem kellene megröntgenezni, vagy valami? Nem kellene egy orvosnak is látnia? Nem sérült izom vagy ideg???

– Nyugi már, ez nem törés, nem kell röntgen, tudom mozgatni az összes ujjam, nem sérült semmi, a vágás nem mély, csak hosszú, három öltés lesz az egész, ha hagyod, hogy Babett befejezze.

– Na jó, de miért nem…

– Nem akartam orvoshoz menni, nem akartam, hogy megijedj.

– Ennél jobban??

– Sajnálom, azt hittem, végzünk, mire jössz, és a mészárszéket is feltakarítom.

– Azt majd én elintézem.

– Én pedig befejezem majd a salátát ezután, ha nem gond.

– Köszönjük, és szívesen látunk vacsorára cserébe, ugye, Ash?

– Persze, csirke van bőven, Mike is jöjjön át, úgyis lógunk még egy viszontvacsorával.

    ***PIKÁNS MANGÓSALÁTA

Hozzávalók:

2 db mangó, 4 friss szál menta, 5 db dió bele apróra vágva, 1 db közepes nagyságú vöröshagyma, 2 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál méz, 1 evőkanál fehérborecet

Elkészítése: Az olívaolajat keverd el a mézzel, a borecettel és egy pici sóval. A többi hozzávalót vágd fel, és keverd össze egy másik, nagyobb tálban. A szószt öntsd a mangós-hagymás keverékre, és keverd össze. Legalább egy órát pihentesd a hűtőben! Tálalás előtt még egyszer keverd össze!

    – Akkor most… – ezzel Babett újra kezébe veszi Rory tenyerét, majd mindketten Boomerre néznek.

– Persze, csináljátok csak, én addig megyek… – int bizonytalanul a háta mögé a szőke.

És ment. Fertőtlenítős flakonnal és papírtörlővel felfegyverkezve tünteti el a gyilkos mangó nyomait, minden vércseppet, majd a bűnjelet is a mosogatóba teszi. A konyharuha a kukába kerül, a véres recept hosszas tűnődés után egy mágnessel a hűtőre. Majd felfelé veszi az irányt, a lépcsőt is rendbe téve, pont akkor ér vissza, amikor Babett elpakolja a „műszereit”, Rory pedig a bekötözött kezét nézegeti. Boomer nekidől a fürdőszobaajtónak, és Roryt bámulja.

– Megyek, szólok Mike-nak, hogy ne nassoljon túl sokat, aztán megcsinálom a salátát, jó?

– Persze, köszönjük.

Babett ledöcög a lépcsőn, Boomer egészen addig csendben figyeli a másikat, majd tesz egy lépést felé, majd még egyet, idegesnek tűnik.

És még egy lépés, már ott tornyosodik Rory felett, aki megszeppenve néz rá, Boomer nagyon halkan, lassan szólal meg.

– S o h a   t ö b b e t  n e!!!!! c s i n á l j  i l y e t!!! Megértetted??????

– Meg.

– Nem hallom!!! – a hangja fojtott, erőteljes, tele indulattal.

– Meeg… – Rory szája lefelé görbül, rémülten néz Boomerre, nem érti, miért ilyen dühös.

A szőke se érti magát, majd megenyhül, látva Rory ábrázatát. Még közelebb lép hozzá, mert hirtelen úgy érzi, át kell ölelnie, meg kell vigasztalnia.

Ror félreérti a mozdulatot, ahogy Boomer felette tornyosul, ahogy lendül a keze, egészen kicsire húzza össze magát, karját védekezően az arca elé kapja. Boomer megtorpan, beledermed a mozdulatba. Rory pedig még mindig felemelt karja mögé bújik, haja teljesen eltakarja az arcát.

– Rory… Ror… nem bántalak, hallod… nézz rám!

Boomer óvatosan mellé ül a kádra, egészen közel hozzá, combjuk, csípőjük összeér. Lassan átkarolja  a másikat, magához húzza.

Rory  remeg, karja erőtlenül hullik az ölébe. Hagyja, hogy a másik magához szorítsa. Ebben a furcsán kitekeredett pózban arcát Boomer vállába fúrja, aki egy kis hezitálás után a másik kezével is átöleli, sután simogatja a hátát, majd ahogy Rory remegése kezd alábbhagyni, csak öleli magához.

Nem mer megszólalni, sem eltolni magától, csak öleli szorosan, és fura érzés járja át. Nem rosszul fura, olyan jólesően, csak szokatlan.

Egyáltalán nem érzi nem helyénvalónak, hogy ők így összeölelkezve kuporognak a kád szélén, miközben egy idegen nő épp a konyhájában sertepertél. Rory mozdul, egy reszketeg sóhaj hagyja el az ajkát, bontakozna az ölelésből, de nem mer, tart a szőke reakciójától.

Aki megérzi a változást, tétován lecsúszik az egyik karja Ror hátáról, aki újabb sóhaj kíséretében kiegyenesedik, de nem húzódik el Boomertól, viszont nem is néz rá.

A csendet végül Boomer töri meg.

– Ror, sajnálom… én nem akartalak megijeszteni. De a frászt hoztad rám! Láttad te, hogy néz ki odalent minden?

– Én nem akartam rendetlenséget hagyni – a barna hangja alig hallható, még mindig nem néz a másikra.

– Jaj, nem a rendetlenségről van szó. Azt hittem… én azt hittem, hogy Grady megtalált, hogy valamiképp ránk talált, ami ugye nagyjából esélytelen, mert azt se tudja, hogy élsz, hacsak nincs embere a rendőrségnél. Még a rád találó rendőrök is halottnak hittek, utána sem keresett senki, és a sajtóban se tették közzé, hogy életben vagy. Utólag is csak annyi volt a hírekben, hogy egy ismeretlen férfi holttestére bukkantak, a nyomozás folyik, és ennek már jó ideje.

Boomer összevissza beszél, nem érti, miért hozza fel ezt most, azt sem tudja, hogy Rorynak mondták-e ezt egyáltalán, úgy tűnik, mindkettőjüket próbálja nyugtatni.

– Én csak azt akarom mondani, hogy nagyon megrémültem, hogy valami bajod lett, hogy elvitt, vagy dulakodás közben megölt.

– Azért csak nem rúgnak ki, ha megöl engem?

– Rory… aggódtam miattad, hát nem érted? És kibaszottul nem érdekel, ha kirúgnak, de nem akarom, hogy az az állat elvigyen tőlem!

„Elvigyen tőlem!”

Rory fejében az utolsó két szó visszhangzik.

ELVIGYEN TŐLEM.

Ez most lehet, hogy egy újabb macsó duma Boomertől, vagy kicsit túl komolyan veszi a szerepét. Hisz ők nem egy pár.

És nem is a másik tulajdona. Volt, több mint egy évig valakié, amit talán soha nem fog tudni kiheverni. Hallgatását a nagyon titkos ügynök félreérti, nem tudja, mi játszódik le a másikban, de nem tetszik neki a barna elsötétülő tekintete, a komor arca.

– Figyelj, én soha nem bántanálak téged! És nem azért, mert ez a munkám! Én nem ilyen vagyok! Én nem ő vagyok!

– Pedig az előbb… – Rory próbálja humorral elütni a mondandója élét –, az előbb nyomokban olyan elemeket tartalmaztál. Konkrétan beszarattál, azt hittem… azt hittem, hogy szét fogod csapni a fejem a falon, vagy valami.

– Te meg nyomokban igen hülye vagy.

Beleborzol a barna loboncába.

– Menjünk le, mielőtt Babett még azt gondolja, hogy valami egészen mást csinálunk.

Rory maga sem tudja, miért, de teljesen elpirul. Nagyon rég nem gondolt a szexre, és főleg nem úgy, mint élvezetes dologra. Az meg meg sem fordult a fejében, hogy talán a szőkével, hogy ez a nagydarab polák fekszik rajta, és olyan dolgokat csinál…

– Menjünk le – mondja ő is, majd egy torokköszörülés kíséretében feláll. Boomer karja lecsúszik a derekáról, amiről mindketten megfeledkeztek, hogy még mindig ott van. Most a kád szélét fogja vele, kicsit erősebben rámarkol, majd ellöki magát onnan, Rory mellé lép.

– Menjünk.

Mielőtt leérnének a földszintre, Rory egy pillanatra megáll a lépcsőfokon, keze a korláton, Boomer majdnem a hátába gyalogol, de még idejében megtorpan.

– Mi az?

– Holnap levágatom a hajam!

– Okééé, de miért ilyen sürgős?

– Csak.

– Hát jó, és ha béna lesz?

– Akkor majd hordok sapkát!

Boomer kuncog.

– Most meg mi van???

– A sapka szexi.

– Barom! – Rory hátravágja a könyökét, de Boomer gyorsabb, és félreugrik, de azért még újra beleborzol Rory hajába.

– Na, ezért – fújtat mérgesen, majd a csuklójáról lekap egy hajgumit, és hátul összefogja a loboncát, miközben sziszeg, mert a tenyere nagyon érzékeny.

– Helló, fiúk!

A konyhapultnál Mike könyököl. Miközben köszön nekik, a kezével még int is, olyan mókásan, bentről kifelé, széles mozdulatát Babett töri meg, ahogy a kezébe nyom egy adag tányért, majd vidáman  megszólal.

– A verandán terítek meg, mit szóltok, olyan kellemes idő van.

  Add fel,kölyök! 21. fejezet Senki nem késett el sehonnan, az épületet is hamar megtalálták, még parkolóhelyük is akadt, egész közel a bejárathoz.

[sohasenkise]

Azt mondta ő nem változik meg, ő ugyanaz az ember marad attól hogy barátja lett. Aztán egy év múlva úgy köszöntem neki hogy helló idegen.

[kibaszott-szerelem]

Helló idegen… Emlékszel még rám? Valamikor én voltam a mindened…

[nemzetinet]

Callidus: Pusztító mellőzöttség

Folyton megdöbbenek, újra és újra, amikor szembetalálkozom egy-egy szellemesnek, jópofának vélt bejegyzéssel a másik oldalról. Annak ellenére van ez így, hogy tűpontosan tisztában vagyok a ténnyel, mi történik odaát, azokkal; mit gondolnak és mit tesznek, vagy épp nem tesznek. Pedig ismerem őket, jobban, mint ahogy igényem kívánná, mint szeretném, de hát muszáj foglalkozni velük, a fene egye meg, ugyanis egy országban élünk és annak ellenére, hogy sosem kell találkoznunk, mégis, sok tekintetben össze vagyunk zárva.

Talán helytelen teljes terjedelmében közreadnom Farkasházy Tivadar november 6-i Facebook bejegyzését, mert egy mellőzöttségtől szenvedő acsarkodó célja, hogy mellőzöttségét csökkentse, azaz kapjon némi generális figyelmet, a saját aprócska privát körén kívülről is. Erre pedig rendszerint a legjobb reakció, ha még inkább mellőzzük az elkövetőt. Igen, az elkövető szó használata pontos, amellett jogos is, mert az a szöveg, amelyet ez a valaha szebb napokat látott, önmagát roppant humorosnak vélő humorista – tudom, ezzel a meghatározással lehet vitatkozni – az éterbe pötyögött, az bűntett. Bűncselekmény a jó ízlés, a humor, az elegancia, a történelem és a valóság, ha úgy tetszik, a tények ellen, továbbá kimeríti az uszítás, hergelés, gyűlöletbeszéd fogalmait.

Bizonyára emlékeznek még a Soros-plakátokra, s az azokkal kapcsolatos vádakra – gyűlöletkeltés, gyűlöletkeltés, gyűlöletkeltés! Könyörgöm, a palinak pusztán az arca szerepelt a felületen és az alább is olvasható mondat: ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!

Forrás: 24.hu

Nem voltak utalások az arcberendezésére, a fogaira, a származására, a testsúlyára, az életkorára… semmi, egyetlen szóval sem lett pellengérre állítva Soros György megjelenése. Mégis, gyűlöletkeltésről harsogott az ellenzéki média. Hadd kérdezzem meg, ha Farkasházy az írja a miniszterelnökről, hogy

Mindent megoldasz, a legtöbbször a gatyádat, hogy ne szorítson. Hamarosan az lesz kiírva a házadra, hogy centrális evőtér. DrMáriás portréjának címe pedig ez lesz: Tokaszalonna szotyolával. Az igaz, hogy egy csecsemő elsírta magát, amikor elkiáltottad magadat, hogy brüsszelita? Bözsi néni Nagygécen még azt hiszi, hogy kipukkadt a pofazacskód.

 akkor ezt minek nevezzük? Mi a pontos meghatározás, tisztelt balliberálisok?

Nem más ez, mint egy olcsó, tehetségtelen ember sértett ujjgyakorlata. Sokan talán betegnek titulálnák ezt a gyűlölettől eltorzult elmét, de szerintem nem az. Nem, ő csak egy huszadik századból megörökölt, pontosabban átmentett aprócska kommunista, hajszálpontos, bolsevik attitűdökkel és eszköztárral. Semmi egyéb. Persze joggal tehetjük föl a kérdést, vajon mit tenne Teddy és mit tennének elvbarátai, akiknek az alábbi betűhányás tetszett és megosztották, szóval mit tennének ezek, ha megkaparintanák a hatalmat? Nos, az alábbiak talán sejtetik…

BEDURVULTATTAK

Még hogy te kergetted ki az oroszokat? Mi meg a Plútót a naprendszerből! Az örökös kommunistázásoddal elloptad az ifjúságunkat, hiszen még azt is a szemünkre hánytad, hogy éltünk előtted kibelezett Kékes tévéből készült hétvégi házunkban, háromévente látva Hegyeshalmot, Banska Bystricát, Zaporozseccel szántva a flasztert, morgó Szaratovval hűtve a különleges vagdalt húst, hogy legalább a pléhdoboz langyos legyen nyáron.

A bajszos háborodottal, akinek belelógott a levesbe, amíg megint nem ti rabolhattatok. Persze, lehetne finomabban is, Őcsény után?

Safarov, Pharaon, a Zsolti lovagkeresztje, a gázos vagyona, a nyugdíjunk ellopása után?

Naponta harcolsz Mr. Hyde-dal, mi közünk hozzá? Kineveztél egy halászlékockát külügyminiszternek, egy hajtincset Goebbels doktornak, egy egyetemi tolvajt a törvényhozás motorjának, prédikálsz templomban, kocsmában, disznóvágáskor, szögleteknél azt kiabálod, hogy íveld be! Legalább az ingedet tűrjed be néha!

Már minden romkastélyt megvetettél a lányodnak, kivilágíttattad a neonhalakat is a vejeddel, meghosszabbítottad a kisvasutat a falud taccsvonaláig, már van nemzet színésze, sportolója, csak nem te leszel a nemzet napszámosa?

Menekültekkel riogatsz, miközben azokkal sefteltek, Kósád a parlamentben kupakol, Hendéd a hadgyakorlaton, Rogánod a szomszédjával, letelepedési kötvényt mikor osztogattok a tahópénzből méregdrágán szerződtetett és azóta ezerszer átjátszott idegenlégiósoknak a Pancsóban?

Tényleg, Öcsi hol született, Alcsúton vagy Felcsúton? Európát mikor hágod meg Zeuszként egy ökör képében?

Két szőke foghegyre bíztad az egészségünket, délceg analfabéta kopaszokra a népszavazást, azokat hitegeted, akik negyedszázadon át dideregtek Elena és Nicolae alatt, nyugdíjat ígérsz a tiszavirágoknak, biztos jövőt az elhamvasztottaknak, meg lapátot, hogy ingyen eláshassák az urnájukat.

Miért hagyod el a papírjaidat Moszkvában, annyit értesz az atomfizikához, hogy a Paks 2-ről azt hiszed, hogy a helyi tarcsi!

Telepolitizálod a sportot, fáraót tartasz a szomszédban, Grazba jársz idegeskedni, ablaktalan trafikba zárod a mamelukokat, a feszületeket még nem oktatod? Már a szemafort is migránsnak nézed!

Azt tudtad, hogy a Lőrinc agya egy egysejtű? Németh Szilárd pedig az IQ egysége? És azt, hogy a jövő befejeződött? A múlt meg elkezdődött.

Mi akarsz lenni, ha nagy leszel, aga, bég vagy pasa? Londonban csapos? Ha a héttoronyból elveszünk négyet, hány ország marad? Úgy van, a Királyi, Erdély meg a Hódoltság! Addig is tanuld az idegen szavakat, rapsic, strici, smasszer, perzekutor! Gyöngyvirágtól Sopronkőhidáig!

Azt hallottad, hogy két azeri offshore lovag beszélget? Fel tudnál váltani egymilliárdot? Talán a Viktor! Vagy nem nálad landolt? Csak nem azt mondtad akkor, hogy ezt elbaltáztuk?

Egy számtanpélda: kinek van több pénze? A Cinege utcai szomszédodnak, a felcsúti szomszédodnak vagy Rogán szomszédjának? Pestszentlőrinc még nem kell neki?

Ahogy Horváth HVG Zoltán mondta Havasnak őcsényi szavaidra és Sztálin híres mondására utalva: és hány stadionja van a pápának? Miért legyek udvarias, kiterítenek úgyis!

Ma már nem kell senkit megátkozni, internálni, elég neki egy kórházat kívánni TB-alapon járó bakteriális fertőzéssel! Nekünk van a legnagyobb esélyünk egész Európában egy korántsem jóindulatú daganatra, már csak Macedóniában és Montenegróban utálják jobban az idegeneket. Annak tartasz minket is az egyetlen hazánkban. Az egyetlen életünkben.

A tudatlanság professzora lettél, a telefonos távgyógyítók hozzád képest Albert Einsteinek, Stephen Hawkingok!

Mindent megoldasz, a legtöbbször a gatyádat, hogy ne szorítson. Hamarosan az lesz kiírva a házadra, hogy centrális evőtér. DrMáriás portréjának címe pedig ez lesz: Tokaszalonna szotyolával. Az igaz, hogy egy csecsemő elsírta magát, amikor elkiáltottad magadat, hogy brüsszelita? Bözsi néni Nagygécen még azt hiszi, hogy kipukkadt a pofazacskód.

Még hányszor négyet akarsz? Amíg nem lesz olimpia a faludban? Tényleg onnan indulnak majd a hétvégi rakéták a Holdra?

Apropó, hány holdatok van már? Egy kőbánya hány trafik? A kötélbarát mikor kezd a Burdzs Aligának? Hány művész homloklenyomata van már a cipődön?

Te elhiszed magadat? Álmodban két oroszlán voltál és ordítottatok egymással? Andorra után miért nem naugyéztél? Miközben a szurkolók már összeállították, honnan juthatunk csak tovább: Disneyland, Lakatlan-szigetek…

És hol lesz Európa új központja, Bicskén vagy Lovasberényben? A doki mit mond? Ráhel nem fél abban a sok szállodában egyedül? Tiétek lesz a Hotel Sopronkőhida.

Nem írtam még ilyet, szégyellem is, illetve dehogy. Minden lepereg rólad, nekünk meg az óránk. A mi korosztályunk már csak büszkén akar távozni, esélyt hagyni a gyerekre, az unokára, micsoda találmányok, felfedezések, és az oroszok sincsenek már itt, illetve megint. A jövő történészeit is meg akarod venni?

Keresztes háborúnak álcázva a lopást, a rablást, az értelem megalázását, a lázadó gének kiherélését, az akaratok kicserélését

Übüként fognak a Duna jegén? S ha elolvad alattad a szégyentől? A vízen fogsz járni? Próbáld meg! Vagy kérdezd meg doktor Bienerthtől. Pokorni adhat menedéket Navracsicsnak? Istenem, de szép lesz, midőn Semjén egy mamuton belovagol Szibériába! Mint az első magyar agyar. Már Kovács Béla és Radó professzor óta.

Mikor viszel stadiont a Trumpodnak? A nemzeti inzultáció mikor kezdődik? A négy évszak maradhat? S az órarend? Torna, ének, lövészet, hazafiság. Ezzel csak utolérjük a tálibokat. Onnan jött az egyik őcsényi család. Illetve abba a faluba ment volna.

Botkáért adtál prémiumot? A Lajost nem hívjátok el teázni Londonba? Nem veszed észre, hogy az ország harmadának már széklete sincs? Az Állatfarm új fordítása mikorra készül el? Tényleg te fogod avatni ezzel? Helló, Röfik!

The post Callidus: Pusztító mellőzöttség appeared first on PolgárPortál.

Callidus: Pusztító mellőzöttség a Nemzeti.net-en jelent meg,