#haverkodás

[csacskamacskamocska]

Sosem veszem észre

egy haverom mondta egyszer, hogy szerinte én nem veszem észre, ha érdeklődnek irántam. Meg tegnap kitöltöttem valami (ostoba) tesztet, hogy mennyire vagyok én magam akadálya annak, hogy ne legyek egyedül. Nem volt nagy meglepi, hogy eléggé :D A főnököm (aki tök más csajba szerelmes) tudja, hogy mikor van a névnapom. Egy olyan 10 éves távlatban két ember van, aki számontartja a névnapomat. A volt férjem meg a főnököm. :DD Egyébként, én inkább a születésnapokat jegyzem meg, arra nem lehet mondani, hogy "nem ma tartom". És legutóbb, amikor kénytelen voltam bemenni a melóhelyemre személyes jelenléttel elbaszni a napot, két pasi is megdicsért, hogy milyen jól nézek ki. Nagyon kedvesen, szóval nem volt benne semmi tolakodó. Fogalmam sincs kik ők! Fogalmam sincs! De ezek szerint ők tudják, hogy én ki vagyok és éreznek olyan kollégális kapcsolatot, hogy így dicsérgessenek amikor összetalálkozunk. Lehet, hogy beszéltünk valamikor. Na szóval kb ilyen vaksággal vagyok az érdeklődő férfiak felé. :/ Egyrészt, ha tele van a szívem valakivel, akkor nem is keresem más elismerését. Jól esik, ha beesik, de nincs bennem az a nyitottság, ami provokálja az elismerést. Másrészt én életem során annyi menekülőt láttam már, aki a maga elé tartott "én csak barátkozni akarok" tábla mögül flörtölt, hogy az alap az, hogy emberek barátkoznak, beszélgetnek, fecsegnek, találkoznak, idemennek odamennek és ennek nincs semmi, de semmi több üzenete, mint a jófejek vagyunk és lazulunk, haverkodunk. Ezzel a hozzáállással persze elsodródnak azok is a haverkodásba, akik esetleg nem csak azt akarták. Harmadrészt, nem is gondolják, hogy egy ilyen nő nem foglalt. Negyedrészt, és ez nagyon fontos, én is sérülök amikor megpróbálok utat vágni mások zavaros kommunikációjában, de vonzom a zavarosan kommunikáló embereket, merthogy érzik, hogy nekik ez nem lesz annyira rossz... És ritkán érdekel valaki. :( Rémes ez, rémes ez. Tök béna vagyok :( Jobban tudok haverkodni meg anyáskodni, mint ismerkedni, pedig valamikor régen nem így volt ez, igaz, akkor még nem volt ennyi narancsbőr a seggemen. :DD

[spraystory]

"Szabadság, egyenlőség, testvériség"

4.rész Az amerikaiak

A megannyi külföldi jöttment közül, akikkel a sors összefújt graffitis éveim alatt, valójában épp a graffiti teremtésének földjéről érkezők, az amerikaiak voltak legkevésbé jelen a velem történtek alatt. Minden bizonnyal ennek az egyik oka, hogy egy fél kontinens és egy hatalmas óceán van közöttünk. Emellett mintha az amerikai firkászok kevésbé lennének utazgatósak mint az európai kollégák. Akár helyesen ítélem meg, akár nem, tény hogy meglehetősen ritkán vetődött felénk amerikai writer. Első találkozásaim amerikai graffitisekkel egészen halványan vannak csak meg. Volt amerikai vendégem - sajnos nem emlékszem ki - fiatal firkászéveim alatt, akitől egy Mear/CBS pólót kaptam ami azóta is megvan és véletlenül ugyancsak CBS tagok Cisco és Izm voltak, akikről az első írásomban megemlékeztem, akik egy darabig Budapesten laktak, akikkel a TDF-es srácok összehaverkodtak és akiket csaknem a magyarországi tartózkodásuk utolsó pillanatáig nem tudtunk “elkapni”. De a CBS még mindig nem volt az igazi amerikai kapcsolat, hiszen őket az utolsó pillanatokban ismertük meg. Volt egy másik vendégem is az USA-ból, Auph One, aki egy vázlatot is rakott a blackbookomba de befejezni nem tudta és sajnos vele kapcsolatban sem emlékszem többre. 2002-ben összetalálkoztunk a How&Nosm párosból Nosm-al és elvittük festeni őt, ha jól emlékszem kétszer is, egyszer biztosan a System 120-as Skodájával, amibe alig fért be. Ezek után az amerikaiakkal való találkozás terén, hosszabb csend állt be. Mígnem 2006-ban az angol Aroe-nak köszönhetően Brightonban, egycsapásra ott találtam magam az amerikai graffitis vérkeringés akkori ütőerének sodrásába. Az MSK - amennyire ezt én mint kívülálló, meg tudom ítélni - akkor élte ragyogásának delét. A haverkodás köztünk amúgy néhány udvarias, hülyéskedős megjegyzésben kimerült. Bő három esztendő telt el, amikor 2009-ben egy különleges vendég érkezett az Egyesült Államokból. Ő volt a nagyon ütős stílust festő Jurnes, aki ma Scienceism néven van fent az instagramon. Egy igazán intelligens, kedves, higgadt és tudatos writert ismertem meg benne. Ma, igen tisztelt és “nagy név” a graffiti szakmában - ha ezt így egyáltalán ki lehet fejezni. Egy biztos, kiváló stylemaster és rendre egy lapon szerepel a worldwide graffitis kingekkel. Ha jól emlékszem európai turnén volt és Budapest csupán egy állomás volt neki, de egészen mozgalmasan telt. Pontosan nem emlékszem hogy kik, de biztosan ismerősök, elvitték traint festeni ami sikerült is, mi pedig véletlenül épp egy klassz spotot intéztünk, a Duna Plaza parkolóházában kaptunk falakat, Journes oda jött el velünk festeni egy jót. Talán még most is ott vannak a cuccaink.

Ezek után ismét eltelt négy esztendő, amikor 10 évvel ezelőtt, 2013-ban elindultam New Yorkba. Időközben szeretett és kedvenc festékmárkám a Molotow "supported artist"-ja lettem, ami egyrészt óriási megtiszteltetés volt nekem, másrészt egy roppant izgalmas vállalkozás. Feladatom az volt hogy egy éven át kb havonta fessek egy-egy - amennyire lehetséges - tematikus full color cuccot, amihez a Molotow adja a spray-ket. Csodálatos feladat. A new yorki út hallatán a Molotow rögtön jelezte, hogy összerak 2-3 színes cuccra való csomagot, amely engem már ott fog várni New Yorkban. Melyik writernek ne lenne ez álom utazás? A Molotow a support sprayket egyébként egyik kedves barátunknak a queens-i lakására küldte, később pedig itt is töltöttünk egy hetet. Négyen utaztunk, köztük “B” barátommal. “B” már megjárta a Nagy Almát, így volt némi tapasztalatunk is arról, mire számítsunk. Mielőtt azonban elutaztunk volna, előkutattam egy biztosan rossznak vélt email címet Jurne-höz és vettem a bátorságot hogy érdeklődjek, van-e bárki jó barátja New Yorkban akivel elmehetnék festeni. Írtam hát Journes-nek. Biztos voltam benne hogy sohasem látok tőle választ, hiszen a találkozásunk óta négy hosszú év telt el. Óriási meglepetésemre 2 napon belül válaszolt és ami sokkal extrább info volt, megírta hogy ő ugyan nem oda valósi, de azokban a hetekben éppen New Yorkban lesz, így persze, fussunk össze. Nem is akartam elhinni hogy ilyen jól alakulnak a dolgok és az volt hogy végül, valóban ilyen jól alakultak a dolgok. Mondanom sem kell micsoda érzés volt a repülőtérről, egyenesen Brooklynba metrózni és először élőben látni mindazokat a tageket, legendás cuccokat amiket már magazinokból ismertem. A graffiti bölcsőjébe kerültem, oda ahonnan mindaz jön amit évtizedek óta megszállottan űztem. Le voltam nyűgözve. Mint vallásos ember, aki eljut a szent városba, olyan áhitattal falták a szemeim minden centijét New Yorknak. Jurne-el már azt hiszem első vagy második nap estéjén találkoztunk Brooklynban, meglepetésemre Rime (MSK) és Host18 (Shots DYM) és más writerek társaságában. Este érkeztünk hozzájuk, épp valamiféle megrendelést festettek egy amolyan klasszikus new yorki bolt redőnyre. Az amerikai srácok részéről a lehető legkedvesebb, legbarátságosabb fogadtatásban volt részünk. Journe bemutatott Host-nak, ennek a kíváló embernek aki később - viccesen a nevéhez hűen - valóban házigazdánk lett. New Yorkban nincsenek legálfalak. Az európai nagyvárosok közül nemigen lehet olyat találni ahol ne lennének legálfalak, a legtöbb városban több is. New Yorkban ilyen nincs. Vannak helyek amikre azt hallhattad hogy “elvileg” lehet oda festeni, de szerintem épeszű ember nem tesz olyat hogy egyedül odamegy és elkezdi valaki ismeretlen writer cuccát lefedni. Kapcsolat kell, ismerned kell valakit aki tud helyet. És nem is nagyon láttam ezerszínű, nagy gonddal készült legál cuccokat, viszont a legkingebb throw upok, bombingok, tagek olyan mennyiségben vannak gyakorlatilag mindehol és olyan stílusokban hogy olyan érzése van az embernek, ahol ilyen gazdag és bámulatos a throw up és tag kultúra, ott nincs szükség legálkodásra. Akkoriban amúgy a 5pointz még állt, de hogy őszinte legyek nekem sosem tetszett annyira az a hely és volt valami writer, akinél be kellett jelentkezni hogy oda festhess, de ezt az embert nem lehetett elérni, vagy valami bonyodalom volt ami miatt az egészet elengedtük. Egyébként például subwayről szó sem lehetett és nem is akartam. Megelégedtem a hely varázsával, a kiváló társasággal és azokkal a spotokkal és lehetőségekkel amiket sikerült intéznem. Vittem magammal viszont rengeteg stickert, jobb híján azzal voltam elfoglalva hogy jó helyekre kerüljenek. Ezzel kapcsolatban, francia barátok később mesélték hogy előttem járt New Yorkban az egyik igen nagynevű francia writer, akinek a cuccait én magam is nagyon szeretem. Az első napon elkapták valami civil zsaruk matricázásért (!), több napra becsukták s mire kiengedték, állítólag ki is rakták Amerikából. Micsoda szerencsétlen fordulat egy egyébként bevállalós stylemasternek.

Szóval nekem-nekünk nem volt tervem bármi vadulás és ha jól emlékszem “B” volt aki tudott egy helyet. Hamarosan megfestettem hát az első cuccomat New York Cityben, “B”-vel és más helyi srácokkal a Tuff City shop hátsó udvarán. Ez olyan spot volt ahol naponta változnak a rajzok, de ez egyáltalán nem érdekelt. Ott voltunk New Yorkban és egy tag is csodálatos érzés lett volna, nem hogy egy full színes cucc. Szuper nyugis fújás, baráti beszélgetések, jó hangulat, szép idő - graffiti mennyországban éreztem magam. És az is volt.

Később találkoztunk “B” barátom egyik kedves ismerősével, egy amerikai fiúval Mike-al akit “B” még  korábbról ismert. Mike a legjobb arc, mosolygós, vidám, intelligens srác aki kiválóan fotózik. Nem tősgyökeres new yorki, Portlandből jött NYC-be és egyébként Budapesten is járt már a mi new yorki utunk előtt. Mikenak az volt az egyik skillje hogy egy csomó tetőhöz volt hozzáférése. Azaz a híres new yorki rooftopokra fel tudtunk jutni Mike segítségével. Tudta a kódot, ismerte a bejárást, volt kulcsa vagy egyenesen ismert olyat aki felengedett, voltunk pl a Vogue egyik fotósának a privát kis tetőjén. Rögtön az első napokban nagyon klassz tetőkön találtuk magunkat és találtam több olyan cuccot amit azelőtt már láttam magazinokban. Ez később természetesen hatványozódott, egész utcarészeket, blockokat, muralokat fedeztem fel amiket élőben látni varázslatos érzés volt. Az a kultúrális táplálék ami New Yorkból származik felülmúlhatatlan, ha valaki ezt figyeli mint akkor én, ugyan úgy le lesz nyűgözve. Egy kedves kis történetünk is lett Mike-al. New yorki tartózkodásunk első része alatt Brooklynban, Bedford-Stuyvesantban laktunk, majd később Queens-ben. Amikor még Bed Stuyban volt a lakásunk, egyszer meghívtuk Mikeot magunkhoz egyik estére. Együtt mentünk haza, mikor a metróból kijövet megjegyezte, hogy ez jó kis környék, ő épp erre lakott évekkel azelőtt. Mikor befordultunk a mi utcánkba, kiderült hogy ő is ugyanebben az utcában lakott. Mikor azonban a házunk elé értünk, ami egy csendes kis közben volt, elcsodálkozva mondta, hogy: - “ Ne csesszetek ki velem, pontosan ebben a házban a laktam”. A házunkban két külön lakás volt, az emeleti és a szuterén. A mienk az emeleten volt, mire Mike : - “ Véletlenül nem Dean lakását bérlitek?”  Kisült hogy Mike éppen a mi lakásunkban, ezen belül is a mi szobánkban töltötte első boldog new yorki éveit. Hiába ismerték korábbról egymást Mike és “B”, erre semelyikünk nem számított. Mekkora esélye van annak, hogy 8 millió new yorki közül épp egy olyannal sodor össze az élet, aki éppen ugyanabban a lakásban lakott ahol sok évvel később mi is?

Második és egyben utolsó spotunk a new yorki king, Host18 (Shots/DYM) meghívásának köszönhetően, egy brooklyn-i iskola udvarán volt ahová Host-nak volt kulcsa és engedélye bemenni. Ehhez a festéshez csatlakozott hozzánk többek között Rime(MSK) akivel 2006-ból, Brightonból már ismertük egyást. Ide "Nekst" memorial cuccot festett. Csodálkoztam, mit keres New Yorkban, hiszen nekem az ő neve LA-hez kapcsolódik. Elmesélte hogy a szerelem csavarta el a fejét és ragasztotta őt annyi évre LA-be és az MSK los angelesi aktivitása ellenére ő maga valójában New Jersey-ből való, éppen ezért használja a Jersey Joe művésznevet. Végül pedig queens-i magyar házigazdánk és kedves barátunk, Mizta Bush (DZ/CFS) is velünk festett, akiknek ezalatt szeretetteljes vendéglátásában volt részünk egy héten át. Ez a fújás is tökéletes volt. A hely, a társaság, a hangulat, majd naplementében hazametrózás, mind mind varázslatos pillanatok. New York hibátlan és lenyűgöző volt.

Időközben, az élet úgy alakította a sorsomat hogy 2006 (a Hellboy2 forgatása) óta folyamatosan - az utóbbi években szinte megszakítás nélkül - dolgozom a Magyarországon készülő amerikai, hollywoodi filmprodukcióknak. Tudtommal a Hellboy-hoz készült díszlet város volt az első nagy amerikai filmprodukciós New York díszlet, ami Magyarországon épült és én voltam az első aki összefújhatta (illetve itt néhányszor még velem tartott Band és Crape is). Az utcabútorok mind igaziak voltak, mint a postaláda, újságosláda, villanyoszlopok, rendőrautók stb. Emlékszem ott nézegettem hogy úh, ez mind most jött amerikából. Azokban a filmekben amelyekben szükség van a munkámra, az a dolgom hogy olyan graffitiket festek, tageket, throw upakot, utcai falfirkákat (stb) készítek, hogy a látvány a jelentekben a kornak megfelelően nézzen ki. Nagyon izgalmas és kreatív feladat. Nem egy-egy cuccról van szó, hanem egész utca, többször egész városrészeket kell úgy elkészítenem hogy a nézőnek az legyen a benyomása, itt évek, évtizedek óta megy az utcákon a graffiti. És persze hogy elhiggye, épp a 70-es vagy a 80-as vagy épp a 90-es (stb) években van. Minden egyes írásnak, tagnek, bombingnak azt a benyomást kell keltenie hogy mind-mind más kéztől származik. Így aztán több olyan produkcióban dolgoztam heteket, hónapokat, ahol tagek, throw upok, bombingok vagy színes cuccok százait, de talán az sem túlzás hogy ezreit - kellett elkészítenem. Mindehhez az évek alatt meg kellett tanulnom a korszakokhoz tartozó stílusokat, alaposan tanulmányoznom kellett minden olyan jellemzőt amivel a legeredetibb látványt tudom nyújtani. Ezért gyakorlatilag csaknem mindennapi kapcsolatban vagyok - főleg - az amerikai, ezen belül is a new yorki graffitivel, a 60-as évek végétől egészen napjainkig. Figyelem a social media fiókokat, amelyek ezekkel a kultúrtörténeti témákkal foglalkoznak, bújom az internetet és a könyveket. Feletteseim is sok esetben amerikaiak. Így aztán évek óta viszonylag szoros kapcsolatban állok az amerikai graffitivel. A filmvilág és a valóság között pedig valójában csupán annyi a különbség, hogy a filmben nem a saját nevemet írom, hanem száz és száz kitalált, fiktív nevet és stylet amik illeszkednek az adott korhoz és helyhez. Sokszor eszembe jut ilyenkor, hogy olyan mintha minden ilyen napon valóban ott lennék a legendás utcákon. Az amerikai writerekkel való kapcsolatomról általánosságban többször volt olyan benyomásom hogy akiket én megismertem, egyáltalán nem beképzeltek, hanem valahogy elégedettek. Mintha tudnák hogy az ő hazájukból jön mindaz amit másokkal - köztük én magam is - művelünk és ez mintha valami magabiztos elégedettséggel töltné el őket. Amerika megteremtett egy kultúrát ami életre kelt és elindult világhódító útjára. S ha van némi büszkeség bennük, hát lehet is, mert szerintem amerikának graffiti téren nincs szüksége másra. Inkább nekünk van szükségünk rájuk. Az amerikai firkász ismerőseim és köztem, napjainkban csak a social media a híd, de nem is szükséges több. Ebből a kevésből is tökéletesen értjük egymást. Mike-al sűrűn üzenünk egymásnak, tartjuk a kapcsolatot, továbbra is New Yorkban van. “B”-vel azóta is ugyanolyan jóbarátok vagyunk.

1.kép : Journes-el a Duna Plaza parkolójáan, alul Nikon, Blik - 2009

2.kép : Tuff City backyard - New York 2013

3.kép : Kilr, Nikon - Tuff City backyard New York  2013

4.kép : Graffiti, rooftop visit, bagel, happiness - New York 2013

5.kép : Toper, Nikon, Host, Bush, Rime - Brooklyn schoolyard,  New york 2013

6.kép Nikon - Brooklyn schoolyard, New York 2013

7.kép : Tuff City backyard, NYC, a brooklyini apartmanunk. NYC, Brooklyn schoolyard, Manhattan

8-9.kép : stickers

[mynameisesztii]

Sok baratod van? Marmint en ilyen nagyon nepszeru csajnak képzellek el

Hát ugye a képzeletnek sokszor nincs köze a valósághoz, de persze ez nem baj.

Nem mondanám, hogy sok barátom van. Sajnos rossz tulajdonságom, hogy elég gyorsan el tudom magam vágni emberektől. Plusz nehezen barátkozom. Haverkodás megy, de az általában elég felszínes és azt se bírom sokáig.

[tobbpenztazembereknek]

Szegény @megittvagyunk engem is tilt, holott én nem lelkesedtem már csak történelmi okok miatt sem soha a hulladék balkáni politikusokért. Amúgy a balkáni partizánok (azaz a hulladék balkáni nacionalista gazemberek) felszopása most nagyon nagy divat, sőt mostanra már nem is lehet rendes magyar az, aki nem szop le minden héten egy ótvar balkáni hulladékot. Amúgy jómagam is osztom azt a véleményt, hogy az efféle balkáni gazemberekkel való haverkodás nem érdeke a magyar nemzetnek.

Megittvagyunk elvtars tiltott mert nem birja mikor megkerdezem tole hogy megis a mi a faszomrol beszel.

[timotheusrietbergen]

helyzet

Idegenekkel sose tudtam beszélgetni (small talk? az mi?), a barátkozást már évekkel ezelőtt feladtam, a haverkodás is csak online megy. Legújabb mélypont, hogy lassan már a családommal se tudok kommunikálni, már velük is feszélyezve érzem magam néha.

A boldogság továbbra se tudom mi, ez az évtizedes pesszimizmus és önutálat kiéget belőlem minden jót, mint egy felperzselt mező, valaki tanítsa meg hogy kell élvezni az életet, nekem valahogy kimaradt ez a tárgy a suliban.

[stukkeruva2000]

Szóval akkor holnap, 7 óra, örs vezér tere, zöld kancsó.

light haverkodás

https://hovamenjek.hu/budapest-xiv-kerulet/zold-kancso-sorozo

[birobrosindahouse]

Áron 8 hónapos

*Apa üzenete Áronnak*

Drága kishaver,

Ebben a hónapban valami szuperbogyót ehettél, de lehet, hogy a tápicserének köszönhető, jelentem nagy tisztelettel; mászol és felálltál! Tesóval nagyon jól elvagytok, állandóan megy a bandázás, az ölelgetés, a cukiskodás, haverkodás. Nagyon jó testvérek vagytok! Márk átvette Anyától a Picúr elnevezést és már Ő is így hív Téged, nagyon cuki! A hisztiben is úgy látom, hogy a testvéredre ütöttél. Mint a kismajmok, ebben is utánozzátok egymást.

Új képességeiddel sikeres csapattárssá avanzsáltad magad, így most már teamben puszíthatjátok el a nehezen megszerzett holmijainkat. Egyelőre a playstation biztonságban van, de már a szekrény mozgatásával elértek 1-1 olyan rengést közösen, ami miatt a drága jó konzolom megmozdul. Mondanom se kell, hogy ilyenkor égnek áll a hajam.

Nagyon cuki, ahogy elkezdett göndörödni, pödörödni a hajad. Igazi kis Bíró frizurát öltöttél, abszolút a családunkra jellemző. Beléptél a klánba! Napról napra ügyesebb vagy, én is meglepődöm ezen. Cuki vagy, mindig jó kedvű és vidám, az arcodat mintha egy rajzfilmfiguráról mintáztuk volna.

Sokat jönnek mostanában a nagyszülők, aminek nagyon örülünk, de Ti még jobban. Aranyosan fogadod mindig a vendégeket, családtagokat, egyből megy a csajozós stílus. Bár ez tudjuk, hogy csapda, mert csak közel akarod magadhoz csalogatni a lányokat, hogy utána jól megráncigálhasd a hajukat. Ennek Anya örül a legjobban. A nagynéniket egy perc alatt leveszitek a lábukról megy a kunyeráló tekintet, kéregető kéztartás és kész vége, mindent megkaptok.

A pancsiért oda vagy meg vissza még mindig, ez nem változott. Mindig odaállsz a tesó mellé, hogy egy kicsit rosszalkodhassatok, bármi legyen is az, például csap szétszerelés, sampon dobálás, flakon evés. Flakon evésben bajnok vagy. Legutóbbi fürdetésnél sikeresen kis szervezetedbe juttattál egy kis tusfürdőt, amitől az elején megijedtem, de aztán láttam, hogy ízlik és semmi bajod nem lett tőle. Ha elfogy a tápi, tudom hova kell nyúlni.

Anya már a végét járja. Mostanában elég sokat dolgozunk, de az, hogy ilyen szuper ügyesek vagytok bátyáddal együtt, erőt és motivációt ad nekünk, hogy kitartóak maradjunk és toljuk tovább a szekeret.

Bizonyságtételemben Te is segítségemre voltál, együtt mentünk ki a szószékre. Szuper dolog volt tartanom Téged a karomban, igazán felemelő. Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy családhoz tartozhatunk mindannyian és, hogy a jó Isten megáldd minket, ad erőt és kitartást mindenhez.

Ölelő szeretettel puszilgatlak drága kispuki – mert lett új neved.

Apa

 *Anya üzenete Áronnak*

Drága kis Picúr, édes kis makisajt,

Annyira ügyes vagy, el vagyunk ámulva rajtad, és nagyon-nagyon büszkék is vagyunk!

Egyértelműen a nagymozgásokkal kezdem. A kúszásból sokszor álltál négykézlábra, és ebből a pozícióból egy pillanat alatt felkapaszkodtál állásba! Nagyon meglepődtünk, hogy ezt 7,5 hónaposan összehoztad. Eszméletlenül tetszik Neked az állás, és azt kell, hogy mondjam, hogy Te is eléggé büszke vagy magadra! 😊 Az állás után kis idővel összeraktad a mászás mozdulatsorát is, pedig azt hittem, hogy ez még akár ki is maradhat nálad. Olyan gyorsan tudsz kúszni és a négykézlábas állásból mindig inkább ledobtad magad startolásnál, hogy nem gondoltam, hogy „járművet” váltasz. Na végül mégis mászás lett belőle és már ezt is elég jól begyakoroltad. Sokszor követed Márkot, bárhová is megy, és elég csalódott vagy, ha közben 10x irányt vált. Ilyenkor is kitartóan igyekszel követni Őt mindenhova. Nagy felfedezéseket teszel a lakásban, újabb és újabb kapaszkodókat találsz, mindent kipróbálsz. Még a polcon lévő tányérokba is belekapaszkodsz, így azoknak lehet, hogy újra másik helyet kell keresnem (bár ebben a mini konyhában már nem léteznek új helyek…).

Kisebb mozgásaid is olyan szépen fejlődnek, hogy öröm nézni. Nagyon ügyesen tologatod az autókat, ha feldőlnek, lábra illetve kerékre állítod őket és tolod tovább, a zenélős buszon tetején lapozgatod a játék könyvet, a fa puzzle darabáit próbálod beilleszteni a helyükre, de természetesen továbbra is a dolgok nagy részét igyekszel a szádba irányítani. Ez itthon még rendben van, de a játszótéren már nem annyira.

Igyekszel a nagy dumálásokba is bekapcsolódni, nagyon cukin gagyarászol. Leggyakrabban azt magyarázod, hogy dádádádádá! Márk ismételgetni utánad, és jókat beszélgettek így. A kukucsjáték is nagy kedvenced, akár az etetőszékben ülsz és eltűnök a tálcád alatt, majd kikukucskálok, vagy tegnap például Márkkal útközben nevetgéltél jót, amikor mutogatta Neked a Dunát a rakparton. Forgatta a fejét a Duna irányába majd nézett Rád, mondogatta, hogy Nézd tesó, Duna! Nézd tesó, Duna!, Te pedig óriásiakat kacagtál rajta.

A napirendben nincs nagy változás, néha kimarad az egyik napközbeni alvás a nagy izgalmak közepette, de alapvetően maradt a korábbi menetrend. Az étkezések is hasonlóak maradtak, a gyümi tízóraival és a zöldséges uzsival. Minden nem tápis étkezéshez jár a kifli, ami mostmár elengedhetetlen számodra, anélkül el se kezdjünk enni! Ubit, banánt, egy is sonkát is szoktál nyammogni, a mandarint is megkóstoltad valamelyik nap Márkkal. Mamánál a leveszöldségből és levestésztából lakmároztál be, Abbyéknél a vendégségben pedig tejszínhabból és brownieból. Az elmúlt napokban annyi változás történt, hogy elkezdtünk egy tejfehérje mentes diétát, mert egyre többször és egyre erősebben jöttek ki az arcodon mindenféle piros folt. Kentük már egy ideje gyógyszertári krémmel, de nem igazán volt javulás. Most ezt találtuk ki a dokinénivel így adott Neked tejfehérje mentes tápit, kerüljük a tejes finomságokat is (amiből egyébéként is nagyon kevés volt). Már 1-2 nap után is jelentős volt a javulás, nagy valószínűséggel ez lesz a gond. Ne izgulj, ez nem jelenti azt, hogy ez mindig így, lesz, ezt simán ki lehet nőni, de ha nem, akkor sincs semmi gond, mert manapság már minden finomság megtalálható minden mentes verzióban is! Lesz finomság bőven, megígérem! 😊

Nagyon szeretlek Titeket, nagyon jó Veletek!

Ölellek manókám,

Anya

[the-nerd-sexworker]

megint van egy bejelentkező, holnapra, megbízhatónak tűnik, mert már a múltkor is érdeklődött. Fog ez menni.

Az abolicionista radfemek meg bekaphassák: élvezem a melót. Egyrészt a nyilvánvaló okból: pénz. Tök hasznos dolog, ha van olyanja az embernek. Másrészt érdekes találkozni mindenféle emberekkel így, hogy közben nem kell rendszeresen felszínes társasági életet élni velük, szóval pont az a koncentrált haverkodás, amit szeretek. A múltkor még a szex is egészen izgalmas volt. Hosszú távon, viszonyként nem akarnám vele így, de egynek nem volt rossz. Mintha visszajött volna egy kevés abból az izgalomból, amit még a legelején tapasztaltam.

[muhelykronikak]

„Minden korszaknak megvan a maga lázadó bandája, és mi is ezek közé tartozunk” - Alone in The Moon interjú

 Az Alone in the Moon tagjai pimaszul az arcunkba kiabálják, hogy valami nagyon nincs rendben a mai világgal, mégis a „megtűrt” kategóriába sorolható zenekarról beszélünk. Sőt támogatják is őket fentről, nemcsak az égiek, hanem az állam is. Kérdéseinket Menyhárth Balázs  (dob) és Várhidi Adrián (ének, gitár) válaszolta meg. «andypea»

Hogyan mutatnátok be a kívülállóknak a zenéteket? Kik inspiráltak titeket zeneileg?

Balázs: „Grunge és stoner hatásokban bővelkedő eklektikus popzene, punkos attitűddel” volt a hivatalos álláspontunk az első lemeznél. Most azt mondanám, hogy most kicsit nagyobb teret engedtünk a popzene egyszerűbb szerkezetének, ugyanakkor vadabbul köpködünk a punk tempójában. Hogy látványosan fogalmazzak a munkásosztály napi teendői után punkos kritizálással, de ugyanakkor józan és intellektuális módon, méltósággal iszik meg egy sört a korszellem jellegzetes helyein, szemlél és hevesen analizál. De végül mégis ki akar vonulni onnan, ahol van. Ez a Glamour Grunge, számomra. Adrián sokféle zenét hallgat, jómagam is, így ezek is beleszűrődnek az újabb dalokba – de a rebellis mivolt zeneileg nem vész el, csak picit átalakult. És a java még hátra van.

Az évek folyamán több tagcserén is átmentetek. Mióta létezik a mostani trió és mitől működik jól?

Balázs: Igazából a tagcsere egy volt, én jöttem Uzonyi Gabi helyére 2012-ben. Attól működik jobban, hogy már egymáshoz szoktunk, és mivel kijött az első lemez, amin annyit dolgoztunk, illetve értek minket sikerek általa, nem falja fel a zenekart hogy „basszus, már elkéne indulnia a folyamatoknak!”, mint az első lemez megjelenése előtt. De mindig van kihívás persze, most leginkább az időhiány, ami szintén csócsálgat minket, de az összeszokottság segít ezen, és gördülékenyebben dolgozunk a nettó időben.

Számaitokban tükröt mutattok nemcsak saját generációtoknak, hanem a világnak is. Szó esik többek között szexizmusról, popkultúráról, közösségi média királyokról és királynőkről. Miért tartjátok fontosnak, hogy felhívjátok a figyelmet ezekre a témákra?

Balázs: Minden korszaknak megvan a maga lázadó bandája, és mi is ezek közé tartozunk, és tök jó, ha erre van audiencia. Írhatnánk a glamúr világ felületes témáiról, felületesen, nagy élethazugságokat is bele-bele szőve, hogy kicsit kedveltebbek legyünk, de mivel annyi helyen kell úgyis megfelelni a civil életben, miért pont itt tennénk, ahol örömmel és korlátok nélkül alkothatunk? Annyi pont elég, hogy zeneileg törekszünk emészthetőbbek lenni olykor, mert nem bírok néha 4-nél tovább számolni.  De nem adjuk fel a vadulást teljesen, illetve azon témák boncolgatását, amik mivoltja és hatása a hétköznapi életben enigmaként jelenik meg vicc-kategóriában, vagy inkább felfoghatatlan számunkra. Tökéletes „toll” a zene ezen élmények megfogalmazására. Ha ez majd kifúj, csinálunk egy feldolgozás zenekart, amivel nem akarunk már üzenni semmit, csak életben tartani a számunkra fontos dalokat. Kipróbáltuk, az is működik :)

Beszéljünk egy kicsi az új EP-ről! Milyen témák állnak a középpontban? Elsősorban kinek akartok velük üzenni?

Adrián: Alapvetően azoknak szólnak az EP dalai, akiket egyszer már elkapott ez a „húzzon mindenki a picsába, elköltözöm egy erdő közepére és /vagy halálra iszom magam” érzés.  Akik nem találják a helyüket a társadalomban, és nem azért mert bármilyen formában elnyomottak lennének, egyszerűen csak nem tudnak mit kezdeni sem a cukormázas social media felületekkel, sem az állandóan világvégét váró különféle politikai oldalakkal és ideológiákkal és az ezeket a végletekig kifordító médiával.

Több tehetségkutatón is indultatok, és a Glamour Grunge a Cseh Tamás Program támogatásával készült el. Nem tartottatok attól, hogy korlátozni fog egy állami program a művészi szabadságban?

 Balázs: Nagyon nagy királyság volt, hogy megnyertük a pályázatot! Persze, tartottunk attól, hogy lesz valami fentebb kontroll, hogy „na ezt nem, gyerekek”, de nem így lett. Megpróbáltuk kihasználni a lehetőséget, és elég tisztességes anyag lett – nem túl hosszú, van rajta vadulás, vissza-visszakacsintás az előző lemezre. Kishalaknak számítunk, nincsenek látványos botrányok körülöttünk, nincsen egy grandiózusan megfogható rendszerellenes mivoltunk, ami ne volna a mostani helyzetben a „megtűrt” kategóriában, pusztán csak vannak gondolataink, amiket közölni szeretnénk a szerintünk igényesnek vélt formában. Nem ebből élünk, ez is nagy könnyebbség ilyen téren, és így még spécibbnek tűnik az CSTP-s elismerés és támogatás.  

Adrián: Igen, teljesen őszintén mondjuk, hogy semmilyen beleszólás nem volt abba, hogy mit csinálunk, bár ehhez hozzátartozik az is, hogy a szövegek se nem annyira szélsőségesek, se nem annyira egyértelműek, hogy bármi zavaró lehetne értelmes, kritikusan gondolkodó emberek számára. Ugyanakkor éreztük a támogatás súlyát, mivel kétmillió forint kivételes segítség egy, a mi szintünkön lévő zenekarnak, és így igyekeztük ki is használni ezt: 18 dalt vettünk fel: a nyáron megjelent Glamour Grunge című EP mellett januárban érkezik egy kétdalos kislemez, márciusban pedig a második nagylemezünk egy videoklippel megtámogatva.

Mennyire lehet népszerű manapság egy olyan zenekar, aki nem áll be a sorba sem stílusban sem témailag, és meg sem próbál rádióbarát lenni?

Balázs: Alulról építkeztünk, és baromi jó, hogy egyre többen vannak a koncerten. Nagyon jó, hogy látnak a zenénkben rációt, és akik szeretnek minket, ezúton is nagyon köszönjük nekik! Népszerűség? Ha ez mind a gondterhelt civil élet mellé akármilyen szinten jutalom, az tök jó. Amíg önazonosak vagyunk, és ennek megfelelően jön a népszerűség bármely szelete, mindig jó. A cél mindig az persze, hogy jobb és nagyobb legyen a dolog – de nekünk azért számít, hogy milyen áron. Nincs is annál rosszabb, amikor hülyét csinál valaki magából, mert parancsra teljesít, aztán nem tud tükörbe nézni, majd furcsa önellentmondások veszik körbe az életét, ami mindenre kihat. Nyílván nehezebb így, és nem bízom az erkölcsi győzelem nagyságában – pusztán így éri meg, hogy nyugodtan feküdjek le. Ha én rohadok, vagy feszélyezve vagyok, az kihat mindenre. Minden megkeresést szívesen veszünk, és tök jó, ha felfigyelnek ránk – akkor már célt ért az, amit csinálunk, és egyáltalán nem panaszkodhatunk most. Persze, tök jó lenne ebből élni, nem kéne rohangálni, de ez nem az a világ, ahol azt csináljuk csak és kizárólag, amit szeretünk. De erről majd akkor tudok nyilatkozni, amikor azt kérdezik, hogy „sok pénzért ezt kéne csinálni, benne vagytok?”  Elsőként neked fogok írni! :)

Adrián: Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember élvezze, amit csinál, a többi úgyis csak haverkodás kérdése. De egyéként számos példa van előttünk az utóbbi évekből, ahol tényleg alulról jövő bandák nagyszerű dolgokat értek el, lásd pl. a hozzánk képest sokkal szélsőségesebb Apey and the Pea sikerei, a Run Over Dogs amerikai és japán turnéja, a Hellfreaks vagy az Ann my Guard nyugat-európai sikerei. Szóval csak csinálni kell! 

Fb esemény: https://www.facebook.com/events/1986066761673406/

[southalldiaries]

Egyáltalán nem néztem meccseket sem akkor, sem azóta különösebben, de arra emlékszem, mennyire ujjongtunk, hogy a Kincses Áron szerzett egy minitévét valahonnan, és azt felvihettük az osztálykirándulás buszára, és leghátul a csibészpáholyban ment a sörike meg a haverkodás az osztályfõnökkel hogy akkor mi most úton Aggtelekre megnézzük a mérkõzést. És mekkora kurva nagy kuss lett azon a buszon, mikor láttuk, hogy micsoda csépelés ment azon az apró, hangyás képernyõn.

[csacskamacskamocska]

Találtam egy csomó fotót

2011-ből. Egy email címet kerestem egy beszélgetésben és egyszercsak ott volt egy rakás fotó a valakiről. Valakit mindketten ismerjük, de a fotómegosztás apropójára már nem emlékszem. Abban biztos vagyok, hogy ő nem tudta, hogy nekem tetszik a valaki, nem azért küldte a fotókat. Talán valami melóhoz kellett. És csak néztem, néztem a fotókat, hogy milyen picsa szerelmes voltam már akkor. Emlékszem a gondolataimra, hogy milyen klassz pasinak láttam, mennyire szerettem volna mindent tudni róla, és mennyire reménytelennek gondoltam, hogy egyáltalán közelebbi ismeretségbe kerüljünk. Valamennyire persze kapcsolatban voltunk, de csak ilyen haverkodás szinten.

Olyan furcsa érzés, hogy az ember fel tud idézni dolgokat. Mármint, hogy ennyire intenzíven. És végül mennyire kurvára felesleges volt a beleölt érzelmi energia! Mert tényleg nem lett semmi. És, ha egy csöpp eszem is lett volna, ezt pontosan tudom a legelején, hiszen semmi valós érdeklődést nem mutatott soha. Azt se tudhattam, hogy pár évvel később beleszeret egy lányba, aki sajnos nem én voltam, és akinek aztán még az emléke is elég volt, hogy eszébe se jusson, hogy más nő is van a földön. És amúgy is, egy tucat jele volt, hogy egy fasz.

Felkavart-e a dolog? Nem. Ha akarnám, felkavarhatna. De nem akarom. Minek?

[gandhika]

Szimplán túl égő pár héttel az Orbáni haverkodás után beleállni hogy most mégsem olyan jó haver Lukasenka. De az origó már megtette a pávatánc első lépéseit.🤷‍♀️

Remek cikk, csak azt nem tudom, nem túl jóindulatú-e a feltételezés, hogy a kormány(média) elsősorban Moszkva miatt tesz úgy, mintha mindaz, ami Minszkben történik-történt, “business as usual” lenne. 

[aretsorozat]

3/4.

Zseb és cetli 7. Kertai UHU kopogtat.

  LETTÉL VOLNA A KÖZELÉBEN

 - Nos, „uraim”- méri végig gúnyos megvetéssel a csapatot Hermész Jakab, miután nagy nehezen felsorakoztak hármas vonalba, arccal a nem szép, de legalább igen ocsmány külsejű óriás-madárral. Mert ő egy repülő hüllő lenne, azt kikérné megának. Még a feltételezést is. Melegvérű ő, olyan meleg, hogy simán ragut tudna főzni a belében, ha vesződne ilyesmivel. Abból a három döghúsos reggeliből, amit a hatból magában hagyott, és nem öklendezett ki, mint bagoly az egérszőr- gombócot. – Nos, „uraim”- ismétli meg a felszólítást, ám eggyel emeltebb hangon és még gúnyosabban. – Előre jelzem, hogy most vagyok önökhöz utoljára barátságos, úgymond. Amíg úton vagyunk, addig nincs haverkodás, bizalmaskodás, könnyed csevegés, bratyi. Ha rajtam múlik, erre nem is marad energiájuk. Maguk hulla fáradtan rogynak majd le minden este, hogy a pirkadattal ólmos tagokkal keljenek és folytassák a kalandjukat. Ha nem így tesznek, nem jutnak sehová, nem viszik semmire. Eddig világos vagyok?

- Nagy a pofád, kismadár- morogja Géza, az őskrokodil.

- Mi van, hüllő, szóltál valamit? – ebből is láthatjuk, hogy Hermész Jakabnál a hüllő az melléknév és eléggé súlyos sértésnek számít.

- Világos! – előzi meg Ugribug Géza válaszát, mert oldalt sandítva látja ám, hogy kezd el tovább guvadni a barátja amúgy is dülledt szeme, ami nála egy komoly, vérfürdővel levezetett dühroham előjele általában

- Na azért. Emberke, te is érted, amit károgok?

- Aha…

- Mi az, hogy aha?

- Értem, Jakab.

- Nem értem, hanem értettem. És nem Jakab, hanem Hermész úr.

- Várjál már, Hermész úr, és azt tudod, hogy kitől kaptad a neved?

- Rá volt írva a tojáshéjamra, te barom.

- Nem mondod!

- Honnan a faszomból tudjam? Te kitől kaptad azt, hogy ember?

- Az ember, Hermész úr, egy élőlény, a homo sapiens, vagyis az ember nemfogalma.

- Akkor mije?

- Mondom: nemfogalma.

- De ha nem a fogalma, akkor mije?!

- Gyűjtőneve.

- Aha. Tudod, mit, ember? Kussolj!

- Mért?

- Mert én azt mondom. Akkor pofázz, ha kérdezlek. Világos?

- Nem.

- Mi nem?!

- Már megbocsáss, kedves Jakab, de nem nagyon értjük ám, mi ez a megváltozott hang és stílus, meg tónus- szól közbe elég szelíd hangon Ugribug.

És mivel ő mégis a csúcsok csúcsa ragadozója e korban és itt a környéken, ezért Jakab kénytelen egy kissé visszafogni magát és magyarázkodni, miért változott

ősmadárból hirtelen zupás őrmesterré.

- Vándorlás, kérlek, kőkemény meló és nem mese. A legkisebb lazaság, fegyelmezetlenség a vesztünket okozhatja. Ezzel, ugyebár egyetértesz.

- Ha te mondod…

- Én bizony, akinek ez a szakmája. Azt javaslom tehát, amíg úton vagyunk, addig én vagyok a parancsnok. Ha ezt elfogadjátok, nagyjából garantálom, hogy oda is érünk Seholsincs országba Cukor Máz király trónusa elé, ahol te, Ugribug haverom, majd térdet és fejet hajtasz a király előtt, és nekilátsz a próbák teljesítésének, ami után vagy elnyered a szépséges Cukor Fánk kezét, vagy a királyi főhóhér leharapja a fejedet.

- Leharapja?!- ámul el Kovács úr, azaz én, mert hogyhogy nem a fejét veszi, ahogy általában a mesékben szokás. De aztán az eszébe jutott, hogy ez nem mese, mint ahogy erre az imént ez a gigászira nőtt dögkeselyű rámutatott. Aztán meg ebben a korban, úgy tűnik, még nem fedezték fel a vas használatát, sőt,  talán a kőbaltáét se, gondolta még hősünk, vagy legalábbis így véleked . Noha nyilvánvaló, hogy a világról, ahová akarta ellenére csöppent, csak igen kevés tapasztalattal rendelkezett. Nem, eszközök használatának nyomát addig még nem látta. Ez annak ellenére így volt, és ez a maga nemében is érdekes, mert ama három lény, akivel eddig kommunikált, leszámítva a piócákat, noha tág értelemben a piócák és a lábszára közti kapcsolódás nevezhető interakciónak, amin magán viselte egy csaknem tudatos tevékenység jeleit, miszerint ők a véremet szívták, én meg visítoztam, ugyebár.

- No és Hermész, a mega keselyű lett a parancsnok?

- Inkább a vezetőnk, Veronika, mert nem volt más választásunk.

- Mert belátták, hogy a vándorlás keserves meló.

- Hajaj, pláne, ha túl akarja élni az ember. Na, most itt az embert, mint általános alanyt, használtam, ugye.

- Nyilván.

- Mit szólnának, ha tennénk egy rövid kirándulást annál a problémánál, vajon bizonyos-e, hogy csakis az eszközhasználat segítheti egy adott elme intelligenciájának fejlődését?

- Muszáj?

- Nem. Viszont annyit mondanom kell, hogy talán egyértelműen tévhit ama vélekedés, hogy az emberré válás útja az egyetlen az előember bothasználatától

a mai ember kiterjedt és az egész Földet uraló, mondhatni globális eszközhasználatáig. Tudom, kérem, az ember többnyire az általa használt eszközök által nevezi meg önmagát. Így van, kérem, földműves, kőműves, asztalos, mérnök, orvos, költő, tanár…

- Nyugdíjas…- enged meg magának Benjamin egy kis beszólást, és némi

kuncogást arat is vele.

- Úgy van! Ha hiszed, Benjamin, még a nyugdíjas is.

- Mért, ő hogy?

- Azért nyugdíjas, mert elismerték, hogy negyvenévnyi eszközhasználatba

akár bele is fáradhatott, így hát engedtessék meg neki, hogy a továbbiakban csak olyan eszközöket használjon, ami pihenésre, testi és szellemi felüdülésre való.

- Oké, doci, engem megdumáltál.

- Örülök.

- Ezen felbuzdulva nem mesélné a történetet tovább?

- Máris, Janka drága. Most már csak tényleg annyit: szinte biztos, hogy nem csak az eszközök használata az egyetlen út egy magasan strukturált agyhoz, és egy lenyűgöző intelligenciához. Mondhatok triviálisabb példát a számítógépeknél?  Egyetlen verébugrásra vagyunk egy valódi Mesterséges Intelligencia megszületéséig, ami röhögve ugorja át a Turing-teszt naiv kis

akadályait, és…

- Jönnek a Terminátorok?- szól közbe Hajnalka.

- Azok már régen köztünk vannak- nyugtatja meg őt Izaura.

- Vagy vegyük az én új/régi társaimat odaát, hölgyeim és uraim- veszi vissza a szót Kovács tanár úr. – Ki gondolta volna, hogy ezek a hatvanöt millió évvel ezelőtt vagy ezután élő lények ennyire kifinomult elmék?

- Hát ezt aztán tényleg senki-  avatkozik bele most már az óra menetébe Julcsi is, mert eddig bírta ki szarkazmus nélkül.

- Úgy van, főszerkesztő asszony! A világon senki! Összefoglalva tehát: ama vélekedésünk, hogy csakis az eszközhasználat útján fejlődhet ki magas fokú intelligencia, elavult előítéletnek gondolható. No és itt sejlik fel a vélekedés és a tiszta avagy puszta gondolat összefüggése.

- Elindultok már, a kurva életbe?!- fakad ki Vérfarkas János, mivel ezen a napon ő mérte fel rosszul az idejét, és már rég úton kéne lennie. Nem éppen vándorúton, csak a nagybani piacra zöldségért, gyümölcsért a turistaházuk számára, mert még úgy is olcsóbb ott jól bevásárolni, ha a benzinpénzt is hozzászámoljuk a költségekhez.

- Na jó, Jánoskám, hát persze!- egyezik bele Kovács tanár úr, mert Vérfarkas mégis csak a fő állású tevékenységében az egyik főnöke.

- Na, és az hogy volt?

- Hát úgy, hogy elindultunk.

Erre már csak kitör némi röhögés a teremben. És hogy a Vérfarkas nehogy már azt higgye, hogy az ő kontóján röhögnek – noha ez a vélekedés mint olyan tökre egybeesne a gondolattal- doci bátyánk elnézést késő mosollyal folytatja.

- Elindultunk bizony, mégpedig libasorban.

- Egy T- rex, egy őskrokodil, egy mega dögkeselyű meg egy főállású erdőkerülő?

- Így valahogy, bár nem ebben a sorrendben.

- De mint a libák…

- Ez is csak, mint közelítő metafora stimmel…

- Akkor hogy volt?

- Hát Hermész Jakab szárnyra kapott, csapott vele négyet-ötöt, ezzel úgy húsz métert haladt előre, landolt, és növekvő ingerültséggel hátranézett. Amolyan vánszorognátok már, lusta banda? - nézéssel. Na, most a valódi libasorban elől

caplatott Géza bátyám, aki a méretéhez és nem szárazföldre tervezett alkatához képest tényleg igyekezett, már amennyire a hat reggeli a belében megengedte neki. Hozzá kell tennem, mint ahogy azt önök is tudják, egy krokodil, miután ennyire bezabál, képes úgy nagyjából hetekre felvenni a kidőlt fatörzs állapotot. Alkalmasint egy homokpadon. Ha meleg van, tátott szájjal, ha hűvösebb, akkor azt a csókos szájat bezárja. Na és ehhez még vegyük hozzá azt a kábé három kiló véremmel töltött óriáspiócát is. Géza tehát igenis igyekezett, hiába bámult rá Hermész Jakab úgy, mint vérszomjas kiképző őrmester a kövér regrutára.

Na, most Géza után ballagott Ugribug, végül is könnyed léptekkel. Egy-egy apró toppantása után alig remegett csak meg körülötte a föld. Bár meg kell adni, hogy a zömmel agyagos talaj azért a rezgések zömét felfogta. No és a harmadik a libasorban én voltam, aki szép szerényen, ám az éhségtől és a szomjúságtól már kissé szédelegve támolyogtam a túlélő túránk legelső megpróbáltatása felé.

Mert hogy megpróbáltatás az lesz, attól nem kell félni. Már attól, hogy nem lesz. Meg attól se, hogy lesz. Mondhatnánk, hogy az, ami közeleg, de még nincs itt, az a félelem maga. Ami biztos, hogy eljön. De talán mégse.

- No és eljött, tanár úr? – Péter Ágika valóban aggódni látszik.

- Már micsoda, drágám? A megpróbáltatás? Az el.

- Jaj, istenem! – sóhajt éppen jó drámai ponton Szép Juhász néne.

- És az hogy volt?

- Hát lassan kiértünk a tengerpartra.

- És ott mi volt?

- Hát a tenger meg a partja.

- Tanát úr, maga szívat minket- kuncog fel Gotfrid Virginia, általános meghökkenést keltve. Először is az ő tökéletesen kifestett ajkáról az a szó, hogy szívat? Másodszor, hogy kuncog?  Hát meg is bámulják őt, akik ismerik, de még azok is, akik nem annyira. És Benjamin például megállapítja, egész aranyos kis nő ez a Virginia, ha szűzlányosan elpirul zavarában.  No persze Benjamin most nem mérvadó, mert mint ifjú apát, momentán súlyos szex megvonásban részesítik a körülmények, és mint ifjú férfi, nehezére esik a (remélhetőleg) átmeneti cölibátus.

- Jaj, kezét csókolom, drága Gotfrid kolléga! Hogy is merném én kegyedet szívatni!- erre meg már röhög a nép. – A tenger meg a partja nem csak úgy a tenger meg a partja volt, mind közönségesen. Már annak mind közönségesen, akinek nem újdonság a tenger, meg a partja. Mert például ott él. Mármint életvitel szerűen. Más viszont, amolyan szárazföldi patkány, lehet úgy a tengerrel és a partjával, hogy a tengert látni és meghalni…

- De az nem Nápoly, tanár úr?- jelentkezik Hajnalka, és Virginia tanát nő nagyon hálás neki, mert ezzel a gúnyos figyelem róla elterelődik.

- De, kisasszony. Az Nápoly. Nekem viszont a tenger… volt. Ott és akkor.

Mint első akadály, próba, amitől féltem, mint ami közeledő.

- A tenger?

- De miért?

- Nahát, lányok, mindjárt mondom.  Az történt ugyanis, hogy Hermész Jakab,

a gigászi dögkeselyű vette egy nagy levegőt, nekirugaszkodott és elszállt a

hullámok felett, amúgy, ha a Nap állását nézzük, talán észak-nyugatra.

Mi hárman meg álltunk a parton és néztünk utána, most mi van. Csak nem máris megunta a képünket és elhagyott minket? Keresve magának egy másik jelöltet, akit mint Hermész és Jakab Cukor és Máz király elé kísérhet?  Hát ilyesmi járhatott a társaim fejében is, mert amikor Jakab már csak mint egy apró légy pottyantást látszott a horizonton, Géza fakadt ki, mégpedig csaknem Gotfrid tanárnő szavaival élve:

- Most mi van, ez szívatott minket?

Röhögés, persze, és már megint mindenki a tanárnőre néz. Ezt Janka igazgató asszony nem tűrheti, tehát Kovácsra förmed.

- És most tényleg elrepült az a dög?!

- El.

- Ne már, ember! Ennyi volt a történetben?

- Jaj, dehogy. Mert már éppen nekiálltunk anyázni, hogy lehet egy dögmadár ennyire jellemtelen egy mocsok, és biztos azért döntött így, mert nem rogytunk térdre előtte, hogy „ah, vezess minket, akár a Pokolba is követünk, ó, parancsnok, amikor a horizonton megint megjelent egy légypiszok, az növekedvén Hermész Jakab lett, aki most már tényleg ingerülten vijjogott a társaságra, és elnézést, de pontosan idézek:

- Mi a fasz van, basszátok meg? Nem jöttök?

- Ezt kérdezte?

- És tényleg ezekkel a szavakkal?

- Ez a szigorú tény, igazgató asszony.

- Hát ha pontosan ezekkel a szavakkal fedte meg önöket, de miért is?

- Hát ez az, csókolom. És most mástól idézek: tuti. hogy szívatott minket.

- A Hermész.

- Aki Jakab.

- Hát annyira nyilván nem volt hülye, hogy ne tudja, mi nem tudunk repülni.

És akkor ez a mutatvány csakis arra volt jó a számára, hogy igazolja előttünk abszolút felsőbbrendűségét, beleértve persze és lényegében Ugribugnak jelezve, nehogy azt higgye már, csak azért, mert ő a rex, az már így igaz is. Na, kérem.

Mint ahogy az oroszlánra is azt mondják, az állatok királya. Hát mihez képest, ugye? Kérdezzenek meg erről egy nőstény elefántot, mondjuk egy matrialkát, aki egy tekintélyes csordát vezet. Annak az oroszlán egy bűzlő macska, a

szavannák szemete, akinél talán még a hiénák is jobb fejek, mert ők szépen nevetnek.

- Mi az, hogy mi fasz van?!

- És mi az, hogy nem jöttök?

- És mi az, hogy basszuk meg?!

- Te nyugodj meg, Géza!

- Mi az, hogy nyugodjak meg?

Mindenki nyugodjon meg, szerettem volna javasolni, de ki merne békítő szerepben fellépni három több mázsás csúcsragadozó veszekedésénél, amikor köztudott, hogy az álmoskönyve szerint ez még szolid, „ember-ember” elleni kocsmai nézeteltérések estében se életbiztosítás. Vagyis normális egyed az ilyesmit hagyja magától lezajlani, esetleg mobilon hívhatja a hatóságot, úgy mint rendőrség, mentők, hullaszállító.

- Te csak tudod, doci- hallatszik egy borízű hang valahonnan a leghátsó sorokból, és nevetést is arat a poénjával. A tanár úr pedig nem sértődik meg, hiszen tudja.

- Te hová a búsba repültél?- Géza nem nyugodott meg.

- Előre.

- Hová előre?

- Felderítésről még nem hallottál, te szaruagyú behemót barom?

- Miről, te kopasznyakú bontott csirke?!

- Uraim, könyörgöm, amíg nem tisztáztuk a helyzetet, ne minősítsék egymást, ha lehet- eddig bírtam, és persze, hogy kár volt beleavatkozni. Mert erre odafordultak szerencsétlen, védtelen, hozzájuk képest takony állagú emberkéhez, és szinte biztos, hogy Géza, az őskrokodil csak azért nem végzett velem, mert Ugribug gyengéden, ám határozottan rálépett a farkára. Erre persze majd kiugrott a Géza szeme az üregéből, fájdalmában nagyot üvöltött, aztán

- Hé, te meg nézzél már a lábad alá, nem tudsz vigyázni?- perelt már a barátjával. És ez a farokra hágás mesteri húzás volt, mivel egy pillanatra felülírta a többi indulatot. Úgyhogy egy percig mindenki csak zihált az idegtől, és persze Ugribug, a bölcs szólalt meg higgadtan.

- Eszerint felderíteni reppentél el, kedves Jakab.

- Azért.

- De mért?

- Hogyhogy mért? Van nektek fogalmatok, mik úszkálnak lent a mélyben?

Te, öregem, még te is apró gyíkocska vagy hozzájuk képest. Vagy azt hiszed, csak vetítek, mert ijesztgetni akarlak?

- Nem, Jakab, és köszönöm, hogy aggódsz.

- Szívesen.

- De mért arra derítetted fel a környéket?

- Hogyhogy mért arra?

- Arra nem a tenger van?

- Mert, szerinted?

- Mért nem ott derítesz, amerre megyünk?

- Mit miért nem…Hát mert arra megyünk, nem?

- Merre?

- Arra- mutat a távoli horizontra Hermész Jakab.

- Úgy érted, úszva?

- Nos, mivel repülni nem tudtok…

- Át kéne úsznunk a tengert?

- Mivel a túlsó parton található Seholsincs…

- És mennyire messze?

- Mit tudom én? Sok. Nem túl sok. Négy-ötszáz kilométer, meg még talán ezer.

- Mennyi?!

- Hát ez hülye! – mordul fel Géza. No és hősünkben, vagyis bennem, ismét megállt az ütő. Az kizárt, hogy én négy –ötszáz… méternél többet bírjak egy huzamban teljesíteni, de azt is csak úgy, ha a medence két végén két-három perceket pihegek. Nem mondom, legénykoromban, meg amikor még láncdohányos is voltam, bírtam volna többet… No de most! Akkora vérveszteség után, amit a piócák okoztak…

- Mi van? Mért vagyok én hülye? – hepciáskodik Hermész Jakab. Az már egyértelművé vált, hogy ez a két rémes fenevad sehogy se csípi egymást.

- Ki a rosseb bír annyi úszni?

- Te nem krokodil vagy?

- Édesvízi, te algafos!

- Micsoda?

- A sós víz csípi a szememet és ha benyelem, épp úgy megdöglök, mint minden normális szárazföldi lakos.

- De minek neveztél te engem?

- Gyerekek, igaza van a professzor úrnak! Nincs veszekedés!

Na, Ugribug szavának azért van súlya. Mivel nem csak a szavának. Ezért Géza és Jakab duzzogva elhallgatnak, csak súroló, gyűlölködő szemekkel méregetik egymást, meg persze a hősünket, azaz engem. És ennek a mellékesnek is mondható figyelemnek se örültem ám úgy kifejezetten.

Ugribug hosszan néz el a távolba, aztán nagyot sóhajt.

- Tehát arra van Seholsincs ország?

- Arra.

- Ahol Cukormáz végkiárusítást tart a királysága és a lánya felett?

- Ahol.

- De mi aligha leszünk képesek annyit úszni, kedves Jakab… - és úgy fordít hát a tengernek, mint aki szakítani volt kénytelen egy ábrándos szép céllal, de szembe kellett néznie a lehetőségeivel.

- Sajnálom…- tárja szét Hermész Jakab a szárnyait.

- Ezt azért mondhattad volna…- morog Géza, de már nem gyilkos indulatból, hanem enyhe szemrehányással, amiben egyébként némi megkönnyebbülés is vegyült. De ebben azért nem voltam biztos, mert honnan ismerhettem volna egy érzékeny lelkű őskrokodil orgánumát, és testbeszédének minden rezdülését, ugye. Később persze már fél szavakból is megértettük egymást, ahogy a szólás tartja…

- És akkor vége a kalandnak?

- Elrepült a Hermész?

- Aki Jakab? – kérdezik megszeppenve a félkörben ülő Túró Kisasszonyok Kovács tanár úrtól.

- Ó, dehogy.

Na, most tényleg hallható volt a Túró aulájában ülő jó félszáz vendég

megkönnyebbült sóhaja: nincs vége, ó dehogy.

- Az történt ugyanis, és tényleg nem akarom hősünket fontosabb alaknak vetíteni, mint ami, de neki jutott az eszébe megkérdezni a két méter magas dögkeselyű formátumtól, hogy „ más út nincs?” .

- Ezt tetszett kérdezni tőle?

- Igen, Ágika kisasszony.

- Mire a Jakab?

- Hogy van, de az sokkal hosszabb.

- A szárazföldön?

- Úgy van. A hely ugyanis, ahol álltunk, és ahová a kis barna trópusi folyónk a tengerbe ömlött, egy hatalmas öböl egy szeglete volt. És a Seholsincs ország, ha jobbra indulunk el, úgy jó ezernyolcszáz kilométerre egy félsziget ennek az öbölnek a csúcsán.

- Tehát csak végig kellett kutyagolni a tenger partján, és oda is érnek?

- Lényegében, de gondolhatod, hogy nem volt ennyire egyszerű.

- Még szép, különben mit érne a mese, a történet.

- Igaza van, Ágika.

- És tessék mondani, milyen színű tollai voltak Jakabnak?

- Vannak, mert mér mindig él ő, szerintem, amilyen szívós egy dög az…

Bár már jó öreg volt, és a fia se volt éppen fióka, amikor hazatérhettem.

- Szóval milyen színűek a tollak?

- Talán mint a kendermagos tyúké, drágám. Már ahol nem volt kopasz, mert ott a bőre meg nagyjából, mint a denevéré, olyan szürke, hogy már fekete. Szóval egy marabu fejét és kopaszkás nyakát képzelje, a teste pedig egy gigászi denevéré.

- Azért az így elképzelve is elég randa…- morog halkan Kisbabos.

- Jakab urat nem is a szépségért szerettük.

- Hát megszerették őt végül?

- Nos…egyszer se öltük meg. Mármint nem én, mert engem mondjuk ez a koszlott, ocsmány és pökhendi félig madár egy leheletével elintézhetett volna.

- Az annyira büdös volt?

- Lettél volna a közelében, amikor a hat reggeliből hármat kiokádott.

                                        o

 KERTAI, A BIPOLÁRIS

 Etus hajnali félálmában meg huszonegyezer százhúsz bárány béget.

Nem éhesen, panaszosan, csak úgy, ahogy szédelgő vonulás közben szoktak.

Elől halk, tétova kolomp szól, közben kutyacsaholás, amolyan éles hangú, amilyet kis korcsok szoktak, és ami szinkrontolmácsolással annyit jelenthet: igyekezzetek már, húzatok már, ti buta, bamba nyáj, nem érünk rá!

Nálad meg hová lesz a menés?! – szól rá a mindenütt ott lévő kis dög egy elbitangolni készülő toklyóra. Ügyes kis vakarcs, állapítja meg Etus.

Aztán meg azon nyammog, és félálmában tűnődik, honnan a fenéből hozta elő magából ezt a képet.

Hogy vonul a nyáj és egy kis fekete kutya tereli őket? Mert azt, hogy pont huszonegyezer és százhúsz a barikák száma, azt érti. És nyilván nyomasztja.

Nem azért, hogy addig kéne számolni őket, amire visszaalszik.

Elvégre itt a Vénusz Wellnessben ugyan minek lenne ébren hajnali félötkor

a kedves vendég? Hacsak nincs kifejezetten speciális célja a koránkelésnek.

Például neki kéne végre állni a bárányok elkészítéséhez?

De hát nem vállalta!

Mint ahogy Józsikám zöldséges se, hogy felhajtson a félig vagy egészen megőrült Kertainak ugyanannyi banánt, ahány a bárány, és mindezt ajándékul

a kétezer egyszáz és kettő bent lakónak, akik egy-egy angyalkát már kaptak

az ex. gondnoktól. De vajon mi ez az ajándékozási mánia nála? Kertainál, aki különben pont olyan pökhendi és modortalan és bunkó, mint életében volt?

Ez valami utóhatás lehet, hogy letépték a fejét,  és a tetemét betették a zárt osztály egyik vécéjébe. Mégis te tehette ezt, és milyen indít��kból?

Hacsak nem Jobbágy úr, Kertai úr akkori szobatársa a diliházban. Ám Jobbágy úr és a benne tobzódó személyiségek miért cselekedtek volna ilyet?

Csak? Mert megőrült, azért?

Etus mormogva a hasára fordul, és szidja magát. Ha most meg ezen kezd el töprengeni, hogy ki volt Kertai gyilkosa és mi lehetett az indíték, akkor nyugodtan fel is kelhet, mert visszaalvás ebből már nem lesz. Jobb, ha inkább mégis a nyájnál marad és számolja őket. Egy bárány, két bárány, ne mozogj, bárány, ne csaholj, kiskutya… Különben is, hol a gazdád? No? Fedje fel az orcáját, pásztor úr!

Etus képzeletben körülnéz, de emberi alakot nem lát. A környék valami liget féle. Akácos, mögötte enyhén lankás domb, már honos tölgyekkel, afölött meg a kék ég. Bárányfelhőkkel…

Na! Ezek jók is lesznek, ezek egyhelyben lebegnek.

Nem, csendesen úsznak balról jobbra. Egy felhő, két felhő, jé, annak mekkora orra nőtt, azt akkor, ha  ez ott benáthásodik…  Eső, csendes eső, nincs is jobb érzés, mint kissé nyitott ablaknál feküdni a jó pihe-puha ágyban és hallgatni, ahogy odakint a füvet áztatja a…

Kopogtatnak?

Az kizárt. Ki zavarná ilyenkor hajnalban?

Szóval a csendes, áztató nyári eső…ami aranyat ér, ha májusi, vagy ha aratás után, amikor kell a víz a kukoricának, a répáknak, a gyümölcsöknek, a...

Ne már, hogy tényleg kopogtatnak!

Etus a hátáról a hasára fordul, a baldachinos ágy mennyezetét bambulva ad még egy esélyt annak, hogy csak hallucinált. Talán a képen nem látható birkapásztor koppantgat a botjával, egy egészséges akácfa törzséhez ütögetve, hogy ezzel jelezzen a kiskutyának, hogy nem erre, hanem arra, vagy semerre, mert itt pont jó lesz, hagyja a nyájat békén, csak a csellengőket csipdesse vissza, mert imhol

a kései reggeli ideje, most már muszáj valami kis szalonnát, kenyeret, hagymát nyomatni a jófajta élesztős törkölyre, aztán arra még egy kis törkölyt, mert az a jó a melegben, nem ám a sör vagy a bor, attól csak többet pisál az ember, azt attól még jobban kiszárad. Tehát ott is van a pásztor egyik kedvenc fatönkje, ott szokott ő reggelizni, ha erre hullámzik el a nyáj, fel a dombnak, mert…

De honnan szed ő ilyeneket? Hát az igaz, hogy nyaralt ő falun, hajaj, de még hányszor a nagyszülőknél, nem a Láng, hanem a Teknőssy szüléknél, de annak van már…hatvan éve? Ó, nem, annál is több!

A francba, de öreg vagyok!- döbben rá újra Etus, bár rég nem jutott az eszébe a kora, amióta itt él a Vénusz Wellnessben, és…

Ettől végképp és reménytelenül és visszavonhatatlanul felébredt. Ezért aztán olyasformán nem is foglalkozott azzal, hogy mégse hallucinált eddig, mert tényleg kopogtatnak, és akárki is áll az ajtó mögött, bizony vagy alapos okkal teszi ezt, vagy egy nagyon sötét bunkó. De már mindegy is, hiszen ébren van…

Etus tehát feltápászkodik, papucsot húz, a pongyolába már útközben bújik bele, miközben kiszól „Jövök már, nyitom”

Hát persze, hogy egy sötét bunkó az, és nem egy alapos ok.

Mintha csak megidézték volna. Hát a hülye bárányaival, mivel.

Hogy éppen huszonegyezer százhúszat képzeld arra a mezőre kutyacsaholással.

Az ajtóban Kertai UHU.

De nem ám azzal az eleve neheztelő és súlyosan megvető képpel, ahogy szokott.

Enyhén megemelt állal, föntről lefelé irányuló jéghideg tekintet, amit még akkor is sikerült előadnia, ha a vele szemben lévő mondjuk egy hatfokú létra tetején ácsorog. Mondjuk egy szobafestő, aki éppen a mennyezet lekenésével kínlódik éppen. Most nem így áll az ajtóban az UHU. Hanem beesett vállal, görbült háttal. Az álla úgy lóg, mintha csak egy szeggel, ideiglenesen az arcához erősítették volna. A szeme alatt táskák, a szemében szorongás és búbánat. Még az overáll is úgy lóg rajta, mintha két számmal nagyobb lenne.

- Csókolom.

- Szent Isten, Kertai úr!

- Ugye nem zavarok?

- Valami baj van?

Kertai úgy néz körül, sunyítva, mint akit üldöznek és biztos minden lépését figyelik, de hátha most éppen nem.

- Beszélhetnénk?

- Úgy érti, mi ketten?

- Nincs itt más magán kívül, akiben megbízhatnék.

- Ó, ez igazán megtisztel, de…tudja hány óra van?

- Éppen azért most.

- Éppen azért miért?

- Tudja, róla se mindig igaz a mondás, hogy sose nem alszik.

- Ki?

- Hát ki? – néz körül megint UHU.

- Nem tudom.

- Akit…nem ajánlatos a falra festeni!

Etus belegondol, ki az, aztán kissé eltátja a száját.

- Csak nem a…

- Ki ne mondja!

- De itt, a Wellnessben?

- Mindenütt!

Etus most egy kicsit más szemmel fürkészi meg az ex. gondnokot.

Hát az már tuti, hogy nincs ki a négy kereke. No de lehet ezen csodálkozni?

Nem mindenki úgy végzi, hogy letépik a fejét. Szegény pasas. Bár ami azt illeti, ebben az állapotban egyenesen ijesztő. Rendes formájában csupán bicska nyitogatóan idegesítő. Tehát? Hívja be? Végül is…itt mit árthat? Meg hát a mi Etusunk sose volt olyan, hogyha segítséget kérnek tőle, ő azt megtagadja.

Úgy nagyjából bárki is legyen az illető…

- Hát jól van, barátom, fáradjon be!- lép tehát hátra Etus, és beengedi az eszelősen üldözési mániásnak tűnő Kertait. Ő pedig úgy surran be az ajtón, mint akinek négy lába van, és randa, pikkelyes, hosszú farka, és akinek a figyelme elől szegény éppen menekül. Hát az öreg rágott fülű patkány, na, akit a főnöke ide delegált, a Wellness Vénuszba a Hosszúréti Transzformátorház és tágabb

környékéről.

- Egy kávét, teát, valami hűsítőt?

- Semmit nem kérek.

- Foglaljunk helyet?

- Egy pillanat!- és Kertai, mint valami vérprofi nyomkereső, aki a piac nyomásának engedve kiszélesítette a rágcsálóirtó vállalkozói tevékenységre is az adósz��mát, vagy mint egy rendőrtiszti főiskolát végzett nyomrögzítő, úgy vizslat körül Etus apartmanjában. Ágy alá, szekrényekbe, sarkokba fürkész. A szőnyeg alatt, a fürdőszoba minden kis zegzugát egyetlen szó nélkül kutatja át, és amikor a vendéglátója ezt szóvá tenné volna, könyörgően teszi a mutatóujját az ajka elé, jelezve: pszt! Végül, úgy tűnt, tiszta a helyiség, megnyugodhat. A kis naiv.

Mintha rágott fülű haverunk és a pribékjei tényleg nem lennének ott mindenütt és mindig, bizony, még a Vénusz Wellnessben is. Az atkák például, hogy a leginkább ismert társbérlőinket említsük.  És ez nem paranoia, ez nem holmi összeesküvés elmélet: ez tény. Sajnos vagy nem sajnos, eldöntendő, az emberi lény pillanatnyi hangulatának függvénye.

Kertai Uhu elengedi magát, a felkínált székre rogy, zihál. Etus úgy érzi, végre kérdezhet. – De hát mi történt, drága öregem?

- Egy pillanat, csak…

- Csak nem üldözik?

Kertai először a fejét rázza, aztán meg bólogat, végül bömbölve zokogni kezd,

ültő helyéből lefolyik a szék elé, kezeit könyörgőre kulcsolja.

- Tessék rajtam segíteni!

- Jaj, az istenért!

- Nem annyira!

- Nem az istenért?

- De! Érte! Az üdvömért!

- A maga üdvéért?

- Tudom, hogy nem vagyok rá méltó.

- De én úgy tudom, mindenki az lesz, ha megbánja a bűneit.

- Én megbántam!

És Kertai zokog és hajlong, és kezét imára kulcsolva esd Etus lábai előtt.

Szegény asszony nem tudja eldönteni, most mi van. Túl azon, hogy rettenetesen kínos számára a helyzet. Na és hogy tudna ezen a szerencsétlenen segíteni?

- Ha az a vágya, hogy én bocsássak meg magának…- ajánlja fel a maga részéről tétován, hátha a vén bagolynak csak ez hiányzik.

- Hát megtenné?

- Ó, hiszen eléggé megbűnhődött, amikor…

- Nem eléggé!

- Mondja, csakugyan nem emlékszik, ki tépte le a fejét?

Kertai maga elé meredve abbahagyja a bömbölést, és alig hallhatóan suttogja.

- Az is Ő volt.

- Mit mondott?

- Ő volt! Az is! Ő tépte le!

- Ki?

- Hát Ő!

- Akit nem festünk a falra?

- És nem is emlegetjük.

- De mért tett magával ilyet?

- Mérgében? Hogy folyton csak kudarcot vallok.

- Mert maga őt szolgálja?

- Psszt!

Etus suttogva ismétli meg a kérdést. – Maga az ő szolgája?

- Kényszerített!

- Ó!

- Zsarolt!

- Mivel?

- Az életemmel, a lelkemmel, mivel?

- Értem.

- De a jó szívem miatt sose sikerült egyetlen akcióm se.

- Hát több is volt?

- Ajaj! Nekem kellett volna elterjesztenem a pestist a Réten. Előtte meg az én dolgom lett volna legyilkolnom az összes halekot! Akkor űrcsótány alakban jelent meg előttem, és elrabolt. Aztán az a tündéri kölyök elrablása…a Hegyit Beszélő, tudja, a maga unokája…

- Dédunokám.

- Még az is…

- Mindegy.

- Hát ezért tépte le a fejemet. Mert egy lúzer vagyok.

- Szegény Kertai úr. Tényleg szánom magát.

- Köszönöm…- hüppög az Uhu, és nagyon nem áll jól neki.

- Mondja meg, mit tehetek önért?

- Könyörgöm, készítse el nekem azokat a kurva bárányokat!

- Jaj, istenem!

- A lelkem üdve múlhat rajta!

- Ha én formázok meg magának tizenkétezer bárányt?

- Meg százhúszat.

- És maga minden ajándékba adja?

- Igen!

- De…de hát ez őrület, Kertai úr! Brutális túlzás! Különösen úgy, hogy ennyi bárányka elkészítése puszta kézzel igazi rabszolgamunka. Tehát, ha úgy vesszük én bűnhődök maga helyett, nem?

Kertai erre megint sírva fakad. – De. Igaza van! De!

- Ejnye már, ne bőgjön!

- Nem bőgök!- zokog tátott szájjal, nyáladzva Kertai. Etus meg elszörnyedve nézi, aztán inkább már nem is nézi, feláll, az erkélyajtóhoz megy, kibámul

a pirkadatra. Kertai lassan elcsendesedik. Etus vár még egy percig, csak aztán fordul hozzá vissza. Uhu bátyánk lecsúszott  székről, most a hófehér kőrisfa padlón ül, kezei az ölében, üres tekintettel mered maga elé.

- Nézzünk oda! Miért nem készíti el őket maga?

- Már miket?- néz fel a homályból Kertai.  

- Hát a bárányait.

- Én?

- Maga akar bűnhődni, nem?

- De nekem ehhez semmi kézügyességem.

- Meg lehet azt tanulni.

- Hogy fognak azok kinézni?

- Kedves kis figurák lesznek, ha a szívéből formázza.              

- Azt hiszi?

- Tudom.

Kertai ebbe belegondol, valami reményféle kezd kiülni az arcára.

- De segít nekem?

- Látja, azt örömmel.

- Tényleg?

- Ha napközben ráér, akár el is kezdhetjük.

- Megtanítja?

- Először is szerezni kell annyi jófajta agyagot…

- Az mennyi?

- Majd kiszámolom.

- Ez az! Én meg beszerzem! – pattan fel az ex. gondnok fellángoló lelkesedéssel.

- Remek. És valami helyiség is kéne ehhez magának.

- Felhúzok egy sátrat a kegyed bodegája mellett. Persze, csak ha nem zavarom.

- Hát…nem…nem zavar majd – bár ebben Etus egy cseppet se biztos. Viszont aki át mond, mondjon bét is, ugyebár… - De nincs itt magának egy napi nyolc órás munkahelye, kedves barátom?

- Fizetés nélküli szabadságot veszek ki.

- És adnak?

- Fizetést se adnak.

- Az igaz. Nos, remélem, hogy megértik, magának szüksége van erre a huszonegyezer báránykára…

- Meg százhúsz, csókolom!

- És ez jobban purgálja majd a maga lelkét, mint a karbantartói feladatok.

- És ha kegyed is leszólna az üzemvezető szeráf úrnak az ügyünkben…

- Az segítene?

- A kegyed pártfogása még itt a Mennyekben is, drága Etus néném…

- Ugyan, ne hízelegjen!

- Én nem. Viszont ahhoz ragaszkodok, hogy utána magácskának az összes bárányt művészeti tárgy árban kifizessem.

- Arról szó se lehet!

- De tessék megérteni, hogy ez is kell a lelkemhez.

- És ez miért?

- Az itteni peták amúgy is csak játékzseton, nem?

- Akkor pláne miért?

- Jaj, csókolom, ha én érteném magamat, néha mit miért teszek, vagy mért érzek legalább szinte ellenállhatatlan késztetést, hogy megtegyem…

Akkor nem lennél szinte közveszélyes őrült- fejezné be szívesen a mondatot Etus, de persze úrinő ilyen magas labdát nem üt be. Különben is örüljön, hogy Uhu úr oly boldog lett az iménti depresszió után, ami nyilván a bipoláris mániás depresszió jele (de ki ne kattanna be, ha letépnék a fejét?), hogy talán hamarabb szabadul, ha ebben a hangulatban hagyja. Inkább tehát bölcselkedik.

- Hát bizony az ember ritkán érti magát pontosan, hogy igazából mikor mit miért tesz…

- És ez pontosan úgy van, ahogy mondani tetszik!

- Hát jó, akkor sózza a nyakamba még azt a hajókoffernyi petákot!

- Bárányonként háromszázban állapodtunk meg, ugye?

- Még nem állapodtunk meg, mivel nem vállaltam a munkát.

- De most már lesz bárány.

- Lesz.

- Akkor az annyi mint hárommillió és harminchatezer peták.

- Jézusmária, mit kezdek én annyi zsetonnal?

- A Földön keresett volna ennyit, igaz?

- Ott azért ennél többet kértem volna egy bárányért…

- Rendben, mennyi?

- Itt elég ennyi. Azt se tudom, hová teszek annyi „pénzt”.

- Elkölti.

- Amikor minden ingyen van?

- Édes gond, nem?

- Hát nem!

- Majd segítek kitalálni.

- Elássuk, mint valami kalóz kincset?

- Na, például…

Etus nagyot ásít, körülnéz. – Nahát! Reggel is lett. Tényleg nem iszik egy kávét?

- Nem, nem, most már nem zavarom.

- Ahogy gondolja…

- Honnan is tetszik az agyagot szerezni?

- Azt hiszem, pont attól a szeráf úrtól kérelmeztem, aki az ön főnöke.

- Nagyszerű! Megyek is!

Kertai fiatalosan lépked az ajtóig, mielőtt kimenne, visszafordul.

- Ja, és Józsikámnál is segít nekem, ugye?

- Amennyiben?

- Most, hogy lesznek barikák, kellenek majd a banánok is.

[korkep-blog]

Programok kavalkádja Felvidék legmagyarabb járásában

Szemlézgesse a Dunaszerdahelyi járás kínálta rendezvényeket.

Fontos Önnek a környezet tisztasága? Megünnepelné a tavasz beköszöntét? Szereti a citera hangját? Szemlézgesse a Dunaszerdahelyi járás kínálta rendezvényeket:

  A pozsonyeperjesi óvoda Ringató foglalkozásnak ad otthont április 3-án, kedden 10.00 és 10.30 között.

    A dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ Gallery Nova kiállítótermében április 4-én, szerdán 17.00 órakor XXI. AMFO 2018 amatőr fényképészek járási versenyének kiértékelésére kerül sor.

  Dunaszerdahelyen április 4-én, szerdán 18.00 órakor megkezdődnek a XXVII. Dunaszerdahelyi Zenei Napok:

    Somorján a városi művelődési központban április 4-én, szerdán 19.00 órakor Szunyog Zsuzsa dalszerző-előadó Tavasz virága c. koncertet ad. Belépőjegy 10 EUR.

  A dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban április 5-én, csütörtökön 17.00 órától az Autizmus Világnapja alkalmából tartanak rendezvényt. Bővebb információ ITT.

    A Nagymegyeri Városi Művelődési Központban április 5-én, csütörtökön 17.00 órakor Szomolai Tibor bemutatja A klán c. könyvét.

    A dunaszerdahelyi OMEGA -Z CUVÉE BORBÁRban április 5-én, 18.00 órától Hazai György: Ellenszélben – Szélárnyékban /Memoár/ c. könyvének bemutatójára kerül sor. A kötetet bemutatja PROF. DR. FODOR PÁL, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, az estet pedig VÁSÁRY ISTVÁN professzor, a Vámbéry Polgári Társulás elnöke vezérli.

  A dunatőkési Czajlik Ranchon április 6-án, pénteken 08.00 és 20.00 óra között Hall Showjumping Tour 2017-2018-ra kerül sor. Bővebb információ ITT.

  A dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskolában április 6-án, pénteken 9:00 órakor kezdődik a Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos döntője. A verseny főszervezője Tóth Tibor földrajztanár. 13.00 órakor kerül sor a Vámbéry Ármin földrajzverseny fogadással egybekötött ünnepi kiértékelésére, majd 14:00 órakor Vámbéry Ármin mellszobrának megkoszorúzása következik, ahol köszöntőt mond Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere, ünnepi beszédet Keller László turkológus tart.

  A somorjai Market Cafe & Bistroban április 6-án, pénteken 17.00 órától Szomolai Tibor A klán c. könyvének bemutatójára kerül sor.

    A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria Vendégségben Csallóközben elnevezésű kiállításmegnyitónak ad otthont április 6-án, pénteken 18.00 órakor.

    Lég község kultúrházában április 6-án, pénteken 19.00 órai kezdettel a templom belterének felújítására jótékonysági batyubált szerveznek.

    A somorjai Moziban április 6-án, pénteken 20.00 és 23.00 óra között a P.P. Band & Calvados band ad koncertet. A belépőjegy ára 8 EUR. Bővebb információ ITT.

  A dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Club április 6-án, pénteken 20.30-tól tavaszköszöntő estnek ad otthont, méghozzá HaddelHadd zenekar módban.

  A dunaszerdahelyi NFG klubban április 6-án, pénteken 21.00 órától Alley Catss és ooo & MA’AM (live) és w y m e DJ várható. Bővebb információ ITT.

  Nyárasd községben a Föld napja alkalmából április 7-én, szombaton 8.00 órától határtisztító brigádot szerveznek.

    Padány község is csatlakozik a Föld napja akcióhoz, méghozzá április 7-én, szombaton 8.00 órakor. Céljük a település területén szétdobált szemét összeszedése, a környék tisztítása.

    Csilizradvány községben április 7-én, szombaton 9.00 órakor szemétgyűjtésre kerül sor a Föld napját ünnepelve.

  Nyékvárkony nagyközségben a Föld napja alkalmából április 7-én, szombaton 9.00 órai kezdettel önkéntes szemétszedést tartanak.

    A  nagyabonyi kultúrházban április 7-én, szombaton 14.30-tól a Csemadok helyi alapszervezete mellett működő Nagyabonyi Citeraegyüttes a Zöld búzában keskeny a gyalogút c. lemezének bemutatójára kerül sor.

    Pozsonyeperjesen a Nepomuki Szent János kápolnától április 7-én, szombaton 15.00 órakor békefutás indul.

    A dunaszerdahelyi NFG klub április 7-én, szombaton Színes Szlovákia elnevezésű rendezvénynek ad otthont. Az esemény keretén belül a szervezők felhívják a figyelmet a toleranciára, a kisebbségek kultúrájának szépségére és a gazdagságra, amit kulturális sokszínűségünk ad nekünk.

Program:

16:00 Kapunyitás, haverkodás, érezd magad otthon.

17:00 – 19:00 Interaktív előadás/beszélgetés MUDr. Hunčík Péterrel

19:30 – 21:30: Slam Poetry SK/HU – Simon Márton, Csider István Zoltán, Tomáš Straka, Michal Komžík

21: 30 Afterparty with MixOut Kálmán – hip hop, grime, trapp session

Bővebb információ ITT.

  Somorján a városi művelődési központban április 7-én, szombaton 18.30-kor a GUnaGU Színház szlovák nyelvű előadására kerül sor Zuzana Krónerová és Horján Viktor főszereplésével. A darabot Viliam Klimáček rendezte. Jegyek elővételben 16.00 EUR, az előadás napján 19.00 EUR-összegben vásárolhatók.

  Dunaszerdahely város művelődési központjának mozitermében április 7-én, szombaton 19.00 órakor a Rivalda Színház bemutatja a Honvágy c. darabját, amelynek témája a kitelepítésről szóló megemlékezés.

    A dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban április 7-e, szombat 19.30-kor kapunyitásra kerül sor, az est folyamán fellép továbbá a Rómeó Vérzik zenekar. A belépőjegy ára 8 EUR.

  A Nagymagyari Községi Hivatal április 8-án, vasárnap 8.00 és 11.30 között a Szlovák Vöröskereszt Helyi Szervezete szervezésében önkéntes véradás helyszínéül szolgál.

  A dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban április 8-án, vasárnap 16.00 órakor bemutatásra kerül Csukás István – Bergendy István Süsü, a sárkány kalandjai zenés mesejátéka.

      Jó szórakozást, kellemes kikacsolódást kívánunk Kedves Olvasóinknak!

  Összeállította: Laky Erzsébet

[ufolotti]

Nem értem

Van a pasi és egyszer már jártunk,agusztus közepétől szeptember elejéig. Akkor nem voltam szerelmes, és szakítottunk, közös megegyezésen, vagy legalábbis így gondolok rá, mert szar volt a kapcsolat, nem élveztem már, persze a vonzódás megvolt, de ennyi nem elég, már én is gondoltam rá, csak vártam hátha változik. Nem váltunk el haraggal, inkább haverként. Utána még dumáltunk Facebookon párszor. Egyszer elhívott egy éjszakai sétára, mondom oké menjünk, aztán írja, hogy áh mégse mert nem akar megbántani, mert nagyon törékeny vagyok. Visszaírtam, hogy nem te fogsz összetörni, de oké akkor ne. Éjfél körül újra rám írt, hogy nem hagyja a dolog , menjünk sétálni, a válaszom nem volt. Basszus ne váltakozzon ennyire, hogy mit szeretne. Már nem volt kedvem hozzá. 2-3 hónappal később csak azért írtam rá, mert kellettek jó borok, és tudtam hogy ő tud párat, de nem voltam köcsög és először csak szimplán érdeklődtem felőle. Megkérdezte, hogy elmegyek-e vele forralt borozni, igennel válaszoltam, mert hát ingyen forralt bor számomra. Keddi napon írtam neki, péntekre lett megbeszélve. Másnap meglepődtem, hogy írt, és azutáni nap is. Pénteken találkoztunk, jót dumáltunk, jól éreztük magunkat. Megkérdezett egy másik találkozót, igent mondtam, mert úgy gondoltam, hogy haverkodás az egész. Aztán még többet találkoztunk. Elcsavarta a fejem, totálisan szerelmes lettem. Szilveszter előtti találkozáson súgta a fülembe, hogy szeretné újra kezdeni velem, de hát pont jött a buszom, mikor ezt mondta. Aztán együtt töltöttük a Szilvesztert ,vagyis igazából többen voltunk, de ő számított nekem leginkább. Eljött az éjféli csók , csók csata meg minden, elkezdte szónoki beszédét,hogy múltkor a busz közbe szólt , de komolyan gondolta amit mondott, és rájött , hogy csak velem szeretne lenni. Természetesen ez a szöveg elég megnyerő. Innentől kezdve megint jártunk. Nagyon jól megvoltunk, imádtam, szerettem. Meg volt az egy hónap, ami szerdára esett, sajnos aznap nem találkoztunk , aztán utána se egy hétig. Szóval csütörtökre volt megbeszélve találkozó. Aznap csütörtökön, azt írta beszélnünk kell. Na mondom menj a francba. Nem jelent meg a megbeszélt időbe,hívtam és nem vette fel. Végül írtam neki, hogy mondd. És elküldött egy kikúrt, gecis számot, azzal a címmel, hogy vége van. Az ok pedig egyszerű, kurvára ugyanaz, mint először. Nekem az a kérdésem maradt, hogy akkor mi francért kezdtük újra, ha ugyanaz van?!! Mi a retkes faszomért tepert utánam, és érte el, hogy aztán ugyanazzal az indokkal dobjon , mint mikor először vége lett?!! Minek??? Összetörte a szívem....!!!!

[csacskamacskamocska]

Te tudod, érzed amikor valaki szerelmes beléd?

Ilyesmikről beszélgettem a pszichológussal, a férfiakról akik érdeklődnek irántam. Az nem érdeklődés, hanem haverkodás, az meg bratyizás, ne gondoljam túl. Oké, akkor azt amikor úgy néz végig rajtam, hogy még kicsit fel is emelkedik, hogy a cipőm orráig megnézzen? Hm. Csak megnézte. lehet azt mérte fel, hogy milyen az anyagi helyzete. A cipő sokat elárul. Amelyik hazakísér? Kedveli magát, szívesen tölti magával az idejét, miért ne kísérgetné? Belájkolja minden posztomat? Ugyanmár! Felsegíti a kabáromat, kinyitja a kocsiajtót? Udvarias, tisztelettudó. Könyveket ajándékoz nekem amit a beszélgetésünk után a padlásról kotort elő nekem? Tanár, a mániája az okítás. Gyakorta, mintegy véletlenül szívemnek szólít? Típus. Gondoskodó. Jó, akkor nincs olyan. Senkinek se tetszem, mindenki csak barátkozni akar vagy valami célja van. Nem baj ez, a baj az, hogy nem tudom felmérni. Ami meg azért baj, mert én alapból nem úgy viselkedem mint, aki nyitott a közeledésre. Pár pofáraesés és már csak két kategória van a férfiaknak. Barát és menjafrancba! Amúgy a szerelem dolog meg onnan jött, hogy egy barátom mondta, hogy ő sose érezte, hogy a felesége szerelmes lett volna bele. Miből kellett volna éreznie? Nem volt vele kedves, meg odaadó, meg nem foglalkozott a dolgaival? Én azt gondolom, hogy mindezeket biztosan. Nem volt vele gyengéd, nem csókolgatta? Elképzelni nem tudom, hogy ne tette volna. Nem fogta marokra, hogy gyere babám most baszunk? Én például szexet csak akkor kezdeményeztem amikor tulajdonképpen biztosra lehetett venni, hogy pozitív a fogadtatás. Egy-két elutasítás után viszont már soha többet. Néha persze összecsúsznak a kategóriák, mert egy barát is lehet vonzó férfi, de még egy idegen is, de közben a kedvesség nem több mint kedvesség, az emberek elég segítőkészek, a jófejek meg kifejezetten figyelmesek. De leszámítva az elsőt pasimat, a többiről inkább csak azt akartam hinni, hogy szerelmesek. Aztán, ki tudja? Ki tudja?