#három és fél tonna

[fouldchildtiger]

Konrad Adenauer német politikus, a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja, „az egységes Európa atyja.”

„Adenauer korunk gigásza.” (Lyndon B. Johnson, 1961)

Keletre is néznünk kell, ha Európára gondolunk – figyelmeztetett a 91 éves Konrad Adenauer röviddel halála előtt. Temetésén, 1967. április 25-én, a nyugati demokráciák összes jelentősebb személyisége képviseltette magát. Az akkor nyolcvan éves Ben Gurion sábesz révén gyalog ment az izraeli nagykövetségtől a bonni parlamentig, hogy tisztelegjen a kancellár ravatala előtt. Mindez 22 évvel a második világháború után történt.

Amikor 1876-ban Adenauer a világra jött, az éppen megszülető Német Császárság élén még Bismarck birodalmi kancellár állt. Majdnem egy évszázadot átívelő hosszú élete során Adenauer megélte nemzete példátlan sikereit és bukásait. Az első világháború utáni megszégyenülést, a weimari idők kaotikus éveit, a második világháborús sikereket, majd az összeomlást és az újjákezdés, valamint az újjáépítés sikereit. Ez utóbbiak nagyrészt az ő nevéhez fűződnek.

Politikai karrierjének első szakasza Kölnhöz, Poroszország második legnagyobb városához kötődik. 1917 és 1933 között ennek a 650 ezer lakosú Rajna-menti városnak a főpolgármestereként szolgált. 1921-től 1933-ig mintegy mellékállásban a Porosz Államtanács elnöki feladatait is ellátta. A nácik mindkét hivatalából eltávolították. Először a Maria Laach-i kolostorban húzza meg magát, majd a Hitler elleni sikertelen merénylet után, 1944 késő nyarán, a Pulheimben lévő braunweileri fogházba zárták, és csak a csoda mentette meg a kivégzéstől.

Az újabb vesztett háború után, már 70 évesen, kezdett bele egy új párt: a Kereszténydemokrata Unió (CDU) alapításába. Ebből a pártból a nyugati világ talán legsikeresebb polgári középpártja lett, melyben otthonra találtak és máig kitartottak egymás mellett katolikusok, protestánsok, liberálisok, konzervatívak, az agrár- és az ipari érdekeltségek képviselői. 1949-ben őt választották az alakuló Német Szövetségi Köztársaság első kancellárjává. Hivatalát 1963-ig töltötte be.

A második világháború végére Németország a megsemmisülés szélére jutott. A Royal Air Force, vagyis a brit légierő egymaga négyszázezer bevetést hajtott végre német területek felett és egymillió tonna bombával szórta meg polgári célpontjait. Ennek következtében hatszázezren vesztették életüket, három és fél millió lakás dőlt romba, hét és fél millióan váltak hajléktalanná. Mint látjuk, a nácik embertelensége megfertőzte ellenségeit is. Adenauer városában, „Kölnben, minden lakosra harminckét, Drezdában negyvenhárom köbméter törmelék jutott . A németek az önsajnálat, a képmutató önigazolás, a sértett ártatlanság és a dac valamiféle furcsa keverékével adtak hangot ama szándékuknak, hogy országukat nagyobbnak és hatalmasabbnak építsék újjá, mint az a múltban volt.” – írja Winfried Georg Sebald: Légiháború és irodalom című könyvében. Óriási feladatra vállalkozott tehát Konrád Adenauer, aki azt az öntudatos városi polgárságot képviselte, mely a maga erejéből, a maga képességéből, munkájából és elhivatottságából küzdötte fel magát, vált sikeressé. Az I. világháború után Köln városát építette újjá, a II. világháború után hazája, ezen belül Nyugat- Németország talpra állítására vállalkozott.

Ehhez új országot kellett alapítania. Persze épített a meglévő demokratikus és jogállami tradíciókra, a híres német polgári erényekre, de meg kellett találnia Németország nyugati részének helyét a kétpólusúvá vált világban, a kettéosztott Európában, a kettészakított Németországban. Be kellett illesztenie hazáját az új világrendbe. Adenauer megújította a német politika intézményrendszerét, elfogadtatta és működőképessé tette a demokráciát, kiszámítható politikai és gazdasági környezetet teremtett. A német polgárok alkotó energiáira támaszkodva beindította a gazdaságot. A vállalkozás szabadsága és a demokrácia együtt megkönnyítette a németek számára, hogy méltósággal viseljék vereségüket, és visszanyerhessék önbecsülésüket.

Adenauer Nyugat-Németországának stabilitása igencsak felértékelődött a hidegháború korai, sok feszültséggel, bizonytalansággal és kiszámíthatatlansággal járó időszakában. A kettéparancsolt Németországok ugyanis a hidegháború frontvonalán álltak, Berlinben pedig kétszer: 1948 júniusától 1949 májusáig, illetve 1961-ben újra farkasszemet néztek egymással a győztes szuperhatalmak. Nyugat- Németország stabilitása tehát Európa stabilitásának kérdésévé vált. Adenauer azért kötelezte el magát egyértelműen a nyugati szövetségi rendszer, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok mellett, hogy cserébe az USA biztonsági védőhálót feszítsen ki Nyugat-Németország felé. Adenauer kikezdhetetlen atlantistává vált, mert tudta, amerikai katonai erő nélkül a szovjet fenyegetés árnyékában hazája nem lehet biztonságban. Ezért mondott nemet Sztálin 1952-es javaslatára, ami a német egység és semlegesség fejében az amerikai haderő kivonását kérte. Tisztán látta ugyanis, hogy amennyiben az amerikaiak kivonulnak Nyugat-Németországból, és ezzel Európából, szabaddá válik az út Európa nyugati felének szovjetizálása előtt. Két hónappal később, 1952 májusában az NSZK elnyerte szuverenitását, bár területén a mai napig amerikai katonák állomásoznak. 1956 kettős traumája, a magyarországi szabadságküzdelmek kíméletlen szovjet eltiprása és rá adott kelletlen és lagymatag nyugati reakciók, illetve a szuezi válságban megmutatkozó nyugati tehetetlenségég megerősítették eltökéltségét az európai összefogás szükségességében. A szomszédjaival, mindenekelőtt a franciákkal való megbékélésre irányuló szándékán túl ezért játszott kezdeményező szerepet az Európai Unió létrejöttében is. Az Európai Unió, vagy másképp az európai közös otthon, a közös Európa-ház – Gorbacsov az ő kifejezését veszi majd át a Szovjetunió végóráiban – számára, ahogy de Gaulle és de Gaspieri számára is a nemzetállamok Európáját jelentette. A szabad nemzetállamok közös Európáját.

Adenauer kancellárrá választásának első napjától egyenrangú félként tárgyalt mindenkivel. A németség legjobb tulajdonságait megtestesítő, szilárd erkölcsi tartással rendelkező, tekintélyt parancsoló apafiguraként nem is tehetett másként. Nemcsak kora és fellépése tette tiszteletre méltóvá, de kötelességtudása, kiváló problémamegoldó képessége, megingathatatlan fegyelmezettsége és realizmusa is. Mindezen tulajdonságok nélkülözhetetlenek egy sikeres és jelentős politikusnál, márpedig Konrad Adenauer minden kétséget kizáróan, ízig-vérig az volt. De ahhoz, hogy azzá tegye hazáját, amivé tette, szüksége volt még kiváló diplomáciai érzékre, eltökéltségre és vízióra is. És arra, hogy tisztán lássa, mi pályájának legfontosabb célja, mi az, amit nem téveszthet soha szem elől. Ez a cél a német újraegyesítés reményének életben tartása volt. Istenfélő, óvatos, ravasz, becsvágyó, de mindenekelőtt büszke emberként kevesebbel nem érhette be. Az 1953. június 17.-i kelet-német antikommunista forradalmi megmozdulás után két nappal, százezres tömeg előtt esküdött meg Berlinben, hogy addig nem fog nyugodni, amíg egész Németország újra egységes és szabad nem lesz. Ehhez a céljához haláláig hű marad. Még ugyanebben az éven őt választotta az év emberének a Time magazin.

Adenauer a szabadságot tartotta a legtöbbre. Talán mert a náci időkben megértette semmivel nem pótolható jelentőségét, a börtönben megtapasztalta hiányát. Ahogy a nemzeti szocializmusból, úgy a szovjetek nemzetközi szocializmusából se kért, mert mindkét rendszer a szabadság ellensége volt. Tudta, hogy csak a szabad és öntudatos német polgárok tehetik azzá a hazáját, aminek mindig is látni akarta: sikeresnek és büszkének.

Adenauer Nyugat-Németországa egy évtized alatt normalizálódott, polgárai fellélegeztek. A bajor protestáns Ludwig Erhard és a rajnai katolikus Konrad Adenauer szövetsége a Marshall segélyre alapozva olyan felelősségteljes, szociális piacgazdaságot honosított meg, mely aranykorrá változtatta a huszadik század második felének Nyugat-Németországát. Amikor 1949-ben nekivágtak, hatalmas rizikót vállaltak. Egyszerre vezették be az új valutát, a nyugatnémet márkát, – a szövetséges hatalmak előzetes engedélye nélkül –, és inflálták el a háborús adósságállományt. Miközben a piacot szabaddá tették, éltek a protekcionizmus és az állami szabályozás nyújtotta gazdaságirányítási előnyökkel is. A nekilendülő és egyre jobban teljesítő, a családi és középvállalkozásokra épülő gazdaság az olcsó pénzzel együtt felpörgette az exportot. Az ötvenes évek végére az NSZK Európa gazdaságának motorjává vált, munkát adva nemcsak az ország aprajának-nagyjának, de annak a közel 11 millió a szülőföldjéről deportált német menekültnek is, akikkel együtt, közösen építették otthonná hazájukat. Az évtized közepétől csatlakoztak hozzájuk azok a hadifoglyok – 10 ezer fő -, és civilek – 20 ezer fő -, akiket a kancellár a Szovjetunióból hozatott haza. 1957-re Nyugat-Németország vált Európa legnagyobb autógyártójává. A családok frizsidert, mosógépet, telefont és persze autót vásároltak, vagyis fogyasztani kezdtek. A kettéosztott Európa most már egyre inkább az ideológiai fronton birkózott egymással. Kelet a szociális ellátórendszerét állította hadba a fogyasztást felpörgető nyugati offenzíva ellen. Adenauer meg volt győződve arról, hogy egy virágzó és szabad Nyugat-Németország mágnesként hat majd a szabadsághiányos és ezért valós teljesítményre képtelen Keletre. Így is lett.

Adenauer Németországa egyszerre volt a hidegháború áldozata és haszonélvezője. A feltétel nélküli megadás, a németek kollektív megbélyegzése és megszégyenítése, százezrek kitaszítása súlyos, máig tartó tehertételként nehezedik a német nemzetre. Miközben helyt kellett állniuk abban az ideológiai polgárháborúban, amely német földön zajlott a két világrendszer között, a győztesek hozzákezdtek a németek átneveléséhez. A holokausztért érzett felelősség, a bűntudat, igencsak próbára tette a német nemzet túlélési képességét. A bipoláris világban a nyugat-németek kizárólagos feladatává vált a náci múlttal való szembenézés, míg a szocializmust építő keletiek az antifasizmust sajátították ki maguknak. Erre hivatkozva kapott felmentést az NDK a náci bűnökkel való szembenézés kötelezettsége alól. Ha a nácitlanítást és a közéleti tisztogatást az NSZK-ban a későbbi generációk elvárásainak megfelelően folytatták volna le, az németek millióit tette volna földönfutóvá és a rendszer ellenségévé. Szó sem lehetett volna a sikeres újjáépítésről, a gazdasági csodáról, a háborús sebek begyógyításáról. Ezért az első körben eltávolított 53 ezer köztisztviselőt szinte kivétel nélkül (1071 kivételével) újra munkába állították. Hiszen egy totális diktatúrában, főleg háborús időkben, a hatalommal való ellenszegülésnek igencsak korlátozott tere nyílik. Nyugat-és Kelet Németországban, ha más-más okokból is, de egy időre tehát állandósult a kollektív hárítás és felejtés állapota. Ahogy ez a kommunista diktatúra bukása után is történt.

Adenauer sikeres politikus és nagy hatású államférfiú volt, aki egész életét a köz szolgálatának szentelte. Idős korára, nemzete vezetésére vállalkozva, elsajátította a demokratikus politizálás csínját-bínját is. Pártvezér lett és népszónok, igazi parlamenti politikus, tetejében kiváló stratéga. Mindenkit meghallgatott, mindenkire odafigyelt, és ha kellett és szükségessé vált, változtatott. Nem hitt ugyanis a kész megoldásokban. Hitt viszont a türelemben, vagyis abban, hogy a kitartás mindig meghozza az áhított eredményt. Például hazája újraegyesülését. Ebben is igaza lett. Helmut Kohl befejezte, amit mestere elkezdett. Erejét hazája, nemzete és hite szolgálatából merítette. „A politika az a művészet, amivel az erkölcsi alapokon nyugvó helyesen felismertet megvalósítjuk. Politikánk célja a szabadság, a béke és az egység.” – mondta.

Végül engedjék meg, hogy visszatérjek politikai végrendeletének ahhoz a részéhez, amivel ezt a rövid megemlékezést kezdtem.

„Keletre is néznünk kell, ha Európára gondolunk. Európának nagynak, erősnek  és befolyásosnak kell lennie, ha érdekeit a világpolitikában érvényre akarja juttatni.”

Churchill szerint Bismarck után Adenauer volt a legnagyobb német államférfi. Tanuljunk tőle.

Elhangzott november 4-én, Konrad Adenauer városligeti szobrának avatásán.

[szepkerekkocka]

A hulladékgazdálkodási hatóság tagjai – más ellenőrző hatósági hatáskörökkel rendelkező szervekkel együtt – januártól szigorúan büntethetik a jogsértőket. A jövőben azt, aki jelentős mennyiséget meghaladó, azaz 1000 kilogramm vagy 10 köbméter hulladékot helyez el illegálisan, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik majd. A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés lehet abban az esetben, ha valaki veszélyes hulladékot, különösen jelentős mennyiségű hulladékot (a jelentős mennyiségű hulladék tízszeresét) helyez el illegálisan, vagy különös visszaesőként követi el a bűncselekményt. A szabálysértőket is szigorúbban büntethetik, az illegálisan szemetelőknek pénzbírságot kell fizetniük.

via Infostart.hu

Érdekelne azért a felderítési arány is, mert ha eddig is fél százalék alatt volt, meg eztán is fél százalék alatt lesz, akkor nem sok relevanciája lesz, hogy hány évre kasztniznak be érte potenciálisan.

Amúgy meg ha illegális hulladéklerakásban utaznék, akkor simán ráálnék arra, hogy egyszerre csak 1 tonna és 10 köbméter alatti mennyiséget rakja ki az erdő szélére, és akkor nem kockáztatom a börit továbbra sem.

[sronti]

Nagyon szomorú cikk. Végtelenül egyszerű megoldások lennének erre a problémára világszerte, ehelyett toporgás van. Ilyenekre gondolok:

Lakott terület: 30 km/h. Ez megfelelő ellenőrzéssel minimális befektetéssel megfelezné az autós emberölések számát. Nagyon sajnálatos, hogy sok embernek ez akár napi fél óra plusz vezetésbe is kerülne, de ne már, hogy ezért egy Budapest méretű városban évente több száz embernek meg kelljen halnia.

Kereszteződések ellenőrzése: Három súlyos baleset két év alatt ->közelező intézkedés. Minden súlyos balesetnél szakértő bevonása az infrastruktúra szerepéről és a lehetséges javításáról.

SUV és crossoverek fenntartásának nehezítése. Az autózást általában nehezíteni kell, ezeket viszont tűzzel vassal irtani kell. Már az is súlyos, hogy valaki a kis hetven kilós testét egy tonnás és ~három négyzetméteres szörnnyel cipelteti, ne legyen már ez másfél tonna és négy négyzetméter, a földi élet fenntarthatósága és a hely az utakon véges erőforrás.

El kell fogadni, hogy az egyéni közlekedés gyorsaságáért jelenleg túl nagy árat fizetünk és újra kell gondolni az egészet.

[csillamkeccarvu]

Három tonna űr

Amikor már másfél órája szorítja a mellkasodat a ránehezedő három tonna űr, de még mindig nem tudsz sírni.

Amikor várod, hogy egyszer megfojtanak a hazugságok, de csak a torkodat kaparják és élni hagynak.

Amikor rájössz, hogy beteg vagy, mert minden tökéletes az életedben, de mégis szívesebben választanád azt, hogy ne létezz.

Mert a lét és a nemlét között igazaból nincs is sok különbség, talán csak a végtagjaidat bizsergető lázas fájdalom.

Az űr képlékeny anyag. Mindenki azt lát bele amire a legjobban vágyik. Vagy amitől legjobban fél.

Horror vacuii, félelem az űrtől, és attól, hogy az ami a lelked helyén keletkezett egyszer teljesen felemészt.

Az ijesztő tudat, hogy te már nem tehetsz semmit, ez egy az univerzumban folyamatosan lejátszódó, megszakíthatatlan folyamat.

Az atomok kölcsönhatása, a hazugságok, amiket megpróbálsz titkolni de ott lebegnek a fejed felett,

Mint három tonna zöldeslila űr,

Egyszer csak minden kiborul,

Egyszer minden kiderül, és te már nem tehetsz semmit, hiszen ez az univerzumban folyamatosan lejátszódó, megszakíthatatlan folyamat,

És te csak vársz az elkerülhetetlenre,

A mellkasodon három tonna csillogó zöldeslila űr.

[korkep-blog]

Érsek: 3,5 tonnára csökkentik az Ipolydamásd és Helemba között épülő híd teherbírását

Eredetileg 12 tonna teherbírású lett volna

Az Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba község között tervezett híd teherbírását 3,5 tonnára csökkentik – jelentette be Érsek Árpád (Most-Híd) szlovák közlekedésügyi miniszter a révkomáromi új Duna-híd megtekintése utáni sajtótájékoztatóján.

  Érsek Árpád hozzátette, az eredetileg 12 tonna teherbírású híd kapacitását a környéken élő emberek véleményét figyelembe véve mérsékelték, akik tartottak a megnövekedő tehergépjármű-forgalomtól.

  A szlovák tárcavezető közölte, hosszú távon szeretnének az Ipolyon további hidakat építeni, és a gazdasági előnyök kihasználása érdekében valahol egy erősebb hídra is szükség lesz a tehergépkocsik számára.

  Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az MTI kérdésére elmondta, hogy a Duna-híd építésének megtekintése után partnerével aláírják az Ipolydamásd és Helemba közötti híd műszaki paramétereiről a megállapodást. A létesítmény építése 2019-ben kezdődhet meg.

  Az államtitkár hozzátette, a szlovák közlekedésügyi miniszterrel úgy vélik, hogy a komolyabb teherbírású hidakat a transzeurópai hálózatok részeként kell megvalósítani, és erről a tervek szerint a közeljövőben megállapodást írnak alá.

  Az Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba község közötti híd megépítésére közösen pályázott uniós forrásokra a magyar és a szlovák fél. Valaha 47 híd kötötte össze az Ipoly partjait, az 50-es évekre azonban számuk négyre csökkent.

  MTI

Nyitókép: aktuality.sk

[avicdsgn1]

https://444.hu/2022/11/29/jatekfilm-keszult-serrano-az-utokepes-rapper-tortenetebol Egy újabb csikágó csikkánó...paapppa...Gárszíllya után. Sziránó :) Aszonnya Brooklyn......ahhhh Nber....Brooklynban emberek halnak meg naponta. Automata fegyverekkel lövöldöznek és kiló számra ömlik a kók. Fura dolog ez. 13 éves koromtól fogva az utcán voltunk. Végigjártuk az összes underground dolgot. Illegál rave-ek stb. És kevés drog van amit nem használtunk rendszeresen. Mondjuk az tény, hogy soha nem fanyalodtam ilyen ótvar retekre, mint a herbál. Voltam az első NowSound-on a BHG gyárban. Budavári labirintusban. A Jailhouse-ban. A Frankhegyen rave-eken. A Nagytétényi ruhagyárban. Az első Garancsi-tó bulin. Az Etyeki Katlanban.

Nézd én soha nem találkoztam ezzel a típusú kemény gangland dologgal ami pl Londonban meg NYC-ben meg Csikkágóban megy. (Már az első napon amikor megérkeztem és mentem az ideiglenes szállásomra South Londonban lövöldözés volt nem messze onnan.) Általában az volt a műsor, hogy többen betaláltak valami nagyon gyenge áldozatot. Mint a hiénák. Pl egy 40 kilós kis drogost betalált 4-5 ilyen 100 kiló körüli paraszt tahó és jól megmutatták, lehúzták meg fenyítették. Meg egyszer belefutottam egy “bandaháború” bohózatba. A Mammutnál....akkoriban ott gyűlt a drogos jónép meg a Városmajor parknál. Egy haveromhoz mentem oda. És ott volt a "balhé". Ami annyi volt, hogy kb. 10-en az egyik oldalon, 10-en a másik oldalon. valami drog leszámolás volt. De nem ilyen tonna kokain, hanem pár eki. Tulajdonképp én is azért mentem oda, mert egy ismerős kért, hogy segítsek neki szerezni. És mikor odaértem már ez volt a felállás. Az egyik fél is elmondta, hogy milyen nagyon kemény....a másik fél is....mindenki nagyon kemény volt.....én örülük neki, hogy mindenki ilyen kemény, de intézzük el hadd menjek utamra. De nem mert annyira keménység volt. Szóval végigvártam az egész műsort....végül elintéztük és mentem. Aztán kis időre rá az egyik hülyegyerek az ellentáborból egy rave-en odajött hozzám(vagy 4 eki volt bennem meg egy kis speed meg a fene tudja...szerettük halmozni az élvezeteket)...de ilyen szöveggel, hogy látja rajtam, hogy én jóarc rendes gyerek vagyok(lolz :D) és beszéljek már G-vel akihez mentem a Mammuthoz, mert ez meg az és nem akar több balhét. Mondtam neki, hogy nekem semmi közöm az egész cirkuszukhoz én csak ekit vettem ott (kerestem rajta 40 rugót ezen az egy körön..az pont fedezte a pénteki bulit...akkor az többet ért...vicces, mert volt, hogy pár ilyen körrel annyit kerestem, mint te most 2022-ben a nagy virágzásban munkával egy hónapban...mondjuk ez inkább szánalmas. Lévén ez 15-20 éve volt :D), ha fáj valami beszéld meg magad G-vel. Ugyanez Londonban vagy Brooklynban úgy zajlik, hogy kivonulnak állig fegyverben nagy sötét verdákkal és az tuti, hogy vér fog folyni a kérdés, hogy mennyi és ki hal meg. Tényleg fingom sincs minek ezt játszani, minek olyannak játszani magad ami nem vagy.....a két világ nagyon messze van egymástól. (Persze mentek a legendák. És mindenkinek volt legalább egy ismerőse aki a sitten nagyon kemény volt és seggbebaszták meg naaaaggyon kemény volt.) És ennek örülj....legalább nem hal meg hetente két-három 15-20 közötti gyerek. Felesleges ez a nevetséges keménykedő Ámérika csikkánó színjáték. Nem az... Inkább tanulj, okosodj és nyomulj az életben!!! Ne bohóckodj és csikágózz!!

[fovarosiblog]

@stickalittle Azzal nem számolsz, hogy még egy év van a választásokig. Addig lesz még két nyugdíjemelés és egy 13. havi (töredék) nyugdíj, három óriásplakát kampány, szétosztanak pár tonna krumplit, az ÁSZ rábasz az ellenzéki pártokra pár százmillió forint büntetést, átadnak fél tucat most még épülő akármit, és bejelentenek kétszer annyi új beruházást, miközben addigra pár ellenzéki önkormányzat csődbe fog jutni. Az embereknek 10 hónap múlva az lesz a benyomása, hogy épül-szépül az ország. Ha az ellenzék még ehhez bedobja azt, hogy a közös jelölt Gyurcsányné, akkor nem kétharmaddal, hanem 80%-kal nyer a fidesz. Arról már nem is beszélve, hogy a szavazást az nyeri meg, aki a szavazatokat összeszámolja, ugyebár.

Sírás lesz a vége. Zokogva fogjátok a csalást hibáztatni, pedig nem kell csalni. Utál benneteket az ország. 🤪🤪🤪

Nagy szavak ezek olyanoktól, akiket többen utálnak.

[aretsorozat]

2/4.

Zseb és cetli 6. Főmérnök Béla fel- és bejelent. Kötözött sonka az Útgyalu öbölben?  

  A KROKODIL SZÁJÁBAN

  - Nahát, gyerekek, tudom, hogy meglehetősen férfiatlan reagálás volt tőlem, én bizony alig szégyellem bevallani, hogy visítottam, toporzékoltam, a fövenyre vetve magam, és teli pofával bömböltem, miközben az undor és a rettenet pánikjában bámultam a lábszáramról lelógó piócákat, akik a méretüknél fogva inkább tűntek közepes méretű. fekete, nyálkás, vérszívó kígyóknak, mint férgeknek. Téptem volna ki mindet a lábaimból, de hozzájuk érni se nem mertem, és hozzá még viszolyogtam, ezért csak kapkodtam feléjük, és üvöltöttem zokogva. – Kovács tanár úr még mindig belesápad az emlékbe, és olyan borzalom ül ki az arcára, hogy vele együtt a közönsége is extrán borzadt és viszolygott. Amúgy csaknem megtelt a Túró Kisasszonyok elődadóterme, amit kis túlzással hívhatunk aulának. Bizony híre ment ám, hogy Kovács doci végre elkezdte mesélni, hol járt abban az öt percben, amidőn átlépett az Odaát Ajtaján, hogy az idő és a múlása témakörben szemléltessen egy gondolatot a rá végeredményben odafigyelő kettős legénybúcsú résztvevőinek hót részegen a Dezső Dagonyája nevezetű szakramentális helyen. Híre ment, így aztán aki csak merte és tehette, megtámadta Janka igazgató asszonyt, hadd jelenhessen meg a tanár úr óráján.

Az igazgató asszony ezt eleinte csak nagy nehezen engedte meg bárkinek, és csakis azért, mert ha egyszer őt szépen kérik, nehezen tud nemet mondani. És aki nem így ismeri Janka nagyságos asszonyt, az még nem kért tőle semmit nagyon szépen. Tehát az a tahó.

Ott ült tehát a „ Bölcsészeti gondolatok, vagy mi” órán az egész tanári kar,

a Gazdag Kábel képviseletében Julcsi és Veronika, a Túró kisasszonyok szülei, rokonai, a haverok, no és testületileg a kettős legénybúcsú résztvevői is, kivéve Dezsőt, a már kilencvenöt százalékban vadkanná vadult házi sertést, aki kijelentette, ő ezért a marhaságért be nem megy a büdös városba, majd a többiek elmesélik, hogy volt. Nem mintha Dezsőt Janka beengedte volna a terembe.

Bár ki tudja, ha nagyon szépen kéri…

Kovács tanár úr a zsúfoltság ellenére is megpróbált úgy működni, mintha rendes tanóra lenne. A lányok és ő kört képezve ültek a székeiken, mint holmi ótvar csoportterápián. Na de ha ez a téridom Kovács úr hóbortja, mivel valami homálylott neki egy pedagógia kollokviumból, miszerint a tanórán körben ülés

a demokratikus interakció alapja.

- És aztán mi történt?- kérdezi Izaura, aki szintén megpróbál úgy tenni, mintha nem egy elcseszett színházi izében venne részt rendes tanóra helyett.

- Úgy ordítottam, hogy szerencsétlen társaim rémülten csörtettek át utánam

a folyó kis mellékágán, hogyha netán megenni kezdett valaki, tán még idejében kimenekítsenek a karmai közül. Udribug barátom ért át először, maga is egy akkorát üvöltve, hogy elnémult tőle a tengerpart és az esőerdő is minimum öt kilométeres körzetben. Mert hangja aztán volt a jó öreg városi verebünknek, és nem az a kifejezett csivitelés. És csak miután a fél világba a szart is beléfagyasztotta, már elnézést az igen tisztelt óralátogatóktól, akiket ezúton is meleg szeretettel üdvözlök…-

- Mink is szeretünk, doci…- nyugtatja meg a tanár urat Benedek Virág, a kékseggű ördög és abszolút tolfbajnok.

- Azért is ülünk itt…- toldja meg a vallomást Virág mellett Fővezérlő Főaltábornagy Bajtárs, nyugalmazott kékseggű hadparancsnok. Ezzel a látogatók többsége hallható mormolással egyet ért. Janka nagysádnak meg most jutott az eszébe, hogy ő balga, neki itt jegyeket kellett árusítania. És tényleg mi van már vele, hogy a legegyszerűbb pénzhez jutási esélyek is utólag jutnak az eszébe. Esetleg az első szünetben diszkréten tegyen ki egy papírdobozt a be/kijárathoz, ráírva, hogy becsületkassza? Á, az egyrészt nem lenne elegáns, másrészt nyílt bevallása lenne, hogy ő, az ex. milliárdos bizony már napi likviditási gondokkal küszködik, úgymint például kifizetetlen gázszámla.

Ezt a szégyent. De hová tűnt a pénz? Erőss Jonatán tudja, és magyarázza is neki, de annak a felét se hiszi, mert nem hiheti el, mivel a vőlegénye minden szava színtiszta igaz. Könnyelmű volt.  Nagyot sóhajt, és inkább figyel tovább Kovács tanár úrra.

- Hát néz rám Ugribug, aztán fordítja a fejét erre, aztán meg arra, én meg lassan megnyugszom annyira, hogy már nem ordítok, vagy zokogok, csak mint egy

kupac szerencsétlenség ülök az agyagos folyóparton, a szememből ömlik  könny, és a kezeimmel még mindig úgy kapkodok, mint akinek egy érdekes agygörcs után muszáj motorikusan így tennie, és az akarta végső megfeszítésével se lenne képes ezt a kapkodást a semmibe megállítani.

- Mi ijesztette meg ennyire, professzor úr? – bámul megint le Ugribug, a T-rex a mozgékony szarkupacra, már megint elnézést kérek a tisztelt óralátogató kollégáktól, szülőktől, barátoktól, ismerősöktől.

- Mintha itt se lennénk, docikám! – szól most Matyi, amit mindjárt ki is egészít Benjamin, aki itt nem Gazdag Kábel, hanem mint ex. vőlegény, és azóta boldog férj minőségében harcolt ki magának az „aula” végében ülőhelyet.

- Mi csípjük a dumádat, doci.

- Ja, hát azt tudom, hogy ti „csípitek”, de itt normális emberek is tartózkodnak.

Ez a megjegyzés enyhe derültséget kelt, ami Kovács tanár úrnak új lendületet és magabiztosságot ad.

- Mi az, hogy mi ijesztett meg, nem látod?- zokog fel a királygyíkra, aki nem is gyík, hanem madár, mint azt már tisztáztuk, a szarkupac, mármint én. Hát erre ez az öt tonna jószívűség megint alaposan körülnéz, szaglász, a biztonság kedvéért üvölt még egyet, amitől ha eddig valaki úgy döntött volna a környéken, hogyha meghúzódik, talán marad, meggondolta magát és fejvesztve- csörtetve távozott.

De addigra már átért a homokpadról Géza is. Csak Hermész Jakab maradt a vackán, aki a belében emésztődő száötven-százhetven kilónyi döghús miatt még mindig nem bírt volna szárnyra kapni.

De én csak siránkoztam tovább. – És nem vagyok professzor, csak docens vagyok, mert engem méltatlanul kirúgtak a tanszékről, világos?

- Ezt tetszett mondani a T-rexnek és az őskrokodilnak? – álmélkodik Péter Ágika, aki már a múlt héten elhatározta, hogy Ugribugot, Gézát és Hermész Jakabot feltétlenül megformázza plüss bábunak, de még csak a rajzvázlatokig és a hevenyészett szabásmintákig jutott.

- Mondjuk lehet, hogy azt csak most mondom. Ugribugnak meg Gézának megmaradtam annyiban, hogy helyettük is a piócáimra meredtem, mivel a kezemet az említett átmeneti motorikus kényszer miatt nem bírtam használni.

- És akkor meglátták a piócákat ők is?

- Hát előtte is nyilván látták, csak nem értették, miért kell ezért pánikban üvölteni.

- Mert őket nem csípik?

- Azon a vastag szarú páncélon ki bírná magát átfúrni?

- Egy még nagyobb pióca?

- Maximum akkor, ha egy ütve fúró van nála, édes szívem.

Ágika elképzel egy gigászi piócát ütve fúróval. A nehézség az benne, hogy a

piócának nincsen keze. De nem teszi szóvá, mint ahogy azt se, hogy honnan venne a használatához áramot. Bár mondjuk, vannak már akkumulátorról működő példányok is…

- És akkor mi történt, tanár úr? – veszi át a faggatózás dolgát Hajnalka, akinek most már majdnem biztosan van neve, mert Kovács úr abban a pillanatban tudta, ahogy meglátta őt a kávéautomata előtt csevegni Vérfarkas Jánossal, aki az órán a Kelet-nyugati Sámán Központ és turistaházat képviseli.

- Hát kérdezte a Géza is, hogy mi van.

- De már akkor ő is tudta, hogy a megapióca.

- Ahogy mondja, Hajnalka. Erre a két cimbora összenézett, és halál komolyan kiröhögtek.

- Egy T-rex meg egy őskrokodil… - Vágási Jutka kolléga hangjából némi hitetlenkedés, mondhatni szkepszis csendül ki.

- Mért, azt tetszik képzelni, Jutka drága, hogy ezek nem tudnak röhögni? Hát hallania kellett volna őket. Ezek úgy röhögtek, hogy akkor is megfájdult volna az oldaluk, ha nem lett volna tele a hasuk azzal, hogy hatszor megreggeliztek.

Oly kárörvendőn, gúnyosan és hitetlenkedve, hogy komolyan megsértődtem rájuk. És esküszöm önöknek, abban a pillanatban faképnél is hagytam volna őket, ha lett volna hová mennem duzzogni, és ha nem féltem volna tőlük még mindig egy kissé, és végül, de nem utolsó sorban, ha lábra tudtam volna állni ama iszonyodás ellenére, hogy ezek a vörösre duzzadt tűzoltó slagok rajtam csüngenek.

- Drága tanár úr, azt nem lehetne, hogy a végén kezdi?- szólal fel immár megszokott helyéről Janka igazgatónő, a falnál, a konyhaajtó szomszédságában.

- Ezt hogy tetszik érteni, csókolom?

- Úgy, ahogy mondom: a végén.

- Ja. Hát úgy is lehet. Visszaléptem az Odaát Ajtaján, és azóta itt vagyok.

Na, ez a megszólalás több mint csalódott morajt vált ki, Janka nagysád nem győz szabadkozni. – Nem úgy értem, hogy teljesen a végén, hanem a piócák végén.

- Ja, hogy úgy?

- Csak leszedték valahogy, nem?

- Le.

- Na. És aztán elindulnak?

- El.

- Végre!

- De még nem szedtük le, igazgató asszony!

- Hát akkor rajta, mire várnak?

És a közönség úgy kuncogja végig ezt a dialógust, mintha tényleg a színházban volnának.

- Nos, akkor én éppen nem vártam már semmire, mert az a balsejtelmem támadt, hogy ott van végen. Ezek a giga-férgek, mint ahogy az imént Hajnalka túró-kisasszony volt szíves igen találóan elnevezni őket, köszönöm…

- Nincs mit, tanár úr.

- Szóval ezek kiszívják minden véremet, és amíg ők teli tömlők lesznek, én meg üres tömlő, így rövid úton a homokpad túlsó partján oszladozó stegoszaurusz sorsára jutok, már amennyi maradt szegényből három megtermett rémalak háromszor hat reggelije után.

- De a jelek szerint nem szívták ki.

- Nem, János, nem szívták ki. Kár?

- Dehogy kár, docikám! – szabadkozik Vérfarkas úr.

- Na most, ahogy lekerültek rólam. Hát kérem, a gyengébb idegzetűek fogják be a fülüket, vagy ne figyeljenek ide, de legalábbis ne próbálják meg elképzelni!

Ezek után mindenki tágra nyitott füllel figyelt a tanár úrra. – Mivel az aztán egy kész horror.

- Hogyan történt , ne csigázz!

- Hölgyeim és uraim, az jelentkezzen, akinek már benne volt a lába egy

kifejlett, tízméteres krokodil szájában!

Talán meghökkentő kissé, de senki ilyen nem tartózkodott az aulában.

- Mert magával ez történt? – teszi fel végül a költői kérést Julcsi.

- Ez bizony, főszerkesztő asszony.

- De úgy látom, mind a két lába is megvan.

- Meg.

- Tehát akkor?

- Miután Géza és Ugribug kiröhögte magát, észrevették végre, hogy halálra sértődtem. Olyannyira, hogy még a pánik is elmúlt rólam, vele együtt az ordítós  zokoghatnék, és a kezem motorikus semmibe kapkodása. Most utólag jut az eszembe, lehet, hogy direkt szégyenítettek meg ennyire? Komolyan mondom, kinézem ám belőlük, amennyi empátia szorult abba a két amúgy rettenetes csúcsragadozóba.

- Jól van, prof., elnézést kérünk!- dorombolta Ugribug.

- Spongyát rá, de így mi lesz velem?

- Katonadolog.

- Fél tucat ekkora pióca?

- Várjatok, én lehet, hogy tudok segíteni! – mondanom se kell, hogy Géza

ajánlkozott.

- Mi van már odaát?! – rikoltott át Hermész Jakab, de momentán senki nem méltatta válaszra. Ugribug kérdezte Gézát, hogy gondolja.

- Hát úgy, hogy a barátod bedugja a számba a lábát, én szorosra összezárom, és mintha csak inni akarnék, szívok a pofámon egyet.

- És?

- És akkor szerintem vákuum keletkezik, amit ezek nem nagyon bírnak.

Tehát majd leválnak a lábadról, én meg hozzájutok egy hetedik, igen pikáns

reggelihez: embervéres őspióca egyben. Hmmm, isteni lesz.

- És ez beválik?

- Szerintem be.

- Biztos?

- Most mondtam, hogy szerintem, tehát nem biztos, de szerintem biztos.

Képzelhetik, mely kétségbeesve néztem fel Ugribugra, mitévő legyek. Ám ő olyan szeretettel és bizalommal nézett le Gézára, nem is mertem kételkedni: a krokodil nem akar ártani nekem. Ugyan, hiszen rég megtehette volna, nem?

- De vigyázzál, nehogy leharapd a lábamat.

- Vigyázok.

- És ha véletlenül mégis megkívánod?

- Nem fogom.

- Hát…jó.

És akkor úgy is tettünk. Előbb bedugtam Géza nagyra tátott pofájába azt a lábamat, amin több ilyen dög szivornyázott. Géza pedig lassan, gyengéden rácsukta az álkapcsát. Hát ne tudjátok meg, hány tűhegyes foga van egy őskrokodilnak. Hozzá képes a nagy fehér cápa a protézisére váró kisnyugdíjas, gyerekek!

- Jaj, istenem!- sóhajtott a hátsó sorokból Szép Juhász néne, akit előzékenyen Vérfarkas János hozott be a kocsival a Túró Kisasszonyokhoz.

- Na és képzeljétek el, eltelik egy perc, aztán kettő. Érzem ám a szívó hatást  lábam körül, meg hogy enyhén csípni kezdenek a sebek, amiket ezek a

megelevenedett slagok okoztak. Ugribug barátom megpróbálta a figyelmemet elterelni azzal, hogy nézzem már, Hermész Jakab milyen hülyén néz ki.

Mivel jeles ősmadarunk úgy döntött, hogy amíg én a piócáimat és/vagy az egyik lábamat elvesztem, ő diszkréten félrevonul és minimum három pótreggelit kiöklendezik magából, belátván, hogy ami sok, az sok, ha elszánja magát arra, hogy a belében lévő összes húst megemészti, akkor még napokig nem lesz képes repülni. Máskor ez persze nem lenne probléma, mert ő is azon az állásponton volt, hogy az is bolond, aki siet, ha nem üldözik. Hová a nagy rohanás, nem igaz? A gondok megvárnak. És ha se éhes, se szomjas nem vagy, maradj már a seggeden és élvezd az életet, szép csendben emésszél, és csak ritkán nézzél ki a fejedből öt méternél messzebb. Mondhatnák erre persze önök, szépséges Túró kisasszonyok, hogy na, ezért haltak ki a dinoszauruszok. Hacsak nem azért, mert

a fejükre esett az a kisbolygó méretű világvége. Ám mielőtt elhamarkodottan imígyen ítélkeznének, a homo sapiens gőgjével, gondoljanak bele, hogy ezek a lenézett, tyúkagyú őshüllők és ősmadarak évmilliókig uralták a Földet, amíg mi, emberek ennek maximum ötvenezer évvel ezelőtt kezdtünk neki, és én bizony nem fogadnék abba komoly összegben, hogy a mi földi uralmunk is évmilliókig fog tartani.

- Az én türelmem viszont semeddig se tart már, tanár úr, ha sürgősen nem veszi ki a lábát a krokodil szájából! – emeli fel a hangját Janka igazgató asszony. Hogy van képe ennyi külsős színe előtt rezegtetni a hatalmi arroganciáját, mi?

Na, erről szólt az előbb Kovács doci, ezért nem tarthat az ember uralma évmilliókig.  Ám a tanár úr nem sértődik meg, inkább tréfával elüti: - Már húzom is, csókolom! És láss csodát, az összes undormány eltűnt a lábszáramról, csak kis vérző sebek maradtak utánuk, Géza szeme meg könnybe lábadt a gyönyörtől: embervérrel töltött őspióca, na, ennél delikátabb mi lehet, mondja csak, igazgató asszony?

- De remélem, a másik lábát nem akarja elmesélni.

- Ne tegyem?

- Ne!

- Haladjunk tovább a történetben?

- De csak ha nem esik nagyon nehezére.

- Ugyan miért esne?

- Rajta!

- De csak a szünet után, csókolom. Gondolom, már mindenki üdítene, esetleg pisilne is, de hogy elzsibbadt a feneke az üléstől, az szerintem biztos. És így is van, Jankán kívül egy szünet ellen senkinek nem volt kifogása.

                                       o

 HA AZ A LEMPING MEGLENNE…

 Vilmos őrnagy alig titkolt undorral méri végig Főmérnök Béla urat, aki

többszöri email – váltás után csakis neki akart személyesen bejelenteni.

Vagyis feljelenteni, bár ebben az esetben két ártatlan igekötő között, ó jaj, micsoda különbség van! Vilmos viszont nem óhajtott volna találkozni a

Parkerdő Állami Gazdaság főmérnök-igazgatójával. Ennek több az oka.

Először is és legfőképpen baromira nem csípi a főmérnök úr búráját.

Eleve nem, tehát zsigerből, avagy helyből nem, ha úgy tetszik. Másodszor az a mód, ahogy a Vérfarkas Szurdokhoz vezető erdőgazdasági utat, aztán a Kelet-Nyugati Sámán Központ és turistaház, valamit a Pántlikás Lada szentéjét felépítette: állami pénzből, vagyis az adófizetők zsebéből megrendelte a munkát a saját KFT-je számára, aztán a munkát zömmel közmunkásokkal végeztette.

Erre mondják azt, hogy ügyes, amíg az okosság meg nem bukik. Nos, Béla úr belebukott Erőss Jonatán szigorába, aki NAV-ellenőri minőségben a körme alá nézett. No és ki ül azóta a főmérnök úr helyett? A felesége, aki a KFT ügyvezetője volt, és a volt titkárnője, akit a vész közeledtével kinevezett maga fölé az erdészet igazgatójának és a legforróbb papírokat vele íratta alá. Ő maga pedig megúszta egy fegyelmivel, az indoklás szerint annyi volt a bűne, hogy nem volt elég éber, nem vette észre, hogy a két némber a háta mögött összejátszik. Na persze, egy igen jó ügyvéd is kellett ám ehhez. És volt az a pénz, hogy Kecskés doktort megvegye.

Harmadszor és nem utoljára, Vilmos azért is utálja Főmérnök Bélát, mert most ő is ott ülne a Túró Kisasszonyok aulájában és hallgathatná Kovács docit. De hát ki tudhatta akkor az előadás időpontját akkor, amikor Béla úr be/azaz feljelentésének időpontját egyeztették.

Most tehát igen nagy erőkifejtésébe telik, hogy ne vicsorogjon rá a bekopogtatóra, amikor int a vallató székre, foglaljon helyet. Meleg üdvözlésről, készfogásról, előzetes csevegés időjárásról, labdarúgásról, avagy amúgy mi újság az erdőben, illetve a bűnök üldözésének terén, szó se lehet. Még egy kávéról se. Az őrnagy úr szárazon és határozottan a lényegre tér.

- Tehát, uram, mit óhajt bejelenteni?

- Rosszhiszemű jogcím nélkülieket.

- Nocsak. Beköltöztek a villájába?

- Oda még nem.

- Hanem?

- Az erdőmbe.

- Nahát. Nem is tudtam, hogy önnek van saját erdeje.

- Lehetne, ha lenne kedvem még pluszban vesződni azzal is. A Parkerdő Gazdaság területéről van szó, természetesen.

- Igen?

- Hajléktalankodnak, kérem

- Az erdőben.

- Ott.

- Uram, sajnálattal kell közölnöm, hogy ez itt egy kerületi kapitányság. Ezen belül én a Rétért és környékéért vagyok felelős, hogy úgy mondjam.

Sikeres gyilkossági nyomozóként elég mélyre csúszott, élhetne a főmérnök úr egy pikírt megjegyzéssel, de ezt most nem engedheti meg magának, mert szükséges van az őrnagy segítőkész jó indulatára. Ezért szinte elnézést kérve tájékoztatja a főrendőrt.

- Őrnagy úr, az a helyzet, hogy ezt egy picit rosszul tetszik tudni.

- Amennyiben?

- A Vérfarkas Szurdok még az önök közigazgatásához tartozik.

- Amennyiben?

- Ezen magam is elcsodálkoztam.

- Ez biztos?

- Higgye el, utána néztem. Nem önnél kezdtem volt emez állampolgári bejelentésemet. Először az Őrsi kapitányhoz fordultam, ő a megyéhez küldött, és a megyénél mondták, hogy a Vérfarkas Szurdok a Réthez tartozik.

- Hogyhogy?

- Nézze, nekem persze fogalmam sincs, hogy ki lobbizta ezt ki és miért, de tény. Megnéztem a polgármesteri hivatalban. Talán ama Bimbó nevű kanegér , tudja, ő sugallta a döntést hozóknak  „mágikusan”- kacsint  a főmérnök úr a rendőrtisztre, de Vilmos makacsul nem haverkodik. Arról nem is szólva, még az sincs kizárva, hogy így történt. Pl. arra kirándult a polgármester vagy a jegyző, mire Bimbó vagy valamelyik haverja megszállta az elméjét és azt kérdezte tőle, nahát, izé, de mégis, ez a gyönyörű kies vidék vajon kihez tartozik?  És nem lenne az egy zsír király ötlet, ha a kerülethez, és ezen belül is a Réthez, mintegy meghálálandó a régi honfiak hűségét, amidőn azok nagy többséggel a városhoz tartozás mellett népszavaztak, noha az a Jobbágy nevű véglény fűt és fát is beígért nekik? Nos, fűt és fát, íme, a várostól, személy szerint tőlük kapnak…

Ugyan ki állíthatná, hogy nem így történt? Talán a polgármester, vagy a jegyző?

Letagadnák, megszállta az agyukat egy kis egér.

- Na és magának akkor mi köze ahhoz, ha ott hajléktalanok húzzák meg magukat?

- Ejnye, őrnagy úr. Én, mint öntudatos és tisztességes érzelmű civil…

- Hogy mi maga?!

- Parancsol?

- Hagyjuk, folytassa!

- Nem nézhetem, hogy emberek az erdőmben megfagyjanak.

- Ez derék magától.

- Vagy ezt megelőzendő felgyújtsák azt.

- Tudtommal most nem tilos a tűzgyújtás.

- Kijelölt helyen. De az a hely ott kérem…

- Rendben, főmérnök úr. A bejelentését köszönettel veszem és elindítom

az eljárást.

- Remek.

- Mindjárt telefonálok is az egyik alapítványnak, hogyha módjukban áll,

keressék fel azokat a szegényeket, vigyenek meleg teát, élelmet, takar��t,

vagy vegyék rá őket, hogy télire fedél alá húzódjanak. Így megfelel önnek?

- Jól hangzik, de nem egészen.

- Mit tehetnék még értük?

- Igazoltassa őket, aztán szólítsa fel távozásra, és ha ennek ellenére nem akarnak elkotródni, alkalmazzon erőszakot: rugdalja ki mindet az erdőmből.

Vilmos őrnagy elámul. Hogy mennyi gyűlölet szorult ebbe a pálinkás butykosba.  Aztán eljut a tudatáig, mit követel tőle, és emiatt legszívesebben őt rugdosná ki az irodából. Hát, ha ezt este Marilynnek elmeséli… Ez az! Az ilyet ki kéne szerkeszteni a Gazdag Kábelbe, ott mondja ezt bele egy kamerába.

Azt akkor hátha kirúgják a Parkerdőnél végre. Végül Vilmos csak nagyot nyel, elszámol tízig, és az ingerültségéhez képest higgadtan szólal meg.

- Először is, mint azt már megállapítottuk, magának nincsen erdeje.

- A Vérfarkas szurdok és környéke tulajdonjogilag viszont a Parkerdőé.

- Ó, szóval arról van szó.

- Arról.

- De azt a Parkerdő vagy tíz évre bérbe adta, nem?

- Attól még a miénk.

- És a druidákat akarná velem kilakoltatni?

- Dehogy. A Lápi úrral való szerződés korrekt és érvényben van.

- Akkor kikről is van szó?

- Természetesen azokról a hajléktalanokról, akik ott rajcsúroznak, szemetelnek, gyújtogatnak, szarnak, hugyoznak, az úgynevezett Dezső Dagonyája tisztáson.

- A haramiákról?

- Úgy hívatják magukat.

- Ejnye már, ember, de tényleg mi baja velük?

- Most soroltam.

- De mit zavarja az magát?

- Mint értük aggódó civilt, vagy mint a Parkerdő felelős vezetőjét kérdi?

- Egy faszt aggódik maga értük!

- Ejnye, őrnagy úr.

- Amennyire én tudom, Dezső disznó kivételével, mindenki bejár a turistaházba

a nagydolgát elvégezni, mosdani és mosni. Vágási és Vérfarkas urak szíves engedélyével. Aztán meg ugyan mit ártana annak az erdőnek egy pottyantós vécé?

- Egy erdő nem arra való, hogy teleszarják a csövesek, uram.

- Hanem mire?

- Soroljam?

- Ne.

- Azt a Dezső nevű elvadult hízót is csak azért nem lőjük ki, mert béketűrő ember vagyok, és nem keresem a konfliktust. Viszont azt már nehezményezem, hogy a képembe röhögjenek és elküldjenek az anyámba, és kékseggű ördögök ijesztgessenek, amikor odasétálok és szelíden szólok, hogy állandó jelegű

ott lakásuk számtalan jogszabályba ütközik. Érti az álláspontomat, őrnagy?

Menjen maga a picsába! – üvöltene Vilmos a főmérnök arcába, de nem teheti.

Mert akármilyen dühös, és ha lehet még fokozni, még jobban utálja ezt az előtte ágáló gazfickót, bizonyos szempontból igaza van. Ha az a terület a Parkerdő tulajdona, bizony jogában áll az ott lakókkal szemben fellépni. Na most, ha ő elküldi a picsába, nem fogja a szemétkedést abbahagyni. Mi hát a teendő?

Túl azon, hogy megpróbálja a fogait nem csikorgatni.

- Rendben, meglátom, mit tehetek.

- Előre is köszönöm.

- Ugye nem baj, ha nem kísérem ki?

- Nem, nem, nekem az is elég, ha kimehetek…- heherészik a főmérnök úr.

Az ajtóból még visszafordul.

- Őrnagy úr, maga nem hiszi el, hogy nekem van szívem. Pedig van.  Látja,

a sámánoknak is mennyit segítettem annak idején.

- Láttam…

- Na, például, akkoriban még szó volt arról is, hogy a turistaház mellé egy olyan erdei kempinget is kreálunk. Abban lett volna még biznisz. De hát…ugye…

- Ugye.

- Ugye. Ha az a kemping meglenne, egy szavam se lehetne.

                                        o

  OLDOZZUK EL, MIT ÁRTHAT?

 Régi jó barátunk, a Karószemű Küklopsz évek óta semmin nem csodálkozik.

Illetve, ha némi túlzással is, azon csodálkozik, ha eltelik úgy egy hét, hogy nem kellett elámulnia. Bizony, amióta az a három űrhalek megjelent a szigete partjainál, amíg ő messzi északon sörözgetett és vendégeskedett egy bizonyos Thor nevű, a saját köreiben igen népszerű istennél, és ahol napokig a kalapácsvetés nevű ősi sporttal múlatták az idejüket, két hordó sör bevedelése között. Na most Thor amúgy nem könnyű harci kalapácsának hajingálása végül is nem rossz játék, ha az ember/isten/titán származék inkább a nehéz atlétika és nem a kockajáték vagy a rabló-römi additív elkötelezettje. Ám a testedzés is lehet a veszte embernek/istennek/titánnak. Thornak úgy, hogy egyszer annyira messzire dobta a kalapácsát, hogy amire rálelt, itt találta magát az Olimposz csillag harmadik bolygóján, ahová eredetileg csakis az olimposzi istenek és  sleppjük télakoltak.  Thor maga se értette, hogy történhetett ez vele, de ő se olyan isten, aki folyton ragaszkodik ahhoz, hogy mindent megértsen.

Szóval amire a Karószemű szétitta az agyát és uszkve az ezredik hajításnál nyomorékká roppantotta a derekát, tehát úgy döntött, érzékeny búcsút vesz Thortól és haza úszik/ballag, már ott találta Ónagy, Vágási és Gábor halek urakat a barlangjában, szinte otthonosan berendezkedve, vadkecskéit pedig félig megszelídítve. Na, azóta nincs egy nyugodt napja, de tényleg. Azelőtt bezzeg évszázadok teltek el, hogy más is történt volna a kecskéi hullámzó mekegése és szaporodási-halálozási arányától eltekintve.

Így aztán a jó öreg egyszemű igazából meg se lepődött, amikor egy kora délelőtt Ónagy Jenő űrhalek azzal ébresztette, hogy egy nem túl szimpatikus kötözött sonkára lelt a Sárga Útgyalu öbölben, a róla elnevezett útgyalutól nem messze. Sajnos elég kevéssé felfüstölte, ezért eléggé baromi büdös. Erre Karó felnyitotta egy darab, igen csipás pilláit a szemüregéből kiálló körül, és  kábasága miatt a felfedezés súlyát még nem értve bágyadtan kérdezte, miért is kéne érdekelje, hogy került oda az a micsoda? Nahát, pedig már ezen is illett volna álmélkodnia, elvégre nem sűrűn hagynak/ felejtenek? egy kötözött sonkát a szigete partján.

Ki cselekedne ilyet? Ám még bágyadt volt, mert előző kora este órákig hajkurászta Keménykő. alias Hígafos csicskását, amire utolérte és elismerő hümmögések közepette a földbe taposta. Fogócskával egybekötött bújócskában az ex. csíz pribék és néhány hétig űrbéka kapitány egyre rafináltabb ellenfélnek bizonyult. Először is, mint a tenyerét, ismeri már a szigetet. Talán még jobban is, mint maga a küklopsz. Másodszor a napi szintű menekülés, elfogatás és eltaposás igencsak megedzette őt, eredeti alkatához képest ösztövér lett, izmai szálkásak, felesleges zsír egy deka se, akár egy középtáv futó olimpikonnak.

No de álljunk meg egy pillanatra!

Mi az, hogy Ónagy Jenő űrhalek ébresztette a Karószeműt? Hát nem tévedés.

Bár a fentiek ismeretében talán nem is akkora meglepetés.

Szóval ez meg úgy történt, hogy Ónagy Jenő, aki ebben az esetben a Mennyei Kéjfelhőkben raboskodó Ónagy Jenőként azonos önmagával, tudják, akit az égi, úgy mint földönkívüli bíróság száműzetésre ítélt, amiért lustaságból és jó szívűségből Mennynetet készített Etusnak és Veronikának, csakhogy a Réti Füzetes írása és szerkesztése Etus (számunkra) sajnálatos e világról távozása miatt veszélybe került.  Ezért tovább a Földön nem maradhatott. Helyet kellett cserélnie Ónagy Jenővel, azzal az önmagával, akik eddig töltötte talán jól megérdemelt boldogságát – a bárányfelhőben, csakhogy Péntek kisasszonnyal, aki ha nem éppen kecskegida, akkor egy csodaszép istennő. Hát vele azért más ám egy mennyei bárányfelhőben „unatkozni”.  Bár mondhatnánk, bár bennünket büntetnének ennyire szigorúan kisebb-nagyobb vétségeink, bűneink miatt…

Azért egy minden luxus igényt kielégítő, öthektáros Éden-kertben elszenvedni a bűntudat marcangolását, az önvád tantaluszi kínjait… Előbb-utóbb baromi unalmassá válik, beláthatjuk. Ezért aztán Ónagy Jenő megpróbált visszaemlékezni arra, hogyan is szökne meg, vagy szökött is már meg egy ilyesfajta helyről. Hát csakis repülve. No de a halek nem olyan, mint például a csíz, hogy némi koncentrálással magának bármi végtagot, szervet növeszthet.

Például momentán szárnyat. Nosza, körülnézett, miből készíthetne egy sárkányrepülőt. Egyéb erre megközelítőleg alkalmas anyagokat nem volt könnyű találnia. Végül beáldozta kedvenc pálmafája jó pár szívós és rugalmas ágát, ami alatt többnyire hűsölni szokott, és szégyenszemre a terülj-terült abroszát is, akit szépen megkért arra, hogy ne az ételt-italt sokszorozza a számára, hanem önmagát, amíg csak nem szól, hogy elég. Na, most ez az abrosz egy elég jófajta, virágos mintájú viaszkos vászon volt, kiválóan alkalmas a sárkányrepülő szárnyához és hevedereihez.

Na ugye, hogy nem is vagyok annyira lúzer!- kérdezte némi csendes diadallal a felhőjét, annak a peremén állva. Aztán „szevasz, tavasz” felkiáltással és hangos puszit cuppantással levetette magát a mélybe. Aztán úgy két perc múltán rájött, hogy mégis csak egy idióta, egy lúzer. Először is, fogalma se volt, hogy hová

repüljön. Vagyis momentán céltalanul sodortatta magát az enyhe zefírrel,

szép lassan, de egyre reménytelenebbül távolodva a felhőjétől. Másodszor se egy falat kenyeret, se egy nyelet italt nem pakolt magának az útra. Mert mindenre nem gondolhat, ugyebár.  

Tehát hová lesz a szökés, kolléga? – röhögte ki magát eléggé kétségbe esve és vinnyogva. És miután imígyen kipánikolta magát, úgy döntött, nincs más, mint spirál alakban ereszkedni lefelé. Mivel ha van lefelé, akkor van valahol lent is.

Vagyis a gravitációnak kell, hogy legyen oka. És akkor csak ereszkedett, csak ereszkedett. Néha dalolt, néha nem. Máskor ordított, aztán meg hallgatott.

Aztán meg már sokkal, de sokkal szomjasabb lett, mint amennyire éhes.

És kábé három nap után úgy döntött, felveszi a szomjan halt sárkányrepülős égi halek formátumot, mert ez is egy végső vég a számára, és ha már muszáj meghalni, nem is a legrosszabb. És ezzel magába fogadta az öntudatlan sötétet.

Azt akkor arra ébredt, hogy a Karószemű Küklopsz méregeti őt a szemgödréből kiálló karójával, mögötte meg egy számára ismeretlen, de az alakját nagyon is borzalmasan ismerős csíz hím kapacitálja Karót, hogy addig verje agyon, amíg nem tér magéhoz, és nem késő. Aztán dobják a tengerbe a cápáknak, mert egy halekot még megenni se szabad, se ragunak, se sültnek, mert egy ilyen még eledelként is balszerencsét hoz. Pláne ez, mert ezt ő ismeri, ez járt náluk az Űrbékában, amikor még Szadó volt a Nagyúr, és vele meg a másik két halekkal, és a velük együtt utazó fémisten demiurgosszal kezdődtek el a bajok, azóta a balszerencse úgy üldözi őket, ahogy Karó szokta őt, amikor fogócskáznak.

Menekülni lehet, az eltaposást megúszni nem.

Ám a mi jó Karószemünk dehogy is ölte meg Ónagy Jenőt. Számára az égből hullt halek a furcsa, eltört pálmaág szárnyaival és virágos viaszkos vászon tollazatával inkább kellemes érthetetlenség volt, amire szívesen kapott volna valami magyarázatot. Hiszen Ónagy Jenő most valahogy úgy került vissza a szigetére, mint Thor barátja erre a bolygóra, a kalapácsát megkeresendő.

Hát, amire Ónagy Jenő eléggé rendbejött a szomj- és éhhalál mezsgyéjéről visszalépkedve, és elmesélte, hogy honnan és hogyan került elő, meg hogy mi mindent történt azóta, hogy a barlang falában megjelent számukra az Odaát Ajtaja, és ezzel meglógtak a fogócska elől, már kóbor gondolat se maradt abból, hogy a vendég cápaeledelként távozzék a szigetről. Sőt! Keménykő/Hígafos mérhetetlen bosszúságára kellemes státuszt küzdött ki magának, amolyan örökös vendégét, amíg ő megmaradt páriának és csicskásnak.

Hát ezért nézett ki a fején a karóján át öreg haverunk elég bambán, miközben füzérben lógtak le a karóról a csipák, amit meg mi ne csodáljunk, mert elég nehéz lehet egy szemet tisztán tartani, ha egy gélbe tőrt telefonpózna nagyságú, hosszúkás, és szálkás foszlású tárgy áll ki belőle úgy ötezer éve, ha nem több.

Bezzeg felélénkült, mondhatni: talpra szökkent, amikor kiderült számára, hogy az alig füstölt, ezért megromlott kötözött sonka metafora inkább azt célt szolgálta, hogy elódázza, mintegy előkészítse a keserű valósággal való karóval nézést. Noha képi és szaglási leírása se nélkülözött némi költőiséget.

-A Szadó?! – üvöltött tehát. Bár eme üvöltés végül semmi se volt ahhoz képest, amilyet például Ugribug tud, amióta T-rex egy egészen másik világban és másik idősíkon.

- Szerintem ő az.

- A Szadó?!

- Mondom, gyere, nézd meg!

- A kurva életbe!

- Látod, ezzel egyet kell értsek.

- De hogy került ide? – kérdezi immár célzottan, és határozottan a hisztéria határán. Hát már sose szabadulhat meg végképp ama kellemetlen nagyúrtól, aki csakis átveri őt és kihasználja?

- Fogalmam sincs, de nem a maga lábán.

- De hogy?!

- Mondom: kérdezd meg tőle!

- Gyere!

Ezzel a Küklopsz nagy löttyösen nekiindul, át a sziklás dombon, amit tehetne talán hegynek is nevezni, le az Útgyalu öbölbe. És az öreg, sárga munkagép mellett, aki volt már bizony orosz kémműhold és kannibálok álma üst szimbiózisa, de féreglyukat járó csillaghajó, és klasszikus egyárbocos hellén vitorlás is, bizony ott hever ama gyanús kupac. Szerencsére Ónagy Jenőnek az eszébe se jutott a gúzskötéstől kiszabadítani, ennyire még ő se lehet lúzer és balfasz.

Karószemű most megáll a kupac fölött, lenéz Szadóra. És megint rákérdez a talányra, mintha annak a magyarázatával már minden problémája megoldódna.

- Hogy kerülsz ide, azt kérdeztem!?

- Tőlem ugyan még nem- válaszol Szadó dacosan.

- Válaszolj!

- Ajándékba hoztak, nem látod? Becsomagolva. Piros szalag nem volt náluk, se üdvözlőkártya- pedig a 3D masinával MIMINK tényleg nyomtathatott volna.

- Kik hoztak?

- A leszálló egységem, nem?

- És az akkor hol van?

- A zsebemben, te barom. Ez a mocsok hogy került ide- néz most Szadó Ónagyra olyan hangon, mintha máris ő lenne itt a főnök.

- Ahogy te: én is ajándéknak jöttem.

- Na, majd ezt is megbeszéljük. Oldozz el, barátom, Karó!

És Karó már mozdul is, hiszen szépen kérték. És a szép kérésnek ő aztán sose tudott ellent állni. Ám az eloldozásból csak annyi lesz, hogy felkapja a kötözött sonkát és az útgyaluhoz ülteti. De addigra már előkerül ám Keménykő/Hígafos is, aki mellett Karó és Ónagy az imént elhaladtak, és már éppen kaparta össze magát az előző esti lepénnyé taposásból. Nahát, ha valaki, ő aztán tényleg hisztérikus rohamot kap. – Ilyen nincs- visítja. – Ez megint itt van?

- Gyere, jó pribék, akkor oldozz ki engem te!

- Oldozzon a faszom! Főnök! Öljük meg!

- Úgyis feltámad, nem?

- Égessük hamuvá, ��gy nem!

- Majd hamuvá égetlek én, meglátod.

- Elmeséled, hogy kerültél ide?

- Azok a zendülő szemétládák idedobtak, mondom.

- De kik azok? Én még ott tartottam, hogy elhúzol azzal a repülő dobozzal!

- Elmesélek mindent, csak oldozz el és adj ennem, innom végre!

- Főnök! Akkor hadd legyen megint én a Nagyúr és ő a csicska!

A Karószemű mérlegelni látszik a javaslatot. Aztán Ónagyhoz fordul.

- Te mit javasolsz?

- Oldozzuk el, mit árthat? – és ebből a válaszból is kitűnik, mitől lúzerek a halekok. Még hogy egy vérig sértett csíz nagyúr mit árthat? Szadónál keserűbb, bosszúra szomjasabb, aljasabb és kegyetlenebb csíz kínzómestert abban a pillanatban nem hordott a tenyerén az Univerzum.

[nemzetinet]

Naram Sarjoon – A történelem legnagyobb terrorhordájának bukása, annak leltára és a követségek térdhajtása Damaszkusz hegye, Qasioun előtt.

Ha az ember feltételesen elfogadja azt az elgondolást, hogy a világon minden illúzió és hazugság, akkor még mindig fennáll annak a döntésnek a lehetősége, hogy melyik illúziót, melyik hazugságot választja a “mindenből”. Maga dönthet, hogy melyik hazugságban hisz, melyik ámítást, melyik káprázatot, melyik csalást fogadja el.

… ha az ember feltételesen elfogadja ezt az elgondolást, hogy a világon minden hazugság…

Ebben az elgondolásban viszont van egy mély paradoxon. Mégpedig az, ha két hazugság egymásnak tökéletesen az ellentéte. Ha két hazugság egymásnak az ellentéte, akkor a kettő közül az egyik nem hazugság, hanem igazság.

Lassan nyolc éve szajkózza a fősodrású média, hogy Szíriában polgárháború van. A szír nép fellázadt a zsarnok uralkodója ellen. Ez a fősodrású média alapállása.

Kérem a kedves olvasót, most gondolkodjon el az alábbi kérdéseken, majd olvassa el Naram Sarjoon legújabb írásának magyar fordítását és gondolkodjon el, hogy melyek azok a hazugságok amelyek tökéletesen egymás ellentétei, hogy kiderüljön az igazság!

Hogy lehetséges az, hogy közel nyolc év háborúskodás során sem az amerikai dollármilliók, sem a külföldi zsoldosok százezrei, sem a kiképzett terroristák, sem az öböl-menti dollármilliók, sem a török hadvezetés, sem az izraeli haderő, sem az ISIS, sem a belső “felkelők” nem tudták megdönteni ezt a ���zsarnok” szír kormányt?

Hogy lehetséges, hogy a Szíriai Arab Hadsereg nyolc éven keresztül kiállt a “zsarnok” kormánya mellett?

Hogy lehetséges, hogy a szír elnök, Dr. Bashar Al-Assad gyertyát gyújt és imádkozik egy damaszkuszi betlehem jászola előtt, miközben a szír főváros békés karácsonyi fényekbe öltözik?

Hogy lehetséges, hogy Európa nyugati részén lassan betiltják a karácsonyt, a keresztet és a kereszténységet, addig a szír fővárosban a “zsarnok” szír elnök mindent megtesz annak érdekében, hogy a vallási felekezetek békében tudják megünnepelni Damaszkuszban a különböző vallásokhoz tartozó ünnepeket.

Hogy lehetséges az, hogy a libanoni iszlám “ellenállás”, a Hezbollah, a keresztényekkel együtt harcol Szíria felszabadításáért?

Azért érezhetőek a törésvonalak? Érezhető az, hogyan lesz a szürkéből fehér és fekete?

Siroi Isi 2019.01.05.

(Naram Sarjoon szíriai író, a szíriai háború befejezését bejelentő cikkének egyedi fordítása arab nyelvről.)

Az amerikai hadsereg a napokban jelentette be, hogy kivonul Szíriából. Egy időben a kijelentéssel sorban kezdtek el megnyitni azok a nagykövetségek Damaszkuszban, amelyek évekig támadták a szíriai államot. A szíriai külügyminiszter Walid Al-Moallem tréfásan válaszolt, amikor újságírók kérdezték tőle, hogy mit gondol a sok nagykövetség újranyitásáról Szíriában – miután az Egyesült Arab Emirátus és más arab nagykövetségek is megnyitottak: “Én tudják szívbeteg vagyok és nincsen erőm napi három nagykövetségnél többet megnyitni, szóval kérem szépen minden nagykövetségtől, hogy álljon sorban.”

A Magyar Állam szomorú módon 2012-ben bezártatta a Szíriai Arab Köztársaság nagykövetségét Budapesten.

„a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője 2012. december 18-án az MTI-nek ő nyilatkozta azt, hogy “Az év végéig el kell hagyniuk az országot a budapesti szíriai nagykövetség munkatársainak, miután az Aszad-rendszert eddig Magyarországon képviselő szíriai diplomatákat a magyar kormány többé nem tekinti legitim diplomáciai képviselőknek”. A tárca sajtófőnökét azzal kapcsolatban kereste meg az MTI, hogy Magyarország szombaton a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalícióját ismerte el a szíriai nép egyetlen törvényes képviselőjének.”

A cikk exkluzív fordítása sok szeretettel minden magyar embernek szól, aki kiállt Szíria igazsága oldalán a diplomáciai kapcsolatok megszakítása ellenére a két barát ország között.

Nem fogok most azzal megelégedni, hogy csak két kilométert menjek el azokkal, akik azt hiszik, hogy ami Szíriában történt az forradalom volt, méghozzá egy békés forradalom, ami rákényszerült a felfegyverkezésre. Én sok kilométert fogok megtenni ezekkel és elfogom hinni azt, amit mondanak. Nem fogok most az egyszer makacskodni sem kötözködni olyanokkal, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a Szíriai Állam robbanó hordókat vetett be – mintha a robbanó hordók a Bibliaiban és Koránban is meglettek volna írva, mint tagadhatatlan szent írás. Végig fogom hallgatni a dühöngőket, ahogyan magyarázzák azt, hogy mi találtuk ki az univerzális összeesküvés elméletét. Ahogyan próbálják magyarázni, hogy mi, a Szíriai Állam találtuk ki és hoztuk létre az Iszlám Államot. Nem fogok most az egyszer kötekedni ��s hallgatni fogok. Mondja csak mindenki azt, amit akar, én hallgatni fogok.

Viszont, ha befejezték a sírást, okoskodást, hangoskodást és ordibálást. Ha minden siránkozó befejezte a saját ruhájának hisztérikus széjjel tépését „az ártatlan áldozatokat és a Méltóság Forradalmának” sajnálatából, én elnézést fogok kérni mindeniktől és nagyon szépen megkérek rá mindenkit, hogy most hallgassanak végig, mint ahogyan én is meghallgattam őket. Meg fogok kérni mindenkit arra, hogy olvassa el az Orosz Hadügyminisztérium legfrissebb jelentését, amelyben pontos számok találhatóak azokról a fegyveres terroristákról, akiket likvidáltak 2018-ban, csak Szíriában. Több mint 23 ezer fegyveres terrorista lett likvidálva különböző Szíriában harcoló terrorszervezet soraiból. 159 megsemmisített tank lett megszámolva, 57 páncélos, több mint 900 ágyú és 3000 nehéz gépfegyverrel felszerelt gépjármű. Ez csak 2018-ban és nem számítva bele az elkobozott felszereléseket, fegyvereket.

Az orosz jelentés betekintést nyújt az elpusztított fegyveres terroristák számára 2015 óta. Ez a szám meghaladta a 87000 terroristát, 650 elpusztított tankot, több mint 700 harckocsit, 1000 (Ezer) kiképzőtábort és 10000 tízezer fegyver és üzemanyag raktárt.

Ha mi ezt a listát kiegészítjük a fegyveres terroristák többi veszteségével 2011 és 2015 között, akkor legalább ugyanakkora számról beszélnénk. A Szíriai Arab Hadsereg legalább ennyi terroristával végzett a háború első négy évében, ami azt jelenti, hogy közel 200.000 halott terroristáról beszélünk. Ez persze azt jelenti, hogy dupla vagy tripla ennyi terrorista sebesült van, nem beszélve még azokról a fegyveresekről, akiket a szíriai állam zöld buszokkal gyűjtött össze Idlib tartományban, miután azok elvesztették a harcokat más frontokon és feladták magukat. Idlib tartományba – szír állami buszokkal – szállított fegyveres terroristák száma 70-100 ezer terrorista. Ezen adatok szerint mi közel félmillió külföldi és szíriai terrorista fegyveresről beszélünk. Mi ma megdöbbenve láthatjuk a hatalmas fegyverzet és páncélosok számát, amelyeket elkoboztunk a terroristáktól. A szinte végtelennek tűnő fegyver és robbanószer ránk hagyása után a hadsereg olyan problémával találta szemben magát, hogy a sok robbanószertől kénytelen megszabadulni, a több tonna, hegynyi robbanószertől, amelyeket a terroristák használtak ellenünk. A robbanószerek mennyisége – amit mi csak eddig elkoboztuk – egyenlő az összes robbanószerrel, amit az amerikai hadsereg kobozott el az iraki hadseregtől Bagdad bukása után. A másik sokkoló szám az nem más mint az elpusztított tankok száma 2015 óta (650 tank), több száz páncélozott és tízezer fegyver és üzemanyag raktár. Nem megfeledkezve arról, hogy Idlib tartományban a terroristák kezében még mindig nagy mennyiségű fegyver található. Mindez azt jelenti, hogy a terrorista hadsereg – amit mi elpusztítottunk – legalább fél millió harcosból és vele együtt nem kevesebb mint 1200 tankból állt, sok ezer páncélozott járművel. Ez a szám duplája a híres német (Wehrmacht) hatodik hadsereg harcosainak számának. Hitler seregének harcosai száma, amely elfoglalta fél Európát miután harcolt Belgiumban, Franciaországban, Ukrajnában és még számos helyen, amíg össze nem omlott Sztálingrád előtt 285000 harcosból állt. A háború végére alig jutott vissza közülük 60 ezer harcos a hazájába.

Lehet, hogy itt valaki azt fogja mondani, túloztak az orosz számok. Rendben van, hallgassuk meg ezeket a véleményeket is, de ne feledjék azt, hogy az orosz szövetségeseiknek 90-100 ezer légicsapást kellett mérniük a terrorista terjeszkedés megállítása érdekében. Ez egy nagyon komoly szám, ami azt jelenti, hogy egy professzionális módon elosztott jól kiképzett hatalmas hadsereggel szálltak szembe. Olyannyira, hogy a terrorista raktárakat több mint tízezer helység felé voltak elosztva. Itt nem szabad persze arról sem megfeledkezni, amit az USA állított az Iszlám Államról, avagy azt, hogy az amerikai felmérések szerint a terrorszervezet elpusztítása 20-30 évbe, de lehet annál is többe telhet. Az amerikaiak feltételezés a helyén volt, mert az amerikai az, aki nagyon jól tudta, hogy mennyi és milyen fegyverzete van pontosan a terroristáknak. Az USA tudta nagyon jól, hogy meddig tudnának a terroristák a fegyverzetükkel kitartani.

Mindez felteszi előttünk jogosan azt a kérdést, hogy honnan származik egyáltalán e hatalmas mennyiségű fegyver? Nem lehet azt állítani, hogy mind ez úgy mond háborús zsákmány. A Szíriai Arab Hadsereg nem vesztett el 1200 tankot a fegyverraktáraiból, hanem csupán pár tucatot kevésbé védett pontokból. Az Iszlám Állam Irakban miután elfoglalta az iraki hadsereg raktárait szintén nem tett szert ennyi tankra és több ezer páncélozott gépjárműre. A legnagyobb hadi zsákmánya 500 darab páncélozott és katonai hammer volt egyszerre. Ez is bizonyítja, hogy ennek a félmillió fős hadseregnek több külföldi forrása is volt. Ma sorban derül fény olyan aktákra, amelyek hatalmas fegyver üzleteket bizonyítanak Ukrajnából és más kelet európai országokból. Az arab öböl menti országok rengeteg fegyvert és tankot vásároltak fel ezekből az országokból, hogy Törökországon és Jordánián keresztül Szíriába szállítsák a terroristáknak. Sokszor vadonatúj páncélozottak és tankok érkeztek a szíriai csatatérre. Az egyik csatához, amit a hadseregünk vívott a terroristák ellen, folyamatosan érkezett az utánpótlás légi úton. Egy valóságos légi hidat hoztak létre a fegyveres terroristák utánpótlásához, amit ezelőtt a történelem során csak az Izraeli-Szíriai háborúban láttunk 1973-ban, amikor az USA folyamatosan küldte Izraelnek a hadi utánpótlást. Itt érkezünk el a híres 137 milliárd dollár értékű összeghez, amit a katari volt külügyminiszter Hamad Bin Jaber Al Thani vallott be a híres tv-s beszédében (amikor országát a többi Szíriát támadó országgal együtt a vadászkutyákhoz hasonlította, amelyek egymás torkára ugrottak a vadat szabadon hagyva 2015-ben). Ezt a katariak által bevallott összeget ezek az országok nem a békés tüntetésekre szükséges poszterekre költötték természetesen, sem a szír kormány elleni graffitikre. Ez az összeg (137 milliárd dollár) az eddigi legnagyobb fegyverüzlet harmadának felel meg. Annak az összegnek a harmada, amit a szaúdiak fognak kifizetni az amerikai fegyvergyáraknak, hogy mindenféle fegyvert vásárolhassanak tőlük.

Bátran lehet állítani azt, hogy a világ legnagyobb fegyveres terrorista szervezetét az úgy mond Assad elnök ellenes Szíriai Forradalomnak hívták.

A fegyverek minőségének és mennyiségének köszönhetően – amit nyújtottak ennek a terrorszervezetnek – keletkezett a világ legnagyobb terrorista hadserege (nem beszélve a nekik nyújtott vegyi fegyverekről). A történelem legnagyobb terrorizmus szponzorálása a szíriai földön tevékenykedő banditáknak ment. A világ legnagyobb összecsapása egy reguláris hadsereg és terrorista hadsereg között a szíriai földön történt. A világtörténelem leghatalmasabb győzelmét a Szíriai Arab Hadsereg vívta ki magának a szövetségeseivel együtt. A Guiness Rekordok Könyvében is bátran meglehet írni azt, hogy a világ legnagyobb terrorista hadserege az úgy mond szíriai forradalom hadserege volt több mint fél millió zsoldos terrorista részvételével a világ összes tájáról sok ezer tankkal és páncélozott járművel. A világ legnagyobb összeesküvése Szíriában történt és a világ legnagyobb banditáknak szánt költségvetése volt az úgy mond Szíriai Forradalom költségvetése.

Ezek a számok, amikről az imént számoltunk be jelentik a valódi okát Trump elmenekülő döntéseinek, miután a világ legnagyobb terrorista hadserege lett elpusztítva – az USA és Izrael hadserege után – mivel már egyszerűen nem maradt neki semmi más Szíriában csak a homok. Ez a szíriai győzelem az oka Törökország törekvéseinek, megtörésének és az oka a török hadsereg megtorpanásának a határainknál.

Ez a győzelem az oka a nagykövetségek és nagykövetek beáramlásának Damaszkuszba. Azoknak a nagykövetségeknek, akiknek 8 éven keresztül az volt az álma, hogy Damaszkusz hegységét a hírhedt Qasioun hegyet – ahol a szíriai elnöki palota is található – uralják, de ehelyett a nagyköveteknek és nagykövetségeknek nem maradt más, minthogy behódoljanak és letérdeljenek a hegyünk lábai előtt, amit ők akartak irányítani.

Nekik, akik ma sorban állnak nem maradt más, minthogy megcsókolják Qasioun talpát és cipőjét. Nekik nem maradt más, mint könyörögni a megbocsátásért. Nekik nem marad más, minthogy megbánva az egész történelem és emberiség elleni bűneiket hosszan sírjanak és esdekeljenek Qasioun talpai előtt.

Naram Sarjon írását fordította Cadmus , javította Siroi Isi

Naram Sarjoon – A történelem legnagyobb terrorhordájának bukása, annak leltára és a követségek térdhajtása Damaszkusz hegye, Qasioun előtt. a Nemzeti.net-en jelent meg,

[andrewdawnbringer]

☢Az Atom☢ - A Fukushima I. atomerőmű-baleset (6.rész)

A Fukusima Daiicsi (Fukusima I) atomerőműben (japánul 福島第一原子力発電所 [Fukusima Dai Icsi]) a 2011. március 11-én, helyi idő szerint 14 óra 46 (közép-európai idő szerint 6 óra 46) perckor bekövetkezett tóhokui földrengés és az azt követő cunamiromboló hatásai súlyos nukleáris üzemzavarok és -balesetek sorozatát indították el.

 A földrengést követő napokban a helyzet gyors ütemben eszkalálódott. Három reaktorban teljes zónaolvadás(en) történt. Négy reaktorblokk szerkezetileg károsodott. Az erőműből nagy mennyiségben kijutott radioaktív anyagok több tíz kilométeres távolságig beszennyezték a környezetet. Ezért utóbb, a Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (INES) szerinti legsúlyosabb, 7-es fokozatba (nagyon súlyos baleset) sorolták be.

A 2012. július 23-án a japán kormány számára publikált független parlamenti bizottsági jelentés a katasztrófa fő okának egyértelműen az emberi felelőtlenséget jelölte meg – vagyis ember okozta katasztrófának minősítette a fukusimai balesetet. A beszámoló szerint az üzemeltető Tokiói Elektromosenergia-szolgáltató Vállalat(en) (TEPCO) vezetősége és az állami ellenőrző hatóság lebecsülte a kockázatokat és elhitte a nukleáris biztonság mítoszát, emiatt nem tett meg alapvető biztonsági intézkedéseket.

A földrengés időpontjában az atomerőmű hat – a TEPCO által üzemeltetett – forralóvizes reaktora közül, a 4-es, 5-ös és 6-os reaktorok karbantartás miatt nem működtek, az ekkor éppen aktív üzemben lévő 1-es, 2-es és 3-as reaktorok pedig a rengések kezdetekor automatikusan leálltak.

A percekig tartó, igen erős rengések során az erőműnél észlelt vízszintes irányú „megrázás” legnagyobb mért értéke ~0,5 g volt. (Ez 5 m/s² talajgyorsulást, vagyis mintegy 18 km/ó másodpercenkénti sebességváltozást jelent.)

Mivel a fűtőelemekben a nukleáris láncreakció leállítása után is jelentős mennyiségű hő termelődik, ezért további folyamatos hűtést igényelnek. A forralóvizes reaktorok hűtővizét keringető szivattyúk és a vezérlés működtetéséhez elektromos áram szükséges. Ezt viszont itt, az erőmű összes elektromosenergia-betáplálásának egyidejű kiesése miatt csak a veszélyhelyzetekre beépített üzemzavari dízelaggregátorokkal, és csak rövid ideig tudták biztosítani.

A reaktorok leállítása után 55 perccel ugyanis egy, a tenger alatti földrengés által kiváltott, 14-15 méter magasságú cunami érte el a létesítményt.Mivel az erőmű tengeri gátjait legfeljebb 5,7 méteres hullámok elleni védelemre tervezték, az ezt több mint kétszeresen meghaladó magasságú ár súlyosan megrongálta a telep berendezéseit. Tönkretette a tengervíz-szivattyúkat, a dízelaggregátorok üzemanyag-ellátását és hűtőrendszerét, valamint többméteres magasságban elárasztotta a komplexum alsó szintjeit. A dízelek kiesésével és az alsó szinteken meghibásodott elektromos rendszerek miatt - villanyáram híján - pedig leálltak a reaktorok aktív üzemzavari hűtőrendszerei, és kiesett a – külön-külön is több száz fűtőelemet tároló – pihentetőmedencék, valamint a külön épületben lévő használtfűtőelem-tároló hűtése is.

A három – alig egy órával korábban lekapcsolt – reaktorban, a fűtőelemekben továbbra is folyamatosan termelődő hő elkezdte elforralni a reaktortartályban az aktív zónát beborító hűtővizet. Ezért nőni kezdett a reaktorban a nyomás, és – mivel nem tudták pótolni az elforró vizet sem – csökkenni kezdett a vízszint. A keletkező gőzt a reaktortartály alatt körbefutóan beépített, tórusz alakú kondenzációs kamrában (GE Mark I típusú reaktorok) ilyen esetekre tárolt nagy mennyiségű vízen átbuborékoltatva lecsapatták. Ezzel átmenetileg sikerült ugyan a nyomás további gyors növekedését megakadályozni és az aktív zónát hűteni, de a reaktortartályból így elvont hő a tóruszban lévő vizet melegítette, tehát a reaktorban maradt. A tóruszban lévő víz felforrósodásával ez a passzív hűtés is leállt, ezért tovább nőtt az aktív zóna hőmérséklete és a nyomás. (A reaktortartályból elforró víz pótlása nélkül a vízszint ott lecsökken. Ha az aktív zóna [akár csak részben is] „szárazra kerül”, a vízből kiemelkedő fűtőelemek hűtés nélkül maradnak és túlhevülhetnek.) A dízelek kiesését követően már csak a beépített akkumulátorokról is üzemeltethető műszerek és alrendszerek működtek. Az akkumulátorok lemerülésével, néhány órával később végül ezek is leálltak.

A reaktorok és a pihentetőmedencék aktív hűtését csak a baleset után kilenc órával a helyszínre érkező mobil szivattyúk és aggregátorok segítségével próbálhatták meg újraindítani. Az elégtelen hűtés miatt a reaktorok hűtővizének vízszintje, az aktív zónák hőmérséklete és a reaktorok nyomása kritikussá vált.

A reaktorok leolvadása

A GE Mark I típusú forralóvizes reaktor, konténment és reaktorcsarnok tipikus felépítése (Fukusima Dai Icsi / 1–5 reaktorok). A jobb oldali képen (sárga) reaktortartályt (8), benne az aktív zónával (1), a körte alakú acélkonténment (19) veszi körül. A pihentetőmedencében (5) tárolják a (használt) fűtőelemeket (27). Az alul körbefutó tóruszalakú kondenzációs kamrában (24) nagy mennyiségű vizet (18) tárolnak.

Az 1-es, 2-es, és 3-as reaktorban teljes zónaolvadás történt.

1-es reaktor

A TEPCO becslése szerint 2800 fokot ért el az aktív zóna hőmérséklete 6 órával a földrengés után. Kevesebb, mint 16 óra után teljes zónaolvadás következett be, az olvadt üzemanyag lefolyt, és átégette a reaktortartályt. Ebben az időben vizet szivattyúztak a reaktorba, annak érdekében, hogy a legrosszabb forgatókönyv megvalósulását elkerüljék - az olvadt üzemanyag átolvasztja magát a konténment tartály falán, és nagy mennyiségű radioaktív szennyeződés kerül ezáltal a környezetbe. Júniusban a Japán kormány beismerte, hogy a reaktor konténment tartálya is átlyukadt, és folyamatosan szivárog ki belőle a beleszivattyúzott hűtővíz.

2-es reaktor

Március 15-én a TEPCO bejelentette, hogy a reaktortartály, amiben a nukleáris üzemanyag van, valószínűleg megsérült, és szivárog a hűtővíz. Ebből az következik, hogy a több ezer tonna beszivattyúzott hűtővíz nagy része kiszivárgott. 100 órával a földrengés után ebben a reaktorban teljes zónaolvadás történt.

3-as reaktor

Március 15-én a TEPCO bejelentette, hogy a reaktortartály, amiben a nukleáris üzemanyag van, valószínűleg megsérült, és szivárog a hűtővíz. Ebből az következik, hogy a több ezer tonna beszivattyúzott hűtővíz nagy része kiszivárgott. 60 órával a földrengés után ebben a reaktorban teljes zónaolvadás történt.

A Japán Atomenergia-Biztonsági Ügynökség álláspontja: az 1-es reaktor fűtőanyaga a hűtés leállása utáni ötödik órában teljesen megolvadt, majd a reaktortartály fenekén gyűlt össze. A NISA szerint a leolvadás a 2-es reaktorban 80, a 3-asban 79 órával a hűtés kiesése után történt.

A szárazföldi szennyeződés területi eloszlása a 2011. március 30. és április 3. közötti levegőben végzett sugárzásmérések eredményei (DoE/NNSA / IRSN) alapján.

A kényszerű reaktorlefúvatások, a reaktorcsarnokokat szétvető kémiai robbanások valamint a három reaktorban bekövetkezett zónaolvadás és a reaktorkonténmentek sérülései következtében nagy mennyiségű radioaktív szennyezés került a környezetbe.

A lefúvatások és a csarnokrobbanások következtében elsődlegesen a levegő, konténmentsérülések következtében pedig a talaj, valamint a talaj- és tengervíz szennyeződött. A levegőbe került radioaktív anyagokat a szelek a szárazföld és a tenger felett szétszórták. A levegőből ezek egy része így közvetlenül, illetve a csapadékkal a talajra és a felszíni vizekbe került.

A reaktorcsarnokok és a reaktorkonténmentek szerkezetig hatoló sérülései miatt az erőműből kikerült szennyezés mértéke közvetlenül nem volt mérhető. Ezért az csak a környezetben különféle helyeken és módon utólagosan elvégzett mérések alapján becsléssel állapítható meg.

Ezen becslések szerint az okozott szennyeződés összemérhető az 1986-os csernobili atomkatasztrófa hatásaival. A környékbeli földeken mért radioaktivitás szintje is összemérhető a csernobilivel, de a szennyezés kiterjedése itt korlátozottabb.

A Japán Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség Japán Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség(en) (NISA) 2011. június 7-én közzétett jelentése szerint a korábbi becsléshez képest kétszer annyi sugárz�� anyag került a levegőbe. A részben a TEPCO-tól független mérések eredményein is alapuló új becslések szerint a levegőbe került sugárzó anyag mennyisége a csernobili szennyeződés egyötödére tehető. (A korábbi becslés ennek még csak a felével számolt.) E szerint a katasztrófa bekövetkezésétől 2011. augusztus végéig eltelt majd fél év alatt 15 petabecquerel (PBq) sugárzó cézium-137 szabadult ki a környezetbe.

Egy 2011. október végi – a Japánon kívüli érzékelők által mért adatokat is figyelembe vevő – újabb becslésről beszámoló híradás szerint a baleset a radioaktív anyagok korábban becsült mennyiségének kétszeresét juttatta a levegőbe. A korábban nyilvánosságra hozott japán becslés ugyanis csak Japánban mért értékeken alapult, és nem számolt a tenger felé kiszökött szennyeződéssel.

A környékbeli lakosság – több ütemben történt – kitelepítése során az érintetteket csak késve és nem megfelelően tájékoztatták. A kitelepített lakosok abban a tudatban hagyták el otthonaikat, hogy rövid időn belül visszatérhetnek. A háziállatokat (kedvtelésből tartott- és haszonállatokat) sorsukra hagyták az evakuációs zónában. Gondozás híján sok állat szomjan-, illetve éhen halt. A szennyezett térségben még sokáig nagy számú kutya, macska és marha kóborolt szabadon.

A viszonylag gyors visszatelepítés miatt erősen szembetűnő a sugárzás által okozott mutáció a növényekben. 

Közben kiderült, hogy ez is fake. Forrás

A japánok azóta is próbálják feltérképezni, hogy pontosan mi a helyzet a reaktorokban. Egy robotnak sikerült felvételt készítenie a 3-as reaktorban. Olvadt fűtőanyag van odabent.

Egy másik robot a 2-es blokkban próbált felvételeket készíteni. Mindössze 2 órát bírt ki, mielőtt a sugárzás tönkretette. A 2-es reaktorban 650 Sv/h sugárzást mértek. Az azonnali bénulás és halál dózisra kb. 10 Sv/h -ra tehető. Tehát a halálos dózis 65-szöröse. 

Megolvadt rácsszerkezet , 2-es blokk. Jól látható az sugárzás okozta interferencia a képen.

( forrás ) ( forrás )

Ezek szemetes-zsákok. Mind. Erősen radioaktív hulladékokat tartalmaznak. 

© Arkadiusz Podniesinki

© Arkadiusz Podniesinki

Az eredetileg 20km-es kizárási zóna kísértetiesen hasonlít a Csernobili zónára. Bár itt nem lelhető fel a rusztikus Szovjet stílus, amely jelentősen hozzádott a Stalker feeling megeteremtéséhez. 

Annak ellenére, hogy enyhe emelkedés volt mérhető még 50km-es távolságban is, a zónát már csökkentették 20km-nél kisebb sugarú körre. Amúgy, Amerika és Kanada 80km-es zónát javasolt. Természetesen senkit sem érdekelt.

[aretsorozat]

54. 2/4.

Gyerekrablás 4.0. Pubé Nagyúr nagyon vadul.  Hívjál vissza nagyszünetben!

Szadó kicsírázik. Nagyszünet. Karó hazaér.

 CSAK EGY HÓRUKK, CSÓKOLOM!

 - Na, Krisztián, szerinted mi van a kezemben?

- A markod?

- Dehogy a markom. A markom is a kezem, nem?

- Nekem nem. Mert ha így csinálom, akkor a markom, viszont ha kinyitom, akkor a kezem.

- De attól az ugyanaz, nem?

- Neked lehet igen, nekem nem.

- De várjál már! A markom akkor se lehet a kezemben. Mert vagy a markom, vagy a kezem. Már ahogy te látod ezt. Belátod?

- Nem.

- Mért nem?

- Csak.

- Mert te egy ilyen makacs kölyök vagy?

- Nem vagyok kölyök.

- Akkor mi vagy?

- Gyerek.

- Aha. És a gyerek a kölyökben van?

- Ezt meg honnan veszed?

- Ha a kezedben a markod…

- Ez hülyeség, bácsi.

- Mért hülyeség?

- Csak.

Uhu. - Hát ez így zsákutca.

- Zsák?

- Zsák.

- Utcában a zsák, vagy zsákban az utca?

- Utcában van olyan, hogy zsák.

- Lódítasz, bácsi.

- Én nem.

- De.

- Jó, akkor ez is zsák…

- És akkor ez milyen zsák?

- Semmilyen.

- Olyan zsák sincs, hogy semmilyen.

- Hagyjuk a zsákot!

- Akkor… csókolom!

És a Hegyit Beszélő Gyermek már futna vissza a kis fa autóbuszhoz, ami ott parkol az óvodaudvar egyik szegletében, és persze nem megy sehová, noha van négy kereke, szintén fából, de a négy kerék csak kamu, úgy vannak a fakasznihoz szegezve. Viszont baromi szép kék, meg piros, és elöl két ülése van és két kormánya. És elöl sofőrből éppen üresedés van, tehát nem ártana azokat az apró lépéseket szaporázni. Mit szaporázni, húzni, zúzni, mint a csík, mert az autóbusz sofőri állást a rendkívül felelősségteljes brummogással és brümmögéssel errefelé gyorsan betöltik ám, aztán a tízórai kiosztásáig csak kihalási sorrend van. És akkor és erre az UHU bácsi nem megállítja?

- De várjál már!

Krisztián kelletlenül fékez le, és fordul félig vissza. A fene abba a jól neveltségbe. Az a félig se szimpatikus Olivér a leragasztott szemüvegével és az elálló füleivel meg a kacska lábaival máris közelebb van a buszhoz. Nehogy már egy ilyen előzze be a Hegyit Beszélő fenomént, he!

- Tessék?

- Még nem is találgattál egyet se, hogy mi van a kezemben.

- Mondtam már, hogy a markod.

- Jó. Kezemben a markom, de a markomban mi van?

Kit érdekel?! Vágná rá Krisztián, de a szeme sarkából látja, hogy Olivért már sehogy se előzheti be. Úgyhogy akár rá is ér kissé, mi a fenét viccel UHU bácsi a lépcsőházból, most éppen a zöld kerítés mögött állva a sétányon.  Vagy csatlakozzon az üldözzük a Semmit körbe-körbe, kacskaringóba futva és üvöltve  nevű játékot űző totál elmebeteg, de igen kacagtató társasághoz? Vagy menjen oda Csilla nénihez és szóljon neki, hogy UHU bácsi cukros bácsi, és akar valamit? Vagy valamilyen ürüggyel pofozza ki Olivért a buszból? És akkor a tízórai osztásig együtt brummoghatnak Kázmérkával, aki elég jó fej. Vagy mi lenne, ha azt mondaná Olivérnek, hogy hívja őt a Csilla néni? Aki éppen Ági óvó nénivel beszélget, és mindkettőjük kezében (és nem a markában) mobil telefon van. Vagy UHU bácsi hívja, mert van valami a markában?

Á, annyira még Olivér se hülye, hogy bevegyen egy ilyen olcsó trükköt.

- Hát gyere már egy kicsit vissza, hadd adjam oda! – szól rá Uhu bácsi.

Krisztián megbámulja a rácson átdugott kezet, abban a markot, és a kéz-marok arányból, meg annak a nyitottságából rövid saccolást végez a benne rejtőző dolog méretére. Hát…nem egy tíztonnás kamion, az biztos. Az pedig de király lenne! Egy kamion, aki transzformerré tud alakulni, vagy ufová. Ami igazi

ám, nem valami vásári műanyag szemét. Olyan, hogy elalélnának tőle a rajzfilm komputer animátorok.

A Hegyit Beszélő Gyermek úgy dönt, egy próbát megér. Egy woodoo pillantást küld Olivérnek, aztán visszaballag  UHU bácsihoz.

- Akkor mutassad!

- Találd ki!

- Cukor.

- Á, nem.

- Csoki.

- Á, az se.

- Fityisz? – rémlik fel a Hegyit Beszélőben a bátyja egy régi „tréfája”, amit talán a tavaly nyáron eljátszott vele vagy ötször, pedig legelőször se volt vicces.

- Majdnem.

- Akkor nem kell.

- Mi nem kell?

- Ami Uhu bácsinál van. – És ezzel Krisztián másodszor is elfordul, hogy végképp faképnél hagyja az öreget.

- De várjál már!

- Mi van?!

- Nem mi van, hanem tessék!

- Tessék?

- Gyere ide, és nyissad ki.

- Mit?

- Ha kinyitod, neked adom.

- De mit?

- Gyere csak!

A fene vinné el ezt a rosszarcú szomszédot. De most már tényleg kíváncsi, minek kerít ekkora feneket a mihez. Kertaihoz megy, megragadja a rácson átdugott öklöt, hogy az ujjakat rajta kihajtogassa. Uhu persze incselkedik vele, direkt erősen szorítja.

- De akkor tessék engedni!

- Nyissad csak!- De az Uhu nem rá néz „nyájasan”, mint ahogy azt eddig próbálta, hanem elfürkész a feje felett. Csak nem azt nézi, lesz-e üresedés

a buszsofőröknél? Mert arra várhat. Vagy Csilla nénire.

És akkor Uhu bácsi enged a feszegető kis praclinak, kinyitja az öklét.

Na és a markában nincsen a világon semmi. A Hegyit Beszélő megbámulja ezt a semmit. Tudhatta volna. Ez a fityisz féle trükk minimalizált változata.

Éppen lesújtó pillantással készült honorálni az ordenáré trükköt, amikor az üres kéz, de a másik is hevesen mozdul, megragadja őt a dzsekije nyakánál fogva, és megemeli. Mi? Mi van? Ez meg milyen játék, hé?

Uhu bácsi a Hegyit Beszélő Gyereket a kerítés tetején átemelné, ám nem vette számításba ama keresztvasat, ami a rácsozatot fent tartja össze. Olyannyira nem, hogy a karja beleütközik, és fájdalmasan be is üti. Uhu bácsi ösztönösen elengedné a gyereket, ám ha már ideáig eljutott, nem teheti. Viszont így nem tudja őt átemelni. Azt lehetne, hogy amíg az egyik kezével tartja, a másikkal

felülről átnyúl és úgy ragadja meg a kölyköt. Igen ám, csakhogy Krisztián súlya megvan tizenhét kiló, mint általában egy három és fél éves, jól táplált fiú gyermeknek. Kertai úr meg sose volt a testépítés és erőemelés megszállottja.

És mindennek a tetejébe Krisztián a tökéletes döbbeneten túlesve egyre inkább kezd a felháborodásának hangot adni, miszerint szirénázik, mint egy mentőautó, és visít, akár egy fülén megragadott süldő malac.

Nahát, több se kell a Csilla néninek, meg az Ági néninek. Mobil telefonjukkal a kezükben rohannak a tetthelyre, a kigombolt kabátjuk csak úgy lobog utánuk.

A kergetjük a semmit játék félbemarad, sőt, még a két kiváltságot élvező buszsofőr is elfelejt brümmögni.

- Mit művel maga, Kertai úr?! – kiált Uhu bácsira Csilla néni igencsak megemelt hangon.

- Jaj, csókolom, én csak…- és ezzel az öreg óvatosan leteszi Krisztiánt a pázsitra, mint akit csak egy ártatlan tréfán kaptak. – Mi csak azt akartuk játszani, hogy hórukk, de útban volt ez a kurva keresztvas.

- Hogy mit akart maga játszani?

- Mondom – vigyorog, és kacsint Kertai Krisztiánra. – Ugye, hogy ugye?

- Nem is volt semmi a kezében!- buktatja le a kisfiú az idős gondnokot, és

az óvó nénik háta mögött keres menedéket.

- Hát én hívom a rendőrséget!- dönt Ági óvó néni, és már nyomkodja is a mobilján a 112-öt.

- De ne tessék! Csilla néni! Én csak jót akarok!

- Hogy mit akar maga?

- Hórukk, csókolom!

De nem. Ez az érv nem győzi meg őket. Kertaira rájön a menekülhetnék.

Hogy rohanjon és bujdokoljon el a világ elől, akár a föld alá. De annyi ereje

még marad, hogy a rohanás helyett inkább az eloldalgást válassza. Mint akit tényleg csak egy buta játékon csíptek rajta.

                                              o

  A PÉNISZFA GYÜMÖLCSE

 Pubé Nagyúr több hónapi kutakodás után, aminek során nagyjából háromszáz csillag közel négyszázötven bolygóját látogatta meg, és az űrbékával ebből a célból megtett körülbelül tizenötezer fényévet, és egyik bolygónál se időzött egy-másfél óránál többet, foglyot sem ejtett rabszolgának, népet ki nem irtott, amennyiben nem adtak. Ahogy az egy csíz rabszolga kereskedő hajó rendes működése közben elvárható. Ám Pubé nagyúr nem ezt cselekedte.

Pusztán odaérdeklődött, hogy nő-e az adott planétán avokádó, és ha igen, eladó lenne-e belőle úgy húsz-harminc tonna. De nem hogy tonna, egy gramm se volt sehol, mivel erről a gyümölcsről nem is hallottak. Ajánlottak viszont mindenféle más gyümölcsöt. De mit ért vele Pubé Nagyúr, ha egyik se volt avokádó, de még ahhoz hasonló se. Ajánlottak helyette babér-majomfát, herezacskós akáciát, kétszikű tutikát, aminek a hidegen sajtolt olajától minden viszketés elmúlik.

Ebből aztán vásárolt is Pubé Nagyúr egy dézsányit, mert a „tengervíztől”, aminek a tisztítását egyre nehézkesebb volt megoldani, már jómaga is ugyanúgy egy merő keléstől, ekcémás pörsenéstől szenvedett, mint anno Szadó. Úgy tűnik, ez valahogy összefügg a kapitányra nehezedő felelősséggel, ami ha tehetetlen dühvel párosul még egy csíz hím legendásan acélos immunrendszerét is kikezdi.

Nos, kenegette is magát Pubé, de a kétszikű tutika olaja nem hatott. Vagy azért, mert eleve nem ért szart se, vagy csak mégse jó minden viszketésre.

Más esetben ennyi bőven elég ám ahhoz, hogy egy csíz űrbéka visszaforduljon egy kis termonukleáris dorgálásra, mert nem mehet el a híre annak, hogy rájuk lehetséges, sőt nyugodtan megtehető, mi több, ajánlatos rossz árút sózni. Ám Pubé nem fordult vissza, ami önmagéban sokat elárul erkölcsi lezülléséről.

Igen és bizony: a legénysége ugyanúgy egy gyenge, tutyimutyi, fő kínzómesteri címre és vezetésre alkalmatlannak alaknak kezdte őt látni, mint utolsó idejében Szadó Nagyurat. Hát ezért sumákolt, áskálódott, lázított annyit?

Hogy fél év se teljen el, és ugyanott tartson, mint a gyűlölt Szadó?

Aztán egy igen lealacsonyodott pillanatában, pusztán keserű öniróniából, megkérdezte az Űrbéka MI-jét, Mimink urat, hogy tudomása szerint melyik a legundorítóbb gyümölcs az univerzumban. És mert a MI azért mi, mert ige okos, és nagyon is jól tudta, hogy a három Szirén és a Cettaúr miatt mi zajlik a szegény űrbékájában, kétpercnyi kutakodás és mérlegelés után egy igen sajátos gyümölcsöt talált. A Grízi Kommodor, avagy Péniszfa termését.

Na most ennek a gyümölcsnek az a tulajdonsága, hogyha legyűrted valahogy az első falatot, utána viszont nem vagy képes a habzsolását abbahagyni. Kivéve azokat a rövid, de annál vehemensebb szüneteket, amikor is legyőzhetetlen koitálhatnék szállja meg a szerencsétlen áldozatot. A péniszfa gyümölcsére rászokás tehát egy pillanat műve, és megszabadulni ettől csak a halálba menekülve lehet. Az exitus okai lehetnek: kipukkadás, gerincsorvadás, vagy teljes szellemi leépülés. A péniszfa hatóanyaghoz, a pénuinhoz képest a heroin

csak egy igen kellemes dizájner drog. És ami a legfontosabb: az íze egy nagyon kicsit hasonlít az avokádóra. Már ahogy a szirének beszámoltak a beszerezhetetlen növény vagy gyümölcs vagy mi ízéről.

Ez az!

Hát így fog ő a három bestiától meg a házi barátjuktól megszabadulni.

Végre látszik az alagút vége.

A Gríz bolygó csupán négyszáz fényévre  szutyorgott akkor az Űrbékától, tehát tényleg csak egy nagyobb nekirugaszkodás volt oda. Brekk. A grízeket befenyegetni, hogyha nem adnak nyomban a három szirén és az egy darab cettaúr meggyilkolásához elegendő háromszor is elég adagot, akkor örömmel belerugdalja a bolygójukat a saját csillagukba, könnyen lezajlott, a nyelvi akadályok legyőzése után, amiben a MI szintén Pubé Nagyúr segítségére sietett. Az ötlet megszületésétől az akció lezajlásáig egy napnak se kellett eltelnie, és három kétszáz literes dézsában ott bűzölgött az Űrbéka központi kínzótermében a pénuint tartalmazó, a fa nevét meg nem hazudtolóan  pénisz alakú gyümölcsök. Pubé Nagyúr akkor két parancsot adott ki sürgősséggel. Az egyik, a gyümölcsökhöz hozzányúlni, netán azt megkóstolni az azonnali felkoncolás terhével tilos. Kettő: kivéve Hígafos Első Pribéket, akit

megbízott a tejszínes avokádó krém elkészítésével egy tucatnyi péniszből.

                                       o

 HÍVJÁL VISSZA NAGYSZÜNETBEN!

 Vágási Matyi csak azt az egyet nem értette, mért neki kell a Vérfarkas szurdok kerti munkáit is neki elvégeznie, amikor ez kifejezetten Laci bácsi munkája.

Már a legjobb tudomása szerint. Ám az öreg üvöltőművész egyre mélyebbre csúszik az apátiában, amióta kötelező a hangfogó ped-palackot az arca előtt viselnie, nehogy megint felkeljen ellenük az erdő, és fenyegető ostromgyűrűbe fogja a Kelet-Nyugati Sámánközpontot. Éppenséggel hálásak lehetnének Laci bá’nak, mert nem kizárt, hogy az üvöltözése hatására alakult meg a Csiki Mágikus Erdei Királyság. És ha ez így van, akkor nagyon is államalapító üvöltések voltak azok, és az öreg szobrot érdemelne még életében, nem hangtompító, kétliteres, szivaccsal telitömött műanyag göngyöleget. Faszobrot…

Ám az, hogy Laci bá’ államalapító hős, avagy szerencsétlen áldozat, csak eltéríti Matyit amaz értetlenkedésétől egy percig, hogy mért pont neki kell itt a szemetet, a kora tavaszi rohadásnak indult gazt és avart összegereblyézni, söprögetni és nejlonzsákokba gyömöszölni, hogy aztán a vadonat újnak látszó, alig húsz éves, de metálkék Honda Civicével a legközelebbi legális szemétlerakóba fuvarozza azokat.  Erről nem volt szó. Neki itt csakis az áruszállítás a reszortja, de az is csak az apja kedvéért, az anyja kérésére, és csak addig, amíg ki nem találja, mihez kezdjen a számítógép guru tudásával.

Bár három éve alig foglalkozik vele. És három év manapság az informatikában… Lehet, már régen őskövület, és még rendszergazdának se kellene így senkinek?

Még ez is, csikordul össze a foga, hogy két seprű lendítés-húzás között most megküzdjön ezzel a kételyével. Na jó, hát olvas ő, meg nyomul a neten, meg próbál naprakész lenni. De más nézni, mint csinálni.

Itt van például egy a letöttyedt, felázott kupac szar, mindjárt a Pántlikás Lada Szentély bejárata mellett. Ezt hogy seperje fel? Vagy gereblyézze össze?

És mért ide trottyant az a hülye Dezső? Amikor olyan széles, kerek nagy ez az erdő. Egy egész királyság, nem? És egy vaddisznóvá vált sertés egyáltalán mit járkál be ide?

Na jó. Dezsőre is haragudni tényleg kicsinyes. Azért disznó valaki, hogy oda szarjon, ahová akar. Dezső különben is jó fej. És ezt az abszolút felhígult kupacot akár figyelmen kívül is hagyhatja, nemsokára beissza a föld. Vagy nem teheti meg? Elvégre mégis csak itt bűzölög a szentéj bejárata mellett. Mit szól a zarándok, avagy turista, aki megnyugvást jön keresni a Ladánál, és egy nagy toccsantás disznólütyőt talál? Ennyire azért nem lehet falusi a filing.

Vagy igen? És ha ráhúzna egy adag avart? Úgy öt centit? Az eltüntetné a látványt, és leszigetelné a szagot. Amíg beissza a föld.

Ez az!

Ez a jó technika.

Matyi a szentéj oldalához támasztja a seprűt, megragadja a gereblyét,

amikor felrezeg a farmerzsebében a mobilja.

Ki a franc?

De hátha fontos?

Matyi előkotorja a kütyüt, megnézi a hívót. Süti! Amire fogadja a beszélgetést, Ágika persze bontja. Ez direkt csinálja? Matyit a gyorshívón visszacsörög, aztán amikor felveszi a szíve csücske, ingerülten belevakkant.

- Mi van?

Na persze Töreki tanárnőnek se kell több. – Mi az, hogy mi van?

- Mért hívtál?

- Már nem fontos.

- Mi az, hogy nem fontos?

- Az, hogy nem érdekes.

- De mért hívtál?

- Hogy hívjál vissza nagyszünetben.

- Nagyszünetben?

- Akkor.

- Mert most mi van?

- Kisszünet.

- És mikor lesz nagyszünet?

- Szerinted?

- Drága szívem, ha tudnám, ne kérdezném.

- Milyen pedagógus-gyerek vagy te?

- Nemsokára nyugdíjas pedagógus.

- Á, anyukád csak nem megy el?

- De.

- Nem engedjük.

- Jobb neki itt.

- Hol?

- A szurdokban.

- Mért, most ott vagy?

- Hol lennék? Nekem most ez a melóhelyem.

- És mit csinálsz?

- Avart gereblyézek egy nagy plecsni disznószarra.

- De tényleg?

- Tényleg.

- Aha. Remélem, kettő helyett is dolgozol.

- Ezt nem bírtad volna kihagyni, mi?

- Nem hát.

- Mikor lesz az a szünet?

- Számold ki!

- És akkor mért hívjalak?

- Megkérheted a kezemet.

- Mi? Mit…?

De Sütemény már bontja ám a vonalat, mert szuper érzéke van neki is a

szívatós végszavakhoz. Matyi meg csak bámulja a mobilját, ez meg most mi.

Az eszébe sincs újra hívni a nőt, úgyse venné már fel. Csak a nagyszünetben.

De az mikor is van? Nem a harmadik kicsengetés után? Az…nyolc negyvenöt, meg tíz az nyolc ötvenöt, meg negyvenöt az kilenc negyven, meg tíz az kilencötven, meg negyvenöt, az tíz harmincöt. Bingó!

Az még több, mint másfél óra.

És akkor az így lesz a frankó, a nagyszünetben, telefonon? Semmi letérdelés, virágcsokor, gyűrű a kis piros bársonydobozban? Kásásan elmotyogott duma?

A Matyi(k)ban kivirágzik valami fura kis virág, amit talán így lehetne hívni: vigyorka. Szurdokok mélyén nő, tavasszal nyílik, de csak félig ázott

disznószar és a Pántlikás Lada mellett. És virágázása után meg kell hívni

Laci bácsit is bent a büfében egy sörre. Meg aki még éppen ott van.

Hétköznap korán délelőtt nem lesz olyan nagy a ceh. De ha az lenne, az se

számítana most. Mert aki boldogan szerelmes, az könnyelmű, ugye.

                                                o

  MIT TUDJA AZT KARÓ?

 Karószemű Küklopsz barátunk ott követte el a hibát, hogy nem gondoskodott

Szadó Nagyúr maradványairól elég gyorsan. Már amennyiben őszinte volt a megkönnyebbülése, hogy végre megszabadult a pofátlan vendégétől.

Minden oka megvolt erre. Hiszen Szadó halálával vita nélkül visszanyerte a saját szigete tulajdonjogát, amit egy könnyelmű pillanatában a csíz haramiavezér kezébe adott. Ugyan ki perelné? Annyit a karószemű is tudott, hogy a csíz hímeknek nincsenek utódaik, tehát se gyerekük, se szüleik, hacsak a klónokat létrehozó keltető kádakat nem tekintjük annak. Na most egy keltető kádnak mért kéne egy csupa szikla, egy merő kagylóhéj kis sziget az Olümposz csillag harmadik bolygóján? És ki lenne az ügyvéd, aki postára adna neki egy levelet az esedékes hagyatéki tárgyalásról?

Karószemű Küklopsznak tehát nagyon is jól jött Zeusz dühe. Még azon az áron is, hogy a lopott ökörért cserébe inkasszálta a sziget összes vadkecskéjét.

Majd idővel szervál valahol egy kost meg pár gidát. Talán most nem is kecskét telepít. Birkát? Nyulat? Birkát és nyulat? Bár a birkák nagyon buták, a nyulak meg mindent összeugrálnak és összeszarnak. Marad mégis a kecske.

Miután Karószemű Küklopsz ez megbeszélte magával, egy kicsit rendet rakott a barlangban és a környékén. Na és Szadó Nagyúr maradványairól még mindig nem gondoskodott. Ehelyett, szinte kegyeletet érezve iránta, úgy döntött, ott hagyja az enyészettnek, ahol Zeusz mennykövével szénporrá és néhány megkövesedett, fekete cupákká sújtotta. Szikkassza ott a Nap, mossa el az eső, szívja be a föld, a hasznos terhet egyék meg a férgek, vigyék haza a hangyák, csipkedjék el a madarak, végül nőjön a helyén valami gaz, remélhetően nem annyira ocsmány és büdös, mint aminek köszönhetően oly kövéren kinőtt.

Néhány nap elteltével Karószemű Küklopsz nagy sóhajtozások közepette rájött, hogy semmihez sincs kedve, és ehhez képest is baromira unatkozik.

Na de hát mitévő is legyen?

Fogócskázni nincs kivel.

Veszekedni, üvöltözni, csapkodni, fenyegetőzni, anyázni pláne.

Még a kecskéit se figyelheti, melyik hol legel, döglik, kérődzik, ugribugrál, vagy netán éppen párosodik. Azért ez a rohadék Zeusz egy kost meg a gödölyét igazán hagyhatott volna. Egy ócska ökörért megölni a legjobb barátját és elvinni minden jószágát, nem túlzott büntetés ez? De az a baj ezekkel a pökhendi

istenekkel. Nem bírnak ezek mást, mint bosszút állva visszaélni a túlzott hatalmukkal. Zsarnokok. Fel titánok, harcra!

Az Olümposzra! Az Olümposzra! Zeusz kiherélése megér egy misét.

Még álmodozni is felesleges ilyesmiről.

Bár azt miért ne? Elképzelni jó.

Karószemű egy darabig a hátán fekve elképzelte, hányféleképpen bírná megölni Zeuszt, meg ha már ott jár, az egész kurva bagázst. Tűz. Vas. Szikláknak hajingálása. Aztán hasfalak puszta körömmel felszaggatása. A kiömlő belek spulnizása, mint az milánói makarónit. Labdázás levágott fejekkel. Istennők brutális meghágása.

De aztán ebbe is belefáradt. Pedig az ilyesmiben igen élénk a fantáziája.

Nyilván, a lelkük mélyén, ezért kedvelték egymást Szadó Nagyúrral.

Hogy volt köztük valami kémia, az biztos. Minek is tagadni?

Pláne most már, amikor úgyis…

Karószemű mérhetetlen rosszkedvűn ült fel. Megbámulta Szadó alig bűzölgő, inkább égett hús és kénkő szagú maradványait, aztán úgy érezte, egy jó nagy úszás talán jót tesz. Ezért leballagott a tengerhez, és belevette magát a habok közé. És csakugyan, mintha az úszás lazított volna valamit a komorságán.

Úszott hát tovább. Aztán amaz ötlete támadt, hogy meglátogatja öreg haverját, Poszeidont, aki ahhoz képest, hogy isten, elég jó fej. Minden esetre mindig van nála sült hal, sör, bor, ouzo, csajok, és imádja szapulni Zeuszt.

Szadó Nagyúr maradványa, mintha csak erre várt volna, hirtelen zsizsegésbe

kezdett. De nem, nem a nyüvek láttak munkához.

Karószemű barátunk ott követte el a hibát, hogy nem tudta, néha elég egy csíz hím egyetlen sejtjét életben hagyni, ha a körülmények amúgy megfelelőek.

Az egyetlen sejtből újra épül az egész test! Szőröstül- bősöstül ám, nem úgy, mint egy klón, hanem az elhunyt minden emlékével együtt. Persze honnan is tudhatta volna ezt Karó? Hogy amíg ő Poeszidonnál issza megint a Ragranok sört és zabálja hozzá a hagymás halat, a szigetén, mint valami igazán gusztustalan pöfeteggomba, építi magát újjá a Szadó?

                                       o

 LEÁNYKÉRÉS N + 40.0.

 - Nálad mennyi a pontos idő, hugi? – kérdez rá Matyi a turistaház büféjében

Boglárkára, aki momentán a söntés felelős.

- Ott van a falon az óra.

- Azt látom, de nálad mennyi?

- Ezer éve nincs karórám, nem igaz, hogy ennyit se tudsz már rólam.

Mobilom van.

- Azon mennyi!?

- Ne üvöltsél! Pont annyi, mint tegnap.

- Hülye liba!

- Anyád.

- Az a tiéd is.

- Nem baj. Még számolok veled.

- Számoljál most!

- Most nem érek rá!

A pult mellett tíz óra harminchármat mutat a fali óra.

Vagyis két perc múlva kicsengetnek nagyszünetre. Már ha az óra pontos. De egy

olyan plázában vett tucatárú sose az. Viszont nem is úgy árusítják, mint ami atomóra. Például az ő mobilján még csak harmincegy van. Matyi átnéz az ablak melletti asztalra, ahol szokásukhoz híven Kovács doci és Laci bá’ isszák a kora délelőtti első üveg sörüket, ezt most Matyi szponzorálásában. Egy pillanatra megkísérti az ötlet, hogy tőlük is megérdeklődi a pontos időt. De azt tudja, hogy ami az öreg üvöltő művész csuklóján ketyeg, az inkább egy Ella-krumpli,

Kovács doci várható szófosását meg nincs idege még félbeszakítani se, nem hogy meghallgatni, vélhetőleg az idő mérhetőségéről, természetéről, minőségéről és mineműségéről. Valamint és nyilvánvalóan arról a tényről, hogy nincs is. Márpedig idő az van, mégpedig most azon a módon van, hogy mindjárt kicsengetnek nagyszünetre. Vagy már ki is csengettek?

Matyi sík idegen caplat ki a büféből, ki a házból a szabadba, nehogy már kihallgassák a leánykérést, azt akkor napokig erről pletykáljanak, rajta röhögjenek. Különös tekintettel Boglárkára, aki a szex telefon girl állás helyett mégis inkább a pultos lányságot választotta. Mégis csak kényelmesebb hétköznap délelőttönként a söröket bontogatni a gyér személyzetnek, kifőzni az apja és Vérfakas János kávéját, és kiszolgálni a be-betévedő turistákat, mint elviselni azt a sok perverz bunkót, akik azt hiszik, hogy egy kilencvenes telefonszámot tárcsázva már mindent megengedhetnek maguknak. Mari néninek való az, de ő is csak úgy viseli el, ha kötöget közben. Vagy Izaurának, aki már jobban szeret csak csevegni róla, mint a szolgalmi soron strichelni.

Matyi megáll a szurdok közepén. Felnéz a Napra. Ő biztos halál pontosan tudja az időt, viszont most épp egy felhő mögé ballagott.

Lesz, ami lesz, csörög.

Megnyomja a legutolsó hívás opciót, aztán hallgatja a búgásokat.

Egy, kettő, három…tizenöt. Mi van? Akkor mégse csengettek még ki?

Vagy már végi is a nagyszünetnek? Annyira késik itt minden óra?

Húsz percet? Az nem lehet. Mágikus Királyság ide-oda, az idő eddig még nem bolondult meg.

Vagy nincs a telefon Süteménynél?

Ott csörög a tanáriban, ő meg a gyerekkel üvöltözik kint az udvaron?

És azért nem hallja senki, mert szokás szerint rezgőre állította?

Na már!

Nem lehet annyira feledékeny. Hiszen ő kérte, hogy most…

Vagy szívatja?

Szívatja!

De mért?

Most meg mi a bűne, hogy ezt érdemli?

Húsz, huszonöt, negyven.

Hát ezt nem fogja felvenni.

Ilyen nincs.

Matyi rosszkedvűen bontja a vonalat. Megbámulja a telefont, egy pillanatig

eljátszik az ötlettel, enged az indulatának, és a fák közé hajítja.

Ne már. Nincs pénze másikra, erről pedig még le se telt a hűségidő.

Zsebre rakja a telefont.

Most úgy sandít körül, látta-e valaki legújabb felsülését. Ki látta volna?

És különben is mit láthatott volna? Egy lúzer fazont, aki telefonálna, de nem sikerül. Nem az a ritkán előforduló eset az univerzumban.

De most akkor hová?

Vissza a büfébe?

Na ne! Tutira látnák rajta. A húga biztos. Bogit különben nem ártana megint megnevelni egy kicsit, ahogy megint elpimaszodik.

Á, jobb lesz, ha befejezi a szurdok kiganézását. Vagy mégis menjen a büfébe, és üvöltsön rá szegény Laci bá’ra, hogy dolgozzon a faszom helyette?

Ugyan már. Öreg ember, hadd igyon!  De például ha előbukkanna valahonnan Dezső, őt valagba lehetne rúgni. Annyira még nem vált vadkanná, hogy ezzel az életét kockáztatná. Itt járt vadkan Dezső, ő lett a nyerő, az áldozat Zrínyi Mátyás, belé szakadt a segélyért kiáltás, mert azt lett a gondja, hogy a bele kiontva…  Matyi csaknem elmosolyodik a kínjában kiagyalt versikén, miközben

ballag vissza a Lada Szentéjéhez, ahol is örömében a munkát jó másfél órája

félbehagyta.

Hol is tartott?

Ja, igen. Dezső életművét avarral, csiribú-csiribá, láthatatlanná takarni. Nahát, akkor rajta. A kezed járjon, ne a szád, ahogy a sztahanovista zsebes szólás inti a restet a négyes-hatos villamoson.

Matyi a gereblyéhez lép, megragadja a nyelét. Szemrehányó pillantással sújtja

a gyöngyházfényben lüktető Pántlikás Ladát, aztán majdnem nekilát, ám előtte még muszáj lebonyolítania önmagával egy kis veszekedést, a te tehetsz róla

című örökzöld dossziét megnyitva.

- Én egy normális arc voltam, amíg meg nem szálltál, öcsém!

- Az én voltam, öcsém!

- Te? Előttem térdeltek a nők, és nem én a nők előtt.

- Szánalmas kisfiú, az voltál, öreg.

- A halekságom előtt? Az élet császára voltam, öreg!

- De milyen élet volt az, öcsém?

- Ez milyen élet így, öcsém!

- Na jó, hagyjuk, hogy dögölnél meg.

- Te dögölj meg, de tényleg hagyjuk.

- Ma lesz a napja, hogy kirúgom azt a ribancot.

- Ne már!

- De.

- Tiltakozom.

- Leszarom.

- Szeretem őt!

- Azt is.

És persze ebben a pillanatban rezzen fel Matyi farmerzsebében a mobilja.

Elengedi a villa nyelét, amire az fájdalmas sóhajjal dől pontosan a disznó

lepény közepébe. Matyi ezt a malőrt nem is észleli, kapkodva veszi elő a készüléket. Sütemény az. Vérig sértve szól Matyihoz.

- Na mi van?

- Hogyhogy mi van?

- Akkor nem hívsz?

- Mi az, hogy nem hívlak?

- Nem hívtál!

- Dehogynem!

- Mikor?

- Pontosan akkor, nem?

- Engem nem.

- Ne már! Vagy negyvenet kicsörögött.

- Az enyém nem.

- Ne szórakozz, Süti, én hívtalak!

- Nem szórakozok.

- Hívtalak.

- Na jó, mindegy…

- Nem mindegy!

- De mindegy, ha neked nem fontos…

- De fontos!

- Akkor mért nem hívsz fel?

- Jó. Tedd le és rögtön hívlak.

- Már nem jó, mindjárt becsengetnek.

- Akkor…bassza meg!

- Most már mennem kell, szevasz!- és képes, és lenyomja. Ez a nő.

Matyi meg üveges szemmel mered a semmibe, a száját kissé eltátja.

Mint aki rémületesen nem ért semmit. Aztán a szemébe egy kevés értelem költözik. Megvan a megoldás! Csakis az lehet.

Rossz számot hívott. De hogy?

Matyi két markába fogja a készüléket, ellenőrzi.

Hát nem.

Vagyis de.

Sütit csörögte, el se nyomhatta, hiszen a gyorshívón tette.

A mobil átjátszó ördöge? Lehetséges az? Talán igen, de nem valószínű.

Na jó. Ezen kár molyolni. Délután az első dolga lesz elkérni Ágnestől a telefonját, és ellenőrizni. Akkor kiderül. Hogy hívta, vagy nem hívta.

Másodpercre pontosan a nem fogadott hívásoknál.

És ha kiderül?

Vagy ha kikéri magának, és a készüléket át se adja? Mondván, ugyan mi köze van hozzá, hogy őt ki hívta napközben, ki nem? Semmi köze. Még csak nem is jegyesek, ugyebár…

Matyi elteszi a készüléket, oda se nézve, lehajol a gereblyéért, megmarkolja a nyelét. Valami hideg és síkos. És büdös!

A jó francba!

Matyi nagyot nyög, aztán még nagyobbat káromkodik, és elhajítja szegény gereblyét. Még szerencse, hogy nem a Lada Szentéj üvegfalának.

                                        o

 HA A BALSORS SEGGBE BÖK…

 Az istenek alkonya

Hogy messzi van Battonya…

 Dúdolja Karószemű amolyan sírva vigadósan, amint kászálódik ki a tengerből

egy kicsit tökrészegen és taknyosan, mint a Hrabal szerinti igazi férfi.

Fos szagúnak csak azért nem fos szagú, mert mint az imént pontosan beszámoltunk róla, a tengerből kászálódik elő. Na most, hogy a mélyben tempózva hogyan jutott neki az eszébe az a helységnév, hogy Battonya, ha agyonütik, se tudná megmondani. Mindemellett erről még két sor ugrik be neki holmi kollektív emlékezetből, hogy azt mondja:

 Láncos kutya, ragranök

Ha a balsors seggbe bök…

 És ebből a két sorból is csak az északi istenek mindig legutolsó, véres leszámolásának gyűjtőnevét tudná indokolni, mivel ebből a márkából vedelte

a sört úgy nagyjából hektoliter számra Poszeidonnál. Hogy ebből micsoda fejfájás lesz! Hogy lüktet majd az abroncsba szorított, simára csiszolt agya! Hogy szúr majd a karó az egy szem szeme helyén! Hajaj! AValhallába kívánja majd inkább magát a többi duhaj alkesz közé, semmint a sör okozta másnaposság gyötrelmeit elviselje.

De ma még ma van, még ha alkonyodik is. És úgy rémlik, mintha lenne még

egy kis igazi kerítésszaggató kisüstije a barlangja mélyén, amit még jókor rejtett egy sziklamélyedésbe Szadó elöl. Mennyi lötyöghet abban a kis demizsonban?

Két-három liter? Na, az a sört szétcsapatni talán elég lesz.

 Ha a balsors seggbe bök

Rossz a kedvem szerfölött…

 Jut még eszébe plusz egy rím és keserű bölcselet, na meg az is, hogy mekkora bazi nagy költővé változott a tökrészegségből leereszkedően, de még a bekómálás előtti rövidke idősávban. Aztán kész, vége, másnap úgyse emlékszik semmire. Még arra se, min vesztek össze megint Posszeidonnal, nem hogy ilyen versikékre. De tényleg, min is vesztek össze? Máris elfeledte?

Zeuszon biztos nem. Abban megegyeztek, hogy egy sötét zsarnok, egy perverz bunkó.  Az ecetes hagymás halon? Á, akkor már inkább a sörön. De azon se, mert nem fogyott el, maradt elég annak az alkoholtól duzzadt képű szigonyosnak. De akkor min? A nőkön? Kizárt. Vagy mégis? Igen, azt mintha nehezményezte volna, hogy hagyta a három szirént a szigetéről elrabolni és rabszolgasorsra kényszeríteni. Mintha azok hajlandók lennének szolgálni bárkit is, mintha kényszeríteni lehetne őket bármire is. Három kéjvágyó dög.

Persze neki, személy szerint, semmi baja velük.

De nem, nem a sziréneken vesztek össze. Akkor meg min?

Karószemű ezen töprengve botorkált fel a tengerparttól a barlangjáig.

Láncos kutya!

Nem, ezen se.

Egyáltalán, mért is jutott ez az eszébe?

Ja, mert az öreg tengeristen javasolta, tartson akkor kutyát a kecskék helyett.

De az nem a legjobb ötlet. Egy kutyát külön etetni kell. Az nem él meg són és füvön. Bár semmi fáradság lenne odavetni pár cupákot, amikor magának úgyis kénytelen halászni, vadászni, bogarászni.

Na jó, legyen egy kutya. De akkor már kettő. De az megint nem jó, mert abból lesz a sok kutya. Sokat meg tényleg már gond és felelősség…

És Karószemű itt tartok a morfondírozásban, amikor sóbálvánnyá meredve

csak nézett ki a fejéből a karóján által.

Ilyen nincs.

És tényleg minek iszik annyit.

Ez már a delírium? Pedig még szét se csapatta a sört a dugi pálinkával.

Szadó Nagyúr ül a barlang bejáratánál, a hátát a sziklának döntve. Már ha hátnak lehet nevezni azt a testrészt, ami nem az eleje neki.

Szóval ott ül, felnéz Karószeműre és mosolyog.

Na most annál undorítóbb és egyben kísértetiesebb látvány nincs ám, mint amikor egy csíz hím mosolyog. Ha ilyet látsz, tudnod kell, hogy véged van.

És nem könnyen, gyorsan ám, mint a botnak. Nem. Előbb, uszkve öt perc alatt megőszülsz, aztán további öt perc múlva kihullik a hajad, és leválnak a testedről a nyúlványaid. Úgy mint az orrod, a füleid, az ujjaid, aztán a karod, a lábad, és a farkad is, ha van neked olyanod. Már gyárilag. A mosolygó csíz hím látványához képest a Gorgót nézni könnyed vásári mulatság, amit pedig szegény Lót még szegényebb felesége pillantott meg, az egy szatír mutogatásával se ér fel. Ne csodáljuk hát, és ne fogjuk Karószemű barátunk illuminált állapotára, hogy csak egy jó hosszú perc elteltével szólalt meg, és akkor is csak ennyit bírt magából kipréselni:

- Szadó? Ne már!

- Karó.

- Miiii?

- Hát te meg hol csavarogsz, öcsém?

- Hogy?

- Nem semmi, amilyen részeg vagy?

- Mért?

- Ezt tőlem kérded? Hát szerinted mért vagy részeg?

- Belőled kettő is van?

- Hát Bársony úrra célzol, őt ne is emlegesd! Remélem, őt legalább kiégette

belőlem Zeusz.

- Akkor…te vagy az?

- Most én kérem, miért? Kit vártál?

- De te meghaltál!

- Nem megy az olyan könnyen, tudhatnád.

- Az istenit!

- Na…ja. Örülj már egy kicsit! Haver! Testvér! Hogy is dúdoltad az előbb, ha a balsors seggbe bök?

Karószemű végre képes megmozdulni. Nagy löttyösen megindul, gyilkos pillantással sújtja Szadó Nagyurat, már ha a karóval nézést lehet ilyesformán is

értelmezni. Négykézlábra ereszkedik, bebújik a barlangba, morgolódva matat.

Egy idő után Szadó szól be utána.

- Ha azt a kevéske pálinkát keresed a demizsonban, az megittam.

- Micsoda?!

- Bocsi.

- Még ez is?!

- Úgyis eleget ittál már.

- Nem, ehhez…ehhez nem lehet eléggé berúgni!

[nemzetinet]

40 év “ideiglenesen állomásozás” után 35 ezer vasúti kocsin vonultak ki a szovjetek Magyarországról

1990. március 10-én írták alá Moszkvában a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról szóló egyezményt.

(Múlt-Kor)

A dokumentum szerint 1991. június 30-ig kellett kivonni az itt állomásozó szovjet haderő teljes személyi állományát.

A második világháború után – a többi kelet-európai országhoz hasonlóan – Magyarországot sem hagyták el a megszálló szovjet csapatok. Itt-tartózkodásukat az 1947. évi párizsi békeszerződés szentesítette, melyben szerepelt, hogy így biztosítható a kapcsolat az ausztriai szovjet megszállási övezettel. Miután Ausztria az 1955. május 15-i államszerződéssel visszanyerte függetlenségét, a szovjet haderő további magyarországi állomásoztatását az 1955. május 14-én megalakult Varsói Szerződés “legitimálta”.

Az 1956-os forradalmat leverő szovjet csapatok jogi helyzetét az 1957. május 27-én kötött szovjet-magyar kormányközi megállapodás rögzítette, de ez az alig három és fél oldalas dokumentum nem határozta meg sem létszámukat, sem itt-tartózkodásuk időtartamát, sem költségeik fedezésének forrását. Az “ideiglenesen hazánkban állomásozó” szovjet Déli Hadseregcsoport kivonása már 1958-ban szóba került, de a megvalósulásra még több mint három évtizedet várni kellett.

Fordulatot csak a nyolcvanas évek végének gorbacsovi reformpolitikája hozott. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a szovjet Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke 1988. december 7-én jelentette be az ENSZ-közgyűlés ülésszakán, hogy a Szovjetunió 1991-ig 25 százalékkal csökkenti kelet-közép-európai haderejét. Az önkéntes, részleges kivonás részeként Magyarországot 1989. április 25-én hagyta el az első szovjet alakulat, a kiskunhalasi 13. harckocsi-gárdaosztály.

A rendszerváltás előestéjén az ellenzék már a teljes csapatkivonást sürgette. Ezt szorgalmazta a Németh Miklós vezette kormány is, de mindenki tisztában volt azzal, hogy erre csak a nagyhatalmak közötti megállapodás után kerülhet sor. Gorbacsov és George Bush amerikai elnök 1989. december 2-3-i máltai csúcstalálkozóján aztán lényegében lezárult a hidegháború, véget ért a jaltai világrend, és bár konkrét megállapodásokat nem írtak alá, a Szovjetunió “elengedte” a kelet-európai országokat.

A szovjet-magyar csapatkivonási tárgyalások 1990. február 1-jén kezdődtek meg, a mindvégig feszült hangulatban tartott tárgyalások végső szakaszában megfigyelőként részt vett a márciusi parlamenti választásokra országos listát állító 12 párt képviselője is. Megállapították, hogy a magyar küldöttség mindvégig a magyar érdekek képviseletére törekedett, de kifogásolták, hogy az elfogadott dokumentum nem jelezte: a szovjet csapatok mindvégig jogalap nélkül tartózkodtak Magyarországon, és úgy vélték, a kivonulási határidőt jobban le lehetett volna rövidíteni.

A csapatkivonásról szóló kormányközi egyezményt 1990. március 10-én Moszkvában írta alá Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. A dokumentum szerint 1991. június 30-ig kellett kivonni Magyarországról az itt állomásozó szovjet haderő teljes személyi állományát, beleértve a szovjet állampolgárságú civileket, valamint a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket (a megegyezés a pénzügyi részről későbbre maradt). A kivonási ütemtervnél ügyeltek arra, hogy elsőként a csapásmérő, támadó erők távozzanak.

A csapatkivonás két nappal később kezdődött meg, amikor a Veszprém megyei Hajmáskérről egy szovjet harckocsizó alakulat hazaindult. Magyarországon mintegy 100 ezer katona és civil állomásozott 60 helyőrségben, katonavárosban és hat repülőtéren, a szovjetek több mint 27 ezer harcjárművel és gépjárművel rendelkeztek, ebből 860 volt harckocsi, 600 önjáró tüzérlöveg, az 560 ezer tonna különféle hadianyagból 230 ezer tonnát tett ki a lőszer, 100 ezer tonnát az üzemanyag. (Az óriási mennyiségnek az a magyarázata, hogy Magyarországon halmozták fel a feltételezett agresszióra válaszoló támadó hadművelethez szükséges harci anyagokat, továbbá a Csehszlovákiában állomásozó szovjet csapatok háborús konfliktus esetén való ellátásához szükséges stratégiai tartalékot.)

A felszereléseket, a harcászati eszközöket és a lebontott laktanyák épületelemeit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mándoki és tornyospálcai átrakó-pályaudvaron létesített katonai bázison rakodták át a keskeny nyomtávú magyar szerelvényekből a széles nyomtávú szovjet vagonokba. A szállításhoz 35 ezer vasúti kocsit vettek igénybe, másfél ezer szerelvényt állítottak össze, a hatalmas volumenű szállítás a MÁV-nak mintegy egymilliárd forintnyi árbevételt hozott. A szerelvények naponta indultak, hogy a felszerelés mellett a személyi állományt is visszaszállítsák a Szovjetunióba.

Az utolsó szovjet katonavonat a kijelölt határidő előtt, 1991. június 16-án hagyta el az országot a záhony-csapi határállomásnál, majd június 19-én 15 óra 1 perckor az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka is áthajtott a határon lévő hídon. Magyarország területén így 1944. március 19. óta először nem állomásoztak idegen csapatok. Ennek emléket állítva az Országgyűlés 2001-ben június 19-ét nemzeti emléknappá, a június 30-i határidő emlékére pedig június utolsó szombatját a magyar szabadság napjának nyilvánította.

A csapatkivonást elhúzódó vagyonjogi-pénzügyi vita követte, mert az 1957-es kormányközi egyezmény több kérdést nem tisztázott. A felek a hátrahagyott katonai objektumok át-, illetve visszaadása, leromlott állaga, valamint az okozott környezeti károk miatt hosszas vitába bonyolódtak. Végül “nulla megoldás” született: a magyar kormány nem fizetett a szovjet csapatok által hátrahagyott vagyonért, de nem is követelte az általuk okozott környezeti károk megtérítését. Az egyezséget 1992. november 11-én Budapesten írta alá Antall József miniszterelnök és Borisz Jelcin orosz elnök.

40 év “ideiglenesen állomásozás” után 35 ezer vasúti kocsin vonultak ki a szovjetek Magyarországról a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

Három tonna élelemmel indul átúszni az Atlanti-óceánt

Kilencezer kilométert úszik fél év alatt egy francia hosszútávúszó, hogy átszelje a Csendes-óceánt. Lecomte az első úszó akar lenni, aki Japánból San Franciscóig jut el.

Japán keleti partjaitól, a Csiba prefektúrában fekvő Csosi halászkikötőből indult, és San Franciscóba érkezik meg, 6 hónap múlva.

A sportember úgy tervezi, napi nyolc órát úszik, a nap többi részében pihen, alszik és eszik majd a kísérőhajón. A jármű másnap pont ott teszi ki, ahol előző nap felvette. Majdnem 3 tonna élelmet visznek magukkal.

Nemcsak a kalandvágy, hanem a tudományos érdeklődés vezérli őt és 8 tagú kísérőcsapatát. Tengeri kutatási programot akarnak végezni, hogy felhívják a figyelmet az óceán szennyezettségére és a vizet elborító műanyaghulladékra. Útvonala átvezet majd a hatalmas, Hawaii és Kalifornia között lebegő Csendes-óceáni szemétszigeten is. Úszás közben viselni fog testén egy olyan készüléket is, amely a cunami sújtotta Fukusima atomerőműből kiszivárgott radioaktivitás szintjét méri.

„Régóta úszom, és emlékszem, az apám tanított egyszer, hogyan ússzak az Atlanti-óceánban. Emlékszem, amikor kimentünk a tengerpartra, nem láttunk műanyagot sehol. Most meg akárhová megyek, mindenütt műanyag van. Most apaként, ennek óriási hatása van arra, hogy egyénként mit tehetek, … remélhetőleg az emberek többet tudnak majd erről a problémáról” – így Ben Lecomte.

A sportoló szerint mindenki a cápáktól félti, de ő azonban elsősorban a hideg víztől és a fájdalomtól. Ha sikerült a távot teljesíteni, ő lesz az első ember, aki átúszta a Csendes-óceánt.

Három tonna élelemmel indul átúszni az Atlanti-óceánt a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

Orosz Vezérkar hadműveleti főcsoportfőnökének sajtótájékoztatója a Szíriai Háborúról

Tegnap az Orosz Vezérkar hadműveleti főcsoportfőnöke, Szergej Rudszkoj vezérezredes és az Orosz Honvédelmi minisztérium szóvivője, Igor Konashenkov vezérőrnagy sajtótájékoztatót tartottak a Honvédelmi Irányító Központban.

Szergei Rudszkoj szerint február végén az Damaszkusz tartományi Kelet-Ghouta régióban a helyzet bonyolultabbá vált a Dzsabhat Al-Nuszra terrorszervezet és a hozzá csatlakozó más fegyveres csoportok miatt. Ezek a fegyveres alakulatok katonai akciókba kezdtek a szíriai kormánycsapatok ellen és fokozták a damaszkuszi lakónegyedek lövetését.

Szigorúan tartva magukat az ENSZ Biztonsági Tanács 2401. számú, február 24-én hozott határozatához, a szíriai kormánycsapatok semlegesítik a Kelet-Ghoutaban állásokat elfoglalt Dzsabhat Al-Nuszra terroristákat.

A polgári lakosság soraiban lehetséges áldozatok elkerülése érdekében, az Orosz Megbékéltetési Központ felügyeletével, humanitárius tűzszünet van érvényben február 28-tól. Humanitárius folyosókat létesítettünk annak érdekében, hogy a térséget el tudják hagyni a civilek, valamint a sebesülteket evakuálni tudják Kelet-Ghoutaból.

Polgári lakosok hagyják el Arbilt, Dumat, Kafr Batnat, Szabkat, Hamurijaht és Hazzet különleges folyosókon keresztül.

A helyzet Kelet-Ghoutaban döntően megváltozott. Mindenki láthatja a páratlan humanitárius műveletet.

  Tegnap reggel 27610 fő civil haladt át a humanitárius folyosón. Eddig összesen 44639 fő polgári személy hagyta el Kelet-Ghoutat, a harcok helyét.

A menekültek fogadásához és elszállításához szükséges infrastruktúra a humanitárius folyosó közelében került telepítésre. Az Orosz Fegyveres Erők felügyelete alatt meleg étel és egészségügyi ellátás biztosítását szervezték meg a rászorulóknak. A legközelelebbi kórházakban további férőhelyeket alakítottak ki a sebesült polgároknak.

Lehetőség van rá megfigyelni a Kelet-Ghoutat elhagyó civileket webkamerákon és pilóta nélküli repülőgépekre (UAV) szerelt digitális kamerák képein az Orosz Honvédelmi Minisztérium honlapján és központi orosz TV csatornákon.

Néhány felkelő csoport kész rá, hogy letegye fegyvereit és elhagyja Kelet-Ghoutat. Habár még várnak a külföldi támogatóik parancsára. Az orosz fél felhívja az illegális fegyveres csoportokra befolyással bíró minden erő figyelmét, hogy beszéljék rá a térségből történő távozásra őket a szükségtelen polgári áldozatok elkerülése érdekében.

Az elmúlt héten három humanitárius menetoszlop érkezett meg Kelet-Ghoutaba. Polgári lakosok 445 tonna élelmiszert, gyógyszert, valamint alapvető szükségleti cikkekhez jutottak hozzá. Újabb, 25 teherautóból álló ENSZ segélyszállítmány fog eljutni Dumaba, hogy ellátást biztosítson a polgári lakosságnak.

Minden intézkedésnek az a célja, hogy evakuálják a civileket és humanitárius segítséget nyújtsanak számukra. A tevékenységet az Orosz Megbékélési Központ szervezte és tartja fenn közösen a szíriai hatóságokkal. Az Egyesült Nemzetek képviselői és más nemzetközi szervezetek figyelemmel kísérik ezeket a tevékenységeket.

Az Orosz Központ ilyen segítségnyújtást Szíria más térségeiben is működtet.

Összeségében 3806 polgári személy hagyta el az Idleb tartományi deeszkalációs övezetet Aleppo tartomány felé, az Abu Al-Duhur és Tell Szultan közelében létesített humanitárius folyosón keresztül. A folyosót Oroszország-Irán-Törökország Közös Koordinációs Központja szervezte meg.

Így 23 841 ember tért vissza az Eufrátesz-folyótól keletre fekvő területekre, Deir Ezzor tartományban. Több mint 12000 ember költözött vissza Szalkhijah településre. Az Orosz Koordinációs Központ jelen van a településen.

Hangsúlyozni kell, hogy a militánsok nem hagynak fel provokációk megszervezésével, amelyek során mérgező harcanyagokat használnak fel annak érdekében, hogy a kormánycsapatokat civilek elleni vegyifegyver bevetéssel vádolják meg.

A Kelet-Ghoutat megszálló militánsok által előkészített provokációkkal kapcsolatban, az orosz félnek bizonyítékai vannak, hogy amerikai tanácsadók számos dzsihádista fegyveres csoportot képeztek ki Al-Tanf közelében azért, hogy vegyi fegyveres akciókat hajtsanak végre Dél-Szíriában.

Március elején szabotőr csoportokat telepítettek a déli deeszkalációs övezetbe, Daraa közelében. Az úgynevezett “Szabad Szír Hadsereg” (FSA) frakciói helyezkednek el a térségben.

Provokációkat készítenek elő mérgező harcanyagokkal töltött robbanószerkezetek felhasználásával. A jövőben ezt a helyzetet ki fogják használni annak érdekében, hogy a szíriai kormányerőket vádolják meg vegyifegyverek bevetésével.

Vegyi lőszerek össszetevőit már a déli deeszkalációs övezetbe szállították, néhány “nem kormányzati szervezet” humanitárius szállítmányának álcázva.

Militáns csoportok nem csak mérgező harcanyagok komponenseit birtokolják, hanem iníciáló anyagokat is cigarettás csomagoknak álcázva.

Emellett a Dzsabhat Al-Nuszra terrorszervezet, az úgynevezet “Fehér Sisakosok” támogatásával színlelt vegyi támadást készítenek elő Al-Habid és Kalb Luza települések közelében, 25 kilométerre északnyugatra Idleb várostól. Így 20 tartálynyi klórtartalmú harcanyagot szállítottak oda.

Azt tervezik, hogy az eseményt széleskörben sugározza a nyugati tömegmédia.

Ilyen provokációk fognak ürügyet adni az USA és koalíciója számára, hogy Szíria katonai és kormányzati létesítményeit megtámadja.

“Az Orosz Honvédelmi Minisztérium hangsúlyozza, hogy világos bizonyítékok vannak a lehetséges támadásra tett előkészületekre. Rakétahordozók csoportjai vannak a Földközi-tenger keleti részén, a Perzsa-öbölben és a Vörös-tengeren. Kérdéseket vet fel, hogy KIKET fog támogatni az USA ezekkel a csapásokkal? A Dzsabhat Al-Nuszra terrorszervezetet és a hozzákapcsolódó dzsihádistákat, amelyek véres merényleteket követnek el az országban? Az Orosz Vezérkar továbbra is fegyelemmel kíséri a helyzetet a Szíriai Arab Köztársaságban.” – mondta Szergej Rudszkoj vezérezredes.

Az Orosz Honvédelmi Minisztérium hivatalos képviselője, Igor Konashenkov vezérőrnagy a továbbiakban hangsúlyozta, hogy az utóbbi években, hónapokban és még a napokban is sok vádaskodás érte az Oroszországi Föderációt, és különösen az Orosz Honvédelmi Minsztériumot a Kelet-Ghoutaban kialakult katasztrofális állapotok és a sürgős humanitárius segítség szükségessége miatt. Emlékeztetett rá, hogy mindig szükség volt a sürgős humanitárius segélyszállítmányok, élelmiszerek, gyószerek és alapvető szükségleti cikkek eljuttatására Kelet-Ghouta lakosainak, valamint a gyerekek, betegek és sebesültek kimenekítésére.

Azonban mindez nem működhetett a terroristák beavatkozása miatt, akik “élő pajzsként” használták Kelet-Ghouta lakosságát és még a betegeknek sem engedték meg a térség elhagyását.

Igor Konashenkov vezérőrnagy szerint Oroszország az elmenekült polgári lakosok vallomásait dokumentáló jelentések százaival rendelkezik, akik szenvedélyesen elmondták újságíróknak, közöttük nyugatiaknak a militánsok által elkövetett rémtetteket. Szemtanúk számoltak be róla, hogy mi történt a beküldött segélyszállítmányokkal, közöttük a nemzetközi szervezetek adományaival. Mindent militánsok foglaltak le, a lakosság semmit sem kapott belőlük. Az élelmiszerek ára jóval magasabb Kelet-Ghoutaban, mint Damaszkuszban. A túlélésért küzdő lakosokat arra kényszerítették a terroristák, hogy hozzájuk csatlakozzanak és fegyvert fogjanak a szíriai kormánycsapatok ellen. Ez arra emlékeztet, hogy ugyanígy cselekedtek a megszálló militánsok Aleppoban, 2016 decemberében. Amikor kormányerők a várost felszabadították a dzsihádista fegyveresek uralma alól, akkor hatalmas raktárakban tárolt, sok száz tonna lejárt szavatosságú élelmiszer került elő, valamint nagy mennyiségű gyógyszer és egészségügyi ellátmány. Mindezeket a tételeket militánsok tartották birtokukban, miközben a békés polgári lakosságot éheztették.

Mindezért a nyugati országok képviselőinek, akik ezeket a militánsokat “mérsékelt ellenzéknek” merészelik bemutatni, meg kell érteniük, hogy emberellenes bűncselekmények elkövetők tettestársaivá válnak.

Ma, több mint egy évvel a felszabadítása után, Aleppo sikeresen újjáéled. Megnyíltak a piacok, szociális intézmények, iskolák és kórházak. Több mint 800 ezer fő szíriai tért haza az otthonaiba és békében él. A Orosz Honvédelmi Minisztérium képviselője szintén összehasonlította Aleppot az USA vezette koalíció által “felszabadított” Rakkaval. Az a város romokban hever, nincs benne áramszolgáltatás és vezetékes ivóvíz. A szociális és egészségügyi intézmények nem működnek vagy megsemmisültek a koalíció légirejének bombázásai eredményeként.

A legrosszabb Rakkaban az, hogy a hőmérséklet emelkedésekor a romok alatt maradt hullák megfertőzhetik a talajt és a vízforrásokat. A járványügyi helyzet a városban amiatt nem súlyos, hanem katasztrofális.

Azonban nemzetközi humanitárius szervezetek, valamint az USA vezette koalíció erről egyáltalán nem hajlandó tudomást venni. Ma senki nem léphet be Rakkaba, nem világos, hogy valójában kik uralkodnak a városban és kik felelősk ezért a katasztrófáért.

“Mára, intenzív tárgyalási folyamatok után az Orosz Megbékéltetési Központ elérte, hogy kedvező feltételeket teremtsenek Kelet-Ghoutaban a polgári lakosság szükséges segítséggel történő ellátására.” – erősítette meg Igor Konashenkov vezérőrnagy.

Ezenkívül hozzátette, ma annak érdekében, hogy biztosítsa a szíriai hatóságok által létesített humanitárius központ munkáját, az Orosz Honvédelmi Minisztérium 4100 készlet ágyneműt, párnákat és takarókat adott át Kelet-Ghouta lakóinak az ENSZ helyi irodájának kérésére. Több mint 427 tonna élelmiszert, tábori konyha felszereléseket melegételek készítéséhez Kelet-Ghouta lakosságának, valamint nagy menniségű palackozott ivóvizet. Egy orosz katonai teherszállító repülőgép további 3000 készlet tábori ágyat és több tíz tonnányi élelmiszert szállított le Kelet-Ghouta lakosságának.

Éppen a sajtótájékoztató előtt, beszélni tudtam a genfi Szíriát segítő humanitárius bizottság orosz képviselőjével.” – mondta Igor Konashenkov vezérőrnagy – “Tegnap volt ennek a munkacsoportnak az ülése, ahol az ENSZ damaszkuszi koordinátora egy videókonferencián részletesen beszámolt a Kelet-Ghoutaban tapasztalt helyzetről. Nagyon meg volt elégedve az Szíriai Orosz Megbékéltetési Központ munkájával, amit az előkészületek, tárgyalások minden szintjén végez a polgári lakosság Kelet-Ghoutaból történő evakuálásának megszervezésével. Az ENSZ szíriai képviselője megerősítette, hogy a militánsok által megszállt területeken élő civilek önkéntes alapon hagyják el Kelet-Ghoutat. Ezenkívül elmondta, hogy a szíriai biztonsági erők nem sértettek emberjogi szabályokat a humanitárius folyosók biztosításakor Kelet-Ghoutaban.”

A fentebb idézett jelentés szerint az Egyesült Nemzetek képviselője számos panaszt regisztrált a Kelet-Ghoutat elhagyó civilektől a militánsok által elkövetett visszaélésekről, az ellopott humanitárius segélyekről, gyógyszerekről és a lakosság veszélyes helyekről történő evakuálásának megakadályozásáról.

Igor Konashenkov vezérőrnagy újra hangsúlyozta, hogy az Orosz Megbékéltetési Központ jelenleg különleges humanitárius műveletet hajt végre, amelyhez hasonló még nem volt, hogy segítse Kelet-Ghouta polgári lakosságát Szíriában.

“Ma jobban szükséges, mint bármikor és lehetséges segíteni ezeknek az embereknek, Nem szavakban, hanem valódi tettekkel.” – mondta. “Amióta a sok ezer, Kelet-Ghoutaból menekülő civil látható élő felvételeken, az Orosz Honvédelmi Minisztérium honlapján és adásban van a médiában, nem érkezik valódi segítség azoktól, akik állítólag segíteni akartak nekik, főleg az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Franciaországból és Németországból. Ezért mostanára világos, hogy korábban nem a civileket támogatták Kelet-Guthaban.

“Oroszország megteremtette minden feltételét annak, hogy segítséget lehessen nyújtani szíriai embereknek. Több ezernyi kelet-ghoutai szíriai polgár van biztonságos helyen. Habár egészségügyi ellátásra, élelemre, vízre, meleg ruhára és alapvető szükségleti cikkekre van szükségük. Ezért az orosz fél felhívja a nyugati országok és nemzetközi humanitárius szerveztek figyelmét, hogy a szavaikat váltsák tettekre és tartsák be a többször adott ígéreteiket a Kelet-Ghouta polgári lakosságának történő segítségnyújtás érdekében!” – jelentette ki Igor Konashenkov vezérőrnagy.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg, Mil.ru

Orosz Vezérkar hadműveleti főcsoportfőnökének sajtótájékoztatója a Szíriai Háborúról a Nemzeti.net-en jelent meg,

[korkep-blog]

Koreai válság: Nagyhatalmi érdekeken élősködés és a nukleáris zsarolás. Lesz-e ebből atomháború?

Ma húsz éves a világ első kommunista dinasztiája

Ma húsz éves a világ első kommunista dinasztiája. 1997. október nyolcadikán vált Észak-Korea pártfőtitkárává Kim Dzsongil, az államalapító Kim Ir Szen fia, a jelenlegi pártfőtitkár, Kim Dzsongun apja.

  A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) létrejötte óta komoly fejtörést okoz a térségbeli hatalmaknak, ami mára odáig fajult, hogy az atomháború lehetőségét sem zárják ki. Az észak-koreai rezsim szinte napi rendszerességgel fenyegeti meg az USA-t atomtámadással, ami óriási nemzetközi feszültséget okoz. Nem véletlenül.

  Az észak-korai kommunista dinasztia: (balról jobbra) Kim Ir Szen államalapító, Kim Dzsong Il pártfőtitkár, és fia, Kim Dzsongun pártfőtitkár. Forrás: CNN.com

  Érdekek középpontjában 

  A KNDK a távol-keleti hatalmak (Japán, Dél-Korea, Kína, Oroszország és e tekintetben az USA) érdekeinek ütközőzónája, érintkezési pontja. Léte mindig is valamelyik nagyhatalom kegyétől függött, így a gazdasági és társadalmi haladásban eredményeket felmutatni teljességgel képtelen rezsim stratégiája kimerül a nukleáris zsarolásban és a nagyhatalmi érdekeken történő élősködésben.

  Ennek oka, hogy a KNDK a világ legmilitarizáltabb országa, komoly hiányosságokkal küzd. Észak-Korea 15 milliárd dollárnyi éves GDP-jének 23,3 százalékát költi haderőre. 1,2 millió fős hadseregét 600 ezer tartalékos és a 5,7 milliós Munkás-paraszt Vörös Gárda egészíti ki, ezzel a világ negyedik legnagyobb haderejével rendelkezik.

  Katonasága azonban annyira elavult, hogy egy hagyományos háborúban a térségben mindenkivel szemben alul maradna – még ha Szöul porig bombázására meg is vannak az eszközei, a háborút nem nyerhetné meg.

  Így a politikai rezsim felett állandóan ott lebeg Damoklész kardja – ezért pót megoldást kerestek: az atomarzenál kiépítését.

  Állandó hadgyakorlatozással nem csak a hadsereget tartják karban, hanem a lakosság félelmeit is életben tartják. Fotó: BBC.com

  Kezdetben szovjet segítséggel

  A KNDK nukleáris programja az 1950-es évekre vezethető vissza. Akkor még a Szovjetunió volt legnagyobb szövetségese, az ő segédletével építette első atomerőműveit. Ez a program még belefért a nemzetközi megállapodásokba, sőt, 1970-ben a jongbjoni atomreaktor felügyelete céljából beengedték a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökséget (NAÜ) is.

  1985-ben Phenjan szerződéses kötelezettséget vállalt, hogy nem fog atomfegyvereket fejleszteni. 1991-ben, a hidegháború lezárulásával az USA bejelentette, hogy kivonja atomarzenálját Dél-Koreából, majd ez utóbbi és a KNDK közös nyilatkozatban kötelezte el magát a Koreai-félsziget teljes atommentesítése mellett.

  A válság azonban nem váratott sokat magára. A NAÜ az ország összes atomlétesítménye felett felügyeleti jogot követelt magának. Ezt Észak-Korea elutasította, majd azzal fenyegetőzött, hogy kilép az Atomsorompó Egyezményből. A válságot az oldotta fel, hogy az USA-tól katonai garanciákat és évi 1 millió tonna kőolajat kapott. Lényegében ez volt Észak-Korea első eredményes zsarolása.

  A jongbjoni atomerőmű, amelyet hadászati célú hasadékanyagok előállítására használ az észak-koreai rezsim. Egy ideig nem üzemelt, idén januárban indították újra – hivatalosan. Forrás: DW.com

  Jött a lejtő

  2000-ben azonban az USA felfüggesztette a szállításokat, mire három évvel később a KNDK kilépett az Atomsorompó Egyezményből. És kiderült, hogy előrébb járnak a nukleáris fejlesztések területén, mint azt a nyilvánosság gondolta.

  A katonai célú atomprogram már az 1970-es években elkezdődött, és a ’80-es évekre már rendelkezett minden szükséges eszközzel, amellyel atombombát lehet készíteni, már plutóniumot is képes volt előállítani. Később egy pakisztáni atomtudós által működtetett feketepiaci hálózattól megszerezte az urándúsításhoz szükséges tudást. Ennek birtokában új lendületet kapott Észak-Korea nukleáris fegyverkezése.

  2006 októberében hajtotta végre az első atomkísérletet (egy 1 kilotonnás robbanás 4,3-as erősségű földrengést okozott). A következőre 2009-ben került sor (6-9 kilotonna és 5,1-es földmozgás kíséretében), majd 2013 februárjában, 2016 januárjában, szeptemberében, és most, 2017 szeptemberében.

  A legutólsó azért keltett nagy riadalmat nemzetközi körökben, mert egy kétfázisú, fúziós bombáról volt szó (avagy hidrogénbombáról), amely rávilágított az észak-koreai katonai atomprogram valódi képességeire.

  Egy néhány kilométeres magasságban felrobbantott hidrogénbomba hatalmas pusztítást vinne végbe. Egy felszíni vagy felszín közeli robbantás az egész északi féltekét radioaktív porral terítené be. Illusztráció: Youtube.com

  Ballisztikus rémálom

  Ehhez társul még a rakétaprogram, vagyis a célbajuttató eszközök fejlesztése, amelyek közül két esetet érdemes felidéznünk: idén július 4-én 2800 kilométer magasra lőttek ki egy rakétát amely aztán 970 kilométerrel odébb zuhant a tengerre. Ez megfelelő szögbeállítással 6700 kilométeres hatótávolságot jelent. A másik jelentős kísérletre ugyanezen hónap 28-án került sor, amely akár 8000 kilométeres hatótávot is produkálhatott volna.

  Idén tehát nyilvánvaló vált, hogy Észak-Korea a szó hagyományos értelmében atomhatalommá vált, és vannak célbajuttató eszközei, melyekkel az USA legfontosabb szövetségesein kívül (Japán, Dél-Korea) Hawaiit és az Egyesült Államok nyugati partjait is el lehet érni. Sőt, egyesek szerint Chicago sincs biztonságban. Miért nem tört ki már az atomháború?

  Kínai dilemmák

  Elsősorban azért, mert a térségben senki sem akar valódi háborút (egyelőre). Valóban senki, még maga Kim Dzsongun sem. Az ő célja, hogy az általa vezetett politikai rezsim létjogosultságát az USA és szövetségesei is elismerjék, és ne hagyják ki a félsziget jövőjéről folytatott tárgyalásokból.

  Kína sem szeretne háborút, mivel azt Észak-Korea aligha nyerheti meg. Kína számára a KNDK puszta léte is előnyöket biztosít: például megakadályozza, hogy legiparosodottabb északkeleti régiója közvetlen közelében megjelenjenek a nyugati cégek a maguk dollárdiplomáciájával, elcsaklizva a befolyást és a profitot.

  Japánt sem kell félteni, folyamatosan fegyverkezik, és építi ki hadseregét. Saját haderején kívül 55 ezer amerikai katona is állomásozik a szigeten, a haditechnikai korszerűségéhez pedig nem férhet kétség – mégiscsak japánokról van szó. Forrás: sputniknews.com

  Azonban Kína sem örül, hogy ennyire kezelhetetlen szövetségese van, aki állandó jelleggel provokálja a fél világot. Leginkább azért, mert Észak-Korea miatt mások is (akár a Dél-kínai-tenger országai is) rakétaprogramba kezdenek, amivel elterjednének a tömegpusztító fegyverek – az pedig senkinek sem lenne jó. A másik komoly probléma, hogy épp Észak-Korea szolgáltat provokációival indokot arra, hogy Japán feljogosítva érezze magát a fegyverkezésre.

  Japán egyszer már gyarmatosította a félszigetet, emiatt a dél-koreaiak is kissé neheztelve tekintenek rá. Japán e tekintetben a térségben mindenki számára a történelmi ellenség szerepére van kárhoztatva. Kínának pedig rendkívül kínos, hogy Észak-Korea épp Japán felé lövi ki ballisztikus kísérleti rakétáit.

  Észak-Korea tehát nukleáris zsarolással, és a feszültség fenntartásával, sőt fokozásával akar előnyökhöz jutni. Mivel ez az állapot hasznos számára, ezért nem érdekelt a háború kirobbantásában, hiszen akkor arra kényszerítené Kínát is, hogy beavatkozzon, márpedig az valószínűleg a rezsim végét jelentené.

  A gond az, hogy a végtelenségig egy húr sem feszíthető, tehát jönnie kell egy fordulópontnak. Kérdés, hogy pontosan milyen következményekkel fog majd járni: háború, vagy viszonylag békés újrarendezés.

  MAT, Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Nyitókép: askmen.com

[nemzetinet]

Börtönben a választáson indult lelkész

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Nagy Péter lelkészt, aki több mint két hónapja a kecskeméti börtönben raboskodik. A pünkösdi karizmatikus közösségi lelkipásztor három büntetőügyben – köztük csalásban és sikkasztásban – érintett. Ugyanakkor ártatlannak tartja magát, szerinte a politika áll a büntetése mögött, ugyanis az előző választásokon a váci polgármesteri székért indult független jelöltként a Fidesszel szemben. Több korrupciógyanús ügyben pedig maga tett feljelentést. Személye azért is érdekes, mert lánya nemrég még Habony Árpád informális miniszterelnöki tanácsadó kedvese volt. Nagy Péter lapunknak elmondta, pozitív benyomást tett rá a kormányfő bizalmasa.

– Szokatlan egy lelkészt a rács mögött látni. Hogy kerül Isten szolgája az elítélt bűnözök közé? – Lelkészként felkérést kaptam arra, hogy egy vállalkozásnak segítsek egy gyülekezeti ház létrehozásában Bicskén. Mivel a munkámmal meg voltak elégedve, később lehetőséget kaptam arra, hogy üzleti alapon tovább dolgozzam. A szóban forgó vállalkozásban aztán belekeveredtem egy rendőrségi nyomozásba, ugyanis – mint az eljárás során kiderült – az üzlettársak gazdasági bűncselekményeket követtek el, így nem fizették be a társaság után az adót. Magam több szerződéskötés előkészítésében vettem részt, továbbá ingatlanok felkutatása is a feladataim között volt, ezért a bíróság engem társtettesként bűnrészesnek minősített (jogi szempontból a kettő különbözik: egyszerre társtettes és bűnrészes nem lehet az elkövető, vagy egyik, vagy másik – a szerk.). Az ítélet szerint ugyanis nekem tudnom kellett arról, hogy a cég tulajdonosai nem fogják befizetni az adót.

– Ugyanakkor a Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint egy másik ügyben is elítélték folytatólagosan elkövetett csalás miatt, két év szabadságvesztésre, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. Voltaképpen hány büntetőügyben érintett? – Összesen három büntetőeljárásban. Az egyiket már említettem, azért ülök jelenleg a kecskeméti börtönben. Egy másik ítélet marasztalt el csalás miatt, és érintett vagyok egy harmadik ügyben is, amelyben még nem hozott a bíróság jogerős ítéletet.

– Utóbbi miről szól? – Annak az a lényege, hogy állítólag elsikkasztottam 1,2 millió forintot annál a birkózóegyesületnél, amelyet a saját 70 millió forintomból tartottam fenn az elmúlt 15 évben.

– Az eddig született jogerős bírósági ítéletek alapján mennyi időt kell börtönben töltenie? – Három év letöltendő börtönbüntetést kaptam, ugyanakkor, ha kedvezményt kapok, akkor ténylegesen két évet kell raboskodnom. Eddig két hónapot töltöttem le a büntetésemből.

– Mire számíthat, ha a harmadik büntetőügyben is elmarasztalják? – Teljes képtelenségnek tartom, hogy abban elítéljenek. Az egy szándékosan kreált műügy.

http://mno.hu/

– A csalási ügyében közel 50 millió forint vagyonelkobzásra is ítélték. Ezt a nagy összeget már ki tudta fizetni? – Ennek az ügynek az iratai még a Kúria előtt fekszenek, ugyanis véleményem szerint ebben az eljárásban a váci bíróságon meghamisították többek közt a tárgyalási jegyzőkönyvet. Továbbá úgy hoztak ellenem ítéletet, hogy sem károkozás, sem jogtalan haszonszerzés nem történt.

– Ugyanakkor az ügyben jogerős ítélet született. Módjában áll kifizetni a közel 50 millió forintot? – Jelen pillanatban ezt nem áll módomban kifizetni.

– Pedig úgy tűnt, korábban jómódban élt. Néhány évvel ezelőtt egy egyedi Jaguarral közlekedett. Ezt több újságcikk is megemlítette, amikor a 2014-es önkormányzati választásokon a váci polgármesteri székért indult. Megvan még az autó? – Már nincs meg. De az újságok azt elfelejtették megírni, hogy az 1990-es évektől kezdve több vállalkozásomban is számtalan ellenőrzés volt, amelyek rám nézve pozitív eredménnyel zárultak. Továbbá 2010-ig talán három vagy négy vagyonosodási vizsgálat is volt ellenem, amelyek során megállapították, hogy az adott időszakban százmillió forintos nagyságrendben volt legális, bevallott, adózott jövedelmem. Úgy vélem, ma minden vállalkozót úgy állítanak be, mint gazdasági bűnözőt, illetve mindenki, aki az átlagosnál jobb körülmények közt él, az a közvélemény szemében automatikusan csaló és bűnöző. Kivéve, ha politikus, esetükben ugyanis ez elfogadott.

– Úgy tűnik, hogy ön a felsorolt büntetőügyekben a körülmények áldozatának tartja magát. Ugyanakkor a cégadatbázis például arról árulkodik, hogy számtalan végrehajtási eljárás és több cég kényszertörlése is fűződik a nevéhez, arról nem is beszélve, hogy a cégvezetéstől is eltiltotta a bíróság. Nem érez felelősséget? – Már a meggyanúsításom előtt, 2007 táján elkezdtem kiszállni a cégeimből, és a lelkészi tevékenység felé fordultam. Valóban több cégem volt, azonban ezek többsége olyan társaság volt, amelyekre vállalkozást szerettem volna építeni, s amelyek végül nem indultak el. A választás után döntöttem úgy, hogy mindenből kiszállok, és tulajdonképpen bedobtam a gyeplőt a lovak közé. Több adóvizsgálat is zajlott ellenem, ezek közül a legutóbbi eredménye épp a börtönbe vonulásom előtti hetekben érkezett meg. Ebben az állt, hogy az egyik adónemben körülbelül egymillió forinttal kevesebbet, egy másik adónemben pedig nagyjából 500 ezer forinttal többet vallottam be.

– Ennek némileg ellentmond, hogy évek óta – és jelenleg is – szerepel a neve a tízmillió forintot meghaladó adótartozók feketelistáján. – Szerintem ez inkább azzal áll összefüggésben, hogy 2014-ben és 2015-ben körülbelül egymilliárd forint értéket érintően tettem büntetőfeljelentéseket Vácon, politikusok által elkövetett gazdasági bűncselekmények miatt. Az, hogy a nevem szerepel a listán, egyértelműen a feljelentéseim következménye lehet.

– Több mint fél tucat korrupciós ügyben tett feljelentésről van szó. Ezeknek mi lett a sorsa? – Ezeket az ügyeket egytől egyig eltussolták. Pedig adócsalás, fiktív számlázás és sikkasztás miatt is feljelentéseket tettem. Az egyik feljelentésem például arra vonatkozott, hogy miként kerülhetett egy 35 millió forintos sátortető Vácnak ezen összeg többszörösébe. Erre azt a választ kaptam, hogy a beérkezett árajánlatok közül a legolcsóbb közel 90 millió forintos volt. Erre válaszul elküldtem egy 40 millió forintos árajánlatot, ám érdemi vizsgálat nélkül lesöpörték az észrevételemet. De nem foglalkoztak a hatóságok érdemben azzal sem, hogy 5-10 ezer tonna veszélyes hulladékot borítottak le tiltott helyen Vácon.

– Visszatérve a lelkészi tevékenységére: jól tudom, hogy a Hit Gyülekezetében kezdte a lelkészi tevékenységét? – A Hit Gyülekezetében tértem meg, nagyon hálás vagyok a közösségnek, és úgy gondolom, hogy óriási szerepe van abban a gyülekezetnek – és az ott kapott tanításoknak –, hogy az életem pozitív irányt vett. De én a pásztói gyülekezetnek vagyok már 25 éve társadalmi állásban lelkésze. Ezt a vállalkozásaim mellett a hitbéli meggyőződésem miatt folytattam.

– Milyen vallási irányzatot képvisel a pásztói gyülekezet? – Pünkösdi karizmatikus közösség vagyunk, hiszünk az újjászületésben, hiszünk abban, hogy Isten be akarja tölteni az embereket szent szellemmel, és imádkozunk a betegekért.

– A börtönben is folytatja a lelkészi tevékenységét? – Természetesen a hit mindenhol hit, nincs gyülekezeti házba vagy templomba bezárva. A börtönben, ha lehetőségem van, akkor az embereknek bizonyságot teszek. Ha tudok, akkor segítek az embereknek abból, amit a Bibliából megértettem, s vannak olyanok is, akik megtértek már itt. Ezenkívül kezdeményeztem a büntetés-végrehajtási intézménynél, hogy ha lehet, szívesen végeznék Bibliával kapcsolatos társadalmi tevékenységet a börtön falai között. Ennek elbírálása egyelőre folyamatban van.

– Úgy tűnik, amit mond, erős ellentmondásban áll azzal, hogy három büntetőügyéből kettőben már elítélték. Nem beszélve a cégügyeiről. Mit gondol? – Én nem látok ellentmondást, inkább a történtek összemosását. Abban az ügyben például, amelyben csalás miatt ítéltek el, a rendőrség először bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást. Ez éppen a választásokkal egy időben történt. Aztán ügyészi utasításra ezt megváltoztatták, és később vádemelés lett belőle. Ezt fel is használták a választási kampányban, igaz, nem írták le a nevemet, de azonosítható módon körülírták a személyemet. Ebben az ügyben – mint már említettem – meghamisították a váci büntetőeljárás során a bírósági tárgyalás jegyzőkönyvét, és hiába jeleztem, hogy ezt ki kellene javítani, szőnyeg alá söpörték a kérést.

– Úgy érti, hogy a történtek mögött a politika áll? – Egyértelműen politikát látok emögött. Mint ahogyan a másik, még be nem fejeződött ügy mögött is. Ez egy tornaterem bérlésével kapcsolatos kálvária, ahol több tényt figyelmen kívül hagytak a büntetőeljárás során. Ez az ügy jelenleg ott tart, hogy vádat emeltek ellenem.

– Többször szóba kerültek a cégügyei. A lányával is volt egy közös cégük, ami miatt őt is eltiltották a cégvezetéstől. Ugyanakkor a lánya sikeres, befutott festőművész, képeit nagy összegekért árulják. Öntől örökölte a művészi vénát? – Biztosan nem tőlem örökölte, ahogy a szépségét sem.

– Nem mellékes körülmény, hogy a sajtóhírek szerint a lánya a nyilvánosságot kerülő Habony Árpád informális miniszterelnöki tanácsadó kedvese volt. Gondolom, találkozott vele. Mi volt a benyomása a kormányfő bizalmasáról? – Az első benyomásom pozitív volt, ugyanakkor megjegyzem, hogy a hitbéli meggyőződésem miatt semmilyen házasságon kívüli kapcsolatot nem tudok támogatni, elfogadni, jóváhagyni.

– Ez konfliktust is okozott a lánya és ön között? – Igen, ez konfliktusforrás volt.

– Ön politikai okokat emlegetett a büntetőügyei hátterében. A 2014-es választáson pedig a Fidesszel szállt szembe. Ilyen szempontból pikáns, hogy Habony Árpád – lánya korábbi udvarlója – a Fidesz legfelsőbb köréhez köthető tanácsadó. – Lelkészként az első benyomásom alapján szimpatikus embernek ismertem meg Habony Árpádot. Ugyanakkor az az értékrend, amit a Fidesz képvisel, számomra nem szimpatikus. Itt ellentmondás van, de ezt a két dolgot teljesen különválasztottam. Éppen a gyülekezetben nyilvánosan is kritizáltam a Fidesz politikáját, amely mögött sokan Habony Árpádot ideológusként látják. Az a véleményem tehát, ha igaz, hogy ő meghatározó személy a magyar politikai életben, akkor azzal nem értek egyet, ám magánemberként pozitív benyomást tett.

– Üzlet vagy politika szóba jött ön és Habony Árpád között? Adott neki esetleg tanácsokat? – Egyikről sem beszéltünk. Tanácsokat sem adtam, ugyanis nem én vagyok az a szintű ember, aki egy Habony Árpádnak tanácsokat ad. Különben arra kínosan ügyeltem, hogy különválasztva kezeljem az üzletet és a politikát a családtól.

– A büntetőügyeiről sem beszéltek? – Soha egyetlen szóval sem említettem neki a bírósági ügyeimet. Soha egyetlen szóval nemhogy kérést, de jelzést sem adtam neki arra vonatkozóan, hogy börtönbe megyek. Nyilvánvalóan akkor lehetett volna másképp is, de ez tőlem idegen.

– A lánya nagy sikereket ért el, befutott festőművész lett. Mit gondol, ebben szerepet játszhatott Habony Árpád személye is? – Jártam a lányom tanáránál, aki egy ismert művész, és én is éppen ilyen kérdéseket tettem fel neki. Erre ő azt mondta, ahhoz, hogy valaki művészként befusson, két dolog kell. Az egyik a tehetség és a tartalom, a másik pedig a menedzselés. Sok esetben csak az egyik van meg. Tehát úgy gondolom, mindkettőre szükség van, de én nem vagyok művészi beállítottságú ember.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.09.

Börtönben a választáson indult lelkész a Nemzeti.net-en jelent meg,