#ez a múlt

[banatostenger]

„Ha valaki megkérdezi, hogy miért lettem ilyen….csak annyit mondok… egyszer volt egy story ami megváltoztatta a világom.”

[anonimousgirlsposts]

Szerelem és szerelem közt is van különbség:

aki olyan erősen megfog, hogy azóta se tudod teljsen kiverni a fejedből, gondolsz rá, rá tekintesz, megnézed oldalát és képeit hiába "léptél" túl rajta és van más, de teljesen a túl lépés nem történt meg és teljesen nem is fog.. talán ez volt a szín tiszta és valódi szerelem..

és van akivel együtt vagy, szereted de az a fajta mély kötődés, szerelem nem alakul ki, bárhogy is erőlködsz/szeretnéd.. ezt nem mi befolyásoljuk és nem is tudjuk irányítani, szóval nem is mi tehetünk erről, hanem az érzelmek/érzések vagy akár emlékek. Ekkor van az, hogy egy film láttán megfogalmazódik bennünk, hogy "bárcsak én is ilyen szerelmes lennék" vagy "bárcsak én is ilyet éreznék".. szeretni szereted a másik felet és jó vele de mégse teljes..

Túl léptünk, de a szívünk egy darabja ott marad/mindig is az övé lesz... talán ezt nevezzük szerelemnek.

[kinlodok]

Elvérzik a szívem, ha rád gondolok. Borzalmasan hiányzol.

[vesztesegmentes]

Nem tudom miért csináltam, mert nem számítottam más reakcióra magamtól, de mégis csináltam.

Pár hete, de lehet már pár hónapja meghallgattam azt a zenét, hogy “oo jó lesz az”. Aha. Nem. Annyi volt. Végem volt. És persze mikor indítottam el? Vezetés közben. Hülye vagyok? Hát már annyiszor rájöttem, hogy nem lehet vezetni, ha sír az ember. Vagy ez olyan, mint amikor nagyon berúgsz és azt mondod, hogy “na én már soha többet nem iszok”? Lehet.

De ugyan ilyen volt az is, hogy tegnap visszatekertem a tumblimat 2016-ig. Amúgy minek? Amikor tudtam, hogy nem fog a fellegekbe röpíteni.

De az is, hogy most a Tiédet. Igaz, hogy a 70%-át nem mutatja, mert túl prűd hozzá a tumblr felület, de ugye csak pár évig szólt a “franciáról”. És ha nem iszok, akkor viszonylag vissza tudom fogni a sírást, de most nem sikerült. Pedig emberek között vagyok a munkahelyemen.

Aztán rájöttem, hogy itt mindig is úgymond “kiélveztem”, hogy megoszthatom a gondolataimat és érzéseimet még akkor is, mikor Te is csatlakoztál ehhez a közösséghez, de most picit olyan érzés van bennem, hogy nem lehet. Mert Te látod (vagy láthatod, ha egyáltalán érdekel Téged). Vagy nem kéne ezzel foglalkoznom?

és ez a szöveg is csak 1 az ezernyi dolog közül, amiket postolnék, mert kiakarnak törni belőlem.

[zoeeozzoeeoz]

A szomszédomban lakik két idős nő. A fiatalabbik 65 éves, az idősebbik az Ő Anyukája, aki 85 éves. Az idősebbik néni már nagyon rég óta nem járkál ki a házból sem, a lánya szokta a teraszra kiültetni néha, mikor jó idő van. A fiatalabbik, a múlt héten rosszul lett, pont akkor értem haza, mikor elvitte a mentő. Két napig semmi mozgást nem tapasztaltam tőlük, de aztán megláttam az idősebbik nénit leselkedni a függöny mögül. Átcsengettem hozzá. Nagyon lassan nyitott ajtót, nem is engedtem hogy lejöjjön a lépcsőn nekem kaput nyitni, inkább vissza mentem, és kerítésen keresztül kérdezgettem. Kiderült, hogy a lánya enyhe szélütést kapott, saját maga hívta ki a mentőket, nem tudja mi van vele, mikor jön haza stb. Nem tudom a telefonszámát, a néni azt sem tudta melyik kórházba vitték. Kiderült azóta nem evett, nem ivott Ő sem. Megkértem, dobja át a kulcsokat, hogy át tudjak menni hozzá. Átmentem. Találtam a hűtőben neki zöldséglevest, megmelegítettem neki, megette. Megnéztem a hűtőjét, szendvicsnek valók voltak neki, kidobáltam amik lejártak, és vittem át neki friss kenyeret is. Van egy kutyájuk is, kértem, hogy engedje ki őt a kertbe, el lesz majd ott, ne legyen láb alatt, és majd etetem kerítésen keresztül, amíg haza jön a lánya. Eltelt 2 nap, ismét semmi mozgás. Csengetek, semmi. A kulcsokkal bemegyek, néni ül az ágya szélén, valamit motyog. Feleszmél hogy bent vagyok, megörül nekem, kiderült azóta nem evett, hogy én 2 napja átvoltam. Csináltam neki szendvicset, majd segítettem neki fürdeni, rendbe tenni magát, meg közben kérdezgettem, hogy hol van a telefonja. Gondoltam azon csak megtalálom a lánya telefonszámát, és valahogy előkerítem. Meg is mutatta hol van, szerencsére nem volt lezárva,sem lemerülve, viszont volt kismillió nem fogadott hívása. Tudtam hogy hívják a lányát, és tőle is volt sok nem fogadott, uh felhívtam. Szegény lánya annyira megörült a hívásnak, hogy sírva fakadt, aztán aggódni kezdett hogy én szóltam bele, elmondtam neki mi a helyzet anyukájával, mondta hogy pont ezért aggódott, mert tudja hogy csak akkor eszik ha adnak neki, meg tjdkpn semmit nem tud egyedül megcsinálni. Ekkor mondta nekem hogy Ő meg enyhe szélütést kapott, de hogy elvileg pár nap múlva haza jöhet. Megadtam neki az én számomat, azon elér, én is őt most már. Szóval onnantól , mostanáig minden reggel munka előtt átmentem a nénihez, megreggelizttettem, rendbe tettem, bekapcsoltam neki a tévét, tettem be neki a hűtőbe ebédet, amit sajna soha nem evett meg, hanem este vacsira én melegítettem meg neki, megfürdettem, lefektettem. A gyógyszereit és adagolását megtaláltam az egyik szoba asztalon, arra rákérdeztem a lányánál, hogy valóban az, és hogy adhatom neki. Ma reggel jött haza a lánya, pont mikor jöttem el a nénitől. Nagy volt az öröm köztük, sírva köszönte meg, hogy segítettem anyukájának. Mondtam neki hogy kajára ne legyen gondja még, főztem friss húslevest, meg a néni tökfőzeléket kért, uh az is van a hűtőben, jut mindkettejüknek. Potyogtak a könnyei. Mondtam vásárolni se menjen, írja össze mi kell, és meghozom este neki, csak küldje majd át a listát telón. Mikor mondtam h ne zokogjon, mert felmegy a vérnyomása, azt mehet vissza a kórházba, akkor abba hagyta, megölelgettük egymást, elköszöntem, este jövök. Egész jó állapotban volt a fiatalabbik néni, uh szerintem ezután már csak majd a bevásárlásban kell nekik segíteni, de ez csak tipp részemről. Szokott netezni/rendelni/stb, uh lehet abban sem kell. Majd kiderül. Szól segítek. Ha nem szól, rákérdezek. Majd este beszélgetek vele, hogy rendezzünk valami szociális ide járó segítő ápolót nekik. Bár régebben mondta nekem a fiatalabbik néni, hogy ha úgy hozza, beköltözik a közeli idősek otthonába, de amíg él az anyukája nem fog. Majd ha egyedül marad. Na majd este szóba hozom ezt a témát is neki.

[ajtostolahazba]

Rákthread, apáról.

Pénteken volt 2 hete, hogy megkapta az új kemót, ami már a 3. verzió, de végre CT után ült össze az onkoteam. Pénteken kapta. Szombaton semmi, vasárnap semmi, hétfőre totális lerobbanás, semmi étvágy,nem érzett ízeket, napi 20 órát feküdt, aludt. Gyenge volt, elesett, de a legfőbb, hogy olyan mértékű depresszió lett úrrá rajta, hogy teljesen kiborultam. Ez után kerestem pszichológust, kedves, szimpi, kérdez, figyel...azt hiszem fogunk tudni együtt dolgozni. A lényeg, hogy eltelt 2 hét, elfogyott a pontosan kiszámított post kemó gyógyszer, és apa jól van! Visszatért az étvágya, mocorog( vagyis tesz-vesz), alig fekszik, nem fullad annyit, jól alszik, az életkedve is jó, pozitív a hozzáállása...szóval talán alakulgat Pénteken este küldött fotókat (megtanulta ezt is, hogy a mobil milyen hasznos). Mielőtt átküldte nem szólt, hogy mit küld, sokként ért, hogy 1 délután alatt kihullott az összes haja. Ő azt mondta: végre, sokkal hamarabb várta. Közölte, hogy innentől mindenki bekaphatja, ő nem titkol semmit, badass lesz, kendőt köt. És élvezi! Rengeteg munkám van a szakemberrel, én ezt a hullámvasutat nem kezelem jól, hogy egyik nap halálra váltan, fuldokolva beszél, most meg happy optimista. A -33kg nagyon meglátszik, de most megint a hullám tetején vagyunk. 3-áig most pihentetés, regenerációs időszak, jókat eszik, molyolgat a műhelyben. Múlt héten vittem nekik egy okos tv-t, ráfüggtek a Netflixre, darálják a sorozatokat, kinyilt nekik a világ! Oyan büszke vagyok, hogy az okostelefon után megint van vmi, ami kihívás szellemileg, és gond nélkül megugorják. Az apukámnak ma van a névnapja. Most el tudom hinni, hogy még van rengeteg időnk! 😊 itt egy kép róla, hogy mindenki, aki azt hiszi az élete szar, merítsen erőt ebből a 78 éves vagány pasiból, hogy ezredjére is feláll, mert élni akar!

Szeretlek apa, boldog névnapot!❤️

[fovarosiblog]

Néha szóba kell ezt szerintem hozni. Az Iparművészeti Múzeum 2017-ben bezárt. A felújítása áll, semmilyen dátum nem ismert a majdani újranyitásáról. A Néprajzit szintén 2017-ben dobták ki a Kúria csodálatos egykori épületéből. Az így a parasztok előtt örökre bezárult, egyszer majd talán fideszes főbírók fognak az erre teljesen alkalmatlan, hatméteres belmagasságú, freskós plafonú termeiben laptopozni. Talán. Mert ugyan mondták, hogy ez lesz, de eddig semmit nem csináltak, hogy ez legyen. Épült helyette egy látványos betonizé a felvonulási téren, végképp elpusztítva a reményt, hogy egyszer a Városliget megint akkora legyen, mint a Rákosi-banda előtt volt. Van akinek tetszik, van akinek nem, mindenesetre nem volt olcsó, tehát lehetett lopni, de egy kis probléma biztosan van vele: nincs benne múzeum. A szuper kiállítások helyett, amelyekben egykor a gyerekeimmel félnapokat el tudtunk nézgelődni, valami köcsögök vannak kirakva üveg alá, azzal, hogy ez itten koncepcijó. A Természettudományit, ami szintén nagy kedvencünk volt, a Válasz Online mai cikke szerint talán mégse zavarják Debrecenbe, hanem 277 (!!!) milliárdból - ami lenne, amennyi lenne a végére, de nem is számít, hiszen nincs egy vas se - elköltöztetik majd… valahová. Mert az tuti, hogy az egykori lovardában, amit Mányi zseniális tervei alapján teleépítettek egy nagyszerű múzeummal, nem maradhat. Kell a hely FEDETT LŐTÉRnek. A múzeumot majd szétverik, aztán hajrá, célra tarts. Addig beporosodva, lelassítva vegetál. Ha így marad, az unokáimat biztos nem fogom oda vinni. Mit nézzünk rajta, a port? Ugyanez áll a Mezőgazdaságira. Időnként szóba kerül, hogy kidobják, aztán hogy talán mégse, addig is porosan, megrepedezve, leállva, szerencsétlenül, látogatók és új kiállítások nélkül szomorkodik a helyén. A Hadtörténetit a kaszinótulajdonos barom egyszerűen kidobatta a kaszárnyából, ahol 1918 óta állt, hogy beköltözzön a legszebb panorámájú termébe. Szólt, hogy dobják ki, és kidobták neki, azonnal. Mintha kidobnák a Deutsches Museumot a helyéről, mert az aktuális bajor ipari miniszter bele akar kőtözni. Észveszejtő. Mindenesetre a Hadtörténeti további sorsa végképp homály. A Közlekedésit egyszerűen eldózerolták. Először azzal a dumával jöttek, hogy a tetejit le kell bontani, mert vissza akarják csinálni a millenniumi cirkusz papundekli kupolláját a tetejére. A vonatokat, buszokat meg majd leviszik lifttel a pincébe. A hozzáértők és hozzá nem értők magától értetődő pampogására, hogy az, izé, nem olyan egyszerű, ner-kompatibilis volt a válasz: kuss. Eldózerolták, majd gondolkodni kezdtek, hogy most aztán mi a f.szt csináljanak. Mit, mit, hát a közlekedésügyi főmókusuk, Vitézy ötletére rendeltek egy nyilvánvalóan soha meg nem valósuló grandiózus tervet egy impi építésztől. Aki fejből tudja a menetrendet, csak tudja, kitől kell múzeumtervet rendelni. Terv van, múzeum nincs, van viszont a hűlt helyén osb-lapokkal kerített kavics, azt őrzi a Valton Szekuriti a mi pénzünkön. A én kedvenceim, aztán a gyerekeimmel a kedvenceink a Közlekedési, a Hadtörténeti, a Mezőgazdasági, a Néprajzi és a Természettudományi voltak. Azt hiszem nem nagyon múlt el olyan iskola- vagy óvodaév közbeni hétvége, hogy valamelyikbe be ne néztünk volna. A Közlekedésibe bérletünk is volt mindig. Az olyan príma volt, hogy a nagyfiammal kiskorában minden áldott hétvégén el kellett oda sétálni, attól fogva, hogy járni tudott. Marcika, merre menjünk sétálni? Kögylekedétyibe!!! És csillogott a szeme. Sose felejtem el. Ez mára mind nincs. Ezek a barmok, állatok, sötét, kultúragyűlölő balfaszok mindet elpusztították. És a ner többi borzalmas örökségéhez hasonlóan ki tudja mikor lesz képes egy esetleg egyszer elkövetkező jobb kor helyreállítani őket. Tippem, hogy abba az állapotukba, amiben mondjuk 2005-ben voltak, kb. soha. Sötét, sötét társaság. A legsötétebb bunkók uralma. (Kecskés Márton, Facebook)

[riariahistoria]

Boldog születésnapot fényképezés!

1827ben két francia, jelesül Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találkoztak és két évre rá társultak (anyagi okok miatt). ez azért fontos, mert mind a ketten a fényképezés technikáján dolgoztak. 1833ban Niepce váratlanul elhunyt, de mivel akkorra szinte tökegyedül feltalálta és lefektette a technikát, Daguerrenek csak túl kellett őt élnie és a jól megkötött szerződésüknek hála "feltalálhatta" a dagerrotípiás képrögzítést és elnevezhette magáról. 1837re teszik az első dagerrotípia elkészítését és egy évvel később az első embert is megörökítették.

(mutatom:

hátborzongató látni hogy mennyire modern és mégis mennyire múlt amit látunk)

1839. január 7én François Arago (aki tudós, politikus és meglehetősen jelentős ember a korban), Daguerre pártfogója jelenti be a talámányt a Francia Akadémián. majd ezen év augusztus 19én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertetik a dagerrotípia készítését, hogy bárki szabadon foglalkozhasson vele. a világnak ajándékozza a francia állam, a két feltaláló pedig életjáradékot (Daguerre 6ezer, Nicéphore örököse pedig 4ezer frankot) kap évente. tessék elképzelni ezt Gates-Jobs-Musk vonalon.

pillanatok alatt világsikert arat a technika és ez az augusztus 19. lesz a nap ami megint teljesen megváltoztatja a világot. a festmények mint információk kora lejár és miatta nem tudunk bajszot rajzolni a kilenc évvel később a múzeumunk előtt rajcsúrozó Sanyinak, mert a dagerrotípián van neki basszus (kalózkendő meg a vállára papagáj, az hozza az egyest a felháborodott magyartanár elsápadása után).

nem hiszem hogy Daguerre vha is álmodott arról hogy majd a farzsebünkben hordjuk a fényképezőgépünket és a 6ezer képet amit az elmúlt egy évben lőttünk a világ másik felén meg a sarki cipőboltban hogy akkor a kéket vagy a fehéret vegyem. de egyértelmű, a dokumentálási kényszerünk ezzel nem csökkent és amíg létezünk cígőljük ezt a mániát mint a keresztet. a papírba zárt, jpg-be tömörített pillanat az örökkévalónak.

szóval boldogat fényképezés, és mert ez az én szülinapom is (ahogy Bill Clintoné és Matthew Perry-é is) hozom az utolsó fotót amit a telefonommal csináltam:

néha vannak ilyen twitter threadek hogy rakd ki az utolsó képet amit csináltál, nem hiszem hogy a 4 lájkol��mtól kérhetem ezt arcvesztés nélkül, szóval fotózzatok ma egyet arra a napra gondolva amikor 185 éve megszületett a fotózás mint műfaj és ezt nekünkadták a franszhiák 😎

csíííííííz!!!!!

[banatostenger]

“Akárhányszor ha elbasztam valamit az életem során…mindig helyre akartam hozni.„

[megtudommagyarazni]

-Csókolom Zsuzsa néni! Mit tetszik árulni? -Ez a öt fej fokhagymám termett a kertbe, e. Nekem nem köll, húst úgyse igen eszek, mióta kétezer egy kila! A múlt héten vettem két farhátot, abbul van még leveském. A nyugdíj hideg vízre alig fussa. -Miért tetszik akkor a fideszre szavazni? Láttam tavasszal is a pultjuk körül. -Azér gyerekem, mer ha egyszer hazagyünnek Balázskáék a Glazgóbul, meg Piroskáék a Kanadábul, merhogy hazagyünnek, jó rendes helyük legyen, biztonság, jólét, nyugalom. Négy kisonoka! -Értem. Jó egészséget, Zsuzsa néni, vigyázzon magára.

[a-kaosz-istene]

“Mikor nem az ismerős melankólia, az elpazarolt potenciálod húz az ágyba. Akár egy madár, akinek szárnyai vannak, mégsem tud repülni. Lehet, hogy igazuk van és ez csak egy gyenge kifogás. Hogy amikor mások a fiatal éveiket a jövőre való felkészüléssel töltötték, minden energiád arra fordítottad, hogy életben maradj. De lehet nem. Mert ott állsz huszonévesen és nyom mindenki súlya, akiről úgy érzed, hogy bármilyen tekintetben előtted van. Köröket rajzolsz a pohár szélén, egy enyhe mosollyal, miközben próbálják megindokolni, hogy miért kellett volna felkészülnöd egy olyan jövőre, amelyről nem is gondoltad, hogy eljön majd. A múlt meg sem történt, a jövő lázálom. Minden ingóságunk a jelen. Talán azt hiszed, hogy neked ez jutott, hogy nem volt szerencséd. De nem a szerencsés emberek mennek tovább, hanem a bátrak.”

Alexander Levin: Things I wish someone told me when I was young

[turistakrem]

Az IKEA-pillanat

Késik a Shinkanzen indulása, már 50 perce úton kellene lenne lennem Kiotóba - nos ilyen is van, innen tudni, hogy nem egy álomban vagyok. Bár a múlt héten is Kiotóban voltunk, úgy döntöttünk a fiammal, hogy borítjuk a terveinket és ezt a hétvégét is ott töltjük. Annyira.

Teljesen lelassult, mondhatni beállt az életem Tokióban. Élem az alkalmazottak életét annyi különbséggel, hogy a főnököm 6.000 mérföldre és 8 óra időeltolódásra van tőlem, szóval az eddig is laza póráz teljesen leoldott. Van pár konferenciám minden nap 17 és 01 között, de egyébként is későn szoktam lefeküdni, ez nem okoz gondot. És nem kell korán kelnem, 9-nél hamarabb nem indulok el az irodába, hogy elkerüljem a csúcsforgalmat. Gyakorlatilag csak azért járok be, hogy ne a fiam mikrolakásában legyek egész nap. A kollégák megszokták, hogy ott vagyok, szóval most már nem szólnak hozzám :)

Kép: a dohányosok karanténja felülnézetből. Még optikailag is le vannak választva sövénnyel, mert a nyílt utcán nem lehet dohányozni.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem a Duolingo olyan, mint Las Vegas. Ami a Duolingoban történik, az a Duolingoban marad. Most tolom 30. napja intenzíven a japán tracket, nagyon szorgalmas vagyok, rendszerint az élen végzek a heti versenyekben (4 hét után zafír ligás vagyok), mégis, amikor azt akarom mondani a kollégáknak japánul, hogy viszlát holnap, csak az angol formula jut eszembe. De ami legjobban fáj, hogy úgy tűnik, hiába várom a címben említett IKEA-pillanatot. Ezt meg kell magyaráznom. A fiam (akit éppen látogatok) már 5 éves kora előtt elkezdett érdeklődni a betűk iránt. “Ez melyik betű és ez melyik betű”. Éppen az Örs Vezér terén mentünk kocsival, amikor összeolvasta az első szót életében. Még mindig magam elé tudom idézni a ragyogó arcát.

Na ezt a pillanatot szeretném én is átélni itt Japánban. Hogy kiolvassak valamit magamtól, amit meg is értek. Ha alá van írva latin betűkkel, az nem ér, ha van a képen egy szusi és az van odaírva, hogy szusi, az sem ér. Valami új információt szeretnék megtudni egy tábláról. De hiába tanultam meg az összes alap-hiraganát, nem értem a szót. A katakanákkal (amivel idegen szavakat írnak le) több szerencsém lenne, de azokból még keveset ismerek fel. Már csak egy hetem van arra, hogy eljöjjön az IKEA-pillanat az én életemben is. De lehet, hogy enélkül kell hazamennem.

Kép: még mindig nem tudok betelni az utcánkban a rózsákkal. Amikor alaposan megnéztem, akkor derült ki, hogy minden tő más. Ezekre pedig egy kis tábla hívja fel a figyelmet a növény pontos leírásával. Bocsánat, de beszarás.

A japánok vallása nem a buddhizmus, nem a sintó, hanem az italaautomata. Nem tudom érzékeltetni eléggé az italautomaták penetrációjának a nagyságát. Minden sarkon, minden intézmény, sokszor lakóház bejáratánál is, folyosók elején és végén, peronon, lépcsőfordulóban, gyakorlatilag mindenütt, ahol elfér. A japánok bizonyára már nem is látják az italautomatákat, egyébként nem fordulhatnának elő turistalátványosságok közvetlen közelében. Sokszor szabályosan ki kell komponálni a képből azokat. Ha az italautomatákat pléhkrisztusnak képzelem, a világ legvallásosabb országában járok.

Bocsánatkérés. A fiam hívta fel a figyelmemet, hogy bocsánatkérés olyan a japánoknál, mint a lélegzetvétel. Nem szólítasz meg valakit bocsánatkérés nélkül, még akkor sem ha egy 2 percen belül vagytok az előző interakcióhoz képest. De az igazán durva az, hogy a szirénázó mentőautóban a mitfárer folyamatosan bocsánatot kér a hangszórón keresztül a környékbeli autósoktól, hogy meg akadályozza őket a haladásban. Nagyon fura akusztikus hatása lesz így a haladó mentőautónak. Majd megpróbálok rögzíteni egy ilyet.

(kihagyom neki a helyet)

Egy korrekció, miszerint a külföldivel ki van tolva, mert nem kaphat feltöltős tömegközlekedési kártyát. Nem így van. A Suica kártyát nem kaphatja meg, annak a regisztrációjához kell japán telefonszám, amit külföldinek nem adnak el. Csináltak egy Welcome Suica kártyát a külföldieknek, de hónapokkal ezelőtt kifogytak a nyers kártyákból és nem tudták megoldani, hogy legyen megint. Viszont Oszakában tudtam venni Icoco kártyát, amit Tokióban is elfogadnak és tölteni is lehet rá pénzt. Ez az Icoco kártya amúgy Tokióban szintén nem kapható. Nice.

Ami még mindenképpen megjegyzésre méltó, hogy nagyon szigorúan veszik, hogy melyik oldalra kell állni a mozgólépcsőn és melyik oldalon kell le- és fel haladni a lépcsőkön. Tokióban (+ Yokohama) a bal oldalon, az oszakai megapoliszban (+Kiotó) a jobb oldalon. A rossz oldalon vergődő szerencsétlenek jól fej vannak csóválva. Más szemmel látható különbség is van a két régió közötti közlekedésben. A tokiói sofőrök extra zabszemmel a fenekükben vezetnek. 10-20 km-fel mennek a 30-as táblánál és egyből satuféket nyomnak, ha csak közeledsz a járda széle felé. A kiotói autósok bezzeg, lassítás nélkül kerülgetnek téged a sétálóutcában is. Jobb, ha magyar reflexekkel vagy felszerelve délen, a tokiói betojt sofőrök után ez kifejezetten kontrasztos.

A tokiói sétáimból kevés volt, ez akkor leheséges, ha van egy jelentékeny gap az irodai műszakom és a UK hívásaim között. Pl. 17 órakor lelépek és csak 23 óra körül van az első hívás. Ja és ha nem ömlik az eső, amiből azért kijutott rendesen. Egy ilyen séta volt az aszakuszai bóklászás, ez kifejezetten turistás negyed, hatalmas szentéllyel és végtelen ételutcákkal. Közel van a szépen parkosított folyópart is. Ma nincs nagy tanulság, csak apró japán falatok voltak a menün.

Aszakuszai képek

A szentély kapuja egyből a kulináris negyedbe vezet.

Na ez itt a kert.

Folyópart sajnos extra magas mellvéddel.

Végre pozitív konnotációban is elmondhatom, hogy “hírünk a világban”. Ez egy édességbolt, de megkérdeztem: tényleg Liszt Ferencről van elnevezve, mert Japánban menő.

“Egy pohár megérdemelt ital a hosszú nap után” - megtaláltam ezt a helyet is a földalatti piacon.

[zeroz2ro]

"Kiskereskedelmi, tranzakciós, devizaváltási, bank-, gyógyszergyártói, extraprofitadó és a többi. Se szeri se száma a különadóknak. Tizennégy olyan adónem van, ami az utóbbi két évben jött létre. Hova lett a kiszámítható adórendszer?" "Az eltelt két évben a legnagyobbak, az OTP, az MBH, a Richter, a Telekom, a 4iG és a Mol közel 800 milliárd forint különadót fizetett. Ebből hat kecskeméti Mercedes-gyár kijött volna! És az idei év sem lesz piskóta. De meddig is kell még fenntartani a „rendkívüli” különadókat? Nem úgy volt, hogy 2022 lesz az utolsó év? Aztán csak itt maradtak 2023-ra, meg idénre, és hát úgy néz ki, jövőre is. Olyanok lesznek, mint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok." "Ráadásul nincs olyan, hogy egy adó nem épül be az árakba. Ha a befektetők hozamát csökkentjük, akkor a beruházások elmaradása, ha a beszállítókra hárítjuk, akkor a beszállítói kör csökkenése idézi elő a kínálat zsugorodását – és jön az áremelkedés." "Egy ipari fejlesztés a végső döntés után öt-hét évvel kezd pénzt termelni, nagyon nem mindegy, hogy milyen lesz az adókörnyezet. De a negatív hatás már látszik, folyamatosan csökken a hazai ipari termelés – csak májusban 5 százalékot esett a múlt évhez képest. Az üzenet egyértelmű: minden nem megy; nem lehet egyszerre agyonadóztatni és elvárni a termelés növekedését." "Az is kérdés, hogy a beszedett pénzt mennyire hatékonyan hasznosítja az állam. Ha tűzoltó jelleggel, lyukak tömködésére használjuk, működési költséget vagy gazdasági növekedést nem támogató beruházásokat finanszírozunk, akkor abból nem lesz plusz­érték. A semmiért fizetünk többet. Nem ismerős ez a helyzet valahonnan? Pont, mint a szociban. Vissza a jövőbe, uraim! " Hernádi Zsolt véleménycikkben szállt bele páros lábbal a magyar kormányba.

[ultramegatroutman]

TLDR

Még a múlt héten lőttem a piacon.

Szeciben nálunk inkább a francia, osztrák vonal ment, a magyaros szecesszió népi motívumokat felhasználó stílusjegyei a korabeli épületeken aránylag gyakran (Lechner és követői, ugye), bútorokon nem annyira gyakran (Thoroczkay-Wiegand, Komor Marcell, a gödöllőiek) tárgyakon viszont egészen ritkán bukkannak fel. Szóval sem stílusában, sem minőségében nem mindennapos darab, érdemes utánamenni. Jelzés nyilván nulla, úgyhogy először is íróasztali készleteket, meg levélbontókat nézeget az ember, semmi. (Illetve az egyik ilyen adokveszek oldalon megtaláltam a párját, azt gyorsan meg is vettem, meg felbukkant egy magyar gyártó neve). Akkor nézegessünk népiszeci épületeket. Aránylag sok van. Akkor nézegessünk tervezőket fejből (bútor nyilván, mert az gyakoribb). Thoroczkay-Wiegandnak mindjárt meg is örültem, hát biztos ő volt!

Hát nyilván nem ő volt, mivel ez nem úgy működött, hogy aki ilyesmit akart tervezni, az lement az alföldre és nekiállt szűrmintákat másolni, hanem előszedte Huszka József (aki ezt a melót már megcsinálta) Magyar díszítő styl c. munkáját, és abból inspirálódott. De így kb. az összes építész, meg Zsolnayék, meg mindenki, úgyhogy jelentős stílusbeli átfedések vannak. Szopó. Amúgy pár tervező után feladja az ember, és jön a szorgos aprómunka: Magyar Iparművészet, az első számtól, egyesével, laponként. Mondjuk ez aránylag kurva unalmas, úgyhogy közben az ember rákeres dolgokra, próbál más irányba is tapógatózni, és a végén nyitva van már ötven oldal. Mindegy. Magyaros szecesszió, akkor az ember előbb utóbb eljut az Országházig. Igaz hogy neogót, de belül van szeci bőven (szerintem addig basztatták Steindlt, hogy nem elég magyaros meg modernes, hogy belement, mert ha végül mégsem lesz menő ez az új stíl, a díszítőfestést át lehet meszelni, stukkókat leverni, bútorokat kivinni). Van ez az országházi séták (vagy mi) könyvsorozat, aminek az utolsó része pont ezt a témát vesézi, pár oldal fent is van belőle, és pont szerepelteti a miniszterelnöki dolgozószoba néhány bútorát.

Már előzőleg is felbukkant Steindl egyik asszisztense, Foerk Ernő építész neve (a fenti Zsolnay csempéket is ő tervezte), akire aránylag sok belsőépítészeti munkát rábíztak, de kb. huszonhat helyről összefésülve az adatokat kiderült, hogy elvileg ő tervezte a és miniszterelnöki és miniszteri szobák berendezését, bútorokkal, csillárokkal, és a bronz íróasztali készletekkel együtt. (Illetve egy készletet emlegetnek mindenhol, a miniszterelnök számára készült szettet, de nem egy készült). Itt még hozzájön az a bizonyos cég, amelynek a neve már az elején megvolt, és számos fémmunkát készített az Országház számára.

Milyen kurvajó lenne, ha lenne egy korabeli fotó egy ilyen készletről!

Következő lépés: Csányi - Birchbauer: Az új Országház, 1902.

Tádáám. A probléma csak annyi, hogy a könyvben bármiről is legyen szó, a gyártót megemlítik, meg még azt is, aki felkalapálta az ónlemezt a tetőre, de tervezőt, azt nem. Meg hogy a készletből összesen ez a két darab van reprodukálva. :S

Szerencsére találtam egy 1905-ös, szar minőségű, szénné retusált fotót a miniszterelnöki iróasztalról az inkriminált írószettel, és a fenti két fotó megerősíti, hogy ez az eredetileg ide tervezett készlet. Most már megvan a tervezőnk, megvan a készletünk, csak éppen lófasz sem látszik belőle, meg a megérzésen kívül semmi bizonyíték rá, hogy az általam birtokolt basznak bármi köze lenne hozzá.

Korabeli fotó, ahol felbukkan a cucc, nincstöbb. Még csak ilyen 10-12 órát toltam a dologba, de még egyáltalán nem untam szinte nagyon (vicc, nem unalmas), hogy megyorsítsam a dolgot tudományos metódust dolgoztam ki: hol van a készlet? A Zországházban. Akkor nézegessünk a hírarchívumban régi parlamenti MTI-fotókat. Piff, 10 perc alatt meg is volt:

Hát ott a készlet, meg ott a kés!!! És itt jött a következő probléma. Kés. Fekszik, hülye szögben nyilván, ha kinagyítod szétesik. Mondjuk formára-méretre olyan, de csak százszázalékos azonosság elfogadható, kevesebb nem. A készlet többi része aránylag kivehető, a mintázat alapján elvileg a kés is azonosítható lenne, viszont itt a másik baj: a készlet stílusban van tartva, de minden egyes darab más mintával készült (az egyetlen egyezés a kalamáris a fenti gyertyatartó talapzata közt van). Nézegessünk tovább képeket.

Ezeken kívül körülbelül csillió fotón ott van, normálisan persze sehol sem látszik, de egyszercsak:

Hát végre látszik szinte! Isten áldja a Lubomír Strougalt és a Csehszlovák küldöttséget! Meg a fotóst. Darab azonosítva, hátra lehet dőlni. Nyilván csak másnapig, mert még csak magamat győztem meg, de nem 100% match. Mindegy, még fél óra keresés után:

Problem solved. Hősöm: Rozmann Antal teremőr.

Bronz lapozó, az Országház számára készült íróasztali készlet része. Terv: Foerk Ernő (1868-1934), 1898. Kivitelező: Magyar Fém- és Lámpaárugyár Rt., 1900k.

(Amennyire visszakövethető, valószínűleg minden miniszteri szobába készült belőle, a miniszterelnöki valamivel májerebb volt a gyertyatartóval, lámpával, valamint a több fotón is felbukkanó tálkával. Eredeti helyükről hamar kikerültek (a nem is tudom melyik miniszter pl. már 1908-ban lecserélte a teljes dolgozószoba-berendezést, a kiegészítőkkel együtt, mik vannak), de egész 1989-ig felbukkannak protokolláris eseményeken. Hasonló, meghatározott helyre készült darabok kereskedelmi forgalomba nem nagyon kerülhettek, meg azokat általában a gyártó jelezte is. Bár valószínűtlen, de lehetséges, hogy a készítőnél maradt pótlás, vagy mintadarab, de valószínűbb, hogy leköszönő honatya lopta kapta ajándékba, vagy ilyesmi.)

[gregpostok]

Irodai rabszolga nagyot ment ma reggel

Tisztelt Kollégák,

Engedjék meg hogy tisztázzak néhány kérdést a Greedy Zrt-nél történt múlt heti rendkívüli esemény kapcsán. Kollégánk, a mindenki által ismert és szeretett Bandi, múlt héten egyszerre futtatta az excel és a jira alkalmazásokat, melyet az újonnan beszerzett Hádizsbum márkájú gép nem tolerált és rövid hang, valamint füst jelzést követően explodált. Annak ellenére, hogy a két alkalmazás egy időben történő futtatása a gép nem rendeltetésszerű használatát jelenti, -hiszen a mától sharepointon elérhető, kínai nyelvű manual tisztán leírja, hogy kizárólag Hádizsbum alkalmazások futtathatóak párhuzamosan a gépen- a szerencsétlen eseményt követően azonnal mentőt hívtunk és kollégánkat a Dr. Mengele Dél-Tepsi Kórházba szállították, ahol jelenleg is lábadozik a kórházi fertőzésekből.

A következőben azokra a felháborító dolgozói pletykára reagálnék, hogy a Greedy Zrt semmiben nem segítette Andrást a felépülésében. Ez nem így volt. Bandi a következő segítségben részesült:

- Visszakapta az előző céges laptopot, hogy ne essen ki a munkából és emiatt ne érezze magát egy szarnak.

- Táppénz.

- Az édesanyja többször is vitt be neki lecsót és wc papírt.

- Zita kollégánk kétszer is felhívta, hogy érdeklődjön az állapota felől és megkérdezze mikortól tud újra bejárni.

- A Greedy Biztosító Zrt. foglalt temetési időpontot mikor megtudták melyik kórházban van.

- Terápiás kutyát vittünk hozzá, de nem engedték be.

- Kiegészítve a professzionálisan összeállított kórházi kosztot, beküldtük a céges hűtőben talált, gazdátlan ételhordókban összegyűlt vitamindús falatokat.

Mindezek mellett András jogosult gyorssegélyre is, amint a sharepoint.greedyhun.zrt/human/faszsagok/vegyes/vegyes2/egyebfaszsagok/legal/legalfaszsagok/segely mappában található kérvényt kitölti, aláíratja a Greedy Golbal Zrt pénügyi, humán és jogi diviziójának vezetőivel, a kezelőorvosával, a mentősökkel, akik beszállították, a nővérekkel, valamint a Greedy Global felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjaival, majd csatolja az egészségügyi dolgozók munkáltatói igazolását és édesanyja lecsófőzésre jogosító bizonyítványát.

Az eset tanulsága tehát az, hogy a kollgáknak meg kell tanulniuk használni a munkáltatató által biztosított legmagasabb minőségű eszközöket, de ha már megtörténik a baj, mi mindig az Önök háta mögött állunk.

Baráti üdvözlettel,

Imre

Sent from my Iphone

[kezenani]

amik vannak

a múlt hetem ja meg az azelőtti meg az azelőtti is annnyira pocsék volt, hogy szavak nincsenek

tudjátok amikor semmi rendkívüli, csak a szokásos, de százszor annyira megvisel

megint fáj a torkom és a fejem folyik az orrom is

rámsóztak ilyen apródobozos algopyrint, valahogy úgy értettem hogy folyékony, mert útközbeni beszedős, sokszor annyiért

kelkáposztaleves lesz kétféle kolbásszal meg forró lesz és tejfölös és már alig várom (meg kell még főznöm)

mindenki fasz velem. igen, csak a szokásos, de leginkább olyanok akiket nemigen küldhetek el a búsforrongópicsába ilyen-olyan kibaszott körülmények miatt, pedig higyjetek ártatlan lelkemnek kurvára megérdemelnék

agyon izgatom magam ezen, pedig leszarásból egészen jó vagyok. aztán vannak ilyen időszakok, amikor rémesen nehezen megy, vagy inkább sehogy :(

nyilván ilyenkor teper le az éppen aktuális vírusinvázió, remélem a halálost elkerülöm. egyelőre

gondoltam széjjelcincált idegeimre és megfáradt testemre gyógyírként hat majd fehér klárától a hova álljanak a belgák? c. könyve, de szórakoztató kikapcsolódás helyett bzmg végigbőgtem tőle a hétvégét még pluszban. háború, emlékezés, helyünk a világban, nem hinnénk hogy mennyire sose múló fájdalmak...

rejtvényezés, ha tényleg minden kötél szakad és valahogy muszáj lefoglalni sajgó agyamat hogy ne vesse szét az a nyavalyás sokmidenek, ami maga az élet ügye. és akkor kijönnek ilyenek, hogy christa wolf regénye az nem a kettészeltek, hanem a kettészelt ég, mega claude simon francia író regénye nem apu lói hanem ide se írtam hogy igazából mi, meg a petőfi vers az nem a hintalovag hanem a tintásüveg, amit jobb napjaim éjszakáin felverve is kivülről fújok.

és megint félek az öregségtől, már most az vagyok, de hogy ezek után még mi lesz, és akkor hétközben olvastam egy olyan írást ami a végére arra futott ki, hogy mert abban az idegen világban én is csak egy magányos öregember leszek a többi magányos öregember között és nyilván azóta is bekönnyezek rajta :D :(

fotók ömlesztve, mert közbe nem tudja szúrni a tumbli, mindegy, megbírkózunk ezzel is.

furasüsü, mostan mondjuk igaza lehet. na az emlegetett algopiryn amivel azt is lehet bizonyítani, hogy mennyire furán torzít az egész mindenség. pár hete influenzás voltam, azóta nem kívánom a húst. de annyira nem hogy a puszta gondolatra kiver a víz, ezt a gyönyörű sültet se tudtam megenni, pedig erőt adna. az meg ott a vaniliás koszorú, betértem mert annyire sajnáltam maagam már péntekre hogy muszáj volt. valami széppel is meg akartam magam lepni, semmi nem tompíthatta volna a bánatom, elnyammogtam. aztán tanultam is, az érvelési hibákról többek között, akadnak muris dolgok :))) volt kollegtív éttermezés, túrógombóc amit többen irigykedv néztek, de bodzás volt és mascarpónés, amikre én egyáltalán nem voltam felkészülve és mivel nem hozták a szokott ízvilágot, ez se hatott rám felemelőleg. a tenger gyümölcseis tészta se ízlett, vastag és kemény volt a tészta, a rákocska nyersecskének tűnt, mindegy, évente kétszer kibírom még én is. aztán benti gyermekem, plusz egy széjjelszopogatott nyalóka. namost biztos volt még számtalan szar mindenfélék, de most hálisten több nem jut eszembe