#emlékeim

[turistakrem]

A japán princípium

Előrebocsátom, hogy ebben a bejegyzésben köznyugalom megzavarására alkalmas ételfotók lesznek. Igen, nagyon rossz ételfotókat tudok csinálni, nyugalom.

Ha valaki azon töprengett, miben kerekedtek a japánok a világ fölé úgy, hogy mindenki hódolatát kivívják (anélkül, hogy szánalmasan óbégatniuk kellene, hogy “tiszteletet a japánoknak!”), az nem a kulturális felsőbbrendűségük és a császár isteni leszármazása. Hanem az, ahogyan a tápcsatorna kép végével törődnek. A táplálkozással és az ürítéssel.

Bevallom, magas elvárásokkal érkeztem. Tudom, mi az autentikus kínai konyha és a magyarországi legjobb kínai étterem között a különbség. Minimális elvárásom volt, hogy kápráztasson el minden, amit gasztronómiában itt tapasztalok. Ha minden nem is rengette meg az életemet, 2-3 alkalom már az első héten adódott, ami meghaladta a felfokozott elvárásaimat is, és ez 50 év fölött már nem kevés.

Ugye az íz- és illat-érzékelés az, ami ellen nem tudsz tenni, aminek ki vagy szolgáltatva a nagyon primér ösztöneiddel. Egy darab nyers hal ugyanúgy fel tud kapni és le tud tenni az idő másik síkján, mint Anton Egót a Ratatouille-ben. (Nekem nincsenek gyerekkori nyershalas emlékeim, szóval engem valahova máshová vitt el, de kétségtelenül elrepített.)

Nekem a zsigeri élményekkel minimum egyenrangú a “belegondolás” abba, hogyan teremtődik meg a lehetősége, hogy ennyire elvarázsolódjunk a japán konyhaművészettől. Kezdjük kvalitatíve: csak abban a 14 szintes toronyházban, ahol most lakom három pici étterem van a földszinten: egy koreai, egy japán és egy fülöp-szigeteki (ahogy írtam ez nem egy elit környék). Mindhárom egyértelműen családi vállalkozás, ahol a férfi a szakács, a többiek pedig a körülményeket teremtik meg számára (kassza, mosogatás, beszállítók fogadása). Közel lakom a megállóhoz (ez Tokió négyeshatos vonalán van) kb 15 épület van a domb aljáig még további 4 étteremmel. De ez csak egy mellékcsapás: az állomással szemben vannak az ételutcák kb 30 bolttal és étteremmel (itt ettem azt a nyershalat). A munkahelyem a belváros másik végében van, itt a megállótól 10 perc séta az épület, de végig, megszakítás nélkül éttermek vannak az utca két oldalán, kávézókkal és kocsmákkal pettyezve. Sok irodaház van a környéken, láthatóan megél mindegyik.

Az árak a másik topic, amit szeretnék kinyitni: ezer jen a lélektani határ, amit egy kis étterem elkér egy étkezésért. Onnan tudni, hogy erős a konkurrencia, hogy az utcai táblákon megjelennek a 980-as, 975-ös árak is. Vannak az étlapon “delux” tételek is 1.300-1.800 jenért is, de az 1.000 jenes tétel a tökéletes mindennapi ebéd egy irodai dolgozó számára. Ez általában egy főétel, ha az ramen, akkor salátát kapsz hozzá, ha curry, szusi vagy tésztás cucc, akkor egy csésze miszolevest. A jeges pohár víz, utántöltéssel alap, azért nem kérnek pénzt. Az ízek, az állagok, a frissesség - nem mennék el a fogalmatlan gasztroblogger irányába. Minimum 25 éve tudatosan keresem a kulináris élményeket, van összehasonlítási alapom. Nálam eddig Szingapúr volt a csúcs (a blogban megtalálható néhány erről szóló bejegyzés), de a “beesel random bárhova és még sosem csalódtál” ligában Japán bizonyosan világelső. És még egy szó az ezer jenről. Ez jelenleg 2.370 forint. Egy komplett ebédért vagy vacsoráért. Ezért Budapesten ebéd műfajban konkrétan szart se kapsz. De szart simán kaphatsz ennél drágábban.

Rám merőleges az alkohol, simán megvagyok nélküle bármeddig. Már évek óta szilveszterkor sem volt alkohol a házban, viszont @dulimano miatt mindenképpen meg akartam kóstolni a szakét, ahogy az ember Szardínián megkóstolja a férges sajtot, holott alapból megvan a férgek nélkül. Szóval akkor jöjjön az említett nyershalas kép szakéval. Dora-chan szerint (akivel megszakérttettem a szakét online) nem paliztak be, ez tényleg nem alsópolcos termék. És amúgy finom is volt.

A képeken szerepel még pirított szezámmagos répasaláta és a szaké szabványosan nem peremig, hanem azon túl, a tálka pereméig van töltve.

Szintén Duli javaslatára mentem fel a kiotó állomás 10. emeletére ráment enni és nem bántam meg egyáltalán. Úgy volt brutálisan csípős, hogy közben semminek sem fedte el a valódi ízét. A tésztának pl enyhe szénás aromája volt, ami megint elrepített valahová. Az ember japánban tényleg élményt eszik, nem ételt.

Pár szó az édességekről. Ne keresd itt a legjobb német/francia péksütiket mert ebben tényleg nem a legjobbak - bár pékség műfajban vannak biztató termékek, de ezeket pékségekben találod, nem az üzletek polcain. Azt hittem, hogy a sült-édesburgonya-püré lesz a lelkendezésem legfőbb tárgya, de nem. És most kicsit leteszem a pennát, mert erőt és kreativitást kell gyűjtenem a következő szakaszhoz, hogy minimálisan is érzékeltetni tudjam azt, a bennem lejátszódó folyamatokat.

A matcha kínai találmány, japáni története Kiotóban kezdődött. Itt szépen ápolják ennek a hagyományát, van a városban egy matcha-negyed, ahol a matcha-tea otthoni elkészítéséhez árulnak kellékeket, de persze vannak cukrászdák, ahol a tea mellett mindenféle süteményeket lehet kapni. Szeretem a matchát, vagyis azt a formáját, amiről eddig otthon azt hittem, hogy az. Aztán megláttam a folyóparti cukrászdában egy ablaknál ülő nőnél a deliktumot.

Bár még egy óra múlva értünk vissza, mert előtte megnéztük a szomszédos tavi szentélyt, ami annyira híres és szép, hogy még az ezer jenesen is ez szerepel, a szentélylátogatás során is csak arra a pohárra tudtam gondolni.

Sokan voltak a cukrászdában és 35-40 perc volt, amíg hozzájutottunk, de bármikor mennék újra. A dolog annyira komplex, hogy még térképet is mellékeltek hozzá, ugyanis a matcha összes megjelenési módjában szerepel a pohárban. Porként, habként, piskótaként, jégkásaként, fagylaltként, zseléként, teaként. Annak érdekében, hogy az állagok megmaradjanak és az ízlelőbimbóid ne telítődjenek matchával semleges komponensekből zárórétegeket terveztek közéjük. Aki ezt kitalálta nem Michelin-csillagot, hanem Nobelt érdemel. A fiammal életünk egyik kulináris csúcspontjaként értékeltük ezt az élményt.

A bevezetőben említettem, hogy a japán princípium a tápcsatorna két végének megkülönböztetett figyelmében áll. Térjünk rá a másik végére. Bizonyára mindenki látta már, hogy a japán wc-k különlegesek, van egy kezelőpanel a falon, amivel mindenféle műveleteket lehet végezni ott alul. Bevallom én úgy érkeztem, hogy köszi, ezt kihagyom, de ennél nagyobb hülyeséget nem is csinálhattam volna. Szerencsém, hogy a gyerekem bérlakásában, safe space-ben tudtam megtenni az első lépéseket. Először is ritka, hogy angolul is ki legyen írva a gombokra, hogy mi micsoda, de google lens-szel simán el lehet boldogulni és ha egyet kitanulmányozt��l, a többi is menni fog.

A fűthető wc “deszka” (ami persze műanyag) már alapból csodálatos dolog. De az igazi truváj a seggmosó (nőknek egy másik irányból érkező sugár is van), ami erősségben és hőmérsékletben elég jól hangolható. Sőt van egy randomizáló gomb is néha, ami pár milliméteres kilengésekkel tisztít.

Abban megegyezhetünk, ugye, hogy száraz wc papírral sosem fogod tudni teljesen megtisztítani a felületet. Nedves törlőkendő meg nincs mindegyik fiúnál (a lányoknál biztosan van). Ha egy eszköz, amivel nagyon fókuszáltan meg tudod magad tisztogatni, a wc-papírral már csak meg kell szárogatnod magad és láthatod, hogy tökéletesen tiszta vagy. EZ a kultúra, ez a kulturális princípium. És a kultúrájára büszke nyugati ember életének is szerves része kellene, hogy legyen.

A másik megfellebbezhetetlen érv a japánok felsőbbrendűségére a mindenütt megtalálható, ingyenes és tiszta közvécék. Nemcsak az állomásokon, nemcsak a plázákban, de a közepes vagy nagyobb élelmiszerboltokban is van (ismétlem) ingyenes és tiszta wc. Egyáltalán nem lényegtelen szempont egy ország megszeretésében és tiszteletében az ilyesmi.

Már az előző posztomban érintettem az “odaszánás” fontosságát. Aki a rózsát gondozza a villamos kerítésén, aki a halat darabolja és aki a wc-t karbantartja nem úgy él, mint a magyar szolgáltatóipar 98 százaléka, hogy csak tévedésből van itt, átmenetileg, mert valójában ő többre hivatott. Minden csak átmeneti, akkor miért végezzem el szívből a dolgom, miért legyek kedves a vevőkkel. A pincér itt reggeltől estig és egész életével pincér, a bolti eladó nem jobb híján bolti eladó, hanem ebben teljesíti ki az életét és az okoz neki örömöt (a fizetésén kívül), ha a vevő elégedetten távozik. És ha mérnök vagyok (khm), akkor ne csak gépiesen dokumentáljak azért, hogy meglegyen a dokumentáció, hanem megpróbálok annak a szerepébe is belebújni, aki a miérteket is meg akarja érteni.

Az építész pedig, még ha világhíres is komolyan veszi, ha design-közvécék megálmodásával bízzák meg. Ugyanaz az ember tervezett itt Shibuyában wc-t, mint aki Budapesten a Zene Házát alkotta meg. És ezekben az illemhelyekben a munkájukat életcélként élő karbantartók dolgoznak, akiknek valószínű minden nap csak egy a Tökéletes Napokból.

Képek

Az erdőimitáció-wc egy kis tó partján, ahol hápogás közben végezheted a dolgod.

A bezáráskor elhomályosuló, alapból átlátszó fülke. Itt egy kisfiú mindenképpen játszani akart velem.

A gombák fölött egy szentély parkja van.

Jó volt majdnem egy órát ülni a padon és gondolkodni, de leginkább hálát adni.

Komorebi (jap.): a lombok között átszűrődő napfény

[ajtostolahazba]

Ma megtanítottam a 78 éves apukámat az okostelefon használatára. Az alapokat, Fb, messenger, híváslistak kezelése, ilyenek. Olyan boldog most, mint egy gyerek. Próbálja a telefonon bepötyögni a nagyon egyszerű, de aranyos válaszait, gyakorolgatja megtalálni a megfelelő emojit...írtam neki, hogy próbálgassa, küldjön bármilyen hülyeséget, legfeljebb röhögünk majd rajta...

...de tudom, hogy nem olyan soká a legkedvesebb, legszomorúbb emlékeim lesznek ezek a cset beszélgetések. :(

Nincs jól. Persze tartja magát, de fullad, lefogyott egy hónap alatt 6 kilót... tudom, mit jelent ez és szörnyen fáj ezt végignézni.

Senki nem szólt, hogy ez a kibaszott élet ilyen kurvára kegyetlen játék...:((((

[gregpostok]

;(

Emlékeim szerint botrányoktól mentes, jó ember volt.

Lehet így is.

[nyeznajka]

Azon töprengek most, amit Miroslav kollégám (Szlovákia) mondott, amikor véget ért a kettőnknek tartott cég által fizetett nyelvtanfolyam.

Miszerint soha, senki itt Németországban nem javított ki, bármilyen béna, hibás, torz mondatot vagy mondattöredékeket mondok ki. És vajon miért? És nem csak itt a cégnél, de emlékeim szerint sehol, az eddigi majd 6 év alatt, amióta itt élek. Pedig bizony jó lenne néha (ha nem is mindig és minden egyes hibát), mert talán abból jobban tanulnék. Próbálom ellesni, hogy a többiek mit hogyan mondanak, valami esetleg meg is ragad abból, de ez azért nem túl hatékony. Ha legközelebb megkérdezik, hogy mivel lehetne segíteni a nyelvi fejlődésem, akkor biztos elő fogom ezt hozni.

Veletek hogy van ez? Másokkal itt németben? Vagy más külhoni országokban?

[vagyokolyannaiv]

Lerágott körmök, beszakadt ajkak.

Talán csak ezek árulkodnak hangtalanul arról, hogy mégsem múlt el bennem.

Néha még magam sem tudom eldönteni, hogy bánom-e vagy sem,és ha esetleg a válasz igen, akkor pontosan melyik részét.

Olyan mintha a rólad élő emlékeim csak az elmém gyermekei lennének,

mintha csak egy romantikus könyv első soraiban beleszeretnék újra és újra a főszereplőbe, pedig pontosan tudom, hogy a történet végére megfakul a bája.

Az utolsó lapoknál úgyis újra összetörik a szívem, teljesen mindegy hányszor olvasom el. Ezt a könyvet nem írták soha újra.

Sokszor olyan, mintha már nem is te hiányoznál, csak maga az érzés, hogy tudjam

Igen, jól vagy.

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva töretlenül hiszek a sorsban, és abban, hogy nem lehet véletlen az egymás életében betöltött szerepünk.

Tegnap megviccelt a tudatom és álmomban elém vetített egy képet rólad.

Fekete ing, fekete zakó. Sosem láttalak még így ezelőtt.

Egy temetésre mentél.

Történetesen az enyémre.

Minden erőmmel látni szerettem volna az arcod, látni akartam, hogy sírsz vagy sem, de mielőtt megnézhettem volna, elfordultál.

Talán pont ugyanígy érzek most is. Talán pont ugyanígy éreztem mindig veled.

Szerettem volna látni az arcod a játszmák mögött. Szerettem volna tudni, hogy egyik és másik nevetésed tényleg szívből jön.

Hogy fontos vagyok.

Hogy számítok.

Hogy szeretsz.

De évek óta elfordítod előlem a fejed.

[csakszavak]

az emlékeim visszahúzzák az eszem

a gondolataim visszahúznak engem

a múltam fogait csattogtatva elragadja a jövőm

a jelenem pedig csak tétlenül áll

[stickalittle]

- Szeretsz az új lakásban lakni?

Ilyenkor nem tudom, mit feleljek. Nem tudom, milyen szeretni egy lakásban lakni.

1. Az első ház, ahová születtem a nagyszüleim udvarában volt egy külön álló szoba-konyha. Nincs túl sok emlékem róla. Sőt, semmi emlékem nincs róla. Egyetlen momentum jut eszembe, az út, amin nagymamám visz az építkezésre a szüleimhez, amikor a saját házukat építették. Erre is csak azért emlékszem, mert elfáradtam az úton, és a nagymamám nem akart felvenni, hogy vigyen.

2. Szüleim háza a második, amiben laktam. Innen már vannak emlékeim kisgyerekkoromból is. A konyha-főzőfülke, ahol lavórban mosakodtunk, mert a fürdőszoba még nem volt kész, aztán a testvéremmel közös szobánk, az akvárium a folyosón... (Erre tisztán emlékszem, mert akkor kezdett el foglalkoztatni, hogy létezik az agyam, mégsem emlékszem semmire, és az akvárium minden részletét megjegyeztem, hogy tudok-e rá emlékezni később.) Ebben a házban töltöttem a tinédzserkoromat, így vannak jó és rossz emlékeim abból az időből. Szerettem ott lakni? Rámondhatom, hogy igen, bár természetesen nem volt választási lehetőségem, így az ott lakás egy alapadottság volt. Ragaszkodtam az ottlakáshoz? Nem. Az első adandó alkalommal el is költöztem onnan egy örökölt sorházba.

3. Fiatal felnőtt éveimet ebben a sorházban töltöttem. Nem volt semmi különös. Se kiemelkedően boldog éveim nem voltak, se katasztrófálisan rosszak nem voltak. Semmi különös emlékem nincs róla, talán csak azok a helyek, ahol dugtam. Szerettem ott lakni? Hát, teljesen közömbös volt.

4. Aztán lett egy hosszabb kapcsolatom, így néha nála laktam, néha otthon. A barátnőm lakásához sem fűznek komolyabb emlékek. Unalmas, budapesti panellakás. Szerettem ott lakni? Hát, nem igazán. A panelt nem nekem találták ki.

5. Később szakítottunk, majd új kapcsolat jött, akit el is vettem feleségül. Hozzáköltöztem. Küzdöttünk a penészes fallal és az egerekkel. Nyilván nem szerettem ott lakni, amikor nekem volt még egy sorházam, aminél semmi ilyesmi problémák nem voltak, csak ahová valamiért ő nem akart költözni.

6. Eladtam a sorházat, hogy az árán elkezdhessünk építeni egy közös házat. Szerkezetkészen vásároltuk, csak be kellett fejezni. 4 szoba volt benne, két fürdőszoba, hatalmas amerikai konyhás nappali. Akkora volt, hogy gördeszkázni lehetett a nappaliban. Plusz kandalló, kurva nagy terasz, három autós garázs és 1000 négyzetméteres udvar. Mivel szerkezetkészen vettük, így adottsága volt a nagy tér, és bár felesleges volt, nem lehetett vele mit kezdeni, de jó áron jutottunk hozzá, mert nem kellett senkinek, mivel talán csak a jóistennek nem volt rajta jelzáloga. Nekem sem kis utánajárás volt mindet leszedetni. A kilátás pedig... az egész Zsámbéki-medencét be lehetett látni. Ennek ellenére nem szerettem ott lakni. Túl nagy volt, és az embert a rabjává tette egy ekkora ház. Ekkor vettem a citromfámat. A citromfa ebben a házban sokszor próbált meghalni, néha egyáltalán nem volt rajta egyetlen levél sem, de valahogy mégis mindig túlélte a dolgot.

7. Úgy alakult, hogy elváltunk. A házat meghirdettük, de nem jelentkezett rá vevő. Külön-külön albérletbe költöztünk. Én a I. ker. Vízivárosba, egy 100 négyzetméteres albérletbe. A mérete ellenére nem volt drága, 160 ezret fizettem érte még egy fél éve is. Azért volt olcsóbb, mint a hasonló lakások az I. kerületben, mivel eléggé lepukkant állapotban volt. Az egyik szobát egyáltalán nem lehetett használni, leszakadóban volt róla a tapéta is. Én meg nem reklamáltam a tulajnál, egyedül éltem, elég volt nekem egy szoba is, és nem akartam, hogy az árát felbassza az égig. Kis vállvonogatással mondhatom, hogy szerettem ott lakni, mert közel volt mindenhez. De határozottan erre sem mondanám, hogy szerettem ott lakni, mert tulajdonképpen nem hiányzik. Zajos volt, szar ablakokkal, poros volt mindig minden. Ez jut eszembe róla, de szinte soha nem gondolok azokra az időkre, amikor ott laktam. Mintha valami álomkép lett volna. Jó hely volt, de semmi különös. Apró erkélye volt, a citromfának pont elég. De ő sem szeretett ott lakni, ezt láttam a beteges-sárgás levelein.

8. Közben mégis sikerült eladnunk a vidéki házat, persze szarér-húgyért, és még azt a pénzt is ketté osztottuk a volt feleségemmel, így OTP barátom segítségével vehettem egy saját lakást Pesten a XIII. kerületben. Felújítottam, mindent a saját kényelmem és elképzelésem szerint. 7. emelet, de ezt már tetőtérnek hívják, hatalmas terasza van, aminek egy részét beépítettem elhúzható üvegfallal. Ez egész nyáron nyitva van, télen majd ide költöznek a terasz többi részéről a növények. Ezt a teraszt szereti a citromfa. Ilyen egészséges zöldnek még soha nem láttam a leveleit. A lakótér loft lakás szerűen egybe van nyitva, plusz fürdőszoba pezsgőfürdős káddal meg gőzkabinnal. Sokat dolgoztam rajta, és dolgozom rajta még most is. Egyszer majd rámondhatom, hogy kész lett. Szeretek-e itt lakni? Jobban, mint az albérletben, és kényelmes, meg ellazít a közeg, de négy hónapja lakom itt, még nincs meg igazán hozzá a kötődésem. Úgyhogy amikor megkérdezik, azt válaszolom, hogy szeretek itt lakni, és remélem, egyszer majd úgy is érzem.

És tudom, hogy nem itt lesz a vége. Lesz még egy házam valahol Olaszországban. Akkor, amikor már nem kell anyámról gondoskodnom, és nem köt ide semmi. Lesz egy házam Olaszországban, egy kis kerttel, ahová a citromfámat kiültethetem a szabadba. Ott fogok meghalni.

[erosnekszulettem]

A legszarabb az hogy nem tudok nem emlékezni azokra az apró dolgaira, szokásaira amiket annyira szerettem benne amik szinte fel sem tűnnek másnak nekem mégis a legkedvesebb emlékeim róla...

Ezért olyan kibaszott nehéz...

[msbparker]

Kicsit megkoptak az emlékeim a Naschmarktnál lévő bolhapiacról. Arra emlékeztem, hogy utoljára schillinggel fizettem, csak arra nem, hogy SZOMBATON :(

[gregpostok]

Help!

Beszéljetek le/ rá, hogy Gazdagréti panelbe költözzek.

Rég laktam Békáson a Szindbád utcai 15 emeletesben, megkoptak az emlékeim.

[pajjorimre]

2012. augusztus 2. Emlékeim

[algebraicvarietyshow]

this is a photograph, a window to the past

most, hogy hivatalosan is lezárult 2023, kijelenthetem, hogy a január eleji (már-épp-kilábaltam-covidból) mayberian és a december végi népi papa (ki-foglalkozik-már-a-coviddal) között több koncerten és több jó koncerten voltam, mint 2017 óta bármikor, ami ebben a mindenféle módon elszarodó világban egy pozitív fejlemény volt, legalább ennyiben visszatért valamiféle normalitás. és ha egy jó koncert hatása még mondjuk 2 napig intenzíven érződik az emberben (márpedig a tapasztalataim ezek, sőt), akkor mondhatom, hogy ~50 koncertnappal volt ~150 jó napom az évben csak emiatt, ami meg hát már majdnem az év fele, ki kívánhat ennél többet. (leszámlálási feladatokon edződött követőim bizonyára észreveszik a kisebb csalást itt, hiszen a 150 napban lehettek átfedések, hiszen, például fesztiválok idején, egyáltalán nem volt elképzelhetetlen mondjuk több egymást követő koncertnap.) ugyanakkor most ennek a listának az összeállításánál tűnt az fel, hogy miközben semmi nehézséget nem okozott 20-25 olyan koncert összeszedése, amiről kimondottan jó emlékeim vannak (a kérdés igazából az volt, hogy mit hagyjak ki), a sorrendiség már keményebb dió: az előző évekkel ellentétben, amikor volt egy fontaines dc, egy deerhunter, egy national vagy egy courtney barnett, amit egyrészt előtte kifejezetten vártam, és amiről már év közben egyértelművé vált, hogy _a_ (vagy _az egyik_) top élmény, most igazán kiemelkedő nem volt, vagy nem úgy, mint szokott. azaz a sorrendben van némi esetlegesség, de azért az első tízet megpróbáltam a fejemben lévő és a rendelkezésemre álló videós emlékek alapján mégis valahogy besorolni, egyébként meg végre ismét (közel) a pre-covid szinten vannak arányaiban a külföldi fellépők a listán, de persze voltak jó hazaiak, volt akvárium nagyhalltól és kisfesztivál nagykoncertjétől kezdve akvárium lokálig minden, fő a változatosság. így is volt persze, amit sajnáltam, hogy kimaradt, pl. iggy pop, bár legalább nála az vígasztalt, hogy pár éve láttam.

jöjjön tehát 20 jó koncert(nap) 2023-ból. a szabályok hasonlóak, mint eddig, egy projekt egy koncerttel (a szubjektív szempontjaim szerinti legjobbal) szerepel, és hát ezt viszonylag tágan értelmezem, szóval nálam a kispál és a borz például ugyanaz, mint a kispál és a lovasi, így a májusi esőben aranyat azért nem érő parkos buli pl. nincs itt a listán (amivel kapcsolatban amúgyis viszonylag kritikus voltam).

11-20) the rural alberta advantage @ bowery ballroom (nyc) (márc.) 11-20) cappuccino projekt lemezbemutató @ magyar zene háza (márc.) 11-20) platon karataev @ fishing on orfű (jún.) 11-20) still corners @ a38 (aug.) 11-20) esti kornél @ minifishing (aug.) 11-20) cpg @ dürer kert (szept.) - inkább a történelmi jelentősége miatt 11-20) swans @ akvárium (nov.) 11-20) shame @ dürer kert / reflektor feszt (nov.) 11-20) mayberian sanskülotts @ magyar zene háza (nov.) 11-20) strompopper + captain average @ auróra (nov.) - itt most a kettő együtt

10) raveonettes @ a38 (máj.) - visszatérő fellépő a hajón és ezen a listán is, mondhatni talán azt is, hogy semmi váratlant nem hozott, de nem is baj ez.

9) kispál és a lovasi @ fishing on orfű (jún.) - nem hatott olyan erővel, mint 2022-ben a direkt kispálos nosztalgiának szánt minifishingen, de még mindig ezt éreztem a relevánsabb és erősebb produkciónak, mint a "fő" koncertet a parkban. az év egyik tanulsága, hogy lehet el kell engedni lovasi andrás mostani produkcióit, az mvm dome-os jövő évi koncerten is erősen gondolkodom. de azért a dalok, és főleg az ebben a programban szereplő "eggyel kevésbé slágeres" dalok megmaradnak.

8) pál utcai fiúk 40. születésnap @ budapest park (jún.) - láttam a parkban nyár elején a régi nagy öregeket (kispál-puf-és már a hiperkarma is ide tartozik azért) egy hónapon belül, ebből szerintem egyértelműen és talán meglepő módon a puf öregedett jobban. érdekes volt a prigozsin-puccs napján végighallgatni a részben a katonaság élményei által ihletett korai számokat. (itt írtam még a 40 éves puf-ról.)

7) felső tízezer - majd lesz valahogy újrajátszás @ dürer kert (szept.) - a méltatlanul elfeledett lemez?? nem tudom, de nagyon jó hangulatú buli volt, még ha a kisteremben ezen a gyakorlatilag még nyári jellegű szeptemberi estén a hőség tényleg embert próbáló is volt.

6) holy wave @ akvárium lokál (nov.) - ez a koncert azt hiszem nem volt túlságosan reklámozva, mert én is kb 2 nappal előtte vettem észre, pedig azért minden szempontból célcsoportnak számíthatok. szóval inkább családias hangulatú lett, de azért becsületükre válljon, hogy egy teljesen kihalt novemberi szerda esti akváriumban (csak a kinti részen volt egyáltalán működő pult!) is odatették magukat.

5) king krule @ akvárium nagyhall (okt.) - ide én különösebb elvárások nélkül érkeztem, de megvett a koncert. az előző teljes ellentéte sok szempontból, slágerek, közönség, talán ez volt a leginkább "igazi" nagyszínpados koncert, amit láttam 2023-ban.

4) galaxisok lemezbemutató @ gólya (ápr.) - ha a felső tízezernél szóba került a hőség és a levegőtlenség, akkor itt hatványozottabban igaz, hogy meg kell említeni, hogy moccanni sem lehetett, annyira tele volt a gólya. de közben meg értem, hogy miért ettől a helyszíntől lett hiteles az új lemez bemutatása, és összességében azért egy nagyon jó élmény volt hallani ezeket a számokat.

3) eels @ akvárium nagyhall (ápr.) - ez már halasztódott egy ideje, de végre láttam az eelst (és végre ők is látták budapestet vagy a magyar közönséget, ahogy ez a koncerten szóba is került). valódi monstre-koncert (27 számmal a setlist.fm szerint), klasszikus coverekkel és jó dalokkal, nyilván jól begyakorolt, de mégis hiteles gag-elemekkel, elejétől végéig lehetett élvezni.

2) panda bear & sonic boom @ magyar zene háza (márc.) - ha valami 2023-ban igazán aktuális dolgot kéne említeni erről a listáról, akkor ez lenne az. és talán ide a magyar zene háza (könnyűzenei) koncertnézői szempontból egyébként feltűnő kisebb furcsaságai sem voltak zavaróak, külön-külön és együtt is kiemelkedő fellépők, jó dallamok, érdekes vetítések, jó este volt.

1) kevin morby @ akvárium kishall (jún.) - még pár napja is gondolkoztam azon, hogy mi lesz nálam a lista elején, és be kell azt is vallanom, hogy én ide azért nem úgy érkeztem, hogy elszánt kevin morby-rajongóként bizonyos számokat akarok konkrétan hallani. inkább a kíváncsiság vezérelt az eelshez hasonlóan ezzel a többször halasztott magyarországi fellépéssel kapcsolatban, de aztán annyira elégedetten távoztam az akváriumból, hogy még zenekaros pólót is vettem, és utólag visszagondolva, valóban ez volt az a koncert, ami még jónéhány napig jó érzést okozott, szóval azt hiszem ezen a listán teljesen jó helyre kerül.

még lehetett volna biztos megemlíteni dolgokat, volt például a middlemest red kettős búcsúja (orfűn és a dürerben láttam) vagy a bánkitóról is bekerülhetett volna valami (kolibri például nekem egy előtte kevésbé ismert, de meggyőző felfedezés volt), és hát a carson coma is helyet kaphatna egy 2023-as listán, de most nálam ez a top20. idén remélhetőleg legalább ennyi jó koncerttel jön a folytatás.

[több mint tíz év legjobb koncertjei: 2022, 2021, 2019, 2018, 2017, 2016, 2015, 2014, 2013, 2012, 2011]

[nyolcvan kihagyhatatlan előadó a 2010-es évekből]

[spraystory]

Gremlins of the Railways

Sráckoromban az anyai nagyszüleim zuglóban laktak ezért sűrűn jártam a 2-es metró vonalán, így volt szerencsém csaknem hetente a Pillangó utcai megálló előtti és utáni graffitiket megcsodálni. Ezek a styleok nem csak simán úttörök voltak hanem a mai szemmel is nézve már akkor bomba stílusok. PNC, MRC, SWK, THK és persze a GRW. Rapaz, Rask, Epos, Sac, Biar, Inza, Koal, Donor, Cak, Ozen vagy Hoesh és a többiek, mind olyan nevek akiknek életem végéig hálás leszek. Rengetegen írnak nekem, mennyire hálásak hogy ezeket a sztorijaimat megírom. Nagyon jól esik, de én pedig ezeknek az alkotóknak tartozom örök hálával azért amilyen úttörő munkát végeztek, hogy megteremtették a magyar graffiti mozgalmat. Egyébként, a Pillangó utca után már majdnem az Őrsnél, volt egy valamiféle szertár épület a metró területén, több cuccal az oldalán, ezek között volt Hoesh egyik másnéven festett cucca egy Tank graffiti. Persze ez nem egy tank harckocsi volt hanem az volt írva hogy Tank, mint név és style. Nekem ez különösen tetszett és akkora hatással volt rám hogy minden vágyam az volt hogy bárcsak olyasmit festhetnék, ezért én kb 1996-ban első nevem Chaos után egészen rövid ideig kitaláltam hogy lelopom a Tank-ot valahogy és a Tank-hoz hasonló csengésű de egyébként rettenetesen béna Akna nevet választom. Ebből a szörnyű névből mindössze 2-3 cuccot festettem életemben aztán szerencsére elfelejtettem, jobban mondva csak elfelejtettem volna de pl Elemér barátom a mai napig így hív. Szintén 1996 körül volt egy barátnőm aki a Rózsadombon lakott, ahová menet mindig a Batthiányi téren szálltam le a metróról, itt találkoztam többször is Rapaz/PNC atyaúristennel, ez a csodálatos ember aki azóta nagyon jó barátom, ő volt az első aki szóba állt velem mint firkásszal. Többek között ettől kezdve gondoltam magamról hogy én is graffitis vagyok. Ezek az apró gesztusok másoktól őrületesen sokat jelentettek. Az Őrs vagy Rákoskereszttúr - ahol pl az MRC-sek egy része lakott, a lehető legmesszebb volt az én lakóhelyemtől. De az Őrs esti fényei, a kereszttúri vasúti line látványa, a tudat hogy arrafelé aktív firkászok laknak, meg az az egész környék és annak a tőlem való messzesége - noha nem szerettem azt a környéket - mégis erős romantikus képpel él bennem és valószínűleg elsőként nagymértékben hozzájárult az a hangulat + látvány ahhoz hogy később, éveken át olyan képeket festettem amik naplementében, mindenféle vasúti környezetet ábrázolnak, esti fényekkel, vezetékekkel, villanyoszlopokkal. Olyan 1998-tól kb 2001-ig a Süss Fel Nap nevű kultikus szórakozóhelyen dolgoztam pohárszedőként és pultosként. Mikor ide érkeztem már itt volt szakács a Firma és Nem Közölt Sáv ( korábban Funkrodeo ) tagjaiból alakult legendás Az Idő Urai tagja, Face da Pooh, nekünk csak Face. Igen, a Faktor-Labor Face-e. Szakács volt ugyan de emlékeim szerint leginkább csak sonkás-sajtos melegszendvicset készített toast kenyérből de ez akkor senkit sem érdekelt mert a legjobb arc volt. Face-hez gyakran jártak le a Süsibe az akkor már abszolút etalonnak számító PNC-GRW tagok, Bankos, Azur, Raska, Rapa, talán Epos is, egyszóval a hazai graffiti úttörői. Természetesen én igyekeztem a legtöbbet sürögni-forogni körülöttük, beszélgetni velük. Akkor én már amennyit csak tudtam festettem és óriási megtiszteltetés volt hogy Bankos egy készülő magazinhoz fotózta az én cuccaimat is. Szó szót, bandázás bandázást követett, imádtam minden pillanatát. Végtére is néhány találkozás és megismerés után elhangzott a kérdés talán Raskától: - Volna-e kedvem GRW-t írni? Bumm. Ez nekem konkrétan olyan érzés volt mintha egy amatőr rockzenésztől megkérdezné James Hetfield hogy volna-e kedve a Metallicában zenélni. Természetesen azonnal igent mondtam és én voltam a világ legboldogabb embere. Így kerültem hát a GRW-be és így lettem ennek a csodálatos és iszonyú jól működődő, progresszív kultúrális környezetnek az egyik résztevevője. És ezután jött minden. Ugyanez másokkal is megtörtént, de én csak a saját verziómat tudom leírni. A PNC és holdudvara zseniális ízléssel válogatták ki az akkori aktív hazai - leginkább budapesti -  firkászokból egy számomra “szupercsapat” tagjait amiben én is ott lehettem. Ha nem is szó szerint de egyfajta eufórikus érzés volt találkozni, bandázni és persze együtt festeni. Érinthetetlennek és megállíthatatlannak éreztem magunkat és ez felemelő érzés volt. Éjjel, nappal gyártottuk a falakat, traineket, hétvégén pedig szinte mindig legáloztunk. Vonatokat főleg a Nyugati lineon festettünk, ha kimentél a nyugatiba 2000-es években, szinte bármikor találkozhattál valamelyik csoporttársunkkal aki épp az azelőtti napi cuccot várta befutni. Volt, hogy 11-en(!) festettünk vonatot ami akkor egészen elképesztő felelőtlenségnek és őrültségnek tűnt (7.kép). A GRW korszak volt az első jelentős lépés ami megnyitotta számomra az utat a kreatív fejlődéshez, megismertette a verseny és csapatszellemet, az összetartozás érzését. Néhány évig tartott csupán és az elmúlása számomra szomorú volt ugyan de a legtermészetesebb úton ment végbe. Sokan jöttünk sokfelől és ugyanilyen sokfelé széledtünk szét később. Utólag visszagondolva a “nagyban lenni” varázsa épp addig tartott ameddig kellett és így volt ez jó.

1. kép : Tite, Nikon, Idar, Borg ( KoolKasko) - Blik hiányzik a képről de ez volt a GRW friss generációja

2. kép : Banx, Nikon - Fővám tér 2000

3. kép : Tish, Stik, Jok, Blek (Blik), Nikon - 2000 Nyugati line

4. kép : Banx, Bazer, Nikon, Sken - 2000, Nyugati line

5. kép : Nikon, Tish E2E - 2000, Nyugati line

6. kép : Banx, Sken, Blik, Bais (Bazer), Nikon, Tite - 2000, Filatorigát

7. kép : Bify (Rapa), Kath (Stick), Izm (CBS, LA), Blek (Blik), Nikon, Banx, Tish, E2E - 2000, Nyugati line

8. kép : GRW (Nikon) - 2000, Rákosrendező

9. kép : Banx, Tite, Dormi18 (Blik), Nikon - 2000, Nyugati line

10. kép : Blek (Nlik), Bif (Rapa), Nikon, Banx, Tish, Kath (Stick) - 2000, Nyugati line

[sztupy]

A diósgyőri vár… kisgyerekként mászkáltam a romos falakon, aztán Kaláka folkfesztivál, nyári színház, koncertek, várnapok. Az okádék építkezést a gecifidesz erőszakolta ki, a most leköszönő „független” polgi próbált kimászni belőle, naná nem sikerült. Egyszer voltunk a „felújított” várban, bazári giccs, pl. füvesboszorkány konyhája, ócska érintőképernyőn lehetett virtuális szerelmi bájitalt kikutyulni, nem folytatom. Ma már csak fásultan meredek a legújabb képekre, nincs erőm dühöngeni sem.

Nekem szerencsére egyedül a vár melletti fagyizó maradt meg emlékeim között, bár már az is szar!

[masodperc]

Másfél éve vettem egy ötéves naplót (minden napra jut 4 sor, öt éven keresztül ugyanazon a lapon), egész jól ment augusztus elejéig, azóta egy sort sem írtam, pedig bőven van miről, most azt kéne eldöntenem, hogy pótolom-e a hiányzó napokat vagy csak folytassam, de ezt megírva végig is gondoltam: folytatom és közben pótolom a napokat a naptárjaim és az emlékeim alapján.

[troger]

emlékeim legjobb bowling- teljesítményét nyújtottam, teljesen váratlanul és indokolatlanul

soha nem voltam jó, nálam ez szerencsejáték 🙃

mindhárom partiban 100 fölött gurítottam, az egyiket meg is nyertem, és összesítésben 10-ből a harmadik helyen végeztem

kábé a hét legnagyobb sikerélménye, értékelem hát