#elérhetetlenség

[hicapacity]

A történetem unalmasabb, mint a biblia halandzsája..

Nem rabolt el Alibaba bandája, nem bántott apám szíja, annál nagyobb a kis hal kínja!

Elhanyagolás, hiteltelenítés, gyerekkorban elmaradt határszabások, érzelmi elérhetetlenség, elidegenedés, szeparációs szorongás, szülői inkompetencia..

A mindenütt jó , de legjobb máshol szólás nálam is szállóige volt.. [azt hittem, hogy milyen eredeti, de amint az előttem szóló példája mutatja, ez sok fejben megfogant inverzitás, bármi legyen is az].

Azon tűnődtem, hogy mivel szépen beleöregedtem ebbe a lelki nyomorba, majd csak elmúlik ez az élet valahogy, de meghalni még fiatal vagyok, és életigenlő, megragadni viszont nem sikerült a lehetőségeimet egy teljes élet során.

Mára nincsen nekem vàgyam semmi, mint csak csendben szemlélődni. Nem akarni mást, csak kiüresedni, és feloldódni a világ nihiljében..

Ez már a haldoklók tékozló léhasága, vagy csak a depresszió elhatalmasodása? Nem tuddhatom, másnak a magyar sors mit jelent , amikor barbár eszmék hömpölye mindent körbeleng..

Kellemesebb hangulatot mindenkinek!

Szebb napokat szeretteinknek!🥰

[deeplyinlovewiththemoon]

én én vagyok és egyszer valaki magamért fog szeretni és én is őt, nem az elérhetetlensége miatt, hanem magunk miatt, mert a lelkünk össze ér és érezni fogom, azt a valamit. remélem

[aranysziv]

könnyebben elengedlek úgy, hogy voltaképpen itt sem vagy. nem vagy a koncerten. nem vagy a padnál. nem vagy ott a könyvesboltban. nem vagy a villamoson, sem a boltban. a moziban azért összerezzentem egy pillanatra, mert azt hittem, de aztán mégse. tévedtem. összetévesztettelek valaki mással. pedig a szemem sarkából úgy tűnt. megesküdtem volna rá. azt éreztem, hogy valaki figyel, és hátra is fordultam, pár sorral fentebb kerestelek, de te nem voltál sehol, csak idegen arcok. de valahogy ezzel együtt is a nemléted egyre valóságosabb. néha mintha csak nem is lettél volna. de akkor hol voltam eddig én? most kezdek valóságosabbá válni. lehet ez az eredendő vitánk alapja: egyszerre csak egyikőnk létezhet. de én akarok emlékezni. arra is, hogy miért voltam veled, és arra is, hogy végül miért nem. mindkettő meghatároz. engem is, és téged is.

az örökkön örökké elmaradt elköszönésedre sokat gondolok. nem fáj már. vagyis, de, fáj, de közel sem úgy, mint régen. leülök vele olykor, a fájdalommal, és csak úgy vagyok, engedem magamnak, és amikor menni akar az érzés, akkor hagyom. nem vagyok kiszolgáltatva sem a gondolataimnak, sem az érzéseimnek. ők nem én vagyok. jelzések, igen, de nem én vagyok. vannak ők. meg vagyok én. van mozgástér. és míg nekik nincs cselekvőképességük, addig nekem van. megtanultam azt is, hogy a sémavezérelt viselkedés nem célravezető. nekem olykor muszáj lemennem a belső igazságomig, a fájdalmamig, a magányomig ahhoz, hogy a tiédből is ki tudjak szállni. nem lehetek úgy, hogy nem veszek róla tudomást, mintha nem lenne. nem, néha meg kell szakadnia a szívemnek. újra és újra. ameddig még kell neki ez az idő. de már eszembe sem jutna, hogy visszamenjek. drasztikusan mást kellett tennem egy-egy adott szituációban, ahogy egyébként tettem volna korábban, mert csak így tudtam elérni azt, hogy az ismétlődés megszakadjon. amúgy sem volt reálisan várható, hogy csak te változtass, miközben én ugyanott álltam - nekem kellett megvédenem magam. és nekem egyedül nem ment. most is kell segítség. de előrébb vagyok sokkal, mint akkor voltam. én tudom ki vagyok nélküled. tőled leválasztva. azt az ént én megkerestem, megtaláltam és megöleltem a romok alatt. és kiszabadítottam.

azelőtt a te érzelmi elérhetetlenséged megtörése volt a cél számomra. ahelyett, hogy a saját gyógyulásomra összpontosítottam volna. ezt meg kellett bocsátanom magamnak, és nem volt könnyű. gondolj csak bele, a sémát, ami annyira vonzott, amihez ragaszkodtam, ami az életet jelentette, foggal és körömmel kezdtem magamból kitépni, mert nem volt más választásom, csak ez. megértettem, hogy ezt kell tennem, de ez önmagában nem volt elég. innen még el kellett mélyülnöm. és abban a mélységben, abban az őszinteségben az összes hit, illúzió és biztonságérzet romba dőlt. árva voltam. ez egy teljesen ismeretlen hely volt számomra, ahol nincs kapaszkodó. elbújni sem tudsz. sem menekülni. olyan, mintha semmilyen kiút nem lenne. csak én vagyok. és akkor megérted, hogy most fájnia kell. így vagy úgy, de most szembe kell néznem a valódi veszteséggel, de ezúttal elbírom. most tudtam, hogy menni fog. akartam, hogy menjen. megéltem és azóta is megélem minden egyes érzésemet, és kifejezem őket. érzem magam. és tudom tudatosítani, ami történik, így létrejöhetett a védelmi rendszer is. ami azelőtt nem volt, amire azelőtt nagy szükségem lett volna, de nem volt. én többé már nem akarok harcolni azzal, hogy fáj az emléked. hagyom, hadd fájjon. azzal harcolok, hogy többé nem nyúlok feléd többet. mert már tudom, hogy mi történne. újra. megállok itt, és az érzést ölelem magamhoz, nem téged. mert az érzés nem bánthat.

tudod, ott a moziban nem filmet vetítettek, hanem dalokat. az egész koncepció neked nagyon tetszett volna, tudom, mert klassz volt és innovatív, ráadásul a bandát, amikor mutattam neked, tetszett, és láttam is azóta, hogy hallgattad őket. és a megvalósítás is, jó ég. elképesztően lenyűgöző lett, pénteken majd megjelenik hivatalosan is. ez csak ilyen premier előtti vetítés volt a figyelmeseknek vagy szerencséseknek, ahogy tetszik. ha lennénk még, ha a dolgok most nem nélkülünk zajlanának, akkor neked szóltam volna, hogy menjünk el, de végül csak egy barátommal voltam. jó volt amúgy, én nagyon élveztem. azt vettem észre egy idő után, hogy tátva maradt a szám. nincs agyonvágva az egész, hanem a kamera követi a dallamot, követi az egyént, a mondanivalót, és közben úgy játszanak a fényekkel, hogy az valami döbbenetes, illik a zenéhez. nem tudom, hogy egy szimpla videó mennyire adja majd át azt az érzést, amit én éreztem, miközben néztem őket, de a hatalmas vászonon látni nagyon különleges volt. jó lett volna ebben az élményben osztozni veled. van, hogy ilyeneket kívánok. nem mindig, de néha előfordul.

szeretnék róla is írni itt, mert nekem fontos, nagyon fontos. nemcsak mondom, hanem érzem. olvastam egy leírást, amiről eszembe jutottál, mert szóról szóra tökéletesen leírja azt, amit éreztem veled: szavakkal takaróztam, szavakkal fáztam, szavakat ettem, szavakat hánytam. végül a szavakat megutáltam. egyedül voltam velük, s mindvégig egyedül is maradtam. arra vártam volna, csak öleljen át. s ne mondogassa, hogy majd át fog. de a test most ezt is kioldja..., végképp nem akar többé küzdeni a múlttal. igen. miközben az énhatáraim stabilan körvonalazódtak, észrevettem, hogy míg régen mindig alig vártam, hogy megszólaljon a kaputelefon, hogy felvillanjon a telefon a neveddel, most már nem is várlak, nem téged vártalak. valahogy, miközben másra figyeltem, egyszerűen elmúlt ez. bennem. szembesültem a semmivel, és azt hiszem, hogy ez volt a teljes illúziómentesség teljes tudatosítása. szinte megcsapott az egész. miután megéreztem saját magamat, ide már csak biztonságosan kötődő férfit akartam beengedni. hiszen már én is biztonságosan tudok kötődni. és alapból kötődni kockázatos. az egy sebezhetőség, ez igaz. de pont ezért egy ilyen súlyt vagy terhet csakis kizárólag érzelmi biztonságban bír el két ember, egyébként nem. nem titok, hogy vágytam erre a teljes egységre. veled ugyan, de azt nem lehetett. és úgy érzem most, hogy mégis megkaptam.

az érzelmi biztonság az egyik legfontosabb érték, és hihetetlenül ritka. súlyos érzés belegondolni, hogy mennyi rosszat ismételtem ezelőtt, akaratlanul. de nemcsak az, hogy kit választottam magamnak, hanem a női képembe is teljesen bele kellett nyúlnom. szabotáltam magamat. mióta nem csinálom, annyian dícsérnek, mert ha nem is tudják, érzik, látják rajtam, hogy most valami más, valami megváltozott, mert más a kisugárzásom, sokkal erősebb. és a saját dolgaim rendezése után szeretetbe érkezni. elfogadásba. figyelembe. simogatásba. ölelésbe. nyugalomba. békébe. leírhatatlan. nemcsak magamban, de vele is. mert olyan ez, ami eddig ismeretlen volt számomra. ezt nem lehet szétverni, én ezt nem hagyom. szeretni akarok, és nem bántani vagy bántva lenni. ez a tényleges felnőtt intimitás. és többek között ezért hálás vagyok neki, amiért vele megtapasztalhatom.

ha nem is lehet mindig a közelemben, próbál, fontos neki. az igyekezetét értékelem és élvezem is, mindig azon vagyok, hogy hogyan tudnám viszonozni. szeretem, hogy bármiről tudunk kötetlenül beszélgetni, szeretem a humorát, szeretem, hogy mennyire elhivatott és hogy mennyire tehetséges, és szeretem a kinézetét is, hihetetlenül vonzódok hozzá. szeretem, hogy nincsenek benne úgy falak, szeretem, hogy mennyire romantikus, és hogy mennyire figyel arra, hogy milyen igényeim vagy vágyaim vannak akkor is, ha épp nem mondom. szeretem, ahogy megfogja a kezem az utcán, vagy ahogy simogat az asztalnál. a közösen eltöltött időt, ahogy egyre jobban megismerjük egymást. azt is nagyon szeretem. szeretem, hogy mellette nő lehetek, igazi nő, és ő meg férfi, igazi férfi. szeretem tőle megkérdezni, mikor megyek manikűröztetni, hogy most milyen legyen a körmöm, és akkor ő mond egy színt, és utána az a szín én vagyok, és akármikor ránézek a kezemre, mindig eszembe jut róla, hiszen azt ő választotta. ezek csak így vannak, és jó dolgok. egy szál bugyiban készíteni neki szendvicset hajnal 3-kor, mert éhes volt, ő meg ott ült velem, és egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. azt mondogatta, hogy olyan szép mindenem, de főleg a fenekem, meg a hasam, hogy kockás, de ilyen nőies, nem az a durva, és hogy ezt bármeddig elnézné. csókot nyom rá, és az egész olyan igazi. ott vagyunk, és én tudom, hogy ez jó. a hiányát is szeretem, mert nem fáj, nem kínoz, ebből is látszik, hogy ez teljesen más szint. és felemel. nem tudok túl sok lenni, sem túl kevés. viszont lehetek apró, mikor elalvásnál odabújok hozzá, és szinte eltűnök a karjaiban a takaró alatt. mondja néha nevetve, hogy telhetetlen vagyok, de tűzzel a szemében, mert ezt már mindig csak akkor jegyzi meg, amikor már őt is átkapcsoltam. és miénk a minden, csak mi létezünk olyankor, és nem számít a múlt, sem a jövő. csak az, hogy mindketten ott vagyunk. minden, amit felajánl vagy ad nekem, jóval több is, mint amit szerettem volna. néha nem tudom eldönteni, hogy olyan, mintha már 20 éve ismerném, vagy még csak 20 másodperce - és mindezt a legpozitívabb értelemben írom. vannak hibái, mint ahogy nekem is és mindenki másnak. de nem ezek számítanak. együtt elég jók vagyunk, úgy érzem. jó itt tartani.

[trollkrisztusgyerek]

Hogy vegyek fagyit az Auchanhöz tartozó fagylaltozóban, mikor pultos sosincs ott?! 😥 Másszak be, és önkiszolgáló, vagy mi a jó élet van?! 😂

[i-want-your-heart-bae]

"Nem mondhatom el senkinek..."

Hogyan tudnám szavakba önteni azt, amit most érzek? Félek, azt hittem szeretem, vagyis szeretem őt. De most valami megkavarodott bennem, feltörtek az érzelmek, amik 2 évvel ezelőtt megkeserítették az éjjeleim. 2019. április 28. Az éjjel, amit nem felejtek, hogy miért? Mert emlékszem rád, a szemedre, hogy hogyan néztél rám, hogy mi volt a gond? Semmi – a barátnőd.

Emlékszem minden elhangzott szóra az estéből, és arra is, ami utána történt, hogy hogyan veszítettelek el, hogy mi volt az oka – a barátom.

És hogy mi történt ezek után? Semmi, csend lett. Végleg megnémultál felém, elveszett a hangod és pedig elvesztettem az irányt, hogy merre is mehetek tovább.

Később beszéltünk, azt mondtad megbocsájtottál, nem hittem neked, szabadkoztam mindig. Annyira szégyelltem magam – még ma is. A bűntudat felemészt. Pedig Te tényleg nem haragszol.

És itt vagyunk ma. Nem tudlak hova rakni, két éve volt, az el nem csattant csókunk, ami ha talán elcsattan, ma már a szerelmed lehetnék. Még elméletben is furcsa ezt leírni bár tudom, soha nem fogod ezt látni, mégis rettegek, hogy egyszer meghallod a gondolataim. Vagy netán a hangos szívem meghallod, mi a te neved ütemére dobban. A pokol legmélyebb bugyrába való vagyok, pedig nem is hiszek benne, de tudatába vagyok annak, hogy megérdemlem a poklot. Büntetned kellene a hibáimért, mert megérdemlem, de nem. Te nem ilyen vagy, ezért tudom, hogy mi soha nem lehetnénk együtt, nem lehetek a Te szerelmed soha.

Te nem ártanál másnak, és a kedves exem a barátod, elvileg én is az vagyok. Úgy érzem, nem érdemlem meg a figyelmed, hiszen hazudok folyamatosan neked. Pedig nem akarok. De mégsem mondhatom, hogy életem legszebb éjszakája az volt mikor a karodban alhattam el. A szívemet tetted szabaddá mikor megismertelek, pedig soha nem akartam, hogy viszonyunk legyen, de megrészegített az elérhetetlenséged.

A napokban furcsa vagy, gondoskodó, figyelmes, mintha értékes lennék, pedig tudom, hogy csak egy porszem vagyok a te világodban, ami miatt olykor sírhatnékom van. Tudom, hogy nem lehetek több egy egyszerű lánybarátnál, az a bizonyos barátzóna.

Bár már beszéltünk erről, nem mostanában, de valamikor régebben igen. Akkor világosan kijelentetted, hogy köztünk nem lehet semmi. Megértem, és el is fogadom, de remélem az nem baj, ha néha beleszakad a szívem. Nem érdekel, most a mi lenne, ha elmondanám neked. Nem szabad. Nem érdekel, hogy hogyan lehetek melletted, csak had legyek melletted. Leszek a barátod, a tesód, vagy egy idegen és igen, néha talán csak okokat keresek, hogy kicsit beszélgethessünk, nem is számít, hogy miről csak beszéljünk.

Talán csak összezavarodtam, ostoba vagyok, de tényleg olyan néha mintha reményt adnál, hogy lehet köztünk valami. Persze ez lehetetlen, de most is arra gondolok, milyen lenne az a csók, ha végre elcsattanna. Persze ez csak az ostoba álmaim egyike, majd ha megint eltűnsz kicsit a barátaiddal, el fog múlni. Legalábbis igyekszem ezzel nyugtatni magam, bár tudom, hogy ez is csak egy ostoba hazugság, hiszen bármikor meglátlak, újra megdobban a szívem, mintha oxigénhez jutna a tüdőm, amikor meglátlak.

Nem ismerem a parfümöd, de bármikor felismerem, ha megérzem. Attól tartok teljesen lerészegedtem. Pedig ma nem is ittam, hiszen csak veled szoktam. De erről neked nem szabad tudnod, óvjon meg az ég, nehogy megtudd, félek, tudom, elveszítenélek, de azt hiszem, szeretlek.

2 éve minden áldott nap az eszembe vagy, minden emlékünkkel együtt, és szerettelek volna kiverni a szívemből, de nem tudlak, és még mindig csak azt remélem, hogy hátha nem gyűlölsz meg, ha megtudod mindezt. Bárcsak lennék elég bátor ahhoz, hogy elmondjam, mit érzek, és elsétáljak, tudva a választ. Mosollyal az arcomon.

De nem, Még nem. Még nem kaptam belőled eleget. És azt hiszem ezek után sem lesz könnyebb. De egyszer esküszöm, hogy elengedlek.

[fekete-tea]

2020 aug 17

Visszaolvastam a régi szösszeneteimet. Meglepődtem mennyi fájdalom, és keserűség volt bennem. Bár így belegondolva, a legtöbb írásom figyelemfelkeltő volt, egy bizonyos személy számára. Néha összejött, néha nem. Azért a 7 év hosszú idő a felejtésre. Elég sokáig nem jött elő bennem semmi, de ma nagyon nosztalgikus hangulatban voltam, és egy csomó mindent újráztam. Üzenetek, képek, mindent. Azt hittem szerelmes vagyok, de most valahogy azt érzem az elérhetetlenség űzte velem a csúfot, és hittette el, hogy szeretem. Bár azért még mindig találkoznék vele, hiányoznak a beszélgetéseink. Nem sok mindent tudok azóta róla, de remélem legalább boldog, mert én az vagyok,

[liliom-feher-nyar]

Olyan messze vagy,

Mint ide a lenyugvó nap

Éppen ott, az elérhetetlenség mellett

@liliom-feher-nyar

[bocsinemtudokjonevetkitalalni]

Nem tudom miért pont te tetszettél meg és miért pont az nap.

De különösnek tartom, hogy pont az nap volt a szülinapom. Talán ezért nem tudom ezt elengedni. Vagy csak rég volt velem már ilyen.

De te is olyan vagy az a ritka, akiben van valami talán elérhetetlenség és nekem pont ez tetszett.

Csak nem értem miért pont a legjobb barátom haverja vagy. Miért így hozta a sors, hogy pont te. Mire lesz egy barátom, addigra egy ilyen választás elé állít az élet. Ironikus mikor valamit megkapsz az élettől azon nyomban már másra van szükségünk.

Ha biztos lennék benne, hogy kapcsolatot akarsz tőlem és nem csak a 3 betűs élvezetet.

Belevágnék.

De mi a biztosítás, hogy nem hagysz ott egyedül a legnagyobb szarban???

És hogy nem veszítek el mindent egy nap alatt.

[ami-nemolmeg-az-megerosit]

fogalmam sincs mi van bennem hogy miért érzek egy olyas valaki iránt aki elérhetetlen, és tudom hogy tökre fölöslegesen küzdök de mégis annyira vonz az elérhetetlensége hogy egyben megfolyt.

[vr4good2021fall-nemesbarna]

The Key VR

Nem az első VR játék volt amivel játszottam, de az első olyan ami egy történetet próbált átadni, és narratív eszközként használta a VR műfaját.

Inkább egy interaktív rövidfilmnek, vagy élménynek hívnám mint játéknak. Volt egy egyedi hangulata a történetnek, és szépen építette fel a végén lévő csattanót. Bár a csattanó ismeretében szerintem nem lenne már kedvem újra játszani a játékot, mégis elég határozottan át tudta adni milyen lehet menekültként kiszolgáltatott helyzetben lenni.

Nagyon emberi és nagyon közeli ez a kulcs szimbólum, ami köré épült a fő narratíva. Nem tudom a kis gömb pajtások a testvérek megfelelői-e, vagy a családtagok, barátok esetleg utazó társak, de így még durvább az egész.

Azért is jó ez a darab, mert egy fantázia világ köntösében beszél a menekültválság problémáiról, és intuitívan, nem dehumanizálóan tudja bemutatni a menekültek oldalát. Hitelesnek és őszintének érződik az egész történet, és szívbemarkoló belegondolni, hogy emberek évekig tartogatják a régi házuk, szobájuk kulcsát ahova már sosem fognak visszatérni.

Technikailag a fantázia jelenetektől és a felépített világtól nem voltam elájulva. Kicsit megrémített a nyelves szörnyeteg a liftnél, de a kezdeti ijedelem után kihagyott ziccernek éreztem, hogy nem próbál meg közelebb jönni hozzám, vagy valami ilyesmi. A szemes kérvény elutasító szörny se volt rossz, de az inkább semleges érzéseket hagyott bennem.

Főleg az utolsó helyszínre érkezve éreztem, hogy ez volt az egész út célja. A romos szoba nagyon szépen volt megcsinálva, és reálisan közel hozta, egy lerombolt otthon képét, ahol már felismerhetetlenek az élet nyomai. Ezt látva úgy éreztem hogy a játék korábbi jelenetei mind félgőzzel készültek, és csak a legvégébe rakták bele a maximumot. Nyilván így nagyobb volt a kontraszt és még nagyobbat tudott ütni a csattanó.

Hosszúságában szerintem jól volt ütemezve, valószínűleg az szimbolikus fantázia jelenetek már unalmasak lettek volna hosszabb ideig, éppen akkor jött a vége amikor már kicsit belefáradtam a játékba. Végülis interaktív volt tényleg, de semmilyen változást nem tudtam előidézni, nem voltak döntések, semmit nem kellett megtalálni stb. Valószínűleg a játékmenet része azért is volt ilyen limitált, mert a technológia elérhetetlensége miatt, az alkotó olyan élményt csinált, mely egy olyan ember számára is játszható, aki először vesz fel a fejére VR szemüveget.

Mindent egybe vetve inspiráló volt, hogy olyan témához mert nyúlni, ami eléggé aktuális, és tudott olyan személyes élményt csinálni belőle, melynek megtapasztalásával emberibben kezelik majd a játékosok a menekülteket.

A játékmenetben is volt rész ami tetszett, volt ami nem, de adott sok ötletet minden esetre :)

[zszsnn]

Mit gondolsz a viszonzatlan szerelemrol? Volt mar benne reszed? Hogyan tudnad legkonnyebben jellemezni?

A viszonzatlan szerelem szerintem az egyik legönzetlenebb és legkegyetlenebb érzés. Hiszen feltételek nélkül szeretsz olyan valakit aki téged nem, mindent megtennél valakiért aki érted egy fűszálat sem tenne odébb. Volt benne részem több mint 4 évig tartott és minden elérhetetlenség és fájdalom ellenére szerettem őt szeretni. Megtanított szeretni azzal, hogy nem szeretett. Hogy hogyan jellemezném? Az érzés ami éltet és megöl ugyanabban a percben.

[trollkrisztusgyerek]

Merülés

A péntekek a legjobbak; a zajló hétvége már foszlóban, múlóban, a legfelemelőbb a megelőző készülődés, amikor is az áhítat tárgya előttünk, még teljes pompájában rendelkezésünkre áll, megbontatlanul. A kívánt születésnapi ajándék is érkezésében a legnagyobb kéj – megragadni sem rossz persze a kedvest, ez nem vitás, de eljövetelének puszta, ám biztos tudata ígéri a legeszményibb idillt. A biztató rábólintás, a „szerződés nyélbeütése” és az „átvétel” közötti idősávról van szó. A magabiztos várakozás öröméről.

Tavasz kellős közepe; a langyos: melegen hűvös, vagy inkább hűvösen meleg kellemes időjárás valahogy mégsem vonzott tömegeket a központ utcáira. Sőt, éppen mintha kietlenné vált volna a város. Csupán lézengtek a járókelők. Nem úgy tűnt, mintha a lakosság valami nagy dobásra készülődött volna. Ami azt illeti, magam is másik településre utaztam ahhoz, hogy történjék valami. Kocsival vittek, ráadásul egyenesen a lakóhelyemtől, mozdulnom is alig kellett, így végképp úgy érezhettem, hogy momentán csak én vagyok a világon.

Az autókban azonban, akárcsak gyermekkoromban, napjaimban is fölgerjed bennem a rosszullét, ami a lelki összhang némelyes hiányáról árulkodik. Mint illik tudni, a külső diszharmónia belső egyensúlytalanság jegye. Majd az ingyenitókától jobban leszek – bizakodtam. Szimpatikus körlet szimpatikus épületéhez gurultunk be rövidesen, amely annak a korszerű, de lakályos könyvtárnak adott és ad otthont, amelyikben a megye kis író-költő köre kezdett összegyűlni, hogy szolidan megünnepelje műválogatásának napvilágra kerülését.

Az ilyesféle összeröffenések mindig magukban hordozzák a reményt, hogy új, érdemes ismeretségek köthetők egy hullámhosszon levő felebarátokkal. Végül semmiben sem csalatkoztam: értelmes jámborból több tucatnyi látogatott el, valamint teából is három fajta kínálkozott. Noha nem a szülő-, csak közeli hely, azért itt se mindenki volt idegen; tapasztalatom: kisebb városban lehetetlen olyan közösséghez csatlakozni, amelyikben ne leledzene legalább egy ismerős arc. Elbujdosni, tiszta lappal nyitni képtelenség.

Négyen vettünk részt, fiatalabbak; a másik hármat nem volt nehéz kiszúrni, mivel egy csokorban mozogtak: egy fiú és két leány (milyen szép is így!). Gondoltam, jó volna velük felvenni a kapcsolatot. Sötét hajú mind, ám arcára egyiküknek eggyel többször pillantottam: nem is csúnya ez a lány. Amolyan klasszikus, népi-rurális szépség; régi magyar filmbe való. Karakteres orr, az arccsontozat egésze bizonyos édesen boszis ábrázattal ruházza fel. Van jellege az arcának – nem csoda, hogy mindjárt megfogott. Megragadott. Beleragadtam, belemerültem, az érzéki szenvedélyek mocsarába. Mikor folyt az előadás, már megrögzötten kerestem a tekintetét. Azon vettem észre magam, hogy immár nem csak barátkozni óhajtok. Közel kívántam kerülni hozzá. Ekkor már cipője, az istenadta női cipő önálló látványa is izgalmat okozott, midőn becsúszott látószögembe. Szerelem harmadik vagy negyedik látásra. Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Egy-egy kósza pillantással kezdődött minden, beleléptem, és fokozatosan elmerültem a mocsárban. A műsort követően valamiért siettem megtudakolni nevüket az előadótól, nehogy örökre elveszítsem – akit pár másodpercre láttam, akiről semmit nem tudok és akihez önnön érzéki szeszélyemen kívül semmi nem fűz. Elköszönt tőlem, szóval talán nem vagyok számára ellenszenves. Nagyon vártam, hogy visszaírjon, és amit írt, az végtére is pozitív: azt mondta, hogy ha nem volna barátja, nem zárkózna el tőlem. Nekem ennyi elég; hiszen, mint tudjuk, az ajándéknak nem konkrét elérése, hanem elérhetősége a legjobb.

A tudat, hogy akár az enyém is lehetne, engem sajátos módon kielégít. Ilyenformán az sem fájdította a szívem, amikor találtam róla egy, khm, igencsak szexi fürdőrucis fényképet, amely, amellett, hogy erőteljesen kidomborítja arcának bűvös-bájos karakterét is, még eredeti hajszínét és -típusát mutatja be, a szőkét és hullámost: a kedvencemet. Kedves, szemérmes, ugyanakkor rugalmas teremtés, akivel minden szempontból jól kijönnék. Azonkívül, hogy nem tartom a karjaimban, minden stimmel, summa summarum: ő egy igazi péntek.

[cafepr]

Közép-Kelet-Európa legnagyobb start-up rendezvénye igazi erőpróba a kommunikációs tanácsadó számára

Az eseményeken való részvétel a pr-es mindennapok színfoltja. Különösen igaz ez az InnoEnergy évente megrendezett start-up versenyére, a Power-Up!-ra. 

A PowerUp! Competition Közép-Kelet-Európa legrangosabb start-up eseménye az InnoEnergy szervezésében, a megújuló energia, a fenntartható mobilitás, a cleantech és az intelligens technológiák területén. Egy pénzdíjazású verseny, ahol idén 24 ország több mint 300 indulója közül a 14 legjobbnak választott vállalkozása küzd meg egymással. Az InnoEnergy 50 000 euróval jutalmazza az első, 10 000 és 5 000 euróval a második, illetve harmadik helyezettet. A nyeremény mellett a megmérettetés kiváló alkalom a start-upok képviselői számára, hogy találkozzanak iparági szereplőkkel, befektetőkkel, és megmutassák magukat a nemzetközi porondon, ezzel is elősegítve vállalkozásaik további fejlődését. 

A Café PR már negyedik éve látja el az InnoEnergy Central and Eastern Europe (CEE) régióért felelős központi pr-ügynökségének szerepét. A fő feladatunk Kelet-Közép-Európa pr-kommunikációjának menedzselése. Természetes, hogy az év egyik legfontosabb eseményén, a PowerUp! nagydöntőjének – a Grand final – médiamunkáját is mi szervezzük. Többek között sajtótájékoztatót szervezünk, koordináljuk a nemzetközi újságírókat és a központi közlemény helyi verzióinak kiküldését mind a 14 hozzánk tartozó országban. 

A Grand final egy „vándorló esemény”, minden évben a régió egy fontos országában rendezik meg. Idén Krakkóba vezetett az utunk, a Renault Hungária Kft. által biztosított Renault Espace-szel utazhattunk. 

Az InnoEnergy idén az Impact’19-nel karöltve rendezte meg eseményét, így ízelítőt kaphattunk abból is, hogy milyen Kelet-Közép-Európa legnagyobb gazdasági konferenciája. Három szinten, négy színpadon, több mint 250 előadóval és nagyságrendileg 6.000 részvevővel zajlott a rendezvény. A PowerUp! döntőjét május 21-én tartották a szervezők, esti programként a nagyszínpadot 14 startup foglalta el a CEE régióból, fejenként 3 percben mutathatták be projektjüket a nemzetközi zsűri előtt.

Egy ilyen méretű esemény kommunikációs támogatása nagy kihívás. Olyan problémák vártak ránk, amelyekre nem lehetett előre felkészülni. Ilyen volt a rendezvényszervezők sorozatos elérhetetlensége, nem várt változások az utolsó pillanatokban, az extra ügyféligények és felmerülő újságírói kívánságok. A pr-csapat teljes figyelmét és odaadását igényelte, hogy minden a terv szerint valósult meg.

Egy ilyen típusú rendezvény agilitást, improvizációs készséget és pragmatizmust igényel az egész csapattól, szenioritástól függetlenül. Ennek köszönhetően gyorsan és hatékonyan tudtuk megoldani az előálló szituációkat. Nem jelentett megoldhatatlan problémát a sajtótájékoztató bejelentett szereplőgárdájának változása, az előre lefoglalt helyszín 20 perccel az esemény előtti kényszerű áttelepítése, de a tizenegy nemzetközi újságíró igényeinek való megfelelés sem. Nem beszélve az esemény utáni one-to-one felsővezetői interjúk szervezéséről, a központi sajtóközlemény véglegesítéséről és annak kiküldéséről az általunk kezelt ügynökségi hálózatba, a győztessel készített rövid interjú után. Majd aztán a közlemény kényszerű, kiadás utáni villámgyors javításáról néhány országban, felkutatva az összes megjelenést.

Egy ekkora méretű rendezvény tanulság és jó visszacsatolás is egyben. Az ügyfél elégedettsége, az újságírók személyes köszönete, és az országok számos sajtómegjelenése olyan értékmérő lett, amely alapján a 2019-es PowerUp! is felkerülhetett a szigorúan elbírált Café-s sikerek listájára.

További infó az eseményről és az idei PowerUp!-ról:

https://powerup.innoenergy.com/en/blog/the-best-start-up-in-the-cee-region-has-been-named-danubia-nanotech-wins-the-2019-powerup-grand-final

[johanna-heyjoe]

Valamilyen furcsa nosztalgia fog el, amikor hallgatom a török számokat. Sıla, Kalben. Főleg Sıla. Eszembe jut az az időszak, talán a 2017-es tavasz. De 2016 is. Kint voltam Isztambulban, körülöttem sok-sok török, akik valahogy olyan barátságságosak voltak, sok macska, a tenger, szép mavi. Annyira más volt akkor a párkapcsolatunk Mesuttal. Én még bőszen idealizáltam a rózsaszínben, miközben azért bizonytalan is voltam. Valahogy egyszerre gyönyörű és fájdalmas az, amit érzek, mikor ezeket a számokat hallgatom. Egy korszak, egy érzés, amit már sosem tapasztalok meg, élek át. Valami hasonlót érzek akkor is, amikor török szó üti meg a fülem valahol. Egyszerre mosolygok és sírok belül. Valamilyen elérhetetlenség van az egészben. Pedig olyan simogató, ismerős. Valahogy benne van az egész kapcsolatunk ezekben a török szavakban. Nem is tudom...

Olyan csodálatos elképzelni, hogy bennünk van a potenciál arra, hogy legyen egy közös gyerekük Mesuttal.

[spinoffklub]

De miből építem fel a cégemet ?! - A pénztőke előteremtése

Van egy működőképes ötleted, van piaca is, jó csapatod, esetleg üzleti terved is. De mi az, amire minden vállalkozás elindításához ugyanúgy szükség van, miközben első ránézésre a legnagyobb kihívásnak tűnik? Igen, a pénz előteremtése. Ez pedig olyannyira meghatározó, hogy sokan innen kiindulva kezdenek hozzá a tervezéshez. Vagy éppenséggel bele sem kezdenek, mert elrettenti őket az anyagi erőforrások elérhetetlensége. De valóban akkora akadály ez, mint amilyennek sejtjük…? Vajon hányan ismerik az egyre bővülő lehetőségeinket? Ha Te is azok közé tartozol, akik nem ismerik ki magukat a pályázati források, támogatások, befektetések kavalkádjában, vagy mostanában jutsz el oda, hogy ezzel is foglalkozni kéne, akkor ismét jó helyen jársz! Hívhatjuk egy komplex tanácsadásnak is a Beck Zoltán vezette alkalmat, hiszen kiderül:

milyen formában indítsd el vállalkozásodat

milyen alapvető jogi és adóügyi követelményeknek kell megfelelni

hogy néz ki egy üzleti terv

részletekbe menően szó esik a pályázati lehetőségekről

és a pályázatok megírásáról…

Az MnT Kft (https://www.facebook.com/mntkft.hu/) tulajdonosa, Zoltán tíz éves tapasztalattal rendelkezik pályázati tanácsadás terén, cégével a Fiatalok vállalkozóvá válása program egyik legjobb szakértői az országban, számos régióban működnek közre a program megvalósításában oktatóként, tanácsadóként, mentorként, több mint 100 vállalkozás menedzselését segítették eddig sikerrel. A Spin-Off Klub minden rendezvénye nyílt és ingyenes, de megköszönjük, ha egy visszajelzéssel és egy megosztással segítitek az esemény népszerűsítését és a szervezést. További részletekért és a jelentkezéshez kattints ide!

[trollkrisztusgyerek]

Állandótlanság

Olynagyon át tudom érezni a South Park diákjainak azt a törekvését, hogy visszaidőutazzanak a negyedik osztályból a harmadikba; szívfacsaró látni, mikor olyan egykori évfolyamtársnők készülnek házasodni, akikbe a fél iskola szerelmes volt. Így múlik el a világ dicsősége... Persze mondhatjuk, hogy ez az élet rendje, de hát ez a rend tart valahová? Érdemes-e bármire is törekedni, fog bármi is számítani egyéni szempontból kétszáz év múlva, vagy úgyis minden elenyészik? Ami elmúlt, az örökre elmúlt, vagy újrakezdhetjük egyszer? A carpe diem az egyetlen célszerű filozófia, vagy befolyásoljon a Pascal-remény* (*az Istenbe vetett remény)? Miként Ákos énekli:

„És az lesz majd a ráadás, Ha mégis van feltámadás.”