#egész jól megálltam hogy nem idéztem európa kiadót :)

[meg-megbanom-ezt]

Nos, én sem értek a popzenéhez, de eszembe jut egy példa, ami talán ideillik.

Pár hónapja egy félórás csatlakozás miatt baszódtam a vasúti restiben, amikor is a rádióban megszólalt P!nk Family Portrait című száma és megdöbbentem, hogy ez x év után is mennyire jó "ahhoz képest", hogy popzene*. Asszem a Viván is ment vagy a rosseb tudja már, de emlékszem (2003 előtt), hogy Édesapám is szerette P!nk zenéjét, már nem tudom, mit mondott rá, de valami pozitívat, szóval amolyan kilógó kedvence volt, pedig ő mindig is rocker* volt.

Ráadásul ennyi év után már tudok rendesen angolul és a szövegét is értem, ami rengeteget hozzátesz. Persze a klip alapján gyerekként is értettem nagyjából, miről szól, de a szavakkal üt igazán.

*így utólag már pláne mesterkéltnek és kissé nevetségesnek érződnek ezek a határok, de utólag okos az ember. Na mindegy.

Zenei cselendzsre invitállak titeket

Olyan számról van szó, amit korábbról már ismerhettetek, régről, akár, rádióból, TVből, de csak felnőtt fejjel tűnt fel, hogy hangszerelésében/producálásában/egyéb főbb jellemzőjében a keletkezése koránál túlmutat, már már időtlen is, de legalábbis megállná akár most is a helyét, ha ma jönne ki. Hülyén mondva: nem érzed (guilty pleasure-i értelemben vett) cikinek hallgatni.

Az én nevezettem 2003-ból Kylie Minogue Slow című műve, a Body language c. album nyitó száma. Klipjére is emlékezhettek akár, a TV sokat adta anno, egy strandon tekereg a földön egy csomó ember a zene ritmusára.

Hallgassátok meg, mert nekem így 20 évnyi szünet után tűnt fel, hogy bazdmeg, a 2000-es évek első felére jellemző mainstream popban (ami számomra grande undorítóság) ezt így hogy sikerült megcsinálni?

Utánanézve a számnak egyéb érdekességekre is bukkantam: hárman írták, Kylie-n kívül egy bizonyos Dan Carey és Emilía Torrini. Torrini neve ismerős lehet, ő énekelte a Két toronyban Gollum's songját, illetve az izlandi énekesnő a GusGus elektronikus zenei formáció tagja is volt egy időben.

Carey szabadúszó író/mixer/remixer/producer, többek között ő mixelte és producálta a Django Django Default c. számát amivel anno a londoni zenekar berobbant a szubkulturális köztudatba (képzavar intended).

Torrini és Carrey producerként is bábáskodott a Slow születése során, amit 2005-ben jól megérdemelten jelöltek is a Best Dance Recording Grammy-díjára. A kategóriát végül Britney Spears Toxic-ja nyerte meg, ami mint tudjuk, minden idők egyik legjobb popszáma. What a bummer.

Maga a Body language album az erős indítás után kicsit félve, de tartani meri az anti-zeitgeistkodást a második, (frappánsan) Still standing c. számmal, azt is ajánlom meghallgatásra. Az ezek után következő többi számra sajnos már a korabeli megoldások és ízlésbeli adjusztálások a jellemzők, semmi izgi, "tisztes" iparos popmunka 2003-ból.

Szóval Kylie Minogue - Slow, hallgassátok meg mai füllel.

Várom a ti nevezettjeiteket!