#de kurva hosszú lesz ez a nap

[drakvuf]

péntek délelőtt 10 óra

én már kidolgoztam magam mára, köszönöm szépen a lehetőséget

[dajkag]

Utolsó szakuramocsi Arasijamában, avagy rendkívül hosszú és szánalmas énblog

Szóval nem tudom, megvan-e az az érzés, amikor annyi gyönyörűség vesz körül, amennyit egyszerűen képtelen vagy befogadni. Amikor azt érzed, hogy a szíved kettéhasad, a bordáid megrepednek a súlya alatt és gyakorlatilag csak összeomlanál és bőgnél, mint egy kibaszott gyerek a szupermarket közepén, mert ezt az egészet képtelenség máshogy kezelni. Ha nem, szerintem ez nem baj, én sokáig nem értettem volna, aztán az volt ez a pillanat az életemben, amikor tavaly az utolsó Japánban töltött napomon visszautaztam Kiotóba csak azért, hogy megnézzem Arasijamában a bambuszerdőt.

Előtte sajnos nem volt rá időm, már csak azért sem, mert amíg Kiotóban voltam egy hétig, abból két napig zuhogott az eső, így csak múzeumokat tudtam látogatni, meg esernyővel mászkáltam Pontocsóban a geikók között, ittam a One Cup szakét és kurva boldog voltam. Aztán, mikor az utolsó randinkon Yukonak meséltem erről Oszakában, egyszerűen csak azt kérdezte, hogy ha úgyis van még egy napom, akkor miért nem megyek vissza és nézem meg. Először arra gondoltam, hogy nem lesz már kedvem utazgatni, egyedül meg pláne nem, mert amúgy akkor már biztosan tudtam, hogy őt soha többé nem fogom látni. Szóval úgy voltam vele, hogy Arasijama várhat, majd legközelebb. Aztán, amikor reggel rám írt és megkérdezte, hogy "so, are you going back to Kyoto?", akkor az volt az első dolog ami eszembe jutott, hogy hát persze, why not, bassza meg. Amúgy is: ki tudja, lesz-e még olyan, hogy legközelebb? Szóval Oszakából ismét elvonatoztam Kiotóba (végre a húsz kilós poggyász nélkül), és még egy tök felesleges átszállás és egy külvárosi állomáson való eltévedés is csak hozzátett ehhez az egész élményhez (tényleg nincs csodálatosabb dolog amúgy, mint eltévedni Japánban, bármennyire sablonosan is hangzik ez).

Aztán megnéztem a bambuszerdőt, ami szép volt, de önmagában azért nem volt egy világrengető élmény. Azért sem, mert Narában a Google Maps-nek köszönhetően az egész várost körbesétálva, többek között óriásira nőtt bambuszerdőkön keresztül jutottam el egyszer a Nara Parkba, útközben pedig nemhogy turistával, de gyakorlatilag egy lélekkel sem találkoztam. Na, az egészen más élmény volt. Ellenben úgy gondoltam, hogy ha már úgyis itt vagyok, sétálok egyet a környéken és elindultam egy közeli buddhista templom felé. Így jutottam el először egy kis telkekkel szegélyezett utcácskába, ahol a turisták már elmaradoztak, majd egészen a rizsföldekig, ahol egy árva lélek sem volt rajtam kívül. Sütött a nap, vakítóan kék volt az ég és amerre a szem ellátott, csak a zöld volt és a filmekből jól ismert japán vidék. És tudom, hogy kurvára hülyén hangzik, de abban a pillanatban annyira tökéletes volt minden, hogy valami eltört. Hogy ezt az egészet képtelen voltam teljes egészében befogadni. Percekig csak álltam ott csendben, néztem a tájat, és azt éreztem, hogy innen nincs tovább. Vége. Hogy ezután képtelen leszek bármire úgy tekinteni, mint korábban. Hogy egyáltalán nem rossz értelemben, de elvesztettem valamit az emberi mivoltomból. Aztán egyszer csak a transzállapotból kiesve rágyújtottam egy szál Seven Stars-ra és elindultam vissza a vonathoz. Útközben még ettem egy szakuramocsit, és azután éreztem azt, hogy ez sajnos tényleg ennyi volt.

Utána hónapokig ebben az állapotban voltam és kicsit talán örültem is annak, hogy (a hatalmas űrt leszámítva) igazából nincsenek érzéseim. Azt gondoltam, hogy ettől a ponttól kezdve sérthetetlen vagyok. Hogy jöjjön bármi, nekem úgy igazán már semmi nem tud ártani, egyszerűen csak menetelek a céljaim felé.

Aztán tavaly augusztusban történt valami. Mondanám, hogy hirtelen és váratlanul jött, de annyira mégsem. Egy ideje alakult már, kicsit talán az utazás előtt is, és ezután a pont után is egy hosszú folyamat volt, de azon az augusztusi éjszakán határozottan elkezdődött valami, ami úgy karácsony környékére visszavonhatatlanul kiteljesedett bennem. Nem szeretném ezt részletezni, legyen elég annyi, hogy rájöttem, hogy valami még annál is lehet több és csodálatosabb, mint amit Arasijamában éreztem, és hogy valami még annál is sokkal de sokkal jobban tud fájni, mint az utolsó harapás a folyó partján a szakuramocsiból. És most azt érzem, hogy sosem voltam még annyira ember, mint amennyire az elmúlt egy évben sikerült azzá válnom, és sosem gondoltam volna, hogy ennek a súlyától teljes mértékben össze tudok majd roppani egyszer. Aztán tessék, mégis sikerült.

A múlt héten egy hajszálon múlott, hogy ezt már ne tudjam leírni.

[markoferko]

2022

Mozgalmas és stresszes, de összeségében nagyon fasza év volt, a helyenként elviselhetetlen mértékű aggódást leszámítva életem legjobbja, bocs mindenkitől, akinek nem adta ennyire ki. Hosszú, személyes szöveg utána

Januárban megjelent egy fasza írásom, az eddigi talán legjobb, a folytatásból könyv lesz, ha el nem basszuk Joshua haverommal (inverz fogpiszkáló). Utána elmentem Grúziába síelni és sítúrázni Andris barátommal, tökéletes volt.

Februárban Mauritiuson (50 celsius fok különbség a téli Grúziával, pár nap alatt!) voltunk a terhes csajommal (Island Babe 0. útja), volt ciklon, gyümölcsök, delfinek és a legszebb tenger, amit valaha láttam.

Márciusban Marseille, régóta szemeztünk a Le Corbusier tervezte, hotelként is üzemelő Unité d'Habitation-nal, meg is szálltunk ott. Kiderült, hogy tök fasza város, és remélem, hogy a csajom is elkezdte kicsit elengedni a franciafóbiáját, szeretnék újra vidéki Franciaországban utazni, meg Párizsban lenni megint. Nairobiba és Londonba is eljutottam pár napra (munka és esküvő).

Áprilisban és májusban semmi! Csak Balaton. Meg be kellett rendezni egy gyerekszobát. Meg befejezni munkákat a gyerek születése előtt. De semmi kaland és utazás. 

Június. Erről sokat nem fogok írni, gyerekemnek négy újraélesztés után ötödszörre sikerült, utána hetekig kórházban volt, az egész egy lidérces, egybefüggő, szürke massza az agyamban, menni kellett előre, és nem szétesni. Az eleje keményen indult, de a gyerekem a legjobb dolog a világon, egész nap lényegében mindketten itthon vagyunk vele, és kurva szórakoztató.

Júliusra és augusztusra annyira megörültünk a szabadulásnak és a jó híreknek (semmi maradandó sérülés), hogy végig Balaton meg a világ legkedvesebb esküvője, ahol én adtam össze a párt. Az összes barátaim ott voltak. Kővágóörs és Balatonszőlős a két bázis, baráti és családi indokok miatt. Remélem, idén is így lesz. Ez talán a kedvenc helyem a földön:

Szeptemberben elhúztam dolgozni Dél-Szudánba, új helyeken is jártam, régi haverokkal is találkoztam, végképp meguntam a riportírást, de a kutatást mindennél jobban imádom még mindig. A gyerekem hiányzott, a csajomat sajnáltam, amiért egyedül hagyom, át kell gondolni, hányszor és hogyan tudok lelépni, de ott lenni nagyon jó volt. Sok mindent megértettem újra dolgokból, amik csak engem érdekelnek.

Októberben elkészült a kunyhóm a Dunakanyarban, kívülről úgy néz ki végre, mint a cabinporn valami, amit elképzeltem, amikor belefogtam (bár a csajom szerint sárga). Jelenleg semmi energiám befejezni belül, de majd egyszer. Ja, meg voltunk Korfun majd két hetet, Island Babe 1.0 (felkészül 2.0 januárra).

Novemberben belekezdtünk a lakásfelújításba (egyáltalán nem tudok a pénzzel bánni, de valahogy életünk döntése volt, hogy 3% alatti kamaton felvettünk jó nagy hitelt, és nem adtunk el semmit, azóta esett a forint, és viszi az infláció a tartozásunk, kilenc év múlva szépen kifizetem az egészet egyben fillérpontosan. A trendek alapján egy Wartburg árát). Ja, meg lett egy gugum. Még haza kell hozni (februárban megyek arra legközelebb). Jelenleg így áll a lakás: xDDDDD

Decemberben leadtam egy rég cipelt szöveget, az első leírása egy fontos lázadó szervezetnek, a National Salvation Front-nak. Soroshajót váltottam, mostantól a Crisis Groupnak dolgozom főleg, de majd kialakul. Ez az első nem egyetemi munkaadóm, ellenben állásinterjúm még mindig nem volt életemben. Twitter-thread (micsoda ökör egy műfaj).  Messi világbajnok lett, annak örültem. Családi karácsony túl sok, el kell húzni jövőre a trópusokra már novemberben, és akkor megússza az ember. Év utolsó napjait Kőszegen töltöttük barátokkal.

[bracholiday]

Day two

Aki régóta olvassa ezeket beszámolókat az tudja, hogy mivel fogom kezdeni. Hát valóban azzal a kurva kutyával. Mivel itt a háznál a terület nyitott, ezért ki sem tudjuk dobni a teraszra éjjelre. A hosszú út ellenére nem fáradt el rendesen és háromkor a pofámba lihegve vert fel legjobb álmomból. Jól van, kiviszlek, csak szakadjál le rólam. Kiballagtunk hát a kunyhó elé, miután Mellon egyből elvégezte a dolgát. Na, ezt már szeretem, mehetünk vissza aludni. Nem tudom milyen indíttatásból, de felnéztem az égre és teljesen lesokkolódtam. Talán gyermekkoromban a soproni Lővérekben található Lánzséri útról láttam ilyen csillagosnak az eget. Nem csak, hogy az összes pont élesen virított, de maga a Tejút is szabályosan kivehető volt. Mivel nem tudtam eldönteni, hogy ez valóság-e vagy még mindig álmodom ezért felkeltettem Krisztit is. Ott álltunk hárman a milliónyi csillag alatt és csak csodáltuk. Visszamentünk, majd újból álomra szenderültünk. Megbeszéltük, hogy kelünk, amikor kelünk, nincs elvárás, nincs ébresztő. Végül persze 5:30-kor kipattant a szemünk. Indítsuk meg a nyaralós programot. Összeszedelőzködtünk, megettük a maradék, madárlátta kajákat és már Beach Jezero fele vettük az irányt Sumartin központján keresztül. Az útba eső Tommyban feltöltöttük a készleteinket, majd megeresztettünk a strandra. Szerencsére rövid úton megtaláltuk és el is foglaltuk a főhadiszállásunkat egy csenevész ki fa árnyékában.

Tavaly óta van a tarsolyban egy napernyőnk, melyet feldurrantva nagyon szuper kis helyünk lett. Mellon már a víz fele sunnyogott, amikor mi még csak a pokrócot igazgattuk. Na mehetsz! Több se kellett a kis mocsoknak, rongyolt is bele a langyos tengerbe, mi meg szépen komótosan cammogtunk utána. A nap során számtalan fürdős magánszámot nyomtunk.

Mellon egyszerűen nem tudja elviselni, ha valaki előbb ér a vízi játékhoz így rendesen kifingatta magát a közös sprintek alatt. Lenyomtam 1500 m-t gyorsban, hogy lássam milyen is a tengerben edzeni. Azon túl, hogy szétszedte az orrom, kifejezetten jól ment és mindemellett nagyon látványos volt az alattam grasszáló halállomány.

Minekután hosszasan elvoltunk és kipurcantunk, rövid pakolás után hazafele vettük az irányt. Még a strandon kinéztem egy kellemes tengerparti éttermet a keleti oldalon, ahol a halak voltak a fő specialitások. Tusolás után be is céloztuk. Induláskor gyanús volt, hogy miért 35 perc a 15 km-re fekvő konoba, de nem akartuk túlgondolni, biztos a helyi pásztor tereli át a nyáját az úton és ez okoz fennakadást. Hát hamar kiderült, minekután 5 km után ráfordultunk egy úgynevezett makadám útra. Ez a helyi találmány, otthon egy rosszabb szekérútnak menne el, azt leszámítva, hogy zúzalékkal van felhintve. Az utolsó km-ig vergődtünk el, ami olyan meredekbe váltott, hogy nem mertem lemenni. Félő, ha leereszkedünk, itt sose tudunk felkapatni ezzel az autóval. Megfordulva, önbecsülésünket megcsorbítva hajtottunk vissza újabb 9 km-et, az emberből a szart is kirázó ösvényen. Gornji Humac falujába vezetve a Zlatni Raj konoba teraszán foglaltunk helyet. Kicsit aggódtunk, mert rajtunk kívül egy lélek sem volt az étteremben, de pincérünk, az illet alapján travaricával átitatott, mindent elsöprő határozottsággal parancsolt le minket egy asztalhoz. Miután felsorolta, hogy mi nincs az amúgy is szűkös étlapról magunkra hagyott gondolatainkkal. Végül az elmaradhatatlan sör és pelinkovac kombó mellé bárány pekát és csevapcsicsit rendeltünk. 

Sok reményt nem fűztünk hozzá, hogy ez lesz a legnagyobb foodporn ever, de az ételen mégis kifejezetten finomak voltak. Olyan úri huncutságokra, mint desszert, nem is gondoltak, hogy forgalmazni kéne, így kénytelen voltam mégegy gyógynövénypálinkát beverni. Nagyon kellemes estét töltöttünk el, melynek végén, a fizetéskor, pincérünk csak annyit mondott, hogy fifty. Lehet itt minden szabadáras, mert az étlap szerint díjak alapján legalább 65 eurot kellett volna fizetnünk. Mindenesetre nem alkudtam fel, így elégedetten távoztunk.  Tikkasztó első napon vagyunk túl, de ez is volt a cél. Strand ezerrel, aztán majd későbbi napokon jöhet a kötött program. Ennek jegyében még hazafele beszaladtam a Tomic konobába, de hogy mi is történt ott, arról majd később számolok be.

[mothmonologue]

Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a hűtő és a fal közé szorult jóreggelt keksztől, meg is lehet szeretni

Szó szerint kipucoltam az albit. Mind a két hálószobát, a konyhát és a fürdőt is. Felsöpörtem, felmostam, még a szőnyegeket is kiporoltam, zsíroldó, fertőtlenítő (vagy ami van épp a spray-s üvegben, mi azokat családi körben csak "fufukának" hívjuk, értsd: valami tisztító hatású biszbasz), leszedtem az ablaküvegről a dzsuvát, elmosogattam, lefolyótisztítót öntöttem a wc-be, felporszívóztam és mindemellett intenzíven szellőztettem is, mert a tömény domestosillat egyből kezdte irritálni érzékeny szaglógumóimat.

Jó darabig elégedetten kortyolgattam a frissen lefőzött kávémat a konyhában, amíg a bútorok csempén való tükröződésében gyönyörködtem. Tartott ez addig, amíg meg nem indultam, hogy visszategyem a tejet a hűtőbe - akkor ugyanis észrevettem a jóreggelt kekszet.

A kurva jóreggelt kekszet a hűtő és a fal közé esve, jó bent, egy gyerekkéznél is kisebb résben. Csak úgy ott volt, ott hevert igen szerényen. És akkor eldöntöttem, hogy én ezt kiszedem. Nem is azért, mert tisztaság meg minden, ez becsületbeli ügy volt, identitásom egyik sarok-, ha nem alapköve, hogy én ezt ki tudom és ki is fogom szedni. Igen, mondtak már maximalistának és sírtam már négyes miatt.

Még szerencse, hogy a lakótársam már hazaköltözött a nyárra, mert a következő egy órám egy kabaréműsor főszámának is megfelelne.

A hűtőről tudni kell, hogy be van építve, tehát nem lehet oldalra mozdítani, meg előre sem, mert akkor kihúzom a vezetéket, rosszabb esetben rám dől az egész. Kellett tehát valami, amivel kipiszkálhatom. A kezem még lapjával sem fér be sajnos, az ujjaim nem olyan hosszúak, mint mondjuk Slendermannek vagy E.T.-nek, úgyhogy jó homo sapiens révén eszközhasználathoz folyamodtam (az evolúciós pszichológia órák arra is jók voltak, hogy megtanuljam: hiába telt el 5000 év, túl sok minden nem változott). Mindenképpen olyasmivel szerettem volna megpróbálni, amit nem hiányolnék, úgyhogy az evőpálcikákat választottam, amikről fogalmam sincs, miért voltak nekünk egyáltalán. De mindegy, ki a fiókból, be a résbe. A pálcika fa része épphogy megbökte a keksz oldalát, de nem tudtam ennél beljebb nyúlni vele. Ellenben a pálcika tele lett szösszel. Be is vágtam a mosogatótálba.

Oké, második próba. Kerestem egy hosszú fakanalat. Nálunk odahaza vannak ezek a félméteres fakanalak, leginkább akkor láttam őket használatban, amikor disznóvágáskor ezzel keverte három ember a mindenséget a teknőben. Na, ilyen itt nem volt. Kár. Mindegy, megpróbáltam a “normál” méretű verzióval. Éppcsak a végét fogva nyújtottam be, és hozzáért a kekszhez! Ennek nagyon örültem, annak már kevésbé, hogy egyúttal a keksz beljebb csusszant.

Heveny bazmegelés.

Nem adtam fel, még mélyebbre mentem, be a jóreggelt keksz után a sötétbe. A fakanál nyelét már csak a két ujjam közé csípve tartottam, próbáltam kihalászni, és akkor hirtelen kiesett. Természetesen olyan távolságban, hogy oda a kezem már nem fért volna be. Tehát a hűtő előtt pucsítva egy jóreggelt keksszel és egy fakanállal szemeztem, és azon gondolkodtam, mi jöhet még ezután. Komolyan kíváncsi voltam. Azt már tudom, hogy a Jóisten kreatív - na de mennyire?

Leültem törökülésben a padlóra, és átgondoltam az életemet.

Jelenleg is itt tartok, nem akarom még egy konyhai eszközzel megpróbálni, nehogy az is bennrekedjen, úgyhogy egyelőre csak tettem oda egy hangyairtó dobozkát, ha netán kedvet kapna hozzá valamilyen állat. A nap további részében próbálok nem gondolni rá. Mondom, nem gondolni rá. Ha sokáig ott lesz, talán elnevezem, Gézának talán. Vagy Móninak. Attól függ, milyen nemű egy jóreggelt keksz.

Javaslatokat azért meghallgatok. Mármint arról, hogy a bánatba szedjem ki onnan.

[geoparduc]

szar alak vagyok, mindent felvállalok, de ez már évek óta annyira bassza a csőröm, hogy nem tudom magamban tartani. Emberek, akik kiköltöznek külföldre és a) folyamatosan baszogatnak, hogy látogassam meg őket külföldön. de nem ilyen ajánlás, hanem proper számonkérés. ember, én kurvára szeretlek, de hogy komolyan arra kell elverjem azt a szánalmas 21 nap szabadságom, és azt a vérrel verítékkel megkeresett szarfos fizetésem, hogy utánatok járogatok külföldre. kiugrani a sarki kocsmába egy sörre keddenként gecire nem ugyanaz, mint 2000 kilométert utazni ugyanezért. mikor kiköltöztetek külföldre gondolom számításba vettétek, hogy engem itthagytok. úgy az egész családom, mint 10ből 9 barátom. Nem akarom szarul érezni magam, hogy nem akarok 3 nap szabit kivenni, meg elverni egy százast arra, hogy európa tetszőleges pontján megigyak egy sört valakivel.

b) ha valaki hazajön, kitör belőle az angol királynő és dobjon el mindenki mindent, mert ő megtisztel minket azzal, hogy hazalátogatott. kurvára mindegy, hogy beteg vagyok, fáradt vagyok, van egy koncertjegyem már hónapok óta vagy egyszerűen csak nincs kedvem hozzá, hogy emberekkel legyek. ha valaki hazalátogat rögtön és azonnal minden programot le kell mondani

c) megy a folyamatos fikázás, hogy milyen szar hely ez a magyarország, de tök párhuzamosan, hogy kint milyen szararcok ezek az emberek és szinte csak a helyi magyarokkal van jóban, meg ilyen hozzá hasonló keleteurópaiakkal. kurvára nem menő leszólni MINDENT a városban, amit anno te is tapsikolva szerettél. majd aztán párhuzamosan azzal, hogy milyen koszos zajos és borzalmas ez a város félrészegen vigyorogni, hogy milyen kurva jó, hogy itt hajnalig nyitva az instant és van buli és végre elverheted a háromszor több fizetésedet fos, drága pesti szórakozóhelyeken, mert ez most már neked olcsó. és kurvára nem menő úgy csinálni, mintha marha nagyvonlaú lennél és meghívogatni dolgokra itthon, konkrétan megalázva vele, hogy jaj ti itthon ragadtak a szar kis pénzetekkel... és akkor persze jön a kinél lehet aludni, kinél parkoltathatja az ember a bőröndjét, amíg tök más barátaival bulizik, kinél moshatna egyet, jaj hoztam egy kis külföldi csokit (amit kurvára lehet kapni itthon is), kicsit lejárt, de neked biztos jó lesz....

szóval gecire elegem van a külföldre szakadt magyarokból. és akkor most lehet lebaszni, hogy jaj, akkor én utálom a családomat, meg nem is vagyok barátja senkinek és gyűlölöm az embereket. de igazából kurvára hiányoznak nekem, csak éppen a mindennapokból. gecire leszarom, hogy hazacsámborognak e kétszer egy évben, meg kicitálnak e magukhoz. az hiányzik, hogy a mindennapokat legyen kivel megbeszélni, elmenni valakivel vásárolni, aki nem kap két perc után agyvérzést, akivel lehet egyet pizzázni egy hosszú nap után, vagy beülni egy moziba, vagy lemenni a strandra, vagy bútort összeszerelni, vagy akármi. mikor ezek az emberek kimentek külföldre, akkor belerakták a járulékos veszteség dobozba, hogy a barátjuk vagyok, hogy a testvérük vagyok, hogy a gyerekük vagyok. hát akkor így, pont ide rakom majd magam....

és persze, továbbra is eldobom minden munkámat, ha itthon vannak, meg kimegyek a szar szabimon a szar pénzemen és végighallgatom a rinyákat... nyertetek

[ajtostolahazba]

Muszáj hiperventillálnom egy kicsit ide, mert bazmeg kiküldöm e-mailben a kurva megrendelőt, amit írásban jóváhagy, leadom, rá van bazmeg írva, hogy 6-8 hét, erre felhív most, hogy kikérje magának, hogy a 4(!!!) hét letelt és hol van az áruja. Mikor megkérdezem, hogy 1: kivel beszélek, 2: milyen néven van a megrendelés, akkor fel van háborodva, hogy hogy a kurvaanyjába nem ismerem fel mikor ŐŐŐŐ a megrendelő. Igaz, hogy van rendelés azonosító (amit direkt kérek, hogy ha érdeklődik azt böfögje be, mert akkor 1 perc alatt tudok válaszolni), a számlát általában nem a megrendelési névre kéri, tehát abból se tudom kisilabizálni, de az én kurva anyámat, hogy a 6-8 hetes gyártási idő szerinte 4 hét alatt letelt és még nincs itt a cucc. Mondom neki: jövő héten lesz szállítás, akkor jön. Aszongya erre: oké...melyik nap? Délelőtt vagy délután? Mikor mondom neki, hogy fogalmam sincs, mivel Lengyelországból Aradra megy és onnan jön ide, tehát nem tudom belőni, akkor cicceg, hogy micsoda egy szar cég ez, hogy erre a szimpla kérdésre se tudok válaszolni. persze amikor rendelni kellett, akkor a kibaszott áru 420-as Euróval volt számolva, tehát itt már buktuk az árfolyam különbözetet, de kapott 20% kedvezményt is, ami mostmár szerinte természetes és ő nem kérte, nem volt kötelező adnom... Imádom a munkámat, tényleg, de így 25 év kereskedelemben lenyomott basztatás után annyira szeretném, ha mondjuk nem mindig én lennék a hülye, ők meg a vevő, akiknek mindig IS igaza van, akkor is, ha nem olvassa el a megrendelőt, akkor is, ha kretén, ha megalázóan és lekezelően beszél velem, mintha a seggéből rángatott volna elő!

gyere rám hosszú hétvége a Mecsekben végre, kurvára nem az én évem ez, asszem elért a burn out!

[csacskamacskamocska]

Szeparációs szorongás

Az exemnek volt egy kutyája. Akkor már nem éltünk együtt, ez az újrázási időben volt, amikor másfél év különélés után azt gondoltam, hogy talán egy lazább kapcsolatban még menthető a dolog. Persze, ebben az is benne volt, hogy amikor elment, akkor azt gondoltam, hogy talán... talán Logannel kialakulhat köztünk valami. De nem alakult. Nem kellettem neki. Az exem meg... hát mint kiderült kutya módra szenvedett, úgyhogy engem újra elsodort az ismerős szenvedély. Meg, be kellett látnom, hogy a férfi, akivel naponta beszélgetek, akivel millió közös dolgunk van, nem akar nem elveszíteni. Csak annyit akar belőlem, amennyit korábban is. Az agyamat. Míg ott volt a másik, csupa düh és csupa szenvedély. Nem kellett volna újrázni, hiszen a dolgok nem változtak. Se a problémák amik a szakításig vittek minket, se a vonzalmam Logan felé, ami újra felbukkant amikor a kapcsolat megint unalomba fulladt. Az ágyon kívül mindig unalomba fuladt. Na, ez is jó hosszú bevezető, egy szerkesztő kihúzná a picsába. Szóval volt Csének egy kutyája. Nagy, fekete, menhelyi kutyát vett magához. Csodálkoztam, mert bár felelőségteljes csávó volt, de elég lusta. Szóval elképzelni se tudtam, hogy ő nagyokat sétál majd a kutyával meg hajnalban felkel, hogy levigye, stb, stb. Nem sokáig volt vele a kutya, mert egy nap kiugrott a negyedik emeleti ablakon, amit a saját mancsával nyitott-kapart ki. A résnyire nyitvahagyott fürdőszoba tetőablakon ugrott ki. De előtte lebontotta a falat a bejárat mellett meg a másik ablaknál. Százszor akkora lakásban, mint a kenel volt a menhelyen, nem bírt megmaradni. Nem bírta a feszültséget, amit az egyedüllét okozott. A rettegést, hogy soha nem tér vissza a gazdi, soha nem lesz egységes megint a falka, magára hagyták. Milyen elképzelhetetlen ez nekünk, akik a sját életünket éljük, függetlenül mindenkitől. Persze, aki szerelmes, az ismeri ezt a „nem tudok nélküled élni érzést”. és talán azt is ismerjük, ahogy ez elöl az érzés elől menekülünk. Hogy az ember bármi áron véget vetne neki. Meg azok is ismerik, akikben elülteti a párja az érzést, hogy "nem tudsz nélkülem élni". Azokban kialakul a szeparációs szorongás. Ezt úgy is ki lehet alakítani, ha megcsinálsz mindent a másik helyett és mondogatod. Egy kurva bankártyát nem tudnál használni, ha nem lennék! És minden mumussá válik, minden intéznivaló, minden ismeretlen hivatalos ügy, kötelezettség. Ezek ismeretlen és félelmetes dolgokká válnak. És még módszeresen kikezdi a másik értékítéletét. Naív vagy, nem tudod milyen a világ, buta vagy te ehhez! Folyton utal rá, hogy veszélyes, ismeretlen, bizonytalan a világ nélküle. És akkor a másik az életét is feladja, csak ne hagyják el. Párkapcsolatot, gyereket is meg lehet így kötni. Kegyetlen dolog. Láttam nőket meg férfiakat is felállni ilyen kapcsolat után. Szörnyű a szánakozás is amit az ember érez irántuk. Brrr.

Persze, aki szeret, az fél, hogy elveszíti a másikat. De nem csak az elvesztés fájdalmától félünk, hát akit szeretünk, az örömforrás is. Boldogabbak vagyunk vele. Nyugodtabbak, bizakodóbbak, vidámabbak. Hát hogy ne lenne erre szükségünk? Amikor két ember elköteleződik, akkor azt mondják egymásnak, „számíthatsz rám. Nem foglak elhagyni”. De valódi biztonságot csak kevesen tudnak adni. Ezek inkább csak szavak.

Aztán, az ember néha magát is szánja.

A kutya túlélte. De Csé visszavitte a menhelyre. Azt mondta, jobb így a kutyának. Aztán valaki más elvitte a kutyát egy kertesházba, akutya meghízott és talán boldogan élt. Azt mondták, nem csak a szeparáció volt a gond, hanem az is, hogy nem látott ki. Hogy tetőtéri lakás volt, és nem látott ki az ablakon, számára a lakás csak egy doboz volt, amibe bezárták. Szerencse, hogy az ember bármit elfantáziálgat a dobozában.

[sztupy]

Homok a gépezetben

Vettünk a gyereknek egy homokozót.

Nem mintha nem lenne a környéken egy kilométer hosszú homokozó, tengerrel, de ott már amikor 2°C volt se lehetett a 2 méter távolságot tartani, most hogy meg itt a mediterrán skót kánikuka meg teljesen lehetetlen lesz. Plusz ugye ki akarna @pappageorge 1 mérföldes környezetében lenni ugyebár.

Szóval megvettük a homokozót, kis cuki hatszög alakú hogy sehogy se férjen be a kertbe normálisan, de egy dolog hiányzik belőle: a homok. Egyik ismerősünk azt mondta hogy ők biza nem vettek homokot, hát ott van Portobellón több tonna, minden nap hazahoztak egy vödörrel, amíg egyszer rájuk nem szóltak, hogy ezt nem kéne, de addigra már pont volt elég homok, szóval mindegy.

Persze ez egy módszer, de hát ki akarna olyan homokba játszani a gyerekével amiben a kutya- és sirálykaki mellett meztelen gombástalpú immigráns angolok is jártak már ugyebár.

Szóval gyors keresés: a helyi barkácsboltban van 40 csomag gyerekhomok raktáron, juhé. Hétvége van, szóval csak egy órás a sor, hogy bejuss, de hát a gyerekért bármit.

Gyorsan nézzük meg online hol van ez a cucc, asszondja 62-es sor. Oké nézzük meg mi van itt az egyik oldal megy 1-30-ig a másik az 31-60-ig. 62, na olyan az nincs. Ott van egy segítőkésznek látszó néni, már majdnem odajön hozzám, hogy segítsen, de szerencsére az introvertált vérem gyorsan elnenekül még mielőtt bárki is hozzám szólna, találjuk meg azt a 62-es sort magunk.

Kétszer végigsétálom az egészet, sehol semmi bent. Kimegyek a kertészeti részlegen, semmi. Átmegyek a bolt másik végébe az építészeti részlegre, ott se sok. Mondjuk ott legalább már van homok, 4 fajta is. Az egyik elvágja a gyerek kezét, a másik 5 percen belül megöli ha lenyeli. A harmadik az elvágja a kezét és aztán öli meg, a negyedik meg nem mérgező, és nem is vág, csak 3.6-ot mutat a Geiger-Müller számlálón, szóval az is kiesett.

Eddigre már jelzett a telefonom, hogy megvolt a napi 10,000 lépés fele, szóval úgy voltam összeszedem minden bátorságom, és bevallom hogy nem vagyok elég férfi és nem tudok megtalálni egyedül egy homokot a boltban, és odamegyek a kedves nénihez, hogy wtf.

A néni gyorsan mondja, hogy jah a gyerekhomok az a kertészeti rész szélén szokott lenni, az a virtuális 62-es sor, oda is vezet szépen, de hát ott csak két csoffadt homokozó van, homok az sehol. Mondja biztos elfogyott, de mutatom neki hogy neten azt mondja van 40 csomag raktáron. Szerencsére segítőkész, kihív egy raktáros munkatársat, az megnézi a rendszerben, és mondja, igen van, a 784-60-as polcon van belőle mind a 40!

Oké, akkor találjuk meg azt a 784-es polcot, a raktáros mondja segít nekem, kint van valahol az építészeti részlegen. Oda is megyünk, nézzük az egyik sort 788, 787, 786, 785, hopp vége. Oké másik oldal? 783, 782, 781. No ez nem nyert. Nem baj hívjuk ki a helyi munkatársat mit mond. 784? Jah, azt tudom, az nem itt van, hanem a kertészeten, a bolt másik végén!

Oké szépen átcaflatunk, meg is lesz a 784. Menjünk szépen rajta végig 1, 2, 3, ..., 49, 50. Ennyi, nincs tovább. Hoppá, no szóljunk megint egy helyi munkatársnak hátha tudja hol a 784-60. Ki is jön mondja, hogy 60? Az nem itt van, az az építészeti részlegen van! De hát onnan jöttünk ott nem is volt 784? De mondja ott van az csak pont a másik végén az egésznek valahol a 720 után, ott keressük a 784-51 feletti dolgokat.

Oké átmegyünk megint, most azért a bevásárlókosárt már nem vittem magammal, minek toljam ugye, és meg is találjuk a 784-et, tényleg az egész másik oldalán volt. Végigmegyünk rajta, és meg is lesz a 784-60, de itt csak kavics van, homok az sehol.

Már majdnem elszomorodtam, hogy végül nem lesz homokos a gyerek ma, hát milyen liberális szülő vagyok, de ekkor feltűnik, hogy a kavicsok mögött egy másfajta termék van, talán homok? Igen! Szépen el volt bújtatva a kavicsok mögött, ott volt mind a 40!

Szépen megköszönöm a raktárosnak az idejét, végülis csak 45 perc kellett, hogy meglegyen az a kurva homok. Most már csak vissza kellett menni a kertészetre a kosaramért, ekkor gratulált a telefonom a napi 10,000. lépésért, felpakoltam 250kg gyerekjátszóhomokot és már megyek is haza.

Remélem játszani is fog vele!

[eltiron2]

“Maga látogatóba’ megyen?” - kórházi jelentés, 2. nap

Délelőttre meglett a diagnózis: a fiamnak előrehaladott vastagbél-gyulladása van, amit lábon hordott valószínűleg hónapokig. 

Ezt telefonon mondta el még délelőtt. Valamint hozzátette, hogy ennek következményeképpen permanens károkat szenvedett, ami azt jelenti, hogy valószínűleg (ezt az orvosok mondták, szerintem 100%) műteni kell, eltávolítani a beleinek (fúj, tudom) egy részét. Ezután - szintén “valószínűleg” - egész életében rendszeresen kezelésekre kell járnia. 

Délután 4 körül mentem be hozzá, a magyar kórházi horrorvalóságnak megfelelő felszereléssel: szappan, wc-papír, papucs, ruhák, meleg tea termoszban (cukor nélkül, ezt és vizet ihat kizárólag), mert gyakorlatilag semmit sem kap a kórházban - leszámítva egy kancsó édes tejszerű valamit. Ez minden, amit magához vehet, btw. 

Láttátok a Band of Brothers 9. epizódját, amikor Wintersék megtalálják a haláltábort? Na, a fiam úgy néz ki, mint az egyik ottani lakó. Igen, hónapok óta fogyott és egyre kétségbeesettebben néztem, de azért még a “kurvára sovány, de még oké” kategóriába esett, most viszont két nap alatt összezuhant. Sápadt, alig tud mozogni, a beszéd is nehezére esik, úgy kellett ráadnom a pólóját és kitámogatnom a mosdóba. 

Hétfőn kolonoszkópiája lesz (közben kiderült, hogy talán kedden, mert nem biztos, hogy az aneszteziológus ráér hétfőn, gecijó). Tehát addig teljesen ki kell pucolni a szegény, beteg gyomrát - ezt úgy oldották meg (és most jön a hihetetlen rész), hogy írtak neki e-receptet, szevasz, menj és válts ki magadnak hashajtót. A gyerek, még egyszer mondom, nem tud magától felkelni az ágyból. Fogtam a tb-kártyáját és lementem a kórház aljában működő gyógyszertárba kiváltani a receptet - ami viszont 3-kor bezár, látogató pedig csak 3 után mehet be - ezt érti valaki? Szóval átbumliztam az Eurocenterbe, csekély 6 rugóért kiváltottam a gyógyszert, majd visszamentem. Ekkor hangzott el a címben feltett kérdés az egyik portásbácsitól. 

-“ööö, az előbb mentem ki gyógyszertárba és jeleztem is hogy nemsokára jövök vissza” - válaszoltam.

-”Jó, jó, emlékszek, de LÁTOGATÓBA MEGYEN?” - ordított utánam, amikor beszálltam a liftbe. Mintha a Brian életének két foglárját láttam volna, bazmeg.

A gyerek az oldalán feküdt, bal karjából kilógott a branül, alig tudott magáról. Elmeséltem neki a hülye portásbácsikat, meg még pár mérsékelten vicces dolgot, nevetett, aztán hozzátette (és ez a sírós rész, mintha a Grace Klinikából lenne), hogy “nehogy halálra aggódd magad”. 

Mint tegnap említettem, szerdán volt a 21. születésnapja. Az elmúlt években a fantasyn/sci-fin kívül megpróbáltam belecsepegtetni az országúti kerékpársport szeretetét is, eléggé sikeresen, szóval az volt a tervünk, hogy a hétvégén úgy ünnepeljük a szülinapját, hogy elmegyünk élőben megnézni vagy a Nagy Rajtot, vagy a holnapi időfutamot. (Giro). 

Holnap elmegyek és megállok a Margit-híd budai hídfőjén és nézem, ahogy a kedvenc sportolóim elhúznak előttem, miközben (és bocsánat, de most kicsit sírok) Ati a hátam mögött másfél kilométerrel 172 centisen és 54 kilósan küzd az életéért. Jó, az túldramatizált. A minőségi életéért. Tudósítok majd neki, ő meg meg fogja játszani, hogy tényleg érdekli a dolog, pedig valójában az érdekli, hogy ehessen még szilárd ételt és visszaállhasson a kurva gördeszkájára. 

Bocsánat, ha kurva hosszú lett ez a poszt, de igazából nincs senkim, akinek kibőghetném magam, szóval marad a tumbli, köszönöm mindenkinek, aki elolvassa.

[nandras]

függönykarnis szerelés how to do

- megvásárolod a függönyrúd tartókat, a karikákat, a csipeszeket - gondosan megszámolod, hogy mennyir rúd kell, majd veszel azt is - felfúrod a tipliket - előveszed a facsavoros dobozodat és szembesülsz azzal, hogy egyik sem jó méretű (rövid) - sebaj, elmész és veszel megfelelő hosszúságú csavart - basszameg, a csavar túl vastag a tartóban előfúrt lyukhoz - ez sem baj, van megfelelő fúród, átfúrod a lyukat, elégedetten nyugtázod, hogy már átmegy a csavar, így - felszereled a rúdtartókat - jöhet a rúd - túl hosszú, de ezen nem akadsz fenn, levágod a felesleget - elégedetten mászol fel a létrára és kezded a tartón átdugni a rudat - kezdenéd, de a rúd túl vastag, nem megy át a tartón levő lyukon - bután nézel magad elé, hogy akkor most mi van? - elmész megint a boltba, keresel vékonyabb rudat, megveszed amennyi kell és elkönyveled, hogy van egy rakás felesleges (vastag) rudad, majd csak jó lesz valamire - fogod a vékonyabb rudat, amelyik már könnyedén átmegy a tartó lyukán, csak éppen rövidebb, mint az ablak szélessége - két kurvaanyázás között elgondolkodsz azon, hogy akkor le van szarva a karnis, a függönyt majd felrajzszögezed az ablakkeretre - dobod az ötletet, és előveszed a tolómérőt és mérni kezdesz - kiderül, hogy a rúd és tartó között alig több, mint 1 milliméter az eltérés - első tipp: a rúdból lefaragsz egy mm-t - azonnal rájössz, hogy ez marhaság és reménytelen feladat - akkor a tartó lyukát kell tágítani - leszereled a már fenn levő tartókat és agyalsz a hogyan továbbon - kipattan az isteni szikra - előveszed a drémelt, a mellékelt millió kis biszbasz közül kiválasztod lyukcsiszolót és nekiállsz - alig egy nap múlva az összes függönytartó ki van tágítva, immár könnyedén átmegy rajtuk a rúd (mind a hat, mert három ablakról van szó) - pontosabban csak öt, mert kevesebb rudat vettél, mint amennyi kell - elmész, megveszed a hiányzó rudat - most már szinte gyerekjáték a tartók felszerelése - eltekintve attól, hogy - két tipli laza, nem szorul meg benne a csavar, így a tartót még csak-csak elbírják, de amikor felcsipteted a függönyt , leesnek a picsába - komolyan felmerül benned, hogy inkább befalazod azokat a kurva ablakokat és problem solved, de aztán lehiggadsz - gyufaszálakkal kiékeled a laza tipliket - és voila, a karnisok állnak, mint katiban a gyerek! - győztes örömmel szemléled a művedet

alig három napba, százezer boltbamenésbe, feleslegesen megvásárolt és "majd jó lesz valamire" rövid rudak tömkelegébe fektetett energia és pénz elpocsékolása után végre fenn vannak a karnisok. szóval, én így oldom meg a problémákat.

[dajkag]

Amúgy hogy vagy? – hívott fel tegnap Andor legnagyobb meglepetésemre és szegezte nekem ezt a látszólag ártalmatlan kérdést, amire általában azt válaszolná az ember, hogy hát megvagyok, vagy hogy minden fasza, vagy már nem is tudom. De semmi mást nem tudtam neki mondani, csak azt, hogy "hát bazmeg, kurva szarul". – Mert, mi van? – Szerinted? – De ugye már nem a V miatt? Általában csodálom azt a gyermeki naivitást, amivel hozzááll az élethez, de ezt az egészet most valahogy képtelen voltam a megszokott módon kezelni. – Ember, szerinted mégis mitől lennék szarul? Alig két hete történt ez az egész. – Hát mit tudom én, nálad sosem lehet tudni. De amúgy bazmeg, szerintem beteg vagy. Ez rohadtul nem normális. El kellene felejtened a faszba, nem gondolod? Szívtam egy slukkot a cigiből, letüdőztem és próbáltam nyugodt maradni. – Figyelj, ez kurvára nem így megy. – Hát, oké… – tudtam, hogy nem érti, de próbáltam elmagyarázni neki. – Jó, figyelj. Vágod, képzelj el valakit, aki tökéletes. Minden szempontból. Legalábbis a számodra mindenképp. Megvan? – Anyádat? – Fogd már be fél percre, kérlek. Képzelj el valakit, akit tényleg a kibaszott angyalok küldtek a Földre és te mondjuk úgy 25 éve keresed. A hátad mögött ilyen kurva nagy szerelmekkel, csalódásokkal, egy hétéves kapcsolattal, meg a faszom tudja. Tényleg, a tökéleteset. Na, tudom, hogy ezt neked kurvára nehéz így megértened, de ez bazmeg, ez nekem a V. – Hátööö… Oké. – Nézd, ez valahol nekem is kibaszott fura. De ezt dobta a gép, egyszerűen nem tudok mit kezdeni vele. Vágod, volt az a szar film. She's my Rushmore, bazmeg. – És akkor most ugyanúgy megy minden, mint előtte? Ugyanúgy napi szinten beszéltek? – Hát ja. Majdnem. Majdnem ugyanúgy. Majdnem. – És nem érzed azt, hogy egy igazi balfasz vagy? Hogy kicsit olyan ez, mintha a temetés után hetekkel később is a halott anyád megmikrózott tetemével csetelnél? – Na jó, menj a picsába. – Hát csinálj, amit akarsz, faszi. De még egy kurva szar Wes Anderson utalás, és abban biztos lehetsz, hogy soha többé nem foglak megállítani, ha meg akarod ölni magad. – Köszönöm, ez igazából rohadt nagy segítség lenne. Bontottam a vonalat, aztán bontottam még egy sört. Aznap a negyediket. Az óra 16:18-at mutatott. Az utolsó üzenetem pontosan 18 órája volt olvasatlan. – Édes faszom, de kurva hosszú lesz még ez a nap… – gondoltam magamban és az első korty után eszembe jutott, hogy pontosan két évvel ezelőtt az orvos úgyis azt mondta, hogy igyak meg néha egy-egy pohárral, az jót tesz a vesémnek. Sosem éreztem még magamat ennél tudatosabb és felelősségteljesebb felnőttnek.

[szonikusfiatalsag]

Az IKEA - miután Ingvar Kampradot sajnálatos módon nem törölte le a faszcibáló apja a rénszarvas seggéről hímivarsejt korában -  a gecis kurva anyját megbassza a ravatalon

najó inkább rakok bele egy foldot mert hosszú

történt egyszer, hogy akartam venni egy széket. ennél a. “boltnál”.  egy széket. az irodában van ilyen, beleültem, kipróbáltam, tök jó, mindene állítható, 60k. rendben. vannak olcsóbb székek? vannak. vannak drágább székek? hajjaj. ez most így megfelelne. ülni benne. üldögélni. nyomni a számítót. 

megrendelem a széket. tartozik hozzá egy karfapár is, ami külön termék. lehet venni [széket magában] vagy [széket + karfát]. szeretek könyökölni. megveszem a második opciót. hosszas lesés után. a neten. nincs raktáron, nincs raktáron, kevés van raktáron, ma már nem szállítjuk ki próbáld holnap, nincs raktáron, kevés van raktáron. mígnem egyszer. 11 darab raktáron. zöldben van a kis készletjelző gecilámpa. zöldben. szép novemberi reggel. rácsapok. kártya. -60k.

3 nap múlva, november 30-án küldenek egy emailt arról, hogy csatoltak egy levelet pdf-ben. fasza. íme: 

hogy mi a fasz van? azért tudtam megrendelni elvileg, mert volt raktáron. meg kifizetni. zöldben volt a kis készletjelző gecilámpa. megnézem hogy mit írnak a neten:

ma nincs de holnap vagy holnap lesz. írok egy közepesen vicces levelet, hogy légyszi hagyjuk ezt a pénz ide-oda utalgatást, nekem ez a szék kell, úgy látom hogy lesz holnap, oldjátok meg.

semmi válasz, következő nap:

csicskám az IKEA! korai öröm. nagyon korai. jön a DPD-s futár másnap. egy darab 2 kilós dobozkával. mondom itt hiba lesz, van még egy 20 kilós nagy doboz is, ez egy szék ugyanis. hát, nála biztos nincs. biztos? biztos. fasza. van valami logisztikai gikszer, hát van ilyen. a DPD-s tag szerint holnap biztos jön a SZÉK, merthogy ezek a faszrágók kiküldték A KARFÁKAT. KÜLÖN. csak ehhez a kurva székhez jók. hogy mi a écces majomfaszt kezdek a karfákkal? hát igen. rögtön küldök egy emailt az előbbi threadbe, hogy heló, ez így mi a picsa. minden csomag meg email meg lófasz befotózva, heló légyszi, rendelésszám, kurvaanyja. (itt egyébként még olyan naiv vagyok, hogy valami félreértés történt, holnap biztos kiküldik. bolond ifjúság!) a rendeléskövetés közben változik:

kezdek rosszat sejteni. másnap (december 3.): 

tl;dr IKEA módra. sóhajtok egyet, kurvajó. Kohlhaas Mihályba oltott Buddhaként várok napokig. 

December 8-án elunom a dolgot, és felhívom az “””Ügyfél””” “””szolgálatot”””. 40 perc után eljutok egy emberig, hááátigen, itt túlvásárlás történt. (túlvásárlás. én, a rohadt szemét kapzsi fogyasztó köcsög, TÚLVÁSÁROLTAM. meg kellett volna elégedni a karfával. de én persze terpeszkedni akartam, mi? Afrikában meg éheznek?) talán túleladás, nem, te fasznyakú görcs, te bútorhóhér? hát igen, mire az összeszedő kolléga leért a raktárba, elfogyott. kurva érdekes. jó, és akkor most mivan? hát ez egy nagyon nagy becslés, de itt az írja a rendszer, hogy december 14-én lesz a székből. aha. közben nézem a neten, hogy mindenhol dec 21-et, 27-et ír. neem nem nem ezt a belső rendszer írja. weird flex but ok. de tudod mit, írok egy emlékeztetőt annak a kollégának aki ezt intézi, hogy dec. 14-én hívjon fel bármi van, és akkor majd meg tudjátok beszélni hogy mikor szállítsák ki :) oké, fasza. happy end. 

JA HÁT PERSZE HOGY A RETKES FASZT HÍVTAK FEL, túl elfoglaltak voltak egymás picsájából szívni az alvadt gecit a Kolläborer ülőgarnitúrán közben kapok egy hergelő automatikus emailt, nem számít:

másnap (dec. 15) telefonálok megint, 1.5 óra után eljutok egy másik emberig, mondom heló, nem ez volt megbeszélve? hááát igen, itt túlvásárlás törté- igen ezt már hallottam. (zöldben volt a kis készletjelző gecilámpa.) next step? hát azt kéne, hogy 20-án VAGY 21- én tessék felhívni megint minket, itt azt írja hogy akkora lesz. aha most 20-án vagy 21-én? hát aa ö ö inkább 20-án. és te figyelj csak ez így hogy van, a neten is eladjátok a 10 széket meg élőben is, aztán aki kapja marja? a pénz meg nálatok áll addig is hogy dél-szomál gendereket telepítsetek belőle Stockholm-Løfas negyedbe???? mi lenne ha először azokat szolgálnátok ki akik 3 hete kifizették, he? hát a a izé mi ezt nem tudjuk garantálni hogy milyen sorrendben mennek ki a rendelések. nyugalom. nyugalom. ez csak egy minimálbéres 20 éves szerencsétlen. nyugalom. ő nem az IKEA. nyugalom. nagy levegő. nyugtató gondolatok. anyád halászleve. a lila akác illata a tavaszi Sydneyben. szőnyegbombázás éri a stockholmi IKEA központot, a túlélőket pedig gondos kezek legéppuskázzák.  nyugalom. nyugtató gondolatok. jó és akkor mit javasolsz? háát reggel érdemes, mert akkor még akár aznap kimehet. 

20-a. tegnap. délelőtt telefonálok. többször. sajnáljuk, az “””Ügyfél””” “””szolgálat””” technikai okok miatt nem elérhető. namivan, végleg feladták? mindegy, van jobb dolgom is, próbáljuk meg holnap.

21-e. ma. 9-től van ügyfélszolgálat. telefonálok. sajnáljuk, technikai, nem. hm? megint telefonálok. ugyanez. szörnyű, szörnyű, szörnyű gyanúm támad. felhívom a másik telefonszámomról. üdvözöljük, főmenü. megint a fő számomról, ami a rendelésnél is ott van. sajnáljuk, technikai, nem. a másikról. üdvözöljük, főmenü. gengszterek. haramiák. útonállók. a kurva anyátokat. 

itt tartunk most. kérjem vissza a pénzt? a karfák már itt vannak, én biztos hogy nem viszem vissza át Pestre a vírusos rablóbarlangjukba. viszont ők meg csak a székért fogják visszaadni a pénzt, és lett 2 műanyagdarabom 8 ezer forintért.

szóval szeretnék kölcsönkérni egy lángszórót, karácsonyig visszadom. 

[szovegbe-szott-6letkepek]

Miskolc. Csilláékkal párhuzamban

Valami nyaralóban tartották Jimmy a születésnapi eseményét, mert bulinak aligha lehetett nevezni. Azért mentek oda, mert „Lesznek ott csajok.” Elég jól érezték magukat. Mikor lejöttek a hegyről megütötte őket a belváros épületeiből sugárzó meleg, amit napközben magukba szívtak a kövek, a falazat, minden. Most kiáradt a hajnali csavargókra. És aztán megütötte őket az is, amikor meglátták Miklós barátnőjét smárolni egy atlétatrikós fazonnal a Széchenyi utca egyik erkélyén. „Mennyi ennek a valószínűsége bazmeg?” „Bazmeg Miki, menjünk.” „Ja, menjünk.”

Miskolc sétálóutcája is más volt még akkoriban. Akkoriban még a pornó újságok kint virítottak az újságosbódék oldalán. Még voltak újságosbódék, és ami azt illeti a pornó is más volt. Amikor még telefonfülkéket használtak és fejből tudták a barátaik számát. Még kellett pár év, hogy ne legyen nagy szám egy mobil. A kapcsolatok is másként szövődtek. Hogy észrevegye, hogy vele gondoljon, hogy lássa, ott kellett lennie. És elég volt egyszer úgy szólnia. Ott sétált velük már egy ideje. A lány egyből észrevette Miklóst, kinézte magának. Később valami olyasmit mondott, hogy csak álmodozni akart róla. Most, hogy ez történt, ez az erkély jelent, Miklós sötétebb lett, nehezebb, kisötétlett, mintha alakjának erősebbek lettek volna a kontúrjai. Bárhogy is oszlott el a tízfős társaság, bárhová nézett Miklóst látta mindig, még ha csak a szeme sarkából is.

A pincekocsma előtt megálltak tanakodni. Annyira végletekig igénytelen volt a Tetemvár egyetlen nyitva tartó kocsmája, hogy nem mindenki akart bemenni. Főként azért, mert a dohos, bagós pince beleette magát a ruhájukba, de még a hajukba is. Miklós is kint maradt, letelepedett egy lépcsőre. Egy darabig azzal foglalatoskodott, hogy egy széttört borsodi barna üvegcserepeit szedegette fel maga körül. Talán tudattalanul így jelezte, hogy van hely mellette. Az önkéntesek műanyag poharakba hordták ki a vörösbort. Éva kantáros farmert viselt, ami kicsit bő volt rá, AC/DC feliratú pólót és két számmal nagyobb flanelinget, amit hol a derekára tekert, hol pedig felvett annak függvényében mennyire fázott. Megállt Miklós felett. „Remélem a bor megfelel! Hm?” Miklós felnézett rá és bólintott. „Persze.” A lány kicsit rátámaszkodott a vállára miközben letelepedett mellé. Mögöttük egy vihogó páros jött fel a pincéből, akik nem hozzájuk tartoztak. A lány leöntötte magát az olcsó borral. „Basszus … már!” Méltatlankodott. Beszélgetve távolodtak. A lánynak feltűnően kerek feneke volt, széles csípője. „Ismered?” – kérdezte Éva. Miklós ingatta a fejét. „Csak megnézted.”- állapította meg Éva. Semmi rosszallás nem érződött a hangján. Miklós mosolyogva, kicsit talán restelkedve bólogatott. „Nem ez a legjobb estéd mostanában.” „Ne gondold, hogy nem…” „Hm … az jó dolog, ha az ember tisztán lát, de akkor is szar érzés lehet.” „Veled mi a helyzet?” – kérdezte Miklós és belekortyolt a borba. Elhúzta a száját. „Nincs senkim, aki átbasszon, kényelmes ámde sivár állapot.” És beszélgetni kezdtek. A hosszú séta alatt kijózanodtak, de most megint kezdtek berúgni. Borgőzben, hajnali hűvösben, az ébredező buszpályaudvar felől érkező jellegzetes zajokban úsztak. Mámoros. A közvilágítás és az ég alján derengő fények kezdtek összemosódni. Pedig szerették volna, ha ez az éjszaka tovább tart, de a bolygó megállíthatatlanul beleforgott a Nap vöröslő fényébe. Roppant tömegének akaratuk nem tudott ellenállni. Reggel, valójában négy alig múlt. „Olyan kurva messze van a koli. Az eperkettő.” – mondta Éva arcát a kezébe temetve és hozzátette: „Fel kéreckedhetnénk a nagyseggűhöz.” Nevettek. „Mehetnél taxival.” „Áhh nincs nálam pénz. Ami volt azt elittuk.” Miklós elővette a tárcáját. „Ez pont elég lesz.” „Te hol laksz?” „A stadionnál.” „Az még messzebb van.” „Nem hinném, az Egyetemváros messzebb van.” Ezen elvitatkoztak egy darabig. „Mindegy, mert te vagy a nő és a lovagiasság szabályai megkívánják, hogy ne neked kelljen gyalogolnod.” „Kísérj el!”- mondta a lány, de azonnal meg is bánta. Miklós gondolkodóba esett. Éva arca elkomorult, amitől kicsit csúnyább lett a vastag keretes olcsó szemüvegében meg nagy orrával. „Gyere el hozzám, kialszod magad és utána beviszek a koliba. Mit szólsz?” „Végülis ez egy okos megoldás.”

[intuitivasztrologia]

A HITETLENSÉG FELFÜGGESZTÉSE

Időnként eszembe jutnak dolgok, amiket az egyetemen hallottam, és nevetnem kell.

Képzőművészetet tanultam, ami még ma is egy olyan szakma, amit egy komplett filozófiai rendszerrel kell megtámasztani, hogy az egyszeri ember elhiggye, hogy jó lehet valamire. A jó képzőművésznek ismernie kell saját korának nézeteit, hogy meg tudja győzni a világot arról, hogy amit kommunikálni akar, az hasznos, és (tehát) értékes. Ha történelmi távlatból tekintünk ezekre az érvelésekre, feltűnhet, hogy sokkal többet tudunk meg az adott korról, mint magáról az alkotótevékenységről.

A reneszánszban például a megkérdőjelezhetetlen jelentőségű Leonardo da Vinci a Trattato della pittura című írásában vehemensen érvel a festészet mellett, hiszen az esztétika végtére is matematikai alapokon nyugszik, tehát voltaképpen semmi sem különbözteti meg az asztronómiától, amire a dicső antikvitásban is tudományként tekintettek.

És ez rettenetesen vicces ha a jelenkorban olvassuk, mondjuk egy kijelzőről, ami megjelenít egy képet amit valaki volt szíves beszkennelni a könyvtárban. A tudomány mellett ezek szerint nem igazán érdemes érvelni, és ha ezen még mindig mosolygunk valahol, akkor én arra gondolok, hogy máshonnan is meg lehet közelíteni a témát.

A matematikát eszünkbe se jut megkérdőjelezni, hiszen tudjuk, mivel megtanították, hogy az a tudomány nyelve, hiszen a fizika szabályai leírhatóak vele, tehát alkalmas különböző teóriák levezetésére, amit ha sikerül empirikus módon is bizonyítani, akkor felfedeztünk valamit a valóság működéséről; és végül is megállapodhatunk abban, hogy nem hülyeség. (Érzem én is, hogy ez egy körkörös érvelés, egyszer talán majd beszélhetünk róla.)

(Kapargathatjuk tehát a következtetést, hogy végül is valahol a matematika egy nyelv, tehát egy eszköz, amihez ha megfelelő szándékkal nyúlunk, akkor lehet vele jósolni.)

Rettenetesen blőd közhely, de kénytelen vagyok közölni, hogy csak nagyon homályos fogalmaim vannak arról, hogy az eszköz, amin most írok, pontosan hogyan is működik. De mivel azt tapasztalom, hogy alkalmas arra, amire használom, eszembe se jut megkérdőjelezni azokat a felfedezéseket, amik eljuttatták a technológiát arra a szintre, hogy én most, jelen időben képes legyek akadálymentesen legépelni, illetve megosztani a gondolataimat.

Nem tudom miért működik, de tudom, hogyan kell használni. Ha elutasítanám azokat az elveket, ami alapján működik, attól még ugyanúgy működne, de egyáltalán nem biztos, hogy képes lennék megfelelően használni. Ettől függetlenül léteznek olyan elmék is, akik kvantumszámítógépet fejlesztenek.

A hitetlenség felfüggesztésének fogalma a műélvezethez kapcsolódik, azt a kognitív folyamatot jelöli, ami lényegében elaltatja a tudatunkban többé-kevésbé folyamatosan kapirgáló kotnyeles cinikust, aki ha a ránéz egy kiállított piszoárra, egy egyszerű, mindennapi piszoárt lát - magyarul azt a hangot, ami elutasítja mű szakralitását, azaz el tudja fogadtatni veled, hogy amit épp befogadsz, az túlmutat a mindennapi, kézzel fogható valóságon. Emiatt van az, hogy onnan tudod, hogy jó filmre ültél be a moziban, hogy ki tud kapcsolni, magával tud ragadni, ha rossz filmet nézel, akkor csak dühös vagy, hogy pénzt adtál ki érte. Mindenkinél máshol van az ingerküszöb.

(Nálam sajnos ott van, hogy mire kijártam az egyetemet, teljesen leszoktam a műélvezetről, hiszen az átlagnál valamivel több fogalmam volt arról, hogy hogy keletkezik egy műalkotás. A helyzetet súlyosbítandó sajnos megtanultam azt is, hogy ahogy gondolkodunk a világról, az időnként sajnos hajlamos elévülni, ezért ha esetleg még ragaszkodnék ahhoz, hogy nem mindegy a minden, akkor sajnos kénytelen leszek saját magam kikaparni a gesztenyém. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy eljött az a pont az életemben, hogy sajnos kifejezett erőfeszítéseket voltam kénytelen tenni azért, hogy legalább a saját életemre, és a saját világomra képes legyek a hitetlenség felfüggesztésével tekinteni, magyarul, hogy ne legyek kiégett, örömtelen, cinikus tuskó.)

Ha elsötétedik az ég, és hirtelen víz potyog belőle, akkor a legnagyobb lelki nyugalommal veszem elő az esernyőmet, mert tudom, hogy az történik, hogy esik az eső, ami teljesen normális, hiszen tudatában vagyok annak, hogy adott feltételek közt a levegő páratartalma hajlamos ilyet csinálni, illetve hogy előbb-utóbb eláll az eső, és kisüt a nap.

Ha egy nap több kellemetlenség ér, mondjuk förtelmes dugóban ültem sokáig munkába menet, ahol kigyulladt alattam a számítógépem, pedig karban volt tartva, az amúgy barátságos kollégám meg valami olyan dolgot kér rajtam számon, ami nem is úgy volt, hazafelé a boltban a pénztárgép begyűrte a szalagot és húsz percig álltam a sorban, egyre nyomorultabban, hazaérve meg azt tapasztalom, hogy a macskám megette az adóbevallásomat, azt minek tudom be?*

Persze, minden különálló esetnek megvan a maga oka, és az sem kizárható, hogy én vagyok a hülye, és én nem figyelek eléggé, és megérdemlem ami velem történik, mert van merszem úgy élni, hogy nem vagyok mindig minden helyzetre felkészülve. Ha mindenről én tehetek, akkor tulajdonképpen végtelen hatalmam van, nem? Csak össze kell szednem magam, csak be kell tartanom pár szükségszerű szabályt, némi óvintézkedést, és akkor minden rendben lesz, nem vészes tényleg. Csak át kell lépnem ezt a repedést itt, a repedésekre külön ügyelnem kell.

Gondolhatom azt is, hogy ezek a dolgok csak úgy történnek, történt már velem pár szerencsétlen dolog, időnként csak úgy megtörténnek a dolgok, és akkor nincs mit tenni, van ilyen, lesz is ilyen, rossz dolgok történnek időnként, most csak az van, hogy sok rossz dolog történt, hát biztos szerencsétlen vagyok, pedig szívem szerint el se indultam volna otthonról, de hát dolgozni azt muszáj, a gyíkemberek bezzeg nem dolgoznak, hát a kurva anyját a gyíkembereknek is.

Szóval biztonságosabb lehet valahol középen evezni, és akkor lehet gondolkodni olyan dolgokon például, hogy azért abban mégiscsak van valami különös, hogy pont egyszerre szakadt a nyakamba a minden. Azt pedig általánosságban kijelenthetjük, hogy aki hosszú útra készül, bölcsen teszi, ha megnézi az időjárás-jelentést.

(*Én a retrográd Merkúrnak alapvetően, de ne szaladjunk előre.)

[idunlilithohlin]

VIII. rész Out from the Dark (Ki a sötétből)

Mintha mi sem történt volna, ezután elfeküdt mellettem és simogatott, akár egy gyengéd szerető. Én még mindig sírtam, de Eurót ez láthatóan nem zavarta. Fölém hajolt és megcsókolt újra.

-Ugye, hogy nem volt olyan rossz, édesem?

Pelle ekkor érkezett haza.

-Kifelé, Øystein!!!!! - üvöltötte, majd megragadta Euronymoust és kihajította a szobából. - Takarodj!!! Takarodj innen, tűnj el!!! Tűnj el örökre!! Menj a picsába, érted??? Szedd össze a kurva cuccaidat és takarodj a picsába!!!

Én csak sírtam és nem tudom, miért, de nem tudtam gyűlölni Euronymoust.

-Nem akartam, Pelle... bocsáss meg...

Ő csak lerogyott az ágyra, míg Euronymous sietve felszedte az utána hajigált ruháit és elfutott.

Pelle percekig szóhoz sem jutott.

-Mi volt ez? - kérdezte.

-Euronymous megerőszakolt.

-Elárult.

-Azt mondta, hogy Jont le fogják csukni vagy kitoloncolják, mert megverte Gaahlt.

-Milyen Gaahlt? - Dead hirtelen nem tudta, kiről is van szó.

-Kristian Espedal, a Svart Helheim basszusgitárosa.

-Szar ügy, na nem Jonra értem. Megérdemelte Gaahl, minek kezdett Jonnal? Nem hallott a múltjáról? Különben az együttese meg egy nagy rakás fos, mert nem tudnak zenélni, az énekesük egy drogos köcsög. Az egyetlen normális alak benne Frost, a dobos, a többi mind hülye. Nem tudom, Frostnak is hogy jutott eszébe összeállni ilyen ratyi bandával.

Dead magához húzott.

-Sajnálom, Lilith.

-Euronymous is így hívott. Én is annyira sajnálom, nem akartam...

-Holnap beszélek vele. Tényleg nem akartad? Tiltakoztál?

-Azt mondtam, hogy téged szeretlek, te vagy az egyetlen férfi és ez nem változik meg.

-Miért nem védekeztél jobban? Miért nem ütötted vagy sebesítetted meg?

Ez a kérdés rettentő váratlanul ért.

-Mert nem tudtam.

-Vagy nem igazán akartad. Miért engedted be?

-Nem kellett volna, de megtettem. Megsajnáltam, mikor láttam, mennyire össze van törve.

-Ő meg jól kihasználta a két negatívumot, ami az életében érte: a barátnője elvesztését és Jon kilátástalan helyzetét. Eljött, hogy kisírja magát a válladon és azután meg ezt művelje veled.

-Azt mondta, hogy beleegyeznél ebbe.

-Hazudott vagy csak áltatja magát. Én nem egyezem bele semmi ilyesmibe, mert nekem több vagy mindennél, Lilith.

-Nekem is te.

-Øystein nem fogja ezt megúszni. Ki fogom készíteni ezért.

-Szerintem már megbánta.

-Hiába. Nincs nője és nem is lesz soha. El fogom érni.

-Azt mondta, lett volna egy gyereke. Soha nem mondta el senkinek.

-Euro sok mindent titkolhat, de a tette most nyilvánosságra kerül.

Pelle bár ne tette volna ezt!

-Megnézem, válaszolt-e Gaahl.

A számítógép ekkor jelzett, hogy levelem érkezett. A feladó espedal666@gmail.no

Ez volt az üzenet:

„Oké, Jonnak volt igaza, hülye voltam, nem teszek feljelentést”

A következő napok rémálommá változtatták Euronymous életét és ezzel együtt sajnos Jonét is. Per beváltotta az ígéretét és elmondta mindenkinek, mit tett Euronymous. Volt, aki nem igazán akart belefolyni, mint Faust, de Jon nem akarta elviselni és megkereste  Øysteint.

Késő este volt és láttuk, ahogy Jon beoson a Helvetébe, ahol akkoriban Euro dolgozott a bandája mellett. Égett a villany és Pellével árnyékokat láttunk: az ő árnyékaikat. Nagy valószínűséggel vitatkoztak.

-Menjünk egy kicsit közelebb – ajánlottam

-Nehogy észrevegyenek minket.

-Nem fognak. Vitatkoznak, nem ide figyelnek.

Már a hangokat is hallottuk, de csak foszlányokat.

-...lehettél ilyen aljas... a barátod... elárultad!

-...hiba volt, tudom...

-...MEGERŐSZAKOLTAD, EURO!!!

Jon hangja jóval magasabb lett. Mondott valamit, de nem értettük.

-DE MEGTETTED, BASZD MEG!!!

-Lilith nem gyűlöl engem, ahogy mindenki más.

-Azt hiszed lenyeli ezt?

-Szeret engem, tudom! Vágyik rám!!!– ordította vissza Euronymous

-Szeret??? Ezek után?

-Nem igazán védekezett, nem ütött meg, csak hanggal tiltakozott.

-Hát akkor helyette megütlek én!

Az árnyakból láttuk, hogy Jon keze meglendül és lecsap.

-Nem várthatunk – Pelle berohant a Helvetébe, én utána. Jon ököllel ütötte meg Øysteint, már-már az a veszély fenyegetett, hogy halálra veri.

Szerencsére a Helvete nem volt zárva, mert amikor Euronymous dolgozott, nagyon ritkán tartotta zárva, hogy Faust meg a többiek bemehessenek.

Mikor beléptünk, Euro a földön feküdt, Jon meg lángoló arccal fölötte állt. Remegett az ajka a dühtől.

-Tudtam, hogy ez késő estig a Helvetében lesz. - Még a nevét se mondta ki. Euronymous felállt és kiment a mosdóba.

-Gaahl nem tesz feljelentést – próbáltam mondani valamit, de láthatólag Jont ez nem igazán hatotta meg.

-Tesz vagy nem tesz, nekem annyi. Kiutasítanak innen, mert megvertem egy norvég állampolgárt. Euronymous fel fog jelenteni.

-Majd beszélek vele.

-Meg fogja tenni – makacskodott Jon. Adtam neki egy puszit az arcára és kimentem Øystein után.

Euronymous az arcát mosta, és habár kissé kivörösödött, nem láttam rajta külsérelmi nyomot, mint vágás vagy véraláfutás.

-Hol ütött meg?

-Közel a halántékomhoz. Még pár centi és lehet, nem itt beszélnénk, amilyen baromi ereje van, szétzúzta volna a fejemet is. A hajam is megtépte, meg belém is rúgott néhányszor. Mondd azt, hogy megérdemeltem.

-Hát jól helyben hagyott. Nem kellett volna megtenned, amit tettél.

-Pelle mondta el neki? Biztos ő volt, ne is tagadd! Éreztem, hogy te is vágysz rám – suttogta Øystein, hogy elkerülje a további indulatokat. - Nem bírtam megállni, hogy ne tegyem meg.

-Feljelented Jont?

-Ha lesz maradandó sérülésem, akkor igen.

-Tudom, hogy haragszol rá.

-Felindult és megütött, megrúgott néhányszor. Sajnálom, Lilith, ami kettőnk közt történt. Tudom, hogy ezt nem igazán lehet megbocsátani, de én csak egy szép emléket akartam neked és egy darabot (hogy így mondjam) - magamból.

-Nem így kellett volna. Te megerőszakoltál, Euronymous.

-Nem erőszakot akartam, csak együtt lenni veled, örökké.

-Hiába mondod ezt és hiába vágsz szomorú arcot, ezt nem nyelem le Euronymous.

-Tudtad, hogy régen Destructor volt a nevem?

-Szerintem ez a név most illene hozzád. Csak azért jöttem, hogy lássam, nem sérültél-e meg nagyon.

-Ennyire érdekel?

-Igen, de most már megyek.

-Várj, kérlek!

Elengedtem a fülem mellett a megjegyzését és kimentem.

Kint Pelle és Jon vártak.

-Miért voltál bent nála? - kérdezte Jon. - Megerőszakolt, tönkretett és te még... bemész hozzá érdeklődni, hogy érzi magát?

-Nem sérült meg.

-Akkor még jobban meg kellett volna vernem.

-Azt akarod, hogy kiutasítsanak?

-Nem.

Jon elég szűkszavú lett. Éreztem, hogy ezzel még nem fejezi be. Tudtam, hogy vannak ismerősei Svédországból és Norvégiából is, azokkal is elintéztetheti Euronymoust ha akarja. Tudtam, hogy valami nagy baj lesz...

Az érzésem nagyon hamar beigazolódott. Pár nap múlva Dead – lehet, valami rossz előérzettől vezérelve – elment Euronymoushoz. Nem tudom, miért, de valami láthatatlan kapocs volt köztük (mint az ikreknél) az „esemény” után is, sőt, az mintha felerősödött volna.

-Ne félj, csak beszélek a fejével. De szerintem az lenne a legjobb, vagy az lett volna ha feljelented. Meg Jon érdekében is meggyőzöm, hogy ne jelentse fel őt.

-Nincsenek nyomok.

-Óvszert használt, ugye? Látod, annyira ideges voltam, hogy elfelejtettem megkérdezni ezt is.

-Használt.

Csak ennyit kérdezett.

-Akkor lassan megyek. Sietek haza.

Késő este volt már, de Per nem igazán félt. És mekkora szerencse, hogy ekkor ment el  Øysteinhez! Egy nála fiatalabb suhanc, akit később Varg Vikernesként azonosítottak, meg a társa, Snorre Ruch voltak nála. Ha Pelle nincs ott, akkor Euronymous már rég halott lenne. Ő állította le a két fickót, mert Vikernes késsel támadt rá, egyszer sikerült is megszúrnia, de mivel Euronymous kick-boxra járt, ügyesen kivédte magát. Ekkor viszont Snorre támadta meg, Pelle hátulról ráugrott és fejbeverte. Ruch elájult és a terv kudarcba fulladt. Ezt a történetet még Dead mesélte.

-Ki bízott meg ezzel, taknyos? - kevert le egy pofont Vikernesnek.

-Nem tudom – reszketett Varg, aki a nevetséges Count Grishnackh nevet adta magának egy Gyűrűk Ura történetből, és ez nem más név, mint egy orké volt. Pelle még egyszer megütötte.

-Ki bízott meg ezzel?

-Azt mondta, valami Nödtveidt a neve, de...

-A másik?

-Csak Nödtveidt, esküszöm!

-Szedd össze ezt a szánalmas köcsögöt és takarodjatok innen! Elég volt. Ketten marha erősek voltatok egy ellen!

Vikernes megvárta, míg Snorre úgy-ahogy magához tér és eltűntek.

-Ez még semmi – mondta neki  Øystein. - Jon egyenesen gyűlöletkampányt indított ellenem. Be akarja záratni a kiadómat és a Helvetét. Tönkre akar tenni! Szerintem szerelmes Lilithbe, azért teszi ezt.

-Nem a szerelem, csak kedveli.

-Tényleg? - nézett szemközt Deaddel Euro. - Ha csak barátság lenne kettejük között...

-Most már tényleg elég, Øystein! A saját aljas vágyaidat vetíted ki másokra.

-Biztos ő küldte rám Vikernest, hogy megölessen.

-Eléggé paranoid vagy és ha ezt nem tudod bebizonyítani, valamint Jon fülébe jut, még börtönbe is kerülhetsz, úgyhogy ne nagyon hangoztasd.

-Nem hallottad? Előbb mondta saját maga, hogy Nödtveidt a neve, aki megbízta! Tehát csak Jon lehet, nem az öccse! Emil még nem is tud a tettemről. Vagy ő is?

-Nem. Örülj neki. Most elmegyek, de többé ne keresd Lilithet az engedélyem nélkül. Soha többé, érted? Ha megtudom, saját magam foglak kinyírni. Nem félek tőled.

Ezzel elment.

-Haza is jöttem, Lilith! - hallottam a hangját az ajtóból. - Euronymousnál volt két fura alak, azt hiszem, meg akarták ölni őt. Az egyik barna hajú volt, a másik meg fekete, mindkettő elég fiatal. Az egyiken egy Burzumos póló volt.

-Hmm, Burzum. Ismerős. Hogy nézett ki pontosan?

-Hosszú barna haja volt, befonva, érted... befonva. - Pelle már alig bírta tartani a nevetést. - Nagyon fiatalnak tűnt, olyan 18-20 körülinek. Egyáltalán nem csúnya a srác, de nekem akkor sem tetszik.

-Még jó, hogy nem – viccelődtem vele.

-Hetero vagyok, nem érdekelnek a fiúk.

-Tudom.

Újra és újra megcsókoltuk egymást. Olyan jó volt érezni Őt, hogy el nem tudom mondani.

-Nem tudom, hogy a történtek után most jó ötlet lenne-e...

-Benned mindig megbízom, Dead.

-Nemsokára újra próbákra kell mennem, de nem igazán akarom látni Euronymoust. Nagyon pikkelek rá.

-Hidd el, nem fog semmi sem történni, mondtam, hogy volt óvszere. Ő sem akar magából még egyet.

-Még az az egy is sok. Nagyon megharagudtam rá, kihasználta, hogy egyedül vagy, meg elhagyta a barátnője, akivel ki tudja, mit csinált. Nagyon homályos a múltja, szerintem titkol valamit. Lehet, hogy még ölt is. És ez a másik: ki is ez a Vikernes, ugyanis ő volt a támadó és azt állította, hogy egy Nödtveidt nevezetű egyén bízta meg.

-Az ő albumát az Askét, Euronymous adta ki. De Jon honnan ismeri? És a másik?

-Várj! - villant be Deadnek – Már tudom, ki volt. A neve Snorre Ruch és a Thornsban zenél. Sajnos elég kétszínű alak, mert egyszerre barátkozik Vikernessel és Euronymoussal, mintha mindkettő háta mögött beszélne és a szálakat ő mozgatná. Hamarosan kiderítem, mi folyik itt.

-Csak vigyázz magadra.

Nagyon féltettem Deadet, mert neki mondhatni csak Jon és én voltam, na meg Jon öccse, Emil. Egy idegen környezetben élt, távol a hazájától, a barátaitól és ezt minden egyes nap látni lehetett rajta. Ennek ellenére próbált túlélni.

-Vajon Jon miért bízta meg Vikernest? Mit akart pontosan? Euro esetleg tartozik neki? Vagy egy régi ügy? Nem hiszem, hogy csak emiatt verette meg őt, amit tett veled.

Dead és Euronymous hamarosan újra találkoztak a próba miatt. Lassan fellépésük volt és ha tetszett, ha nem, látniuk kellett egymást. Én is elkísértem Deadet és láttam őt is, azt a férfit, aki nemrég erőszakkal magáévá tett. Azért mentem el, mert azt akartam, Euro lássa, hogy nem félek tőle.

-Tudom, hogy még mindig gyűlöltök – fordult felénk Øystein. Szemeiben azonban még mindig benne volt az az éhes csillogás, akár egy ragadozóéban. Nem tudom, miért, de valahol vonzódtam hozzá, de ezt Pelle elől eltitkoltam egy ideig. Akkor még magam sem voltam biztos benne, így nem is feszegettem és legfőképpen nem akartam Őt elveszíteni.

Dead elég hűvös volt vele – érthető módon – ezért csak néhány szót szólt hozzá, csak a legfontosabbakat.

-Menjünk próbálni – vetette oda neki.

A próbák ugyanúgy zajlottak, ahogy idáig, Dead mély átéléssel károgta-üvöltötte a dalokat, Euronymous megszállott gyorsasággal játszott a gitárján, Hellhammer égzengés-hangon verte a dobokat és Necro basszusozott. A próba végén már mindegyik elfáradt kissé, ezért leültek egy sörre, amiből Pelle nem akart inni. Ő csak évente 1-2 alkalommal ivott.

November 11-én Emil születésnapja volt, amire mindenki meghívást  kapott. Itt volt alkalmam megismerni Jon öccsét, valamint újra láttam Jont is. Dead közben letett az egész dologról, hogy összefüggéseket keressen Euronymous megtámadása miatt. Többé már nem érdekelte az egész. Inkább arra fordította az összes szabadidejét, hogy velem lehessen és alkossunk, nekünk ez így volt jó. Azalatt az idő alatt sok fotót készítettem róla, ruhában és volt olyan is, amikor engedte magát félmeztelenül fotózni. Pelle igazi fotómodell volt, csodálatos és nagyszerű. Annyira imádtam Őt, hogy el se tudtam mondani.

Viszont Emil születésnapján elszabadította a Naströndöt. Mivel nem szokott hozzá az iváshoz, ezen a napon 2 sört ivott meg, és sikerült neki jól berúgnia. Ekkor őrült módjára viselkedett, Jonnak és Quorthonnak úgy kellett lefognia, hogy meg ne támadja Euronymoust. A feszültség kettejük között nagy volt, de egészen Øystein tettéig mikor nem látták egymást, akkor meg hiányzott a másik. Ez olyan se veled, se nélküled barátság volt.

-Hihetetlen, hogy egy liter gyenge sörtől így berúgjon – jegyezte meg Emil.

-Nem szokott hozzá – válaszoltam.

Pelle aznap este felvágta a karját; összevérezte vele a társaságot és fel-alá mászkált, mint egy megszállott, azt ismételgetve, hogy beleharap Euronymous nyakába és kiszívja a vérét. Jon, mivel testvéreként szerette Deadet, nem mosta le, hanem benyálazva a kezét, letörölte az arcát, majd lenyalta Pelle vérét.

-Irtó fincsi véred van, Pelle – jegyezte meg, Emil, Quorthon, Necro és Hellhammer megrökönyödésére. Még oda is nyújtotta Pelle karját az öccsének, de csak poénból. - Igyál, Emil!

Ő persze nem ivott, inkább kissé undorodó arccal fordult el.

-Jaj, úgy viselkedsz, mint egy kislány – jegyezte meg Jon. Láttam rajta, hogy már kicsit többet ivott ő is.

Quorthon kötszert ment keresni, majd miután sikerült Deadet lefogni, bekötözték a karját.

-Mindig ilyen rondán megvágja magát? - kérdezte Emil.

-A koncerteken rendszeresen. Van egy-két sebhelye már.

-Téged ez nem zavar?

-Néha szeretném megállítani vagy legalább lebeszélni erről, de félek, hogy azzal csak súlyosbítanám a helyzetet.

-Ne haragudj, hogy ilyet mondok, de ez a halál iránti megszállottsága meg az önvagdosás, meg más furcsa dolgok... tudod, ezt senki nem hangoztatja, de Per előszeretettel gyűjti az elhullott madarakat és odavan a bomlás, a rothadás „illatáért”. Ez művészet, azt mondja. Mindig a fényről beszél mostanában, hogy látni akarja.

-Pelle meghalt gyerekkorában, de visszahozták, ez okozza nála ezeket a tüneteket.

-Nem kellene elmeorvossal kezeltetnie magát?

-Én nem akarom ezt. Ott rengeteg szörnyűség történne vele.

-Félek, hogy egyszer megöli magát.

Csak reménykedtem benne, hogy Pelle nem teszi ezt meg.

A következő napokban Dead bejelentette, hogy koncertturnéra mennek a Mayhemmel és mivel Jon szabadságon volt, valamint megbízott benne, megkérte őt, hogy jöjjön el néha hozzám. Pelle akkor még nem tudta, hogy ez nem lesz valami jó döntés.

-Sokfelé fogunk menni, mondhatni körbejárjuk Európát, de nemsokára, kb 2 hét múlva itthon leszek. Ne izgulj, nem szedek fel groupiekat.

(Ezek olyan lányok voltak, akik hajlandóak voltak 1-2 éjszakát eltölteni az együttes valamelyik tagjával, aki megtetszett nekik, de ezek a viszonyok kérészéletűek voltak, ugyanis az emlékezetes tett után már nem foglalkoztak velük többet)

-Két hét sok idő, de bízom benned. Tudom, hogy nem hagysz el és fontos vagyok neked, ahogy te is nekem.

Dead megcsókolt, mélyen és forrón, majd elment Euronymousékhoz (akivel még akkor sem tudott kibékülni igazán), ahol várta őket a turnébusz.

Folytatása következik...

Címe: The dawn of the Black Hearts