#d’n’b

[hicapacity]

Finom cucc és friss! Még ropog/pörög épp! Live!

[spraystory]

Szabadság, egyenlőség, testvériség

3.rész Az angolok

Olyan 2002-2003 körül a kezembe került az angol Graphotism magazine #29. száma. Ez a magazin és az ezzel kapcsolatos események alapjaiban járultak hozzá stílusbeli fejlődésemhez és graffitis “karrierem” evólúciójához és mindenféle kalandokat hozott. A Graphotsim egy egészen új és eddig nekem ismeretlen világba vezetett be, a brit graffiti világába, amiből korábban, meglepő módon alig láttam valamit. A brit popkultúrális történéseket éppoly megkerülhetetlennek tartom mint az amerikaiakat és nem tudnék dönteni melyik volt erősebb hatással az egész emberiségre és természetesen rám. A popkultúrálist persze úgy értem hogy ebbe minden beletartozik, a zene, a divat, a képzőművészetek stb. Ahogy ezt meg tudom ítélni, Londonba is kb ugyanakkor gyűrűztek be az amerikai hip-hop/graffiti stb kultúrális események mint nyugat-Európa más nagyvárosaiba, Berlinbe, Párizsba stb, szóval rögtön ahogy megjelentek ezek az USA-ban, megérkeztek Európába is. Azt tudtam hogy annak idején a 80-as években már pl a Metalheadz-ből Goldie vagy a Massive Attack 3D-je, Robert Del Naja festett cuccokat de hogy ezután mi történt a UK-ban graffiti téren, arról semmit sem tudtam. Ezért lepett meg a Graphotism-ban látott óriási mennyiségű graffiti, falak, trainek, amelyek közül számomra kiemelkedett két név és egy beszámoló egy amerikai csapatról. A két feltűnően jó style Aroe és Anie ( később Anie lett az egyik legjobb stylemaster akit valaha láttam, ő ma Roids, másik nevén Will Gates ), a crew pedig az NT (New Team). Az NT amúgy, mint idehaza PNC a GRW ügyében, mesterien válogatta össze a brit stylemastereket maga köré, szintén közülük való pl a mai Gary akinek ha jól emlékszem az akkori neve Rat volt. Nyilván az akkori worldwide graffiti mozgalom történései őket is magukkal sodorták, akárcsak minket itt Európa más részein csak ők valahogy hiányoztak azokból a magazinokból, videókból amik azelőtt a kezeink közé kerültek. Az angolok számomra más, új de látványos és eredményes utat jártak. A másik ami ugyanebben a magazinban volt, az egy nagy kiterjedésű beszámoló volt az amerikai Seventh Letter formációról és az AWR-MSK csoportokról. Első látásra kiégett az agyam, olyan styleok voltak. Életemben akkor láttam először Revok, Rime, Hense, Sever, Saber, Tyke, Krush, Screw, Pusher, Norm stb cuccokat. Elképzelni sem tudtam honnan jöhetett ez a sok bombajó style, azonnal magával ragadott az egész.  Szóval innetől kezdve nem tudtam elengedni ezt a style világot - ez meg is látszik a cuccaimon - és emellett továbbra is figyeltem az NT cuccait is. A stílusbeli fejlődés szempontjából megjegyezném : többször kaptam elismerést és dícsérő szavakat olyan cuccaimra amik már bőven az MSK rajongás hatása alatt készültek. A Graphotism új világot hozott el. Nem sokkal később 2003-ban kaptam egy telefont partyszerevező barátoktól, hogy egyik este a brit Aquasky nevű D’n’B csapat fog fellépni és az egyik tagja amúgy firkász és szívesen festene. Mivel én sosem hallgattam D’n’B-t, nem tudtam ki ő de a haverjaim haverját örömmel kalauzoltam. De még mielőtt találkoztam volna vele, az történt hogy ő összefutott valahol pesti firkászokkal és elment velük festéket venni - valószínűleg a Burnerbe. Ezután a Nyugatinál bandáztak ahol hirtelen három alak vette őket körül, egyikük azonnal el akarta venni az angol táskáját amiben a kannák voltak. Dulakodás, vitatkozás kezdődött, elcsattant valami pofon is, mire a helyi writerek fogták magukat és elszaladtak, hátrahagyva szegényt külföldit. Ő rögtön, hogy mentse magát a kellemetlen helyzetből,  elindult a Nyugatiba, de üldözői követték sőt, a sínek mellől köveket is szedtek fel hogy jól megdobálják.  Egész kalandosan, vonatok közt szaladgálva, ezekre fel-le ugrálva tudott elmenekülni és beszaladt a Nyugati mekibe, ahová végül én mentem érte. Így találkoztam hát “B”-vel a New Teamből akit mint kiderült, a TDF -es srácok kergettek meg. Ilyen kalandosan indult az angolokkal való kapcsolatom. Végül jól alakult minden, bandáztunk, festettünk - összebarátkoztunk. “B” az Aquasky egyik alapítója emellett Baer néven festett s mint kiderült, történetesen épp a New Team tagja. Egyből meséltem neki hogy hát én ismerem a cuccaikat, Aroe, Anie stb. Ez meglepte, nem gondolta hogy Magyarországra őnála is előbb eljut a hírneve. Emlékszem, ennek nagyon megörült és persze mesélte hogy Aroe és a többiek jó barátai, meg is jegyezte hogy amint hazaér, elmeséli nekik, hogy Budapesten nagyon bírják a cuccaikat. Két évvel később egyszercsak csörög a telefonom, felveszem, beleszólnak : “ - Hallo, its Aroe from New Team! Are you Nikon? “ -vagy valami ilyesmi. “B” elmesélt hát mindent otthon. Így történt hogy egyszer csak ott állt az ajtómban Paul azaz Aroe és egyik barátja Verge. Olyannyira jelentek meg ”hirtelen” hogy a hívás után nem sokkal már ide is repültek és  ha jól emlékszem a reptérről egyenesen odataxiztak hozzám. Üdvözlés, egymásnak örvendés után hamarosan megkérte, intézzünk hotelt nekik, mire én rögtön felajánlottam hogy ugyan, lakjanak nálam, ez csak természetes. Emlékszem ez meglepte őket, Paullal rögtön jóbarátok lettünk. Hamarosan elmesélte, azért van olyan sok NT cucc a Graphotismban mert ő a szerkesztője. Az amerikaik bemutatásáért is ő volt a felelős. Volt közös témánk. Paul a writerek kicsapongásaitól eltérően nem élt káros szenvedélyekkel, nem ivott, nem drogozott, nem járt partykba. Ekkor már azt hiszem három gyerek édesapja volt. De egy cseppet sem volt apukás, laza, nagyszájú, határozott és erős jellemű brit volt akit én pont ilyennek képzeltem és nagyon megkedveltük egymást. Az idő stílszerűen “angolos” volt, szürke, borús és esett is, így az “esős” helyünkre vittem őket, az Árpád híd melletti “ártérre” - mi csak így hívtuk. Kíváló hely eső ellen, igaz hogy a hódokon és kacsákon kívül nem látja más a rajzokat de nyugis és fedél van feletted.  Szóval festettünk, várost néztünk, magyar ételeket kóstoltunk, nagyon jól elvoltunk. Természetesen teáztak és nem kávéztak. A mákos rétest például nem értette : “What’s this fucking poppy shit, we cook herion from this shit and you eat it?” - vagy valami ilyesmit mondott. Az angolok csupán néhány napot töltöttek Budapesten de ezzel még nem értek véget közös kalandjaink, sőt. Egy évvel később 2006-ban ismét Brightonból hívtak, ismét Paul volt az de ezúttal ő invitált minket a szigetországba egy nagy közös festésre a Sleeping Giants jamre. Egyszercsak ott találtam magam Paul nagyszerű lakásában Brightonban, rengeteg nagyon jónevű nemzetközi writer, többek között Revok, Rime, Sever, Persue és más Seventh Letter-es amerikai stylemasterek között. Itt találkoztam először és barátkoztam össze azzal writerrel aki az én véleményem szerint az amerikaiknál is hatásosabban megreformálta a worldwide graffiti stylet, az új-zélandi Askew-el a TMD csapatból. Askew és a TMD stílusbeli újításai később látványosan hatással voltak nagyon sok writerre világszerte - többek között rám is. Ő már akkor ott, Brigthonban a leglazább stílust festette amit csak el tudtam képzelni. Meglepetésemre rendkívül szívélyesen fogadott amint megtudta hogy magyar vagyok. Kisült hogy ő Új-Zélandon fiatal srácként összehaverkodott egy általam is mélyen tisztelt firkásszal, a magyar oldschool kinggel, Cak-al a THK csapatból - akikre a GRW írásban a legnagyobb tisztelettel emlékezek - ugyanis Cak akkoriban Új-Zélandon lakott és ha jól emlékszem festettek is együtt. Azonnal megvolt a közös téma, így tulajdonképpen egycsapásra ott találtam magam ezek között az arcok között. Askew-el később találkoztunk Németországban a Write 4 Goldon, ahol előlünk vitték el az aranyat, mi másodikak, ők elsők lettek. Ott ugyonolyan nagy örömmel fogadott, mint első találkozásunkkor. De vissza Aroe házába, ahol mindenki mindenfelé lett elszállásolva, én Paul gyerekeinek a hálószobájában kaptam helyet ( a gyerekek természetesen nem voltak otthon ). Anie azaz Roids egész későn este ért oda, Paul a házigazda is és ő is abban a szobában aludtak ahol én és emlékszem amikor Roids megérkezett, feltűnt hogy nagyon tapintatosan, halkan, csendben beszélgettek, még az amugy határozott hangon szóló Paul is, azért hogy ne zavarják a vendégeiket a pihenésben. Ez nagyon figyelmes gesztus volt, főleg firkászok társaságában. Voltam olyan vendégségben ahol éjjel az egyik writer bejött az alvók szobájába csak azért hogy elszívjon egy cigit, zárt ablakoknál, amíg mindenki aludni próbált, majd kiment, értelmetlenül telefüstölve a szobát. A számtalan reggelig tartó mulatozásokról nem is beszélve. Ehhez képest Paul lakosztálya valóságos Waldorf-Astoria volt, extravagáns társasággal. Itt találkoztam először a szlovén NK/ZEK crew-val akik azóta is nagyon jó barátaim. Másnap a jamen ott voltak még Atom, Kent és Smash is - utóbbinak elvesztek a csomagjai a reptéren így abban a ruhában és annyi cuccal érkezett ami épp rajta volt. Magán a jamen egyébként nem is az angolokkal vagy az amerikaiakkal hanem saját honfitársaimmal, Tish76 és Lopez barátaimmal együt festettem, ugyanis valójában mi hárman voltunk hivatalosak mint magyarok csak ők közben máshonnan érkeztek és a jam után is egymástól más irányokba vitt tovább az utunk. Itt találkoztam Blade-el, a new yorki úttörő legendával, aki 1972 óta írta és festette a nevét. 5000 metrót festett, mindez alatt olyan is volt hogy festés közben Richard Nixon amerikai elnök hangja beszélt a nagy tranzsisztoros rádiójukból és épp hívta be a Blade korabelieket a hadseregbe, hogy menjenek Vietnamba harcolni. Blade maga a graffiti-történelem,  egy élő legenda. Angliai látogatásom Brightoni fejezete a Graphotsim szerkesztőségében ért véget, ahol annyi magazint kaptam hogy alig bírtam hazahozni. Öt esztendővel az első Graphotism nézegetés után, a magazin 2007-es #45. száma, 16 oldalon át, részletesen publikálta az addigi graffitis munkásságom. Még a címlapra is felkerültem. Az ide szánt portréfotókat Miki357 barátom lőtte, de végül Rosy fotóját választották a front coverre. Angol barátaimmal, amennyire az élet mindenféle történése engedi, ma is jóban vagyunk. Az amerikaiakkal pedig ezekután még folytatódtak a kalandjaim.

1.kép : Graphotism #29 száma ami elhozta a style változást és Graphotism #45 Nikon One edition

2.kép : Topdog (Nikon) Baer(NT) - 2003, Nyugati

3.kép : Verge, Nikon, Aroe (NT) - 2005 Budapest

4.kép : Nikon - Sleeping Giants jam - Brighton 2006

5. kép : Lopes, Nikon, Tish76 - Sleeping Giants jam Brighton 2006

6.kép : Blade-el, Aroe a jamen, Rime(MSK) én, Sever(MSK) és egy kanadai writer 

7.-10. kép : Graphotism#45 Nikon One edition

[therazgar]

Albums I’ve Gone and Done Listened to This 1st Week of Feb-a-rarry

Plug - Drum and Bass for Papa (1996)

Is there any more drum and bass that takes samples from old B-movies and old B-movie scores (or at least sounds like it does)? I feel like this album tapped into a niche that hasn’t had enough tapping into done to it. If you’re reading this, please direct me to more of that if you have it.

On a similar note, jazzstep is a thing that doesn’t seem to be talked about as much either among d’n’b subgenres, and I swear to God, the fact that electro swing was the jazz/electronic-dance crossover that ended up thriving more than jazzstep should be all the evidence you need that there’s no true justice in this world.

The Jesus Lizard - Liar (1992)

It’s tough for me to say if this album is any more or less good than Goat. @kanadiangeese​ and I agree that this band is one consistent bunch, and what a sublime fucking band to have that level of consistency. I do feel way more confident, however, saying that “Gladiator” might be at least in the top 3 standalone songs the Lizard ever made. At least.

God Is My Co-Pilot - Speed Yr Trip (1992)

I must admit, music of this style made into this kind of structure isn’t the easiest thing to make memorable and tell-apart-able, even within a half-hour timespan. But this attempt is still way above average in that regard. Whacked out no wave? With John motherfucking Zorn and horny lesbians? I mean, I don’t consider this album an all-out masterpiece, but the music community should spend every night of their lives flagellating themselves for not having let this band go anywhere further than they have. I probably would never have heard anyone let out even a whisper about their existence if it weren’t for Zorn’s inclusion on this particular album. *sigh*

Kaya - Life•Is•Trivial (2018)

I don’t know if you have a Tumblr, or what it is if you do, but to whoever recommended this on the Discord server I visit every now and again, thank you so much, this is wonderful, wonderful grind! (sorry for not remembering your name rn!)

The only real anecdote I really have to share about this particular album is that when I looked it up on RYM and saw that it had the descriptor “female vocals”, I kind of had the fullest revelation about how, well, dumb the “male/female/androgynous” thing really is over there. I mean, if there’s any genre that has absolutely proven how little of a difference the vocalist’s gender really makes in how they sound, it’s fucking grindcore. And seeing how this is a one-off project from 5 years ago with members that seem to have disclosed no information about themselves that at least I could find, I really struggle to see how whoever added that descriptor can be so sure whether the vocalist is a girl. Fuck outta here with that. I’m not here to identify myself to you, I’m here to grind your sorry ass to Hank Hill levels of flatness, now sit there and take it, motherfucker!

Immortal - Diabolical Fullmoon Mysticism (1992)

The music video for “Call of the Wintermoon” is kind of all that was needed to cement this band’s place in the top 3 of black metal for me. The shit everyone around them was doing was ridiculous enough, I’m so glad there was at least one group of fucking Tolkien ultra-nerds that just embraced that; instead of acting so high and mighty and trying to “prove” your “evilness” with cold-blooded murder and white supremacy, why don’t you just know your place, run around in your backyard with a wizard hat, write some bad-ass riffs and shut the hell up? Now get your butt to bed, Bjørn, you have school tomorrow!

Thomas Leer & Robert Rental - The Bridge (1979) (relisten)

I guess it’s because the darker and more atmospheric moments stuck with me more the first time, but the comparisons I heard to later UK synthpop acts like Depeche Mode and the Human League kind of surprised me. The second time around, though, yeah, I can totally hear it. Maybe it’s a sign that I probably haven’t been respecting those types of acts over the years as much as I should, but I digress. If you want to hear what the genesis of the collective British effort to put more emphasis on the pop in synthpop could be, you could do a lot worse than finding this rather brooding, but still delightful collection of minimal melancholic melodies, of both the song-like and ambient varieties. Through Throbbing Gristle’s label, no less!

Some moments on the B-side are stronger than others, but “Six A. M.” in particular seems to trigger the same part of my brain as Autechre’s “Silverside”, and if I may put it directly, if you come anywhere close to activating those particular neurons in my brain, I want to kiss you with tongue.

Mulatu Astatke - Éthiopiques, Vol. 4: Ethio Jazz & Musique Instrumentale (1969-1974)

I discovered this guy through a vendor at one of the record stores I visit giving me another compilation of his, which was a bit more varied, but also a bit more hit-and-miss. This one’s way stronger on the “hit” side.

There’s cool jazz, as in “relaxing” cool, but this is cool jazz, as in “protagonist of a blaxploitation movie” cool, and that's just one of the many, many kinds of cool that this man's music radiates at once. Seriously, if I'm not compelling you to drop what you're doing and listen to this album right the fuck now, you don’t deserve this post.

Einstürzende Neubauten - Zeichnungen des Patienten O. T. (1983) (relisten)

I would say that the first 3 Neubauten albums all have their own strengths and weaknesses where no single one invalidates the other. Kollaps is there if you want to listen to the most accurate answer to the question “What kind of album would someone make from the ruins of a city post-apocalypse?” Uncompromising experimentation that may leave you somewhat confused, but rarely bored and uninterested. Halber Mensch has the best all-out songs on it, with none of their utterly manic energy compromised, but it’s also the point where they started to leave the rawness of the production behind. Zeichnungen may be seen as a good in-between of the two, but as far as atmosphere is concerned, I’d say it beats the other two out. This album is the best at taking you on a journey, one of paralyzing paranoia and endless fire (seriously, the burning won’t stop). Sound like fun? Well, good, because it does not take much knowledge of German to let most of this come through to you. Believe me, I only know manchmal.

Anyway, yes. Atmosphere. While Kollaps excelled in its more loud and clattering moments, its slower and quieter moments are kind of so-so, whereas in Zeichnungen, they’re some of the better moments in the whole album... Oh, who am I kidding, the whole thing’s exceptional.

Seriously, to anyone going further into industrial that’s been told to listen to Halber Mensch, you’re being lead onto the right track for sure, but you’d be seriously missing out if you didn’t give the two before it a spin as well. The trio, in my opinion, serves to paint the complete picture, that illustrates why the Neubautens are not only one of the greats of industrial music, but maybe one of the most important bands of the last half a century. Long stürz the Neubauten ein!

Skullflower - Form Destroyer (1989)

Whereas a lot of sludge metal feels like adding some of the qualities of early Swans’ industrial dirge rock into classic doomy heavy metal, this is kind of the other way around, where a bunch of underground industrial/power electronics musicians fused elements of classic metal (although, of the more psychedelic variety) into the dirge rock.

And... I mean, this does have its moments, don’t get me wrong, but all around, ugh... With all the praise I’ve seen this band get from people whose tastes seemed to align with mine, I’m really having a hard time truly getting into this as much as I hoped I would have.

On paper, they sound fucking awesome! Slow and heavy rock jams with feedback up the goddamn wazoo? Come to fuckin’ Razzy! Their visual style kicks ass too! Before I looked closer and found out that the cover above was just a negative of someone’s mouth, I thought it was some fucked up parasitic cell under a microscope or something!

But in reality, I feel their stuff may be a bit too monotonous for me. Either that, or the production may be a bit too hazy and lo-fi even for my fucking tastes. I’m not sure, but overall, I came out of this with my memory of most of it being fuzzier than the guitars they play, I’m afraid.

I’m not ready to dismiss Skullflower entirely. Maybe repeat listens might make them open up to me more, and even now, it’s not like I dislike this music. It’s just that as of now, they’ve proven to not quite be all they were hyped up to be.

[ursa8772]

Weekly EDM Favorites 2023 - Week Three

Best of Week One: Can’t Say No - JJD: Not much to say about, it just hits in all the right ways.

Week three was kind of bad in terms of music. I had a pretty low amount of liked songs compared to the first two weeks, and I think a good portion of these wouldn’t by on this playlist most other weeks. Oh well. They can’t all be winners.

Against The Tide - Delta Heavy, Lauren L’aimant: One of my biggest points of growth in terms of music last year is that I like Drum’n’Bass more now. At first I didn’t like very much, but by the end of the year I would count two D’n’B tracks among my top ten, one of those being Ascend by Delta Heavy. This isn’t quite Ascend, but it’s very enjoyable. I love the little off-beat notes in the main melody.

Can’t Stop Us -  KAKA李奕可: Big Room isn’t looking too good in 2023, but as long as there are artists finding new ways to keep the sound interesting it will have some foothold. This isn’t anything groundbreaking, but it does well for a genre slowly being subsumed by techno. I hope we can keep things like this going forward.

Hollow - Dabin, Kai Wachi, Lø Spirit: Yeah, Can’t Stop Us didn’t stay as interesting on subsequent listens. I found Hollow a bit basic on first listen, but there’s some things that I appreciate more now. The first drop isn’t as impactful as I’d like, but it is emotional. And the second drop has its moments as well. The build-ups are pretty cool.

Leave Me Like This - Skrillex, Bobby Raps: Skrillex bass house works pretty well. This track isn’t all that flashy, but what it has it does extremely well. It has the production you would expect from Skrillex. I love the return of the speedstackinggirl sample. 

The Other Side - Au5, Chime: This collaboration is everything one would expect to be. It’s explosive color bass from two of the biggest names in the subgenre. These two names command a lot of hype, and I was not disappointed. 

Particles - Infowler: This track has me engaged from the first notes, and it stays at such a high level throughout. Everything about this just works, and I wouldn’t be surprised to see it on my year-end playlist. 

Try Again - Goodknight.: Goodknight.’s first NCS release, Freedom, was pretty underrated in my opinion. Sure it was simplistic, but what it did, it did well. This track does a lot more, but just as well. Goodknight.’s songwriting and production work together very well.

World’s On Fire - Afrojack & R3HAB vs Vion Korger VIP Remix: A good R3HAB track in 2023. Interesting. They can’t fool me with that title, though, I know the only good parts of this almost certainly came from Korger. I remembering listening to Space Journey from his last year and liking it, I’m guessing he did most of the work here.

Lost - Andrew A, VIANI: This keeps happening with future rave type tracks, where they just suddenly grow off me. Yeah, I guess this is another R3HAB miss. Lost has out-of-key vocals, which is kind of upsetting, but the sound design in the drop saves it. Don’t really have much more to say about it.

Follow the playlist here to hear all these tracks and previous weeks as well.

[luuurien]

TURQUOISEDEATH - Se Bueno

(Atmospheric Drum and Bass, Shoegaze, Indietronica)

On his Longinus debut, the U.K.-based breakcore artist hones his blend of atmospheric drum and bass with alt-rock in the margins, blasts of shoegaze and post-rock builds fitted around lush breakbeats. Se Bueno’s heavy, ethereal indietronica positions TURQUOISEDEATH as one of the most exciting young acts in the electronica scene.

☆☆☆☆

TURQUOISEDEATH has been making music for some years now, but the U.K breakcore artist is only now unveiling his full debut. Releasing a handful of EP’s and singles before the growth of guessabelle from the EP of the same name and brisk future garage single hello? boosted his prominence to new heights, TURQUOISEDEATH’s music sits squarely in the world of breakcore and atmospheric drum and bass while using samples of shoegaze, glitch pop and other alternative genres to give his breaks a sharper edge, his two collaborative projects with the Barcelona-based vmrrobotic giving tastes of his unorthodox electronica around more traditional D’n’B and garage cuts. Now, his full-length debut on Longinus takes even bigger steps forward, mixing in his traditional long-form breaks with songs more indebted to indie rock with breaks as the foundation for its rhythms more than its entire style. Se Bueno’s balance of these, along with some new additions to his formula, ends up a little volatile, but the extremities are where TURQUOISEDEATH’s music shines the brightest, his penchant for huge crescendos and sensitive ambient comedowns making for some of the most thrilling electronica this year with more than enough tricks up its sleeve to keep you coming back. It’s unwieldy, but all the noise and energy constantly buzzing is part of the fun of listening to an artist chip away at their sound to unearth something greater.

A few old tracks return here in slightly abridged forms, Guessabelle and Starfields losing a minute or so of their old runtimes while holding onto their slow builds and massive impacts, but the new surrounding tracks make these moments of classic breakcore magic all the more wonderful. As loud as his older music can be, he steps fully into shoegaze more than a few times in Se Bueno, bringing on artists in the Korean dream pop scene to help him establish it within his sound: Brokenteeth rains down a layers of noise and a smooth solo at the tail end of The Sky Fell, while the duo of Asian Glow and Parannoul bring warmth and a frenzied intensity to centerpiece track Dive, TURQUOISEDEATH adding shoegaze’s thick textures atop his dense breaks without concerning himself too much with writing lyrics or adding vocals. You can hear him in his comfort zone with Se Bueno, but TURQUOISEDEATH avoids stagnation by letting the rock guitars take precedent outside of just turning on the distortion when the crescendo comes, Sinking Into You’s jangly acoustic guitars and punchy backbeat drumming the closest thing to pure dream pop on the album, a pitched-up sample of the unreleased Bearface track Quiver interacting with a think break groove and soaring string orchestration in the song’s second half, Se Bueno springboarding off new ideas with his signature style intact the whole way through. It’s an undeniably odd sensation on first listen, hearing giant walls of guitar with a drum ‘n’ bass beat chugging beneath them, but by harnessing all that energy at once TURQUOISEDEATH’s music forces you to look it head on, songs too intense and full of life to just leave on in the background. Hangups from his previous release still linger, the longer track times occasionally contributing to unnecessary bloat - Dive’s first half lingers in midtempo dream pop for a little too long before crashing head on into a breakdown of synth arpeggios and noise bursts and video games samples, while the seven-minute Vertigo’s saxophone solo and chillout atmospherics make for a cool comedown after the maddening breakcore highlight Starfields but ends up lethargic even when those huge guitars come back into the mix - but for the most part Se Bueno makes fantastic use of its fifty minutes, exploring new possibilities within breakcore and showing how versatile TURQUOISEDEATH’s production can be, the gorgeous Astrophysics-assisted Escape Your Dream closing the album out with bitcrushed synths and warm piano with a mellow downtempo pulse, TURQUOISEDEATH’s restraint letting the album wind down to a natural and satisfying finish. Se Bueno is exactly what his debut needed to be, branching out into new territory while keeping all the things his music initially pulled you in with present, the perfect balance of breakcore ferocity and shoegaze bliss where you can hear how excited he is to be taking the next leap in his artistic journey. It’s long, a little messy, and positively filled with spirit: Se Bueno couldn’t have gone over any more beautifully.

[supersupersounds]

rainbow music by ghost orchard

Ghost Orchard - Rainbow Music

This is amazing - did anyone ever straddle the line between bedroom acoustic indie and killer beats as well as this? Production is incredible, the songs float over everything from D’Angelo-style swung beats to d’n’b inspired breaks, yet it stills sounds like an album of country-tinged acoustic guitar. Move over Toledo, Ghost Orchard has arrived! -Kris

[sourceofweirdpleasures]

with the introductions out of the way, enjoy this great mix from Ellen Allien. 2008 had me way more in the uk d’n’b side of things, but BPitch was the rare techno label i would keep my tabs on and this did certainly not disappoint. make sure to stay till the end for the exquisite finale.

[dendre]

ListaszezON

Na, most, hogy kijöttek az első 2021-es év végi albumlisták, itt a tökéletes időpont megosztani a 2020-as félkész (jó, 7/8-ad kész) albumlistámat.

Ex-recorderes barátokkal tettünk egy szolid kísérletet arra, valamikor januárban, hogy megint összedobunk egy közöset, de az rajtam ment el, elnézést, viszont a 2000-es és a 2001-es visszatekintőt megcsináljuk, ígérem!

Ezt valamikor akkoriban, 2021 elején hagytam így, azóta se volt érkezés befejezni, a terv az volt, hogy egy rendes évvégi, rangsoros top 50 mellé odateszek még 200-at, mondvacsinált szétválasztással (mainstream, undergound), abc-ben, ennek a pontosítása akadt el, még várakozik egy rakás 2020-ban hallott, félig hallott lemez, hogy ide bedobáljam őket (a top 50-ben ezek közül talán már semmit nem gondoltam betenni). Persze azóta már hallottam nagyon jó 2020-as lemezt idén is, most nem ugrik be hirtelen mit, de egy ilyen lista amúgy is az adott évet, annak hangulatát, hallását kéne lefedje. A magyarokról írtam egy nagy cikket a Jelenbe, tavaly januárban.

Na mindegy, ennél tuti nem jutok előbbre vele már idén, vagy mostanában, a közeljövőben, szóval, muhahha, azt hiszem itt az ideje elengedni. Az első, Honey Harper egy nagyon jó kozmikus country-lemez, egészen biztosan az tetszett tavaly a legjobban.

Íme 2020 legjobb lemezei. Ja, várj, már a 2021-est kéne? Hát, azt nem látom jönni egyelőre.

2020 évvége

1-10 Honey Harper: Starmaker (alt-country) Charli XCX: How I’m Feeling Now (hyperpop) Annie: Dark Hearts (szintipop) Natalia Lafourcade: Un canto por México vol. 1 (ranchera, mexican folk) Lido Pimienta: Miss Columbia (latin elektronika)

Khruangbin: Mordechai (psych-rock-exotica) DJ Python: Mas amable (house-reggaeton) Maria Schneider Orchestra: Data Lords (big band jazz) Hen Ogledd: Free Humans (progfolk-artpop) Cindy Lee: What’s Tonight To Eternity (avantpop)

11-20 Róisín Murphy: Róisín Machine (discopop) Phoebe Bridgers: Punisher (indie-barokk-folk) Porridge Radio: Every Bad (indierock) Arca: KiCk i (deconstructed club) Rina Sawayama: Sawayama (nu-pop)

Beatrice Dillon: Workaround (elektroakusztikus idm) Jessie Ware: What’s Your Pleasure? (discosoulpop) Dan Deacon: Mystic Familiar (neopsych indietronica) Kali Uchis: Sin Miedo (del Amor y Otros Demonios) ∞ (latin neosoul&b) DJ Sabrina The Teenage DJ: Charmed (90s club nostalgia)

21-30 Eartheater: Phoenix: Flames Are Dew Upon My Skin (avant-folktronica Yves Tumor: Heaven To A Tortured Mind (artrock) Against All Logic: 2017-19 (tech house, industri techno) Gil Scott-Heron–Makaya McCraven: We’re New Again - A Reimagining (jazz) AceMoMa: A New Dawn (d’n’b, techno)

Mac Miller: Circles (neosoul) Trance Wax: Trance Wax (trance, progbreaks) 070 Shake: Modus Vivendi (pop rap, alt r&b) Laura Marling: Song For Our Daughter (dalszerző-előadó) Duval Timothy: Help (jazz-hop-idm)

31-40 Elison 404: Pebbledash (uk hiphop, grime) Sparkle Division: To Feel Embraced (lounge-jazz) Moses Sumney: Græ (artpopsoul) Caroline Rose: Superstar (indie electro pop) Katie Gately: Loom (artpop, progelectonic)

Bill Fay: Countless Branches (kamarafolk) Tame Impala: The Slow Rush (szintipop) K-Lone: Cape Cira (tropical house) Kelly Lee Owens: Inner Song (tech housepop) Rafael Anton Irisarri: Peripeteia (ambient, drone)

41-50 Pa Slaieu: Send Them To Coventry (afroswing, uk hiphop) Helena Deland: Someone New (dreampop) E.M.M.A.: Indigo Dream (progresszív elekronika) Julianna Barwick: Healing Is A Miracle (kórusambient) Hey Colossus: Dances/Curses (psychrock)

Gallery S: Gallery S (house, breakbeat) Sega Bodega: Salvador (experi artpop) Aoife Nessa Frances: Land Of No Junction (indiefolk) Lorenzo Senni: Scacco Matto (ambient trance) Omar Apollo: Apolonio (neosoul) Kylie Minogue: DISCO (disco)

---------------------------------------------------------------------------------

+100 mainstream

420: 420 (deep house) AceMo: Mind Jungle (jungle) Beabadoobee: Fake It Flowers (bedroom indiepop)  Charles Webster: Decision Time (deep house/triphop)  Chloe x Halle: Ungodly Hour (cont r&bpop)  Cornershop: England Is a Garden (indiepoprock)  Drakeo the Ruler & JoogSzn: Thank You for Using GTL (jailrap)    Drakeo the Ruler: We Know The Truth (gangsta rap)  Dua Lipa: Future Nostalgia (pop)  Fiona Apple: Fetch The Bolt Cutters (dalszerző-előadó)  Fleet Foxes: Shore (indiefolk) Fontaines D.C.: A Hero’s Death (artpunk)  Grimes: Miss Anthropocene (artpop) Haim: Women In Music Pt. III (poprock)  HMLTD: West Of Eden (artglamsynthpoppunk) Idles: Ultra Mono (artpunk)  Jessie Reyez: Before Love Came To Kill Us (r&b-soul)  Jessy Lanza: All The Time (alt r&b uk bass)  Ka: Descendants Of Cain (abstract hiphop)  Kehlani: It Was Good Until It Wasn’t (cont r&b)  KeiyaA: Forever, Ya Girl (neosouldreamhop)  Machinedrum: A View of U (future/uk bass)  MoMa Ready: Deep Technik (deep house)  Moses Boyd: Dark Matter (nu-jazz)  Nídia: Não Fales Nela Que A Mentes (batida, tarraxinha)  nthng: Hypnotherapy (dubtechno)  Nubya Garcia: Source (spiritualjazz) Perfume Genius: Set My Heart On Fire Immediately (dalszerző-előadó)  Poliça: When We Stay Alive (indiepop)  Run The Jewels: RTJ4 (hiphop)  Sault: Untitled (Black Is) (neosoul)  Sault: Untitled (Rise) (neosoul)  Shabaka And The Ancestors: We Were Sent Here By History (afrojazz)  The Avalanches: We Will Always Love You (neopsych-elektronika) Working Men’s Club: Working Men’s Club (dancepunk) 

+100 underground

A.A. Williams: Forever Blue (kamarafolk, posztrock)  Ana Roxanne: Because Of A Flower (ambient pop) Azu Tiwaline: Draw Me A Silence (illbient)  Backxwash: God Has Nothing to Do With This Leave Him out of It (horrorcore)  Bananagun: True Story Of Bananagun (psychpop)  Christian Lee Hutson: Beginners (indiefolk)  Dorian Electra: My Agenda (hyperpop)  Gia Margaret: Mia Gargaret (ambient)  Green-House: Six Songs For Invisible Gardens (fieldrec-ambient)  Growing Concerns Poetry Collective: Big Dark Bright Future (spoken w, abstract rap)  Ian William Craig: Red Sun Through Smoke (acapellaambient)  Irreversible Entanglements: Who Sent You? (jazz poetry)  Jasmine Infiniti: Bxtch Slap (industritechno)  Jerskin Fendrix: Winterreise (weirdpop) Juniore: Un Deux Trois (french pop)  Jyoti: Mama, You Can Bet! (psychsoul nujazz)  Kairon; IRSE!: Polysomn (shoegaze) KMRU: Peel (ambient, drone)  Lina_ Raül Refree: Lina_ Raül Refree (fado)  Luedji Luna: Bom mesmo é estar debaixo d'água (MPB)  Lyra Pramuk: Fountain (acapellaambient)  Nazar: Guerrilla (kuduro, deconstructed club)  Ovrkast.: Try Again (abstract hiphop)  Sarah Davachi: Cantus, Descant (kamaradrone)  Space Afrika: hybtwibt? (soundcollage)  Spillage Village: Spillagion (rap)  The Sonic Dawn: Enter the Mirage (psychrock)  UKAEA: Energy Is Forever (dub techno)  Ulla: Tumbling Towards a Wall (ambient-glitch) 

És az eredeti doksiban itt van még nagyjából stílusok szerint egy rakás lemez unsorted, meg egy jegyzet, idebiggyesztem azt is a teljes transzparencia nevében, fogalmam sincs már mire akartam kifuttatni. :DD

Az imitálás kora

mindent elég magas szinten tudunk imitálni. Ismerjük a szabályokat, azok mentén könnyen létre tudunk hozni, imitációkat, megvannak hozzá az eszközeink, sőt azok egyre jobbak. Egyre többen imitálunk, közte egyre több a jó imitáció, természetesen folyamat ez. A létrehozás alapjai azonban változatlanok, a forma már kevéssé tágítható, így az újszerűség élménye ritkább.

[hicapacity]

[burlveneer-music]

Color Squad 011 - 24-track name-your-price compilation from Ukraine, heavy on acid & electro but with some d’n’b and postrock too

[mordopolus]

Liste: 10 gute Gänge ins Archiv 2020

Die Konzerte des Jahres waren immer ein schön anekdotisch-unverbindlicher Einstieg in die Listenzeit. Dieses Mal lauert hier nicht nur direkt das Thema Corona; obendrein hat die Subjektivität, die diese Liste sonst immer so spaßig macht, eben jene Liste einfach aufgefressen, denn ich hab in diesem Jahr schlicht kein einziges Konzert besucht und auch Livestreams eher selten in Echtzeit gesichtet, so dass hier nun im Grunde nichts zu listen ist. Doch die Musik blieb ja nicht stehen, Bands koppelten Coverversionen aus, das Publikum vergrub sich in der eigenen Sammlung, und da auch Konzerte meist ja eine Art Gang ins Archiv sind, eröffnet nun eine Liste eben solcher eben die schönste Zeit des Jahres. Auch die zehn folgenden Plätze bleiben anekdotisch und subjektiv, sind chronologisch aufgefädelt und zeigen eben, was dieses Jahr so ging, wer sich welchen Schabernack einfallen ließ und am Ende ja auch einfach zehn Sampler, Streams und Songs, die frei von allen Kategorien empfehlenswert sind.

18.03.2020: Converge/Endless Arrow

Mein erster Konzertbesuch des Jahres war gerade gemeinsam mit den meisten Touren weltweit weggeklappt, als Converge ihren eigentlich brachialen Song “Aimless Arrow” ins Endlose zogen und uns in ein halbstündiges Wabern und Wobbeln stießen. Offiziell war es da “to keep people entertained”, eigentlich nahm es aber vor allem die zerdehnte Zeit vorweg, die fast allen ins Haus stand. Dies wiederum an einem unmittelbaren, pfeilschnellen Song vorgeführt zu sehen, zählte dann zusätzlich zur musikalischen Qualität auch zu den besten Pointen des Jahres.

20.03.2020: Torres/Wandering Star

Torres gehörte derweil zu jenen Künstler:innen, die ihre Tour kappen mussten, und reagierte unmittelbar mit einer pulsierend-sinistren Version des schon im Original ominösen “Wandering Star”. Portishead sind nun keine leicht zu covernde Band und Torres hatte mich auf Platte nie richtig überzeugt, diese Version traf aber mitten ins Schwarze, weil sie angesichts des Originals nicht erstarrte oder auswich, sondern sich zu den empfindlichen Stellen durchbohrte.

24.04.2020: Post Malone, Nirvana Tribute

Bisher habe ich vermieden, eine Meinung zu Post Malone zu entwickeln, und so rauschte auch der vielbesprochene Nirvana-Tribute-Stream zunächst an mir vorbei. Erst als ich im Zuge einer Auseinandersetzung mit Machine Gun Kellys Pop-Punk-Werdung nochmal grundsätzlich über Jahrtausendwende-Rock im Gegenwartsrap nachdachte, musste ich doch mal ein Ohr riskieren, allein schon wegen der Travis-Barker-Verbindung. Und plötzlich wurde aus semi-professioneller Recherche ein wonnevoller Nirvana-Fan-Moment, der eine gewisse Gemeinschaftlichkeit ausstrahlt, und überhaupt: Post Malone konkurriert zum Glück nicht mit Cobain, zeigte sich aber passioniert und brachte spätestens in “Heart Shaped Box” seinen trillernden Schmalz enorm gewinnbringend in das schmissige Spiel der Band ein.

30.04.2020: Ben Gibbard, Live From Home

Von all den Livestreams im Frühjahr war es vermutlich Gibbards, der mir das wohligste Gefühl gab. Womöglich lag es daran, dass er nach zunehmend behäbigen Death-Cab-Platten hier nun endlich einfach seine Rolle als Indie-Grandseigneur annehmen durfte und dabei alle Beteiligten gewannen. Neben dem herrlich schlichten "Life In Quarantine" blieb dieser spezielle Stream vor allem aufgrund der hervorragend melancholischen zweiten Hälfte in Erinnerung. Den persönlichen Favoriten "You've Haunted Me All My Life" gab es dort behutsam aufgedröselt, ebenso das unzerstörbare "I Will Follow You Into The Dark"  und eine handfeste, großaäugige Version des eigentlich ja eher entrückt wirkenden Depeche-Mode-Klassikers "The Things You Said". Genau kann ich daraus noch keine Anweisung für kommendes Gibbard-Material ableiten, doch irgendwo hier steckt der Schlüssel zum Karriereherbst.

01.05.2020: V.A./What Is This That Stands Before Me?

Black Sabbath hat sich mir als erste Metal-Legende erschlossen, Sacred Bones haben mich in den vergangenen zehn Jahren verlässlich mit niederschmetternder Musik versorgt, und so ist bereits der Gedanke einer Aktualisierung Ersterer durch Letztere eine spannende Sache. Das Ergebnis ringt dem manchmal ja auch recht leicht zusammenfassbaren Sound der Band tatsächlich unendlich viele Facetten ab, die zugleich die Klasse des Ausgangsmaterials betonen: The Soft Moon zerrt den Opener des Debüts zum Jubiläum in den Industrial-Kerker, Thou poltern “Supernaut” in tiefste Tiefen, Hilary Woods murmelt “N.I.B.” zur sinistren Beschwörungsformel, Moon Duo delirieren “Planet Caravan” in höchste Höhen und Dean Hurley presst das endlose “Warning” in schwitzig-schwatzende Bar-Atmosphäre. Der Rest ist ebenso großartig, die Dramaturgie des Ganzen sowieso, und am Ende bleibt neben all der Versammlung von Talenten und der Huldigung einer Genre-Größe auch einfach ein seltener Sampler ohne Füllmaterial.

01.05.2020: Lingua Ignota/Jolene

Okay, ein bisschen getrickst ist diese Platzierung, aber nicht nur sauste die ursprüngliche Veröffentlichung dieses scheinbar unendlich coverbaren Dolly-Parton-Klassikers im vergangenen Jahr auf einer Split an mir vorbei, in diesem Jahr reihte er sich in einen Strom einzelner Veröffentlichungen ein, die allesamt unter Beweis stellten, was unter der Last des letztjährigen Brockens “Caligula” fast unterzugehen drohte: Lingua Ignota hat ein unfassbares Gespür für Zwischentöne, die unaushaltbar an den Nerven knabbern und doch süchtig machen. “Jolene” haut sie nämlich eben nicht zu Klump, sondern lässt im Hintergrund Feedback walzen und Streicher überspannen, während sie sich im Vordergrund voll in die Rolle der bittstellenden Protagonistin wirft. Das Drama, die Dissonanz, aber eben auch das kompositorische Geschick in verschiedensten Dimensionen treten hier formvollendet hervor.

27.05.2020: The Soft Pink Truth/Am I Free To Go?

Drew Daniel ist bei all den Grenzen, über die extreme Rockmusik in den vergangenen zehn Jahren gezerrt wurde und dabei auch häufiger als nötig einfach zum Gag degradiert wurde, ein Garant für Coverversionen, die über eine schlichte Pointe hinausgehen. Nach einem Black-Metal-Coveralbum lässt sich nun auch seiner Sammlung von Crust-Punk-Adaptionen eine Prise Humor nicht absprechen, “Am I Free To Go?” leistet aber weit mehr. Wüste Vocals schießen durch Jungle- und D’n’B-Anverwandlungen, Glitches kompensieren die wegfallende Gitarrenkruste, Samples verorten das Material obendrein in der Gegenwart und verleihen die nötige, dem Material sowieso innewohnt der Dringlichkeit.

05.09.2020: Digital Ist Besser Als Nichts #5: Messer + Conta, Gleis 22

Eingangs erwähntes Konzert-Fastenbrechen hätte übrigens Mitte März mit Münster im Gleis 22 stattfinden sollen, eine Woche später hätte ich die Band dann gleich nochmal in Saarbrücken gesehen - beides Shows, von denen ich mir viel versprach und die bis heute in der Luft hängen. Wobei es zumindest den Auftritt im Gleis 22 irgendwie dann doch gab, nämlich als Stream im Rahmen der löblich-schulterzuckenden Reihe “Digital ist besser als nichts”. Die Unmittelbarkeit einer Clubshow gab es dabei zwar nicht, immerhin aber eben auch nicht die durch diese eine Säule erstaunlich oft erschwerte Sicht auf eine Bühne, die nicht nur schicke Brillen und krud-gute Ansagen, sondern auch eine kompakte Tracklist voll frischer Lieblingsstücke fasste. Mehr zu denen dann womöglich an anderer Stelle.

22.09.2020: PC Music/Appleville (Golden Ticket)

Irgendwie haben wir uns bislang verpasst, PC Music und ich. Gelesen hatte ich freilich einiges über diese Bande und irgendwie war ich auch gespannt auf die Musik, ein bisschen reichte mir aber auch das theoretische Wissen darüber, dass sie überhaupt existierte. 2020 kamen wir aber endlich zusammen, obwohl ich den Livestream des Appleville-Festivals in gewisser Konsequenz trotz Golden Ticket Kauf doch verpasst habe. Im Internet puzzlete ich mir aber nicht nur ein paar flackernde Versatzstücke des Onlinekonzerts freudig zusammen, ich fing mir eben auch den Golden-Ticket-Sampler ein, der neben verfrühtem Zugang zum Festival in etlichen exquisiten Coverversionen totgespielte Klassiker zum digitalen Nachleben erweckte. Ein von den absurden Bandnamen bis zu den quakenden Synthesizern rundes Vergnügen.

19.12.2020: Casper, Bleib Zuhause

Dunkel kann ich mich daran erinnern, das 2012 noch unter dem Namen “Willkommen Zuhause Festival” firmierende Jahresabschlusskonzert Caspers ebenfalls aus der Distanz per Liveübertragung verfolgt zu haben. Zwischenzeitlich bin ich dann auch gerne mal mit der wackligsten Straßenbahn der Welt durch Bielefeld zum Ringlokschuppen gefahren, in den vergangenen Jahren dann eher zuhause geblieben, was uns nun zu einem launigen Samstagabend führt, an dem ich per Livestream in das Diffus-Studio blicken durfte, wo Casper und Drangal um das Berlin-Konzert der “Lang lebe der Tod” Tour herum ein paar Ankündigungen machten, mit Gelaber ihren Podcast schon vor der eigentlichen Wiederbelebung wiederbelebten und Merch verlosten. Ich auf der anderen Seite tippte die Antwort “Uckermark” zu spät in den abstürzenden Stream, freute mich über mäßige Pointen und dachte nochmal über alles nach: Caspers musikalische Entwicklung, seinen Superstarstatus, darüber, ob Ahzumjot nicht fast exemplarisch die Rap-Entwicklung in den 10ern abgeschritten ist, und wie sehr ich mich am Ende des Tages dann doch einfach auf ein neues Casper-Album freue, auch auf eine neue Clubtour und nicht zuletzt auf die Ergebnisse dieser kruden Hans-A-Plast-Beatsteaks-Drangsal-Supergroup, die da ganz nebenbei angekündigt wurde. Vermutlich nicht der beste Stream 2020, aber vielleicht der mit den besten Verheißungen.

[primary-black-hole]

Took this recently

[whatsonmedia]

Thursday Thrill: 7 Unmissable Summer Fest Frenzy!

In August’s embrace, the world awakens to a kaleidoscope of life’s wonders. Music festivals weave their melodies, while tantalizing gastronomic delights tempt our taste buds. Cultural fiestas bloom, revealing the rich tapestry of humanity. Let’s dance to August’s tune and paint eternal memories on life’s canvas. Embrace the magic, for this month promises a symphony of experiences like no other. Creamfields 24 - 27 Aug The UK’s biggest 2-day dance music festival with the biggest A-lister line up of the summer. All things house, EDM, techno and d’n’b make it the ultimate music super marathon for a crowd of 70,000 dance music lovers. Returning to its mega festival site in Daresbury.  Creamfields has become one of the legendary dance music events on the dance music calendar which sells out every year super-fast.  The northern festival is one of the best celebrations to end the festival season in grand summer in style.  The festival features huge stage productions, a variety of camping options, food stalls selling all sorts of munchies and plenty of bars to wet ya whistle plus all the usual festival paraphernalia to make this one top festival...ing weekend  Al & Fila, Armin van Buuren, Calvin Harris, Camelphat, Carl Cox, Hybrid Live, Chase & Status (DJ Set), David Guetta, Diplo, Don Diablo, Eric Prydz, Fatboy Slim, Ferry Corsten, Four Tet, Martin Garrix, Nina Kraviz, Oliver Heldens, Tiësto, Gentech and so many more. Tickets & More Info> creamfields.com Crooked House In The Park 27 Aug Returning for a mammoth one-day festival, and hosting a star-studded DJ royalty line up spanning the genres of House, Drum&Bass & UK Garage music and more!  This Bank holiday Sunday is going down in big festival style. Set in one of one of the best locations in the historical city of Lichfield, Beacon Park stone’s throw away from easy access so travelling to the festival site as no restrictions. This year Crooked House in The Park is back, bigger and better by demand delivering an open-air live dance music experience across 6 different stages, it’s become one of the ends of the summer’s significant festival bucket lists This year’s stellar DJ line-up features Groove Armada, Pendulum, Sam Divine, Low Steppa, RatPack, Jeremy Heal, Andy James, Chris Walton, AJ Gibson, DJ Luck & MC Neat, Dave Pearce, Rob Tissera, Tall Paul, Brandon Block, Nicky Blackmarket and so many more. Tickets & More Info> crookedhouseevents.com  Solfest 24 ��� 27 Aug Known for its happy all-round vibes which makes its regular festival-goers return each year bringing new people along with them. It's where the festival-goers are just as important as the line-up and giving them the best time for the weekend.  What makes this so special is everyone is welcome young and old; all will be treated equally.  The independent festivals have stood strong since the first one took place in 2003 with each year getting bigger & better, increasing the capacity and line-ups.  If you’re heading to North Lakes Cumbria then this one might be worth a visit. This year’s line features live music artists and DJs including The Libertines, Ocean Colour Scene, Wilkinson, Peter Hook and The Light, Dave Seaman, The Undertones, The Futureheads, Hollie Cook, Dreadzone, Drumspyder, Dub Pistols, Easy Star All-Stars, Alfonso Muchacho, Utah Saints, Utah Saints, Vacant Weekend Tickets & More Info> solfest.co.uk Moovin 25 – 27 Aug Ask the DJs & live artists who've played this festival since its beginning seven years ago.  Their response is likely to be, it’s the highlight of their summer. Moovin' is a festival with a reputation of the best vibe, no constabulary, no red tape or pretentious VIPs.  It’s for the people by the people. It’s all about dam good music and having an epic festival experience.  From the booming baselines to the big names DJs... music lovers can get their dance on to a mix of bass, funk, soul, reggae, house and d&b in a great big field. To meet old friends and new this is the place to be.  Stockport is going off with a bang this weekend The weekends juicy line-up features some of the greatest global and home-grown DJs Stanton Warriors, Big Daddy Kane, Todd Terry, Future Dub Orchestra, en Of the Green, Gilles Peterson, Craig Charles, Goldie, Graeme Park, Greg Wilson, DJ Micky Finn, Jaguar Skills, Most Wanted, Mr Scruff, Mungos Hifi, Dreadzone, Krafty Kuts, Laurent Garnier, DJ Paulette, Dub Smugglers, Eva Lazarus, Kenny Ken, Freestylers, Metrodome, Plump DJs, Quadrant Soundsystem, Helen K Tickets & More Info> moovinfestival.com We Are FSTVL 25 - 27 Aug LONDON, ENGLAND - MAY 31: Amine Edge and Dance perform during Day 2 of We Are FSTVL at Damyns Hall, Upminster on May 31, 2015 in London, United Kingdom (Photo by Ollie Millington/Redferns via Getty Images) Winner of Best New Festival and Best Medium-Sized Festival, We Are FSTVL returns once more this summer after another record-breaking sell-out success. It’s a festival weekender that showcases a massive DJ line-up of which will be belting out the finest selection house, techno, drum and bass and mainstream dance music.  Setting the pace of one of Essex’s most desirable EDM adventures not that far from the hustle and bustle of the city of London.  Expect a field full of ravers getting their best shuffle on to go out in style for the last bank holiday weekend of the year. Flying in global royalty and some of the UK's finest DJ offerings including Carl Cox, Andy C, Example, Nathan Dawe, Shy FX, The Prodigy, Seth Troxler, FISHER, Danny Howard, Kayley Harriet, LF System, Green Velvet, Mochakk, Skream Tickets & More Info> wearefstvl.com Camp Wildfire 25 – 28 Aug Spread across two weekends Camp Wildfire is an adult only festival, which hosts a packed program bringing the fun bus for an ultimate weekend of bellying hurting laughs.  For festival-goers who seek that little bit extra, this is one big adventure of nonstop entertainment out of the norm festival vibe.  Bringing out your inner creativity during the day, alongside dancing the night away to some of the very best live music, DJs, film screenings and secret parties will keep you entertained all night.” It’s a festival to unleash your wilder side! The line-up features Crazy P (Live), Grandmaster Flash, DJ Luck & MC Neat, Lisa Maffia (DJ), The House & Garage Orchestra, Stanton Warriors, Krafty Kuts, Too Many T's, Savage Disco, DJ Luck & MC Neat, DJ Yoda, 24 Hour Garage Girls ft SHOSH, Craig Charles, Madame Electrifie, Rum Buffalo, Little Boots (DJ), Lycra 80's Party Tickets & More Info> campwildfire.co.uk Eastern Electrics 26 Aug It’s one electrifying line-up to take you and the best dance music festival vibe journey.  This day time party is a gem for devoted lovers of EDM.  From the club to the open-air things just can’t get any better than this with the bonus of great ticket prices and its location in the capital make this a great festival choice of the bank holiday weekend. Its heading for a sell-out. The line-up includes Cuttin’ Headz, The Martinez Brothers, Rossi, Mason Collective, DJ Minx, Jean Pierre, Artbat, Joris Voorn, Crazy P (DJ Set), Heléna Star B2B Louise Chen, Denis Sulta, Chris Stussy, Liam Palmer B2B Elliot Schooling, Ben Klock, Marcel Dettmann Tickets & More Info> easternelectrics.com Read the full article

[luuurien]

*teeth - Lost Memories

(Breakcore, Dark Ambient, Jungle)

Built almost entirely out of Silent Hill samples, *teeth’s debut album is a mangy but enrapturing listen, pulling you into his grimy and gloomy take on breakcore for one of the genre’s most enticing new releases.

☆☆☆½

For being over an hour of breakcore and ambient built almost entirely off Silent Hill samples, Lost Memories stays fresh the whole way through. It’s a testament to *teeth’s musicianship, assured in what his vision is without falling into a pattern of repetition because of it, built on speedy drum ‘n’ bass with moody synth pads laid on top but entirely singular in the path it takes to get to that point, cold and lonely and perfectly matching the atmosphere of the games it pulls its sound from even with the extra breakcore energy. Lost Memories doesn’t do a lot of new things to the typical breakcore structure, but its aesthetic is second to none and works to propel the album to success, even if much of what makes the album so exciting is more in its presentation than sound alone. It’s troubling, then, that there are some shaping and length issues plaguing much of Lost Memories, but never does the album lose sight of its special qualities and always does good with them. Drifting between misty dark ambient and tense breakcore cuts, Lost Memories knows what *teeth is good at and finds as many ways to use his singular sample point to the fullest extent. The ambient side of things range from the quick, interlude style tracks like Tonor’s Ode and a familiar feeling, points of rest between the noisiness of a Yung Lain collaboration (Waiting for You) or mystic D’n’B (Dissociative Memories) that don’t sacrifice any of the constant anxiety the Silent Hill games get so much mileage out of, *teeth imbuing the qualities of the game into his music with an impressive soundness. Because of that, the album’s strongest moments are when *teeth condenses his ideas into four or five minutes of pure breakcore or ambient bliss and lets the music ebb and flow, Eternal Paradise throwing down a compressed but present drum break while fuzzy piano leads and fragile pads glide atop them, each fadeout before starting another build adding to the magic, while the pummeling madness of back end highlight decaying and rotting in barbed wire takes advantage of collaborator vmrrobotic’s heavy and unrelenting take on D’n’B for one the album’s most heavy and unnerving tracks. Though its foundation is similar to much of the homespun breakcore out there today, there’s nothing quite like the chilly and bleak Eternal Paradise or the whining synth arpeggiator and furious percussion in Letting Go, welcome additions to the recent breakcore explosion that don’t try and kowtow to the bright and colorful sound it often relies on. What holds Lost Memories back, then, is *teeth’s unsureness of when to cut things off, songs running for too long and running out of steam or cut so short that the excitement they hint at doesn’t have a rewarding conclusion. A Stay in Heavens Night starts the album with a noisy, hazy piece of breakcore but abruptly shuts down two minutes in, an awkward feeling when the rest of Lost Memories prides itself on building strong atmospheres over longer runtimes. But that also causes points of bloating like the nine-minute ambient piece shrouded in fog or the Björk Heirloom flip Recurring Dreams, an eight-minute trip through more elegant breakcore territory but losing out on much of the gloominess and variance the makes the best parts of Lost Memories worth losing yourself in. *teeth’s rabbit hole of cryptic electronica is always an interesting one, but moments like the vocal-heavy In Time, We’ll Be Forgiven or surprisingly understated In My Restless Dreams hinder Lost Memories’ ability to give its supernatural setting its full depth. There’s an clear level of technical proficiency and aesthetic confidence to *teeth’s music that always makes it a joy to spend time with, even if there’s a bit of pruning needed to get to the core of what makes his corner of the breakcore scene so substantial. It’s a little overly long and not every moment possesses the heat and madness of the Silent Hill games it pulls so much inspiration from, but the ambition is always there and the album’s best moments show a versatility and power nobody brings a sombreness. to like *teeth*, Lost Memories’ shagginess never getting in the way of its frigid, decidedly dark heart. Lost Memories is a fantastic start to *teeth’s dusky takeover of the breakcore world, and that’s the kind of prominence and room to grow that makes for an extraordinary future.

[251297]

‘Kenny ken Coming like Mr.Kiplings, exceedingly good’ 💀 i love d’n’b/jungle mc’s so much

[solmeister13]

Σολακο μιας που σε θεωρώ ειδικό σε κάτι τέτοια (κλες) η διαφορά ανάμεσα στη ραπ μουσική και στο hip-hop που έγκειται;

Το hip hop είναι κουλτούρα, περιλαμβάνει 4 στοιχεία τα οποία είναι το MCing, το DJing, το Breakdance και το Graffiti. Η rap μουσική είναι μουσική στην οποία ο κύριος τρόπος εκφοράς του στίχου είναι το rap, δηλαδή η ρυθμική απαγγελία του, χωρίς ιδιαίτερη μελωδικότητα.

Η hip hop μουσική περιλαμβάνει rap, αλλά το ίδιο το rap στα πλαίσια της hip hop κουλτούρας, συνήθως περιλαμβάνει αναφορές στην ίδια κουλτούρα, τους ακόλουθους αυτής, τον τρόπο ζωής τους και στο τι εστί πραγματικά να είσαι ράπερ, την εκάστοτε εποχή. 

Το rap έξω από τα πλαίσια της hip hop κουλτούρας, διαφοροποιείται είτε μέσω του μουσικού χαλιού που το συνοδεύει, διότι rap συναντάμε πολύ και στη nu metal μουσική, στην D’n’B και σε πολλές άλλες, είτε μέσω του στιχουργικού περιεχομένου που πολλές φορές αντικρούει ή αγνοεί τις αξίες της hip hop κουλτούρας.

Ελπίζω να σε κάλυψα!