#beleuntam

[quiennoarriesganogana]

“Vigyáztam rád, de neked ez már nem kellett

A lelkem melletted egy háborgó tenger lett

Csak én voltam aki az álarcodon átláttam

Kitartottam, de beleuntam már a játszmákba

Érted magamban pokoli mélységekig ástam

Tudtam, mi vár odalenn, de mégis neki vágtam

A végletekig ment ez a *faszi*, te motiváltad

Itt az ideje újra húznom a mozivásznat

Csak te lebegtél a szemem előtt

Mondtam, neki megyek a világnak, csak legyen erőm

Most kezdődött volna csak igazán el

Sajnálom, hogy idő előtt lejárt ez a sláger

Leléptél, mikor már összeállt a kirakós

Egykor a legjobbak voltunk, de már nem siratom

Megtanítottuk egymásnak, hogyan is kell ezt

Isten veled bébi, végleg bedőltek a tervek”

-4tress/soseleszmar

[mimca]

Esély…

Esélyek sokasága vesz minket körül. Megadtam a lehetőséget még egy, és még egy, és még egy esélyre. Nem éltél vele. Odaadtam a szívem, mint mindig de te megint eldobtad. Eldobtál engem pedig azt mondtad szeretsz. Szerettelek. Veled akartam lenni. Szomjaztam rád. Támogatni akartalak. Talán kevés voltam? Biztosan… az esélyeim semmitmondóak az emberek számára. Üresnek és kevésnek tekintik pont mint engem. „Elég vagyok! Igen is sokat számítok és pont ugyanannyit teszek a társadalom működéséhez és érek annyit, hogy igen is számítsak!“ - mondogatom magamnak, de mindig tévedek. "Egy kedves mosoly" - ez jut eszébe (jobbik esetben) az embereknek rólam. Maradandót képtelen vagyok alkotni. Just a phase… harsog a fülemben és megbánom az újabb, és újabb esélyeket, amiket adtam. De hát ugye „azt kapsz, amit adsz“ tartja a mondás, csak én beleuntam. Még egy réteg fal, még egy szál cigi, még egy pohár bor, még egy joint. Zsibbadok és szédülök. Csípi a szél az arcom, csontig hatol a hajnali szellő, a harmattól begöndörödik a hajam és a sminkem elfolyik. Ezek tartanak egyben - sajnos. Ezek adnak újabb esélyt, hogy még egy, és még egy, és még egy napot átvészeljek. Ez nem én vagyok… és valahol a részemmé váltak a részeg esték, a kába délutánok, a "lejövő" depresszív napok és a nikotin löketek. Aztán befekszek az ágyamba, elalszok, esélyt adva egy újabb napnak.

@mimc

[ahajnalmiatolel]

Őszintén beleuntam már hogy tudom mi a kedvenc színed, meg ebbe a sablonos dolgokba, mert végig játszottam már ezt százszor ha nem többször. Ha jön valaki jön, nem leszek ellene, de ha meg nem akkor így jártam. Azt hiszem szeretem már magam annyira, hogy ellegyek egy életen át...

[versinator]

Hir látáshoz

Éjhomályba bocsátom ligeteknek senyvedni Szépségem hazatérés kincseknek tájáról Hárfára leejted gyepes lelkesedni Hómezőbe idehallom lármáz válláról

Örömhirt kidől maszkját elhervadni Hitedért szökne lógnak tavaszáról Szánalmat besötétül olaját visszaadni Rójam magvatok brigádot csúcsról

Beleuntam ápolod ürbe őrtűznél Mondhatlan hajszás torára szendergése Cárnak sírdombok hideglelés énekesnél

Szomorúságod öltöd elviszik szövése Máglyáját nyomorúságában fölébressze kötésnél Istenért gőgjében hadakba pengése

[tukrok-eneke]

Mutass utat

Nem óhajtok tovább tétovázni. Belefáradtam már a válaszok utáni kutatásba. Az volt a kívánságom, hogy egy olyan helyre vigyél, ahol a nevetés és a zene otthonosan kísér bennünket.

Nem tudom, vajon a halál miatt megriadnék-e, ám bizonyosan rettegek attól, hogy túl gyorsan, vagy épp túl lassan éljek. Nem vágyom további megbánásra vagy bűntudatra.

Nincs új kezdet, nincs újrakezdés, hiszen az idő hajtva halad tovább. Szem előtt kell tartanom a saját utamat. Nem aggódhatok azon, ami mögöttem van, sem azon, mit hozhat az élet. El kell engednem a múltat, nem ragadhatok bele. Időnként próbálom helyrehozni, ami hibás, de beleuntam. El kell indulnom.

Hallom, ahogy egy hang szólít. A saját börtönöm rabja voltam, de a következményekkel már szembenéztem, mikor szabadulni próbáltam. Szeretnék fejlődni, szeretni, tanulni, vágyakozni. Tudom, hogy nem választom a könnyű utat.

Reggelente ébredés után az ágyamban az aggodalmaim olyan nagyok, mint a hold. Gyakran elvesztem az eszem, nem tudom, ki vagyok, vagy hol vagyok. Mindig jön valami jó a rossz mellett, és valami rossz a jó mellett. De egy dal sem csak szomorú vagy csak boldog. Mindig van egy kis remény, mindig találok valami vígaszt. Most arra várok, hogy te is megmutasd nekem a vígaszt, hogy folytathassam az utamat.

[youhavelostme1]

Bele untam abba hogy állandóan leszarsz..

El kell hogy engedjelek

[gondolataim-tarhaza]

Annyira unalmas már ez az egész. Minden nap egyforma, és neked ez így jó.

[elhervadt-az-utolso-rozsaszal]

Beleuntam.

Ha te nem teszel érte, nem is keresel, nem mondasz semmit, nem adsz jeleket, és szó nélkül elmentél én minek szenvedjek?

[zsebike]

Fáradt vagyok! Megvisel az iskola, az elvárások, a család, az összetört álmok. Aludhatok 15 órát és megihatok 2 liter kávét, mit sem segít, mert lelkileg vagyok lemerülve.

[arnyakkozottelek]

Meguntam.

Meguntam, hogy mindig csak én kereslek.

Meguntam, hogy mindig csak engem érdekel a másik.

Meguntam, higy mostanában csak engem érdekel a kapcsolatunk.

Meguntam, hogy minden este azt nézem, hogy mikor voltál elérhető, és mégsem írtál.

Meguntam...

Meguntam a játékodat, meguntam, hogy nem foglalkozol velem.

Meguntam, hogy több szeretetet igénylek, mint bárki más...

Meguntam, hogy folyton csalódjak.

Meguntam, hogy folyton csak a fájdalmat érezzem.

Meguntam, hogy sírva álljak a zuhany alatt.

Meguntam, hogy napokig nem alszom.

Meguntam, hogy rólad álmodom, van hogy jót, van hogy rosszat.

Meguntam a önmaham hitegetését, hogy majd írni fogsz.

Meguntam, hogy azt mondod hiányzom.

Meguntam, hogy nem kellek.

Meguntam...

Nagyon beleutam abban, hogy leírjam mennyi minden fáj...

De megutam, hogy a férfiak kihasználnak...

[tellmeprettylies0418]

Hiányzik a "rég"

[lelkemben-hurrikan]

Beleuntam. Elfáradtam. Feladom.

[lelketlen-lelek]

sosem próbáltál marasztalni

egy ido utan mar beleuntam...

[feladom-vegleg]

Beleuntam a próbálkozásokba.

[the-solitude-universe]

Beleuntam abba, hogy nekem mindenki fontos, mindenkire képes vagyok időt szánni bármikor, cserébe én meg le vagyok szarva. Ezentúl másképp lesz. Pont annyi időt fogok szánni rátok, mint amennyit ti rám. Se többet, se kevesebbet.

[manivi]

Így, ahogy idősödök, jövök rá, hogy egyre jobban belefáradtam az emberekbe. Már nem annyira nyitok feléjük, mint régen, és egyszerűen beleuntam a magyarázkodásba. Van, hogy belefáradok egy beszélgetésbe, érzem nincs erőm folytatni, újra és újra ugyanazt elmondani. Valószínűleg a jövőben tényleg a magány lesz számomra az egyetlen opció.

Most van egy csodálatos legjobb barátom tényleg, de mindig van bennem egy érzés, hogy egyszer elege lesz belőlem és véget vet a barátságunknak, mint ahogy az a múltban is volt másokkal. Kár, hogy ez nem úgy működik, mint a könyvekben vagy filmekben...Az igazi emberek mindig változnak és kiszámíthatatlanok...Épp ezért olyan félelmetesek..