#bántottál

[soursoulsblog]

Mert már az az este meghatározó volt amiről nem beszélünk.

Te sebezhető voltál, én meg azt hittem bántani fogsz. Nem bántottál, cserébe úgy öleltél ahogy még sose voltam.

[darkcat2024]

Utálom hogy nem tudom el rejteni ha fáj

Mert a szemem mindig könyessé váll

Le folyik az arcomon és téged biztosít

Meg bántottál, el rontottál valamit.

Nem vagy lelkis és én meg értem

Nem akaraz beszélni róla mert túl nehéz

De amikor a szívem már nem bírja és el vérzem

Rád zúdítom az óceán vizét is

És akkor nem érted mi történik

Hogyan bánhattam veled ilyen gonoszul

De ha bele gobdolnál kicsit is

Hányszor fájt de mocskosul

Nem vettél észre és nem értettél

Most pedig esik feletted

Az ég el borult és villámlik

A rosszabbik énem szólít: megjöttem.

- Karhut Vanessza ❤

[talan-depresszios-vagyok]

Nem tudom mi, de megváltozott. Egy szavad vagy mondatod, bár nem tudom melyik, olyan helyen csapódott bennem a hajnalban, hogy menekülni van kedvem tőled, pedig sosem bántottál. Hiába szorítottál és suttogtál a fülembe szépeket, te is érzékelted ezt a jelenséget bennem. Nem akarom, hogy engem hibáztass, mert én akartam ezt a “bulis” éjjelt, de most én akarom azt is, hogy engedj el.

[szornyueletem]

Hogy lehet úgy élni, hogy valakinek nincs önreflexiója?

Hogy saját magát nem tudja kívülről látni?

Hogy lehet úgy élni, hogy valaki úgy gondolja, hogy pusztán attól hogy ő bármit megtehet csak mert toxic és önsajnálatot rendez, miközben mással nem foglalkozik?

Pusztán minden alkalommal elhiteted, hogy igen is másabb vagy, mert változtál, aztán meg ott állsz egyedül, mert önámítás révén másokat néztél hülyének, bántottál és átverted, miközben te magad vagy a beteg, nem véletlen tartasz ott ahol a világban.

: térj egyszer észhez és nőj fel végre!

Mert,

Olyan aki, önámító és saját magát sajnáltatja kifogások mellett mint kamu magánélet és mások hibáztatása révén él, annak nem hogy jövője nem lesz munkatéren, de egy normális kapcsolata sem!

Nem véletlen hogy eddig mindenki csak átbaszott és kihasznált téged!

Ég veled!

[the-bagira]

Dear Ex,

Nem vagyok jós, nem vagyok pszichológus és nem vagyok pszichiáter, de itt és most nevemet adva hozzá - vagy nem - kijelentem, hogy hiába kezdtél kapcsolatot egy másik lánnyal, ameddig nem lépsz ki a tagadásod igencsak sűrű ködéből, addig újra és újra ugyanazokat a köröket fogod futni, mint az előző exeddel vagy velem.

Most kijelentem, hogy ugyanúgy meg fog csalni, mint a többi. Előbb vagy utóbb még én is megtettem volna. Nem azért, mert nem szerettünk, hanem mert kib*szott társfüggők vagyunk, és ha tőled nem kapjuk meg a vágyott szeretet és törődés, és mivel mi sem szeretjük magunkat, és mi sem tudjuk megadni magunknak, ezért képesek vagyunk elkezdeni máshol keresni. Egészséges mentállal szeretnénk magunkat, és ha te elzárod a szeretetcsapot, mi még mindig fel tudnánk tölteni magunkat. Ilyen egyszerű.

A tetteid nem tesznek mást, mintsem bizonyítják, hogy ugyanabban a hitben és meggyőződéssel élsz, mint eddig. Merem feltételezni, hogy két hónap alatt nem váltottad meg a világot, és egy ösztön döntést hoztál, nem pedig egy tudat döntést, mint amilyen én voltam a számodra.

Összeteszem a kezeimet, és b*zdmeg még ezek után is képes vagyok hinni benne, hogy lesz egy nap még ebben az évszázadban, amikor megvilágosodik a tudatod, és bevallod magadnak, hogy hogyan 's miként is viselkedtél az exeiddel, és hogy igenis bántottál és megbántottál minket, mégha nem is fizikailag. Őszinte, tiszta szívvel remélem, hogy egyszer kinyitod a szemed és meglátod a valóságot.

Végtelen reménnyel és hittel,

Az utolsó exed

[szentimentaliskozhely]

Egy soha el nem küldött üzenet az exemnek

Köszönöm, hogy bántottál, szavakkal és tettekkel, köszönöm, hogy vissza se néztél, köszönöm, hogy elhagytál, mert így megtalálhattam önmagamat.

Szememben az őrület lángja helyett a nyugalom pattogó tüze parázslik.

Végre látom a színeket, olyan élesen és tisztán, mint a prizmán átszűrődő fényeket.

Szóval végre élhetek. De, hogy élek, azt már csak magamnak köszönhetem.

[atsumiah]

ami akkor is marad, ha engem a múltban hagynál❤️ :

felnézek rád, hatalmas lelki erőd van

mindig jó kedvet tudtál csalni nehéz pillanatokban az arcomra

tiszta a szíved, és sosem bántottál volna meg, amiért mindig hálás leszek

az őszinteséged nagyon nagyra becsülöm

órákig lehet téged hallgatni, nincs “elég”

legnehezebb időszakaidban is segítő kezet nyújtasz, köszönöm a világ nevében is

igazi bizalmas vagy

a távolság ellen is mindig jelen vagy/voltál

annyira kedves vagy nekem, hogy kiűzni se tudnálak a szívemből

a szeretetteljes mosolyod, a nevetésed, igazából mindened, ami “Te” vagy az nagyon nagyon jó és szerethető. sose felejtsd el, hogy nekem mindig is egy olyan kincs maradsz, amit én sosem tudtam volna megközelíteni sem igazán, éppen ezért vagy nekem a legféltettebb, és legbecsesebb az életben. talán nem véletlen van ez így. nem akarlak bántani, sosem akartalak volna. bárcsak legalább fele annyit tudtam volna tenni érted, amennyit te tettél értem. ha nagyon mélyen magamba nézek, akkor azt sajnálom a legjobban, hogy egyikünk részéről se voltak igazán tettek, vagy legalábbis olyanok amik nem szóban hangzottak el. ezt elbasztuk, de köszönök mindent amit belőled kaphattam, magamban megőrzöm.

nem akarom hogy miattam rosszul érezd magad, nem akarom hogy szomorú legyél, hogy ne kapd meg amit megérdemelsz, hogy ne merj nyitni mások felé. akkora érték vagy ebben a rohadt elbaszott világban, hogy akkor sem tudtad volna elfogadni, ha egész éjjeleket szántam volna erre a feladatra, hogy el tudd ismerni végre. lehet az én számból nem érzed majd hitelesnek, mert mást vártál tőlem, hogy másképp bizonyítsam ezt neked, de attól még ez így van, és efelől kétségem sincs, és nem is lesz.

mindent tudsz, amit veled kapcsolatban gondoltam, tapasztaltam és éreztem, hiába volt olyan szint is, hogy én magamnak sem akartam beismerni talán, te azt is tudtad, ahogy minden mást is rólam kb.

sose lenne elég sor ahhoz, hogy kiírjam magamból amit veled még megosztanék, de mivel látom hogy rohadtul rátettem arra hogy a múltadban akarj hagyni, ezért még utoljára csak annyit, hogy nagyon köszönök neked mindent, hogy kaphattam abból aki vagy, és hogy én adhattam magamból neked. a sok kedves, szép, sírós, nevetős, filmezős és mindenféle beszélgetésünket. hogy nem hagytad hogy megfeledkezzek a saját értékeimről, nap mint nap “csodálatosan” érezhettem magam hála neked.

nem felejtelek el soha, túlságosan belenőttél a szívembe.

[takemetochurch13]

Annyi mindenkit nem látok már

Faszom lesz az, aki rátok vár

Meg miért is tenném bántottál

[soursoulsblog]

Mert tudom, a kapcsolódásunk legvégén azt fogom gondolni, hogy amennyire sérült voltál annyira bántottál engem

Mit fel nem áldozok egy kis boldogságért

[drog-rabja]

Elengedlek. A fenébe is, tudod mit? Menj. Rajtam ne múljon. Ha ezt akarod, menj. Nem megyek utánad. De ha elmész, akkor tényleg menj. Ne gyere vissza, még csak ne is nézz hátra. Én jól leszek. De ha nem, téged már az sem érdekelhet többet. Ne aggódj miattam, ne félts, ne mondd meg, hogy mit tegyek és mit ne. Többet már nem fognak számítani az óvó szavaid. Nem fog megdobbanni a szívem, mikor arról oktatsz ki, hogy öltözzek fel, mert megfázok, hogy ne mászkáljak egyedül éjjel a sötét utcákon, hogy vigyázzak magamra. Nem védhetsz meg. Magad elől sem védtél meg. Többet bántottál, mint bárki. Szóval menj, és ne merészeld azt mondani, hogy én rontottam el.

[forget-me-forgotten]

Epilógus

Minden egyes rideg pillantásod,

Minden egyes távolinak tűnő nevetésed,

Minden egyes távolságtartó szavad,

Mint egy késdöfés a szívembe,

Fázom nélküled, nincs itt a lelked, hogy körbeöleljen.

Nem állok rá készen, hogy újra lássalak

És egy újabb alkalmat adjak neked arra,

Hogy szívemet még apróbb darabokra szabjad.

Mondd, te tényleg boldog vagy?

Még akkor is ha én most majdnem összeesek?

Mondd, tényleg soha nem számítottam neked?

Ha valóban csak egy játék voltam, ha valóban nem számítottam,

Minden egyes szavad, minden egyes pillantásod, minden egyes érintésed hazugság volt.

Ilyen jó színész vagy?

Mondd, mire volt ez jó neked?

Szívedre hajtottam a fejem, amikor te voltál az, akitől az enyém vérzett.

Ölelésedben kerestem a megnyugvásom, amikor tőled fordult körülöttem feje tetejére a világom.

Mondd, direkt bántottál?

Meg lehet játszani ennyi érdeklődést? Bele lehet erőltetni a szemünkbe ennyi szeretetet, ennyi törődést? Ilyen könnyedséggel lehet úgy tenni, mintha szeretnél?

Én sosem voltam olyan igazi, olyan valós, olyan életrekelt mint Veled.

Én sosem hazudtam Neked. Talán szerelembe kezdtem esni Veled.

Bárcsak elmondtam volna ezt Neked.

Ha újra ott lehetnék, kuporognek a szíveden, ha újra érezhetném, ahogy arcomra hullajtott csókoddal feded el könnyemet, azt az egyetlen egyet, amit akkor ejtettem (mégis talán a legfájdalmasabbat valaha), ha újra ott lehetnék Veled, nem hagynám, hogy ilyen könnyen engedd el a kezem. Kicsit szorosabban öleltelek volna, kicsit tovább néztem volna a gyönyörűbarnáidba, kicsit mélyebben vettem volna a levegőt. Akkor utoljára vettem igazán mélyet. Azóta, mintha fulldokolnék, nem telik a tüdőm.

Már csak én ülök itt, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett

és nem jön az álom, az enyhetadó. Már nem jössz te sem.

[mistress-of-the-moon-and-sun]

Rés a pajzson? Vagy a pajzs egy tésztaszűrő?

Újra elértem erre a szintre...

Egy pillanat alatt sebezhető lettem.

Feküdtünk egymás mellett. Én a tiktokot görgettem, te játszottál. Sokadjára bökdöstem az oldalad. "Papi, nézd." Találtam valami vicceset vagy érdekeset, amit meg akartam osztani veled. Cancogtál egyet és utána végig nézted. Én tényleg nem azért csináltam, mert nem akartalak hagyni játszani vagy, hogy idegesítselek. Csak, amikor te nem vagy itt és dolgozni sem dolgozom, akkor nincs kihez szólnom. Szeretek veled együtt nevetni valami hülye, macskás videón.

Kikapcsoltam a telefont, rádőltem a válladra és pityeregtem. Utána persze észrevetted és kérleltél mondjam el, mi bánt. Nem bántottál meg, nem haragszom rád, szeretlek. Nem kéne ilyen semmisségen pityeregnem, tudom, de nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.

[hopelessbabylu]

Elmondhatatlanul hiányzol nekem. Te megértettél engem. Nem bántottál. Veled mertem önmagam lenni, ma már azt sem tudom ki vagyok, hogy ki voltam akkor. Bár itt lehetnél még velem. Bár életben lennél még. Csak egy percre, csak egy percre gyere vissza, csak egy percre had lehessek önmagam újra. Gyere vissza, nézz a szemembe és mondd azt, hogy minden rendben lesz. Hogy nem fogod megtenni, hogy nem halsz meg. Hogy írsz másnap reggel és még rengeteg másik reggelen is. Ne hagyj el... Ne halványulj el... Kérlek...

[nobody-is-only-an-alien]

Csak kiírom🩶

Fázok és félek nem érted...a hiányod megöl ez kétségtelen

Hideg téli este van és reszketek egyedül; magányosan

Nem keresel! Tán az se érdekel "Vajon élek-e vagy holtan fekszek"

A hiányod megöl..és az utolsó mondatodat hallom újra meg újra

"FOGAD EL KÖZTÜNK NEM LESZ SEMMI!" visszhangzik az üres szobában

Egy múltbeli hibám miatt dobsz el újra és újra

Pedig már régóta megjavultam, igyekszek jó lenni hozzád Drága

S ilyenkor mikor egyedül fekszem a hideg szobában

Felidézem Te hányszor is szúrtál hátba,

Reménytelenül mennyi könnyem hullt utánad

Aztán újra elkap a sírás...

Eszembe jut minden csodás mesebeli együtt töltött időnk

Oly tökéletes; sármos arcod..s rajövök...

Akárhányszor megbánthatnál csak hadd legyek melletted pár órát

Hisz hogy is haragudhatnék ha ilyen boldoggá teszel

Ohh te mesebeli hercegem

Aztán újra felkeresel, törött szívem újra gyorsabban dobog

A forró vérem gyorsan meggyógyítja a törött; ócska darabot

Elmondod szeretsz és hiányoztam, újra csak mosolygok

De ohh te mesebeli herceg féltem a szívem tőled

Mi lesz a elhagysz újra...újra magányos leszek

Félek kérdezni! Miért jöttél vissza és miért szúrtál hátba?

Ohh herceg miért bántottál engem

Ki teljes szívéből szeret, és akár életét adná érted!

Csak egy kaland vagyok igaz?

Nem is érted én mit érzek, és min megyek keresztül nélküled!

Minden percben íram neked: " Úgy szeretlek❤️"

Még ezzel se tudnám elmondani hogy valójában mennyire

Kérdeznék...de félek válaszod csak hazugság lenne!

Hisz hogy bizhatnék benned, azután hogy elhagytál nem egyszer

Lelkem mélyén csak egy kislány vagyok kinek szüksége lenne Rád

Rajongók érted, hisz minden hibád imádom; ismerem

És nem haragszok miattuk rád cseppet sem

Vajon mit érzel ha két szemembe nézel?

Érzed amit én..vagy csak azt hazudod..hogy boldog lehessek?!

Szívemet neked adtam, de Te összetörted

De én újra és újra odaadnám Neked

Ölelni, szeretni akarlak

Az emberek had higgyenek dilinyosnak

Ohh hercegem én teljesen beléd szerettem

Amíg tart addig élvezem..

Mert tudom utána semmit sem élvezhettek!

~csakegyidegen~

👽👽👽

[uveggyapot]

eszembe szokott jutni. pl. új a telefonom, és nézegettem a régin a képeket - ott több helyen is felbukkant. kutatom magamban az érzést, hogy hiányzik-e, de magam sem tudom. csak az, aki volt, azt hiszem. az, akitől elbúcsúztam, ő nem. mindig, amikor ellágyulna a szívem, eszembe jut, hogy mit tett, és aztán hallani sem akarok még a fejemben sem róla. a nevét sem. magamra szólok, hogy nem, őt nem! de hát végül is, mondtam neki is annak idején. vannak megbocsáthatatlan bűnök. féltem tőle, hogy az az volt, aztán beigazolódott. néha úgy kézen fogva vezetném oda elé, hogy tessék, jól nézze meg, mert ő képes arra, amire ő soha nem volt. de ez persze, gyermeki gondolat. meg cél nélkül mutatnám, amit ő úgysem értene. csak hát, vicces. van az úgy, hogy tényleg nem kérsz sokat a másiktól, csak szimplán a rossz embert kéred.

bármit megadtam volna, hogy te legyél az. és tévedtem. nem te voltál. még ha az érzéseim tiszták és őszinték is voltak, nem láttam, nem láthattam mindent. és rossz, mert élt a fejemben egy kép. egy kép rólunk, amik lehettünk volna. én tényleg el tudtam képzelni, és boldogok voltunk. mindketten. abban a képben megtaláltuk azt, amit kerestünk. és volt egy közös nyelvünk, csak a miénk, amit mi értettünk, és más senki. nem is engedtünk be oda mást. és meg akartam neked mutatni, hogy így is lehet, hogy így működik, hogy lásd végre te is. de te nem voltál itt. neked ezt nem adhattam oda, mert nem voltál itt. mindig azt gondoltam, hogy azt a képet sosem tudtam volna elképzelni, ha nem létezhetne, és ez fájt a legjobban, hogy én mindent megtettem, és nem volt elég. nem, mert te közben semmit nem tettél. és ide ketten kellettünk volna. neked nem volt fontos, úgy, ahogy én sem. és nem akartam ezt észrevenni. nagyon sokáig nem. egészen addig a pontig, míg az utolsó kést elő nem rántottad. abban ott elfogytam. éreztem, ahogy megszűnök. neked. hogy többet nem tudok ott lenni, többet nem tudok hinni abban a képben, mert úgy bántottál, ahogy azt hittem, hogy sosem tennéd. de megtetted, és benned ez is biztos másképp csapódott, de bennem kihegesedett azóta a gondolatod. és az nem a véletlen műve. ez még most is tud fájni. sajogni, lüktetni, csípni, és még vérezni is olykor. de már tudom kezelni. tudom magamban hova helyezni, és elfér a többi heg mellett, amikre aztán egy idő után sosem gondolok majd. te is a feledésbe kerülsz. és soha többé nem bánthatsz.

M.S. (via coffee-crinkled-pages)

[mergezoszavak]

kiborít hogy akárhányszor eszembe jutsz, úgy hivatkozok rád magamban, hogy "édeském" pedig amúgy senkim és semmim nem vagy már.

hónapok teltek el, az évszakok is változásnak indultak. én mégsem tudok úgy tekinteni erre a tavaszra, mint egy új kezdetre, tiszta lapra. helyette az jár a fejemben, hogy ez az első tavasz már évek óta amit nélküled fogok megtapasztalni. elkezd sütni a nap és jönnek a hosszú nappalok és még hosszabb éjszakák; amiket ha nem is egyedül, de már örökké nélküled fogok tölteni.

bűntudatom van, amiért nem tudtam segíteni. nem tudtalak megmenteni. nem fogadtad el a kezem amit hosszú évekig nyújtottam feléd. nem bújtál az ölelésembe, amit felajánlottam neked. nem éltél azzal a rengeteg megbocsájtással és végtelen türelemmel, amit ajánlottam és adtam neked.

ehelyett kihasználtál, használtál és a saját javadra alakítottál engem. manipuláltál, bántottál, eltiportál, megaláztál, kinevettél, semmibe vettél. mikor melyikhez volt kedved.

fogalmam sincs, miért hiányzol még mindig.

nem értem, mit akarok tőled, miért álmodok veled, mi okból nem tudlak nem sajnálni a mentális állapotod miatt. képzeld, megpróbáltam ösztönözni a barátaidat hogy intézzenek neked minél hamarabb valami szakembert de egyikőjük sem fogadja el a feltételezést sem, hogy baj lenne veled.

olyan jól tudsz hazudni, hogy el sem tudják képzelni, mi zajlik a kis elmebeteg fejedben. de az a legnagyobb baj itt, hogy magadnak hazudsz a legtöbbet és legprofibban.

utállak.

gyűlöllek.

soha többet nem akarok gondolni rád.

mégsem választanám azt, hogy töröljön ki valaki minden részletet a múltamból, amiben te is benne vagy. mert rengeteget adtál nekem.

vagyis nem is te adtad, hanem rengeteg dologra nyílt fel a szemem a csendedben magányoskodva. sosem volt senkim a hideg napokra, pedig csak erre vágytam. megértésre, meghallgatásra es egy kis együttérzésre. sajnálom, hogy nem tudtál ennyit sem adni.