#az én történetem

[oszi-eso]

Az én történetem vol1.

Mit is írhatnék magamról...

Sajnos a 40-hez közelebb állok már, mint a 30-hoz. Ez sokszor elkeserít. Nem az éveim száma miatt. Hanem hogy kb. semmit nem értem el az életben. Annyi mindent másképpen csinálnék, ha visszamehetnék az időben. De vajon akkor is itt lennék, ahol most vagy minden más lenne?

Azt hiszem, toxikus környezetben nőttem fel. A mai eszemmel a szüleimre simán rámondom, hogy mérgezőek. Olyan sokszor tettem fel magamnak a kérdést az elmúlt években, hogy ők vajon hogyan találkozhattak? Hogy lehet, hogy két ennyire ellentétes embert egymásnak szánt a sors? Szinte mindig csak bántották / bántják egymást. A szeretet egy halvány szikráját sem láttam soha közöttük. A minap a kezembe akadtak a régi családi fotóink. Alaposan megnéztem őket, minden részletet. Milyen boldognak látszottunk...csak néztem azt a mosolygós ártatlan kislányt, aki voltam. Vajon tényleg boldog voltam akkor? Mit fogtam fel abból, ami körülöttem volt. Semmit. Nem is emlékszem már, mikor kezdtem el felfedezni, hogy az egész boldog család dolog, ami körbevett, csak egy illúzió volt.

Talán a minta volt az, ami miatt rendre elb.szott párkapcsolataim voltak. Soha nem tartottam magam elég jónak - senkihez. Az önbecsülésem mindig is 0 volt.

Először volt egy 3 évig tartó semleges kapcsolatom. Nem indult rosszul, de aztán kb. másfél évig csak szenvedtem. Nem kaptam sem figyelmet, sem szeretetet, semmit. Ha el akarsz menni, menjél. De hogy miért nem mentem már az első ilyen után, azt nem tudom. Amikor meg mentem, akkor egy olyan ember karjaiba menekültem, aki százszor rosszabb volt. Aki eleinte a csillagokat is lehazudta az égről, mert tudta, hogy erre van szükségem. Hogy ki voltam éhezve arra, hogy valaki szeressen, hogy mellettem legyen. Kihasználta a kétségbeesésemet, majd a legnehezebb helyzetben magamra hagyott. Terhes lettem. És ő egyedül hagyott. Megtartottam a babát. A szüleim biztosítottak róla, hogy segítenek, támogatnak. Nem akartam összetörni a szívüket, ugyanis nem sokkal ez előtt veszítették el az elsőszülött gyereküket, az én testvéremet. Tudtam, mekkora veszteség érte őket. Hiszen engem is az ért. Így azt gondoltam, nem tehetem meg azt velük, hogy nem szülöm meg a gyerekem. Az, hogy én mit akarok, szóba sem került. Imádom a gyerekem, tényleg. És mindent megtennék érte. De ha esetleg csak egy pillanatra is előre láttam volna akkor, hogy ezzel a döntésemmel aláírtam kb. a rabosításomat, hogy ezzel lemondok a saját, szabad életről... őszintén megmondom, nem tudom, hogyan döntöttem volna.

Folyt.köv.

[viking84chef]

Chilifőző verseny

Egyik kedvenc történetem:

Nemrégiben abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy bírónak választottak ki egy chilifőző versenyen. Az eredeti bíró megbetegedett, az utolsó pillanatban én pedig pont ott álltam a bírói asztalnál és a sörös sátor holléte felől érdeklődtem, mikor felkértek. A másik két bíró (két indiai) biztosított róla, hogy a chili egyáltalán nem lesz erős, azonkívül ingyen sört kapok a kóstolgatás teljes idejére, tehát belementem. Íme az értékelő lapok a versenyről:

Chili #1: Manoj Maniac Mobster-Monster Chili-je

1. BÍRÓ: Kicsit túl sok paradicsom. Nagyszerű zamat.

2. BÍRÓ: Kellemes, sima paradicsom íz. Nagyon enyhe.

3. BÍRÓ: Jesszusom, mi a pokol volt ez? Ezzel le lehetne szedni a megszáradt festéket az úttestről. Két sörbe került, hogy kioltsam a lángokat. Remélem ez volt a legrosszabb.

Chili #2: Applesamy Utánégető Chili-je

1. BÍRÓ: Füstös, enyhe sertés beütéssel. Gyengén csípős Jalapeno íz.

2. BÍRÓ: Izgalmas sült rostélyos íz, több paprika kellene bele, hogy komolyan lehessen venni.

3. BÍRÓ: Gyermekektől távol tartandó! Nem vagyok benne biztos, hogy mit kellene éreznem a fájdalmon kívül. El kellett zavarnom két fickót, akik Heimlich-fogást akartak alkalmazni rajtam. Sürgősen több sört kellett hozniuk mikor meglátták az arcomon a grimaszt.

Chili #3: Farouk Híres Gyújtsd Fel Az Istállót Chili-je

1. BÍRÓ: Kiváló, tüzes chili! Nagyszerű zamat. Több bab kellene bele.

2. BÍRÓ: Bab nélküli chili, kissé sós, remekül használja a piros paprikát.

3. BÍRÓ: Hívjatok szakembert, felfedeztem egy urániumszivárgást! Az orromban olyan érzésem van, mintha Domestos-t szipákoltam volna.Már mindenki tudja mi a dolga, hozzák a söröket, mielőtt meggyulladok. A pincérkislány hátba vágott, így most a gerincem a mellkasom első részében van. Az ábrázatom kezd igen ramatyul kinézni a sok sör miatt.

Chili #4: Barbu Fekete Mágiája

1. BÍRÓ: Fekete bab chili gyakorlatilag bármi fűszer nélkül. Kiábrándító...

2. BÍRÓ: Enyhe hárs íz a fekete babhoz. Köretként használható halhoz vagy egyéb enyhe ételekhez, nem igazan lehet chili-nek nevezni.

3. BÍRÓ: Éreztem, hogy valami a nyelvemhez dörgölőzik, de az ízét nem éreztem, lehetséges az ízlelőbimbókat kiégetni? A pincérkislány mögöttem állt a friss sör utánpótlással; az a 150 kilós lotyó egyre izgibbnek néz ki. Ez a nukleáris hulladék, amit eszem szintén. Nem lehet, hogy a chili fokozza a nemi vágyat?

Chili #5: Laveshnee Legális Ajak-Eltávolítója

1. BÍRÓ: Húsos, erős chili. A frissen őrölt Cayenne bors tökéletes ízt ad. Igazán nagyszerű.

2. BÍRÓ: Chili aprított sztékkel. Több paradicsomot még elbírna. El kell ismerni, a cayenne bors igen erős benyomást tesz.

3. BÍRÓ: A füleim csengenek, a homlokomon izzadtság folyik és a szemeimmel már nem tudok fókuszálni. Elfingottam magam, négy ember mögöttem kórházi kezelésre szorul. A versenyző megsértődött, mikor megmondtam neki, hogy a chili-je következtében agykárosodást szenvedtem. A pincérlány megmentette a nyelvemet a vérzéstől azzal, hogy egy kancsóból sört öntött közvetlenül a nyelvemre. Azon gondolkozom, vajon le fogom-e égetni az ajkaimat. Nagyon idegesít, hogy a másik két bíró folyton megkér, fejezzem be a sikoltozást.

Chili #6: Vera Világi Vegetáriánus Variációja

1. BÍRÓ: Híg, de mégis erős vegetáriánus chili. Jól eltalált egyensúly a különféle erős paprikák között.

2. BÍRÓ: Az eddigi legjobb. Agresszívan használ erős paprikát, hagymát és fokhagymát. Igazán nagyszerű.

3. BÍRÓ: A beleim immár egyenes csövek gáz állapotú, kénes lánggal megtöltve. Összecsináltam magam, mikor fingottam és attól félek, hamarosan átégeti a széket. Úgy tűnik senki nem tud megmaradni mögöttem, kivéve a pincérlányt, azt hiszem perverzebb, mint gondoltam. Már nem érzem az ajkaimat. Kéne egy nagy fagyi, hogy kitörölhessem a fenekem vele.

Chili #7: Sugash Sikító Szenzáció Chili-je

1. BÍRÓ: Közepes chili, túl sok konzerv-paprikát használ.

2. BÍRÓ: Hát, hát. Olyan az íze, mintha gyakorlatilag az utolsó pillanatban beledobtak volna egy konzervnyi paprikát. Meg kell jegyezzem, aggályaim vannak a 3-as számú bíróval kapcsolatban. Úgy tűnik egy kissé csalódott, mivel folyamatosan durván káromkodik.

3. BÍRÓ: Valaki tehetne egy gránátot a számba, kihúzhatná a biztosítótűt, és én az égvilágon semmit sem éreznék. Az egyik szememre megvakultam, és a külvilágnak olyan hangja van, mintha minden rohanó vízből állna. Az ingemet teljesen beborítja a chili, ami észrevétlenül kicsusszant a szám szélén. A gatyám tele van, így legalább passzol az ingemhez. Legalább majd a boncolás során tudni fogják, mi okozta a halálomat. Úgy döntöttem abbahagyom a lélegzést, mivel túl fájdalmas. Francba vele, oxigénhez úgysem jutok. Ha levegőre lesz szükségem, majd szippantok a hasamon lévő 10 centis lyukon keresztül.

Chili #8: Hansraj Hegyi Szent Chili-je

1. BÍRÓ: Tökéletes befejezés, ez egy jó ízű chili, mindenki számára biztonságos, nem túl erős, de pont elég fűszeres ahhoz, hogy észrevetesse magát.

2. BÍRÓ: Ez az utolsó darab egy jó, kiegyensúlyozott chili, nem túl erős és nem is túl enyhe. Sajnálattal láttam, hogy nagy része kárba veszett mikor a 3-as számú bíró elájult, leesett a székről és magára rántotta a chilistálat. Nem biztos, hogy túléli. Kíváncsi lennék, mit szólt volna egy igazán csípős chilihez?

3. BÍRÓ: Nincs feljegyzés...

[turistakrem]

Japán első nap (az igazi)

Előrebocsátom, hogy teljesen zavarba hoz az érdeklődésetek. Ezt a blogot annak a 8 embernek kezdtem el írni 10 éve, akik folyamatosan érdeklődtek az utazásaimról azért, hogy ne kelljen 8-szor leírni ugyanazt. Tegnap óta viszont 100-zal több a követők száma - kicsit bénító így írni, de egye fene, folytassuk.

Ott tartottam, hogy a későbbi géppel késve indultunk Sanghajból és a leszállás után jött a határellenőrzés, szalagok között S alakban kanyarogva. Volt időm, megszámoltam: 90 emberből állt egy sor és 11 sorban kanyarogtunk és mosolyogtunk össze ugyanazokkal, egyre kevésbé őszinte mosollyal. Nagyon gyorsan és hatékonyan dolgoztak a határőrök, de így is másfél óráig tartott, amíg megkaptam a pecsétet az útlevélbe. Aztán még egy online kitöltendő vám-deklaráció várt, de az már ment percek alatt.

A történetem megértéséhez szükséges némi személyes szálat is megpendítenem. A felnőtt, huszonéves gyerekemhez jöttem, aki 5 éve, 2019 nyarán jött ki szerencsét próbálni. Már 2020 tavaszára megvolt a jegyem, de a covid hamarabb ideért és a japánok voltak azok, akik a leghosszabb ideig tartották fent a karantént - a történelmüket ismerve talán még élvezték is, hogy nem jöttek be külföldiek. A karantén 2022 novemberi feloldásával aztán lettek más, személyes bajok, amik akadályozták a kijutásomat, de most eljött végre az idő. Szóval, ha kérdezné valaki, hogy “mibű” - hát a gyerekem iránti szeretetbű, abbó.

Az 5 év utáni viszontlátás jelenetét ugorjuk is át, az nagyon személyes és nem vagyok író, hogy bármit is tudjak érzékeltetni az eseményből, csak játsszátok le a fejetekben.

Sajnos a “későbbi géppel jöttem, na und” -tétel Tokióban nem így megy. A világ legnagyobb városában éjfél után nincs tömegközlekedés a reptér és a város között. Mondom: nincs. Niente. Keine. A következő alternatíva kínálkozott: megvárjuk az első vonatot 5.30 körül vagy kifizetjük életem legpofátlanabb taxiszámláját. Osztottam-szoroztam és az jött ki, hogyha most nem megyünk haza kialudni magam, akkor még egy nap el lesz cseszve, de minimum a délelőtt. Szóval vettem egy nagy levegőt és rányomtam az Uber “megrendelem” gombjára és máris több, mint egy heti minimálbérrel lett könnyebb a kártyám. De éjjel 2-re már ágyban voltunk, hogy 9-től nyakunkba vehessük a várost.

Ez itt az kilátás az erkényről éjjel.

Reggeli után első utunk egy nénihez vezetett, akinek ajándékot hoztam, aki egyidős az anyukámmal. Ismeretlenül és ellentételezés nélkül segítette a fiamat az elmúlt időben jó tanácsokkal, ismeretségekkel, ajánlásokkal. A néni veje magyar, nagyon szeretik egymást, ezért van egyfajta pozitív attitűdje a magyarok iránt. A fiam pedig tisztelettudó és figyelmes - szóval kölcsönösen hasznos barátság lett közöttük.

Ültünk, beszélgettünk, kiderült, hogy mérnök vagyok - erre a néni fogta a telefonját és áthívta egy mérnök ismerősét. Aztán kiderült, hogy tudok németül: a néni fogta a telefonját és áthívta a barátnőjét, aki tudott németül, hogy gyakorolhassa a németet. Az én szívem tényleg csordultig telt szeretettel a néni iránt, aki olyan volt, mint a kisgyerek, aki előveszi megmutatni minden játékát a vendégeknek.

A történet azonban váratlan fordulatot vett, ugyanis a németül tudó néni egy 89 éves egykori operaénekes volt, aki Bécsben végzett és gyakorlatilag az összes német operaszínpadon megfordult, dolgozott Karajannal, dolgozott Patrice Chéreau-val - szóval teljesen leolvadtam tőle. Kifejezetten választékosan beszélt németül és olyan sztorijai voltak… Egy kicsit már kínos volt, ahogy egymásba feledkeztünk, a fiamnak és a barát-néninek kellett jelezni, hogy most már menjünk, mert más kalandok is várnak Tokióban.

A közlekedés - csodálatos. Vasárnap volt, nem utaztak sokan, amit Budapesten már egy közepesen zsúfolt időszaknak mondanék. Ülőhely nincs és mozgatni kell az állókat le- és felszállásnál, viszont még nem voltak fehér kesztyűs tolóemberek a peronon. Apropó peron: zöld festéssel jelzik, hogy hol várakozhatsz a szerelvényre, hogy a kiszállók gyorsan el tudják hagyni a peront. A beszállni akarók az ajtó jobb- és baloldalán felsorakoznak(!) a zöld festésen és ütemesen beszállnak, miután a kiszállók távoztak az ajtóval szembeni piros sávon. Fillérekből megvan és tökéletes.

A Meiji Jingu volt az első dolog, amit Japánban megnéztem. Ez ugye a sintoista főszentély, ahol maga a Meiji császár mutatta be az áldozatokat az Égnek. Ezt már százszor láttam képeken, szóval nem borított meg. Viszont. Amekkora mákom van, a szentély parkjához tartozik egy írisz-kert, ami ritkán virágzik, de akkor nagyon. És hát nagyon virágzott, köszönöm Meiji-császár.

A szentély és kertje után megnéztünk egy új plázát egy sarokra innen. Tudom, a pláza ciki, de az Immersive Experience nevű állandó kiállítás és a többszintes tetőkert ad némi distinkciót mondjuk az Alléhoz képest.

Onnan ugrás a Császári palota melletti parkba, ahol főleg a sztorizás ment, de azért persze figyeltem is arra, ami körülöttem van.

Estére Shubuya. Azt hittem elviselhetetlenül fáradt leszek, de ez a fortyogó negyed annyira felpörgetett, hogy alig akartam hazamenni. Ezen a képen nem egy tér van, hanem az emberek éppen átkelnek a híres haránt-zebrás kereszteződésen.

Nem tudom érzékeltetni a háromdimenziósságát ennek a világnak. 3-5 szinten halad a forgalom minden ponton, abból kettő kötöttpályás, 1-2-3 gyalogos szint. A google maps is csak rétegenként tudja ábrázolni. (1-B5)

A plázák tkp felhőkarcolók alsó emeletei, de sok magasházban van sky roof, ahová simán és ingyen felmehetsz lifttel. Ha itt nem ugrik be az Ötödik Elem, az Andor vagy a Szárnyas fejvadász vertikális városa, akkor nem láttad ezeket a filmeket.

És aztán mindig van valahol egy tér egy tetőn, ahol leülhetsz és lehűtheted a felpörgött CPU-kat az agyadban. És elmondhatod a gyerekeknek, hogy mennyire hiányzik, de hogy 24 óra is tökéletesen elég volt ahhoz, hogy megértsd, miért akar itt akar élni.

[eltortaszilvafa]

Többnyire az elhangzott mondatot, megtörtént mozdulatot bánja meg az ember, mikor méltatlannak érzi, mintha egy idegen szavát mondaná, lépését cselekedné, de megvetendőbb vétek az, amit nem mondtam ki, amit nem engedtem megtörténni, pedig az én szavam, az én történetem lett volna.

[dreaminggirl95]

Álmaim voltak, miket Te adtál nekem.

Álmaim, miket Te ébresztettél, s Te tápláltál!

Álmaim miket sárba tiportál,

Álmok miket könnyedén eldobtál!

Egyszerű lány voltam, mielőtt megismertelek. Nehéz gyermekkorral. Sokszor úgy éreztem gyerekkorom nem is volt! Neked elmeséltem mindent. Tudtál olyanról, amiről más nem.

Szenvedtem gyerekként annyit, mit a legtöbb ember el sem tud képzelni. Egyszerű életet éltem, nem volt semmi. Soha semmim! Csak a lelkem, mit meggyötörtek oly sokan!

Aztán megismertelek. Megváltozott minden. Megmutattad, hogy lehet életem. Élhetek mint mások. Élhetek és élvezhetem az életem. Olyan dolgokat kaptam, amikről nem is álmodtam előtte! Boldog voltam hogy élhetek. Mégsem ez érdekelt. Szinte mindent amit tőled kaptam, másnak adtam. Amit lehetett azt másra fordítottam. Rengeteget segítettél, de szinte soha egy fillért sem magamra szántam. Segítettem én is másokon. Segítettem a családomon, a barátaimon, de még idegen rászorulókon is. Nekem ott volt a tisztelet, amivel felnéztem rád. És a bizalom, amit hosszú évek után valaki iránt újra éreztem. Na meg az álmok.

Nem tudom mit gondolsz most rólam, de hidd el sohasem a pénzedért voltam Veled. Soha nem érdekből. Ha így lett volna, akkor magamra gondolok és nem lennék most újra ugyanolyan szegény egyszerű lány, mint előtted. Ha a pénzedért lettem volna veled, akkor most meglenne mindenem és nem élnék ugyanolyan nincstelenül. Élet és álmok nélkül!

Ismered a történetem. Tudod, hogy megvan az oka hogy nem bízok az emberekben. Mégis egy falat romboltam le érted. Bízni kezdtem, hinni és tisztelni Téged! Te pedig mellettem álltál és azt mondat, amíg élsz számíthatok rád!

Talán egyszer eljutnak hozzád a szavaim. Nem tudom én hol leszek akkor. Nem tudom élek-e még. Ha ezt olvasod, talán megérted majd mit érzek, mivé lettem azután, hogy az egyetlen ember akinek a szavában hittem, bíztam... eldobott!

Remélem boldog leszel és boldoggá teszel mást is! Remélem megtalálod a boldogságodat.

Egyvalamire figyelj kérlek! Ne adj álmokat senkinek, ha nem váltod valóra. Mert ha mégis adsz, majd elveszed azokat, az sokkal roszabb, mintha nem is adtál volna semmit. Az tör igazán össze egy embert! Semmivé válik az ellopott álmok miatt!

Szerettelek, tiszteltelek és felnéztem rád!

Most lassan megsemmisülök.

Semmi leszek újra!

Semmibb mint előtted!

[lajos65]

A nevem Jób, és ez az én TÖRTÉNETEM

[thesmeraldogarden-sideblog]

Hanryu Pia | BTS interjú (2.)

A Hanryu Pia 2013. októberi számának befejező része következik: a tagok egy körinterjúban válaszoltak különféle kérdésekre.

RAP MONSTER

K: Honnan ered a művészneved?

RM: Amikor gyakornok voltam, írtam egy dalt, amiben benne volt a Rap Monster kifejezés. A körülöttem levőknek megtetszett a név, és elkezdtek Rap Monsternek hívni.

K: Úgy tűnik, szeretsz online vásárolni, mit böngészel az interneten? Szoktad csekkolni a rólad szóló cikkeket?

RM: Gyakran átnézem a rólam szóló cikkeket. A híreket is elolvasom, hogy ne legyek tudatlan azzal kapcsolatban, ami a világban zajlik. Mostanában átböngészem az új témákat, trendi szavakat, gegeket stb. is.

K: Minek a hatására kezdtél el rappelni?

RM: Amikor hatodikos voltam az általános iskolában, a barátaim meséltek nekem Eminemről és a koreai hiphop csapatról, az Epik High-ról, rátaláltam egy új világra. Egy évig különféle rap dalokat ismételgettem, aztán úgy gondoltam, hogy el kell kezdenem magamtól rappelni és megírni a saját történetem.

SUGA

K: Honnan ered a művészneved?

SUGA: A bőröm olyan világos, akár a cukor, ezért Bang PD Sugának hívott. Arra is számított, hogy kicsit gyengédebb és könnyedebb leszek, mert Sugaként egészen más vagyok.

K: Daeguban születtél, milyen az a város? Kérlek, taníts nekem daegui dialektust!

SUGA: Daegut hegyek ölelik körül, és a divat városa. Ami a dialektust illeti: “가가 가가 = 걔가 걔니?” vagy “저 아이가 저 아이니?”. (Az a gyerek AZ a gyerek?) 2

K: Volt valami, ami megdöbbentett, miután megérkeztél Szöulba?

SUGA: Nem tudtam, hogy ilyen drága is lehet a kaja!

JIN

K: Honnan ered a művészneved?

Jin: Bang PD javasolta, hogy jobb lenne olyan nevet választani, amit hangullal3 írnak, így a Jint használom, a Seokjinből jön.

K: Úgy tűnik, jól főzöl, mit készítesz el a legjobban?

Jin: Ahelyett hogy azt mondanám, jól főzök, inkább azt mondom, hogy szeretem megenni az ételt, amit készítek. A különleges fogásom a koreai párolt csirke fűszeres szójaszószban.4

K: Mi az, amit már elkészítettél a tagoknak is?

Jin: Csirkemellet használtam a párolt csirkéhez. Szeretem az enyhe fűszerezésű ételeket, ezért így készítem az ételeimet, de a tagok azt mondják, hogy "nincs semmi íze". Fáj, amikor ezt mondják. Mostanában nem főzök nekik!!

J-HOPE

K: Honnan ered a művészneved?

J-Hope: A J a vezetéknevemből, a Jungból jön. Hope (jelentése: remény) pedig... Bang PD Pandora szelencéjének történetét használta hozzá: miután kinyitják a szelencét és szabadjára engedik a gonoszt és a katasztrófákat, az egyetlen dolog, ami megmarad a remény - a névválasztással azt remélte, hogy én válthatok a remény megtestesítőjévé. A környezetemben azt mondják, hogy ez egy jó név, így tényleg szeretem. De lehet, hogy ez egy dicséret! (nevet)

K: Úgy tűnik, szeretsz viccel��dni. Viccelődtél mostanában a tagokkal?

J-Hope: Amikor én ébresztem fel a többieket, megcsikizem a talpukat.

K: Milyen tréfát szeretnél kipróbálni a jövőben?

J-Hope: Flörtölni a rajongókkal.

V

K: Honnan ered a művészneved?

V: Bang PD megkérdezte: melyik betű tetszik ezek közül: C, L, V? A V-t választottam.

K: Mi a kedvenc japán kifejezésed?

V: いかなければなりません (Mennem kell).

K: Nagyon jó a japánod, milyen módszerrel tanultál?

V: 6 hónapig vettem japán leckéket. Szeretem a One Piece mangát.

JIMIN

K: Honnan ered a művészneved?

Jimin: Az ötletek között voltak olyanok is mint Baby G és Baby J. Jimin tűnt a legjobb választásnak, ezért az eredeti nevemet választottam.

K: Jiminről az izmok jutnak az ember eszébe! Milyen edzést végzel?

Jimin: Nem mondanám, hogy különleges edzést folytatok, szeretek táncolni és edzeni kiskorom óta, ezért hasizomra edzek.

K: A legjobb izmod?

Jimin: Combizmok.

JUNGKOOK

K: Honnan ered a művészneved?

Jungkook: Puszanban születtem, ezért olyan nevek jutottak eszembe, mint a sirály5, de mindenki azt mondta, ennek semmi értelme, és lebeszéltek arról, hogy használjam. (nevet) Inkább a valódi nevemet választottam.

K: Külföldön is tanultál, mit tanított neked Los Angeles?

Jungkook: Egy hónapra mentem Los Angeles-be és különböző táncokat tanultam LA híres tánctanáraitól. A Movement life style nevű helyen tanultam, rengeteg jó táncos volt ott és egy óra alatt kellett memorizálnunk a koreográfiákat, nehéz volt. Úgy látszik, megtanultam, hogyan kell gyorsan megjegyezni a tánckoreográfiákatt.

K: Te vagy a csapat maknae-ja, az idősebb tagok a gondodat viselik?

Jungkook: Tényleg figyelnek rám és a gondomat viselik!

Forrás

Fordította: Nari Ellenőrizte és javította: Indigo

Kredit nélkül, kérünk, ne oszd meg a fordítást!

[erosnekszulettem]

Azt hiszem folytatni fogom tovább a bal karom eddig az volt a terv hogy a jobb a szöges ellentéte lesz a balnak hogy azon a jó oldal fog megtestesülni de egyre inkább úgy érzem fölösleges várni arra a "jóra" eddig sosem jött be tartósan...

És nem is látom értelmét küzdeni ezek ellen a démonok ellen amik ilyenkor bennem vannak... sok szarság történt most.. megint rohadtul fáj ez az egész tetves kurva élet... csak most már annyira hogy ez teljesen új és más szintre emelt bennem mindent... nem mindenkinek lesz boldog vége ebben az életben féltem ettől én is sokáig de már nem... már nem érdekel így úgy gondolom fölösleges várom arra a jóra ami a jobb oldalra kerülne mert talán sosem fog el jönni viszont a fájdalom a harag a gyűlölet az sosem akar megszűnni.... úgy érzem fölösleges várni arra a családra amit mindig is szerettem volna annyiszor terveztem már meg valakivel most pedig különösen vágytam rá...

De elég volt ezek csak mind hamis remények végre talán el tudom azt fogadni hogy nekem más a történetem hogy talán nem lesz boldog vége és sosem fogok megoregedni... nem lesz ki mellett nem lesz ki után vagy előtt meghalni... nem lesznek boldog vissza merengos évek a gyerekekről mivel sosem fognak megszuletni..

Hogy miért ilyen dolgokat varratok magamra? Mert számomra ezek testesitik és személyesitik meg az összes fájdalmam minden kínom mindent amibe bele akartam halni...

Sőt talán bele is haltam valahol... és már régen elfogadtam ezt is szóval miért ne tehetném meg több időt töltök majd a földben mint fölötte nem igaz?

[bbenio]

Bumm-bumm, avagy az elindult a Röhej Rádió margójára

Móricka lement a boltba, mer mondta az anyja: Ma van apád szülinapja, kéne nékem gomba A gombából sütök néki szülinapi tortát Gyufa is kell, legyen mivel gyújtani a gyertyát

Móricka meg mondogatta: gomba-gomba-gomba... Megbotlott egy kőben, így lett gombából a bomba Szikrázó szemek tüzében, míg a kanóc égett Az én kis történetem egy nagy bummal ért véget

Bumm bumm bumm bumm

[oszi-eso]

Az én történetem vol2.

Egyik szülőmnek sem volt könnyű élete. Mindig, amikor meséltek róla, a torkom és a szívem is összeszorult, miközben őket hallgattam.

Nagyanyám, anyai ágon, 4 gyereket hozott a világra. Anyám a legidősebb. Egy édes- és 2 mostohatestvére van - vagyis már csak 1. Már kb. 12 évesen rá maradt minden. Takarítás, főzés, az éppen akkor totyogós húga ellátása, ésatöbbi. Mindig őt verte meg nagyanyám, ha valami nem úgy történt, ahogyan kellett volna. Szerintem gyűlölte anyámat, és a mai napig gyűlöli, mert undorítóan viselkedik vele. Az első férje egy alkoholista volt. Ezért is vált el tőle.

Kiskoromban imádtam náluk lenni. A vért szerinti nagyapámat nem ismertem, viszont nem nagyon tudok másik olyan jó embert mondani, mint a "mostoha" papám. Csodálatos ember volt. Igaz, néha nehéz természete volt, olykor konok, de mindig mindenkin segített, mindenkihez volt 1-2 kedves szava. Mindenki szerette. Nagyanyám elől a kocsmába menekült. Nem részegre inni magát. Soha nem volt részeg. Abban az időben, mikor még teljesen más világ volt, nem volt semmi egetrengető abban, ha egy gyerek is bement felügyelettel a kocsmába, így sokszor mentem vele, játékgépezni. Ő kikérte a szokásos sörét és amíg én félkarú rablóztam, ő csak élvezte, hogy nem b.sztatja senki. Mert nagyanyám állandóan azt csinálta. Pedig ő mindig kedves volt hozzá. Ráadásul anyámékat is úgy szerette, mintha a sajátjai lennének. Soha egy pillanatra sem éreztette velük, hogy nem az ő gyerekei. És nagyanyám nem tudta ezt értékelni. Aztán végül az én drága papám rákos lett és elment....12éves voltam. A mai napig fáj. Annyira hiányzik....Bár élne még. Idén lenne 79 éves. Pár évvel múlt 50, mikor itt hagyott minket. Olyan sokszor eszembe jut, hogy biztosan imádná a gyerekemet. Nyilván a kocsmába már nem vinné :) De tudom, hogy számíthatnék rá, mindenben.

Mindig a jók mennek el...

[csajokamotoron]

Nincs kifogás, kezdd el te is a motorozást még ma!

Ágota elhatározta, hogy motorozni fog. Pedig már nem is olyan fiatal, nem is túl magas és korábban még soha nem motorozott. De aztán nem úgy alakult, ahogy elképzelte. Első napom volt motoron, semmi tapasztalatom nincs korábbról. Nekem még se motorom, se jogosítványom nincs! Nekem nincs olyan történetem, hogy minden álmom ez volt. Egy-két alkalommal átsiklott az agyamon, de aztán el is hessegettem a gondolatát annak, hogy motorozzak. 50 éves, 150 cm vagyok. A motorozás igazi gondolatát egy videó indította el bennem. A videóban NaNa arról beszélt, hogy nőknek való-e a motorozás? Ezt taglalta, én alákommenteltem, de az én koromban, magasságommal stb… NaNa pedig válaszolt nekem, hogy sokan kezdik ebben a korban. Úgyhogy ez megmaradt bennem. https://www.tiktok.com/@csajokamotoron/video/7287592869328735521?is_from_webapp=1&sender_device=pc&web_id=7358915402153379360 Ez a videós eset Október körül történt. Aztán az algoritmus sorra dobálta fel a tartalmakat a youtubon, facebookon, mindenhol. Azon kaptam magam, hogy egyre több motoros videót nézek, oktatás, mozorozás… stb… Aztán gondoltam, ha Januárig kitart ez az egyre jobban akarom érzés, akkor megnézem magamnak ezt a hobbit. Rátaláltam a Safety Hungary-ra. Pont úgy hozta az élet, hogy Magyarországra kellett repülnöm egy szakmai napra, amit tegnap tartottak, és kiderült, hogy mára, holnapra van 0-ás képzés a Safety Hungary nál. Kifizettem a díjat anno, és ma részt vettem az első napon. Én voltam a legbénább mindenki közül, sikerült 2x felbukni. Ennek ellenére élveztem. Az biztos sokat kell tanulni, de a két esés nem vette kedvem. Viszont én nem tervezek korlátlant, max A2, és ha sikerül jogosítványt szereznem én boldog leszek egy 125-ös motorral is (a képzésen pont elég volt felállítani azt is). A második napot sajnos egyenlőre feladtam... Amikor az oktató a második napon elmondta, hogy mi lesz a feladat, egymást követve libasorban menni, bólyákat kerülgetve, akkor elém villant a tegnapi első borulásom. Láttam magam előtt, ahogy belemegyek a többiekbe hátulról, és akkor egy olyan pánik lett úrrá rajtam, hogy úgy éreztem most ezt nem szabad. Szóltam az oktatónak, hogy most ez nekem nem fog menni. Elmondtam, hogy nekem még szükségem lenne legalább egy olyan napra, mint a tegnapi, ezért a mai napot inkább feladom. Első nap az elindulás, megállást gyakoroltuk, a végére kezdtem csak ráérezni, másnap reggel úgy érzem, ezt még gyakorolni kell, akkor merném a második napi feladatot vállalni. Ennek ellenére nem adtam fel, nyáron visszajövök. https://www.tiktok.com/@csajokamotoron/video/7290482008621370656?is_from_webapp=1&sender_device=pc&web_id=7358915402153379360 Összességében maga a motorozás tetszik, szeretném. Akik gondolkodnak rajta, ez a poszt ne vegye el a kedveteket, nekem nehezebben megy összerakni a fejembe ezeket a manővereket, attól még mindenkit biztatok, hogy vágjon bele. Én így gondolom magamról, hogy ha a pálya egy végtelen hosszú pálya lenne, ahol egyedül gyakorlok, akkor a tegnapi napból 2 nap és biztosnak érezném a mai napot is. Amúgy a fiúk a pályán nagyon kedvesek voltak, határozottak, de segítőkészek, az én bénaságom, és mára az a félelem, hogy valakibe beleszaldok, hozta meg a döntést a fejemben, hogy a második napot egyelőre nem tudom megcsinálni. *** Köszönjük Ágotának, hogy megosztotta velünk a történetét, és remélem hozzá hasonlóan minél több lány megpróbál kilépni a komfortzónájából és megpróbálkozik a motorozással. És az sem baj, ha végül úgy dönt, hogy mégsem fog motorozni, hiszen akkor már egy megalapozott döntést tud majd hozni, miután megpróbálta. Read the full article

[nemlehetezigy]

Az én történetem egy szép nyári napon kezdődött. Amikor ugyanis megismertem Noémit.

Elbűvölő lány volt, ki nehéz körülmények közt élt, mégis reménységekkel volt teli.

Az első perctől kezdve, amikor megláttam a város szívében, éreztem hogy közeledik. Érintések nélkül kezdtem vonzódni hozzá. Az elejétől kezdve meg volt a szikra.

Ahogy telt az idő, a szikra hamar lángra kapott. Egymásba bolondultunk, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, nem törődve semmivel, csakis egymásnak éltünk. Ő ragaszkodott hozzám, én pedig hozzá. Egybe költöztünk a saját otthonunkba. Néha voltak nézet eltéréseink, néha veszekedtünk, de sosem tudtunk haragudni a másikra. Szőttük a terveinket, közös álmainkat, s vágyainkat. Noéminak én előttem nem voltak komoly kapcsolatai, hamar véget értek, sosem tudott bele melegedni senkibe sem. Leginkább fel lángolások voltak, de szerelem soha.

Az első időkben, az első 1,5 évben hiába próbálta tagadni, de nem engedett a bizalmába teljesen. Nem bízott az emberekben. Nem hitte el, hogy valóban lehet őt szeretni, nem pedig csak kihasználják. Nem bízott önmagában, hogy valójában ő vele szeretne élni a társa, a szíve választottja.

Próbált megfelelni mindig mindenkinek.

Volt, hogy hazudott. Vagy nekem, vagy hozzá közel álló személyeknek. Különös, félre értelmezhető baljós szituációk.

Fájt, hogy ezt csinálja. De szeretem, és megbeszéltük.

Igyekezett a legjobb tudása szerint cselekedni, és minél jobban igyekezett, annál jobban sérült ő is, s én is.

Tán ha kevésbé igyekszik, tán ha kevésbé próbál megfelelni…

Nagyon sok boldog pillanatunk volt, mindemellett nagyon sok bánatos, s dühvel-haraggal teli is. Beborult felettünk az ég, s hiába szeretem igaz, s őszinte szerelemből, el akartam hagyni.

Őszintén, el is hagytam. Jobban tepert, mint eddig bármikor valaha. Úgy gondoltam, hogy tán csak szimulál, s nem is szeret valójában, csak kell neki valaki, ki jó hozzá legyen az bárki. Már-már megszállottnak hittem, betegesnek, ki elvesztette a tudatát teljesen.

Naphosszakat sopánkodott, s esedezett, szinte már-már teljes mértékig kínosan, megalázkodva előttem, hogy valójában szívből szeret, had mutassa be, hogy nem szeretne ártani, relativ, az emberi kapcsolatok elmulasztása végett, s a megfelelési kényszere végett, nem érezte, hogy hogyan kell kezelni egy kapcsolatot, hiszen én volnék neki az első igaz kapcsolata.

Nem hittem neki, de nem álltam ellent a kívánságának, adok időt. Hiszen tömérdekszer viselkedtem ővele én is úgy ahogyan nem kellett volna, amolyan adok-kapok alapon.

Mindeközben felkerestem egy volt iskola társamat, aki az emberi kapcsolatokra, érzelmekre, pszichológiára szakosodott, hogy segítsen válaszokat adni Noémi viselkedésére.

Hosszú órákat beszélgettünk, s a beszélgetés végére megértettem mindent.

Megértettem, hogy valójában szerelemből szeretett, nem csupán holmi kihasználásból, illetve kötődésből. Nem voltam elég türelmes vele, s ahelyett, hogy rá világítottam volna rendesen a problémákra, inkább löktem. Részben elnyomtam, úgy hogy mégcsak nem is gondoltam volna.

Valójában igyekezett, meg tett mindent értem nap mint nap, úgy is, hogy eldobtam magamtól. Még így is velem akart lenni. Még így is minden nap csupa szív kedvesség áradt a szavaiból, a gyönyörű mosolya, és oh az a szerelmes pillantás. Minden kívánságom leste.

A mindene voltam.

Titkon tudtam, hogy rettentően fáj neki. De pajzsot húztam magam elé. Mondtam ‘Nem’ - nem sérülhetek többé. Te általad már nem!

Valósággal szenvedett a fájdalomtól, mégis mindent pillanatban mutatta, hogy szeret, hogy rendbe hozza.

Miután a volt iskolatársammal megvitattuk hosszasan, haza indultam.

Szólítottam, hogy beszélnünk kell, s ő azonnal jött is, igéző szempárjával.

A félelem láthatóan eluralkodott rajt.

Nyugtattam,-nincs baj, csak beszélgetni szeretnék.

Eldöntöttem azon az estén, hogy megadom a hitet, hiszen nem rakok bele a kukába 3 évet, miközben érzem, hogy teljesen szerelmes vagyok ő belé.

El hajítottam a pajzsom, s helyébe lépett a megbékélés varázsa.

Bizakodva néztem rá, mondván remélem még nem késtem el az eséllyel.

A boldogság sugárzott róla, a tekintete szívbemarkoló.

Tisztában voltam a ténnyel, hogy nem biztos, hogy sikerülni fog neki, de megadtam.

Türelmet, s bizalmat adtam ismét a kezébe, reménykedve, hogy immár jó lesz hozzám, s nem a félelmei vezérlik.

Jó döntést hoztam. Mintha az a ragyogó lány állt volna előttem, mint akit megismertem, immáron gátlások nélkül.

5 évet szárnyalt a tündérmesénk, csalódások, hibák nélkül. Egymáséi lettünk végleg.

Türelmes lettem ő érte, változott én értem, így lettünk mi teljesen egymáséi.

…..

Mindaddig, míg egy hónappal ezelőttig nem kaptam a hírt.

Éppen úton voltam, s cseng a telefon.

Noémi nincs többé.

Hátsófali szívinfarktus vetett véget mindennek. Ekkor fogadtam meg, hogy újra el kezdek blogolni.

Hogy esetlegesen segíthessek az embereknek.

Az idő ajándék, és sohase tudhatjuk, meddig szerethetünk.

Jómagam nem tudtam, meddig szerethetem.

Most azt kívánom, bár több türelmet adtam volna neki, több időt tölthettem volna ő vele.

Bár előbb hittem volna sok nehézség ellenére a szavainak.

Ez volna az én történetem.

Nem tudhatom, mik azok a dolgok, amik a te kapcsolatodban létre jöttek, csak azt tudhatom, hogy mindig létezik egy járható út.

Soha nincs késő.

A legfontosabb dolog az életben, hogy szeressük, s támogassuk a társunkat, bármi nehéz, olykor félelemmel teli is.

Csak egyszer élünk.

A jelenlegi bejegyzéseim, végette kerültek újraközlésre.

Tudom, hogy úgy távozott, hogy minden hibája, s bukása ellenére, valójában szívből igaz szerelemből szeretett, még ha nem is mindig szolgáltam rá, s taszítani próbáltam, a megoldás keresése helyett.

[kasgaleria]

KALAS ZSUZSA A másik oldal - Finisszázs, záró beszélgetés a művésszel 2024. február 10., szombat 16 óra

,,A másik oldal valójában az én történetem'- mondja Kalas Zsuzsa

A szombat délutáni kötetlen beszélgetésen, tárlatvezetésen közelebb kerülhetünk Kalas művészi életútjához.

KALAS saját képein eszközként használja a sz��neket, fényeket, formákat, azok átmeneteit, illetve kapcsolódásait. A látható valóságról készített pontos vázlatok alapján azonban a belső valósággal való sejtett és érzékelhető strukturális kapcsolatot megértve és azt vizuális formában közvetítve készülnek festményei. Facebook esemény

[lsdchannel]

Péter elmenekült a lidérctől, és a zoknival a zsebében futott. Nem tudta, hová megy, csak azt, hogy minél messzebb akart kerülni a lidérctől. Azt gondolta, hogy talán vissza kell mennie a zokni világba, és megpróbálnia megtalálni a portált, ami a lakásába vezet. Talán ott biztonságban lesz.

De nem volt könnyű visszatalálni a zokni világba. Péter nem emlékezett, melyik mosókonyhában jött át, és nem tudta, hogyan lehet felismerni a portálokat. Próbált keresni valami jelét, de nem látott semmit. A mosókonyhák mind egyformának tűntek.

Péter kétségbeesett. Úgy érezte, hogy elveszett, és nincs remény. Azt gondolta, hogy talán soha nem jut vissza a saját világába. Talán soha nem szabadul meg a lidérctől. Talán soha nem lesz boldog.

De ekkor valami meglepő történt. A zokni, amit Péter a zsebében hordott, megszólalt.

Ne aggódj, Péter - mondta a zokni. - Én segítek neked.

Péter meglepődött, és ránézett a zoknira. A zokni egy piros-fehér csíkos zokni volt, amit Péter a zokni világból hozott magával. A zokni egy aranyos arcot formált a mintájából, és mosolygott rá.

Te… te beszélsz? - kérdezte Péter.

Igen, beszélek - mondta a zokni. - Én egy varázslatos zokni vagyok. A zokni világ királyának a zoknija.

A zokni világ királyának a zoknija? - ismételte Péter. - És hogy kerültél hozzám?

Hát, ez egy hosszú történet - mondta a zokni. - De ha akarod, elmesélhetem.

Szívesen hallgatnám - mondta Péter. - De előbb menjünk el innen. Nem akarom, hogy a lidérc megtaláljon.

Jó ötlet - mondta a zokni. - Gyere, kövess engem. Én tudom, hol van a legközelebbi portál.

Péter beleegyezett, és elment a zoknival egy közeli buszmegállóba. A zokni elvezette őt egy mosókonyhába, ami a buszmegálló mellett volt. A zokni megmutatta neki, melyik ajtót kell kinyitnia, hogy átjusson a zokni világba.

Péter kinyitotta az ajtót, és átlépett rajta. Egy másik mosókonyhában találta magát, ami tele volt zoknikkal. A zoknik lógtak a mennyezetről, hevertek a padlón, és halmozódtak a sarkokban. Péter rájött, hogy visszajutott a zokni világba.

Megvagyunk - mondta a zokni. - Most már biztonságban vagyunk.

Köszönöm - mondta Péter. - De most mit csináljunk?

Most elmesélem neked a történetem - mondta a zokni. - Aztán elvezetlek a zokni világ királyához. Ő majd segít neked hazajutni.

Rendben - mondta Péter. - De ki az a zokni világ királya? És miért akar segíteni nekem?

A zokni világ királya a legnagyobb, a legbölcsebb, és a legjobb zokni, aki valaha élt - mondta a zokni. - Ő az, aki megteremtette a zokni világot, és aki megvédte a lidérctől. Ő az, aki segített nekem megszökni a lidérc fogságából, és aki adott nekem varázserőt. Ő az, aki akar segíteni neked, mert ő a legkedvesebb zokni, akit ismerek.

És mi a neve? - kérdezte Péter.

A neve… - mondta a zokni, és büszkén emelte fel a fejét. - A neve Zokni Zoltán.

[onsieluenkeli]

Nekem már nem annyira mélyen brutális egy-egy szuicid elvesztése. Fáj, és megrendít, de azért eléggé jól kezelem. Tudom hogy szörnyen hangzik de a sok év alatt megtanultam. Ez egy olyan lecke amivel a legtöbb ember ha szerencsés, akkor soha nem kell találkoznia, nekem viszont muszáj volt. Feldmárral ellentétben többet, sokkalta többet érzek közel magamhoz, viszont akikkel szembesülök azokról tényleg sokszor semmit sem tudok. És mégis érzek egy kicsit mindig lelkiismeret-furdalást, bűntudatot is. Folyton azon gondolkozom, hogyan segíthettem volna, vagy mi válthatta ki...

Igazából az elsőket szenvedtem le, nagyon. Azok szörnyűek voltak, és hetekre kiütöttek. A végletekig megtört emberek képesek voltak az ország legvégéről is leutazni, és pont nálunk a vonat alá ugrani.

Legalább 2018-ig gyomorgörcsben telt a születésnapom, és a Július. Volt olyan is, hogy kétszer is megállt a vonat nálunk, a legdurvább történetet pedig egy Pestről leutazott magasrangú rendőr okozta. Vett egy kanna benzint, megkereste a focipályát, és leöntötte magát vele. Az át��zott gyufát nem sikerült meggyújtania, és erre meztelenül inkább a hóba feküdt, és halálra fagyott. <- Ezt kaptam Január 7.-ére. De van egy személyes történetem, ahol egy férj 1 napon született velem, még büszke  is  voltam rá. Egy komoly építési vállalkozóként ment tönkre. Nem talált kiutat. És ő Július 7.-én ment el. Vagy ott van Olvasztó Imre, aki annyira kiakasztott, hogy miatta egy külön motivációs  bejegyzést is készítettem, lelki-segély telefonszámokkal, még a Google+ oldalamon. És elkezdtem tudatosan is másként netezni, a depressziót a szuicidek miatt is kerülöm... Értem őket, megértem, ezért sem akarok rosszul hatni rájuk (Képzelhetitek mennyire lent voltam én is lelkileg, ha a Titanium számot ihlettem). Tudom hogy mennyire bántóak és szadisták tudnak lenni a nők a neten. Nem csinálsz semmi rosszat, de mégis életük összes keservét rád asszociálják.

És igazán sosem lett vége ennek, valahogy mindig kifogtam őket. Például valahányszor meglátom Mick Jaggert mindig az ex barátnője jut az eszembe L’Wren Scott. A nő nagyvalószínűséggel végignézte azt hogy a Flóra babát vár (akkoriban mindenki ránk volt hülyülve). És baromi jó hangulatban teltek azok a hónapok. De a gyerek születése után Flóra privátra tett mindent, ami érthető cselekedet. L'Wren Scott pedig egy hónapra rá lett öngyilkos. Biztos voltam benne, éreztem, hogy az lehetett a baja, hogy neki nem született gyereke. Azóta pedig szintén ezt az információt erősítette meg L'Wren Scott nővére is. Sinead O’connor-ra pedig most ha rá nézek, nem biztos hogy észrevettem volna a posztok mögötti szuiciditást. Inkább a gyerek hiányát, az őszinte gondolatokat, a spiritualitást, és a szeretet felé a kapaszkodást látom.

Katy Perry volt az, aki ebben még sokat segített. Mert ő saját maga, évente legalább kétszer, felelősen búcsúzkodott az elvesztett rajongóitól, és hívta fel a saját közösségét a szolidaritásra, az empátiára, és az odafigyelésre. Sajnos amióta asszisztensek vették át az online oldalait, ezt már nem teszik meg, pedig jó ötlet volt.

Billie Eilish pedig nagyon őszintén és nyíltan elkezdte ezt a témát felhozni, és boncolgatni, feldolgozni, a követőivel együtt. Azért ő is, eléggé szépen  bevállalta ezt a terhet, egészen fiatalon.

Ma már tudom, hogy a szuicidokat nem az utolsó pillanatban kellene megmenteni, vagy ott már nagyon kevés az esély rá. A szuiciditás pedig nem két perc alatt alakul ki. Én pedig inkább csak egy mondat végi pont vagyok nekik, aki nem haragszik meg rájuk.

És még valami. Miért érzek lelkiismeret-furdalást!? Azért mert, a drogosok esetében állítólag a legjobb mentorok azokból válnak, akiknek sikerült a keményebb drogokról lejönni. - Ugye

A vagány és népszerű életoptimista hírességek közül alig van olyan, akinek ne lenne a múltja brutálisan kemény és valójában szomorú. Mind ma már tapasztalattal rendelkező mentorként hatnak. = És ez élteti őket!

Amikor pedig megtalál engemet  egy szuicid, mindig arra gondolok mit ronthattam el!? És ez a szőrnyű.

Aztán persze kis idő elteltével rájövök, hogy nem alkalmazkodhatok mindenben hozzájuk. Egyszerűen képtelenség hogy megfeleljünk nekik. És hiába tenném meg, ha ők amúgy a depresszióból kifelé lépni még nem hajlandóak. - Nem vagyok tökéletes és ideális komfortzóna én sem.

Vannak akinek már az sem tetszik ha ilyenekről írok, pedig ritkán teszem, és szerintem fontos. Mások azért szekálnak mert túl optimista vagyok, és ez zavarja őket... Nagyon kevés az olyan ember aki rendben van magával, értő, türelmes, tud jól adogatni és kapni... És nem másoknál keresik a kapaszkodást, elvárásokkal. Sajnos a szuicidek sem ilyenek, és ők még intezívebben élnek meg mindent, ami negatív a számukra.

.