#ahol nem fúj a szél

[wildiesong]

Béke Tér: …és még nem esik semmi. (teljes Ep)

Fantasztikus zenekar fantasztikus dalai őszi, téli, tavaszi, nyári estékre - vagy inkább bármikorra.

[haw-duck]

Mit tehetek,

ha az eszem azt súgja-búgja

nélküled semmi sem lehetek?

Használj, ha úgy alakult,

hogy elloptad tőlem a lelkemet

Hideg levegőt fúj be

az ablak alatt a téli szél

Libabőr vonatozik

gerincem sínein a nyakamig,

ahol ajkadba ütközve véget ér

Még itt maradok,

ha nem zavarok, mondod

Homlokomon hangomba fulladva

lüktet az ér, de hideg levegőt fúj be

az ablak alatt a téli szél...

Ohnody - Hideg

[diogenesz2020portugal]

Orbán eddig a „romkocsmák félhomályában merengő bölcsészeket” emlegette, most már a „szélfútta akadémikusokról” beszél, hogy ne azok „és egyebek” mondják meg, mi a helyes, hanem a nép által megválasztott politikusok.

Eddig is jól jártunk azzal, s rengeteget profitált az ország abból, hogy a „szélfútta akadémikusok és egyebek” helyett mindenben, gazdaságban, oktatásban, egészségügyben, tudományban, kultúrában stb. „a nép által megválasztott politikusok” mondták meg, mi a helyes, így aztán pompásan élünk, robog a gazdaság, prosperál a hazai egészségügy és a világ élén ott a magyar oktatás. Nem is sorolom tovább!

De mégis, én ennél a lábszagú, populista szövegnél egy pillanatra megállnék. Ha nem „széllelbélelt” akadémikusokat akart mondani Magyarország nemzeti sámánja, vagyis nem üresfejű, komolytalan, léha, mitugrász alakokként kívánta szóba hozni a szakmájukat agytevékenységükkel abszolváló embereket, akkor a „szélfútta” jelző valami olyasfélét jelent, hogy ezek az innen-onnan szalajtottak épp olyanok, mint az utcai szemét, amit összevissza fúj a szél, dobál innen oda, onnan emide, egészen addig, amíg nem jönnek az utcaseprők meg a nagy kukásautó, s el nem szállítják az egész koszrakást valamelyik szeméttelepre.

Kétségtelenül szép és hízelgő metafora, amely sokat elárul nem csupán az összehasonlításban szereplő elemekről, hanem annak használójáról is.

Kérdezhetném Magyarország nemzeti táltosától, hogy nem akar-e inkább egy kényelmes díványon elnyúlva erről beszélni, valamiféle „szélfútta” szakember rendelésén, ám inkább csak jelzem, hogy valamiért az őrültek szeretik a szelet emlegetni, de azt nagyon! Az ember pszichéjét tán legjobban ismerő Shakespeare-nél például az őrület felé tartó Lear király üvölti vadul, hogy „Fújj, szél, szakadj meg, fújj, dühöngj! Vihar, / Felhő, omoljatok le, míg a tornyot / S a szélvitorlát elsüllyesztitek!”, vagyis saját csalódása és tragédiája okán a világ apokaliptikus pusztulását reméli. Vagy ott van a saját kegyetlensége, gonoszsága és álnoksága által őrületbe zuhant Macbeth, aki szintén egyfajta apokaliptikus vég után vágyódva így ordít: „…s óhajtom, / Hogy a világ ízzé-porrá szakadjon. / Szélvész, dühöngj!”

De miután Magyarország nemzeti táltosa keresztény ember, ezért felhívom a figyelmét az Efezusiaknak írott levélre, ahol Pál apostol a szelet a megtévesztő tanítással és az álnoksággal hozza összefüggésbe: „megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele ide-oda hány és tovasodor.” (4,14)

S ha itt tartunk, jó, ha tudatosítja magában a kereszténységére oly buzgón hivatkozó nemzeti táltos, hogy a szélnek nem ő maga, hanem az Isten parancsol (Zsolt 135,7). Így aztán ne csodálkozzék, ha a szél nem a „szélfútta akadémikusokat” söpri majd el az útjából, hanem valaki mást, s vele együtt más szemeteket.

(Gábor György - FB)

[benblanc10]

Vizet kíván a sivatag, hiába nem süt a nap,

Nélküled egy felhőn nem vagyok más, mint egy rab.

Ahol esik az eső és ahonnan fúj a szél,

Ahol nem létezik más, ott vagyok én.

[wolverenmayden]

Van hit és remény, és ez bennünk van

Van hit és remény, és ez bennünk van

Kezek az üveghez nyomva, A tartós otthonnal szembeni kerítésen a családok emléket hagynak a rokonoknak, A tinta fut az esőben és félárboc zászlók, Terített asztal, ahol nem kérhető vendégek, Mint a harangok az osztálytermekben, amelyek örök szünetet hívnak, Áldd meg azokat, akik gyászolnak, Még csak puszit sem tud hagyni a homlokon, Áldd meg a nővéreket, miközben ágyról ágyra költöznek, Addig dörzsöltük a kezünket, amíg meg nem repedt és vérzett, Oldalról oldalra olvassuk a halálhíreket az újságokban, A mi öregjeink, a bölcsesség tárháza mentek először, de aztán mi többiek, Élni és meghalni ezen az átkon keresztül, Köhögés a tüdőben és végső zihálás, Néhány nap úgy érzi, hogy mi vagyunk az utolsók a Földön, Túl gyorsan mondjuk, túl gyorsan, Még el sem búcsúztunk, És a szél fúj a téli fű fölött, Anyám mantrája: ez is elmúlik. A miénk nem gyászmise, A életben tanultunk meg gyászolni, Üres szobákban töltött karácsony, Találkozunk, ha elmúlt a járvány, De hónapról hónapra, és még mindig nő az esetek száma, A félhomályban a magány felerősödik, Már nem ismerem az arcodat a maszk mögött, így megtanulom ismerni a szemedet, De ez nem elég. És igyekszünk emlékezetünkbe juttatni az utolsó beszélgetésünket, A pusztítás közepette az emberi kedvesség rejtett varratait találjuk, Áldd meg a beszállítókat a karanténba, A minimálbéres munkások, akik takarítanak, A vakcina fejlesztői, A buszsofőrök és a kórházi dolgozók műszakuk tizenhatodik órájában, Áldd meg azokat, akik azt hiszik, hogy nem fognak hiányozni, Legvalószínűbb, hogy a sebezhetőek látatlanul elvesznek, Ez egy lecke nekünk, akik túl régóta forgatjuk a fejünket az egyenlőtlenségen, Hittek a megszorításokban, Most már megértjük az irányelvek szigorúságát, amelyek túl sokat hagynak maguk mögött, Ó, most megtanultunk együtt sírni. Emlékezzünk örökké azokra, akik nem tudnak bejönni a hidegtől, Soha többé nem engedhetjük meg a haláleseteket a menhelyeken, Sejtblokkban, otthon egyedül, Nem, tegyünk ígéretet a jelenben a jövőre nézve ezen túl, Soha többé ne becsüljük kevesebbre az embereket a nyereségnél, Beszéljük meg szeretetünket a koporsók előtt, Ne ritkán, hanem gyakran álljunk meg, Lágyuljon meg a szívünk, Látogassuk meg az elszigetelten élőket, Hagyja, hogy tiszta víz folyjon at első nemzet csapjaiból Újra megtanulhatjuk, hogyan törődjünk egymással, Újra megtanulhatjuk, hogyan osszunk meg egymással, Tiszteljük a halottakat az élők iránti elkötelezettséggel, Tiszteljük a halottakat az adakozás elköteleződésével, Nem vagyunk összetörve, bár csökkentek vagyunk, Még van időnk, és ez még nem a vége, Van hit és remény, és ez bennünk van.

Angolul(In English):

There is faith and hope, and it is within us

Hands pressed against the glass, On the fence opposite the permanent home, families leave a memory for their relatives, Ink runs in the rain and half-mast flags, A laid table where no guests are allowed, Like bells in classrooms that call for an eternal recess, Bless those who mourn He can't even leave a kiss on the forehead, Bless the nurses as they move from bed to bed, We rubbed our hands until they cracked and bled, We read page after page of death news in the newspapers, Our elders, the storehouse of wisdom, went first, but then the rest of us, To live and die by this curse, A cough in the lungs and a final gasp, Some days it feels like we're the last ones on Earth, We say too fast, too fast, We haven't even said goodbye And the wind blows over the winter grass, My mother's mantra: this too shall pass. Ours is not a funeral mass, In life we learned to mourn, Christmas spent in empty rooms, See you when the epidemic is over But month by month and the number of cases is still increasing, In the semi-darkness the loneliness intensifies, I don't know your face behind the mask anymore, so I'm learning to know your eyes But that's not enough. And we try to remember our last conversation, In the midst of destruction, we find hidden seams of human kindness, Bless the suppliers to quarantine, Minimum wage workers who clean The vaccine developers, Bus drivers and hospital workers in the sixteenth hour of their shift, Bless those who think they won't miss you The vulnerable are most likely to be lost unseen, This is a lesson for those of us who have been turning our heads on inequality for too long, They believed in austerity, We now understand the rigor of the guidelines, which leave too many behind, Oh, now we've learned to cry together. Let us forever remember those who cannot come in because of the cold, We can never allow deaths in shelters again, In a cell block, home alone, No, let's make a promise in the present for the future beyond, Never again should we value people less than profits, Let's discuss our love in front of the coffins, Let's stop not rarely, but often, Let our hearts soften Visit those living in isolation, Let clean water flow from the taps of the First Nation We can learn how to care for each other again, We can learn again how to share with each other, We honor the dead with a commitment to the living, We honor the dead with a commitment to giving, We are not broken, though we are diminished, We still have time and it's not over yet There is faith and hope, and it is within us.

[otemporamores]

"Már nem tudjuk visszafordítani ezeket a folyamatokat, a civilizációnk néhány évtizeden belül összeomlik" | 24.hu

El kell, hogy oszlassak egy mítoszt: megújuló energiaforrás nincs. Persze, a primer energiaforrás maga megújuló, mert a szél fúj, a nap süt. De a napból nem a számunkra hasznos formájú energia jön, azt át kell alakítanunk. A busmanoknak megfelel a nap úgy, ahogy van, de nekik nem kell áramot termelni; valóban fenntartható módon élnek, vadásznak, meg gyűjtögetnek, és elvannak azzal az energiával, ami a napból érkezik: a növények hasznosítják, ők meg begyűjtik. De nem tud és nem is akar visszatérni ehhez az életformához közel nyolcmilliárd ember.

A kelenföldi kapcsolt hőerőmű, ami hőenergiát és villamosenergiát állít elő, 500 megawattot termel. Ha ezt napelemmel akarnánk Magyarországon megvalósítani, ahhoz ezer hektáros napelemparkot kéne létrehozni. És ezt általában olyan helyre kell tenni, ahol süt a nap, tehát ahol a növények is szívesen éldegélnének. Ráadásul a napelemekhez szükséges anyagokat tiszta formában előállítani, ez iszonyatos energiamennyiséget emészt fel. A szilícium gyakori elem a Földön, a kőzetekben van, de nagyon ragaszkodik az oxigénhez. Elképesztő energia kell ezeket a kötéseket elszakítani, és speciális technológia szükséges hozzá. Az alumíniummal hasonló a helyzet.

[egy-lany-blogja]

A vágy nem egyenlő a szerelemmel. De nélküle nincs szerelem. Nehéz a határvonalat meghúzni. És talán nem is kell. Ha elveszíted az eszed, ne gondolkodj azon, hogy szerelmes vagy, vagy csak vágysz rá-éld meg minden pillanatát. Vessz el a szemében, a szájában, az ölében. Legyen a világ üres nélküle. Legyen színes, ha vele vagy. Sóhajts bele a szélbe, illatold a haját, ejts szerelmi sebeket. Csinálj bármit, ne legyenek korlátaid. Hagyj emléket magadról. Hogy valahányszor a szél fúj, a te nyögésedet hallja meg benne, mint egy szerelmi indulót, ahol a vágy volt a karmester.

A Vaslady szupertitkos naplója

[csacskamacskamocska]

Ma

hajnalban megvilágosodtam, hogy mi motivál valójában a tengerpartos vágyamban. Logan csupán a katalizátor volt, a mellett, hogy persze egy romantikus ábránd is (ezt mindig elmondom, jelezve, hogy tudom, tudom, hogy sok mindenben komoly hatással volt rám, de végülis csak abban amiben amúgy is mocorgott valami) Fejben dől el. Gyűlölöm ezt a mondatot, pedig számtalanszor megtapasztaltam az igazságát. Azért gyűlölöm, mert akárhogy igyekszem, valójában nem kézben tartható működés. Valami történik és egyszercsak átbillennek dolgok és amíg nem, addig nincs hit és nincs megvalósulás. Mondhatod, hogy hiszel benne, és fogcsikorogva meg is csinálhatod, de fenntartani nem lehet, ha az agyban (vagy franc tudja hol) nincs egy kép, egy meggyőződés, egy valójában megmagyarázhatatlan „valami” arról, hogy az a dolog a tiéd, birtoklod, szolgál téged, megérdemled, boldoggá tesz, SIKERÜL. Ahol most élek, annak a folytatása olyan képeket hordoz amik szomorúak, halálosak. Mások életéből áll össze ez a kép és nem tudok szabadulni tőle. A nyüzsgő család, aztán az egydül küszködő nő, aztán az egyedül... szép élet, nap mint nap egy szép lakásban, kijárogatni, bele az „életbe” aztán otthon lenni a biztonságban és belül már öreg vagy, akit a szokások és a komfortos dolgok határoznak meg és meghaltál valójában, csak még hurcolod a tested ide-oda, hogy a növényeid ne dögöljenek meg, de már felelősségteljes menhely kiskutyát se ad. Szóval van ez a kép ami gyilkos, és keresem az ellenszerét. Nem egy férfi az ellenszer. Nem figyelemelterelés kell, hanem változás. Olyan valami, amiről nincs berögzült kép a fejemben. Ezért szeretem azokat az álmokat amik Olaszországról szólnak, mert ami megvalósíthatónak tűnik, az elkezd valósággá formálódni. Nemrég olvastam valami felfedezésről a húrokkal kapcsolatban. Végül igazzá válik, amit már 20 éve mondott nekem a tanítóm. Rezgések vagyunk, az egész világ nem más, csak rezgések, mondhatni besűrűsödött gondolatok. Ez az anyagi világ. Akkor, hogy is van a halál? És mitől veszi fel valami egy ház formáját? vagy egy méhecskéét? Mert sokan azt gondoljuk? Vagy ez tőlünk független, és a mi rezgéseink? Magunk csináljuk a saját fizikai lényünket vagy mitől lesz? És hogyan képes ez a mérhetetlen rendszer fennmaradni és persze hogyan jött létre? Ezen jócskán el lehet filózni, de amúgy, ha nem fizikus az ember akkor felesleges. Ami minket a hétköznapokban érint, azok a hiteink a saját működésünkről.

Nagyon jó lenne, ha az ember le tudná tenni a meggyőződéseit arról, hogy valami hogyan lenne, vagy miért van úgy ahogy van. (ez ugye az ego harca azért, hogy igaza legyen, akkor is, ha az amúgy árt nekünk magunknak). A nélkül mondjuk ki, hogy hogyan is lenne MAJD ez meg az, hogy valójában tudnánk. Hiszen nem éltünk benne a majdban, csak azt gondoljuk, kurva okosak vagyunk és előre ki tudjuk számolni. Még büszkék is vagyunk az önsorsrontásunkra.

Lehet, hogy majd csak állok a tengerparton, fúj a szél, idegesítően az arcomba csapkodja a hajam, homok lesz még a számban meg a puncimban is, és mélységesen átjár az érzés, hogy innen nincs már tovább, már nincs hova futni. Megcsináltam mert az volt a meggyőződésem, hogy ez az utam, ez a lépcső, ez a kihívás. Van bennem ez a vágy, lerogyni az előtt a mérhetetlen nagyság előtt, ami a tenger, a természet, az univerzum és megérkezni önmagam kicsiségébe. Megtisztulni és örülni nap mint nap, hogy van mit enni.

Szóval olaszországban nincs semmi romantikus, csupán egy privát „el camino”.

[bbogi]

Ohnody: Hideg

De nehéz súly, szívemet folyton húzza, nyúzza Kértelek ,,hogyha szólsz, úgy szólj, hogy értselek!"

Mit tehetek, ha a nyelv, amit beszélsz a testemet becézi szüntelen? Szemed a mellkasomon, szád dadogva ejti a nevemet Hideg levegőt fúj be az ablak alatt a téli szél Libabőr vonatozik gerincem sínein a nyakamig, ahol ajkadba ütközve véget ér Ajtókat zárok előtted, kezed a kilincset kutatja, matatja szünös-szüntelen Mint vak világtalant vezetem magamat a vesztembe

Mit tehetek, ha az eszem azt súgja-búgja nélküled semmi sem lehetek? Használj, ha úgy alakult, hogy elloptad tőlem a lelkemet

Hideg levegőt fúj be az ablak alatt a téli szél Libabőr vonatozik gerincem sínein a nyakamig, ahol ajkadba ütközve véget ér

Még itt maradok, ha nem zavarok, mondod Homlokomon hangomba fulladva lüktet az ér, de hideg levegőt fúj be az ablak alatt a téli szél

[zsalu]

Deadline day üzletek

Szóval ennyi volt, az átigazolási ablak bezárt januárig, azzal kell főznünk amink jelenleg van, és most már koncentrálhatunk arra ami a pályán történik.

Lássuk milyen üzleteket kötöttünk tegnap, és melyek azok amelyek nem sikerültek.

Kész Üzletek

Takehiro Tomiyasu

A japán válogatott játékos volt az egyetlen érkezőnk, az igazolást este 11-kor jelentettük be, Bolognából érkezett 16M fontért. Egy jobb hátvéd, aki a hátsó hármas szélén vagy középső védőt is tud játszani, ezzel kaptunk egy nagyon sokoldalú defenzív játékost.

Nagyon jónak tűnik a játéka levegőben, magas és mivel 22 éves tökéletesen illik abba az átigazolási politikába, amelyet a nyáron folytattunk – olyan játékosokat hozunk akik a 20-as éveik elején járnak. Mikel Arteta:

Takehiro egy olyan védő aki elegendő tapasztalattal rendelkezik a Seria A és a nemzetközi szinten is. Ő egy fontos védő, aki jó defenzív kvalitásokkal van megáldva, technikás és nyugodt a labdával. Fontos tagja lesz a keretünknek.

            Tiszta volt, hogy a jobboldali védő pozícióra nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Volt némi üresség egy magas profilú játékos távozása után (Bellerin), és adva volt hogy Cedric, Chambers és AMN -aki akart, vagy nem akart ebben a pozícióban játszani attól függően honnan fúj a szél – tükrében fontos volt egy játékost igazolnunk.

           Lássuk miből is van, ekkor mikor felhúzta a piros és fehér dresszt. Egy üdvözítő érkezés.

Hector Bellerin

           Aláírt a Real Betis-hez kölcsönbe, látszólagosan fizetéscsökkentéssel.

           Azt gondolom kár érte, hogy egy játékos, aki rendkívül izgalmas volt, mikor köztudatba került, nem érte el azokat a magasságokat amit gondoltunk/reméltünk tőle. Tudom, mindenki az Achilles sérüléséről beszél, és valószínűleg ennek is volt oka, de ezelőtt is láttuk a kezdődő hanyatlást – legalábbis ami a sebességét illeti – és én úgy gondolom, hogy volt egy bokaprobléma, ami nagyon megviselte.

           Mindazonáltal, ő az egyik személyes kedvencem az elmúlt évek alapján, ő megfelelően reprezentálta a klubot a pályán és azon kívül is. A szociális lelkiismerete és hajlandósága, hogy arra használta a platformjait, hogy emellett álljon ki, mindig lenyűgözött. Remélem megtalálja a régi formáját a Real Betisben. Következő nyáron visszafog térni hozzánk, ekkor már csak 1 év lesz hátra a szerződéséből, és remélhetőleg egy jó La Liga szezon után jót tesz majd ez neki és a klubnak is, hogy hogyan is tovább.

Reiss Nelson

           Egy utolsó elpocsékolt szezon után nagyon fontos volt, hogy eligazoljon valahová, ahol játékpercekhez jut. Egy szezon az Eredivise-ben a Feyenoorddal egy nagy lehetőség lesz számára, hogy emlékeztesse az embereket, hogy tehetséges. Aláírt egy 1 éves szerződés bővítést mielőtt távozott kölcsönbe, szóval a kontraktusa jelenleg 2023-ig szól. Hectorhoz hasonlóan, egy jó szereplés a holland bajnokságban több ajtót is megnyithat a számára, és feltételezve, hogy nem fogjuk megtartani, valószínűleg bevételt jelenthet az átigazolási díja révén.

Alex Runarsson

           Viszlát, bálnavadász! Kívánom neki és az OH Leuven csapatának a Belga első osztályban a legjobb szerencsét. A kölcsönben vásárlási záradék is szerepel, és remélem hogy jó helye lesz Belgiumban.

Füstbe ment tervek

Eddie Nketiah

           A hírek szerint az útja Crystal Palacebe meghiúsult, miután nem sikerült megegyezni a személyes feltételekben. Pontosan nem tudom, hogy ez mit is jelentsen, hogy vajon fizetési, bónusz, szerződés hossz, vagy valami más miatt, de ez arra utal, hogy az Arsenal elfogadta az ajánlatot.

           Szerintem kár, hogy nem tudott eligazolni, mivel egy olyan időszakában van amikor muszáj játszania, és az esélyei hogy az Arsenalba játsszon ebben a szezonban minimálisak. Nem elég, hogy PEA és Lacika is előtte vannak, de itt van még Gabriel Martinelli és Folarin Balogun is akikkel versengenie kell. Az utóbbi két fiatal ember jövője ennél a klubnál van, és játékperceik elsőbbséget érdemelnek, azok felett, akik valószínűleg ingyen távoznak a következő nyáron.

           A pénz bármilyen transzferből hasznos, nyilvánvalóan, de a nagyobb probléma, hogy Eddie nem fog elég játékpercet kapni, hogy ezt feltornázza.

Ainsley Maitland-Niles

           Marad, miután tiszta vizet öntött a pohárba a Mikel Artetaval történt beszélgetése során, és őszintén, nem is bánom annyira. Az elmúlt napok kissé zűrzavarosak voltak, és őszintén szerintem senki sem büszke a tetteire. Mikor a felbukkantak a részletek az Everton két éves szerződés ajánlatával kapcsolatban, teljes mértékben megértettem, hogy miért utasította vissza a klub. Nem azért, hogy a játékost idegesítse, hanem a vacak ajánlat miatt, hogy szépen fejezzem ki magam.

           Nyilvánvalóan nem volt sok javítás az Evertontól, szóval még ha AMN frusztrált is hogy maradnia kellett, akkor is a klub álláspontja mellett szimpatizálok. Ahogy tegnap is mondtam, hasonló dolgok szoktak történni a fociban, amik nem ideálisak, de megoldani ezt jelenti a profi futball klub vagyunk.

           Papíron csak négy középső középpályással, én úgy gondolom lesz lehetősége bizonyítani, és ahogy áll a jobbhátvéd/jobb szárnyvédő pozícióhoz, még így is jobban szeretném őt látni mint Cedricet vagy Chamberst.

Sead Kolasinac

           „Csodálatos” belegondolni hogy ő még mindig itt van, és aktív kezdő, de számára nem ez volt deadline day hogy lelépjen. A Fenerbahce-vel hozták szóba, de ez meghiúsult a fizetési igénye miatt. Érthető, hogy miért akar ennyit keresni, mivel az Arsenal nagy összeget fizet neki hetente és ha ők nemet mondanak, felveheti ezt egészen jövő nyárig. Azonban, Törökországban még nyitva van az átigazolási piac, szóval ha sikerül megegyezni az Arsenallal a fizetés csökkentésről, még távozhat is.

Az átigazolási piacról összességében

           A továbbiakban fogjuk látni hogyan fognak muzsikálni az újak, és milyen gyorsan tudnak fejlődni, de az idei nyáron egyértelmű volt az átigazolási politikánk. Két 21 éves (Tavares és Sambi), két 22 éves (Ödegaard és Tomiyasu), és két 23 éves (Ramsdale és White).

           Úgy gondolom joggal tehetjük fel a kérdést, hogy milyen magasra tegyük a lécet rövid távon, de elköltöttünk 150M fontot, és ha látni akarjuk, hogy a menedzser pénzügyileg támogatva van, akkor azt mondhatnánk bizonyosan.

           Jelentős pénzt fizettünk ezekért a játékosokért, hát építsük be őket. Láthajuk, hogy ez egy fiatal csapat aki mögé be kell állnunk, és most már Mikel Artetán múlik, hogy hozza ki belőlük a dallamot. A frissesség meg van – legalábbis most – ami egy kis szikrányi optimizmusra ad okot, és ez nagyon üdvözítő a szezon kezdetet nézve.

           Amit viszont mondanék. Egy csapatnak, amelynek problémái vannak a gólszerzéssel, kapus igazolásokkal, a hátsó hármassal, a középső középályásával, és egy támadóközépályással nem tud hatékony lenni. Szóval, javulásnak kell jönnie góllövésben, úgy hogy többetkell kihoznunk a játékosainkból – és a terv az, hogy az új játékosainkat a részeséve tegyük ennek.

           Szerintem több gólra számíthatunk PEA-tól ebben a szezonban, mint az ezt megelőzőt, valamint több labdát várunk Saka-tól, Pepe-től ESR-től, és Ödegaardtól; Lacika ő Lacika lesz és a szokásost hozni fogja, és aztán talán nézhetjük Martinellit is, aki hozzá tud még tenni ehhez – Arteta egyik nagy feladata hogy több gólt lássunk idén tőle.

           Nagyon szerettem volna, ha igazolunk egy középső középpályást ebben az átigaolási időszakban, és ez nem Sambi kritikája. Még Xhaka megtartásával – amit én nem tettem volna, de ezt kaptuk – is van hely egy játékosnak, aki tud valami pluszt nyújtani és minőséget biztosítani.

Távozók

           Úgy gondolom mind felismerjük, hogy ez egy nagyon küzdelmes nyár volt a focinak és a futball kluboknak szerte Európában, akik korlátozva voltak pénzügyileg a pandémia miatt és egy olyan szezon miatt, amelyen a szurkolók nem váltottak jegyeket meccsekre.

           Minden változatlan, a tény hogy csak egy játékost adtunk el pénzért (Joe Willock) nem fest túl jól Edu pozíciójára nézve mint technikai igazgató. Ez nagyon is az ő hatásköre, és miközben lesz egy kis bevételünk a következő nyáron a kölcsön kötelezettségek miatt a Matteo Guendouzi és Dinos Mavropanos üzletekből, nem egy szép tudat. Főleg mikor figyelembe vesszük, hogy volt pár hazai nevelésű játékosunk, akik értéke a jelen piacon erősebb, és akik nagyobb figyelmet érdemelnének más PL klubok számára.

           Nem tudom biztosra mi volt a megbízás, de egy nyár amikor 150M fontot költöttünk, el tudom képzelni, hogy több mint 20M fontot kellett volna bevételként eszközölnünk, mint amit Joe-ért kaptunk, és azért a pár kölcsönért.

Függetlenül attól, hogy előidéz-e bármilyen változást, várnunk kell. Vannak spekulációk, hogy Edu nincs egészen szilárd talajon, de az idő majd eldönti. Legalább egy kicsit lecsökkentettük a csapat létszámot, Willian eltűnt, és ez önmagában is kellemes, de nehéz nem csodálkozni azon, hogy valaki más, valaki jobb, hogyan tudta volna kezelni a nyári üzletünk ezen aspektusát.

Forrás: https://arseblog.com/2021/09/deadline-day-deals-and-no-deals-overall-window-thoughts/

[percekben]

“De nehéz súly,szívemet folyton húzza, nyúzza Kértelek ,,hogyha szólsz, úgy szólj, hogy értselek!" Mit tehetek, ha a nyelv, amit beszélsz a testemet becézi szüntelen? Szemed a mellkasomon, szád dadogva ejti a nevemet Hideg levegőt fúj be az ablak alatt a téli szél Libabőr vonatozik gerincem sínein a nyakamig, ahol ajkadba ütközve véget ér Ajtókat zárok előtted, kezed a kilincset kutatja, matatja szünös-szüntelen Mint vak világtalant vezetem magamat a vesztembe Mit tehetek, ha az eszem azt súgja-búgja nélküled semmi sem lehetek? Használj, ha úgy alakult, hogy elloptad tőlem a lelkemet

Hideg levegőt fúj be az ablak alatt a téli szél Libabőr vonatozik gerincem sínein a nyakamig, ahol ajkadba ütközve véget ér

Még itt maradok, ha nem zavarok, mondod Homlokomon hangomba fulladva lüktet az ér, de hideg levegőt fúj be az ablak alatt a téli szél”

[heypssstwannabuysumsteel]

Egy kis update

hátha valakit érdekel mi a helyzet a középnyugaton. a héten ide is megérkezett a para, bár nem annyira még mint az euban a hírek alapján, zsuzsó hétfőtől home officban van, nekem mától zárva az étterem, bezártak a könyvtárak, mozik, nagy része az éttermekneknek és a kocsmáknak is, bár curbside pickup van (főznek továbbra is és az éttermen kívül tudod átvenni elvitelre). jelenleg 24 fertőzőtt van, nagyrésze itt a megyében (érthetően, mert itt a legjobb a kórház az egész államban, meg a nagyrésze innen mentek egyiptomi hajókázásra). épp springbreak van, de az egyetemek nem nyitnak már ki ha vége, ott távoktatással megy tovább a dolog, ami érdekes, hogy a többi iskola sem nyit ki, viszont ott nem lesz. az emberek itt is a retyópapírt rabolták le előszőr, aztán jött a tészta, a tésztaszósz meg a konzervek, kíváncsian várjuk mi lesz a következő áldozat. két hete beszéltünk egy román fickóval, aki itt él már tizenöt éve, büszkén mesélte, hogy épp aznap vásárolt be 1000 dollár értékben és mindet el is rejtette a környéken lévő kabinjában a föld a lá. mikor viccesen megkérdeztem, hol van a kabin, mert akkor tudom hova kell menni mikor gond van, a 6 éves fia jegyezte meg, hogy előbb át kell majd verekednem magam 22 ezer töltényen és 3 harcikutyán. néztem tegnap egy kis helyi híradót, érdekes volt, hogy pár államban már felállítottak ilyen mobil szűrőállomásokat, olyan mint egy drive thru, behajtasz, ki se kell szállnod, letesztelnek, és postán majd megkapod az eredményt. a híradó szerint 4 óra alatt több mint 500 embert teszteltek le tegnap, szóval elég hatékonynak tűnik. és ahol ezt bevezették, ha jól tudom ingyenes is.

nbcnews.com

közben én még mindig várom a munkavállalásit, ugye alapból három héttel később tudtuk csak beadni, mert akitől a bevándorlós papírt kellett volna megkapni az igényleadáshoz az azt mondta ez nem az ő dolga, aztán kiderült hogy mégis. dec elején aztán beadtuk, jan 28.-án le is járt, közben visszamentünk két hétre magyarországra (ha egy hónappal később megyünk már nem tudtunk volna visszajönni), feb 7.-én elvben küldtek egy papírt, hogy valamit nem küldtünk el, de ezt elhagyta a pósta, és enélkül nem tudtuk mit kéne még pótólni, mert persze ez az egyetlen amit itt online nem lehet intézni (személyesen sem) csak postán. szóval várnunk kellett feb 22-ig és csak utána lehetett újraigényelni az elveszett papírt, hogy egyátalán tudjuk mire van még szükségük (hozzáteszem, hogy az amit pluszban bekértek tavaly sem küldtük el és simán megkaptam). erre vártunk még egy hetet, mikor megjött aznap küldtük is vissza, aminek két nap alatt ott kellett volna lennie, de egy hét után inkább elküldtük még egyszer hiper szuper ajánlottal 30 dollárért, mert a pósta nem tudta megmondani, hol van és mikor ér oda. ezután ha lesz bármi most már mindig inkább kifizetem azt a harminc dollárt, azért nem is jutott eszembe, mert az utóbbi két évben mindkét alkalommal, gond nélkül lezajlott az egész folyamat. szóval március 12.-én befogadták a cuccot és most már csak rajtuk múlik, mikor küldik, remélem nem zárják be a bevándorlási hivatalt a vírus miatt, amíg meg nem kapom. szóval én már egy hónapja önkéntes karantéban vagyok, nem annyira tölt el örömmel, hogy még legalább egy hónapig nem fogok tudni dolgozni. egy részt már egy hónap kiesett fizu, bár ez egyelőre nem olyan vészes, inkább a tehetetlenség, hogy nem tudok semmit csinálni csak várni. mindezt nem panaszkodásképp mondom, csak azért hogy itt is tud bukdácsolni rendesen a burökrácia, járvány nélkül is. mikela mesélte bent múlt héten, hogy neki van egy barátja, akinek elhagyták a papírjait és 8(!) éve jár a bíróságra emiatt, szóval azért ez még nem a világ vége. meg ha meglesz a papír esetleg mást tudok majd csinálni, addig se itthon ülök.

amúgy ami teljesen pozitív, hogy azoknak akik kiestek a munkából a szolgáltatóiparban, igényelhetnek soron kívüli munkanélküli segélyt, ami nem tudom mennyi (ugye ezt is akkor tudom majd ha lesz papírom), de legalább valami, nálunk nagyrészt 20-30 év közöttiek dolgoznak, sok egyetemista, gondolom nagy segítség nekik. plusz a cég továbbra is fizeti a tb-t mindenki után, ami szintén jó.

szóval most megpróbáljuk lefoglalni magunkat, szerencsére jön már a jó idő, biciklizni lehet menni ha nem fúj a szél, zsuzsó tud nekem privát jógaórákat tartani, főzünk minden nap (mondjuk azt eddig is), van idő elolvasni a felhalmozódott könyveket és óriási szerencse, hogy zsuzsó tud itthonról is dolgozni és legalább ő kap fizut, mert így ha az alapellátások megmaradnak, mi gyakorlatilag bármeddig ki tudjuk húzni.

meglátjuk mit hoz a következő két het, esélyes, hogy ha nem változik semmi, mindketten nézünk valami önkéntes munkát, ha beindul a dolog, a kórházban tuti keresni fognak embert, itt azért van védőfelszerelés, mi meg maximum csak egymást tudjuk megfertőzni.

wuki meg egy kövér szart sem ad az egészre.

[kitermelmenyeim]

János jelenéseiből

Éhes a blokkok bordáira tapadt rózsaszín rágó-ég Éhes a ritmusra megőrülő minden kis szögletet betöltő holtfáradt csütörtöki szeretkezés, az augusztusban összeizzadó csípők szegényes mocsártánca, ahol a széleken az orgazmus csak mint ellustult lidércfény dereng fel a borszagú alkonyatban. A félrevert pestisharangok tébolyodott kacagását idéző fehérzaj kiömlik a képernyőkből, Éhesen sodródom én is a telefonfülkék piramis-emlékművei között Pizzarendeléstől és teoretikus vitáktól kiszáradt torokkal végigüldözök egy korsó habzó sört a Kossuth utca Everest-lejtőjén, Megállunk dohányozni az ellenszélben, a szemem hipochonder kipirosodását a részegek jeges-prófétai mosolyával nyugtázva, tudva hogy most tudom, de holnapra elfelejtem hogy ez csak a füst. Csak füst és szél. Oázisfétisben lángoló cukorfoltos lányszoknyák kertekben égő gumiabroncsokon sülő hús a borotválkozó és visszapillantótükörben megelevenedő macskaszerű vonások... Egyre hangsúlyosabban uralkodik el bennem a hiúz. Vihar uralkodik a partokon, Ki be mászom a lezárt parkba és múlnak gúnyosan a kurva évek                               MERT EZ ITT                                KÖZÉPKELET EURÓPA Elirigylem a sörösflakontól az örökkévalóságot ahogyan nyikorogva a halott utcaseprőszakma szemébe nevet, jószerencse és októberi szél fúj be a melegen és nyirkosan csillámló kocsmák atrófiás kis barlangjaiba, ahol tíz percre te is lehetsz tengerész. Gyűrött és szennyes arcú galibakirály véres szemekkel bután és fókuszképtelenül mint egy bivaly imbolygó súlyos fejjel keresi a tekintetemet, roppant markában a két legprofánabb dolog, a söralátét és a halálfélelem recsegve összemorzsolódik, fején látom derengeni a koronát, vagy csak a molyhós villanykörtén lekaparhatatlanul tapadó koszfoltok színháza vetíti a falakra perverzen összeolvadó rémálmait és utópiáit, és KEDVEM VOLT felkiabálni és munkásdalokat énekelni, de bajuszom felmeredt, bundám megborzolódott, pofám remegő telhetetlenséggel szétfeszült, körömágyaim zsibongva húzódtak félre karmaim elől, és az ócska szekrény tetején termettem, hisszegve iramodtam ki a pállott és gőzölgő utcára, kiáramlottam mint egy lidércnyomás, és kivertem a kezedből a maradék buboréktalan sört, a kongó üveg nem pattant szét a hullámzásba fagyott betonon, de fel nem vettük, mert akkor még térdre találunk esni a teremtő színe előtt, otthagytuk, az út mellett, “hogy bassza meg az isten.” Ó, ekkor még viccnek hittük az eljövetelt. Nem gondoltuk, hogy egy zöldfényű üveg ítélet lehet.

[enmegkeresemabajt]

Csak én érzem hogy fúj a szél,

Legtöbbször amikor másoknak süt a nap, bennem szakad az eső.

Óceánok csapnak össze a gyomromban, hogy hajnalban majd vízeséssé váljanak

És felkeltenek a mély rémálmaimból, ahol már tombol a vihar.

Általában ezért fázom reggelente, remegek és mindig elfelejtem hogy semmi sem változik meg attól ha a lábam nem lóg ki a takaró alól.

De veled takaró nélkül álmodom a legszebbet,

Biztonságban érzem magam.

[marnemvagyunkaregiek]

Csend volt, egyedül a néha elsuhanó autók keltettek egy kis zajt ebben a tavaszi éjszakában. Nem fújt a szél, a levelek sem susogtak, az állatok arra a belátásra jutottak, hogy jobb ilyenkor már nyugovóra térni. A tó is most kifejezetten csöndes volt, a horgászok már rég elmentek haza. Furcsa volt ez az új város, valahogy más perspektívába helyezte az emberi létet, tudat alatt. Csak mi voltunk ketten, egy pléden fekve, lepedővel betekarózva, az égbolt alatt. Egymást melegítettük, mert nagyvárosi voltunk miatt egyikünk sem konyított a tűzgyújtáshoz, és mivel tiszteltük a természetet, nem szerettük volna egy véletlen folytán elpusztítani azt. Egy nem éppen kiváló minőségű bor mellett halkan diskuráltunk az élet dolgairól, olyanokról amikről másokkal nem tudnánk beszélni, viszont ez tökéletes momentumhadnak látszott ilyesféle kinyilatkoztatásokat tenni.

Ő később belekezdett egy mondókába a csillagképek manifesztációjáról, amit valahol még a néhai nagyanyja otthonában hallhatott sok-sok évvel ezelőtt, gyermekkorában, ez volt a hagyatéka. Már akkor is érdekelte az űr, és órákon keresztül tudott volna mesélni a különböző csillagképről. Kiskorában fluoreszkáló ötágú matricák voltak a szobája plafonján, és hét évesen kapta meg az első csillagvizsgáló távcsövét.

Kicsi szekér, nagy medve,

Az embernek van jókedve.

Tájékozódj égbolton,

Ez segít az utadon.

A rövid versike hallatán mosolyra húzódott a szám, és elkezdtem bámulni az orrom előtt ülő végtelenséget. Mindig is szerettem, ha mesélt, ha kibontakoztatta a lelke mélyén elő kisfiút. Régóta ismertem már ekkor, és bőszavúságának eredményeképpen gyakran elkondolkodtam. Elmondtam neki, hogy sosem hittem a halhatatlanságban, minden véges, mert ilyen a világ, képtelen vagyok hinni benne, de ő csak megvonta a vállát erre. Sosem ijesztette meg a határtalanság, egész életében próbált minden húrt a lehetségesig kifeszíteni, és általánosságokon túllépni, és felülkerekedni önmagán és másokon egyaránt. A realitás mindig is csak egy bizonyos mértékig volt benne elérhető. Volt amit sokszor hajtogatott. Az univerzum gyönyörű. Minden nemében. A világ is. Ez a város. A vidék. Az éjszakai fények, ahogy az arcomon játszottak. Eltudtam veszni ezekben a szép gondolatokban. Szerettem őt, ahogyan azt is, akivé miatta váltam, amiért általában minden előremutató lehetőséget megragadtunk amit tudtunk. Tele voltam élettel, vele. Jelenleg is egy alternatív helyre dimenzionáltuk magam, belemerültünk a képzeletbe.

Egyszer csak halkan megszólalt, figyeljek. Elszeretett volna mondani valamit ami régóta nyomta a lelkét. Mostanság eléggé lefogyott, és az életkedve sem a ugyanaz már, szóval lenne valami fontos. Beleéléssel kezdett mesélni a kvantumpozícióról, a minden kezdetéről, az ősrobannásról, az univerzum folyamatos tágulásáról, a csillagok születéséről és arról, hogy hogyan alakult ki az élet. A tudása ebben a témában valószínűleg jóval meghaladta egy átlag hobbicsillagászét, a legapróbb részleteket is megjegyezte különféle könyvekből, cikkekből, filmekből. Aztán mesélt a mi napunkról, de ez a történet valahogy már más volt. Alig hallhatóan, szakadozva beszélt, mintha valami ráült volna a mellkasára. A nap egyszer szupernovává nő, és elpusztítja saját magát, és mindent ami él, nem lehet ellene mit tenni.

Rövid szünet, épp beleakartam kérdezni a negatívitásába, amikor valami borzasztó dolgot kezdett a fülembe suttogni: beteg vagyok, két hetem van hátra.

Megállt bennem az ütő. Dühös lettem, hirtelen levert a víz és elfehéredett az arcom, megszólalni sem tudtam, pedig ebben a helyzetben igen fontos lett volna mondani valamit. Nem értettem, hogy az ember aki mindent megszokott velem osztani, ezt miért nem tette. Aztán elfogott a felismerés, annak a felismerése, hogy ennyi volt, talán megéli nyár elejét, és itt hagy, örökre. Haragudtam rá, előbb is elmondhatta volna, hogy oda tudjak rá figyelni jobban, törődni akartam vele mindig is. Patakzani kezdett a szemem alatt, és nem volt vége, csak folyt. Képtelen voltam racionálisan gondolkozni az elkövetkező rengeteg pillanatban, hitetlenkedve és annak reményében fordultam felé, hogy ez nem igaz, de még sosem volt ennyire igaz ezelőtt semmi sem. Ránéztem, és nyugodt volt, halálosan nyugodt, talán túlságosan is ilyesztően. Leesett a szívéről ez a teher, végre. Csak egy halovány mosollyal nézett rám, szomorúan mondta, hogy ne aggódjak miatta. Már régóta tudta, beletörődött. Engem nem akart kellemetlen helyzetbe hozni, mert szerinte mindig is túldramatizáltam az efféle dolgokat, ő pedig nem igazán kedvelte amikor olyan voltam. Olyankor féltett, sosem akart csalódást okozni, mindig előtérbe helyezett. Ő, aki mindig vidám volt, elkezdte a legrosszabb dolgot ecsetelni amit valaha hallottam tőle. Kimondta, hogy mi a végakarata, hogy mindenét a rászorulóknak adná, benne van az adakozás, kivéve a közös nyakláncunk másik felét, amit még tőlem kapott tíz évesen karácsonyra, az az enyém, hogy ott legyen velem mindig. Az utolsó kívánsága pedig az volt, hogy vissza szeretne jutni abba a planetáriumba, ahová sokat jártak a mamával, megmutatná.

Ülünk egymás mellett, hallgatjuk a fickót, aki kimérten és érthetően magyaráz, miközben a fejünk felett váltakoznak a különböző különös képek és alakzatok. Ő néha-néha hozzá tesz valamit. Érdekes, ez az egész, a kezdet és a vég, az alfa és az omega. Irónikus, hogy a legmodernebb földi technika ad földönkívüli élményt, magyarázza. Kezdem megérteni, hogy mit szeretett eddig ennyire benne, és örülök, hogy eljöttünk. Ez volt a hely, ahová menekülhetetett a valóság elől, ahol önmaga lehetett, és most engem is beengedett. Balanszban van minden,a hangok, a látvány, az érzések, az ő nyugalma, az előadó beszédének monotonitása, a körülöttünk lévő emberek figyelme, kivéve én: múlthéten szombaton végig rajta járt az eszem. Fogja a kezem, és lágyan simogatja az ujjaim, miközben a fejem a vállán pihen. Végig letört voltam, ő nem, őt még nem láttam ennyire emberinek, sosem. Nem foglalkozott a kialakult helyzettel, elegedett már mindent, a múlt sérelmeit, a szívdobogásokat, és a fáradt délutánokat. Elérte a lelki békét, a nyugalmat, amit csak tudott. És próbált engem is kiengesztelni.

Az öreg csillagász a végről magyaráz. Meglep, hogy ő nem szól hozzá jó szokásának híven. Már nem ér hozzám, és én sem vagyok rajta. Alszik. És álmában mosolyog. Meghitt egy pillanat. Az előadásnak mindjárt vége, és haza kéne indulni. Viszont képtelen vagyok most felkelteni ezt az angyalt. Gondoltam, kicsit még maradjunk, mert ez tökéletes alkalom az elengedésre.

Fél órája csak vagyunk egymás mellett, én is mát eléggé fáradtnak érzem magam, lassan menni kéne. Kényszert éreztem hozzáérni, mindig szerettem érezni a bőre puhaságát. Furcsállom a csöndességét, egyáltalán nem jellemző rá, de elfogadtam, hiszen ez az ő napja, szeretném ha jól érezné magát. Próbálom megszólítani, de nem válaszol. Megsimogatom az arcát, de nem reagál. Nem ébred, hideg a teste, és nincsen pulzusa sem, csak egyhangúan csukott szemmel létezik. Arcon csap a felismerés, segítségért próbálok ordítani, de megakad a nyelvem, sírógörcs jön rám, felállok és összeesek a padlón, miközben folyamatosan próbálom ébresztgetni, de semmi haszna, nem mozdul, csak ül és mosolyog, egyenesen az ég felé. Sietve jönnek az alkalmazottak megnézni a zaj forrását, hogy mi lehet a baj, valaki fut hányni, de többen azonnal hívják a mentőt, megkéne menteni, mégsem jó egy ilyen hír a helynek. Többen körülálljuk, elment, elment és közben végig vele voltam. És nem tettem semmit, talán ezt akarta. És sokáig kísérteni fog ez a pár perc, és mindenkit is aki itt volt. A halála pillanata. A megnyugvásáé.

Június van, éjszaka, és én kinn fekszem egyedül. Pár hete jelentették be, május 31-én, hogy felfedeztek egy új csillagot, pont a temetése napján. Azt hajtogatom magamban, amit még azon a bizonyos éjszakán mondott.

Kicsi szekér, nagy medve,

Az embernek nincs jókedve.

Tájékozódj égbolton,

Ez segít az utadon.

Néha úgy érzem, hogy folyamatosan vigyáz rám, olykor hallom szavait amit közel fúj hozzám a szél, de amilyen gyorsan jöttek olyan gyorsan el is illannak, viszont bennem megmaradnak, örökre. Ő volt az én egyetlen galaxisom, és keringeni fogok benne, amíg tehetem.

Azt hiszem, már egyre jobban hiszek a halhatatlanságban.

[meghasadtam]

néha, mikor a szél fúj azt kívánom, bárcsak belemászhatnék hogy oda vigyen, ahová csak akar becsukni a szemem és csak vágtázni és megkérni, hogy dobjon a tengerbe ahol csak süllyedek és nem csüggedek

meghasadtam