#Züllik | Explore Tumblr posts and blogs

aretsorozat · 7 years ago

Text

A Rét XXXIV. epizód - 2. buborék

Kecskés ügyvéd meghozza Hubának a számítógépet. Vilmos őrnagy végre utoléri Hartait, avagy Turcsi tank egyéves szülinapja. Déneséknél bizalmi a válság. Végre újra BB-system próba! Kelen úr is szabadlábon. Kertai úr dr. Kecskéshez fordul.

- Nahát, tudod, Huba! Azért egy kicsit hálásabb is lehetnél a drága jó ügyvéd úrnak, Huba!

- Mért?

- Ugyan, Valéria néni, ez igazán nem szükséges.

- Már hogyne lenne szükséges? Huba! Mondjad szépen Kecskés úrnak! Nagyon hálás vagyok, ügyvéd úr.

- De mért?

- Mert így illik és mondjad.

- Hálás vagyok.

- Hát milyen szép izét kaptál, nézzed! Mi is ez, mit tetszett mondani?

- Laptop, csókolom.

- Na! Láttam már ilyet én is. Csak nem ilyen szépet. Nézd, Huba, ez milyen szép fekete. A Dokié a magánrendelőjében olyan vajszínű. Szóval olyan piszkos fehér. Nem piszkos, dehogy, csak a színe. A Doki rendelője az olyan tiszta, hogy nincs az a baktérium vagy vírus, aki ott egy percnél tovább bírná. Szoktam is mondani annak az áldott szent embernek, meg a még nála is angyalibb feleségének, itt aztán mindig rend van, doktor úr. De most nem erről van szó, hanem rólad, Huba.

- Hagyjál már békén, Vali!

- Mi?

- Mondom!

- Tetszik ezt az ügyvéd úrnak hallani?

- Valéria néni, néhány szót majd Hubával is kéne ám beszélnem.

- Hát tessék csak.

- Szóval, Aura úr. Akkor megmutatnám, hogyan kapcsoljuk be.

- Tudom én azt, nem vagyok tök homály, he.

- Ja, az jó. És akkor használni?

- Azt is.

- Szuper. Tehát majd rámegy a játék ikonjára, kattint kettőt, és maga már regisztrált is. Mivel van benne egy erős wifi. És magának nem kell külön mindig bejelentkeznie, mert maga tesztjátékos. Ez is világos? Magának a játék igyen van, sőt, amennyit használja, annyit még fizetünk is. Mintha órabérben lenne.

Érti, kérem?

- Mondom, hogy nem hülye vagyok, csak józan!

- Ajaj.

- Ne beszélj így a jótevőddel, Huba.

- Már mért lenne ez a jótevőm?

- Mert órabéres munkát ad neked.

- Ja!

- És milyen kényelmeset, mert ráérsz dolgozni. Kecskés úr! Ha az unokaöcsém nem hajlandó eléggé hálás lenni, akkor majd én.

- De magának tényleg nem szükséges, Valéria néni!

- De! Szükséges. Viszont ez tényleg elviselhetetlen, ha józan. Vagy ha másnapos. Illetve másnaposan józan. Mert én ezt itt vagy részegen látom, vagy bunkónak. És el tetszik tudni képzelni az életünket, hogy itt már csak akkor van viszonylag béke és nyugalom, ha ez részeg? Illetve, amíg lent züllik a Tokajiban. Vagy a kisközért előtt. Az még jó lenne, de akkor meg szorongok tőle, hogy mikor ér haza. Hát ha én azt sejtem, hogy a Huba egy ilyen, és nem akar megváltozni, és már arra se veszi a fáradtságot, hogy megígéri…

- Vali, csak egy percre fogd be az arcod!

- Huba, te így nem förmedhetsz.

- De.

- De nem!

- De pedig.

- Tetszik látni, ügyvéd úr? Erről beszélek.

- Tehát Huba. Egy óra játék úgy kétezer forint.

- Rendben.

- És ezt mi fizetjük magának.

- Még szép.

- Hát így becsüld meg magad, Huba!

- De csak akkor fizetünk, ha naponta legkevesebb tíz játékot, vagy három órát a Hell Combatban van.

- Értem.

- Csalni nem tud, és ha direkt hajt a Game overra, lebukik, mert a maga gépét is figyeljük.

- Akkor kapják be, nem játszok!

- Huba!

- Nézze, barátom, ha belejön, egész szép havi fizetést össze tud így brusztolni.

- A Pokolban?

- És ha visszajut a kapun, magát is megilleti a főnyeremény.

- Az mennyi, ügyvéd úr?

- Egymillió.

- Úristen! Most rögtön kapcsold be azt a kütyüt, Huba!

- Előbb adjál pénz, hogy ihassak valamit!

- Hallja ezt, ügyvéd úr?

Kecskés doktor hallja. És el nem tudja képzeli, hogyan lehetett szegény Huba a kiválasztott. Hiába is idézett a Hegyi beszédből. Bár isten útjai, mint tudjuk.

Viszont ez Hartai úrtól egy pokoli tévedés lesz újra. Bár, ami őt, mármint Kecskés urat illeti, van az a pénz…

EGYSZERŰ SZERKEZET

- Látja, őrnagy?

- Mit kéne?

- Hogy Turcsi mennyire egyszerű szerkezet.

- A Turcsi.

- Így hívom.

- Tudom.

- Honnan?

- Ahonnan mások: mindenütt így hívja.

Hartai és Vilmos őrnagy a T-34-esben ülnek. Hartai a vezetőülésben, Vilmos lehetne a géppuskás. Mármint ha csatába indulnának. De szerencsére nem mennek sehová. Az ártatlanságig lefegyverzett páncélos a helyén parkol, a H’ka székháza előtt, egy külön csak neki lebetonozott, aztán kockakővel felrakott placcon. Hiába, akit a főnök kedvel, azzal gondoskodva van, precíz germanizmussal megfogalmazva.

De Turcsi is imádja ám Hartai urat. Még szép. Ő hozta ki osztrákban egy bontóból. Ő vitette el egy spéci restaurátorhoz, aki szebbé, jobbá varázsolta, mint újkorában volt. Így hát Turcsi érzelmei, mint menhelyből kimentett eb az új gazdához. Így aztán, amikor az átokozott büdös piti bunkó bűnöző Kelen Béla tavaly október 23-án, csaknem egy éve megcsaklizta őt a Hyde –pad térről és elcsörömpölt vele az őrsi illegális fémfelvásárlóig, bizony megszállta őt a tehetetlen rémület, hogy mégis csak darabokra lángvágózva, és aztán az öntödében végzi.

- Egyszerű és nagyszerű, akár Kalasnyikov – folytatja a megpedzett témát Hartai úr, miközben ábrándosan néz ki a vezetőnek hagyott ablakrésen.

- No igen…- hümmög egyet Vilmos.

- Tudnak ezek a ruszkik, mi?

- Azok tudnak.

- Jobban is csípem őket, mint a jenkiket.

- Aha…

- Addig volt itt rend, amíg itt voltak.

- Ideiglenesen…

- Lennének még, nem ugrálhatna az a sok tahó kis geci.

Te se, mondjuk, gondolja Vilmos őrnagy, de úgy dönt, nem ezen a téren nyit frontot, inkább a tárgyra tér. Ha már hajlandó végre szóba állni vele a nagy ember. És nem az ügyvédjét küldi, vagy egy orvosi igazolást, mért nem képes megjelenni a tanúkénti kihallgatáson. No és így aztán, ha a Turcsiban, hát akkor a Turcsiban. Úgy se látott még élőben belülről tankot. A legendás T-34-est meg pláne megnézi magának. Tényleg egyszerű és nagyszerű gépezet. Bizonyos tekintetben sajnos. ’956-ban talán jobban jöttünk volna ki a balhéból nélkülük…

No de tényleg nem azért ücsörög itt, hogy például ezen morfondírozzon.

Mi lett volna, ha…

Apropó. Mi lett volna, ha Hartai úr nem raboltatja el Kelen Bélát?

Na, itt az idő ezt megtudni.

- Hartai úr.

- Igen?

- Akkor feltennék önnek néhány kérdést.

- Csak nehogy megint olyasmibe fusson bele, mint amikor legutóbb afférunk volt! – céloz a bulldogpofa arra az esetre, amikor letartóztatta Ónagy Jenő meggyilkolása miatt. Az tényleg nagy pofára esés volt, pláne szakmailag, és pláne, amikor épen és röhögve került elő a lopótök fejű áldozat…

- Igyekszem.

- Akkor kérdezzen.

- Ön ugyebár ismeri Kelen Bélát.

- Nem én.

- Kelen úr azt állítja, hogy ez nem így van.

- Mert ki az a kis fasz?

- Honnan tudja, hogy kicsi?

- Ez keresztkérdés volt?

- Kelen úr lovasította meg ezt a tankot tavaly ilyenkor.

- Igen?

- Ezt bevallotta.

- A rohadék.

- Na most Kelen úr azt állítja, hogy bosszúból maga őt két ízben is el akarta raboltatni.

- Hülyeség.

- Első ízben tavaly szilveszterkor az Őrsi út végén található Trafóházból, ahová Kelen úr egy darabig eljárogatott, mivel szeretett a nagyfeszültség közvetlen közelében időzni.

- Furcsa egy mánia…

- Másodízben húsvétkor, ugyanonnan, az elrablása sikerült.

- És nekem ehhez mi közöm?

- A két hulla, akit ez a két akció termelt, az ön testőrei voltak.

- És?

- Az ikrek.

- Kár értük, jó srácok voltak.

- Na most idén húsvét szombatjának hajnalán Kelen úr állítása szerint

ön és a testőre éppen a lassú halálra kínzásához készülődtek, aminek első lépéseként lecsíptek a jobb füle cimpájából egy darabot, minek előtte többször súlyosan megverték, és az arcával törölték fel a saját húgyát is.

- Hogy ez a kis patkány miket talál ki.

- Ez megtörtént, Hartai úr. Az ön székházának egy alagsori helyiségében

a nyomrögzítők azonosították Kelen úr ujjlenyomatát, vérét, húgyát, szarát, lábnyomait. Mi kell még?

- Nekem semmi.

- Kelen úr ott volt, ez bizonyos.

- Nyilván szegény srác akart bosszút állni rajta a tesója haláláért.

- Mert maga nem volt ott.

- Bécsben voltam.

- Tudom, igazolták az alibijét.

- Nos, akkor?

- Maga nem akart bosszút állni a Turcsi miatt?

- Én bízok a maguk munkájában.

- Ezt nem mondja komolyan.

- De. Most mondom.

- Rendben. Egy kérdés marad. Szilveszterkor az első iker mért akarta begyűjteni Kelen urat a trafóházból?

- Ezt bizony tőle kéne megkérdeznie.

- A halottól?

- Attól a kis rágalmazó faszszopótól, őrnagy.

- Most nem tehetem. Bevitték a diliházba.

- Na, ott a jó helye. Remélem, ott is döglik meg.

- Á, holnap kijöhet.

- És megy vissza előzetesbe?

- Tőlünk is szabadul, egyelőre.

- Hogyhogy? Ellopta a tankomat!

- Az nem elég az előzeteshez. Védekezhet szabadlábon.

- Megölte két emberemet.

- Arra viszont nincs se indíték, se közvetlen bizonyíték.

- Akkor basszák meg.

- Csak azért szólok magának, mostanában nehogy valami baleset érje.

- Engem?!

- Ugyan már! A gyanúsítottat.

OTT TÁMAD A KANÖRDÖG!

Naná, hogy már a kis Déneske is a Hell Combatot nyomatja.

Hiszen már másodikos nagyfiú, és kábé ötször többet tud a való világ virtuális oldaláról, egyszerűen fogalmazva a számítógépről, mint anyuka és apuka együtt.

Bár ha nézzük az ötös szorzót, az úgy se lesz sok. Gittát ez sose érdekelte, Dénes úrnak pedig bőven elég a legegyszerűbb windows is a munkájához. Már amikor van neki munkája, ugye… Most éppen nincs, és ettől még ingerültebb.

És ami még jobban nyomja, nem is engedheti meg magának, hogy ingerült legyen. Mire föl? Ugyebár.

De most jobb is, hogy Déneske a Pokol legmélyebb bugyraiból küszködi fel magát, így aligha figyel arra, amiről a szülei motyognak. Már csak azért így, hogy ne hallja a gyerek.

Mert Dénes úrnak csak böki a horpaszát az, hogy…

- Csak meg kéne nézetni azt, Gitta.

- Mit nézzenek meg?

- Hát a DNS-est, vagy mit, érted.

- Nem értem, Ede.

- De. Érted te.

- Nem, Ede, nem értem.

- Akkor…szaggatsz a pörkölthöz nokedlit?

- Nem.

- Nem?

- Nem.

- Mért nem szaggatsz?

- Mert nem pörkölt lesz, azért.

- Nem?

- Nem.

- De akkor mi fő ott abban?

- Majd szalontüdő lesz.

- Az?

- Az.

- De mért az?

- Mert az volt leárazva a hentesnél, Ede.

- A tüdő, Gitta?

- Az.

- Hát ha az, akkor a tüdő is jó. Jó hát. Naná, hogy jó az. És akkor ahhoz nem jó a nokedli, világos.

- Ahhoz a zsemlegombóc jó.

- Na, az a jó hozzá. Akkor azt csinálsz?

- Nem.

- Nem?

- Mért nem, ha az a jó?

- Mert csőtészta lesz.

- Az mért az?

- Mert lusta vagyok a gombóchoz, azért! Baj?

- Baj? Dehogy baj. A csőtészta is jó hozzá. Persze, hogy jó.

- Akkor jó.

Úgy tűnik egy percig, ebbe így meg is nyugodtak. Eduska nagyot nyögve pusztul meg a Pokolban. Azaz azt ott nem lehet, mert az már megpusztult, aki ott van, vagyis regisztrált a játékban és belépett a kapun, mintha csak Vergilius várta volna egy csokor virággal, vagy egy zóna adag szalontüdővel. Vegyed, egyed, aztán lépj be, és hagyj fel minden reménnyel. Eduska persze nem hagy fel. A Pokol legmélyebb bugyrában újra eszmél az ikonja, egy szőke kis herceg, és nekikezd a brusztnak. Hadd játsszon, nem? Pedig minden új play kétszáz forintba fáj majd, ha megérkezik a internetszolgáltató számlája. De ezt így még se a papa, se a mama nem mérte fel, mivel ebben a műfajban még senki nem volt additív a családban. Bezzeg a csajozásban. Vagy a pasizásban. Amióta Ede apu elkalandozott azzal a vadászgörény nénivel. Vagy mi a rendes neve.

Bár az most már kit érdekel, ha szakítottak?

- Szóval akkor nem nézeted meg?- Dénes úr csak nem nyugszik.

- Mit?

- Hát a DNS-t, mondom!

- Hogy?

- Hát hogy?

- Pont azt kérdezem, Ede. Hogy?

- Hát hogy…úgy hogy…bemész, azt úgy.

- De hová megyek be, Ede?

- Azt én nem tudom, Gitta. Ez olyan női dolog.

- Mi? Hogy kitől van a gyerek?

- Az nem. De a nőgyógyász, gondolom, vagy nem?

- Nem!

- Nem?

- És szerintem nem is nézik meg.

- Nem?

- Amíg meg nem születik.

- Igen?

- Szerintem.

- De ha csak szerinted nem, attól még lehet, hogy megnézik, nem?

- Nem mindegy, Ede?

- Hogy kitől? Nem! De…azaz nem igen, de izé.

- Szerintem hagyjuk ezt a témát, Ede.

- Hagyjuk?

- Hagyjuk.

- Hát jó. De azért mégis kéne tudni, nem?

- Majd akire hasonlít, Ede.

- Igen?

- Igen.

- Az istenit, Gitta!

- A te hibád.

- Tudom.

És akkor itt vége van ám Dénes úrnak, mint a botnak.

És akkor még az is kiderül, hogy figyelt a gyerek, meg rákérdez.

- Anyu!?

- Igen, kisfiam?

- Kinek születik gyereke?

- Ó, hát… nem is tudom.

- Vigyázz, te! Ott támad rád a kanördög!- kiált fel az apa. És a játékban tényleg, hamm, már le is harapta szegény szőke herceg fejét, úgyhogy ennek a game-nak hamar over lett a vége.

ANYÁD BUZI!

Benjamint is megihlette a Réten kitört, pokoli őrület, a Hell Combat.

Az alagsori próbahelységben most ismerteti a szöveget Kisbabossal, Boglárkával és Izaurával.

És beszólt a Sátán

Nesze, itt az ágytál

Hallom, erre vágytál

Hogy ne legyen gondod

Elvégezni a dolgod

A játékod el nem rontod

Azzal, hogy kiűz szükség

A kakit, pisit tüstént

Ültödben megoldod

Otthagyni a gépet?

Öngyilkos merénylet

Valódi rémtett, mert

Game lesz az over, haver csávó

Ha nem figyelsz, ha elbízod magad

Hogy innen már jó

Kicsinál, ó

A legnyobibb ördög is

Hell a Combat, hé, hó

Aki játszik

Csak egyszer ronthat.

És kezdhet újat.

Benjamin felnéz a kockás papírból, a fogadtatás vegyesnek látszik.

Boglárka mosolya még csak-csak felfogható tetszésnyilvánításnak.

Kisbabos arca szürke a kialvatlanságtól, a szeme vérben úszik, talán nem is értette a szavakat, annyira letompult agyilag a folyamatos Hell Combattól.

Izaura mintha pókerasztalnál ülne. Ám így is érezhető a feszültség közte és „fogadott öcsikéje” között.

Benjamin vár egy percet, aztán elveszti a türelmét.

- Na? Lökjétek, milyen?

- Szar – ásít egy nagyot Kisbabos. Benjamin a lakonikusan tömör kritikától meghökken, ez nem jellemző a barátjára.

- Mi van?!

- Mondom.

- De mi az, hogy szar?

- Az, hogy szar.

- De hogy szar, ótvar gyerek, akkor azt mondjad!

Kisbabos csak a vállát rándítja, és megint ásít egy nagyot, a kezét se teszi a szája elé, annyira otthon van. Izaura viszont úgy érzi, rá kell szólnia.

- Lelátni a végbeledig.

- He?

- A szád elé a kezed, öcsi.

Kisbabos megbámulja a lányt, aztán direkt ásít még egyet, egyenesen Izaura arcába. Boglárka sietve sodorja tovább a megbeszélést.

- Tényleg olyan egy picit, mint egy reklámszöveg…

- Micsoda? Hogy vécére se jársz ki, annyira idióta vagy? Jól mondom, Ótvar?

- Azért hugyozni még kijárok, mocsok.

- Mert még nem kaptál egy ágytálat.

- Különben a saját kérómban akkor szarok magam alá, amikor akarok.

- Az nem a tiéd, hanem apádé- szól be ismét Izaura. Jé? Ez a nő veszekedést provokál minden áron? Kisbabos válasza ismét egy súlyos ránézés, azokkal a vérben úszó szemeivel.

-Attól az még Kisbabosé is- békítene ismét Boglárka.

Benjamin sértetten hajtja össze a kockás papírt, és dugja be a farmerja farzsebébe.

- Kár is volt rátok áldoznom a matek órámat.

- Mert akkor találtad ki?

- Akkor.

- Ja, hát úgy viszont zseniális a szöveg.

- Elkéstél a dicsérettel, csajszi.

- Rendben, akkor tényleg szar.

Benjamin úgy véli, ez nem volt vicces. Pedig de. Felkászálódik a gyümölcsös ládáról, a próbaterem legújabb luxuscikkéhez ballag, egy 150 literes hűtőhöz, külön mélyhűtő résszel, amit még szeptember elején mentettek meg maguknak a Réten esedékes lomtalanításkor Kisbabossal. Akkor még lehetett a leamortizálódott matekzsenire számítani, mivel híre-hava se volt még a Hell Combatnak. Na most, eme csodásan duruzsoló, az áramot két pofára habzsoló, határozottan korszerűtlen, ám korához képest fiatalos gépezethez hozzájutni, na az se volt ám könnyű. Először is felfedezni Őt egy giga kupac lom között.

Amilyen szerényen megbújt egy a belét lógató francia ágymatrac, kacska lábú székek, megvakult monitorok, és műanyag kacatok között. Másodszor eljutni addig a gondolatig, hogy régen kéne ám le a pinyóba egy hűtő a söröknek, meg ami még adódik. Harmadszor eljutni az elhatározáshoz, hogy tényleg. A negyedik lépés a kételyé volt. Vajon kell ez nekik, és ha igen, akkor a kiszemelt hűtő működik? Mert ha igen, akkor miért dobták ki? Mert mi van, ha megszerzik, cipelik vagy egy kilométert az utcán, lekínlódják az alagsorba, bedugják a dugót az aljzatba, és semmi? Bár szekrénynek így is megfelelne. Ám az ötödik lépés volt ám a legnehezebb. Megküzdeni a lomizós profikkal. Pontosabban azzal az egy darab, körülbelül száznegyven kilós úriemberrel, aki egy fehér műanyag kerti széken ülve őrizte a kupacot, mint ami már az ő klánjának elidegeníthetetlen tulajdona.

A fiúk tudták, hogy nyers erővel nem mennek semmire. Hivatkozván arra, hogy az utcára lehordott holmi egészen addig mindenkié, amíg valaki az adott tárgyra rá nem teszi a kezét, hogy „ez kell nekem, stipi-stopi!”. Mivel az igen nagydarab, sötétképű úr erre nyugodtan válaszolhatja, hogy van ám énnekem akkora tenyerem, ami nem csak ezt a kupacot, hanem még a következő lépcsőház előtt lévőt is bőven lefedi. Az azt következőt is. És ha nem hiszik, bebizonyítja mindjárt, csak mobilozik még egyet a kollégáknak.

Furfang kellett oda, kérem szépen.

Ótvar és Mocsok nagyot alkotott a műfajban. Imígyen: megkerülték a sorpanelt, és a játszótér felöli, hátsó bejáraton hatoltak be a lépcsőházba. Onnan sétáltak ki az utcára, mint akik bentlakók. Vitatkozást mímelve siettek a hűtőhöz, és emelték ki a többi lom közül. Akkor már emelkedett ám fölfele a nagydarab úriember a fehér kerti székről, ám nem annyira agresszíven, mint tanácstalanul.

Kisbabos fordul felé, némi magyarázattal.

- A’szonta ennek a buzinak az anyja, hogy ezt mégse dobják ki.

- Anyád buzi.

- Á, az én anyám nem buzi.

- De. Buzi.

- Bazmeg, én égek itt anyád miatt, nem te.

- Mert én nem égek, te hülye buzi!?

- Anyád buzi!

És ezzel az igen magvas és fordulatos dialógussal már ott is járnak a

bejáratnál, és Benjamin feneke már be is lóg a nyitott bejáraton át a küszöbön.

Közben a nagydarab kupacőr felmérte ám, mi a pálya, és ha mégis kell vissza a hűtő, akkor az méltányos dolog, az ellen a lomizás íratlan szabálya szerint nem ildomos fellépni. Viszont nagyon is ildomos feltenni a szokásos kérdést, mégpedig az előírás szerinte édeskés modorban:

- Valami más nincsen, főnök?

- Nincsen sajnos…- válaszol Benjamin őszintén.

- De felmegyünk ám szívesen érte.

- De nincs semmi.

- Vas, fém, rossz tévé, mosógép, ruhácska?

- Majd megkérdem a mutert még, jó?

- Kérdezzed, főnök!

Ezzel a nagydarab kupacőr még meg is tartja neki a bejáratot, hogy könnyebben cipeljék vissza a hűtőt. Fejtől-lábtól lépkednek, Benjamin levívja a liftet. Amikor megérkezik, beszállak, felmennek a hatodikig. Azért odáig, mert ott található a panelsor vészátjárója a másik lépcsőházba. Na most, onnan a másik lifttel le, a hátsó kijáraton ki, és már lehetett is fejhangon vihogni, kábé azzal az örömmel, mint amikor Ali babától végre megszabadult a negyven rabló.

Hát ezért annyira jelentős műtárgy a hűtő náluk. Aki ráadásul még működik is.

Úgyhogy bárki is hajította ki szegényt, egy bezöldült köcsög volt. Vagy annyira jól megy a dolga, hogy meg se érdemli.

-Na, innen vesz ki most Benjamin egy dobozos Kőbányait. És már becsukja a hűtő ajtaját, amikor kapcsol, nem lehet annyira megsértődve, hogy ne kérdezze:

- Ki mit kér? Sör? Víz? Kóla? Ropi?

- Ropi! Azt mért tartod a hűtőben?

- Azért, Izaura, mert van. És velem ne kötekedj, légy szíves. Arra nekem külön itt van a csajom.

- Nem vagyok a csajod.

- Látod? Mondom.

Legalább Izaura elmosolyodik végre.

Benjamin visszaballag a gyümölcsös ládához, leül, felbontja a sört, belekortyol, és amit nyer ezáltal, az ízlik neki. Ettől valahogy úgy érzi, rákérdezhet olyasmire, amihez rohadtul nincsen semmi köze, mi több, igazából nem is érdekli.

-És nálatok? Mi ez a feszkó?

De már meg is bánja a kérdését, ahogy Kisbabos és Izaura összenézek.

Nem éppen barátságosan, és nem is egyszerre. Aztán megkönnyebbül, amikor látja, erre a kérdésére egyikőjük se válaszol majd. Inkább füstölögnek magukban. Különben is tudja, mi van. Kisbabos beleőrült a Hell Combatba.

Izaura pedig egyre több időt tölt a szolgalmi soron, és utána se a Babos lakásba tér haza. Úgyhogy ennek a furcsa, hangsúlyozottan szűzies kapcsolatnak nagyjából ennyi. Pedig kár. Már az, ha végképp összevesznek. A lányt utána aligha látják itt sűrűn.

KELEN ÚR SZABADLÁBON?

- De én nem akarok!

- Előzetesben lévőtől ritkán lehet ilyet hallani.

- Akkor se!

- És nem tagadom, valahol jól is esik. A testület nevében mármint, hogy ennyire jól érzi nálunk magát.

- Na baszakodjon velem, őrnagy úr!

- Isten őrizz.

- Nagyon jól tudja, mért nem akarok.

- Be van tojva Hartaitól.

- Még szép!

- Pedig nincs rá oka, Kelen úr.

- Mi van? Eddig két bérgyilkost küldött rám!

- Az ikrek nem voltak bérgyilkosok.

- Maga szerint a kismadár csipkedte le a fülem cimpáját?

- Nem tudok olyan madarat elképzelni, akinek lenne ehhez gusztusa.

Még dögevőt se.

- Vicces.

- Nézze, Kelen úr. Vallja be azt a két gyilkosságot is, és akkor ígérem, bent tartjuk. Sőt! Szíjon viszik át innen, és garantálok magának legalább tíz év fegyházat. Többet! Maga visszaeső. Talán meglesz a tényleges életfogytiglan is.

- Ez is vicces.

- Akkor mért nem kacag?

- Vádalkut kötöttük, nem?

- Velem?

- Én feltártam magának a teljes igazságot.

- Hogy maga bizniszelt a sátánnal?

- Így történt.

- Kertaival együtt?

- Kérdezzék meg tőle!

- A maga barátja nem együttműködő.

- Bezzeg őt bent tartották, pedig nem is akarta.

- Pedig a dili doktorunk azt írta ide, hogy maga ahhoz képest normális.

- Mihez képest?

- Narcisztikus, nagyzási hóbortban szenved, enyhén középsúlyosan antiszociális, és kora gyerekkori fixációja miatt muszáj megaláznia a nőket.

- Mi volt nekem gyerekkoromba?

- Verte magát a mama, Béluska?

- Engem?!

- Nem?

- Kézzel soha.

Ezen az emléken Kelen úr elborong. Vilmos őrnagy beteszi az elmeorvosi szakvéleményt a dossziéba. Aztán egy egészen kicsit megsajnálja az előtte búsongó kövér zsokét.

- Na jó. Higgye el, Hartaitól nem kell félnie.

- Csaléteknek kellek maguknak.

- Ha annak a főgengszternek van egy kis esze, úgy vigyáz magára, mit a hímes tojásra.

- Ja.

- Gondolkodjon, Kelen úr! Ha az elkövetkező négy-öt évben történik magával valami, mit veszünk elsőnek elő?

- De mért nem tartóztatja le? Elraboltatott!

- Nincs rá bizonyíték.

- Hogy a faszba ne lenne?! Az ő emberei…

- Az nem elég.

- Akkor… a kurva anyját a rendőrségnek!

- Miből gondolja, hogy a rendőrséget anya szülte?

- És ha pofán vágom magát, bent tart?

- Visszaadom és nem.

- Tanuk előtt vágom pofán.

- Ugyanaz a helyzet.

- Kimegyek az utcára, és a kapus előtt elkövetek valamit.

- Például?

- Levizelem a lába szárát.

- Jaj, Kelen úr, nem találna ki valami jobbat?

UHU MADÁR KECSKÉST FOGAD?

Kellett Vilmos őrnagynak Kertai urat emlegetni. Ha nem is ördögi, átutazó formájában, de megjelenik, amint éppen Kecskésnél csücsül, és pontosan ugyanazt kérdezi az ügyvédtől, mint amit az imént az őrnagy úr Kelen Bélától, noha nyilván nem ugyanabban az értelemben.

- Ügyvéd úr, nem találna ki valami jobbat?

- Lehetséges, kérem, de nem lesz olcsó…- érkezik rá rögvest a megszokott válasz. Kecskés az ujjaiból ácsolt tető fölött fürkészi ezt az isten barmát.

Vagyis inkább a teremtő emberhez is hasonlatos uhu baglyát. Most lehúzza egy valag pénzre, vagy hagyja őt futni? Pert indítani a rendőrség ellen jogtalan fogva tartás miatt?

Három hónapért? Hát…lehetne éppen, talán meg is érné, ha tiszta lenne az ügy.

De a játszótérrel megcsaklizott piros talicska? Aztán az a pökhendiség, ahogy a Tokaji Borozóban a magáénak állítja, és ezzel a H’aka székházi brutális és rejtélyes gyilkosság első számú gyanúsítottja lesz? És aztán a magyarázkodás?

És az a zűrzavaros história, hogy őt, isten ostoba uhu-baglyát, pont ebben a talicskában rabolták el és aztán tolták vissza az ufóban repkedő idegenek?

Hát már ezért a dumáért megérdemelt volna három hónapot. Igaz, nem előzetesben, hanem a zárt osztályon. Szóval komoly szakmai kihívás is lehetne, ennyi hendikeppel megszívatni a zsarukat. Egy-két éve még ambicionálta is volna az ügy. Ám az a kérdés, van erre neki energiája, kedve, ideje?

Talán tényleg fel kéne már vennie egy ügyvédbojtárt.

- Mennyire nem olcsó?- szívja magát tovább Kertai, és már se nem isten barmára, se nem a teremtő ostoba uhu-baglyára, hanem arra a békára kezd hasonlítani, akinek a szájába gonosz kiskamaszok égő cigarettát dugnak, azt akkor szívja szegény breki, szívja, amíg a végén: pukk.

- Nagyon nem.

- Mennyire nagyon nem?

- Nagyon-nagyon nem?

- Mennyire nagyon-nagyon nem?

Mondom, mint a dohányzó béka, Kertai se bírja abbahagyni, jobb lesz, ha Kecskés a hasára üt és közöl egy összeget.

- Kétszázezer a megbízási előleg, és ötven százalék a kártérítésből.

- És az mennyi lehet?

- Három hónapért? Ha nyerünk? Talán kétszázezer.

- Euró?

- Hol él maga?

- Hol élek?

- Az is forint.

- De én így mindenképpen bukok, ügyvéd úr!

- És én nem is akarom az ellenkezőjével áltatni.

Kertai bólogat, de legalább már ki is fújja a tüdejéből a levegőt, nem csak beszívja. A kipukkadás közvetlen veszélye elhárulni látszik. Most viszont lilulni kezd a feje. Máris stroke? Ne már! Mentőt kelljen hívni? De az még csak egy dolog. Akkor meg is kell várni a rohamkocsit, kaput, ajtót nyitni, aggódó képet vágni a mentőorvos úr és az ápolók előtt, megvárni, amíg Kertait ellátják, hordágyra rakják, érdeklődni, hová viszik. Egyáltalán kit kéne értesíteni? Van ennek az uhu bagolynak valami ismert rokona? Na, és ez így innentől számítva minimum egy óra. És Kecskésnek erre most aztán végképp nincs ideje.

Már rég azt a kis pöcs Benjamint kéne üldöznie a főnök határozott sürgetésére.

Hogy nincs az még elintézve? Úgy, hogy nincs! Tényleg föl kéne venni egy ügyvédbojtárt. Vagy inkább mindjárt kettőt. Anyagilag megengedhetné végre magának. Amekkora földbunkó ez a Hartai, olyan jól fizet.

No de mi a jó szómágia egy kezdődő storke ellen?

Pár megnyugtató szó hátha megteszi. Például, ha egyszerűen csak ennyit duruzsol biztató hangon, hogy:

- De nyugodjon meg, Kertai úr! Annyit nem ér az egész, hogy rosszul legyen tőle!

- És hogy a picsába nyugodjak meg?!

- Most mondtam, úgy, hogy belegondol: nem éri meg.

- De engem meghurcoltak!

- Ugyan már!

- Mit ugyan már?!

- És akkor mi van, ha nem jelentkezik önként Kelen úr? És nem igazolja magát?

Kertai úr! Magát akár el is ítélhették volna azért a gyilkosságért. Kapott volna legkevesebb tizenöt évet a különös kegyetlenség miatt.

- Mi van?!

- Na hallja, valakit elevenen szénné sütögetni…

- De az nem én voltam!

- Most már tudjuk. A rendőrség is tudja, az ügyész asszony is értesült róla.

- Elégtételt követelek!

- Drága uram, az imént tájékoztattam, hogy nem lesz olcsó.

- Ha a gatyám rámegy, akkor is!

- Ja, szóval elvi kérdés.

- Az.

Akkor dögölj meg. Kecskés doktor szívből megveti azokat az embereket, akik elvi okokból aljasok. A megítélése szerint az ilyen az emberi nem morális söpredéke. Ha valaki nem kéjvágyból, bosszúból, pénzért, vagy színtiszta elmebajból kifolyólag műveli a rosszat. Az rendben van, elvégre az ember esendő. No és miből élnének az ügyvédek, ha csupa jó ember élne a világban?

No de az elvi alaposok, na, azok a laposok. Laposabbak, mint a tetű.

Az ilyet nem lehet, hanem kötelesség kifosztani. Majdnem elvi alapon.

Bár ez inkább nevelő célzatú bosszúvágy, amennyiben lehetséges e két érzelmet összevegyíteni. És ugyan mért ne lehetne? Édes savanyú, mint a bambuszos csirke mézzel leöntve, apróra vágott ecetes bogyiszlói paprikával meghintve.

Az ám a kaja.

Amíg Kecskés doktor elképzeli ezt az ételt, már meg is nyomta a gépén a nyomtat ikont, és már jön is kifelé a megbízási szerződése Kertai úr számára.

Magyar állam, kontra uhu bagoly. Talán precedens értékű ügy lesz belőle, hogy lehet valaki egy ekkora lúzer.

0 notes