#Popzene

[eltiron2]

Imádom a popzenét, rengeteg zeneileg el nem ismert tehetség van benne.

Ez talán a legjobb első perc, amit valaha hallottam popslágerben; ami után jön, az felejtős tucatcucc. De a felvezetés az csodálatos, valahányszor meghallom, újra és újra meg kell hallgatnom azt a fantasztikus 50-60 másodpercet.

A zongora, a hangmérnöki munka és Morten Harket túlvilági hangja együtt... Óriási.

[meg-megbanom-ezt]

Nos, én sem értek a popzenéhez, de eszembe jut egy példa, ami talán ideillik.

Pár hónapja egy félórás csatlakozás miatt baszódtam a vasúti restiben, amikor is a rádióban megszólalt P!nk Family Portrait című száma és megdöbbentem, hogy ez x év után is mennyire jó "ahhoz képest", hogy popzene*. Asszem a Viván is ment vagy a rosseb tudja már, de emlékszem (2003 előtt), hogy Édesapám is szerette P!nk zenéjét, már nem tudom, mit mondott rá, de valami pozitívat, szóval amolyan kilógó kedvence volt, pedig ő mindig is rocker* volt.

Ráadásul ennyi év után már tudok rendesen angolul és a szövegét is értem, ami rengeteget hozzátesz. Persze a klip alapján gyerekként is értettem nagyjából, miről szól, de a szavakkal üt igazán.

*így utólag már pláne mesterkéltnek és kissé nevetségesnek érződnek ezek a határok, de utólag okos az ember. Na mindegy.

Zenei cselendzsre invitállak titeket

Olyan számról van szó, amit korábbról már ismerhettetek, régről, akár, rádióból, TVből, de csak felnőtt fejjel tűnt fel, hogy hangszerelésében/producálásában/egyéb főbb jellemzőjében a keletkezése koránál túlmutat, már már időtlen is, de legalábbis megállná akár most is a helyét, ha ma jönne ki. Hülyén mondva: nem érzed (guilty pleasure-i értelemben vett) cikinek hallgatni.

Az én nevezettem 2003-ból Kylie Minogue Slow című műve, a Body language c. album nyitó száma. Klipjére is emlékezhettek akár, a TV sokat adta anno, egy strandon tekereg a földön egy csomó ember a zene ritmusára.

Hallgassátok meg, mert nekem így 20 évnyi szünet után tűnt fel, hogy bazdmeg, a 2000-es évek első felére jellemző mainstream popban (ami számomra grande undorítóság) ezt így hogy sikerült megcsinálni?

Utánanézve a számnak egyéb érdekességekre is bukkantam: hárman írták, Kylie-n kívül egy bizonyos Dan Carey és Emilía Torrini. Torrini neve ismerős lehet, ő énekelte a Két toronyban Gollum's songját, illetve az izlandi énekesnő a GusGus elektronikus zenei formáció tagja is volt egy időben.

Carey szabadúszó író/mixer/remixer/producer, többek között ő mixelte és producálta a Django Django Default c. számát amivel anno a londoni zenekar berobbant a szubkulturális köztudatba (képzavar intended).

Torrini és Carrey producerként is bábáskodott a Slow születése során, amit 2005-ben jól megérdemelten jelöltek is a Best Dance Recording Grammy-díjára. A kategóriát végül Britney Spears Toxic-ja nyerte meg, ami mint tudjuk, minden idők egyik legjobb popszáma. What a bummer.

Maga a Body language album az erős indítás után kicsit félve, de tartani meri az anti-zeitgeistkodást a második, (frappánsan) Still standing c. számmal, azt is ajánlom meghallgatásra. Az ezek után következő többi számra sajnos már a korabeli megoldások és ízlésbeli adjusztálások a jellemzők, semmi izgi, "tisztes" iparos popmunka 2003-ból.

Szóval Kylie Minogue - Slow, hallgassátok meg mai füllel.

Várom a ti nevezettjeiteket!

[havaria]

Köszi-köszi a jókívánságokat, felajánlásokat! Dóri mindenben segít, jó kezekben vagyok. Nem hiszek a csíben, reikiben, karmában, mindenhatóban, de az így vagy bárhogy kapott támogatás nagyon-nagyon jólesik és érzem, tudom hogy segít is. Köszi nagyon.

Pacsi mindenkinek aki épp benne van, és salute azoknak, aki mar túl vannak rajta. Túl leszünk rajta mi is.

Az elmúlt hetekben sok embernek kellett elmondanom, hogy mi van. A legnehezebb az anyám volt, aki az apját, a férjét, tesóit és a masik fiát is így vesztette el. Nyilván ő vette a legjobban a kanyart. A legtöbb közlésnél azt a taktikát követtem, hogy az első mondatban tisztázom, hogy rák, a másodikban, hogy hpv, tehát csak az ilyen promiszkusz morális sérültekkel esik meg, de velük nem, a harmadikban, hogy nem tudnak segíteni a gyógyulasban, max azzal, ha végzik a dolgukat, ahogy eddig. Itt hagyok időt kérdezni, válaszolok, majd azonnal témát váltok, ezzel felodva a zavartságukat. amiért a legtöbben nagyon hálásak.

Sajnos a magyar mikroblogger társadalom nem lesz ilyen szerencsés. Itt mostantól rákospornó lesz. Switch over or stay tuned!

Tegnap lement a sugár premierje. Amikor feltették a maszkot, kiderült, hogy a készítése óta eltelt két hétben még kissebb lett. Mintát nyom az arcbőrömbe a rácsozat, ahogy felrakja az asszisztens és lecsavarozza az asztalra. Ez nyilván nem tett jót a paniknak. Xanax ide vagy oda, szólnom kellett, hogy vegyék le mielőtt elkezdhették volna a kezelést. Erre bejött a doktormő és kedvesen de nagyon hatarozottan rábeszélt, hogy ezt most muszaj lesz végigcsinálni, mert a sugár kéz a kézben megy a kemóval. Meggyőzött. Annyi kedvezményt kaptam, hogy a két alsó csavart nem tették be az asztalba, így a nyakamon nem volt akkora nyomás. De ami igazán megmentett, hogy a korábban olvasottakkal ellentétben nem tíz-tizenöt, hanem mindössze öt perc volt az egész. Szólt közben valami popzene. Egy szám véget ért, de masodik már nem. :)

Ma már ket xanaxot fogok bevenni.

[dendre]

Toumani Diabate (1965-2024)

A világ legjobb kora játékosa – ez volt az eposzi jelzője. De hát a világ a kora világában szinte, túlzással, de csak az ő családját jelentette, szóval generációjában, főképp mióta ő volt a családfő, tényleg ő volt a legjobb kora zenész. Lehet, hogy tényleg mindenkit figyelembe véve ő volt a legjobb kora zenész. Nekem biztosan.

Az biztos, hogy a legalább 800 évre visszanyúló hangszertörténetben (kora = pengetős, 21 húros, hárfa-lant keresztezésű „szerű” nyugat-afrikai csoda), zenészcsalád történetben (a jelik/griotok, azaz a mandinka, mandé etnikai, kulturális csoport hagyományos történetmesélő, énekes-zenészei sorában leginkább a Diabaték családjáé a kora megszólaltatásának kötelessége, hivatása, legalább hetvenegynéhány generáció óta) az övé az a szerep, hogy a hangszert világszerte ismertté, népszerűvé tette. Apja, mint ahogy tehát a családban mindenki visszamenőleg szintén korás volt, és igazság szerint ő kezdte azt a munkát, hogy ismertté tegye a hangszert a világ számára, egyszerűen, mert a világ (egyenlő nyugati világ) az ötvenes-hatvanas évektől kezdett érdeklődni szűkebb körben a más kultúrák zenéi iránt olyan módon is, hogy elkezdtek zenei felvételeket készíteni Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában és a többi. Szóval Toumani apja, Sidiki Diabaté és egy másik kora-zenészcsalád, a Sissokókat képviselő Djelimadi Sissoko közös korazenéjét 1970-ben rögzítették az első olyan lemezsorozat részére, ami Mali hagyományos zenéjét mutatja be. Pazar hatlemezes kiadvány Premiére Antologie de la Musique Malienne, aminek a Cordes Anciennes című 1971-ben kiadott darabján - Batourou Sekou Kouyate mellett, szintén ősi zenészcsalád, mai képviselői inkább a rokon ngoni hangszerről ismertek, de Batourou Sekou korás volt – Sidiki Diabate és Djelimadi Sissoko zenéje mutatta meg a hangszer erejét. Mármint a nyugati világnak. Meg nekem is, mert én is ezen a lemezen hallottam először korát, a kilencvenes évek elején, kollégiumi nevelőtanáromnak köszönhetően (akinek amúgy még annyi minden más zenét is a new wave-től a tradicionális zenékig). És elsőre és nagyon meghatározóan szerelem lett a kora.

Mali zenei, és a jelik történetéről Weyer Balázs Tranquilo Playlistsjében jóval többet lehet olvasni erről.

Szóval az apuka Sidiki volt az egyike az elsőknek, akiknek a kora játéka lemezre került, őt is szokták „a kora királyának” hívni, de ezt innen nagyon nehéz megállapítani, főleg, hogy ezután a ’71-es lemez után a hangszer mások albumain jelent meg gyakrabban (kora-lemeztörténet máskor Djelimadival, Djeli Moussa Diawarával vagy egy másik Sidiki Diabatéval, hogy még bonyolultabb legyen a történet, akinek 1978-ban jelent meg egy csudás kiadványa). Tőle, a Toumani apuka Sidikitől pedig 1987-ben jött ki a következő, abban az időben, amikor a nyugati világ immár szélesebb körben is elkezdett kitekinteni anglofóniából és hamarosan kitalált erre egy szót, azt, hogy világzene. Szóval a lemez Angliában jelent meg az apuka Sidikitől, pontosabban a Sidiki Diabate And Ensemble-től a Ba Togoma címmel, amin már a fiatal Toumani Diabate (1965-ös születésű, ekkor tehát 22 éves) is játszik (meg talán az öccse, az 1982-ben született Mamadou Sidiki Diabate szerepel a borítón egy játék-korával – de az is lehet, hogy régi a kép és Toumani az fiatalabb korában). Mellesleg a tesó Mamadou is nagy korás lett, meg Toumani fia, szintén Sidiki is, akivel van remek közös lemeze, igaz a fiú Sidiki elcsábult a popzene felé is.

És akkor innentől tényleg látványosabb a haz��jában már nagy együttesekben játszó, nagy énekeseket kísérő Toumani útja, akit már eddigre is többen tehetségesebbnek hallottak az apjánál. Első lemeze Kaira címmel a következő évben, 1988-ban jelent meg, szóló kora lemez, elvileg nem volt ilyen korábban, és a tradicionális szálat egy sajátos játéktechnikával és zenei világgal egészíti ki. Nyilvánvaló, hogy valami egészen más szint, hogy zeneileg ez valami új, valami egészen eredeti, örökérvényű. És még ebben az évben megjelent a korabeli világzenei hévnek megfelelően egy világok keresztezése lemeze is, a flamencót eleve frissítve, „világzenésen” játszó spanyol Ketamával (és a világzenébe belezúgó folkrocker bőgőssel, Danny Thompsonnal) közös Songhai, ami minden esély ellenére nagyon is működő zenetársítás. Szóval hogy ki is Toumani, az ebben az évben kiderült, mert későbbi szólólemeze (a talán nekem legjobb kora album), a 2007-es The Mandé Variations, vagy a minden más későbbi, valószínűtlen kollaborációi is elképesztőek. Hogy egy benjóssal is tud jót zenét csinálni? Vagy egy brazil formációval? Vagy egy jazztrombitással? Vagy blues-zenészekkel? Vagy iráni hegedűssel? Az ő kora játéka arról szól, hogy zene. Hogy zene. És nincs semmi más kérdés. Ballaké Sissokóval – akinek az apukája a történet elején zenél Toumani apukájával az 1971-es startlemezen – 1999-ben megcsinálták az ősök albumának a modernebb verzióját és a Nouvelles Cordes Anciennes is pazar lett. De tényleg bármi és minden. Nem kellett olvasni a hozzá szóló búcsúzásokat, hogy tudjuk, mennyire nagy ember volt, hogy a zenészen túl is mennyire nagy. Pár éve szinte egész nyáron csak őt hallgattam, hőségben is hűsít, akkor raktam össze ezt a hogyan hallom a lemezeit sort, amit most kiegészítettem az újabbakkal. Tényleg nincs olyan, amit ne ajánlanék jó szívvel, mind jó (na jó, tán az utolsót kivéve).

Toumani Diabaté: Best to worst (worst egyenlő még mindig jó)

1. Toumani Diabaté: The Mandé Variations 2008 2. Toumani Diabaté with Ballaké Sissoko: New Ancient Strings 1999 3. Toumani Diabaté’s Symmetric Orchestra: Boulevard de L’Indépendence 2006 4. Ali Farka Touré & Toumani Diabaté: In The Heart Of The Moon 2005 5. Toumani Diabaté: Kaira 1988 6. Ali Farka Touré & Toumani Diabaté: Ali & Toumani 2010 7. Toumani Diabaté: Djelika 1993 8. AfroCubism: AfroCubism 2010 9. Ketama, Toumani Diabaté & Danny Thompson: Songhai 1988 10. Toumani Diabaté & Symmetric Orchestra: Shake The Whole World 1992 11. Toumani Diabaté & Sidiki Diabaté: Toumani & Sidiki 2014 12. Toumani Diabaté & London Symphony Orchestra: Korolén 2021 13. Béla Fleck / Toumani Diabaté: The Ripple Effect 2020 14. Ruswell Rudd & Toumani Diabaté: Malicool 2002 15. Kayhan Kalhor and Toumani Diabate: The Sky Is The Same Colour Everywhere 2023 16. VA: Mali Music 2002 17. Arnoldo Antunes Edgard Scanturra & Toumani Diabaté: A curva da cintura 2011 18. Taj Mahal & Toumani Diabaté: Kulanjan 1999 19. Ketama, Toumani Diabaté & José Soto: Songhai 2 1994 20. -M-, Toumani Diabaté, Sidiki Diabaté & Fatoumata Diawara: Lamomali 2017 21. -M-, Toumani Diabaté, Sidiki Diabaté & Fatoumata Diawara: Lamomali Airlines 2017 22. Toumani Diabate: Toumani, Family and Friends 2022

[prokee]

Csináltunk a ház elé egy Mini-Flohmarktot.

Elkezdtük kipakolni a középső szintet, és hát rengeteg gyerekjáték, plüssállat, DVD, VHS, könyv van még, a többsége kifogástalan állapotban.

Egyrészt kár volna kidobni, másrészt a mennyiség miatt drága is lenne, mire mindet elviszik. Vigyél, amit akarsz, fizess, amennyit gondolsz modellben működik. Visznek ingyen is, meg dobálnak is be zsét.

Csipegetik is rendesen, de tegnapra ért egy kis meglepetés: valaki nem vitt, hanem hozott. Egy nagy szatyor NDK-s Amiga bakelitet.

Egyelőre nem harapott rá senki, ma felhoztam megnézni, mik vannak benne. Mese, komolyzene, sramli, popzene vegyesen, de a két kedvencem:

Jó, meg az orosz hajlékonylemez:

Egyelőre nem tudom, mit kezdjek vele, valszeg megy vissza a sátor alá, de ha nem viszik el, valószínűleg megy a kleinanzeigenre csomagban, 15 euróért.

[dorka]

Mar megint rakerestem egy darab dologra a youtubeon (popzene) es atirta az algoritmus a recommended okos dokumentumfilmeket meg tornat meg nyelvkecket ilyen tinedzservonaglasra.

Most mennyi ido lesz kiirtani

[gloriousspaceridersworld]

Listen/purchase: Return To Centaurus by Mildlife

#spacerock #psychpop #electronic #spacedisco

Elképesztően zseniális POPZENE. Én imádom a dal remixeit is. SPACEdisko agydurrantás.

[gyuricaur]

Okt. 28-án zárt volna, de meghosszabbították január 21-ig, úgyhogy el fogok menni még egyszer.

Aki még nem látta, elég komoly mulasztásban van.

[eltiron2]

Gen X értetlenkedés

Miután kb mindenki egy hónapja ezen lovagol, meghallgattam (jó:belehallgattam) pár Azahriah számot.

Őőőőőőőőő...

Úgy kb 15 éve egy miskolci fiú Copy Con művésznéven megcsinálta tök ugyanezt, csak többet káromkodott, jobbak voltak a szövegei és kevésbé profik a videói. Most akkor ő megelőzte a korát? :D

Azért mint afféle botcsinálta popzene-expert, érdeklődve nézem, hogy miből lett a cserebogár :D

[csadag]

Top 15 lemez idén ősszel

Csak azért is végigírom már, kicsit csalás ez persze. De legalább ellensúlyozhatom, hogy szeptemberben kb. semmi új lemezt nem hallgattam, cserében október-novemberben baromi sok nagyon erős album jött szembe. Szűrni kellett nagyon, hogy maradjon az öt/hó arány. Persze nem mind pont ősszel jött ki, de többsége igen. A SAULT lemezeket diszkvalifikáltam, mert akkor végképp nem maradt volna hely.  Így is kimaradt egy csomó tök jó (Jono McCleery, Loraine James, Surya Botofasina, ADHD, Michael Blake stb..)

Tulipa Ruiz - Habilidades Extraordinárias 

Az új megjelenések közül kevés brazil lemez kapott el idén eddig, Ruiz új albuma volt az egyik. Modern brazil popzene, a rock, a hip-hop, a funk, a szamba és még jó pár hazai műfaj mezsgyéjén. Azaz MPB.

Sudan Archives - Natural Brown Prom Queen

Ha egy lemezt ennyire sokat kell fejtegetnem az nem feltétlenül jó, de inkább a j��fajta különlegessége maradt meg ennek az albumnak. Még úgy is, hogy egyébként nem hallgattam nagyon sokat, és semmiképp nem ugranék fel a hypevonatra, de tényleg nagyon különleges, amit csinál.

Time Wharp - Spiro World

Minimalistába hajló, repetitív témákra épülő, alapvetően elektronikus lemez organikus, élő sounddal. Nagyon jól működött csendesebb estékhez, hosszabb buszozáshoz a városban.

Makaya McCraven - In These Times

Imádok mindent, amit ez a faszi csinál. Az új album az eddigi talán legerősebb alapot adja ki a spirituális jazzes emelkedettség és a hip-hopos húzás keverékéből. Erre jön aztán a mindenféle finom hangszeres megoldás, a néha melanko jazzes fújások, vonósok, néha felvillanyozó harmóniák. Nagy zenei agy Makaya, akiben sok minden keveredik. A Lullaby című számban az anyukája Zsigmondi Ágnes által sokszor neki énekelt altató, ami egyébként egy régi Kolinda dallamra épül.

Khruangbin & Vieux Farka Touré - Ali

Sima Khruangbin lemez > Khruangbin & valaki. Egyrészt ez a tanulsága az elmúlt két évnek, másrészt meg az, hogy annyira egyedi az a sosemvolt világ, amit teremtettek ők hárman, hogy az még másokhoz idomulva, kissé leárnyékolva is az egyik legjobb dolog, amit hallani lehet manapság.

Coby Sey - Conduit 

Nagyon erős és nagyon különleges, egyedi lemez. Utóbbi a fontosabb. Nem is azért, mert sokféle hatás keveredik (lemezek hány százalékánál írják ezt le manapság?), hanem ahogy megjelenik mindez. Egyszerre fragmentáltan, mégis megbonthatatlan egészként, mintha valami fura kortárs koncept artot néznénk, hallgatnánk. Ami azért sem annyira távoli párhuzam, mert Sey spoken word szövegelése tele van társadalompolitikai töltettel, miközben néha a valóságtól elemelt, álomszerű, már-már spirituálisba hajló az egész. De ahogy tematikájában, úgy hangzásában is jó értelemben feszítik ezek az ellentétes hatások a számokat. Ahogy a Quietusnak mondta: embracing lightness and darkness. Élőben mondjuk inkább a sötétség győzött a Trafóban. Év egyik legjobb lemeze.

Hermanos Gutierrez - El Bueno Y El Mayo

A Gutierrez testvérek a Khruangbin-recept szerint dolgoznak, már olyan értelemben, hogy egyetlen zenei ötletre épül egyelőre az egész munkásságuk, de ez mégis sokadszorra is működik. Még úgy is, hogy ez az ötlet (itt éppen valami tex-mex prérire elképzelt soundtrack egy western gitárhős meneteléséhez az ismeretlenbe) kevésbé gazdag, jóval kisebb teret enged a felfedezésnek, mint a Khruangbin színes multikulti fantáziái. Viszont így is kellően magával ragadó, kellően messze visz, amikor hallgattam mindig úgy éreztem ez éppen a legjobb dolog. Ennél nem kell több.

Oded Tzur - Isabela 

Ékes példája annak, hogy borzasztóan felületesen követem csak a kortárs jazzt (vagy annyira se), hogy idén hallottam először Tzurról. Pedig már az előző lemeze kapcsán mindenki John Coltrane-t emlegette vele és zenekarával kapcsolatban, ahogy teszik azt most is. Nekem ez nem feltétlenül ennyire egyértelmű, Míg Coltrane-nel kapcsolatban senki fejében fel sem merülhet a giccs gyanúja, Tzurt hallgatva ez néhány szívtelen emberben előfordulhat. Sokkal polírozottabb, csillogóbb a hangzás, ez nem valami lerobbant jazz klub, ez az Opus. (Ott is lépett fel legutóbb, mint gyors gugli keresés után megtudtam.). Mindettől függetlenül imádom, dehát én a szépelgős filmzenés jazzt is megeszem (á lá Gondwana Records).

Dawn Richard and Spencer Zahn - Pigments

Kevés lemez volt ilyen hatással rám idén, mint ez. Azonnal beszippant bármikor is hallgatom. És elég sokat hallgatom. Kora reggel, este, napközben, otthon, úton, akárhogy. Ambient, jazz, R&B. Legmélyebb pillanatokban is megtölt élettel, egyes számokban igazán felvillanyozó, összességében mégis megnyugtató lemez. 

Beth Orton - Weather Alive

Az év poplemeze? Persze kérdés mit értünk pop alatt, de mondjuk legyen az év felnőtt poplemeze. De lehet ez is hülyeség. Egyszerűen egy érzékeny, nagyon mai, de mégis nagyon időtlen lemez, nem is hullámzó, inkább csak finoman fodrozódó dalokkal, amikből árad valami bölcsesség, megnyugvás, helyén levés. Legalábbis valami olyan, ahol mi is szeretnénk lenni. 

Duval Timothy - Meeting with a Judas Tree

Soulful szólózongorás lemez, helyenként elektronikával szétroncsolva. Eléggé filmzeneszerű az egész, egyáltalán nem annyira megfogható, mint Timothy két évvel ezelőtti mesterműve. De így is elég jó.

Isla Craig - Echo’s Reach

Az egyik legkedvencebb lemezem idén. Craig egyszerre tudja megidézni napjaink R&B énekesnőit és a klasszikus női singer-songwriter dalnokokat miközben szépen felépített harmóniák díszítik a dalokat, mindennek tetején pedig talán minden dalban megszólal az ellenálhatatlanul búgó szaxofon. Beth Orton lemeze mellé, vagy rögtön azután mehet ez.

Akusmi - Fleeting Future 

Steve Reich + kozmik jazz + kis gamelán. Valami ilyesmi a képlet, és imádom a végeredményt. Itt egy szuper playlist is, amit maga Pascal Bideau (aka Akusmi) állított össze a lemezhez kapcsolódva. 

Alice Boman - The Space Between

Hibátlan melanko-pop. Pedig egyre kevésbé tud megfogni ez a fajta szomorkodás, és nincs is benne semmi újdonság, de ha ilyen színvonalon csinálják, akkor vevő vagyok rá. Boman hangszíne is nagyon szép, de egyszerűen a dalok annyira perfekt popszámok, hogy nincs is mit hozzátenni. (Talán csak annyit, hogy a Perfume Geniusszel közös Feels Like a Dream az év egyik legjobb dala simán.)

ELIZA - A Sky Without Stars

Sokadjára azért veszít az erejéből, de még így is simán az érdekesebb poplemezek között a helye. Nem érezni a Coby Sey-féle súlyokat, inkább szikár, modern soul, de ugyanúgy hamisítatlan brit hangzással. A maga szűk pályáján bejátszik mindent, amit lehet, kattogó elektronika, puha jazzy sound, éles pergőkkel tartott neo-soul, klasszikus trip-hop; minden van itt. Nagyon jó esti soundtrack.

[thesmeraldogarden-sideblog]

BILLBOARD | A 21. század legnagyobb sztárjai #19 BTS

A 21. század legnagyobb sztárjai #19 BTS

A dél-koreai popcsapat a 2020-as évek fordulóján hódította meg a világot és a Billboard slágerlistákat.

Írta: Tetris Kelly

Billboard, 2024.09.10.

Ahogy a 21. század első negyede a végéhez közeledik, a Billboard a következő hónapokat azzal tölti, hogy a szerkesztőség választása alapján rangsort állít össze az elmúlt 25 év legnagyobb pop sztárjairól. Már megneveztük az említésre méltó előadókat, valamint a 25., 24., 23., 22., 21. és 20. helyezett sztárokat, és most a BTS-ben mérve emlékezünk meg a századról — a héttagú együttes, amely új globális magasságokba emelte a K-popot, és meghatározta a színvonalat mind a magas szintű slágergyártás, mind pedig a rajongói odaadás terén a popzene elmúlt évtizedében.

Ha arra gondolunk, mi kell ahhoz, hogy egy csapat popsztárrá váljon, képzeljük el hét egyéni tehetséget, akik képesek mindenre: énekelni, rappelni, táncolni, valamint olyan szeretet és rajongótábor veszi őket körül, amiről még a legnagyobb popsztárok némelyike is csak álmodni tud. Ezt testesíti meg a BTS, akik áttörtek minden ajtón, ami a sikeres pop előadóvá váláshoz vezetett, és ezt egy olyan szintre emelték, amit korábban soha nem láthattunk. Az együttes lerombolta a fiúbandák, a K-pop és általában véve a dél-koreai előadók határait, miközben egy olyan meghatározó közösséget hozott létre, amelyet folyamatosan inspirál a BTS pozitivitásról, szeretetről és kapcsolódásról szóló üzenete.

Globális szenzációként Beatles-méretű sikereket halmoztak fel, és ők lettek az új minta mindenre, ami pop: ha rajongói hisztéria fenntartásáról és folyamatos slágergyártásról van szó, ők a példa. A K-pop hetes fogata csak az Egyesült Államokban hat Billboard Hot 100 No. 1 slágert és hat Billboard 200 No. 1 albumot ért el. És az elmúlt években szóló előadóként mindannyian a saját útjukat is kijárták, és közben egyénileg is történelmet írtak.

Mindez 2013-ban kezdődött, amikor a Big Hit Entertainment létrehozta a BTS-t (rövidítve a koreai „Bangtan Sonyeondan” kifejezésből, ami „Golyóálló Cserkészfiúkat” jelent). Az együttes, amelynek tagjai RM, Jin, Suga, J-Hope, Jimin, V és Jung Kook, 2013 júniusában adta ki debütáló EP-jét, a 2 Cool 4 Skool-t.

Koreában a BTS nem szerzett azonnali elismerést. Az együttes életrajzi könyvében, a Beyond the Story-ban a tagok beszélnek a rendkívül versengő műfajról, valamint arról, hogy a kollégáik a zeneiparban és a K-pop rajongók egy része is figyelmen kívül hagyta őket. Azonban a vlogolásnak köszönhetően a BTS egy sokkal egyedibb kapcsolatot tudott kialakítani a rajongóikkal. Szeretnél együtt főzni a BTS-szel? Megteheted. Ez olyasmi volt, ami nagyon távol állt a rendkívül kifinomult K-pop normáktól.

Bár a BTS nem az első K-pop együttes, amely óriási sikereket ért el hazájában és külföldön — és biztosan nem is az utolsó —, az együttes globális szupersztárrá válásának útján számos dolog tette őket különlegessé.

A hatalmas rajongótábor, az ARMY (Adorable Representative M.C. for Youth, azaz „Cuki Ifjúsági Képviselő MC”) minden lépésnél az együttes mellett volt. A 2021-es „Butter” című slágerben az együttes vezetője, RM magabiztosan mondja: „az ARMY mögöttünk áll, amikor azt mondjuk.” A BTS több mint 75 millió követővel rendelkezik az Instagramon, és több mint 48 millió követővel az X-en (korábban Twitter). A rajongótábor messze túlmutat azon, amit az emberek általában egy fiúbanda rajongótáboránál látnak: az ARMY egy sokszínű közösség, amelyben minden korosztály, faj, vallás és más csoportok is képviseltetik magukat.

Az egyik legkiemelkedőbb tulajdonság, amely miatt a BTS kitűnik a popsztárok között, a tagok képessége a műfajok hajlítására és ötvözésére. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a csapat különböző szerepkörökbe osztott tagokból áll – a K-pop együttesek gyakran osztják fel tagjaik között a rap, ének és tánc szerepköröket — ezáltal mindenkinek lehetősége van kitűnni. Mindegyiküknek megvan a saját stílusa és hangja, mégis tökéletesen illeszkednek egymáshoz. Ez az egyedi páratlanság vezetett odáig, hogy a rajongók megünneplik a saját „bias”-ukat, vagyis a kedvenc tagjukat az OT7 (One True 7) közül.

A K-pop módszertana szerinti kiképzés mind a hét tagot felkészítette arra, hogy minden előadói területen erősek legyenek. Ha szeretnél megismerkedni velük, mint nagyszerű énekesekkel, figyelj V borzongató vokáljára a „Spring Day”-ben, Jimin édes érzékiségére a „Serendipity”-ben, Jin hibátlan és erőteljes énekére a „Let Go”-ban, vagy Jung Kook könnyed falzettjére az „Euphoria”-ban. Az együttes korai zenéjét erősen befolyásolta a hip-hop — és az inspiráció, amit Suga, RM, valamint J-Hope az amerikai hip-hop színteréből merített, valamint a koreai underground kultúra is erősen formálta a BTS hangzásvilágát. 2018-ban már Nicki Minaj is csatlakozott a csapathoz egy ikonikus versszak erejéig a Love Yourself: Answer kislemezen az „IDOL” című dalra.

Természetesen nem lehetsz nagyszerű popsztár elsőosztályú látványvilág nélkül. A zenés videóktól a rajongóknak készült termékekig (merchandise), a BTS minden produkciója a legmagasabb minőséget képviseli. Vegyük például az „ON” című dalukat: már önmagában a videoklip is egy látványos produkció hatalmas táncos jelenetekkel és grandiózus díszletekkel. A csapat ugyanezt a produkciót adta elő a The Tonight Show műsorában a Grand Central Stationben és a 2020-as MAMA-díjátadón egy stadionban. A BTS mindenben NAGYOT alkot. (És igen, minden BTS tag jóképű: Jint híresen „Világszerte Jóképűnek” becézik a rajongók.)

Az együttes tánctudása is következő szintre emeli őket. A koreográfia nem újdonság a fiúbandák számára, hiszen a popcsapatok, mint a Jackson 5 vagy az *NSYNC, kulcsfontosságú elemmé tették azt a fellépéseik során. De elég csak megnézni a BTS „Black Swan” előadását a 2020-as Melon Music Awards-on, és azonnal világossá válik, hogy itt valami másról van szó: a tagok nemcsak hip-hop táncmozdulatokat mutatnak be, hanem légi táncot, balettet és interpretatív táncot is. Egy gyors keresés a rajongói videók között, és biztosan több olyan összeállítást is találsz, ahol a tagokat Michael Jacksonhoz és más nagyokhoz hasonlítják. Ezek az előadások, és a popbarátabb hangzás felé való új irányulás volt az, amely igazán bemutatta őket az amerikai közönségnek a 2010-es évek végén. 2018-ban a Billboard Music Awards-on előadták a „Fake Love”-ot, amely az egyik első jelentős amerikai díjátadós fellépésük volt, óriási (és jól hallható) ARMY támogatással a közönségből. A „Boy With Luv” Halsey közreműködésével készült, amely a következő évben jelent meg a Map of the Soul: Persona albumon. Egy újabb fülbemászó sláger volt, és az akkori egyik legnagyobb sikerükként bekerült a Hot 100 top 10 dala közé. Ezt a dalt a 2019-es BBMA-n is előadták, ahol szintén lelkes fogadtatásban részesültek. Bár tagadhatatlan volt a BTS hatalmas sikere, hiszen 2019-re már világszerte megtöltötték a stadionokat, semmi sem készítette fel a világot arra, ami a „Dynamite”-tal történt 2020-ban. Az együttes első, teljesen angol nyelvű kislemeze valódi pop tökéletességként írható le. A fülbemászó, édes dalszövegektől a színes koreográfiás klipig, a dal egy új szintre emelte a már egyébként is rendkívül népszerű együttest az amerikai áttörés szempontjából. A dal lett a BTS első No. 1 slágere a Billboard Hot 100-on — és az első olyan dal, amelyet teljes egészében egy dél-koreai együttes adott elő, és amely elérte ezt a pozíciót. Korábban csak Psy „Gangnam Style”-ja került közel ehhez második helyével.

A BTS ezt követően még több listavezető dalt adott ki, többek között angol nyelvű popelőadókkal együttműködve – közreműködtek Jason Derulo „Savage Love” című dalában, és együtt dolgoztak a Coldplay-jel is a „My Universe” című dalon, amely mindkét csapat számára újabb No. 1 helyezést hozott. A BTS-nek még egy olyan No. 1 slágere is volt, amelyet Ed Sheeran írt – személyes kedvencük, a „Permission to Dance”. Ez nem azt jelenti, hogy a hetes fogat más sikeres előadók segítségére szorult volna – ezt a „Butter” is egyértelműen bebizonyította 2021 nyarán, amikor tíz hétig vezette a listát, amivel a BTS leghosszabb ideig trónoló Hot 100-as listavezetője lett.

A „Dynamite”, „Butter” és „My Universe” című daloknak köszönhetően a BTS öt Grammy-jelölést szerzett. Emellett meghívást kaptak a 2021-es és 2022-es Grammy-díjátadók színpadára, ahol várva várt fellépéseik az események legizgalmasabb és legjobban fogadott pillanatai közé tartoztak.

A hét tag szóló előadóként is sikeres maradt, miközben a BTS a legtöbb csoportos tevékenységét szünetelteti, mivel a tagok a Dél-Koreában kötelező katonai szolgálatukat töltik. (Jin volt az első, aki bevonult 2022 decemberében, és idén júniusban ő lett az első, aki leszerelt.) 2022-ben J-Hope lett az első dél-koreai előadó, aki egy jelentős amerikai zenei fesztivál főszínpadán lépett fel, ő volt a fő fellépő a Lollapaloozán. 2023-ban Suga világ körüli szólóturnéra indult az Agust D Tour keretében első stúdióalbuma, a D-Day népszerűsítésére. Jimin történelmet írt, amikor kiadta első szólóalbumát, a FACE-t, amelynek kislemeze, a „Like Crazy” lett az első dal koreai szóló előadótól, amely a Billboard Hot 100 lista élére került. Jung Kook fellépett a világbajnokságon, és szintén megszerezte az első helyet a Hot 100-on a „Seven” című dallal, amelyben Latto is közreműködött. V, Jin és RM is sikeres szólózenét adott ki.

Mindeközben, még világszerte ismert pop- és több műfajt ötvöző sztárokként is, a BTS tagjai hűek maradtak hip-hop gyökereikhez – ahogyan azt RM legújabb közreműködése Megan Thee Stallion „Neva Play” című, 2023 szeptemberében megjelent dalában is mutatja. RM korábban dolgozott együtt Erykah Baduval, Wale-lel és Anderson .Paakkal is, míg 2023-ban J-Hope egy rap ikonnal, J. Cole-lal fogott össze az „On the Street” című dalra.

Egyetlen K-pop együttes – vagy együttes általában – sem tudta elérni azt, amit a BTS-nek sikerült ebben az évszázadban. A globális közösség megteremtésétől kezdve a K-pop műfaj határainak tágításán át a hét sikeres popsztár szóló karrierjéig, a BTS valóban utat tört magának.

Forrás

A fordítás AI-jal készült, amit a The Smeraldo Garden szerkesztői összevetettek az eredeti szöveggel. A kész verziót átfogalmazás és az esetleges hibák kijavítása után osztottuk meg.

Kredit nélkül, kérünk, ne oszd meg a fordítást!

[ruddentropptabornok]

Minden mást be kell tiltani, csak a finn popzene maradhat.

[partyanimalshu]

„Mit is tehetnénk, tovább énekelünk” – Háborúról és popzenéről szól a Blahalouisiana új dala

A Nem hittek Lennonnak című dalt a kiábrándultság egy összetett, de nagyon is konkrét formája ihlette. „A dal középpontjában egy konfliktus áll, a háború és a popzene mostoha kapcsolata. Közeli rokonaink, a csimpánzok is háborúznak időnként, az emberiség történelme pedig háborúk története. Ebben pedig – bármilyen szomorú is –, nincs semmi új, és úgy tűnik, nem is lesz változás” – árulta el Szajkó András, a zenekar gitárosa, a dal szövegének írója. https://www.youtube.com/watch?v=AHVBmXOnG5s A popzene csak a huszadik század derekán született, így az első háborúellenes slágerszövegek, a legidősebb, békére hívó popdalok is körülbelül hatvanévesek lehetnek. „Mai szemmel irigylésre méltó a hippimozgalmak lelkesedése és optimizmusa, amivel, ha csak a könnyűzene szintjén is, de szembeszegültek az értelmetlen pusztítással. Még ilyen távolról is szinte érezni, hogy mi lehetett akkor a levegőben: az a naiv hit, hogy egy jól sikerült dal, ha csak egy fikarcnyit is, de hatással lehet a világ folyásra. Ahogy teltek az évek és az évtizedek, úgy született egyre több háborúellenes dal, de velük együtt újabb háborúk is, és úgy tűnt el lassan a lelkesedés és az optimizmus. Mára már egyértelmű, hogy még a békéről szóló legszebb dalok sem nyomnak sokat a latban, a történelem továbbra is háborúk története, bármilyen elszomorító is ezt megénekelni” – fogalmazott Szajkó András. Read the full article

[dendre]

Szembe jött az Internetsen egy lista, hogy “öregedő zenészek, akik még velünk vannak 2023-ban”. A legidősebb Willie Nelson volt rajta, 89 évvel (köszöni, nagyon jól tartja magát, éppen turnézik). Aztán még vagy negyven név után 72 évesen az utolsó, Stevie Wonder. 

De nem az van, hogy Stevie Wonder olyan 83 éves? Már évtizedek óta? 

A hetvenes években futtatott egy olyan pazar hat-hét (?) lemezes albumsort, hogy na. A nyolcvanasokban meg néhány világslágerrel kiöregedett. A kilencvenesekben már öreg volt. A-ha.

Amikor kiöregedett, akkor olyan harmincegypár volt éppen, amikor kb. visszavonult, akkor meg negyvenöt. Amikor tíz év szünet után még egyszer visszatért 2005-ben, akkor meg ötvenöt. Azóta 80+-osként él a fejemben. Amúgy tizenöt éve nyilatkozgatja különböző interjúkban, hogy milyen lemezeken dolgozik éppen, és hamarosan érkeznek - vagy négy munkacímmel tuti lehetett találkozni.

De nem. Mire Stevie Wonder húsz éves lett, már megjelent tizenkét stúdiólemeze. Amikor a hetvenes években a popzene útját szabta pazar albumaival, akkor húszas évei első felében járt. Huszonhat volt a magnum opusnál (bizonyos értelemben magnum opus). Onnan nem volt hova feljebb, maximum tovább előre, ott meg pár kör után tényleg unalmas lehetett. Nem csoda, hogy kiszállt, mondjuk gyereket még 64 évesen is gyártott egyet. Néha koncertezik még (ha jól látom, 2019-ben adott rendes full koncerteket utoljára), szívesen lép fel gálákon, díjátadókón, ilyen-olyan ceremóniákon, és folyamatosan ott van a köztudatban, hogy ő az egyik legnagyobb, de valahogy nincs nagy, generális reneszánsza soha. Nekem akkor volt először, amikor egyszerre ismertem meg az első Jamiroquait és az Innervisionst a kilencvenes évek elején.

Szóval Stevie Wonder nem lehet 72 éves. Na mindegy, Isten éltesse sokáig!

[bdpst24]

KONCZ ZSUZSA - Jelbeszéd 2.0 

KONCZ ZSUZSA - Jelbeszéd 2.0

2024. április 13. (szombat), 20.00 – Papp László Budapest Sportaréna Koncz Zsuzsa a magyar popzene állócsillaga, 2024. április 13-án tizennegyedszer lép a Papp László Budapest Sportaréna színpadára. A koncert címe „Jelbeszéd 2.0”. Ennek egyik apropója, hogy ötven éve, 1973-ban jelent meg az ötödik Koncz-nagylemez, a Jelbeszéd – melynek kivételes dalai, de „hányatott sorsa” (kevéssel megjelenése…