#Olvass

[egy-lany-blogja]

Mindig minden úgy alakul,hogy nekem a legjobb legyen hiszen isten csapatában játszom... ez a filozófia és a srácok sokat segítettek nekem, hogy tisztábban lássam a dolgokat ,fogadjam el magam és ,hogy megéljem a pillanatokat,mert sosem tudatja az ember mennyi ideje van ,apropó idő a legdrágább kincs,mert a gyásszal fizetsz érte....ezt csak az értheti aki veszített már el életében olyan személyt akit igazán szeretett...

Nincsenek véletlenek így azt gondolom okkal futottál most bele ebbe a posztba...

Szeretném mindenkinek ajánlani Bódi tesók könyveit ha lusta vagy olvasni nézz tőlük videókat facen vagy youtubeon...nem bánod meg ígérem...

[eltiron2]

Ez mennyire jó fejezetcím már

(Christopher Moore - Prérifarkas blues)

[teklakonyvei-blog]

Pierrick Geais: Vilmos herceg – A trónörökös

↠ könyvajánló

Vilmos herceg – A trónörökös címmel jelent meg a francia újságíró, Pierrick Geais rövidke kötete a jelenlegi walesi hercegről. Tulajdonképpen ha nagyon röviden kellene jellemeznem a könyvet, akkor egy délutáni gyorstalpalónak mondanám a brit királyi család keménymagjáról.

[purepurpleunicorn]

– Amikor otthon vagyunk együtt, és nem csinálunk semmit, az tökéletes. Ülni egymás mellett és olvasni, összeütni valamit a konyhában, este megnézni egy részt a Mad Menből, vagy mit tudom én, ezek hibátlan pillanatok. Mintha üres idő lenne, de én az időnek ezekben a kihagyásaiban érzem a legboldogabbnak magam.

[relladoeslifeiguess]

✿Ez a könyv egy nő és egy férfi csodálatosan meglepő és reménytelenül romantikus találkozását mutatja be. Ami még csodálatosabb, hogy főszereplőink az 1960-es években találtak egymásra. Egy kisebb város könyvtárában, egy véletlenszerű..vagy talán nem is annyira az.. levelezésbe kezdtek egymással.

A könyvet levél formában írtam meg, mintha csak a messenger beszélgetést pörgetné az ember,csak sokkal személyesebb és romantikusabb.

Azt gondolnánk, hogy ez is csak egy egyszerű szerelmi szövődmény, ami teljesen klisé… persze addig gondoljuk így, amíg el nem olvassuk.

✿Jó szórakozást, és kellemes olvasást kívánok!

✿Rella

[andyesisaidyesiwillyes]

2022-es olvasmányok:

1. Debra Pascali-Bonaro, Elizabeth Davis: Orgazmikus szülés. Útmutató a biztonságos, élvezetes és örömteli szülésélményhez. (5/4)

2. Bódi Péter: Hype (5/3)

3. Robin Lim: Gyermekágy. Testi-lelki útmutató az anyaság első hónapjaira (5/5)

4. Sarkadi Zsolt: A banánujjú ember (5/3)

5. Krasznahorkai László: Herscht 07769 (5/2)

6. Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors (5/3)

7. Borda Réka: Égig érő csalàn (5/4)

8. Závada Péter: Gondoskodás (5/2)

9. Vonnák Diána: Látlak (5/5) !

10. Fenyvesi Orsolya: Mindig kezdetben (5/4)

11. Tóth Réka Ágnes: Ultraibolya (5/3)

12. Moesko Péter: Őszi hó (5/5)

13. Horváth Benji: Emlékmű a jövőnek (5/5) !

14. Mán-Várhegyi Réka: Vàzlat valami máshoz (5/3)

[prologusblog]

Részlet: Shannon Chakraborty - Amína asz-Sziráfi kalandjai

A hét elején már hoztunk nektek egy kis részletet Amber Smith Ünnepi Könyvhétre megjelenő könyvéből, ma pedig Shannon Chakrabortytól az Amína asz-Sziráfi kalandjaiba olvashattok bele. A szél és a tenger segített, igen gyorsan Mogadishuba értünk. Az utazás kellemesen telt, egy rövidke vihartól eltekintve, ami a partra sodort minket: az egymásba olvadó lankás homokdűnékből, fakósárga szirtekből és…

[whereestherreads]

Szilvási Lajos: Ott fenn a hegyen

"(...) ez az egész ország kénytelen kispolgári szinten élni, örökké megalkudni, mert még a pénz se vált meg senkit, csak éppen könnyíti a mozgást, a lélegzetvételt: felületi kezelés a jobb közérzethez..."

Második Szilvási könyv, második élmény. Tudtam, hogy mire számítsak, és mégis meglepett, és mégis más volt, mint a Születésnap júniusban.

Szilvási ebben a kötetben egy házasság 72 óráját írja le, pontosabban boncolgatja és fejtegeti a már amúgy is bomlásnak indult család életét. Szintén a 60-as években járunk, szintén kapunk korképet a kádári társadalomról és annak a működéséről - mind politikailag, mind társaságilag, hiszen a kettő szorosan összefolyt. A történet Móra Sándorra és feleségére, Gittára összpontosít, a fejezetekben a nézőpont is kettejük közt ugrál. Láthatjuk így mindkettejük vívódását, gondolatait és érzelmeit, tetteit. Különösen tetszett, hogy a fejezetek egyébként erre a három napra (péntek-szombat-vasárnap) lettek bontva, ami idő alatt Mórának egy igen fontos és befolyásos döntést kell meghoznia karrierjével (és családjával) kapcsolatban.

Maga a történet és a cselekmény megint magával ragadt, akárcsak az előző könyvnél. Tetszik Szilvási stílusa, ábrázolásmódja és az, hogy nem tár minden részletet vagy információt egyből az olvasó elé. Ilyen például a tény, hogy Móráék házassága egyszer már majdnem véget ért, és a férj el is költözött Gittától bizonyos időre. A mikor vagy meddig az pontosan nem volt tiszta, ez pedig inkább a hátránya ennek a részletközléseknek. Nem volt mindig érthető, mikor történtek, nem volt mindig követhető inkább csak kikövetkeztethető, hogy miről is lehet szó.

Magáról a kádári időszakról is szó van. Talán itt élesebben és mintha kritikát (lásd fenti idézet) is szúrna a szerző a korszellemnek, vagy mikor Móra és Gitta családi és anyagi hátterét vizsgálja vagy akár Gitta barátnőinek az életszínvonalát, amit kicsit sem rejtve erőltetnék barátnőjükre. Ilyen felfogásoknál, mint mikor Gitta köre megkérdőjelezi Sándor képességeit, mondván, hogy egy férjnek illene annyit keresnije, hogy gondtalan anyagi életet biztosítson a feleségének is, és még csak fel sem merül, hogy a feleség is saját magának ezt megszerezhetné, érződik, hogy ez egy nem mai regény. Azonban az egzisztenciális kérdések, az örökös mérlegelés, hogy mi ér többet: a szakmai szabadság, vagy a hivatalnak való behódolás anyagi előnyökkel szerintem már örökérvényűek.

Tudom ajánlani azoknak, akik szeretnek kicsit "retrót" olvasni, belelátni a magyarországi hatvanas évekbe, hogyan is zajlottak a dolgok különböző körökben ilyenkor. Vagy azoknak, akik belelátnának egy házasság anatómiájába, ahol két nagyon szerelmes fiatal a házasságukban már rájön, hogy mennyire nem is férnek meg egymás mellett.

[mrstoldi]

Nem, nekem nem elég ha csak azt tudom kimondani, hogy elvagyunk! Nekem az kell, hogy reggel amikor felébredsz én legyek az első gondolatod és este amikor lefekszel én legyek az utolsó! Nekem az kell, hogy beleremegj a hangomba, az érintésembe, a mozdulataimba, vagy csak a gondolatba is, hogy Vagyok! Hogy érezd azt a bizonyos semmihez sem hasonlítható, bizsergést, vágyat, szenvedélyt és Szerelmet, ami mindent el és akár felborít benned! Hogy akarj, de nem úgy ahogy eddig másokat, hanem úgy mint még az eddigi életed során soha Senkit! Hogy azt érezd, hogy egyetlen szeretkezésért velem, a mindent és a bármit is fel vagy akár megadnád! Azt akarom, hogy bármire is nézz rá, bárki is szóljon hozzád, bárki is érintsen meg, hogy bármit is olvass vagy hallgass, Én, vagy a Mi Szerelmünk jusson róla az eszedbe! Azt akarom, hogy ne legyen a világodnak, a létezésednek egyetlen olyan zuga és pillanata sem ahová ne jutnék be, amit ne szőnék át.....Amiben, azt érzed, hogy Én vagyok az aki elvarázsollak, hogy megőrítelek, ahol azt suttogod magadban, vagy akár kiabálod szabadon a ház tetejéről is, hogy szerelmes agyok! De nagyon!

[csacskamacskamocska]

Alkalmazkodás, egymásrafigyelés, önkorlátozás

Azért izgalmas kérdés ez, mert sok más késztetésünkkel ütközik. De kezdjük azzal, hogy feltételezünk egy kölcsönös szimpátiát és két normális ember, átlagos problémákkal. (pfff, nekem minden pszichés zavar átlagos, azt hiszem két embert tiltottam le azért mert nem bírom, ezt már én nem bírom...) Ebből is látszik, hogy nem párkapcsolat, hanem bármiféle kapcsolat, most a kommunikáció a lényeg.

Olvass tovább, ha érdekel a mai agymenésem :)

Az ember szabadnak szeretné érezni magát, elfogadottnak, szerethetőnek, értékesnek, nem terheltnek. De nagyon sok lemondásra képes, ha a másik fontos neki vagy úgy érzi, hogy egyensúly van, a másik is sokat megtesz érte. A gyerekünkért mindenféle önkorlátozásra, alkalmazkodásra képesek vagyunk és nem sokat várunk el valójában az első jópár évben. Felnőtt kapcsolatainkban teljesen normális, hogy vannak elvárásaink. De valahogy meglepődünk, hogy a másiknak is vannak :D Bevallom, én is meglepődöm. Néha elszégyellem magam, amikor rájövök, hogy tényleg nem figyeltem a másikra. Azonban a legnagyobb probléma a hiányos vagy félrevezető, manipulatív kommunikáció. (Hogy miért csinálnak ilyet emberek? Rengeteg oka van, egy sem egészséges.) Az ember sokszor fejezi ki a szeretetét valamiféle önkorlátozással. Ha egyensúly van a kapcsolatban akkor ez valahogy természetes. Tudjuk, de nem okoz belső feszültséget. Pl egy barátom nagyon szereti a halat, a felesége meg undorodik tőle. És mégis szokott halat készíteni a férjének. Mert szereti őt. A férje ezt nagyra értékeli, de nem él vissza vele, nem rendel hetente halat. Ha tudom, hogy valami a másiknak stresszt okoz, mondjuk utál idegen társaságba menni, akkor nem szervezek folyamatosan olyan programokat ami neki stresszes lesz, de nem is mondom azt feldühödve, hogy akkor anyád picsája én megyek egyedül, te meg csak ülj a rosszérzésedben, megérdemled, hogy egyedül legyél! Fontos nekem ő, de közben valamiért az a vágyképem van, hogy együtt éljünk meg társasági dolgokat, akkor keresem a megoldást. Mondjuk felvázolom, hogy odamegyünk, max egy órát töltünk ott, és eljövünk. Én majd intézem a dumálást, hogy miért jövünk el ilyen hamar. Adok neki keretet. És be is tartom! És lemondok egy rakás amúgy nem túl fontos társasági eseményről vagy akkor megyek amikor neki is van dolga másfelé. Van benne önkorlátozás, van benne figyelem. Mitől működik? Hogy a másik teljesen normálisan elmondta, hogy feszeng idegenek között, nem tud és nem is akar felszínesen csevegni. És mert látja az ember, hogy ez valóban így van, ennek semmi nem mond ellent. Vagyis nincs olyan, hogy velem nem jön idegenek közé, de mással vagy amúgy meg simán. Ez utóbbi ugyanis azt jelenti, hogy én korlátozzam magam az ő kényelme érdekében, ő viszont úgy tesz, ahogy éppen a kedve hozza.

A mártírkodás sem jó. Én mindent eltűrök, mindent megteszek, sosem nyilvánítom ki az ellenvéleményemet, de mindezt úgy, hogy a másik nem tud róla, hogy nekem ez feladat, lemondás, önkorlátozás. Ez pl érdekes, hogy a másik embernek tudnia kell-e, hogy én valamit teszek érte. A pszichológia azt mondja, hogy akkor érezzük jól magunkat a kapcsolatainkban, ha kapunk róla visszajelzést, hogy a másik tudja, hogy miket teszünk érte. Megköszöni, elmondja, hogy jó volt együtt, hogy nagyra értékeli azt, hogy..., szereti, hogy velünk így meg úgy. Ha nincs megfelelő kommunikáció, akkor nem fogjuk tudni, hogy mit gondol. Ha csak a negatívumokat jelzik vissza, akkor állandóan nevelve érezzük magunkat. Az a kapcsolat tuti tönkremegy. Ha nem tudjuk, hogy a másik értékeli amit teszünk érte, akkor is tönkremegy. Ha nem kommunikálunk normálisan, akkor is tönkremegy. Nagyobb eséllyel megy tönkre egy kapcsolat, mint nem, ezért nagyon kéne vigyázni az amúgy értékes kapcsolatainkra. Tulajdoképpen, azt látom, hogy azok a kapcsolatok tartósak, amiben a benne élők rajonganak a kapcsolatért aminek részesei, szerencsésnek tartják magukat miatta.

kettős mérce buktató A kettős mérce buktató, akár egy külön pszichológiai fogalom is lehetne. Megengedsz magadnak valamit, amit a másiknak meg nem. (ezt most leegyszerűsítettem, nem kell a megengedés szón kiakadni) Azért zavar, ha a másik csinálja, mert tudod, hogy az ő életében annak van jelentősége. De a tiédben nincs. Mondjuk, te könnyen tudsz idegenekkel kommunikálni, megy neked a small talk, csevegsz, beszélsz fűvel fával, hahaha hehehe, nincs jelentősége. De tudod, hogy a másik ember nem ilyen, vagyis az ő életében van jelentősége annak, hogy kivel beszélget. Joga van hozzá, hogy bárkivel beszélgessen, de hivatkozhat-e arra, hogy te kettős mércével mérsz? Hiszen pont arról van szó, hogy figyelsz rá, ismered őt, ezért tulajdonítasz fontosságot annak, amit csinál.

Normális esetben az emberek figyelnek egymásra, a kommunikációjuk nyitott, a konfliktusok feloldásán mindketten dolgoznak, ha utólag rájönnek hogy valami félresiklott vagy egy beszélgetés után úgy érzik, hogy talán megbánthatták a másikat, akkor teljesen természetes nekik, hogy rákérdeznek, elnézést kérnek. Mindkét fél elmondhatja minek örül és mi bántja, és igyekeznek őszinték lenni magukhoz is meg a másikhoz is.

Ez nem idealizmus, ezek működnek.

Egyszer egy barátom, amikor panaszkodtam, hogy mi az ami nem tetszik a kapcsolatunkban, ami nekem kényelmetlen, akkor azt válaszolta: Ha neked nem jó ez, akkor ne csináljuk! Mármint a kapcsolatot. Az meg sem fordult a fejében, hogy változtasson annak érdekében, hogy én jobban érezzem magam és a kapcsolat fennmaradjon. Így megtudhattam, hogy két választásom van: vagy eltűrök mindent vagy a kapcsolat megszűnik. A későbbiekben is volt erről jelzés, hogy ezek az alternatívák vannak. Halálra rémültem. Nem voltam kész rá, hogy elveszítsem, és ahogy telt az idő és ahogy egyre többet tetem a kapcsolatba, az egyensúly fenntartásába, egyre kevésbé voltam rá kész, hogy elveszítsem.

Gondolná az ember, hogy egy ilyen kapcsolat után az elszenvedő átesik a másik oldalra, és ő soha többet nem korlátozza magát, többet nem enged, nem mutatja ki a szeretetét és figyelmét, többet vele nem basznak ki, hangoztatja majd.

Hát, nem. Okos ember végignézi mi történt, belátja a felelősségét, tudomásul veszi a dolgokat, okul belőle. És továbbra is hisz benne, hogy a jó kapcsolat kölcsönös odafigyelést, jóindulatot, tiszteletet és bizony, néha önkorlátozást is igényel.

[lea15]

Csak olvass és rejtőzz el a betűk között.

[egy-lany-blogja]

A nagymamám mondta...

Ne hagyd, hogy a serpenyőid fényesebben ragyogjanak, mint te!

Ne vedd olyan komolyan a takarítást!

Amikor feleség lettem, a nap 24 óráját azzal töltöttem, hogy mindent tisztán és rendezetten tartottam, hátha valaki meglátogat, de aztán rájöttem, hogy mindannyian nagyon elfoglaltak, sétálnak, szórakoznak, dolgoznak és igen, élvezik az életet!

- Mi van, ha valaki hirtelen felbukkan?

Senkinek nem kell magyarázkodnom az otthoni helyzetemről. Az embereket nem érdekli, hogy mit csinálsz egész nap, az emberek sétálnak, élvezik az életet.

Az élet rövid, élvezd!

Töröld le a port... ha kell.

De legyen időd lefesteni egy képet, vagy verset írni, sétálni, meglátogatni egy barátodat, főzni, amit akarsz, locsolni a növényeidet....

Adj magadnak szabadidőt sörözni, strandolni, hegyeket mászni , játssz a kutyákkal, hallgass zenét, olvass könyveket, műveld a barátaidat és élvezd az életet.

Töröld le a port, ha kell, de az élet kívül megy tovább. Azt hiszem, ez a nap sosem jön vissza!

Töröld le a port, ha kell, de ne felejtsd el, hogy megöregedsz, és sok mindent, amit most megtehetsz, öregkorodban már nem lesz olyan könnyű megtenni.

És amikor elmész, mivel egy nap mindannyian eltűnünk, te is porrá válsz!

És senki nem fog emlékezni arra, hogy hány számlát fizettél, sem a házad tisztaságára, de emlékezni fognak a barátságodra, az örömödre és arra, amit tanítottál...

Gerarda Rizzo

[teklakonyvei-blog]

Csáki Judit: Imi, ne csináld! – Egy nyár Csuja Imrével

↠ könyvajánló

Imi, ne csináld! – Egy nyár Csuja Imrével címmel jelent meg Csáki Judit interjúkötete, melyben az olvasó Csuja Imre színészt ismerheti meg közelebbről. No és természetesen a színészmesterséget, hiszen Csuja és a színészkedés elválaszthatatlanok egymástól – csak úgy, mint felesége, aki tényleg jóban-rosszban ott állt és áll mögötte. Egy egészen intim portré, ahol a szerző és interjúalanya nem csak a felszínt kapargatják.

[purepurpleunicorn]

néhány mondat a fej betegségeiről

az ostoba szív néha még oda vágyik,

ahol nem lehet már soha.

de ha meg valami különös engedmény

vagy alku révén mégis oda juthat,

ott sem érzi jól magát; rendre visszavágyik.

akárhol van, mindig visszavágyik valahová.

az ostoba szív mindig elégedetlen,

soha nem elégszik meg; ha ezt belátja,

ismét csak elégedetlenséget szül magának,

hiszen állandóan tökéletességre vágyik,

és annak belátásával, hogy mindig elégedetlen,

mindig elégedetlen, az észlelet sem elégítheti ki.

az ostoba szív mindig másra vágyik,

többre és kevesebbre a szükségesnél;

eközben pedig nem is veszi észre,

hogy minden az, ami elérhető,

karnyújtásnyira tőle; ehelyett elvágyik,

el- és visszavágyik minduntalan.

[boo-risz]

Nem, nekem nem elég ha csak azt tudom kimondani, hogy elvagyunk! Nekem az kell, hogy reggel amikor felébredsz én legyek

az elsó gondoltod és este amikor lefekszel én legyek az utolsó!

Nekem az kell, hogy beleremegi a hangomba, az érintésembe, a modulataimba, vagy csak a gondolatba is, hogy Vagyok! Hogy érezd azt a bizonyos semmihez sem hasonlitható, bizsergést,

vágyat, szenvedélyt és Szerelmet, ami mindent el és akár felborit

benned! Hogy akari, de nem gy ahogy eddig másokat, hanem úgy

mint még az eddigi életed során soha Senkit! Hogy azt érezd, hogy

egyetlen szeretkezésért velem, a mindent és a bármit is fel vagy

akár megadnád! Azt akarom, hogy bármire is nézz rá, bárki is

szólion hozzád, bárki is érintsen meg, hogy bármit is olvass vagy

hallgass, Én, vagy a Mi Szerelmünk jusson róla az eszedbe! Azt akarom, hogy ne legyen a világodnak, a létezésednek egyetlen

olyan zuga és pillanata sem ahová ne jutnék be, amit ne szönék

át.....Amiben, azt érzed, hogy En vagyok az aki elvarázsollak, hogy

megóritelek, ahol azt suttogod magadban, vagy akár kiabálod

szabadon a ház tetejérol is, hogy Szerelmes Vagyok! De Nagyon!

[progarden]

Ismerd meg a tényeket. Olvass, kérdezz, beszélgess az emberekkel a közösségben. Válj szakértővé. Legalizációs aktivistává avanzsálódò társadalom lehet csak progresszív!

Legalizálj!