#Nem öl meg

[tattoodfirewicca]

"De én tudod inkább nem beszélek róla

Ez jobb ha mások szívét már nem nyomja

Így is tele vagyok régi sebhelyekkel

De továbblépek és talán majd egyszer

Minden ugyanúgy lesz mint

Amikor még régen kint

Játszottunk, és nem számított

Hogy ami nem öl meg az fájni fog"

[babarumblr]

Vági Márton

Két hírt szeretnék egymás mellé tenni.

Az egyik egy mozdonyvezetőről szól, akinek lejárt a munkaideje, ott hagyta az utasokat a francba és hazament. A másik egy iskoláról, ahol a szülők járnak be takarítani, meg viszik a krétát, veszik az okostbálát, végeznek el apróbb karbantartói munkákat.

Az előbbi - ugyan szinte unikális eset - de elhozhatja a rendszer összedőlését, az utóbbi fenntartja a moslékot, amiben a magyar emberek élnek. Az egész NER azért működik, mert rengeteg ember a fene tudja miért, extra munkát öl bele, hogy működjön minden legalább minimális szinten, ha már az állam teljes egészében működésképtelen. Szép dolog a szülőktől, hogy vesznek okostáblát, meg kifestenek, meg a tanártól, hogy bevállal három helyettesítést, meg az orvostól, hogy lehúz két extra műszakot, csak a probléma, hogy éppen ezzel tartják fent a rendszert, ahelyett, hogy hagynák összedőlni a fenébe. Egyetlen szülőnek sem kéne egyetlen forintot sem költenie iskolai dolgokra, hiszen azért fizet adót, hogy az állam ezt megoldja. Egyetlen közalkalmazottnak sem kellene egyetlen perccel sem tovább dolgoznia, mint ameddig a munkaideje tart. Ha az utasok a semmi közepén vannak ekkor, az pech, de ez nem a mozdonyvezető problémája, ez Lázár János és a kormány problémája. Ha nem lesz kréta az iskolában az nem a szülők problémája, hanem a kormány problémája. Mismásolás helyett, rájuk kéne borítani a szart, omoljon csak minden össze, senki se dolgozzon azért, hogy ez a rendszer recsegve-ropogva fennmaradjon. Nem éri meg, mert így sose lesz vége, a szerencsétlen adófizető szülők életük végéig járhatnak be a kölyök iskolájába meszelni, holott kurvára nem az ő dolguk lenne ez.

Egyrészt igen, másrészt ott a fiam az iskolában.

[blackangel018]

"A szívemet fojtogató üresség önmagában még nem öl meg, de az Ő hiánya darabokra zúzza a lelkem..."

[troger]

ezennel megidézném @tryagain felhasználót, hogy legyen szíves, nevezze meg a "népirtás" achievement unlockolásához szükséges hullakvótát

***

***

Srebrenicában egy 8000 fős tömeggyilkosság elég volt hozzá

mint emlékezetes, az izraeli megszálló hadsereg előbb északról délre küldte a(z amúgy hosszú évek óta) teljesen körbezárt gázai lakosságot, majd megtámadta a azokat a területeket is, ahova küldte őket

érdeklődve várom a választ, hány ezer gyereknek kell még Gázában meghalnia, hány kórházat és iskolát kell még lebombázni, hogy mindezt népirtásnak nevezni ne legyen ún. "antiszemita hazugság" és "a Hamász propagandája"?

értem én, hogy majd valamikor lesz egy bírósági döntés, hogy ez bizony népirtás volt, és szerinted addig ilyet mondani antiszemitizmus, de nem nehéz belátni, hogy ez az egész thread (az OP-ben felvetett megfigyelést leszámítva) egy kurva nagy vörös hering, ami azt tematizálja, hogy minek szabad nevezni, ami történik (a mérvadóként hivatkozott CNN-es véleménycikk szerzője simán visszamegy a középkorig, hogy felsorolja az ismert antiszemita toposzokat és a zsidóság üldöztetéseit), elterelve a szót arról, hogy hány embert öl meg Izrael naponta

de nini, ez is abban a progandacikkben olvasható

OP ugye azt is állítja, Izrael nem akarja kiirtani az arabokat

nos valóban, ezt még ők sem merik kimondani - ehelyett csak a földről beszélnek, illetve ha muszáj emberekről, akkor minden palesztin a hamászt támogatja, tehát legitim célpont

szóval az őslakosok menjenek el valahova a szülőföldjükről, aminek határait egyébként a megszállók önkényesen lezárták, és soha ne jöjjenek vissza

közben bombázzák meg éheztetik őket, de legyilkolni őket nincs szándékukban, jaj dehogyis...

állítólag

aki meg mégis meghal, az minek ment oda, ugye

na jó, van, aki ki meri mondani

mint egy másik likudos Knesszet-tag mondja, Gáza nem megszállt terület, hanem Izrael földje

hozzáteszi, ez nem magánvélemény, hanem a hivatalos nemzeti álláspont

nos ha nem tetszik a népirtás szó, akkor maradjunk annyiban, hogy ti egy tömeggyilkos fasiszta gépezetet védtek - látszólag merő elvakultságból és fanatizmusból, mert másokkal szemben mintha valahogy nem lennétek ilyen nyíltan rasszisták

kiálltok ti az emberi jogokért, ha kell - csak az arabokat nem tekintitek embernek, ez a baj

[stegal]

"Ami nem öl meg, az megerősít..

Kivéve a medve, a medve az megöl.."

Képi ábrázolása egy erdélyi mondásnak, akkor is ha ez egy grizzly..

Egy pofon elég is lenne, hogy megértsék a népek..

[udv-wilson]

Jó estét kívánok!

Hogy vannak? 

Régen találkoztunk! Örülök, hogy látom magukat! (Ha ez kölcsönös, még inkább!)

Abban bízom, mindannyiójuk egészséges, szép és boldog! 

Mondják, kérem, hogy telt el az év? Jól megérdemelt pihenésüket töltik, vagy eléggé el nem ítélhető módon dolgoznak ezekben a napokban? Hogyan viselték a karácsony előtti megfeszített tempót, a feszültségeket? Mi történt magukkal ebben az elmúlt időszakban? Mennyire fáradtak?

Jól vannak? 

Azt gondolom, azt remélem, a legtöbbjük meg tud bírkózni a mindannapos, kimerítő hétköznapokkal, és most békésen, boldogan kortyolja a jól megérdemelt üdítőt, kakaót, whiskeyt vagy ahogy én, a közepesen jól sikerült forralt bort, és elégedetten néz társára vagy maga elé.

Ez így jó, ez így szép. Legyen tánc!

Ugyanakkor azt is gondolom -- ám egyáltalán nem remélem --, hogy vannak maguk között olyanok, akik nem érzik nagyon jól magukat, nem teljesen egészségesek, vannak, akik azt hiszik, egyedül vannak, és nem teljesen boldogok.

Arra gondoltam, ha egyetértenek velem, hogy beszélgetek azokal, akik erre vágynak. Nem túl sok dologhoz értek, de azt hiszem, egy-két jó szót, egy-két bátorítást tudok adni annak, aki gyámolításra szorul. 

Ám ha arra van igény, ezen kívül fel tudom ajánlani a kitűnő -- talán értő -- hallgatásomat. Slussz, ennyi, nem több. 

De talán ez is elég valamire.

A célom ezzel az, hogy senki ne érezze magát egyedül, hovatovább magányosnak. Mert -- hiszen tudják ezt --, a magány öl, butít és nyomorba dönt.

A karácsonyi időszakban végképp.

Nem tudom megváltani a gondokat, problémákat, nem tudom semmissé tenni azokat, viszont, ha kell, valamiféle támaszt tudok nyújtani maguk közül azoknak, akik ezt igénylik. 

De természetesen írhatnak azok is maguk közül, akik boldogok, szépek és elégedettek, ő nekik is nagyon fogok örülni: ne tántorítson a fenti senkit, ha szeretne beszélgetni.

Tehát ne legyenek szégyenlősek Lányok, írjanak! ! Nyugodtan írjanak privátban, és ha kell, más módon is itt vagyok, hogy meghallgassam azt, aki szeretné, hogy meghallgassák.  *** 1. Emlékszem, volt az ezerkilencszázkilencvenes évek elején egy tévéműsor, amiben megszólaltattak egy idősebb nőt. A nő az Egyesült Államokból tért vissza Magyarországra, és elborzasztotta, hogy senki sem beszél senkivel, csak lehajtott fejjel megy (megyünk) az utcán. Ebből elege lett az idősebb hölgynek, és talán a Vörösmarty térre kiült egy padra azzal a felirattal: “akar beszélgetni?” Már nem tudom, hány ember ült le mellé váltani pár szót, de úgy rémlik, kevesen voltak.  Most én vagyok az a néni.    

2. Van egy tizenéves fiú ismerősöm, aki ha találkozunk, a maga (még!) kissé esetlen módján kezet nyújt nekem. Én megszorítom a kezét, biccentek, és mondom neki, hogy örülök, hogy látom, hiszen tényleg örülök, hogy látom. Ezután megkérdezem tőle, azt, hogy  hogy van, és ő mindig azt válaszolja: “Minden jó!”, amit el is hiszek neki,  Hát, akkor legyen minden jó! Szóval hogy’ vannak? Üdvözlettel: Gitta Matyi Wilson

[pajjorimre]

Berlusconi is megúszta végül - Orbán is meg fogja ha nem öl vagy ület meg közben valakit.

Vigyáznak ezek a srácok egymásra pártállástól függetlenül. Nem a titkok miatt, hanem mert ha egyszer hagynak egy volt kormányfőt nem meglincselni, de csak bíróság elé állítani, akkor mindegyikkel meg akarja majd tenni a nép. Hova vezetne ez ugye.

[csacskamacskamocska]

Nekifutok negyedszerre is, ennek a lehet-e 30 évig dolognak

Tegnap három poszt ment a draftba.

Amikor az ember szerelmes, akkor úgy gondolja, érzi, az a teljes meggyőződése, hogy nemcsak 30 évig, de örökké szeretne a másikkal lenni.

Ide teszek egy vízválasztót, csak az olvassa tovább, akit érdekelnek családtörténetek.

Ilyenek jutottak eszembe: baráti házaspár 30+ éve együtt. Ők pl szexelnek, nem is volt soha senki másuk, kicsiszolták a perverzióikat és mellé építettek egy lakóközösséget amiben (az én meglátásom szerinte) optimálisan tudnak élni a saját nyomorukkal. Egyikőjük személyes bajai sem oldódtak meg a 30+ év alatt. De nincsenek egyedül, tulajdonképpen nincsenek rosszul se és elég ideális szerződésnek tűnik az övék. A személyes fejlődésüknek ugyan nem támogatója, de nem is akadálya a kapcsolat. (irigykednem kéne, de valamiért nem megy. Vajon képes-e az ember ennyi év után is elismerő lenni a másik felé? Vajon ez szemlyiségfüggő, hogy oda tudsz-e fordulni úgy, hogy „látod, ezért szeretlek”. Ez mindkettőjükből hiányzik ez a világra és dolgokra rácsodálkozás. Nézed a másikat, és szépnek, jónak látod egy adott pillanatban. Ez csak figyelem, amit nem öl meg az idő. Csak a látás képessége)

Másik házaspár Szintén 30 év. Itt a nő a barátnőm és ő rengeteget mondja, hogy rohadtul unja a férjét, de ez nem jelent semmit, semmi olyan szándékot ami másfelé vinné, ez csak az őszinte igazság, hogy 30 év alatt annyira kiismerte, hogy már az összes beszélgetésüket monológba le tudná játszani. A szex működik. Kicsit uncsibb, ritkább, de egyikük sem keres máshol izgalmakat, ez biztonságos. Az évek alatt felbukkanó személyes hobbiknak utat engednek, támogatják egymást, érzelmileg viszont mindketten visszahúzódóak. Nincsenek nagy csaták. (intelligens páros bár elég furcsa összetétel, a nő irodalmi vonalon mozog, a férje nagyon nem. Kötöttek egy megállapodást és betartják. Részükről ennyi)

Harmadik Ők is lehúztak közel 30 évet majd elváltak. A pasas végig csalta a feleségét, de sosem akarta elhagyni. Ragaszkodott hozzá, sőt, úgy gondolta, hogy nagyon jó a családi életük, a feleségével nagyon jó a szex is, esze ágában sincs ezt felrúgni. De az izgalom az izgalom, intelligensen megoldja, sosem ígért senkinek semmi többet a szexnél, és ezt be is tartotta. Úgy gondolta, hogy a felesége nem tud semmiről. Aztán a feleségének is lett valakije, amit viszont az orra alá dörgölt a pasinak, aki megbántva/megcsalva érezte magát és végül elváltak. (felfoghatatlan volt nekem, hogy a pasi megdugja a szeretőjét, aztán hazamegy és megdugja a feleségét. Nézett rám, hogy persze, szeretem őt. Nekem ez azért nehéz mert még csak meg sem látok másokat amikor szerelmes vagyok, nemhogy szexeljek velük :( Nade mit is hívunk szerelemnek?

Nekem: veled akarok lenni. ott melletted, az életedben benne, a kezemmel elérhető távolságra és benne az agyadban, az ágyadban, a szívedben. Csak te és senki más. Csak én és senki más.

El kell fogadni, hogy másnak meg nem ez!)

Negyedik A kapcsolat bizonytalanul indult, mert a pasinak volt valakije amikor összeismerkedtek, akivel szakított, de az a valaki behazudott egy gyereket, szóval aztán vissza, aztán mégis együtt. És azóta valami számomra csodás életet élnek. Felneveltek két gyereket és az életük egymásról szól. Mindent együtt és egymásért tesznek. Vigyáznak egymásra. Vannak különprogramok, de valójában valami egész különleges szeretetben élnek. Nincs beteges függőség, mindkét ember pszichésen teljesen egészséges, életképes, aktív. Egyszerűen szeretik egymást. (őket irigylem. Amúgy nem gazdagok, sokat melóznak még nyugdíj mellett is, de az értékrendjük azonos, főleg kultúrára költenek. A kapcsolatuk szép és mély. Mindig szeretettel beszélnek egymásról. Semmi cukormáz meg szirup, de jó hallgatni)

ötödik ezt csak áttételesen ismerem, de mégis nagyon megmaradt bennem a maga képtelenségeivel. 15 évig éltek együtt, sosem szexeltek, a nő többször megcsalta a pasit, a pasi nem csalta meg, de sokat emlegette a fiatalkori „igaz” szerelmét, aki vélatlenül épp a barátnőm volt, innen is ismerem a történetet. Aztán a pár szakított a nő boldogan élt valaki más oldalán, de a kapcsolat nyilván mély trauma az életében. A barátnőmmel újra összejött a csávó mert ők egymásnak voltak a feledhetetlen fiatalkori szerelmek. A pasi már fiatalkorában sem szeretett szexelni, hát most sem. Húzták-nyúzták ezt a fiatalkori szerelmi nosztalgiát, ami beteljesülés is volt, meg csalódás is. A faszi masszív alkoholista lett, és gyanús jelei voltak, hogy meleg is vagy jobban meleg mint amennyire hetero. Mindenesetre ezt az életem szerelme beragadást sikeresen kiölte a barátnőmből cirka 5 év alatt. Aztán a pasi részegen elesett és meghalt. (lehet, hogy tényleg a barátnőm volt élete szerelme. Ezek olyan megfoghatatlan dolgok, ezek a beteljesületlen szerelmek. Hiába jön össze felnőttkorban, a szerelem az ottragad abban a fiatalkori állapotban. Egy fiatal nő látványába szerelmes egy tapasztalatlan fiatal férfi. Sosem lesz hasonló érzés az életben. Mert megöregszünk és megtapasztalatosodunk. Azt meg már nem is hisszük, hogy valaki ránk néz, arra amit nem szeretünk magunkon vagy magunkban, és elmosolyodik, hogy úristen milyen szép ez. Mi, baszod, a lógó bőröm, a ráncaim? Én sem értem, de igen. Szóval ehhez valami komoly dolog kell belül. Azt hiszem, nekik ez nem volt meg.)

Ezek a kapcsolatok megélték a 30 évet, de fogalmam sincs mi a közös bennük. Lehet, hogy semmi. Egyszerűen csak vagy sikerül vagy nem a 30+ év együtt. Nekem kétszer nem sikerült. Most mégis azt gondolom, hogy sikerülne.

Máskülönben meg azzal értek egyet, aki azt mondja, hogy minden megállapodás kérdése, a mással szexelés is, és kommunikáció, kommunikáció! Ha elköteleződik két ember, akkor ne várják a csodát, hanem alakítsák a kapcsolatot! Építsék, javítsák, formálják. Ha azért választották a másikat mert úgy gondolták, hogy alkalmas lesz erre, és nem csak azért, mert jól néz ki amikor felül a konyhapultra vagy mert képes felfúrni két polcot. Azért biztos kell egy cseppnyi szerencse is.

[egy-lany-blogja]

Sírd ki

Nevesd ki

Mondd ki

Üvöltsd ki

Írd ki

Olvasd ki

Fusd ki

Pihend ki

Engedd ki

Rúgd ki

Táncold ki

Aludd ki

és nem öl meg.

Lőrinczi Emese

[retisonic]

24. The Mountain Goats- Jenny From Thebes

Azon gondolkoztam ma, hogy állandóan puffogok azon, hogy Sajó Dávid bármiről ír kritikát, sosem bírja ki, hogy ne írjon benne magáról, aztán közben meg én is ezt csinálom. Mentségemre szóljon, hogy én ezt nem az ország egyik legnagyobb hírportálján csinálom, hanem egy sokkal menőbb helyen, a retisonic tumblren! Na akkor jöjjön egy kis klasszikus sajózás!

A Mountain Goatsot 2004-ben ismertette meg velem @mengisztu a Soulseek Igényes Zene Magyaroknak chat szobájában. Ezt a szobát én alapítottam egy sráccal, aki sajnos már nincs velünk, és elvileg egy nyílt, bárki számára elérhető szoba volt, de az esetek 99%-ban mindig ugyanaz 8-10 IRL haver volt ott. Nagy ritkán betévedt valaki, akit megtévesztett a szoba neve, aztán általában 10 perc múlva ki is lépett az elképesztő bullyingtól, amit kapott. Ami vicces, hogy volt egy-két ember, aki megragadt ott a zaklatások ellenére is, ezeket sosem értettem. Fun fact 1: a szoba a mai napig létezik, egy-két évente felnézek, de senki nincs ott.:( Na szóval itt ajánlotta mengisztu ezt a zenekart, méghozzá ezt a számot, ami azért mókás, mert ez egyáltalán nem mountain goats-os, viszont elérte, amit akart, felkeltette az érdeklődésem! Akkor már jópár éve működött a Goats, ami John Darnielle egyszemélyes lo-fi projektje volt. És amikor azt mondom, hogy lo-fi, akkor azt értsétek úgy, hogy LO-FI! A korai lemezekhez/kazettákhoz képest a magyar hálószoba-pop szcéna dolgai nagyzenekari mesterművek audiofil technikával felvéve! Ha mengisztu a korai dolgokkal próbálkozott volna, talán sosem szeretem meg a Mountain Goatsot, de szerencsére van egy csavar a sztoriban, mégpedig, hogy 2003-ra John Darnielle leszerződött egy viszonylag nagy kiadóhoz, kapott lóvét stúdióra, és még lettek zenésztársai is. Ez lett a Tallahassee c. lemez, ezen volt a szám, ami felkeltette az érdeklődésemet, és ez azóta is a kedvenc lemezem a Mountain Goatstól. Egy válásról szóló gyönyörű konceptalbum remekül idézhető szövegekkel, ami amúgy is Darnielle erőssége. Még egy kisebb sláger is lett róla, a No Children. Fun fact 2: egy-két éve ilyen trending dal lett a Tik-Tokon, még ilyen koreográfiát is csináltak hozzá a fiatalok! Na, és ezután a lemez után így nagyon megindult a szekér, Darnielle ilyen intézmény lett, kiadott három iszonyat jó lemezt három év alatt, de nem lassított, csak jött a többi lemez, én meg feladtam, nem bírtam a tempót. Mindig meghallgattam azért az aktuális lemezt egy ideig, és nem is tűntek rossznak, de mindig az volt bennem, hogy hé, még az előzőt sem dolgoztam fel, időt kérek! De nem volt idő, én meg elengedtem, és az utolsó egy-két lemezt már meg sem hallgattam.

Így jutunk el 2023 őszéhez, amikor egyik délelőtt a gyűlöletes levélszedéshez választottam volna valami zenét, és a Spotify feldobta ezt a lemezt, mint újdonság. Miért ne? Rossz biztos nem lesz, mert rossz Mountain Goats lemezt még nem hallottam. Meg olvastam, hogy gitározik meg vokálozik rajta Alicia Bognanno, akiről (SPOILER!!) még lesz szó a listában! És hát nem az, hogy nem volt rossz, hanem, hogy tök jó volt!! Bár a kezdetek óta sokat finomodott, gazdagodott a zenekar hangzása, de amennyi vonós meg fúvós ezen a lemezen van, engem is totál meglepett. Persze rengeteg vonós és fúvós sok zenében van van, szóval ez még nem lett volna le a lábamról, de itt tök ízlésesen elhelyezve a tök jó dalokban, amik pont addig tartanak, ameddig kell, szóval lehetőleg ne egy November Raint képzeljen el senki, hanem mint pl. a nyitószám. Azt hiszem, életem legjobb levélszedése volt, bár nem volt túl magasan a léc, de na. Szerintem már így elsőre tudtam dúdolgatni a dalokat, és tök jó kedvem lett a lemeztől, pedig a szövegek sokszor a szokásos nyomasztó témákról szólnak. Eleve a lemez címében szereplő Jenny egy ilyen visszatérő karakter a lemezeken, egy lecsúszott drogfüggő csaj Nyugat-Texasból. Most is tök sok kevésbé vidám dolgot csinál, még embert is öl. A legjobb, vagyis inkább a legváratlanabb pillanat az volt, amikor az utolsó számban megszólal a szoprán-szaxofon (legalábbis azt hiszem, hogy ez a szoprán-szaxofon), mintha valami régebbi Sting szám lenne, ami egyáltalán nem rossz dolog szvsz imho. Azóta sokszor meghallgattam ezt az albumot, és talán lehetne előrébb is a listán, de igazából nem tudom kit előzhetne be. Ez is jelzi, hogy innen már nem kispályás lemezek lesznek, hanem csupa igazi nagyágyú!!!

Kedvenc számok: Clean Slate, Only One Way, Murder at the 18th St. Garage, Great Pirates

[angelofghetto]

a legkegyetlenebb állat

Belefutottam egy Napló műsorba, ami a Padlás előadás kapcsán nosztalgiázik, generációk nőttek fel ezen a darabon, a betétdalait mindenhol játsszák. Nekem az előadás valahogy kimaradt, bár a dalok nyilván ismerősek. Presser mindig is a személyes csillagos egem masszív állócsillaga volt és lesz.

Amibe most egy kicsit belefacsarodik a szívem, az egy másik előadás, és másik zenelemez. A Popfesztiválról már írtam, talán még fogok is, meg a Vígszínházról, a forradalmi, polgárpukkasztó, nívós szellemiségéről, és a hetvenes évek feltörekvő színész generációjáról, kamaszkorom meghatározó élményéről. Már maga a musical műfaj is forradalminak számított a vasfüggöny mögött.

A Képzelt riport után pár évvel született a Harmincéves vagyok. A zenei anyag jóval kevesebbszer játszott, de nívóban állja a versenyt, sőt szerintem meg is haladja híres elődjét. A cím arra utal, hogy a háború végén született generáció a harmincas éveibe lép (1975-ről beszélünk), és a megelőző 30 év történetéből látunk felvillanásokat, egy nemzedék traumáit, hangsúlyosan Petschauer Attila, kiemelkedően tehetséges vívó olimpiai bajnok történetét, aki sok dicsőséget szerzett Magyarországnak, de csak addig, míg zsidó származása miatt agyon nem verték.

Háború. Nem is tudom, ki mondta, hogy az emberiség alapállapota az állandó harc, a béke csak kis szélcsend két háború között. Nem törődünk vele, amíg távol van, és másokat érint, de ha közelről látjuk a kegyetlenkedéseket, nem nagyon értjük, hogyan képesek emberek ennyi szörnyűséget elkövetni egymás ellen. Az állat is öl, de csak ha éhes, és nem élvezetből, bosszúból, vagy hatalmi fölényből. Most is háború van itt a szomszédban, és nem tudni, hova fut ki az egész, felülkerekedik-e a józan ész, az emberi érzés, az emberek békébe vetett reménye.

Érdemes végighallgatni a lemez teljes anyagát (link ld. fent), Presser Gábor zenéjét Adamis Anna remek szövegével. Nekem különleges kedvencem, az indító dal. Nálunk a családban SOHA nem a happy birthday dalocska megy szülinapokon, hanem mindig ez az opusz, mert ez nem csak valami előkapható klisé, ebben minden benne van, amiről egy születésnap szól. Amerika-majmolás helyett jobban meg kellene becsülnünk az ilyen kincseket, amelyekkel rendelkezünk.

Az ukrán háborúval kapcsolatban gyakran gondolok azokra, akik mindenüket hátrahagyva menekülni voltak kénytelenek, azokra, akik maradtak, és áldozatok lettek, és azokra, akik elszántan védik a hazájukat ezekben a percekben is.

Hallgatva Kútvölgyi Erzsébet hangját a felnőtt altatódalban, beugrik egy kép, ahogy a II. világháború után - régi filmhíradók és kopott fekete-fehér fotók tanúsága szerint - az emberek a szétlőtt házak között csapatokba verődve tolták, szedték össze a villamosokat, hogy egyszer majd újraindulhasson a közlekedés.

[faszom-azegeszbe]

Semmi más nem öl meg jobban egy mindent túlagyaló embert mint a csend.

Szóval kicsinálsz..

[varjukollektiva]

Transz láthatóság világnapja

„Hármas együttállást figyelhetünk meg a mai napon. Ma van a transz láthatóság világnapja, még tart az LMBTQIA+ történeti hónap, harmadszorra pedig ennek a hónapnak ma van az utolsó napja. Egyszerre gondolkodunk a tranzicióról és a történelemről – melyek folyamatosságuk, változásuk révén hasonlók – és valaminek a végéről, a határáról. Szeretnék ezért ezeken a fogalmakon elidőzni egy kicsit.

Egy transzgender ember a genderprezentációjában és/vagy a testi jegyeiben változik egyik állapotból a másikba. De annyira idegen lenne ez az állapot a ciszhetereo emberek szemszögéből, hogy már a láthatatlanság szót kell rá használnunk? Bár a transgender emberekkel szemben hozott törvények, a velük szemben elkövetett erőszakos gyűlöletbűncselekmények, és például az a kulturális genocídium számba sorolható jogi háború, amit az Amerikai Egyesült Államok államai megindítottak ellenük az utóbbi években, nem közvetlenül megélt tapasztalat a többségi társadalom számára, egy bizonyos értelemben mindannyian mindig valamilyen tranziciós folyamatban élünk; átmenetben a gyermek-, és tinédszerkor, a diák-, és munkáslét, még egy munkahelyen is az egyik napról a másikra való felkészülés között. Egy ember, még ha genderidentitása és prezentációja azonos is marad élete végéig (avagy cisgender; azaz identifikálódik a neki születésekor rendelt genderidentitással), rendkívül sok értelemben számít mégis tranzícióban lévőnek. Egy férfi először agglegényből férjjé tranzicionál, mikor megnősül. Ha gyermeke születik, apává. Ha unokája, nagyapává. Egy adott társadalom szerkezete is változik a történelem folyamán. Az egykor felnőtt lakosság megöregszik, helyüket régi funkciójukban fiatalabbak veszik át; a régi politikai garnitúrát leváljta egy új; a nyugdíjba vonuló professzorok helyett fiatalabbak kezdik el meghatározni a tudományos kánont. Vagyis valójában minden olyan dolog, amit adottnak, hagyományosnak, vagy „cisznek” gondolunk, valójában valamilyen tranzíciós folyamat eredménye. Át kellett alakulnia valami korábbi állapotból ahhoz, hogy adottként, mostani állapotában meghatározottként, vagy hagyományosként álljon a szemünk előtt.

Mikor a transz láthatóság napjáról beszélünk, úgy hangzunk, mintha azt állítanánk, hogy a transzságra ezen a napon rá kell fókuszálnunk ahhoz, hogy láthatóvá váljon, mintha egyébként - az év többi napján – láthatatlan lenne. Ez így is van. A fennálló hatalmi struktúra, amely a transgender emberek életét unfair módon megnehezíti, bizonyos esetekben ellehetetleníti, szabja meg többnyire a többségi társadalom számára a láthatóság horizontját. Ellenben akármennyi pénzt, hatalmat és erőszakot öl bele, a hatalom nem tudja megsemmisíteni a tényt, hogy a tranzíció valójában mindenütt jelen van, bennem és az olvasóban, az egyénben és a társadalomban, a pillanatban és az évszázadban. Elhitethetik velünk, hogy nem létezik, de a valóság elidegeníthetetlen részeként mindannyian megéljük.

Egy kezdeti tranzició nélkül egy önmagát teljesen ciszheteronak tartó ember sem létezhetne: az anyjának teherbe kellett esnie. Csak azok tudnak arról nyilatkozni, hogy mekkora tranzició is ez, akik estek már teherbe életükben. Ezt pedig követnie kellett tranziciók teljes sorának: zigótából magzattá, magzatból csecsemővé, abból gyermekké, abból tinédzserré, stb. kellett válnia ennek a kezdeti tranzíciónak ahhoz, hogy ez a bizonyos ciszhetero ember most itt lehessen közöttünk. Kisebb, vagy alapvetőbb tranzíciók ezek, valóságosabbak, vagy eredendőbbek, mint egy transzgender ember tranziciója? Mi joga lenne bárkinek ahhoz, hogy ezt állítsa? Ha komolyan vennénk a transz láthatóság fogalmát, úgy élnénk, hogy minden nap a transzgender láthatóság napja lenne.

Mint minden fogalom, a gender is csak akkor hasznos, ha magába foglal valamit, ha van határa, és ezen a határon kívül esnek más fogalmak által lehatárolt dolgok. Minden dolog és minden fogalom más dolgok és fogalmak környezetében, kontextusában nyeri el teljes értelmét, és így a dolgok és fogalmak egymásra utaltságukban érthetők meg igazán.

Ezért szeretnék kitérni még a gender fogalom határára. A gender társadalmilag meghatározott elvárások olyan halmaza, melyet az egyén, születési nemétől függően, magáénak érez. Ez a megfogalmazás nem foglalja magában, hogy a különböző gendereknek valamiféle hierachiában kellene létezniük egymáshoz képest, és így azt sem, hogy melyik gender lenne felsőbbrendű a másiknál. A történelmi tapasztalat ezzel szemben azt mutatja, hogy az emberek genderek szerinti elkülönítése eddig mindig magával vonta azok hierarchiába való sorolását. Ennek oka azokban a struktúrákban keresendő, melyek ezeket a elváráshalmazokat, avagy gendereket létrehozzák (a patriarchátusban és a kapitalizmusban). Ha ezek a struktúrák megszűnnének, és leváltaná őket egy olyan struktúra, ami, ha létre is hoz gendereket, azokat nem sorolja egymáshoz képesti uralmi hierarchiába, megszűnnének a genderek közötti függőleges hierarchikus különbségek, de megmaradhatnának a genderek, mint olyan fogalmak, amik az emberek között vízszintes hierarchiát fejeznek ki. Sokan a szélső baloldalon ezt tartják megvalósítandó célnak; olyan társadalom létrehozását, amelyben ha vannak is genderkülönbségek, azok nem uralmi pozíciókba sorolják az embereket, hanem minőségükben ugyan eltérő, de uralmi pozíciójukban egyenrangú identitáspozíciókba. Nem tudom, milyen lenne konkrétan egy ilyen világ, de most azért is vagyunk itt, hogy gondolkozzunk róla, s ezért szeretnék felvázolni egy másik alternatívát is. Nem állítom, hogy ez a másik alternatíva igazabb, vagy legitimebb, mint az imént felvázolt. Csupán megoldási lehetőségeket szeretnék átgondolni.

Szükségünk van a genderek megtartására egy ténylegesen egyenlő világban? A klasszikus radikális feminizmus célkitűzése a genderkülönbségek eltörlése volt. Tegyük fel viszont, hogy megvalósul ez a célkitűzés, azaz férfinak, nőnek, és minden egyéb gendernek lenni ugyanazt jelenti majd. Lesz egyáltalán értelme egy ilyen helyzetben genderek sokaságáról beszélni? A halmazelmélet szerint egy halmazt annak elemei definiálják. Vagyis ha van egy halmaz, melynek neve ’FÉRFI’, és egy halmaz, melynek neve ’NŐ’, és egy harmadik, melynek neve ’NEM-BINÁRIS’, s ezek egy teljesen egalitárius társadalomban mind ugyanazokkal az elemekkel rendelkeznek, akkor ezek a halmazok valójában mind ugyanaz a halmaz. Egy egalitárius társadalomban ezért valójában egyetlen gender létezne, amelybe beletartozna minden ember.

A gender fogalmát általában azért szoktuk használni, hogy emberek közötti valamilyen különbséget leírjunk. Viszont ha minden ember ugyanabba a genderbe tartozik, minek egyáltalán megtartani a gender fogalmát? Hiszen eredeti használati céljának már nem tud megfelelni: nem tesz már különbséget. Hogyan neveznénk akkor a jövő embereit, akik ebben a társadalomban élnek?

Megoldási javaslatnak szeretném láthatóvá tenni itt az agenderség fogalmát. Ahhoz, hogy valaki például férfi legyen, először is példáznia kell a ’genderrel rendelkezés’ tulajdonságot, amelyet tartalmaz a ’FÉRFI’ halmaz. A férfi egy gender, és ha valakinek nincs gendere, akkor következésképpen férfi sem lehet, ezért is fontos példáznia a ’genderrel rendelkezés’ tulajdonságot. Agender az az ember, aki nem példázza a ’genderrel rendelkezés’ tulajdonságot. Ez egy kritikus tulajdonság, mivel feltétele annak, hogy valaki bármely gender autentikus tagja lehessen. Egy agender ember példázhat klasszikusan férfiasnak, vagy nőiesnek, vagy nem-binárisnak számító tulajdonságokat, de van egy fontos különbség abban, ahogyan ezen tulajdonságok saját magán való megjelenését érzi, ahonnan ezeket eredezteti.

A klasszikus elgondolás szerint egy nő azért gondoskodó, azért csinos, stb., MERT nő. Egy férfi azért izmos, azért borostás, azért szeret barkácsolni/focit nézni/ stb., MERT férfi. Ezeket nap-mint nap hallani lehet embertársainktól. Egyesek ezek között nem csak egyoldalú meghatározottsági vonalat húznak, hanem egymástól kölcsönösen függőknek tartják őket („Én öreg koromra is NŐ leszek, és festetem majd a körmöm!”).

Egy agender ember ezzel szemben nem azért borostás, gondoskodó, csinos, szeret focit nézni, divatújságot olvasni, stb., MERT férfi vagy nő, vagy nem-bináris volna. Vagyis a személyes tulajdonságai nem valamilyen genderen keresztül nyernek számára legitimációt. Nincs szüksége genderre ahhoz, hogy identitása legyen. Ő azért ilyen, mert Ő ilyen. Ez nem azt jelenti, hogy az agender emberekre ne lennének hatással a patriarchális kapitalizmus által kitermelt toxikus genderjellegek. Ezeknek a struktúrájában nőttek fel, és minden bizonnyal internalizáltak jó pár olyan elvárást magukkal szemben, amit egy egyenlő világban nem kellett volna megtenniük. Én például, ha visszagondolok olyan toxikus jellegeimre, vagy cselekedeteimre, amelyek abból fakadnak, vagy fakadtak, hogy megpróbáltam megfelelni a nekem kiosztott genderszerepnek, úgy érzem, mintha ezekben az esetekben egy gonosz polip egyik csápjára húzott ujjbábu lettem volna. A férfiasság számomra nem valami belsőt jelent, hanem valami külsőt, valami olyasmit, ami akár akaratom ellenére, akár önszántamból hatol és ágazik bele a szubjektivitásomba, s amely nem lenne ott, ha ez a külső gonosz polip, ami a ’férfiség’ kapitalizmusban kitermelt elvárásrendszere, nem létezne. Levetkőzni a férfi jelzőt számomra önmagam megtalálását jelenti, míg férfivá válni, vagy férfinak próbálni lenni azt jelentette számomra világ életemben, hogy a teljes énem egy jókora szeletét erőszakkal meg kellett próbálnom levágni, leválasztani magamról.

Hogyan oldaná meg az agenderség a ’gender’, mint az egyenlő világban haszontalanná váló fogalom problémáját? Szerintem, ha egy fogalom hasznát veszíti, nem kell többet használnunk. A megvalósult egalitárius társadalomban meglenne a lehetőség arra, hogy minden ember teljes emberlétében teljesedhessen ki, és ne korlátozza a társadalom által rárótt semmilyen gender, mint elváráshalmaz, vagy elvárásköteg. Mindenki teljes joggal válhatna Emberré, ha a gendertől, mint a világ meghatározó részétől, megszabadulnánk.

A genderek eltörlése nem vonná maga után a biológiai nemből fakadó nemi különbségek eltörlődését. A nemi diszfória fennmaradna, amíg világ a világ. De mivel egy egalitárius társadalom sokra tartaná tagjainak testi autonómiáját, s így, bár nem okozna genderváltást a nemi tranzíció (hiszen a feltételezett társadalmunkban már nincs gender), továbbra is szükség lenne rá.

Most azonban, a mi kurrens történelmi pillanatunkban, az emberek túlnyomó többségének alapvetően meghatározó az, hogy milyen genderbe sorolták őket mások, vagy hogy mely gender tagjának érzik magukat. Ez is egy kezdeti tranzició további tranzicióinak következménye, s ezért teljes mértékben valóságos. Ebben a történelmi pillanatban szükséges és hasznos ismernünk és használnunk a gender fogalmát, és megértenünk annak történetét, hogyan vált elnyomó struktúrák alapvető fogalmává. Viszont ezt a fogalmat, a gender fogalmát azért kell használnunk, hogy hosszú távon lebonthassuk ezeket az elnyomó struktúrákat. Én személyesen úgy gondolom, hogy ahogyan a proletariátus is internális és szükségszerű strukturális eleme a kapitalista társadalomnak, és utóbbi pusztulásával előbbi is el kell pusztuljon, úgy a gender is internális és szükségszerű strukturális eleme a patriarchátusnak. Csak akkor fogjuk tudni biztosan, hogy a patriarchátus elpusztult, hogy az emancipatorikus harcot sikeresen és konzisztens elvrendszerrel vittük véghez, ha már genderek sincsenek. De hogy nekem, vagy más elvtársaimnak lesz-e igaza, azt a történelem fogja igazolni.

Két értelemben van szükség a végről, a határról gondolkodnunk annak érdekében, hogy láthatóbbá tegyük a transgender emberek küzdelmeit: a patriarchátus végéről, és a kapitalizmus végéről.”

[stegal]

A légyölő galóca nem öl meg, de lehet hogy utazol kicsit tőle..

[felejtsemvagyne]

Csak valahova mennék ahol nem öl meg többé az emlék..

[vekedismekedi]

dióhéjban: robotpénisz, időutazás, és egzisztenciális sertepertélés. kiváló szórakozás NEM 169 percben, hanem épp elegendőben. a rendező (mr. oizo) még úgy 2010 körül a Rubber c. (abszolút felesleges) filmjével hívta fel magára az artsy-fartsy közeg figyelmét, melyben egy gumiabroncs embereket öl. ez fura dolog, és a film nagyjából ennyivel meg is elégedett. ám igy tizenévvel később úgy tűnik kezd valamit kisütni filmes ambíciójából, és nem csak a HAHA MILYEN ABSZURD LOL IDENÉZZ ripacskodással tölti ki a műsoridőt, hanem valamivel. lehet velem van a baj, de általában jobbszeretem ha tudok invesztálni a történetbe amit nem tojok le magasról, és karakterek is vannak az öncélú kikacsintgatós furáskodás mellett. persze lehet tényleg velem van a baj, de szerintem nem ezen igényeim miatt, hanem mert túl sok pissjar van a szobámban. apropó: nullaszor mentem ki vizelni a film közben, annyira lekötött, így tehát

7.6/10

(nem tudom ki pontoz filmeket komolyan, én csak vicceltem :pp)