#Napvilága

[diogenesz2020portugal]

Ha majd a bőség kosarából

Mindenki egyaránt vehet,

Ha majd a jognak asztalánál

Mind egyaránt foglal helyet,

Ha majd a szellem napvilága

Ragyog minden ház ablakán:

Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,

Mert itt van már a Kánaán!

[versinator]

Kövessem kegyetlenűl

Jóllakék szenvedéssel ejték ilyetén Föltámadásod gyötresz lakomában süvegén Istenátok megénekelte bujdosott kipusztítja Jőj csuklyában rókát ápolója Napomnak nevedről elmulasztanád kehes Férfigond monda nagyvilágon enyészetes

Keressek csúfot megjő repeszti Megörökíteni megverne martuk röpíti Szeget esdenek láta méltósága Csikómat tiszánál billikomba olajága Égtünk eszméltem ebcsont becsűletes Tündérleánya közlegény vágnod pendelyes

Csókolnám azoktul szállhatok teremvén Vágtatott foglald repedezve félvén Fiadtól megváltókat termékennyé pantheonja Kereszvized nézheted munkáinkért varrja Bújtál szégyenlé rajzához diszes Éjjelét lefekünni tündökletes ilyes

Dönget pohárból tevétek elveti Halványarcú szundikál tekinték felejteti Szabadságunk feszítenek kedvesink jószága Hajnallik kettőztesd tekintsen napvilága Gyermekedre ápolója fekvén dögvészes Hősben köthetek pirúl földmíves

Hegyében éleszt nyelvünkre fekvén Hasogatta zabola pityeregnek legtetején Elválok szellemednek csörg hernyója Uraságok istenáldás ásítani szopókája Mennydörgésnek dáde napvilágom tündökletes Gomolyog megérdemelte tinálatok átokteljes

Nyúgodalmat szivárogj mitőlünk megtölti Paripádat csárdák sorozva közti Nyomorba mérthogy megbotlottál csorga Kettősen göröngyös ajkaimhoz imádsága Szíják térnék haramja ménes Enyhítsük érkeztekor seregből kisérteties

[angelofghetto]

"Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját. Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán!"

- Petőfi Sándor: a XIX. század költői (részlet)

[eltortaszilvafa]

A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI

Ne fogjon senki könnyelműen

A húrok pengetésihez!

Nagy munkát vállal az magára,

Ki most kezébe lantot vesz.

Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Saját fájdalmad s örömed:

Nincs rád szüksége a világnak,

S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan

Népével Mózes bujdosott,

S követte, melyet isten külde

Vezérül, a lángoszlopot.

Ujabb időkben isten ilyen

Lángoszlopoknak rendelé

A költőket, hogy ők vezessék

A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,

A néppel tűzön-vízen át!

Átok reá, ki elhajítja

Kezéből a nép zászlaját.

Átok reá, ki gyávaságból

Vagy lomhaságból elmarad,

Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,

Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik

Azt hirdetik nagy gonoszan,

Hogy már megállhatunk, mert itten

Az ígéretnek földe van.

Hazugság, szemtelen hazugság,

Mit milliók cáfolnak meg,

Kik nap hevében, éhen-szomjan,

Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából

Mindenki egyaránt vehet,

Ha majd a jognak asztalánál

Mind egyaránt foglal helyet,

Ha majd a szellem napvilága

Ragyog minden ház ablakán:

Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,

Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,

Addig folyvást küszködni kell. -

Talán az élet, munkáinkért,

Nem fog fizetni semmivel,

De a halál majd szemeinket

Szelíd, lágy csókkal zárja be,

S virágkötéllel, selyempárnán

Bocsát le a föld mélyibe.

Pest, 1847. január

[nemfurcsa-inkabberdekes]

Baudelaire: Egy dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,

melybe ma szemünk ütközött:

Az ösvényforduló kavicsos homokágyán

váratlan egy iszonyú dög

nyitotta, lábait cédán magasba lökve,

mig izzadt méreg járta át,

elénk, gúnyosan és semmivel sem törödve,

kipárolgással telt hasát,

A nap sugarai tán azért tündököltek

úgy e sűlő szemét fölött,

hogy atomjaiban adják vissza a Földnek

azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra

nézett alá az ég szeme,

a bűz ereje az egész rétet bejárta,

azt hitted, elájulsz bele.

 

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle

folyadékként és vastagon,

fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve

másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve

s gyöngyözve néha felszökellt,

a test bizonytalan dagadva-lélegezve

sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,

mint futó szél a tó vizén,

vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában

ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,

kusza vonalak tömege,

vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon

a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva

nézett bennünket dühösen,

sóváran lesve a percet, mikor ujra

laknározhat a tetemen.

-És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,

ilyen ragály ésborzalom,

szemeim csillaga,életem napvilága,

te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,

az utolsó szentség után,

csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő

s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a férgeknek, hogy e börtön

vad csókjaival megehet,

én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm

elrothadt szerelmeimet!

Postold az

aktuális kedvenc versed, hogy ne mindig csak a szar ömöljön.

Babits Mihály: ZENGŐ LÉGYPOKOL

Fekszel az ágyon s nézed félsötét betegszobád meszelt mennyezetét, mely mint az élet pusztasága nyúl közted s a szabad ég közt makacsul.

Fehér a mennyezet, de egy helyütt, ahol a füstös olajlámpa függ, koromfolt, másutt zápormosta nyom Polinéziát rajzol a falon.

Felfelé fordult lábbal téveteg járnak e mappán szerte a legyek, mint egy semmibe-lógó sivatag szikes rétjén a csúf sötét vadak.

Messzebb egy légvonatban lobogó enyves pántlika leng: a légyfogó; rajt elfogott legyeknek tízei s halálig tartó kínjuk zengeti.

Te hallod s mintha vergődő saját lelked sötét zengését hallanád; szárnyát veri, halálos csöpp fogoly, s röpűl a Föld, a zengő légypokol.

Ottkünn az eső megered s kopog, mint majd ítéletnapján a dobok s mindent valami nagy magányba zár szennyesen és puhán a sár, a sár.

[kampeszino]

Charles Baudelaire: Egy dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,    melybe ma szemünk ütközött: Az ösvényforduló kavicsos homokágyán    váratlan egy iszonyu dög nyitotta lábait cédán magasba lökve,    mig izzadt méreg járta át, élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,    kipárolgással telt hasát. A nap sugarai tán azért tündököltek    úgy e sülő szemét fölött, hogy atomjaiban adják vissza a Földnek    azt, amit az egybekötött. S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra    nézett alá az ég szeme; a bűz ereje az egész rétet bejárta,    azt hitted, elájulsz bele. A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,    folyadékként és vastagon, fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve    másztak az élő rongyokon. S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve    s gyöngyözve néha felszökellt: a test bizonytalan dagadva-lélegezve    sokszorozott életre kelt. S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,    mint futó szél a tó vizén, vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában    ütemre forgat a legény. A széteső alak már-már nem volt, csak álom,    kusza vonalak tömege, vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon    a művész emlékezete. Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva    nézett bennünket dühösen, sóváran lesve a percet, amikor újra    lakmározhat a tetemen. - És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,    ilyen ragály és borzalom, szemeim csillaga, életem napvilága    te, lázam, üdvöm, angyalom! Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,    az utolsó szentség után, csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,    s kövér gyom burjánzik buján. De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön    vad csókjaival megehet, én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm    elrothadt szerelmeimet! Szabó Lőrinc fordítása

[levendulakertsarka]

Egy dög by Charles Baudelaire

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,    melybe ma szemünk ütközött: Az ösvényforduló kavicsos homokágyán    váratlan egy iszonyu dög nyitotta lábait cédán magasba lökve,    mig izzadt méreg járta át, élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,    kipárolgással telt hasát. A nap sugarai tán azért tündököltek    úgy e sülő szemét fölött, hogy atomjaiban adják vissza a Földnek    azt, amit az egybekötött. S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra    nézett alá az ég szeme; a bűz ereje az egész rétet bejárta,    azt hitted, elájulsz bele. A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,    folyadékként és vastagon, fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve    másztak az élő rongyokon. S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve    s gyöngyözve néha felszökellt: a test bizonytalan dagadva-lélegezve    sokszorozott életre kelt. S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,    mint futó szél a tó vizén, vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában    ütemre forgat a legény. A széteső alak már-már nem volt, csak álom,    kusza vonalak tömege, vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon    a művész emlékezete. Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva    nézett bennünket dühösen, sóváran lesve a percet, amikor újra    lakmározhat a tetemen. - És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,    ilyen ragály és borzalom, szemeim csillaga, életem napvilága    te, lázam, üdvöm, angyalom! Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,    az utolsó szentség után, csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,    s kövér gyom burjánzik buján. De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön    vad csókjaival megehet, én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm    elrothadt szerelmeimet! Szabó Lőrinc fordítása

[katagarden]

Az ünnepnap alkalmából Petőfi Sándortól egy gondolat: " Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán!"

[nam00n]

— és hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,

ilyen ragály és borzalom,

szemeim csillaga, életem napvilága,

te, lázam, üdvöm, angyalom!

— egy dög, charles baudelaire

[versinator]

Sírásrívás csúnyaság

Elmondhattam mártani lessek szomorítasz Elesem nőtelen begyógyul megélsz Zsebmetsző beszédből teéretted azoktul Kiszolgált ostorokkal szeggel hasonmásául Fogdosó tevék hévben napvilága Görbítheti szagolják beszéljetek ballaga

Fészekhez ízibe szétszaggatják palástul Hasonlítani fölmelegszem nyomorba begyógyul Menyecském nénihez gyalázatán szabadságod Nyerge rohanja hajolnia levágod Eladtam örvényébe döghalál rónasága Levágod virrasztással gólyának olajága

Seregébül fúja leckémből összevesz Ikertestvérek bokrétából léget látogatsz Árjait leveszi álmaidból napjául Menyecskékkel kandallóra fürtjét lakóul Kevesebben tettetése jelentve méltósága Hátok szárított hidegje holdvilága

Uszítottál istenöm ejték napbul Kipusztítottátok összeszedegetik irta lakóul Szenvedék tarisznyát leányodnak gyávaságod Beszáll függetlenség történetben balsorsod Ifjakhoz koplaltál ökröt csorga Fölértél javába viselik forrósága

Kezünkön gondolatjai fodrába áldasz Suttogását indulatból dúsgazdag varrogatsz Megreped idefönn reményim ezentul Nevezzelek ajkaimhoz akármikor napbul Gazdánk ígyen egyesek imádsága Hirnevet süthetne borzasztót jószága

Akkorácska könyörületet leűlt ezentul Különérdek kezdd megérdemelte martalékul Vőlegényként lopásért falának vágnod Nyerék fiaiknak erősíti fölnyitod Faluvégtől angolból szépszerén Tollamnak kipusztítja dalaimban

[csakazolvassa]

portrék 18.: a lecsúszott értelmiség

portrék 18.: a lecsúszott értelmiség

Nekem megállt az idő, én még nemrég is ott tartottam, hogy ugye mostanában rendszert váltottunk, Európa, szabadság, jólét, szellem napvilága, mindjárt minden jó lesz. És hogy vannak ilyen ikonok, teljes életutak: Baló György, Bojtár B., Esterházy, Parti Nagy, Révész Sándor. A premierre járók, klikkek, szerkesztőségek, lapok, amelyeket én egyetemi éveimben, aztán Tamással, de még később, Jánossal…

[matekonkol]

Jancsó-Hernádi-Gyurkó: Szerelmem, Elektra (1974)

Hol volt, hol nem volt, de igaz volt. Élt valahol a távoli napkeleten egy csodálatos madár. Fényesebb volt mint a nap, ragyogóbb a szivárványnál, szebb, mint a legszebb drágakő, mert az ember örök vágyából született. Apja a szabadság volt, anyja a boldogság. Amerre a Tűzmadár szállt, felszakadoztak az ólomnehéz felhők, kisütött a nap, szivárvány tündökölt az égen, a szenvedők kínja megenyhült, az elnyomottak kiegyenesítették gerincüket, a megfáradtak új erőre kaptak, a nincstelenek keze ökölbe szorult. Szállt a madár, szállt. Napkeletről napnyugatra. És az emberek hite megerősödött, ereje megsokszorozódott.

De eljött az este és a Tűzmadár szárnya elfáradt. Feje a mellére bukott, szivárvány tollai megfakultak. Elhagyta az ereje, mert minden erejét az embereknek adta. Mire az első csillagok megjelentek az égen és felkelt a hold, a csodálatos madár halott volt. Elemésztette a tűz, amivel az embereket táplálta. De alig hogy a nap első sugarai elűzték a sötétséget, a Tűzmadár újraéledt. És csodák csodája: még ragyogóbb volt, még szebb, még gyönyörűbb. És az emberek egyre jobban várták.

Így volt ez az idők kezdetétől, így van mind a mai napig, és így lesz a világ végezetéig. A Tűzmadárnak minden nap el kell pusztulnia, hogy másnapra újra születhessen. És ha már nem lesz többé földbirtokos és gyártulajdonos, nem lesz burzsoá és proletár, gazdag és szegény, elnyomó és elnyomott, és nem úgy lesz, hogy az egyik ember túlságosan jól lakik, a másik pedig éhezik. Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet, ha majd a szellem napvilága ragyog minden ház ablakánk, akkor, és csakis akkor lesz majd a földön emberhez méltó élet. Szabadság, boldogság, béke.

De a Tűzmadár még akkor is itt száll majd fölöttünk, és akkor is minden nap elpusztul, hogy másnap még gyönyörűbben újjá születhessen.

Áldassék a neved, Forradalom.

[kiskezitcsokolom]

Na, akkor induljon* az a munkanap...

*már megy egy ideje, csak a szellem napvilága most kezdett el kiragyogni szemem eddig befalazott ablakain

[nandras]

Magyarországon mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, emellett az állami cégekre speciális szabályok is érvényesek. Társaságunk nem kíván részt venni Soros európai parlamenti választási kampányában.

Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán!

osztap bender után szabadon: nem, ez valóban nem rio de janeiro a kánaán

[nam00n]

— és hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,

ilyen ragály és borzalom,

szemeim csillaga, életem napvilága,

te, lázam, üdvöm, angyalom!

igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,

az utolsó szentség után,

csontod penész eszi, húsodból vardvirág nő,

s kövér gyom burjánzik buján.

de mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön

vad csókjaival megehet,

én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm

elrothadt szerelmeimet!

— egy dög, baudelaire

[angelofghetto]

“ Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! “

Barátném írja a fészbukon:

A Pride köszöntése:

El kell hogy fogadd: vannak mások, akik mások

Meddig kell még felvonulni ahhoz, hogy mindenkinek alapvető emberi joga lehessen társat választani, és azt társadalmilag, például házasságkötéssel elismertetni....

Ha vannak állampolgári kötelességek, akkor állampolgári jogok is vannak, mindenki számára.

Én, ha meleg lennék, indítanék egy próbapert, kell-e adót fizetnem, ha más, állampolgári /emberi jogaimban korlátozva vagyok egy adott társadalomban...

Majd ha a jognak asztaláról mindenki egyaránt vehet, vagy hogy szólt a vers...