#Minden jó

[orsiisworld]

Olyan jó volt ez az elmúlt egy hónap, hogy el is felejtettem milyen sokszor voltak rossz pillanataim egész évben...

Olyan nehéz visszatérni a hétköznapokba..

De semmi jó sem tarthat sokáig..

Megyek vissza a hullámvasútamra

Elvégre, tudom értékelni a fentet, mert sokszor érzem a lentet..

[kerleknerontsukelmarmegint]

Mindig azt hisszük, hogy egy rossz dolog után csak még rosszabb jöhet. Pedig a rossz dolgok után jön csak az igazán jó.

[vesztesegmentes]

Az én véleményem az, hogy nem lehet határidőt adni az érzéseknek. Nem tudod siettetni és nem tudod megszüntetni őket egyik napról a másikra, maximum elnyomni magadban. De az jó? Van értelme? Igyekszel olyan dolgokat csinálni és olyanokra figyelni, amik pótolják azt a valamit? Amit igyekszel elnyomni magadban? Lehet pótolni?

De akkor minek vannak érzéseink?

[bye-bye-bye-someone-in-the-sky]

nem tudtál már újhoz nyúlni

csak egy sablon karakterhez

most meg folyton rám mutogatsz

pedig megmondtam, hogy baj lesz

[dopeforme]

Szeretem, ha kérem, szépen adod

Szeretem, ha durvább vagy, te is tudod

És amit mondasz, benne vagyok, benne vagyok

Szeretem, ha kérsz, én szépen adom

Szereted, ha durvább vagyok, én is tudom

És ha ez tetszik, benne vagyok, benne vagyok

Benne vagyok

[conqu3er]

AYYOOOOOO I PASSED MY MATHS FINAL!!!! I went to view my exam and the teacher found like 9 point more points omg

[ghumakkad-shastra]

Fontos!

Időközben Órcshában vagyok, és itt megtaláltam a helyi csudafát.

Nem volt teljesen egyértelmű, hogy merre kell menni:

De végül meglett.

Ez egy olyan csudafa, amely teljesíti a kívánságokat. Én azt kívántam, hogy legyen minden jó!

Bízom benne, hogy aki ezt olvassa, már érzi a hatást.

[kinlodok]

Fiatalabb, mint én, mégis előrébb tart az élet több területén, mint én. Nekem nincs több éves (vagy akár több hónapos) párkapcsolatom, nekem nincs kocsim, neki van... Nincs főállásom, neki van... Nincs kihez hazamenni, neki van.... És én idősebb vagyok nála.... Nem tudom, hogy egyszerűen mit mondhatnék. Ehhez szerencse kell amúgy, vagy csak én vagyok ilyen nyomorék?

[sztupy]

HMRC be like

Emlékszel arra az általunk két éve postán küldött levélte? Idéntől szükséged lesz a benne lévő információra, és nem, mi már nem emlékszünk rá és nem tudjuk pótolni!

[neszoljhozzam666]

Megelégelés

Megvan az az érzés mikor bármit is csinálsz nem jó?

A megszokott dolgokat teszed és most valahogy semmi nem ugyan az, nem felelsz meg a főnököknek sem a családnak sem a barátoknak na meg a párodnak sem. Ilyenkor vesz az ember egy mély levegőt és próbálja túltenni magát rajta,de mindez kevés hozzá.

[dioskailacs]

rookie numbers, rám 6 éves korom morális gödörként néztek ezért. na de voltam nemrég otthon és rájöttem egy s másra így, hogy egyedül én tartózkodtam a családi fészekben.

első gondolatom az volt, hogy félni fogok egyedül abban a házban. mindig is utáltam sötétedés után egyedül lenni otthon és most három éjszakát kellett eltöltenem ott, mert a szüleim elutaztak és mozgáskorlátozott nagyanyám a szomszédban nem tudja locsolni a baszomnagy kertet meg hát neki is jól esik az ápolónő Marika mellett valami családtagot is látni, meg amúgy is az utóbbi időben nagyon sokat segítettek nekem anyáék, szóval egyértelműen mentem hogy visszasegítsek.

első megfigyelésem: a házban a legrosszabb érzést sötéten az öcsém szobája, az én régi szobám adta (meg obviously a pince, de az mindig) MEG AZ UDVAR. ez az udvar baszki én nem tudom de gyerekkorom óta mindig utáltam sötétedés után lent lenni és vissza a házhoz állandóan hátrafordulgatva szedtem a lábam mert olyan érzésem volt mintha követnének. mindez persze teljesen megalapozatlan de az, hogy még 32 évesen is ugyanez az unease dolgozik bennem, csak jelent valamit (még nem tudom hogy mit).

napközben egyébként full elvoltam. kihasználva hogy kertes ház, beizzítottam anyámék hatalmas hangszóróját és üvöltve énekeltem mindent amihez kedvem támadt - ezt bp-n a társasházban még kurvafasza szigeteléssel is csak jóval kisebb hangerővel merem megtenni - de amire rájöttem, és itt a lényeg, itt kanyarodunk rá az oridzsi posztra, hogy mindig, mikor melón kívül csináltam valamit, azt vártam, hogy mikor nyitja rám az ajtót anyám vagy nagyanyám vagy bárki. folyamatos riadókészültségben voltam, hogy amint lépteket hallok a lépcsőn (nem fogok), eldobjam azt a bármit is amit csinálok és gyorsan visszaswitcheljek valami "produktív" tevékenységre, mint a munka, főzés, mosogatás, akármi.

merhogy teccik tudni felnőtt korban diagnosztizált bpd-éknél az volt a normális, hogy bárki bármikor rád törheti az ajtót kopogás meg egyéb engedélykérés nélkül. nagyanyám amíg fel tudott jönni a lépcsőn, reggel 6tól kezdve ÓRÁNKÉNT jött fel, hogy ránk nézzen, 7től már nem tudta türtőztetni magát és nekiállt mosogatni meg rendet rakni a mi házunkban, ezzel anyámban elültetve azt az érzést, hogy ő egy semmirekellő felnőtt aki nem tudja kézben tartani a háztartását, engem meg az öcsémet meg felébresztve. anyám semmivel sem volt különb persze, csak ő nem baszta ki meg be a bejárati ajtót, merhogy már eleve bent volt a házban. soha egyetlen felnőtt sem kopogott mielőtt benyitott volna a szobámba, anyám rendszeresen átnézte a füzeteimet, táskáimat, és ha nem azt csináltam, amit szerinte kellett volna csinálnom, akkor hatalmas mártírhalálok következtek. és amikor végre egyedül maradtam a házban, még mindig ott volt nagyanyám aki óránként csekkolta hogy mit csinál ez a lusta disznó és miért nem lett belőle még mindig roomba vagy teregetőgép vagy bármi hasznos dolog.

és ahogy pár napig üvöltettem a zenét és táncoltam és nem pakoltam el az ágyneműmet a kanapéról napközben😱 és régi ruhákat túrtam elő zsákokból felpróbálni és a kanapén fekve dolgoztam és egymás után követtem el az őseim által lefektetett helyes életmód elleni bűntetteket jöttem rá, hogy így tanultam én meg elsunnyogni mindent ami könnyelmű léhaságnak minősülhet a számonkérő tekintélyszemélyek szemében. így ültettem el magamban a szégyent olyan dolgokkal kapcsolatban, amik nem szolgálják a legfőbb istent: a haszont.

minden ötödik percben összeugrott a gyomrom és hirtelen rám tört, hogy össze kéne pakolni mert mi lesz ha valaki mindjárt hazaér/feljön/rám nyit és aztán emlékeztettem magam, hogy ezek nem fognak most megtörténni. nagyanyámhoz akkor mentem le, amikor nekem volt időm, on my own terms, és sokkal jobb volt. és érdekes módon így is elvégeztem a munkámat, főztem és el is pakoltam egy idő után. nem azért, mert féltem hogy mi lesz ha nem, hanem azért mert én akartam.

kedvenc interakcióm nagyanyámmal kb tíz éve történt egy nyáron, mikor otthon voltam és a szüleim elutaztak és az enyém volt az egész ház. akkor gecire élveztem, emlékszem. hajnalig ébren voltam, a konyhában sarkig tárt ablak mellett írtam és dohányoztam és csak úgy in general kurva jól éreztem magam. aztán úgy 4 körül elmentem aludni azért hogy 7 körül arra keljek, hogy nagyanyám bontja le a bejárati ajtót aztán 8kor átrendezi a konyhánkat, majd 9kor suttogva beüvölt a szobámba hogy CSILLAGOM ALSZOL MÉG????? utána volt egy kis nyugi mert ezek után délig ebédet főzött, és akkor délben egy kávét szürcsölve lementem hozzájuk köszönni és a következő beszélgetés zajlott le, mondatról mondatra ugyanígy, minden egyes nap.

nagyanyám: felkeltél csillagom? voltam fent párszor rád nézni, már dél van, hát hogy tudsz te eddig aludni?

én: úgy, hogy hajnal négyig ébren vagyok.

nagyanyám: igeeeeen? hát mit tudsz te csinálni addig?

én: írok meg az interneten vagyok.

nagyanyám: ja, jól van. mi már fél 7kor felkeltünk, voltam fent nálatok meg két zsák dudvát kiszedtem a kertben, úgy hasgat a lábam, de hát mit tudunk csinálni.

én: aha. jó, akkor majd jövök még.

nagyanyám: mindjárt ebédezünk, te nem kérsz?

én: nem, Nani, én most keltem, még nem vagyok éhes.

nagyanyám: aha. jól van, csillagom, akkor majd viszek fel neked belőle.

én: ne hozzál kérlek, majd lejövök később.

nagyanyám: jó, jó.

nyilván felhozta az ételt, amiből akárcsak anyám, én is annyit vettem le, hogy egy haszontalan lusta dög vagyok, aki még azért az ételért se tud lemenni, amit a hetvenéves nagyanyjától kap. nagyanyámban meg nyilván az munkálkodott, hogy bebizonyítsa mindenkinek, hogy ő ugyan nem haszontalan, hiába öregszik, ő mindenre képes, ő mindent meg tud csinálni, ő aztán kurva ügyes. és az is, kétségtelenül. mondjuk ebbe bukott bele 84 évesen, mikor tavaly karácsonykor annyira elhitte, hogy a kor az csak másokat korlátoz, őt meg nem, hogy felmászott a létrán a karácsonyfadíszekért, amiről leesett és az egyik csigolyája összeroppant. utána gerincműtét, két hónap kórház, azóta meg fekvőbeteg.

ez a családfánk éltetője, hogy mindenki elhiszi magáról, hogy ő az atyaúristen és kurva erős és mindent ki és elbír és ha nem, akkor egy utolsó, haszontalan, semmirekellő szar, de ha valaki odafigyel, akkor meg lehet nézni, hogy ez hova vezet. most nagyanyám két lépést nem tud menni járókeret nélkül, nemhogy rám törni az ajtót, és ha magától nem ült le egész életében, mert pihenni szégyen, akkor addig bizonygatta ezt, amíg az isten le nem ültette a seggére. ennyi kontrollmániás embert mint ami ebben a családban van, engem is bőven beleértve, hát szép csokor mit mondjak. az a vicc, hogy még anyámékhoz is csak két éve nem járt fel, mert akkor lett anyáméknak macskája és nagyanyám félt, hogy kiszalad a ceca, merthogy már nem olyan fürge és ezért inkább nem ment fel. let that sink in, anyám 58 éves korára érte el EGY MACSKÁVAL no less, hogy az anyja ne törje rá az ajtót BÁRMELYIK kósza pillanatban. small fucking wonder hogy én úgy nőttem fel, ahogy.

ja, még csak annyit, hogy miért nem érzem jól magam otthon. fun fact, kb 8 éve anyámék úgy döntöttek, hogy az én régi szobámat álalakítják és az lesz a hálószobájuk apámmal, ami, to be fair, nem fasság mert az addigi hálószobájuk egy kicsi szoba volt a nappali mellett. na azt a falat lebontották, beraktak oda egy étkezőasztalt, az én szobám meg megszűnt és lett belőle szülői hálószoba mert hát úgyse lakom már otthon. jogos, abszolút. így viszont amikor hazamegyek, nekem kvázi nincs helyem (az öcsémnek megmaradt a szobája) és a nappaliban a kanapén alszom, ami persze mint azt jól tudjuk a legprivátabb helyiség bármelyik lakásban és ott aztán tényleg csak addig van alvás, amíg valaki (anyám) fel nem kel (7kor). mindeközben anyám elvárja, hogy a cuccaim (hátizsákom, ruháim, egyéb tartozékaim) ne legyenek nemhogy szétszórva csak úgy alapból a nappaliban, mert az rontja az esztétikáját a térnek. tehát amikor úgy megyek haza, hogy ott a család, akkor essentially úgy kéne ott lennem, mintha nem is lennék ott. minden tárgy, ami arról árulkodna, hogy valaki ott van még, az legyen elrakva szem elől és isten mentsen ha nem rendezem vissza a kanapét az eredeti mintha mi sem történt volna állapotába az ébredés utáni harmadik pillanatban. amikor az öcsém nincs otthon, aludhatnék az ő szobájában, de ott geciszar az internet meg amúgy is utálom azt a szobát.

szóval ja. és akkor állunk pikachu az új kapura arccal a bpd diagnózis előtt (amiért persze küzdenem kellett, hogy elismerjék anyámék, de hát mikor már három szakember ad róla papírt, akkor már muszáj volt elhinniük, hogy nem csak én reagálok túl mindent mert olyan érzékeny vagyok, de ez már egy másik fonál)

remember when you were 16 and if you slept past 10 am adults would act like you had murdered someone or were dying

[orsiisworld]

- Szeretlek

- Én is szeretlek. Meg is lepődtem, mostanában elég kevésszer mondtad.

- Tényleg? Nem tudom, csak úgy vártam hátha te is többször mondod.

- Én nem sokszor mondom, inkább kimutatom.

- Igaz, az sokat számít.

Pozitív beszélgetés volt

Tényleg sokat számít, hogy kimutatod

Csak tudod, azért néha jól esik, ha nem mindig én mondom többet

De igazad van, jobb szeretem én is inkább, ha kimutatod

[kekbond]

Nemtom, csak beszélni akartam erről valakivel ^^

[dioskailacs]

volt egy barátnőm, aki soha az életében nem vállalt felelősséget semmilyen tettéért és soha nem kért semmiért bocsánatot. ha felhoztam valamit, ami fájt nekem, vagy megbántott, mindig volt magyarázata, hogy ez miért volt, és mindig én voltam az érkézetlen fasz, amiért képtelen vagyok megérteni őt és elfogadni úgy ahogy van. én pedig évekig hittem neki, és ha ő bántódott meg valamin, akkor bocsánatot kértem, amire persze mindig az volt a válasz, hogy a bocsánatkéréseiddel tele van a padlás. nagyjából tíz év után kecmeregtem ki az agymosásból, amiben addig voltam, és mikor megszakítottam vele a kapcsolatot, mondtam a pszichológusomnak, hogy bár soha nem tudhatom, milyen szörnyű lehetett neki gyerekkorában, mégiscsak szar, hogy így bánik másokkal. erre mondta a pszichológusom, hogy de hát maga pontosan tudja, hogy milyen volt a barátnőjének gyerekkorában, mert maga ugyanazt kapta tőle, amit ő a szüleitől. és akkor ez hatalmas megértés volt nekem, meg utána szembe kellett néznem azzal, hogyan épített le szép lassan az évek alatt és formált át olyanra, ami az ő érdekeit szolgálja, aztán amikor már túl sokat lázadoztam, amikor már problémássá váltam, elkezdett másokat behálózni (sikeresen), hogy mindig legyen valaki, aki körberajongja, és hát mindig van is, mert ilyenek a nárcisztikusok. na de a lényeg ebből, hogy azt volt ebben a legnehezebb feldolgozni, hogy én engedtem, hogy egy másik ember a saját igényeire tréneljen be úgy, hogy magamat maximálisan cserbenhagyom és semmilyen határt nem húzok, mert megtanultam a saját igényeim mindig a sor végére tartoznak. és ez egy viszonylag lájtos sztori, de ezek alapján bőven el tudom képzelni, milyen nehéz lehet egy olyan bántalmazó kapcsolatból kimászni, mind fitikailag, mind mentálisan, mind lelkileg, ami mondjuk párkapcsolati vagy szülő-gyerek, mert kívülről könnyű látni a mintákat, de aki ott van bent, az addig lett agymosva és manipulálva és idomítva arra hogy a saját igényei kifejezése bűntudattal és szégyennel társuljon, amíg már ez válik a normálissá, és amíg nincs valamiféle külső nagyon erős ellenpélda, addig általában fel sem merül az emberben, hogy vele milyen kegyetlenségek történnek. persze erre is hallottam már, hogy csak a nyomorult akaratgyenge emberekkel lehet ezt megcsinálni (és régen itt el is hallgattam volna mert hát ugye én is az vagyok és igen, aki nyomorult az megérdemli hogy bármit megcsináljanak vele), de ma már visszakérdeznék, hogy na de az elkövető milyen jogon teszi ezt meg a nála gyengébbel?

Having compassion and empathy for others doesn’t mean that you should tolerate disrespect and bad behavior. You can have compassion for others while also setting boundaries. If not, you’ll not only end up hurting yourself, but making other people more important than you. You’re important too. You need compassion too.

[zoeeozzoeeoz]

A szomszédomban lakik két idős nő. A fiatalabbik 65 éves, az idősebbik az Ő Anyukája, aki 85 éves. Az idősebbik néni már nagyon rég óta nem járkál ki a házból sem, a lánya szokta a teraszra kiültetni néha, mikor jó idő van. A fiatalabbik, a múlt héten rosszul lett, pont akkor értem haza, mikor elvitte a mentő. Két napig semmi mozgást nem tapasztaltam tőlük, de aztán megláttam az idősebbik nénit leselkedni a függöny mögül. Átcsengettem hozzá. Nagyon lassan nyitott ajtót, nem is engedtem hogy lejöjjön a lépcsőn nekem kaput nyitni, inkább vissza mentem, és kerítésen keresztül kérdezgettem. Kiderült, hogy a lánya enyhe szélütést kapott, saját maga hívta ki a mentőket, nem tudja mi van vele, mikor jön haza stb. Nem tudom a telefonszámát, a néni azt sem tudta melyik kórházba vitték. Kiderült azóta nem evett, nem ivott Ő sem. Megkértem, dobja át a kulcsokat, hogy át tudjak menni hozzá. Átmentem. Találtam a hűtőben neki zöldséglevest, megmelegítettem neki, megette. Megnéztem a hűtőjét, szendvicsnek valók voltak neki, kidobáltam amik lejártak, és vittem át neki friss kenyeret is. Van egy kutyájuk is, kértem, hogy engedje ki őt a kertbe, el lesz majd ott, ne legyen láb alatt, és majd etetem kerítésen keresztül, amíg haza jön a lánya. Eltelt 2 nap, ismét semmi mozgás. Csengetek, semmi. A kulcsokkal bemegyek, néni ül az ágya szélén, valamit motyog. Feleszmél hogy bent vagyok, megörül nekem, kiderült azóta nem evett, hogy én 2 napja átvoltam. Csináltam neki szendvicset, majd segítettem neki fürdeni, rendbe tenni magát, meg közben kérdezgettem, hogy hol van a telefonja. Gondoltam azon csak megtalálom a lánya telefonszámát, és valahogy előkerítem. Meg is mutatta hol van, szerencsére nem volt lezárva,sem lemerülve, viszont volt kismillió nem fogadott hívása. Tudtam hogy hívják a lányát, és tőle is volt sok nem fogadott, uh felhívtam. Szegény lánya annyira megörült a hívásnak, hogy sírva fakadt, aztán aggódni kezdett hogy én szóltam bele, elmondtam neki mi a helyzet anyukájával, mondta hogy pont ezért aggódott, mert tudja hogy csak akkor eszik ha adnak neki, meg tjdkpn semmit nem tud egyedül megcsinálni. Ekkor mondta nekem hogy Ő meg enyhe szélütést kapott, de hogy elvileg pár nap múlva haza jöhet. Megadtam neki az én számomat, azon elér, én is őt most már. Szóval onnantól , mostanáig minden reggel munka előtt átmentem a nénihez, megreggelizttettem, rendbe tettem, bekapcsoltam neki a tévét, tettem be neki a hűtőbe ebédet, amit sajna soha nem evett meg, hanem este vacsira én melegítettem meg neki, megfürdettem, lefektettem. A gyógyszereit és adagolását megtaláltam az egyik szoba asztalon, arra rákérdeztem a lányánál, hogy valóban az, és hogy adhatom neki. Ma reggel jött haza a lánya, pont mikor jöttem el a nénitől. Nagy volt az öröm köztük, sírva köszönte meg, hogy segítettem anyukájának. Mondtam neki hogy kajára ne legyen gondja még, főztem friss húslevest, meg a néni tökfőzeléket kért, uh az is van a hűtőben, jut mindkettejüknek. Potyogtak a könnyei. Mondtam vásárolni se menjen, írja össze mi kell, és meghozom este neki, csak küldje majd át a listát telón. Mikor mondtam h ne zokogjon, mert felmegy a vérnyomása, azt mehet vissza a kórházba, akkor abba hagyta, megölelgettük egymást, elköszöntem, este jövök. Egész jó állapotban volt a fiatalabbik néni, uh szerintem ezután már csak majd a bevásárlásban kell nekik segíteni, de ez csak tipp részemről. Szokott netezni/rendelni/stb, uh lehet abban sem kell. Majd kiderül. Szól segítek. Ha nem szól, rákérdezek. Majd este beszélgetek vele, hogy rendezzünk valami szociális ide járó segítő ápolót nekik. Bár régebben mondta nekem a fiatalabbik néni, hogy ha úgy hozza, beköltözik a közeli idősek otthonába, de amíg él az anyukája nem fog. Majd ha egyedül marad. Na majd este szóba hozom ezt a témát is neki.

[viking84chef]

Reggel 7, azaz hét órakor csörög a telefonom.

- Jó reggelt kívánok! Király Edina vagyok a Dr. Krém Magyarország megbízásából keresem. Jókor hívom?

- Persze! Szervusz Edina de régen hallottam a hangod! Jól vagy?

- Elnézést kérek, ismerjük egymást?

- Ne viccelj, Jancsi vagyok! Anyukáddal szemben lakunk. Pont tegnap kérdeztem tőle, hogy mi újság veled?

- Celldömölkön?

- Hol máshol?

- Bocsánat, hogy nem emlékszem de több mint két éve eljöttem onnan. Micsoda véletlen! Hidratáló krémek vannak most akciósan. Nem érdekel?

- Dehogynem! Most akartam venni. Pont ma hajnalban.

- De jó! Mennyit küldjek?

- Vagy 6 csomaggal. Sokan vagyunk. Száraz a család. Csak holnap elutazunk nyaralni. De ha Édesanyádnak postázod majd érte megyek ha megjöttünk.

- Cellre?

- Parancsolsz?

- Cellre?

- Ja, persze!

- 36.000 Forint lenne, de neked így, most csak 24.000 Forint lesz!

- Oké ott hagyom a pénzt Anyudnál!

- Rendben! További szép reggelt kívánok! Milyen kicsi a világ!

- Hát igen. Neked is minden jót!

Fél óra múlva, miután kidühöngtem magam hogy honnan tudják ezek a telefonszámomat és visszaaludni sem tudtam , lelkiismeret furdalás gyötört és megpróbáltam visszahívni de már csak egy autómata válaszolt. Remélem az Anyukája nem hidratálja túl magát!

☝️🙈🖕🥳😅😁😂😂😂😂