#Messzire

[bredforloyalty]

the government propaganda here is so fucking ridiculous it makes me want to shoot myself in the head

[dioskailacs]

volt egy barátnőm, aki soha az életében nem vállalt felelősséget semmilyen tettéért és soha nem kért semmiért bocsánatot. ha felhoztam valamit, ami fájt nekem, vagy megbántott, mindig volt magyarázata, hogy ez miért volt, és mindig én voltam az érkézetlen fasz, amiért képtelen vagyok megérteni őt és elfogadni úgy ahogy van. én pedig évekig hittem neki, és ha ő bántódott meg valamin, akkor bocsánatot kértem, amire persze mindig az volt a válasz, hogy a bocsánatkéréseiddel tele van a padlás. nagyjából tíz év után kecmeregtem ki az agymosásból, amiben addig voltam, és mikor megszakítottam vele a kapcsolatot, mondtam a pszichológusomnak, hogy bár soha nem tudhatom, milyen szörnyű lehetett neki gyerekkorában, mégiscsak szar, hogy így bánik másokkal. erre mondta a pszichológusom, hogy de hát maga pontosan tudja, hogy milyen volt a barátnőjének gyerekkorában, mert maga ugyanazt kapta tőle, amit ő a szüleitől. és akkor ez hatalmas megértés volt nekem, meg utána szembe kellett néznem azzal, hogyan épített le szép lassan az évek alatt és formált át olyanra, ami az ő érdekeit szolgálja, aztán amikor már túl sokat lázadoztam, amikor már problémássá váltam, elkezdett másokat behálózni (sikeresen), hogy mindig legyen valaki, aki körberajongja, és hát mindig van is, mert ilyenek a nárcisztikusok. na de a lényeg ebből, hogy azt volt ebben a legnehezebb feldolgozni, hogy én engedtem, hogy egy másik ember a saját igényeire tréneljen be úgy, hogy magamat maximálisan cserbenhagyom és semmilyen határt nem húzok, mert megtanultam a saját igényeim mindig a sor végére tartoznak. és ez egy viszonylag lájtos sztori, de ezek alapján bőven el tudom képzelni, milyen nehéz lehet egy olyan bántalmazó kapcsolatból kimászni, mind fitikailag, mind mentálisan, mind lelkileg, ami mondjuk párkapcsolati vagy szülő-gyerek, mert kívülről könnyű látni a mintákat, de aki ott van bent, az addig lett agymosva és manipulálva és idomítva arra hogy a saját igényei kifejezése bűntudattal és szégyennel társuljon, amíg már ez válik a normálissá, és amíg nincs valamiféle külső nagyon erős ellenpélda, addig általában fel sem merül az emberben, hogy vele milyen kegyetlenségek történnek. persze erre is hallottam már, hogy csak a nyomorult akaratgyenge emberekkel lehet ezt megcsinálni (és régen itt el is hallgattam volna mert hát ugye én is az vagyok és igen, aki nyomorult az megérdemli hogy bármit megcsináljanak vele), de ma már visszakérdeznék, hogy na de az elkövető milyen jogon teszi ezt meg a nála gyengébbel?

Having compassion and empathy for others doesn’t mean that you should tolerate disrespect and bad behavior. You can have compassion for others while also setting boundaries. If not, you’ll not only end up hurting yourself, but making other people more important than you. You’re important too. You need compassion too.

[pokolbol-fel-aztan-vissza]

Mintha nem is lettél volna igaz,

olyan távolinak tűnsz.

Mintha sosem szerettelek volna,

olyan messzire dobtad a szívem.

[hoofsnclaws]

Eltűnni,

eltűnni mindenhonnan. Elmenni messzire. Nem fogok többé várni senkire.

[geoparduc]

Háziorvost kereső sivítás

Segítsetek tumbli népe, kéne nekem egy normális háziorvos, ajánljatok pls. VII., VI., XIII. kerület érdekelne, hogy ne kelljen messzire vonszolnom magam betegen.

Volt nekem egy remek háziorvosom, aki nyugdíjba ment, aki átvette a praxisát az viszont vagy csípőből utál engem, vagy teljesen alkalmatlan. Sajnos épp terhes vagyok (azt is nagyon szarul menedzseli), és 5 hete van egy kegyetlen felsőléguti nyavalyám, amivel nem hajlandó foglalkozni. Nem ír ki táppénzre, nem küld el vérvételre, könyörögni kellett, hogy legalább a tüdőmet meghallgassa stb. Eközben reggelente olyan köhögőrohamaim vannak, hogy hányok miatta, szúr az oldalam minden levegővételre, mozdulatra stb. Szóval bajok vannak :D

Gondoltam elég lesz majd a költözés, meg a tücsökkacsa megszületése után kisakkozni, hova jelentkezem át én, meg hova jelentem be a gyereket, de ezt most már nem tudom kivárni úgy érzem.

[takemetochurch13]

A babám egy díva, messzire szívja a bánatom, mikor magamhoz ölelem

[naposmedve]

Legszívesebben elmennék kurva messzire. Nem szeretném, hogy keressenek. Nem szeretném, hogy aggódjanak. Egyedül, nyugalomban.

[helsinkiaznyugate]

jó messzire gurult a gyógyszer

[turistakrem]

Japán első hét

Első nap után első hét? Mi ez a léptékváltás? Máris megmagyarázom. Ha már eljöttem ilyen messzire, nem akarok egy hét után visszafordulni, viszont UK munkavállalóként nincs végtelen mennyiségű szabadságom (25 napot adnak kortól, nemtől és munkáltatótól függetlenül). Szóval azt találtam ki, hogy mivel a gyerekem úgysem ér rá (hét közben ő is dolgozik), én is dolgozni fogok és a hétvégéket töltjük együtt.

Egy amerikai multi előnye, hogy kb mindenhol van irodája, szóval írtam az itteni kollégáknak, plusz a badge-teamnek Indiába, hogy aktiválják ide is a kártyámat - és voilá hétfőn reggel be is állítottam az irodába. Fura otthonos élmény, ahogy a wifid automatikusan kapcsolódik, amikor kiszállsz a liftből. Na, és képzeljétek adtak nekem egy irodát. Még sosem volt saját irodám, tök szép, kár, hogy ilyen sokat kell utazni érte :)

Az vicces mondjuk, hogy naponta 4-5 ember áll meg az ajtómban (senkit sem ismertem eddig a tokiói irodából), hogy bemutatkozzon és hogy megtudja, miért vagyok itt. Fun fact továbbá, hogyha 8 órával kezdesz korábban, mint a UK kollégáid, senki sem csesztet munkaidőben, lehet haladni a dolgokkal. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a főnökömmel való megegyezés szerint ha van valami sürgős, akkor legyek kedves felvenni a telefont UK munkaidőben, ami még pont az az ár, amit szívesen megfizetek :) Eddig telefon nem volt, egy pár gyors email-es vakkantást meg parkban ülve, vacsora alatt is meg tudtam oldani egyelőre.

Szóval a nap-hét-léptékváltásnak ez az egyik oka, nem történik olyan sok minden. Munkaidő után jártam a várost, ültem be vacsorázni, sétáltam tovább. A gyerekem más városban dolgozik, ott is alszik, szóval egyedül maradtam a lakásában és elkezdődött az a mindennél jobban szeretett tevékenységem, amit úgy fogalmaznék meg, hogy lakni külföldön és nem turistáskodni. Ennek minden velejárójával együtt. Előző nap kell gondoskodnod a reggeliről (meg hogy el legyen mosogatva), de te főzöd a teát, aztán metróra szállsz a többi munkavállalóval és elmész dolgozni, ott kollégákkal találkozol, ha van vállalkozó, együtt ebédeltek (eddig egyszer volt ilyen, általában mindenki hoz kaját otthonról). Aztán (ami különbözik az otthontól), hogy nem mész haza a családhoz, hanem felfedezésre indulsz, de az van a fejedben, hogy kell-e már mosni otthon, vagy holnap is ráér. Közben beszélsz a fiaddal, hogy mit hol találsz a lakásban, beszélsz az otthoniakkal, akik már felébredtek azóta. Azt szoktam, hogyha nem eszem meleget délben, akkor vacsorára ülök be valahová. Ha proper ebéd volt, akkor csak minimálban nyomom, de akkor is el szoktam tölteni a boltokban 20-25 percet, amíg mindent végigböngészek a google AR fordítójával.

A másik hobbim ilyenkor a környék felfedezése, hiába nincs az utikönyvek szerint semmi ebben a negyedben, mégis jó sétálni az utcákon, biccenteni az embereknek. Amúgy nem lakom elit környéken, japán ízlésnek itt már túl sok a külföldi.

Vagy fotózni dolgokat, amik nekem érdekesek. Pl a szemét leválogatása, hogy elvihessék mások, ami nekik hasznos. Ez pl. a ház hátsó ajtaja, ahol lakom.

Az egyik ilyen mindfuck az volt, hogy az első magányos reggelemen bambulok ki az ablakon és egyszer csak egy katolikus templom. De hol van ez. Nézem jobban: egy épület tetején. WTF. Nézem a térképet: egy szálloda. Munka után megyek oda (lentről nem látok semmit a keskeny utcák és a magas épületek miatt), kérdezem a recepciót, hogy most tényleg van egy templom a tetőn? Van, válaszolják, de nem egyházi, hanem rendezvényterem. A japán fiatalok ugyanis odavannak a nyugati külsőségekért, az esküvő tekintetében, szóval a tetőn levő templom, az étterem, minden egy komplett szolgáltatás része. Pappal? Álpappal, nyugati férfival, jelmezben, aki eljátssza, hogy összeadja őket. Nosza, nézzük meg, kértem. Semmi akadálya, mondta a recepciós hölgy, most úgy sincs ott senki, megmutatja. Szóval feljött velem, és én tényleg ledobtam az agyam, hogy az insta kedvéért mit be nem ruháznak a szállodák - ez bizonyára még ott is különlegesség, mert még távoli metróállomásokon is láttam a hirdetéseiket.

Amúgy egy piszok jó digitális orgona volt benne, engedélyt kaptam, hogy játszhassak rajta. Lenyomtam a Mendelssohn Nászindulót általános elképedésre. Egy fura jelenet lett az eredménye, mert leszólt a hölgy rádión, amiknek hatására lent várt minket a szálloda rendezvényes vezetője és udvariasan érdeklődött, hogy nem érnék-e rá szombaton, mert nincs orgonistájuk :DDDD Mondtam, hogy nem, mert elutazom, amit nagyon sajnáltak, de nem próbáltak meg győzködni, még a pénz se került szóba. Amúgy a Mendelssohn-féle Nászinduló egy rohadt jó darab, nem tudom mennyire tudjátok, olyan harmóniákkal indul: egy domináns-szeptimet old H-dúr akkordra, mindezt egy C-dúr darabban. Ehhez képest a Wagner-darab merő unalom. Pedig feketeöves wagneriánus vagyok. (Szerintem ez még akkor is átjön a kottaképből, ha az ember nem tud kottát olvasni.)

Pár japán ellentmodásról.

Nem lehet az utcán random dohányozni, elkerített kennelek és szobák vannak a dohányosoknak. De étteremben lehet. Köszi.

Bemész egy random telekom shopba (docomo pl): nem adunk el külföldieknek sim kártyát. Jobban utánanézel, rájössz, hogy egy lánc a BIC Camera (ejtsd biccs) árul. Odamész, megveszed, nem drága, berakod a direkt erre e célra hozott telefonodba, amikor kiderül, hogy a tethering (hotspot) le van tiltva a szolgáltatásai közül. (Az volt az ötlet, hogy nem a céges telefont roamingoltatom, hanem rákapcsolódom a helyi szolgáltatású másik telefonomra.) Az még csak hab a tetején, hogy telefonszámot nem ad a kártya, szóval nincs lokális számod külföldiként.

A közlekedés csodálatos: tiszta, gyors és pontos. Halál pontos. A metrók csúcsidőben 1-2 percenként érkeznek a peronra. Ha itt megborul valami, akkor nagyon megborul, semmilyen rugalmasság nincs a rendszerben.

A vonaljegy tök olcsó, de mindig jegyet kell venni az automatából. Ha feltöltős kártyát szeretnél, akkor csak japán mobilszámra tudod beregisztrálni, amit meg ugye nem adnak külföldninek. De még kijátszani sem tudod a rendszert, hogy valaki megkérsz, hogy vegyen neked kártyát, mert a feltöltő app csont japán, nincs nyelvváltás-opció. Szóval marad a jegyváltás az automatáknál, ami vagy elfogad kártyát, vagy nem, szóval érdemes készpénzt tartani magadnál.

Abban az utcában lakom, amin Tokió egyetlen villamospályája fut. Ez nagyon furcsa lehet a helyieknek, mert végig kerítéssel van elválasztva az úttesttől, amin csak rendes sorompókon lehet átmenni. Szóval jön a villamos, csilingelés a sorompó oszlopából, hangosbeszélő elmondja, hogy mit jelent a csilingelés, majd komótosan leereszkedik a sorompó és a szerelvény elhalad. Kb minden 100 méteren van sorompó. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a kerítés fel van futtatva rózsákkal és egy (vagy több) brigád minden nap akkurátusan metszi és gondozza a rózsákat. Egyenruhában, sapkában, kisszékkel.

Kb ez a lényeg. Tokióban mindennek van gazdája, akinek büszkeséget okoz, hogy az ő dolga hasznos, tökéletesen működik és/vagy szép.

[riariahistoria]

És ha már a somme-i csata

a britek indították. a francia szövetségeseik 1916. február 21. óta Verdunnál állták a sarat, a németek által megkezdett, áttörést célzó csatában és már a belüket húzták. szóval ha a Somme mentén a britek nekiállnak egy új csatának akkor a németeknek meg kell osztani az erejüket és a franciák picit tehermentesítve lesznek. 1916. július 1én indult a somme-i csata, november 18ig tartott, úgy másfél millió ember volt a veszteség összességében. tény, Verdun tehermentesítve lett, olyannyira, hogy ott "csak" 700ezer volt az áldozatok száma.

a csata persze igazi brit szervezés, igazi brit kivitelezés volt. a támadás megindítása előtt egy héttel szarrá lőtték és bombázták az ellenséges frontvonalat, csak ezt-azt elnéztek és hiába vélték úgy hogy "a patkányok se maradtak életben" de a jól beásott németeknek (az idegeik rongyokban lógnak és félig megsüketültek-et leszámítva) nem volt nagy bajuk. így a kora reggeli sípszóra a lövészárkokból előmászó és feléjük rohanó britekre csak lőniük kellett. gépfegyverrel. amitől az egész olyanná vált - ahogy egy veterán német katona kissé nyersen fogalmazott - mint a kártevőírtás. közel 55ezer áldozat egyetlen nap alatt, soha azelőtt és azóta sem futottak bele a britek ekkora emberveszteségbe.

már ettől megrángott az ország, de volt ami megkoronázta a rettenetet.

a Brit birodalomban nem volt kötelező sorozás az I. Világháború kitörésekor. így, hogy kedvet csináljanak a bevonuláshoz, kitalálták a "baráti zászlóaljakat" kiindulva abból, hogy ha a haverod, tesód, kedvenc kollégád bevonult, te is szívese(bbe)n mész ha a haveroddal, tesóddal, kedvenc kollégáddal leszel egy csapatban. óriási siker lett a dolog, tódultak a fiúk szolgálni a hazát a pajtásaikkal. és konkrétan falvak, utcák, klubok, iskolák férficsoportjai tüntek el Sommenál a sárban (hogy legyen olyan szerencsétlen akit csak 1918ban, a fegyverszünet után hantolnak el, mármint azt ami maradt belőle).

az Accrington Pals volt a zászlóalj ami beleégett az angol köztudatba, mert ők lettek az "arca" a rémálomnak. a csatát megkezdő 720 accringtoni haverokból 584 lett oda az első napon. nem volt utca a városban ahol legalább egy házban ne lett volna család, akik néztek maguk elé, most akkor hogyan, vagy miért tovább.

szóval a történelem mindig kontextusban értelmezendő. amikor lecikiznénk a "puhapöcs" Chamberlaint, aki 1938-39ben bármit és mindent megadott Herr Hitlernek, akkor nem árt tudni, hogy utólag mindenki kurvaokos nagyon messzire nyúló árnyak ültek a brit társadalmon és kurvára nem akartak megint háborúzni, vhol Európában, ismeretlen helységeknél.

de aztán kellett.

szóval nem véletlen és nem megúszásból ünnepelték Dunkirket ahelyett hogy csúfos vereségnek tudták volna be (ebben persze szerepe volt Churchillnek is, aki a szarból épített PR-várat, hogy legyen némi tartása az országnak amikor majd minden veszni látszik) és a győztes háború után sem engedték el. olyan nagyon nem, hogy 2017ben a legszebb férfiszínészeikkel leforgatták a mentést mint hőstörténetet (amit egyetlen poén és a csodálatos Tom Hardy miatt lehet csak értékelhetőnek nevezni).

[zeroz2ro]

Orbán reagált arra is, hogy Tompos Márton momentumos képviselőt felkérdezte egy egyensapkát viselő kínai szervező, amikor a politikus egy uniós zászlót próbált kitűzni a konvoj útvonala mentén:

"Ahol Tompos állt a Várban, ott valóban nem is lehetett ilyesmit kitűzni. Magyarországon gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadság van, az ideérkező vendégeket pedig megilleti a vendégjog. Ezt a két jogot kell összehangolni. Ezért mi nem engedünk olyan típusú megmozdulásokat, amik a Magyarországra érkező és tisztelettel fogadott vendégeink látogatásának az értékét lerombolnák, és tiszteletlenséget hozna létre, és így ártana Magyarország nemzeti érdekeinek. Gyülekezni is lehet, tüntetni is lehet, meg üdvözölni is lehet a kínai elnököt. A kettőt térben egymástól nagyon messzire el kell választani, hogy a gyülekezési szabadság is meglegyen és a vendégjog is érvényesüljön.”

Szeretném kérdezni a JOGÁSZ végzettségű Doktor Miniszterelnök urat, hogy a gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadságot védi az Alaptörvény. Ez az ún. "vendégjog" hol olvasható, melyik törvénykönyv tartalmazza?

[anyadisszeretne]

Ha eltűnnék messzire....

Először is kérlek ne haragudj majd érte és próbáld meg megérteni. Kérlek vedd majd figyelembe, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy ne legyek hülye, rossz, dagadt , béna és kevés vedd figyelembe, hogy sosem voltam önző és nem választottam csak nagyon ritkán magamat. Ha tehettem mindig mindenkit támogattam és barát voltam akkor is amikor ti a legrosszabb időszakomban is magamra hagytatok. Ne haragudj amiért kopogsz és én nem nyitok többé ajtót, hogy nem veszem fel a telefont,nem csapkodom és nem veszekszem többé.

De fáradt vagyok, fáradt vagyok magyarázatot adni, fáradt vagyok harcolni a testemmel és a súllyal ami egyszer le majd fel jön. Fáradt vagyok az olyan emberekhez is mint te. Fáradt vagyok szeretni és fáradt vagyok élni. Nem akarok időt pazarolni olyan dolgokra és emberekre akikre vagy amikre nem érdemes, kérlek ne haragudj.

Sajnálom de magamat szeretném választani most még utoljára.

[sztivan]

új kedvencem a magyar közbeszédből, ahogy emberek azon vitatkoznak, tartozik-e az országnak valaki, aki iszonyú gyorsan tud úszni

és most nem azt a részét akarom ennek kihozni, hogy kellenek-e ennek az országnak zseniális élsportolók, hogy mi az egészséges egyensúly a tömegsport és az elit támogatása között, vagy hogy egy korszakos zsenit nézve a tévében miért hisszük magunkat sportnemzetnek, amikor a magyar felnőttek majdnem kétharmada semmit nem sportol szabadidejében, és pláne nem azt, hogy mi az állami pénz szerepe mindebben, ezek most nagyon-nagyon messzire vinnének

hanem az a megdöbbentő számomra, hogy olyanok, akik benne vannak az élsport világában, most kővé dermednek, amiért valaki bemondja azt, hogy neki ehhez nincs kedve, mentálisan nem bírja, fejben nem tart ott, hogy csinálja

és úgy tesznek, mint ha annyit kellene mondani neki, hogy fiam, gyere csak vissza, és neked csak le kell úsznod azt a napi kétszer hat kilométert, és ettől meg is oldódik minden. úgy értem, nekik mégiscsak az a munkájuk, hogy találják ki, adott alaphelyzetből hogyan lehet kihozni a legtöbbet, és ebbe most totálisan belebuknak. ha bármelyik olimpikon úszó most eltörné a bokáját, egész biztosan már másnap ott lenne az edzője füzetében egy részletes edzésterv arról, hogy hogyan lehet visszahozni a csúcsszintre az olimpiáig, most meg valakinek a lelke-feje nincs jól, és akkor bénán makog az egész társaság, hogy hát de emberelje már meg magát

és én teljesen értem, hogy kommentelő átlagjóskának elképzelése sincsen arról, hogy szerencsétlen gyereket mivel lehetne rávenni arra, hogy húzzon le az uszodába reggel hatra kínozni magát, én sem tudom, de akik meg benne vannak a szakmában, azok meg most dolgozzanak meg a pénzükért, és találják ki, mit lehet máshogy csinálni. itt buknak meg ők, ha ezt a helyzetet ezzel a bénázással így hagyják - nem az úszó, hanem a közeg

jó, hogy hozzá nem teszik, hogy Rózsa Norbert is ki tudta várni az öngyilkossági kísérletével a visszavonulását

[senki-hercegnoje]

Apu, hol vagy?

Hol lehetsz?

Hiába kereslek...

Hiába kiáltom százszor a neved.

Te, aki mindig itt voltál,

Vigasztaltál, segítettél,

most valahová nagyon messzire mentél.

Apu, mondd,

csak egyszer mondd még hogy szeretsz.

Hogy nem fáj már semmi,

Hogy most már boldog lehetsz.

Elengednélek, ha tudnám hogy így van,

de úgy hiányzol, nem ölelsz már,

A hangod már a semmibe vész.

A szemed sem ragyog már rám...

Apu! Te elmentél s én itt maradtam árván.

Ha kívánhatnék valamit azt kérném csak neked,

Legyél boldog édesapám

S ne feledd, lányod örökké szeret...🖤🙏❤️🥺

Most már nem fáj semmi. Az angyalok vigyázzanak rád. Szeretlek Apa. 😭❤️

[unconditionallylovepeoplesblog]

Ha megkérdeznéd,hogy mit szeretnék?

Közösen zenét hallgatni, feküdni a paplan alatt és zörgős papírból csokit enni. Rohanni hazáig az esőben és közben azon nevetni, hogy beázott a cipőnk és a vizes zokninkkal fogunk csatázni otthon. Pattogatott kukoricát dugni a füledbe, miközben ébredezel. Futni kifulladásig, míg meg nem fájdul az oldalunk. Énekelni neked a fürdőkádban, miközben szakállt formázok arcodon a habból... Kinyitni az összes ajtót és megmutatni neked a legtitkosabb világomat. Szomorkodni, nevetni, enni, aludni, ölelni, élni, megfázni, szenvedni, unatkozni. Hajnalban sms-ezni és egész nap csak egymásra gondolni. Télen befűteni a kocsimba és a hátsó ülésen pizzát enni. Megfogni a kezed, felugrani és beleüvölteni a szélbe, hogy SZERETLEK!! Összekócolni a hajad és gyógyszert tenni a szádba, mikor lázas vagy. Ülni a tóparton egy üveg borral és a világ dolgairól elmélkedni a narancssárgán ropogó tűz mellett. Nézni egymást hosszú perceken keresztül, hátha meglátjuk a másik szemében a lelkét is. Kimondani azokat a szavakat, amiket nem lehet. Csukott szemmel rábökni a térképre és elmenni messzire! Tervezni, nosztalgiázni, vágyni, alkotni. Összebújni szorosan és dacolni a világgal. Ápolni, dédelgetni a kapcsolatunkat, mint rakoncátlan, rossz gyereket. Az árral szemben úszni a Dunában, lesüllyedni, fuldokolni és megmenteni egymást. Vonaton, moziban, liftben szeretkezni. Átállítani az órát, hogy még velem lehess. Szerelmes cetliket csempészni a pénztárcádba. Dobogó szívvel várni, mikor villan fel a neved a messengeren. Nézni a kezedet és megroppanni a boldogságtól, hogy VAGY ,és hogy ismerhetlek. Simogatni a hátad, miközben alszol. Rád bízni minden fájó titkomat, a tenyeredbe tenni teljes önmagam. Kiröhögni a szivárványt és a naplementét, hogy közel sem olyan giccses, mint a mi halhatatlan szerelmünk. Az illatodba burkolózva élni és a szívdobogásodra álomba merülni. Azt hiszem, én csak ennyit szeretnék.

[ndav1d42]

szóval @mar-lenka -val elszöktünk jól, el messzire, el a lundák földjére, és hát ez csodálatos!! 🇮🇸 nagyon-nagyon régi vágyam volt izland, fel se fogom, h itt vagyunk 🤩

ma láttunk: geotermikus bemutatóhelyet sok szolfatárával, neg bugyogó sárral. vulkán krátert! ettünk földben 24 óra alatt sütött rozskenyeret!! láttunk vízeséseket! láttunk gejzírt!!! azt is, amiről az összes gejzír a "gejzír" nevét kapta (csak az már nem igazán működik. de a másik nagyon is)