#Losonci Városi Hivatal

[korkep-blog]

Ahol Hunyadi János harcolt: Bejártuk a losonci csaták helyszíneit

A túra vezetője Jozef Klinda, a közelmúltban megjelent, a losonci csata újraértelmezett, a portálunkon is bemutatott könyv szerzője volt, aki ezúttal a gyakorlatban mutatta be a csata helyszíneit.

A Losonci Városi Hivatal évente több különböző nehézségi fokozatú túrát szervez az érdeklődők számára. A kezdeményezés ötletadója néhány évvel ezelőtt Pavol Baculík, Losonc város polgármester helyettese volt. Nem teljesen véletlenül, hiszen „civilként“ tornatanárként ténykedett, aki aktívan sportol, fut, kerékpározik, túrázik. Mint  elmondta, amíg az első rendezvényeken alig két tucatnyian vettek részt, az érdeklődők száma jelenleg már közelíti a százat.

  Pavol Baculík

  Nem volt ez másképpen a hétvégén megtartott őszi túrán sem, mely az eredetileg tervezett helyszín helyett Losonc határában, az 1541-es Losonci csata helyszínein valósult meg. A gyalogtúra társzervezői a losonci Novohrad (Nógrád) és a Phoenix Lutetia polgári társulások voltak. A túra vezetője Jozef Klinda, a közelmúltban megjelent, a losonci csata újraértelmezett, a portálunkon is bemutatott könyv szerzője volt, aki  ezúttal a gyakorlatban mutatta be  a csata helyszíneit.

    A gyalogtúra a Losonchoz tartozó Kisfalu kocsmájában vette kezdetét, melyet a korántsem  kedvező időjárás ellenére megtöltöttek a résztvevők. Pavol Baculík rövid bevezetője után Alexandra Pivková, Losonc polgármester-asszonya, valamint Anna Záborská, az Európai Parlament szlovákiai képviselője üdvözölték a jelenlévőket.

  Anna Záborská

  A Kisfalu fölé magasodó dombról nyílik az egyik legszebb kilátás Losoncra. Főleg tiszta időben, napnyugtakor érdemes ide kijönni, amikor a Nap a város mögött lenyugszik, azt követően pedig a fokozatosan kigyúló utcai megvilágítás kápráztatja el a nézelődőt. A háttérben látható Gács és a Gácsi Várkastély is. A helyből érkezett résztvevők egy része töredelmesen bevallotta, hogy először jár errefelé. A csatában itt volt Hunyadi János álláshelye.

  ,

  Az ellenfél, a túloldalon az ugyancsak Losonchoz tartozó Szalatna község határban lévő dombtetőn alakította ki az álláshelyét. A községben található kastély egykori tulajdonosa és lakója Hubay Jenő, neves hegedűművész, zeneszerző volt. A két helyszín között jelenleg a Zólyom-Kassa főútvonal vezet, mely a csata idején nem létezett. A csepergő eső ellenére is érdekes volt átgondolni, hogy mit láthattak a két ellenfél Hunyadi János és Ján Giskra csapatai. A túra résztvevői bejárták a dombtetőt, majd az erdőn keresztül  ereszkedtek le a két domb közötti völgybe, amely a csata idején mocsaras terület volt.

      Jozef Klinda elmondta, hogy az ismert leírások egyetlen csatáról szólnak, melynek eredménye Hunyadi János szégyenletes veresége volt. A hadtestek és katonák számát tekintve Hunyadi sereg többszörös túlerőben volt, mégis vesztett. A korabeli dokumentumokat, leírásokat, térképeket, s nem utolsó sorban a jelen helyszíneit tanulmányozva Jozef Klinda arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az ütközet, három csatából állt. A séta záró része a döntő, harmadik csata helyszínét járta be, és az Apátfalvi temetőben zárult.

      A helyszín egykor Királyhegy megnevezéssel szerepelt a történelmi dokumentumokban. Jól működő, ciszterci kolostor állt itt, gazdasági épületekkel, közelében kis malommal. Apátfalva község nem létezett, Kisfalu község pedig  a domb határában volt, tehát nem a mostani területén.

      A helyszínt a múlt század végén régészeti szempontból is kutatták, s megerősítették, hogy a temetőt az egykori apátság helyén alakították ki. A temetőben elvégzett ásatások során rábukkantak az apátság alapjaira. Feltehetőleg érdekes eredményeket hozna magával a szomszédos mezőn kivitelezett ásatás is, de erre eddig nem került sor. Ennek elvégzése kérésként fogalmazódott meg a város jelen lévő képviselői felé. A túra terepi része a Losonci Csata emlékére felállított emléktábla megkoszorúzásával ért véget.

      Maga a rendezvény az apátfalusi Prístavka kocsmában zárult, ahol Jozef Klinda válaszolt a résztvevők kérdéseire. Ezek közül talán a legérdekesebbet František Radinger barlangász tette fel, aki az egyik kezdeményezője és kivitelezője volt a fentebb említett feltárásnak is.

  A kérdés arra vonatkozott, hogy a csata feltételezett egy hónapja alatt honnan szerezték a csapatok az ellátásukhoz szükséges vizet? Jozef Klinda elmondta, hogy feltételezése szerint a katonák már ideérkezésük előtt biztosították a csapataik vízellátását, a környékbeli települések (Szalatnya,  Fábianka, Kisfalu ill. Tugár) kútjaiból. A csapatok ellátására vonatkozó adatok nem maradtak fenn.

      Puntigán József

[korkep-blog]

Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – VI. rész.

Losonc város fokozatosan kialakuló új vezetése egészen természetes módon igyekezett megszilárdítani a hatalmát, s igyekezett elejét venni minden olyan cselekedetnek, ami ezt veszélyeztette volna. A város lakossága ezekben a napokban kezdte igazán tudatosítani, hogy valami megváltozott, valami nagyon megváltozott. Magyar feliratok, magyar lapok, magyar beszéd, magyar nyelvű oktatás …. hogy mindez probléma és gond lehet!

A sorozat eddigi részei itt,  itt, itt , itt és itt olvashatók.

  Losonc városának fokozatosan kialakuló új vezetése egészen természetes módon igyekezett megszilárdítani a hatalmát, s igyekezett elejét venni minden olyan cselekedetnek, ami ezt veszélyeztette volna. A város lakossága ezekben a napokban kezdte igazán tudatosítani, hogy valami megváltozott, valami nagyon megváltozott. Magyar feliratok, magyar lapok, magyar beszéd, magyar nyelvű oktatás …. hogy mindez probléma és gond lehet!

    A Magyar Nemzeti Tanács 1919. január 21-i ülésén résztvevő tagok akkor elfogadták Mócz János azon indítványát, hogy a városi bizottság a magyar lapok behozatala mellett foglaljon állást. Bazovsky zsupán ugyan megengedte a Népszava behozatalát, de a katonai parancsnokság megtiltotta azt. Zadrobilek Gyula arról tájékoztatott, hogy a katonai parancsnok bemutatta neki azt a felsőbb rendelkezést, amely minden magyar lap behozatalát betiltotta.

  1919. január 28-án megszakadt az összekötetés Budapesttel. A hónap végén Ejem Vysoké Mýto-i 30. gyalogezrede elhagyta Losoncot, és helyét a 35. legionárius ezred foglalta el. Megszűnt minden határforgalom, utazni csak útlevéllel lehetett, emellett megtiltották a külföldi nyomtatványok terjesztését is.

  A “Közélelmezési Tanácsra” átnevezett Magyar Nemzeti Tanács utolsó jegyzőkönyvezett ülésére február 7-én került sor. A zsupántól (Bazovský Lajos) kapott levél értelmében arról tájékoztatta a tagokat, hogy tekintettel arra, hogy a cseh–szlovák kormány az összes – beleértve a szlovákot is – nemzeti tanácsot feloszlatta, nem áll módjában a tanács további működésének az engedélyezése. De figyelembe véve a hozzá intézett élelmezést érintő indokokat nem tesz kifogást az ellen, hogy a tanács még egy utolsó ülést tartson, s azon egy hattagú testületet válasszon „Losonc város közönségének bizalmi testülete” név alatt, mely úgy a város többségét képező magyar, mint az itt lévő szlovák és vegyes nyelvűek érdekeit képviselve mintegy kapcsot képezne a város közönsége, a városi hatóság, a zsupáni hivatal és a kinevezett városi tanács között.

    A tanács végrehajtó bizottsága azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. Kimondta, hogy a tanács által addig ellátott feladatokat, s az azzal járó felelősséget egy hattagú bizottság nem vállalhatja magára. Ezért arra kérte a zsupánt, hogy a jelzett név alatt az egész tanácsot hagyja meg és működését ne akadályozza. A zsupán végül is nem emelt kifogást ez ellen, s így  a bizalmi tanács működése eddigi jogkörével bizonytalan időre meghosszabbodott.

  Losonc új, kinevezett Városi Képviselő Testülete 1919. január 20-án tartotta meg az első ülését. A Losonc és Vidéke az alábbi módon jellemezte az eseményt: „ … nem kívánunk kritikát gyakorolni az új “városi tanács” felett, nem kételkedünk benne, hogy az csak olyan rövid életű, átmeneti jellegű lesz, mely hamarosan át fogja adni helyét egy tömeges formában, általános szavazatjog alapján választott képviselő testületnek …”.

  Bazovszky Lajos, cseh–szlovák kormánybiztos a csehszlovák törvény értelmében első hirdetményével feloszlatta az addigi Városi Képviselő-Testületet. Helyébe a város érdekeinek figyelembevételével alakított testületet ültette ugyanolyan hatáskörökkel. A képviselőkhöz intézett beszédében sokadszor ismételte meg, hogy az új politikai alakulás végleges, s a városi tanács politikai kérdésekkel egyáltalán nem foglalkozhat.

    A kinevezés módja ellen tiltakozó Baskay Ferenc, az addigi helyettes polgármesternek válaszolva megnyugtatta a tagokat, hogy a testület kinevezését ne tekintsék sérelemnek, a helyzet átmeneti, s az önkormányzati jog respektáltatni fog.

  A hivatalos nyelvet illetőn azt hangsúlyozta, hogy az állam megkívánja azt, hogy a közigazgatás szlovák nyelven történjen, de egy olyan helyen, mint amilyen Losonc is – ahol ez nehezen volna keresztülvihető – „pressió” még nem fog gyakoroltatni. A szlovák nyelv elsajátításának határidejét az év végében határozta meg. A tisztviselő karnak az esküt nem az államhűségre, hanem a hivatali kötelesség teljesítésére kellett letennie.

  Mint már arra az előző részekben utaltam, a város elfoglalását követően a kereskedők és iparosok letakarták vagy átmázolták a magyar feliratú tábláikat. A Losonci Újság egyik korábbi számában közzétett írás arról számolt be, hogy a cseh–szlovák minisztérium köriratban közölte a szlovák jogászokkal 1918. december 20-án tartott közgyűlésén elfogadott memorandumát, mely az igazságszolgáltatás kérdésében tett ajánlatot a cseh–szlovák kormánynak. Eszerint mindaddig, amíg nem lesznek  egységes cseh–szlovák törvények, érvényben kell hagyni a magyar törvényeket.

    A tisztán szlovák területen a magánszemélyek beadványaikat csak szlovák nyelven, a hivatalos közegek az átmeneti idő alatt beadványaikat magyarul, mint kisegítő nyelven is írhatják. A szóbeli tárgyalás nyelve a szlovák. A tanúvallomások, szakértők véleménye szlovákul, egyéb más magyarul is jegyzőkönyvezhetőek. Az ítélet rendelkező része szlovák legyen, indoklása az átmenet alatt magyar nyelven is lehet, de csak szlovákul kézbesítendő. Ügyészektől, ha szlovákul nem tudnak, a megbízatás megvonandó. Csakis szlovákul tudó közjegyzők vehetőek át.

  Az ígéretek ellenére hetekig zárva maradt a losonci gimnázium. A Losonc és Vidéke arról számolt be,  hogy miután az iskolát nem nyitották meg az előre jelzett időpontban, 2019. január 27-én Bazovsky Lajos arról értesítette az igazgatóságot, hogy csak február 17-e után lehet a tanítást megkezdeni. Azzal a feltétellel, hogy annak minden osztályában hetenként 4 órában szlovák (tót) nyelvet tanítanak kötelező tantárgyként, ezenkívül valamelyik tantárgy előadási nyelve is a szlovák lesz.

    A város új, ugyancsak kinevezett polgármesterével, Goldperger Viktorral február 4-én ismerkedett meg a képviselő-testület. Ebbéli döntését Bazovsky Lajos magyarul közölte a testület tagjaival. A kinevezés módszere ellen Szabó Lajos szólalt fel, hangsúlyozva, hogy úgy a városi önkormányzati jogot, mint a tisztviselői kart sérelem érte. Bazovsky ígéretet tett arra, hogy adandó alkalmakkor a tisztviselői testületet is meg fogja hallgatni.

  A hivatali eskü letétele után az új polgármester egy szlovák nyelvű bevezetés után a nehéz viszonyokról szólt, s reményét fejezte ki, hogy „Isten segítségével tudni fog a polgárság, a város és az új haza javára működni”. Programját két szóban foglalta össze: “Becsületes munka“.

    Február elején a Losonc alatti demarkációs vonal mentén heves harcok alakultak ki. Egyes hírek szerint a városban a magyarok fegyveres felkelést készítettek elő. Február 5-én tudták meg a losonciak, hogy az Antent hatalmak megállapították az ideiglenes határvonalat. Ez kihatással volt a helyi, losonci eseményekre is.

  A katonai parancsnokság a megszállás következményeként várható ellenállás elfojtására 70 lakost írt össze. Gondoskodva arról, hogy a listán ott legyenek a város legaktívabb és legfigyeltebb személyiségei. A Városi Képviselő-Testület jegyzőkönyvei még csak nem is utalnak erre, a helyi sajtó bő terjedelemben foglalkozott az első túszok elvitelével.

  A Losonci Újság így írt erről a „Kósza hírek”  c. írásában: „A városban felelőtlen forrásokból az a hír terjedt el, hogy Losoncon az imperium és a közigazgatás leagalább a békekötésig magyar marad. Néhány „éretlen gyerkőc” a Szüsz kávéház előtt tüntetést kezdett, ami katonai beavatkozást provokált. Az utcákat bejáró alakulatok mindenkit eltávolítottak. Néhány lövés is eldördült.” A lap figyelmeztette a lakosokat, hogy tartsák magukat távol az ilyen esetektől, mert az óriási károkat okozhat és ártatlan emberek életét követelheti.

    A katonai parancsnokság a közbiztonság biztosítása érdekében az összeírt listáról 14-et, dr. Gyikos Mihályt, Chrenko Józsefet, Sacher Imrét, dr. Lázár Jenőt, Halmos Hugót, dr. Bélát, dr. Schneller Pált, Kalina Józsefet, Filo Lajost, Scherer Lajost, Hammermüller Mártont, dr. Herz Sándort, Szabó Józsefet és Soós Jánost túszokként a tüzérkaszárnyába internált, s úgy határozott, hogy egyetlen fegyverlövés esetén egy részüket vagy mindannyiukat agyonlöveti.

  Halmi Leon, a Losonc és Vidéke főszerkesztője és dr. Keszler Lipót, az akkor még működő Közélelmezési Tanács tagja a végrehajtó bizottság képviseletében próbálkozott lépéseket tenni szabadon bocsájtásukért. A polgármester beszámolója szerint a megszálló katonai csapatok felső utasítást hajtanak végre. Ezt az intézkedést az tette szükségessé, hogy a katonaság egy részének elvonása után hírek kezdtek keringeni arról, hogy a várost rövidesen a magyar katonaság fogja visszavenni. “Valóságos titkos szövetségek keletkeztek, melyek a füleki katonasággal, sőt az ottani, a salgótarjáni és budapesti bolsevikekkel álltak kapcsolatban.“ (Ennek néhány részletéről a következő részben olvashatnak).

  Dr. Keszler Lipót és Halmi Leon biztosították őt arról, hogy a város közönsége mindenféle akciótól távol áll, s kérték arra, hogy járjon közbe a katonaságnál. A parancsnokság elismerte, hogy a letartóztatottak ártatlanok, de a rend biztosítása érdekében ehhez az eszközhöz kellett folyamodniuk.

    A polgármester intervencióját a katonaságnál ahhoz kötötte, hogy írják össze az ún. bolsevikeket, hogy módjában legyen eltávolítani őket a városból. A kérdéssel ezután a város szociáldemokrata pártjának vezetősége foglalkozott, aki felhívta a munkanélküli munkatársakat arra, hogy a letartóztatottak szabadon bocsátása érdekében hozzanak áldozatot és hagyják el a várost. Eredményeként február 5-én tíz óra tájban mintegy ötven szekéren – sokan családostul – több mint 80 munkás hagyta el Fülek felé a várost azzal, hogy a további sorsukról a magyar katonaság és hatóság fog gondoskodni. A túszokat ezt követően szabadon bocsájtották.

  A Losonc és Vidéke is részletesen számol be az eseményekről. Az „Elő a jobbik ésszel” c. írásában többek között ezt írta: „Amióta a cseh-szlovák csapatok megszállták városunkat három ízben fordultak elő olyan események, melyek a lakosság szigorú megrendszabályozását, a személyes szabadságok korlátozását vonták maguk után. “Könnyelmű” emberek miatt ártatlanoknak kell szenvedni … Olyanok miatt, akik megfeledkeznek arról, hogy megszállt területről van szó, hogy statárium van. S ennek ellenére félremagyarázott és félreértett hírekkel árasztják el a várost.”

    Az írás szerzője arra kérte az olvasókat és a lakosokat, hogy ne engedjék, hogy hasonló események megismétlődjenek „ …ha a hatóságok nem tudják megakadályozni az álhírek terjesztését, akkor akadályozzuk meg mi … A cseh-szlovák állam csapatai nem kérdezték tőlünk, hogy kívánjuk-e a város megszállását. Anélkül is bejöttek. És éppen úgy nem tőlünk függ, hogy végleg itt maradnak-e vagy sem. … amíg a döntés meg nem születik jól össze kell szorítani az ajkunkat és hallgatnunk kell, ésszerűségből, okosságból, a saját érdekünkben”.

  A katonai parancsnokság mindezen felül egy hirdetményt is közzétett, amelyben korlátozta a kávéházak és vendéglők, valamint az üzletek nyitvatartási idejét, kötelezővé tette a fegyverek beszolgáltatását, emellett megtiltotta a gyülekezést az utcán és a magánlakáson egyaránt. A feltételeket nem teljesítőnek statáriális bíróságot és agyonlövést ígértek.

    Az érvényben lévő  „útlevél kényszer” mellett rendeletet  hoztak a sajtótermékek terjesztéséről is. Az összes, megszállott területen megjelenő lapot megjelenésük után 3 példányban a cseh-szlovák miniszterhez, 1 példányban pedig a zsupánhoz keresztkötés alatt kellett beküldeni; A Prágában megjelenő „Union”-t leszámítva az összes külföldi magyar és német laptól megvonták a postaforgalom jogát.

  Puntigán József

  További ajánlott írások:

  http://www.korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/01/04/mi-tortent-losoncon-100-evvel-ezelott-resz

  http://www.korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/01/06/mi-tortent-losoncon-100-evvel-ezelott-ii-resz

  http://www.korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/01/08/mi-tortent-losoncon-100-evvel-ezelott-iii-resz

  http://www.korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/01/10/mi-tortent-losoncon-100-evvel-ezelott-iv-resz

  http://www.korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/01/13/mi-tortent-losoncon-100-evvel-ezelott-v-resz

[korkep-blog]

Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt - V. rész.

Éppen azok, akik hazafiságukat és magyar voltukat oly sokat hangoztatták, – már nem tartják érdemesnek a magyarok és a város sorsával törődni.

A sorozat eddigi részei itt, itt, itt és itt olvashatók.

  Nem mondható el, hogy Losonc történelmi emlékei között sok egészalakos szobor szerepelne. Mindössze két ilyen alkotásról (Kossuth-szobor és Lenin szobor) van tudomásom, melyek közül egyik sem élte túl a városban (is) lezajlott politikai/társadalmi változásokat. Az új rendszer képviselői már a hatalomra jutásuk első  napjaiban hangsúlyosan törődtek azzal, hogy eltüntessék azokat alkotásokat is, melyek valamilyen formában az előző rendszer jelképei voltak.

  Forrás: lucenec.dnes24.sk

  A két szobor közül V.I. Lenin szobra „élt” hosszabb ideig. A mai kétsávos Nógrádi utca, Masaryk utcával szomszédos parkrészén, a mai Városi Hivatal  (akkor a Kommunista Párt Járási Hivatala) és az YMCA között 1973-ban avatták fel. Az  1989-es bársonyos forradalom novemberi eseményeinek résztvevői távolították el a helyéről. Egy daruval leemelték az alapzatáról, majd a Nógrádi Múzeum udvarán helyezték el, ahol azután évekig porosodott.

  Forrás: lucenec.dnes24.sk

  Nem volt ennyire „szerencsés” a losonci Kossuth-szobor. A város magyar lakosai által nagyon tisztelt Kossuth Lajos tiszteletére emelt szobrot az éj leple alatt 1919. január 8-án távolították el a helyéről. A visszaemlékezések szerint a  legionisták hurkot vetettek a fejére, s kötéllel lehúzták a talapzatáról, majd a város főutcáján végigvontatva  a gácsi úti tüzérlaktanya egyik istállójában helyezték el.  A szobor súlyos sérüléseket szenvedett el, a letört feje nyomtalanul eltűnt.

    A szobor elviteléről először a Magyar Nemzeti Tanács 1919. január 21-i, rendkívüli ülésén esett szó. Ekkor hangzott el az a kijelentés, hogy az “elvitt szobor sértetlen s csupán biztonságba helyezés céljából vitetett el a helyéről”.

  Az ülés történetéhez tartozik, hogy azért lett rendkívüli, mert azt megelőzően, a rendes ülésre olyan kevesen jöttek el, hogy az határozatképtelen volt. „Legnagyobb sajnálattal kell megállapítani, hogy még mielőtt a cseh-szlovák kormánytól a feloszlatásra utasítást kaptunk volna, a Nemzeti Tanács polgári tagjainak nagy része azok, kik a tanácsot feloszlatni igyekeznek, – éppen azok, akik hazafiságukat és magyar voltukat oly sokat hangoztatták, – már nem tartják érdemesnek a magyarok és a város sorsával törődni. – A nemzetköziségükről sokat emlegetett munkások azok, akik minden ülésen pontosan jelen vannak

    Scherer Lajos azt indítványozta, hogy a kereskedőknek a lerombolt cégtáblák miatt felmerült káraikat térítsék meg. Ezzel kapcsolatban Tarján Ödön azt közölte, hogy a cégtáblák kérdésében úgy állapodtak meg Bazovsky zsupánnal, hogy a „magyar feliratok mellé a tót feliratok is alkalmazandók, erről a kereskedők plakátok útján lesznek értesítve.”

    A Tanács elnöke, Szabó József  azt jelentette be, hogy a városban megjelent egy plakát, melyet a Nyitrán székelő tábornok adott ki, s mely szerint mindenkinek teljes nyelvi szabadságot, az ipar és kereskedelme terén teljes szabadságot ígér. Mivel ez eltért a zsupán és a katonai parancsnok  által kiadott plakátok tartalmától, Tarján Ödön, a végrehajtó bizottság elnöke úgy pontosította a helyzetet, hogy Bazovsky által kiadott, a cégtáblákra vonatkozó plakátok nem tartalmaznak kötelező rendeletet, abban csupán a zsupán azon kívánságát fejezi ki, hogy elvárja a lakosságtól „a tót nyelvű czégtáblák alkalmazását”.

    A Magyar Nemzeti Tanácsa az utolsó ülését 1919. január 25-én tartotta meg.

  A Kossuth-szobor leleplezése 1910. szeptember 19-én.

  A történtek miatt nagyon sok támadás érte Bazovsky Lajost. Ez volt az egyik oka annak, hogy a Városi Képviselő Testület 1919. február 4.-i ülésén az újonnan kinevezett polgármester, Golperger Viktor “ünnepélyes kijelentést“ tett arra nézve, hogy a Kossuth-szobor eltávolításában Bazovszky Lajosnak semmilyen része nem volt.

    A szobor kérdését a losonci Városi Képviselő Testület 1921. március 30-i ülésen Szabó Lajos vetette fel újból. A Polgári Párt megbízásából a polgári székfoglaló beszédre való hivatkozással azt igényelte, hogy az eltávolított – ismeretlen tettesek által jogtalanul, erőszakos módon elhurcolt és eltulajdonított Kossuth-szobor visszaállításának ügyében intézkedés történjen. A polgármester válaszában súlyosan elítélte a cselekményt, s azt közölte, hogy illetékes helyekről azt az információt adták neki, hogy a szobrot ismeretlen tettesek összetörték, s így annak visszahelyezéséről szó sem lehet, s a kár megtérítése érdekében sem lehet semmit tenni.

    A késői utókor az utóbbi állítás ellenkezőjét bizonyította be. A szobor testét a losonci B.S. Timrava Gimnázium tornatermének építésekor (az egykori tüzérségi kaszárnya területe), 1973 nyarán megtalálták – fej nélkül, egyéb részeiben is megrongálva. Krúdy Gábor, a losonci Műemlékvédelmi Hivatal akkori igazgatója azonnal a helyszínre jött, a szobrot elvitette és biztonságba helyezte. Érdekes epizódja a történetnek, hogy az egyik jelenlévő felkiáltása nyomán – a szobor gránátokkal van tele – a szoborhoz rajta kívül senki sem mert hozzányúlni. A szobor testét éveken keresztül Füleken őrizték.

    A szobor talapzata 1925 márciusáig állt a helyén. A Kompis János vezetése alatt álló “lučeneci komisariátu s a 580/1925-ös leiratában az 1923/50 sz. törvényre hivatkozva elrendelte a volt Kossuth-szobor talapzatán lévő Kossúth feliratnak és a honvédeknek 15 napon belüli eltávolítását”.  A városi képviselőtestület elutasította a felszólítást és az ellen a zsupáni hivatalhoz fellebbezést nyújtott be, melynek elkészítésével Keszler Lipót városi ügyészt bízta meg.

  A zsupáni hivatal jóváhagyta a szobor talapzatának eltávolítására hozott I. fokú határozatot, ezért a testülete úgy döntött, hogy a határozat ellen a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz nyújt be panaszt. A testület magyar többsége megtagadta a talapzat elvitelét. A zsupáni hivatal határozata ettől függetlenül jogerős volt, ami azt jelentette, hogy az az ellen benyújtott panasznak halasztó hatálya nem volt.

  Ezt követően Belánszky Károly polgármester elrendelte a talapzat eltávolítását. 1919. április 19-én rendőri őrizet mellett a talapzatot lebontották, melyet azután dr. Szilassy Béla állított fel kastélya parkjában.

    A talapzat jelenleg a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria kertjében van elhelyezve.

    Zárásul érdemes felidézni a határozat indoklását, melyet a Losonci Hírlap közölt.

  “Kossuth Lajos megszemélyesítője volt az u.n. egységes magyar állameszmének. A szlovák nemzet szabadságának kifejezett ellensége volt, ami kitűnik főként abból, hogy amidőn 1848/49 években a szlovák honfiak Liptószentmiklóson a szlovák nemzet jogai érdekében rezolúciót hoztak, amely általában a volt Magyarország nemzetiségeire is vonatokozott, parancsot adott ki e szlovák honfiak elfogatására.

      … Amikor Zólyom város képviselője a szlovák Štúr Lajos a volt magyar képviselőházban a jobbágyság eltörlését kívánta, Kossuth Lajos fulnimiásul állást foglalt ez ellen, mert meg akarta védeni a nemesség kiváltságait s csak a nyugat demokráciájának nyomása alatt és az általános felkelés következtében volt kénytelen később a jobbágyság megszüntetéséhez hozzájárulni (Új történelem! Szerk.)

    …. A losonci és környékbeli szlovákok Kossuth Lajos szobrát a losonci téren állandóan a szlovák nemzet sérelmének és megcsúfolásának tartották. Ezért a forradalmi időkben az összes losonci és szomszédos szlovákok nyomatékosan kívánták, hogy ezen szobor, mint a szlovák nemzet szégyene (sose szégyelljék magukat Kossuth miatt! Szerk.) a losonci térről távolíttassék el.

  Ez azonnal a városnak csszl. katonaság által történt megszállása utáni első napokban forradalmi módon megtörtént, azonban oly módon, hogy a szoborkő talapzatán még mindig ott maradt az egyrészt kihívó és sérelmes “Kossuth” felirat, másrészt a “honvéd katona” alakja a magyar zászlóval a kezében. A losonci rendőrbiztosság állandó megfigyelésének tárgya, hogy Losoncon minden mozgalom központja a Kossuth szobornak épen ezen maradványai. Állandóan figyeli, hogy ezen szobor maradványai körül gyülekeznek a csszl. köztársasággal szemben ellenségesen hangolt csoportok és bármikor itt, a nemzeti és állami határokon rosszakaratúlag terjesztett hírek kerülnek felszínre Magyarország integritásának visszaállításáról.

  Főként a “Kossuth” felirat, s a magyar zászlós honvéd alakja állandó békétlenség kútforrását képezi, egyrészt a megbotránkozó szlovákok részéről, másrészt a magyar lakosság irredentisztikusan gondolkozó rétegének részéről (Érdekes rendőri megfigyelések! Szerk.)

    A fent említettekből megérthető, hogy Kossuth Lajos szobra minálunk határozottan államellenes jellegű … a mi önálló államunk méltóságával és főként a most már felszabadult csszl. nemzet integráns részét képező szlovák nemzet méltóságával egyáltalán össze nem egyeztethető.

  Végül indokul felhozozom  azt is, hogy Kossuth Lajos az egységes magyar királyság kormányzója, illetve uralkodója volt. Ezek alapján úgy kellett határoznom, amint az elrendeltetett”.  

    Puntigán József

További ajánlott írások:

  http://www.korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/01/04/mi-tortent-losoncon-100-evvel-ezelott-resz

  http://www.korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/01/06/mi-tortent-losoncon-100-evvel-ezelott-ii-resz

  http://www.korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/01/08/mi-tortent-losoncon-100-evvel-ezelott-iii-resz

  http://www.korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/01/10/mi-tortent-losoncon-100-evvel-ezelott-iv-resz

[korkep-blog]

Az ismeretlenség útján. Emlékezés a holokauszt losonci áldozatairól

A megemlékezés „szépséghibája“ volt, hogy szereplői, beleértve a losonci holokauszt közel 1500 áldozatát is magyar anyanyelvűek voltak, de ez semmilyen formában nem jelent meg a műsorban.

A losonci zsinagógában idén is megemlékeztek a városból elhurcolt zsidó lakosokról. A holokauszt és a faji erőszak áldozatainak szlovákiai emléknapja alkalmából megtartott rendezvényt a losonci Városi hivatal készítette elő társrendezőivel.

  A megemlékezés első részében a zsinagóga melletti parkban elhelyezték azon áldozatok neveinek emléktábláit, akik vezetékneve „B” bet��vel kezdődött. Az emléktáblát Gály Katalin leplezte le.

  Gály Katalin

  A “B” betűs áldozatok nevei

  A megfogalmazott elvek szerint az áldozatok további neveit tartalmazó táblák a következő években kerülnek majd elhelyezésre.  Bárhogyan nézem, ez nem a legszerencsésebb megoldás, hiszen a losonci zsidó lakosokat vezetékneveik kezdőbetűiktől függetlenül egyszerre, 1944 májusában zárták a losonci getto falai közé, majd hurcolták el őket onnan az Auswitzi haláltáborba június első felében. Nem volt kivétel! A „W“ betűs áldozatok utódainak és az emlékezőknek így több, mint 20 évet kell még várniuk arra, hogy nevükhöz oda lehessen tenni a megemlékezés köveit, virágait.

  A rendezvény második részében a holokauszt losonci időszakával (is) foglalkozó könyveket mutattak be.

    A losonci származású írónő, L. Gály Olga (1921-2012) megpróbáltatásait egy önéletrajzi ihletésű Nemý vták (2003) c. regényében foglalta össze, melynek magyar kiadása Néma madár (2004) címmel Losoncon jelent meg. Az írónő apja Bra­un Gyu­la, la­ka­tos volt, aki a losonci neológ zsinagóga építésekor (1924-25) az összes vas és rekonstrukciós munkát végezte.

    L. Gály Olgának (és családjának) zsidó származásak miatt 1944 májusában kellett a, losonci gettóba mennie, ahonnan baráti segítséggel sikerült megszöknie. A könyvet  és szerzőjét leánya Gály Katalin mutatta be, aki egy részletet is felolvasott a regényből. Felelevenítve azt az eseménysort, amikor a  főhős lehetőséget kapott arra, hogy nem kis kockázattal, de kiszökhetett a gettóból. Nem volt a könnyű döntés, hiszen a szüleit a gettó falai között kellett hagynia.

Gály Katalin

  Ugyancsak önéletrajzi, a Losonctól-Losoncig c. magyar és német megjelent regényében foglalta össze a holokauszt  időszakát a Freyburgban (Németország) élő Hidasi József, aki ezen időszak utolsó élő tanúinak egyike. A nagy távolság miatt nem tudott Losoncra utazni, ezért levélben üdvözölte a jelenlévőket. Gondolatait szlovák nyelven Böszörményi István tolmácsolta, aki a könyvvel és annak tartalmával is megismertette a  résztvevőket.

    Elmondta azt is, hogy Hidasi József még gyermekkorában belépett a református egyházközségbe, mely alkalomkor az egyház lelkészétől (B. István édesapja, B. László) egy bibliát kapott ajándékba, melyet azután mindig magával hordott. Ez vele együtt túlélte a gettót, a munkatábort, a felszabadulást, rövid visszatérését Losoncra, a budapesti éveket, majd kalandos útját a világban. Jelenleg is ott van az éjjeliszekrényén.  Hidasi József eredeti, magyarul írt megemlékezését cikkünk végén olvashatják.

    Böszörményi István

  A szlovák könyvpiac legnagyobb sikerét érte el Veroniky Homolová – Tóthová a Mengele leánya  (Mengeleho dievča) c. könyvével – alig néhány hét alatt több mint tízezer példányt adtak el belőle. A losonci származású írónő 2016 legjobb szlovákiai írója lett. Azóta  elkészült a  könyv cseh nyelvű fordítása, jelenleg a francia nyelvű kiadás van előkészületben. Mint elhangzott, tervezik a lengyel és magyar nyelvű kiadását is.

    A szerzőnőt, aki egyben a rendezvény moderátora is volt, a losonci gimnázium egyik diákja kérdezte arról, hogyan ismerkedett meg a kötet főszereplőjével, a losonci Fischer Stern Violával. Egyik kérdésre válaszolva az írónő elmondta, hogy a könyvet a nehéz, tragikus tartalma ellenére egyre fiatalabbak is olvassák. Számos iskolában megtartott találkozókon sokszor volt alkalma beszélgetni a fiatal generáció tagjaival. A kötet legfiatalabb olvasója, aki megkereste őt, s akit ismer, mindössze 11 éves.

  Veronika-Homolová Tóthová

  A negyedik, bemutatott könyv szerzőnője a Drezdában élő Agáta Schindler zenetudós, aki azon zenei szerzők, zenészek életére összpontosítja a figyelmét, akik az 1933-1945-ös időszakban ki voltak téve a nemzeti szocialisták üldöztetésének. 2007-ben a Hudobný život (Zenei élet) részére egy sorozatot készített Zene az élet és halál között címmel. Egy évvel korábban jelent meg a Kis könycsepp (Malá slzička) c. kötete, melyben a fentebb jelzett időszakban üldözött 7 zenész, énekes életét dolgozta fel. Ezek egyike volt Bokor Margit, a losonci származású szopránénekes aki tehetségének köszönhetően a világ legismertebb operáinak lett/volt az énekese.

  Agáta Schindler

  Bokor Margit Losoncon, zsidó családban született 1900. április 2-án. Zenei tanulmányait a budapesti zeneakadémián és Budapesten végezte. 1928-ban a lipcsei operában mutatkozott be, majd a drezdai Semperoperához szerződött. 1933-ban már Bécsben szerepelt, ahonnan származása miatt 1938-ban elbocsátották. Ezután egy rövid időt Párizsban élt, ahonnan 1939-ben Amerikába ment, ahol szinte minden jelentős operatársulattal fellépett. 1947-ben az akkor induló New York City Operához szerződött, de itt súlyos betegsége miatt csak rövid időt tölthetett el. Korai halála emlékére barátai a Columbia Egyetemen rákkutatási alapítványt hoztak létre az emlékére (Margit Bokor Memorial Fund for Cancer Research).

    A rendezvényt a pozsonyi Pressburger Klezmer Band koncertje zárta, amelyen a legújabb CD-jükön található balladák csendülnek fel Juraj Adamuščin és a losonci Ivana Ecetová énekesek közreműködésével.

    A minden tekintetben jól előkészített megemlékezés egyetlen „szépséghibája“ volt, hogy a bemutatott szereplői, beleértve a losonci holokauszt közel 1500 áldozatát is magyar anyanyelvűek voltak, de ez a tény semmilyen formában nem jelent meg a műsorban.

  Hidasi József megemlékezése (magyar nyelven íródott):

  A Holocaust emléke Losoncon. a Losonctól-Losoncig (2008) című könyvem alapján.

  Üdvözletem küldöm a tisztelt érdeklődő közönséget. Ma már nagyon kevesen vagyunk az élők között, kik még emlékezni tudunk arra a sötét világra, melyben ez az európai tragédia, többek között Losoncot is elérte. Azok, akik még élnek, ezt a tragikus eseményt gyermekfejjel élték át, segítő kezek, vagy szerencsés körülmények révén. A végső fázisban mentőakciók sora adott sok fiatalnak menedéket a túléléshez. Nem sejthettem, hogy a losonci gettóból való elszabadulásom nekem is egy életre szóló vándorbotot ad a kezembe.

  Már 74 éve van annak, amikor tizenöt éves fejjel, sok-sok viszontagság után, a halál torkából visszatérhettem arra a földre, ahol őseim generációi gyökereztek, s ott, mint egy Nógrád. megyei nagycsalád egyetlen túlélő tagja, családom emlékével a szívemben, szerettem volna életem fonalát ismét felvenni. Azonban hiába vártam vissza őket, nem jöttek. A kirabolt szülői házat, a hiányzó családi légkört magam egyedül visszaállítani nem tudtam,

    Ma 74 év után, megint emlékezünk erre az időre, amit annak idején minél hamarabb szerettünk volna elfelejteni. A feledés csalóka vágy volt, hiszen a történtek tragikusságát, egy bukásra ítélt, lezárt korszak következményeit, akkor még nem tudtuk felmérni. A múlt tovább élt közöttünk. Tizenöt éves fejjel, a keleti front élményeivel, a katonai munkaszolgálat érett emberré tett engem. De szerencsés visszatértem után nem rendelkeztem a normális élethez szükséges élettapasztalattal. Otthonom nélkül az iskolapadot újra nyomni igen nehezemre esett. De bennem volt a vágy, hogy szüleim akaratát teljesítem, s érettségimet leteszem. 

  Hogyan taszítottak bennünket ebbe a helyzetbe? A mindig lappangó antiszemitizmust a 19. század végén – a zsidóság emancipációja és felemelkedése után – ismét felerősödött. A zsidó származású polgárság nemcsak az üzleti és ipari, hanem a tudományos és kulturális életben is vezető pozíciókat hódított el. Bár vallásos élete eltompult, de felélénkült társadalmi szerepe. Fokozottan idomult környezetéhez, felvette szokásait, nyelvét, kultúráját, s mi több, azonosult a helybeli származásúak múltjával.

  Őseim hasonlóképpen, hiszen régi nógrádi gyökerekkel bírtak. Az 1856-ban alapított cég felvirágzott, együtt nőtt Losonccal és környezetével. 1910-ben épült meg a híres, szecessziós-stílű családi fészkünk, mely elegáns belső kialakításával színvonalas társadalmi rendezvényeknek adott helyet. Ez a családi fészek, az anyagi jólét, s a hozzátartozó lokálpatriotizmus végül is végzetes motívummá vált a család tragédiájában. Béla nagyapám ignorálva, tehetetlenül, téves illúziókkal nézett a tragikus események elébe.

  A 30-as évek végén már mindenki biztosra vette a Második Világháború kitörésének közelségét. Édesapám kivándorlásra gondolt – voltak ismerőseink, akik nem késlekedtek. s megint a vándorbotot választották. A Béla nagyapám számára elképzelhetetlennek tűnt – „hová is mehetnénk?” – ismételgette. S amikor a fenyegető hírek „a végső megoldást” emlegették, csak annyit mondott:

  „Nálunk ez nem történhet meg, hiszen ezer év óta erre példa nem volt”. Az 1938-as ország-váltás után a magyar parlament éppen zsidótörvényeket fogadott el – amelyek fiatal lényemet ugyan nem érintették, amiért szüleim mindent meg is tettek –, melyek mind szorosabbra húzták a hurkot a zsidó polgárok nyaka köré. Ezek a lépések részben az egyre veszélyesebb „szövetséges” távoltartását, részben a hatalomgyakorlók belpolitikai érdekeit szolgálták. Mégis az elvesztett területek visszaszerzése egyre nagyobb áldozatokkal járt, majd a kirekesztett és megalázott állampolgárok feláldozásával végződött.

    Magyarország politikája 1943 és 1944 között zsákutcába terelődött. Bár Kállay kormánya több ízben megtagadta a zsidó állampolgárok kiadatását. Nem tudtuk még, hogy Auschwitz létezik, de nem is akartuk tudni. Kállay időhúzó politikája hiábavaló volt, az ország sem önmagát, sem visszaszerzett területeit, sem a végzetes veszélynek kitett zsidó lakosságát nem tudta megmenteni.

  A hátráló front mögött, közel egymillió zsidó húzódott még meg. Hitler számára egy tűrhetetlen állapot. Tény az, hogy a drámai március 19-e váratlanul ért bennünket, a rajtaütésszerű csapás bénítóan hatott és a magyar történetírás legveszteségesebb napját jelentette. Nemcsak százezrek vesztek el hónapok alatt, hanem az ország tekintélye is. Kiábrándítóan hatott az a tény is, hogy országszerte semmiféle komolyan vehető ellenállásnak nem volt jele.

  A deportálás jelei, a gettósítások, hamar megnyilvánultak. A „zsidótalanítás” vidéken gyorsan és olyan szervezetten indult be, hogy arra eladdig példa nem volt. A német megszállók nagyon meg voltak elégedve a felügyeletük alatt működő hatóságokkal. Az „Endlösung”, azaz a végső megoldás végrehajtása igen sürgős lett. Hogy az miképpen zajlott le a már régóta megszállt területeken, arról nem voltak ismereteink.

  Minden újabb intézkedést, ami megsemmisítésünket célozta meg, úgy tüntették fel, mintha az lenne az utolsó szándékuk. A losonci gettóba úgy költöztettek át, mintha az csupán a háború végéig szolgálna, miközben asszonyainkat a mezőgazdaságban fogják alkalmazni. A kiválasztott hatósági emberek jó munkája, a sajtó „helyeslő megítélése” biztosította azt, hogy a közvélemény, ha nem is helyeselte ezt a brutális eljárást, de tűrte, sőt sokan szükségesnek vélték.

  A 2004 novemberében, Salgótarjánban emlékkiállítás rendeztek a következő c. alatt: „Befogadtattál és kitaszíttattál” – e biblikus idézet megrendítően jellemezte azt a fájdalmas történelmi folyamatot, amellyel nem tudunk elszámolni. Sem mi, a „kitaszítottak”, sem a „kitaszítók” és utódai. Az ország (monarchikus) alkotmányossága sokakat befogadott. Jöttek önkéntes bevándorlók, jöttek meghívottak, száműzöttek, szegény sorsúak és jogtalanul elítéltek. Boldogulásukra egyaránt megadatott a lehetőség.

  A hosszú együttélés, a közös sorsvállalás ideje alatt a befogadottak kitörölhetetlen nyomokat hagytak ebben a városban is. Mély nyomokat a társadalom eszményi világában, hétköznapi szokásaiban, kulturális életében és beszédmódjában. Haláltáborok, kockázatos menekülések, kegyeleti tárgyak, sírkövek, az üres zsinagógák emléke súlyosan terhel minket. De a kiengesztelődés a múlttal nem jelent feledést, a megbékélés nem jelent hallgatást!

    És ne feledjük el: A gyűlölet a tévhit talajából táplálkozik, milliók elnyomását, üldözését, halálát okozhatja. A gyűlölet a politika fegyvere is, képes kiolthatatlanul azt egy gondokkal küzdő társadalomba betáplálni. A közös gyűlölet a téves politika eszköze, amivel törvényesen is távozásra kényszeríthetem a társadalomnak jelentős alkotórészét.

  A zsidóság túlélő tagjai – a kimerítő küzdelem után –, erejüket vesztve nem voltak képesek megvédeni még azt a keveset sem, amelyet az ideológiai rabló hadjáratok után még megtaláltak. A csalódás után a kivándorlás lehetősége foglalkoztatta őket. A zsidóság sorsa minden ország történetének, nemzeti múltjának része, hiszen tragédiája az egész társadalom arculatát változtatta meg. A zsidó polgárság története összefügg a Habsburg Birodalom európaiasságával. Emlékezete kitörölhetetlen szimbóluma a modern világ felemelkedésének – és borzalmas elmúlásnak. Hiányzik az, amit a nemzetiszocialista erők mindnyájunk kárára oly rövid idő alatt fanatikus módon megsemmisítettek.

  Én, aki még az élők között vagyok, 74 év elmúltával üzenetet küldhetek szeretett szülővárosomnak, amelyhez szép gyerekkori élmények is kötnek. A sors különös játéka folytán ’44 júniusa elején elhagyhattam a halálraítélteket, közel tizenöt évesen gyerekszobámból kikerültem a kárpáti frontra, mely meglepő módon menedékül szolgált, onnan kalandos úton, ’44 októberében Budapestre jutottam, – majd ott megélve a megmentő frontváltást – Losoncra. 

  Tizenöt évesen a történelem részese lettem. Nem tudhattam, hogy merre visz az út, mire leszek egyedül képes, hiszen a hátam mögött megsemmisítették a múltamat. Tudomásul kellett vennem, hogy családom története lezárult, s egy más élet várt rám… Könyvem még választ adhat önöknek néhány kérdésre.

  Csak mindnyájunk közös akarata adhat reményt arra, hogy a gyűlölet soha többé ne lehessen a politikai célok eszköze.

  Szívélyes üdvözlettel Hidasi-Heksch József

    Puntigán Jószef

[korkep-blog]

A füleki vár felkerült a prioritást élvező műemlékek jegyzékére

a Füleki Vár felkerült a felújítás szempontjából prioritást élvező műemlékek szlovákiai jegyzékére. Ennek elsősorban a műemlékek felújításra vonatkozó pályázatok esetében lesz nagy jelentősége. Az így kapott előny úgy a város mint a Füleki Vármúzeum számára új lehetőségeket teremt annak érdekében, hogy még vonzóbbá és érdekesebbé tegyék a várat. 

A Füleki Városi Hivatal tájékoztatása szerint növeli annak esélyét, hogy nagyobb összegű támogatásokat sikerüljön szerezni a vár felújítására.

  A Füleki Vár.

  A vár az utóbbi években növekvő érdeklődésnek örvend. Ezt pontosan jelzi, hogy az elmúlt évben közel 30 ezren látogatták meg.

  A lista bővítése a műemlékállomány 2017 – 2022 időszakot átfogó védelmi stratégia keretén belül került jóváhagyásra 2017 decemberében. Rigó Konrád, a Szlovák Kulturális Minisztérium államtitkára elmondta, hogy  az első ilyen lista 2012-ben jött létre, melyet most frissítettek másodszor.

  „A listán olyan műemlékek szerepelnek, melyek égetően sürgős karbantartást igényelnek. Azok a műemlékek, melyeket az utóbbi időszakban sikerült rekonstruálni, lekerültek a listáról, azok pedig, amelyek felújítása halaszthatatlan, vagy épp folyamatban van, felkerültek rá… Ez a lépés fokozott figyelmet biztosít az adott műemlékeknek. A támogatási programok és egyéb támogatások kiírásaiban előnyben részesíthetik a jegyzékben szereplő műemlékeket. Ez azonban minden pályázatot meghirdető intézmény egyéni döntésén alapul.“ – mondta az államtitkár.

  Hozzátéve, hogy a műemlékvédelmi szakértők és a kulturális minisztérium munkatársainak értékelése alapján a jegyzék az egyes régiók legjelentősebb műemlékeivel is bővült.

    Az államtitkár külön felhívta a figyelmet a Szlovák Kulturális Minisztérium 1.6-os számú alprogramjára. A felújítás és védelem szempontjából prioritást élvező állami műemlékek modernizációja és komplex rekonstrukciója című pályázati kiírás kizárólag a listán lévő műemlékekre vonatkozik.

  A füleki önkormányzat évek óta dolgozik azon, hogy a vár bekerüljön az említett jegyzékbe. A város polgármestere, a Vármúzeum egykori igazgatója, Agócs Attila ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy  a Füleki Vár jelentősége túllép a régió határain,  ezért ott van a helye a listán.

  „Bizonyos szempontok alapján, tágabb közép-európai kontextusban a legnagyobb jelentőségű műemlékek közé tartozik a maga nemében. A vár központját a román kori palota alkotja, mely még a tatárjárás előtt, a 13. században épült. Kevés ilyen műemlék található a térségünkben. A vár korabeli fontosságáról az építésénél használt egyedi módszer is tanúskodik … sőt mi több, ami a vár 13–17. századig tartó átalakulását illeti, tökéletes példája annak, miképpen változhat egy középkori nemesi vár újkori erődítménnyé.“

    Kiemelt természeti, geológiai értéket képvisel a füleki várdomb, amely védett természeti hely, a Cseres Hegység Tájvédelmi Körzet része.�� Geológiai és természeti értékeit a vár területén vezető tanösvény táblái mutatják be.

    A Füleki Vármúzeum igazgatója Titton Viktória örömmel fogadta a hírt és a lehetőséget. A Körkép kérdésére elmondta, hogy a listára kerülés nek köszönhetően lényegesen gyorsabban tudnak előbbre lépni a vár tervezett felújítási munkálataiban. Olyan pályázatokra is bekerülhetnek, amelyekre egyébként eddig nem volt esély.

  A Várak, kastélyok, erődítmények kategóriában a füleki vár mellett a jegyzéken található pl. a Kékkői vár, a Ghímesi Vár, a Komáromi erődítmény, a Krasznahorka vára, a Lévai vár.

  A Kastélyok kategóriában pl. a Betléri kastély a hozzátartozó parkkal, a Borsi kastély, a galántai kastély és parkja, a magyarbéli (Veľký Biel) kastély, a zselízi kastély, az alsózellői (Malé Zlievce) kastély,  a patakaljai (Podrečany) kastély, a nagybalogi (Veľký Blh) kastély stb. A Parkok és kertek kategóriában a listán van pl. a zselízi kastély parkja.

    A szakrális épületek között jegyzékbe kerültek a bényi kolostor alapjai, a pozsonypüspöki Szt. Miklós templom, a felsőelefánti (Horné Lefantovce) kolostor és park, a jászói permontei kolostor, két komáromi templom, a leleszi premontrei kolostor, a lévai piarosta kolostor, a múlyadi (Muľka) templom és kert, a rimajánosi (Rimavské Janovce) templom, szenci zsinagóga, a somorjai Szt. Margit templom, a zsigrai Szentlélek templom, a leleszi kápolna, az ógácsi (Stará Halič), a somorjai és zselízi templomok középkori freskói.

  A középületek közül például a rimaszombati megyeháza, a történelmi emlékek közül  a parlagosi (Polichno) plébánia és B.S. Timrava, írónő emléktáblája van a jegyzéken.

  A 20. századi építészeti emlékek között szerepel egy közelebbről nem pontosított losonci villa is (ez valószínűleg a Rakottyai villa).

    Forrás: a Füleki Városi Hivatal sajtóközleménye további  adatokkal kiegészítve

  Puntigán József

Nyitókép: Füleki Városi Hivatal

További felvételek: Puntigán József