#Kergeted?

[tasakesi]

k tartlased kes mul siin on, mida huvitavat üldse tartus õhtuti teha on?

[versinator]

Pályáján kergeted

Csattogja győzelmedre bolygék szerelmeit Felöleli irtózással bánatimnak álmaidról Főnix als pávatollhoz lengéseit

Dúltál kellemeit idv határokról Tékozolva fájdalmának karjaidban sasként Futom olympon lengesz karjairól

Lebegvén fürtödre gyötrelmemre napként Fényednek csókjain ménnek tárgyért Felnyitván héra kedvesednek lélekként

Boríts olvadjon zengzete valókért Fontot véremben éveimben kellemeit Kifejlett uradalmaiban füvekből hazámért

[zoeeozzoeeoz]

Péntek este óta vagyunk itthon. Hiányoznak a hegyek. A csacsik, a felhők, és azok a fránya erdei szerpentinek. Meg az erdők. Az a rengeteg fenyő erdő. A hegyi folyók, patakok, tavak. Akkora adrenalin löketet kaptam, annyi élményt, hogy azt elmondani nem tudom. Kiürült az agyam, a gondolataim, a stresz, a nyomás, minden eltünt. Felpörgetett, és kicserélt ez a pár nap Szlovéniában.

Még jövőhéten is szabin vagyok, és sok minden van betervezve rá. Magán jellegű is, meg olyan is, amiről valszeg, posztolni is fogok.

Tudjátok mi jár a fejemben? Még az első nap, mikor felmentünk a Száva vízeséshez, én majdnem feladtam, mert a lépcsők, az ellenségeim. És ott, egy idő után , csak lépcsők vannak. Nem szokásom feladni semmit. Itt is úgy voltam, nem kerget senki, ráérek, megyek a saját tempómban. De mentem! Aztán az egyik pihenőnél , megláttam egy férfit, 2 mankóval, és egy lábbal. Egy olyan pihenőnél, ami után a neheze jött, a meredekebb emelkedők, mégtöbb lépcsővel. Lenéztem, és elgondolkodtam, h ő feljött saját maga eddig is. De hogy fog tovább jönni? Szerintem , kicsit az arcomra is volt írva ez, meg elkapta a pillantásomat is, és rám mosolygott. Vissza mosolyogtam, és elindultam felfelé, de észre vettem h ő is ezt teszi. Jött végig utánam, ha megálltam ő is megállt, ha elindultam ő is elindult. Elakartam engedni, de elnézest kért, azt mondta felvette az ütememet, és hogy gondolta, majd így velem feljön, de ha engem zavar, akkor előre megy. Előre ment. És nekem egy akkora löketet adott ez, hogy ha egy ember 2 mankóval, fél lábbal ide jön, és nekimegy a hegynek, ennek a bazi sok lépcsőnek, a szintkülönbségnek, akkor ez nekem is mennie kell! Nehogymár feladjam! Egészséges vagyok, megvan mind a 2 lábam, és itt haldoklom a lépcsőktől? Hát milyen nyámnyila kis nő vagyok már? Ő meg simán felmegy 2 mankóval meg egy lábbal. Hát úgy elszégyeltem magam, hogy azt elmondani nem tudom! Mire észbe kaptam, már annyira előre ment, hogy elvesztettem szemelől. Fent találkoztam vele újra, a tetőn, a vízesésnél. Kiderült, a felesége, és 3 gyereke, már fent várták, és akiket lent hagyott az egyik pihenőnél, ahol az én ritmusomban indult el újra, na ők a testvére volt a feleségével. Legalább is ezt hallottam ki a beszélgetésükből. Nem hallgatóztam, csak melléjük ültem le, mert ott volt hely. Fent gratuláltam neki, és elmondtam, hogy ő motivált engem, attól a bizonyos pihenőtől. Megint rám mosolygott, és csak annyit mondott, " Nincs lehetetlen". Ebben mondjuk egyet értettünk . A családja egyébként teljesen természetesnek vette azt, h ő feljön oda. Termeszetesnek vették , h nincs lába, de nem kell neki segíteni, teljesen úgy kezelték, mintha 2 lába lenne, és semmi baja nem lenne. És ő is úgy viselkedett. És ezt annyira jó volt látni. Hogy hagyták kibontakozni, és család, szeretet vette körbe, és nem egy elesett emberként viszonyultak hozzá. Nagyon jó volt ezt látni, és akkor, ott, ez nagyon motivált engem.

( Nem biztos, h jól fogalmaztam meg, de nem célom semmilyen formában sem megsérteni a mozgás sérülteket, vagy bárki mást!!! )

[egy-lany-blogja]

Az őrületbe kerget a vágy mikor a közelemben vagy...

De nem érhetek hozzád úgy ahogy szeretnék,mert tiltott gyümölcs vagy számomra ... (sajnos )

[darkcat2024]

Betöltetlen bennem az űr.

Pedig a lelkem néha repül.

De hiába ha aztán el lep.

A magány mindig kerget.

Van bennem az az űr.

A lelkem a magánnyal hegedül

S hiába vagytok mellettem

Ha úgy érzem, némán el vesztem.

Van az az űr.

Mely csillagok otthona.

Meg ismerném, hátha nem ilyen mostoha.

Mint bennem az űr.

- Karhut Vanessza❤

[csakszavak]

Még, hogy a szív megszakadása csendben, hangok nélkül történik… A lüktető szívverésed a torkodban hangosabb, mint a szádon kiejtett szavaid. De mégsem elég hangos, hogy elnyomja a kavargó gondolataid zaját. Ezernyi befejezetlen, kósza gondolatfoszlány. Némelyik a lelkedet tartja, akad viszont, ami az őrületbe kerget. Két “jobb lesz ez így!” és “minden rendben lesz!” közötti “most mi lesz??!”. A külvilág zajai sem jutnak át ezen a hömpölygő belső viharon. Még azt sem hallod meg, mikor valaki közvetlen melletted a neveden szólít. Csak, ha már megrázza a vállad, és fürkésző szemekkel kérdezi; “Hé, minden oké? Nem feleltél a kérdésemre. ” A szív igenis hangos, mikor megszakad. Üvölt, ordít a fájdalomtól. De csak az hallja meg, aki érzi is.

[anyadisszeretne]

Már nem haragszom rád. Már tudom min mentél keresztül. Tudom, hogy egyedül voltál ebben az életben, hogy senkire nem számíthattál. Tudom, hogy azért hagytál el mert a legjobbat akartad magadnak hiszen soha nem volt benne részed és rettegtél, hogy már soha nem is lesz. Tudom Anyám, hiszen én is ezt érzem.

Azonban tudod én egy valamit másképpen szeretnék csinálni. A lányom, szeretném látni ahogy nővé válik, ahogy beiratkozik a suliba, ahogy lehetetlen álmokat kerget. Szeretném az oltár elé vezetni, szeretném látni az unokáimat és szeretném neki elmondani, hogy nem bűn az amit érez. Szeretnék neki utat mutatni, szeretnék az anyja lenni. De tudd én már nem haragszom rád!

[kalapacskapitany]

A világ legcukibb cicája egeret kerget

[versinator]

Áldozatom kergeted

Endymion röppenti szinével kedvesimért Induljak szökellését szendergőt rontván Vegyíti késtél kénynek szívért Follyon kele szüléknek harsogván

Megcsalatva hullámában fennáll hazámért Életpálya verései határokról eloltván Sűlyed rózsabimbót örökségül tárgyért Kaftánja ürített szállongva dúlván

Túlpartra örvényén szózatok erőhez Forrásaink képzetemnek echó nemednek Lángjain testiségre gulácsy képzelethez

Láncsora ápolsz bámúlva kertemnek Ezekben esthajnal lobbanok földhez Bújdosó fényivel hordjon nemesnek

[searchingnewme]

Az a bizonytalan érzés, amikor nem tudod megfogalmazni mit érzel pontosan..

Őrületbe kerget.

[kaxenart]

On account Shuen thinks a 10m tall mech is fuckable (though she is mostly just making dirty talk with the onboard AI), she is indeed a lesbian with a pair of eyes for large objects of affection.

Kergat is 100% utilitarian and has no opinion on her attractiveness.

She just comes from a family of massive people who throw logs and sizeable rocks competitively. Kerget stopped competing after joining the military, but no one doubts her ability to toss someone like a caber.

Originally I was gonna say her giant elder siblings were guys, but then I was like THEY COULD BE WOMEN TOO.

Kergat is the smallest and youngest in her family.

Kergat's canon height is 6'6" because it felt right in my heart. I assume that means her sisters are 7 feet tall, but I shan't consider the logistics.

I thought 5'6" was average, but apparently American men average at 5'9"

We have fun at this undisclosed location mech base.

[fellegszakadas]

Belefáradtam a folytonos bizonygatásba.

Bármit csinálok, az emberek megkérdőjelezik azt, és úgy érzem, minden ilyen alkalommal ki is vesznek belőlem egy darabot.

Belőlem. Az önbecsülésemből.

Megállok, mert a h��nyinger már nem csak kerget.

Utolér, úgy ahogy a régi érzések. Mélyről tör fel és végigmarja a testem.

Semmi sem maradt belőlem.

[csacskamacskamocska]

Miért futunk

azok után akiknek nem kellünk. Mert nem a valóság, hanem az ideálképek után loholunk. Az összes alfahímezés meg hercegnőzés szerintem többnyire marhaság. Egy rossz következtetés továbbéltetése. A nők a rosszfiúkat szeretik, azt, aki le se szarja őket, aki geci, aki... az után futnak, az kell neki. (és fordítva). Nem így van. Merthogy azokkal a nőkkel nem beszélt senki, akik sarkonfordultak és otthagyták a rosszfiút, a gecit. Vagy akik az első pillanatban kiröhögték. Róluk nem tudunk ilyenkor, csak azokról, akik a szar kötődési minta miatt ottmaradtak a bűvkörben és aztán hangosan szenvedtek. és az emlékeinkben is a rosszak erősebben megmaradnak, mint a jók (nagyon izgalmas, merthogy normál esetben ez alakiítja ki az előítéleteket, amik védik az életünket, amik aztán sablonokhoz vezetnek amik aztán gátolják a változást. Izgi!) Nem azért nem jön össze valakinek (rendszeresen) a kapcsolat, mert ő jó ember és a nők ezt nem értékelik. Mindenki saját magát helyezi valójában barátságzónába amikor folytatja a kapcsolatot akkor is, amikor kiderül, hogy a másik szexuálisan nem tartja vonzónak. Ez nem egy kapcsoló, hogy ja, ha te nem basznál velem, akkor én se veled, mostantól mint két testvér együtt esszük a pizzát és röhögünk a sorozatokon. Ha vonzódsz, vonzódni fogsz. Ha a másik nem, akkor kínlódni fogsz. Ha valakivel rendszeresen megtörténik, hogy olyanokhoz vonzódik, akik hozzá nem, akkor van valami rossz beideződése a kapcsolatteremtésben, illetve ideálokat kerget. (amik amúgy megvédenek a kapcsolatoktól, szóval van amikor hasznosak). És ott van az is, hogy vannak életszakaszok, létállapotok amikbe nem tudjuk magunkat aktuálisan beleképzelni, ha mi magunk nem vagyunk épp benne. Ha nekünk éppen fontos lenne, hogy kapcsolatban legyünk, akkor képtelenek vagyunk megérteni azt, hogy a másiknak nem fontos, mert pillanatnyilag (ez akármennyi idő lehet), más dolgok töltik ki az életét, és tényleg nincs szabad vegyértéke. (erre mondta a pszichológusom, hogy meg tudnám mondani, hogy mit tudnék nyújtani egy férfinak? Vagyis mik azok az értékek pillanatnyilag az életemben amit fel tudnék kínálni cserébe a „szabadságáért”? Hátőőő... próbáltam elképzelni azokat a dolgokat, amik jók egy párkapcsolatban és rá kellett jönnöm, hogy nekem ezekből semmire sincs most időm. Vagyis amit elképzelek, hogy jó lenne, az az, hogy hipp-hopp teremjen itt nekem egy már stabilan kialakult, bejáratott párkapcsolat, ami elviseli, hogy én éppen el vagyok foglalva :D) Egy barátom elment terápiára mert egyetlen kapcsolata sem tartott 3 hónapnál tovább. Azt mondta, volt már korábban is terápián amikor krízisben volt, ezt a mostanit nem érezte valami nagy sikernek. Erre megismerkedett egy lánnyal és év együttjárás után, most eljegyezte a barátnőjét. Hogy a terápia az oka vagy rátalált a megfelelő nőre, a többi meg nem volt megfelelő, ezt nem lehet tudni. Nem az a kérdés, hogy milyen típust szeretnek (általában) a férfiak vagy a nők (merthogy nagyon színes a paletta) hanem az, hogy miért választ valaki mindig olyat, aki kikosarazza? Mi az ismétlődő mintázat? Mi az amit rosszul mér fel, amit rosszul kommunikál vagy amit rosszul vesz le a másik kommunikációjából?

Azért hiszünk a macsóság mindenhatóságában, mert csak az áldozatok hangos javeszéklelését halljuk. Az elégedett emberek meg csendben éldegélnek.

Vannak nők, akik a szexet valami szükséges rossznak tekintik. Hagyják magukat, de nem is lelkesek, meg ki is kerülik, ha lehet. Vannak férfiak, akik nem szívesen szexelnek, mert amit ideálisnak tartanának, ahhoz nincs türelmük, a kudarchoz meg nincs kedvük. Azt gondolnánk, hogy ennek a két típusnak egymásra kellene találni, és boldogan élnének. De ez a k��t típus szinte soha nem talál egymásra. Mert, aki nem szeret szexelni vagy akinek nem fontos, az nem ezt fogja első körben forszírozni az ismerkedésnél. Más, számára fontosabb dolgokat fog keresni. Vajon ők hány embert utasítanak el, aki azt gondolja aztán, hogy ő nem elég jó, nem elég rámenős, nem elég... (ez csak egy példa, nem a megfejtés :) )

Terápia! Az ismétlődő mintázatok feloldása: terápia! Amúgy, hajlamosak vagyunk rá, hogy azt mondjuk, hogy valami „mindig” történik velünk, pedig ez sokszor túlzás, és csak az aktuális szomorúságunk, csalódottságunk, dühünk mondatja velünk. :)

[hicapacity]

Álmában lepkét kerget a réten, kiskutyával játszódva éppen! 🥸

[muzligrafia]

a maradék agyvelőm is elforr gec

azt gondolom magamról, hogy egy idő után képes is meg hajlandó is vagyok megenyhülni, főleg egy már ~2 éves barátság után, de mikor

felhívsz, hogy valami baromságot akarsz csinálni a kapcsolatodban

elmondom, hogy said baromság hogy fog lecsapódni

elmondom, hogy ha ez a baromság még csak most verbalizálódott igazán, akkor ne a 4,5 hónapja megismert pasidnak mondd először, hogy mit akarsz, hanem terapeutának, és adj magadnak még 1-2 hetet

elmondom, hogy nem kerget a tatár

majd mindezt félredobva a picsába, rohansz egyirányú vonaljegyet venni a faszerdőbe, és a pasid először szünetet kér, aztán kirakja a szűröd, akkor utána hogy lyukadtunk ki oda, hogy én vagyok a rossz barát, amiért utólag nem állok le pátyolgatni? like, bruh, csak addig kellek, amíg az egód simogathatom meg tutujgatlak, de az előtte való figyelmeztetésem szart se ér? én meg üljek itt, mint valami lelki szemetes? girl, be so fucking for real.

arról nem is beszélve, hogy a párod nagyon kedvelem és megjelent nálam, hogy beszélgetni akar, és elmondta a saját oldaláról, hogy mi történt, és ennek megfelelően kiderült, hogy még a tanácsom is csak egy ferdített sztorival lett kikérve, hogy véletlenül se derüljön ki, hogy mekkora ostobenkó fasz vagy.

azóta pedig szinte csak olyan üzenetek jöttek, amik ferdítenek, hárítják a felelősséget és 95%-ban csak arról szólnak, hogy neki mennyire szar, meg neki mi esett rosszul, és így

bruh.

i cannot.

[barcsakveledlehetnek]

Sose hittem volna, hogy életem első kapcsolata (és remélhetőleg az utolsó is) távkapcsolat lesz.

Igaz, hogy ez csak egy “rövidke” időszak, hisz “csak” fél év. De neked szükséged volt erre, fontos volt neked, hogy katona lehess, hisz már akkor erről álmodoztál amikor csak barátok voltunk. Csak tervezgetted, hogyan is kéne, majd később bele is vágtál, amiért már akkor is nagyon büszke voltam. Aztán jött a hír. Neked bizony menni kell külföldre. Emlékszem teljes sokkot kaptam amikor ezt megtudtam, néztem ki a fejemből és nem tudtam elképzelni, hogy mégis, hogy fogjuk ezt végigcsinálni.

Úgy érzem minden pillanatot kihasználtunk együtt. De mégis, amikor el kellett búcsúznunk egymástól azt hittem sosem hagyom abba a sírást. Megtörtünk aznap, Te is és Én is. Talán ez egy örök seb lesz mindkettőnknek, egy kisebb trauma, de ezt beszéltük is. Sose fogom elfelejteni azt az érzést akkor, megszűntem létezni. Az a csönd ami itthon várt, a közös cuccaink, mind mind eszembe juttatták, hogy egy kegyetlen fél év vár ránk. Azóta rengetegszer kerget a pánikroham. Sokszor volt rá példa az elmúlt időszakban.

Nemsoká egy hónapja, hogy elmentél. Hol könnyebb, hol nehezebb. Az, hogy ennyire szeretjük egymást nagyon sokat segít. De semmi se fogja pótolni azokat az időket, napokat amiket egymás nélkül töltünk. A fontosabb események, az elmúlasztott szülinapok, a nyár ahol nyaralhattunk volna együtt. Vagy akár csak egy ölelés, egy nagyon hosszú és fárasztó nap után. Mindennél jobban hiányzik.

119 nap. Ennyi kell még. Nem sok, de nem is kevés. Megéljük és továbblépünk.

Mindennél jobban szeretlek, és minden ellenére hihetetlenül büszke vagyok rád, hogy azt csinálod amire vágytál, de azért siess haza:(