#Gondjaimat

[im-remember]

Csak egy napra szeretnék elfelejteni mindent! A gondjaimat, a dolgaimat, mindent ami miatt fáj a szívem...és csak élnék. Nevetnék, táncolnék, flörtölnék, felszabadult lennék, önző és boldog. Egy óra is elég lenne.

Aztán persze vissza térnék, a gondjaimhoz, a dolgaimhoz, az emberekhez akik miatt fáj a szívem...de könnyebb lenne elviselni az egész életet, csak egy óra kellene.

[versinator]

Vívj jóltévő

Ízleli fojthatta megfeketült esmeri Mnemosyne csörgedeznek áldozá kiméri Spárta tekintetik középpontjára orvosom Ezreit hódítók erkölcsalkotó óhajtozom Szózatja boreas mindannyi magvat Csókolgatják andalít csalatott fonogat

Éjszakánkon részegekre bölcselkedő legfrissebb Terjesztitek düledékein kényén legemeltebb Mélységét honit cyprus balgatagság Budára törvényein sírunkból viszontság Vontad mennyköves kimondanom acélfalat Kődarabon szüntesd folyja múzsákat

Nyögdécselő kebelednek rabjává lóri Örömeink tárgyi csudáit aetheri Kirántja leraká ápolási rogyom Nyugodalmában tanácslok épségét porhalom Diófám bátorságba kötelességét hajómat Vitézségnek reptével sziklaüregben gondjaimat

Állú myrtusi remekelt fellebb Bükkfa golkonda módit kegyesebb Megpillantván mezőnkre megmosolygni halandóság Kebelembe mosogatják becsűli gyarlóság Delphi éhezik hölgyem arcaidat Tárgyát gördítsen gyülésén írat

Ilion dalodat ajakimat eltöri Zápolya megtámadni romános aranykori Tiszteled melódiát öltözetben zárkozom Életerő tapodó karjaik hajlékom Gyújtson rettegsz fakadva tudományokat Állhatatos nemem elmenék nyugalmamat

Faluja virradó falukban istenibb Körüljárja őreit tekintettél legkevélyebb Boldogságra koszorus legkiesebb bágyadtság Baromság nimbuszával báthory ság Hérók érzésim gyakoroltatik nyájainkat Születsz süllyedsz lelkesedett méltóságtokat

[iasonmallory]

#1 Milo Elden pt1

isten mani

A családom szerint következetes vagyok •

 Határozott jellem vagyok, nehezen lehet eltéríteni a céljaimtól és amibe belekezdek azt véghez is viszem. Szeretek előre tervezni és minden lehetőséget végig gondolva cselekedni. Általában a régi jól bevált módszerekkel szeretem megoldani a gondjaimat, de ha újítani kell, hát attól sem riadok meg. Szabálytisztelő vagyok és legtöbbször be is tartom a szabályokat, nem pedig megszegem őket. A környezetemben másokat is erre ösztönzök, nem kérek tőlük olyasmit, ami engem lekötne és nehezemre esne megtenni. Ha különbséget kellene tennem a főnök és a vezető típusa között, akkor én a vezető lennék. Miért? Mert nem parancsolgatok és nem várom el senkitől sem, hogy helyettem dolgozzon, inkább megmutatom nekik, hogy mit várok el tőlük és mindent beleadok, hogy motiváljam őket. Van, akinek szüksége van az elismerésre így nem félek elmondani, hogy mennyire jó munkát végzett az illető. Legtöbb esetben az eszemre hallgatok a szívem helyett, de amikor nem így teszek, akkor annak sorsfordító következményei lesznek. Ilyen volt Hjúki és Bil elragadása is, akiket nem elraboltam az apjuktól Vidfinnr-től, hanem megmentettem őket a sanyarú sorsuktól, ami rájuk várt. Nem is kell mondanom, hogy azóta szúrós szemekkel néznek rám. Azonban legtöbbször ezt az érző felemet igyekszem elrejteni másoktól. Elég jól megy, mert keveset találkozom más istenekkel Sol-t és néha Heimdallr-t kivéve. Az őszintét megvallva addig sem tud más befolyásolni engem a döntéseimben és nem kell választanom. Nem szívlelem, hogyha megkérdőjelezik a döntésemet és a jól bevált módszereimet, ennyi az egész. Ha valakinek jogában áll ilyet tenni, az Sol, de még ő sem az a fajta, aki beleszól az én ügyeimbe. Én is csak annyit kérek tőle, hogy maradjon mellettem vagy legalább a közelemben. Szörnyű beismerni, hogy így függők tőle, de legalább én itt vagyok neki, amikor mindenki más hátat fordít neki. Az ő kedvéért döntöttem úgy, hogy vele tartok és hátra hagyok mindent, ami a megszokott volt. Ha nem lennék vele itt Midgardban, ki tudja mi lenne velem. Szóval meghoztam a döntést és az ő útjához hasonlóan én is szépen mellette haladok. Az ellenségeim szerint hűvös vagyok •

 Természetesen sosem értettem meg, hogy mit akarnak tőlem vagy miért akarnak elpusztítani ok nélkül. Teljesen megérteném, hogyha ártanék valamit és piszkálnám azokat, akiknek böki a csőrét a Hold létezése. Persze nem mondom, hogy nem vagyok olykor az éjszakák csodált tárgya, aki villogó kincses csillagokkal szórja tele az égboltot és azt a csodát birtokolnia kellene valakinek, ami a nyomomban hátra maradt. De mindenkit jogtalannak tartok rá, még magamat is. Sose szívleltem azokat a követelőző személyeket, akik minden kincsért cserébe Sol-t és engem akartak a jussuknak, sok más sorsfordító dologgal együtt, amit senkinek sem lenne szabad birtokolnia, még az isteneknek sem. Ezért fáradozom azon, hogy úgy tűnjek, mint akinek nincsen sok érzése. Mindenkitől elhidegülök, aki közeledni próbál felém. Az én feladatom nem az, hogy történelmet írjak és legendává váljak vagy imádjanak. De ha szeretnek és tisztelnek azt elfogadom, csak nem az üldözőinktől, mert ők úgy vágyják a halálunkat, ahogy senki más nem vágyja az életünket. Itt Midgardban az ismeretlenektől is elzárkózom egy kicsit, túl bizalmatlan vagyok velük szemben. De ha úgy látom hűségesek és a javamat akarják, akkor tudok kedves is lenni, ha akarok. Szövetségesekre mindig szükség van, főleg, ha az életed forog kockán és el kell rejtőznöd az üldözőidtől. Ez nem kis segítség, főleg, ha még szavahihető midgardit sikerül találni. Rájöttem, hogy pénzért bármit megtesznek. Bármit. Kiváltképpen, hogyha szükségük van arra a pénzre. A nyomunkban loholó bestiákat pedig már megszokásból igyekszem lehagyni magam mögött. Ha valamit, hát őket nem tudom és nem is áll szándékomban megszelídíteni. A bennük lévő hatalomvágy és vérszomj, olyasmi, amit az elpusztításunkra neveltek. Nem mondom, hogy ez is, mint sok más balsors a többi isten hibája, de félni és elveszíteni azt, ami örökké az övék kell, hogy legyen, elég komoly kockázattal jár. Élni, létezni még az istenek is szeretnek és van bennük is élni akarás, ezért persze, hogy gyűlölik és félik azokat, akik árthatnak nekik. Csak azt bánom, hogy mindig belekeverik a Napot és a Holdat is az üzleteikbe. Senki nem birtokolhat minket, kár, hogy nem értik meg szép szóval. Szerintem kifürkészhetetlen vagyok •

A Hold sokat emlegetett két oldala pontosan jól tükrözi azt, ami én magam is vagyok. Az egyik részem, amit Sol fényessége táplál a kedvesebbik felem, aki mindenkit megsajnál, szán és utat mutat. A másik pedig az a sötét és hűvös rész, ami megmutatja, hogy nem hagyom befolyásolni magam az érzéseim által, hogyha valamiben döntést kell hozni. Mindig komoly képet vágok, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet mosolyt csalni az arcomra. Van, hogy én magam próbálok meg humorizálni és azzal elijeszteni az árnyakat a közelemből, kevés sikerrel. Nem vagyok egy született humorista, a kapcsolataimat sem tudom normálisan fent tartani. Nem szeretek kötődni másokhoz ez a nagy bajom. Inkább az a személy vagyok, aki nem az élet habzsolásáról híres, aki nem azzal tölti a midgardi létezését, hogy egyik buliból a másikba menjen kocsmáról kocsmára. Arról van szó, hogy nem akarom felvonni magamra mások figyelmét. Főleg olyanokét, akiknek nem lenne szabad tudniuk arról hol vagyunk Sol-al. Sol-al szemben persze nem vagyok ilyen. Ha valaki akkor ő ismer annyira, hogy csak azért vagyok ilyen zárkózott, mert senkit nem akarok arra ítélni, hogy belepusztuljon a hiányomba. Nekem feladatom van, amit nem vehetek félvállról. Ha ennek az az ára, hogy akár más szívét is összetörhetem, aki sóvárog értem, akkor azzal is szembe nézek. Amióta megjósolták a „halálomat” azóta nem is nagyon vágyom arra, hogy szeressenek. Félek gyászt hagyni magam után, ez elég egyértelmű szerintem. Abban meg a rémálmaim sem segítenek, hogy erre ne emlékezzek nap, mint nap. Szóval igen, ezért is vagyok vagy tűnők zárkózottnak egy kicsit.

PLAY BY Chad Michael Murray

ÉLETKOR kortalan

FOGLALKOZÁS grünerløkka-i lovarda vezetője

Kezdetben nem voltam tisztában a képeségeimmel és a rendeltetésemmel sem. Úgy is tűnt, mintha céltalanul bolyongnék Sol közelében. Talán ezt elégedték meg az istenek és „kárhoztattak” minket arra, hogy a Nap és Hold szekeret vezessük míg a világ a világ. Talán irigykedtek Mundilfari erejére is így akarták megbüntetni őt, hogy elválasztanak minket egymástól. Nem is tudom, azóta sem jöttem rá és nem igazán ástam bele magam mélyen a dolog legmélyére. Mindenesetre, ha elsőre úgy tűnt nem szeretem a feladatomat, akkor csak azért tettem, mert Sol kedvében akartam járni. Neki sokkal többet jelentett az apánk mellett lenni, mint nekem. Nekem pedig csak ő volt a fontos, mert olyan fény vette őt körül, ami mellett én csak elbújni vagyok képes, de mégis erőt ad a jelenléte. Az ikertestvérem, nem a szerelmem, ettől függetlenül ahogyan mellette erősnek érzem magam úgy nélküle gyöngének és halványnak. De ezt jó sokáig észre sem vettem, vagy hogy egészen pontos legyek, nem tűnt annyira szembe tűnőnek a nyilvánvaló. Sol nélkül édes keveset érek és inkább a kis parazita ikertestvér vagyok, aki függ tőle, mint az erős és független. Ezeket a gondolatokat természetesen még vele sem osztom meg. Valószínűleg kinevetne és azt mondaná, hogy ő sosem gondolt rám így, nekem sem kellene így gondolnom magamra. Nem is gondoltam magamra sokáig így, a feladatommal foglalkoztam. Sokáig büszke is voltam erre a feladatra, igyekeztem jól teljesíteni, hogy a többi isten ne is vegye észre, ha hibáznék. Talán ennek köszönhetjük, hogy egy páran megirigyelték a Nap és a Hold váltakozó rendszerességét, ami az időnek értelmet adott és jelezte, hogyha valaki már elkezdett öregedni és veszíteni az erejéből. Nem tudom miért kívánták óriások, törpék és egyéb hatalmasok a mi birtoklásunkat, de valahányszor megcsapta a fülem „A Napot és a Holdat akarom cserébe…” vagy ehhez hasonlók, egy kicsit elöntött a méreg. Mégis miért akarnak minket birtokolni? Vagy ami még rosszabb, bezárni, hogy az idő megálljon és rendszertelenség uralkodjon a világok felett? Én már akkor tudtam, hogy senki nem birtokolhat minket, amikor először hagyta el valakinek ez a száját… Az istenek meg tehetetlenek voltak, hogyan ígérhetnék oda valakinek a Napot és a Holdat?

[quietforyou]

A tüzijátékok este a legélénkebbek, ez a baj velem is. Bár tudomásom szerint a tüzijátékok este nem azért vannak fent, mert konstans megszegnék a maguknak tedd ígéreteiket. Nem azért mert nincs energiájuk olyan feladatokra, amik maximum egyetlen órácskát vesznek igénybe. Csupán hatvan perc, én mégis órákig forgolódok. Lassan pislogok, vágyom minden szemlehunyásni időre, amíg egy villanásig elfelejthetem a gondjaimat. De fent maradni végülis jobb, nem igaz? Végülis az este önmagam ócsárolásán kívül nem kell mást csinálnom, s a fentmaradás pont elég, hogy úgy gondoljam nem okoztam csalódást. Újra. -ML

[ihatexlovethings]

A poharamba öntöm a gondjaimat..

[csacskamacskamocska]

Sosem beszéltünk érzésekről

Sosem kérdezték meg, kicsim, nem rossz ez neked? Kicsim, nem bánt ez téged? Nem vagy magányos? Nem vagy fáradt? Nem lenne szükséged valamire? Tudok segíteni? Szeretlek, szeretlek, ezt mondtuk egymásnak. Az apám egyszerűen csinálta a szeretést millió jellel. Gondoskodással, mosollyal, viccelődéssel, előtérbehelyezéssel, 12 óra vezetéssel, hogy láthasson. Ha elmondtam volna valamit abból ami bántott, biztosan meghallgat, de segíteni nem tudott volna, csak ő is gyötrődött volna belül. Valamikor 23 éves korom körül szoktam le róla, hogy elmeséljem nekik a gondjaimat. Anyám nem tudott együttérezni, csak a kudarcaimat látta, így én is csak a kudarcaimat láttam. Nem igaz, hogy nem beszéltünk érzésekről. Beszéltünk, de csak a jó dolgokról, hogy milyen egy jó, egy tökéletes család, akik egymásért tesznek és szeretik egymást. De anyám becsapott. Újra és újra. Azt mondta, ugyan, neked mi gondod lehet? Aztán azt, hogy jobb nekem egyedül. Aztán azt, hogy tűrni kell. Aztán azt, hogy rossz anya vagyok. Aztán azt, hogy tartsak szeretőt. Azt mondta, ugye nem gondolom, hogy a két szép szememért szeretnek? Aztán megint azt, hogy jobb nekem egyedül. Amikor azt mondja, jobb nekem egyedül, akkor az kinek a hangján szól? – kérdezi a pszichológus. Ennyi év után, ennyi ismétléssel már a saját hangom. És ha néha nem jó, meg tudom győzni magam. Ma ilyen önsajnálati napot tartok. tegnap azzal aludtam el, hogy rendezni kéne a dolgokat és haditerveket kitalálni és elkezdeni építeni a jövőt. Csak sajnos rádöbbentem, hogy nem érdekel a jövő. Ettől persze megijedtem, hogy megint belesüllyedek a depresszióba, úgyhogy álomba sirdogáltam magam. Most úgy gondolom, hogy azokat a dolgokat mégis meg kéne csinálnom, amikről korábban azt gondoltam, hogy érdekelnek, mert ezt a szar deprimáltságot talán csak a fos idő adja. Bár mindig tartok tőle, hogy egyszer kiderül, hogy nem vagyok más, csak egy tévé számítógép előtt ülő, érdeklődés nélküli, lusta valaki, akinek jó minden, szarik az egész életre, és majd utolsó pillanatban kapkod, hogy basszameg elment az idő most meg meg kell halni.

Mindenki, aki kap a szeretetemből vagy a törődésemből, az apámnak köszönheti. Mindenki, aki kap a talpraesett problémamegoldásomból, az az anyámnak köszönheti. Az elmúlt 10 év elbaszásait már csak magamnak köszönhetem.

[anyadisszeretne]

Néha amikor azt hiszem végre találtam valakit aki nem kezel gyerekként mindig csalódom. Ahogy elkezdem mondani a gondjaimat mindenki adja a jobbnál jobb tanácsokat, leckéket de nekem nem erre van szükségem. Azt hittem te más vagy de ugyan olyan sablonos vagy mint a többi. Nem apára van szükségem.

[jolenneinniegyet]

Ha valakinek elmondom, hogy mi bánt és mi esik roszzul, úgy érzem mintha azt gondolná sajnáltatom magam ezért inkább megtartom magamnak a gondjaimat

- jolenneinniegyet -

[versinator]

Hínaras érzéshez

Orcádról őszült hinte öntheti Forradjon mártsd kitörli magasítja Ernyőd nyernek sírköveknél igézheti

Gyakoroltatik nympha szörnyetegek rubintja Elvadulnak istenfiaknak vonási pótolják Myrrhát harmóniánál jármot gyártja

Sorsával meríted érckorláti mozdítják Nagyanyád eltépte alkotá visszahozták Álmodd rendeltetésök erénye dúlják

Téti gondjaimat fojthatott ruházták Kezdék szedheti érdemit lelheti Bujálkodás pantheonját gyújtson megtartották

[lelek-blog]

2020.12.12

Eddig nem voltam tisztában a tiltott szerelem fogalmával. Azt hittem nem létezik ilyen, hogy hasonló klisé, mint az igaz szerelem. Hogy olyan embert, ha akarnál se tudnál megszeretni, aki iránt nem lehetnek érzéseid. Aztán egyik nap arra ébredtem, hogy az álmaimban meglátott embert teljes szívemből szerettem eddig, csak nem vettem észre. Nem tudtam ki az, vagy hol van, és milyen szerepet tölt be az életembe, mert amint felkeltem elfelejtettem az arcát. A következő napokban szintúgy megjelent az álmaimban, de más volt mint ez előtt. Hallottam a hangját, és éreztem az illatát, mintha egy másik univerzumba kerültem volna. Azonban, amint felébredtem szerte foszlott ez az érzés. Ezek után elkezdődött az online óránk, és meghallottam azt a hangot. Sose felejtem el azt az érzést, amikor felkaptam a fejem, elhallgatott, és csak bámultuk egymást a monitoron keresztül. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Hát tényleg ennyire tiltott szerelem lenne a mienk? *ha lenne* Gondoltam el kell ezt engednem. Köztünk nem lehetne soha semmi. Aztán az érzések egyre jobban erősödtek és azt éreztem, ha valahogy nem adom ki magamból a feszültséget, akkor felrobbanok. Ekkor kezdtem el kölünböző alternatív világba lejátszódható fikciókat írni. Eddig az írás mindig segített elfeledni a gondjaimat, de most mintha az egész világ ellenem lenne. Sehogy sem bírtam kiverni a fejemből. És hogy az elmúlt időszak alatt mire jutottam? Semmire. Ugyanezek az érzések, 0-24 órán keresztül tartó kikészülés. Szerencse, hogy olyan barátaim vannak, akik támogatnak, és elfogadnak. Talán nélkülük nem élném túl lelkileg. És hogy mivel kínzom magam ezek ellenére is? Ezzel a tökéletes számmal, ami remélem mihamarabb átsegít ezen a mélyponton.

[beyondthoughtsalsofar]

Hogy mit érzek?

•Összetörtséget, hogy mikor a legjobban szükségem lett volna a barátaimra nem mellettem álltak, hanem inkább kést szorítottak a nyakamhoz.

•Hogy nem volt kivel megbeszéljem a gondjaimat.

•Hogy teljes mértékben magamba zárkoztam és az összes létező érzést elszeretném folytani magamban, hogy az emberek ne tudjanak bántani. Hogy félek az emberektől... félek megbízni bennük, közel engedni magamhoz őket, segítséget kérni, hogy ne tudjak megfelelni nekik, hogy elrontsak valamit és emiatt elveszítsem az illetőt, hogy majd újra le leszek cserélve/kihasználva/elárulva. Hogy elmondok valamit neki bizalmasan és ő majd ezt szétkürtöli, hogy az összes esélyemet lenyúlja valaki.Hogy azt éreztessék velem, hogy kevés vagyok mindenhez és soha sem leszek semmihez sem elég. Hogy örökké ilyen érzéketlen legyek és megbántsak ezzel sok embert... Hogy senki se kedveljen engem és hogy az első benyomásomat soha sem fogom tudni majd kijavítani mert éppen rossz életidőszakba csöppentem és egyedül képtelen vagyok ezzel megbírkozni de hülye lennék ezt bevallani bárkinek is.

•Ürességet, hiányt...

•Hogy mindenkinek, csak 1 ideig vagyok jó aztán lecserél még akkor is, ha nem adok rá okot..

•Hogy bizonytalan vagyok a szakmámban,nem vagyok biztos abban amit megtanulok és, hogy azt biztosan úgy kell-e csinálni. (Hogy miért nem kérdezek? Hát egyszerű eleggé fárasztó ha naponta 5x megkérdezem azt, hogy ez így jó lesz-e? Bár igazuk van inkább, mint, hogy elcsesszem csak mégis olyankor bénának érzem magamat.)

•Hogy nem felelek meg az elvárásoknak, negatívan állok mindenhez. Hogy mikor neki kezdek valaminek akkor nem az van a fejemben, hogy most még nem megy de gyakorlással majd menni fog, hanem az, hogy béna vagyok, hogy ez nekem sosem fog menni és amúgy is utálnak engem minek erőlködjek? Elcsesztem mindent és én elvárjam tőlük azt, hogy kedvelljenek? (Nem kifogás az ha éppen történt veled valami és emiatt olyan más vagy olyan szerethetetlen és idegesítő és csak hátráltató.. Egy jó dolgozó ember igen is tudja hozni a legjobb formáját még akkor is ha éppen az élete a felfordult és egy 360°-os lendületet vett. )

•Hogy én aki semmit sem adott fel most kezdi...

•Hogy hiába vannak értem oda az emberek ha én nem tudom viszonozni mert félek szeretni.

•Hogy kevés vagyok az élethez is.

•Hogy semmi sincsen rendben de én próbálom azt mutatni.

•Hogy nincs önbizalmam és, hogy nem hallgatók az első megérzésemre hanem telibe belesétálok a rossz megoldásokba. Hogy tiszta szívemből gyűlölöm magamat és ezt az emberek nem értik meg és nem fogom megszeretni egy könnyen magamat.

•Hogy soha sem leszek elég jó a szakmámban, hogy mikor elhatározom azt, hogy most összeszedem magamat és neki fogok valamibe azt érezzem, hogy ez nekem nem fog menni és ahelyett, hogy próbálkoznék egyszerűen csak azt teszem, aki nem én vagyok feladom...( pedig én nem adok fel egy könnyen semmit sem legalábbis eddig azt hittem..)

•Hogy az ember csak 1x szerelmes igazán és én nem fogok már az lenni esetleg...

•Hogy hiába kedvellek valakit ha én úgy érzem, hogy nem vagyok a számára tökéletes és nem is tudnék neki megfelelni.

•Hogy elcsesztem az életemet már most pedig aztán előttem áll még az élet fiatal vagyok és teli jó dolgokkal a jővőm akár.

•Hogy örökre elvesztettem a legjobb barátnőmet aki egyébként szerintem bármikor lecserélt volna mivel van nálam jobb és tökéletesebb.

•Hogy soha sem fogok tudni nyitni az emberek felé és egy csendes idióta leszek.

•Hogy az átlagom nem lesz a legjobb.

•Hogy tudom mi lenne minden problémámra a megoldás de van ami nem rajtam múlik és, hogy ezeket a korlátokat nem fogom tudni átlépni és így marad minden ami nem túl egészséges hosszútávon.

•Hogy elveszítek mindenkit mert egy idióta vagyok és, hogy mindenért magamat fogom okolni és szídni...

•Hogy magányosnak és egyedül érzem magamat és szükségem lenne valakire de terhelőnek érzeném magamat az én sok faszságommal. (Természtesen én tennék ennek érdekében, mert ez az alap de az a tudat, hogy ugyan az lesz a vége csak más storyval hát inkább bele sem kezdek...)

•Félek attól, hogy csalódást okozok a szereteimnek és, hogy nem lesz elég az amit nyújtok vagy amiért küzdök vagy, hogy sosem lesz elég a szeretetem valakinek aki azt megpróbálná egy picit is értekelni.

[kedvnaplom]

Az Én hibám

Minden erőmmel probálok toleráns, elfogadó, nem anyáskodó lenni. Nem beleszólni azokba a dolgokba amik nem rám tartoznak. Próbálom magam türtőztetni, nem túl okos lenni és mindent jobban tudni, hanem elfogadni, figyelembe venni, egyszerűen csak elfelejteni vagy figyelmen kívül hagyni. Próbálom kivenni a rejtett jeleket a szavaid közül, hogy vajon mivel tehetnék jót neked. Próbálok minig pozitív maradni és a gondjaimat nem átadni.

Hidd el nagyon porbálom, de ennél többet nem tehetek. Nem veszíthetem el saját magamat.

Én mindig is az leszek ami megmondja a véleményét akkor is ha nem tetszik, aki nem vevő a viccekre, és a labát sem fogja tehetetlenül lógatni.

Szükségem van törődésre, hogy valaki megértse a gondolataim és segítségre a továbblépéshez.

Nincsenek nagy igényeim, lehet neked kellene egy kicsit jobban igényesebbnek lenned magaddal és szemben.

2021. április 06.

[csacskamacskamocska]

A hamis szelf

Ha van valaki, akit a narcisztikus vagy a pszichopata körbeajnároz vagy látszólag szeret, akkor az azért van, mert az illető maximálisan hozzájárul a hamis szelf fenntartásához. Amíg hozzájárul, addig kiemelt szerepe lesz, akkor is, ha ez mások számára érthetetlen vagy irracionális vagy akár bántó. Mivel a hamis szelfnek nem minden aspektusa nyilvánvaló mindenki számára, ezért akár egy retardált is alkalmas lehet egy rész "bemutatására", ha kellően hálás a lehetőségért vagy eléggé igyekszik, és a Pszichopata általa átérezheti isteni mivoltát.

Tényleg azon gondolkodtam, hogy mindezt, amit a narcisztikusokról és pszichopatákról összegyűjtöttem nagyon nehéz beilleszteni abba, hogy ők szinte észrevehetetlenül simulnak bele a tömegbe, és együttélünk velük. Nincs rajtuk tetoválás, hogy vigyázz velem, se neonbetűk a homlokukon „übergeci”. Sőt, az is lehetséges, hogy ha csak érintőlegesen kerülsz vele kapcsolatba akkor nagyon is kedvelni fogod. Élnek (vagy valami hasonló), dolgoznak, főznek, vannak kedvteléseik vannak normálisnak tűnő dolgaik (metróval járnak vagy épp autóval, vásárolnak a boltban, dolgoznak, fodrászhoz mennek, nyaralni járnak, iskolába viszik a gyereket, stb). A dráma az interakciókban jelenik meg, nem az életvezetésében. Már ha nem kerül börtönbe, de most az intelligens, jólszituált esetekről van szó. A pszichopata rettenetesen okos (gyakran) ez akár csodálattal is eltölthet, a narcisztikus ragyogó, ez akár el is varázsolhat. Azért is nehéz nyakoncsípni a hamis szelfet, mert mi magunk is élünk ezekkel az eszközökkel, vannak élethazugságaink és gyakran képmutatók vagyunk, és persze némileg egoisták. Hogy a narcisztikus vagy a pszichopata miért nem simán egy seggfej? Ez nagyon jó kérdés. A seggfejek csak valahogy bosszantóak, de nem tesznek tönkre az érzéketlenségükkel, a ridegségükkel és bár megpróbálják, de nem tudnak olyan hosszan felhasználni a céjaikra, nem olyan mesterien manipulálják a környezetüket. A pszichopatának nem számít az életed, ha a veled való kapcsolat segít fenntartani a hamis szelfet! Amikor pszichológushoz kezdtem járni, akkor meglepett és nagyon tanulságos volt, hogy a pszichológus kitűzött egy célt, egy kb időt, amíg a terápia tartani fog. Az ő célja az volt, hogy álljak talpra, boldoguljak egyedül, oldjam meg a gondjaimat egyedül. Ha később felhívtam, hogy krízis van, nem azonnal állt a rendelkezésemre, hanem kaptam egy időpontot a közeli napokban. A valódi krízis nem múlik el 2-3 nap alatt. Ami elmúlik, az nem krízis. Ha azonnal a rendelkezésemre állt volna, akkor hamarosan minden szarral felhívtam volna, semminek a terhét nem bírnám most se elhordozni. Függőségi kapcsolatba kerültem volna. A pszichopatának fontos, hogy függőségi kapcsolatban legyél. Juteszembe, a pszichopata is jótékony. Ha a jótékonysága jól néz ki, ha ezzel mások elfogadása biztosított a részére. A pszichopata is kedves, mert valójában, ha belegondolunk az udvariasságot is kedvességként éljük meg, ráadásul a kedves gesztusok könnyen eltanulhatók, főleg ha nem bonyolítják túl. De a pszichopata nem tud mit kezdeni mások kedvességével. Nem tud a kedvességre kedvesen, nyitottan reagálni. Fogalma nincs mit kéne kezdeni a helyzettel amit nem ő, nem szándékosan hozott létre. Tiszteletet követel, mert csak a rajongást és az alávetettséget ismeri fel. A tiszteletnek azt a formáját, hogy hagyom élni a másikat a saját hóbortjaival és betartom az általa meghúzott határokat, azt nem. Mély kapcsolattal azonosítja azt, amit rég óta sikerül fenntartania. (visszautalva az elejére, van aki másoknál alkalmasabb a hamis szelf fenntartására. Vagy azért mert retardált vagy azért mert mindig új aspektusban használható) Őrült izgalmas téma mert egyre inkább hajlok a felé, hogy pszichopaták ellen valamiféle mentális védőoltás kell (és nem agyonlőni őket, ahogy az egyik haverom mondta), amit mindenkinek meg kéne kapnia gyerekkorában. Mondjuk egy olyan mondatot, hogy „aki nem bánik jól veled, az később sem fog” vagy „aki megüt téged a kezével vagy a szavaival, az később is meg fogja tenni”. És akkor az emberek egyszerűen otthagynák őket. Ahogy most is teszik azok, akik egészségesen nevelkedtek, akiket nem bántottak vagy ütöttek gyerekkorában. Hát igen, ha kapcsolatban állsz egy narcisztikussal vagy egy pszichopatával és ő nem a családod, akkor veled baj van. Ne haragudj, de ez biztos.

[panicattackduringsex]

Borzalmas és undorító.

Nincs rá jobb szó.

A saját gondjaimat Rád vetítem.

Ezért bánok Veled rosszul.

Ezért cseszem fel magam minden apróságon.

Nem rád haragszom.

Magamra.

És arra, hogy nem tudom hogyan tovább.

Tegyem tönkre az életed?

Már megtettem...

TAA190611 - Aktuálisok

[nemertemsemmitneked]

a munkatársam az egyetlen aki megérti a gondjaimat. hálás vagyok hogy van nekem. 😇🥰

[versinator]

Érkezésére kedvelni

Sandaságnak középut eredete szorultak Epekedő szenderedő kebelembe terheimet Melosz újolag magasb vigadoztak

Amalthea harcait kigyöngyözött mahomet Ostromokat gondjaimat születsz húrjaitól Bélyegét fonóba kesergés nemzetemet

Boldogítani lantjai nemesebben könnyhullatástól Táram zengésében melódiát szenderegtem Millyen veszedelmeknek futásnak vígságtól

Kupámba mellybe enyelegve tisztem Koszorus követjük intjük szórtak Nevetjük kapcsolatba hervada lelkesíthetem