#Búvó

[angelofghetto]

Elhatároztam, hogy nem szennyezem az oldalamat bizonyos arcokkal, de néha nem megy. A kis gnóm tényleg azt hiszi, hogy mindenható, hogy mindent megúszhat, hogy nincs ellenszere, miközben mentálisan teljesen szétesik, és végleg a szürreális belső dimenzióiban reked. A hatalom- és pénzsóvár sleppje pedig még támasztja a hátát abban a reményben hogy a kedvesvezető mindent elrendez nekik, és tovább ücsöröghetnek mögötte kaján vigyorral és teletömött zsebekkel. De talán már nem túl sokáig, mert elapadt az apanázs. Régen nem értettem, ha már telelopták magukat annyira, hogy a dédunokáik is bokáig járnak a zsében, minek kell még? Aztán rájöttem, hogy a körbehallgatás árát fizetjük.

Egy pattanás jutott eszembe. Gyűlik, gyűlik benne a gyulladás, a genny, de egy ponton kifakad, főleg ha külső nyomás is van. Most talán itt tartunk. A belső nyomás az emberek egyre nagyobb hányadának elégedetlensége és a Tisza megjelenésével feléledt búvó remény, hogy sorsunkat idehaza ne csak elviseljük, hanem alakítsuk, hogy ne a nyakunkon maradt átvedlett öreg karrierkomcsik hozzák meg a döntéseket a fejünk felett. A külső nyomás "Brüsszel" ébredése, és türelmének elvesztése. A pattanás végül egy pzs-ben végzi a kukában, és ha szerencsénk van, és jó az immunrendszerünk, nyom nélkül gyógyul.

Még hezitálok, hogy meghallgassam-e a teljes, soknyelvű, feliratozott purparlét a felszólamlásokkal, hogy kell-e nekem a rossz adrenalin, vagy inkább tudni szeretném, mi folyik itt...

Tegnap volt egy fura álmom: "Felrobbant a média, az internet, mert a dagi kinyilatkoztatta, hogy sorozni kívánja a 18-35 év közötti férfiakat idehaza, és nem Ukrajna mellett, amire emberek ezrei, százezrei tódultak ki a házakból az utcára (úgy a lakosság 80%-a ), a földeken dolgozók kapát-kaszát ragadtak, és valami eszméletlen erejű felzúdulás támadt. "Nem kell háború!", "Ruszkik haza!" és hasonló skandálás támadt, és felidéződtek bennem a romániai forradalom első percei. Mert néha véletlennek tűnő percek változtathatnak meg évtizedeket." Ekkor felébredtem, mert a kutyám bökdösött, hogy ki kell mennie.

De most tényleg... van olyan téma, ami jobban összerántaná az ország apraja-nagyját, mint az, hogy nem kérnek a háborúból? Sem abból, hogy ez a sok bársonyszékben ücsörgő leviatán hogyan terítene nagy bátran vörös szőnyeget a tajgai medve elé hajbókolva, és lengetne fehér zászlókat, remélve hogy tovább csinálhatják amit eddig? De fiúk! Az árulókat mindenki utálja! Csukjátok be az ablakokat, különösen a fölső emeleteken.

[foliorumviridis]

Nehéz volna látomásból valóságba csorgatni magam. Jelenem párállik, leszállva harmat. Ábránd. Látlak, de te nem látsz. Félek, de te nem is tudod. Rólam sem tudsz. Tompa ablakon figyelem halk lehelletem rajzolatát. Ujjam néha belesimít, figyelmem tétova - még itt is. Apró pontok gömbölyödnek, takarják a világot. Sárgálló fényben, kellemesen koszos kabinban. Cipőd orra alig kopott, magaméról szót sem ejtek. Az ízlés, az igény, a külcsín mi? Benyomás, viszonyítom magam, s mint legtöbbször ilyenkor, alá teszem lényem tiédnek, mert miben is lennék én másként több. Tépelődés, állandóan vívódó fejemnek kényszerű hajtása, ami odakünn csak távolság s ellenérzés. Egyetlen szóval is... mondanék bármit is, csak magamat taszítanám el magamtól. A varrás is szép, ó de mennyire. Gombok takarosan rendbeszedve, kedves sál... aztán hát odafönt alig tartok ki egy-egy rebbenésnyi pillanatot. Csodálom a magam átbirkózott nappalának nyugvásából. Mindez csak cizellált lett leginkább, felkent loholás, jócskán eltelve a fene csodálattal. Egyebet nem változott. De hát miben tudott volna? Ösztön eredendően. Én meg az alak, ki oda-odapillant félve. Döcög a vonat, tartja a kisidőnyi állandót. Ahogy a harkály kopog, vagy a patak csobog. Elengedem, mit tehetnék igazán... Sokadik, ó de mennyire sokadik ilyen. Cicereg a fék, de bennem már partot ért a csend. Mit sem sejt. Maga világában kering ő is, végtére ezt tesszük. Néha beleérve a másikéba. Csak ez a beleérés, ez a nagy talány. S vajon él-e az olyan egyáltalán, kinek ez a minden? Ember-e igazán, ki nem forog, kinek a keringés idegen dolog, aki csak a beleérést vágyja? Zúzmara fogad kint. Gondolatom igazán csak enyém volt, belső lángom így már nincs kiért. El is andalgott. Bennem él mégis. Nem szólt semmit, rám sem nézett, tudatának peremét is alig értem. Senki vagyok onnan. Senki, aki még a köröket sem rójja. Mint ilyen, társam ez a zord fagy, a már szilánkokká vált párám az ablakon, a komor, ködbe bújt sötét ágak alatti zug. Magam vagyok mindenütt. Tudatok pereméről lezúgó kétes árny. Tiétek a világ, enyém minden mi mögötte búvó.

[petrany]

Már eltávolodott :D Egyébként pont ezért nagyon szomorú a TGM, és persze szektás követőinek ostobasága, mely szerint a Jobbik náci, tehát nem nem soha, maradjon a NER és Orbán, csak a Jobbikot ne az összefogásba, mert hogy nácik, ugye.

A Jobbik ezekhez a közpénzzel kitömött fideszes arcokhoz képest egy gyengén néppártosodni próbáló kiöregeddett skinhead wannabe a bot egyszerű magyar értelmezés szerinti logikával, ami kb arra épül, hogy cigányoznak meg zsidóznak hangosan, legalábbis amíg a falunapon van elég Kőbányai, vagy éppen amíg megtűrte a pártvezetés. Ezzel szemben ezek a vallás mögé búvó radikális homofóbok és antiszemiták (helló KDNP!) nem kispályás frusztrált arcok, és kb az ideólogiájuk mentén alakul az alkotmányunk, mert a NER-nek ez fekszik.

[viky1422]

Hol a hold, hol a nap...hol a szoba, hol a mezőn meg búvó állatok...hol a rég kiapaddt folyók, hol a hegy csúcsok...hol a tomboló világ, hol a nyugalom, és a némaság...hol én vagyok, hol lennék, hol voltam, már minden mindegy....mert minden felégett ott, akkor, ahogyan....

[versinator]

Búvó hazafutok

Székére nyelvedet százláb csüggedő Hirdetményekben ringassa árnyú incselkedő Szappanosvizet istenpálinkát falomb félje Ördögképben felköszönteni eltölteni pincéje Ricsajt visszahúzván halni? kűzd Mosóasszonynak lyukassá kalapálj torlaszd

Karcsúbbak haragszom bárdja bolyha Köréje télesti polituros haha Elülnek konyakot lengne bögölyhadköd Elbámészkodtam egybefogva dologvégzetlen köldököd Gőzlik finnyás jóltépett oszd Fizetést gyermekként papírhalom győzd

Csibész ruhádban kisfiut szellőzködő Festvén portengerétől madár! gyönyörködő Bánatunkra esőnek kelme keztyűje Fuvall orcámról jelenést nyögje Megnézzük érchegység megcsinálnánk viszonozd Jelmezében bujdokoltál? lesikáltam szegezd

Régpogányossan töredékei leszámolok marha Felakasztjátok verekszik lépdelnek patkánypuha Városokról gyermektestemet megdögölnek föd Ifjuságomat joghurtot némább gyüjtöd Kardvasok gyilkosokban szívverésed zúzd Pirongattad hollóvérerek röppentsük olvaszd

Mérgelődöm pokolra baba szenvedő? Elhagytunk kristályom saserejű késidő Merítsétek borbélynál tórul cseppje Futószallagára elhalványul szemmaró elkerülje Habom legszegényebb sarjat szakaszd Átjár káposztában ideráncigállak oldozd

Közibük kenyértésztaként visszaadom bolha Ereinken meglohad akaródik sohasoha Zafír karikák kavartad megbököd! Füvekben tehenei apácaszívként bőröd Barrikád elpusztíthat fagyossága! akaszd Gügyögve bambát ontsák lankaszd

[kosullo2]

Rohadjak meg, én ezt a műfajt a szexnél is jobban szeretem

“Az emberiségnek van egy ősmúltja. Egy olyan ősmúlt amely ködbe veszett, de búvó patakként még él. Emlékezni rá, kutatni vagy felvetni tiltott, mert olyan összefüggésrendszer állana össze amely kiadná az ősi, primordiális emberi történelmet, s ez veszélyeztetné a hatalmi rendszert. Egy kis beszámoló következzék mind erről, Magyar szemszögből. S a mitikus nevek elemzése Magyarul, azaz a MAG nyelvén. Mert bárhova tekintünk, a MAG nyelvén értelmezhetőek a tájak, legyen az hegy, folyó vagy akár népnév. Nilus – nyilás (Nyilas csillagkép!), Thamse – Temze: Temes(!!!), ami tömös, tömött. Egyezik vele a Szamos neve, számos – tömös. Tiber – Tevere: tömör(?). Továbbá Olt, mint kiolt, elolt, oltalom, oltár stb. Maros – mardos(ó). Szeret – szerető stb. stb. London – Ladány, Coppenhagen – Koppányhágó, Kiev – Keve, Kevi, Kövi. Kaukáz(us) – hóköz, s természetesen Kárpát – körpad. Moldova - moldován - Mordvin – maradvány(!!!) Gót-gyött (yut-jütt), Vend-ment – ezek a gyütt-mentek! Vandál-vándor. (Ang. "went"= Mag. ment) Angol=Vangár/Ungar!!! Kelta – akik elkeltek.

Most olyan időket élünk mikor nagyon nagy segítségünkre válhat anyanyelvünk. Olyan világtérképet tárhat fel előttünk, amely a megmaradást nyújthatja. A felmutatott példák bőségesen igazolják ezt.

A Magyarok és minden lovas-nyilazó nép ősatyja, a világ első királya NIMRÓD.

NIMRÓD – NEMRÓD (pl. Tarih-i Üngürüsz-ben) – NeMieRőD. A nemnek, nemiségnek erődje s ereje, a te nemi erőd vagy erődje. A nem jelenthet még fajtát, féleséget és nemességet, nem csak nemiséget!”

Aki nemcsak kicsit akar kéjelegni, hanem beleugrana egy igazi orgiába, annak itt a teljes poszt.

De ezt nem bírom nem idetenni még:

“Tehát: uTHeR–oDiN–aTiLa és aRTHuR–THoR–aLaDáR. Aladár Atilla idősebb fia. Angolul az idősebb „elder, older”, szóval Aladár-Artúr. (lásd: Tóth Gyula - Arthur király & Beowulf) Atilla női változata Otília. S legyen az Arthur, Thor vagy a Magyar hagyományban Csaba királyfi (Atilla kisebbik fia), mindig visszatér, eljön a világ s népének segítségére. S halála csak mély álom.”

[szondigyula-blog]

Lehetnél bátor, mint hajdani gladiátor Kit nem rettent veszély és halálba megy a szabadságért. Vagy lehetnél búvó farkas ki a zsákmányra les.

De lehetsz hajnali köd, mi a rétre száll. Lassan körbefon, elrejt, de fogságba zár.

Ki mondja meg, melyik a bátrabb? Talán te magad! Mert fel mersz állni. Létezel és lélegzel. Útnak indulsz minden reggel. Dacolsz a köddel, a búvó farkassal. Szabad vagy, saját akarattal.

[poppylovessugamama]

Poema 15

Tetszel nekem, ha hallgatsz, mert oly távol vagy akkor,

és messziről figyelsz rám, s hangom se hívhat vissza.

Szemeid, úgy tűnik már, hogy szinte elrepültek,

s mintha egy csók bilincse zárulna ajkaidra.

Minden létező tárgyat csordultig tölt a lelkem,

s a tárgyakból te lépsz ki, lelkem ágára búvó

fehér álompillangó, olyan vagy, mint a lelkem,

és olyan, mint a bánat, és mint a mélabús szó.

Tetszel nekem, ha hallgatsz, és mintha messze volnál.

Panaszod, mint a lepke nesze a levegőben.

És messziről figyelsz rám, és hangod nem ér el hozzám.

Engedd, hogy hallgathassalak, csönded legyen a csöndem.

Pablo Neruda

[foliorumviridis]

Búvó

[ebbolmilesz]

én se értem, csak kaptam levélben a munkahelyi címemre

“Én a következő néhány kérdést szeretném feltenni a Magyar kormányvezetésnek: 3 lehetőség, 3 paradigma váltás. 1, Az előrelépés megtartása, de mégis egy közösség, egy hazai belső kultúra kialakítása. Illetve külföldbe szakadt honi állampolgáraink támogatása, adminisztrálása. Előrehaladó mozgó vasúti szerelvény lakatokkal, védelemmel. Ez a gazdasági, társadalmi kihívás. 2, Infrastruktúra és gazdasági fejlesztés. Ami volt laktanyák, föld alatti búvó és óvó helyek. Vagy éppen a Budapestet Egerrel összekötő alagút felhasznosítása. Mind olyan hátrahagyott érték és lehetőség ami nem a boltokban megvásárolható mp3 lejátszókban merül ki, hanem valós és saját értékek megszerzésében. Annak megőrzésében. Bizony nem mindegy. 3, A kommunizmus idejében modern ipar volt jelen mind a KGST és a volt Szovjetunió baráti országaiban. Ez alatt Vietnámot vagy éppen Kubát is értem. Mégis a mai szemlélettel, kérdem én, lehetne tovább terjedni a Magyar úgymond "Tajvani politikával". Ez alatt azt értem, hogy Magyarország Iraq problémáit is megoldta, de a menekült kérdésben is "értelmiségi metodológiával" vizsgázott. És ez bizony feltűnik egy idő után. Amiben valaki jó, abban jó. Tehát tudnánk-e például "Tajvani politikánkat" például Kubában kamatoztatni? Ne feledjük el, hogy a Pápa is többször volt Kubában. Emellett A Bajnai vezetés alatt, Bajnai Úr is beszélt a Pápával. Tehát a volt Szovjetuniós kapcsolatokon kívül vannak még érdemleges lehetőségek. Élni kellene-e vele? Ez itt a kérdés. “

[dreams-are-my-reality]

Csillagképbe rajzolnálak, S azt lehoznám az égről, Gyöngyhalászok összes kincsét Sötét tengermélyből. Törékeny gyöngyöm mind szétgurult az égen, De csillaghálód szálaiba betévedtek szépen. Régen izzó üstökös keringett a térben, Fantom-módra parázslott fel néha a kékségben. Finoman szűrt csillagpor gyújtotta be aztán, Így szállt alá meteorként egy tavaszi éjszakán. Sima víztükörnek így lett hullámzása, Hullámzásban ébredt csendes morajlása. Fénypászmák törése, habok örömtánca, Gyötrő kétségeknek elpattanó lánca. Rég a mélyben búvó, remegő kőkagyló, Páncélját bezárva sötétben álmodó. El volt ő ott rejtve, Némán elsüllyedve, Nem látott már fényt sem, Az iszap eltemette. Lábak nélkül sajnos nem úszott felszínre, Szárnyak híján ezért nem repült messzire. Így élt ott lenn egyedül, a tenger fenekén, Drága, fénylő gyöngyét magában őrizvén. De jött a zuhanó kő rég várt csobbanása, Páncélt összezúzó álom-varázslása. Millió szilánknak bódult kavargása, Szabadon szétvetve fényév-távolságra. Képzeletből beteljesült, összehangolt tánc tán: vízláng-világított, gyöngycsillagos ábránd.

2017. május 9. nincs még címe

[s-klaudia]

Radnóti Miklós: Hetedik ecloga

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este. Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését. Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak, megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor. Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok, Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra. Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon? Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk? És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e? Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is? Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek, vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron; zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra. Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben, szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, - jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot, s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat. Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már. Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek, s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben. Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok, horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár. Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. július

[badthought69]

By Radnóti Miklós, Hetedik Echloga, lager Heideneu 1944 júliu

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este. Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését. Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak, megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok, Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra. Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon? Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk? És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e? Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek, vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron; zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben, szétdarabolt lázas test s mégis egy életet itt, – jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot, s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már. Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek, s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok, horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár

[versinator]

Fényesszemű akadtak

Elkós színüket testű bogárnyi Ágyudörej négyszög lábukat pöttömnyi Tiszán szállodában körtében ügyész! Aludtál elaltat láthatod nőhetsz Kérdém? véreres őrök aranyranét Rémitő átölellek főtárgyalás illatét

Elméleteink elkésnék csörömpölnek ujraköltöm Késem pierre jődögélve felütöm Magosság ládára kunyhómban járkálj Szappannal mutogat kincseim figyelj! Mondja? ráncolja rajzolás ételét Elképzelem fodroz hosszucombu tőzsdét

Aratóknak nyugtatja roggyan bugyi Füstölnek mondat gondjuk istenhegyi Vértjén fellebeg mélyhangu átölelsz Nehézkes korsót tanakodva nősz Összetörte huszas jóhírt keretét Pótolhatod mihály? alvásra zsebkendőjét

Megérintek nehézségei hallodé megölöm! Ujjaihoz kiállnak összeharapom csőröm Inggé párzott bimbóban épülj Kevésbeszédü mutatnak? fecskefi bömbölj Eldőlt megrántja ferus arcbőrét Erdő! bellijét? ködöcske örömét!

Kísérhet elvirítsz ütődöm gondolatnyi Szolgálati eresz! fáradságát taksonyi Beleharsog gömbákácok híznak fénylesz Elaggva napsugáron légysereg adhatsz Tájékozatlan borzalommal simitja szerteszét? Hunyorognak rína gyanu! csokoládét

Mocsoktól veséddel vidámka bíbelődöm Fölriad elfordulok estének köröm Ütemes bitón tilalomfák megtorolj! Szaladnod búvó fénylesz vonulj Elbőgi emlegetem egyhúszkor lengését Megszülettél kipereg erdőkön gerlét

[versinator]

Elismételtette fájdult

Pisztolyt zümmögés folyóknak tizenegyéves Vérszagú zátony megcsöndesült rekedtes Novembert tenyeremmel fortyog búcsuztató! Imásan fröccsen összehajtogatom megmutatható Ijeszt leshettem aránya rövidke Nyelt megtöretett kiscsibék szelidke

Kívánkozom csapatkórház alkonyatról pattanó Habzott szeretőmre! felémint toppanó Fekvésre verdesik nézegettük tajtékosan Hadnagyutcába? kingen ujmódi fájában Holmiját morognak rögeszméim csücske Véneiket gurúlva teritőn lebke

Terítőt! hajbókolt hallgass! vegyes Ködöcske füzet újraköti chartes Valódat látcsőn búvó megnyugtató Köszönd kopogva jődögélve hullató Lelehullnak vízvezeték csudára éleke? Jézusok léce vígaszul üstöke

Hajcsomó ingujjas orv manó Test? odacsapják! vázlatkönyvet zuttyanó Megsemmisülten harcaim tejéből fagyosan Házig alkotnak fecskefészkektől nagyosan Szomorúságra társadalomban r fedezéke Pislogás átkarol néni! szöszöske

Lábukat kerítő díszítsd ötkötetes Csontjaimban tollasan egyedülség ütemes Töltöttöm koszorúzott kihányja! álmosító Búbánattól gyanútlanul borzalommal nagyratátó Térgyei tücskös nyomokon káposztalepke Beajánl ríjj elúsztak mütyürke

Feküdtél aljában vitázni dobbanó! Csikarja léceink rágódva foganó Családból egekről esőről felcsillan Hoc tisztázatlan rámbízta tócsáiban Ellebegő fölfele lecsapnak tudunke Késeivel trópusi fülemre legényke

[versinator]

Vonalakkal per

Édesebben kép? deszkapalánk perzselt Laposan dicsér nyelni dobogtató Nagyratátó belesnek búvó nyelt

Arccsontjai pöttyenti karonfogjuk izgató Feketéllő szigoru lakomán! fényeknél Felfedeztem roggyan szegfűt matató

Eszemágában ápolták permben néninél Szájából éhomra színüket fognom Igaz? bujdokol setteng élhetnél

King mentő verebet nyujtóznom Ilyesmi szántóföldeket ezerujju lebzselt Tekenőben burkolsz john honom