#útlevél
Explore tagged Tumblr posts
Link
Február 1-től emelkedik a jogosítványokkal és az útlevelekkel kapcsolatos ügyintézések költsége; növekednek a kiállítási és pótlási díjak, valamint díjköteles lesz a postai kézbesítés is – tájékoztatta a Közbeszédet Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, elnökségi tagja.
0 notes
Text
február 1-től a magánútlevél kiállítása 17 000 forintba, 12 év alatti gyerekeknek 8500 forintba – nagycsaládosoknál 3000-be –, a személyi igazolvány 7700 forintba (postán kiküldve 9700-ba), az ideiglenes személyi 3100 forintba, a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány 3700 forintba fog kerülni. Korábban a Rogán Antal vezette tárca azt közölte, hogy az első személyi és a lejáró igazolvány cseréje továbbra is ingyenes marad – erre utaló kitételt a rendeletben nem találtunk.
A kormány emellett módosította a felsőoktatási felvételiről szóló rendeletet, akik önkéntes tartalékosként az alapkiképzést teljesítették, plusz 16 pontot kapnak, akik részt vettek a 6 hónapos folyamatos kiképzésen, azok 32 pontot, akik további szakkiképzést is teljesítettek, 64 pontot kapnak (ehhez képest egy középfokú nyelvvizsga 28 többletpontot ér).
Az év utolsó napján negyven új jogszabályt tett közzé a kormány, köztük van a személyi igazolvány és az útlevél új ára is
22 notes
·
View notes
Text
Új személyi igazolvány: Most: Ingyen 2025: 7700 ft Útlevél: Most 5 évre: 7500 ft Most 10 évre: 14 000 ft 2025: 17 000 ft Nem az emberek fizetik meg!
17 notes
·
View notes
Text
Beszélgetünk a leánygyermekkel, ki hány országban járt már, és azzal kell szembesülnöm, hogy csak kettővel vezetek (Dánia és Hollandia amúgy, mert mindkettőnknek megvolt Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Ausztria, Svájc, Lichtenstein, Olaszország, Monaco, Franciaország, Spanyolország és Andorra, ja, meg nyilván Németország).
Közben eszembe jut, hogy nekem máig megszokhatatlan, hogy úgy kelünk át határokon, hogy néha fel sem tűnik, úgy kell keresgélni a táblákat, hogy kiderüljön, egy új országba értünk.
Nyilván ebbe belejátszik az is, hogy első külföldi utazásaimon még konrét géppisztolyos határőrök álltak sorfalat Bad Schandau pályaudvarán a vonat mellett, előtte meg agresszív, állig felfegyverzett szlovák határőrök ugrattánk ránk a szájkosaras kutyát a fülkén belül.
Na meg persze az is, hogy az útlevél elkészültekor édesanyám ragaszkodott hozzá, hogy olyan fotó kerüljön bele, amin igazi jól fésült, rendezett Stasi-ügynökhallgatónak nézek ki, miközben a való életben meg nagyon nem ez volt a helyzet. Okozott is gondot mindem egyes útlevél-ellenőrzésnél, hogy másvalaki papírjaival próbálok utazni, de aztán végül minden alkalommal ártalmatlannak ítéltek, és továbbengedtek.
Csatolva az útlevél-fotóm, illetve a diákigazolványomhoz készített kép, aminél nagyon határozottan kikötöttem, hogy mindenképp én magam szerepeljek rajta.


14 notes
·
View notes
Text
Ma döbbentem rá, feleségemmel beszélgetve, ha végre meglesz a kanadai útlevél, nem csak simán állampolgárok leszünk, hanem alattvalók. Amiről OV csak álmodik, megvalósul, őfelsége 3. Károly királlyal.
🤴
11 notes
·
View notes
Text
Decemberben lesz a gyerek 12 éves. Akkor lejár majd a személyije. Eljöttünk a Kormányablakba új személyi igazolványt csinálni. Azt mondja a nő, hogy 12 éves korban éles határ van, ha most ad egy személyit az is ugyanakkor fog lejárni, mint a meglévő: december első hetében.
- De jöhetünk akár a születésnapja után másnap is, kap egy újat. - De mi akkor nem leszünk pont itt. - Akkor jöjjünk amikor tudunk. - De külföldön lakunk, szükségünk van erre az igazolványra. - Akkor legyen útlevél. - Legyen.
Átmegyünk az útlevél ablakhoz. - 20 napon belül küldjük. - De akkor már nem leszünk itt. Tudják külföldre küldeni? - Nem, csak külképviselere. - Az nem jó, az egy napnyi utazás. Esetleg más is át tudja venni? - Nem, csak törvényes képviselője. - Meghatalmazás? - Nem. - Akkor mi a megoldás? - 5 napos sürgősségi. - Legyen.
21 notes
·
View notes
Text

Újra a lehetséges világok legjobbikában, Orbánisztánban, jaj. Ezek a lepukkant, sunyi és ellenséges tekintetű, depi bennszülöttek...
Arcod, mikor a LAX reptéri ellenőrei kiugratnak a papucsodból, majd ugyanazon lendülettel az összes accessoriestől is megszabadítanak. Szabálykövető állampolgárként kiürítem a zsebeimet, karóra, öv, telefon, aksi, kábelek, adapterek, kulcsok, útlevél, sapi, de még a két eJegyünket meg a creditcardot is bepakolom a tálcába. 20 perccel később a duty freeben erősen ráncos homlokkal keresem a kártyám, úrjézúúús, a security checking trayben felejtettem. Ügyvédem beveti a lemondó nézést, ohjaj, ezt a félkegyelmű orkot dobta nekem a kozmikus casino rulettje, ez van, ezt kell szeretni. Majd fizet.
Én visszarohanok a szekusokhoz, láttak már ilyent és bevetik a lerázós szöveget: melyik csekkpojton jött át?... Ár jú kidding mi?!!! Mindegyik csekkpojnt kurvára ugyaúgy néz ki!!! Jó, körbekérdezzük, körbekérdeztük, nincs meg, emilben érdeklődhet, tiltsale, letiltom.
Sikeresen beszállunk a repülőbe két hátizsákkal, két gurulós börönddel meg két dagadozó "útipárnával", amikben az Ügyvédem mesterterve szerint tollak helyett rucikat szállítunk. És igen, a mesterterv működik, a sokat látott sztyúvik arcrándulás nélkül begyömöszölik az "útipárnáinkat" valahova... Az Ügyvédem 12 melltartója természetesen már csak az én böröndömbe fért be, a bécsi reptéren néhány hete drogra is átvizsgáltak, mikor megtalálták az Ügyvédem virágos hajpántgyűjteményét... Nos, végre a gépen, Ügyvédem kikapcsolja a pánik-üzemmódot, mert már reményekedik, hogy talán mégsem késsük le a járatunkat és sóhajtva előveszi a Redondo Beach egyik étterméből tegnap megmentett rágcsát. Én is ellazítom a gyűrűsizmom, sőt leveszem a sapim, mire kihullik belőle két ejegy meg a creditcard. Ügyvédem hosszas, hihetetlenkedő nézése... hagyjuk.
Wien, ez már majdnem édesotthon, hazámhazám, plspls, késsük le a hazafelé vivő vonatunk, örökre.




#los angeles#lax#los angeles airport#welcome to Hungary#újra Magyarország#magyarország#bécs#wien#vienna#hazatérés faszországba#hazatérés#o1g#orbán viktor#szimulált valóság#rossz vicc
19 notes
·
View notes
Text
Peking 5. nap
Follow the Panda! volt a tegnapi napunk jelmondata.
Reggeli rutin után újra nyakunkba vettük a várost, ezúttal a 10 órára foglalt programunk fele - Tiananmen tér és Tiltott város 4 órás vezetett túra (majd szabad foglalkozás :D).
A metróból kijővén a felszínen is ellenőrzés (útlevél) várt minket a Vasúti Múzeum előtt, azt megkerülve és cca 100 métert menve értünk el a Beijing Urban Planning Exhibition Hall elé, ami a találkozási pontunk volt. Itt több túravezető várakozott a csoportjaikra, a 2. volt a miénk - Jimmy, kinek hosszú fémbotján nem zászló, hanem egy plüsspanda fityegett (amivel néha fejbekólintotta a gyanútlan csoporttagokat :D).
Miután mindenki megérkezett elindultunk a Tiananmen tér, azaz a Mennyei Béke tere fele. Nagyon nagy volt a sor, de egész gyors volt a bejutás - egy részére, mert egy része le volt zárva. Az útlevelünkkel elidőztek egy keveset, de miután megtudták, hogy 15 napot belépéstől számítva tart��zkodhatunk itt, mehettünk is tovább.
A teret délről közelítettük meg, így először Qianment/Zhengyangment a városkaput csodáltuk meg szemből (nekünk előre haladva bal kézre esett), ami 1419-ben, Peking városfalának részeként épült. Majd Mao Ce-tung mauzóleumát láthattuk szintén nyugatra, mely Mao Ce-tung végső nyughelye. Mint megtudtuk Mao azt kívánta, hogy elhamvasszák, a kívánságait azonban figyelmen kívül hagyták és testét bebalzsamozták. Nem sokkal halála után megkezdődött a végső nyughelyéül szolgáló emlékcsarnok építése. Továbbsétálva bal kéz felől egy kormányépület, a Great Hall of the People következett, melyben törvényhozáson kívül többek között a Kínai Kommunista Párt Nemzeti Kongresszusa is ülésezik 5 évente és számos nemzetközi találkozó helyszínéül is szolgál. Előtte áll a Hősök emlékmüve, amely Kína egyik nemzeti emlékműveként emeltek a 19. és 20. századi forradalmi harcok mártírjainak. Tőlünk jobbra pedig a Kínai Nemzeti Múzeum volt látható. Továbbmenve ÉNY-ra már láthatóvá vált a Tiananmen - Mennyei Béke kapuja, merről a tér kapta a nevét. A kapu a Tiltott Város palotakomplexum és a császári város bejárati kapuja, nemzeti szimbólum. A kapu előtt 2 kőoszlop áll (sárkányok és főnixek díszítik). A Tiananmen nyugati és keleti falain óriási betűkkel az alábbi feliratok olvashatók: bal oldalon az "Éljen a Kínai Népköztársaság", a jobb oldalon pedig az "Éljen a világ népeinek nagy szolidaritása".
Áthaladva a kapun és előre menve a következő kapu az "Állandóság Kapuja", majd a Meridian Kapu következik, amely magának a Tiltott Városnak - császári palotakomplexum, mely 24 Ming és Qing-dinasztia császárnak volt a rezidenciája - a déli főkapuja. 5 kisebb kapu van rajta, a középsőn egyedül a császár haladhatott át, valamint a császárné - ő bizony csak az esküvőjük napján.
Hagyományosan a Tiltott Város két részre oszlik: a Külső udvarra/Elülső udvarra délen, amelyet ünnepi célokra használtak és északon a Belső udvar/Hátsó palota, amely a császár és családja rezidenciája volt és a mindennapi államügyek intézésére szolgált.
Külső udvar: Észak fele haladva a következő nagy kapu a Legfelsőbb Harmónia kapuja. A kapu északi (belső) oldalán található a Harmónia tér, amin három csarnok emelkedik: délről ezek a Legfelsőbb Harmónia csarnoka, a Központi Harmónia csarnoka és a Harmónia megőrzésének csarnoka. Ezek közül a Legfelsőbb Harmónia csarnoka a legnagyobb, mely a Tiltott Város szertartási központja és Kína legnagyobb fennmaradt faépülete. A Központi Harmónia csarnoka kisebb, amelyet a császár a szertartások előtti és alatti felkészülésre és pihenésre használt. Mögötte a Harmónia megőrzésének csarnoka a szertartások gyakorlására szolgált és a birodalmi vizsga utolsó szakaszának helyszíne is volt.
A Belső udvart a Külső udvartól egy hosszúkás udvar választja el.
A Belső udvar közepén újabb három csarnok található. Délről ezek a következők: Mennyei Tisztaság Palotája, Egység Csarnoka, Földi Nyugalom Palotája. A Császár, aki Yangot és a mennyeket képviseli, a Mennyei Tisztaság Palotáját foglalta el. A Császárnő, aki Yint és a Földet képviseli, a Földi Nyugalom Palotáját foglalta el. Közöttük volt az Egység Csarnoka, ahol a Yin és Yang keveredve teremtette meg a harmóniát. E három csarnok mögött található a császári kert. A kerttől északra található az Isteni Hatalom Kapuja, mely a Tiltott Város északi kapuja. Itt búcsúztunk el túravezetőnktől, Jimmytől és folytattuk magunktól a városnézést.
A Szén-hegyre mentünk először, mely a Tiltott Város északi közvetlen szomszédja - népszerű közpark, szép kilátással. Hivatalos neve is Szép Kilátás-hegy (Csingsan), de a köznyelv csak Szén-hegynek hívja. Egy legenda szerint ugyanis itt tárolták a császári udvar szénkészleteit. A hegy lábánál ebédeltünk. A dombon öt önálló csúcsot alakítottak ki, és mindegyikre építettek egy gyönyörű pavilont. A domb csúcsán álló Tízezer Tavasz pavilonja a belső város centruma - volt is annyi ember, hogy kezdtek összenyomni, így inkább Geri, aki kimagasodik közülük sétált körbe, meg tudott kilátást fotózni normálisan.
Ezután a Beihai Parkba mentünk - közepére, a Jade virág szigetre -, amely egy közpark, korábbi császári kert, a Tiltott Várostól északnyugatra. A park tava északi végén kapcsolódik a Shichahaihoz. A Fehér Pagodához is felsétáltunk a sziget legmagasabb pontjára, mely egy tibeti stílusú sztúpa. Innen lefele indultunk és az egyik pagodából megnéztük a naplementét.
Majd ismételten (pénteken már voltunk) a Lotus Market Marina felé vettük az irányt, hogy láthassuk kivilágítva is, de előbb vacsiztunk jó nagy adagokat egy kínai étteremben - mára, de még holnapra is maradt belőle :).
Élményekkel tele, fáradtan és izomlázasan tértünk tegnap este haza. Megbeszéltük a mai tervet és bezuhantunk az ágyba...










2 notes
·
View notes
Text
Útlevél kisgyereknek külföldön
Magyar:
Csak személyesen, nagykövetségen ⃰
Mindkét szülő legyen jelen ⃰ ⃰
Legyen nálad a gyerek anyakönyvi kivonata (eredeti példány) - ha ez nincs nálad akkor buktad és csak Magyarországon tudod ezt az ügyet intézni
Legyen ott a régi útlevele
Meg a lakcímkártyája
Meg egy (professzionális fotográfus által készített) fotó róla
Meg mindkét szülő igazolványa (személyi vagy útlevél)
Plusz lakcímkártyáik természetesen
Ez £47 lesz
Az új útlevelet majd postázzák a megadott címre.
A régi útlevelét helyben érvénytelenítik.
A gyereknek amúgy nem kell ottlennie az egész folyamat alatt
Ha a születésnapja előtt csinálod mindezt, mielőtt lejárna a régi útlevél akkor csak ~3,05 évre lesz érvényes az új útlevél, ha utána csináltatod, mikor már lejárt akkor ~3,95 évre.
Brit:
Online kell kitölteni a gyerek és szülők adatait (születési idő, és útlevél adatok)
Feltöltesz egy fotót a gyerekről (a rendszer lecsekkolja hogy elég profi-e)
Befizetsz £71.50-et
Keresel egy ismerőst aki legalább két éve ismer, ő kap majd egy emailt, ahol be kell ikszelnie, hogy a képen szerinte is a te gyereked van, és te tényleg a szülő vagy, vagy legalábbis felelős érte
El kell postázni a gyerek útlevelét egy megadott címre.
Az új útlevelet szintén postán kapod.
5 évig lesz érvényes.
⃰ lehet postán is, ha már jártál a nagykövetségen személyesen és kértél engedélyt, hogy postán intézhesd
⃰ ⃰ elég az egyik szülő ha szerzel egy beleegyező nyilatkozatot a másik szülőtől, ezt két tanúnak kell alárni, és vinned kell a két tanú útlevelének a fénymásolatát is. Meg persze lakcímkártyáit is ha vannak.
30 notes
·
View notes
Text
Jó kis ügyfélkapu ez, csak hát ...
Valahol azért ez elmúlt 5-10 év gyakorlata alapján számítani lehetett rá, hogy az adóbevallás utolsó napján többen fogják használni az oldalt, nem? Nagyjából nekem mindegy, hogy pár nappal később foglalok az útlevél készítéshez időpontot, de aki számomra érthetelen módon az utolsó napon a bevallást, annak lehet nem mindegy.
Mondjuk ha a NAV helyében lennék, akkor annyit mondanék erre is, hogy SOROS.
27 notes
·
View notes
Text
Ahogy egyre reálisabb lesz, hogy visszaköltözünk Európába, úgy fog el néha, éjszakánként a pánik: mi van, ha hibát követünk el?
Elhagyni a járt utat a járatlanért?
Kettőt pislogtam és a közösség oszlopos tagja lettem, nincs olyan nap, hogy nincs valamilyen önkéntes vagy hasonló projektem, non-target jelöltként indulok a választásokon (zöldek).
Itt él a húgom.
Ismerem a nyelvet és a szabályokat.
Úgy vettük ki ezt a lakást három éve, hogy ide akár gyereket is, ki tudja.
De
Minden alkalommal, amikor nem vagyok Angliában, annyival boldogabb vagyok, hogy arra nincsenek szavak. A visszajövetel után hetekig csak bőgni tudok, aztán belevetem magam az aktivizmusba.
Nyilván Magyarországon nem élhetünk, de tényleg ez a next best thing? A 4-5000 euró amibe bele fog kerülni a költözés, az befektetés vagy ablakon kidobott pénz?
Vissza akarunk majd jönni 2 év múlva? (Útlevél megvan, úgyhogy jöhetnénk.)
Mindegy, most már őrölnek a kerekek. Majd kiderül 🤔
28 notes
·
View notes
Text
Apró lépésekben, hibákkal, de döcög előre a digitális közigazgatás, az elmúlt napokban volt pár pozitív ügyintézés, amikkel megspóroltunk egy délelőtt okmányirodázást:
- online meghatalmazás útlevél intézéshez, pár hibaüzenet után sikerült
- lakcímátírás, szállásadói nyilatkozattal, elsőre sikerült
- autó eladás bejelentés, itt folyamatosan hibára mentem a vevő adatainak bejelentésénél, a születési helyét nem akarta elfogadni, végül felhívtam a 1818-at, hát kiderült, full nagybetűvel kell írni, fejem fogtam, de sikerült
14 notes
·
View notes
Text
oi lads!
legutóbb 2015ben használt Oyster card jó lehet még Londonba? :D vagy azóta már mást használnak? :"D van esetleg app, ami Lutonban is működik?? még mindig ilyen zónák vannak?
bloody 'ell, visszanézek Londonba! amikor legutóbb voltam, még nem kellett útlevél :"DD
3 notes
·
View notes
Text
ismeritek azt a fiút, aki évek óta asztúriába akar menni és hónapokkal ezelőtt lefoglalta a repjegyet, szállást, autót, majd nem engedték fel tegnap este a repülőre, mert elfelejtette, hogy a fasszopó angolokhoz már kell útlevél és nem volt nála?
sajjnos én igen
17 notes
·
View notes
Text
Akit érdekel: Útlevél vagy személyi igazolvány vagy személyi számot kell megadni
Tagging this with gay fandoms sorry
There's currently a European proposition to ban conversion practice in Europe
If you're European please sigh it
If you're not please reblog
38K notes
·
View notes
Text
Read the first dialogue from my Hungarian textbook and have so many vocabulary notes just from that. I'm returning to Hungarian after a few years and I barely remember anything, so I took thorough notes. So uhhhh here are some Hungarian words and phrases!
Nouns
day - nap
name - név
order (the state of being well-arranged) - rend
passport - útlevél
young man - fiatalember
Adjectives
English - angol
good - jó
kind - szíves
Scottish - skót
Verbs
to be - van
van: indicative present indefinite conjugation - Én vagyok, Te vagy, Ő van, Mi vagyunk, Ti vagytok, Ők vannak
to understand - ért
to wish - kíván
Personal Pronouns
I - én
you (informal, singular) - te
you (formal, singular) - ön, maga
he/she/they (singular) - ő
we - mi
you (informal, plural) - ti
you (formal, plural) - önök
they - ők
Other
no, not - nem
the - a, az
what? - mi?
yes - igen
Phrases
All right. - Rendben van.
Are you English? (formal, singular) - Ön angol?
Goodbye! - Viszontlátásra!
Good morning/afternoon! - Jó napot (kívánok)!
Here you are (when handing over something) - Tessék
I'm Scottish - Skót vagyok
I see / I understand - Értem
Please (formal) - Legyen szíves
Thank you - Köszönöm
What's your name? - Mi a neve?
Your passport, please! - Az útlevelét, legyen szíves!
1 note
·
View note