#önátadás

[csacskamacskamocska]

Egyszer egy állatmentő pasi mondta, hogy amikor a kutyát az öledbe veszed, akkor átadja neked az élete súlyát. A hajszoltság érzés, amiben élek, leginkább abból áll, hogy sehol nincs menedék. Nincsenek azok a felelősségmentes pillanatok, amikor átadom valakinek az életem súlyát. Intézem a dolgaimat, elrendezek mindent egyedül, felszerelem-megcsinálom, megtervezem, beszerzem, kifizetem, megszervezem, nincs ezzel semmi baj. Mondhatom azt is, nem kell alkalmazkodnom senkihez. Lehetek kócos-pizsamás-szőröslábú, ha akarok, és akkor se szólna rám senki, ha otthagynám a morzsát a konyhapulton vagy kézzel ennék bele a tálba. Kibaszott kurvanagy szabadság. De az egyedüllétben soha nincs benne az a pillanat, hogy most egy kicsit más figyel a világra körülöttem, és rám is, az én biztonságomra vagy kényelmemre, boldogságomra. Mindig feszült figyelem van és mindig ugrásra kész az ember. Akkor is, ha kimerült vagy beteg. Ez nem tudatos dolog. Én is, más is tud laza lenni, elnylúni otthon a kanapén. Bezárkózunk, bebiztosítjuk a zavartalanságot, és majdnem olyan... de nem, nem „olyan”. Semmi sem olyan, mint amikor belül rábízod magad valaki másra. Igen, pont mint gyerekkorodban. És lehet mondani, hogy ez infantilis vágy, de a bizalom, a bizalmi viszony pihentet��. Ez is olyan amit csak úgy lehet igazán érteni, ha megéli az ember. Valaki tud téged, számontart, az életed fontos neki, nem fárasztja az, ami téged frusztrál, és persze nem bánt, mert szeret. Amúgy meg csak a hajszoltság érzés van. A férfiak... azon gondolkodtam, hogya férfiaknak nehezebb ez az egész. Mert a nők megtehetik, hogy odabújnak, rácsimpaszkodnak, az ölébe ülnek a pasinak, (kicsi vagyok, fáradt vagyok, tutujgass, védj meg, szeress, simogass), de a pasiknak erre a teljes önátadásra sokkal kevesebb lehetőségük van. Örülj, hogy adnak enni (esetleg), hogy emlékeznek helyetted dátumokra, hogy elfeledkezhetsz erről arról, hogy esetleg betartják, hogy nem szólnak hozzád amikor arra van szükséged, de amúgy... mikor? Miben? Légy már férfi! Egyszer jártam egy pasival, aki azt szerette, ha elalváskor símogatják a hátát. Mert gyerekkorában úgy altatta az anyja. Én csak pislogtam, hogy mi a fasz? Az anyja? Altatás? Szexi fiatal nőként hogy jövök én ebbe a képbe? Egy felnőtt férfit fogok álombasimogatni? Felfogni se tudtam az igényt, hogy ő most nem férfi, hanem „csak úgy lenni” szeretne és megpihenni. A lényeg, hogy a pasiknak sokkal nehezebb megtalálni az önfeledt önátadási pontokat. Szerintem. A többségük csak hajszolódik és próbál FÉRFI maradni. Megszokják, hogy úgy tesznek, mint akinek nincs is szüksége erre a fajta pihenésre. Aztán infarktust kapnak és meghalnak. Persze, a szex. Igen, az egy erős önmegadás, kitárulkozás, de az elején azért tele van szorongással az ember. Vágy, teljesítmény, kommunikáció, ütközések, frusztráció. Persze, a filmekben úgy van, hogy szerelmesen ágybabújnak, mindketten pontosan ismerik a másik testét, reakcióit, vágyait, gátlásait, és csodálatosat kefélnek és persze egyszerre élveznek el egy egetvető orgazmust és közös csodát megélve. Aztán amikor az élet meg nem ilyen, akkor az ember befeszül, mert biztos vele van baj, esetleg minden partnerrel. Meg szerelemben biztos csodás lenne minden, ha nem csodás, nem elég nagy a szerelem. Upsz, elkalandoztam. Szóval szinglinek lenni, bármennyire is nem érzi az ember magányosnak magát, akkor is stressz. A társas kapcsolatok, beszélgetések, programok oldják ezt, és feltöltik az embert. De ott is helyt kell állni. „Megjelenni” és résen lenni, dominálni és elkerülni, hogy ledomináljanak, stb, stb, az összes önsorsrontó faszság ott van velünk együtt. A megpihenés valaki karjaiban, az más. Ha hosszasan nem adatik meg, az megváltoztatja az embert. Valahogy kilúgoz��dik belőlünk valami. Mintha már nem is tudnánk hogyan kell együtt lenni és átadni magunkat a pillanatnak, meg valaki másnak. Na mindegy, az van ami van. Megyek, megfésülködöm és felveszek valami itthoni ruhát a pizsama helyett :D

[fthesloth]

A szeretet energiája képes meggyógyítani a testünket, amikor a körülmények kedvezőek ehhez. Fizikai szinten, a túlnyomórészt pozitív mentális állapotnak köszönhetően, a betegségek gyakran egyszerűen feloldják magukat. Némely rendellenesség magától, minden különösebb odafigyelés nélkül meggyógyul, és amelyik esetleg nem, általában az is jól kezelhető a különböző tudattechnikákkal. A makacs betegségekre, amelyek semmilyen kezelésre sem reagálnak, úgy tekintünk, mint amelyek karmikusak, szimbolikusak, vagy talán spirituális jelentőséggel bírnak. Mindent egybevetve egyre kevesebb figyelmet fordítunk a testre, amely immár magától teszi a dolgát, és úgy fest, magától gondoskodik önmagáról. Többé nem azonosítjuk magunkat a testtel. Egyre inkább elveszítjük az érdeklődésünket aziránt, hogy az egészségügyi kérdéseket pusztán fizikai szinten kezeljük, és vannak időszakok, amikor a testről való tudomásunk úgy, ahogy van, eltűnik, hacsak valamilyen oknál fogva szándékosan nem figyelünk rá.

(Dr. David R. Hawkins: Elengedés - Az Önátadás Útja, 12. fejezet, 165. oldal)

[tapasandflow-blog]

A fegyelem jelenléte a mindennapokban

A minap valaki megkérdezte tőlem, hogy fegyelmezett vagyok e? Ez elgondolkodtatott, mit is jelent a fegyelem, hogyan nyilvánul meg, miként hat a gondolatainkra, szokásainkra, hogyan alakítja személyiségünket, miért van - vagy épp nincs rá szükség?

A jóga a harcos ember útja, és a kitartó harchoz sokszor nélkülözhetetlen a fegyelem létrehozása. Ez a harc néhol fájdalmas és nehéz (fizikai és mentális szinten is), mégis a harc következtében edződik meg a jellem. A fegyelem oly sokféleképpen lehet jelen az életünkben, és mint minden mást ezt is jó megtapasztalni, feltérképezni, megismerni.

Létezik a jóga terminológiájában egy szanszkrit szó/kifejezés: "tapasz". Ez a tapasz minden mozgatóerő alapja, minden elszántság belső tűze, az akarat magva, a kitartás mankója, a mennydörgés a viharban, a fegyelem és az elhatározás legbelsőbb magja. A tapasz egyszerre a hő, tűz, erőfeszítés, az ismétlődő cselekvés motorja, a koncentráció maga.

Tapasz nélkül nincs fejlődés, e nélkül nem gyakorolsz kitartóan. Tapasz nélkül nem létezik határozott cél, nem jön létre a következő lépés ennek a célnak az érdekében. A tapasz maga az az erő, amely elsegít valami felé. Ez a tapasz hajt minden fegyelmet. A tapasz hője megtisztít és át is segít a nehézségeken, egy kicsit mindig meghaladva önmagunkat. Ez a jóga útja.

"A hatha jóga uralom a test felett" és az uralom nem jöhet létre koncentrált fegyelem nélkül. A fegyelem nemléte: a szétszórtság, a csapongás, a sodródás, néha a könnyedség megélése.. de erről majd később.

A jóga útján a fegyelmet eleinte a fizikai gyakorlás során kezdjük elsajátítani. Ha már voltál jóga órán megtapasztalhattad, hogy bizony egy - egy ászana kitartásához fegyelemre, és koncentrációra van szükség. A kettő együtt jár, kéz a kézben, ez a Te legfőbb segítőd. Fegyelmezni kell a lábat hogy úgy áljon ahogy, fegyelmezni kell az elmét, hogy összpontosított és tudatosan irányított legyen. Fegyelmezni kell a személyiséget, hogy ne add fel ha nehézséggel találkozol és akkor is fegyelemre van szükség, amikor épp elragadtatnád magad, a siker örömében. Fegyelem kell ahhoz is, hogy elmenj egy jógaórára, a mindennapi gyakorláshoz, az olyan dolgok megtételéhez, amihez nincs kedved de tudod hogy jó neked, vagy meg kellene tenni.

A fegyelem következő szintje a nem bevonódás. Nem vonódom be abba, ami éppen történik egyszerűen csak megtanulok jelen lenni és tapasztalni. Figyelni a jelen pillanatot bevonódás (minősítés) nélkül. Nem gyártok teoriákat, nem gondolkozom el azon mit is jelenthez mindez? Nem reagálni tanulok. Majd a fegyelem megjelenik akkor is, amikor elhatározod, hogy leülsz és mozdulatlanná válsz. Elhatározod (valamilyen cél érdekében), hogy minden ami felbukkan az minősítés nélkül van jelen. Felmerül és tovaszáll.. ehhez komoly fegyelemre van szükség fizikai és mentális szinten is. Elkerülhetetlen tehát hogy elsajátítsuk a fegyelmet valamilyen cél érdekében. Lehet ez a fejlődésünk, a csendesség kialakítása, vagy egyszerűen csak egy elhatározás véghezvitele. Ez a fegyelem azt súgja, hogy ne hallgass arra a belső hangra, ami azt mondja: nem vagy elég, nem vagy elég bátor, nem vagy képes rá, hogy majd inkább máskor, úgysem sikerül. Ennek a fegyelemnek a tudatos megélése hoz létre új szokásokat (hiszen újra és újra nekifogsz, ezzel tisztítva meg a személyiségedet a régi és hátráltató szokásoktól), átsegít a nehéz napokon és segít nem feladni.

Viszont van a fegyelemnek másik oldala is. A túlzás: túlzottan akarni, túlzásokba esni, túlzott önfegyelmet gyakorolni, ragaszkodni valamihez, ami esetleg már nem szolgálja a fejlődésünket. A fegyelem is kényelemmé tud válni, a megrögzöttség hosszú tévutakra tud vinni. Ha folyton fegyelmezett vagy, nyitottnak kell lenned és ébernek! Megeshet, hogy a fegyelem folyamatos megléte pont torzítani fog és bár eléred célodat, elmehetsz olyan dolgok mellett, amelyek a fegyelem nélkül léteznek igazán. Ilyen a szenvedély, az önátadás, a belefeletkezés, a spontaneitás, a tánc, a szaladás az ismeretlenbe, az ellazulás, a kiengedés, a megismerés egy más formája.

Számomra a cél a középút, a hullámzás: fegyelmezetten élni és szabadon táncolva.

[romanmigracs]

Ràtok is, hasznos idiótákra is magasról szarik a Gazda és ezen a legteljesebb önátadás és leglelkesebb bégetés sem segít. A pszichopata Gazda gátlástalanul elveszi, ami neki kell, a lakájai jövőjét és életét is. Lelkesen várom, amint lezárja a határokat és lekapcsolja a villanyt és ti ott maradtok a Gonosszal a sötétben, nyomi kis gecikék

Ma itt voltak a szüleim. Nagyhangú baloldali, liberális gondolkodású család a miénk. Ők inkább baloldaliak, mi inkább liberálisok, de van közös nevező. Nyilván szóba került a tegnapi nap, majd apu kicsit megfeddve, de inkább féltve mondta: "fejezd be! Ne kommentelj, ne tegyél "legyen másik" profilképet! Mentetek tüntetni tegnap? Mert én csak azon izgultam, hogy mentetek-e... Baj lesz fiam!.. " A lelke mélyén csak arra vár, hogy történjen valami, de mikor kérdeztem, hogy ha mi nem, akkor ki? - tudta, hogy igazam van. Csak félt. Félt bennünket attól, hogy ellehetetlenítenek, hogy bántanak, hogy listáznak..mert ő már átélte ezt. Tudja, hogy az ő életében már nem történik nagy politikai fordulat, látom, milyen nehezére esik nem kommentelni egy-egy cikk vagy vélemény alá a sokszor kendőzetlenül nyers véleményét a rendszerről vagy az adott politikusról. Ledolgozta az életét, kussolt, amikor gyerekek voltunk, mert kussolni kellett, hogy védjen minket, most pedig, amikor szintén lenne mondanivalója kussol, mert már öreg, mert fél, hogy jön érte a TEK...azt szeretné, hogy az a pár év, ami még van itt neki, legyen már nyugodt, mert kigyógyult a rákból, végig nézte, ahogy a fia, anyja, apja, anyósa is megküzd a kórral.. Mert egész életünkben az volt a szállóige, hogy"majd ha egyenesbe jövünk", ami sose jött el... Egy élet munkáját adta ennek az országnak és most azt érzi, hogy számkivetett, hogy az ő véleménye nem számít, ha nem oda húzza az ikszet, ahová elvárják. És forr benne a düh, hogy nem mondhatja el, hogy a kurvaanyátokat ingyenélő senkiházi gecik.. Engem csak csendesen kér, hogy ne csináljam..

Mert félt.

Megértem.

De Ti mind, akik miatt az apám, az anyám és még olyan sok ember inkább hallgat, mert elértétek, hogy rettegjenek, szóval Ti, ha már az Ő életükben nem is, de remélem még az én életemben megtapasztaljátok, milyen félni. Nem, nem Sorostól, Brüsszeltől, libernyákoktól vagy árnyék hatalomtól. Félni az igazságszolgáltatástól, félni az ellehetetlenüléstől, rettegni a holnaptól... attól, hogy a műanyag lakat is rátok rozsdásodik..

Szívből kívánom!

[csacskamacskamocska]

Bizalom

Arra jöttem rá valami fura kanyargó gondolatmenettel, hogy egy bármilyen kapcsolatban ahhoz a fajta őszinteséghez, amikor mondhatsz bármit, elmesélheted a bármilyen gondolataidat, a vágyaidat, kifolyathatod a másik elé az agyad minden szépségét és marhaságát (ha akarod), szóval ehhez a bántás és megbánás nélküli őszinteséghez hatalmas, kétirányú bizalom kell. Nem aláznak meg, nem élnek vissza vele később, nem árulnak el, nem nevetnek ki, nem undorodnak, nem kell félned tőle, hogy mi fog történni. Nem rettegsz, hogy ha elmondod, elhagy. Azt gondoljuk, hogy ez alap, de kicsit se. Mert, ha az lenne, ha minden kapcsolat alapja lenne a bizalomra épülő őszinteség és önátadás, akkor nem tartanánk akkora értéknek azt a kapcsolatot amiben megélünk ilyet. Gondolnánk, hogy ez a bizalom épül, szépen építgetjük, egyre nyitottabbak, türelmesebbek és megértőbbek leszünk és tádám... rengeteg melóval építettünk egy bizalmi kapcsolatot amiben önmagunk lehetünk. De miért nem fordítva van? Nem szépítem, én ilyen vagyok... ez vagyok, ezt tudom nyújtani, ezt meg azt szeretném (dinoszauruszokat a seggembe, baszdmeg, miért ne lehetne ilyen? :D). És megelőlegezem az összes bizalmat amit csak adni tudok, feltételezve, hogy nem lennél itt (ezen a randin, találkozón, benne ebben a beszélgetésben), ha nem érdekelnélek. Jó, egyetlen találkozón nem lehet elmondani mindent és kitapogatni a határokat. Végig rettegtem az elmúlt éveket. Feldmár azt mondja, ha olyankor sebeznek meg amikor ilyen „ernyedt”, őszinte, bizalmi állapotban vagy, abból nem lehet felgyógyulni. Többet nem fogsz bízni. Vagy nagyon nagyon sokáig nem fogsz bízni. Volt egy látomásom hajnalban. Egy nagyon kedves barátom volt itt, a konyhapultnál állt, kihúzta a fiókot, tett-vett, néztem őt és olyasféle szeretetet-szerelmet éreztem mintha valóság lenne. Maga az álmaiban él, mondaná a pszichológusom nevetve, és aztán arról beszélgetnénk, hogy miért is szakítottam a pasimmal. Jó rég volt, de amikor van egy többé kevésbé működő kapcsolat, akkor miért szeretsz bele valaki másba? Nem keresed, nem akarod, nem volt tervbevéve, miért történt meg? Nem tudtam őszinte lenni. Féltem, hogy megbántom a másikat az őszinteséggel. Így viszont nem is tudott változni se, fejlődni se. Minden kritikát világvégének éltem meg, teljes bizalomösszeomlásnak, kapcsolatvégveszélynek. Ha kritizál, ha valami neki nem jó, nem kényelmes, akkor nem szeret, nem fogad el olyannak, amilyen vagyok. Pedighát nyilván az vagyok és olyan, amit gondolok magamról – hittem akkor. Annyira szükségem volt arra, hogy elfogadjanak, és ne baszogassanak, ahogy az anyám tette, hogy azt gondoltam, kizárólag a kritika nélküli, feltétel nélküli elfogadás lehet a szeretet. Fogalmam nem volt és talán most sincs még, hogy hogyan lehet elmondani dolgokat. Ja, itt a blogon könnyű.

Kanyarodjunk vissza. Éhes volt az agyam. Unatkozott. Amikkel megtöltöttem, azokat értéktelennek éreztem. Nem inspirált semmi és senki. Más dolgok érdekeltek minket, más dolgokon nevettünk, más dolgokért mozdultunk meg és nem beszélgettünk. Egyedül éreztem magam, és azt gondoltam, hogy ez baj.* Azt mondják a nőknek fontos a beszélgetés. Szerintem a férfiaknak is fontos lenne, ha elhinnék, hogy a szirszar problémáik fontosak a társuknak és még időt is szánnának, hogy elmondják miken rágódnak. Pénz, impotencia, halál, terhek, jövő, kényelem, egészség, meló, meló, kurvaélet. A haveroknak elmondják. A haverok mondhatják azt is, hogy baszki, csináld ezt vagy azt, de mondhatják ezt is, hogy dehülyevagy. Az miért nem számít nekik? Ha a feleségük mondja az mitől kelt más érzést belül? Azt miért kerülik? Ott miért nincs meg az a bizalom, hogy jóból mondja, szeretésből, féltésből, támogatásból? (legalábbis úgy érzékelem, hogy nem így élik meg az emberek)

Elhagy. Szabó T Anna verse mindig a fejemben van. Elhagy. Elhagy, elhagy. Csak azokhoz merni ragaszkodni, akikbe nem halunk bele, ha elhagy? Micsoda gyávaság.

a valódi baj az, hogy rengeteg tévhitünk van és sablonunk arról, hogy hogyan kellene élnünk és hogyan kellene éreznünk magunkat, és ezek sokszor megakadályoznak benne, hogy egyszerűen csak éljük az életünket. Talán ezért működnek embereknek jobban a barátságaik, mint a párkapcsolataik. Arról kevesebb merev és önsorsrontó panelünk van.

[csacskamacskamocska]

A karma

fussunk egy kört, mert megint túl sokat dobálóznak vele. A karma nem büntetésés és semmiképpen sem bosszú. A karma egy hitvilág szerint az élet következménye. Az ok-okozati összefüggés, a dominók láncolata. Valójában minden karmát csinál. A jó és a rossz cselekedetek is. Jó vagy rossz karmát aminek a következményeit valamikor viselni kell mert amit elindítunk az visszatér hozzánk. (mondjuk úgy, hogy panaszkodó, kritikus embereket panaszkodó kritikus emberek fogják körül venni és vég nélkül hallgathatja a panaszkodást és a kritikákat)  Ám, hogy mi a jó meg a rossz, annak megítélése nem az egyszerű ember feladata (hülye hozzá, na!) így tulajdonképpen mindegy is. Élsz, cselekszel, hatással vagy, karmát csinálsz. Ülsz egy remetelakban, meditálsz, nem baszod szét a környezeted, nem csinálsz gyereket(!!!!), nem hatsz semmire és senkire = nem csinálsz karmát. (ha már mindenki meghalt a vérvonaladból, akkor ér véget és megüdvözülhetsz.) A karma nem áll bosszút. A karma (a következmény) csak van. A karma bosszújában reménykedni épp olyan butaság, mint azt hajtogatni, hogy isten vagy a sors majd megbüntet. Lehet, de nem kizárt, hogy az lesz a büntetés, hogy bevered a lábujjadat a fotel lábába, bár sokszor magunkat büntetjük. Emberi mérlegeléssel az ok okozati összefüggések nem felfoghatók. Az elmék arra törekszik, hogy rendet teremtsen, hogy mindenen legyen egy cédula, hogy az micsoda és a többi cédulához képest mi az értéke. És az elme igazságot akar. Semmi nem lehet csak úgy, önmagában. Ezért létezik az áldozathibáztatás is. Felfoghatatlan tragédiáknál is követeli az elme a bűnöst. Ha más nincs, akkor az áldozat az. A karma nem két ember között létező egyensúly, hanem a világban való létezésünk. Néha nagyon fáj, hogy nem szeretnek úgy, ahogy én szeretek. Ez a fájdalom a másik embernek nem csinál karmát. Azért nem, mert ez a fájdalom kizárólag az én fejemben létezik. Sőt, minél inkább a másikra akarom tolni a felelősséget, annál inkább nekem csinál karmát. Ha panaszkodom, vádaskodok, negatív dolgokat indítok mások felé, az nekem csinál karmát. Ha elrabolna és egy pincébe bezárva verne, az csinálna karmát neki, mert akadályozva lennék benne, hogy változtassak a helyzetemen. Más esetekben azért vagy az adott helyzetben, mert ezt választottad! Lehet, hogy nem vagy tudatában, hogy miért, de ezt választottad. Lehet, hogy nincs erőd kilépni abból ami rossz neked, de egyszer lesz. Mert semmi sem áll meg és az ember a fájdalmas helyzetekben is csiszolódik.  De pl az, hogy Logan segít nekem, az jó karmát csinál. De nem a segítés miatt, nemnem, hanem azért mert akkor amikor megemeli a seggét és átlép a saját kényelmén, akkor ő jobb ember, magasabb szinten jár. Amikor odaadsz valamit másnak, bármit, ami kicsit is fontos neked, akkor jobb vagy önmagadnál. Már amennyiben érdek nélkül csinálod. Vagyis nem vársz viszonzást, nem akarod a másikat magadhoz láncolni. Persze, szép jövőkép azért lehet, hogy amit csinálsz az mennyi örömet fog hozni, ez nem érdek, ez megint az elme egyensúlyra törekvése. Az elme mindent a túlélésért csinál. A szép jövőkép a túlélés reményét nyújtja. Az elménk rabja vagyunk mindannyian. Azt hisszük a világról, magunkról és a lehetőségeinkről amit az elménk megenged. Azt gondolod okos vagy és racionálisan felmérted a lehetősgeidet. Nem, csak elfogadtad az elméd korlátait. A legtöbb ember nem csinál semmit, aminek az elérése nem kecsegteti őt biztos sikerrel. na, valójában a keleti filozófiák és tanok nehezen felfoghatók az európai ember zsidó-keresztény rettegett isten alapokon nyugvó hitvilágában. De a buddhizmus amúgy a legnormálisabb vallás, a legnagyobb szabadsággal (a törekvést már értékeli, de belátja, hogy ember vagy) Személődésre, derűre ösztönöz. A nevetés szabad, sőt fontos. A tisztelet nagyon fontos. Nagy szerencse, hogy én spéci kapcsolatban vagyok a világgal, így nem kell vallást választanom. Egyszerre szoktam imádkozni az egész univerzumhoz.

[bagdyernoke]

Galléros pávián – Wikipédia

A nőstény duzzadt ülőgumói párzási hajlandóságát jelzika nőstény farát tartva felkínálkozik a hímnek, amely többször is (óránként átlag 7-12 alkalommal) meghágja, mire ejakulál.

A nagy létszámú csapatokban gyakoriak, és fogságban is jól megfigyelhetőek hangos visítozással járó konfliktusok, de ezeket a hímek rendszerint gyorsan megfékezik fenyegető fogvillogtatással és egy-két ütés és harapás kiosztásával. Valószínűleg ennek a hatékony vetélkedéselfojtó mechanizmusnak köszönhető, hogy a galléros pávián nőstényei körében nincs meg a számos más fajnál megfigyelhető belső hierarchia (legfeljebb a hímek közelében több időt töltő, védettebb és kevesebbszer itt látható nőstények között van státusbeli különbség).  

A fajt látványos szaporodása miatt is nagyra tartották, ezért nem véletlen, hogy az ókori afrodiziákumok egyik alapanyaga a páviánürülék volt.

Majdnem minden a kommunikációról szól – igen, a galléros páviánok piros feneke is! A hímeké mindig piros, funkciója pedig, hogy igazodási pontként szolgáljon a magas füvű szavannán a csapat többi tagjának: gyertek, erre kell menni!

Különösen fontos szerepet játszik a békés viszonyok fenntartásában a társas kurkászás, ami elsősorban a nőstények részéről irányul a domináns hímek irányába. A nőstények és fiatalok úgy fejezik ki alávetettségüket a hímeknek, hogy feléje mutatják hátsójukat (hasonlóan a szaporodásra ösztönző magatartáshoz).

@szupertibi és alteregói felkínálják seggūket a Vezérnek :)

[romanmigracs]

Az érdemes lakáj a kormány impotenciája láttán érzett szorongást úgy próbálja csökkenteni, hogy hűségét, gondolkodás nélkūli feltétlen odaadását bizonygatja. Totális behódolás és önátadás, Viktoristen jóakaratán múlik minden. Ha a hitūnk eléggé erős, megmenekūlūnk.

Na ekkor lenne végetek!

[csacskamacskamocska]

A függőség

a pszichológia szerint mindig kölcsönös dolog. Nem könnyű ezt érteni, mert egyből jönnek a gondolatok, hogy de a narkó, a pia, a bármi is. Semmi sem lenne, ha nem lennének akik függnek tőle. És kapcsolatokban ugyanígy. Akitől függsz, az függ tőled. Amikor függőséget gyógyítanak, nem lehet egy embert gyógyítani. Nem fog sikerülni. Családot, kapcsolatot, helyzetet kell orvosolni. Különben a függőt vissza fogja szippantani a függősége tárgya, hiszen szüksége van rá, hogy függjön tőle valaki, őt az határozza meg, az ad neki életet. PF szerint rengetegféle függőségünk van, a szüleinkkel, a párunkkal, a szeretteinkkel, munkával is, e mellé ne szerezzünk be olyat ami nem muszáj. A megszokás nem függőség. Az ember megissza reggel a kávéját, aztán elmegy kakilni. Ez megszokás és nem függőség, ha nem lenne kávé max egy napra borulna fel a ritmus. Ha nem kávé lenne, hanem tea, akkor is működne, mert valójában a meleg folyadék a bélmozgás beindítója. Függőség amikor rossz érzést kelt, ha nem érezzük a kapcsolatot, a birtoklást, a kölcsönösséget az adott dologgal. Ha akkor vagyunk nyugodtak, ha kellő számú “dolog” sorakozik a szekrényben, ha muszáj figyelni, hogy a kapcsolat ad-e életjeleket, ha szorongunk, erőlködünk, nem komfortos érzéseink vannak. Nem tudom, hogy megnyugtat-e bárkit is, hogy a függőség mindig kölcsönös, de így van. Sőt, ha kényszeresen figyelsz valakit, akkor is több mint valószínű, hogy ő is kényszeresen figyel téged. (amennyiben egy körben mozogtok). Vannak a függőségnek elfogadható és beteges szintjei. Függünk a szeretteink elismerésétől, ez azért normálisnak mondható. Tőlük elvárjuk, hogy szeressenek minket, ha meg szeretnek, akkor fejezzék ki, mutassák meg! Idegenek elismerésétől függeni, az már necces. Bár rengeteg dolog épül erre, de valójában, tényleg számít, hogy Gipsz Jakabnak mi a véleménye rólam vagy a dolgaimról? Ha igen, az elég gáznak tűnik. Gipsz Jakab csak egy fantom a neten! Mikor tudom, hogy függő vagyok? Ha ott van egy kurvajó nap, olyan dolgokkal amiket szeretek, amik örömmel töltenek el, és az önátadás helyett elkezdem azt érezni, hogy meg kéne nézni, ki kéne posztolni, el kéne olvasni, vagy ráadásnak be kéne szívni, mert a lelkem mélyén valahogy mégse megy a belazulás a pillanat örömébe. Szóval, aki minden reggel elolvassa a csacskamacskát az nem függő, csak  ingeréhes, picit a megszokásai rabja és szeret engem annyira, hogy kíváncsi az életemre. :) <3