#Új barát

[diogenesz2020portugal]

4 éve írta @gondolatokabufebol kolléga, ma is aktuális:

Kicsit csapongok, mert mégiscsak nekrológ, vagy miafasz, és sokminden köt ehhez az egészhez, talán még több személyes is, mint ahogy azt valaha gondoltam volna.

Egyszer a Kéri azt mondta ezeknek, hogy ti vagytok a bőrdzsekis Lenin-fiúk, még anno, mikor a Bibó szakkoli alakult. Orbán ezt soha nem engedte el, és egyszer egy fogadáson meg is jegyezte a szakkollégium vezetőjének, hogy az a Lenin fiús dolog nincs elfelejtve.

'98-ban minden együtt állt, úgy ahogy kellett. Külső és belső támogatottság is megvolt, és valami elképesztő nyitottság nyugatról, 50+ év lemaradásból hihetetlen tempóban le lehetett volna faragni pár évtizedet, olyan lendületet adva a fejlődésnek, ami soha más korban nem adatott meg. De nem…

Csak a harács indult. Ráadásul azonnal.

Egy régi családi barát dolgozott akkor az APV-nél, ő mesélte, hogy amikor “a fiúk” átvették a hatalmat, neki 6 hónap után elege lett, felállt, mert ehhez nem volt már gyomra. Pedig látott már épp eleget a szociktól.

Nem volt igazi, klasszikus értelemben vett polgárságunk sosem. OK, most sincs, de ebben már azért bőven benne van az ő kezük is. Márai nem véletlen nem találta meg ezeket a hagyományos értékrenddel bírókat csak a Felvidéken és Erdélyben. Pesten? … hát amit az osztrákok meghagytak leginkább. Meg a felkapaszkodott paraszt, ami Móricz világából olyan részletesen kirajzolódik. Orbán csak harácsolni akart, mint ezek, uradalmat kívánt, roskadó asztalt, ahova néha a sáros csizma is felfér, de roskadó polcokat nem.

Wass Albert azért lett ilyen népszerű, mert modoros, szirupos nemzeti pánlikával átkötött szarjait műveit könnyű emészteni mint az ezeréves hármashatárnál összeszorított lélekkel távolba meredő búbánatot.

Márai azért, mert senki nem olvasta tisztességgel:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a ‘jobboldaliság’ címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint ‘keresztény magyar ember’, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert ‘keresztény magyar úriember’, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem ‘keresztény magyar’ vagy ‘úriember’, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti’ világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül."

Gondolom az épp 120 éve született Grossschmid Sándor Károly Henrik pont olyan emlékévet kap majd, mint tavaly Ady. Jó az utóbbi verseivel már a gimnáziumi tananyagban is baj volt, de ha még a prózáit is olvasták volna…

"Elképzelünk némely ismerős vidéket. Milyen komor gyász honol tegnap még vidám kúriákon. A Rudi vagy a Jancsi családok ékei menesztetnek a főispánságból. Andor nem lesz többé képviselő. Tisza István nemzeti intelligenciája nyolctized részében teljesen a politikából s politikai nexusaiból él. Nagyváradon beszélték, s tanúk esküsznek reá, hogy igaz. Egy dzsentri-familia legifjabb tagja jogi könyveket magolt. Nehezen ment. Nem történt még ilyesmi úri családban. Sebbel-lobbal érkezik a bátyja. A kaszinóba távirat jött. Tisza István miniszterelnök lett. Rárivall a magoló öccsre:- Mit biflázol, csacsi. Pista bácsi miniszterelnök lett.Egy-egy miniszteri kinevezés ezer és ezer dologhoz nem szokott, úri, magyar kényelmű família szívét szokta megdobogtatni. A vármegyei írnok is sokat remélhet. Van egy főszolgabíró rokona. Az jó barátja az új főispánnak. A főispán beszélhet a miniszterrel. Minden új magyar kormány sleppje és ereje néhány tízezer ember. A népből csak a kortesek számítanak. Egy-egy kormányválság pedig azt jelenti, hogy az úri osztály melyik és milyen nagy részének kitartása van a soron.Mint Nagyváradon nemrég Pista bácsi, úgy hozza most új embereknek az új örömet Sándor bácsi, Feri bácsi. Köröskény mellett, vagy Nyitrában valahol, talán megint rendreutasítottak egy magoló diákot:- Mit biflázol, csacsi. Géza bácsi miniszter.Egy azonban bizonyos. Ilyen nagy helycsere nem volt még, mint a mai. Ennyien még sohasem akarták puha, úri helyre löketni magukat a megrengett földdel. Tisza István nemzeti intelligenciája vitustáncot jár. Éhesek, előkelőek, érdemesek, érdemtelenek, nagy erejűek és kalandorok lihegésétől olyan nehéz a levegő, mint Nápoly fölött.Egyébként új hivatali és társadalmi elhelyezkedése néhány tízezer embernek. Ennyi az egész. Itt persze csodák bőséggel történnek. Komoly főispánjelöltek, emberek, akik még két évvel ezelőtt nevetséges analfabéták, notórius semmik. A nemzeti intelligenciára dicsőség vár az úri földrengéssel. A nemzeti intellektusra? Ez nem egészen bizonyos. A milliók pedig egyelőre maradnak, akik voltak. Jogtalanok, nem számítók, lenézettek. Kik mellett a nemzeti lélek tűzhányó hegyei is félreköpnek.Más földrengés lesz itt nemsokára. Persze akkor nem a Kossuth Lajos-utca rázkódik meg. Nem Duna-ünnepély lesz az. Nem házi bál. Nem zártkörű piknik. Nem úri földrengés. Ez a mai földrengés csak elődübörgése annak a nagynak. Jön - s próbálják meg az urak, hogy ne jöjjön - jön a nép. És kérni fogja magának az országot, melyhez egy kis joga is volna. De amelyet meg is ígértek neki. Még egy választás, még egy új kormány. Az már nem lesz családi esemény. Az igazi, nagyszerű földrengés lesz."

Persze a sors igazi fintora Bibó István maga, a névadó, a XX. sz. egyik legkomolyabb hazai gondolkodója, a szellemi mentor és az ő végletekig találó írása, aminél jobban semmi nem illik az új Lenin-fiúkra:

"A hisztérikus világkép zárt és tökéletes: megmagyaráz mindent, és igazol mindent, s mindaz, amit állít, s mindaz, amit előír, tökéletesen megfelel egymásnak. Minden stimmel benne. Csupán egyetlen hibája van. Nem azért stimmel benne minden, mert megfelel az igazi értékeknek és a való tényeknek, hanem azért, mert egy hamis helyzet követelményeit foglalja rendszerbe, és pontosan azt mondja, amit a helyzetben élő hallani akar. A közösségek életében az ilyen hamis helyzet és hamis világkép lassan tartós kontraszelekciót hoz létre: előtérbe hozza a hamis kompromisszumok embereit, az összeegyeztethetetlen dolgokat összeegyeztető formulák mestereit, a hamis realistákat, akiknek a realizmusa mögött valójában csak erőszakosság, ravaszság vagy csökönyösség van, s többek között előtérbe hozza azokat is, akikben a közösség hisztériája valamilyen egyéni hisztéria formájában is visszhangot talál, a másik oldalon viszont a helyzetet tisztán látó, tisztán megítélő egyéniségeket terméketlenségre szorítja, mert vészjeleik visszhangtalanul pattognak le a hisztériás világkép zártságáról és önmagának való elegendőségéről. A hisztérikus közösségekben mindig erősebb lesz a hamis önértékelésre való hajlandóság, maguk előtt be nem vallott tisztelettel néznek az életerős és feladataikkal szembenézni tudó közösségek teljesítményei felé, ugyanakkor ennek megfelelően kész örömmel fogadnak mindent, mi őket - lehetőleg a valóság rovására - felmagasztalja. Megjelennek a vágyak és a realitás diszkrepanciájának ismert tünetei: hatalmi túltengés és kisebbrendűségi érzés, jogcímekből való élni akarás és a valóságos teljesítmények értékének a csökkenése, a puszta siker mértéktelen tisztelete, a nagy elégtételek keresése és a nem létező dolgok hangoztatásának - magyarul propagandának - a mágikus erejében való hit. Minél több kudarc éri ezen az úton a közösséget, annál kevésbé lesz képes a kudarcok tanulságait a maga hasznára fordítani, s ezen a ponton jelenik meg a környezet behatásaira való hamis és aránytalan reagálás. A hisztérikus lélek keres valakit - vagy valakiket -, akikre minden felelősséget ráháríthasson, s magát minden felelősség alól felmenthesse: mumusokkal népesíti be maga körül a világot."

Tudom, tudom, túl sok betű, kevés kép, még gondolkodni is kell hozzá… De talán így értitek miért rekvirálni jöttek ezek. Gyökértelen akarnok banda, akik legnagyobb bűne nem is a bankszámlákon csilingelő százmilliárdokban mérhető, hanem az oly sokszor szájukra vett NEMZETtől 98-ban ellopott történelmi lehetőségben van.

Itt már csak lószaros csizma van, pálinka, kurjongatás, szotyi, stadion és üzemi lopás. Ja és maximum csak egy Döbrögi, de már messzebb nem jutunk. Sem szellemi szabadság, sem egyetem, sem nyílt világkép, sem felelős társadalom… Csak a rövid póráz, feudális függőség, meg a láncon tartott újnyilasok, akikkel rögtön el lehet hallgattatni akit csak kell.

Persze Mussolini is kirángatta a déli tartományokat a feudalizmusból, volt azért perspektíva, de hát annak a sztorinak sem lett jó vége - hacsak a fejjel lefelé lógást nem tekintjük annak.

Szóval idén nem nagyon lesz Márai, csak Trianon 100 némi Wass Alberttel.

Ennél pontosabb képpel nem is búcsúztathatnánk az újkori demokráciát, azt, amit ez a banda 98-ban kezdett ellopni, összeharácsolni magának.

Itt már valódi összefogás és nemzeti büszkeség csak képregényváltozatban lesz maximum, modoroskodó, sokadjára leporolt öntudattal és a kezdőrúgás előtt végigüvöltött Nélküleddel.

Ehhez sem kell olvasni, csakúgy, mint a fogcsikorgatóan kierőszakolt ispánsághoz - valódi bölcs király nélkül. De legalább itt vannak a bőrdzsekis Lenin-fiúk nekünk.

Na istenisten.

[csacskamacskamocska]

A gyász

Elveszíteni egy barátságot, azt mondja a pszichológia, ugyanakkora, sőt, talán jobban megterhelő, mint egy párkapcsolati szakítás. Talán azért, mert ezek a veszteségek ritkán lezártak. A barátok csak szétfejlődnek, új kapcsolatokat alakítanak ki, új hobbijuk lesz, vagy más életszakaszba kerülnek. Eltávolodnak, kimaradoznak, végül eltűnnek az életünkből. Akkor is, ha mi még ragaszkodnánk, mert bennünk semmi sem változott.

Hazugok vagyunk. A párkapcsolatok nem engedik meg a hazugságot, hamar lebukik az ember és a napi együttlétben hamar kiütéseket kap az irritációtól, ha már nem szereti, nem bírja a másikat, ha már az is zavarja hogy a másik levegőt vesz. Egy nap mindenki tudja, hogy vége. A barátságok nagyobb terhet bírnak nagyobb toleranciát, több ki nem mondott dolgot. Mert leválogathatjuk, hogy ezt vagy azt szeretem benned, amarról meg ne beszéljünk abban a kis időben amikor kontaktálunk. Nem akkor mondjuk el a problémákat amikor nem bírjuk tovább, hanem akkor, amikor alkalmasnak tűnik. Nagyon őszintének hisszük magunkat, de valójában picit hazugok vagyunk, hogy megőrizzük a másik barátságát. A párkapcsolatban muszáj teljesen őszintének lenni, mert egy kapcsolatnak nem lehet „köd fala, vára”. Tudod, hogy holnap is bennehagyja a vajazókést a vajban, ha nem szólsz.

Ne beszéljünk a kevert dolgokról. Mindig is igyekeztem szétválogatni, de nem mindig sikerült. Talán sosem.

Szóval a gyász fázisai, bármilyen dolog végén: Tagadás (nem, nincs még vége, majd folytatjuk valamikor, ennyi évet nem lehet a kukába dobni, annyi jó dolog volt, stb) Düh (azért de kibaszott geci, mennyi mindent tettem érte, most meg le se szar, kurva anyját, nem is érdemelte meg a figyelmemet, anyja picsáját, kinek képzeli magát, és amúgy is hogy néz már ki?) Alkudozás (nem lettem kidobva, tulajdonképpen én akartam így, ha jobban belegondolok. Nekem volt igazam. De talán, ha ezt vagy azt máshogy mondom, máshogy csinálom, akkor máshogy lett volna.) Depresszió (nem lesz ilyen többet. Tudom, hogy sokféle lehet még, de ilyen már nem lesz. Talán nem is vagyok alkalmas. Vagy nem is jár nekem. Sokat beletettem és teljesen értelmetlenül, mert ez a vége mindig. Fájdalom.) Elfogadás (az életünk tényleg megy tovább, és bár valóban nem lesz ugyanolyan, de lesz más. Más barát, más kapcsolat. Lehet, hogy még nincs, de a világ tele van barátságra és kapcsolatra vágyó emberekkel. Jó volt megtapasztalni, megtanulni azt ami volt. Már csak emlék.) Ezek nem egymás után következek, hanem folyamatosan vannak jelen, váltják egymás óráról órára, inkább csak a mennyisége, súlya lesz jelentősebb egy-egy résznek egy fázisban.

Azt mondják, annyi idő a gyász, hónapokban számolva, amennyi idő a kapcsolat volt években. Én nagyon remélem, hogy nem, mert az durva lenne. Talán a düh részbe tartozik, amikor szeretnéd, ha a veszteség a másiknak is fájna, de a lelked mélyén tudod, hogy ha fájna, nem szakítottad volna meg a kapcsolatot. Meg, dehogy akarsz olyan kicsinyes geci lenni, aki rosszat, fájdalmat kíván valakinek. Dehogy! Semmivel sem lenne jobb. De valami nyöszörög az ember lelke mélyén, hogy ne lépjenek át rajta. Hullámzik az egész, de végre lehet szelíden beszélni magamban, hozzád. Kérlek, ne beszél velem így! Kérlek, tudnál valahogy kedvesebben? Van rám időd? Van kedved? Lehetne, hogy most te...?

Na mindegy, csak egy sztori, de tényleg azt gondoltam, hogy bírni fogom életem végéig. Mindig hullámozva, mindig változva, alakulva, alakítva. Ennyi idősen már se kötni se elveszíteni nem nagyon szoktak barátságokat. Érettebbnek kéne lennünk. De nem. És az ugyanez lesz életem végéig, az végül halálra rémisztett.

[koltomata]

János

János jó gyerek mindig pontosan a pocsolya közepébe ugrik szépen szaval március 15-én lekaparja a sebet a lábáról. később is maradó hegek nem szereti a nagynénje levendulaszagát, de mindig kap tőle egy ezrest fülig szerelmes Andiba, de sosem tudja meg senki van rajta egy pici túlsúly, nem szeret futni János jó gyerek

János jó barát ugyanannak a csapatnak szurkol, néha meccsre megy a srácokkal mindig vicces, amikor spicces vannak róla mókás sztorik, amin bármikor jó nevetni, ha elmondja valaki rövidujjú ingben szokott jönni kipirosodik az arca, ha valami kínos a számára nehezen udvarol minden hülyeségben benne van János jó barát

János jó kolléga pontos néha hoz egy új ötletet, ezeket elmondja a meetingen szórakoztatóan mondja el, néha mindenki nevet együtt ebédel másokkal, olyankor a cégről beszélnek este is felveszi a telefont, ha sürgős hétvégén is a nyaralás viszont szent. minden évben egyszer János jó kolléga

János jó férj az első nagy szerelmét vette el. holtáiglan péntek este szeretkezik. rövid orál, aztán felül van, végül hátulról egyszer kiverte, miközben Júliára gondolt, de szégyellte magát spórol gyakran vesz virágot. a virágos a sarkon van egyszer tévedésből azt hitte, félrelép a felesége, de pénteken másképp gondolta János jó férj

János jó apa focizik a gyerekkel, néha meccsre is viszi, ha nincs túl későn várja, hogy akkora legyen a gyerek, hogy együtt quadozhassanak nekimegy újra és újra a deriválásnak. régebben ment neki jó, hogy spórolt vicceskedik, amikor a gyerek odaviszi a barátnőjét titokban észreveszi, hogy nem hord melltartót János jó apa János jó halott elmondják róla, hogy jó gyerek, jó barát, jó kolléga, jó férj, jó apa volt a biztosítása minden költséget fedez az autója patika. pöccre indul még mindig az unokája emlékszik, hogy papa vicces volt a dédunokája tudja a keresztnevét János jó halott

[drakvuf]

A Város Királynői 2: Szocreál Four Seasons

Zsuzsi bébiszittert fogad a gyerekek mellé. A nő egy listát készítet, mit kell majd a kölkökkel csinálni.

Szerinte az elvárások átlag felettiek, de a fizetés is az.

A napi teendők mellé vagy öt percig sorolja Zsuzsi mire kell majd figyelnie a nőnek, amikor a gyerekekkel van.

Hogyan kell elpakolni a játékokat színek és kategóriák szerint. Hogyan kell a gyerekekkel játszani, hogyan kell a magánjátszóteret takarítani mielőtt játszanak. Allergia, porszívózás, mosás, stb. Ja és még a kutya is harap.

Nem valami lelkes az új munkaerő, főleg amikor Zsuzsi azt mondja, hogy kamerán fogja figyelni mit csinál.

Az egyetlen pozitív dolog a munkában ez a szépség a lépcsőn.

Paulina és 😍Anna😍 a londoni Fashion Week előtt beugranak egy gyors arcápolásra.

Még mindig a tegnapi balhé a téma. 😍Anna😍 szerint Paulinának ki kellene békülnie Violettával. A nő megfogadja a tanácsot és felhívja a riválisát barátnőjét.

Zsuzsi ebédelni hívja Mamalinát (Paulina anyját). Az idősebb hölgy örül a meghívásnak, de annak nem, ahogy Zsuzsi beszélt a lányával tegnap. Fel is hozza neki, hogy megszólta Paulina ruháját.

Zsuzsi szerint ő igazi barát, mert nem azt mondta, amit a nő hallani akart, hanem amit igazából gondolt. A kamerának megjegyzi, hogy elég tré, hogy az anyját küldte rá Paulina. Mamalina azt tanácsolja neki, hogy kérjen bocsánatot, de Zsuzsi kurvára nem akar, mert szerinte ízléstelenül jelent meg Paulina és elfogult a lányával kapcsolatban.

Mamalina tovább hajtogatja a faszságait, amin Zsuzsi annyira felbassza magát, hogy faképnél hagyja, de legalább a számlát rendezte. Mónika szeretne egy saját bárt nyitni. Magával viszi a fasziját, Dinót, hogy lássa ő is mire veri el a nő a pénzét.

A kamerának elmeséli Mónika, hogy régen egy bárban dolgozott, szóval ismeri a szakmát. Nagyon fontos a lokáció és hogy milyen emberek járnak ide. Dino szerint nem adja a hely, mert 11 után itt már nem lehet muzsikálni. Mónika javasolja, hogy vegyék meg a bár feletti házat is és akkor nincs probléma.

A csávója szerint utána kell járni a szabályzatoknak az önkormányzatnál mielőtt megveszik az épületet. Mónika próbálja beleerőltetni a vásárlásba, de Dinó már 65 millió éve van a szakmában és nem sikerül meggyőznie.

Paulina és Violetta végre egy asztalhoz ülnek a múltkori balhé után.

A nő szerint mindketten hibáztak, de ideje kibékülniük. Violetta felhozza, hogy a menyecske ruhában megjelenni a szülinapi buliján túlzás volt. Paulina nem gondolja így, szerinte új értelmet nyert a ruha, miután nem lett esküvője. A nő hozzáteszi, hogy nem akarta tönkretenni a szülinapját, amire Violetta egyből rávágja, hogy by the way, sikerült.

Még hetyetyéznek egy sort, aztán bár kibékülnek, de Paulina szerint mindkettőjükben maradt tüske és a barátságuk már nem ugyanolyan, mint régen. Nincs már meg a bizalom. Szomi.

Hazaérve Paulina elmeséli az anyjának, hogy zajlottak a béketárgyalások. Szerinte a nő csak megjátszotta magát. Mamalina is beszámol mi volt Zsuzsival. Teljesen kiakadt, hogy a nő szerint a lánya ízléstelenül jelent meg.

Mindenesetre azért pakolnak a londoni útra.

Zsuzsi otthon a lánya segítségével válogatja ki, miben menjen a divatbemutatóra. Emilia González nem tud hibázni, mert mindegyik ruha undorító.

A nő elárulja nekünk, hogy nagyon nehéz szívvel utazik külföldre, mert nem szívesen hagyja magukra a kölköket. Eközben Laura éppen halálra untatja a fasziját a közös otthonukban.

Divatbemutatót szeretett volna rendezni, de se modellek, se ruhák és még a gyerek se akar összejönni neki. Annyira felbassza magát, hogy azt mondja nem megy Londonba se a többiekkel.

A csávója megijed még a gondolattól is, hogy itt marad a nyakán és rábeszéli, hogy menjen, mert jót fog tenni neki a kiruccanás. Szerencséjére sikerült elzavarnia Laurát otthonról.

Végre a reptéren vagyunk. Mónika és Zsuzsi a VIP váróban fogadja Laurát.

Remélik, hogy Paulina nem esküvői ruhában fog jönni. Megidézik az ördögöt, mert betoppan Mamalina a lányával. Egyből kezdődik a csipkelődés. Zsuzsi nem bírja ki, hogy ne tegyen megjegyzést arra, hogy Paulina ráeresztette az anyját ma.

Laura szerint Zsuzsi horoszkópja skorpió lehet, mert nem bírja ki, hogy ne szúrjon oda mindenkinek.

Vágás után már Londonban is vagyunk és a Paulináknak nem tetszik a szállás. Szerintük szocreálos.

Mamalina szerint ő nem ilyen helyre hozta volna őket, mert ha kimozdul az ember, akkor luxibb körülmények közé kell menjen.

Elfogyasztják a welcome drinket és mindenki megköszöni a meghívást és a szállást is Zsuzsinak. Kivéve persze Paulina és Mamalina, akik tovább fanyalognak.

Ezután shoppingolni indulnak és két csoportra szakad a társaság. Laura, Zsuzsi és Violetta a Versacebe mennek, mert nekik a csóróbb helyek is megfelelnek, míg a többiek valami extrább üzletet keresnek.

A csóró csajok egyből elkezdik kibeszélni Paulináékat. Zsuzsi nehezményezi még mindig, hogy korábban ráeresztette Mamalinát. Mónika felhozza, hogy a szállás miatt is vonyítottak.

Este elugranak vacsorázni. Zsuzsi szerint nagyon jó helyre hozta a királynőket, de Mamalina és a lánya már megint elégedetlen. Szerintük itt csak virslit és csízburgert lehet kapni. 😍Anna😍 szerint van még vérhas és kolera is az étlapon. Zsuzsi bedobja a nagy kérdést: mindenkinek tetszik a szállás? Paulina nem bírja ki, hogy ne mondja el, hogy amikor Londonban van, akkor a Four Seasonsben szokott megszállni.

Zsuzsi felajánlja, hogy foglal neki szállást a hotelben, ha szeretné és látványos kamu telefonálásba kezd. Paulina szerint imád hisztériázni a nő és kéne neki egy faszi. Mamalina szerint neki ez jelenti a színvonalat. Zsuzsi szerint a konfliktus forrása, hogy Paulina beleszületett a jólétbe, ők meg megdolgoztak érte.

Paulina szót kér és újra elmondja, hogy ők Londonban csak ötcsillagos szállodákban szállnak meg. Zsuzsi azt mondja, azért nem költött sokat a szállásra, mert két gyereke van és a feles pénzét inkább befekteti. Aztán megint előadja, hogy az a gond, hogy ő megdolgozott a vagyonáért Paulina meg beleszületett.

😍Anna😍 eközben a legfrissebb Nagy Ő hogyvoltot olvassa a telefonján (korábban forgatták a műsort).

"Nem hiszitek el mibe van ez a Zoli már megint." Zsuzsi úgy érzi még egyet bele kell rúgnia Paulinába és hangosan elkezd arról beszélni, hogy reméli mindenki megfelelő ruhában jön majd a holnapi divatbemutatóra.

Azért remélem lesznek ennél komolyabb konfliktusok. Egyelőre a Kőgazdag Fiatalok erősebb műsor volt.

Köszönet a Mamalina névért @3mmetnek. Megkönnyítette a dolgomat.

[nitta86]

Nőkkel ismerkedni nőként

Szóval ez az a téma, amiben úgy vagyok tök új, hogy már voltak barátnőim. A probléma az, hogy régebben ott volt a BDSM közösség és azon belül a mi saját szűkebb közösségünk, és ott inkább engem szedtek fel más nők, akik többnyire domináns beállítottságúak voltak. Még ennél is korábban volt, hogy kellett kezdeményeznem, de az kb. egy „szia, tetszik az adatlapod” volt, utána már kis túlzással minden haladt a maga útján. És most ott vagyok, hogy a BDSM már szinte egyáltalán nem érdekel, a baráti társaságunk eléggé szétesett, ki külföldre ment, kinek gyereke született stb.

Szóval itt vagyok már viszonylag vanillán, de még eléggé polin, és időnként ismerkednék nőkkel. Még tavasszal felregisztráltam Okcupidra és őszintén kiírtam a polistátuszomat és hogy férjem van, és pozitív csalódás, mert vannak fent poli és biszex nők még rajtam kívül is. Igazából jó élmény volt, ha nem is lett egyelőre másik partnerem. De csomó mindenre nem számítottam. Azt hogy én is kezdeményezhetek, azt eleinte nagyon élveztem és lelkesen írtam a leveleket, nem is csak azoknak akikkel match-em lett, hanem másoknak is, mert az Okcupid engedi. Az első meglepetés az volt, hogy itt milyen gyorsan tiltottak le az első levél után, ha nem volt match, de néhány esetben még akkor is, ha volt, pedig mindenkinek udvarias, nem nyomulós levelet írtam. Azért ezután jobban megértem, hogy miért annyira frusztráltak sokszor a férfiak heteró ismerkedésnél, mert visszautasítás tényleg bőven van és rosszul tud esni. De ettől még mindig ők jártak jobban, mert ők a randizási fázisban nincsenek fizikailag veszélyben, előtte meg nem kapnak bunkó szexuális tartalmú leveleket.  És igen, most elérkeztünk oda, hogy nőkkel ismerkedésnél ez nagyon nagy előny, hogy nem kell ettől félni, senkitől se kaptam fotót a nemiszervéről, és sértő vagy szexuális tartalmú levelet se, és mindenki nagyon udvarias volt, kivéve mikor nem írtak vissza soha többé.

Szóval sok szempontból jobb és nyugodtabb élmény volt, mint férfiakkal ismerkedni, bár igazából abból nekem csak BDSM-es tapasztalatom van, ami megint más. Na de a nehézségek. Az első az, hogy mikor legutoljára neten ismerkedtem másodéves egyetemista voltam és arról írtunk egymásnak ki hol bulizott, most viszont későharmincas nőként későharmincas nőkkel ismerkedtem és arról írtunk ki mit olvasott, ki mit sportol, és ki mennyire szereti a természetet. De hát nem baj, ezek remek témák, viszont az a baj, hogy ez nagyon sokszor átment versengésbe, hogy ki olvasott szépirodalmibb könyveket és kinek vannak jobb sporteredményei és ki védi jobban a környezetet. És ez kiábrándító és fárasztó. De néhány esetben túljutottunk ezen is, sikerült társalgást létrehoznunk, nem csak műveltségi vetélkedőt, akkor ott a következő akadály, kéne randizni. És itt jön az, amiben én is fejlődhetnék. Ez senkinek se a hibája, ez a női szocializáció, mindnyájan heteró közegből jövünk, és ott sokszor leszidták azokat a lányokat, akik túl határozottak és kezdeményezőek voltak, hogy így nem fognak kelleni a fiúknak. Emiatt sokan csak ülnek és várják az udvarlást. És képes vagyok randira hívni másokat, még úgy is, hogy félek a visszautasítástól, de legalább azt egyeztetni akartam a legtöbb esetben, hogy hova menjünk, mihez lenne kedve. És itt az a gond, hogy csak két esetben lesz belőle valami, vagy ha én kitalálok egy konkrét helyszínt, időpontot stb. max a másik azt mondja hogy nem jó, vagy ha olyasvalakivel ismerkedem, aki leszbikus vagy tapasztaltabb biszexuális és nem hódítást vár, ezért normálisan lehet vele egyeztetni randihelyszínt. Minden más esetben soha nem fogunk randizni.

Egyébként összejött pár randi nagyon nehezen. Bár az lett a vége általában, hogy lazább vagy szorosabb haverok lettünk, azért így is jó volt. Most épp nem tudom, hogy szeretnék-e épp ismerkedni, de ha majd újból fogok, akkor készülnöm kell randi helyszínekkel, mert ebben is gyakorlatlan vagyok sajnos. Biztos hogy összegyűjtök majd ismerősöktől pár árban átlagos, LMBT barát vagy kellően nagyvárosi beülős helyet. Randira is alkalmas sétahelyszíneim vannak már és azokban bíztam is, de annak meg az lett a vége, hogy március legelején kerülgettük az olvadt hólét, miközben lassan ránk sötétedett, szóval azt is be kell még látnom, hogy mikor ne tervezzek sétálós randit. És az is jó kérdés, hogy akik a heteró kapcsolataik alapján hódítást szeretnének azok mire vágynak és vajon meg tudom, akarom-e ezt nekik adni. Lehet, hogy nem, de lehet, hogy csak pár apró gesztus kell nekik és akkor igen.

És akkor még ott van az a probléma, hogy hogyan ne lelkizzünk mindenről túl korán. Mármint nem feltétlenül jó rögtön az első randin egymás gyerekkori traumáiról beszélgetni. Mármint lehet jó, de sokszor korai. És azt vettem észre, hogy a leszbikus nőknek az egyik kedvenc, leggyakoribb témájuk, hogy milyen volt a coming outod, milyen a viszonyod a szüleiddel. És ilyenkor szokott kiderülni az, hogy nem beszélek a szüleimmel, meg sokszor a BDSM múltam is, pedig nem ezzel akarom kezdeni, meg nem szeretnék rögtön lestresszelni valakit. De az is nehéz, amikor ők elmesélik a coming outjukat és hogy a szüleik milyen bántó megjegyzést tettek akkor és azóta, mert én együtt érzek veled és köszönöm a bizalmat, de ma találkoztunk először, azt se tudom, hogyan szereted ha vígasztalnak. Szóval néha ó jaj, és itt is rá kell jöjjek még hogy hogyan lehet udvariasan jelezni, hogy ez érdekel, de lehet később menjünk bele a részletekbe. Mindenesetre teljesen máshogy problémás, mint a szokásos, ami az érzelmileg elérhetetlen férfiakkal randizás.

[shaiyrart]

Remélem, egyszer majd találkozunk.

A lelkünk is, az égben várok. Mert tudom, milyen szeretni, emlékszem már, a legjobb barátomat ismerni, tudni, milyen, érezni az érzései mélységét, ahogyan a világra néz. Vajon érted, ki vagy és érthetlek még? Tudom, hogy félek emlékezni a szavadra, ha szép.

De mégis, régen úgy tudtunk szeretni, félelemtől nem béklyózva érezni, nyíltan a lelkemet mutatni, a lélek ereje letaglóz, és akkor még ez értékes volt. A szeretetnek ereje volt és mindenen áthatolt. A fájdalom is élt, és örökké tette az érzést. Teljen el akármennyi idő, a barátom vagy. Mert csak a barátomat szerethetem igazán. Csak a barátomat ismerhetem mélyen, vele ülünk a csillagok alatt, ahogy megfejtjük a jövőt, mielőtt megvitatnánk a múltat. Rég éreztem ennyi szeretetet, pedig az égvilágon semmit nem kérek. Bár gyakrabban szeretnék még így, de az emberek mostanában egymásnak nem értékesek: találkoznak és elválnak, kizárólagos tranzakciókban adnak, és ki kell tartanom, hogy megtartsam és méllyé tegyem a barátságot, ha az felemel és megtart. Szeretném tudni, ki vagy. A szeretet előbb benövi a lelked, és csak aztán virágzik. És hiszem, hogy a lelked körülöleli az enyém, ahogyan én beteljesítem a tiéd.

És emlékszem egy régi szövetségre, minden bánattól levetkőzve. Ilyen lenne szövetséget kötni, ilyen lenne számítani valakire? Nosztalgikusan új félelem van a lelkemben. Hiszen soha, senki nincsen ott, ha kell. Csak az a barát, aki melletted van, ha mindenki más megvetne. Csak az, aki látja, hogy a virágok a szívedben a szeretettől kelnek életre, s különleges virágot nevel a lelkedben. Legyen ott az az ember, ha rossz nap ér, ha fájdalmad felemészt, legyen napsugár benned a szép, amit a szeretet nyújt feléd.

Hadd mondjam többször, hogy hálás vagyok, hogy vagy nekem.

[nagyoncringe]

új barát.

[half1house]

Schwyz kanton, Lauerzersee ès Luzerni tó környéke, valamint egy új barát

[habkeinb0ck]

Legyen házatok!

Egy barát-és kolléganőmé. Ezt sajnos nem tudták magukkal hozni az új világba

[turisz]

minden tiszteletem az operátoroké

Az egyik wcben felírt: josi barát szopja csacsi faszát felirat mellett ez az új kedvencem

[csacskamacskamocska]

Mert nincsenek barátai

Egyszer egy ismerősöm, aki állandóan az exét supportálta, a kérdésemre, hogy miért teszi, hiszen a nőnek van férje, vannak felnőtt, családos gyerekei, miért ő az akit ugráltat, azt válaszolta, hogy mert szegénynek nincsenek barátai. De hát vannak, látható, hogy vannak, olyan rekaciókat kap FBn amiből nyilvánvaló, hogy az közeli ismeretség, barátság. Azok nem olyan barátok! Oké. Amúgy nem az én dolgom. Van egy véleményem a meg nem dolgozott szakításokról meg a könnyen szerzett lovagi érdemekről is, de amúgy nem az én dolgom, pláne a faszom fog veszekedni amikor a másik ellenáll annak, hogy más oldalról is megnézzen valamit. A legjobb barát ex nehezen megfogható módon, de kárt okoz az új kapcsolatban mindkét félnek.

Le is szarnám én ezt a régi történetet, ha a barátnőm sztorijában nem került volna elő egy hasonló. A barátnőm nulla féltékenységet képes érezni, hihetetlenül egészségesen kezeli a kapcsolatait, a konfliktusokat kapcsolaton belül igyekszik megoldani. Nem gyanakszik, nem korlátoz, nem feltételez rosszat. Nem azért mert hülye vagy naiv, hanem mert nem terheli magát ilyesmivel. Így lehetett, hogy a válása után 2 hónappal a férje már össze is jött a kolléganőjével és egy éven belül gyerekük is lett. – Te, nem lehet, hogy ezek már nézegették egymást korábban is vagy akár viszonyuk is volt? – kérdeztem tőle. – De, lehet – válaszolta és megvonta a vállát. Én ettől biztos megőrülnék, hogy raktam bele a kapcsolatba az időt meg az energiát, akartam javítani, megbeszélni, stb, stb és kiderül, hogy a társam már rég másfelé leli az örömét és hiába csináltam mindent. Jó, nem őrülnék meg, de kéne idő amíg feldolgozom és amíg lejövök az érzésről, hogy a jó kurva anyját. Nade nem is erről a csávóról van szó, hanem a következőről. Hogy annak is van egy ilyen supportált exe. És a dolog már a nem féltékenykedő, nem irigykerdő barátnőmet is zavarja. Mert ő kér valamit (lécci, szereld fel, lécci vedd meg, lécci intézd el), akkor vár és vár és vár. Az ex szól, hogy jaaaaaj, nem tudom ezt megcsinálni, nem tudom azt megcsinálni, jaaaj, nem vinnél el a világ végére, nincs autóm nincs jogsim jaaaaj mit csináljak és a pasi ugrik és felszerel és beszerez és megjavít és hajnalok hajnalán elindul és elviszi két napra elintézni az ex ügyeit, akivel amúgy ő szakított. Nincs semmi romantikus vonal, nincs semmi szex, csak a lovag, aki segít, a jóember aki jóban van az exével, a könnye beszerezhető hála és elismerés van. Szerintem. Én abban is biztos vagyok, hogy akire otthon lehet számítani, akire nem kell várni, aki otthon is lovag és jó ember és férfi, azt egy nő örömmel nézi, ha másnak is segít, mert büszkeséggel tölti el a dolog. Ez a fantasztikus FÉRFI, ez annyira top, hogy tud adni másnak is. De ami jár az jár. A kapcsolat előnyt kell élvezzen, a partnerem igényei előnyt kell élvezzenek, akár férfi vagyok, akár nő. Mert az nem járja, hogy alátolok a másiknak mindent és ő meg az így nyert energiát máshova viszi. Mert ott van hála. Otthon meg nincs. Mert otthon alap, hogy megcsinálod, ahogy alap, hogy a másik is megcsinál rengeteg mindent. Neked könnyű – mondja a pasi – mert ez meg az... (Csupa olyan dolog amiért a csaj keményen megdolgozott), de szegény ex... hát annak kurva nehéz.

Olyan konfliktusok melegágya ez amiről napokat lehetne beszélni, mert a jéghegy csúcsánál elakad mindenki. Hát miért ne lehetnének barátok az exszel???? Micsoda undorító féltékenység ez! Aki pedig élt meg hasonlót, az hallgat, mert már tudja, hogy nem lehet igaza, mert a valódi mélysége a dolognak nehezen megfogalmazható önmagunk megalázása nélkül. Mert vagy szolgának, megalkuvónak, vagy hülyének, vagy hisztisnek, birtoklónak, féltékenynek fogunk tűnni. És ami a fontos, nem csak exszel és nem csak másneművel van ez a probléma. Hogy viszik ki az időt, energiát figyelmet szeretetet a kapcsolatból, hogy valahol máshol elismerést szerezzenek, mert az valahogy értékesebb, mint az otthoni. Gyerek lovagok ezek az emberek. Tulajdonképpen önzők a maguk gyerekes módján. És semmit sem értenek vagy akarnak érteni, amikor elhagyják őket. Amúgy, valójában arról akartam írni, hogy mit takar az, hogy valakinek nincsenek barátai. Miért nincsenek, és miféle ütőkártya ez a mondat. De nem az akart ma megíródni.

[innekveled]

Nem voltunk már kapcsolatban, de nem is voltam egyedülálló. Tiéd volt minden gondolatom elalvás előtt és még reggel is, ébredés után. Gyakran gondoltam rád napközben és hagytam, hogy a gondolataim eluralkodjanak rajtam. Sokáig alkottam ötleteket, történeteket és boldog végről álmodoztam. Természetesen te voltál a főszereplő. A herceg akinek meg kellett volna mentenie. Vicces, nem? Hogyan kérhetném, hogy ment sem, amikor még magadat sem tudtad megmenteni. De, bizonyos értelemben segítettél. Annyi mindent megmutattál… Neked köszönhetően megismertem magam. Felfedeztem, hogy egyáltalán nincsenek határaim. Hogy csak a fejemben teremtem őket, nincs semmi, amit ne tudnék kezelni.. Csak akarni kell! Nem voltam egyedülálló, mert bár lehet, hogy nem is tudtad, a puszta létezésed befolyásolta a döntéseimet. Azt, hogy sokáig nem tudtuk teljesen befejezni, hogy folyton reményt adtál valamiben, amiben sosem hittél. Nem tudtam megmozdulni, mert reménykedtem. Ez tönkre tett, de még mindig hittem, hogyha várok minden rendben lesz, te jössz és együtt leszünk. Nem tudtam elmenni és feladni, mert te voltál az egyetlen, amit akartam. Szinte minden álmomat eldobtam. Olyasmit kerestem ami még mindig hiányzik. Meg voltam győződve róla, hogy te vagy az… Ma már tudom, hogy tévedtem. Ez a szabadság volt, amit elvettél tőlem. Hiányzott nekem. Azok a szárnyak, amelyek beszorultak egy ketrecbe és azok az álmok, amelyek valahol belül sikoltoztak velem, hogy elfelejtettem őket. De ma újra egyedülálló vagyok. Mert feladtam.. A reményt a pokolba küldtem és nem akarom visszakapni. Ő egy hamis barát. Itt állok és úgy érzem repülnöm kell. Érzem, hogy akarok és fogok is! Meg akarom ismerni a világot. Határozatlan időre elmegyek, majd visszajövök. Itt akarok hagyni mindent. Nem akarok elfutni vagy felejteni, csak elölről kezdeni. El akarom kezdeni építeni az új énem.. Egy ember, akire egyszer büszke lehetek. Aki minden álmot valóra vált és aki nyitott lesz mindenre, de soha többé nem engedi meg senkinek, hogy az álom útjába álljon. Ma egyedül állok itt. A kezemben van az életem, úgy érzem, hogy mindent megtehetek, mert semmi és senki nem tart vissza. És ez.. egy csodálatos érzés!

[egy-lany-blogja]

Idővel az ember megérti, mi a különbség a között, hogy tartasz egy kezet, vagy leláncolsz egy lelket..

És megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel…

és hogyha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy…

és megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret…

és elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel…

és megtanulod az utakat a mára és a mostra építeni, mert a holnap nem garantálja a terveidet…

a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat fele úton…

és idővel megtanuljuk, hogy a nagyon sok is, az életet adó meleg is égethet és elszenesíthet…

Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet és díszítgetni a saját lelkedet ahelyett, hogy mástól várod hogy virágot hozzon…..

és tanuld meg, hogy tényleg el tudod viselni, hogy tényleg van erőd, és tényleg értékes vagy…

és az ember csak tanul és tanul…

és idővel megtanulod, hogy ha csak azért maradsz valakivel, mert gazdag jövőt ígér, előbb-utóbb visszatérsz a múltba…

Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad hibáiddal és nem akar megváltoztatni…

de ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, idővel majd nem akarod látni…

Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés és harcolnod kell érte, mert másként körülvesznek a nem igazak…

Idővel megtanulod, hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt, akit meg akartál sérteni…

megtanulod, hogy mindenki mondhatja “sajnálom”, de megbocsájtani csak a nagy lelkek tudnak…

megtanulod, hogy ha megsértettél egy barátot, valószínűleg soha többet nem lesz úgy, mint régen…

Megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal, de eljön az idő, amikor hiányozni kezd a régi…

Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető…

Megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb sokszorosan visszakapod…

megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a reméltté…

és megtanulod, hogy a ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap…

és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek…

Idővel megtanulod, hogy ha megbocsájtással próbálkozol, vagy bocsánatkéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, ha szükséged van, hogy barát szeretnél lenni… egy sír fölött haszontalan…

Megtanulod ezt mind, de csak idővel…

[fuckinglove666]

Mi...

Amikor 2021.07.12.én megismertelek, Ő már az életem része volt, azt hittem szerelmes vagyok belé. Első talalkozásunkkor hazahoztál, mert vittem fel még cuccokat, aztán, hogy ne kelljen annyit kocsikáznod aznap, Nálad aludtam, amikor felkeltem Te nem voltál a szobádban, ellenben egy tálcán ott pihent a nekem szánt reggeli, Tőled. Nem ettem belőle, mert új helyen nem szoktam enni, ennek ellenére jól esett a szándék is. Aznap, mielőtt elaludtunk, mindent elmeséltem az életemből, mindent, amit fájt. Te megsajnáltál, majd belém szerettél. Én pedig ott voltam neked, mint barát, te ezt elfogadtad, majd szép lassan a legjob barátommá váltál. Minden nehéz döntésben, minden jó pillanatban, Te ott voltál nekem. Én közben próbáltam Rajta túl lépni, aztán idővel, mikor minden reggelem Veled kezdődött, és minden éjjelem Veled záródott, rájöttem, hogy én is Beléd szerettem, idővel több lett köztünk, én nem mertem bevallani még magamnak sem, hogy többet érzek irántad, mert féltem, hogy mi van, ha nem működnénk, nem menne, és elveszítenélek. Erre pedig még gondolni se mertem. Aztán egy nap több lett köztünk, mint barátság, de én nem mertem kimondani, hogy együtt, mert még mindig féltem. Aztán egy nap úgy ébredtem fel Melletted, hogy nekem ez nem megy. Meguntalak. Unalmasak voltak a napjaink, már nem csináltunk egymás mellett semmit, tényleg csak léteztünk. Nekem ez nem tetszett, véget szerettem volna vetni neki, Te pedig hazaköltöztél. Nekem ez jól jött, mert nem kellett megmondanom, hogy nekem ez ennyi volt. Eltelt 1 hónap, mióta elmentél, én új embereket ismertem meg, amit neked elmeséltem, gondolván, hogy barátok maradtunk. Neked ez nem tetszett, beláttam, hogy hibáztam, abban az 1 hónapban én rájöttem arra, hogy szerelmes vagyok beléd, hogy nekem minden, amit keresek valakiben, az Benned megvan. Te elutasítottál. Azóta már sokszor. Én pedig nem értem a mai napig sem azt, hogy valami, ami ennyire erős volt több, mint 1 évig, hogy tudott elmúlni..Persze, hibázunk, mindenki hibázik, mert emberek vagyunk, te is hibáztál, én is, és mindenki más is. Benned mégis valahogy elmúlt minden, amit irántam éreztél. Neked hála és a Mi kis történetünknek, több dologra is rájöttem, az egyik például az, hogy "aminek eleje van, annak vége is szakad majd" legyen szó barátságról, vagy szerelemről. A másik pedig az, hogyha valaki a barátom, soha ne akarjak tőle többet, mert mindkettőt elveszítem. Ami viszont talán a legfontosabb, amit megmutattál nekem Te, akire a világon a legjobban szükségem volt, hogy már nincs szükségem senkire. Elvitted magaddal az összes emlékünket, az összes közös percünket, mindent, amihez együtt közünk volt. Egyre kevesebbet látom már önmagamat is, amióta nem vagy az életem része, de ennek talán így kellett történnie ahhoz, hogy megtanuljam azt, hogy létezik jó ember rossz időben, és csak remélni tudom, hogy idővel, ha elkezdesz új embereket megismerni rájössz arra, hogy neked bizony én voltam AZAZ ember, mert nekem igenis te voltál az, és te mutattad meg nekem, hogy milyen érzés az, ha tényleg szerelmes vagyok, mert 22 év alatt bennem senki nem keltett olyan érzéseket, amilyeneket te. Ha soha többet nem beszélünk, és te is ugyanúgy egy lecke voltál az életemben úgy, mint eddig bárki más, hálás leszek neked az összes emlékünkért, amit együtt átéltünk, és mivel a legjobb barátom is voltál egyben, így lehetetlennek tartom, hogy Téged bármikor is elfelejtselek, de egyet mindenképp megtudok ígérni: Rólad mindig mosolyogva és csillogó szemekkel fogok mesélni, mert habár a jövőmben nem fogsz szerepelni, a szívemben mindig jelen leszel, és így vagy úgy, de mindig is hozzám fogsz tartozni, és egy részem mindig hozzád fog visszahúzni, történjen bármi is. Most, holnap, 5/10 év múlva, Neked bármikor lesz helyed mellettem, mert nekem te vagy AZAZ ember...

Szeretlek, ma, holnap, és életem végéig.

[nyuszimotor]

2 jó barát

[angelofghetto]

pizsamás kari-várásra még...

Kicsit keresgéltem a régi VHS kazettáim között. Persze semmivel nem tudom lejátszani, mióta az utolsó masinám mechanikája tönkrement, de arra jó volt, hogy felidézzek még filmeket, amelyek kapcsolódnak karácsonyhoz, de kevésbé agyonjátszottak.

Ajánlom még két listás kedvencemet:

Az Utánunk a tűzözön egy 1996-os opusz, Geena Davis és Samuel L Jackson főszereplésével. Egy kertvárosi feleség és anya súlyos amnézia után kezdett új életet, de egy baleset visszahoz valamit az emlékeiből. A kissé uncsi szirupos karácsonyi klisé hirtelen pörgős akciófilmbe megy át, ahol minden pillanat élet-halál kérdése lehet, és nem tudni, ki a barát, ki az ellenség.

A másik, 2000-ben bemutatott Segítség, apa lettem! című filmet Nicolas Cage és Tea Leoni jegyzi. A keret hasonló, mint a klasszikus James Stewart-os Az élet csodaszép-ben, de itt modern környezetben járunk. Egy búcsúzkodással kezdődik, ahol a fiatal szerelmesek élete kettéválik egy repülőtér utasvárójában. A következő jelenetben főhősünket mint az élet császárát látjuk, aki luxus életet él, de érzelmileg kiüresedett. Vajon mi lett volna, ha abban a váróban nem válnak el a szerelmével, hanem egy átlagos, kissé lepukkant életet élnek három gyerekkel? Ha szabadon választani lehetne, végül melyiket választaná?