anonympeople

[anonympeople]

Vagány Vakvágány 👌

Alig pár tucat ember - a többség helyi bámészkodók, akik azt sem tudták, ki volt József Attila - gyűlt össze a 20. század legnagyobb magyar költőjének temetésén 1937. december 5-én. Amin már megjelenni is gyanús volt a Horthy-rezsim szemében. Olyannyira, hogy még a csendőrséget is kivezényelték.

Hiányoztak mind a hivatalos közélet tekintélyei, mind az irodalom nagyságai. Budapestről csupán egy maroknyi írástudó jött el, akiket a mai zsargonban úgy neveznének, hogy "hazaáruló ballibsik". Akik közé József Attila is tartozott. Küzdőtársak és barátok. Akik végig kitartottak mellette, annak ellenére, hogy a betegsége miatt nem volt könnyű eset. Nagyon nem.

A temetésről Faludy György beszámolója maradt fenn, aki maga is jelen volt.

"Arra gondoltam: mi vagyunk a bolondok, néhányan itt, meg a hatvan vagy nyolcvan ember az országban – mert nincs több –, akik Attila nagyságában hiszünk," írta. "A millióknak van igaza, akik nem hisznek benne. És mit hoz a jövő? Hitlert és cselédeit, akik Attila emlékével együtt minket is elmosnak. Ahogy a többit néztem, úgy sejtettem: ők is valami hasonlót gondolnak."

Eltűnődöm, milyen magányos történelmi pillanat lehetett ez ezeknek a keveseknek. A vihar előtti csend. Nem csak József Attilát temették, de egy egész korszakot. A maga lelkesedéseivel és illúzióival. A reményt, hogy Magyarországon, záros határidőn belül, ha nem is nyugati típusú szabadság és jólét teremthető, de legalább helyes vágányra lehet terelni a dolgokat. Ahol már sínen lehetünk.

Ezzel szemben a vonat bizony kegyetlenül elgázolta József Attilát. Nem csak a valódi vonat, aminek a vezetője nem tehetett semmiről. Hanem az ország vonatja. Amit annak masinisztái végzetes felelőtlenséggel vezettek vakvágányra és siklattak ki.

A vakvágányok országa vagyunk. Akkor is és azóta is. Fertelmes meggyőződéssel tudunk robogni hamis délibábokat kergetve a világ pöcegödrei felé. Habzó szájjal megtagadni mindazt, amit a történelem megtanított nekünk a szabadságról és a szolidaritásról.

Vajon volt ez valaha másként a magyar történelemben? Vajon bármely adott történelmi korszakban nem csupán pár tucat ember értette meg ezeket az értékeket, és cselekedett ezeknek megfelelően? Vajon nem mindig is magányosan és elszigetelten küzdöttek azok, akiket a saját korukban a tömegek kivetettek magukból, mint holdkórost, de akiknek később mindig rendre igaza lett? Akiket vagy teljesen elfelejtettek, vagy, ami még rosszabb, akikből később hamis bálványt faragtak? Akiknek az örökségét kisajátították és a saját szája ízük szerint csócsálták meg a különféle rezsimek és kurzusok? Mint tették, teszik Petőfivel, Adyval és József Attilával.

A temetés végül "simán zajlott le", egészen addig, amíg Horváth Béla, a József Attiláék lapjában, a Szép Szóban gyakran publikáló katolikus költő, fel nem olvasta saját, "valóban lázas hangú" költeményét. Őt a temetés után a csendőrök kéz- és lábbilincsben vitték el "lázítás" gyanújával. Tragikomikus fordulat, hogy a Levegőt! című vers költőjének temetéséről egy verset felolvasó költőtársat vasban hurcoltak el.

Horváth verse így kezdődik:

"Bolond világot oktatott, bolondokat, vagy banditákat,

Okos szívében jajgatott a világ töredelme.

A meggyalázott nemzetért volt homlokán gyalázat

S a csattogó vonat a csontját követelte.

Mert élni nem lehet ily bölcsen és merészen.

Nem bírhat ennyi tisztaságot a gonosz világ,

Harminckét évig állt a földön mennyire készen,

Hát Istenem, most gyógyítgassad csókjaiddal József Attilát!"

Veszélyes lázítás bizony. Bolondoknak nevezni a bolondokat, banditáknak a banditákat. Akik meggyalázták a nemzetet. Veszélyes megírni, hogy József Attilát nem a vonat ölte meg, hanem a gonosz világ, ami nem bírt ennyi tisztaságot. Amiben nem lehet ily bölcsen és merészen élni.

Jelképes az is, hogyan végezte az a kevés kortárs - fehérek közt az európaiak - akik valóban megértették József Attila jelentőségét, és akik vele együtt követeltek levegőt egy egyre áporodottabb levegőjű korban.

"Temetése résztvevőit nem kísérte szerencse," írta Faludy. "Röviddel Attila halála után Remenyik Zsiga kivándorolt az Egyesült Államokba, Ignotus Londonba, Fejtő, Hatvany, Német Andor és én Franciaországba. K. Havas Gézát német SS lőtte le, Mónus Illést a nyilasok gyilkolták meg, és Gáspár Zoltánt, mikor 1945 februárjában kijött egy budai házból és boldogan szétnézett, hogy vége a háborúnak, eltévedt golyó találta homlokon."

József Attilát a mai kurzus se lenyelni, se kiköpni nem tudja. Meg lehet próbálni eltorzítani és cenzúrázni az örökségét, egy NER-konform, fékezett habzású verzióját tanítani középiskolás fokon. Teljesen megtagadni nem lehet. Szobrát nem merték eltávolítani a többivel együtt a Parlament mellől. Bár a teret 44-es állapotában újraálmodók bizonyára legszívesebben szabadultak volna tőle, és helyére egy Wass Albert szobrot emelnének.

Ott ül a rakodóparton, korok múlásának néma tanúja. Mint az ország rossz lelkiismerete. Akkor is ott ül, ha a szabad levegő szerelmesei közül egyre többen vándorolnak el megint. Kényelmetlen emlékeket ébreszt azokban, akik felejtenének. Hogy lehetne másként élni. Hogy szülhetne a szabadság is rendet. Komor tekintetével nézi, csak nézi, hogy úszik el a dinnyehéj, hallgatja sorsába merülten, hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.

(fotó: Both Balázs)

[anonympeople]

Megismertelek és már nem szükék a hétköznapok. Tudom, tudom ez nagyon közhelyes. Mióta megláttalak a pult másik végén állva, ahogy a sokadik rövideddel küzdöttél, azóta nem tudlak elfelejteni.

Szép lassan hétről hétre többször jöttél és egyre többet beszélgettünk.

Nekem ezt nem szabad, nem helyes amit teszek, de mégis annyira boldoggá tesz. Bejövök dolgozni és csak arra várok mikor lépsz be az ajtón, ha elmész pedig arra, hogy mikor jutok eszedbe.

Ma voltál bent, de már nem olyan voltál mint ezelőtt. Kedvtelen és zárkózott… Három napja nem válaszolsz az üzeneteimre és olyan mintha egy pici részemet most elszakítanák tőlem.

Ismerős érzés mert estem már át szakításom. Együtt sem vagyunk, még barátoknak sem nevezném magunkat, csak két idegen. Mégis most a legnagyobb fájdalmat okozod nekem te kedves idegen…

[anonympeople]

Mesélek neked

Ezt még neked címzem, talán ez az utolsó. Engedd meg, hogy elmeséljem… Emlékszel mennyire mély volt a szerelem amit irántad éreztem? Tudod amikor beteg voltál és bekapcsoltam a kedvenc meséd, főztem neked teát. Amikor sétáltam 4 kilómétert azért, hogy aztán hazakísérhesselek ugyan azon az útvonalon. Amikor fent maradtam éjszaka mert folyton rémálmaid voltak és ha felkelsz én ott legyek. Amikor megannyi dolgot tettem, hogy a lelked teljes legyen. Hogy másnak addhasd oda… Most 19 hónap után, az elvesztésed után először egy szinte ismeretlen ember mellett 5 percre újra azt éreztem amit melletted akkor ott régen. Boldog voltam és izgatott. Ez semmit sem jelent a jövőmre nézve hisz nem estem szerelembe. De ez egy új kezdet lehet. Bár úgy nézne rám még egyszer valaki ahogyan te néztél. Bár Ő nézne rám úgy…

[anonympeople]

Ma láttam egy idegent. Egy idegent aki nem mosolygott, akinek láttam, hogy nem csillog már a szeme. Kócos volt és egy kopott mintás fekete pulóvert viselt, egy ismerős szöveg állt rajta “…az utolsó szívdobbanásig!”. Összeszorult a gyomrom mikor elolvastam, és kutatni kezdtem az emlékeim között. Nem tartott sok időbe mire rájöttem ennek a pulóvernek a másik fele kinél van. Ki volt az a szerelmes kislány aki a mondat első felét ismételgette “Az első csóktól…” Egy pillanat alatt hasított végig bennem a felismerés… Ismerem ennek az idegennek a hangját, láttam már az önfeledt mosolyát, és azt a csillogó mély barna szempárt. Ismerem a biztonságot nyújtó ölelését a nyugtató szavait, minden rossz és jó szokását, tulajdonságát… Tudom mekkora szeretet van benne, mennyi érzelem és odaadás.

Ugyanakkor tudom mennyi fájdalmat képes okozni. Tudom, hogy döntésképtelen és azt is mennyire könnyen tipor át az emberek lelkén ha kétségbe van esve…. Olyan könnyen adtad fel az álmaid, annyira egyszerű volt befolyásolniuk téged. Bár kitartottál volna, bár akartad volna annyira amennyire én.

[anonympeople]

Egy biztos: hatalmas fát ültetek, és ott csüngök majd rajta. Lenkötélen hintázva vagy felakasztva.

[anonympeople]

Emlékszel még mikor azt mondtad, hogy “te vagy az első és utolsó lány aki mellett merek sírni”…

Igen, én is emlékszem.

Ezt egy éve mondtad.

Azóta már külön utakon járunk. Idegenekké váltunk.

Mégis én vagyok az egyetlen lány akinek most is megmutatod a gyenge oldalad.

Ez csak az enyém…

[anonympeople]

Végülis csak 3 évembe telt, hogy végre diagnosztizáljanak bipoláris zavarral.

[anonympeople]

Ne olyan gyilkost keress,akinek fegyvere van.Hanem olyat,akinek esze.

@dangel-here

[anonympeople]

Hallani akarom ahogy azt mondod sajnálod,ahogy térde rogysz a fájdalomtól. Látni rajtad az elesettséget,. Megszállni a lelked és elvenni mindened ahogyan te tetted . A padlón leszel és én fentről nézem ahogy a könnyeiddel kuzdesz.nem nyúlok érted , most az egyszer, ott hagylak ahol lenned kell.

[anonympeople]

Ha van kedved írj, és beszélgessünk egy jót.

Ha úgy érzed egyedül vagy, írj és én nem hagylak egyedül.

Vagy csak beszélgessünk, mert nincs jobb dolgunk

De tényleg, ha neked is lehet írni, oszt meg és beszelgess azzal aki rád ír.

Bátran

[anonympeople]

Hova lett az egymás iránti tisztelet?

Legalább minimálisan is. Azért írom így, mert mindkét nemnek megvannak a maga sajátosságai, és nem lehet csak az egyiket vagy a másikat hibáztatni. Viszont most egy bizonyos esetről fogok írni, mindenki értelmezze úgy, ahogy esetleg megélte.

Na de! Miért kell szórakozni a másik érzéseivel? Miért nem lehet szimplán megmondani az illetőnek baszd meg, hogy nem akarsz tőle semmit és lezárni az egészet? Félsz attól, hogy nem lesz több játékbabád, akit bármelyik pillanatban szopathatsz, ha éppen kedved támad szórakozni, mert esetleg mások annyira szarnak a fejedre, hogy igazából önmagadra maradsz? Tudod Te milyen az, amikor elhiteted a másikkal, hogy találkozni fogsz vele, ő pedig kivár az utolsó pillanatig, mert valamilyen oknál fogva érzéseket táplál irántad, majd végül az utolsó pillanatban lemondod egy fals indokkal? Valószínűleg fogalmad sincs róla, csak azért, mert azt hiszed komám Te vagy az “alfahím”, aki bármit megtehet, nála van az aduász, amit bármikor és bárhogyan fel tud használni.

De ne aggódj baszd meg, fogsz Te még a fasz másik végén is állni, és ha netalán véletlenül szerelembe esnél egy nőbe, olyan kis aranyos papucsot fog faragni belőled, hogy el fogod veszíteni azt a maradék méltóságodat is, már ha egyáltalán rendelkezel ilyennel. Mert bizony eljön majd az az idő is, mikor egy olyan nővel fogsz találkozni, aki magasabb önbecsüléssel és önbizalommal fog rendelkezni, mint Te, aki azt a bizonyos aduászt kicsalja a kezeid közül. És akkor majd pisloghatsz, mint hal a szatyorban, hogy mi a fasz történik körülötted. Mindenki ellened fordul, mert az egód annyira elvakít, hogy a környezeted is kiábrándul belőled, elveszítesz mindenkit magad körül, senkire sem támaszkodhatsz, és abból az oroszlánból egy ici-pici nyuszika lesz, aki a kegyelemdöfést várja.

Tudod mindenkire visszaszáll, amit okozott. És Te most valaki szívében hatalmas űrt hagytál. Tik-tak, az óra elkezdett ketyegni. És habár mindenki a saját sorsának a kovácsa, SENKINEK nem adatott meg az a lehetőség, hogy más érzéseivel szórakozzon. Még Neked sem, bármennyire is hiszed azt, hogy Te vagy az alfa. Leszel Te még omega is, ne aggódj. És akkor meg fogod érteni. Vagy lehet akkor sem, mert az egód, vagy a tény, hogy azt gondolod Te bármit megtehetsz és visszaélhetsz azzal, ahogy mások éreznek irántad már annyira elvakított, hogy nem tudod beismerni a saját hibáidat.

[anonympeople]

Reblogold, ha rád írhatnak csak úgy beszélgetni.

[anonympeople]

Egy nő akarata pusztító lehet. Vagy te adod meg ami kell neki, vagy megszerzi magának… De attól a pillanattól nem állhat senki és semmi az útjába. Bizonyította, hogy nélküled is eléri amit akar és tovább nincs szüksége Rád!

[anonympeople]

spoiler: aki egyszer megvágta magát újra meg fogja tenni

[anonympeople]

Meguntál

Unod már, és idegesít, ha sokat írok? Ha mindig miattam pittyeg a telefonod? Megértem. De ha többé már nem látod az üzenetem a képernyődön, remélem megérted.

[anonympeople]

Lányok ugyan fújjátok már be a pasitok pulcsiját, mikor egy másik lányra kerül..!

[anonympeople]

A minap rátaláltam egy fiúra tiktokon, és azt éreztem megkell néznem a videóit. Mély és érzelmekkel teli emberről és az Ő gondolatairól van szó… A legtöbb csak másodperces tartalmai egy számára fontos személyről szólnak. Megérintett és gondolkodóba ejtett, viszont amikor megnyitottam a kommenteket elszörnyedtem. Vádolták és szidták, hogy túl reagálja és nem őszinte. Emberek milyen világban élünk, hogy amikor valaki ki meri tárni az érzéseit a világ elé ezzel magát és másokat segítve akkor elítéljük?! Embere válogatja, hogy hogyan dolgozod fel a problémáid de ne tegyünk már úgy mintha bűnt követne el vagy ártana ezzel bárkinek is! Fáj nektek ha valaki végre szavakba önti amit ti magatokban nem tudtok megfogalmazni? Féltek a saját érzéseitektől és mikor jön egy ember aki ki meri mondani helyettetek is akkor ócsároljátok csakhogy sebezhetetlennek tűnjetek… Hova fajul az emberiség?