xmyworldx

[xmyworldx]

Stephen King: Kedvencek temetője, könyvkritika (1983) 

Azok, akik szeretnek olvasni, bizonyára találkoztak már Stephen King nevével. Napjaink egyik legsikeresebb írójáról van szó, akinek több könyvéből is film készült. Most a legsötétebb alkotását, a Kedvencek temetőjét szeretném bemutatni, amely eredetileg egy 80-as években megjelent regény. A könyv nálunk Állattemető néven is megjelent, tehát két címen ismert.

A könyv Dr. Louis Creed-ről, és a családról szól, ami kapcsolatba kerül a természetfelettivel. A család új lakásától nem messze van egy különös, és félelmetes temető, ami egy állattemetőn túl van. Ha valakit oda eltemetnek, akkor az képes visszajönni a halálból. Erre a szomszédban lakó idős ember, Jud hívja fel Louis figyelmét, aki a felesége és a gyermekei tudta nélkül használja a helyet. Amikor ugyanis a család macskája meghal, Louis az ősi temetőbe viszi Jud segítségével, ahonnan az állat másnap visszatér - megváltozva. Később a pedig egy kamion elüti a kisebb gyereket, Gage-et, amitől durvábbá válik a történet...

A könyvben színes negatív hangulattal találkozunk, a regény ugyanis egyszerre sötét, nyomasztó, drámai, és szomorú. Ezek fúziója pedig egy különös hangulatot ad, ami félelmetessé teszik az olvasmányt, és szerintem ez kell egy horror könyvnek. Ugyanis nem attól lesz valami félelmetes, hogy brutális jeleneteket rakunk egymás mellé, hanem attól, ha egy alkotás lélektanilag tudja megfogni az embert. Ez a műben jelen van. A könyv foglalkozik a halál, a gyász témakörével, amelyek önmagában kellemetlen témák. Így felmerül benne, hogy vajon természetes-e a halál?  Ezen felül egy hidegrázós történet is leírásra kerül, hogy valaki miként viseli a halálos betegségét. Érdekesség, hogy az egyik helyen jó definíciót kapunk arra vonatkozóan is, hogy mit jelent a hit. A regény egyik mélypontja az, amely a Creed házaspár kisebbik gyerekének az elveszítését írja le. Louis hátborzongató tette mögött, - amelyről a könyv végén olvashatunk, - végső soron a nagy kétségbeesés, illetve a fokozatosan megbomló elméje áll, amelynek során a férfi egyre jobban egy gonosz, felsőbb hatalom befolyása alá kerül. Az ember makacs természete is jól megmutatkozik a könyv lapjain, hiszen Louis hiába kap figyelmeztetést, nem hátrál meg. A családban egyébként idővel mindenki tudja, hogy baj van. A féleség, a múltjával viaskodó Rachel érzi, hogy valami nincs a helyén, a nagyobbik gyerek pedig, a 6 éves Ellie, álmában kap figyelmeztetést. Külön ki kell emelnem Jud karakterét, aki szerintem jól ki lett dolgozva. Az olvasó nem tudja eldönteni, hogy meg lehet-e benne bízni vagy sem. Végső szándéka talán csak a könyv végén mutatkozik meg, King tehát mesterien írta meg a könyvét. A történet képes a figyelmet fenntartartani annak ellenére is, hogy apró részletekbe menően bontja ki a történetet. Ez utóbbit ugyanis negatívumként lehetne felhozni, de szerintem nem lett a könyv a túlírva, hanem pontosan így lett jó.

A könyvről érdemes tudni, hogy a még a szerzőt is megrémítette, ezért talán nem lepődhetünk meg azon, hogy eredetileg kiadni sem akarta. Ez az információ is jelzi, hogy a mű valóban Stephen King legsötétebb műve ahogyan a bevezetőben írtam. Nem ajánlom tehát olvasára mindenkinek, könnyen lehet, hogy valakinek túl sok lesz a könyv. Mindent összevetve úgy gondolom, hogy a Kedvencek temetője a horror könyvek, és Stephen King örök klasszikusa, amely ma is képes az olvasót a hétk��znapokból kiemelni, és erősebb élményben részesíteni, mint amit a műfajtól elvár.

[xmyworldx]

A testbeszéd, mint művészet

Nemrég volt a Twitteren egy szavazás, ahol arról lehetett dönteni, hogy ha beindítom a blogomat, akkor mi legyen az első téma. A felkínált lehetőségek közül a pszichológia kapta a legtöbb szavazatot, így abban a témakörben szeretnék mozogni a mostani, első bejegyzésben. Azon belül is a testbeszédről lesz szó, amely nagyrészt ismeretlen terület manapság. A témakörről egy átfogó, rövid ismertetőt szeretnék nyújtani az olvasónak.

Általában igyekszünk figyelni arra, hogy mit mondunk másoknak, és arra, hogy ők mit mondanak nekünk. Ez jó, mert a figyelmesség egy pozitív tulajdonság. A kommunikáció azonban többségében nonverbálisan zajlik, vagyis az igazság nem feltétlenül a szavakban keresendő. Testünk azonban elárulja a valódi gondolatainkat, ezért a testbeszéd megismerésére is érdemes figyelmet fordítani. Egy profi hazudozó feltehetően nemcsak mézes-mázos szavakat fog mondani, hanem a testével is igyekszik úgy kommunikálni, hogy elhitesse a másikat. Fel kell azonban tenni a kérdést: a testbeszédet egy ember, aki tapasztalt a témában, teljesen be tudja folyásolni? Igen, de nem örökké. Végül az ő teste is elárulja az igazat, egy ideig azonban képes arra, hogy annak mutassa magát, akinek akarja.

Ezek után lássunk néhány gyakorlati példát:

Az ismerkedési módszereket kereső pasik gyakran kérdezik azt, hogy miből lehet észrevenni, ha egy nőnél esélyük van. Erre az egyik válasz az szokott lenni, hogy a nő mosolya az egyik érdeklődés jelző. Valójában ez nem egy egzakt válasz. Ha ugyanis a nő mosolyog, de nem látszódnak a fogai, az azt jelenti, hogy kínosan érzi magát. Az igazi, szívből jövő mosoly esetében ugyanis a fogak is láthatóvá válnak. Egy másik példa, amikor azt akarjuk jelezni, hogy nem kell tőlünk tartani a másik félnek, a szándékunk békés. Ebben az esetben a tenyér láthatóvá tétele jelzi az ártatlanságot. Az összefont kar viszont szorongást, zárkózottságot jelent, tehát egy állásinterjún nem tanácsos úgy ülni. A testbeszéd értelmezésekor viszont ügyelni kell arra is, hogy a jelekből nehogy valótlanságot olvassunk le. Egy olyan emberről, aki a buszmegállóban télen összefonja a karját, nem szükséges azt feltételezni, hogy félénk, mivel valószínűbb, hogy csak fázik. A legjobb megoldás több jelet is figyelembe venni, amikor egy állapotot meg akarunk határozni.

Összefoglalásként tehát azt lehet mondani, hogy a testnyelv megtanulása hasznos lehet az életünkben, a másokkal való kommunikációban. Főleg azért, mert a megtévesztés világában nem minden szó arany, ami fénylik.