#visszavágás

[frankyoungestein]

ügyes visszavágás, hiszen tök ciki lenne ennyi ember elött elfenekelni a kis hisztist.

[impossibleluminaryinternet]

Tudod mi az, ami igazán szexi? A humorérzék. A kaland íze. Arcpír télen. Csípő, amibe bele lehet markolni. Nyitottság. Magabiztosság. Alázatosság. Jó étvágy. Valaki, aki hallgat az intuíciójára. (...) Egy okos visszavágás. Jelenlét. Gyors észjárás. Egy ártatlannak tűnő hölgy, aki piszkos viccet mesél. (...) Egy nő, aki már felismerte, hogy milyen gyönyörű.

Courtney E. Martin

[gonosznaklennifasza]

*mikor utólag fejben eszembe jut egy frappáns visszavágás a két héttel ezelőtti vitára*

agyam: - internet explorer sebességgel működök

@gonosznaklennifasza

[clouds-are-crying]

-Vissza kellett volna vágnod.

-Nehéz, ha nincs hatalmad.

-Ki mondja, hogy nincs?

-A világ?

-Nos, ne hallgass a világra.

13 reasons why S02xE03

[csacskamacskamocska]

Az foglalkoztatott tegnap

hogy vannak emberek, akik kezdettől önazonosak tudnak lenni. Nem kaméleonkodnak, nem befolyásolja őket jelentősen semmi, nem manipulálhatóak. Mennek az útjukon, tisztában vannak a saját szándékaikkal, a működésükkel és jól és jóra használják magukat. Ezt a hozzáállást meg szoktam érezni embereket és ez nagyon... őőőő... mi is az a szó?... amikor lenyűgöz, tetszik, tiszteletet ébreszt, vonzó, jó értelemben irigylésre méltó... hát nem jut eszembe, de az! Ezt érzem azoknál a nőknél is akik elhajtják a faszba a férfiakat, akik tiszteletlenek velük vagy amikor egyértelmű az elején, hogy ebből nem lesz semmi, a pasi egy geci vagy csak simán nincs kémia. Én meg mit csinálok? Olyan empatikus vagyok, mint egy kedvesnővér és szépen magyarázok, és sok szerencsét kívánok, és bíztatok, és végül én érzem magam rosszul (mert mindig jön egy visszavágás, a frusztráltak mindig bedobnak egy bombát) és még időt is pazaroltam a dologra. Részben ezért is nem társkeresőzöm. Nem tudok máshogy működni, erre meg nekem nincs se időm se nyálam. Van ez a csoport, amibe én is tartozom szerintem, a "mi a baj ezekkel a nőkkel" amiért egyedül vannak. Tegnap egy gyönyörű, tényleg gyönyörű lány tumbliját olvasgattam, akinek amúgy Logan is csapta a szelet. Miért van egyedül? Mert bármilyen szép, egy arrogáns picsa valójában. Talán ezért. De még ezzel együtt is, ő meg a többiek se rosszabbak semmivel azoknál, akik meg kapcsolatban élnek. Az is lehet, hogy mi, akikkel kitudja mi van, mi csak egyféle módon tudunk kapcsolódni. Egyetlen féle dugó van rajtunk. A többieken meg lehet, hogy sokféle. :) Közben én meg nem azt irigylem, hogy másokon mennyiféle dugalj van, hanem azt, hogy van aki azt tudja mondani, hogy "baszki, nem látod, hogy nekem milyen a dugaljam? Nem látod, hogy a te dugvillád nem olyan? Vak vagy? (visszatérva a hatásokra, az ilyen csajok tényleg sikeresebbek mint a magamféle, a te is találsz magadnak konnektort vígasztalással) De valójában nem dugaljak és dugvillák vagyunk, hanem emberek, mindenfélefajta motivációkkal, múlttal, vággyal, önértékeléssel. Próbálom kitalálni, hogy mi akadt el bennem, miért nem tudok más férfi után érdeklődni, miközben nyilvánvaló, hogy Logan nem a párom, nem az "igazi" nem az, aki hozzám való. (hiszen, ha az lenne már ezer éve megtörtént volna). És az eszemmel tudom ezt, de nem értem nem értem nem értem azt, ami bennem van. Egy centijét se. Nevén kéne nevezni a gonoszt. Igen, erre vállalkoztam a mostani terápián. Nézzünk a nyúlüreg mélyére.

[6pisztolyzenekar]

Haiku vagy limerick lesz a visszavágás, ez tartja most lázban az országot.

hír

[troger]

a megbeszélés úgy sikerült, ahogy várható volt

belekaptunk, csapongóvá vált, aztán dolgozni kellett - majd máskor folytatjuk...

arra valahogy kilyukadtunk, hogy elég lenne nekem a heti 35 óra is

és hogy akkor majd megnézeti a könyvelővel, mit ad ki az, ha ugyanazt a pénzt kapom kevesebb óráért

ráhagytam, mert idegesített a sok mellébeszélés meg köntörfalazás, dolgoztam volna inkább - pedig én ezt már kiszámoltam, és nem elég, mert ennyi emelés magától is járna egy év után, tehát az újonnan szerzett képesítésem nincs elismerve

pontosan amire számítottam

azt sikerült megemlítenem, hogy tavaly szeptember óta tartozik 29 órányi munkabérrel, erre hitetlenkedve szabadkozva bocsánatot kért, és negyedszerre is megígérte, hogy rendezni fogjuk

valamivel vissza kellett vágnia - mint mindig, ha neki felróható mulasztás kerül szóba -, és egy olyan oltári nagyot kamuzott be, hogy majdnem felröhögtem

megint egy ilyen hosszas körmondat jött (közben találja ki, hogy mi lesz a vége) arról, hogy milyen visszajelzéseket kapott a kollégáktól

már a márciusi megbeszélésen is úgy éreztem, hogy ezek a névtelen visszajelzések nem léteznek, hanem egyszerűen behazudik egy pár negatívumot, hogy szarul érezzem magam, és azt érezzem, nem vagyok még mindig elég jó, meg kell felelnem, keményebben kell dolgoznom

most csak egyre futotta nagy hirtelen, mégpedig arra, hogy tulajdonképpen visszatérő jelleggel azt hallja, hogy demotivált vagyok

hogy olyan, mintha fejben nem is ott lennék, nem érdekel a munka

bár ez bizonyos szinten igaz, mégsem hiszem, hogy a melósok közül valaki - sőt: többen is, ugye - pont erről panaszkodjon, engem kiemelve

mert van, aki hangosan anyázza a főnököt, amint leteszi a telefont, és egész nap szidja, vagy álló nap hajtogatja, hogy inkább maradt volna otthon egész héten, a másik meg egy órát várat engem az utcán, és nem is ír egy kurva sms-t

de ez nem én vagyok

én már nem baszom fel az agyam, nem szidom a főnököt vagy a céget, csak csinálom, amit mondanak

ha nem mondanak semmit, nem csinálok semmit

szóval igaz, hogy demotivált vagyok - de ezek mondják? valahogy nem életszerű

meg az sem, hogy egymásról panaszkodnának a főnöknek úgy egyáltalán

talán nekem is kéne? ez lenne a visszavágás, hogy én is tegyem bele a magamét, és kezdjek fúrni embereket? én ezt nem akarom

szóóóval... kaptam egy újabb esélyt, hogy kidolgozzam a kis prezentációmat és listába szedjem a megjegyzéseimet, valamint követeléseimet

de amint megvan a jogsi, lépni akarok innen

a munka szervezetlen, trehány, és emiatt gyakran stresszes, a főnök nagyon barátságos álarca mögött pedig egy arrogáns és sunyi ember van

[miafaszlany]

nem is tudom mit hisztek

hogy attól, hogy ők a barátaim ti kevésbé lesztek azok?

hogy attól, hogy ti úgy beszéltek velem mint egy kutyával, nekem ugyanez lesz a visszavágás?

hogy ha dolgozom, akkor azt csak azért csinálom hogy ignoráljalak titeket?

hogy nekem jó így?

mert bevallom őszintén, kurvára nem

sőt, nagyon szarul esik, amit az utóbbi időben leműveltek

és attól, hogy most ilyen toxikusak vagytok, nem magatokhoz láncoltok, hanem eltaszítotok

és most jutottam el oda, hogy leszarom, ha a kövi év szívás lesz, inkább leszek önmagamként magányos, minthogy belekényszerüljek egy szerepbe az elfogadásért cserébe

mert az igazi barátaim elfogadnak úgy, ahogy vagyok

de úgy tűnik ezek nem ti vagytok

szóval köszönöm a szép éveket, de azt hiszem, ennyi voltam nektek

mondjatok rólam, amit akartok, tegyétek tönkre az életemet, már nem izgat, mert az igazi barátaim, a kibaszott őrangyalaim mindig itt lesznek nekem

[egyemberavilagban]

"A szellemes visszavágás olyasvalami, ami huszonnégy órával később jut az ember eszébe. "

Mark Twain

[hangszerelem]

* Én minden bundozásnál visszavágom a bundlábat, mert nem akarom megsérteni a fogólap oldalán a lakkot a bundvégek ledolgozásakor, nem szeretném, hogy a fa zsugorodása miatt a bund lerepessze a lakkot vagy eltolja a szegélyt és összességében szerintem igényesebb így a végeredmény, a bundvájatok végeinek feltöltésére pedig többféle anyag is rendelkezésre áll. Rozsdamentes acélnál a visszavágás nem könnyű feladat az erre kialakított fogóval, kell egy kis plusz kozmetikázás reszelővel is.

* I alway cut back the fret tang end when fretting. I don't want to injure the laquer on the side of the fretboard when filing down the fret ends or wouldn't like if the the fret end would crack the finish or push the binding on the side of the fingerboard. Overall I think it's nicer this way, and there is even a variety of materials that can be used to fill the fret groove end holes. It's never easy to clip back the fret tang end on stainless steel frets, that's why I do some refinement with a file.

#bundláb #bundlábvég #frettang #frettangend #rozsdamentes #stainless #hangszerész #luthier #gitárjavítás #guitarrepair

[nyuszimotor]

Amúgy ez nem lejáratás volna - ezzel csak az derülne ki, hogy szimpatizál a Fidesz ideológiájával

[algebraicvarietyshow]

a képviselőházban demokrata többség volt (ahogy 1955 és 1995 között amúgy végig), a szenátusban talán két év kivételével republikánus többsége, de persze nem filibuster-proof. a költségvetési törvények kompromisszumok voltak így, épp azért szállt el a reagan-évek végére a hiány, mert az adócsökkentésben a republikánus programot követték, de a költségvetési szigorhoz akkor a republikánusok még nem annyira ragaszkodtak - valamennyi visszavágás volt persze a jóléti kiadásokban, de nem olyan jelentős (a katonai kiadások meg elszálltak). de amúgyis a nyolcvanas években ez még nem volt egyértelműen pártvonalak menti polarizáció, voltak konzervatív demokraták, akik hoztak reagannek voksokat cserébe némi engedményért, összességében az adótörvények meg a gazdagoknak kedveztek.

természetesen mindenki utálja bident, reagant meg szerették

[limlom-maci19]

Bármit is mondasz, sosem fogod látni, az egy visszavágás volt az egész világnak

[olletamas]

Szemben a hajnal (novella)

Hajnalban minden más. Égő szemekkel állni az erkélyen, nézni a messzeséget, miközben egy bögre kávét szorongatsz a kezedben, aztán reménykedve elindulni a városba, s közben úgy tenni, mintha dolgozni mennél. Mindezt huszonévesen, miközben több oldalról is iszonyatos nyomás nehezedik a válladra. S mindezek után megpróbálni nem arra gondolni, hogy hátat fordítottál a múltadnak azért, hogy mindezt megtehesd. Hogy szabad lehess. Ez is egy ilyen hajnal volt. Mindössze öt órát aludtam, megint az álmaim gyötörtek, megint a múltam.

Reggel már a buszon ülök. A fejemen fejhallgató, próbálom kizárni a külvilágot s felidézni mit álmodtam az éjjel, de már nem emlékszem rá. Csak azt tudom, hogy szokás szerint megviselt. Hiába vagyok társas lény és igénylem a társaságot. Reggel minden más. Nem vagyok még ébren.

Az egyik megállóban aztán felszáll Lawrence. Ő amerikai irodalmat hallgat és mellette németül tanul, meg német verseket ír, kisebb-nagyobb sikerrel. Felszisszenek amint meglátom, tudom, hogy mellém fog ülni és végül vigyorogva nyújtja a kezét felém. Hát persze, hogy szabad ez a hely. Az út mindössze 10 perc, Lawrence viszont egyfolytában beszél és kérdez. Nem veszi észre magát. – Mi a baj Nemo? – néz rám. – Olyan más vagy ma reggel. Mi bajod? – Én csak… próbálom összeszedni a gondolataim. Nehéz napom lesz ma. – Miért, milyen napod lesz? – kérdezi. Ez hát a vég. Az emberek úgy tudják, tanulni jöttem a városba. A hozzám közelállóknak azt mondtam, azért vagyok itt, hogy újságírást tanuljak és befejezzem a regényt, amit már hat éve írok. Én magam úgy gondolom, ez a hely alkalmas lehet arra, hogy végre megtaláljam önmagam. Legbelül viszont tudom, hogy felejteni akarok. Ezért vagyok itt. Egyszer elmondtam valakinek ugyanezt, és rosszallóan megkérdezte, hogy miért hazudok és miért nem mondom meg az igazat. – Szerinted az emberek tényleg képesek lennének megérteni a helyzetem? Mindig mindent csak félreértenek, és azt hinnék, őrült vagyok – tört ki belőlem. – Miért most nem hiszik azt? – kérdezett vissza. – Kiülsz az erkélyre egy üveg sörrel és egy üres papírral, aztán próbálsz írni valamit, de a végén csak iszol és áhítatosan bámulod a naplementét, aztán a vizsgáidon épp csak átcsúszol. Hajnalban kelsz és alig alszol. Szerinted ez normális? – Ha szerinted ez nem normális, akkor én nem akarok normális lenni – válaszoltam higgadtan, majd otthagytam az illetőt. Persze válaszolhattam volna frappánsabban is, de hát én már csak ilyen vagyok. Egyébként is, a szellemes visszavágás és én sosem jöttünk ki igazán jól. A lényeg, hogy semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy bárkinek is elmondjam mindazt, ami velem történt az évek alatt, arra meg végképp nem vágytam, hogy megértsék a helyzetem.

Leszállok a buszról. Szerda van, ma nincsenek előadásaim, és ilyenkor többnyire az egyetem könyvtárában dolgozom. Vernice, az évfolyamtársam, aki az utóbbi időben igen csak félreérthetetlen jeleket küld felém, most az ajtóban áll és egy csomagot tart a kezében. – Nemo, ne is gyere tovább. Ezt a csomagot el kéne vinned Harvey barátodnak. – Miért, ő nem tud bejönni érte? – kérdezem, talán az indokoltnál jóval ingerültebben. – De hisz tudod, hogy ki lett tiltva innen – néz rám fürkésző tekintettel. – Jaj, tényleg, persze… hová kéne elvinnem? Vernice kacéran rámnéz, majd annyit mond K46, és én tudom mire gondol.

A város szélén van egy K46 nevű hely. Egy klub, ami este hétig zárva tart, addig pedig a Radio46K-nak otthont. A rádió, amit Harvey és a barátai működtetnek. Harvey volt az első ember, akit megismertem a városban. Ő is író volt, bohém forma, aki a barátaival egy helyi underground rádiót működtetett és többek közt ezért is halogatta az írást az utóbbi időben. Kizárólag online és kizárólag igazi underground, nem az, amit a belvárosban csinálnak, mondta egyszer a technikusuk. Észrevettem, hogy Harvey a bejárat mellett áll és nagy átéléssel szívja saját maga által töltött cigarettáját. A lehető legrosszabb cigaretta, amit el tudsz képzelni. Csak azért szívta, mert a dohányban, amit használt, állítólag volt valami más is. – Ezer köszönet, Nemo – mondta Harvey miután átvette a csomagot, majd alaposan megvizsgálta annak csomagolását. Valamiért nem szerettem volna tudni, mi volt benne, pedig a könyvtárból volt. Elvileg. – Na és neked nem kéne most bent lenned az egyetemen? – Dehogy kéne – Harvey eldobta a cigarettát, rátaposott kétszer. – Egyébként is, ilyenkor a B23-as gyökerek tartanak ilyen gyakorlatokat, meg ilyen életmódi tanácsadást. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy megint végighallgassam, hogy nem lesz belőlem semmi, és, hogy amit tanulok, annak semmi értelme. Elég ehhez hasonló okosságot hallottam már. Azt meg végképp el akartam kerülni, hogy találkozzak velük. Hidd el nekem Nemo, ezek fasiszták. Nem értik a művészetet, ezért gyűlölik. És gyűlölnek bennünket is – mondta Harvey a fejét csóválva. – Egyébként nem ma lesz az a slam poetry est a könyvtár kertjében? – De, és megígértem, hogy segítek előkészíteni a terepet, szóval… – Aztán te is legyél ám ott. – Inkább a halál.

A délután viszonylag gyorsan telik, este pedig már a terepet készítjük elő. Úgy tűnik az idő ma sem lesz a barátom. – A színpad többé-kevésbé rendben van. A többiek megoldják az asztalokat és a székeket, te pedig… – lépett mellém Vernice, miközben én a nézőtér körüli fák és bokrok kivilágításával bajlódtam. – Megoldom én is, nem lesz gond. – Hát… rendben – mondta, aztán hirtelen témát váltott. – Olvastam ma egy idézetet, egy amerikai írótól. Valamilyen Doctorow. Úgy szólt: ��Az írás a skizofrénia társadalmilag elfogadott formája.” És ez mennyire igaz, ugye? – Hát igen, szerintem is van benne valami – vetettem oda szórakozottan, de nem igazán értettem mire is akart kilyukadni.

Azt terveztem, hogy lehetőleg még az est elején lelépek, de végül maradtam. A hátizsákomban volt egy üveg sör, kibontottam, leültem egy asztalhoz és belekortyoltam. Körbenéztem. Gyönyörű idő volt, már sötétedett, a könyvtár kertje pedig valami hihetetlen látványt nyújtott így, hogy a fák is ki voltak világítva. Elkezdődött az est, egymás után jöttek a félreérthető és félreérthetetlen, néhol frappáns, de inkább kínos és erőltetett darabok. Aztán egyszer csak fellépett valaki a színpadra és annyit mondott: – A nevem Hailey, a darab címe pedig: Bárcsak itt lennél. Felkaptam a fejem. Egy átlagosnak tűnő, barna hajú, szemüveges lány volt, egy fekete pulóverben. Valaki intett neki, hogy kezdheti, de ő nem kezdett bele. Látszólag ideges volt, a közönség soraiban halk morajlás és elfojtott nevetés hallatszott. Aztán vett egy mély levegőt és belekezdett:

Az idő ellentéte vajon mi lehet? Lehet-e szövetséges, lehet-e olyan, Amilyen az idő nem? Örök, és nem múló. Mert nyomás alatt vagyok, És senki sem érti, hogy Mit értek valójában az alatt, Amikor azt mondom: Bárcsak itt lennél.

Csend volt. A közönség soraiban ekkor valaki elkezdett tapsolni, aztán mindenkinek leesett, hogy ez ennyi volt. A sok eltúlzott és elnyújtott darab mellett eltörpült a lány előadása, mégis, a legjobb volt, ami az este során elhangzott. Talán oda kellett volna mennem hozzá. Talán majd máskor, gondoltam magamban, miközben úton voltam hazafelé. Mintha mindig úton lennék, tűnődtem magam elé.

Este van, ilyenkor a város is együtt él az emberekkel. Hazaérek, az este látottak pedig ihletet adnak, kiülök az erkélyre és írni kezdek. És írok, egészen éjfélig. A fáradtságtól szinte úgy dőlök be az ágyba, a szemeim pedig valósággal leragadnak, én mégis boldogan alszom el és boldogan ébredek öt óra múlva. Felveszek egy pulóvert, főzök egy kávét és még félálomban kisétálok az erkélyre. Megpillantom az égboltot, és ilyenkor nyílnak csak ki a szemeim igazán.

Hajnalban tényleg minden más. Nem nézed az órád, a gondolataid tiszták, tisztábbak mint valaha, és a lelked virágzik, mert valami olyat élsz át, amit semmilyen másik napszak sem képes nyújtani. Csak te vagy, te és a gondolataid – együtt vagy önmagaddal. Ez az egyik legritkább állapot. Hajnal van, és ilyenkor szeretem azt hinni, hogy amit látok, az a világ valódi arca. Szeretem azt hinni, hogy amit napközben látunk, a mindennapok, a társadalmi krach és a rohanó világ, ahol soha semmire sincs idő – csupán egy torz kép, egy fals imitáció, amit mi, emberek hoztunk létre saját magunknak.

/2018/

[your-blood-is-my-drug]

Úgydondolom, hogy most így a félrészeg csalódott énemmel elmondhatom az őszinte véleményem.

Hiába mondod, hogy a külső nem fontos, lehet nem az dominál de ránézel egy emberre és megmondod, hogy szóba akarsz-e állni vele ,vagy nem.

Kedves lányok ha normális pasit akartok, ne BMW-be és hatalmas pénzhegyekbe gondolkozzatok. Ne basszátok ki a picsátok, a semmi melletekkel együtt 13évesen. Bár 13éves még mi a faszt akarok pasizni? Na mindegy, szóval kedves idősebb korosztály; Egy igazi pasi nem a BMW-nél a Merci-nél vagy a duzzadó hitelkártyánál kezdődik. Egy igaz pasi, nem a picsanadrágra fog menni, a melltartóra, a műhajra, ami mellesleg úgy néz ki mint a bálamadzag(jobb esetben) vagy ha igazán szerencsétlen fasz vagy, olyan mint egy borjúkötél. Nem a lapátszempillákra és a vonal szemöldökre. Olyanok vagytok mint a kínai barbiebabák. Csúnyák, drágák és egyszerhasználatosak. Ti nem vagytok nők attól, hogy 18vagy de az ágyad nem tudod megigazítani, nokedlit pedig a kis lapátok miatt a kezeden nem tudsz szaggatni. Bár amúgy sem tudnál. Aztmondod felnőtt nő vagy. Baba azért nem leszel felnőtt nő, hogy betöltötted a 18-at és szopás nélkül beengednek a szórakozó helyre. Nő kurvára nem ettől leszel.

Kedves fiúk. Normális lányt akartok, aki főz mos és szerettiteket. De mellé nektek még kellenek ezek az olcsó, kínai barbiek. Mert a pushupmelltartó, és az alakformálóbugyi sokra képes. Az asszony ne csaljon meg, ne igyon ne bulizzon, de ti ha hazaértek a munkából(ha dolgozol jobb esetben) sör a kézbe, majd irány a kocsma a haverokkal. Mi sose pofázzunk vissza mert ti vagytok az erősebbik nem. Hát elárulom, hogy KURVÁRA NEM. Lehet ti hamarabb megemeltek egy asztalt, vagy egy ajtót hamarabb raktok a helyére. De a gerinc hiányzik belőletek. A lovagiasság, és a becsület. Bármikor megüthetsz egy nőt, de nem vághat vissza? Mivan? Az "erősek" a "gyengék" ellen? Visszavágás nélkül? Akkor most ki a kurva anyád, a gyenge és az erős? De elmondanám kedves kisfiúk, hogy nagyban a ti faszságotok változtatta olyanná a lányokat, amilyennek az előbb leírtam. Legyen jó segge melle fullos feje szép haja, legyen okos, főzzön, csicskuljon be. De minek? Ti ezért mi a faszomat tesztek?

Szánalom, ez az egész generáció...

[algebraicvarietyshow]

oh come on, that’s not true

ez volt a zseniális szijjártó-féle visszavágás!!