#világ vége

[angelofghetto]

mesterséges amortizáció (1. rész)

Az első tanórán elmagyarázták nekünk, hogy is van ez: a divat mesterséges amortizáció. Régen a lányokat alapból varrni tanították, ők készítették a család ruhatárát, ami azt jelentette, hogy volt egy váltás hétköznapi, amit addig hordtak, amíg meg lehetett foltozni, amíg le nem szakadt róluk, meg volt egy ünneplő, amit gondosan kíméltek, abban jártak templomba, esküvőre, keresztelőre, temetésre. Mindenre nagyon vigyáztak, mert kézzel, fáradtságos munkával készültek a darabok, a lányok nagy korukig szőtték, varrták, hímezték a kelengyét, nagy becsben tartották a generációkon át örökölt darabokat is, a nagyik, a dédik, szépanyák keze munkáit, az ősi hímzéseknek akkor még mindenki ismerte a jelentését: védelmeztek, szerencsét hoztak.

A konfekció valahol ott kezdődött, hogy a piacokon, a vásárokban elkezdtek mondjuk férfi ingeket árulni, olyasmit, ami hamar kopik, szakad. Kínáltak kicsit, nagyot, és az vette meg, akire jó volt. A divat lecsorgott az uraságok pompájából amolyan végletekig lebutított változatban, próbálták utánozni a szűkös eszközeikkel a népek. Szétvált a praktikum és a flanc, a ruha "tette" az embert. Faterom mesélte, hogy az ő gyerekkorában még szakmánként öltöztek, odahaza is mást hordott a kovács, a pék, a földműves, a deák. Kicsit talán ebből maradt vissza, amit az amcsi filmekben látni, hogy a nővér nem a kórházban öltözik át műszak előtt, hanem nővérruhában megy be dolgozni.

A varrógép feltalálásával mindez felgyorsult. Az ipari forradalom beszipkázta a női munkaerőt, a divatból ipar lett, híresen nyomorult női (és gyerek) bérekért. Az uraságok még mindig tarthattak saját varrónőt, szabót, mint ahogy házi zeneszerzőt, vagy magán-testőrséget.

A természetes pamut, gyapjú, selyem, len egy idő után már nem tudta fedezni a felhabosított keresletet, a szintetikus alapanyagok megjelenésével elszabadult a pokol. Már nem száz-kétszáz évenként alakult a divat, hanem évtizedenként tört be valami egészen más, hogy a tömegeknek el kelljen dobni a teljes ruhatárukat, hizlalva ezzel azokat a tőkéseket, akik a nyomott bérek, a hosszú munkaidő, a mostoha körülmények és kizsákmányolás profitját fölözték le. De még több profit kellett, már évenként, sőt szezononként új kollekció jött ki, ha szabásban nem is, de legalább színekben, hogy érezze szarul magát az, aki a tavalyit hordja. És itt jött el a fast fashion, de erről később.

Végül kitalálták azt, amit én kifordított reklámnak nevezek. Korábban fizettek azért hogy valaki reklámozzon valamit, egy céget, egy márkát. Valaki zseniálisan kitalálta, hogy mi fizessünk azért, hogy reklámozhatunk, és megjelentek először kicsiben, majd egyre nagyobb méretben a márkák feliratai, hogy kihasználják a népeknek azt a gyarlóságát, hogy (némi extraprofit fejében) azzal hencegjenek egymásnak, mit engedhetnek meg maguknak, lássa ország-világ. És innentől megjelent a hamisítás.

Ha fogalmat akarunk alkotni arról, mennyire megbecsült ez a szakma, gondoljunk Nemecsek papára, aki fillérenként varrja össze az ablak mellett a család szerény megélhetését, vagy gondoljunk a Csak szex és más semmi mozira, ahogy Csányi Sándor figurája ráripakodik a kollégára (aki épp a nadrágját gombostűzi), mint egy kutyára. Vagy jussanak eszünkbe az amcsi filmek: ha valami büdös nagy nyomort akarnak ábrázolni, akkor egy raktárépületet mutatnak, benne mexikói, Puerto Rico-i, vagy ázsiai bevándorlók (főleg nők) görnyednek a varrógépek fölött, a földön patkányok szaladgálnak, és néha bandák lövöldöznek egymásra.

Az emberek túlnyomó többségének halvány elképzelése sincs arról, mi munka van egy elkészült darab mögött, és hogy nem kell távol-keleti gyermekmunkásokig elmenni, ha pofátlan kizsákmányolást akarunk látni, lehet hogy pár utcányira van egy varroda, ahol varrónők sokasága még a tanárok és ápolónők bérénél is jóval kevesebbért rongálja a gerincét, a látását, a hallását lepukkant varrodákban. Legfeljebb mifelénk nem patkányok, hanem csótányok szaladgálnak.

(vége az első résznek)

[art-journal-ltd]

Márai Sándor – Október Emlékszem egy októberre, mikor a német erdőben éltem, tölgyek és vezérigazgatók között, egy szállodában, ahol mindent villanyos erő hajtott, vadásznak öltözött pincérek lesték a ven- dégek óhajait, s Rübezahl, mint régimódi házigazda, minden délután kilépett az erdőből, megállt a szálloda bejáratával szemközt, a napsütötte tisztáson, aggódó pillantással szemlét tartott a pázsit és a felhők között; majd komoran és kissé nevetségesen eltűnt a szarvasetető irányában. Ez az október minden más októbertől különbözött. Fiatal voltam és igényes. A szállodában már fűtöttek. Este a társalgó kandallója előtt ültem, szmokingban és escarpinben, könyvvel kezemben, s úgy éreztem magam, mint lord Byron, mielőtt elment meghalni a görög szabadságért. Abban az időben én is hajlandó lettem volna elindulni és meghalni, esetleg csak egyszerű levélbeli hívásra, valamilyen idegen ügyért, érthetetlen szabadságért. Sejtettem, hogy minden összetartozik. Minden reggel azzal az érzéssel léptem a szállodai szoba ablakához, hogy szerepem van a világban, a feladatom feltűnés nélkül, tapintattal, de kegyetlen következetességgel kell majd elvégeznem. Gyanítottam, hogy sietnem kell, mert nem élek soká; de ezt a távoli, kissé bizonytalan időpontot mindenesetre száz éven túl képzeltem. Óriási fák között éltem, valószínűtlen hegyóriások között, valamilyen sugárzó és illetlen fényűzésben, mely nem illett társadalmi helyzetemhez, nem illett anyagi viszonyaimhoz, de csodálatosan megfelelt igényemnek, mellyel az élet felé fordultam. Mindehhez október volt, kevés köd, kevés napsütés, az életnek az a meleg, kissé színházias félhomálya, mely múlhatatlanul színészkedésre késztet fiatal embereket. Mire az ember hozzáöregszik az évszakokhoz, mintegy kitanulja világításukat, esélyeiket, szépségüket és veszélyeiket, már nem érzi díszletnek a világot. A valóság érdekli, mely olyan más, olyan meglepő s oly független szándékainktól! Ifjúságom e pillanata számára az október egyetlen naplemente volt, tele német irodalommal, általános szabadságvággyal, öntudatlan dandyzmussal, melyben oly nyugodtan és természetesen mozogtam, mint egy színész a színpadon, élete egyik jelentős szerepében. A szálloda nagyon finom volt, s természetesen a hozzávaló október is finom volt, mintha az igazgatóság mindent elkövetne, hogy jó minőségű évszakot nyújtson elkényeztetett vendégeinek. Időnként köd szitált, ahogy illik. A golfmező pázsitja hal ványsárga volt; de senki nem golfozott, mert a németek, s mi, többiek, közép-európai vendégek, nem tudunk golfozni. Ebéd után a szálló bejárata előtt hevertünk, fekvőszékekben, sportszerűen marcona, kötött ingekben, s arcunkat a napfény felé fordítottuk, mely oly gyöngéd volt e hetekben, mint egy öregedő férfi érzése, mellyel egykori vetélytársaira és szerelmeseire gondol. Senki nem akart semmit. Az erdőnek olyan szaga volt, mint egy régi, nemes fából faragott ruhásszekrénynek. A tisztásra néha kilépett egy őz vagy egy öregedő moziszínésznő. Volt valami századon kívüli ez októberben. Soha nem éltem ilyen választékosan: az október sugártörésének oldatában lebegtünk, s csaknem jambusokban szóltunk a pincérhez. A világ elegáns volt és illatos. De néhány nappal később leesett az első hó, és kitört a Spartacus forradalom. Akkor mind hazautaztunk, őzek, vezérigazgatók, finom költők: az ünnepélynek vége volt, új évszak kezdődött, Berlinbe érve, a gépkocsi ablakából láttam egy embert, amint a sárban feküdt, s nyakából vér szivárgott. Erre az októberre emlékezem most. Soha többé nem éltem meg ilyen finom októbert. Mintha népszerűsítették volna e nemes hónapot. Magamra öltöm puha anyagát, mint valamilyen átmeneti konfekcióöltönyt, várakozás nélkül szemlélem a táj tárlatát, közönyösen járok színes és kopott díszletei között. Az emberről lassan lekopik minden hazugság, így a világfájdalom is. Marad a fájdalom és a világ. ~ Márai Sándor – A négy évszak (Lea Krasznai Pinterest)

[ruddentropptabornok]

Az elektromos autóknak vége

olvasom már fél éve mindenhol. Az "autóipari/piaci szakértők" már a dugaljakat is kiszerelték a falból, felhintették sóval az akkugyárak helyét, és réztáblába vésették, hogy mindenki hülye, aki az elektrifikációra fogadott. És valóban igaz, hogy Európában a elektromos autók értékesítése földbe állt az elmúlt pár hónapban (amit ehhez elfelejtenek hozzátenni, hogy a belsőégésűeké is). Szép számok: https://fb.watch/uA6E3LQqBv/ De a világ nem csak Európából áll: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240913/uj-rekord-kinaban-egy-honap-alatt-tobb-mint-egymillio-elektromos-es-hibrid-autot-adtak-el-709641 hogyaszongya: "A teljesen elektromos és plug-in hibrid autók globális értékesítése augusztusban éves szinten 20 százalékkal nőtt, a kínai rekordmagas eladásoknak köszönhetően, és annak ellenére, hogy Európában 33 százalékos volt a visszaesés, írja a Rho Motion piackutató. ... Világszerte ötödével több, összesen 9,8 millió elektromos és hibrid autót adtak el az idei első 8 hónapban. A számok régiónként így néznek ki:

Globálisan: 9,8 millió, +20%.

Kína: 6 millió, +33%.

EU & EFTA & UK: 1,9 millió, -4%

USA és Kanada: 1,1 millió, +9%

Egyéb régiók: 0,8 millió, +29% Hát így...

[drakvuf]

A Kísértés 4: A végtelen évek útján

Az előző részben a fiúkák reagáltak a barátnőik kilengéseire. Ma végre a lányok jönnek. Ám mielőtt bejátszaná a felvételeket, Kasza a betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására nem alkalmas táplálékkiegészítőkkel kínálja a hölgyeket.

Senki nem kér. Tibi szomorú.

Először Noel legjobb pillanatait láthatjuk. Kezdésként lenyomorékozza a kísértők előtt a barátnőjét, Dorinát. Utána arról beszél a személyi edzőnek, Barbinak, hogy őt nem, de Tinát dugná.

Dorinának a legjobban az fáj, hogy lenyomorékozta a fiú.

Ezután Brigit nyomasztják Dusán gaztetteivel. Az első felvételen a fiú arról beszél, hogy ha a műsor után is féltékenykedik, kirakja a barátnőjét. Aztán azokat az exkluzív felvételeket láhatjuk, amikor Edával keresztényhez nem méltó módon viselkedve bújnak egymáshoz, végül eljutunk a tegnapi ujjszopkodásig.

Brigi nagyot csalódott a faszijában. Fáj neki, hogy az elmúlt öt év ennyit ért a srácnak, aki amúgy azt ígérte neki, hogy elveszi a műsor után. Úgy érzi a fiú lejáratta ország-világ előtt.

Kasza nem ért vele egyet, szerinte ezek Dusán döntései voltak és ez nem a lányt minősíti. Lehet Tibi nem is az egyik legrosszabb ember a világon.

Inge következik. Kicsit parázik, hogy eddig nem történt olyan, ami miatt felvillanhatott pár napja a vörös lámpa...

Bejátsszák azt a felvételt, amikor Anna, a szépségkirálynő reggelit vitt Lórinak. Azt mondja ez átmegy egy határon, de egyelőre nem adja vissza a jegygyűrűjét. Linda maradt a végére. Gergő a felvételeken először arról beszél mennyire bejön neki Cynthia. Aztán egyből bejátsszák, ahogy smárolnak. Aztán a változatosság kedvéért még egyszer bejátsszák, ahogy smárolnak csak más helyszínen.

Linda nem mutat érzelmeket. Csak annyit mond: ennek a kapcsolatnak ma itt vége van. Aztán előad egy monológot, arról, hogy forradalom akkor lesz, amikor az elnyomó osztály már nem tudja, az elnyomott osztály pedig már nem akarja fenntartani a status quót, majd azzal zárja, hogy ezért soha nem fog megbocsátani a barátjának, Gergőnek.

"A döntésem végleges!"

LINDA

HÍVJ

FEL

Ezzel véget ért az első Tábortűz Ceremónia. Mindenki visszamegy a villába.

Hazatérve a fiúk elmesélik a kísérteteiknek, hogy mi volt a ceremónián. Gergő először is elmeséli, hogy Linda nem csinált semmi vészeset. Aztán gondol egyet és patkány módjára arról kezd beszélni, hogy a barátnője arra biztatta Brigit, hogy kúrjon félre.

Dusán, aki szintén nyakig van a szarban, maximálisan beleáll a sztoriba és elkezd áldozatként tetszelegni.

Lóri elmeséli, hogy Inge nem csinált semmi rosszat, de elég látványosan berágott Jérémyre, a félamerikai, gyökér, gulyásleveses gyerekre (amúgy francia), amiért bepróbálkozott a barátnőjénél.

Ő is ráeszmél, hogy csinált necces dolgokat. Aggódik, hogy gond lesz abból, hogy beengedte Annát az ágyába, amikor a lány reggelit hozott neki.

Végül Noel meséli el, hogy Dorina megkörnyékezte Zotyát, amiért gecire berágott.

Dusán elvonul sírni, de nem azért, amiért egy gyenge pöcs volt, hanem mert Linda bedobta Briginek, hogy ha csávókám félrelép, akkor ő se fogja vissza magát.

A kamerának még elmondja, hogy Brigi az életének az értelme. Eda, aki Dusi ujját szopkodta, nem érti miért akadt ki a barátnőjére ennyire a faszi. Szerinte túlreagálja és Brigi nem is csinált semmit.

Nati szerint ez egy ilyen gyenge férfi jellem. Nagyon gyenge. Szerinte egyik faszi se úgy viselkedik, mint ha lenne barátnője. Eda szerint kicsit isznak a fiúkák, aztán megint rajtuk fognak lógni.

Gergő Cynthiával és egy kókusszal felmegy a szobájába. Beugranak a zuhanyzóba és a lány elkezdi kókuszvízzel locsolni magát, amit aztán a fiú lenyal róla. Ezekért a pillanatokért van TV-m.

A kamerának megjegyzi Gergő, hogy ő nagyon szívesen ágyba vinné Cynthiát. Én meg remélem, hogy zuhanyozni fog előtte a csaj, mert már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy összebassza kókusszal az ágyneműt. Noel valóra váltja a tervét és elkezd kicsit jobban közeledni a lányokhoz.

Elsőként Tinát hívja be a szobájába és arról beszélgetnek ki jön be a faszinak. A kísértő úgy érzi van köztük szexuális feszültség.

Igaza is volt, mert a következő jelenetben már a tök sötétben suttognak erkölcstelen dolgokat egymás fülébe.

Kigyullad a vörös lámpa.

Vert seregként érkeznek haza a lányok a ceremóniáról, de természetesen a fiúkák nagyon szívesen vigasztalják őket.

Isznak egyet Gergőre, amiért megcsalta Lindát. A nő hozzáteszi, hogy reméli szexelni is látja még az exét. Érdekes fétis. Inge beszámol arról, hogy a csávója azt mondta Annának, hogy ilyen kevés idő alatt boldoggá tette. A kísértők álmélkodva hallgatják, mikre képesek a férfiak.

Dorina elmeséli milyen sérelmeket szenvedett el a faszijától, illetve, hogy mennyire bántja, amiért az kimondta, hogy bejön neki Tina. Aztán elmeséli, hogy szegény Briginek még szarabb, mert az ő faszijának az ujját is szopkodták.

A kísértők szóhoz sem jutnak ezeket az erkölcstelenségeket hallgatva. Természetesen ők itt vannak és vigaszt nyújtanak ezekben a nehéz időkben.

Linda italba fojtja bánatát. Bejelenti, hogy ez a szakítós bulija, aztán belekerül egy laza szendvicsbe.

Félrevonul és elkezdi Kristófnak magyarázni, mekkora darab szar az exe, Gergő. A faszi félreérti a szitut és azt hiszi most alakul valami köztük, de nem.

Brigit a jóképű és izmos Máté vigasztalja. A fiú szerint jobb, hogy kiderült, milyen szar ember a pasi, de a lánynak inkább a kedvenc Dupla Kávé dala jut eszébe erről a szituról. A személyi edző megjegyzi a kamerának, hogy ha rajta múlik, nem marad gyűrű a lány ujján a műsor végére.

Mindeközben Dorina tovább nyomul Zotyára. Megkérdezi mikor született, aztán elárulja, hogy ő tősgyökeres Bak.

Ez egyáltalán nem meglepő információ, mert a hülye is látja, hogy tipikus Bakként viselkedett eddig is a lány. Viszont amikor látja, hogy a faszit gecire nem érdekli a horoszkóp, azt hazudja, hogy ő sem ért a csillagjegyekhez és nem is érdekli a téma. Erre csávókám megkérdezi, hogy mi az ami érdekli? Semmi. Dorina. Életem. Nem így kell pasizni.

Reggel mindenki a másnapossággal küzd. Máté egy csokor virággal ébreszti Brigit. Egyem meg.

A fiú attól tartott, hogy a lány kiküldi a szobájából, de azért remélte, hogy értékeli a gesztust, mert szerinte Dusán sosem csinált ilyet. Nem is küldte ki. Én se küldeném ki.

Miután a lány csatlakozott a többiekhez, Berti úgy érzi most jött el az ő ideje. Odaül Brigihez és azt mondja neki, ne törődjön a pasijával és legyen erős.

Azt mondja a csajnak, hogy ha egyszer megcsalta a faszija meg fogja tenni újra. Berti egyszerű, mint a faék, de nem mond hülyeséget.

Lindát sújtotta a legjobban a másnaposság. Annyira kész volt tegnap, hogy ágyba vitt egy halat. Reméljük védekeztek.

Noel dühösen ébredt. Még mindig haragszik Dorinára. Betámadják a többiek, hogy mi volt tegnap éjszaka, mert látták, hogy Tinával ment fel a szobájába.

Azt mondja nem volt semmi, a lány nem aludt ott és még csak nem is smároltak. Gergő elmeséli, hogy nála se volt semmi, de nem azért mert ő nem akarta. Idegesíti, hogy Cynthiával nem jut előrébb. Már azon agyal, hogy lehet mással is ismerkednie kéne. Éppen ezért félrehívja Nikit, de csak Cynthiáról tud panaszkodni neki.

Gergő segghülye logikája szerint, azzal, hogy ő tönkrebaszta a kapcsolatát Lindával Cynthiáért, neki több járna, mint a kókusznyalogatás.

Miután háromszor is kimondja a nevét megjelenik Cynthia a szobában. A fiú elmondja neki, hogy nem tetszik ez az új felállás, hogy neki kell szaladgálnia a lányok után. Azért is neheztel a csajra, mert az érezteti vele, hogy egy szar ember, amiért megcsalta a barátnőjét.

Noel felhívja magához Natit, hogy végignézze ahogy beágyaz.

A lány elmondja a férfinek, hogy külsőre rendben van, de belsőre egy segg. Mindenesetre azért bejön neki.

Hirtelen megszólal a gong és a versenyzőket a TV elé terelik, ahol levetítenek nekik egy részt a Kasza Tibi-féle Szerencsekerékből.

Szerencsére mi ezt már nem látjuk.

[dajkag]

Ülök a Lovin, kurva másnaposan iszom a dobozos Sopronit, és hát ma konkrétan csak vesztettem, ami persze önmagában még nem újdonság, de mindennek a tetejében V harmadik napja nem válaszolt, el sem olvasta a világ egyik legegyszerűbb üzenetét, én meg úgy vagyok vele, hogy jó, most akkor végre megemberelem magam, és nem, most tényleg nem fogok double textingelni, közben meg kurva szánalmasan őrlődök, és hát tegnap este is szinte csak rá tudtam gondolni, miközben… Nézem azokat a kurva lovakat, a karomon megcsillan egy-két kósza csillámporszem a napfényben, és hát ez van, azok határozottan odakerültek tegnap, és ettől jobban kellene éreznem magam, de most hirtelen csak arra tudok gondolni, hogy reggel még zuhanyozni sem volt erőm, és hogy egyébként mennyire kurva jól indult életem harminchatodik évada, csak hát azért kicsit kár, hogy valamikor június vége felé leváltották a forgatókönyvírót és azóta a valamelyik felhőn röhögő Bukowski kezében van a projekt.

[sztivan]

annyira gecire elegem van, hogy mindenki ennyire kurva okos

(rövid dühöngés következik az izraeli helyzet lereagálásáról)

nem és nem és nem bírom, hogy kritikátlanul fogadunk el álláspontokat tényekként, és ahhoz igazítjuk a valóságot. mint ma is, annyira biztos mindenki abban, hogy Izrael/a Hamasz lőtte ki azt a szerencsétlen kórházat, hát könyörgöm, egyikről tudjuk, hogy át szokott lőni a túloldalra, a másikról meg, hogy szintén, és eközben a saját civiljei mögé bújik, ovikba viszi a kilövőállásait, hát mit tudom én, melyik mond épp igazat most

és bazmeg, relativizáljuk a dolgokat, mint ha a világ bármelyik országának ne lenne joga megvédeni magát, ha a területére átmennek terroristák és százával gyilkolják a népet. vagy mint ha egy budapestnyi embert kollektíve büntetni ezért rendben volna, és hogy tudomást sem veszünk arról, hogy lehet valaki épp amiatt ott, amiért magyar ellenzékiek sem mind vándorolnak ki, mert az egy iszonyat erős érv lehet, még akkor is, ha az ember hazáját egy terrorszervezet vezeti, hogy "én itt vagyok itthon, menjenek el ők"

mittudomén, mi van. mi a jó, mi volna a helyes. annyi egészen biztos, hogy szar volna egy olyan világ, ahol két és félmillió ember lakhelyét beletolni a tengerbe reális alternatíva, és szintén szar volna egy olyan világ, ahol az a terrorszervezet nyer, ami gátlástalanul bebújik a saját népe háta mögé, gondolván, hogy oda úgysem mernek lőni majd

(egy dologban vagyok biztos ezen kívül, hogy iszonyú sok palesztin gyűlöli a hamaszt és rém sok izraeli a saját kormányát, csak ezt az izraelieknek van lehetőségük kimutatni. de ez csak azt jelenti, hogy a demokrácia a lehető leginkább működőképes államberendezkedés, nem árul el semmit a két népről, sem a vezetőikről. zárójel vége)

és elegem van a felcsapó antiszemitizmusból és az arabgyűlöletből, de abból is, ahogy a nyugat-európai baloldal most amiatt, mert Izrael szarul kezelte az emberi jogokat, beáll pacekba leszopni a terroristákat, és ó jaj énekeljük kézen fogva az imagine-t, szegény hősies ellenálló hamaszosok meg mint csupa Luke Skywalker, puszta önvédelemből fejezik le a csecsemőket. de akkor már az is, ahogy zsidó ismerőseim bosszúszomjasan szurkolnak a facebookon Gáza ledózerolásáért

ez az, hogy szurkolnak. és oké, egy zsidónál vagy palesztinnál még csak-csak megértem, de baszki, hogy az egész világ beállt úgy, mint egy meccset nézni, komolyan, mindenki járjon inkább focira, ott tényleg vagyunk mi, a jók, ők, a rosszak, és iszonyúan egyszerű a világ, és ordibálásban vezetjük le az indulatokat, bár döntetlen még abban is lehet

nem tudom, mi a jó. az irgalmatlan nagy magabiztosság, az zavar. én egész biztosan nem vagyok elég okos ahhoz, hogy megmondjam, mi kellene most

[csacskamacskamocska]

A gyász

Elveszíteni egy barátságot, azt mondja a pszichológia, ugyanakkora, sőt, talán jobban megterhelő, mint egy párkapcsolati szakítás. Talán azért, mert ezek a veszteségek ritkán lezártak. A barátok csak szétfejlődnek, új kapcsolatokat alakítanak ki, új hobbijuk lesz, vagy más életszakaszba kerülnek. Eltávolodnak, kimaradoznak, végül eltűnnek az életünkből. Akkor is, ha mi még ragaszkodnánk, mert bennünk semmi sem változott.

Hazugok vagyunk. A párkapcsolatok nem engedik meg a hazugságot, hamar lebukik az ember és a napi együttlétben hamar kiütéseket kap az irritációtól, ha már nem szereti, nem bírja a másikat, ha már az is zavarja hogy a másik levegőt vesz. Egy nap mindenki tudja, hogy vége. A barátságok nagyobb terhet bírnak nagyobb toleranciát, több ki nem mondott dolgot. Mert leválogathatjuk, hogy ezt vagy azt szeretem benned, amarról meg ne beszéljünk abban a kis időben amikor kontaktálunk. Nem akkor mondjuk el a problémákat amikor nem bírjuk tovább, hanem akkor, amikor alkalmasnak tűnik. Nagyon őszintének hisszük magunkat, de valójában picit hazugok vagyunk, hogy megőrizzük a másik barátságát. A párkapcsolatban muszáj teljesen őszintének lenni, mert egy kapcsolatnak nem lehet „köd fala, vára”. Tudod, hogy holnap is bennehagyja a vajazókést a vajban, ha nem szólsz.

Ne beszéljünk a kevert dolgokról. Mindig is igyekeztem szétválogatni, de nem mindig sikerült. Talán sosem.

Szóval a gyász fázisai, bármilyen dolog végén: Tagadás (nem, nincs még vége, majd folytatjuk valamikor, ennyi évet nem lehet a kukába dobni, annyi jó dolog volt, stb) Düh (azért de kibaszott geci, mennyi mindent tettem érte, most meg le se szar, kurva anyját, nem is érdemelte meg a figyelmemet, anyja picsáját, kinek képzeli magát, és amúgy is hogy néz már ki?) Alkudozás (nem lettem kidobva, tulajdonképpen én akartam így, ha jobban belegondolok. Nekem volt igazam. De talán, ha ezt vagy azt máshogy mondom, máshogy csinálom, akkor máshogy lett volna.) Depresszió (nem lesz ilyen többet. Tudom, hogy sokféle lehet még, de ilyen már nem lesz. Talán nem is vagyok alkalmas. Vagy nem is jár nekem. Sokat beletettem és teljesen értelmetlenül, mert ez a vége mindig. Fájdalom.) Elfogadás (az életünk tényleg megy tovább, és bár valóban nem lesz ugyanolyan, de lesz más. Más barát, más kapcsolat. Lehet, hogy még nincs, de a világ tele van barátságra és kapcsolatra vágyó emberekkel. Jó volt megtapasztalni, megtanulni azt ami volt. Már csak emlék.) Ezek nem egymás után következek, hanem folyamatosan vannak jelen, váltják egymás óráról órára, inkább csak a mennyisége, súlya lesz jelentősebb egy-egy résznek egy fázisban.

Azt mondják, annyi idő a gyász, hónapokban számolva, amennyi idő a kapcsolat volt években. Én nagyon remélem, hogy nem, mert az durva lenne. Talán a düh részbe tartozik, amikor szeretnéd, ha a veszteség a másiknak is fájna, de a lelked mélyén tudod, hogy ha fájna, nem szakítottad volna meg a kapcsolatot. Meg, dehogy akarsz olyan kicsinyes geci lenni, aki rosszat, fájdalmat kíván valakinek. Dehogy! Semmivel sem lenne jobb. De valami nyöszörög az ember lelke mélyén, hogy ne lépjenek át rajta. Hullámzik az egész, de végre lehet szelíden beszélni magamban, hozzád. Kérlek, ne beszél velem így! Kérlek, tudnál valahogy kedvesebben? Van rám időd? Van kedved? Lehetne, hogy most te...?

Na mindegy, csak egy sztori, de tényleg azt gondoltam, hogy bírni fogom életem végéig. Mindig hullámozva, mindig változva, alakulva, alakítva. Ennyi idősen már se kötni se elveszíteni nem nagyon szoktak barátságokat. Érettebbnek kéne lennünk. De nem. És az ugyanez lesz életem végéig, az végül halálra rémisztett.

[sztupy]

'Miről szólnak a könyveim… Hol volt, hol nem volt... de hát mégiscsak volt, mert van is, - egy emberi szemmel láthatatlan titokzatos erő, - ami áthatja, REND-SZER-EZI az egész VILÁG-OT! Nélküle nincs kezdet, nincs vég, és közben nincsenek történések sem, hiszen ő alkotta meg a törvényeket is, amik lehetővé teszik, hogy egyáltalán létrejöjjön valami! Valaha az egész emberiség napi kapcsolatban volt ezzel a mai ember számára felfoghatatlanná és megmagyarázhatatlanná vált szándékkal és erővel, s így olyan titkok birtokában volt, amik mára a sötét kor szellemtelensége és lélektelensége miatt teljesen elvesztek – de amit néhány bölcs a sok ezer éves üldöztetés ellenére titokban megőrzött! Most hogy a sötét kornak és vele a nyílt üldöztetésnek vége, ezek a titkok újra napvilágra kerülhetnek! Ezen titkok gerince a MAGYAR NYELVBE és a hozzá szorosan simuló ROVÁS JEL_REND-SZER-BE van kódolva, így adva magyarázatot arra, hogy miért volt az ellensége a sötét kor katonáinak minden ami a magyarság múltjával kapcsolatos! Mert a Magyar nyelv és az Ősmagyar írás – amit ma rovásírásnak nevezünk, – a történet-tudomány legfurcsább és legérdekesebb régészeti lelete! Ugyanis a szavak és jelek réteges jelentései közé rejtve, egy létfontosságú üzenetet hordoz erről az erőről az emberiség számára! A könyveim arról szólnak, hogy hogyan fejtsük meg, és hogyan adjuk tovább az utókornak, az új generációknak ezt az emberiség hajnaláról származó csodaszámba menő üzenetet...' Juhász Zsolt

Úristen miről maradtam le!

[viking84chef]

Élj, amíg megteheted!

Mielőtt meghalsz, egy percig se aggódj mi lesz a testeddel.!

A rokonaid vagy a nővérek és a boncmester megteszik, ami szükséges.

Leveszik a ruhádat.

Megmosdatnak.

Felöltöztetnek.

Elvisznek lakóhelyedről az új címedre.

Sokan jönnek majd a temetésedre, hogy elbúcsúzzanak tőled. Lesznek, akik megváltoztatják a programjukat, néhányan a munkahelyükre sem mennek be azon a napon.

A dolgaid, melyeket nem szerettél kölcsönadni, eladják, elajándékozzák vagy elégetik:

a kulcsaid,

a szerszámaid,

a könyveid,

a gyűjteményeid,

ruháid...

Tudd, hogy a világ nem áll meg és nem sír majd utánad az egész emberiség!

Munkádat átveszi más. Valaki, akinek egyenlő, vagy jobb képességei vannak, elfoglalja a helyed.

A tulajdonod az örökösöké, a fiadé, a lányodé lesz.

Egy darabig majd továbbra is idéznek, ítélkeznek fölötted, megkérdőjeleznek és kritizálnak azokért a kis és nagy dolgokért, amiket az életben tettél.

Azok az emberek, akik csak arcról ismertek, azt fogják mondani:

′′ Szegény...”

Az őszinte barátaid sírni fognak pár órát vagy pár napot, de aztán újra nevetni fognak.

Házi kedvenceid hozzászoknak az új gazdához.

Egy darabig a falra akasztják a fényképeidet, majd a bútorra teszik, míg végül a fiók alján tárolják.

Valaki más ül a kanapédra és eszik a tányérodból...

A mély fájdalom az otthonodban egy vagy két hétig tart, egy hónapig, kettőig. Egy évig, kettőig...

Aztán csatlakozol az emlékekhez, majd véget ér a történeted.

Befejezted az emberek között ezt a világot.

Életedben minden elveszíti az értékét. Akkor is, ha olykor nem tudtál továbblépni éppen a szeretett dolgok miatt.

Minden, ami itt volt, elveszíti azt az értékét.

A testi szépséged.

A neved.

A tulajdonod.

Hiteleid.

Állásod.

Bankszámlád.

Otthonod.

Autód.

Címed.

Rangod.

Barátaid.

Akik mindig melletted álltak.

Családod...

A lelked az egyetlen, ami megmarad.

Van rá pénzed? Vedd meg! Ne halogasd! Utazni szeretnél és megteheted? Hát utazz!

Szükséged van arra a ruhára, cipőre, táskára, könyvre? Vedd meg! Felhívnád és elmondanád mennyire hiányzik, hogy mennyire szereted? Mondd neki ne egyszer, mondd újra és újra, akár százszor!

Félsz megtenni dolgokat? Ne félj, mert hidd el, meg fogod bánni, hogy nem tetted meg!

Ne gyűjtögess! Az élet véges. Ma itt vagy, holnap meg ki tudja lesz-e holnapod! Légy hálás, értékeld a jelent és becsüld meg azokat, akik szívből melletted állnak: szeretnek, aggódnak érted, figyelnek rád.

Próbálj meg teljes életet élni és boldog lenni, amíg itt vagy, mert ahogy Assisi Szent Ferenc mondja: “Innen nem viszed el, amid van. Csak azt viszed el, amit adtál!

Merj élni!❤️

[bennemlevovihar]

Legszívesebben ordítanék teli torokból, hogy hallja a világ: itt vagyok. De mit ér a világ nélküled? Utálnom kéne téged amiért kitépted a szívem a helyéről és a földig tapostad. Majd a képembe röhögtél és megkérdezted: – Fájt? – minden alkalommal azt mondtam, hogy nem fájt de később remegő kézzel, égő szemmel egyesével ragasztottam össze a szívem darabjait, hogy legalább akkor foglalkozz velem amikor épp engem tiporsz. Mások szerint hülye voltam szeretni téged. Szerintem téged szeretni gyönyörű volt. Fájdalmas, lelki sebekkel teli tűzdelt szerelem. Legalábbis részemről. Mert te nem szerettél. Soha nem is fogsz. Talán ez fáj az egészben a legjobban. Sosem mondtam el mennyire is szerettelek. Soha nem akartad megérteni amit neked akartam adni. Mindent tudtál, mégse tudtál semmit. Hülyeség lenne azt mondani, hogy nem gondolok rád mai napig. Eszembe jutsz sokszor. Már nem beszélünk és úgy hiszem jó is így. Hiába szerettem volna, hogy szeress engem nem tudtál volna úgy szeretni mint bárki mást ezen a világon. Hiszem, hogy a mi történetünk itt most véget ért de a reményem azzal kapcsolatban, hogy talán egy másik életben meg fogod látni bennem azt amit szeretni tudnál bennem, mert én mondtam neked, hogy bármeddig várnék rád. Erről most lecsúsztam most mert egy másik ember kezét kérted meg és másnak fogadtad meg az örök hűséget. Nem fogom azt kívánni. hogy bárcsak vége lenne köztetek mert nem tehetem a saját önzőségem előtérbe. Remélem, megtaláltad azt akit kerestél még ha nem is én vagyok. Számodra a szívembe mindig lesz hely mert te vagy számomra a be nem teljesült szerelem.

Annyi mindent kellett volna másképp csinálnom, belátom. De látod mindig én leszek az akit hibáztatok. Nem akarok elbúcsúzni. Az olyan mintha elengednélek. De én sose akarlak téged elengedni mert nekem szükségem van rád, Drága Kedvesem.

Nem haragszom rád egyáltalán, hiába tűnhet úgy. Hiszen hogyan is haragudhatnék rád? Mindenki a boldogságot keresi. Nem haragudhatok rád amiatt, hogy megtaláltad és élsz vele. Én is ezt tenném ha tudnám. Csak nem tudom mert nekem te voltál a boldogság míg az életem része voltál.

Szeretlek.

[iamalittlerose-blog]

Túlélő üzemmód.

Mikor lesz ennek vége?

Úgy érzem nem bírom tovább.

Úgy érzem megöl a magány.

Úgy érzem nincs tovább.

Úgy érzem minden levegő vétel fáj.

Úgy érzem szörnyű a világ.

Úgy érzem, ezt nem csak érzem, hanem ez a valóság.

[pokmajom]

Bocs srácok, elbasztuk.

Nem teljesen így akartuk, de ez lett. Sajnos. Pedig olyan jól indult minden, mikor elkezdtük. Kelet-Európa lelkesen vágott bele a piacgazdaságba, lett egy teljesen új globális iparág, az informatika és bár a harmadik világ ugyan csendben nyomorgott akkor is, de a tolerancia még nem szitokszó volt és a béke sem politikai termék. El lehetett hinni, hogy tényleg, mindenki békét akart, mert abban volt az igazán nagy üzlet, meg a pénz. Mindegy, bonyolult, de a lényeg, hogy az volt a jófej, aki azt mondta, legyen már béke, basszátok meg. Aki meg azzal jött, hogy ellenség, támadás, meg állandóan kurvaanyázott mindenkivel, az szarfej volt és lebombáztuk. Dőlt is a pénz rendesen, ahova kellett. Senki nem gondolt arra, hogy láttunk már ilyet, aztán annak is milyen vége lett. Kétszer is már. Nem akartunk semmit máshogy csinálni, mert minek, ha így is jól működik. Természeti erőforrást kiveszed okosba, terméket állítasz elő belőle úgy ahogy a legolcsóbb, azt meg eladod ott, ahol a legtöbbet adják érte. Nincs itt semmi látnivaló. Csak aztán, a nagy semmit nem változtatásból az lett, hogy a politika jobb üzlet lett, mint a biznisz és abban lett az igazi pénz. Persze csak akkor, ha nem szarakodunk a demokráciával, hanem csak úgy jön a hatalom a néptől, mert fél az istenadta és megmentő kell neki. Nem is kellett nagyon rájátszani már nekik a gyűlöletre, jött az a félelemből. Jó, kicsit azért, lehet túltoltuk mégis, mert mostanra már, szinte bármelyik ország, valamilyen, az adótokból fenntartott, állami propaganda csatornáján, valaki be akarja verni a pofáját valakinek, aki máshogy gondolkodik, máshogy néz ki, másik országban él. Úgyhogy, most itt lesz nektek megint, néhány évtized gyűlölet, meg borzalom és a szabdjára engedett ösztönökre játszó politikusok. Ennyit tudtunk összehozni, egy egész jó pozícióból. Vagy talán pont amiatt.

[sztivan]

egy év

a világ, hogy is mondjam, kevésbé okos része éveken keresztül hitt abban, hogy létezik egy illiberális univerzum, benne mindenféle regionális középhatalmakkal, Magyarországgal, Törökországgal, ilyesmikkel, aztán majd egyre inkább ilyesmi irányba fordul a Nyugat is, és ha lassan is teszi, majd rájön, hogy úgy a jó. és persze ennek az egész univerzumnak a középpontja Vlagyimir Putyin

szerencsére ennek vége van

az iskola agresszív hülyegyereke, aki mindenkit elriasztott azzal, hogy fenyegetőzött, évekig választotta ki mindig a gyengéket áldozatnak, és ettől mások is elhitték, hogy félni kell tőle. aztán végre valaki felállt a bullynak, és a szart is kiveri belőle. most derül ki épp, hogy nem erős, csak dagadt, de ütni nem tud. és bármennyire utasítsuk el az erőszakot, valljuk be, ezt azért nem rossz látni. ez most az a rész, amikor nem tesz boldoggá az, ami történik, de az igazságérzetünk valahol nem is túl mélyen akkor is tudja, hogy ez most így van rendben

a nyugat pedig ebben a formájában még mindig nagyon messze áll a tökéletestől, de az elmúlt egy évben már sokadjára derült ki, hogy a lehetséges világrendek közül a leghatékonyabb, és a saját polgárai számára a legtöbb jót kínáló még mindig az, amikor demokratikusan választott szereplők rettenetesen sokat tárgyalnak. ez unalmas, meg nem néz ki olyan jól, mint amikor Putyin medveháton lovagol, de valahogy a végén mindig az derül ki, hogy ilyen helyeken a legjobb élni

[stegal]

A többség réges rég annyit írt be , miután elindult a gépe, hogy NC..

Volt persze, de nekem VC lett azért az első.. Még vannak régesrégi munkahelyi dolgaim, amik DOSbox alől működnek igazán.. Érdekes lenne, hogy mibe dugom ma be a floppykat, amit őríztem sokáig.. Van még persze lerakott olyan gép valahol..De annyi mindent dobatott már ki velünk az idő, hogy a kidobott dolgaim lesznek egyre többen.. Emlékszem néha, hogy hogyan működött egy windows előtti világ, azt már egy korosztály nem tudta megtanulni, csak a gyerekeknek ment könnyebben.Viszont őket maga a folyamat nem, csak a vége érdekelte.. Menjen az NC és onnan a játék.. Ez maga az Öregség..

[csacskamacskamocska]

Az éjszakák szarabbak

Nem a valóság, hanem az elszabadult elme okozza a problémákat meg a fájdalmakat. Ezt éjjel megélem. Nappal tudom kontrollálni meg nappal van mihez/kihez nyúlni. Tegnap megint vagy másfél órát beszélgettem főnökhaverral. Mesélt a saját terápiájáról, abból sokat tanultam. Jókat mondott nekem, jókat mondtam neki.

Amúgy is nehezen tartom pórázon a depressziómat és szinte rettegéssel tölt el a pillanat amikor óvatlanul ott állok, és egyszercsak értelmetlennek látok mindent. Mindent és bármit. A terveimet, a másokhoz kapcsolódó jó vagy rossz érzelmeimet. A befolyásolhatatlan jövőt. Értelmetlennek látom az egész életet, minek is csinálni bármit vagy küzdeni bármiért. Ezek a pillanatok félelmetesek és igyekszem elkerülni. De az elkerülés nem lehet az, hogy kompenzálok és túltolom a célokat és a terveket, hogy ne érezzem a dolgok értelmetlenségét, és emberek sem lehetnek célok. Se gyerek, se szerelem, se semmilyen rajtam kívül levő dologba nem helyezhetem ki az élet értelmét. Pedig az sokat könnyít ám.

Alkotó ember nincs olyan, aki felszínes. Soha nem is volt. Sikeres ember van, még korszakos, meghatározó is, mert a világ igénye összetett.

Terápia hozadék: Meséli főnökhaver, hogy a pszichodrámán olyan kérdéssel kell menni, aminek az az eleje: HOGYAN.... És meséli, hogy még nem tudott kérdést megfogalmazni az őt leginkább foglalkoztató dologról, a nőről akivel nincs együtt, de kitölti minden gondolatát. Mindenféle szirszar dologgal foglalkoznak, ami jó meg hasznos, de vége lesz a terápiának úgy, hogy nem tudja egy kérdésben megfogni a problémáját. Ezen gondolkodtam, hogy mit kérdeznék. Mármint milyen kérdést tennék fel, amire a pszichodrámán "választ" kapok. Ezek nem válaszok, nyilván, talán paradigmaváltás. Érdekes amikor szerepcserében válaszolgatnak. Felteszed a kérdést valakinek, akit megszemélyesít egy résztvevő, aztán helyet cseréltek és válaszolsz magadnak, aztán ugyanazt megkérdezed magadtól.

Arról is beszéltünk, hogy aki a problémáit alkohollal vagy narkóval gyógyítja, annak milyen mélységesen értelmetlen hülyeségnek tűnhet ez a meló, amit beleteszünk abba, hogy ne csak túléljük a traumáinkat, hanem megértsük magunkat és megoldjuk, hogy többet lehetőleg ne kerüljük hasonló szarba, hanem még idejében lássuk a saját és más szar működését. Még az előtt, hogy belekerülnénk az örvénybe. Tanulni jó kommunikációs megoldásokat, az már hab a tortán. De ez most nem annak az ideje. Ki kell heverni valamit, amit mi magunk csináltunk. Melós, és az ember szánalmasnak érzi magát. Hiszen úgy tűnik, másoknak ez csípőből megy. Az ember egója még a saját gyógyítását is szabotálja annak érdekében, hogy ne látszódjon szánalmas hülyének.

Megyek, felrakom az új függönyöket. Csipesz, csipesz, csipesz, az ilyen monoton dolgok tök jók.

[angelofghetto]

világkorszakok

Nem vagyok valami nagy filozofikus guru, csak érdekelnek más kultúrák, vallások, gondolkodásmódok. Van a hindu tanítás a Kali-jugáról, a megromlott, értéktorzult, lezüllött, istentelen korról, aminek vége az emberiség pusztulása, és utána jön az aranykor, a kör újraindul, hogy százezer éveken át fokozatosan romolva, alacsonyabb erkölcsiségű korokon át ismétlődjön minden.

Fájdalmasan ismerek rá napjainkra a leírásból, csak igazából az évszámokkal kapcsolatban vagyok kissé zavarban. Ezzel együtt nagyon úgy érzem, hogy rossz korba születtem, vagy ha mégsem, akkor nagyon magányosnak érzem magam, amiért ennyire kényelmetlen számomra az önzés, kapzsiság, hataloméhség, hazugság, erőszak világa.

Volt valami könyv, amit nagyon régen olvastam (talán még kamaszként), amiben az volt, hogy vannak, akik nem születnek le rendesen, hanem egy kis vékony szállal még kötődnek a nagy egyetemes lélekfelhőhöz (én így képzelem a születések közti állapotot, amiben a lelkek némileg összeolvadnak egy nagy közös gomolyba), és ezeknek az embereknek a kézzel fogható valóság sosem tud elég jó lenni, mert zsigerileg érzik a nagy tökéletességet egy kis részükkel, tehát ahhoz képest minden csak hitvány fantomkép. Ez nem kritizálás vagy lenézés formájában jelentkezik, inkább valami szomorú, betölthetetlen hiányérzetként.

Más oldalról furán érzem a világ pulzusát, akár évtizedekre előre megérzek dolgokat, bizonyos embereknek előre látom az életét, de nem merek ennek hangot adni, nehogy önbeteljesítő jóslat legyen belőle. Első benyomásként gyakran belelátok egy pillanatra emberek lelkébe, ilyenkor arra a pillanatra felfénylik egy-egy mondat, ami esszenciaként jellemzi az illetőt, és amit idővel felülírok a "tapasztalásaimmal", de legvégül mindig visszajutok az eredeti mondat igazságához. Volt már, aki azt mondta, vonakodik velem beszélgetni, mert olyan érzése van, mintha egyenesen belelátnék az agyába, és ez nagyon félelmetes.

Az ilyesmi hatalmas áldás, egyben átok. A jövőt látni nagyon hasonló ahhoz az érzéshez, mint mikor egy illatról, apró zajról bevillan egy nagyon régi gyerekkori emlék lenyomata. Biztosan rá lehetne erre tudatosodni, és kezdeni vele valamit, de nem török prófétai babérokra :)

De megint elkalandozok. Lényeg, hogy nagyon rosszul érzem magam ebben az anyagias, erőszakos, értékposványos világban. A pénz-hatalom-hírnév ördögi hármasa sok embert aljasít le a rovar szintre, bár bocsánatot kell kérnem a rovaroktól, mert nekik is megvan a maguk haszna (beporzás, hulladék eltakarítás, vagy csak hogy táplálékul szolgáljanak bonyolultabb élőlényeknek). Az én isteni hármasom, ami szerintem a világot és az egyént is előbbre viszi, az alkotó értelem, az őszinte szeretet és az intuíciók.

Az alkotó értelmet azt hiszem, nem kell magyarázni. Talán a szeretetet sem, bár ez nem az az arcra fagyott mosollyal előadott szenteskedő birkaság, inkább az, hogy a rossz dolgokban is meglátjuk azt a kis szépet, ami van, a gonosz emberekben meglátjuk azt a mély beteg rész, amitől szenved, és meg tudjuk sajnálni őt, hogy kisiklott miatta az élete, és hogy az erőszakos embereknél meg tudjuk találni azt a kis rést a lelkén, amiből kiindulva pozitív töltéssel tudjuk megszelídíteni. (Azt hiszem, ez a legnehezebb a mai világban, mert szinte szeletelni lehet a negatív feszültséget, a gyűlöletet, a dominanciaharcot.) Az intuíciók alatt azt értem, hogy nyitottak vagyunk, és érezzük a világot, ezáltal zsigerileg megértjük, és a döntéseinket, cselekedeteinket ahhoz tudjuk harmonizálni. Szerintem ez a képesség mindenkiben megvan többé-kevésbé, csak nem figyelünk rá, mert túl nagy a zaj kívül-belül.

Ha még mindig olvasol, gratulálok, de akkor is szeretlek, ha már abbahagytad.Talán Te is egy ilyen érzékeny lélek vagy, talán kinevetsz. Ha az előbbi, akkor jó, hogy mégsem vagyunk egyedül, ha az utóbbi, az nem az én problémám <3