#val varo

[t0w3rp1zza]

I think it's time I discuss the siblings in @th3p7mpk1np4tch before y'all ask @vigilantes-posse LMAO

Val has 3 siblings that were created for shits and giggles, whom are all older than her.

Zio, the..technical middle child is a cheeseslime. He holds the fire power and is about 19 years old. He's trapped in a FUCKEN volcano right now

The second oldest, nadira, is 21. She has water/somewhat ice powers? Which are weird for a cheeseslime but it's wtv I created her just to make a sibling rivalry between her and zio. Funny as hell. She's stuck in a iceberg. Avatar built ahh

Varos, the oldest, he's 22. He has storm-like powers, I created him just to be the responsible one. Surprisingly he's a pumpkin/pepper like Val. Right now he's just....missing apparently. Or well is probably stuck in space /j

[the-arcade-doctor]

Do you know anyone anyone that to avoid complication she never kept the same adress and in conversation she spoke just like a varoness? Do you know anyone who is guarantied to blow your mind anytime?

[ that sounds like my beloved val. <3 ]

[emonychan]

Pew pew

[praesidiummilitum]

“Quelli della Beffa di Buccari...” 10-11 febbraio 1918

Costanzo Ciano,Gabriele D’Annunzio,Luigi Rizzo... Siamo trenta d’una sorte, e trentuno con la morte.     EIA, l’ultima!     Alalà! Siamo trenta su tre gusci, su tre tavole di ponte: secco fegato, cuor duro, cuoia dure, dura fronte, mani macchine armi pronte, e la morte a paro a paro.     EIA, carne del Carnaro!     Alalà! Con un’ ostia tricolore ognun s’è comunicato. Come piaga incrudelita coce il rosso nel costato, ed il verde disperato rinforzisce il fiele amaro.     EIA, sale del Quarnaro!      Alalà! Tutti tornano, o nessuno. Se non torna uno dei trenta torna quella del trentuno, quella che non ci spaventa, con in pugno la sementa da gittar nel solco avaro.     EIA, fondo del Quarnaro!     Alalà! Quella torna, con in pugno il buon seme della schiatta, la fedel seminatrice, dov’è merce la disfatta, dove un Zanche la baratta e la dà per un denaro.    EIA, pianto del Quarnaro!     Alalà! Il profumo dell’Italia è tra Unie e Promontore. Da Lussin, da Val d’Augusto vien l’odor di Roma al cuore. Improvviso nasce un fiore su dal bronzo e dall’acciaro.     EIA, patria del Quarnaro.~     Alalà! Ecco l’isole di sasso che l’ulivo fa d’argento. Ecco l’irte groppe, gli ossi delle schiene, sottovento. Dolce è ogni albero stento, ogni sasso arido è caro.     EIA, patria del Quarnaro!     Alalà! Il lentisco il lauro il mirto fanno incenso alla Levrera.

Monta su per i valloni la fumea di primavera, copre tutta la costiera, senza luna e senza faro.      EIA, patria del Quarnaro!       Alalà! Dentro i covi degli Uscocchi sta la bora e ci dà posa. Abbiam Cherso per mezzana, abbiam Veglia per isposa, e la parentela ossosa tutta a nozze di corsaro.     EIA, mirto del Quarnaro!     Alalà! Festa grande. Albona rugge ritta in piè su la collina. Il ruggito della belva scrolla tutta Farasina. Contro sfida leonina ecco ragghio di somaro.     EIA, guardie del Quarnaro!     Alalà! Fiume fa le luminarie nuziali. In tutto l’arco della notte fuochi e stelle. Sul suo scoglio erto è San Marco. E da ostro segna il varco alla prua che vede chiaro.     EIA, sbarre del Quarnaro!     Alalà! Dove son gli impiccatori degli eroi? Tra le lenzuola? Dove sono i portuali che millantano da Pola? A covar la gloriola cinquantenne entro il riparo?     EIA, chiocce del Quarnaro!     Alalà! Dove sono gli ammiragli d’arzanà? Su la ciambella? Santabarbara è sapone, è capestro ogni cordella nella ex voto navicella dedicata a san Nazaro.     EIA, schiuma del Quamaro!      Alalà! Da Lussin alla Merlera, da Calluda ad Abazia, per il largo e per il lungo siam signori in signoria. Padre Dante, e con la scia facciam "tutto il loco varo".     EIA, mastro del Quarnaro!     Alalà! Siamo trenta su tre gusci, su tre tavole di ponte: secco fegato, cuor duro, cuoia dure, dura fronte, mani macchine armi pronte, e la morte a paro a paro.     EIA, carne dal Carnaro!     Alalà! 11 febbraio 1918.

[newtypezaku]

I was so ready to be up in arms about Cancer not being allowed to cameo that I completely forgot that Val Varo exists

[cerastes]

Life is hard and things get rough, change is always around the corner, and you have no way of knowing if it’s good or bad, if it’s a blessing or a curse, if you can relax just a bit longer or if it’s time to struggle yet again, but when all is bleak and uncertain and I just wanna tuck my head beneath my pillow and sleep the days away just so I don’t have to deal with them, I remember how utterly breathtaking the fight choreography was in Mobile Suit Gundam 0083: Stardust Memory. Not only was this a high-budget, high-profile project that saw all the advantages of that anime industry money from the 90s, you could tell the animators loved what they were doing with a passion that eclipses the sun twice over. The way the GP-01′s shield bubbles and melts as Kou barely dodges the Val Varo’s mega particle cannon, faithfully representing the jet of superheated plasma’s effect on its surrounding environment was an incredible detail. The way the heft of these giant machines is faithfully represented in how the skirt plates and sectioned armor pieces sway with every move and brake, how you can tell each pilot’s quirks from their piloting, all in beautiful, hand-drawn cels.

Even though the writing end of things was complicated and the result could’ve been leagues better due to all that happened behind the scenes, the animators did not, I repeat, did NOT get dissuaded, not even for a second. Even though the writing cohesion of the show was thrown out of the window, the animation did not see a decrease in quality in the slightest, remaining top-notch and lovingly drawn until the very last second. The iconic fight between Kou and Gato is no doubt one an important one not just for mecha shows, but also in general: It carried every bit of the pilots, everything they were known for, everything they knew and that we knew of them, into tangible fight choreography. Gato utilizes his vast piloting experience and talent to try and overwhelm the much younger, much less experienced Kou, but Kou has grown considerably since their first showdown, and what he doesn’t have in experience, he has in guile, perfectly shown in how he uses the GP-01s foot to block Gato’s surekill saber, or how when they are deadlocked in a contest of beam saber strength, Kou, seeing that he was going to lose for sure against the 02′s powerful augmented saber, hit the break and pulled back with all of his machine’s strength, resulting in the frontal verniers blasting at full power and both blinding and burning Gato with an improvised flamethrower-flashbang attack. All of these little things add to the sense of realism and excitement that it isn’t just two robots duking it out, it’s the pilots within making all the difference, and were it anyone else, it would be a completely different battle.

Remember this, and suddenly, the future isn’t as daunting anymore.

[navigamus-blog-a-vela]

SAIL 2016 - La nuova barca a Vela dell'UNI BS e Cus Brescia - 2016

17 settembre 2016 - BRESCIA - Il dipartimento di meccanica dell’ Università di Brescia ha presentato il suo ultimo lavoro. E' una barca a vela costruita all’ interno dell’Ateneo bresciano, che in questo fine settimana sarà in gara a Venezia contro tutte le altre altre barche italiane costruite dagli studenti. La gara è la “1001 e un vela Cup”. Al varo nel cantiere, allestito in uno stanzone di Via Europa, erano presenti il professor Sergio Pecorelli (rettore durante tutto il lavoro) e il prorettore Maurizio Memo, i due docenti che hanno fortemente voluto la realizzazione dello scafo. La costruzione è iniziata nel gennaio del 2015 e terminato con gli ultimi test sulle appendici e vele a fine agosto. Molti dei 20 studenti coinvolti hanno rinunciato alle vacanze estive. Il materiale sviluppato a base di "Biomid" e "Balsa" (materiali ecocompatibili, tutti smaltibili) ha portato una riduzione di circa il 40 per cento in peso rispetto alla vecchia barca. Sono poi state realizzate nuove appendici (studiate per una migliore idrodinamica’) e nuovi profili delle vela. La nuova barca porta il numero velico "Ita 30", prefisso telefonico di Brescia.  Si chiama “Peler”. E' un omaggio al più celebre dei venti dei laghi di Garda e del Sebino. Il team, guidato al professor Massimo Colotta (Ottimo regatante di Melges 20 e 24 e docente sia a Brescia sia in Canada)) è già a Venezia per il Campionato delle Università Italiane .  I primi test e gli allenamenti si sono svolti sul lago d’Iseo, presso la base dell Ans di Sulzano. Questo progetto è solo uno dei tre sviluppati in collaborazione con il Lab – Cv Gargnano, le idee portate dal vento, che hanno portato alla realizzazione (e alla costruzione da parte dell’Itis  Beretta di Gardone Val Trompia) del sedile mobile per i velisti paralimpici italiani in gara a Rio in questi giorni, la maglietta Xeos, che trasmette grazie a dei sensori 9 parametri vitali di sopravvivenza.  La maglia 2.0 è stata testata per ora dai velisti del Cus di Brescia, dal progetto Hyak in Centomiglia, dalla squadra giovanile  Rs Feva di Circolo Vela Gargnano e Canottieri Garda di Salò.

FROM http://www.navigamus.info/2016/09/la-nuova-barca-vela-delluni-bs-e-cus.html

[adrianomaini]

Airole (IM), Val Roia: cenni di storia

Airole (IM), Val Roia: cenni di storia

Airole, provincia di Imperia, val Roia

Nel XIII sec. Ventimiglia era stata assoggettata dalla potente ed espansionistica Repubblica marinara di Genova.

La media valle del Roia con Breglio e Saorgio (oltre a Pigna in Val Nervia), Sospello capoluogo sulla Val Bevera, assieme a tutta la valle del Varo, erano giunti in possesso di Carlo I d’Angiò che aveva occupato il Nizzardo…

[osservatoriometeoraffaelli]

Iniziata la cerimonia di varo della Fremm “Federico Martinengo” a Riva TR (Sestri Levante-Genova) RIVA TRIGOSO – Ai cantieri navali Fincantieri di Riva Trigoso è iniziata la cerimonia di varo della settima unità del programma Fremm, le Fregate Europee Multimissione in costruzione per la Marina Militare.

[digitaliskultura]

UCLA

A kaliforniai egyetem képzéseiben az osztott rendszerű oktatás műhely centrikus változatát alkalmazza az építészeti képzéseiben. Az egyetemen több stúdió is működik köztük több posztgraduális képzésként valamit kutató műhelyként is dolgozik. Az egyetem projektjei és alapvető beállítottsága erősen kötődik Greg Lynn gondolataihoz, munkáihoz és kísérleteihez. 

Greg Lynn építészete – építészet elmélete – erősen kapcsolódik a digitális technika és a különböző high-end anyagok és technológiák használatához. Alapvetése, hogy a digitális módszerek megjelenésével az építészet elindult egy bonyolódó irányba ami szerinte nem a megfelelő irány. Lynn munkáiban nagyon nagy szerepet kapnak a dinamikus, áramló terek. Ezt nagyon sokszor folyton változó hajlított síkokkal hátárólt terekkel és "blob" szerű térbe helyezett tárgyakkal éri el. Ezek a tárgyak kezdetben nagyon sok és nagyon sokféle anyagból és kapcsolattal készültek el első munkáiban. A vitra bútor gyártó céggel való együtt dolgozása alatt készült két szék hozott változást Lynn szemlélet módjában.

Állítása szerint a digitális technológiákat az egyszerűsítésére kell felhasználnunk. Ha egy széket 16 elemből elő lehet állítani akkor az innováció nem a 100 elemből felépíthető székek irányába mutat, hanem az egyetlen terhelésre optimalizált anyagból elkészített de használhatóságából és kényeleméből nem veszítő tárgyak irányába.

https://www.youtube.com/watch?v=f9lRYBaKm9E&t=982s

A mozgalmas terek és az egyszerűsítő gesztusok egyesülnek Lynn projektjeiben, valamint az egyetemi stúdiók munkáiban és kísérleteiben. A mozgalmasság gyakran fordul át robotok által megvalósított mozgásba, az anyag használatban a Karbonszálak és a kompozitok dominálnak, valamit a média építészeti vonatkozásai és az emberek változó elvárásai is mind mind nagy hangsúlyt kapnak a projektek során.

Projektek:

Brick into Marble: The Augustan Rome Project (ETC Labs) Az első Róma császárság kori romának a virtuális valóságba való átültetése a célja. Egy digitálisan bejárható, felfedezhető modell létrehozása.

Backyard BI(h)OME (CityLab) A citylab backyard home projektjének a folytatása, ahol ultra modern, könnyű, elérhető lakó egység aminek a célja a magas 100,000 hiányzó lakó egység létrehozása Los Angeles számára. Mindemellett „biome”-ként is működik, más tereknek is helyet adhat. Átalakítható a moduláris szerkezetnek köszönhetően, az egyik falát kerté lehet alakítani ami otthont adhat akár madaraknak is.

Deep Think (CityLab) A egyre gyorsuló információs társadalomban kérdőjelezi meg a ma is használatos irodák szerepét. Ma már elegendő a munkához, hogy Wi-Fi és egy szék legyen. Ennek megfelelően próbál új alternatívakkal kísérletezni, az irodákat kiváltó rendszerről szabadon értekezni.

Madrid Now (Now Institute) Madrid varos építészetének újra gondolása és átalakítása a célja. Többek között a Madridban elterjedt PAU rendszert vizsgálja felül aminek feladata lenne megfizethető lakások biztosítása fiatal pároknak pénzügyi problémákkal. De jelenleg a rendszer szinte szerencsejáték alapon működik.

New Orleans Now (Now Institute) Egy válaszként született a New Orleans sújtó Katrina hurikánra. Egy olyan úszóhoz létrehozásával, ami a víz emelkedésével képes együtt emelkedni a vízszinttel és ha leszakad a közművekről egy ideg saját magát is fenntartani.

Singularity (Supra Studio) Ez a projekt a technológia és az ember kölcsönhatásást keresi. Arra keres válaszokat hogy a mesterséges intelligenciák és a az ember milyen fizika kapcsolatba kerülhetnek egymással. Ezek a technológiák milyen átalakuló rendszereket szülhetnek az építészetben. Továbbá az emberek milyen felületeken keresztül kerülhetnek kapcsolatba az AI-val. Továbbá felteszi a kérdést ha a környezetünk öntudatra ébredne milyen alakot venne fel a valós világban.

Superaerorobospatial / Amethyst Cluster (Supra Studio) Az utóbbi években egyre fontosabb szerepet kapott a mobilitás, így a jövő építészeinek szükséges, hogy ezt a dinamikus rendszereket kezelni tudják. Erre föl ebben a tárgyban robotkarok segítségével kell vizsgálniuk terek átalakulás képességeit, negatív, pozitív terek kapcsolatát.

https://youtu.be/GdrhsG8yrG8

Egyéb linkek: Bloom House: http://www.archdaily.com/304232/bloom-house-greg-lynn

http://glform.com/ http://www.glyacht.com/ https://youtu.be/GdrhsG8yrG8

[Bális Marcell, Boronkay Gábor]

[caveartfair]

What I’ve Learned in the Year since I Uprooted My Gallery

Installation view of Val Britton,The Shape of Change, 2018, in a curated project by Gallery Wendi Norris in collaboration with Hired, at Minessota Street Project, San Francisco. Courtesy of Gallery Wendi Norris.

One year ago today, I announced a new way of working with my artists in a mini-manifesto. After long and careful consideration, I had uprooted my large gallery space near the San Francisco Museum of Modern Art and started producing exhibitions for my artists in the sites and markets where they felt most relevant.

It’s been quite the year. We saw exponential growth in sales. Thousands of new people attended our exhibitions. And while my team has grown and we remain invigorated, we have also stretched ourselves, our artists, and our audience, vendors, and families. Not programming the same space year-round means we have asked them to venture to places unknown at unusual times.

Amidst the personal growth and the adventures into uncharted territory, we have found one beacon of certainty. Sales for our artists are up 466% as of October, compared to the average annual sales of the four prior years. That is not a typo. Four hundred and sixty-six percent.

The growth stems almost entirely from a shift in how we prioritize our time as a gallery. My team and I spend more time meeting with, speaking to, presenting to, and traveling alongside collectors than ever before. We increasingly rely on high-touch, customized communications. We also have more time to grow our audiences beyond collectors. My team and I personally reach out and canvas each community, down to the local artist workshops and coffee houses, before we open an exhibition. Because we have more time to focus on actual engagement versus constant exhibition turnover, we have had exponentially more phone conversations, in-person meetings, facetime viewings, and email dialogue.

We are also more engaged with museums, connecting curators and their supporters to our artists and their studios, working with our artists through the production of the exhibition, and co-hosting curator- or artist-led walkthroughs for gallery clients and supporters. Our registrar has coordinated at least 150 loans to museums, from the Louisiana Museum in Copenhagen and the Museo Reina Sofía in Madrid to the Contemporary Arts Center in Cincinnati and the Museum of Modern Art in Mexico. Instead of mounting our own exhibitions every month, we have worked on and supported 29 museum exhibitions over the last 12 months, compared to a slightly higher number the year prior.

Installation view of Maria Magdalena Campos-Pons, If I Were a Poet, a solo offsite exhibition in the Presidio National Park, San Francisco, CA. Photo by Maciek Janicki. Courtesy of Gallery Wendi Norris.

My team and I regularly debunk assorted myths. Yes, we still operate a physical gallery space, which we call our headquarters. It’s a centrally located and intelligently appointed 1,200-square-foot viewing room and office (the spacious, windowless bathroom is excellent for mounting video works) in San Francisco’s culturally rich Hayes Valley neighborhood.

And yes, we still present exhibitions, four in 2018. We call them “offsites,” and we activate underutilized real estate. No, we didn’t downsize our gallery space due to San Francisco’s soaring rent prices, we are simply diverting some rent expenses elsewhere in order to utilize more distinctive spaces in markets we feel are most relevant for the artist.

For example, our first offsite exhibition in January marked the West Coast debut for Nashville-based, Afro-Cuban artist María Magdalena Campos-Pons in a 6,000-square-foot former military training facility in San Francisco’s Presidio National Park. We received three times the amount of foot traffic than we would have had in my former gallery space, thanks in large part to our extensive outreach to the arts and neighborhood communities. The experience of visiting the exhibition, which one SFMOMA curator stated was akin to a museum show, prompted many attendees to encourage others to attend. And, yes, we have a counter, and we discreetly clicked in each visitor to our exhibitions this year.

In February, we opened a four-week exhibition in Guadalajara, Mexico, for Julio César Morales. Guadalajara’s economy and arts scene are booming, and Julio wanted his fourth exhibition with the gallery to be in his country of origin. We collaborated with local artists and their studios, and led a small group of U.S.-based collectors to events hosted by local collectors and Frieze, with a day of tequila tasting in between.

This new model is not without its challenges. Communications are ever complicated. Our nomadic programming asks a great deal of our audience, at a time when people want everything rapidly delivered to their door or their iPhone. We are asking our audience to stay connected with us so they know where we going, with which artist, and why they should care. In the past year, our Instagram, Facebook, and mailing list subscribers have increased by 22%, 11%, and 6%, respectively. These are clearly not at a rate commensurate with what we are estimating to be a 200% growth in exhibition attendance, nor a reflection of our sales growth. These numbers tell me we need to do better engaging and educating our virtual community.

In September, we activated the expansive atrium of a retrofitted 150-year-old industrial shipbuilding facility at Pier 70 in San Francisco. My team, along with gallery artist Eric Siemens, designed and built a structure within the massive space, which accentuated the essence of Eric’s paintings, delivering a rarefied art experience. The hundreds of people who visited—many from nearby tech, architecture, and design companies such as Uber, Juul, and Gusto—had had very little (if any) interaction with the art world at all prior to our offsite exhibition.

Installation view of Julio César Morales, This World is Not For You, 2018, a solo offsite exhibition at Torre Cube, Guadalajara, Mexico. Courtesy of Gallery Wendi Norris.

Our openness to change has also led to thought-provoking and fun-filled collaborative efforts outside the art industry.

In April, the online human resources firm Hired asked us to curate an exhibition in response to its annual State of Inequality report, which analyzes gender and race pay discrepancies in the tech sector. I carefully considered the project before agreeing to take it on, and concluded that it fits perfectly with my gallery mission: to provide indelible art experiences. Gallery artist Val Britton, who had analyzed topographies and flight pattern data for her award-winning public art commission at San Francisco International Airport, approached the wage gap data with a visual interpretation, in hopes that it would lead to a move for equal pay.

My team and I selected San Francisco art hub Minnesota Street Project as the site for the installation. The exhibition and its correlating events brought thousands of people to the space. During one such event, I introduced Val to an audience of tech executives, and we spoke about how an artist’s approach may lead them to a clever way of problem-solving. Only two of the 250 people in the audience had ever visited Minnesota Street Project, a longtime San Francisco epicenter for galleries, prior to the event. Only two.

And in the midst of all this, there have been innumerable coffees, meals, and inquisitive conversations. As important art fairs review their policies on requiring a physical gallery space, I’ve had meaningful discussions with the directors of Art Basel, The Armory Show, Frieze, and Expo Chicago. Countless colleagues from around the globe have reached out to me, visited the new space, and still check in as to how it works. At Prospect.4 earlier this year, I was approached by a curator at the Tate Modern who just wanted to learn more about how we are working with our artists.

On November 2nd, we open the fourth offsite exhibition, this time in Miami, for Ana Teresa Fernández. This six-week exhibition marks Ana Teresa’s East Coast debut, and her third solo show with the gallery. Ana recently conveyed that she is approaching the show with excitement and trepidation. She noted that artists are accustomed to working with the unknown, with problem-solving, but the gallery space serves to ground them; they know the texture, sight lines, and complexities of the gallery space itself. She is now venturing into another dimension of the unknown, and wonders how her work will be received so far from her San Francisco home base, where her exhibitions are met with throngs of admirers. One thing that makes her hopeful is her recent experience at Eric Siemens’s offsite exhibition, where she observed the ingenuity of experiencing a part of her city with fresh eyes.

In January 2019, we will present the West Coast solo debut exhibition for New York–based artist Yamini Nayar in a site to be announced in San Francisco. I am also currently working on an exhibition for Leonora Carrington and Remedios Varo in New York for the spring of 2019. Our aim, as always, is to create memorable experiences for the viewers, and to bolster the notoriety, markets, and legacies of our artists in doing so.

All in all, it has been a tremendous year. We have encountered challenges, big and small, but in a business that has been hide-bound by a particular model for at least a century, the growth numbers for this new model speak for themselves.

from Artsy News

[andrevasary]

View this post on Instagram

A post shared by André Vasary (@andrevasary)

A v.i.p varoban adas elott osszefutottam @hevesikriszta -val;) #varo #beforetheinterview (helyszín: TV2)

[ventureabroadbynori]

Torokorszag, utolso fejezet

Legutobb Antalyaban fejeztem be, innen folyatodik.....

Aznap este meg fozocskeztunk kicsit, a megmaradt kolest es csirkemellet salataval, plusz talaltam a boltban ilyen kis toltott tesztacskakat, nagyon finom volt ujhagymaval, tejfollel meg pesto-val. A szallasadonk Murat kerdezgette hogy szeretnenk-e bemenni a varosba de eleg faradtak voltunk… Es mar megint jott a figyelmesseg, leszaladt a boltba es hozott nekunk kettot-kettot a kedvenc sorokbol, amit elozo nap delutan ittunk a vizesesnel. Masnap megbeszeltuk, hogy mivel o dolgozik ezert a baratjaval, Onutttal kirandulunk el Side-be, ahol ugyancsak okori gorog romokat lehet talalni. Megreggeliztunk, majd elindultunk a vizparti varoskaba. Volt egy amphiteatrum, de tokre nem erte meg a 20 lira belepodijat, tekintettel, hogy a varosban setalva ugyanolyan szep helyeket talaltunk a regi epuletmaradvanyokkal. Plusz szembejott velunk ket indokolatlan teve es egy kanape. A tevek szegenyek ott sultek a napon, a kanape meg valahogy egy rom-egyuttes kozepen allt. Meg is ragadtuk az alkalmat a kanape szorfolesre (haahahaa), meg is van az uj profil kepem couchsurfingre. Ezutan bezsufolodtunk egy dolmusba (varoson beluli minibusz) amihez kepest a halak a konzervben skandinav orszagbeli szomszedsagnyi tavolsagra vannak egymastol (vagyis egyszerubben ROHADTUL BEZSUFOLODTUNK VAGY 40 MASIK EMBERREL AZ AMUGY 15 FOS BUSZBA, igen, koszonjuk Nori, lehet egyszerubben is fogalmazni) szoooval meglatogattunk egy vizesest, de nekem sokkal nagyobb elmenyt nyujtott az ott talalt kiskutya. Persze ez a talalkozas is ugyanazt a szomoru erzest hagyta maga utan mint ami minden egyes koborkutya lattan elfogott Torokorszagban: a legtobbjuk ugyan jol taplalt, es az elso kedves hangra hatalmas farkcsovalassal jonnek oda, de latszik hogy nagyon ki vannak ehezve az szeretetre, es sajnos az is, hogy felenkek. Nem egyszer lattam embereket belerugni az amugy teljesen nyugodtan fekvo vagy setalo kutyaba minden ok nelkul. Remelem nagyon visszakapjak az elettol ezt a banasmodot.

Mire visszaertunk mar besotetedett, szoval a vacsora utan vettuk a hatizsakunkat es elindultunk az ejszakai busz fele, amirol azt hittem hogy hatalmas otlet lesz.. Hat nem volt az, mit ne mondjak. Szerencsere ures volt a mogottunk levo dupla ules, igy oda tudtam kucorodni aludni, mar persze ha a vergodessel megtoldott 10 perces “koma-szeriakat” alvasnak szeretnenk hivni. En nem szeretnem. Az sem segitett a dolgon, hogy hajnali egy fele nagyon kellett pisilnem es hat a busz a legkisebb hajlandosagot sem mutatta a megallasra. Igy el-activityztem a buszsofornek hogy szuksem lenne egy wcre. Jo, oke 15 perc mulva meg is alltunk egy benzinkutnal ahol azzal bocsatott utamra a sofor, hogy “RAPID TOILET!!!!!!”. A rapid pisi utan mar robogtunk is tovabb Cappadocia fele.

De mi is pontosan Cappadocia? Ez a nev egy regiot jelol, egy haromszog alaku teruletet mely harom vulkan kozott terul el: Kayseri, Nevsehir es egy harmadik ami most nem ugrik be. Ezen a teruleten nagyon erdekes kozettornyok maradtak meg a vulaknikus tevekenyseg kovetkezteben, hatalmas volgyeket is formalva. A kozettornyokba hazak, barlangok, galambducok sot “katedralisok” vannak vesve. Persze ez mar emberi kez nyoma mind, de nagyon szepen megmaradtak, az Unesco vilagorokseg resze az egesz terulet.

Vissza a tortenethez… Reggel hetkor kivetett magabol bennunket a pokoljarat, ahogyan kozben ezen az elnevezesen megallapodtam magammal. Jatekban volt meg a halalszeker (tul dramai), a pszichedelikus fereglyuk szerelveny (a pisiszunet utan megkonnyebbultem es mar nem hallucinaltam.. ((annyit))), es persze a “ te szar..@:>)(_*&*-“  (de ez a verzio annyi karomkodast foglalt magaban, hogy nem tartottam jo otletnek publikalni.) Szoval leszalltunk, megkerestuk a hostelt, felvertuk a recepcios lanyt, aki amugy nagyon kedves volt, mert ugyan csak delutan 2tol lehetett becsekkolni, de mondta, hogy kitakaritja a szobat mindjart es bekoltozhetunk. Amugy ez a szallasunk Goreme-ben volt, egy barlanghostelban. A szoba nagyon tetszett, bar a falakon levo egyiptomi kepeket nem tudtam hova tenni… Kicsit kornyezetidegen volt, de ilyenre nem adunk. Bevetettuk magunkat az alvas-potlasba es delutan kettoig ki sem mozdultunk. Delutan nagy nehezen felkeltunk es utnak indultunk Kayseri fele, a regio egyik nagyobb varosa iranyaba, hogy megprobaljunk az alvokocsiban helyet foglalni magunknak a hosszu utra. A buszos irodakban eleg nagy csalodas ert bennunket, mert alig voltak buszok, igy megint ugyanazt a tarsasagot vettuk igenybe akikkel idaig is elvergodtunk, de azt azert hozza kell tennem hogy ok az egyik legjobbak. Csak hat ugye koztem meg az ilyen hosszutavu buszozasok kozott kibekithetetlen ellensegesseg feszul, tehat inkabb olyan halottnak a csok. Ami nagyon furcsa volt itt, hogy a buszpalyaudvar valahol a varos peremen volt, korulbelul 10 km-re a belvarostol. Szerencsenkre epp akkor indult egy ingyenes kisbusz, ugyhogy fel Is pattantunk ra, irany a vasutallomasa. Ugyanis a tervunk az volt, hogy 3 napra ra, amikor mar felfedeztuk egesz cappadociat, felulunk (illetve remenyeink szerint felfekszunk, ugye, mivel kenyelmes agyacska, jaj de jo lesz) egy vonatra kelet fele, az irani hatar fele. Nos, ez a tervunk dugaba is dolt ott helyben. 20 perc activityzes es google forditozas utan kiderult, hogy az osszes agy foglalt, tehat csak ket ulohelyet sikerult foglalunk. Elindultunk tehat visszafele a buszpalyaudvar iranyaba, de hat ez nem olyan egyszeru, mint aminek hangzik. Az utak tele vannak kisbuszokkal, eselyunk sem volt kitalani, hogy melyik lenne az ingyenes jarat visszafele. Persze mondhatna erre az okos olvaso, hogy hat miert nem szalltunk fel ugyanott? Ez amolyan logikus kerdesnek is tunhet, hacsak az ember nem jart meg itt, mert akkor tudja, hogy ezekben a megallokban semmi logika nincs az eg egyadta vilagon, mindenki ott szall le es akkor amikor csak kedve szottyan. Szoval elindultunk gyalog, remelven hogy majd valami egi sugallat hatasara megtalaljuk a megfelelot. Plusz amugy is ehesek voltunk, tehat keriteni is szerettunk volna egy helyet enni. Na most ez megint eleg nehez vallalkoszasnak indult, vagy az is lehet, hogy mi voltunk a varos rossz reszen, de egyik ipari negyedet, csak a masik ipari negyed kovette. Vegre talaltunk egy helyet, rendeltunk is ket csirkes kebabot. Csak amikor kihoztak, jottunk ra hogy elfelejtettuk otszor kihangsulyozni, hogy PETREZSELYMET NEM KERUNK. Ez nagyon fontos, altalaban a fo izesites gyanant ezt hasznaljak, de mertektelenul. Sajnos, ez tortent akkor is, teljesen elvezhetetlenne tette az etelt, ugyhogy kipiszkaltunk nemi csirket, amit elertunk, aztan uj hely fele neztunk. Nemsokara talaltunk egy pizzazot, ahol sikeresen elkerulve a petrezselyem csapdajat, vegre jot ettunk. Ekkore felfedeztuk a terkepen, hogy hu de jo, a villamos eppen a buszpalyaudvar iranyaba halad, meg is van oldva a visszajutasunk. De, ahogy mar csak itelni is lehetett volna a nap tapasztalataibol, ez sem jott ossze. A nagyobb varosokban minden tomegkozlekedes ugy mukodik, hogy a kedves utazo vesz egy plasztikkartyat, arra tolti fel a penzt, es ezt lecsippantva a felszallasna fizet. Keszpenzzel eselytelen, a sofor nem fogadja el. Esetleg meg meg lehet probalkozni a paypass-os, erintos bankkartyaval, de az enyemet nem szerette a rendszer. Probaltuk par embernek elmagyarazni, hogy ha becsippantananak minket, mi szivesen kifizetjuk neki a jegy arat, de mindenki rohant, nem volt ideje az activityzesre. Egy jot akaro ember elkezdett torokul magyarazni meg mutogatni, es persze Dannynak ilyenkor elojon az a szuper szokasa, hogy ugy bologat mintha ertene, elindul abba az iranyba amerre mutaogat az ember, majd amikor 20 masodperc mulva megkerdezem hogy akkor most tudja, hogy merre kell menni, kozli, hogy dehogyis… Logikus. Mindegy, elindultunk, probaltunk keresni valami buszmegallora hasonlitot, de hat ahogy mar irtam is elobb, itt eleg szabadon ertelmezik a busz megalloinak fogalmat. Leginkabb a varakozo emberekbol lehet itelni, most meg is alltunk, majd korbekerdegettuk, hogy OTOGAR? (buszpalyaudvar torokul). Egy kozepkoru ferfi nagyon lelkesen magyarazott, magara bokve meg rank, szoval ugy iteltuk, hogy o is abba az iranyba tart. Megerkezett egy busz, felszalltunk, az ember lecsipogtatta nekunk a kartyajat, majd nem engedte kifizetni. Nemsokkal kesobb leszallt, mutogatva az ujjaval 3-at, ugy iteltuk, hogy ez azt jelenti, hogy harom megallo mulva lesz a mienk. Vegul es be is jott, nagyjabol sikerult eltalalnunk az idopontot, amikor erdemes megnyomni a leszallasjelzo gombot, vegre kijutottunk, es vissza Goreme-be. Este mar csak pihentunk, illetve en skypeoltam, Danny probalt focimeccset nezni.

Masnap reggel reggeli utan csatlakoztunk egy turahoz, mivel belattuk, hogy a kisbuszok elegge ritkan jarnak szezonon kivul. Igy kerultunk a hiro tours nevezetu ceghez, es turavezetonkhoz Bilal-hoz. Eloszor az ugynevezett zold turat terveztuk, egy masik napra pedig a pirosat. Ezek a szinek csak a turakat jelolik, meg hogy merre mennek. A zold a tavolabbi videkekre vitt, megcsodalhattuk Goremet felulrol, egy magaslatrol, majd elindultunk egy fold alatti varosba. Ez nagyon izgalmas volt, 70-80 meterre a fold alatt kesz varosok vannak, az egesz regio alatt. Anno siman el lehetett setalni 100 kilometereket egyik helyrol a masikra, anelkul, hogy fel kelljen jonni a felszinre. Ma mar a legtobb beomlott, de azert megmaradtak latogathato helyek is. Nekem nincs bajom a kicsi zart terekkel, de itt azert lefele osszeszorult a torkom. A legtobb jarat ugy van kialakitva, hogy csak legornyedve lehessen jarni, es egyszerre csak egy ember fer el. Erre azert volt szukseg, hogy ha tamad az ellenseg, ne rohanhassak le az egesz varos egyszerre. De volt ott mindenfele helyseg, am! Konyha, eleskamra, kis privat fulkek, az allatoknak terem (ez volt legkozelebb a felszinhez), templom, es meg sirkamra is ahol ugyan nem temettek az embereket, de tarolhattak a testet, amig a felszin biztonsagosnak bizonyult. Egyedul mellekhelyiseget nem talaltak a regeszek, erre tobb elmeletuk is van, hogy hogy oldottak meg, de biztosat nem tudnak. Egyebkent a szellozorendszer is remekul ki van epitve, annyira nem is lehet erezni hogy ne lenne friss a levego. Ezek utan, egy monostort latogattunk meg, ez is a sziklaba volt vajva. Igazabol nehez leirni, ha a kepeket sikerulne feltolteni, akkor majd latni fogjatok. Ezutan ebedelni indultunk, szimpla kis vendeglo volt, semmi kulonosen jo vagy rossz etellel. A turan volt meg egy torok par, egy spanyol-francia fiu, egy japan es egy del-koreai fiu. Nagyon otletesen mindenki csirke kebabot kert, de mondom nem volt egy nagy szam. Ebed utan turazni indultunk egy volgybe, nagyon szep zold volt minden, lefele 400 lepcso vezetett.. meg jo, hogy csak lefele masztunk, amugy meg a busz a volgy egy masik pontjan vart rank, odaturaztunk. Ezutan az ugynevezett galamb-volgy kovetkezett. Itt is ugyanugy ezekbe a kozet-formaciokba vesett hazakrol van szo, csak eppen ezuttal galamboknak. Ezeket a kozet-alakzatokat fairy-chimney-nek nevezik, azaz tunder kemenyeknek. Valojaban ugy neznek ki mint valami hatalmas gombak. A “gomba” alja kemenyebb kozetbol van, a teteje pedig puhabbbol, vagyis konnyebben erodalodik, igy alakulnak ki ezek az erdekes formaciok. Vegul egy onix megmunkalo muhelybe (vagy hogy kell ezt helyesen mondani?! Ha azt mondom hogy onix muhely, akkor az egy muhelyt jelent onixbol nem?? ) na szoval, mindenfele targyakat, ekszereket faragnak onixbol, nagyon izgalmas volt. Este mar csak elmentunk vacsorazni, illetve az utolso nap sugarait elveztuk egy parkban, meg persze en a kovor kutyakkal jatszottam, volt vagy 10 ebben a kisvarosban. Meg volt ket gyonyoru arany labrador, csak az egyik olyan kover volt mintha ketto lenne igazabol.. persze ez nem csoda, tekintettel, hogy az emberek azt hiszik, hogy a feher kenyer nagyon jo kutyaeledel. A harmadik napon kialudtuk magunkat, majd a kisvarost fedeztuk fel, felmasztunk egy magas pontra, ott elveztuk a napot. Danny probalt egy elo videot kesziteni facebookra a volt egyetemenek udvozleskeppen, de allitasa szerint litvanul mar elfelejtett… ugyhogy ezzel is elvoltunk egy darabig. Vegul a bunko kavezo tulajdonos miatt el kellett mennunk. Ugyanis o valahogy ilyen onkenyuralmi stilusban elfoglalta az egesz dombtetot ugy, hogy osszevissza mindenhova padokat rakott. Aztan persze ha leul az ember, akkor jon hogy vegyunk valamit, jo dragan mindent. Aztan mi vettunk egy egy teat, de ket ora mulva jon, hogy vegyunk meg valamt es amikor nem akartunk akkor kiakadt, hogy ez az o padja es mi foglaljuk ingyen a helyet… de mondom az egesz dombteto tele volt, es korulbelul mi voltunk az egyetlen “”vendegek”” a 100 ferohelyen. Szoval otthagytuk a francba es tuntetoleg leultunk 10 meterre a fube. Neha nagyon bunko emberek vannak, orszagtol, nemzetisegtol fuggetlenul. A negyedik napon a piros turan vettunk reszt, ahol a Goreme-hez es a nemzeti parkhoz kozeli helyeket neztuk meg. Ezuttal ismer egy torok par, egy japan lany es egy fulop-szigeteki lany volt meg a csoportban. A kepeket majd ha sikerult feltolteni, ott leirom, hogy mi micsoda, mert nehez csak igy elmagyarazni. Lattunk freskokat es szekkokat a 11. szazadbol. Az ebed isteni volt, svedasztalos etterem, hihetetlenul finom etelekkel, Danny azt mondta h visszajonne a turara megegyszer csak azert hogy ott ebedeljunk. :D persze ez csak a szokasos tulzas, de teny, hogy nagyon fincsi volt minden. Este visszabuszoztunk Kayseribe, hogy elcsipjuk a vonatot, ami hajnali 00:50kor indult. Hat a varoterem nem volt egy leanyalom, volt bent par hajlektalan, amivel nem lett volna alapjaban veve semmi baj, csak aludtak, de volt egy toloautos (nem toloszek, hanem szabalyos elektromos kisauto) nagyon apolatlan bacsika, aki 20 masodpercenkent ilyen valadekos kohogos-oklendezos hangokkal szorakoztatta a nepet. Naaaagyon lassan eljott az ejfel, majd a vonat is. Az ejszaka elviselheto volt, mert eleg sok szek ures volt, igy le tudtam kucorodni ket ures helyre es ugy aludtam. Mikor felkeltunk mar joval tavolabb jartunk, es delutan 2kor meg is erkeztunk Erzurumba. Itt nem terveztunk semmi kulonoset, csak hogy elcsipjunk egy buszt a hatar fele. Nemi mutogatassal es heves OTOGAR-ozassal kideritettuk, hogy melyik busszal jutunk ki az ismet csak a varos szelen-semmi kozepen levo buszpalyaudvarra. Ott megvettuk a jegyet delutan 4re, ebedeltunk. Nos a busz nem jott, ehelyett az ember aki a pultban ult, mutogatott h kovessuk. Elvezetett egy utott kopott kisbuszhoz, ami be sem jott a palyaudvarra csak kint megvart minket, persze eselytelen volt h beferjunk a hatalmas hatizsakokkal,ugyhogy ilyen heringek a dobozban modra be-puzzle-oztuk magunkat. Vegul este 7 fele megerkeztuk Agri-ba, ahol kiderult hogy nincs tobb busz Dogubeyazit-ba a varoskaba, ahonnan at tudjuk lepni a hatart. Szerencsere altalban mindenre van veszforgatokonyv a fejemben, igy hamar megtalaltuk az arban legmeglfelelobb hotelt, es kicsit megkonnyebbulve vetettuk magunkat a zuhany ala. Igen, kicsit remenykedtem hogy igy lesz, kellett egy nyugis este, meg nagyon nem volt kedvunk tovabb nyomorogni a buszokban. Reggel kenyelmesen megreggeliztunk, es megkerestuk a minibuszokat. Ismet eleg nyomorultul kinezo buszt fogtunk ki, de sebaj, elfertunk, ugyanis a hatiszakokat felkotoztek a busz tetejere.. hozzatennem, hogy ho esett meg tiszta latyak volt minden :D

Mikor megerkeztunk, a szallasadonk Akin eppen dolgozott, de meghagyta a lakasa kulcsait egy kisboltban, igy bejutottunk. Kesobb ebedeltunk, setaltunk, megcsodaltuk az Ararat hegyet. Delutan meglatogattuk a feketepiacot, elegge durva felhozatal volt, perfumok, edessegek, minden csempeszaru persze. A boltos elottunk szamolta a penzt eppen, hat mondjuk az alkarom hosszahoz hasonlo koteg penzt nezegetett. Akin a szallasadonk kozben meselt a munkajarol, ertelmi fogyatekos kurd gyerekeket tanitott. Torokorszagban meg amugy Iranban is kotelezo a katonasag, egyetem vagy kozepiskola utan minden fiu megy masfel evre, vagy 8 honapra, attol fugg, hogy mit vegzett. Persze vannak kivetelek is, pl ha valakinek az apukaja szolgalt az irani-iraki haboruban (nyilvan ez most iranra vonatkozik) akkor nem kell mennie, vagy ha az egyetlen fiu. Lanyoknak nem kell menni, micsoda egyenloseg. A kurd haderegben, a pesmerga-ban vannak nok, sot amikor meg volt onallo parlamentjuk irakban, akkor a noi kepviselok szama nagyobb volt mint az usaban, uk-ban es ausztraliaban egyutt veve. Szoval peldaul Akin sem volt meg a hadseregben, de neki mas a helyzete, o tanar, tehat kormanyzati alkalmazott. Neki amugy az utlevele is masmilyen, ugynevezett zold utlevel, o sokkal konnyebben utazik barhova. A torokorszagi utunk alatt rengetegen panaszkodtak errol, hogy milyen nehez nekik barmilyen vizumot szerezni, es hogy mi nem is vesszuk eszre milyen szerencsesek vagyunk, hogy europaiak vagyunk. Amugy en tokeletesen tisztaban vagyok vele, hogy mennyire szerencses vagyok, persze nem csak azert mert az utlevelem eros, hanem azert is, mert igy utazhatok, hogy az egesz csaladom tamogat.

Februar 28.an reggel fogtuk a hatizsakjainkat es elindultunk Iran fele.

[kimjohnbill]

A nerd pile in the storage building hallway.

[trans-road-warrior]

“Show me your Val Varo and I’ll show you my Zamza Zah”

Gunpla ‘n chill

[cerastes]

GP-01fb vs Val Varo