#végig megvolt

[troger]

jaj ne komplikáljátok, itt nyilván az egykori fogvatartók "gazdák" narratívája érvényesül, mert a mainstream újságírás már csak ilyen, de voltaképp arról van szó, hogy

fogságból megszökött, a szabad életet választó csacsi megtalálta a befogadó közösségét és helyét a világban 😍

[fovarosiblog]

Szép napom volt ma, elsétáltam Mórágytól Szálkán át Grábócig a Dél-Dunántúli Kéktúrán.

Mórágyon fullra berendezték a buszmegállót, elég jól néz ki.

Innen felfelé mentem, a falu feletti pincesorhoz.

Aztán tovább emelkedtem a földúton. Egy lekanyarodást nem jeleztek ki, ott kicsit eltévedtem, aztán visszatévedtem. Aztán le a dombról.

Itt van egy szép sziklafal, valami felhagyott kőbánya. Aztán mentem tovább, elértem a vasútállomáshoz. Vonatok még járnak a vonalon, de az állomásépület már tök üres. Itt is a semmi közepén van a vasútállomás, kilométerekre a lakott településektől.

Aztán ki az aszfaltútra, majd fel a domboldalba, onnan visszanézve félutamból szép volt a kilátás.

Aztán innen is feljebb érve, szőlők és barackosok következtek, majd végre újra egy kis árnyékos erdő. Ahogy beértem a napról, rögtön vagy 5 fokkal hűvösebb lett. A Szálkai víztározóhoz értem le először, itt pihentem egyet.

Ezután értem be Szálkára. A Magyar Falu Programban kapott a helyi bolt pár milliót, ezért az még van, de a két étteremből kettő zárva van, más nincs, csak egy szarvas szobor.

A falu amúgy igen csinos, a házak zöme szépen fel van újítva. Onnan megint egy dombot kellett megmászni, de végig egy betonozott úton kellett menni, a napon nem volt annyira perfekt. Mindegy, megvolt az is. Grábócon van egy pravoszláv központ, azt érdemes megnézni. Van saját forrásvizük is. És apácák. És templom. Itt ért véget a mai napom. Szép volt.

[kedvesmajam]

délelőtt pszichológusnál voltam. mondtam, hogy könnyed témával szeretném kezdeni, úgyhogy elmeséltem a futásokat. ennek kapcsán beszélgettünk arról, hogy nem tudok örömöt és büszkeséget megélni. kérdezte, apróságokban tudok-e, például hogy süt a nap az arcomra vagy eszem valami finomat. nem akartam kinyitni az evészavar témáját. kérdezte, mikor éltem meg utoljára ilyet. eszembe jutott a tegnapi felvétel, mondtam, hogy ott jó volt, hogy tudtam jókat mondani és a kollégával megvolt az összhang

utána picit beszéltünk a múltkori alkalomról. az volt bennem, hogy továbbra is azt élem meg, hogy én vagyok a hibás, közben pedig ordítanék, hogy én ezt nem akarom és miért nem volt senki, aki segített volna, ráadásul miért történhetett meg többször is. mondta, hogy a bántalmazás természete pont ez. jött a brainspotting. nem akartam beleengedni magam, de végül mégis megtettem. nagyon nehéz volt, nagyon beszívott. nem sírtam, de valahogy annak a határán voltam. a kezeimet önkéntelenül magam elé vettem, mintha védekeznék. korábban megbeszéltünk egy jelet, amivel tudathatom, ha meg akarok állni. nem tudom, hogy akarattal jeleztem-e, de mikor rákérdezett, hogy ez az volt-e, szeretnék-e megállni, akkor kaptam az alkalmon. tényleg nagyon nehéz volt. valahogy nagyon fájt és nagyon megéltem, hogy engem bántottak. nehezen tértem vissza, de a pszichológus nagyon szépen hozott vissza. megkérdezte, hogy van-e bennem harag. ingattam a fejemet, mert tényleg nincs. kérdezte, hogy magamra haragszom-e, bólintottam. mondta, hogy ő haragszik. csend volt, amit egy bassza meggel tört meg - ami egyértelműen a bántalmazónak szólt. idővel volt erőm beszélni, arra voltam kíváncsi, helyére kerül-e ez valaha. azt mondta, hogy úgy látja, halad a feldolgozás, például a magam elé tartott kezemből azt gondolja, hogy most engedem meg magamnak, hogy védekezzek és most élem meg a történteket úgy, ahogy korábban nem tudtam megtenni

terápia után munkába mentem. szinte tekerni sem volt erőm, zakatoltam nagyon. beérve a nyakamba ömlött a meló valósága, teljesen bezárultam. felmentem kávézni a konyhába, de zavartak a többiek. kérdezték, jól vagyok-e, mondtam, hogy igen, de nem beszélgettem velük. a napot az irodában töltöttem. szüreti bál volt, mindenki készülődött, de nem volt erőm felmenni. szerencsére nem piszkáltak. ráadásul egy fenyegető lakóval is foglalkoznom kellett, ami nagyon nehéz volt, mert más gondatlansága miatt kerültem ebbe a helyzetbe

nagyon gondolkodtam rajta, hogy elmenjek-e edzésre. nem akartam, de ésszel tudtam, hogy ki kell dolgoznom magamból a terápiát. nehezen indult, de már ott próbáltam kapaszkodni, mikor az egy perces lógást végig bírtam. az aktív lógás 5x30 másodperce nehéz volt, de a többiek nagyon kedvesen szurkoltak. nem szoktam már az esti edzésre járni, de ismerem őket és egyébként is szeretem, amilyen támogató a légkör. a gyakorlatokat toltam, igyekeztem beleadni mindent, hogy vigye a nehéz érzéseket. szinte alig pihentem. az egykezes swinget megint 20as bellel csináltam. edzés után az öltözőben beszélgettem a többiekkel, meséltem nekik is a futásról. az jó volt, hogy figyeltek és hogy tudok kapcsolódni hozzájuk és az is, hogy jó mesélnem róla. az még hiányzik, hogy megéljem, mekkora dolog a futás

ma megint alig ettem. viszont tegnap éjjel ettem csokis kekszet

nehéz volt a mai nap a terápia miatt. nem bánom, sőt, hálás vagyok, amiért elbírom és meg sem fordult a fejemben, hogy igyak. abban is biztos vagyok, hogy jó, hogy ilyenkor dolgozni megyek. akármilyen nehéz is bemenni, nem szabad, hogy egyedül itthon kattognom. az pedig külön jó, hogy a csütörtök edzésnap

ma nem szorongtam. mondjuk annyira eltelítettek a brainspotting "élményei", hogy időm és energiám se lett volna rá

nem tudom, milyen lesz a holnap. ketten leszünk csak bent, egy olyan kollégával, akivel jóban vagyok. lejött ma hozzám, mondta, hogy látja, hogy baj van, meséljek. mikor mondtam, hogy nem munkahelyi dolog, azonnal mondta, hogy akkor arról nem mesélek és nem is kérdezett többet

a tenyerem a sok lógástól eléggé szétment, remélem, holnap abból erőt tudok meríteni, s emlékeztet arra, hogy erősebb vagyok, mint korábban és jó, hogy teszek magamért és fontos dolgokat érek el

[pitypangosgitar]

Tudod.. egy Kincugi lett volna ma a születésnapi ajándékod. Gyönyörű jelentéssel bír. Van, ami a hibáival és törésnyomaival lessz a legszebb. Igaz lenne ránk. Ha hagynád hogy szeresselek és tudnál még szeretni. Hiszen tudnál. Érzem. Csak nem akarsz. Túl sokszor tört már össze. Ha egy tálat ennyiszer összetörsz és mindig csak félig tudod helyrehozni, a végén elporlad. Most a porladás határán állunk. Pedig az a nap. Annyira vissza adtad önmagam és annyira boldog voltam pár apróságtól is. Még jobban fáj hogy tudom, lehetett volna mindig ilyen. Annyira buta voltam. Végig. Talán még most is az vagyok. Nem tudom mi az igaz, csak érzem hogy melletted más vagyok. Jól vagyok. Igazi vagyok. Boldog. Ha csak egyetlen kedves szavad is a lelkembe vési magát és ragyogó fénysugarat növeszt, mit tenne egy boldog élet melletted? Miért nem volt jó amikor még megvolt? És miért fáj még mindig ennyire?

[csajokamotoron]

Belopta magát a szívembe: Honda CBR650R 2024 teszt - VIDEÓVAL!!!

Ha egy szóval kellene jellemeznem csak annyit mondanék róla hogy egy kezesbárány. Ez volt az első gondolatom, amikor tesztelhettem a 2024-es Honda CBR 650R-t.  Mikor először megláttam A Honda CBR650R-t, az volt a benyomásom hogy nagyon a helyén van minden. A formatervezés 5 csillagos. Mikor már együtt suhantunk, kiderült hogy ez duplán is igaz. Nem csak esztétikailag impozáns látvány hanem funkcionális elemei is vannak. Mint például, a fejidom és plexi kialakítása meglepően jól eltereli a menetszelet a fejemről. Bár bizonyos sebesség felett hallottam valami gyenge sípoló hangot, de lehet hogy ez csak a sisakom hibája. Vagy a motor és a sisakom nem kompatibilis. A kezemről pedig szinte teljesen eltereli a szelet. A tükrök megfelelő méretűek, elég jól látni benne a mögöttes forgalmat. Az 5"-os TFT kijelzőn napsütésben és este is jól látható minden. Egyszerre látható a sebesség és a fordulatszám is, valamint az aktuális sebességfokozat is. Továbbá összehangolható a Honda RoadSync nevü alkalmazással, mely megjeleníti a kijelzőn a navigációt, így nincs szükség telefontartóra ezáltal megóvja telefonunkat az esetleges rongálódástól. Egy gombbal vezérelhető és elég egyszerűen kezelhető. Innen vezérelve kiválaszthatom a zenehallgatást is, változtathatom a hangerőt, valamit ha akarom felolvassa az üzenetet is ami épp érkezett.  A tank kialakítása, robusztus, de egyben nagyon kényelmes is. A combom pontosan beleilleszkedik a tank oldalán kialakított helyére. Egy rövid és fura formájú kipufogó dobot kapott, ami szerintem jól illeszkedik a formához, legalábbis nekem tetszik. https://csajokamotoron.hu/ne-aggodj-hogy-sok-lesz-honda-cbr-650r-2022-teszt Nekem teljesen megfelelő a motor magassága,�� és a hosszú lábam ellenére az ülés és a pedálok közti távolság sem volt kényelmetlen.  Az első ülés kényelmesnek bizonyult, de a hátsó nagyon kemény. Ezen a motoron biztos nem akarnék hátul utazni. Azt hittem hogy nehezebben fogom megszokni a túramotor után ezt a supersport kategóriát, de mivel nagyon könnyen kezelhető gép, az első pár méter után megvolt az összhang. A kuplung olyan puha, hogy alig érezni, mikor behúzom a kart, ami elég nagy előny az én kis gyenge kezemnél. A markolatok állásszöge picit lehetne egyenesebb, de még épp határeset. Azonban lehetséges hogy csak az én csuklóm érzékeny nagyon. A  6 sebességes váltója szintén vajpuha, néha már annyira túl óvatoskodtam a váltást emiatt, hogy nem is váltottam csak megemeltem a váltókart egy kicsit, de nem történt semmi. Nézd meg a videót is! https://youtu.be/t11zVLJvDRw Könnyen fordul és érezhető, hogy minden ízében kanyarvadászatra tervezték. Alacsony súlypontja miatt nagyon stabil még akkor is, amikor kénytelen rendkívül alacsony sebességgel araszolni. Viszont ha gyorsulni kell, akkor kijön belőle a vadállat. Kicsit nem figyelsz oda és máris 80 fölött vagy, pedig még csak 2-es fokozatig jutottál. De 130-nál is ugyanolyan dinamikusan gyorsul, még hatodik sebességi fokozatban is. Még egy apróság, ami nem elhanyagolható: Nem tudom pontosan mikor történt a változtatás, de ezen a motoron fordítva helyezkedik el az index és a duda kapcsolója mint az én Hondámon. Szerintem jó ötlet volt, ugyanis így sokkal kényelmesebb elérni az index kapcsolóját. Soros négyhengeres doch vezérlésű 649 cm³ -es motorja van, ami 95 lóerőt eredményez, és mint általában a négyhengeres motoroknak, nagyon szép a hangja.  209 kg önsúlya nem okozott nehézséget az alacsonyra helyezett súlypont miatt. Elől-hátul ledes lámpák vannak szerelve, ami, mint tudjuk mindenkor megfelelően látható és megfelelő látást biztosít. Összegezve a tapasztalataimat erről a gyönyörűségről, csupa jókat mondhatok róla. Gyors, fordulékony, stabil, dinamikus, könnyen kezelhető. Tehát a sport kategória szerelmeseinek csak ajánlani tudom. Lapozd végig a galériát! Élmény volt vele ez a pár nap, és belopta magát a szívembe. Honda CBR650R Műszaki adatok ERŐFORRÁSKonstrukcióSoros, négyhengeres, négyütemű, 16 szelepes, folyadékhűtésű, DOHC-vezérlésűÖsszlökettérfogat (cm³)649 cm³Furat x löket (mm)67,0 mm x 46,0 mmSűrítési viszony11,6:1Csúcsteljesítmény95 LE (70 kW)/12 000 ford./percLegnagyobb forgatónyomaték63 Nm/9500 ford./percOlajmennyiség2,7 LZajszint (dB)L-wot (teljes gázon): 78,3 dB, L-urban (városi környezetben): 74,3 dBÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZERBefecskendezésPGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendezőÜzemanyagtartály befogadóképessége15,4 LÜzemanyag-fogyasztás4,9 L/100 kmELEKTRONIKAI RENDSZERIndításÖnindítóAkkumulátor típusa és kapacitása12 V/8,6 AhACG-generátor legnagyobb teljesítménye380 WERŐÁTVITELTengelykapcsoló felépítéseOlajfürdős, többtárcsásVáltó felépítéseHatfokozatúVégáttételLáncVÁZKonstrukcióAcél hídvázVÁZ ÉS FUTÓMŰMéretek (h x sz x m)2120 x 750 x 1145 mmTengelytáv1450 mmVillaszög25,5°Utánfutás100 mmÜlésmagasság810 mmSzabad hasmagasság130 mmMenetkész tömeg209 kg (E-Clutch változat: 211 kg)Fordulókör sugara 3,0 mFELFÜGGESZTÉSElölFordított, nagydugattyús, 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, megosztott funkciójú Showa SFF-BP teleszkóppárHátulKözponti rugóstag 10 fokozatban állítható előfeszítéssel, 43,5 mm-es lökethosszalKEREKEKElső kerékÜreges, hátágú, öntött, alumíniumKerékméret hátulÜreges, hátágú, öntött, alumíniumAbroncs elöl120/70 ZR17 M/C (58W)Abroncs hátul180/55 ZR17 M/C (73W)FÉKRENDSZERA fékrendszer elemei és az ABS típusa320 mm-es átmérőjű dupla első és 240 mm-es hátsó tárcsa, hidraulikus féknyergek, kétcsatornás blokkolásgátlóMŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKAMűszeregységDigitális sebesség- és fordulatszámmérő (rovátkás), két digitális napiszámláló, digitális üzemanyagszint- és fogyasztásmérő, digitális óra, váltófokozat-visszajelző, váltások esedékességére figyelmeztető lámpaFényszóróLEDHátsó lámpaLED Read the full article

[angelofghetto]

Nem hiszem, hogy létezik igazságos nyugdíjrendszer.

Valamikor a nagycsaládban megvolt az a fajta családi munkamegosztás, hogy a rokonok együtt dolgoztak a család megélhetéséért, és minden korosztálynak megvolt a maga feladata és haszna. Ennek a szisztémának a megszüntetésével egy csomó dolgot ma idegenekre bízunk.

Persze lehet arra hivatkozni, hogy régen pl. Japánban az idős szülőket, akik már nem képesek dolgozni vagy magukat ellátni, a gyerekeik vagy unokáik kivitték a hegyre, és ott sorsukra hagyták őket. Az öregek pedig hóesésért imádkoztak, mert a fagyhalál valamivel kellemesebb volt, mint éhen halni, vagy vadállatok vacsorájává válni.

A nyugdíjkassza einstandolása legalább olyan embertelen volt, mint most az, hogy az ember már vágja a centid, miközben még rádobnak néhány évet törvényileg. És ki tudja mi lesz a most fiatalokkal, mire ők következnek.

Értem, hogy aki többet keres, az többet fizet a közösbe, ezért joggal vár el több nyugdíjat. Azt is értem, hogy aki sose dolgozott, attól nem szép, ha olyat követel, amit nem szolgált meg, de mi van azokkal, akik a szisztéma hibájából, vagy az inkorrekt munkáltató hibájából nem tudnak éveket felmutatni, vagy olyan szakmában dolgoztak, ahol a hó végén rendszerszintes alacsony volt a fizetés, vagy talán el is maradt?

És akkor jön a gyerek kérdés. (Na most ezért megint kapok hideget-meleget.) Aki szándékosan nem vállalt gyereket, az miért várja el, hogy a más gyereke tartsa el vénségére? Aki adózó állampolgárt nevelt, annak messze nagyobbak voltak a költségei, ezáltal sokkal kevesebb a megtakarítható, öngondoskodásra elkülöníthető pénze.

Rendszeresen találnak meg telefonon biztosítók, akiket már az elején le szoktam állítani, hogy ne mondja végig, mert nincs mobilizálható pénzem, ami marad a rezsi és kaja kifizetése után (sokszor előtte sem), és ezek után egyre kevésbé próbálnak tovább győzködni, nyilván egyre többen élnek fizetéstől fizetésig, vagy kölcsöntől kölcsönig. És ilyenkor igazán bicskanyitogató az érdemtelen, sőt e mellé korrupt politikusok csillagászati fizetése, akik még elüldögélnének a Parlamentben a nyugdíjig, és a százalékos emelés nekik sokkalta többet hoz, mint a létminimum alattiaknak. Vagy az olyan közpénzből élethosszig biztosított fizetés, kecó, iroda, személyzet, akármi, ami bukott politikusoknak jár. Mire is? Ha engem fegyelmivel elküldenek (na jó, megengedik hogy felmondjak, mert az jobban mutat az önéletrajzban), nem fizet tovább a munkáltatóm, jó ha nem fizetteti vissza velem az okozott kárt. Meg ott van a képviselők 4 éves mandátuma utáni végkielégítés, miközben a mezei dolgozónak a határozott idejű munkaszerződés után max a szája járhat, nem a potya pénz.

"Nincs pénz." Néha elgondolkodom, a sok repi kiadásból, ingatlan mutyikból és kamu alapítványok megtöméséből, fejesek utaztatásából, költségtérítéséből, ingyen etetéséből, sofőrös autójából, üresen bérelt lakásából, indokolatlan számú testőrségéből, kitelepült konferenciáiból és túlárazott díszvacsoráiból hány nyugdíjast lehetne felhozni legalább a minimális emberi méltósághoz elegendő életszínvonalra.

[metalindex-hu]

Make Your Furniture Great Again-Nanowar of Steel koncerten jártunk

Make Your Furniture Great Again-Nanowar of Steel koncerten jártunk - https://www.rockvilag.hu/hirek/make-your-furniture-great-again-nanowar-of-steel-koncerten-jartunk/ -

Hülye olaszok, olasz hülyék. Így tudnám jellemezni a tegnap este látottakat és hallottakat az Analog Music Hallban. Az olaszosított szállóige a Monty Python  legendás Gyalog Galoppjából ugyanis tökéletesen leírja azt, mi is történt, vagy ahogy tegnap első felindulásból kérdeztem ismerőseimtől: Mi a fasz történt itt? A Nanowar of Steel-t nem tudom máshogy jellemezni, mintha a Ben Stiller a Trópusi Vihar című filmjét a Monty Python társulatával forgatta volna le. Mindezt pedig metál-musicalként adták volna elő. Egyetlen egy szabály nem érvényesült: Itt bizony fullba nyomták a kretént, és ez működött is .

Bátor dolog április elején kijelenteni, de sanszos, hogy megvan az év bulija már most. Hiába jönnek még ide éppen nagyon futó fiatal zenekarok, vagy retro-szagú legendák, akiket mindenki ismer és szeret, ilyen zenei és színpadi stand-up show-t nem hiszem, hogy bárkitől is kapni fogunk. Persze mindenki haja le fog égni a Rammstein-en, és hatvanezer ember fogja teli torokból énekelni, hogy You Could Be Mine -avagy lehetnél bánya- a Guns N Roses buliján…..

….Na de kérdem én. Fog Axl Rose egy felfújható kardszárnyú delfinen karibi stílusban norvég templom gyújtogatásról énekelni, vagy esetleg Till Lindemann-tól elvárható, hogy rózsaszín tüll szoknyában énekeljen a lichtenstein-i kedvező adózási formákról? Talán a mindig morcos Amon Amarth-osoktól várod el, hogy George Michael dallamára bíztassanak arra, hogy öleld, vagy ha akarod fogdosd meg a szembejövő idegent a koncerten? Szerintem nem..  Mert ugye egy Nanowar koncerten nem wall of death van, hanem wall of love baszki…

  Ellenben itt ez mind megvolt. Sőt…. találkozhattál a Call-centeres Cthulhu-val, végig repült a színpadon egy terrorbagoly.  Hallhattál egy Alestorm dalt a józanságról. ENNÉL NAGYOBB OXIMONORON NINCS.  /Fun Fact: a közönségben jelen volt az Alestorm basszusgitárosa is. Szerintem ezt még a Nanowarosok sem tudták./  Sőt kaptál Sabatonos háborús eposzt a 94-es VB döntőről, megtudhattad mi lesz akkor ha a csajod egy vízköpő . Továbbá megkaptad a 70-es,80-as évek összes disco kliséjét metálba sűrítve, miközben a zenészek az egész buli alatt úgy néztek ki mint valami elcseszett Village People hasonmás csapat.

De nem, ennyi nem elég. Mindig tudták hova tetőzni az őskáoszt. Zárásként a Valhalleluja című dalból azt is megtudtuk, hogy : Odin igazából filantróp, ráadásul az Amon Amarth és a Hammerfall gitártechnikusa. Mellékállásban pedig Thor kalapácsával asztalos munkákat is vállal, hiszen ő maga az IKEA összes bútorának gyártója.   Jah, és teljesen nyilvánvaló, hogy az asgard-i kultúra zenei kinyilvánítása gospel stílusban történik, miközben svédül énekelgetik az IKEÁS bútorok neveit-   Szóval ezt már tényleg csak azzal lehetett volna megfejelni, ha közben a színpadon összeraknak egy IKEÁS asztalt amit aztán bedobnak a közönségbe . Jah várj, hát baszki ez is megtörtént…. Érted, egy dohányzóasztal body surf-ölt az Analóg Music Hallban kedd este ! ! ! ! !

  Szóval ez volt az év bulija. Mert nem csak zenét kaptunk, de olyan sírva röhögős dalszövegeket és sztorikat  is színpadra víve, amit sehol máshol sem. Persze vannak még vicces, vagy vicceskedő zenekarok a világon. De ennyire kidolgozott, ennyire eltalált faszságokat még életemben nem láttam. Mondj még egy zenekart, aki a kötelező közönséggel való  kommunikációban azzal jön, hogy örül annak, hogy Ti jól érzitek magatokat, de ők nem. Inkább mennének haza a mamihoz tésztát enni Rómába…És ez nyilvánvalóan nem volt igaz, de még ezeket a mindenki által lefutott köröket is egyedivé tudták tenni.

  És ezek után ne haragudjatok meg, hogy a kis összefoglalóból eddig kimaradt az előzenekar a Frozen Crown. De kicsit olyan mintha ott sem lett volna a szintén olasz power metál csapat.  Mert félreértés ne essék, nem a produkciójukkal volt baj. Az teljesen rendben volt. Sőt azt mondom, hogy ha egy átlagos zenekarral jönnek, akkor én is jobban felkapom rájuk a fejemet.  Fabiola “Sheena” Bellomo gitáros hölgy például elég vagány technikai tudással van megáldva. Giada “Jade” Etro énekesnő pedig zseniális frontember és énekes is. De tényleg az egész csapat abszolút rendben volt.  Viszont itt akár  kis túlzással az Iron Maiden is  lehetett volna az előzenekar, talán akkor is elhalványult volna az emlék egy Nanowar koncert után.  Lehet egy picit öngól is volt a szemtelenül fiatal zenekartól, hogy pont a Nanowarral induljanak el Európába. Sajnos nagyobb összegben mernék rá fogadni, hogy kevés emberben fognak így maradandó nyomot hagyni. Pedig, ha például egy hozzájuk jobban passzoló Rhapsody-val, vagy Lacuna Coil-lal jöttek volna…

Végezetül még egy apró adalék a végére. Ugyan a Nanowar nagyon kis százalékban ír teljesen saját zenét. Hiszen paródiáiknak pont az a lényege, hogy adott zenekarok stílusjegyeit fektetik a dalszövegeik alá. De nagyon nagy zenei képzettségre és profizmusra utal az, hogy konkrétan bármilyen stílust eljátszanak hiba nélkül. Majdnem húsz éves karrierjük alatt azért hozzányúltak már mindenhez, a heavy metáltól kezdve a power metálon át a blastbeat-ekkel teletűzdelt  core zenéig. Emellett pedig négy ember énekel a színpadon az operától a hörgésig mindent tökéletes harmóniában…Szóval ez minden szempontból maximális produkció volt.

Hazafelé az éjszakai buszon pedig azon gondolkodtam, hogy vajon mitől ilyen hülyék ezek a zenészek..Valószínűleg gyerekkorukban a szüleik párszor legurították őket a Spanyol Lépcsőn, majd a frissen klórozott Trevi-kút vízében főzhették ki nekik a tésztát vacsorára…

Ti pedig nézzetek a YouTube-on Nanowar klipeket, hogy Ti is feltehessétek magatoknak a nagy kérdést: Itt mi a fasz történik?

HAIL TO LICHTENSTEIN

Cikk és képek: Pásztor Csaba *Kieron*

További képek: IDE KATTINTVA

[regenmindenjobbvolt]

Ilja Ehrenburg írásaival szovjet hadifogságom éveiben ismerkedtem meg. Első műve, ami kezembe került, egy kis brossura volt. Szerzője propagandafüzetnek szánta s a német jellemvonásokat boncolgatta benne. „A német ember egysejtű lény” ezzel a kijelentő mondattal kezdődött a müvecske s meglehetősen zavarban voltam, amikor megkíséreltem összehasonlítani a körülöttem nyüzsgő „egysejtű” hadifogoly társakat az üvöltöző „felsőbbrendű” davaj legényekkel. Ehrenburg tárgyilagosságáról már akkor megvolt a véleményem. Balsejtelmem csak fokozódott a Kenyér és a Golgota c. nagyszabásúnak szánt regényeinek olvasása közben. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy Ehrenburg felfújt nagyság, akit a szovjet kultúrpolitika ráadásul még történelembölcselőnek is kinevezett, Ilyen minőségben már évtizedek óta boldogítja nemcsak az orosz szellemi elitet, hanem nyugati kultúrköröket is.

Ha valami baj van a szovjet propaganda berkeiben, Ehren burg vezeti a mentőosztagot, hogy elsimítsa a „félreértéseket”. Ez történt most is, amikor a magyar események fel korbácsolták a világ közvéleményét s még azok is szembefordultak a szovjet brutalitással, akik eddig hűség'es bámulói és hívei voltak a bolsevizmusnak.

(...)

Hiába volt az évtizedes propagandahadjárat, a magyar események lerántották a szovjet álarcot. Ehrenburg ugyan „a nyugati kultúra egyes kiválóságainak tájékoztatásáról beszél csuIpán, mi azonban tudjuk, hogy ez az elfordulás éppen azért következett be, mert lassan már nyugaton is kezdenek tájékozottak lenni az emberek a szovjet módszerek tekintetében. Nagyon jól tudja Ehrenburg is, hogy a szovjet propagandának a magyar forradalom adta meg a halálos döfést, de úgy kerülgeti ezt a fájó pontot, mint macska a forró kását.

(...)

Ő is és mi is jól tudjuk, hogy ezt a fejezetet a magyar forradalmárok hősiessége teszi világraszóló jelentőségűvé. Nem csoda, ha a cikkben keserűen emlegetett Pierre Emmanuel, a kiváló francia költő s vele együtt még számosán most szenvedélyesen síkraszállnak a kommunista zsarnokság ellen.

Ez fáj Iljának s nem is csodálkozunk rajta, hogy fáj. Amit évtizedeken át hazugságból épített, most egyszerre összeomlik, mint a kártyavár. Hiába szajkózgatja még most is a régi kommunista frázisokat, hiába károg a nyugati halódó társadalomról, a rothadó osztályokról s hiába emlegeti a Szovjet „hatalmas történelmi vívmányait.”

(...)

Mi és a nyugatiak közül is sokan, inkább hiszünk annak a harmincév előtti plakátnak, amelyet Hja oly bánatosan emleget cikke bevezetőjében: Egy ember fogai közt késsel fenyegeti a kultúrát. Ez az ember a Vörös Rém, a kommunista ember, a szovjet hatalom.

(...)

Ilja Ehrenburg, a szovjet kulturbölcselő mer városok szétrombolásáról beszélni néhány hónappal azután, hogy ötezer orosz tank dübörgött végig Budapest utcáin s a szovjet ágyuk halált okádtak a szabadság védelmezőire. Elegünk van ebből az átlátszó tudákos bölcseségből, ebből a bárgyú irodalmi szirénhangból, elegünk van a kommunista jellemtelenség- ből!

Kanadai Magyarság, 1957. augusztus 10.

[kedvesmajam]

44-45. nap

megírom, hogy nehéz napokon legyen miből erőt merítenem

csütörtökön hajnalban keltem, reggel szállt fel a gép és picivel dél előtt landoltam Valenciában

nagyon bizonytalan voltam abban, kell-e nekem ez az út, rossz volt a hangulatom is és badarságnak tartottam bő 24 órát tölteni valahol. amikor a 2 napos jegyemet vettem, már szerettem volna beleadni mindent

elsőként a piacra mentem, mert az márciusban nagyon tetszett. bóklásztam, elhatároztam, hogy veszek paellát, mert márciusban étteremben ettem és nem esett igazán jól, ár-érték arányban sem adta ki. sétáltam a Selyembörze körül és elindultam a tengerhez, ahol megettem a paellát, mert ez volt a terv

hosszan hasaltam a homokban, néztem a tengert és hallgattam a hullámok hangját. aztán megindultam, feltűrtem a nadrágomat és a tengerben sétáltam, aztán csak álltam és élveztem a látványt, azt, ahogy a víz éri a lábamat

ahogy a lábnyomaimat elmosta a víz, azon gondolkodtam, mi az, amit hagynék eltűnni az életemből és mi az, amit görcsösen őrzök

estére elmentem a katedrálisba. pont mise volt a szent grált őrző kápolnában, maradtam egy kicsit. utána fagyiztam

9 körül érkeztem a szállásra. picit izgultam, mert sosem mentem ilyen későn a szállásra. sajnos szörnyű helyet választottam. simán besétaltam az ingatlanba és a szobába is. maga a hely egy földszint, konkrétan utcai hely volt. a szobába koedukált volt. maga a hely, a felszereltség pedig a melegedőket és éjjeli menedékhelyeket idézte. nem volt szekrény, de egyébként is úgy döntöttem, hogy mindenemmel az ágyban alszom. emeleti ágyat kaptam, korlát nélkül. féltem, nagyon, úgy éreztem, bármi megtörténhet: megtámadhatnak a fura szobatársak, ellophatják mindenemet és leeshetek éjjel úgy, hogy komoly sérülést szerzek. annyira féltem, hogy egy barátomnak megírtam, hol szálltam meg annak érdekében, hogy ha bármi történik velem, legyen, aki tudja, hol vagyok

reggel szerencsére mindenem megvolt, én is egyben voltam. elmentem a bazilikához, misére szerettem volna menni, de kiderült, hogy nagymise van, több, mint egy órás

reggeliztem, mert vágytam a katedrális látványa mellett reggelizni. utána elmentem a partra. az elején nem találtam a helyemet, de aztán sikerült elengednem magam, feküdtem a homokban, élveztem a napsütést. többen voltak, mint előző nap, ezért a csend nem volt adott. ismét egy órát sétáltam a tengerben és nagyon élveztem. úgy döntöttem, nem megyek a piacra, inkább maradtam délutánig

elmentem még a katedrálishoz, sétáltam a Selyembörzénél, mert a csipkéi teljesen lenyűgöztek

fagyiztam még egy utolsót és elindultam a reptérre. addig húztam az időt, hogy alig másfél órával a felszállás előtt értem ki

minden rendben ment, elteltem az érzéssel, hogy kihasználtam a rendelkezésre álló időt, nincs bennem hiányérzet

itthon elértem az utolsó metrót, ami kalandos volt, mert a buszon végig izgultam, elérem-e, közben volt bennem egy nagy adag nyugalom, hogy ha nem is érem el, biztonságban hazajutok

na, és a pia! nem ittam. viszont sóvárogtam és kattogtam. nehéz volt ezt megélni és megkérdőjeleződött bennem, a három ivásommal nem estem-e vissza. arra koncentráltam, hogy a múlt az múlt, megtaláltam utána a békémet, ráadásul teljesen át tudtam adni magamnak az útnak, megéltem a Valenciában töltött időt. csodálatos két napot töltöttem a városban, megendetem magamnak minden vágyam teljesülését. az út célja az volt, hogy felülírjam a márciusi keserűséget, hogy továbblépjek. és ez maximálisan sikerült!

az nehezítette még a helyzetemet, hogy az út előtti napokat nagyon nehezen éltem meg a munkában, nagyon sok nehézségem volt és sok örömtelenségem is. egyetlen munkahelyi levelet olvastam. felülírták egy lakómmal kapcsolatos teamdöntést, az esetet elvették tőlem. ráadásul elbeszélgetésre kell mennem. nem azért, mert nem végeztem jól a munkámat, hanem mert a vezető aggódik értem és számot kell adnom arról, mi van velem. ez lehetne jó dolog, eshetne jól, hogy a vezetőm ennyire érzékeny. viszont ez nekem határátlépés. a munkámat jól végzem, felelősséget vállalok a lakóimért, napirenden vagyok az ügyeikben. az, hogy számot kell adnom, számomra erőszakos. nem kérdés vagy felajánlás, hogy beszélgethetünk, hanem mennem kell. ráadásul az esetadást is eldöntötték nélkülem. nekem sok a lelkizés, úgy érzem, hogy egymás szoc munkásai akarnak lenni a kollégák. egyszerűen nem tartják tiszteletben, hogy a magánéletemet nem akarom bevinni. ez az egész mostani helyzet onnan indul, hogy nem akarok menni a kétnapos "csapatépítésre". nem kérdezték meg az indokaimat, csak eldöntötték, hogy meggyőznek, hogy bármi áron ott legyek

nehéz, de nem akarom, hogy ez elhomályosítsa azt a jó érzést, amit az út alatt megéltem

ez még a végére fontos. nem emlékszem, hogy valaha láttam ilyen ábrázolást. tudom, hogy Krisztus háromszor elesett a kereszttel, de sosem gondoltam bele, hogy a kereszten ábrázolt kisimult test mennyi mindent megélt, hogy az elesések is milyen nyomott hagytak rajta. érdekes, hogy ilyen dolgok is bekúsznak a figyelmembe

a gépen zsolozsmáztam. nagyon megragadott az egyik zsoltár

[csajokamotoron]

Farkas Kevin: újabb kockás zászló fontos versenykilométerekkel és tapasztalatszerzéssel

Farkas Kevin immár a harmadik versenyhétvégéjét teljesítette a JuniorGP mezőnyében. A 17 éves motoros Barcelonában ismét tett egy kis lépést előre, a katalán világvárosban ugyanis mindkét futamot sikerrel teljesítette. Kevin szerint lassan ebben a versenysorozatban is a pontokért fog küzdeni. Tavaly rendkívül sikeres esztendőt tudhatott magáénak a H-Moto UNI Győr Team, amely 2024-ben immár kibővült, hiszen a Northen Talent Cup sorozatban 2022-ben második Farkas Kevin is csatlakozott a csapathoz, aki Kovács Bálinttal és Görbe Somával együtt a Hungarian Motorsport Academy (HUMDA) támogatottja, azaz kizárólag a felkészülésre és a versenyzésre kell koncentrálnia. A 17 éves Farkas Kevin idén a juniorok között húzza a gázt, és egy nagyon komoly felkészülést követően az elmúlt hétvégén már a harmadik versenyét teljesített a JuniorGP mezőnyében. A misanói szezonnyitón semmi sem jött össze – a versenyen el sem tudott indulni –, míg Estorilban a 24. pozícióban a kockás zászlót is meglátta idén először. Ezúttal Barcelonában gurult pályára a HUMDA által is támogatott motoros – itt nem egy, hanem két futamot rendeztek –, ahol ismét sikerült egy kis lépést tennie előre. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a mezőnyt, hiszen pénteken és szombaton is esett, ami jelentősen nehezítette a motorosok, köztük Kevin dolgát. Úgy érezte, a száraz pályára jó lehet a temp��ja, így bizakodva várta a vasárnapi rajtokat: az első futamon a 27., míg a másodikon a 28. helyről rajtolhatott. A versenyek nem sikerültek rosszul, hiszen a rendkívül erős mezőnyben előbb megtartva a rajthelyét a 27. pozícióban végzett, míg a másodikban jó tempót motorozva 22.-ként intette le a kockás zászló. „A legfontosabb célunkat elértük, sikerült teljesíteni mindkét futamot, és ezzel fontos versenykilométereket gyűjtöttünk. Az első futamon ugyan jónak éreztem a versenytempómat, de a csapat döntése értelmében a második versenyre változtattunk a motor beállításain. Sajnos ez nem jött be, végig úgy éreztem, mintha jégen motoroznék. A tempóm ennek ellenére megvolt, így az idei legjobb helyezésemmel zártam a viadalt. Érzem, hogy jó az irány, még pár dolgon változtatunk, utána már elérhető lehet számomra az első pontszerzés” – fogalmazott a HMA versenyzője, aki újfent nem sokáig gondolkodhat a tanulságokon, ugyanis június első hétvégéjén rajthoz áll a sokak szerint a MotoGP előszobájának számító Red Bull Rookies Cup-sorozatban is, ezúttal Mugellóban. A Hungarian Motorsport Academy utánpótlásnevelési rendszert a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. hozta létre és működteti. Fotó: DASTMEDIA Read the full article

[bagdyernoke]

Áthallásos az orosz és más hadseregek lealjasodásáról. Ezt teszi a háború.

Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 24. szám

Móricz Zsigmond: Szegény emberek

- Elbeszélés -

Két szegény ember forgatta a földet a kert felső szélén. Egymás mellett mentek az ásóval. Az öreg folyton diskurált s a fiatal annyira szórakozott volt, hogy szinte tehetetlenül állt meg, valahányszor az öreg megakasztotta a munkában, hiábavaló beszédével.

Ez a fiatal munkás kemény fekete ember volt, vásott barna ruha volt rajta, katonabakancs és rendkívül ócska katonasapka, amilyet csak azokon a lenyűtt és félig csontvázzá vált katonákon látni, akik tíz, tizenöt húsz hónapos lövészárok után vánszorognak olykor végig az utcán, apatikusan és gépiesen.

- Már mondtam a vénasszonynak, hogy dugja el a fokhagymát, - szólt az öreg, ki a feleségét mindig vénasszonynak emlegette s megint megállt, az ásó nyelére támaszkodva. - Azt ilyenkor kő eldugni a földbe. Ősszel. Akkor lesz jó tavasszal.

- Nem fagy ki? - szólt tűnődve a fiatal.

- Nem. Sohasem. Nem árt annak egyáltalán semmilyen fagy, ha földbe van. Mert ha rájön a föld, akkor be van takarva, akkor nem árthat neki a fagy... Pedig most az is drága, a fokhagyma.

A fiatal ember, mintha ráléptek volna, összerándult.

- Minden drága, - mondta sötéten s az ásóját emelte.

- Minden nagyon drága, - bólintott az öreg. - Rettenetesen drága. Egy kiló kenyérnek az ára huszonhat krajcár, ez még nem volna drága, de nem lehet kapni. A nagy világér sehol nem lehet kapni. Abba a mi falunkba meg a jóisten tudja micsoda jegyző szorult, hogy minálunk sosem kapni lisztet, cédulás lisztet. Más falukba mindenhol ellátják az emberiséget, csak éppen minálunk nem. De a minap avval jön a vénasszony, hogy a jegyző még azt mondja, hogy azt mondja, aki pedig őt a szentekkel összeadja, annak ő ellátja a baját.

Megcsóválta a fejét és kicsit nevetett.

- Pedig a mostani világba könnyen megy, hogy az ember a jegyzőt a szentekkel összeházasítsa.

A fiatal ember most keményen a szemébe nézett az öregnek és mintha nagy és erős dolgot jelentene ki, így szólt:

- Látja István bátyám, én csak három napja vagyok itthon, de ezt én nem érthetem. Rossz világ ez! Tudja... én huszonhat hónapig voltam a fronton, de mondhatom, neked semmi rövidségem nem volt.

- Meghiszem.

- Nekem ételem, italom megvolt. Hús annyi volt, marhahús, hogy már nem is akartunk ennyit. Már kifordult az ember szájából a hús.

- Hő, jó volna itt. Egy kiló marhahúsnak az ára tizenkét korona. Azt mondják. Mert én bizony nem vettem.

A fiatal ember kissé fátyolos szemmel soká nézte, szembe nézett vele.

- Mit evett fröstökre?

- Hát igenjó paprikát vettem én a múltkor a szerbtől, Kovács Jánostól, merthogy ő most a szerb, mióta nincsen szerb... Tizenkét darabot adott tíz krajcárér. Még nem is drága, azt mondom. Azt ettem vagy kettőt, kenyérrel.

A katonaember már nem figyelt, már a szeme megint messze kalandozott, magába merült. De az öreg folytatta.

- Ebédre meg, igenjó uborkát savanyított nekem a feleségem, hát ebédre meg azt eszek a kenyérhez. Ha aztán vacsorára hazamegyek, főz a vénasszony. Bablevest vagy krumplilevest, ahogy jön, ma ugyan káposztát. Mert az embernek megterem a kertjébe a krumpli is, meg a káposzta is, az idén bizony nem sok termett, de az is jó, azt is meg kell köszönni a jóistennek.

- Lisztje van?

- Hát van két méter búzám. Tiszta. Muszáj nekik őrlési engedélyt adni! Azt kaptam részbe. Meg a cédulás lisztet is kiszedi a vénasszony.

- Zsírja van?

- Az van hála Istennek, jó órában legyen mondva. Az van, hogy ne hazudjak, van még vagy két liter.

- Csizmája van?

- Hát az már nem igen. Ezt a bakancsot vettem. Ki győzne most hatvan pengőket adni egy pár csizmáér, még ennek is nagyon örülök, hogy erre a bakancsra szert tehettem.

Az ember lassan elfordította a szemét az öregről.

- Huszonnyolc napom van, szabadság. Mi az itt, huszonnyolc nap! Most két nap Vargáéknál voltam, kaptam este négy pengőt. Vett a feleségem egy liter tejet 30 krajcárér, vett egy negyedkiló szalonnát két forint 50 krajcárért, két kenyeret, kicsi pékkenyér, egy forint tízér, maradt 10 krajcár... Mi az a huszonnyolc nap...

- Pedig most már rövidebb a nap, kisebb lesz a napszám, - szólt a vén.

- Nekem semmim sincs télire... Három gyerekem van... - mondta nehéz szóval, mintha a tüdejéből szakadna ki a szó.

- Gyerek... bolondság, - mondta az öreg. - Elég bolondság. Sok embert bizony a vére ver meg. Csinálják a gyereket, aztán a gyerek nem kérdezi, apám hol veszi kend. Az kiköveteli az élést. Eridj lopni! Kérj a szomszédoktól, ha nem ad vágd agyon...

Az öreg, vén korhelyek tágas hangján utánozta a más szavát, de a fiatal szinte megdermedt, szinte jéggé vált, csak rámeredt az öregre és a szeme meghomályosodott, aztán lassan lehunyódott a szempillája, s szédülő fejjel esett rá az ásó nyelére. Talán el is bukik a hirtelen szédületben, ha meg nem kapaszkodik benne.

- Dolgozzunk már, - mondta morogva.

- Az nem kíméli az embert, - fordult az öreg is az ásóra s kényelmesen kezdett hozzákészülni a munkájához. - A gyerek. Az sír, ha éhes... Avval is csak hasítja az ember szívét...

Az ásó belemélyedt a földbe. Öt-hat nyomot vetett fel, már megint nem bírta szó nélkül.

- Az nem jó, az a te ásód. Nem ilyen kötött földhöz való ásó. Avval nehéz dolgozni. Szaporátlan, mert igen hosszú ásó. Kurta ásó kell az ilyen nehéz földhöz. Acélásó. Mint az enyém. Nem is túlhosszú, könnyen megy a földbe, van neki nyomintója is, mindjárt szaporább a munka vele. A kapám is acélkapa. Micsoda. Evvel az acélkapával szétvágom az idevalósiak minden kapáját.

A fiatal ember odanézett az öreg ásójára s nagyot sóhajtott.

Azután a maga ásóját nézegette el. Gyenge ásó, csínján kell vele bánni, mert hajlik. Csupa kín vele dolgozni ebbe a szíjas földbe.

S most egész tisztán látta, hogy be fog menni a házba. Ott van a balsarokba a sifon. A sifonból vette ki a pénzt a gazdasszony. Azt a sifont egy szeggel ki lehet feszíteni s annyi pénz van benne, ezrek!

- Hát sturmba voltál? - kérdezte az öreg.

Ráemelte a szemét, a szeme előtt fátyolos volt a világ, nem értette a szót.

- Sturmba. Ugye sokszor.

Csak bólintott. Nem jött ki hang a torkán.

- Fene lakodalom lehet, - nevetett kicsit az öreg s megcsóválta a fejét. - Csak neki egymásnak a késekkel, oszt a torkára... Kit öltél meg először? Embert...

A fiatal munkás lassan megmozdult. Úgy, elkésve értette meg a szavakat.

- Nem embert, - mondta fejét megcsóválva csendesen - Lányt... Fiatal lányt először...

- Lányt - mondta természetesen az öreg, mintha a világon a legegyszerűbb dologról volna szó.

- Mikor Sabácba voltunk, - mondta lassan, kicsit rekedt, szórakozott szóval a fiatal ember s a katonasapka alá felhúzta tűnődve a szemöldökét, gondolkozva, emlékezve. - Kilőttek egy házból, az ablakon... Hármat lőttek, az egyik golyó így mellettem pattant el a kövön, a másik golyó a szakácsnak ment bele a tarisznyájába, így el is szakította a combját, a harmadik meg a cugszfirernek ment be itt a balpofáján, de olyan bitang szerencséje volt, hogy két fogát kiütötte, avval elment. Akkor a kapitány Jurovics kiadta a parancsot, hogy egy fénrik, hat bakával mennyen be s aki a házba találkozik, mindenkit le kell vágni, a gyerekeket is.

Nyugodtan s komolyan beszélt, de a keze aludva babrált az ásó nyelén s folyton arra gondolt, hogy mire elindul, elkésik... Valaki hazajön s akkor nem lehet megcsinálni... Megállt, hogy abba hagyja a beszédet is, amit kezdett s azonnal induljon... De a lába nem akart mozdulni, a keze nem akarta elereszteni az ásó nyelét... s a nyelve újra kezdte, folytatta a beszédet.

- Akkor bementünk a házba. Olyan, kicsit emeletes volt a ház... Három az aljába levő szobákba ment, lenn is egy lakás volt, meg fenn is. Ők odalent mit csináltak nem tudom, de mi ketten a fénrik úrral bementünk az emeleten a házba. Ott volt egy rendes szoba, urasan, bútorok, minden, ott volt egy asztal, körül székek, az asztal meg volt terítve, étel, ebéd volt, mert éppen úgy volt, hogy dél volt... ott ültek...

- Ha.

- Igen. Ebédeltek... De a fénrik úr olyan volt, mint a sárga halál, "zofort" azt mondja... Azoknak villa volt a kezébe, meg kés, ettek... Az ablak be volt zárva, nem ők lőttek... Azután megfogtuk a padláson, egy lány volt ott, olyan szolgálólány, az pufogatott a padlásról... Minek az. Egy bolond vászoncseléd azt tegye fel magába, hogy ő lövöldöz... Mikor úgy jöttünk, doppelrájba, az utcán. Kellett neki háromszor lőni...

- Aztán ti?

- Mi? - kérdezte a fiatal ember, mintha álomból ébredne. Az öreg rábámult.

- Aztán ti mindenkit levágtatok?

- Csak úgy szuronyhegyivel... - morogta a katona.

- Aztán a lány volt az első?

- Mi?

- Azt mondtad, hogy az első lány volt...

De a katona, mintha megállt volna az esze, csak maga elé meredt s mintha valahova távolba figyelt volna.

- Nagylány, vagy kislány?

- Várjon csak, - szólt a fiatal ember hirtelen, - hazalépek egy kicsit, mert elfelejtettem az asszonynak megmondani, hogy hol a láda kócsa...

Gyorsan lenyomta az ásót a földbe.

- Most ütötte a tízet a toronyba.

Ő maga is csak arról vette észre, hogy kimondta a hazugságot, hogy a távoli óraütésekre figyelt, így határozta ő ezt még az éjjel, hogy mikor kilencet üt, elindul, de előbb azt mondja, hogy tíz óra. Akkor aztán, ha valaha faggatnák, lesz egy tanú, hogy ő tíz órakor még itt volt...

Az öreg megcsóválta a fejét s utána nézett, ahogy nagyokat lépve, szinte szökdelve ment a katona a kivörösödött bakancsaiban, a gyűrött szürke sapkát a szemébe húzva.

- Mit beszél ez, - mondta magában félhangon, hogy már tíz óra.

Kivette a nikkel óráját a zsebéből s jól megnézte.

Kilenc óra volt rajta, három perccel múlt el kilenc óra.

A katona kiment az utcára s rendes, lassú léptekkel ment előre a templom felé.

Úgy ment, ahogy előre elgondolta. Se nem lassan, se nem szaladva, de inkább gyorsan, mert munkaközben ment el egy kicsit. Hát sietni kellett... Figyelt, hogy nem látja-e ismerős, akinek köszönni kell, de mégis, mikor egy kerítésen kinézett egy nagybajuszú ember, aki úgy nézett rá, mintha váratlanul a hóhérját látta volna meg. A szíve, mintha nagy kalapács lett volna belül, ritka nagy kondulásokkal verte a mellét. Mint mikor félre verik a harangot.

A templom mellett magas orgonabokrok közt kellett bemennie a setét útra. A bokrok már meglehetősen üresek voltak, a levél sárgán hullott le a földre, balról fiatal diófák álltak az út szélén s nagy tágas felszántott kert, jobbról mély árok, szakadék, annak a fenekén a patak csendesen csúszott. Az árkon túl volt a ház.

Körülpillantott, nem látja-e senki.

Errefelé már senki sem lakik, senki sem jár. Lemászott az árokba. Kicsit még mosolygott is magában, azelőtt sose jutott volna eszébe, hogy ebbe az árokba leereszkedjen. Csúnya akácos gödör, még a gyerekeknek se okos belemászni. De miket tanult ő katonasorban! Hol járt, micsoda faluvégeken, hogy lopakodott ellenség után, vedettát lelövetni, házakat megkerülni, falut felgyújtani, disznót, csirkét leverni, tehenet kihasítani, felét kivágni a többijét otthagyni, szinte úgy érezte, mióta itthon van, most került először kedvére való helyre... Mi is ez az élet... Ez az igazi, dolgozni! Ésszel megkerülni az ellenséget s hátába támadni... Mi lenne a kevés magyar katonából, ha sokat törődne avval, hogy hány az ellenség, micsoda veszedelmekkel jár a játék. Közepibe! Nincs most se törvény, se igazság, csak erő, meg ész. Aki bírja, marja. Ilyen parton ne tudna átmászni? Hát az olasz parton, ahol a part ezer méter magas, aztán két kilométer szélességbe, félkilométer mélységbe nincs egy tenyérnyi föld, akit a gránát meg ne mozgatott volna, szétvetette a vas, kitépte a belét, elszórt mindent, követ, földet, vassal bevetette, mint itt búzával a szántást... aztán mikor megáll az ekrazitos eső, bele az átkozott, agyagos földbe, kidülledt szemmel bele, az agyag megmarkolja a lábát, lehúzza a testét, minden tenyérnyi darabjára ágyú tátja a száját, gépfegyver köpködi a golyót, mint a fergeteg a csupasz síkságon, a puskagolyó pereg, mint nyáron a jégeső, s hogy tusakodtak ott, hogy mentek neki a halálmezőnek, az oslaviai temetőnek...

Míg a gödör szélén, akar az éh farkas ott leselkedett pár pillanatig s a zúgó fejében a csaták zúgása szikrázott végig, mégis mintha a lelke fenekén valami olyan gyávaság kushadna, amit sohasem érzett a harctereken.

Hiányzott a kommandó. Nem állt mögötte a káplár a paranccsal, se a Fänrich úr a suttogó rendelettel, senki se mondta, rajta kutya szorítsd... s hideg verejték volt a homlokán.

Ahogy végre észrevette magát, hogy már sok lesz a megdermedt ott heverésből s ki akart ugrani, egy fiatal akácfavesszőbe akadt s amint mérgesen ki akarta magát szakítani, egy tövis kegyetlenül beleszúródott a csuklójába, az ingen keresztül.

- Azt a mérges istenit, - mormogta s kicibálta a tövist. A vér szivárgott utána. Bekapta a szájába a sebet s kimászott az árokból.

Valami vad düh nőtt benne, dühös ingerültség, a szeme égett.

- No megállj, - mormogta magában s nem tudta kire és miért fenekedik.

Nehéz nagy léptekkel, lesütött fővel ment a házig, az ároknál nem volt kerítés s a házig füvön ment, csak néhány lépést. A ház sarkánál megállt s a szívében nyilallt. A nótás szájú, gőgös, vasvillaszemű bakára gondolt, ha látnák most, milyen patrujjba jár...

Összerántotta a szemét, most a szegénység az úr, most a szegénység kommendíroz... Az arcához nyúlt kemény ujjaival, mintha még egyszer bele akarna markolni az agyveleje gondolataiba... csakugyan kell-e, csakugyan muszáj?

Meghallotta a saját hangját messziről, azt mondta a felesége adósságáról "délig megadom".

Délig megadom... délig megadom... - forrt benne, mint mikor jobbról-balról a gránát csapkod le s rettenetes tölcséreket szaggat a fekete volhiniai földbe. Így állt ott, akkora ropogás, durrogás és őrületes csattogás közepette, mikor az égre lőttek a földről a fekete sarak és a domb tetején a horvátok fojtogatták a szibériaiakat... Akkor a tisztek kihúzták a kardjukat s szájról szájra járt: "Nem lehet tovább... forverc!"

Most is úgy rohant be előre szegezett fejjel a tűzbe.

Egy pillanat múlva áttörte a tüzes falat a baka, a magyar: mindig legjobb előre! S bent állt a konyha sötétjében.

Csakúgy zihált a melle... Csak a fegyvere volna itt vele.

Fújt a tüdejéből a forró gőz s a karja a vasvilla után nyúlt, ami az ajtó mellé volt odatámasztva.

Most mi lesz.

A konyha sötét volt és alacsony, szabad tűzhely, alatta fehérre meszelve a kemence... cserépfazekak... s vasvilla a kezében... Ezek a Vargáék és szegények voltak a háború előtt, csak most, hogy eladták a tehenet, meg a borjút... most vannak az ezrek...

- Mi az? - kiáltott bentről egy gyereklány.

A katonának kinyílt a szája s megállt a vére.

- Itthon vannak, - motyogta.

Sápadt lett a fekete arca s visszább torpadt.

Egy fiatal lány kinyitotta a szoba ajtaját s ijedt és bámész szemmel, tátott szájjal nézett.

Hosszú pillanatokig néztek szembe. Lassan megismerte, hogy ez nem a Vargáék gyereke, hanem Szabó Eszter, a Szabó András lánya...

- Itthon vannak? - kérdezte végre rekedten.

- Nem.

- Hát.

- Elmentek reggel.

- El?

- Igen, a vásárba. Hiszen maga látta.

A katonának tágra nyílt a szeme. Aha. Ez már támad. Ez már ellenség.

S erre mindjárt nyugodtabb lett s folytatta a szeme a villámlást, mintha most már joga volna felül kerekedni...

A lány mögött a Vargáék kislánya dugta ki a fejét. Ez is olyan gyerekes ijedt szemmel meredt rá... Úgy nézett rá, éppen úgy, mint az a lány... ott a háború elején... a legelső gyerek... ott Sabácban...

Megmarkolta a vasvillát, a vére leszállt a szívére s várt. Várta a parancsot...

Meredten s fakón meredt rájuk, amitől a gyerekeknek elállt a szava. A fejében alig fordult meg gondolat, tudta, hogy meg kell lenni.

- Délig megadom! - mondta hangosan, azzal felemelte a vasvillát s keresztül szúrta a kislányt.

A Varga gyereket, az ellenséget... Látta, ahogy belement a vasvilla a torkába s vér szökött ki. Ezen már megkönnyebbült. Hogy ismerte már ezt a vért! Hány embert szúrt már agyon... Mindenkinek így szökik a vére...

Kirántotta a vasat s a gyerek, mint egy kis tömlő bukott el a sötétes szobába.

A nagyobbik hangtalanul, eltátott szájjal, mint a remegő vad meredt rá a katonának minden mozdulatára.

Ez intett, hogy be.

A lány hátrafelé bement, de a szemét egy pillanatra sem vette le az emberről.

Ez utána ment, kemény, egyenes, katonaléptekkel.

A nagy szekrényre nézett, amiben az ezresek vannak.

- Hol a kócs? - mondta.

A fiatal lány minden tagja folyton rázódott, mint valami gépszerű reszketéssel.

- Hol van a kócs? - kiáltotta újra a katona.

- Nem tudom, - nyöszörgött a lány s a foga zörgött.

- Ha meg nem mondod, téged is agyonszúrlak.

- Bent van a másik szobában a sifonban.

A katona intett neki s ő előre ment. Gyorsan kihúzta a sifon alsó fiókját s kétségbeesve kotorászott benne.

- Hamar!

A lányka iszonyatos rémülettel nézett fel rá ott guggolásából.

- Elvitte a néni magával.

A katona megvetően rántotta meg a száját s a vasvillával a hasába szúrt. De a villa hegye nem ment át a ruhán, ezért újra fogta a villát, felemelte s teljes erővel belevágta.

Még most sem halt meg a gyerek, mert közben oldalt fordult s most karja a villa két szára közé került.

A katona körülnézett s meglátta az asztalon a nagy kenyérszelő kést. Visszament érte a nagy szobába, aztán be ismét s kétszer a nyakába szúrt, aztán egy erős harmadik vágással az egész torkát ketté metszette, úgyhogy a feje szinte leesett.

- A fene egyen meg benneteket, - egyenesedett fel.

A keze csupa vér volt, lecsapta róla a földre s látta, hogy a vér végigfröcskölt az ágyon s a szekrényen, ezen újra elmosolyodott. Nagyot fognak nézni, ha hazajönnek.

Ebben a pillanatban a bölcsőben felsírt a kisbaba.

A katona odanézett s látta, hogy a picinek kiesett a szájából a cucli, azért sír.

- No, ne haragudj. Kis zsivány, - mondta neki, - csak a kezemet hadd törüljem meg.

De a kicsi éktelenül kezdett sivalkodni. Erre ő szinte ijedtséggel futott hozzá, fogta a cuclit s a szájába nyomta. A gyerek mohón kapta be s elhallgatott.

- Véres lett egy kicsit, - mondta a katona s csendesen mosolygott, aztán bólogatott. - Nem baj, sose tudod mitől hízol... - szólt szelíden. - Hát mikor én három napig olaszt ettem...

Fanyarul elhúzta a száját, ahogy eszébe jutott a borzalmas kilenc nap, mikor a doberdói hegyeken az elesett bajtársaikat rakták maguk elé fedezéknek s mikor elfogyott minden a kenyértarisznyából, egy frissen elesett olasznak a vérét szívta ki, mint a hörcsög a csirkéét.

Most megtörölte újra a kezét s oda-odanézett a kicsinek cuppogó arcocskájára...

- A zsivány, a betyár kölyök... - mondogatta magában.

Aztán a késsel hozzáfogott kifeszíteni a szekrényt. Nem ment, a vasvillát vette elő, de azt előbb ki kellett cibálni a testből s a vér csorgott róla. Most már aztán türelmetlenül feszítette a szerkény sarka alá s az egészet kiemelte.

Megfogta, hogy le ne zuhanjon s lármát ne csináljon.

Mindjárt meglátta a barna kis vászonzsákot, amelyből tegnap kivették a bőrtárcát, a sok pénzzel.

Körömmel bontotta ki a spárgát, amivel be volt kötve, nyugodtan és rendesen.

Aztán a markába öntötte, ami benne volt. A nagy bőrtárca nem volt benne.

- Azt elvitték a vásárra, - mondta magában s mérges lett saját magára. Egész éjszaka ezen gondolkodott, aludni sem tudott, kétszer is felkelt s a felesége kérdésére, hogy mi baja, azt mondta, hogy "hallom az ágyúzást", mert csakugyan hallotta. S hiába gondolt végig mindent, mégse tudott mindent kigondolni. Erre se számított, hogy a gyerekeket itthon hagyják s a szomszédból hívnak hozzá egy pesztonkát, úgy gondolta, inkább őket adják oda valakihez. Arra sem gondolt, hogy az ajtó nyitva lesz-e vagy sem, meg erre se, hogy a bugyellárist elviszik.

- Egész meg van már rothadva az eszem, - mondta, - a kefe vigye el...

Örült, hogy mégis valami pénz van a kis szütyőben. Az asztalra öntötte s megszámolta. Papír és ezüst pénz volt, összesen száznegyvenöt forint, meg valami krajcárok.

- Nem sok, - mondta s két tízest a lajbija zsebébe dugott. - Most már nem adhatja meg az egész adósságot, mert akkor megint nem marad egyébre. Meg hadd is várjon az a vén gazember... Háborúban adósságot kérni.

Az ezüstből kivett egy forintot, akkor bekötötte az egész pénzt egy zsebkendőbe, ami az asztalon volt. Mielőtt bekötötte volna, kivett még egy koronát, mert itt nagy a drágaság, biztosan több kell most arra is.

A zsebkendő kis csomagját összetekerte, ahogy a dohányzacskót szokták s a kabátja külső zsebébe tette.

Ezzel be volt fejezve a dolga s most megállt némán és újra mély szórakozottsággal nézett maga elé.

Az ajtó előtt ott feküdt a kicsi lány teste, úgy hevert ott, mint egy kis kutya, a küszöb előtt, ő csak nézte, nézte s bólogatott.

- Ilyen kutyavilág ez a mai, - mondta, aztán nagyot sóhajtott. - Hát mikor a cigányszigeten bementünk, a fáról úgy ráztuk a komitácsit, mint a rothadt szilvát. Rottman hadnagynak a nyakát keresztül lőtték, a kezét rászorította a sebre s az ujja közt csakúgy hugyozott a vér, meg a száján, csak úgy ropogott a koponya, így hajigáltuk a levágott kezeket, meg a koponyákat, egymásra feküdtek a szerbek, meg a magyarok, aztán egymás torkát keresztül harapták...

A bölcsőbe megmozdult a piciny... erre föleszmélt, maga sem tudta miféle álomból. Most, hogy már el volt végezve, zsebében volt a pénz, már nem izgatta semmi...

Szétnézett, nincs e valami tenni való. Egy pillanatra arra gondolt, hogy a kis testeket felrakja az ágyra. Ne feküdjenek ott szegények, de hirtelen összeborzongott s úgy érezte, a világért sem tudna hozzájuk nyúlni...

Gyorsan elindult, elkerülte a küszöbnél a piciny hullát, nem lépte keresztül, eszébe villant a babona, ha keresztül lépik a gyereket, nem nő meg. Kint a pitvarban odatámasztotta a vasvillát, ahonnan elvette aztán kilépett a szabadba...

Fel akart sóhajtani, hogy végre az ég alatt van s amint a száját kinyitotta, hogy teleszívja magát friss levegővel, egyszerre bezárta s kedvetlenül, fojtotta magába a mozgást... Ki, csak ki innen, még meglátják... Mintha fonákul volna valami... Máskor ilyen gyilkolás után büszkeségtől pattant szét a melle, most pedig...

Gyorsan elkushadt a ház mögé s mélyen lehajtott felső testtel vetette be magát a sűrűbe. Az árkon olyan gyorsan átjutott, hogy észre sem vette, aztán a sötét úton visszament a templom felé.

Ahogy a kerítés mellett elment, valaki rákiáltott.

- Hé. Öcsém.

Fakó arccal nézett oda az ismerős hangra. Akkor ráeszmélt, hogy István bácsi az ásásból kiált.

- No. Gyere ásni már. Már kerestek.

- Már nem megyek délig. Megyek, veszek egy ásót. Mert avval nem lehet ásni.

- Hol veszel?

- Átmegyek a vásárba... István bácsi... hány óra is volt, míg dolgoztam... Tíz ugye.

Az öreg nevetett.

A katona nem merte firtatni a kérdést:

- Hallottam, mikor ütött...

Avval tovább ment, de valahogy az a gyanú vett erőt rajta, hogy az öregnek órája van. Mintha az után nyúlt volna a zsebébe, de visszanézni nem mert többet.

A falu másik részébe ment a sárközbe, ott bement ahhoz, akinek a felesége adós volt ötven forinttal.

- Meghoztam amit tudtam, tekintetes úr, - mondta a szikár kis öregnek.

- Jól van.

- Nem tudok többet adni, csak húsz pengőt.

- Jól van.

Az öreg elvette a pénzt.

- Hol szerzett maga reggel óta. Magának még reggel nem volt pénze. Most meg már van.

A katona sötéten nézett az öreg kopott úrra, aki cinikusan járt s kegyetlen szókkal leplezte, hogy mégis csak sajnálja a szegény embereket.

- Maguk barátom azt hiszik, hogy elég kölcsön kikunyerálni a pénzt, azután majd megadja a nagyharang. Ismerem én jól az ilyenféle urakat. Meg kell egy kicsit szorongatni a gégéjüket, akkor eszükbe jut, hogy kötelesség is van a világon. - S nagyot nevetett kurta, döcögős hangján. - Mint a huszár a kozáknak... - fecsegett tovább s egy háborús anekdota jutott eszébe. - Magával nem történt valami ilyen jó história?

A katona már el akart menni, de nem akarta megsérteni az urat azzal, hogy végig sem hallgatja a beszédét.

- A kórágyon feküdt két sebesült baka, tudja, az egyik a szerb csatatérről került oda, a másik az északiról... Na... Azt kérdezi, az amelyik a szerb csatatéren sebesült meg: Mondjad csak cimbora, csakugyan olyan borzasztóak azok a kozákok? Igaz, hogy torzonborz nagy szakálluk van? A fejükön olyan nagy medvebőr kucsma s rettentő huj-huj kiáltással törnek előre?

A katona úgy állt a mozgékony kis ember előtt, mint egy iskolás gyerek, nehezen lélegzett a csüggedt, szomorú arcán borzasztó unalom volt, míg az öreg úr ugrálását nézte s oktató leckéztető hangját hallgatta. De az öreg, akinek a keze nagyon mocskos volt, mert éppen műtrágyaoldatot csinált s a munkát hagyta abba a katona kedvéért, fás hangján tovább mondta az adomát.

- Hát, azt mondja az, aki az északi harctérről jött: hát tudod testvér, így mondja, amikor először gyütt ránk (s hangsúlyozta népiesen, hogy gyütt), vagy ezer darab muszka, hát egy kicsit szorongtunk, de azután eltaláltuk a fortélyukat... Na... Hogy-hogy? kérdi a másik sebesült, a szerb harctérről való, mert az még nem látott muszkát, hát örült, hogy na most meg fogja tudni a fortélyukat! Hát tudod, azt mondja az orosz földön jártas-kőttes katona, már mint az ilyen okos emberek szokták elárulni a tudományukat, azt mondja, hogy: hát tudod, mikor jön a kozák, akkor az nagyon ordít! De mikor az ember beleszúrja a hasába a bajon��tot, hogy az hátulról jön ki - akkor a kozák elcsendesedik!

Nagyot kacagott hozzá. Ahogy egészséges emberek, akik sosem voltak a harctérnek felé sem, nagyot tudnak nevetni azoknak a harctéri adomáknak, amelyektől, ha komolyan veszi az ember, egy kicsit a hátába áll a hideglelés. Hja, de hát ezek a mai idők, teszi hozzá.

- Azért mondom barátom, hogy ez a magyar ember! Ilyen huncut kutya vér van a magyar emberbe a háborúba. Másféle ember, francia, vagy angol megijedne, aztán sokat beszélne, hogy hű, az borzasztó, amilyen a kozák, nagy süvege van, meg borzasztóan ordít, mikor támad. Így mondaná el egy tót, vagy egy oláh, vagy sváb. A magyar? A magyar meg azt mondja rá, kitanultuk a fortélyukat! Mikor az ember úgy beleszúrja a hasába a bajonétot, hogy az hátulról jön ki, akkor a kozák elcsendesedik, hahaha. Azt meghiszem az ebadta, akkor elcsendesedik. No jól van kedves barátom, csak azt az egyet tanulja meg, hogy adós sose legyen. Soha adósságot! Soha. Minden bűnnek az a melegágya, az adósság. Inkább koplalni, nélkülözni, dolgozni, csak adósság ne legyen.

- Hát Sóvágó úr, ha én itthon lettem volna, akkor nem is gyűlt volna az az adósság.

- Jójó, jó van na, jójó... csak azért mondom, - motyogta kicsit megsértődve az öreg úr, hogy nem tekintetesnek szólította s megveregette a vállát a nagy fekete embernek, aztán mit sem törődve vele, sietve neki látott a munkájának.

A katona kiment az udvarról azzal az érzéssel, hogy a pénzével együtt annyi ennek az úrnak, mint egy légy. Mi köze hozzá, mit törődik az ővele, érdemes volt azért... hogy ennek visszaadjon húsz forintot...

Csámpásan, kedvetlenül ballagott most hazafelé.

S hát igazán olyan nagy valami az az adósság? Ennek annyi a pénze, hogy ez soha míg él, nem fogja elkölteni azt a húsz forintot, akkor mire neki, akkor miért követeli annyira, hogy még a húsából is kész volna kivágni, mikor ő maga is tudja, hogy az asszonynak kellett, míg ő oda volt huszonhat hónapig. Hogy éljen meg három gyerekkel? Míg ő oda harcol, meg kórházakba fekszik, meg újra oda harcol.

A katonasapkáját a fejébe húzza s busaszemmel, véreres szemmel néz körül. Minek éljen az ember, ha csak arra él. Huszonhat hónapig odaki lenni, olyan időkbe, hogy se foglyot, se sebesültet, csak halottakat csinálni. Ez a haszna, ez a vége...

Benyitott a kis kapun a kis udvarra. Egy kicsi házba lakott a felesége a három gyerekkel. A gyerekek az udvaron játszottak a kis kocsival, kert nem volt a házhoz, csak olyan kis zsellérház volt az, putri-féle.

- Hát te minek jöttél haza? - kérdezte csodálkozva az asszony.

Az ember megállt s csöndesen nézett rá...

- Ne beszélj sokat, hanem gyere.

- Hova?

- Majd megtudod, - s elfordította a fejét, úgy mondta, - a vásárba...

- Vásárba?

- Oda.

Nem szólt többet, az asszony gondolkozva nézte, ahogy bement a házba.

- Mit akarsz venni? - kérdezte s utána ment.

- Ásót akarok venni, mert avval nem lehet ásni... Nem való az az ásó ilyen kemény földbe, - mormogta, - homokra való ásónak megjárja, de ilyen földbe nem...

Az asszony nem szólt, gondolta valahol kért vagy egy forintot ásóra. Restellte is magát, mert eladta az ura jó ásóját húsz krajcárér.

A legnagyobb gyerek beszaladt s az apja térde k��zé futott.

- Édes apám.

- No fiam, - s megtörölte az ujjával a gyerek orrát.

De a kis fiúnak kerekre nyílt a szeme.

- Mi van a kezén? - kér

[sztupy]

Homok a gépezetben

Vettünk a gyereknek egy homokozót.

Nem mintha nem lenne a környéken egy kilométer hosszú homokozó, tengerrel, de ott már amikor 2°C volt se lehetett a 2 méter távolságot tartani, most hogy meg itt a mediterrán skót kánikuka meg teljesen lehetetlen lesz. Plusz ugye ki akarna @pappageorge 1 mérföldes környezetében lenni ugyebár.

Szóval megvettük a homokozót, kis cuki hatszög alakú hogy sehogy se férjen be a kertbe normálisan, de egy dolog hiányzik belőle: a homok. Egyik ismerősünk azt mondta hogy ők biza nem vettek homokot, hát ott van Portobellón több tonna, minden nap hazahoztak egy vödörrel, amíg egyszer rájuk nem szóltak, hogy ezt nem kéne, de addigra már pont volt elég homok, szóval mindegy.

Persze ez egy módszer, de hát ki akarna olyan homokba játszani a gyerekével amiben a kutya- és sirálykaki mellett meztelen gombástalpú immigráns angolok is jártak már ugyebár.

Szóval gyors keresés: a helyi barkácsboltban van 40 csomag gyerekhomok raktáron, juhé. Hétvége van, szóval csak egy órás a sor, hogy bejuss, de hát a gyerekért bármit.

Gyorsan nézzük meg online hol van ez a cucc, asszondja 62-es sor. Oké nézzük meg mi van itt az egyik oldal megy 1-30-ig a másik az 31-60-ig. 62, na olyan az nincs. Ott van egy segítőkésznek látszó néni, már majdnem odajön hozzám, hogy segítsen, de szerencsére az introvertált vérem gyorsan elnenekül még mielőtt bárki is hozzám szólna, találjuk meg azt a 62-es sort magunk.

Kétszer végigsétálom az egészet, sehol semmi bent. Kimegyek a kertészeti részlegen, semmi. Átmegyek a bolt másik végébe az építészeti részlegre, ott se sok. Mondjuk ott legalább már van homok, 4 fajta is. Az egyik elvágja a gyerek kezét, a másik 5 percen belül megöli ha lenyeli. A harmadik az elvágja a kezét és aztán öli meg, a negyedik meg nem mérgező, és nem is vág, csak 3.6-ot mutat a Geiger-Müller számlálón, szóval az is kiesett.

Eddigre már jelzett a telefonom, hogy megvolt a napi 10,000 lépés fele, szóval úgy voltam összeszedem minden bátorságom, és bevallom hogy nem vagyok elég férfi és nem tudok megtalálni egyedül egy homokot a boltban, és odamegyek a kedves nénihez, hogy wtf.

A néni gyorsan mondja, hogy jah a gyerekhomok az a kertészeti rész szélén szokott lenni, az a virtuális 62-es sor, oda is vezet szépen, de hát ott csak két csoffadt homokozó van, homok az sehol. Mondja biztos elfogyott, de mutatom neki hogy neten azt mondja van 40 csomag raktáron. Szerencsére segítőkész, kihív egy raktáros munkatársat, az megnézi a rendszerben, és mondja, igen van, a 784-60-as polcon van belőle mind a 40!

Oké, akkor találjuk meg azt a 784-es polcot, a raktáros mondja segít nekem, kint van valahol az építészeti részlegen. Oda is megyünk, nézzük az egyik sort 788, 787, 786, 785, hopp vége. Oké másik oldal? 783, 782, 781. No ez nem nyert. Nem baj hívjuk ki a helyi munkatársat mit mond. 784? Jah, azt tudom, az nem itt van, hanem a kertészeten, a bolt másik végén!

Oké szépen átcaflatunk, meg is lesz a 784. Menjünk szépen rajta végig 1, 2, 3, ..., 49, 50. Ennyi, nincs tovább. Hoppá, no szóljunk megint egy helyi munkatársnak hátha tudja hol a 784-60. Ki is jön mondja, hogy 60? Az nem itt van, az az építészeti részlegen van! De hát onnan jöttünk ott nem is volt 784? De mondja ott van az csak pont a másik végén az egésznek valahol a 720 után, ott keressük a 784-51 feletti dolgokat.

Oké átmegyünk megint, most azért a bevásárlókosárt már nem vittem magammal, minek toljam ugye, és meg is találjuk a 784-et, tényleg az egész másik oldalán volt. Végigmegyünk rajta, és meg is lesz a 784-60, de itt csak kavics van, homok az sehol.

Már majdnem elszomorodtam, hogy végül nem lesz homokos a gyerek ma, hát milyen liberális szülő vagyok, de ekkor feltűnik, hogy a kavicsok mögött egy másfajta termék van, talán homok? Igen! Szépen el volt bújtatva a kavicsok mögött, ott volt mind a 40!

Szépen megköszönöm a raktárosnak az idejét, végülis csak 45 perc kellett, hogy meglegyen az a kurva homok. Most már csak vissza kellett menni a kertészetre a kosaramért, ekkor gratulált a telefonom a napi 10,000. lépésért, felpakoltam 250kg gyerekjátszóhomokot és már megyek is haza.

Remélem játszani is fog vele!

[vecesneni]

(bocs, hosszú, igazából magamnak írom, mert meg vagyok roggyanva lelkileg)

Éreztem én, hogy a múltkori ülésen húsvéti utáni keddet kérjem új időpontnak, holnaputánig kell kibírnom a pszichológusig.

Utoljára otthonról úgy jöttem el, hogy a telekocsiban végig próbáltam nem szipogni, hogy meg ne kérdezze egy utastárs se, hogy mi a gond, mert képtelen lettem volna róla beszélni, pedig amúgy lassan 10 éve azért is szeretem az oszkározást, mert olyan jókat lehet dumálni.

Ma reggel is nagyon jó beszélgetés volt, mind a hárman harmincas diplomások. A sofőr srác gépész volt, de kiégett, otthagyta, többet nem akar maga fölé főnököt, szerelőműhelyt nyit. Adtam neki tanácsokat arra, hogy milyen honlapot csináljon neki, hogy építse fel SEO szempontokat is figyelembe véve, meg szerkezet, olvashatóság, satöbbi. A harmadik utas egy gyógyszerész lány volt, aki mondta, hogy sajnos egyre ijesztőbb tendenciát lát, hogy egyre több fiatal jön Xanaxért és antidepresszánsért.

Aztán kiderült, mind a hárman pszichológushoz járunk.

Most nincs sírógörcsöm, inkább csak kb néma sokkban vagyok és hülye voltam, hogy most se nyögtem ki, hogy igen, nem a macska kemója miatt vagyok ilyen rongypofa. Hümmögtem Öcsiről, majd vagy négy órán keresztül azt hallgattam, hogy beszélget a tesóm, a sógornőm meg apám olyan témákról, amikhez alig tudok szólni, vagy ha szólok is, oké, értik, majd Z. nyomta tovább a sajátját, ignorálva engem.

De közben próbáltam figyelni, miről beszélgetnek, figyeltem, ha már idebumliztam 2,5 óra alatt, ahelyett, hogy szartam volna az égészbe és néztem volna a tévében öklöt rázva, 20 éve bringabuziként a Paris-Roubaix versenyt, (Röhörészve a többi twitteressel meg a kommentátorokkal az #esbringa hashtagen.)

De hagytam a Roubaix-t és próbáltam úgy tenni, mintha még mindig a családba igazán való lennék, beálltam a konyhába, hallgatni a beszélgetéseket és nem borítottam a bilit, mert éreztem, hogy a tesóm és apám örült, hogy itt vagyok, újra, megint. Apa irgalmatlan mennyiségű kaját pakolt be nekem. Tudom, hogy szeretnek, de:

az elmúlt egy évben már nem éreztem magam hajdani otthonomban itthon.

(De nem borítottam semmit, hallgattam.)

Nem akarok nagyon belemenni, de a sógornőm és az én ellentétemben valahol mintha újrajátszódna a családi karma, csak módosulva. Ha nem sok nektek, olvassátok.

Apám unokatesója, M néni volt az én “flúgos nagynénim”. A kuláklista miatt nem mehetett egyetemre, de vidéki postáskisasszonyként is rengeteget olvasott, majd nyugdíjasként buszos utazásokra ment Bécsbe vagy Elzászba. M néni lakása igazi kincsestár volt könyvekkel, bélyegekkel, szappanokkal, parfümökkel. 11-12 évesen M néni nyitotta ki előttem a világot és nem sejtettem, hogy neki is megvolt a maga terhe: a férje alkoholista volt és felakasztotta magát úgy 1990 körül.

De M néni soha nem beszélt erről, csak szívta a Zengőre néző erkélyen a Helikont és örült, hogy itt vagyunk neki és kíváncsiak vagyunk a világára és én nézegettem polcán a feliratot:

Yves Rocher Hamamelis. Tizenpár évvel később, amikor Yves Rocher törzsvásárló lettem Budapesten, első dolgom volt megvenni a Hamamelis dezodort. M néni miatt.

Majd egy szem fia, a jó kedélyű, örökké vidám másodunokatesóm elvett egy - és most bocsánat az indulatért  - de egy echte begyöpösödött tanárnőt. (Nem a tanárral van a gond, több tanár barátom is van, imádom őket, rengeteget nevetünk és tudom, jó tanárok.)

Azt a nőt is Z-nek hívták, mint a sógörnőm. És ugyanúgy kvázi kisajátította másodunokatesóm, mint ez a Z most a bátyám.

M nénémet az imádott fia az esküvőre nem hívta meg és az unokája neveléséből is eléggé kizárták. (M-et a diabétesz+idegi leépülés és egyebek tíz éven belül meg is ölte.)

De én ha mondanám, hogy ki hatott rám igazán, akkor egyrészt anyai nagyanyám volt, az a végtelenül melegszívű mama, aki gyűjtötte a Galaktika füzeteket, mert csak most, halála után X évvel jövök rá, hogy valójában ő szerettette meg velem az olvasást.  Meg M néni, Elzásszal meg Schönbrunnal és a pécsváradi telefonkönyvvel.

De ami az igazi “kegyelemdöfés” volt ma, hogy futólag megtudtam, anyám már júniusban, nem szeptemberben hazalátogat külföldről.

A barátaim tudják, mit jelent számomra az, hogy “jön az anyám”. Akié a lakás, ahol élek. És ami miatt érzem azt a kimondatlan érzelmi zsarolást is, hogy ennek meg is kell felelnem, a luxusnak, hogy nem fizetek lakbért és macska is jöhet.

Ha jön az anyám, akkor én nem tudok eléggé kitakarítani, a leginkább félreeső sarokban is megtalálja a port.

Ráadásul anyám azt sem tudja, hogy most a bankszámlám állapota sem túl fényes. Nem akartam mondani neki, nem, mert na akkor aztán kapnám a fejmosást, amit korábban annyiszor megkaptam, hogy miért vagyok épp szar.  Hogy nem jogásznak mentem, bezzeg akkor menyit keresnék most...

Mert ez a család sajnos a tartalékolás, az örök biztonsági játék családja - és a szellemi tekintetben is vett - megalkuvásé.

M néni és anyai nagyanyám volt az, aki kicsit kilépett ebből, de a maga korlátai között és valahol mind a ketten kudarcot is vallottak.

Pedig a fejlődés velejárója valahol a kockázatvállalás, nemde?

Nem akartam én anyagilag ennyire lenullázni magam, de ha már így akadott, akkor hajrá, lássuk, mit dob ki a gép, utolsó körös interjúk után a csőben.

Tán épp ez kellett, ez a “play hard or go home” szituáció most, nekem, a pengeélen táncolás, mert ez a család - leszámítva tán távoli ősöm, aki Lengyelországból délebbre tette át székhelyét ezzel új, és egészen termékeny családágat nyitva - azt vallotta:

megmaradás, megőrzés, szükséges minimum. Az apai ág meg pláne.

Valahol megértem, hogy nekik ez a jó.

De most azt érzem, hogy megérte X ezer forint tartalékom felégetnem a tudatosan vállalt karrierszünetemre és a pszichológusra. Most vagy soha, egy 3/4 részt megírt regénnyel, végre. (Pedig aztán az olyan meredek, hogy kiadhatatlan szinte :) )

És most botrányosan kinéző bankszámlával egy családból félig kivetetetten várom most a csodát:

jönnie kell, jönni fog. Vagy így, vagy úgy, nyugi, kisanyám.

S sokan mondták is már rám, hogy én a jég hátán is megélek. Akkor most rám ez vár:  túllendülni a sokkon és aztán jöjjön “rákendroll”, a sok generáción átívelő buli és tán valami, ami olyasmit hoz ebbe a vérvonalba, hogy “összeszarják magukat, ha látnák”.

.

[stickalittle]

Én ha megérintek egy másik embert, nekem az már konkrét szex. Ez itt egy tömegbaszás. Bizonyára megvolt előtte a csíkszippantás, és kamerán kívül a szervezők elégedetten baszták végig a tábort.

Benned mit indít el?

[sztivan]

100 km bringázás volt ma, szóval az eddigi hétvégieknél rövidebb, cserébe jóval intenzívebb most már. nyilván nem ami a csövön kifér jelleggel, de egy olyan tempóra ráálltam az elején, ami a szokásosnál keményebb, pont ekkora távon tartható, és annál maradtam is végig. a vihar pont elkerült még, szóval a szerencse is megvolt

[morellahandwoven]

Zsuzsa szitakötőszárny len kendője Főként a kikapcsolódás kedveért, a stressz levezetésére jár szőni Zsuzsa. Amikor a szövőszékbe ül, roppant jól tud koncentrálni, csak ő, az eszköz és a fonalak számítanak. Ezen a napon len fonalakat válogatott össze a Natália szövőszék felvetésének színeiből, plussz petrolkékből. Előre kitalált egy ritmust és ezt vitte végig a munkáján, a színek között kis átmenettel, a sávok közepére díszítő csíkot lábított. Az első néhány bevetés után megtalálta a len szövéséhez megfelelő arányokat és onnantól már csak szőtt. Délután közeledtével egyre lelkesebb lett és mikor a kész kendőt feltettük a babára, már fülig ért Zsuzsa szája. Minden oka megvolt rá, mert a kész kendő gyönyörű, szitakötőszárnyként irizál, a színei harmonikusak, kiváló minőségben készült, lebegősen áttetsző! Zsuzsa lelkesen mondta, hogy ezt most biztosan kirojtozza és hordani fogja, kíváncsian várom, hogy kikészített állapotban is lássam! 😁 #szabadidő #szövőműhely #szövés #szövőnap #freetime #weavingstudio #weaving #weavingday #foglaljidőpontot #kendő #shawl #kéziszövött #kézzelkészült #len #lenfonal #flax #linenyarn #linen (helyszín: Budaörs) https://www.instagram.com/p/Cf-5RQ2It4z/?igshid=NGJjMDIxMWI=