#tranzíció

[csakazolvassa]

mi a helyzet kiskunhalason? nem lesz több herélés?

[varjukollektiva]

Transz láthatóság világnapja

„Hármas együttállást figyelhetünk meg a mai napon. Ma van a transz láthatóság világnapja, még tart az LMBTQIA+ történeti hónap, harmadszorra pedig ennek a hónapnak ma van az utolsó napja. Egyszerre gondolkodunk a tranzicióról és a történelemről – melyek folyamatosságuk, változásuk révén hasonlók – és valaminek a végéről, a határáról. Szeretnék ezért ezeken a fogalmakon elidőzni egy kicsit.

Egy transzgender ember a genderprezentációjában és/vagy a testi jegyeiben változik egyik állapotból a másikba. De annyira idegen lenne ez az állapot a ciszhetereo emberek szemszögéből, hogy már a láthatatlanság szót kell rá használnunk? Bár a transgender emberekkel szemben hozott törvények, a velük szemben elkövetett erőszakos gyűlöletbűncselekmények, és például az a kulturális genocídium számba sorolható jogi háború, amit az Amerikai Egyesült Államok államai megindítottak ellenük az utóbbi években, nem közvetlenül megélt tapasztalat a többségi társadalom számára, egy bizonyos értelemben mindannyian mindig valamilyen tranziciós folyamatban élünk; átmenetben a gyermek-, és tinédszerkor, a diák-, és munkáslét, még egy munkahelyen is az egyik napról a másikra való felkészülés között. Egy ember, még ha genderidentitása és prezentációja azonos is marad élete végéig (avagy cisgender; azaz identifikálódik a neki születésekor rendelt genderidentitással), rendkívül sok értelemben számít mégis tranzícióban lévőnek. Egy férfi először agglegényből férjjé tranzicionál, mikor megnősül. Ha gyermeke születik, apává. Ha unokája, nagyapává. Egy adott társadalom szerkezete is változik a történelem folyamán. Az egykor felnőtt lakosság megöregszik, helyüket régi funkciójukban fiatalabbak veszik át; a régi politikai garnitúrát leváljta egy új; a nyugdíjba vonuló professzorok helyett fiatalabbak kezdik el meghatározni a tudományos kánont. Vagyis valójában minden olyan dolog, amit adottnak, hagyományosnak, vagy „cisznek” gondolunk, valójában valamilyen tranzíciós folyamat eredménye. Át kellett alakulnia valami korábbi állapotból ahhoz, hogy adottként, mostani állapotában meghatározottként, vagy hagyományosként álljon a szemünk előtt.

Mikor a transz láthatóság napjáról beszélünk, úgy hangzunk, mintha azt állítanánk, hogy a transzságra ezen a napon rá kell fókuszálnunk ahhoz, hogy láthatóvá váljon, mintha egyébként - az év többi napján – láthatatlan lenne. Ez így is van. A fennálló hatalmi struktúra, amely a transgender emberek életét unfair módon megnehezíti, bizonyos esetekben ellehetetleníti, szabja meg többnyire a többségi társadalom számára a láthatóság horizontját. Ellenben akármennyi pénzt, hatalmat és erőszakot öl bele, a hatalom nem tudja megsemmisíteni a tényt, hogy a tranzíció valójában mindenütt jelen van, bennem és az olvasóban, az egyénben és a társadalomban, a pillanatban és az évszázadban. Elhitethetik velünk, hogy nem létezik, de a valóság elidegeníthetetlen részeként mindannyian megéljük.

Egy kezdeti tranzició nélkül egy önmagát teljesen ciszheteronak tartó ember sem létezhetne: az anyjának teherbe kellett esnie. Csak azok tudnak arról nyilatkozni, hogy mekkora tranzició is ez, akik estek már teherbe életükben. Ezt pedig követnie kellett tranziciók teljes sorának: zigótából magzattá, magzatból csecsemővé, abból gyermekké, abból tinédzserré, stb. kellett válnia ennek a kezdeti tranzíciónak ahhoz, hogy ez a bizonyos ciszhetero ember most itt lehessen közöttünk. Kisebb, vagy alapvetőbb tranzíciók ezek, valóságosabbak, vagy eredendőbbek, mint egy transzgender ember tranziciója? Mi joga lenne bárkinek ahhoz, hogy ezt állítsa? Ha komolyan vennénk a transz láthatóság fogalmát, úgy élnénk, hogy minden nap a transzgender láthatóság napja lenne.

Mint minden fogalom, a gender is csak akkor hasznos, ha magába foglal valamit, ha van határa, és ezen a határon kívül esnek más fogalmak által lehatárolt dolgok. Minden dolog és minden fogalom más dolgok és fogalmak környezetében, kontextusában nyeri el teljes értelmét, és így a dolgok és fogalmak egymásra utaltságukban érthetők meg igazán.

Ezért szeretnék kitérni még a gender fogalom határára. A gender társadalmilag meghatározott elvárások olyan halmaza, melyet az egyén, születési nemétől függően, magáénak érez. Ez a megfogalmazás nem foglalja magában, hogy a különböző gendereknek valamiféle hierachiában kellene létezniük egymáshoz képest, és így azt sem, hogy melyik gender lenne felsőbbrendű a másiknál. A történelmi tapasztalat ezzel szemben azt mutatja, hogy az emberek genderek szerinti elkülönítése eddig mindig magával vonta azok hierarchiába való sorolását. Ennek oka azokban a struktúrákban keresendő, melyek ezeket a elváráshalmazokat, avagy gendereket létrehozzák (a patriarchátusban és a kapitalizmusban). Ha ezek a struktúrák megszűnnének, és leváltaná őket egy olyan struktúra, ami, ha létre is hoz gendereket, azokat nem sorolja egymáshoz képesti uralmi hierarchiába, megszűnnének a genderek közötti függőleges hierarchikus különbségek, de megmaradhatnának a genderek, mint olyan fogalmak, amik az emberek között vízszintes hierarchiát fejeznek ki. Sokan a szélső baloldalon ezt tartják megvalósítandó célnak; olyan társadalom létrehozását, amelyben ha vannak is genderkülönbségek, azok nem uralmi pozíciókba sorolják az embereket, hanem minőségükben ugyan eltérő, de uralmi pozíciójukban egyenrangú identitáspozíciókba. Nem tudom, milyen lenne konkrétan egy ilyen világ, de most azért is vagyunk itt, hogy gondolkozzunk róla, s ezért szeretnék felvázolni egy másik alternatívát is. Nem állítom, hogy ez a másik alternatíva igazabb, vagy legitimebb, mint az imént felvázolt. Csupán megoldási lehetőségeket szeretnék átgondolni.

Szükségünk van a genderek megtartására egy ténylegesen egyenlő világban? A klasszikus radikális feminizmus célkitűzése a genderkülönbségek eltörlése volt. Tegyük fel viszont, hogy megvalósul ez a célkitűzés, azaz férfinak, nőnek, és minden egyéb gendernek lenni ugyanazt jelenti majd. Lesz egy��ltalán értelme egy ilyen helyzetben genderek sokaságáról beszélni? A halmazelmélet szerint egy halmazt annak elemei definiálják. Vagyis ha van egy halmaz, melynek neve ’FÉRFI’, és egy halmaz, melynek neve ’NŐ’, és egy harmadik, melynek neve ’NEM-BINÁRIS’, s ezek egy teljesen egalitárius társadalomban mind ugyanazokkal az elemekkel rendelkeznek, akkor ezek a halmazok valójában mind ugyanaz a halmaz. Egy egalitárius társadalomban ezért valójában egyetlen gender létezne, amelybe beletartozna minden ember.

A gender fogalmát általában azért szoktuk használni, hogy emberek közötti valamilyen különbséget leírjunk. Viszont ha minden ember ugyanabba a genderbe tartozik, minek egyáltalán megtartani a gender fogalmát? Hiszen eredeti használati céljának már nem tud megfelelni: nem tesz már különbséget. Hogyan neveznénk akkor a jövő embereit, akik ebben a társadalomban élnek?

Megoldási javaslatnak szeretném láthatóvá tenni itt az agenderség fogalmát. Ahhoz, hogy valaki például férfi legyen, először is példáznia kell a ’genderrel rendelkezés’ tulajdonságot, amelyet tartalmaz a ’FÉRFI’ halmaz. A férfi egy gender, és ha valakinek nincs gendere, akkor következésképpen férfi sem lehet, ezért is fontos példáznia a ’genderrel rendelkezés’ tulajdonságot. Agender az az ember, aki nem példázza a ’genderrel rendelkezés’ tulajdonságot. Ez egy kritikus tulajdonság, mivel feltétele annak, hogy valaki bármely gender autentikus tagja lehessen. Egy agender ember példázhat klasszikusan férfiasnak, vagy nőiesnek, vagy nem-binárisnak számító tulajdonságokat, de van egy fontos különbség abban, ahogyan ezen tulajdonságok saját magán való megjelenését érzi, ahonnan ezeket eredezteti.

A klasszikus elgondolás szerint egy nő azért gondoskodó, azért csinos, stb., MERT nő. Egy férfi azért izmos, azért borostás, azért szeret barkácsolni/focit nézni/ stb., MERT férfi. Ezeket nap-mint nap hallani lehet embertársainktól. Egyesek ezek között nem csak egyoldalú meghatározottsági vonalat húznak, hanem egymástól kölcsönösen függőknek tartják őket („Én öreg koromra is NŐ leszek, és festetem majd a körmöm!”).

Egy agender ember ezzel szemben nem azért borostás, gondoskodó, csinos, szeret focit nézni, divatújságot olvasni, stb., MERT férfi vagy nő, vagy nem-bináris volna. Vagyis a személyes tulajdonságai nem valamilyen genderen keresztül nyernek számára legitimációt. Nincs szüksége genderre ahhoz, hogy identitása legyen. Ő azért ilyen, mert Ő ilyen. Ez nem azt jelenti, hogy az agender emberekre ne lennének hatással a patriarchális kapitalizmus által kitermelt toxikus genderjellegek. Ezeknek a struktúrájában nőttek fel, és minden bizonnyal internalizáltak jó pár olyan elvárást magukkal szemben, amit egy egyenlő világban nem kellett volna megtenniük. Én például, ha visszagondolok olyan toxikus jellegeimre, vagy cselekedeteimre, amelyek abból fakadnak, vagy fakadtak, hogy megpróbáltam megfelelni a nekem kiosztott genderszerepnek, úgy érzem, mintha ezekben az esetekben egy gonosz polip egyik csápjára húzott ujjbábu lettem volna. A férfiasság számomra nem valami belsőt jelent, hanem valami külsőt, valami olyasmit, ami akár akaratom ellenére, akár önszántamból hatol és ágazik bele a szubjektivitásomba, s amely nem lenne ott, ha ez a külső gonosz polip, ami a ’férfiség’ kapitalizmusban kitermelt elvárásrendszere, nem létezne. Levetkőzni a férfi jelzőt számomra önmagam megtalálását jelenti, míg férfivá válni, vagy férfinak próbálni lenni azt jelentette számomra világ életemben, hogy a teljes énem egy jókora szeletét erőszakkal meg kellett próbálnom levágni, leválasztani magamról.

Hogyan oldaná meg az agenderség a ’gender’, mint az egyenlő világban haszontalanná váló fogalom problémáját? Szerintem, ha egy fogalom hasznát veszíti, nem kell többet használnunk. A megvalósult egalitárius társadalomban meglenne a lehetőség arra, hogy minden ember teljes emberlétében teljesedhessen ki, és ne korlátozza a társadalom által rárótt semmilyen gender, mint elváráshalmaz, vagy elvárásköteg. Mindenki teljes joggal válhatna Emberré, ha a gendertől, mint a világ meghatározó részétől, megszabadulnánk.

A genderek eltörlése nem vonná maga után a biológiai nemből fakadó nemi különbségek eltörlődését. A nemi diszfória fennmaradna, amíg világ a világ. De mivel egy egalitárius társadalom sokra tartaná tagjainak testi autonómiáját, s így, bár nem okozna genderváltást a nemi tranzíció (hiszen a feltételezett társadalmunkban már nincs gender), továbbra is szükség lenne rá.

Most azonban, a mi kurrens történelmi pillanatunkban, az emberek túlnyomó többségének alapvetően meghatározó az, hogy milyen genderbe sorolták őket mások, vagy hogy mely gender tagjának érzik magukat. Ez is egy kezdeti tranzició további tranzicióinak következménye, s ezért teljes mértékben valóságos. Ebben a történelmi pillanatban szükséges és hasznos ismernünk és használnunk a gender fogalmát, és megértenünk annak történetét, hogyan vált elnyomó struktúrák alapvető fogalmává. Viszont ezt a fogalmat, a gender fogalmát azért kell használnunk, hogy hosszú távon lebonthassuk ezeket az elnyomó struktúrákat. Én személyesen úgy gondolom, hogy ahogyan a proletariátus is internális és szükségszerű strukturális eleme a kapitalista társadalomnak, és utóbbi pusztulásával előbbi is el kell pusztuljon, úgy a gender is internális és szükségszerű strukturális eleme a patriarchátusnak. Csak akkor fogjuk tudni biztosan, hogy a patriarchátus elpusztult, hogy az emancipatorikus harcot sikeresen és konzisztens elvrendszerrel vittük véghez, ha már genderek sincsenek. De hogy nekem, vagy más elvtársaimnak lesz-e igaza, azt a történelem fogja igazolni.

Két értelemben van szükség a végről, a határról gondolkodnunk annak érdekében, hogy láthatóbbá tegyük a transgender emberek küzdelmeit: a patriarchátus végéről, és a kapitalizmus végéről.”

[nitta86]

Könyvek, amiket félbehagytam:

Vay Blanka: Saját ketrec

Ezt még lehet, hogy folytatom, de egyelőre pihentetem.

Igazából ebben vannak tök jó fejezetek, amiket bárkinek bátran ajánlanék. Például a férfiszocializációról szóló fejezet nagyon hasznos és olvasmányos és nagyon jól leírja, hogy hogy nevelik arra a férfiakat, hogy elfojtsák a legtöbb érzelmüket a dühön és a büszkeségen kívül.

Igazából a transznemű tapasztalat is érdekelt, csak lehet, hogy nem több mint 300 oldalban. Pedig nagyon érdekes az, hogy valamilyen mértékben megtapasztalta mind a két oldalt.

Az egyik problémám itt pont ezzel van. Nőnek tartom a transz nőket is ugyanúgy, mint a cisz nőket, úgy szólítom őket, ahogy bemutatkoznak, puszival köszöntöm őket, ha vagyunk olyan viszonyban stb. De igazából itt az van, amit Blanka se tagad, hogy ők férfiszocializációval rendelkező nők. És az zavart néha, hogy időnként mintha félreértelmezné a szituációkat. Például minden nő nagyon barátságos volt vele, mikor még a tranzíció előtt női ruhában volt és ebből azt a következtetést vonta le, hogy a nők azok segítik egymást és mosolyognak egymásra. És jó esetben van ilyen is, de azért nem csak ez a jellemző. És szerintem ekkor még sokszor, mint crossdresser pasival voltak vele kedvesek, egyszerűen azért mert biztos nehéz lehet neki, nem mint másik nővel.

Máskor azt írja, hogy úgy érezte magát, mint egy tinilány, aki épp kezdi felfedezni a saját szépségét és nőiességét. És hát ő nem volt tinilány, ami persze nem az ő hibája, de így nem tudhatja, hogy egy kamasz lány nagyon ritkán van megelégedve a külsejével. Az egész társadalom, meg a média, reklámok stb. tesznek róla, hogy így legyen, és nehogy szépnek lássa magát ebben a kritikus életkorban.

Pedig különben elkötelezett feminista és vannak jó meglátásai, de sokszor beszél olyasmiről, amiről igazából nem tudhat, mert a nőiségen belül az övé egy nagyon speciális tapasztalat.

A másik problémám, az olyasmi, ami valószínűleg csak az én saját problémám. Kegyetlenül untam a ruhák, cipők, körmök, frizurák leírását. Ó te jó ég én, ezt máshol is unom, tudom is magamról. Érdekes módon a romantikus „női” irodalmat jobban bírom ennél, mert ott 2 mondatban van ezekről szó, aztán továbbhalad a cselekmény. Itt meg oldalakon keresztül, de megértem, hogy ez egy lényeges rész.

Meg erről nem a szerző tehet, de nekem nem volt ekkora élmény, mikor életemben először találkoztam nőies, tehát baromira kényelmetlen ruhákkal. A 80-as évek végén, 90-es évek elején voltam kisgyerek, ekkor még nagyon sok volt az uniszex gyerekruha. Oké a kislányokra adtak szoknyát és nyári ruhát, de ezek is tűrhetőek voltak. Aztán 12-13 évesen a 90-es évek végén találkoztam a nőies ruhákkal, amik rámtapadtak és nyáron túl melegek voltak, télen túl hidegek, továbbá minden cipő egy ocsmány szűk borzalom volt. Egyszerre voltam büszke rá hogy nagylány vagyok és éreztem úgy, szerintem jogosan, hogy engem itt csúnyán átvertek. A női ruhákkal azóta is olyan a viszonyom, hogy ki a faszom tervezte ezt, hogy rúgnám fejbe. Mondjuk azt Blanka is leírta, hogy zavarja a zsebek hiánya, ott lelkesen bólogattam. De különben nem teljesen érzem át, hogy hogy lehet a női cuccoknak örülni, bár közben felfogom, hogy fontos a passing meg az önazonosság.

Szóval igazából ez egy hasznos könyv, csak nekem néha túl bő és érdektelen, néha meg idegesít a smink meg ékszerek, mint téma, de ez meg az egyéni problémám.

[szantograf]

Árnyéknap, egyetemi hallgatóknak - bekukkanthattak a kulisszák mögé

Árnyéknap, egyetemi hallgatóknak – bekukkanthattak a kulisszák mögé

Budapest, 2018. november 28., szerda (OS) –

2018. november 15.-én Budapesten az NN Biztosító székházában a kiválasztott egyetemi hallgatóknak lehetőségük volt az Árnyéknap keretén belül találkozni az NN munkatársaival, az egész napos program célja az volt, hogy a diákok megismerhessék az NN Biztosító különböző területeit úgy, mint marketing, agilis tranzíció, sales vagy HR.

  Az Árnyéknap…

[varjukollektiva]

Az LMBT Történeti Hónap alkalmából ebben a hónapban a Varjú Kollektíva LMBTQ tagjaitól fogunk gondolatokat közölni, hogy miként érzik Magyarországon a helyzetüket! #2

„Transz srác vagyok és mostanában kezdtem el utánanézni a tranzíció lehetőségeinek Magyarországon. Sok más országgal ellentétben nálunk a mai napig transszexuális diagnózisra van szükség ahhoz, hogy valaki a hormonterápiához illetve a nemi műtétekhez hozzáférjen, annak ellenére, hogy cisznemű emberek számára a tesztoszteron illetve az ösztrogén tartalmú készítmények nagyon könnyen elérhetőek, ha erre igényük van. A transszexualitás nem mentális betegség és számomra felháborító, hogy egy nem transznemű embernek be kell bizonyítanom, hogy tényleg szükségem van a tranzicióra. Mindennek tetejébe TB-n nagyon nehéz megszerezni a diagnózist, ami miatt sokan privátba mennek és a hormonok/műtétek is rengeteg pénzbe kerülnek, ezért számomra és sok más transznemű magyar számára a tranzíció pénzügyi okokból lehetetlen."

[gyogyitsmegmarika]

Lehet, hogy nem jól értettem azt a részt, hogy a vodafone abban az időpontban/állapotában pénzelbaszás volt, de ha a felvásárló nem az egyébként totálisan ruppótlan, funkcióit ellátni képtelen magyar állam (vagy magyar állami forrás) lett volna, hanem egy piaci szereplő, akkor soha jobb alkalom nem kínálkozott volna.

A Vodafone Magyarország 2018 után mindent megtett azért, hogy az egyébként csodálatosan felépített piaci pozícióját és eredményeit gajra vágja.

18-ra a cég abban a helyzetben találta magát, hogy az örök harmadikból stabil második lett, és ráadásul az anyacég megvette ajiba a UPC-t, ezzel instant kielégítve azt a célt, hogy a cég konvergens szolgáltató legyen.

Ezután egyszerre két fronton produkálták kapitális hibák sorozatát

Az egyik a UPC fúzió lebonyolításának technikai folyományai. A cég az erőforrások nagy részét arra fordította, hogy a vezetékes ügyfelek számára smooth legyen a tranzíció, azonban nemcsak ez nem sikerült, de az átpozícionált erőforrások egyben azt is eredményezték, hogy a mobilra arányosan kevesebb figyelem jutott, és drámaian csökkent a szolgáltatás színvonala.

A másik az, hogy a fúzió miatt új informatikai architektúrára volt szükség, amihez egy - hogy is mondjam, nem feltétlenül teljesen kompetens - szedett-vedett beszállítót választottak. Orosz-japán-indiai-piréz-rétoromán-vizigót cécsoport. Már a kezdeti tervezésnél látszott, hogy baj lesz, és szemben az egykori telenorral, akik sok elköltött pénz után is meg tudták lépni, hogy hasonló szituációban inkább kipicsázták az Asiainfót, a Vodafone a szakadék szélén tett még egy bátor lépést előre, és a világ minden pénzét elverte a szar beszállító szar, fossá customizált rendszerére, és bár az első nagy átállás három éve volt, még mai napig szopják a faszt az azóta meglévő defektekkel és a gyerekbetegségekkel.

Így a Vodafone miután kurva nehezen kikaparta magának a piaci helyzetét húsz év alatt, pillanatok alatt anyagilag és respekt tekintetében is taccsra tette magát, a vállalat előtt álló legnagyobb lehetőséget tökéletesen elbaszva.

Az anyacég pedig, mivel Magyarország egyébként is egy kerekítési hiba volt a nagy egészben, azt mondta, hogy ez kell a ráknak, úgyhogy aki kéri, vigye.

A legtöbben szeretik ezt az utolsó CEO, Amanda nyakába varrni, de valójában ezért legalább annyira felelőssé tehető a VF Group is, ugyanis az architektúra csere nemcsak a konzisztens áldásukkal zajlott, de az elképzelés az volt, hogy Magyarország és Málta a pilot, és ha a beszállító beválik, akkor implementálják más országokban is. A különbség mondjuk annyi, hogy Málta hamarabb beszart, és rajta már 19-ben túl is adtak.

Szóval a lényeg, hogy ideális időpont volt a felvásárlásra, mindennek a nehezén túl van a cég, nagy ügyfélbázissal, lehet tiszta lappal indítani, alkalmi vétel volt. Ha nem a ruppótlan, dilettáns magyar állam vette volna meg.

Akik ismernek, azok tudják, hogy imádom a konteókat, de sosem hiszem el azokat. Úgy vagyok vele, hogy annyira ritkán igazolódik valamelyik, hogy azokat simán bevállalom tévedésként.

Most például egy különösen finom falat jutott elém: hogy mi az oka a Vodafone látszólagosan teljesen abszurd felvásárlásának. Az közismert, hogy minden elérhető releváns forrás szerint a Vodafone felvásárlása abban az időszakban, és a Vodafone akkori állapotában teljes faszságnak tűnt, egy jól kivitelezett pénzelbaszásnak.

A konteo messzebről indít: onnan, hogy Orbánék mindig is a nagy nyilvánosságot tekintették a legnagyobb hátráltató erőnek, hogy teljes diktatúrát alakítsanak ki, és ez főleg az ellenőrizhetetlen internet miatt van. Amikor az oroszokkal összeborult az Orbán kormány, akkor Putyin felajánlotta nekik a SWORM rendszer használatát, amit természetesen nem a végpontokra kell telepíteni, mint a Pegasust, hanem a közvetítő állomásokra (telefon cellatornyokra és az internetre csatlakozást biztosító gateway szerverekre). Amikor ez a felajánlás megtörtént, rögtön beindult a gépezet, és létrehozták a 4iG-t, részesedést szereztek a Telenorban (most Yettel), felvásarolták a UPC-t, részesedést vásároltak a Digiben. A Telekomot nem sikerült megszerezniük, emiatt többször is biztonsági kockázatnak tekintették, különadóztatták a társaságot, szóval izomból csuklóztatták őket, hogy meggondolják magukat. Aztán volt egy találkozó Orbán és a Telekom vezetője között, amit a kormány nagyon sikeresnek értékelt, és nem sokkal később megszűntették a Telekom elleni szankciókat - ez alapján akár az is lehet, hogy sikerült megegyezniük a SWORM telepítését illetően. A cél az lenne, hogy az összes információt ellenőrizni akarják, amely keletkezik a Magyar Nép hálózatain, ehhez pedig az összes létező informatikai hálózatra kell olyan rendszeret telepíteni, ami totálisan megfigyeli az összes kommunikációt. Ez pedig a totális diktatúra kiépítéséhez kell.

Egyébként én szeretem azokat a konteókat, amik megtörtént eseményeket állítanak láncba egy elmélet igazolására, mivel olyan szép találat lenne, ha az elmélet igazolódna. Ebben az esetben viszont sajnos több sebből is vérzik a sztori.

Egyrészt, nagyon szép ez, hogy hallgassunk le mindenkit, de ez egy akkora mennyiségű adat lenne, csak órás szintre bontva is, amihez irgalmatlan kapacitásokat kellene bevetni még a nagyon felületes áttekintéshez is.

Másrészt, ha valaki manapság el akarja rejteni a kommunikációját, nincs az a csúcstechnológiás megfigyelőrendszer, ami le tudná hallgatni egy Tor csőben áthúzott VPN titkosított adatfolyamból a valódi tartalmat - vagy legalábbis csak nagyon hosszú idő után, úgy, hogy az eredeti végpont helyét csak úgy lehetne bizonyítani, ha a forrás eszköz is meglenne. Ez most úgy hangzik, mintha egy nagyon bonyolult dolog lenne, de valójában pár alkalmazás segitségével és némi odafigyeléssel rutinszerűen lehet elbújni és fantomként létezni a világhálón. Minél nagyobb a megfigyelésre fordított energia, annál inkább vált a lakosság gerilla üzemmódba - lásd Kína, ahonnan a legtöbb VPN előfizetést vásárolják. Ezt egyébként azok is tudják, akik ilyen kapacitásokat ki akarnak építeni, ezért még egy Kína méretű országban is csak kísérleti jelleggel építik ezeket a megfigyelő rendszereket, mert egyáltalán nem biztosak benne, hogy a kívánt hatásfokon működnek majd. Ezzel szemben egy Magyarország méretű populációra már szinte biztosan nem érdemes megfigyelőrendszert építeni, mert nagyon drága ahhoz képest, amekkora hasznot hajtana, pláne, ha még botrány is lesz belőle, mint a Pegasus esetében.

Ennek ellenére nem baj, hogy vannak ilyen konteók, ugyanis felhívják a figyelmet az errdeti problémára, vagyis annak a lehetőségére, hogy mégiscsak megfigyel minket a kormány. (ha nem ez, akkor az orosz. vagy az ukrán. vagy a német. vagy az amerikai.)

[sronti]

Az elmúlt évben nem is volt szó arról, hogy a jövőbeli gazdasági kapcsolatokat ez fogja meghatározni. Ez csak annyi, hogy egyáltalán el lehessen kezdeni a tranzíciós időszakot, aztán jöhet a következő kör, ahol páholyból lehet majd nézni, ahogy az EU betereli a UK-t a közös piacba, vagy a toryk seppukuznak és a daily mail és három Sunderland jellegű város tapsol nekik. Oké, a mi páholyunk kicsit közelebb lesz, mint szeretném, de az egyik szemem azért nevetni fog.

Brexit Secretary Dominic Raab has just resigned.