#tanya negi | Explore Tumblr posts and blogs

aretsorozat · 5 years ago

Text

2/4.

Portréfilm Mari néniről. Ugribug búcsúzik. A műbőr ragad. Két autó beszélget. Most mi lesz? A küldöttek érkezése. Kovács doci behajtó Marácziba. Mi az, hogy hol van Bélafing?! Lakásavató. Hartai, az avatár. Sámánok, boszorkányok, nyuggerek.

ÖTVEN ÉV MÚLVA

Forgatás dr. Kecskés villájának alagsorában berendezett pornó call centerben. Az operatőr Eilig Benjamin, a riporter Vágási Boglárka. A riportalany özv. Ágota Lajosné, vagyis ismert nevén a Mari néni. A rendező: ahogy sikerül, vagyis az élet. A csapó egy már régen megvolt.

- És mire tetszik olyankor gondolni, Mari néni?

- Olyankor milyenkor?

- Hát amikor ízé…

- Telefonálnak?

- Ja, azon tetszik beszélgetni valakivel….

- Hét olyankor semmire, drágám, mert eléggé kell figyelnem. Tudod, az én koromban már az is valami, ha egy dologra képes az ember rendesen koncentrálni.

- Hány éves is a Mari néni? Jaj, ezt nem illett volna…

- Ugyan! Hatvanöt múltam.

- Hűha.

- Többnek látszom?

- Nem, dehogy.

Különben Bogi persze, hogy tudja, hiszen kollégák itt. Bár az is igaz, hogy a leány egyre kevesebbet dolgozik dr. Kecskésnek, amióta van neki ez a riporteri tanonc munka. No meg a pultos lányság a Kelet-Nyugati Sámán Központban.

- Na és azt hallottad már, hogy a sok szex megfiatalít? – mosolyog a lányra

özv. Ágotáné, a pornó call center ásza, bőven túl ám a hatvanötön. Ezen a viccen persze muszáj Boginak, de sajnos Benjaminnak is kuncogni, így aztán beremeg a felvétel.

- Várjatok, ezt muszáj újra venni!- szól a hölgyeknek.

- Jaj, már megint?

- Dönts el, hogy minőségi munkát akarsz-e, csajszi!

- Azt akarok.

- Nahát.

- És ez biztos lemegy majd a tévétekben? – érdeklődik Mari néni, a fején a head settel, mintha csak két hívás között lenne. És amúgy tényleg.

- Biztosnak nem biztos, de ha jó lesz…

- Részemről jó lesz…- morog Benjamin.

- A Gotfrid Virginiáról is lejött, mert végül is tetszett Té úrnak.

- Ja.

- A te anyukád nem akarta engedni.

- Ja.

Julcsi tényleg nem javasolta adásba a kissé provokatív mozit. Bár éjjel egy és negyed kettő között ki a fene nézi a Gazdag Kábelt? Már az alkotókon és Gotfrid Virginián kívül? Még Molyirtó Mosolyú Mónika se, aki pedig a mozit adásba adta. Benjamin kész a felvételre, tehát imígyen szól:

- Na, akkor csapó…most…tessék!

- És mit tetszik olyankor érezni?

- Olyankor milyenkor?

- Hát amikor az a sok ferdelelkű, perverz pasi hívja.

- Ó, hát azért nem olyanok azok.

- Azok a fazonok, akik a Mari néni hangjától elégülnek ki?

- És szerinted az annyira beteges?

- Hát nem, csak…

- Hiszen tudod, hogy videó kamerás skypot nem vállalok.

- Igen, azt is tudom.

- Meg hát mindig is volt valami izgató a hangomban. Legalábbis azt mondják a férfiak. Szegény férjem meg egyenesen oda volt érte.

- Tényleg szép hangja van a Mari néninek.

- A tiéd is az.

- Á, én csak károgok.

- Szerénykedsz.

- Nem szoktam.

Mari néni és a riporter kisasszony bensőségesen egymásra mosolyognak.

- Szóval előbbi kérdéseid egyikére válaszolva: nem, nem zavar ez a helyzet

egy cseppet se. Akkor nem is csinálnám. Nem mintha dúskálnék a nyugdíjammal. De a gyerekeim bármikor készek lennének kisegíteni.

Ők olyanok, szerintem.

- És ők mit szólnak?

- Ehhez a pornó centerhez?

- Tudják?

- Nincs énnekem titkom senki előtt.

- És mit szólnak?

- Jól kinevetnek, amikor néha még szóba kerül.

- És nem mondják, ne már anyu, ez olyan ciki?

- Miért, Boglárka, ez ciki?

- Ja, hát nem ciki…

- Nézd, ameddig akadnak szerencsétlenebb sorsú urak, meg ritkábban hölgyek, akiknek gondjuk van a szexszel, mondjuk csak azért, mert magányosak, vagy ehhez társul még más probléma is…

- Hát igen…

- Persze ők fordulhatnának inkább orvoshoz, úgy értem pszichiáterhez, vagy mondjuk szexológushoz is…

- Például.

- Mondom is nekik, tudod.

- Aha…

- De erre meg azt válaszolják, hogy az is marha drága. Így mondják.

Mármint csak egy órányi beszélgetés. És akkor már inkább velem dumálnak

felszabadultan, inkognitó.

- Értem.

- Olyan ez, mint egy szeretetszolgálat. Erre szokta mondani a Kecskés ügyvédünk, hogy ez itt a Névtelen Szex-nyomorultak Klubja.

NSZK. Jó kis mozaik szó lehetne, ha politika történeti okból nem lenne igencsak félreérthető vagy foglalt. Talán úgy ötven év múlva. Akkor már senki nem emlékszik majd arra, hogy volt egy olyan is, hogy Nyugat Németország.

Szex nyomorult meg mindig lesz.

- És Mari néni még ötven év múlva is itt ül majd, igaz?

- Ki tudja, mit hoz a jövő, ki tudja?

HA SOK AZ EGÉR, KEVÉS A MÓKA

Ugribug egy tölgyfa ágán ülve, jó másfél órányi türelmes várakozás után, biztató mocorgást észlelt alant, a sámánközpont felé vezető ösvény mellett a frissen lehullott avarban. Fürkészvén sasolt, avagy sasolván fürkészett tehát a mocorra.

Nem is kellett csalódnia. Ezért hát csendesen, két laza szárnyapással elrugaszkodott az ágról, aztán mintha egerészölyv, suhant, valóságos szívbajt

hozva a meglátottra.

- Bimbó úr!

- A jóistenit magának!

- De jó, hogy metalálom!

- Halálra rémített!

- Jaj, bocsánat!

- Máskor csiviteljen!

- Ha csak azt nem! De csuda jó rejtő színe van erre a gyönyörű késő nyári őszre.

- Ha arra céloz, hogy sárgulok meg őszülök…

- Dehogy! Maga mindig eggyel delibb vitéznek látszik, amikor sikerül újra találkoznunk.

- Még mindig semmi biztatót nem tudok mondani Lápi úrral kapcsolatban.

- Érdekel is engem a maguk lidérce!

- Nocsak, az űrlény haverjai már nem akarnak beszélni vele?

- De. Ők biztos akarnak. Nekem járt le a megbízásom.

- Kirúgták, mi?

- Ellenkezőleg, kitüntettek.

- Nem mondja.

- Búcsúzni jöttem excellenciás uramtól.

- Elköltözik?

- El.

- Hát…sok szerencsét, jó utat, aztán…- de Bimbó egér már nem is folytatná a mondatot, menne tovább, át az avaroson be a sűrűbb erdőbe. Ugribug ezt persze nem hagyhatja, utána ugrál, szárnyával csapdos.

- Meg se kérdezi, hová, hová?

- Na jó. Ez még megkérdezem, de aztán sietek.

- Hová, hová?

- Ezt nem én kérdezem magától?

- De ha így alakult, akkor most előbb én magától. Hát hová siet, drága jó Bimbó úr?

- Vár egy alom.

- Mit nem hallok? Csak nem megint apa lett?

- Én állandóan megint apa leszek, Ugribug. Ez van. Szaporodunk, mint az egerek. Vagy mint a nyulak. Pedig mondom eleget a feleségeimnek, hogy

baj lesz ebből. Ha sok az egér, kicsi lesz az erdő. Fenyeget egy invázió, és beüt a krach. Vagy mit akarnak ezek? Megvadult házimacskák tucatjait? Kék vércsék

rikoltásaitól hangos az erdő!

- Sok az egér, kevés a móka?

- Mi?! Ezzel az értelmetlen beszólással mit akar mondani?

- Jaj, hát én semmit. Csak mintha egyszer egy kuka mellé dobott könyvben

olvastam valami ilyesmit. Megvan! Az ember tragédiája? Az lesz az.

És szerintem ez érvényes lehet az egerekre is.

- Nekem erre most tényleg nincs időm, Ugribug. Viszlát.

- Várjon! Még meg se kérdezte!

- Mit?

- Hová, hová, Ugribug?

- Hová, hová?

- A csillagok közé, öregem!

- Aha. Hát…akkor…

- Nem is csodálkozik?

- Kéne?

- Igaz, talán már meséltem magának, hogy ez lesz a jutalmam.

Nekem, mint az Űrpolipok és Űrcsótányok mesterkémjének és

mester likvidátorának. Meséltem?

- Nem. – Pedig de. És ha mi emlékszünk erre, akkor neki is illene.

Viszont egy viszonylag bölcs erdei egérnek is lehetnek olyan pillanatai, amikor csak úgy dafke szívat.

- Tiszteletbeli űrpolip leszek!

- Gratuláljak?

- Garantáltan több ezer évig élek még magokban, kukacokban és legfőképpen információkban dúskálva! Egy veréb isten leszek, Bimbó úr!

- De ugye most nem is dicsekszik?

- Jaj, kérem, dehogy nem! De maga jó barátom, magának hadd dicsekedjek!-

Bimbó egér el��mul, mért tartja őt ez az ostoba városi veréb jó barátjának.

De ha ő ettől boldog… De azon tán még inkább csodálkozik, hogy hiheti el ez a szegény öreg Ugribug, hogy őbelőle földi mértékkel mérve egy öröklétű űrlény lehet. Ezt átérezve megsajnálja ezt a szerencsétlen, buta kis verebet.

- Tudja mit, barátom?

- Igen?

- Ha van kedve és ideje, kísérjen el az almomhoz. Nincs messze.

- Ó, én ráérek.

- Nohát, megnézi a kölyköket, bemutatom pár feleségemnek, aztán rágcsálunk valamit, feltéve ha nem zabáltak fel megint mindent, ahogy szoktak.

A MŰBŐR RAGAD

Na és akkor megtörtént.

Mi?

Micsoda?!

Ezt a hírt csaj így, egy száraz, ám enyhén modoros kijelentő mondatban?

Na nem! Ezt nem így kell közölni, hé! Hanem csupa nagybetűvel.

MEGTÖRTÉNT!

Hogy mi? Hát amire legalább négy éve várunk, vártak. És ami, érthetetlen

módon, eddig nem történt meg. Kérem! A mai világban? Amikor elég hozzá az a bizonyos három randevú? Vagy egy se? Egy kis szombat esti láz, és annyi, máris összejön az egyéjszakás kaland. Ami aztán lehet több is. De inkább marad az egy/ alkalom átlag.

Na persze dehogy is akarunk mi itt erkölcsi dörgedelmekbe bocsátkozni.

Nekünk így is jó, meg úgy is jó, vagyis sehogy se, de ez magánügy.

Itt kérem szigorú szorítkozás van a száraz tények ismertetésére.

Megtörtént.

Persze pont úgy, ahogy soha nem gondolták volna. Ennek semmi köze nem volt a józan tervezéshez és praktikus, már-már professzionális kivitelezéshez.

De az ábrándozáshoz se. Hogy majd hogyan lesz az, és azután ki mit mond, tesz, és utána mi következik, és aztán… Se óvintézkedés, se gyertyafény.

Hát úgy kezdődött, hogy végeztek a Mari néni riporttal. És onnan elballagtak

a legközelebbi Mekibe, ahol Benjamin befalatmányozott egy dupla hamburgert sült krumplival és ketchuppel, és hozzá direkt az arca mögé öntött fél liter

törvényesen védett gépi kólát, de nem ám cukormentest. Csak hogy ezzel is a csajszit, vagyis a médiás kolléganőt bosszantsa, aki maradt a koszlott salátánál

valami macskafos színű öntettel és hozzá a bugyborék mentes csapvíz palckozva. Ám az újra csak kidomborodó és kibékíthetetlenek látszó ellentétek ellenére csak nem volt képes kialakulni egy jóízű veszekedés. Pedig minden adott volt hozzá. A gyönyörű idő, a diszkrét sütőolaj szag, Benjamin előtt az uszkve kétezer kalória, Bogi előtt pedig a nulla- száz. Ebből a helyzetből mindjárt két fix pont adódik: lehet, hogy én zabálom a dupla hamburgert, tíz év múlva akkor is neked lesz akkora tanya segged, hogy földmérők fogják kiparcellázni.

Kettő: már csaknem megöregszünk, és neked, Benjamin, még mindig az a csúcs király zsír program, hogy a Mekiben mérgezed magad a döghússal, és vetíted a hülyeségeidet közben. No és akkor e kettő pont egyikénél kiindulva hosszú ívet lehet húzni, netán a két témát együtt indítva, összehurkolva, leágazásokat kanyarítva egy következő összeveszésig, és végleges szakításig.

De ez most nem indult be. Csupán két vérszegény megjegyzés hangzott el:

Hogy bírod azt a szart még mindig megenni?

Te meg hogy vagy képes azt a lóhúgyot meginni?

És ennyi.

Aztán a közös tervek, kivel lehetne még interjút készíteni. És hogy a Mari nénis

vajon hogy sikerült. És hogy Té úr, aki egész rendes fazon, vajon engedélyezi-e

a műsorba adását. Meg hogy Molyirtó Mosolyú Mónika milyen rendes, hogy megvágja nekik az anyagot, sőt, közben még tanítgat is ezt-azt.

Lehet, hogy a végén még sínen vannak? Találtak egy olyan tevékenységet, ami még érdekes is lehet. Noha Té úr ezért még csak jelképes összeget fizet.

Szóval ilyenekről.

És nem veszik ám észre, hogy úgy társalognak már, mint két majdnem felnőtt ember. Ráadásul közös célokról. Azért ez agyon ciki, nem?

A Mekiből kiszambázva békés, baráti csendességben ballagtak egymás mellett hazafelé. Útközben megálltak még és vettek kétszer négy gombóc fagylaltot.

Igen, Bogi is négyet kért (pisztácia, citrom, eper, vanília). És Benjamin ezt a ziccert is kihasználatlanul hagyja. Pedig mibe lett volna neki ezt beszólni:

mi van, csajszi, itt nem számít a kalória? És: na ugye, hogy akkora segged lesz, akár egy tanya! Mit tanya: tanyavilág! Járás! Kistérség. Megye!

De nem. Ülnek a padon, nyalják a fagyit, bárgyún néznek maguk elé, de olyan közel, már-már szorosan ülnek egymás mellett, mint akik szerelmesek, és mint akiknek egy ilyen intim közelség még újdonság, tehát ki nem hagynának egy olyan alkalmat, hogy ülnek egy padon a cukrászdához közeli sétányon.

És ez azért már tényleg halál ciki. Ennyi évi ismeretség után.

És akkor a padon ülve, a fagyiját nyalva (csokoládé, csoki, csoki, csokoládé- és a gombócok sorrendje az ízük harmóniája miatt fontos) Benjaminnak jutott az eszébe, hogy lenézhetnének az alagsorba, végzett-e már a próbahelyiség kifestésével Kisbabos. És ha lent találkoznának az új gondnokkal, egy-két percig megint cikizhetnék, mert isteni szórakozás, amikor a Matyi(k) dühös.

Nála például elég egyetlen hívó mondat: egyre jobban hasonlít máris Kertai Uhura, és máris vörösödő fejjel üvölt. Na és Benjamin ezt tényleg teljesen ártatlanul, minden hátsó szándék nélkül. De tényleg. Óvó szándékkal, figyelmeztetően.

Boglárkának meg minden hátsó szándék nélkül, de tényleg, tetszett az ötlet, hogy akkor még vagy tíz percig együtt lógnak, aztán ki-ki utána néz más egyéb dolgainak.

Hát benyitottak a volt BB-system szentéjbe. És csodák csodájára a Kisbabos

kifogástalan munkát végzett! És ez is tényleg. Ő is, mintha már felnőtt ember lenne. A falak hófehéren ragyognak. A padlón a laminált kőris utánzat!

A maradék raklapok, ládák, sörös rekeszek mind eltűntek. És a helyiség ajtótól

távolabbi sarkába egy igen jó karban lévő műbőr kanapé került! Amolyan éjszakára kihúzható fajta. Ilyet!

Bogi és Benjamin még vissza is hátráltak a folyósóra, jó helyre nyitottak-e be.

Aztán érdeklődtek volna Matyitól, de az ő irodája zárva.

De hát csak stimmel.

Megint belépnek a patyolat tiszta helyiségbe. Szabályosan kísértésbe estek, hogy a cipőjüket levegyék-e. Na, azért azt mégse. Beljebb lépve, körülnézve azon tanakodtak, felhívják-e Kisbabost, hogy vajon jól van-e. Hiszen előfordulhat, hogy az a betegség, ami megtámadta az agyát, és ami olyasmire készteti, mint amit itt látniuk kell, invazív, és csak napjai vannak hátra. Viszont ha csak pár órája van, akkor már jobb őt békén hagyni.

Na és akkor leültek a műbőr kanapéra, de tényleg csak azért, hogy kitudják, mennyire kényelmes az ülés rajta. És nem is volt kényelmetlen. Bár a műbőr

eléggé ragad az emberi bőrhöz, pláne nyáron, amikor egy kicsit mindenki jobban párologtat, és pont ez a pára viselkedik ragasztóként. De ez csak akkor derül ki igazán, ha jelentősebben megmoccansz, netán felállni készülsz.

Viszont a fiatalok még nem moccannak, hanem elégedetten néznek ki a fejükből, pont rá a vasajtóra, aminek a kopott szürkesége ordenáré kontrasztot képez a fehér fallal és a kicsit vajszínű kőrisfa laminált padlóval.

És akkor vagy egy percig így, mint két jóllakott napközis. És az eszük ágában se volt letesztelni azon lehetőséget, hogy a műbőr baromira ragad a combjukhoz.

Ergo: használata csakis zárt ruházatban!

De, ó, jaj, vagy, ó, nahát végre (a két változat opcionális) nem sokára nem lesz ám rajtuk semmi ruha.

Viszont miért is szaladnánk az esemény elmesélésével előre?

Benjaminnak csak az jutott az eszébe, hogy a kamerából meg is nézhetnék a Mari néniről felvett anyagot, mert mért ne? Itt a bőrkanapén ülve, ebben a finom, kellemesen festékillatú csöndben. Elvégre, ha ráérnek az ügyes bajok után később is nyomulni, és mindenütt jó, ha együtt jó, meg itt az alagsorban ahhoz képest még hűvös is van, miért ne?

Hát! És tényleg, de tényleg: Benjaminnak még ezzel se volt semmiféle hátsó szándéka. Még szép, hogy nem. Hiszen annyiszor megszívta már a csajszival, hogy rég megunta a sandaságot, hátsó szándékot, de még az erotikus ábrándozást is. Azt se Bogira pazarolta, hanem eléggé felkapott pornó sztárok

aktív működésének mélyreható megtekintése után neten, az ingyen letölthető kínálatból, csakis akkor, ha éjfélt ütött már az óra, és Julcsi mama meg a Tibor rég eltűntek végre nyugovóra.

A Bogi meg erre is azt mondta, oké, nézzük a Mari nénit.

És akkor nézték a riportot. És kénytelenek voltak megint összebújni, mivel

a kamerának igen kicsi a képernyője a visszanézéshez. És nézték. És nézték.

És még mindig nézték, és többé-kevésbé elégedettek voltak azzal, amit láttak.

Semmi blikk-zűr, mivel az egy kamerával lehetetlen. Majd nyilván profin meg kell még vágni, tehát Molyirtó Mosolyú Mónikának újra venni kell a boltban kapható legnagyobb tábla tej-csokit, Milkát vagy Bocit.

És érdekes, hogy Mónikának milyen kis girizda segge van ahhoz képest, hogy majd mindig rajta ül, és hogy mennyi édességét nassol bele a szájába.

Na és akkor a leforgatott anyag úgy kétharmada tájékán az jutott a fiatalúr eszébe, mi lenne, ha játszásiból, de tényleg csak a poén kedvéért most

ők itt a helyzetgyakorlatot nyomatnának. Csak mint valami színi tanodában, vagy hol a sunyi bánatban szoktak ilyet. A Színművészetin- mondja erre Bogi, de nem ment el a kedve, hogy helyzet-gyakizzanak akkor, de mit?

Hát azt.

De mit azt?

Hát hogy Bogi ott ül a Pornó Call Centerben, és éppen dolgozik ő is, így a fején neki is ott virít a head set, és csing, csing. Kapása van, ott hívja a kilencvenesen valami perverz bunkó kan állat.

Játsszák azt?

Ja.

De mért?

Poén.

Ne már!

De! És Benjamin lesz a hívó, vagyis a perverz, felajzott, bunkó kan állat.

És Benjamin itt már nem állíthatná, hogy ezt a játékot tényleg csakis a poén kedvéért ajánlotta fel, minden hátsó szándék nélkül. De Boglárka se lenne

őszinte, ha nagy, kerek, kék szemekkel azt állítaná, hogy teljesen gyanútlanul ment bele a játékba.

Vagyis.

Nem is ők voltak ám.

Hanem a szerep.

Mert aki ott ül néha a pornó call centerben, az nem Vágási Boglárka. És aki

baromi nagy percdíjért arra a szolgáltatásra áhítozik, amit dr. Kecskés eme cége kínál fel neki, az soha nem lenne Benjamin. Mert ő nem egy perverz bunkó állat.

Azaz de, viszont soha nem lenne az telefonon.

Viszont így, mondhatni idézőjelben, ámde nagyon is szexre felajzva…

Megtörtént.

Amire legalább négy éve vártunk, vártak. És Bogi még karácsonyi ajándékként

is odaígérte a fiúnak, de persze nem adta.

És hányszor, de hányszor szó volt róla! És minél többször, annál nagyobb

képtelenségnek tűnt az egész.

De most aztán mi lesz?

Túl azon, hogy a műbőr a szeretkezés után meg extra erővel ragad.

Ez az egy máris kiderült.

KÉT AUTÓ BESZÉLGET

- Nahát, kedves kolléga! És azt ki hitte volna, hogy két veterán között

is lehetséges telepatikus kapcsolat!

- Mért ne lehetne?

- Elvégre két rozsdás kaszni vagyunk…

- Rajtam mondjuk egy makula rozsda sincs…

- Rajtam se.

- Viszont mi van, ha maga csak álmodja az egészet?

- Ébren vagyok.

- Azt is álmodja.

- Itt állok a Klára mama garázsában, és nézek kettő darab téli gumit.

- Az öné?

- Ó, nem, a mellettem parkoló alaké.

- Aki a fogorvos asszony Renault-ja?

- Úgy van. De hogy tudja!?

- Mivel maga tudja, és ez a maga álma…

- Tehát ehhez ragaszkodik?

- Ha maga ragaszkodik…

- De én ahhoz tartom magam, hogy ébren vagyok, ez itt a való világ.

A téli gumik felett szerszámos polc, amin mindenféle lim-lom, kacat

zsizseg, mint dögön a nyüvek, de szerszám alig.

- A kacat, mint nyüvek zsizseg…

- Ez költői kép volt, Pántlikás úr. Magának magyarázzam, mi az a metafora?

Maga mégis csak az orosz lélek mélabúját érezheti, a hangulatába belékeverve

egy kis laza mediterrán könnyedséggel…

- Arra céloz, hogy jó anyám olasz volt?

- A licence legalábbis…

- Ez igaz. De maga viszont velejéig germán, mi?

- Ugye maga nem akar bűntudatot kelteni bennem, hogy engem szegről-végről

Adolf Hitler talált ki?

- Gyermek a szüleiről nem tehet, Bogár úr.

- Örülök, hogy ezt maga is így véli, drága Pántlikás úr.

- Hát hogy is látnám másképp? Én nem igen lehetnék büszke arra, hogy szovjet gyártmány, maga meg, hogy birodalmi német. No de hol vannak már azok az idők?

- Nem beszélve arról, hogy kettőnket még le se gyártottak akkor.

- Még egy okkal több, hogy ne érezzünk semmiféle kollektív bűntudatot.

Sőt! Lehetünk büszkék. Lehetünk? Jól érzem, Bogár úr?

- Maga mindenképpen azzal a misszióval, amit mint mágiával átitatott,

gyöngyházfényben lüktető kaszni...

- Nem, nem, magam is tényleges, aktív életemre gondolok. Mi, népautók, Bogár úr! Hogy mi mennyi örömöt okoztunk az embereknek! Olcsók voltunk, kedvesek, még amikor elromlott bennünk valami, az is csak egy-egy bájos anekdotára adott okot. „ Emlékszel, drágám, amikor leszakadt a kipufogó Révfülöp előtt a 71-es úton?”

- Ilyesmi velünk, Bogarakkal aligha fordult elő.

- No igen, maguk német precizitással voltak összerakva.

- Maguk viszont pont azzal a bájos mosollyal kocogtak a kamcsatkai mínusz negyven fokban, mint Moszkvában, vagy Luandában…

- No és a testvéreink? A Trabantok, a Wartburgok? A Moszkvicsok?

- A Skodák!

- Na, azok voltak aztán a micsodák!

Ezen hosszan, meghatódva elméláznak, aztán Breki szólal meg.

- Na és a Kacsák, Pántlikás úr!

- Ó, igen, azokat a kis Citroeneket se hagyjuk ki a kurbli alakú sebváltójukkal…

- Na és maguknak az a Zaporozsec?

- A Zápor Jóska! Bizony ők is! Meg a Zastava!

- A Tito marsall láncos kocsija!

Ezen meg összenevetnek, már ha telepatikus kapcsolatban össze lehet nevetni.

De ugyan mért ne lehetne, ha az álmunkban lehet?

- No és amúgy mért keresett, Bogár úr?

- Miért? Mért is? Nem is tudom.

- Azt gondoltam, akadt valami apropója.

- Á, csak kipróbáltam, nekünk működik-e. Két Old-timernak.

Na és lássa, hacsak tényleg nem álmodok.

- Különben nem mindegy?

- De.

- A lényeg, hogy jól elbeszélgetünk.

- Úgy van.

Most, hogy ebben megállapodtak, bizony meg is akadtak, amíg Brekinek

mentő kérdése nem támad.

- Na és magánál mi újság?

- Már úgy érti, itt, a Vérfarkas szurdokban?

- Még mindig özönlenek magához az emberek?

- Nem panaszkodhatok.

- És nem fárasztó?

- Ó, egy cseppet se.

- Hét igen. Mondják, hogy a szeretet az, ami csak nő, növekszik, ha adják, el sosem fogy.

- És ez egy igen szeretni való mondás, Bogár úr.

- De hallom, hogy Vágási Jutka néném is készül nyugdíjba?

- Nocsak, ez a hír meg hogy jutott el magához?

- Talán mégis maga álmodik engem, és nem fordítva.

- Látja, még az is meglehet.

- Amúgy Veronika gazdám, meg a férje beszéltek itt róla, amíg kipakolták az ikreket Gábor úr autójából.

- Értem. És Veronika hogy van?

- Még mindig azon van kiakadva, hogy nem kopik a hasáról a világtérkép.

- Mi baja vele? Ez aztán igazán különlegessé teszi.

- Lehet, hogy éppen ez? Nem ilyesmivel szeretne kitűnni.

NA MOST MI LESZ 1.

Noha Benjamin ebből a szempontból kifejezetten nem tekinthető szaktekintélynek, azt még ő is sejteni vélte, hogy a jelek baljósak.

Az ember nem ezt várná. Vagy ez általában így van? Csak mint oly minden másban, itt is kiirthatatlanul regnál amaz előítélet, hogy az első együttlét után, ha az mindkét fél részéről szabad akarattal történt, a hangulatnak boldogságosnak kell lennie. Aztán meg sürgetőnek, vajon mikor lesz a következő.

Ám lehet, hogy ezt a vélekedést csak a romantika, vagy még inkább a szentimentalizmus táplálja? Miszerint, ha a szerelmesek végre egymáséi lesznek, onnantól már csak az ásó, a kapa, a nagyharang jöhet? És boldogan élnek együtt, amíg meg nem halnak. Ám a haláluk után az Óperenciás tengerentúl, az Üveghegyen is túl majd találkoznak, hol másutt, mint Tündérországban?

Ehhez képest Benjamin, aki a lelke mélyén még mindig hisz mesékben, és csak a felszínhez közeledve rakódnak rá a szerepek, mint vöröshagymára a szeletek a durva héjig, ahol is a hagyma vörös, avagy lila, Benjamin meg macsó, avagy tahó. Hát ne már, hogy egy férfiembert és rappert lássál, halljál az ő érző lelkéről pityogni!

Nahát.

Akkor se azt akart a mi hősünk, amikor már korán reggel rácsörgött a mi

főhősnőnkre, és nem másért, csak hogy érdeklődjön, mégis hogyan aludt a kedves a Nagy Nap után, ami aztán tényleg csak egyszer történik meg egy emberrel, úgy mint az ártatlanság elvesztése. Mégpedig kölcsönösen!

Hát van ennél szebb kezdet? Mármint a romantika tartósan kultúránkba ragadt értékítélete szerint. És akkor ugyancsak eme kényszernek engedve, még ha ez a szerelmes férfinak édes is, csak illik megkérdezi a kedvest?

Vagy nem?

De.

Hogy vagy kedves! Galambok szálltak a verebekhez, ahogy azt a szintén

szívügyekben igen jártas is sikeres költőnk, József Attila boldogan dalolja.

József Attila „Mikor az utcán átment a kedves”…című versét citálja (gyalázza?) ide a szerző. A Szerkesztő.

Nahát.

Ha már olyan csendben, ám igen hosszú és gyengéd csókkal búcsúztak el

egymástól a Vágási lakás ajtajában. Aztán persze Benjamin rohant, ugrált,

szökdécselt, nagyon nem bírt ám önmagával. Még szerencse, hogy korán délután lévén még nem talált otthon senkit, így nem kellett se visszafogni magát, se magyarázkodni, mi ez az „ide nekem világ, hamm, bekaplak” jókedv hitelen.

És akkor persze egész este, meg éjszaka se gondolt ám másra. Csak a leányra.

Hogy hogyan volt, és miként lesz. És hívta volna előbb is, meg aztán tíz percenként, de úgy vélte, ha úriember és férfi, akkor nem viselkedhet úgy, mint egy nyálas kis fasz, finomabban fogalmazva: egy lelkes kutyakölyök.

Mert Vágási kisasszonyhoz férfi kell, kérem. A hölggyel szemben érző, gyengéd, ám különben határozott, kemény, mit egy akció hős minimum 130-as IQ-val. Vágási kisasszony egy ilyen férfit érdemel, tehát ilyennek kell lennie.

Ami nem könnyű vállalás, de nem is lehetetlen.

Ám akcióhősök nem igen rohangálnak a Réten se, pedig itt tombol a mágia.

Benjamin jómaga pedig félig-meddig csillaglény is, és nem csak úgy, hogy minden csillagporból épült fel a Földön is, hanem úgy, hogy ő egy halek.

Azért és hé már, ezt ne feledjük! Ha nem is lett belőle tájfutó világbajnok, és pont ezért, azért ő nem egy senki.

De korán reggel már lehet telefonálni, nem? Még akkor is, ha az ember akcióhős és baromi okos.

Így aztán csak csörgött az a telefon, csörgött, csörgött, csörgött…

Mi a franc?

Nem veszi fel?

Á, az nem lehet. Az nem fér bele a tegnapi események után.

Hoppá! Nyílván lenémította, és rezgőre tette a kütyüt, és most a rezgést nem észleli, mert mélyen alszik. A kedves. Aki átszállt a verebéhez. Mert tegnap este meg éjszaka ő is arra gondolt. És boldog volt. És ő is úgy érezte, hamm, világ!

És talán ő is tíz percenként akart telefonálni, de ő meg úgy volt ezzel, hogy mégis Benjaminnak illene, elvégre ő a férfi, Bogi meg a gyenge nő, aki most adta oda a férfinak a legféltettebb kincsét, amiből csak egy van, azaz volt, hát jó hogy nem már ő lelkendezzen a csipszarnak, mint valami taknyos csitri.

Talán mégis illett volna telefonálni mondjuk később este, és jó éjszakát kívánni neki? – bizonytalanodik el Benjamin. És mondani, nem, duruzsolni a telefonba pár szerelmes hülyeséget? És mindjárt megbeszélni másnapra, azaz mára egy

randevút? Mondjuk ismét a próbaterem, a műbőr dívány, de most visznek le lepedőt, meg talán takarót? No és előtte vásárol valahol minimum öt-hat csomag gumióvszert, olya hármas kiszerelésűt. Annyi egy alkalomra csak elég lesz…

De nem telefonált! Mert egy büdös bunkó! És Bogi telesírta a párnáját.

És a reményt feladva némította el a telefonját, és most a nagy bőgések utáni

mély alvás a vigasza?

Máris elrontotta az egészet.

Benjamin győzelmes kedve oda. Máris maga alatt van, ahogy bontja a hívást, és leteszi az ágy mellé a telefont. Aztán kióvakodik a szobájából a vécébe, onnan pedig a fürdőszobába. A család még alszik, de nem sokáig. Vilámgyorsan meg kéne reggelizni, aztán uzsgyi el. Ebben a hangulatban semmi kedve elviselni Julcsi szakszerűen indiszkrét érdeklődését úgy Gazdag Kábel mint magánéleti témában- pláne. Pedig a Mari néni interjúval lenne mit dicsekednie.

Arra viszont úgyse figyelne, mert össze kell raknia a kis öcsit az óvodába.

Krisztián amúgy egyre jobb fej, hogy rég nem beszélt hegyit, viszont egyre jobb a dumája. És amióta a zárt osztályba vitték Kertai Uhut, már nem is rajzol szörnyeket és kékseggű ördögöket, vagyis nem annyit. És ha ördögöket mégis, akkor azok éppen tolfoznak. És ha kérdezik az óvó nénik, mért rajzol most ilyet, akkor az a válasza, hogy azért. Mert tolfoznak.

Ez az!

Reggeli után lemegy a Hosszúrétre, a tolf pályára, hátha éppen gyakorol valaki, akit csak úgy leforgathat. Mert az is egy filmtervük, mármint a csajszival, hogy utána járnak, mért nem rendezték meg idén is a nemzetközi bajnokságot.

Tényleg ennyire fontos egy adott személy egy dolog megtörténéséhez, aminek

bizonyos vélekedés alapján már magától kéne működnie? Kelen Béla fontossága, avagy a történelmi személy és a történelem önmozgása- így elemezte a témát Kovács doci, amikor megemlítették neki a Kelet-nyugati sámán turistaház büféjében, két Kőbányai Világos behörpölése közben.

Aztán már a Hosszúréten arra gondolt, mostantól bár minden terve úgy sikerülne, mint ez. Alig sétált be a tolf pályára, máris telibe kapta egy derült égből aláhulló teniszlabda. És már hallotta is az edzést tartó úriember rikácsolását, hogy tudja-e, inkább hol sétáljon. Semmi bocsánat. És végül igaza van: ő állt a labda alá ott, ahol civilnek semmi dolga. És ha netán veszi a bártorságát, és a tolf-pályára hág, mi lenne, ha előtte alaposan körülnézne?

Persze a fazonnak közben fogalma se volt arról, hogy a kamera meg megy

Benjamin kezében, akár egy vérbeli dokumentumfilmesnek, avagy mozgóképes paparazzónak.

- És tessék mondani, sporttárs, akkor lesz bajnokság, vagy nem?- kérdezi

még sumákban, és igyekszik a lencsét a kövérkés, full Adidas szerkóban,

Dunlap teniszütővel virító, negyvenes urat.

- És az ki a faszt érdekel? – jön rá a még mindig indulatos válasz.

- Hát…gondoltam, ha már korán reggel edzeni tetszik…

- Nap közben én dolgozok, kisöreg!

Ja, az is látszik- mondaná erre Benjamin, de nem teszi, mert ő már felnőtt ember, és egy jó poén kedvéért nem nyitja meg a ciki-ládát, aztán nem szó karatézik tovább, csak ha nem ő kezdte, és nagyon muszáj.

- Hát akkor…további jó ütögetést, tisztelt uram!- lép hátrafelé három lépést, jelezvén, már takarodik is le a pályáról, nem lesz a négyes tűzoltó vödör előtt

bio akadály. És aztán tényleg odébb megy, aztán jól körülnéz, és csak utána ellenőrzi, hogyan sikerült a kalózfelvétel. Nem is rossz, tényleg kezd belejönni. Hangulati elemnek tök jó lesz.

Na, és akkor ezért már felhívhatná a csajszit, hogy hé, csajszi, amíg te az ágyban döglesz és a hasadra süt a nap, más már ezerrel dolgozik. És ha ez egy rendes, normális hétköznap lenne, meg is történne. Mire a riporter segédek gyöngye, a leendő mega média sztár két ásítás közben elküldené az anyukájába és csak aztán ébredne fel annyira, hogy érdekelje, mi van.

De hát ez nem egy mezei hétköznap.

Viszont attól még rácsöröghet. Elvégre elmúlt nyolc óra. Ilyenkor már illik

felkelni, nem? Mármint egy rendes, tevékeny életet élő felnőtt embernek, aki nem fő állásban lopja a napot, mivel egész éjszaka a neten lógott, vagy a haverokkal a bánya alá itta magát. Tehát hívja, csak más szöveggel.

Mondjuk: hello, jó reggelt, drága szerelmem, hogy aludtál, remélem, nem ébresztettelek? Ez jó lesz? Sok? A szerelmem nem kell? Csak semmi nyálas kiskutya? Na, mi van, luvnya? Úgy megdugtalak, hogy nem térsz magadhoz?

Erre mit szólna? Persze nem brutális hangon, hanem idézőjelbe fogalmazva, ami ugyanazt jelentené, mint a hello, szerelmem, csak férfias szeméremmel.

De van-e a nőknek humora mindjárt másnap, hogy elvesztették a szüzességüket?

Hát tetőtől talpig szakember legyen az, aki erre tudja a tuti választ.

Á, inkább fel se hívja.

Különben is. Ha már felébredt, Boginak is az egyik első lépése, hogy ránéz

a telefonra. És akkor nyilván látja, hogy kereste. Egyszer. Viszont ha azt látja,

hogy kétszer, aztán még egyszer, aztán megindul a lavina, és még harminckétszer… Hát annyit a kiskutya csóvál a farkával, amikor úgy véli,

ő itten a gazdi által szeretve van.

Tehát elég egy hívás.

De akkor mi legyen?

Hát mi?

Délelőtt tízkor úgyis megbeszélés van a Kábel Tévében. Ilyenkor Té úr

a stúdió várójában kiosztja az észt, Julcsi pedig a napi feladatokat.

Aztán ők ketten vagy bemennek Molyirtó Mosolyú Mónikával a stúdióba, és megmutatják a felvett anyagot, vagy mennek ki terepre, mint a két szorgalmas, lelkes és baromi mértékben alulfizetett gyakornok.

Tehát majd tízkor.

Az nincs két óra.

De addig?

Mondjuk haza is csámpázhatna. Ilyenkor már nincs senki otthon. Julcsi vagy Tibor bevitték a kis klambót az oviba, aztán mentek a dolgukra. Julcsi a tévébe, Tibor meg légkondit eladni. Bár mondjuk nemsokára muszáj lesz találkozni velük. Mert most, hogy Bogi az övé, igenis kell az a kelenföldi garzon!

És leszarja, hogy momentán két egyetemista lakik ott. Húzzanak onnan a véresbe, de egy hónapon belül ám! Majd pont két ismeretlen takony arcú áll az ő boldogságuk útjába. Hát nem fognak ők arra berendezkedni, hogy ott üzekedjenek az alagsorban a műbőr kanapén, hogy ragadjon a seggük, mint valami elcseszett okmánybélyeg!

Na.

Ez lesz így elővezetve legkésőbb a hétvégén.

Most viszont belereggelizik másodszor is. Mert az a gyorsan bekapkodott tegnapi vizes kifli párizsival, hát annyi egy kisegér csipeget.

Vagy egy galamb, mielőtt átrepülne a villanydrótra a verebekhez.

A verébhez, hé! Nem közösködünk!

Bogi az enyém, és csak!

De hogy milyen eszméletlen jól néz ki úgy is!

A keblei! A combja! A feneke! Na meg az arca és a szeme is, persze.

És milyen frankón lapos hasa van. Tényleg, szinte kockás neki.

Ebből adódóan mostantól nem kéne annyi hamburgert az arcába tolnia?

Megér ennyit a Bogi.

Meg.

A hűtőben fasírtot talál, meg hideg krumplipürét. Hoppá. A fasírt az nem hamburger, a krumplipüré pedig hidegen direkt fogyókúrás kaja.

Nem hiszed? Hát amire a beleddel felmelegíted, az annyi energia, hogy a pürében nincs is annyi kalória. Ha nem hiszed, próbáld ki!

Evés közben úgy hallotta, mert ha szerelmes az ember, a hallása is kiélesedik, hogy valaki sétál lefelé a lépcsőházban, amolyan könnyű női léptek.

Bogi!

Na végre!

Már biztos indul a Gazdag Kábelbe!

Teli szájjal pattan, rohan, tépi fel a lakásajtót. Hát nem beleütközik a „könnyű léptekbe”? Aki durván ráförmed.

-A fasznak csapod ki az ajtót, köcsög?! – Igaz, hogy Vágásit fogott a deli ifjú, de nem a leányt, hanem a Matyit, aki nem annyira lépked, mint egy partvissal seperget, és nem annyira könnyen, mint amennyire idegesen, miszerint: na ne!

Ehhez ő túlképzett! És ennyire egyszerűen nem akarhat megnősülni, hogy ezt a szar munkát ő csinálja. Na és ebben a diszpozícióban nem jó, ha kicsapódik egy ajtó, és üdvözült, ám teli pofával rábámulnak. Ám őt meglátván és a kilétét azonosítván ez az üdvözültség nyomban leolvad, és marad a teli pofa, aki úgy krumplipürésen ezt mondja: bocs.

Kilenc óra ötvenöt perckor Benjamin már ott áll a kávéautomata mellett, ami még mindig a Gazdag Kábel büféjét hivatott helyettesíteni. (És a kollégák még mindig úgy vélik, jobb is ez így, mert nála nem lehet a fogyasztást felíratni, hogy aztán minden hónap harmadikán nála hagyja a fizetése jórészét.)

Szóval Benjamin ott áll a jótét gép mellett, elegánsan szorongatja a műanyag poharát, amibe kilenc óra negyven perckor egy hosszúkávét jövesztett, és ami rég kihűlt negyed óra alatt, de nem lett tőle kevésbé ihatatlan. Ott állt tehát,

és szociális mosollyal hallgatta Molyirtó Mosolyú Mónika és Operatőr Barna János csevegését valami tegnapi hírről, miszerint valami kütyü elromlott, de csak másnapra érkezik a szerelő megjavítani, vagy a szerelő rontott el valamit,

vagy a szerelő romlott el, viszont mind a három változat skandalum, mert így nem lehet dolgozni. És Benjamin úgy bólogat, mint aki, bármi is történt pontosan, egyetért. Hogy így nem lehet.

Tíz óra öt perckor Hanga Marilyn Edina viharzik be szépség és illatfelhőket

vonva maga után és nem kér gépi kávét. Tíz óra tíz perckor Té úr szól le

mobilon Molyirtó Mosolyú Mónikának, hol vannak már. Hát hol?

A büfében, mert még Julcsi sincs sehol. Ekkor kiderül, hogy Julcsi már rég

bent tipródik az ügyvezető igazgató úrral. Így hát a kávézók bevonulnak

a stúdió fogadótermébe, ahol is helyet foglalnak a hosszú asztalnál, amit

a két zombi már korán reggel odakészített a székekkel, mivel aztán nekik,

mint bérmunkásoknak, még mindig menni kell a Túró panzióba.

A kollégák leülnek az asztalhoz. Té úr magához képest szigorú arccal

magában névsorolvasást tart. Rájön, hogy eléggé hiányzik a kis Vágási lány.

Tehát nem csak Benjaminnak.

Boglárka fél kilenckor telefonált Julcsinak. Hogy ma nem tud jönni.