#történetek

[csacskamacskamocska]

Belső kényszerek

Most már felismerem, amikor máson látom. Segíteni nem tudok, csak bölcsen bólintok, „majd elmúlik”. Amikor elkezdtem írni, az nem egy unatkozó, hobbikereső idő volt. A pokol volt belül. Az önmagam keresése, az élet nagy kérdéseire való rádöbbenés, hogy véges, hogy kicsi, hogy nagy, hogy rajtunk múlik, hogy nem rajtunk múlik. És magány, rengeteg sok félelmetes magány mellett a látszani akarás kényszere. A párkapcsolatomban nem látszódtam, és túl voltam egy megrázó és megalázó internetes szerelmen. Rohadtul nem tudtam meghatározni magam. Azt mondják, ha alkotó ember vagy, az valahol kibugyog. Ha elveszted a szemed, vakon fogsz írni, zenét szerezni. Ha elveszted a kezed, akkor elmeséled, megtalálod a módját, mert ha alkotó ember vagy, nem tud benned maradni, mert az alkotás kényszere kitolja belőled a dolgokat. Alkotó embernek lenni nem kiváltság, nem tehetség kérdése csak egy eszköz amire rátaláltál. Valami, amit szenvedéllyel csinálsz, az akármi is, alkotó emberré tesz. Ettől nem értékesebb valaki, de azért sokszor érdekesebb, mert mégiscsak van valami produktumra képes amit mások számára is látható és érzékelhető ingert nyújt. Az ingerek nagyon fontosak. Az ingerek annyira fontosak, hogy még a szar hatásokat is szívesen vesszük, mert még az is mozgásban tartja a belső életünket. Akkortájt rengeteget írtam. Rettentő rosszakat is. Időnként azt gondoltam, hogy minden zseniális amit papírra vetek. Nem azért mert megüt egy általam is elvárt magas irodalmi szintet, hanem pusztán azért mert képes vagyok szavakat történetekké és érzésekké formálni. és ez valami zseniááááliiiiis! :D Nem az. Ezt is meg kellett tanulnom. De a legfőbb hajtóerő mégiscsak az volt, hogy nem volt más módja annak, hogy látszódjak. Az írás volt az eszközöm, hogy legyen egy kontúrja annak, hogy ki vagyok. És volt idő amikor csak az hajtott, hogy visszajelzést, hogy kapcsolatot tudjak teremteni. Ha leírtam 20 sort, már küldtem is valakinek, hogy nézze meg, mondjon valamit, jelezzen vissza. Így visszagondolva, hálás vagyok az ismerőseim türelméért. De amikor ez volt, akkor voltam legkevésbé jól. Nem tudtam beszélni róla, hogy mennyire rosszul vagyok, de írni tudtam róla, benne a történeteimben. Néha egy mellékszereplőbe beleírtam az összes megélt megaláztatást, hát ki venné észre, mindenki azt kérdezi, hogy ugye a főszereplő az X vagy Y? Dehogy az! Sosem az. Egy szerkesztő megkérdezte egyszer, hogy ez ugye nem kulcsregény? (Kulcsregény ami egy az egyben az író élete, csak a szereplők neve meg hasonló apróságok meg vannak változtatva) Magamban kucogtam. Jól van. Nem találtál meg, hogy hol lapulok a történetben. Dehogy az! Sosem az. És volt imposztorszindrómás szakaszom. Attól rettegtem, hogy a történeteimet én valójában olvastam valahol, csak nem emlékszem rá, hogy hol. Merthogy rengeteget olvastam. Ettől mindig az extrémitásba igyekeztem tolni a történeteket, hogy ne hasonlítson semmi másra. Meg kellett tanulnom a türelmet, a lassabb folyást, a lágyabb narrációt, a kevesebb cinizmust és bízni magamban, hogy elég nagy baromságokat ki tudok találni magamtól is.

Napi két poszt, ezzel tartom kordában ezt a blogot. Hogy ennyi elég a pszichologizálásból, az érzelmi kiáradásból, és az interakcióból is. Nem elfojtás, hanem fegyelem és szűrő. Felnőttes dolgok. De belül, belül folyton írok. Állandóan, 24 órában. Kavarog, hullámzik, árad, bugyog, felszínre dob dolgokat, megüt, bánt, elsüllyeszt, felragyogtat, szétolvad, átszíneződik. Aztán egyszercsak valahol mind megtalálja a helyét. Egy történetben.

[oszi-eso]

Első.

Megszámolni sem tudom, hány első bejegyzést írtam már. Azt hiszem, ezt a legnehezebb megfogalmazni. Sokminden eldőlhet, amikor valaki egy napló / blog első bejegyzését fogalmazza. Fel tudjuk-e kelteni leendő olvasóink figyelmét? Tudunk-e újat, érdekeset alkotni, vagy az általunk megosztott történetek, szösszenetek a lőtéri kutyát sem fogják majd érdekelni?

Igazából engem az sem zavar, ha esetemben az utóbbi fog történni. Sőt, nem hinném, hogy bárki is kíváncsi lenne az életemre. Bár előre szólok, a megosztásaim talán lehetnek majd egy jó pszichológiai esettanulmány alappillérei is, mert hogy biztosan lesz olyan, aminek hallatán láttán valaki majd azt mondja: Úristen...van ilyen? Valaki így képes élni?

Nos hát, igen. És most nem panaszkodni akarok. Rengeteg dolog van az életemben, amiért hálás vagyok, ami tök jó, hogy megadatott nekem. Csak hogy az élet ennél sokkal bonyolultabb, nem csupán fekete és fehér. De ezekről majd később. Hogy napról napra-e, azt még nem tudom. Igazából a blogom létrehozásának oka az, hogy vannak dolgok, amiket nem tudok vagy esetleg nem akarok senkivel sem megosztani. És ki akarom írni magamból. Azért mert ki akarom és azért is, mert időnként talán, ha ezt-azt visszaolvasok, akkor lehet tanulni is fogok az általam megéltekből, esetlegesen az általam elkövetett hibákból...

És hogy miért itt, ezen a platformon? Csupán csak azért, mert az ilyen wordpress és társai számomra értelmezhetetlenek, eskü nem tudom, előbbin hogyan kell bármilyen postot is kiírni. Így maradt ez a felület, végtére is néhányszor már bevált. Aztán majd látjuk, mire megyek vele, mi lesz belőle(m).

[bdpst24]

John P. Drummer: A bőkezű erszény – és más izgalmas történetek

John P. Drummer: A bőkezű erszény – és más izgalmas történetek

A kiváló történelmi sci-fi író, John P. Drummer, most egy új, izgalmas novelláskötettel lepte meg rajongóit, miután hatalmas sikert aratott A Trianon-küldetés című művével. Az új kötetben 13+1 lenyűgöző novella található, beleértve a szerző barátjának egy történetét is. A kötetben helyet kapnak Drummer korábbi rövidebb novellái is, valamint új, hosszabb írások is, melyek különböző műfajokban…

[stickalittle]

Kurva anyád, Tesco, verd bele a feléig barnaragyás krumplidba!

[remelemmostmaraholdonlaksz]

Gyógyszerekkel próbálta megmérgezni a férjét a győri nő - Ugytudjuk.hu

[lajos65]

ŐT EGY TÜZES SZEKÉR VITTE FEL AZ ÉGBE (BIBLIAI TÖRTÉNETEK)

[prologusblog]

Farrah Rochon: Szállnék ​már

Ez már a hatodik sorfordító történet a tizenegyből, amit elolvastam és egyszerűen nem tudom megunni őket. Egyszer majd szeretném az összeset összegyűjteni és elolvasni, de annyi minden van a TBR listámon, hogy kicsikét nehezen megy a haladás a sorozattal. De szokás mondani, hogy ami késik nem múlik, szóval én is bizakodó vagyok a dologgal kapcsolatban. Ebben a regényben az írónő Merida…

[dedibelyegei]

1997 - Europa: Történetek és Legendák

Bizony ez a két bélyeg valami sokkal nagyobb dolognak a része! Bár magyarként ennyi az egész sorozat, azonban már egészen 1956 óta, minden évben az európai posták, valamilyen tematika mentén kiadnak egy közös úgynevezett CEPT (European Conference of Postal and Telecommunications Administrations) sorozatot. '56-ban még az Európai Szén- és Acélközösség hat alapító tagja vett részt benne, de nagyon gyorsan folyamatosan bővültek a résztvevő országok. A csúcs éppen a '90-es évek végén volt (ugye a vasfüggöny lehullása...), ekkortájt 57 ország készített különböző bélyegeket a közös Europa sorozatba! Olyanok is mint Gibraltár, vagy a Feröer-szigetek például.

1997-ben a tematika a fent említett Történetek és Legendák volt, így minden ország valami ilyesmit rakott a bélyegére. A többi években ilyen témák voltak még például, hogy Nemzeti Parkok, Fesztiválok és Nemzeti Ünnepek, Híres Nők, Kortárs Művészet, stb.

Az egész logika meg a jó kis közös nemzetköziesség miatt, az Europa sorozat a világ egyik legnépszerűbb és leginkább gyűjtött bélyegsorozata. Jól lehet vadászgatni, minden évben jön új, izgik és változatosak a rajzolatok, stb. Sőt! 2002 óta van már szavazás meg verseny, és minden évben megválasztják a legjobb rajzolatot készítő országot. Bizony-bizony természetesen volt év mikor mi nyertünk, méghozzá háromszor is, sorozatban 2008-2010 között, illetve negyedszer 2012-ben. Megkerestem őket nyilván:

2008 - A levélírás

2009 - Csillagászat

2010 - Gyermekkönyvek (VACKOR!!!)

2012 - Látogass el <ország>-ra!

Na de kicsit az eredeti bélyegpárról. Szerintem alapvetően jól oldja meg a feladatot, hisz az egyik mondhatjuk igazi történet, bár sikerült elég szomorút választani (szegény Géza), a másik meg tényleg a key legendánk, bár a szarvas szerintem elég kis ergya lett, inkább olyan mint egy topis kis antilop, na mindegy, azért jó, hogy '97-ben még nem volt szavazás, buktunk volna az ziher. Itt egy full '97-es kollekció az összes országból, hát még messziről is látszik, hogy vannak menőbbek:

Aki amúgy elkövette nem más, mint Székely Dániel grafikus, fotográfus és festő. Színházban is dolgozott díszletekkel, sőt a 2000-es években három évig a Playboynak is fotózott. Sok könyvborítót tervezett a Magvetőnek, Európának, jelenleg festéssel és fotózással foglalkozik. A bélyegtervezést elég régen befejezte, 2000-ben, de így is majd 20 évig dolgozott benne, '96-ban elismerést is kapott.

Mivel ez egy nemzetközi sorozat, így a két magyar bélyeget is a megszokottnál jobban keresik, így nagyjából 500-600 forintba kerül a két darab postatisztán.

[ozdeg]

[zoeeozzoeeoz]

1,

Vevő: Ezt szeretném kinyomtatni.

Én: hmmmm......ez egy képernyőfotó.

Vevő: Igen, tudom. Csak legyen szíves felnagyítani, mert nem lehet elolvasni.

Én: Kinyomtatás előtt felnagyítom, kinyomtatom.

Vevő: Megnézi majd: Ez nem jó. Nekem az kell ami a második oldalon van, meg a negyedik oldalon.

Én: őőőőőőőőőőő...... Ön egy képernyő fotót nyomtattatott ki velem, ami egy oldalas. Nincs több oldala.

Vevő: De én otthon kitöltöttem egy 8 oldalas dokumentumot, de annak csak a 2. és a 4. oldala kell nekem.

Én: Megnézem ismét, ekkor tűnik fel h konkrétan lefotózta a telójával a monitort, és azt a képet küldte el nekem nyomtatásra. Nem tudtam mit mondani, annyira meglepődtem uh megkérdeztem: A telefonján is elmentette a dokumentumot?

Vevő: Igen, és megmutatja a teljes dokumentumot.

Én: Áttudná azt küldeni?

Vevő: Nem! Azon olyan adatok vannak, amiket nem szeretném ha kikerülne bárhova is.

Én: Rendben, de ez esetben nem fogom tudni kinyomtatni a kért oldalakat, mert nekem csak egy fotót küldött át, az első lap felső egyharmadáról, és azt nem lehet lapozni, mert abból az egy képből áll. Én azonnal törlöm, még itt a jelenlétében az átküldött anyagot a címemről, meg minden honnan, és ígérem, én sem fogok beleolvasni.

Vevő: Ön is egy adathalász csaló gazember! Viszlát!

Én: Őőőőőőőőőőőő........viszlát....

2,

Vevő: Hoztam egy pendrive-t, ami rajta van azt kérem kinyomtatni.

Én: Nézem. Konkrétan egy parancsikon lett elmentve , ami természetesen az én gépemen nem nyit dokumentumot. Elmondom a Vevőnek, de nem érti.

Vevő: De nekem tegnap este megmutatták, hogy hogy kell, és mindent úgy csináltam, nem értem most miért nem jó.

Én: Mert Ön nem a dokumentumot mentette rá a pendrive-re, hanem csak a parancsikont.

Vevő: De az otthoni gépemen ez nyitja a dokumentumot.

Én: Igen. Azért, mert az Ön gépén van elmentve a dokumentum. De az Én gépemen nincs rajta az a dokumentum, így nem tudja megnyitni.

Vevő: Nem értem. Mindegy. Viszlát!

Higgyétek el, nem én találom ki ezeket, és még csak nem is az idősebb korosztályból kerülnek ki ezek a történetek, mert ők többnyire kezembe adják a telefonjukat, hogy oldjam meg amit kérnek. Tisztában vagyok azzal, hogy hiába élünk a 21. században, és hiába nem mindenkinek egyértelműek ezek a dolgok, vagy nem ért hozzá, nem használja nap mint nap, de ha szembe jön egy ilyen eset, akkor kicsit ledöbbenek.

Nem gúnyolódásból írom le ezeket! Sokkal inkább meglepődésből.

[csacskamacskamocska]

Amennyire csak tud

Mennyire kell szeretni ahhoz valakit, hogy a milliomodszor elmondott történetekre ne vágj közbe, hogy igen, ezt már mondtad, hanem valami új kérdést tegyél fel? Mi múlik ezen? Hogy szeretjük a történeteinket, a saját múltunkat a saját problémáinkat és vágyunk rá, hogy elmesélhessünk magunkat. És bizony izgalmas amikor van egy új valaki, akinek el lehet mesélni, hiszen a régi „valaki” már mondta is, hogy ismeri, és már unja. Új kérdések. A másik ember annyi amit meg tudsz ismerni belőle, amit át tudsz érezni, ami gondolkodásra, cselekvésre inspirál, ami megkavar, ami gyönyörködtet. Nyújtogathatja a tálcát, rajta apró falatokban önmagát, szomorú lesz, ha te nem veszel róla semmit. Amúgy ez a kép is messze vezet, boncolgatásra érdemes. De nem is ezt akartam, bár ma hajnalban felrémlett egy kép, hogy apámnak sosem mondtam volna olyat, hogy ezt már mesélted, hanem örültem, ha mesélt és ma már, felnőtt fejjel mennyi kérdésem lenne. Nem tudom, hogy kóros-e ez a nosztalgia, hogy így szeretnék élni, ilyen érzéssel (hittel, bizalommal) valaki felé. Egyszer a pszichológus rávilágított, hogy ne idealizáljam az apámat, mert egy tök átlagos, iskolázatlan valaki volt. Okosabb volt nálam, hiszen gyerek voltam, de ez a vonzalom megmaradt az okos(abb) emberek felé. Érdeklődő volt, szabadidejében bújta a természettudományos ismeretterjesztő könyveket. Ez a vonzalom is megmaradt. Volt humorérzéke, vicces volt, de sosem közönséges és sosem szánalmas bohóc. És kedves. Amikor ezt a fajta kedvességet érzem meg férfiakon, az aktiválja bennem a szeretést. Nem a szerelmet, a szeretést. A karakterépítésnél azt tanítják az íróiskolákban, hogy attól lesz szerethető egy figura, ha vannak hibái. Akkor lesz plasztikus. Rossz szokások, a történet során fejleszthető jellem, testi hiba, mind segíti az olvasót, hogy azonosulni tudjon és megszeresse a karaktert. Ha az a cél. De a jól felépített gonoszt is attól tudjuk utálni, hogy tudunk kapcsolódni a szégyenteljes dolgaihoz. Az emberek nem így működnek a kapcsolataikban. Az emberek idealizálnak. Nem szerethetőbb valaki attól, hogy látjuk a hibáit. Inkább a sok jó mellett, amit szeretünk, elfogadjuk, hogy vannak hibák is, amíg a mérleg a jók felé billen. Sőt, az elején, a legfőbb idealizáló fázisban kizárjuk a tudatunkból és vakok vagyunk a hibákra. Néha van olyan, hogy azt szeretjük a másikban, amit ő hibának tart magában. Az egészen vidám dolog. Gyógyító tud lenni. De amikor nem szeretjük azt, amit ő legjobban szeret önmagában, az végtelenül szomorú, mert az a kapcsolat sosem lép túl a valamiféle kölcsönös használaton. Szóval nem attól szeretünk valakit, mert vannak hibái. Ha így gondolnánk, az azt jelentené, hogy csupán le akarjuk győzni. Ha vannak hibái, ha már minden gyengeségét kiismertük, akkor már uraljuk a kapcsolatot, már nem érhet minket meglepetés, kiismertük a másikat és tudjuk hova kell szúrni a tőrt. A szeretés meg valami olyan, hogy nem mondod, hogy ezt a történetet már ismered, hanem belekérdezel, hogy és akkor az hogy volt, és akkor az milyen volt neki. Mert ahogy változol, új kérdéseid lesznek vagy a régieket már nem akarod kikerülni többé és élvezed a mesélést vagy legalább azt, hogy látod, hogy ő élvezi, hogy mesélhet.

[angelofghetto]

befejezetlen történetek

Mikor épp sokáig nincs senki... mikor már végképp megfeneklett egy kapcsolat... vagy talán mikor már mindenkiben csalódtunk, és fogynak körülöttünk az emberek, visszagondolunk a nyitva hagyott történeteinkre, a lehetőségekre, amikkel nem éltünk.

A srác, aki rosszkor jött, mert még túlságosan fájt az előző szakítás, vagy a másik, akivel olyan jót lehetett beszélgetni, de nem kértük el egymás elérhetőségeit, vagy akivel szemeztünk a buszon, vagy akivel az első randin úgy váltunk el, hogy majd talizunk még, de valahogy mégsem került rá sor, és csak sok vacak randi múlva jövünk rá, hogy kár volt elengedni.

Már nem is tudom, melyik pszichológus mondta, hogy nincs olyan, hogy nagy Ő, hogy Igazi. Legalább egy tucat olyan ember jön az ember életében, akiből lehet igazi.

Magamban ezt úgy gondoltam, akkor találom meg a "másik felemet", ha bárkit tennék mellé, mindig őt választanám. Erre meg szokták kérdezni, hogy jó, de mi van, ha két embert egyszerre szeretsz. Azt mondtam erre, hogy akkor egyik sem igazi, mert az igazit onnan ismerni meg, hogy bárkit mellé tennék, mindig őt választanám.

Aztán jön az élet, és kiderül, hogy a dolgok sokkal bonyolultabbak, mint gondoltuk. Abban viszont biztos vagyok, hogy minden okkal történik, mindenki okkal/feladattal lép az életünkbe, és nekünk is dolgunk van másokéban.

Karmalottó. Néha egy pillanat, egy mondat, egy összenézés, egy véletlen esemény fenekestől felforgathatja az életünket. Kérdés, hogy észrevesszük-e, hogy nyitottak, bátrak, szabadok vagyunk-e.

Ez egy ilyen film. Szeretem az ilyen filmeket férfiakról és nőkről. A közeledős-távolodós, sétálós-beszélgetős, néha nagyokat hallgatós filmeket. Eltemetettnek hitt emlékeket hoz elő, kapcsolatok, szerelmek be nem teljesített lehetőségét, amelyek ott maradnak a levegőben, mint egy vessző, egy felvitt hanglejtés, ami után többé senki nem akarja befejezni a mondatot.

[lilcantina]

Történetek a falon,

amikor Papa egy veszprémi presszóban az itallapra festett festményt küldött haza Mamának, és ahogy elnézem, most is egy vendéglátóipari egység van azon a sarkon, bár a fenyők kicsit benőtték a kilátást. Mindenesetre meg kellett kérnem Papát, hogy nézze meg mi az üzenet a hátán, mert az utolsó szót nehezen tudtam értelmezni.

Mint kiderült, az "Egészségedre Süni!" tényleg az aminek látszik, és Mamát hívta Süninek, "mert tudod, olyan bökős tudott néha lenni" :) Tudom, hogy tudott, és azt is tudom, hogy az én bökősségem és szúrósságom is egyrészt tőle jön, és őszintén nem tudom bánni.

És bár a google meglehetős torzít, de eltéveszthetetlen a dolog, és imádom. És a képet soha nem fogom bekeretezni, hogy bármikor megnézegethessem, és arra gondolhassak, hogy volt egyszer egy Mama, aki néha ugyan szúrós volt már fiatalon is, de mégis annyira szerethető volt. És tudom, hogy Papa ha tehetné, m��g most is küldene neki festményeket, árlapokat, faragványokat, levelet, faxot, sms-t, füstjelet vagy bármit, amin innen elérheti őt.

És én is.

[oldtvandcomics]

A probléma az, hogy én főleg csak angolul olvasok, szóval a konkrét ajánlataim kicsit kevésbé működnek. De.

Alapból ajánlanám a fantasy műfajt, mert azon általában nem látszik kívülről, ha meleg szereplők vannak benne.

Másik lehetőség a “márkás” könyvek. Mackenzie Lee Loki könyve például egy ismert szuperhősről szól, de egyben queer is (csak valahogy elég hamar letettem az enyémet, szóval nem akarom mondani, pontosan hogyan. De a nyitó jelenetben mindenkin magassarkú van, kultúrális okokból, szóval jól kezdődött). Doctor Who könyvek nem tudom menyire jelennek meg magyarul, de kapásból a 2017 utáni sorozatokban kéne lennie meleg szereplőknek. Szóval minden a tizenharmadik Doctorral, és ha Bill Potts, Jack Harkness, Jenny Flint és Mme Vastra vannak benne, azokban is meg bíznék. A Csillagok Háborúja fandomban sajnos egyáltalán nem vagyok benne, de azt hallottam, hogy vannak könyveik meleg hősökkel. Mondjuk az megint angolul volt, de el tudom kébzelni, hogy lefordították magyarra is. Ugyanaz vonatkozik az újj Star Trek sorozatokra: Meg kell kérdezni a rajongókat, mit tudnak ajánlani.

Nyílik a közelben egy mobil könyvtár.

Milyen könyveket csempésszek bele?

@kozszolg

[himmelubertirol]

Történetek a pohárban: Van valami varázslatos abban, ahogyan egy pohár bor képes egy pillanatra megállítani az időt, és megnyitni egy világot, ahol az ízek és az emlékek összefonódnak.

[prologusblog]

Liz Braswell: Vár ​rám a föld

Egy újabb retellinget olvashattam, ami az egyik kedvenc gyermekkori mesém újragondolása volt. Az eredeti Kis Hableány történetén sírtam, mármint amikor a lány feláldozva önmagát inkább tajtékzó habbá változott, mintsem megölje szerelmét. A már kevésbé drámai, Disney által készített verzión mindig sokat nevettem, a dalok csodálatosak voltak és örültem a happy endnek is. Szóval nagyon kíváncsivá…