#szeretek segíteni

[csillagszemumnek-itelve]

Ügyfelezésekben...

Vannak bonyolultan megfogalmazott adatlapok, amik kitöltésén gondolkodni kell. Az ügyfelek sokszor akadnak fent az első pontnál. Mi az, hogy viselt név"? ... Szóval gondoltam megosztom az infót hátha másnak is szüksége lesz rá egyszer, a viselt név az az, ami a személyi igazolványodban szerepel, ami eltérhet a születési névtől, ha ezt időközben megváltoztattad. ... csak hogy gördülékenyebben menjen a jövőben az ügyintézés.. ^_^

[kosztalma]

41 napja nincs telefonom - olvasd el a valósággá vált rémálmom

Szeretek vigyázni Apple eszközeimre, de tudom, hogy az ördög sosem alszik, ezért mindig kötök rájuk AppleCare+ biztosítást, hogy ha mégis bekövetkezne egy baleset, akkor nyugodt lehessek.

Augusztus 28-án leejtettem az iPhone 12 minimet és akkor még azt hittem, hogy az a tragédia, hogy összetört, de sajnos a valódi tragédia az az, hogy azóta sincs telefonom. Hogy történhetett ez?

Annak ellenére, hogy a kijelző és a hátlap is sérült, MacBook Pro-mra dugva tudtam még készíteni róla egy biztonsági mentést, majd bevittem egy hivatalos szervizpartnerhez, hogy leadjam javításra. A szervizben megnyugtattak, hogy ha minden jól megy, akkor augusztus 30-án szerdán már mehetek is érte.

Az Apple szabályai tiszták: ha a telefon elő és hátlapja is törött, akkor általában az AppleCare+ biztosítás keretein belül készülékcserét állapítanak meg. Ezt a cég csehországi központi szervizében állapítják meg, ezért a szerviz kiküldte oda a készüléket.

Az esetemben azonban az Apple úgy döntött, hogy még megmenthető a készülék, ezért az elő- és hátlapot, készülékházat, kamerát és akkumulátort cserélték, majd feladták postára szeptember 1-én számomra.

Az Apple támogatási oldalán továbbra is ez a telefonom státusza:

Szeptember 5-én hívott a szerviz, hogy sajnálatos módon a visszaküldött és javított telefonom elveszett a UPS vecsési logisztikai központjában és most megpróbálják felvenni a kapcsolatot az Apple-lel, hogy intézzék el a UPS-szel a problémát.

Szeptember 6-án újra hívott a szerviz és tudatták, hogy a UPS elismerte az elveszett telefont és az Apple ezért küldött egy új telefont, az enyémmel megegyező modellt, ami napokon belül meg fog érkezni. Itt már több mint egy hete nem volt telefonom, de legalább örültem, hogy hamarosan vége lesz ennek az egész helyzetnek és nem sokkal később csak egy vicces történet lesz, amit majd esti sörözések során mesélek a haveroknak.

Ezután csak teltek és múltak a napok, a szerviz próbálta felvenni a kapcsolatot az Apple központi szervizével, de semmi értelmezhető választ nem kaptak tőlük.

Szeptember 12-én az Apple központi szervize adott egy követési számot a feladott új telefonhoz, de a UPS ellenőrzőoldala szerint az egy nem létező csomagazonosító. Ennek ellenére a szerviztől megnyugtatást kaptam, hogy azon a héten már minden bizonnyal rendeződni fog az ügy.

Szeptember 28-án elfogyott a türelmem és felhívtam az Apple támogatási telefonszámát, hogy érdeklődjek a telefonom helyzetéről. Az ügyintéző hölgy megnyugtatott, hogy mindent meg fog tenni az elveszett telefon felkutatásában és hamarosan kapni fogok tőle egy emailt, ahova el kell küldenem a szervizbe adást igazoló papírom és kérte még a telefon vásárlását igazoló számlát is. Utóbbit kicsit furcsának éreztem, de elfogadtam.

Ezt követően nem kaptam semmilyen emailt az Apple támogatástól egészen október 2-ig, amikor is azt kaptam tőlük, hogy többszöri alkalommal is próbáltak keresni telefonon, de nem sikerült elérniük.

Ma több alkalommal keresetem Önt telefonon, sajnos sikertelenül. Felvettem a kapcsolatot az [szerviz neve] szervizével, erről szerettem volna tájékoztatni. Kérem jelezze, ha továbbra is segítségre van szüksége.

Természetesen nem volt nem fogadott hívásom sem a privát számomon, ami az iPhone 12 minimhez volt rendelve, sem pedig a céges számomon, amiről az Apple támogatást hívtam korábban. A legjobban persze az utolsó mondat fájt, hiszen az Apple támogatás rendszerében is látszik a telefonom utolsó státusza, vagyis hogy szeptember 1-én postára lett adva és nem érkezett meg. Ezt figyelembe véve természetesen szükségem van továbbra is segítségre.

Az Apple támogatástól kapott emailre válaszoltam és megírtam benne mindkét élő telefonszámomat és másnap fel is hívott az Apple támogatás egy ír telefonszámról.

Itt már október 3 volt, vagyis 37 napja voltam telefon nélkül. Az ügyintéző hölgy elmondta, hogy semmiben sem tud segíteni, ugyanis nem az Apple támogatáson keresztül adtam le a készülékemet, hanem egy szervizen keresztül és így nem tudja felvenni a kapcsolatot az Apple központi szervizével.

Megkérdeztem, hogy ebben az esetben mit tudok tenni és azt tanácsolta, hogy adjak fel egy panaszt, ami majd be fog kerülni az Apple virtuális panaszkönyvébe. Ezt meg is tettem és panaszt tettem az Apple központi szervize ellen. Ezután azt az információt kaptam, hogy el fogja küldeni emailben a panasz szövegét. Ez sem történt meg, egy sablon üzenetet kaptam csak, amiben ez szerepelt:

Köszönjük, hogy felkeresett minket. Válaszolhat erre az e-mailre. A következő munkanapomon válaszolok Önnek.

Most október 7 van és szombat, vagyis már 41 napja nincs meg az iPhone 12 minim és nem érzem úgy, hogy az ügy közelebb lenne a megoldáshoz, mint bármikor az elmúlt közel másfél hónapban.

Hiába kötöttem meg az Apple legjobb biztosítását, az AppleCare+-t a telefonomra 2021-ben és azóta is fizetem folyamatosan, hiába adtam le egy hivatalos Apple szervizben a telefonom javításra, hiába vettem fel a kapcsolatot az Apple támogatással… senki sem tud vagy akar nekem segíteni.

A szerviz az első csúszásoknál említette szeptember elején, hogy ez nagyon ritka, de előfordult már a múltban is, hogy a vecsési UPS központban elveszett egy készülék, de pánikra semmi ok, az Apple mindig pótolja a készüléket.

Később azonban már a szerviz is elismerte, hogy az esetem teljesen egyedi és még sosem történt ilyesmi. Gondolom mondani se kell, hogy ez a legkevésbé sem vigasz számomra. Jobban örülnék, ha a munkámban, párkapcsolatomban vagy az életem bármely területén lennék egyedi és nem abban, hogy az én telefonomat veszítette el a legjobban az Apple.

Hogy mi a tanulság? Az sajnos nem igazán van, de azt tudom tanácsolni, hogy nagyon vigyázz eszközeidre és imádkozz, hogy semmi probléma ne legyen velük, ugyanis ha mégis így lesz, akkor elképzelhető, hogy soha többet nem látod majd.

Ha pedig szeretnéd, hogy az Apple támogatás egy kicsit is segítőkész legyen, akkor rajtuk keresztül add le a készüléked javításra, más esetben nem támaszkodhatsz rájuk.

Az Apple nincs jelen Magyarországon saját üzlettel vagy saját szervizzel, csak hivatalosnak hívott viszonteladók és szervizek vannak, de el kell fogadnunk, hogy ebben a balkáni országban nem olyan támogatást nyújt a cupertino-i cég, mint amit a külföldi oldalakon olvasott beszámolók alapján várnánk.

És hogy mi lesz velem? Nyeljem le, hogy az Apple megkárosított egy közel 200 ezres telefonnal és sétáljak be a legközelebbi Apple Premium Resellerbe és vegyek egy újat? Aztán majd arra is kössek AppleCare+ biztosítást?

Vagy esetleg vegyek egy androidos telefont és engedjem el azt az eszközök közötti integrációt, ami miatt az Apple-be szerettem egykoron?

Őszintén tanácstalan vagyok.

Te mit tennél a helyemben?

[csacskamacskamocska]

A fiam egy szerelem

Még mindig nem tudom folytatni az előadásról a beszámolót, mert ilyen élmények tolakodnak előre.

Imádom a kislányomat. Szeretek vele lenni, szeretem a humorérzékét, nagyon okosnak látom őt és nagyon szeretném dédelgetni meg szeretgetni, mert érzem, tudom, hogy bajban van. De a baja nehezen megfogható. Nem is tudok valójában segíteni neki, csak szorongok érte, miatta. A fiammal másféle élményeim vannak. A fiam valami tökéletes illeszkedéssel illeszkedik a női lényemhez. Természetesen szex nélkül. De vele beszélgetni olyan, mintha a legeslegjobb barátommal beszélgetnék. Tegnap elmentünk bevásárolni. Munkából hazafelé felhívott, hogy jön bevásárolni és jöhetnék vele, akkor hazacipelné a bevásárlásomat meg tudnánk kicsit dumálni. Nagyon jó volt! Volt egy olyan rész, hogy álltunk egymással szemben a spárban, a kezünk összekulcsolva és látszólag táncoltunk, valójában beszélgettünk és közben emelgette a kezem. Én mondtam, hogy a biztonsági őr, aki figyeli a monitorokat most biztos röhög, de a fiam azt válaszolta, hogy leszarja, és beszélgettünk meg ringatóztunk tovább hosszú percekig. Úgy belesimultam a pillanatba, mint valami szerelmes csókba. Szereti, ha megölelem, és jó hozzábújni. Tényleg bármiről lehet vele beszélgetni és tud is. És a humorát imádom. Szeretem azt, hogy szépnek (fiatalosnak) tart és erre büszke. Szeretem azt is, hogy van amiben kijelöli a határait, erről nem akar beszélni, ezt vagy azt majd akkor mondja el amikor majd már túl lesz rajta. Ezt nem durván teszi, hanem elmagyarázza. Szeretem azt, ahogy a nővéréről gondolkodik és gondoskodik. Látja a problémákat és van elképzelése a megoldásra is. Ő könnyebben utat talál a lányomhoz. Felelősnek érzi magát a testvéréért. Ez oldja az én szorongásomat és ezért hálás vagyok. Férfi lett, aki érzi az erejét és ez az erő békéssé tette. Persze sok minden van amit nem tud, hiszen csak 21 éves. Ha valami olyasmi kerül szóba, akkor hümmög, kérdez, magába szívja az infót. De összességében nem egy 21 éves fiú benyomását kelti, hanem egy harmincéves megbízható, kiegyensúlyozott férfiét.

Szeretem, hogy elboldogul egyedül, nem függ tőlem sem anyagilag sem érzelmileg. Amikor találkozunk, két szabad ember találkozik, akiknek semmi baja a világgal meg magukkal sem. És akkor flumm, csak az intellektuális meg érzelmi kavargás van. Ami piszokjó. Aztán nem is beszélünk néha hetekig.

[emlekeimkonyvtara]

Mindig segítek. Szeretek segíteni

[konyvekkozt]

telefonálásokba'

ma egész nap telefonáltam. nem az a rossz, hogy nem szeretek telefonálni, hanem hogy nem jártam sikerrel

tegnap az egyik ügyfelemet kórházba szállította az intézményből a mentő. tudtam, hova vitték, de ott nem találkoztak vele. felhívtam a mentőszolgálatot, hova vitte a mentő. sikerült a nyomára bukkanni. hívtam hát a kórházat. a központi számon egy mogorva nő nem értette, mit akarok, a magyarázatom közben random kapcsolta a belgyógyászatot. itt is elmondtam, ki vagyok, kit keresek. nyilván nincs ott, ezt előre tudtam, combnyaktörés gyanújával szállították. de megadta a férfi a harmadik emelet mellékét (hogy milyen osztály, nem mondta). telefonáltam oda is, többször csak felvették és letették a telefont, de egyszer végre bele is szóltak. ott nincs, hívjam a második emeletet, melléket nem tudnak. hívtam a kórházi központi számát. hiába próbálkoztam tucatszor, nem vették fel

a lakó, aki miatt telefonáltam, túlélt egy autóbalesetet, a lábait és a gerincét is fémek és csavarok tartják egyben, emiatt gondolom, hogy nem lesz egyszerű a felépülése. de ugye nem tudom. azt sem tudom, hol van, mert nem vette fel senki a telefont. a lakónak nincs telefonja (mint ahogy a hajléktalan emberek nagy részének)

hogy változatos legyen a napom, megpróbáltam a kerületi sztk-ba időpontot foglalni ultrahangra egy másik lakómnak, aki daganatos beteg. itt sem vették fel a telefont, de legalább két várakoztató zenével szórakoztattak, miközben időnként bemondták, hogy "hívása fontos számunkra". minden alkalommal bontották a vonalat

a lakó, akinek ügyében telefonáltam, februárban kapott szívinfarktust, akkor került kórházba és ott vették észre, hogy bőrelváltozása van, kétszer műtötték. persze semmi pánik, az onkológiai ellátása áll, mert nincs kellő kapacitás

nehéz ez így. van egy lakóm, aki valahol van, nem tudom milyen állapotban. meghatalmazásom van tőle, hogy érdeklődjek az állapotáról. persze nem adom fel, holnap újra telefonálok, ha nem járok sikerrel, beállítok a kórházba és addig megyek, míg meg nem találom. nyilván falig megyek majd ultrahangos időpontért is

egyszerűen elképzelni nem tudom, milyen lehet ezt családtagként megélni. elképesztő állapotok vannak

és nehéz ezt szakmailag megélni. segíteni szeretnék, de nem tudok. és van még huszonegy lakóm rajtuk kívül, akik igénylik a figyelmet, akiket nem hat meg, hogy éppen telefonálok, beszélgetni szeretnének, segítségért keresnek

az pedig egy külön szál, milyen állapotban adnak ki lakókat a kórházak. értem, hogy kell az ágy, hogy szerintük önellátó a lakó. de szinte mindig olyan állapotú lakókat hoznak vissza, akik a mosdóig sem tudnak elmenni

mindezt sikerült tetézni azzal, hogy egy harmadik lakómat pénteken látták összeesni egy szállóhoz közeli helyen, vélhetően kórházban van

szociális munkásnak lenni nem egyszerű. én csak azt szeretném, ha a lakóim jól lennének - már amenyire hajléktalanként jól lehet az ember

azt gondolom, az egészségügy gondjaival mind találkozunk. de számomra mégis szokatlan élmény ennyire kiszolgáltatottnak lenni és több óra telefonálás után nem jutni semmi, de semmi információhoz

[prokee]

A közelebbi és távolabbi ismerőseim is megoldóembernek ismernek. Ha megakadnak valamiben, vagy egy ismerősük megakad, egyszerűen csak rámírnak vagy felhívnak.

Nyilván nem tudom mindenre a választ (ha az nem Trabant), de többnyire tudom, ki fogja tudni, és ilyenkor összekötöm a megfelelő embereket. Ők meg ilyenkor általában segítenek, mert ők is fordultak már hozzám valamivel.

Én nagyon élvezem ezt a szerepet, szeretek segíteni másoknak, és szeretek helyzeteket megoldani is. A környezetem néha rácsodálkozik a jelenségre, mondjuk amikor este tízkor felhív valami ismeretlen, és másfél órát trécselünk valamiről, ami látszólag kívül esik az érdeklődési vagy érdekeltségi körömön - de többnyire elfogadják, hogy néha ilyen is van.

Az előbb jött egy visszajelzés az egyik hasonló ügyben, sikeresen (sőt, duplán sikeresen!) végigvittünk egy halottnak látszó ötletet, illetve délelőtt is kaptam egy e-mailt, ott még csak sínre került a dolog, de kíváncsian várom, összejön-e.

Nyilván sokkal érdekesebb volna a poszt, ha leírnám mindkettőt, de nem tudom, mennyire publikusak.

Viszont van rá egy jó példám korábbról: egy nagyon távoli ismerősöm hívott fel éjjel kertő körül azzal, hogy bocsi, de egy közös ismerősünk szerint én biztosan meg tudom mondani, hogy Párizsban ilyenkor hol lehet pénzt váltani a Gare de Lyon környékén, mert ott állnak forinttal, és szállast kéne fizetni euróval.

Mivel akkor még nem jártam Párizsban, nyilván fogalmam sem volt, a Google meg nem segített - viszont volt ötletem, ki tudhatja, és sejtettem, hogy ő ilyenkor még elérhető lesz. Gyors üzenetváltás után meg is lett a megfejtés és a pénzváltó is, így a drága felkészületlen turisták aznap éjjel nem kellett a padon aludjanak.

Mondjuk szereztem már éjfél után sokszáz kilométerről Dacia 1310 AC-pumpát is, ingyen, úgy, hogy az ember le is szállította 150km-re, és segített kicserélni is a bajba jutott barátomnak. Mindezt a 2020-as években, nem 1987-ben.

Egész kis önsegélyető hálózatot sikerült kiépíteni így pár tíz év alatt - esetleg még lehetne decentralizáltabb, hogy ne mindig engem kelljen ébreszteni az éjszaka közepén :) Ráadásul kialakult egyfajta hitele ennek a körnek - ha összekötök két embert, azok egyrészt megbíznak egymásban, másrészt pedig figyelnek is arra, hogy ez a bizalom megmaradjon.

Nyilván ez fordítva is működik, ha ritkábban is, de nem is ez a lényeg - hanem hogy legyetek jófejek, ha tehetitek, mert jó érzés.

[nincsessza]

Én nagyon megismerném a belső értékeid! Kiváncsi lennék hogy mitől tudsz önfeledten mosolyogni. Mik azok amik érdekelnek téged? Mi az a dolog ami szomorúvá tesz? Milyen vagy mikor szerelmes vagy? Milyen lehetsz ha morcos vagy(valószínű cuki)? Mik a céljaid az életben ? Milyen vagy ha rossz napod van? Vajom tudnék e segíteni ? Milyen lehetsz mikor egy ágyban egy éjszakán keresztül átbeszéljük a világ összes dolgát? Nagyon kíváncsi lennék rád ! Ez csak pár kérdés hogy mik merülnek fel bennem mikor látok rólad egy képet…Amin persze gyönyörű vagy mindig !

Közös élmények, programok a megfelelő emberrel. Apró kicsi tettek. Béna viccek.

Sok minden érdekel. Macskák, tetoválások, fotózás, retro cuccok, festészet, sportok, filmek, zenék, koncertek.

Szomorúvá tesz, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztem. Ha nem ugyanúgy viszonozzák az érzelmeimet. Ha romantikus filmet nézek. Szomorú zenét hallgatok.

Én meg vagyok őrülve, ha szerelmes vagyok. Ha lehetne, mindig a másikkal lennék. Érdekel minden, ami ő. Elhalmozom figyelmességgel, apró dolgokkal, amit szeret. Szeretek bújni, együtt aludni. Minőségi időt együtt tölteni, programokat szervezni. Semmit csinálni. Ha meglátom, meghalok. Megdobban a szívem. A hiányától pedig szenvedek.

Kicsit elviselhetetlen vagyok, ha morcos vagyok. Minden idegesít, kicsit bunkó is vagyok. Legszívesebben összetörnék valamit, de sajnálom a cuccaim.🥲

Az elsődleges célom most elvégezni az egyetemet. Rendes munkát találni, tanárként dolgozni. Mellette személyi edzősködni. Fejlődni a tetoválással és szalonban dolgozni. Megtalálni azt a személyt, akivel meg tudom osztani az életem.

Ha rossz napom van morcos vagyok. Arra pedig már válaszoltam.😇 Nem tudom ilyenkor mi a jobb, ha békén hagynak vagy ha megpróbálnak felvidítani. 🤔 (Nyilván a második.)

Éjszaka jut eszembe a legtöbb lényegtelen hülyeség, amihez nagyon jó lenne egy partner, aki reflektál és rámzúdítja az ő összes lényegtelen hülyeségét.

🫶🏻

[anyadisszeretne]

Bukjunk el

Igazából fel tudnék robbani mert egy szaros kis senki vagyok aki nem képes egyedül segíteni vagy tenni valamit. Gyűlölöm a politikát mert biztos vagyok benne, hogy bárki kerül is fel a csúcsra ugyan úgy lopni, csalni és hazudni fog. Hiszen Magyar és Ember.

De az a 13 éves lány meghalt az orvosok hanyagsága miatt. Azaz apa le lett tartóztatva holott a lányát védte a Zaklatástól és bassza meg az Isten tényleg a három Ukrán kutyát védjük meg??!Nem vagyok rasszista mindenkit szeretek de aki átjön konkrétan átmenekül egy másik országba mert náluk háború van az tudjon már viselkedni és ne legyen egy nyomorult féreg

Pusztulásra vagyunk ítélve és azt kívánom, hogy igenis dobják el azokat a kurva bombákat és akkor pusztuljunk mert már nem vagyunk méltóak erre az életre de főleg a Földre.

[troger]

Oké figyu, ne a csöngetgetéssel pazarold az időt, hanem vidd el az állatorvoshoz és mondd el, hogy találtál egy betegnek tűnő, full bolhás macskát, akiért senki nem akar jelentkezni, hogy az övé. Kétlem, hogy van benne chip, mert hát milyen állapotban van ez a macska? Elhagyatott eléggé. Ha mégis van gazda, akkor az lapul mint a szar a fűben, lehet, hogy pont az vette le a cetlit is, amit kiraktál. Illetve az is furcsa, hogy a házban senki nem ismerte fel, hogy na de hiszen ez hát ez az xy-é a z lakásban! Ha esetleg mégis lenne chip, akkor az állatorvos nem fog feljelenteni, hanem elolvassa és neked nem fogják kiadni az adatait, hanem felhívják a telefonszámot. Ilyen nincs, hogy nem viheted el más macskáját.. Vidd el, és ő majd ad megfelelő bolhacseppet is. Én ismeretlen előéletű állatra nem is szeretek csak úgy rányomni spot-ot, bár az esetek nagy részében nem lehet belőle gond.

Ha mégse mered elvinni orvoshoz, akkor legalább egy chip olvasót kérjél el, hogy megnézhesd magad. Itthon a benzinkutak nagy részén van chip olvasó, plusz állatmenhelyek is tartanak meg állatmentő magánszemélyek. Nem tudom, te hol élsz, de csak tud segíteni legalább ebben valaki, hogy meg lehessen nézni azt a nyamvadt chipet. Ha pedig végül nem szeretnéd vagy tudod a cicát megtartani, akkor feltétlenül a hozzád legközelebbi állatmenhelyhez kellene fordulni. Chip leolvasás ügyben ők biztosan nem hajtanak el és kezdetnek ez is jó. Elmondod, hogy itt egy elhanyagolt macska, akit senki nem akar vállalni stb stb stb. Feleslegesen járnád végig a házat, ha a senki macskája vagy kidobták vagy elhagyták.

Ps. A bolhák nem fognak átmenni egy olyan élőlényre, amelyik naponta fürdik / zuhanyozik és a haját hetente legalább egyszer megmossa, szóval emiatt ne aggódj. Nekik a macska kell. Macskamentős tapasztalatból mondom.

köszi a sok remek hozzászólást!

ott basztam el a lejobban, hogy tegnap azt gondoltam, ma még be tudok szerezni dolgokat, mielőtt délután elutazom

elfelejtettem, hogy szünnap van, minden zárva :/

ráadásul úgy néz ki, vasárnap előtt nem is érek haza, pamacskát legkorábban hétfőn tudom orvoshoz vinni, addig valahogy túl kell élnie...

nincs más ötletem, mint ismét megfürdetni néhány órával az elengedés előtt

teszek kaját és almot a pincébe, kitámasztom az ablakot, és megmutatom neki, ott tud ki-be járni (ma megint jön egy vihar)

meg talán írok egy cetlit a szomszédoknak, hogy bolhás, de aki tudja, etesse

ha ezek fényében van még ötlet, ide vele!

[csakcsiga]

3, 14,17,18, 41 :)

3: Do you smoke?

Sajnos még igen. Kicsit jobban is utálhatnám magam amiért ez még fen áll, de elég sok mindennel küzdöttem idén, ezzel a démonnal még nem sikerült leszámolni. De bízom annyira magamba, hogy tudom, ez is megtörténik.

14: Biggest turn offs

Ha valakinek nincs humora azzal egyszerűen nem tudok mit kezdeni... Amúgy meg csak a szokásos. Ne legyen igénytelen magára és a környezetère.

17: Someone you miss

Akik kikerültek az életemből okkal kerültek ki. Szoktam rájuk gondolni és van hogy hiányoznak azok is akik amúgy benne vannak. Csak fasz vagyok és nem keresem őket(mert nem akarom őket zavarni). De úgy konkrétan egy személyre nem tudnám ezt vonatkozatatni most.

18: Most traumatic experience

Fuu... A gyermekkori/fiatal felnőtt tarumáim közül a legmeghatározóbb az az élmény mikor utoljára beszéltem édesapámmal.

Felnőtt életem egyik legnagyobb traumája pedig az volt mikor egy sofőröm halt meg a műszakomba még a telepen és nem tudtam segíteni rajta.

41: Where I want to be right now

Szeretnék egy olyan munkahelyet ahol tudok tanulni előrelépni és ahol megbecsülnek és támogatnak. Nagy vágyam ez, mert szeretem a szakmámat, tudok és szeretek dolgozni csak elkeserít, hogy nem tudok előrébb jutni pedig úgy érzem többre vagyok hivatott. Nem panaszkodnèk egy társsal az oldalamon akivel meg lehet osztani az életet. Meg jó lenne most már az a fél tonnás totál is. De épp ezekért próbálok tenni, abba úgy se hiszek hogy bármi is az ölünkbe hullik.

Helyileg meg tök fasza nekem itt az albérletem(jó az még faszább lenne ha saját lenne) kanapéján. Tekintve, hogy most lett kész a kamu paellám és mivel szabin vagyok a héten még belefér egy sorozatrèsz lefekvés előtt.

[ket-veglet-kozt]

Elmentem...

Sosem gondoltam, hogy valaha ilyet kell írnom. Higgyétek el, hogy én próbálkoztam. Kitartottam amíg csak tudtam. Nem láthattátok, mert tartottam magam, de belefáradtam. De hinnetek kell nekem, minden jobb lesz így. Nekem biztosan. Tudom ez borzalmas, de Feladtam.. Ez gyengeség valóban, de sosem voltam egy erős ember. Mindig is tudtam, hogy nem érem meg az öregkort, bár nem hittem, hogy így fog véget érni. Minden jó dolog az életemben a jó döntéseim miatt volt, ahogy a rossz dolgok a rossz döntéseim miatt. Ez is egy döntés. Egy átgondolt, megfontolt döntés. Hogy jó-e vagy rossz? Nekem biztosan csak jó lehet. Odaát már békességben leszek, nincs több fájdalom, szenvedés, sírás, probléma... végre békére lelhetek.

Egész életemben mások érdekeit néztem. Mindig másokat akartam boldoggá tenni, segíteni az embereken, támogatni őket. Amit most fogok tenni, tudom, önzőség. A legnagyobb önzőség, amit csak ember elkövethet. De nekem így lesz jó. Nem tudok mit kezdeni az életemmel. Megrekedtem. És ez nem olyan, mint a költői válság, hogy egyszer majd úgyis jó lesz minden. Már nagyon régóta nem jó semmi. Ez az egy kiút van és végre van bátorságom elmenni.

Nem köszönhettem el személyesen, mert nem tudtam volna és nem is hagytátok volna. Ezt könnyek közt kell megírnom, hiszen minden búcsú fájdalmas. De ti ne sírjatok miattam. Szokták mondani, hogy "ő már egy jobb helyen van" és én is ott leszek. Ennél, ami most van, minden csak jobb lehet.

Senki sem hibás, nem miattatok kell elmennem, hanem magam miatt. Senki sem bántott. Én tényleg nagyon szeretlek titeket, de a fájdalmam erősebb, ezért kell elmennem.

Ne mondjátok azt, hogy "jajj észre kellett volna vennem, hogy valami baj van". Nem akartam, hogy bárki észrevegye, így megjátszottam magam. Senki se merje hibáztatni magát a történtek miatt, bár ez alapvetően meg sem fordulhat senki fejében, de azért leírom. Semmi baj nincs. Minden rendben lesz.

Egész életemben csak sodródtam az árral. Nem irányítottam. Arra mentem amerre fújt a szél, de gondolkoztam és a kezembe kell vennem az életem. És arra jutottam, hogy le is kell zárnom.

Tudom néhányan szomorúak vagytok, néhányan dühösek, mondván, hogy tehettem ezt veletek, hogy hagyhattalak itt titeket.. Nem egyszerű elmenni és hátrahagyni mindent. Mindent, amit elértem, amit felépítettem, a barátaim, a családom, a kapcsolatom, az embereket akiket szeretek. Higgyétek el vagy ezerszer lejátszottam a fejemben a jövőm, ezerféleképpen és nem tetszett amit láttam. Ezer-egyedjére sem lett volna jobb, úgyhogy döntöttem.

Lehetetne- e változtatni a jelenlegi helyzeten? Próbáltam, sokszor, sokféleképpen.. nem ment Lehet, hogy később jobb lenne? Mire az bekövetkezne addigra megőrülnék, de lehet sosem lenne jobb. Lehet segítséget kellett volna kérnem? Egy olyan ember, aki egész életében másokon segített, ezt nem tudja megtenni. De ha meg is tettem volna, nincs az a terapeuta, amelyik ezen a helyzeten vagy a gondolkodásmódomon változtatni tudott volna. Tudom ez, nagyon elutasítóan hangzik, de nálam jobban nem ismer senki, és ha ezt magamban, minden eshetőséget megvizsgálva nem tudtam elrendezni, egy ismeretlen ember sem tudta volna. A barátok meg csak azt mondták volna, amit hallani akarok, vagy amire gondoltam, hogy mondanak majd. Lehetetlen lett volna ezen változtatni.

Szóval bízzatok bennem, ez egy rendkívül átgondolt döntés volt. Hiszem, hogy számomra ez csak jó lehet. Amint eldöntöttem, hogy megteszem, megkönnyebbültem. Elmúlt az aggodalmam, a hang a fejemben, ami mindig mindent túlgondolt, a stressz... Elmúlt minden.

Most még fájni fog nektek, hogy elmentem, de idővel az is el fog múlni.

Búcsúzom hát, szívből kívánok minden jót és sikeres életet!

Én végre megpihenhetek.

- egy levél, amit remélhetőleg sosem fogok odaadni

[helen-price]

" Meg akarok gyógyulni "

Ez minden, amire szükségem lett volna. Ha szeretek valakit, azt már tudom magamról, hogy a végkimerültségig küzdök érte. Nem törődve magammal vagy a saját szükségleteimmel, problémáimmal. Mindent beáldozok azért, hogy ő jól legyen, legfőképpen önmagamat. A saját lelkem darabkáiból próbálom erősíteni az ő omladozó várát, míg az enyém majd teljesen el nem fogy. Ha látom, hogy mind hiába, én akkor is tovább küzdök, míg meg nem szólal a vészharang a lelkemben, hogy nincs miből építkeznem. Én elfogytam. Tudom, hogy hatással vagyok a környezetemre, tudom, hogy van egy pozitív, gyógyító erő, amely a szívemből, a figyelmemből fakad. De ahhoz, hogy ezzel segíteni tudjak, egyedül kevés vagyok. Ezt nem csak nekem kell akarni. Annyiszor feladhattam volna. Annyiszor tarthattam volna magam többre annál, hogy te nem tartassz annyira engem amennyit érek. Hagyhattalak volna, amikor először a falba verted a kezed, vagy másodszor, tizedszer, huszadszor. Hagyhattalak volna, amikor kést fogtál a nyakadhoz, mert meg akartad ölni magad. Kést fogtál a nyakadhoz a szemem előtt, úgy, hogy tudtad miken mentem keresztül. Tudtad, ezek milyen súlyos sebek számomra. Nem vettél figyelembe, egyszer, kétszer, tízszer, hússzor. És maradtam. Hagyhattalak volna, mikor elvetted tőlem a jogot ahhoz, hogy megéljem a fájdalmaimat, mert a tieddel foglalkoztam helyettük. Elvetted egyszer, kétszer, tízszer, hússzor. Hagyhattalak volna, amikor annak ellenére, hogy kértelek, ne igyál, mert nincs rád jó hatással, nem szeretlek olyan állapotban látni, berúgtál. Berúgtál az első Valentin napunkon, amikor először életemben éreztem veled kapcsolatban azt, hogy ha nem tudnám ki vagy, messze elkerülnélek, mert félnék tőled. Berúgtál egyszer, kétszer, tízszer, hússzor. Azt mondtad nem bírom felfogni mennyire szeretsz engem, hogy mit jelentek neked. Elmondtad egyszer, kétszer, tízszer, hússzor. Majd újra férre tettél magadban. Kértelek, hogy kérj segítséget, menj el egy pszichiáterhez . Egy év telt el az óta, hogy először kértem. S kértem utána még egyszer, kétszer, tízszer, hússzor. De nem mozdultam mellőled. Egy évig bírja a készletem. Egy év után nekem is szükségem van arra, hogy fel töltsem magam, hogy tovább tudjam egyben tartani az embereket. Ez a feltöltődés csak egy mondat. Nem kell túl gondolni, annyira lett volna szükségem, hogy azt mond : meg akarok gyógyulni. Vártam. Vártam egyszer, kétszer, tízszer, hússzor. Miután elhagytalak is vártam. Miután elhagytalak is tovább küzdöttem volna érted. Voltam olyan ostoba, hogy miután a porig aláztál, az után is azt mondtam volna, beszéljük meg. Hálás vagyok, hogy végül nem engedtél vissza magadhoz. Hálás vagyok, hogy végül őt választottad helyettem. Vagyok olyan ostoba, hogy annyira leértékeltem magam, hogy három új esélyt kaptál, amit végül háromszor utasítottál vissza, míg el tudtam jutni arra a pontra, hogy nem tehetem ezt magammal. Voltam olyan ostoba, hogy az után is veled maradtam volna. Nem gondoltam, hogy el jön az a pont valaha, hogy azt kérdezzem magamtól " hogy szerethettelek ? " . Azt végképp nem, hogy ez a pont ilyen hamar jön el. Játszhattál velem, a pénzemmel, a türelmemmel, mindenemmel, de a szavahihetőségemmel, a becsületemmel nem. Ennél lejebb nincsen számomra. Bár, ki tudja. Most is tudtál újat mutatni. Csalódtam. Csalódtam egyszer, kétszer, tízszer, hússzor. De most végleg.

[onsieluenkeli]

Ezt tudom, hogy sokan ismerik, de sajnos még mindig akadnak olyanok akiknek szükségük lehet rá. Én pedig szeretek szív🤍esen segíteni.

A Flóra tanította nekem, és nekünk. Még a világ túlsó 🇺🇲 felén is ismerik, és imádjuk. Örökké imádjuk, mert nagyon igaz. Sőt, aki ismeri az interestingem az jól tudja hogy ott is meg van ez az ☕ inspirációs sáv.

Szóval a tanítás egy zseniális idézet volt, amit sajnos szó szerint már nem tudok, de a lényeg az volt benne, hogy két ember akkor tudja hogy igazán és tisztán szerelmes... Amikor felébrednek, és józanok.

Nincsen részegség, se másnaposság, se fejfájás, és rosszullét. Nincsen össze-vissza kalapáló szív, mindent elsöprő lángok... És nincsenek villámok, és csalódottság sem... És nincsenek játszmázások, manipulátorok, etetések. Szóval nincsen részegség, se rózsaszín, és még lila köd sem...

Csak a friss ébredés.

A szív és az ész.

A józan gondolatok, és az érzések.

És ha ez rendben van... akkor innentől érdemes a kötöttségeket elkezdeni. Ezt telente már nem kell majd kibogozni. Az ilyen kapcsolat egyszerűen egészséges, stabil, és hosszú távon is működhet még.

// A Flóra pedig csak vicceskedett azzal a képpel. A gyerekek amúgy sem isznak, és ezt tudja ő is jól. //

Sokat segített.

Rengetegszer eszembe jutott már.

És szerintem mindenféle kapcsolatra igaz lehet még... Még a jószomszédira is! Józanul tudja a szív hova kell tenni a másikat. Józanul tudja a szív mennyire fontos, vagy sem, esetleg dobható az illető! Józanul tud jól dönteni a szív, és helyesen!

Akikkel többnyire konfliktusom van a neten... sőt inkább csak az olyanokkal akad problémám, akik képtelenek minket békén hagyni, és nem akarnak felébredni, és egészségesen gondolkozni, józanul, határokat betartva, és felelősen. Pont azokkal vannak veszekedéseim akik elborult művészlelkek, alvászavarosak, PTSD-sek, gyógyszereket szednek, isznak, manipulációs játékokba menekülnek, oltogatnak, szopatnak, átvernek, súlyosan depressziósak, mentálisan betegek stb... Horror, és észre sem veszik! 💯 az nem szeretet és nem szerelem ami náluk van! Azaz alkohol! A függőség! Az alkohol pedig kiváló oldószer, oldja a feszültséget, a gátlásokat, a kapcsolatokat, és a házasságot is.

Gondoljatok bele, a Kurucz Adrienn annyira zavarodott és beteg nő, hogy a Flórának sunnyogva abortusz tablettát akart a múltkor beadatni! Engemet túrára küldött volna... Fogalma sincsen annak a puruttya újságírónak, hogy a Flórával csak pár év van közöttünk, és a csaj költőnek is zseniális. A kortársak pedig röhögnek a dohos WMN-en... Az a manipulatív nő, nem normális amennyire lerohasztotta a WMN-t = az kb mindent elárul róla! 🥴🤮

.

[gyogyitsmegmarika]

Már egészen biztosan volt erről agymenésem, de tulajdonképpen nekem tényleg egy élmény volt felnőtté válni, ha nem is ilyen ostobaságok miatt, de amiatt egészen biztosan, hogy végre lehetőségem volt saját, jobb döntéseket hozni.

A szüleim nagyon hamar összehoztak (19&20), és bár tervezett gyerek voltam, még bőven a tinédzser éveiket élték - sosem jöttek igazán ki belőle - és teljesen alkalmatlanok voltak arra, hogy szülők legyenek.

A szülőség abból állt, abban teljesedett ki, hogy pusztán a hatalom gyakorlásának élménye miatt egészen a késő tizenéves koromig igyekeztek mindent helyettem eldönteni, engedélyhez kötni, illetve indokolatlanul megtiltani.

Nálunk nem létezett olyan, hogy valamilyen ételt nem szeretek, vagy nem szeretnék enni. Addig fel nem állsz, míg meg nem etted.

A lefekvés időpontja nem egy racionálisan megállapított dolog volt, és semmiképpen nem lehetett iteratív: random időpontban bejelentették, hogy pisi, víz, fordulj a fal felé és aludj. Kivéve akkor, ha apám - barátaik nem lévén velünk - társasjátékozni vagy videojátékozni akart, ilyenkor hajnali háromig fent kellett vele lenni. (Miközben a végére öntudatlanra itta magát.)

A saját játékainkkal való játszáshoz engedélyt kellett kérni - pl játszhatunk-e a legoval, a matchboxokkal, stb - és ezt az esetek felében random megtiltották. Ezt is csak a pozíció gyakorlásának tudom betudni.

Kamaszként először azért baszogattak, hogy miért nem járok el otthonról, állandóan otthon ülök. Aztán amikor 16-17 évesen elkezdtem eljárni otthonról, azon ment a hiszti, hogy miért nem vagyok soha otthon, és limitálni akarták, egy héten hányszor és meddig mehetek el.

A tanulmányaimba szartak bele - ez nem is volt baj, mert egyébként erőfeszítések nélkül elég jó tanuló voltam, de a tesóm kevésbé, segíteni viszont nem tudtak neki, így őt baszogatni, büntetni próbálták a szar eredményei miatt.

Mindezzel próbálkoztak még akkor is, amikor még egyetemre jártam és dolgoztam, de nyilván ekkor már beléjük álltam. Ekkor még volt néhány "amíg az én fedelem alatt laksz és az én kenyeremet eszed kör", míg végül el nem költöztem. Akkor pedig sírás volt, hogy miért és miért ilyen hirtelen.

Próbáltam a jószándékot látni sokminden mögött, de utólag sem megy. Jó keresetük volt, de szar, putris körülmények között nőttünk fel, mert a jövedelmük szignifikáns részét megitták és elszívták. Értékeket nem nagyon tudtak átadni, maximum azt, hogy hogyan ne neveljünk gyereket.

Néha - amikor egy kicsit kevésbé vannak benyomva - előfordul, hogy szóba hozzuk ezeket. Ők semmire nem emlékeznek ezekből, meg vannak győződve, hogy arany gyerekkorunk volt, és a tenyerükön hordoztak bennünket.

[myralog]

Lezuhantam

Van egy sor, talán egy Rapülők dalszöveg: "Bőröm börtönében életfogytig leszek elitélve." Nagyon jól jellemzi most a kedvem. Ez nem azt jelenti, hogy depressziós lettem. Csak melankolikus. Nem találom a helyem, miközben hihetetlenül jó most a bőrömben. Változom, ezt élvezem. Nem is emiatt van rossz kedvem. Igazából, a dologok amiket nem élhettem meg. Tudom nem jó ezeken agyalni. Transzoknak ez az Edevis tükre. Mindegyikünknek, ez a vágya szíve mélyén, nem újrakezdeni, hanem elölről. Megélni, milyen az első menstruáció. Mikor nőnek a mellek, kibontakozik a nőiességed. Valóban van pár ami így is megvan, de gyereket nem szülhetsz. Én valahol melyén biztosan nem akartam, abból az erőszakból, hogy behatolok egy másik emberbe. Nekem az túl sok. Azt meg nem élhetem meg, hogy én engedjem valakinek, hogy új életet hozhassak létre. Fura belegondolni, hogy számomra a beteljesülés, hogy egy új életet hozzak létre, nem lehetséges. Sokszor mondtam, hogy ha nő lennék akkor felcsináltatnám magam, az apa nem is tudná, hogy van gyereke, s boldog lennék. Persze, ott lenne a para, hogy fiú lesz, de akkor is megtettem volna. Én ebben látom magam. Ezt torzult el egészen oda, hogy szeretek emberekkel foglalkozni. Sőt, gyerekekkel is. Csak őket nehezen engedem magamhoz. Félek, nagyon erősen kötődnék. Amit lehet azt szeretem megtenni, nagyon szeretem az emberek útját egyengetni. Szeretek segíteni. Én is ember vagyok, így van aki ki tud akasztani, de neki is akkor is segítek. Legfeljebb nem annyira kedvesen. Visszakanyarodva, hiányoznak azok az évek. Nem élhettem azt aki vagyok. Bármennyire is elfogadó már ez a világ, mikor én rájöhettem volna, még sehol sem járt. Pedig mennyi jel volt. Tudom sokat nem mondtam ki, de ha olvasok róla, vagy hallom. Talán előbb kezdek neki. Egyik legrégebi vágyam, hogy nő lehessek. Van egy rész a Mesemaratonba, mikor az egyik szereplőnek levágják a farkát, s úgy is nő akart enni, így örül neki. Emlékszem, arra gondoltam, de jó neki. Sokáig ott motozott is a fejemben ez a jelenet. A könyvet 2001-ben olvastam, 15 évesen. Belegondolni, hogy ha akkor ezt elmondom… Az élet mást gondolt, így a férfiasság teljesedett ki. Persze, valahogy mindig ott maradt valami nőies szál az életemben. Egy sál, vagy hobbi, vagy bármi más formában. Sőt, szinte mindig voltak női ruháim, amit alváshoz hordtam. Mert ügye: "Ám az ember igazán csak álmában szabad, így van ez rég, s örökre így marad." Igyekszem azt az időt valahogy megélni, s kiírni magamból. Talán lesz belőle egy történet, talán nem. Arra kíváncsi lennék, mi lenne a szakmám, ha Myra-nak születek. Varrónő, vagy más? Pszichológus? Óvónő, mint anyu? Nos, kb. ez jár a fejemben. Messze vagyok önmagamtól, úgy érzem ha nem is negyven évre, de harmincra biztosan. Ez is oka, hogy néha teljesen szét esek, néha minden jól működik. Kérdés mikor hiszem el amit látok, tudom idővel egyre könnyebb lesz. Most két és fél hónaposan még piszok nehéz.

[partyanimalshu]

Szüleitől tanult fát metszeni Petrányi Olivér, a legokosabb fiatal agrártudós

Petrányi Olivér nyerte a harmadik Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszt vetélkedőt. A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikumból érkezett 18 éves diáknak 18 ezer diáktársát sikerült legyőznie a DUE Médiahálózat által szervezett, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakmai támogatásával induló megmérettetésen. A fiatalember alapvetően a közgazdaságtan iránt érdeklődik, de nagyon szeret segíteni a szüleinek a tanyájukon zöldséget és gyümölcsöt termeszteni. Az online edukatív játékban olyan, a modern agráriummal kapcsolatos kérdésekre kellett tudni a helyes választ, mint például: le lehet-e égni erős napsütésben egy fóliasátorban vagy egy üvegházban, illetve mi a magyarázata a csokoládé kiszürkülésének? A verseny három fordulóban zajlott. Az első fordulós online teszt tavaly szeptember 1. és december 15. között volt elérhető. A legjobb eredményt elért ezer játékost meghívták a december 28-án rendezett középdöntőbe, innen a legjobb 42 játékos jutott az online döntőbe. Ők 2024. január 4-én mérték össze tudásukat, és a legjobb tíz játékos kapott meghívást az Educatio Kiállítás nagyszínpadára, ahol eredményt hirdettek. – Több célunk is volt a Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszttel – mondta a megmérettetésről Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora. – Az egyik az, hogy az agráriumot, a környezet- és élelmiszer-tudományokat népszerűsítsük azon fiatalok körében, akik pályaválasztás előtt állnak. A másik pedig az, hogy ezen dinamikusan fejlődő ágazatokkal kapcsolatos tévhiteket tisztába tegyük. Ezen kívül pedig minél több fiatalt szerettünk volna megszólítani az agrár felsőoktatás számára, azon belül is a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemnek. Büszke vagyok, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti győztes is ma már egyetemünk lelkes hallgatója. Az első helyen Petrányi Olivér végzett, aki a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum tanulója. Nyereménye egy kétszemélyes görögországi út. – Nagyon szeretjük a versenyeket, sokféle megmérettetésen kipróbáltuk már magunkat az osztálytársaimmal, barátaimmal – mesélte Olivér. – Az első forduló kérdései alapján kiderült, hogy a modern mezőgazdaságon van a fókusz, abba a kérdéskörbe jobban beleástam magam. Alapvetően a közgazdaságtan érdekel, de szeretem a mezőgazdaságot is. A szüleimnek van egy kis tanyája, ott szoktunk mindenféle zöldséget-gyümölcsöt termeszteni, hogy ne a boltban kelljen megvennünk. Nagyon szeretem a fákat metszeni, a szüleimtől tanulom a különféle fogásokat. Jó érzés a saját magunk által megtermelt termést leszüretelni és elfogyasztani. A második helyezett Kiss Anna Regina, aki a Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium Jászapáti Technikuma, Szakképző Iskolája és Kollégiumába jár. Díja egy szuper mobiltelefon lett. – Sok érdekes dolgot megtudtam az agráriumról és a mezőgazdaságról a teszt kitöltése közben – árulta el Kiss Anna Regina. – Nagyon élveztem a versenyt, pedig az érdeklődési köröm elsősorban a turizmus és vendéglátás. Nagyon meglepődtem és megörültem a második helyezésnek.   A harmadik helyezett Koncz János Keve lett, aki az Óbudai Árpád Gimnázium diákja. Ő egy biciklivel térhetett haza a díjátadásról. – Sportlövészetre járok és hegedülök, s mivel az óráim főként délelőttönként vannak, ezért magántanuló vagyok – mesélte Koncz János Keve. – A családomnak van egy farmja, rengeteg haszonállattal, a szüleimnek szoktam besegíteni az ottani munkában. Nagyon szeretek például tehenet fejni és a kutyánkkal játszani. A szervezők idén is díjazták a tesztkitöltésben legaktívabb iskolát. A harmadik Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszten az Óbudai Árpád Gimnázium tanulói közül szálltak legtöbben versenybe: 603 diák töltötte ki a tesztet. Nyereményük 150 ezer forint, melyet osztálykirándulásra költhetnek. – Minden hónapban szervezünk egy természetjáró kirándulást, abba fektetjük majd ezt az összeget – mondta Magainé Bene Zsuzsanna felkészítő tanár. – Általában Budapest környéki helyeket célzunk meg, a tanulók közül bárki jelentkezhet rá. A mostani vetélkedő újdonsága volt az eddigiekhez képest, hogy a határon túli fiatalokat is bevonták a játékba. A határon túliak versenyében az erdélyi Toth Mathias volt a legeredményesebb, aki Bihardancsházán él, nyereménye egy elektromos roller. Read the full article